Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Los Llanosra azóta vágytam, mióta Endre ódákat zengett nekem a venezuelai Hato El Cedralban töltött pár napjáról. Venezuelában most nem jó utazgatni, s mivel Kolumbia szavannáját 2-3 éve megtisztították a gerilláktól, így jó ötletnek tűnt errefelé venni az irányt. Tévedtünk. Nem jó ötlet volt, hanem zseniális ötlet. Kolumbiában tett utazásaink egyik legnagyobb élményében volt részünk a Föld legkedvesebb emberei között. Hálásak vagyunk az elmúlt pár nap minden percéért.  

Ahogy a végtelennek tűnő szavannán közeledünk a Rio Ariporóhoz, úgy bukkannak fel a folyót szegélyező fák, valamint egy ház, ami körül baromfik kapirgálják a szikkadt talajt. Egy tucat szarvasmarha ugrik félre riadtan a komótosan bukdácsoló terepjáró hangjára, amit Hildebrando barátunk mezítelen lábbal vezet. Leparkolunk a ház mellet, majd lehajigáljuk a zsákjainkat az autó platójáról, mire megjelenik egy nagytestű fekete kutya, Simon, két parányi csivava, Paola és Violetta kíséretében. Fülsértő csaholással üdvözölnek. A zajra kiszalad a konyhából egy kedves arcú, vidám asszony, Maria, Flavio volt felesége.

- Isten hozott benneteket a Casa Violettában! - üdvözöl mosolyogva - Honnét jöttetek?
- Magyarok vagyunk.
- Az hol van?
- Európában. 
- Igen? Akkor ti lesztek a második gringók a házamban - büszkélkedik. 
- A másodikok? Kik voltak az elsők?
- Tavaly járt nálam két holland, de egy árva szót nem beszéltek spanyolul. Az Aurora Lodzsról küldték őket hozzám, lóháton jöttek egy helyi vezetővel. Örülök, hogy veletek lehet kommunikálni, mert velük nem lehetett. Gyertek beljebb, érezzétek otthon magatokat! Itt megalhattok - mutat a házának legszebb helyiségére, amit a többivel ellentétben palatetővel láttak el. 

Kolumbia Los LlanosMarhák isznak a Rio Ariporóból

A trópusi éghajlaton élők nem túlozzák el a tetők és falak építését. Maria házánál is csak a szobáknak vannak falai, a konyhának és nappalinak nincsen, állandóan átjárja a szellő. Egy-két oszlop, függőágy, egy rozoga asztal és pár ülőalkalmatosság képezi a ház teljes berendezését. 

Hiába hajtogatjuk, hogy El Totumóban bőséges ebédben volt részünk (oké, Endréék sörrel laktak jól), Maria annyira szigorúan veszi a vendéglátó feladatát, hogy újabb tányér jókora adag rizses csirkét tuszkol az orrunk elé. Az utóebédben a volt férj, Flavio és öccse, Hildebrando is részt vesznek, majd egy másik "közeli" szomszéd érkezik, a pár mérföldre lakó Francisco személyében. A vékony dongájú férfi 21 gyermek apja. Nála több gyereke csak Amadeónak, az asháninka törzsfőnöknek volt azok közül, akikkel eddigi utazásaink során találkoztunk. Neki 8 asszony szült 96 lurkót

Ebéd után Flavióék elviharzanak, mi pedig Mariával és Franciscóval lesétálunk az Ariporo partjára. A part menti bokrokból előhúznak egy rozoga facsónakot, amibe beültetnek minket, majd Maria és Francisco lelkes halhajszába kezdenek. Puszta kézzel fognak is egy rémisztő kinézetű páncélos halat, ami azért furcsa, mert elmondásuk szerint ilyennek nem szabadna itt lennie, mivel ezek innen sokkal feljebb, az Andok lábánál szoktak tanyázni. Az El Niñót teszik felelőssé, ami hónapok óta rég nem látott szárazságot hozott a Los Llanosra.

Kolumbia Los LlanosEnnek a halnak nem itt a helye, de ezt az El Niño nem tudja

Nem tudunk sokáig a ladikban ücsörögni, mivel a víz felett kismillió jejen, apró, muslinca szerű vérszívó repked, amik szeretnek jól belakmározni az édes gringóvérből. Negyed óra után visítva ugrunk ki a csónakból, és rohanunk be a partmenti erdőbe, ahol igazán drámaivá válik a helyzet. A szúnyogriasztó krémre rá se hederítő vérszívókhoz néhány elszánt kullancs is csatlakozik, amik alaposan összecsípkednek minket. Nagy szerencse, hogy a trópusi kullancs másféle szerzet, mint az európai. Nem furakodik a bőrünk alá, hogy aztán a vérünket szívva napokig hízlalja magát, hanem megelégszik egy jókora harapással, majd odébb áll és ott is megkóstol egy kicsit. Ettől persze még kellemetlen ellenfél, de legalább nem terjeszt semmit. 

Visszaérve a tanya kútjához azonnal letépjük magunkról a ruháinkat, és villámgyorsan megyünk a zuhany alá. Pár perc múlva Maria is érkezik, miután tudatosul benne, hogy nem fogunk visszatérni a folyóhoz. Látva igyekezetünk okát a ház egyik zugából előkerít egy erősen alkohol szagú, házi készítésű folyadékot, amivel átitat egy vattát, és gondosan dörzsölni kezdi a lábamon éktelenkedő vörös csípéseket. Nem tudom, mi van a flakonban, de csodálatos találmány, mert az elviselhetetlen viszketés azonnal szűnni kezd, egy óra múlva pedig minden piros pöttynek és hólyagnak nyoma vész. Az este csendes beszélgetéssel és távolbanézéssel telik. Maria mesél az életéről, arról, hogy miért vált el Flaviótól, és hogy milyen nőként teljesen egyedül élni a semmi közepén.

- Flavio folyton a fiatal lányokat hajtotta. Mikor felcsinált egy 16 éves lánykát, elváltam tőle.
- 16 évest? - szörnyülködöm.
- Igen. Azóta is vele él, innen nem messze. Viszont állandóan a nyakamra jár.
- Vissza akar kéredzkedni?
- Azt várhatja - tiltakozik Maria.
- Mióta élsz itt egyedül?
- Pár éve. Van egy másik házam, a családi birtok, de azt nem bírtam egyedül. Kiadtam egy házaspárnak, ők gondozzák az állatokat.
- Ott is vannak állataid?
- Ott vannak csak igazán. Itt csak pár tucat marhám van, amiket Francisco segít gondozni, de a családi birtokon több százan vannak.
- És nem unalmas itt egyedül?
- Nem. Mi llanerák megszoktuk ezt az életet. Rengeteg a dolog a ranch körül, soha nem unatkozunk.   

Vacsora után Maria ledöl a teraszon kifeszített függőágyba, mi pedig bevonulunk a szobánkba. Nagy a nyugalom a szavannán, épp csak a tikkasztó hőség tart vissza a legédesebb álomtól. Aztán hirtelen dühös kutyaugatás hallatszik, majd Mariát halljuk, ahogy kiugrik az ágyból. Kinézünk és látjuk, hogy a szobájából rohan kifelé egy puskával a kezében, majd eltűnik a sötétben. Eldördül a puska, Maria visszatér. Rémülten és értetlenül bámulunk rá.

- Ó, csak egy róka volt, de meglépett. Minden éjjel fosztogatják a baromfiudvart. Olykor róka, máskor jaguár.
Kénytelen vagyok fegyvert tartani - mondja álmos hangon, majd mintha mi sem történt volna visszaheveredik a függőágyba.

Hajnalig csak hangos horkolása töri meg a Los Llanos lusta csendjét, napfelkeltekor azonban a Rio Ariporo partján élő bőgőmajmok hangos üvöltésbe kezdnek, ezzel végleg kiverve az álmot a szemünkből. Fényképezővel a hónunk alatt szaladunk ki a folyó partjára, de az ágakon bámulatos tornamutatványokat végző félnótások cseppet sincsenek modellkedős kedvükben. 

Attól a naptól kezdve gyermeki kíváncsisággal vágytam a Los LLanosra, amióta Endre a venezuelai térségéről ódákat zengett nekem. Venezuelában épp nem voltam vele azokon a napokon, amikor bármerre is kattintott a fényképezőjével, milliónyi állatot kapott lencsevégre. Ha csak véletlenül exponált a gép, akkor is olyan fotók születtek, mintha azokat a National Geographic legújabb fotókötetéből húzták volna elő. Maria tanyája tényleg nagyon hangulatos, de egyértelmű, hogy ha nem csak marhákat és csirkéket akarunk látni, el kell mennünk a ház közeléből. Szállásadónk annyira belelkesül a kiruccanás tervén, hogy azonnal felhívja a volt férjét, Flaviót, jöjjön motorral, és vegye maga mögé Endrét, miközben engem majd ő cipel át a fél Los Llanoson. 

Kolumbia Los LlanosMotorokkal járjuk be a Los Llanost

Mehetnénk lóval is, de az a motorhoz képest szörnyen lassú, ráadásul erősen tűz a nap, így a nyeregben ülve valószínűleg mindannyian napszúrást kapnánk. Flavio sem kevésbé agilis, láthatóan nagyon szívén viseli exasszonya sorsát, fél órán belül nemcsak hogy ott terem, de kész az egész napját ránk áldozni, és Mariával együtt tölteni. Felpattanunk a motrokra és már porzik is utánunk a szavanna. Egy-egy drótkerítés vagy fakapu jelzi a földek határát, amiken békésen legelésznek a lovak és marhák, amíg meg nem jelenünk a motorokkal.

Kolumbia Los LlanosKlasszikus kép a Los Llanosról

Első utunk Hildebrando Pasoreal del Ariporónak nevezett birtokára visz, amin egy uszadékfából összetákolt, roskadozó viskó álldogál. Mellette egy parányi lagúna, amiben számtalan kis kajmán, helyi nevén babilla rejtőzik. A méretük jóval kisebb egy kifejlett krokodilnál, de így is összeborzadok, ahogy kegyetlen szemük felvillan a víz felszínén. 

Kolumbia Los LlanosCsak fotón tűnnek kegyetlennek, amúgy a babillák kicsik

A lagúna partján sok szarvasmarha kóricál. Flavio szerint ritkán támadnak rájuk a babillák, legfeljebb csak a beteg állat kerül veszélybe. A gyengélkedő marha ugyanis jellemzően térdig beleáll a vízbe, azzal hűsíti a testét. Ha elég rosszul van, akkor bizony nekimennek a kajmánok. 

Kolumbia Los Llanos     Az ehhez hasonló beteg marhákat bizony elviszik a kajmánok

A Pasoreal del Ariporótól jó fél óra alatt érkezünk a Casa Palogrande nevű ranchhez, ami Maria családi birtoka. Menet közben belefutunk egy szomszédba, aki mind Flaviótól, mind Mariától jó húsz kilométerre lakik. Néhány elveszett marhát keres, de sehol nem találja őket.

- Van, hogy csak elkószálnak, de vannak, akik lopják a marhákat - panaszkodik Flavio, miközben nyugtatgatja barátját, hogy úgyis megkerülnek a jószágok.

Kolumbia Los LlanosMarháit kereső ranchero

A Palogrande gondnokai annyira megörülnek az érkezésünknek, hogy azonnal levágják a legszebb tyúkot ebédre. Amíg fő a leves, mi a birtokkal ismerkedünk. Mariának közel ezer marhája van, de a ház körül rengeteg a csirke és a disznó is. Előételnek mangót hoznak ki, majd Maria felajánlja, hogy elvisznek minket egy holtághoz, mert abban gyakran pancsolnak a vízidisznók. 

Kolumbia Los LlanosLeöltek egy tyúkot a kedvünkért

Nem járunk sikerrel, mert túl hangosak a motorok, így mikor megérkezünk, a chigüiro sereglet felpattan és szétszéled az erdőben. Látunk pár pampabíbicet, amit errefelé alcaravánnak neveznek, valamint néhány jasszánát, ami Mexikótól Argentínáig mindenhol felbukkan. Amíg mi a holtág madarait fotózzuk, Flavio az erdőben bóklászik, majd szól, hogy rábukkant egy ágakon szundító hangyászra. Nem nagyon akarja magát megmutatni, de legalább Costa Rica után ismét sikerül megpillantanunk egy ilyen jószágot, amit a helyiek oso melerónak, vagyis mézevő medvének hívnak.

Kolumbia Los Llanos Nem sok látszik belőle, de az ott egy sziesztázó hangyász

Egyszercsak Maria megjelenik pár sárga színű gyümölccsel, aminek Flavio úgy örül, mint egy kisgyerek. Azt mondja, a madroñas a kedvenc gyümölcse, nekünk viszont nagyon nem jön be. Iszonyatosan savanyú, hozzá képest a citrom szirup. Endre küzd vele egy darabon, aztán ő is feladja.

Kolumbia Los LlanosSoha nem láttunk még ilyen gyümölcsöt

Visszaülünk a motorra, és néhány szárazságtól elhullott hangyász és vízidisznó teteme mellett egy apró lagúnához igyekszünk. Ezúttal jó messze letesszük a motorokat, nehogy elijesszük az állatokat. Fél órás négykézláb kúszás után megérkezünk a pocsolya széléhez, amiben egy kb. 20 fős chigüiro família csücsül.

Kolumbia Los LlanosAzok ott a pocsolya közepén chigüirók

A vízidisznóknak szerencsére nem olyan jó a látása, a szaglásuk viszont kiváló, így hatalmas mázli, hogy a szél pont szembe fúj, és lehetőséget ad arra, hogy közelről fotózzuk a Föld legnagyobb rágcsálóit.

Kolumbia Los LlanosEgész közel kerülünk a vízidisznókhoz

Aztán egyszercsak megfordul a szélirány, a vízidisznók pedig éles, ugató hang kíséretében elkezdenek kivágtázni a vízből. A parton csigákat gyűjtő íbiszek, itteni nevükön corocorák egy része is továbbáll, de azért maradnak annyian, hogy tudjuk pár értékelhető képet készíteni róluk. 

Kolumbia Los LlanosNéhány corocorá, egy fekete íbisz, egy gém és egy jasszána

Mire visszaérünk a házhoz, már kész is az ebéd. Maria sokat kérdez Európáról, de Flavio és a többiek ránézésre nem annyira kíváncsiak arra, honnan is jöttünk. Ennek oka az, hogy a Los Llanoson élők többsége nem tanult ember, így nem is kíváncsi a külvilágra. Flaviónak megvan a magához való esze, de a Los Llanos marháin túl nem igen lát. Igazából nincsen ezzel semmi baj, miért kéne, hogy egy kolumbiai marhapásztort érdekelje Magyarország.

Kolumbia Los LlanosMalacok pihennek a Casa Palograndénál

- Flavio! - szól Maria volt férjéhez - A házad mögötti pálmásban vannak még papagájok?

Flavio biccent, így ebéd után ismét motorra pattanunk, és irány a pálmás. Közben átvágunk Flavio birtokán, aminek kertjében két kis gyerek és egy fiatal asszony épp szedi össze a mosott ruhát.

- Ő Flavio felesége és gyerekei - súgja hátra nekem Maria.

Nem köszönnek egymásnak, érezhetően fagyos a viszony a volt és a jelenlegi, meglehetősen fiatal feleség között. A pálmaliget szélén ismét letesszük a motorokat, majd gyalog indulunk neki az erdőnek. Maria pár szem piros bogyót szed le az egyik fáról, amit mararabesnek, vagyis Arab-tengernek neveznek, ami nyilván a származását is jelöli a növénynek. A chontához hasonlít az íze, de ugyanúgy vagyunk vele, mint a madroñasszal - nem jön be. Flavio letör egy barna ágat, aminek belsejéből méz csöpög ki. A canafistol az eddigi növényekkel szemben elnyeri a tetszésemet, de lehet csak azért, mert már nagyon ki voltam éhezve valami édesre. Hihetetlen, hogy négy év utazásai során ezekkel a gyümölcsökkel sehol nem találkoztunk. 

Kolumbia Los Llanos     Ez itt a mézédes canafistol

Papagájok rikácsolására leszünk figyelmesek. Egy guacamaya pár libben át a fejünk felett, és köt ki az egyik pálma tetején. Nem zavarja őket a jelenlétünk, így nyugodtan le tudjuk őket fotózni. Természetben arákhoz ilyen közel talán még soha nem sikerült kerülnünk. 

Kolumbia Los LlanosGuacamayák a fa tetején

Már jócskán sötétedik, amikor visszaérkezünk a Casa Violettához. Mivel Mária marhákat is tenyészt, friss marhacomb mindig akad a hűtőjében. A magyar konyha fanatikus híve vagyok, a túraholmik között mindig tartok a zsákomban egy tasak piros paprikát, így aztán gyertyafény mellett készítünk egy jó marhapörköltet vacsorára, házi galuskával. Maria gyermeki kíváncsisággal szemléli hogyan készül az a tészta, amit ő eddig mindig a boltban készen vásárolt, és amiről elképzelni sem tudta, hogy otthon is meg lehet csinálni. Olyan büszke, hogy gringó vendégei vannak, hogy minden létező családtagját és barátnőjét felhívja a hírrel. A lánya annyira belelkesül, hogy követeli, a reggelit nála költsük el.

- Mi holnap szerettünk volna továbbindulni - szomorítjuk el vendéglátónkat.
- Ha mennetek kell, hát mennetek kell. De a busz Colombinából csak 10-kor indul, előtte mindenféleképpen látogassunk el a lányomhoz.

Kolumbia Los LlanosMarhapörkölt van vacsorára

Rábólintunk. Vacsorára Flavio is megérkezik, tényleg olyan, mintha még mindig együtt lennének. Éjszakára persze hazatér, mi pedig próbálunk Mariának fizetni a szállásért, ételért és az egész programért, de tiltakozik, hogy nem azért csinálta. Végül egy kis benzinpénzt csak sikerül adnunk neki, így a mi lelkünk is megnyugszik.

Hihetetlen az egész Los Llanos. Errefelé nincsenek utak, sem városok, turistát pedig szinte még soha, senki nem látott, mégis itt élnek a legkedvesebb emberek. Holnap egy reggeli Maria lányánál, aztán irány vissza Paz de Ariporo.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A kolumbiai Los Llanos ismeretlen az utazók körében, mivel pár éve még a gerillák uralták ezt a vidéket. Miközben megérkezünk a végtelen szavannák szívébe, megtudjuk, milyen is volt az élet a FARC árnyékában. Röviden: nem jó.

A Los Llanos a turisták előtt még nem, de a kereskedők előtt már megnyitotta a kapuit. Paz de Ariporo olyan, mint egy nagy zsibvásár, mindenki el akar adni valamit a másiknak. Nyugalom meglepő módon csak a főtéren van, valamint egy apró tónál, amit a helyiek Leche y Mielnek, vagyis Tej és Méznek hívnak. Hogy miért kapta ezt a nevet, nem tudjuk, de állítólag az itt élők összefogásának az eredménye, ami az ember és a természet egyensúlyát hivatott bemutatni. Nem sok sikerrel, mert a tó inkább hasonlít posványra, mint egy ökoparkra.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoLeche y Miel - valójában egy halastó

Felsétálunk az aranyhalakkal és teknősökkel teli pocsolya mögötti dombra, aminek a tetején egy Mária-szobor áll. Nem tűnik kegyhelynek, inkább csak nyugalomra vágyó szerelmesek andalognak errefelé.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoKegyhelynek tűnik, pedig nem az

Már a második napja vagyunk a Los Llanoson, de állatot eddig egyet sem láttunk (leszámítva azt a pár teknőst és aranyhalat a tóban). Szállásadónk azt ajánlja, menjünk ki kora reggel a pályaudvarra, és próbáljunk felszállni egy El Totumóba közlekedő buszra, ami egy apró, veredaszerű falu a Los Llanos közepén. Így cselekszünk.

Már korán, hajnali 6-kor kint toporgunk a zsúfolt terminálon, aminek egyik eldugott öblében feltűnik Kolumbia legszakadtabb busza. A szélvédőt nem látni a portól, mindenhol emberek lógnak, igazi latin csotrogány. Hát persze, hogy ez megy El Totumóba. Nem kis felfordulást okozunk a jelenlétünkkel, már előre tudjuk, El Totumo sem lesz turistaközpont.

Erinek jut egy leszakadt ülés, én pedig a sofőr és a csomagok között tudok helyet foglalni, pont a futómű felett, ami tíz perc buszozás után úgy felforrósodik, hogy leégeti a szőrt a hátsómról. Alighogy kiérünk Paz de Ariporóból, megszűnik az aszfaltút, és kezdődik a pornyelés. Rengeteg a kamion, állítólag az innen kb. 200 kilométerre fekvő gázmezőkről jönnek.

- Az 1980-as években találtak gázt és olajat a vidéken, de nehéz volt a termelés a gerillák miatt. Sok sofőrt, mérnököt elraboltak és kivégeztek. Próbáltak védelmi pénzt szedni a mezőkön dolgozóktól, de az állam ellenállt, ezért volt a rengeteg emberrablás - meséli a buszsofőr.
- Hova vitték őket?
- Változó. Volt, hogy helyben tartották őket fogva, de volt, hogy messze elszállították a foglyokat. Csak a helyiek tudták ki gerilla és ki nem, de aki nem szimpatizált velük, az sem beszélt, mert félt. Kemény hely volt ez itt az 1990-es években.
- Az út mikor épült?
- 1980 körül. El Totumo is akkor kezdett falusiasodni. Az emberek féltek a gerilláktól, együtt nagyobb biztonságban érezték magukat.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoBármerre is nézünk, mindenhol marhákat látunk

Az út úgy egy óra elteltével kettéválik, így megszabadulunk a kamionoktól. Északkeletnek fordulunk, hatalmas birtokok mellett megyünk el. A fincákon marhák legelnek, ők jelentik a Los Llanos lakóinak a megélhetést. A hiedelmekkel ellentétben az olajtársaságok nem semmizték ki az itt élőket. A kutak alig pár hektáron találhatók, ezzel szemben egy-egy finca akár egymillió hektár kiterjedésű is lehet.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo Nem ritkák az egymillió hektáros fincák

Jó három órás utazás után feltűnik a szögesdrót kerítések mögött egy lagúna, aminek a partján rengeteg a madár. Messze van tőlünk, de legalább már tudjuk, hogy a venezuelai Los Llanoshoz hasonlóan itt is élnek állatok. 

El Totumóba fél 11-kor futunk be. Nehéz lenne falunak nevezni, alig húsz ház alkotja, viszont van egy boltja, ahol talán sikerül információhoz jutnunk. Mikor betoppanunk, minden szempár ránk szegeződik.

- Az Aurora Lodzsra tartanak? - teszik fel a meglepő kérdést.

Mint utóbb kiderül, az Aurora Lodzs a Los Llanos egyetlen turistákat fogadó fincája, s mint olyan, elképesztően drága. Egyetlen éjszakáért fejenként 200 000 pesót kell fizetni, az ételért további 100-at, a kirándulásokért pedig a határ a csillagos ég. Mindent összeadva napi 150-200 dollárba kerül a létezés az amúgy puritán lodzson, ami nekünk egy heti büdzsénk, ezért kizárt, hogy ott éjszakázzunk. Mikor megtudják, hogy csak úgy beestünk, azt sem tudják hova kapjanak.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo      El Totumo inkább tanyabokor, mint falu

- Az egyik nővéremnek, Mariának van egy háza a Rio Ariporo partján. Nála két éve megszállt két turista, akik a lodzson befizettek egy két napos lovas túrára. Ő talán tud nektek segíteni - mondja a boltos nő, akinek a kislánya, Nikol egy bébi sassal játszik az asztalnál.
- Az utcán találtuk a porban - meséli - Valószínűleg kiesett a fészekből. Két óránként húst kell neki adjak csipesszel.
- Beszéltem Mariával - veszi át a szót a boltos nő - Azt mondja, szívesen lát titeket.
- Hogy jutunk el a házhoz?
- Nemsokára jön egy furgon, marhahúst szállítanak. Ők majd elvisznek titeket.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoNikol és a bébi sas

Így is lesz. Délben befut Flavio és Hildebrando, egy 60 év körüli testvérpár, akik a boltnál lepakolnak a platóról egy gondosan feldarabolt marhát. Érdekes, hogy Hildebrandón nincsen lábbeli. Mivel korábban a Los Llanoson mindenki marhatenyésztéssel foglalkozott, és nem akadt közöttük egyetlen cipész sem, így az igény sem alakult ki a cipő viselésére. Mostanra persze más a helyzet, a többség cipőben jár, de Hildebrando a régi kor gyermeke, aki csak akkor húz papucsot, ha bálba megy, s mivel errefelé sosincs bál, mindig mezítláb közlekedik.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoHildebrando fent a platón, Flavio a marhahússal

Azt ígérik, hogy fél óra múlva indulunk is, de a nagy munkában annyira megfáradnak, hogy muszáj leüljenek meginni egy sört, ami három órán át tart. A második körre engem is meginvitálnak, végül sikerül benyakalnunk egy egész ládával, amit Eri nehezen tolerál, pláne, hogy még volán mögé kell valamelyiknek ülnie. Jobb híjján Nikollal sétál a bolt mögötti kertben, ahol van egy kis tavacska, tele teknősökkel és aranyhalakkal. Délután 3-kor tápászkodunk fel, nehéz lenne bármelyikünket is józansággal vádolni.

- Ne aggódj, Andrés! Errefelé nincsenek rendőrök, de utak se nagyon - röhög Hildebrando.

És tényleg nincsenek. Egy darabon ugyan vezet ki a faluból egy földút, de amint kiérünk a Los Llanosra, az két keréknyomra szűkül, később pedig elvész a szublimált nagy semmibe. Eri Hildebrando mellett az anyósülésen utazik, én pedig Flavióval a platón.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo Ilyen utak hálózzák be a Los Llanost

- Maria jó asszony, jó helyetek lesz nála - kezdi kicsit összegabalyodó nyelvvel Flavio.
- Jól ismered?
- Viccelsz? A feleségem volt.
- Elváltatok?
- El. Maria jó asszony, de egy hárpia. No, én meg szeretem a fiatal lányokat - nevet.
- Van gyereketek?
- Van. Kettő. Csak a lányunk él a Los Llanoson, nem messze innen.

Miután kibeszéltük a családi viszonyokat, Flavio a múltról kezd mesélni.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoDrótkerítések szabdalják fel Los Llanost

- Ez az egész egykoron az apámé volt - mutat körbe - 16-an vagyunk testvérek, így a birtok felosztódott. Most senkinek nincs többje pár ezer hektárnál.
- Hány marhád van?
- Kb. 600. Az errefelé nem számít soknak.
- Milyen volt az élet a gerillák idejében?
- Minket soha nem bántottak. Az út mentén és az El Totumóban élőket viszont annál inkább. Nem lehetett boltot nyitni, mert azonnal védelmi pénzt szedtek. Ha nem fizettél, felgyújtották a házadat.
- Tudjátok, hogy ki volt gerilla és ki nem?
- Persze. Látod azt a házat ott? - mutat a távolba - Az ott élő például az volt.
- Most, hogy vége a FARC-nak, nincs bennetek bosszúvágy?
- Nincs. Örülünk, hogy vége van. Mindenki tudja, kinek tapad vér a kezéhez, de ha ellenségeskednénk, csak újra háborút szítanánk, az pedig nem kell senkinek. Jobb elfelejteni a múltat.
- Ezek szerint te nem szimpatizáltál a gerillákkal?
- A többség soha nem tette. Apám idejében talán még volt realitása, de az 1980-as évektől kezdve, már csak raboltak, zsaroltak, gyilkoltak. Voltak néhányan, akiket megvezettek és maguk mellé állítottak, de a többség csak szenvedett miattuk.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoCasa Violetta, Maria háza a Rio Ariporo partján

Eközben megérkezünk az első telekhatárhoz. Flavio lepattan, és kiakasztja a szögesdrót kaput, majd visszamászik mellém. Ezt még vagy tízszer eljátsza, amíg meg nem érkezünk a Rio Ariporo partjára, Maria házához.

- Itt fogtok aludni - szól Flavio, majd bekísér minket a házba.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Végigbuszoztunk Kolumbia egyik legrosszabb, de egyben legszebb útján, amit alig pár éve még a gerillák felügyeltek. Megismerkedtünk egy kávécár lányával, majd ellopták a fogkefémet egy Hato Corozal nevű faluban. Bienvenidos a Los Llanos!   

Sochát két módon hagyhatja el az ember. Vagy visszatér Sogamosóba azon az úton, amin jött, vagy pedig megpróbál leereszkedni az Andokon keresztül arra a Los Llanosra, amit mai napig nem ajánl egyetlen útikönyv vagy utazással foglalkozó portál sem. A kolumbiai Los Llanos, mint a FARC és az ELN egykori központja oly annyira el van felejtve, hogy az ember semmi érdemi információt nem talál vele kapcsolatban, hiába búlja a netet. Azt sem tudjuk, közlekedik-e egyáltalán valami a 64-es főúton, míg nem az önkormányzaton elárulják, hogy azokon a napokon, amikor van elég utas, Duitamából indítanak egy buszt Taméba. Ajánlásukra már hajnali 5-kor kint szobrozunk Socha főterén, és várjuk a csodát.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoSocha főtere napfelkelte előtt

Mázlink van. Fél 6-kor befut egy legalább 25 éves rozsdás vas, amin mindössze öt ember ücsörög. A sofőr hatalmas Buenos Días!-szal fogad minket, láthatóan megtisztelőnek tartja, hogy külföldieket fuvarozhat.

- Több mint húsz éve vezetem ezt a buszt, de önök az első turistáim. Nem fognak csalódni - vágja magát haptákba a kapitány.
- Biztonságos az út? Nincsenek gerillák? - elővigyázatoskodunk.
- Nincsenek. Két éve az utolsó is eltűnt a környékről, hála Istennek.
- Volt velük gond?
- Volt bizony. De az utóbbi időkben már nem voltak olyan durvák. Uribe rendesen odapörkölt nekik, azóta nem mertek ugrálni.

Elindulunk. A socotái elágazásig aszfaltút vezet, utána jön a szörnyen poros földút. Alig húsz perc buszozás után egy Curital nevű veredánál lassítunk, majd megállunk.

- Itt vegyetek kenyeret, nem bánjátok meg - vált tegező hangnembe a sofőr.

Kinézünk az ablakon, és megpillantunk egy nagyon régi házat, aminek falait liszt borítja.

- Ez a malom több mint 300 éves - dicsekszik a fickó, közben lepacsizik a pékkel, akinek a családja évszázadok óta kenyeret süt.

Veszünk tőle mi is pár cipót, ami tényleg jó, de azért senki ne gondoljon magyar minőségre. A pék, látván, hogy nem vagyunk idevalósiak, kinyitja a malom ajtaját, így belülről is megnézhetjük a még most vízzel hajtott malomkövet. 

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoSofőrünk pózol a 300 éves malomkő mellett

A következő megállónkat már 3000 méter felett, Los Pinosnál tartjuk, ami pár házból és egy kifőzdéből áll. Eszünk egy levest, ami abszolút ránk fér, mivel meglehetősen hideg a reggel.

Fél nyolc után érjük el a Pisba Nemzeti Park paramóvidékét. Vége a napos időnek, csúnyán beborul és esni kezd. Olykor-olykor azért kitisztul az ég, ilyenkor sikerül pár értékelhető képet készítenem. Sofőr barátunk annyira lelkes, hogy - nem törődve a többi utassal - minden fűszállnál megáll.

- Úgyis egész nap megyük, teljesen mindegy, hogy 4-re vagy 5-re érünk Taméba - súgja a fülembe.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoVégre eljutunk a Pisba Nemzeti Parkba, ami évtizedeken keresztül megközelíthetetlen volt a gerillák miatt

A Pisba paramóvidéke egyáltalán nem elhanyagolható Kolumbia történelme szempontjából. Simon Bolívar és felszabadító csapata ugyanis itt kelt át az Andokon, ami nem lehetett kellemes élmény, lévén errefelé évente 5000 mm csapadék hull, jó része hó formájában. Állítólag a fagy alaposan megtizedelte a Los Llanos klímájához szokott sereget, így a tervezettnél később sikerült megütközniük a spanyolokkal.

Több lagúnánál is megállunk fotózni, a végén már én szólok rá a sofőrre, hogy menjen tovább, mert ki fognak minket utálni a buszból. 

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoEgyike a Pisba Nemzeti Park lagúnáinak a 64-es főút mentén

Jó három órás utazás után érünk fel egy hágóba, ahonnan lejteni kezd az út. A szakadó esőben katonák menetelnek az út szélén, ránézésre nem boldogak. Persze így is jobb, mintha még mindig a gerillákkal lövöldöznének.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de Ariporo Elég kemény a kolumbiai katonák kiképzése

Ahogy beérünk 3000 méter alá, úgy változik meg a táj. A Sierra Nevada del Cocuy keleti lejtőit végtelen végig köd- és esőerdők borítják, nyoma sincsen emberi jelenlétnek. Az út beszűkül, a kilátás pedig fenomenális. Az ember óhatatlanul a Smaragd románca című filmben kezdi magát érezni, azt várja, mikor bukkannak fel az egyik kanyarban a gerillák. Szerencsére nem teszik, így egész Sacamáig kocsányon lógnak a szemeink.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de Ariporo

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoFenséges a kilátás a köd- és esőerdőkre

- Itt azért nem árt óvatosnak lenni. Sacamában máig vannak paramilitárisok, ezért ne csámborogjatok el - szól hátra a sofőr, mikor elrendeli az ebédszünetet.

A kifőzdében egy nagy seggű csaj ücsörög, arra vár, hogy elinduljunk. Megtudjuk, hogy ő a vidék kávécárának a lánya, ők alkalmaznak a faluban mindenkit, és ők pénzelik a paramilitárisokat is. Az ilyen elzárt vidékeken kell a védelem, mert a rendőrségnek nincs rálátása mindenre.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de Ariporo  Idős úr Sacamából

Sacamától még vagy másfél óra a Los Llanos, de itt már nem olyan izgalmas a táj. Már egészen lent járunk, mikor feltűnik az első autó; Socha óta nem láttunk egyet sem. A Rio Casanare folyását követjük a hegyek végéig, majd átkelünk egy hídon, s innentől aszfaltúton megyünk tovább északnak, Tame irányába. Érdekes, hogy az Andok nem ellaposodik, hanem egyszer csak véget ér, mintha csak úgy iderakták volna.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoTermészetesen a hídon is meg kellett állnunk fotózni

Valamivel 4 után, több mint tíz órás utazás után futunk be a Los Llanos szélén fekvő kereskedővárosba. A város a Tame nevet a folyójáról kapta az itt élő indiánoktól, akik meglepő módon a konkvisztádorok érkezésekor már földművelők voltak. Sem a Los Llanoson, sem Amazóniában nem volt ez jellemző, nem véletlenül tudtak itt már igen korán, 1628-ban kolóniát létrehozni a spanyolok. Az indiánok iránti tiszteletből a város minden bejövő útján felállítottak egy szobrot, ami valamelyik régi harcost vagy uralkodót ábrázolja.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoTame egykor indián falu volt, ma nagyon kolumbiai

Sofőrünk ajánlására egy munkásszállón kötünk ki, amiben csak egyetlen jó dolog van: közel van a pályaudvarhoz. Bár csak 25 000 pesót fizetünk a szobáért, igazából egy fillért nem ér, mert nagyon lepukkant a kóceráj. Egy éjszakát túlélünk benne.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoTame főterén áll a forradalmároknak emléket állító emlékmű

Körbejárjuk a várost, ami teljesen jelentéktelen, két dolog azonban szemet szúr. Az egyik a főtéren felállított forradalmi emlékmű, a másik pedig az utcákat szegélyező fák, amiknek a gyökerei furcsa módon a föld fölé nőttek.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoFurcsák Tame fái

Másnap, hogy ne kelljen ugyanazon az úton visszamennünk a Rio Casanaréig, mint amint jöttünk, Hato Corozal felé vesszük az irányt. Kisétálunk a pályaudvarra és meglepődünk, mennyire szépen meg van csinálva az épület, s hogy a buszok is milyen jó állapotban vannak. Az árak mellbevágók. Az alig 50 kilométeres útért fejenként 12 000 pesót kérnek el, ami bőven európai árfekvés. Nincs mit tenni, ki kell fizessük. 

Az út tulajdonképpen egész a folyóig nyílegyenes és halálosan unalmas. Épp egy hidat újítanak fel, így leterelnek minket a Rio Casanare medréig, ahol elég sekély a víz ahhoz, hogy a buszunk gond nélkül át tudjon kelni. Hato Corozalba alig egy óra alatt érkezünk meg. A sofőr kipakolja a zsákjainkat, és épp indulna tovább, mikor utána kiáltunk, mivel az egyik pakkunk ki van nyitva.

- Hiányzik valami?
- A neszeszerem - válaszolom.
- A kínai lesz az. Már Taméban láttam, hogy figyel titeket - okoskodik a sofőr.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de Ariporo    Eri várja Hato Corozal főterén, hogy megkerüljön a neszeszerem

Ekkor a semmiből megjelenik két nyakig felfegyverzett rendőr. 

- Üdvözlöm önöket Hato Corozalban. Esetleg valami gondjuk támadt? - kezdi a hihetetlenül udvarias szerv.
- Eltűnt a zsákomból a neszeszerem. Semmi érték, csak a fogkefém, szappanom.
- Nem esett ki véletlenül valahol?
- Nem hiszem. Mikor beraktuk a buszba, még zárva volt a zsák, mikor kivettük, már nyitva.

A két rendőr leszállítja az összes utast, sorba állítja, majd végigmotozza őket. Átnézik a buszt, és a kínai ülése alatt megtalálják a neszeszeremet. A busz el, mi pedig ott maradunk a tolvajjal és a két rendőrrel.

- Szeretnének feljelentést tenni az ügyben?
- Nem tűnt el semmink. Meg amúgy is csak egy neszeszer, pénzt és értéket soha nem adunk ki a kezünkből. Ne tartóztassa le! - próbálok hatni a rendőrre.

Pár méterrel odébb viszik a tagot, leverik a fejéről a baseball sapkát, majd leüvöltik, hogy lehet akkora barom, hogy ellop egy szappant és egy fogkefét. Miután kiordibálták magukat, elhajtják a fickót, aki fej lehajtva cammog el a főtérről. Nem hogy nyert volna egy alig használt fogkefét, még a buszjegy árát is bukta az idióta.

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de AriporoÁltalában, ahol nincs semmi, ott marad a zene - ilyen Hato Corozal is

Hato Corozal nagyon apró falu, s mint ilyen nem marasztalja az utazót. Lövünk pár fotót a főtéren, majd elsétálunk az iránytaxikhoz, hátha indul valami tovább délnek. Nem kell sokat várakozzunk, gyorsan összejön még három ember, így egy óra múlva már be is futunk Paz de Ariporóba, a vidék legnagyobb városába

Kolumbia Los Llanos Pisba Nemzeti Park Tame Paz de Ariporo  Paz de Ariporo főtere

Az alig 30 000 lakosú Ariporo Taméhoz hasonlóan kereskedőváros, de annál jóval rendezettebb, tisztább. Rengeteg szálloda sorakozik a főutca mentén, az egyik ilyenben sikerül kifognunk egy egészen tágas szobát mindössze 30 000 pesóért. Azt már most megállapíthatjuk, hogy amíg a közlekedés errefelé drága, a szállás röhejesen olcsó. A kérdés csak az, hol fogunk mi állatokat látni?

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Egy olyan nemzeti parkot kerestünk, aminek a létezéséről a helyiek nem is tudtak. Végül rátaláltunk egy meseszép lagúnára és Pisba paramóvidékére, majd a Rio Chicamocha senki által nem ismert völgyében kirándultunk olyan falvak mentén, amiket három éve még a gerillák uraltak. Hamisítatlan vidéki Kolumbiát ismertünk meg.

Kora reggel van, s mi már kint lődörgünk Socha főtéren azt remélve, hogy felférünk a bányába munkásokat szállító dzsipre. A kocsi iszonyatosan szakadt, és érdekes módon nem bányászokkal, hanem tanulókkal valamint tanárokkal van tele.

- A bányászok már hajnali 5-kor felmentek egy másik kocsival. Ti hova akartok menni? - szegezi nekünk a kérdést a sofőr.
- A Pisba Nemzeti Parkba. Az önkormányzaton azt mondták, ez a kocsi megy arra.
- Pisba Nemzeti Park? Életemben nem hallottam róla. Van fönt egy lagúna, talán arra gondoltak.
- Lehet.
- Én addig nem megyek el, de a veredákig igen. A tanulókkal együtt kiraklak titeket az iskolánál.

A vereda "kolumbiaiul" tanyabokrot jelent, aminél kevés jobb dolog van az országban. Az út egészen mesés, a tájat csak a szénbányák csúfítják el itt-ott.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonSocha körül sok ehhez hasonló szénbányát látni

Vagy negyven percen át zsúfolódunk a dzsip platóján, amin nem kevesebb, mint 21-en ülünk. Európában ezért egy életre ugrana a fuvarozó jogsija, itt azonban ez teljesen normális. Az azonban nem, hogy külföldiek is utazzanak ezen a szakaszon, ezért az összes tanár és diák érdeklődve néz ránk.

Valahol 3200 méter magasan leszáll mindenki, mi is követjük őket. A sofőr közli, hogy pontban 2 órakor indul vissza a faluba, így ha nem akarunk plusz órákat gyaloglással tölteni, ne késsünk.

- Jöjjenek utánunk! - szól az egyik tanár, akit láthatóan imádnak a gyerekek - Lehet, szerencséjük lesz. Ezen a napon szokott Don Adolfo és családja felmenni a lagúnához halat fogni. Biztosan felviszik magukat is.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon     Az iskolához vezető út elég meredek

Az iskolát jó fél óra sétával érjük el. Lassan mindenki feloldódik, a gyerekek minket is körbeugrálnak. Ha valamit nagyon szeretek Kolumbiában, akkor az a hamisítatlan, csak erre az országra jellemző tanyabokor hangulat.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonIskolás gyerekek a Socha feletti veredán

Alig tíz éve ezek voltak azok a helyek, ahová a gerillák bevették magukat, zsarolva, kisemmizve az itt élőket. Nehéz hosszászokniuk a békéhez, minden idegenre gyanakvóan néznek, de amint kiderül, hogy az ismeretlen jó szándékkal érkezett, azonnal keblére ölelik. Mikor megérkezik Don Adolfo, a gyerekek alig akarnak minket elengedni.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonÖsszeállt egy fotóra az egész iskola

Ismét a platón kapunk helyet, ezúttal azonban nem egy diáksereg, hanem egy Sucumbo névre hallgató kutya mellett. Ferde szemmel néz ránk, így nem megyünk közel hozzá, nehogy odakapjon. Aztán pár perc múlva kiderül, hogy a kutyának nem velünk van baja, hanem az úttal. Szegény eb émelyeg a sok kanyartól és a beáramló benzingőztől, de tartja magát, nem hány be a platóra.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonKutyás selfie a platón

A Socha-lagúna 3670 méter magasan fekszik. Bal partján áll egy szakadt viskó, Don Adolfo háza. Azt mondja az öreg, hogy korábban ők is a nemzeti parkhoz tartoztak, de a krumplitermesztők kisajátították a földeket, így mára csak a tó túlpartja őrzi a paramo emlékét. A krumpliföldek nem érdekelnek minket, így a tó jobb partján kezdünk sétálni. Nincs ösvény, csak egy láp, amin elég nehezen verekedjük át magunkat. 

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonPózolok a Socha-lagúna partján

A lagúna déli végébe aránylag gyorsan átérünk, pedig át kell másszunk egy vízesésen is. Utána sűrűvé válik a növényzet, nem csak az Ocetá paramón megszokott frailejónok, de rengeteg pozsgás és perjeféle in nehezíti a haladást. 

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon    Eri és a névtelen vízesés

Folyton megtorpanunk, mert áthatolhatatlanná válik a növényzet. A végén annyira elkavarunk, hogy nem látjuk a lagúnát, így visszavonulót fújunk. Végül kilyukadunk egy frailejón ligetnél, ahonnan ismét könnyebb a haladás. 

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon       A Socha-lagúna 3670 méteren fekszik

Majdnem három óra alatt sikerül megkerülnünk az amúgy kicsi tavat, aminek a partján Don Adolfo és családja pecázik. Ez idő alatt semmit nem fogtak, de az eredménytelenség nem szegi kedvüket. Maradnak, így gyalog kell visszainduljunk. Valamivel kettő előtt érünk a dzsiphez, amivel visszatérünk a faluba.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonImádom a frailejónokat

Este a Google Mapset bámuljuk, és látjuk, hogy Sochától északra megy egy út a Chicamocha-folyó völgyében. San Gil és Bucaramanga között már számtalanszor érintettük a kanyont, de azt ezidáig nem tudtuk, hogy az ebből az irányból is megközelíthető. 

Kora reggel indul egy busz Jericóba, ami érinti Socotá faluját is. Az út egészen szörnyű állapotban van, pedig itt már nincs is annyi bánya, mint Sochától nyugatra. Fél óra alatt érjük el Socotát, ami Sochánál sokkal nyüzsgőbb kis falu. Szerencsénkre a buszsofőr húsz perces pihenőt rendel el, így van időnk körbejárni a főteret és a környező utcákat. Amerre elsétálunk, ott egy pillanatra megáll az élet. Erre sem láttak még túl sok külföldit.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonSocotá főtere

Socotá után az út valami zseniális. Szeretjük a San Gil és Bucaramanga közötti szakaszt is, de az igazat megvallva, az sehol nincs ehhez a kanyonhoz képest. A fotók nem tudják visszaadni, amit látunk, ezt egyszerűen át kell élni. Azon tűnődünk, hogy nem jutott még senkinek eszébe Sochában hátizsákos hostelt nyitni, és onnan kirándulásokat szervezni a Pisba Nemzeti Parkba és ide, a Chicamocha-kanyonba.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon       A Chicamocha-kanyon azon része, amiről nem találni fotót a neten

Délelőtt 11 órakor futunk be Jericóba, amit egészen megérkezésünkig mai kirándulásunk végállomásának gondoltunk. A sofőr azonban közli, hogy délben van egy busz Chitába, ahonnan még ma vissza tudunk térni, mert a délutáni órákban indul egy járat Duitamába, ami érinti Sochát. A döntés azonnal megszületik, megyünk.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonJercó főtere kellemes hely

Jericó amúgy meglepően hideg falu, mivel sikerült egy szeles hágóba építeni. A rossz helyválasztás nem jellemző a kolumbiaikra, ezért kicsit furcsáljuk a dolgot, aztán később megtudjuk, hogy Jericó anno nem is itt feküdt

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonJericói életkép

A Rio Chicamocha és a Rio Batanera alkotta völgyben egykor a cheva indiánok éltek, és ők a falvaikat a folyókhoz sokkal közelebb építették. A spanyolok később kolóniát hoztak létre az indiánok lakta településen, amit Jericónak neveztek el, azonban nem sokkal a függetlenségi háborúk után sárlavina temette maga alá a vidéket. A bomló tetemek járványt okoztak, így a túlélők feljebb költöztek, abba a magasságba, ahová a vírus a klíma miatt már nem tudott betörni. Ezért van hát Jericó 3100 méter magasan, egy szörnyen szeles hágóban.

Úgy néz ki, a 19. században még tudtak újjáépíteni, mivel a falunak megmaradt a koloniális bája. Ez alól kivétel az a neogótikus templom, ami 48 méter magas tornyaival rendesen belerondít az összképbe. 

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonJericó neogótikus temploma a carranga zenének emléket állító szoborral

Amúgy Jericó a népzenéjéről híres, amit carrangának vagy carranguerának neveznek, s amit az 1970-es években egy Jorge Velosa nevű muzsikus ismertetett meg a nagyvilággal. Ennek emléket állít egy érdekes szobor, amit közvetlen a templom előtt állítottak fel 2013-ban.

Pontban délben indul a busz Chitába. Egy meredek szerpentinen ereszkedünk le abba a Cheva nevű apró faluba, amit egykoron az indiánok laktak. Alig pár ház alkotja, inkább nevezném veredának, mint igazi településnek. Itt száll fel a buszra egy idős asszony, Maria, aki ugyancsak Chitába tart rokonlátogatóba. Sokat mesél az itteni életről, arról, milyen volt a gerillák uralma alatt élni, és hogy mi minden változott az elmúlt tíz évben.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonGyönyörű a táj Chita felé is

- Errefelé nem sok vizet zavartak a gerillák. Békén hagytak minket. Olykor megjelentek ugyan, akkor kaptak tőlünk enni, cserébe nem bántottak senkit. Tudták, hogy tőlünk nincs mit elvenniük.
- Miből lehet itt megélni?
- Gazdálkodunk. Én már nem, de a fiaim igen. Krumplit és babot ültetnek, abból van egy kis bevételük. Nekem van nyugdíjam, két havonta kapok 100 000 pesót.

Az kb. 10 000 forint. Nem sok, de tudván, hogy ezek az emberek soha egyetlen fillér adót nem fizettek, egészen kedves gesztus az államtól.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonKrumplit és babot termesztenek a Rio Batanera völgyében

- Örülök, hogy van ez a kis pénz, mert így beköttethettem az áramot és a TV-t. Mióta nincsenek gerillák, nem sok minden történik errefelé. Kell a TV - nevet.

A beszélgetésünket egy nagy durranás szakítja félbe. Defekt. A sofőr jó fél órán át cseréli a kereket, majd átkelünk a Rio Batanera felett, és egy eddiginél is rosszabb földúton gyök kettővel vánszorgunk Chita felé.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon     Ez a földút megy Chitába

A Sierra Nevada del Cocuy lábánál fekvő falut ugyanúgy kétszer alapították, mint Jericót, mivel a régi falut itt is elsöpörte egy hegyomlás. Mostani helyét 1727-ben foglalta el, s bár Chita is 3000 méter magasan fekszik, mégis jóval kellemesebb a klímája. Errefelé megterem a kukorica és a curuba is, az a maracuyához hasonló gyümölcs, amivel még Pachóban ismerkedtünk meg.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonChita is egész helyes kis falucska

Chevával szemben Chita sokat szenvedett a FARC-tól és az ELN-től. A főtértől egy sarokra álló rendőrség épületét még most is homokzsákok és gépfegyveres őrök védik. Kíváncsiak rá, mit keresünk a faluban, ezért alaposan kifaggatnak minket, majd megnyugtatnak, hogy több mint három éve nem volt semmilyen gerillatevékenység, pusztán elővigyázatosságból tartják fenn a bunker állapotot.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyon Még azt is megengedték, hogy fotót készítsünk róluk

Ahogy eddig az Andok minden, turisták által nem látogatott falujában, úgy itt, Chitában is mindenkinek van hozzánk pár jó szava. Kedvesen mosolyognak, nagyokat köszönnek nekünk, olyan is van, aki odalép kezet fogni velünk. Így tesz az a két öreg úr is, akik a főtéren távolba nézéssel múlatják az idejüket.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonChitai öregek

Délután 4-kor indul vissza a buszunk Sochába. Az ütött-kopott csotrogány gyorsan megtelik, főként iskolásokkal és földjeikre igyekvő parasztokkal. Sok közöttük a nincstelen, akiket a sofőr ingyen visz el. Mikor a többség leszáll a veredákon, felénk fordul.

- Nem éri meg ezen a szakaszon buszozni. Itt egyszerűen nincs az embereknek pénze - panaszkodik.

Kolumbia Socha Pisba Nemzeti Park Chicamocha-kanyonChitában sok öreg pénz nélkül él

Tényleg nincs. Viszont a pénzen kívül megvan mindenük. Most, hogy a gerillák elmentek, még a nyugalom a nyakukba szakadt. Mázlisták.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Mi sem tudjuk miért, de végigutaztunk Kolumbia szénvidékén, ahol mindenki próbál a bányákból megélni. Hihetetlen, de itt is látunk szép falvakat, Sogamosóban pedig egész sokat megtudtunk az egykor itt élt muisca indiánokról. 

Sogamoso nem szép város. Ezt már akkor is tudtuk, mikor Monguí felé átutazóban megálltunk itt pár percre. A várost szénbányák és acélgyárak veszik körbe, durva a szmog, a dömperek pedig folyamatosan verik fel a port. Sogamoso jelene tehát nem túl varázslatos, a múltja azonban több mint érdekes.

Kolumbia Sogamoso SochaSogamoso főtere

Sogamoso nevét az utolsó muisca helytartóról, Sugamuxiról kapta, akivel a konkvisztádorok 1537-ben találták magukat szemben. A Suamox-folyó völgye az indiánok szerint szent hely volt, itt építették fel a Naptemplomot, legfontosabb kegyhelyüket. Gondosan őrizték, a spanyolok pedig nem voltak sokan, így a frontális támadás helyett cselhez folyamodtak. Az éjszaka leple alatt Miguel Sánchez de Llerena és Juan Rodríguez Parra, két spanyol katona belopózott a templomba és felgyújtotta azt. Ezzel a muiscák legérzékenyebb pontján ejtettek sebet, ami hozzájárult ahhoz, hogy a konkvisztádorok könnyedén söpörjék le az indiánokat a térképről.

Kolumbia Sogamoso Socha   Rio de Janeiro az erkélyemen

1952-ben egy Eliécer Silva Célis nevű régész egy muisca temetőt tárt fel, aminek során rábukkant az egykori Naptemplom maradványaira. Éveken keresztül rekonstruálták az épületet, mire elnyerte eredeti formáját. Ma a helyszín múzeumként funkcionál, és szerencsére nem fekszik messze a mai Sogamosótól. Kb. negyed órát kell sétáljunk a hegyek irányába, közben érintve a város szebb időket megélt koloniális óvárosát. 

Kolumbia Sogamoso SochaSogamoso óvárosából nem sok maradt

A házak errefelé sajnos romosak, de néhány falfestménnyel azért egész hangulatossá tudták varázsolni a lakók a negyedet.

Kolumbia Sogamoso Socha

Kolumbia Sogamoso Socha    Ezt a fajta graffitit szeretem

A múzeum nem nagy, ráadásul teljesen ismeretlen a turisták körében, így semmi meglepő nincs abban, hogy nem találkozunk egy lélekkel sem. Mikor megtudja a jegyszedő nő, hogy külföldiek vagyunk, kezünkbe nyom egy mázsa prospektust, és azonnal hívja az igazgatót. A 40 év körüli régész fél órás előadást tart nekünk a múzeumról és a muiscákról, továbbá azt is megengedi, hogy fotózzunk odabenn, pedig elvileg nem lehet. Néhány cserépedény mellett látunk pár fosszíliát és egy múmiát is, amit az itteni muisca temetőben találtak.

Kolumbia Sogamoso SochaMuisca múmia

Odakint egy Sugamuxi-szobor, néhány muisca ház és a Naptemplom fogad minket. Nem lehet bemenni, de azért bekukkantunk. A klasszikus cserépedények mellett kitömött musica totemállatokat látunk, mint a tatu, a papagáj és a szarvas.

Kolumbia Sogamoso SochaÁllítólag pont így nézett ki a muisca Naptemplom

Visszasétálunk a szállónkhoz, majd nekiállunk olyan buszt keresni, ami északnak tart. Nem egyszerű, mivel napközben ebbe az irányba nem utaznak sokan. Reggelente és estefelé vannak járatok, amik a munkásokat viszik a környező bányákba, de így dél magasságában nem nagyon indul semmi. Jó másfél óra várakozás után csak begurul egy Paz de Rióba tartó Cootracero járat. Mulatságos neve van. Kolumbiában az összes busztársaság megkapja a 'Coo' előtagot, ami kooperáció jelentéssel bír. A 'tra' a transzport rövidítése, az 'acero' pedig acélt jelent. Kimondva azonban a 'tracero' annyit tesz: fenék. Vicces ember lehetett, aki a céget alapította.

Kolumbia Sogamoso SochaVicces neve van a sogamosói busztársaságnak

Ebuszozunk Nobsa és Belencito lepukkant ipartelepei mellett, és a Rio Chicamocha völgyében megkezdjük utazásunkat Kolumbia szénvidékére. Első megállónkat húsz perc múlva, Corrales falujában tartjuk. Koloniális hangulatú főtere és neogótikus temploma egészen pofás, az ember nem ilyennek képzel egy szénbányászok által lakott települést.

Kolumbia Sogamoso SochaKolumbiában a bányafalvak is jól néznek ki

Corrales után elfogy az aszfalt a busz kerekei alól, nyeljük a port rendesen. Tasco hegyi faluja már pont olyan lepukkant, amilyennek egy bányafalunak lennie kell. Nem nagyon akaródzik lekászálódni a buszról, ami szerencsére tíz perc ácsorgás után indul is tovább.

Kolumbia Sogamoso SochaTascónak jól áll a távolság

Eltelik újabb egy óra, mire lent a völgyben feltűnik Paz de Rio városa. Ez a környék legnagyobb szénlerakata, a házakat és a fákat szürke por lepi be. A sofőr megnyugtat minket, hogy csak kívülről néz ki gáznak a város, amúgy teljesen biztonságos, évek óta nem történt errefelé semmilyen bűntény. Nehéz elképzelni. 

Kolumbia Sogamoso Socha  Paz de Rio

Nézelődünk egy kicsit a főtéren, majd átvágunk az egyik ipartelepen, és kiállunk az út szélére buszt várni. Sochába akarunk eljutni azzal a céllal, hogy felkeressük a Pisba Nemzeti Parkot, mivel arról semmit nem találtunk korábban a neten, de az odajutás nem egyszerű. Ahogy az egész szénvölgyben, úgy itt sem forgolódnak percenként a buszok, újabb másfél óra egy helyben toporgás vár ránk. Végül fél 5 magasságában jön egy busz, amin nem kis felfordulást okozunk jelenlétünkkel. Még a sofőr is minket bámul a visszapillantóban, ahelyett, hogy az utat nézné, ami egyébként ismét aszfalt. 

Socha ismét egy olyan település, ami érdemtelenül nincs rajta a gringóösvényen. Annak azonban, hogy nem ismerik a turisták, előnye is van. 40 000 pesóért (mindössze 13 dollár) olyan szobát sikerül kivennünk, amiért Bogotában ennek az ötszörösét is elkérték volna tőlünk. Ami azonban hiányzik, az az információ. Senkinek sincs arról fogalma, miként is lehet eljutni a Pisba Nemzeti Parkba, így jobb híján elvánszorgunk az önkormányzatra, végülis az Monguíban is bejött.

Kolumbia Sogamoso SochaSocha ismét egy ékszerdoboz

A hivatalban úgy néznek ránk, mint az UFÓ-kra. Okosabbak itt sem leszünk, de azt sikerül megtudnunk, hogy holnap kora reggel megy egy dzsip fel a hegyekbe, ami munkásokat szállít a bányákhoz. Ha szerencsénk van, felférünk rá.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)