Van egy folyó, amit Közép-Amerika legszebbjének tartanak. Ez a Rio Celeste, ami egy vegyületnek köszönhetően világoskék színben tündököl. Megnéztük, és nem csalódtunk. A Rio Celeste valóban egyedülálló természeti szépség.

Queposban nehezen indul a reggel; majdnem dél van, amikor elhagyjuk a várost. A busz minden bokornál megáll, ezért egy óra helyett két és fél kell ahhoz, hogy a puntarenasi buszterminálra érkezzünk. Mivel fogytán a colónunk és már jócskán délután van, az a terv, hogy maradunk, és a homokpadra épített városkában töltjük az éjszakát. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park     A templomon kívül nincs semmi látnivaló Puntarenasban

Buzgón a hátunkra kapjuk a zsákokat és bekocogunk a jellegtelen, de kellemes hangulatú település központjába. A főtérrel szemközti utcában találunk pénzváltót. Nagy a hőség, Endre javasolja, hogy a főtér óriási, vén fáinak árnyékában húzzam meg magam. Furcsa érzésem támad, és határozottan ellenkezem. Lekuporodok a bank előtti padon, mire Endre vállat von és bemegy a pénzváltóba. Épp csak visszaér, amikor tőlünk pár méterre, a főtér egyik fájának több mázsás korhadt ága elképesztő robajjal zuhan rá arra a padra, amin most ülnöm kellene.

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park   Ez alatt a fa alatt egy ember fekszik

Néhány másodpercre döbbent csend támad. Sokkos állapotban próbálom felidézni magamban, hogy ült-e valaki a padon a baleset előtt. Rádöbbenek, hogy egy idős férfit és egy kismamát láttam ott gyerekkel. Puntarenas nem nagy hely, így a mentők és a tűzoltók 2 perc alatt érnek a helyszínre, szinte még az előtt, hogy a tér megtelne kíváncsiskodó emberekkel. A nő és a lurkó megússza néhány karcolással, de a fa alá szorult férfi, bár eszméleténél van, mozdulatlanul fekszik azután is, hogy a tűzoltók leemelik róla a hatalmas ágakat. 

Úgy döntünk, ma mégis folytatjuk utunkat. Megrendülve, orrunkat lógatva kullogunk vissza a buszterminálra. Csak jó két óra múlva indul Cañasba a következő járat, a környéken pedig képtelenség ételt vásárolni, így korgó gyomorral érkezünk az unalmas és rút kisvárosba. Cañas annyira nem turistás, hogy hotelt is alig találunk. Végül a város határában rábukkanunk egy munkásszállóra, ahol sikerül magunkat meghúzni éjszakára.

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkCañasnak még a temploma is ronda

Másnap reggel ismét lelkesen csomagolok, hogy mielőbb elhagyhassuk a szállást, de ez megint nem jön össze. Endre éjszakára kihúzta a szobánkban elhelyezett hűtőt, ami leolvad, és a kiszivárgó víz alaposan eláztatja minden holmiját. 

Reggeli busz sztornó. Mázli, hogy Costa Ricában nincsenek nagy távolságok, így a történtek ellenére már délután kettőkor a Bijagua névre hallgató, parányi falu egyetlen szállása előtt ácsorgunk szakadó esőben. A szoba szép, de 25 dollárba kerül, ami kicsit több a tervezettnél. Végül kivesszük, de ekkor még nem sejtjük, hogy a következő három napban olyan mennyiségű csapadék zúdul a vidékre, hogy ki sem tudjuk dugni az orrunkat a házból. Az egyetlen vigaszunk az a látvány, amit a Miravalles-vulkán nyújt az ablakunkból. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkMikor nagy ritkán kitisztult az ég, ez a látvány fogadott minket

Bijagua egyébként nem több néhány útszéli házikónál, még egy valamirevaló comedor sincs a településen. Kezdjük depressziósra unni magunkat. Sokat elárul az itt töltött időről, hogy a napok csúcspontja az a 10 perc, amit a főzéshez mit sem konyító Paola néni quesadilla névre hallgató, kolbászos szörnyedvényének az elfogyasztásával töltünk. Egyik este, amikor már épp csak csepereg, elmerészkedünk egy közeli házhoz, aminek a kertjében a család állítólag egy békafarmot üzemeltet, de mivel fejenként 10 dollárt kérnek belépő gyanánt, eltekintünk a programtól. Láttunk mi már elég békát!

A negyedik napon, mire az unalomtól már a téboly jeleit vélem magamon felfedezni, végre tiszta időre ébredünk. Gyorsan bakancsot húzunk és irány a Tenorio Nemzeti Park! Az azonos nevű vulkánról elnevezett park sok turistát vonz, így a bejáratáig nem sokat kell gyalogolnunk; felvesz minket egy bérelt kocsival közlekedő német házaspár. Fél óra alatt érünk a parkhoz, ahol elbúcsúzunk a párostól. Még azt sem engedik, hogy a fuvarért cserébe kifizessük a parkolójegyüket.

A vulkán oldalában, köderdős vidéken visz végig a gondosan kiépített, de eső áztatta túraösvény. Olykor függőhidakon kelünk át, afelett a valószínűtlenül kék színű patak felett, amit egy vegyület fest nem épp evilágira. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkIlyen folyó egyszerűen nincs!

Az ösvény egy 8-10 méteres vízeséshez vezet, ami a park leghíresebb látványossága. Tényleg mesés, ahogy a víz belezubog a furcsán kék folyóba. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkNem sok helyen lát ilyet az ember

Miután kifotóztuk magunkat, elsétálunk egy kilátóhoz, ahonnan tiszta időben a ma is működő Tenorio-vulkánt láthatnánk teljes életnagyságban, de a pára miatt nem akarja megmutatni magát. Felmászni a tetejére sajnos nem lehet. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkSajnos a kilátás nem az igazi

Időnként meg-megcsapja az orrunkat a hegy gyomrából szivárgó, orrfacsaróan erős kénszag. Az egyik helyen azt látjuk, hogy a kék folyó fortyog. Tűzforró a víz, valószínűleg itt szabadul fel az a kéngáz, amit ezidáig éreztünk. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkAhol a Rio Celeste kékké válik

Az ösvény továbbmegy a kilátón, s mivel a turisták többsége csak idáig merészkedik, ezért beljebb az erdőben emberek helyett állatokba botlunk. Rálelünk például egy bokrok alatt bóklászó ormányos medvére, egy szürke mintás kígyóra és egy tenyérnyi méretű, élénkzöld színű kabócára is. 

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti ParkVelük futottunk össze az ösvényen

A nemzeti parkhoz hozzátapadt a sétáló fák legendája. A növényzetéről szóló írások gyakran számolnak be olyan természeti csodákról, mint a Socratea exorrhiza pálmafaj bizonyos példányai, amelyek állítólag föld fölé nőtt gyökereik segítségével képesek a helyváltoztatásra. Való igaz, hogy ennek a pálmának a törzse közvetlenül a föld felett vékonyabb részekre válik, így könnyű elképzelni egy kis fantázia birtokában, hogy a régi elhalt részeket hátrahagyva, újabb gyökeret eresztve, egyszerűen "odébbslattyog". Nem  vagyunk tudósok, így kénytelenek vagyunk hinni Gerardo Avalos Costa Rica-i biológusnak, aki egy 2005-ös, illúzióromboló tanulmányában mindezt megcáfolta, vagyis ezek a fák nem sétálnak sehová.

Costa Rica Puntarenas Rio Celeste Tenorio Nemzeti Park   Én sétálok, de a tőlem jobbra látható pálma sajnos nem

Az erdő tehát a turisták és a ticók örömére itt marad, mi viszont visszaindulunk Bijaguába, hogy holnap újra buszra szálljunk és tovább utazzunk északnak.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Az elmúlt néhány napot a San José környéki látnivalók felfedezésével töltöttem, de a sort még nem sikerült lezárni. Két rom és egy vulkán felkeresésével lesz teljes a kaland, amit egyetlen napba sikerül belesűrítenem. Az elmúlt egy hét legnagyobb élményét azonban egy vízesés adja, aminek létezéséről a ticók sem tudnak.

A Mirador csapat néhány tagja egy nappal korábban érkezik a vártnál, és valamilyen oknál fogva nem minőségi rumokkal, hanem utazással akarják magukat akklimatizálni. Ám legyen! Olykor jó az, ha az ember csapatban utazik, mert így olyan dolgokat is megengedhet magának, amiket egyedül utazva nem. Ilyen például egy kisbusz kibérlése, amivel jelentősen lerövidül az utazással töltött idő. 

Én magam szeretek mindenhol tömegközlekedni, mert így a legkönnyebb megismerni a helyieket, de Costa Rica e téren egy kicsit más világ. Szemben a többi latin-amerikai országgal itt kőkemény menetrendek vannak, amik pont ugyanolyan jól működnek, mint odahaza, vagyis folyamatosan lecsúsznak a buszcsatlakozások egymásról. Ha az ember szeretné megnézni Ujarrás és Guayabo romjait, valamint szeretne látogatást tenni az Irazú-vulkán tetején, minimum három nappal kell készüljön. 

A kisbusznak hála mi az imént felsorolt három helyszínt egyetlen nap alatt járjuk végig. Egy kicsit azért félünk ettől a naptól, mert a 250 dollárért értünk küldött kisbusz annyira szakadt, hogy San Joséból kifelé autózva nehezen tudjuk elképzelni, hogy képes lesz elérni az Irazú csúcsát.

Cartagóig ismét csak araszolunk. Amikor megpillantjuk a várostáblát, leszakad az ég, így sok időt nem töltünk a bazilika és a Parroquia de Santiago Apóstol felkeresésével. Az Irazú-vulkán felhőben áll, ezért úgy döntünk, inkább a Cachí-víztározó felé vesszük az irányt. A mesterséges tó jó 500 méterrel lejjebb található, mint Cartago, így jó eséllyel ott nem esik.

A hirtelen jött zápor olyan erővel csapott le a hegyoldalra, hogy az egyszerűen leszakadt, rá a Cartagót Cachíval összekötő útra. Mire odaérünk, az utat már lezárták a forgalom elől, ezért sofőrünk kénytelen kerülni. Ennek hála egy kilátónál kötünk ki, ahonnan még ilyen borús időben is belátni a tavat

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásKilátás a Cachí-víztározóra egy neve sincs kilátóból

Ahogy ereszkedünk lejjebb és lejjebb, úgy szakadozik fel a felhőzet. Mire megérkezünk Ujarrásba, már a Nap is kisüt olykor, így sikerül képet készítenünk Costa Rica legöregebb templomáról, a Virgen de Rescatéról, amit annak tiszteletére emeltek a 17. szézad végén, hogy a vidék felszabadult a kalózok fosztogatásai alól.

Az itt élők 1833-ban elhagyták Ujarrást, és kicsit feljebb megalapították Paraíso faluját. Ennek oka az volt, hogy a völgyben a nagy esők után rengeteg lett a szúnyog, amik lázas betegséget terjesztettek és tizedelték a lakosságot. Így lett a falu és a templom az enyészeté.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásVirgen de Rescate - Costa Rica legöregebb temploma

Az ujarrási park amúgy nagyon hangulatos, rengeteg benne az egzotikus növény, így a rossz idő ellenére is sok turistába botlunk.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro Ujarrás Egy érdekes virág az ujarrási parkból

Visszaszállunk a trogyoga kisbuszba, és a Turrialba-vulkán lábánál fekvő Guayabo romvárosához utazunk. Mire megérkezünk, ismét esni kezd. Mit esni? Úgy ömlik, ahogy csak a trópusokon tud, így mindegyikünk beáll egy-egy fa alá, és várja, hogy elálljon a víz. Mikor kicsit alábbhagy az eső, felbaktatunk a kilátóhoz, ahonnan rálátni Guayabo romjaira.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásGuayabo romjai nem túl látványosak

A várost a 19. század elején fedezték fel kávétermesztők, de a romokat csak 80 évvel később kezdték el feltárni. Ahogy az ebben az időszakban jellemző volt, a magukat régésznek mondó kutatók inkább csak összebarbárkodták a helyszínt, megnehezítve ezzel a 20. századi archeológusok munkáját. Az 1968-as munkálatok során sikerült datálni Guayabo fénykorát, amit 1000 és 1400 közé tesznek.

Ma már csak az épületek alapjai látszanak, amik 1-4 méter magas kőrakások, az egykori fa építményeket megette az idő vasfoga. A legtöbb prekolumbián romra a régészek könnyedén ráhúzták a szakrális jelzőt, de Guayabóra egyszerűen nem tudták, mivel semmilyen erre utaló épületet, tárgyat nem találtak. Sokkal valószínűbb, hogy az egykor itt élő indiánok pusztán elkezdtek várost tervezni, ennek eredménye lett a közel szimmetrikus alaprajzú város, amit ráadásul gondosan kiépített csatornarendszer hálózott be.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro Ujarrás  Ma már csak az épületek alapjai látszanak

A romok keleti végébe egy hosszú kőút vezet, aminek célját nem tudták megfejteni, az azonban biztos, hogy egyszer csak végetér az erdőben.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásÖrökös törzsutasunk, Pista ácsorog a kőút szélén

A legizgalmasabb az a kő, aminek egyik felére jaguárt, a másikra pedig egy kajmánt véstek az egykor itt élők. Ennek a célja sem ismert.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro Ujarrás   Ez itt a régészek szerint egy kajmán

A romokat nem nehéz körbejárni, fél óra alatt simán végére ér az ember. Korábban, mikor Erivel itt jártunk, rengeteg állatot láttunk, de az eső miatt most nem mutatják meg magukat. 

Nekiindulunk az Irazú-vulkánnak. Sofőrünknek nem sok fogalma van róla, hogy miként jutunk oda a hegyek oldalában lavírozva, de fél óra forgolódás után sikerül rátalálnia a helyes útra. Érintünk néhény hegyi falvat, mint Capellades és Pacayas, de az út többnyire legelők és kávéföldek között vezet.

Másfél óra múlva érkezünk meg a nemzeti park bejáratához. Hatalmas a köd, a parkőr is jelzi, hogy nem sok értelme van feljebb menni. A csapat úgy dönt, hogy megspórolja a 15 dollárt, és lemond a kráter látványáról. Ez van, a Poás után az Irazúból se látunk sokat.

Egy héttel ezelőtt, mikor Alajuelába érkeztem, az volt a tervem, hogy eljutok a Catarata del Toro névre keresztelt vízeséshez. Egyedül odajutni csak iszonyú drágán lehet, mert semmilyen tömegközledés nem ejti útba a zuhatagot, de csapatban már más a helyzet. La Fortunából Puerto Viejóba tartván megszavazzuk, hogy ugorjunk be az általam sem ismert vízeséshez, hátha látunk valami szépet. 

Rio Cuartónál kanyarodunk rá az egészen szörnyű állapotban lévő 708-as útra, amin jó húsz percen át kanyargunk, mire feltűnik a Catarata del Toro nevű lodzs. A parkolóban egyetlen autó vagy busz sincsen, így kezdünk félni, hogy feleslegesen tettünk kitérőt. Costa Ricában ugyanis csak ott nincsen turista, ahol tényleg nincs mit nézni.

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásCosta Ricában neked is lehet ilyen vízesésed

A lodzs tulajdonosa német, de nem csak a hotel az övé, hanem a vízesés is. A legtöbb latin-amerikai országban simán birtokolhatsz egy zuhatagot, de azért olyat, mint a Catarata del Toro, nem sok helyen. Hogy miként jutott hozzá a fickó, elképzelni nem tudom, de iszonyú mázlija van, mert kétségkívül ez a legszebb vízesés, amit Costa Ricában láttam.

Jó 40 perces ereszkedés után egy kráterszerű beszakadás alján találjuk magunkat, amibe 90 méter magasról szakad bele a víz. Jártam már az Angelnél (nem is egyszer) és az Iguazúnál is, de egyikük sem volt olyan hatással rám, mint ez a zuhatag. A kráterrel, a köderdei növényzettel és azzal, hogy rajtunk kívül nincs egy turista sem, egészen elvarázsol a hely. Az sem nagyon érdekel, hogy ismét szakadni kezd az eső, egyszerűen csak bámulom ezt a csodát teljesen letaglózva. 

Costa Rica Guayabo Irazú-vulkán Catarata del Toro UjarrásMirador-csapat a Catarata del Torónál

Ujarrás és Guayabo is szép volt, de az elmúlt napok legnagyobb élménye egyértelműen a Catarata del Toro. Hogy lehet az, hogy erről a vízesésről szinte senki nem tud? Vannak még felfedezésre váró csodák Costa Ricában is...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Mivel még mindig van pár napom a csapat érkezéséig, átteszem a székhelyemet a San José túloldalán fekvő Orosí falujába. Emlékszem, 2009-ben egy faluvégi kis hostelben szálltunk meg Erivel, ami nem volt túl drága. Úgy tervezem, most is ott kötök ki, s talán a Tapantí Nemzeti Parkot is sikerül felfedeznem. 

Alajuelából Orosíba San José megkerülésével szinte képtelenség eljutni, de annyira nem fűlik a fővároshoz a fogam, hogy első körben egy Herediába tartó buszra veszek jegyet. Amúgy sem jártam még erre, hátha látok valami újdonságot. 

Nem látok. Az Alajuelánál kétszer kisebb városka még San Ramónon is túltesz. Minden utca szedett-vedett, az összképen pedig az sem segít, hogy az egész város fel van túrva. Tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy a busz keresztülhajt a belvároson, mert az pont ugyanúgy néz ki, mint a külváros. Egyszer csak megállunk, a sofőr pedig int, hogy végállomás. Valahol San José és Heredia között féltávnál rak ki a busz, egy böszme nagy bevásárlóközpont kapujában. Mivel korán van, az üzletek még zárva tartanak, bár amúgy sem vagyok oda a plázákért.

Ez a hely elég fontos lehet a környék lakóinak körében, mert iszonyú mennyiségű busz forog minden irányba. Végül sikerül fognom egy járatot, ami állítólag közel rak le a Cartagóba induló buszokhoz. Azt hittem, jól ismerem San Josét, pedig nem. Olyan kis utcákon kanyargunk össze-vissza, hogy teljesen elveszítem a tájékozódó képességemet. Ismét ismeretlen helyen tesz ki a sofőr, úgyhogy nincs más hátra, mint rábízni magamat az amúgy híresen ellenszenves San José-i utca népére. Mindenki mutogat mindenféle irányba, még a kínai negyeden is sikerül keresztülvágnom magam, mire rátalálok a cartagói buszokra.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park San José kínai negyedében

Hiába él Costa Rica lakosságának közel fele az ország közepén húzódó medencében, egy normális kivezető út nincs a fővárosból. Cartago kevesebb mint 15 kilométerre fekszik San Josétól, mégis másfél órán át araszolunk az általuk autópályának nevezett valamin úgy, hogy egyáltalán nincs dugó. Hiába a nagy Costa Rica-i fejlődés, utat építeni azt nem tudnak.

Cartagóban az a jó, hogy van mit benne nézni. Mondjuk illik is valamit nyújtani a jelenkornak, ha már 260 évig Costa Rica fővárosa volt. 1823-ban megvonták tőle ezt a tisztséget, mert a függetlenedés után minden spanyolokhoz köthető dolgot a ticók át akartak adni a múltnak. Az első ténykedésük az volt, hogy széthordták az egykori főváros minden kövét, így Cartagónak nem maradt meg a koloniális bája. A kereszténység azonban megmaradt, így a 19. század második felében egy parókiát kezdtek építeni, de befejezniük 1910-ig sem sikerült. Ekkor hatalmas földrengés rázta meg a környéket, a majdnem kész parókia pedig beomlott. Elkezdték felújítani, azonban a kávé árának esése pénzhiányt idézett elő az országban, így a Santiago Parókia megmaradt romnak

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkFöldrengés varázsolta rommá a Parroquia Santiago Apóstolt 1910-ben

Ugyanez a földrengés elpusztította Costa Rica legszentebb bazilikáját, a Nuestra Señora de los Ángelest is, ezt azonban még sikerült a gazdasági válság előtt felújítani, így ma teljes pompájában megtekinthető. A főtértől jó 20 perc sétára található bazilika homlokzata egyetlen másik temploméhoz sem hasonlítható, én magam nem tudom eldönteni, hogy szép-e vagy csúnya. Az azonban biztos, ez Costa Rica legszentebb katedrálisa, nem véletlenül kötelező minden Costa Rica-inak egyszer ellátogatnia ide.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkNem tudom eldönteni, hogy a Nuestra Señora de los Ángeles szép-e vagy sem

Cartago a sok csúnya kisváros után egy igazi felüdülés, de azért másfél óra mászkálásnál többet ez sem tud. Mikor elunom a dolgot, felülök egy buszra, ami Orosíba tart. Az apró falu az azonos nevű folyó völgyében fekszik, és tud valamit, amit a többi Costa Rica-i kisváros nem. Ez pedig nem más, mint a központban álló templom. A Parroquia de San José az ország egyetlen, koloniális korból származó temploma, ami megúszván az 1910-es nagy földrengést, 1767 óta a völgy éke. Az persze más kérdés, hogy elé nem focipályát kellett volna varázsolni, hanem valamilyen parkot, de Costa Ricában olyan, hogy várostervezés, nem létezik.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkCosta Rica egyetlen koloniális temploma Orosíban áll

Felkeresem azt a hostelt, ahol anno Erivel is megszálltunk. A Linda Montaña szerencsére semmit nem változott, megmaradt olcsó helynek. 15 dollárért kapok egy szobát, amennyiért Costa Rica jó részén dormitorióban sem lehet megaludni. Rajtam kívül csak egy német nyugdíjas van a szállón, aki biciklivel járja körbe Közép-Amerikát. Azt mondja, a teleket mindig külföldön tölti, a nyugdíjából és a lakásának bérleti díjából nagyon szépen el van még itt, Costa Ricában is.

Orosí faluja nem több néhány étteremnél és vendégháznál, a völgy, amiben fekszik, azonban tényleg mesés. Hátulról esőerdők veszik körbe, a folyó túloldalán pedig végtelen kávéültetvények nyújtóznak. 2009-ben Erivel ezeket az ültetvényeket jártuk végig, most azonban inkább a hegyek és a Tapantí Nemzeti Park vonzanak.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park  Rio Orosí, háttérben a Tapantí Nemzeti Parkkal

Másnap körbesétálom a völgyet. A falu határában egy függőhíd ível át a folyón, ahonnan egész szép képeket sikerül lőnöm a Rio Orosíról, háttérben a nemzeti parkkal. A falut elhagyva nagyon kellemes fincák mentén túrázok, de rengeteg köztük a nyaraló is. Kicsit olyan, mintha a Balaton-felvidéken sétálgatnék, csak itt a szőlőtőkék helyett kávécserjék sorakoznak mindenfelé, a Badacsony helyett pedig a 3432 méter magas Irazú-vulkán tekint le rám.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkEhhez hasonló nyaralók sorakoznak mindenfelé

Jó három óra alatt sikerül körbejárnom a völgyet, ami után úgy godolom, megérdemlek egy jobb fajta ebédet. Hetek óta gallo pintón élek, így beülök enni egy rákos rizst, laza 5000 forintért. Hogy ezért az árért mit kapsz? Egy majdnem ehetetlen rizskupacot, de hát ez Costa Rica, ahol a semmit is aranyáron mérik.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkCosta Ricában ezért az ételért 5000 forintot kérnek el

Este a szállóra befut egy spanyol fickó, Angel. Kocsival jön, azt mondja, a barátnőjéhez tart, aki a nemzeti park túloldalán, La Suizában él. Madarász túrákat vezet gazdag amerikaiaknak, de holnap este szabadul, addigra kéne odaérjen.

- Mit lehet itt csinálni? - kérdezi tőlem.
- Elmenni a Tapantí Nemzeti Parkba - adom a választ, hátha elvisz magával.

A Tapantí bár jól látható Orosíból, azért ahhoz messze van, hogy gyalog nekivágjon az ember. 

- Menjünk, amigo! De este 7-re La Suizában kell legyek!

Kora reggel indulunk. Angel idén lesz 50 éves, a barátnője pedig most 19. 

- Ne is mondj semmit! Az unokám lehetne. De ez van, szeretem a fiatal lányokat - mosolyog, miközben gondosan kerülgeti a fél méter mély kátyukat.
- Azt gondoltam, a Costa Rica-i lányok nem reppennek rá az európaiakra. Illetve nekem az a tapasztalatom, hogy kb. leszarják a gringókat, nem úgy tekintenek ránk, mint a többi latin országban. Itt már nem érdekli őket, hogy van-e pénzed, mert nekik is van.
- Ez így van. A 19 éves barátnőm is kétszer annyit keres, mint én Spanyolországban, csak azért, mert beszél angolul. Nagyon más lett ez a világ. Húsz éve még istenek voltunk a pénzünkkel errefelé, ma már csórónak számítunk.
- Akkor ez hogy van köztetek?
- Tudom én? Kérdezd meg őt! - röhög.

Eközben megérkezünk a nemzeti park bekötő útjához. Nem messze innen van egy házikó, ahol egy idősödő nő kifőzdét üzemeltet. Beülünk egy gallo pintóra, amit maracuya lével öblítünk le. Reggeli közben Angeltől megtudom, hogy húsz éve folyamatosan utazik. Ahogy a német fickó, ő is a nyarakat próbálja ezen a kontinensen kihúzni, de két éve hiba csúszot a számításába.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park     A Tapantíhoz közel sikerült ezeket a keselyűket lencsevégre kapni

- Az akkori csajommal Kolumbiában utazgattunk. Elmentünk Cabo de la Velába, és hogy egy kis magányt keressünk, egy a falutól két kilométerre fekvő öbölben feküdtünk ki a partra.
- A világítótoronyhoz közel?
- Nem, de annak az irányában. Közel maradtunk a faluhoz. Egyszercsak megjelent két srác, fegyverrel a kezükben. Először azt hittem, csak rablók, de az egyik hátulról leütött. Mikor magamhoz tértem, látom, hogy a csajommal szemben állok, mindkettőnk keze fel van kötve egy apró kunyhó gerendájára.
- FARC? - okoskodom.
- Azt mondták.
- Mi történt?
- Két hónapon át tartottak minket fogva. 3 millió eurót követeltek értünk, tele volt velünk az otthoni sajtó. Naná, hogy nem volt 3 millió eurónk. 300 000-et tudtak összekaparni a családtagjaim, amit át kellett utalniuk egy bankszámlaszámra. Amatőrök voltak.
- És mit csináltatok két hónapig?
- Semmit. Ültünk a bungalóban.
- S mikor megkapták a pénzt, elengedtek?
- El. Kiraktak minket egy olyan úton, ahol nagy ritkán ment autó. Fogalmunk nem volt, hol vagyunk. Guajirában nem lehet tájékozódni, egy iszonyat nagy sivatag.
- Igen, ismerem. Mi lett a sztori vége?
- Az, hogy elkapták a szerencsétleneket. Hogy lehet váltságdíjat bankszámlára utaltatni? Végül meglett a pénzünk is.
- És a barátnőd?
- Mikor bejelentettem 2015-ben, hogy menjünk utazni, elhagyott - röhög.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkAngel valahol a Tapantí ösvényein

Visszaülünk a kocsiba, és irány a nemzeti park! 15 dollár a belépő, mint mindnehol Costa Ricában. Innen még jó öt kilométert autózunk, mire elérjük az ösvényeket. Rajtunk kívül sehol egy turista, végre nem egy olyan nemzeti park, ahol amerikai nyugdíjasok tömegeit kell kerülgetni. Ennek mondjuk megvan az oka. A Tapantí Nemzeti Parkban nem sok látnivaló van, az állatok valami miatt elhagyták az erdőt, feljebb vonultak a hegyekbe. Sehol egy majom vagy egy egzotikus madár. Hiába nevezték el az ösvényeket az oropendoláról és a paujilről, egyet sem látunk közüllük. Jó négy órán át kutyagolunk, de néhány rovaron és szép virágon kívül semmit nem látunk.

Az egyik ösvény végében van egy kilátó, ahonnan rá lehet látni a Tapantí-vízesésre, de mintha ezzel se nagyon törődnének. Ráférne a kilátó környéki erdőkre egy kis metszés. 

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkTapantí-vízesés

Unalmunkban lesétálunk a folyóhoz, ahol csobbanunk egyet. Ez a rész legalább szép. A folyó hatalmas sziklákat hoz le a hegyekből, amik között kellemes lagúnák alakultak ki.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park     A Rio Orosí hatalmas sziklákat hoz magával a hegyekből

Angelnek indulnia kell, s az igazat megvallva, a Tapantí engem sem igazán késztet maradásra. Bár a nemzeti parktól nem olvadtam el, attól még azt kell mondjam, ez az oldal sokkal szebb és hangulatosabb, mint volt a San Josétól nyugatra fekvő vidék. Holnapután érkezik a csapat, akikkel majd Guayabóval és az Irazú-vulkánnal kezdünk, úgyhogy maradunk még a környéken egy darabon...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Costa Ricában nem alapítottak a spanyolok városokat, így az ember, ha szépre vágyik, kénytelen a természetben keresni azt. Három napon át kutattam, hátha valami megfog a főváros környéki településeken, de az eredmény a nagy semmi.

Mirador csapat érkezik, ezért - Erit hátrahagyva - visszatérek egy kicsit San José környékére. Rengetegszer jártam már a Costa Rica-i fővárosban, amit kifejezetten nem szeretek, ezért úgy döntök, a reptérhez közel, Alajuela városában szállásolom el magam. Mivel még van pár nap a banda érkezéséig, ezért van időm körbejárni a vidéket, eljutva kevésbé ismert és a turisták által csak igen ritkán látogatott hegyi falvakba.

Alajuela pont nem tartozik közéjük, ugyanis itt gyűlnek össze azok a hátizsákosok, akiknek későn érkezik vagy korán indul a repülőjük (a reptér csak pár kilométerre van a várostól), ezért estefelé mindenhol gringókba botlik az ember. Tízből kilenc turista egyetlen éjszakára érkezik a városba, én azonban négy napra bérlek ki egy ágyat a Cala Inn nevű hostel egyik dormitoriójában. A tulaj ezen annyira meglepődik, hogy Costa Rica-i szinten elképzelhetetlenül olcsón, mindössze 10 dollárért jutok hozzá az ágyhoz.

Alajuela 42 000 lakójával Costa Rica harmadik legnépesebb városa, ettől függetlenül nem sok látnivalóval rendelkezik. Valamiért a spanyolok nem gondolták úgy, hogy szükség van a városra, mert bár már a 16. században is tartottak itt fenn helyőrséget, Alajuela alapjait csak 220 évvel később, 1782-ben fektették le. Ekkortájt csak egy templomot és egy parókiát építettek, igazi településsé csak a függetlenségi háborúk után, 1828-ban vált a város (ebben az évben alakították ki az első utcákat). Felfutását - a környékbeli településekhez hasonlóan - a kávénak köszönheti, ami a 19. század végére nem csak a várost, de egész Costa Ricát is gazdaggá tette.

Costa Rica AlajuelaAlajuela főterén az árusok csupa gagyit kínálnak eladásra

Alajuelából bőven elég annyi, hogy az ember egyszer körbesétálja, így másnap reggel kibattyogok a város poros pályaudvarára, és felszállok egy Sarchíba tartó buszra. A 118-as út bár fontos főút, a haladás rajta iszonyatosan lassú. Egész Costa Ricára jellemző, hogy a hegyi utak szűkek, ráadásul a patakok felett átívelő hidak többsége mindössze egy sávos, így folyamatosan ácsorognak a kocsik az úton. A 20 kilométeres utat másfél óra alatt tesszük meg.

Az alig 7000 fős Sarchí állítólag a Costa Rica-i kézművesség fellegvára, de én ebből semmit nem érzékelek. Az útikönyvek mind azt írják, hogy a településen közel 200 család foglalkozik fafaragással, kosarak készítésével és azok eladásával, de az összes, amit látok, az egy főtéren felállított hatalmas kávés szekér, amiket Costa Rica szerte szép színesre pingálnak. Állítólag a sarchi szekér a legnagyobb a világon. 

Costa Rica Alajuela     A Föld állítólag legnagyobb szekere Sarchíban van

A tér túloldalán álló a templomot nem mondanám szépnek, inkább érdekesnek. A helyiek is így vannak vele, nem véletlenül nevezik "esküvői tortának". Én inkább LEGO várnak nézem.

Costa Rica Alajuela   Ez itt nem templom, ez egy esküvői torta

Állítólag Sarchí neve azték nyelven annyit tesz, hogy "nyugodt hely", ami abszolút illik rá. Annyira nem történik semmi errefelé, hogy pár perc téren ücsörgés után elunom a dolgot, és megindulok a sarki taxiállomás felé. Állítólag innen nem messze van egy vízesés, bizonyos Catarata del Toro, de a taxisok azt mondják, Sarchíból az út nagyon rossz állapotban van, ezért csak kisebb vagyonért lennének hajlandóak engem oda elfurikázni. Állítólag San Carlos felől jobb az odajutás, úgyhogy elnapolom a kalandot.

Greciába buszozom. A Sarchínál csak kicsit nagyobb városka egyetlen nevezetessége a főtéren álló, vörösre festett, acélból készített templom. Az épületet állítólag Belgiumban állították fel, majd felajánlották azt Görögországnak. A legenda szerint a menetlevélre véletlenül a városnév mellé írták azt, hogy Gréce, s mivel ehhez hasonló nevű város az adatbázis alapján csak Costa Ricában volt, hát oda küldték. Gondolom, volt nagy meglepetés a városban, mikor kinyitván a konténereket, egy egész templom nézett ki belőle.

Costa Rica AlajuelaEnnek a templomnak eredetileg Görögországban lenne a helye

A templomon túl itt sincs sok minden, a várostól nem messze azonban van egy vízesés. Ezzel nem járok úgy, mint a Catarata del Toróval, ide ugyanis megy busz. Illetve közvetlen a zuhataghoz nem, de Tacaresig sikerül eljutnom, ahonnan négy kilométert kell besétáljak egy mellékúton. A vízesés magánkézben van, így a belépőt megúszom 2000 colónból.

Egy földúton, majd egy elég sáros ösvényen baktatok végig, mire feltűnik a Los Chorros névre hallgató zuhatag. A parkot egy nicaraguai srác őrzi, aki úgy örül nekem, mintha most látna először turistát. Azt mondja, kevés külföldi jön ide, azok is mind vezetővel, így soha nincs senkivel beszélnie. Megszánom és eldiskurálgatok vele Nicaraguáról, arról, hogy odahaza kemény munkával negyed annyit sem keresne, mint itt a semmittevéssel, s hogy mennyire örül, hogy kiszakadt az otthoni közegből.

Costa Rica Alajuela Los Chorros-vízesés

Körbefotózom a vízesést, majd kisétálok a park bejáratához, ahol meglepetésemre áll egy busz Alajuela felirattal a szélvédőjén. Mint utóbb kiderül, két óránként van a parkhoz buszjárat, így végképp nem értem, miért nincsenek itt turisták.

Másnap első utam Atenasba vezet, aminek nevét leszámítva semmi köze sincs a görögökhöz. Szemben Greciával, még egy valamirevaló templomot sem kaptak a névazonosság miatt. 

Costa Rica AlajuelaAtenas temploma

Atenasba azért jöttem, mert állítólag ez Costa Rica gasztronómiai központja. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom meg, mert hétköznap délelőtt lévén minden étterem zárva tart. Az igazat megvallva, nem hiszem, hogy le tudna nyűgözni egy gallo pinto csak azért, mert állítólag itt készítik a legjobban, így egy-két fotó után hiányérzet nélkül ülök fel egy Palmerasba tartó buszra. 

Costa Rica AlajuelaCosta Rica gasztronómiai központjában minden éttermet zárva találok

Az út nagyon kellemes kávéföldek között vezet, néhol egészen elképesztő villák tűnnek fel. Állítólag Atenas környékén több villanegyedet alakítottak ki, ahol ma amerikai nyugdíjasok tengetik az életüket. Én is el tudom itt képzelni magamat 120 évesen.

Palmeras valamivel nagyobb Atenásnál, de egy szürke kőtemplom kivételével itt sincs a világon semmi. Egykoron állítóleg fontos kávéközpont volt, de erre utaló jeleket sehol nem találok a városban. 

Costa Rica AlajuelaPalmeras egyetlen nevezetessége a kőtemplom

Innen alig tíz percnyire fekszik a környék legnagyobb városa, San Ramón, ami az eddigi városkák közül a legnyüzsgőbb, de egyben a legcsúnyább is. A főterén áll egy meghatározhatatlan stílusú templom, ami ezt körbeveszi, az tulajdonképpen nem más, mint piac. Boltok, árusok mindenfelé, lépni is alig lehet az utcán. Az összes épület iszonyatosan le van pukkanva, mintha egyikben sem lakna senki. A legtöbb ház raktárrá lett alakítva, amitől olyan a városka hangulata, mintha egy 1950-ből visszamaradt bevásárlóközpontban barangolnék, aminek beszakadt a teteje. San Ramón szürreális élmény. Olyannyira letaglóz a látvány, hogy egyszerűen csak átszaladok a városon, és az első távozó buszra felpattanok. Naranjóba visz, ami Sarchítól van pár kilométerre. Nem ez volt a terv, de el San Ramónból, most!

Costa Rica Alajuela   Ha még nem unnád a templomokat, ez itt San Ramoné

Naranjo semmi több, csak egy elágazás Alajuela és San Carlos között, a legszebb templomra mégis itt sikerül rátalálnom. Meg egy iszonyatosan részeg indián srácra, aki addig zaklat pénzt követelve, hogy végül menekülőre fogom.

Costa Rica Alajuela

Costa Rica AlajuelaNaranjo temploma a legszebb mind közül, gyorsan van is itt róla két kép

Végigjártam a San Josétól nyugatra eső összes települést, de túl sok mindent nem láttam. Costa Rica annyira hidegen hagyta a spanyolokat a koloniális időkben, hogy elfelejtettek itt városokat alapítani, aminek hála az összes település ugyanúgy néz ki. Most már értem, hogy Alajuelába miért csak egyetlen napra mennek a turisták...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Manuel Antonio Nemzeti Park olyan Costa Ricában, mint a Machu Picchu Peruban. Egyszerűen muszáj látni, még akkor is, ha rajtad kívül 500 másik turista is ezt teszi. A tömeg ellenére nagy élmény volt, mert sehol nem láttam még ennyi állatot egyszerre.

Magunk mögött hagyva Palmar Norte kőgolyóinak minden rejtélyét, buszra pattanunk, és rövidesen Uvitában kötünk ki. Mikor leszállunk, már tudjuk, hogy butaságot követtünk el, mert a világon semmi kedvünk egy gringóktól hemzsegő üdülővárosban éjszakázni. Rövid téblábolás után úgy döntünk, hogy amilyen lendülettel jöttünk, úgy megyünk is tovább.

Mire Endre beszerez egy üveg vizet a kínai szupermarketből, már sikerül is lebeszélnem egy San Joséba tartó kocsi sofőrjével, hogy vigyen el bennünket Quepos bekötőútjáig. Az izraeli fickó nicaraguai barátnőjével néhány éve költözött Costa Ricába. Valamilyen üzletről magyaráz nekünk, de az igazat megvallva nehezen értünk szót. Annyi biztos, hogy fogalma nincs róla, hol van Magyarország, de arról sem, hogy mi az a Quepos.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park     A Manuel Antonio Nemzeti Parkban mesések a tengerpartok, de mi nem emiatt jöttünk ide

A Queposba vezető bekötőútnál búcsút veszünk új barátainktól és kiszállunk. Szinte azonnal érkezik egy helyi járat, ami a turistáktól tömött város központi termináljára szállít. Quepos hangulatos hely, de a legtöbb utazó nem ezért érkezik a városba, hanem Costa Rica leghíresebb nemzeti parkja miatt, ami az óceán partján, a pontosság kedvéért egy félszigeten terül el. Ez már önmagában is elég, ahhoz, hogy gyönyörű legyen, de a ráadás a burjánzóan zöld, állatokkal teli trópusi erdő, ami a környező dombokat borítja.

A városban több órát vesz igénybe a szálláskeresés. Van, ahol minden tele, másutt az egyszerű, mindössze egy ággyal ellátott szobákat megfizethetetlenül drágán kínálják. Végül egy nagyon kedves, szünet nélkül karattyoló idős férfi kiadó szobájában kötünk ki. Az épület leélt munkásszállók hangulatát idézi, de ez sokkal kevésbé zavar bennünket, mint az a temérdek csótány, ami szürkületkor lepi el a szobánkat. 

Másnap egy reggeli busszal a nemzeti park bejáratánál tetetjük ki magunkat. Legalábbis ezt hisszük, egészen addig, ameddig egy parkolóőr megunva tanácstalan bóklászásunkat a part menti bokrok között, le nem szólít minket, miszerint a parkhoz egy kieső utcából nyílik a bejárat, úgy 5 perc sétára innen.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park   Keresem a bejáratot, de az nem a part felől van

Sorra kerülünk a pénztárnál, ahol kifizetjük a 16 dolláros belépőt, majd elindulunk a gondosan kiépített turistaösvények egyikén. A Manuel Antonio 2000 hektárjával Costa Rica legkisebb nemzeti parkja, amit naponta vagy 500 turista látogat meg. Én még csak-csak elviselem a tömeget, de Endrének a hátán futkos a hideg, ha ilyen helyre megyünk. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park     A barna anolisz a Manuel Antonio egyik jelképe

A turisták nagy része a bejárattól valamelyik mesés strand felé veszi az irányt, mi viszont egy erdei ösvény felé, aminek a végén egy magasra épített, lépcsőkkel megközelíthető kilátó áll. A nagy hőségben nem esik jól a lépcsőzés. Zihálva érkezünk a csúcsra, a jutalom azonban ezúttal elmarad. Innét a park állítólag legszebb vízesését kellene látnunk, de száraz évszak lévén épp nincsen benne egyetlen csepp víz sem. Vigaszul kicsomagolok a zsákomból két kis bagettet és egy májkrémet reggeli gyanánt, mire érkezik egy kanadai pár és megállapítja, hogy nyilván európaiak vagyunk. Megjegyzem, szeretünk piknikezni, de azért bevalljuk neki, hogy egy magyar pénztárcának tényleg nem Costa Rica a legmegfizethetőbb latin ország.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park   Az ösvények mentén ilyen rákok szaladgálnak

Visszatérve a park ösvényeit összekötő pontra egy ismeretlen irányt választunk, és végigjárjuk a lajhárokról elnevezett ösvényt. Lassan vesszük fel az erdő ritmusát. Akkor jövök rá, hogy mennyire figyelmesnek kell lennem, amikor Endre a fényképezővel a maximumig zoomol egy fára. Alvó denevérek egy egész csoportját sikerül lencsevégre kapnia a fa törzsén, majd háromujjú lajhárt egy másik ágon.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkEzúttal az állat helyett csak egy karom

A csuklyásmajmok, a bőgőmajmok és a közép-amerikai mókusmajmok nem sokkal odébb már sokkal nagyobb feltűnést keltenek. Ők kifejezetten élvezik, hogy van közönségük, és mókás artistamutatványokat adnak elő a fejünk felett. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkBőgőmajom és egy mókusmajom kölyök figyel minket

Épp őket bámulom, amikor valami csiklandozni kezdi a lábszáramat a bakancs felett. Zavartan lesöpröm, miközben nem veszem le a szemem a fölöttem zajló jelenetről. A csiklandós érzés azonban csak nem akar megszűnni, mígnem végigfut rajtam, egészen a karomig. Ekkor tűnik csak fel a vállamon ülő, tenyérnyi méretű botsáska, akivel kölcsönösen úgy meglepődünk egymástól, hogy sikerül megdöntenünk a helyből ugrás majdnem 4 méteres rekordját. 

Kiérve az erdőből a Playa Gemelas felé vesszük az irányt, de hirtelen földbe gyökerezik a lábunk, amikor egy egész szarvascsalád tűnik fel a bokrok között. Olyan közel jönnek hozzánk, hogyha kinyújtom a karom, meg tudom őket érinteni. Jóval kisebbek, mint európai rokonaik. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkIlyen képet nem sok helyen lehet lőni Közép-Amerikában

Az odáig rendben van, hogy Costa Rica legkisebb nemzeti parkjában vagyunk, de olyan mértékű állatsűrűség van, amilyet eddig soha, sehol nem tapasztaltunk, pedig jártunk már néhány nemzeti parkban. Nem is beszélve az állatok emberközeli viselkedéséről. Kezdünk arra gyanakodni, hogy mesterséges betelepítésről van szó, de nincs időnk sokat tűnődni ezen, mert az ágak közül előbukkan egy minket figyelő szempár, aminek egy hüllő a tulajdonosa.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkTeljesen véletlenül pillantottuk meg ezt a kígyót

Amikor leérünk a Manuel Antonio leghíresebb partszakaszára, az Espadillára, azt látjuk, hogy bűbájos mosómedvék tréfálják meg a csomagjaikra nem figyelő strandolókat. Szerencsére a plázs van akkora, hogy az embertömeg szétszóródjon rajta, így Endrét sem zavarja egy rövid pihenő. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkJófejek pózolnak nekünk a Playa Espadillán

A nap végén felmászunk a 100 méter magas Punta Catedralra, amit egy félsziget kiszögellésében emeltek. Bár néhány hüllőtől és madártól eltekintve ezen az ösvényen találkozunk a legkevesebb állattal, kárpótol minket a tengerparti öblök lélegzetelállító látványa. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkIguanák is élnek ám a parkban

Az esti órákban hagyjuk el a parkot, és elégedetten térünk vissza queposi szállásunkra. Ha telepített állatok, ha nem, a Manuel Antonio egyszerűen lenyűgöző. Kevés jobb nemzeti parkja van az országnak...

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkManuel Antonio leghíresebb strandja a Playa Espadilla

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)