Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nehéz lesz felülmúlni a Henri Pittier Nemzeti Parkot, de folytatjuk utunkat a Karib-tenger partja mentén. Két újabb csodát fedezünk fel magunknak, a Morrocoy Nemzeti Park szigeteit, valamint Venezuela egyetlen sivatagát, a Médanos de Corót. Elvarázsol mindkettő, csak ne lenne mögöttük Chichiriviche és Coro városa. 

Egy hét a Karib-tenger partján 150 dollárból nem rossz mulatság, de be kell valljam, hogy a száraz évszakban jobban élveztem volna a strandolást. Így viszont cseppet sem kellett attól tartanom, hogy leégek, vagy hogy kereskedelmi mennyiségű naptejre kell beruházzunk a falu egyetlen kis közértjében. Egy hét alatt csupán kétszer bukkant elő a nap, de a Henri Pittier Nemzeti Park a folyamatosan érkező csapadék hatására tényleg azt adta, amit csak adni tudott. Felpattanunk a maracayi buszra és a Karib-tenger partjáról újra felkaptatunk a köderdők borította hegyekbe. Vidáman szívom magamba a burjánzóan zöld, sűrű erdők friss illatát.

Három óra múlva szállunk le a buszról Maracayban, ahol rekkenő hőség, por és szárazság fogad. Teszünk egy tiszteletkört, ha már erre járunk, de gyorsan nyugtázzuk, hogy a főtéren kívül nincs semmi látnivaló. Nem telik bele húsz perc és egy Chichiriviche feliratú buszon találjuk magunkat,  tolongó tömegben. Szerencsére a többség csak a környező falvakba utazik, így nem kell estig álldogálnunk.

Cayo Sal

A Cayo Sal egészen mesés

A Cayo Sal egészen mesés

Chichiriviche Puerto Colombiához hasonlóan a tengerparton található, nem utolsó sorban azoknak a menetrend szerinti csónakoknak a kiindulópontja, amik a Morrocoy Nemzeti Park szigeteire közlekednek.

Ha az ember azt hallja, hogy Karib-tenger, hajlamos máris varázslatos, fehér homokos tengerpartot, forró szellőben hajladozó pálmafákat, krisztálytiszta, élénkkék tengert képzelni maga elé, amihez ésszerűen dukál egy-két drága, de színvonalas szállás, hangulatos, de főleg tiszta és takaros utcákkal. Ezzel szemben Chichiriviche egy lepukkant halászváros, mocsokban úszó utcákkal, igénytelen, omladozó házakkal, bűzölgő kikötővel. Csak egyetlen hotel van, ami tiszta és igényes, de olyan borsos áron adják, ami még egy európai turistának is megfizethetetlen, nemhogy egy helyinek. Nem is értjük, hogy kik szállnak meg benne. Maradunk egy düledező épület dohos szobájánál. Amikor a szállás tulajánál wi-fi felől érdeklődünk a következő a válasz:

- Hogyne lenne kábel-TV a szobában?!

Nem ez az első alkalom, hogy a wi-fi szót nem ismerik Venezuelában, és ismeretlen kifejezésként a kábel-TV-vel azonosítják.

Endrét befogták a helyi gyerekek homokvárat építeniEndrét befogták a helyi gyerekek homokvárat építeni

A reggeli órákban a kikötőbe kocogunk, ahol csónakba szállunk és az egyik lakatlan sziget, a Cayo Sal felé vesszük az irányt. A csónakban venezuelai turisták tartanak velünk, akik néhány napos családi kiruccanásra érkeztek Chichirivichébe. Egy négy év körüli, fekete hajú, tejkaramella színű, tüneményes kislány máris kiszúr minket azzal a szándékkal, hogy a délelőtt hátra lévő részét velünk tölti.

A szigeteken rengeteg az iguánaA szigeteken rengeteg az iguána

A csónak tíz perc múlva kiköt. A kislány kézenfogja Endrét, majd lekucorodnak a fehér homokba és megépítik a nap legszebb homokvárát. A lakatlan sziget egy igazi csoda telis-tele madarakkal. Ráadásul a paradicsomi környezetben nem csak forró napsütésben van részünk, hanem néhány unatkozó iguánára is rábukkanunk a part menti sétánk során. Csend, nyugalom, pálmafák, tenger... Kívánhat-e ennél többet az ember? Talán azt, hogy ne kelljen pár óra múlva visszaindulnunk. Azonban alig egy hét múlva a kolumbiai Cucútából indulok majd haza, addig pedig még vár ránk néhány kilóméter. Délben visszapattanunk a csónakba, majd partot érve Chichivirichében buszra szállunk, és meg sem állunk Coro városáig.

Coró főtere pofás, de ennyi és nem többCoro főtere pofás, de ennyi és nem több

Ebben a városban sem könnyű szállásra akadni, a vendéglátóhelyek nagy része is bezárt már a kora esti órákban. Még szerencse, hogy az utcán rábukkanunk az utolsó hot-dog árusra, akinél elfalatozhatunk egy remek perro calientét.

Ma csak arra van pénz Coróban, hogy a durva hibákat javítsákMa csak arra van pénz Coróban, hogy a durva hibákat javítsák

Coro Falcón állam központja, a legrégebbi nyugat-venezualai város. Viszontagságos múltja volt, hol hurrikán, hol a kalózok, hol meg gyarmati megszállók puszították el. Köszönhetően annak, hogy a gyarmati és a republikánus építészet remekei a 2000-es évek elejéig egész jó állapotban megmaradtak - beleértve az 1500-as évek közepén épült bazilikát is -, a belvárost 2005-ben az UNESCO a Világörökség részévé tette.

Ha az ember ma végigsétál az utcákon szomorúan nyugtázza, hogy amit az UNESCO tíz évvel ezelőtt arra érdemesnek talált, ma egy lepukkant koszfészek. A 18-19. században mutatósan kialakított épületek jelentős részét megette az idő vasfoga, s ami nem lett végleg az enyészeté, azt szándékosan elbontották felújítás helyett. A falak omladoznak, járdák gyakorlatilag nem léteznek, a sűrű trópusi esőktől az utcák kátyúsak és sarasak. Naplemente után az utcák kihalnak, Coro szellemvárossá válik. Pedig kis odafigyeléssel lehetne belőle egy második Cartagena.

Élet sarjad a sivatagbanÉlet sarjad a sivatagban

Coro nem varázsol el bennünket, de amit másnap látunk, az annál inkább. A város határában található Venezuela egytelen sivataga vagy inkább majdnem sivataga, a Médanos de Coro. A tenger a partra hordta a homokot, majd a szél homokbuckákat épített belőle és elcipelte őket úgy 2-3 kilóméter távolságba a szárazföld irányába. A végtelenbe vesző narancsszínű homok a kék éggel fantasztikus látványt nyújt és csak néhány akácfa és a köztük szaladgáló kecskék emlékeztetnek rá, hogy nem igazi sivatagban vagyunk.

Médanos de Coro

Médanos de Coro

Médanos de CoroÉlvezkedés a Médanos de Coro homokbuckái között

A Médanos de Coro bár szép, nem tartják biztonságosnak a helyiek. A bejáratnál többen utánunk szólnak, hogy ne forduljunk balra a nagy buckák irányába, mert arra banditák vertek tanyát. Jobb a békesség, így megelégszünk egy 4-5 kilométeres körtúrával a középső buckavidéken. 

Kecskék a sivatagban, háttérben a következő állomásal, a San Luís-hegységgelKecskék a sivatagban, háttérben a következő állomással, a San Luís-hegységgel

Miután kibóklásztuk magunkat, visszarobogunk Coróba. Másnap irány az Andok egyik peremhegysége, a Sierra de San Luís...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A cím nem hazugság! Valóban ennyibe kerül egy hét láblógatás a Karib-tengeren szállással és kajával. No persze nem Barbdoson, hanem Venezuelában, azon belül is Choroní környékén. Ha olcsónak találod, akkor vegyél inkább házat 200 000 forintért a parton...

Elhagyjuk az Andok vidékét és a Karib-tenger felé fordítjuk tekintetünket. Persze ez nem megy könnyen, mert Sanaréból az út Barquisimetóba egy rémálom. Az ütött-kopott Dodge kisbuszok kipufogócsöve úgy van kialakítva, hogy az összes benzingőz az utastérbe áramoljon a hátsó ablakon keresztül. A másfél órás zötykölődés végére mindketten hányingerrel küzdünk, de a fordulópont előtt pont megérkezünk az elég nyanvadtnak tűnő Barquisimetóba.

Rövid szusszanás és máris egy Valenciába tartó járaton ülünk. Az egykor autópályaként funkcionáló autóút nincs jó állapotban, ráférne egy pár évig tartó felújítás. A táj meglehetősen unalmas. Jobbra a távolban még feltűnnek az Andok utolsó nyúlványai, balra azonban műveletlen földek és állatmentes, dzsindzsás legelők sorakoznak. Mire épp az ereimet vágnám fel az unalomtól, befutunk Valencia buszpályaudvarára. Valenciában voltunk már korábban, minden kétséget kizáróan ez Venezuela leggázabb városa, így amilyen gyorsan lehet, megyünk is Maracayba. Délután 4 után futunk be az újabb terminálra, ahol sikerül elkapnunk az utolsó buszt Choroníba.

A Henri Pittier leghíresebb partszakaszaA Henri Pittier leghíresebb partszakasza

Bár már az első szakaszon ránk sötétedik, mégis azt kell mondjam, ez Venezuela legszebb hegyi útja. Amint felkapaszkodunk 1000 méter magasba, megjelennek a köderdők - megérkeztünk a Henri Pittier Nemzeti Park területére. Sofőrünk nyilván emlékezetből vezet, mert a hágón átkelve fék nélkül ereszkedünk le a Karib-tenger partjára, közben farolva vesszük be a hajtűkanyarokat. Félelemérzetét valószínűleg a fülsiketítő salsa és reggaeton csökkenti a vakmerőség szintjére - örülünk, mikor este 8-kor épségben és halláskárosodás nélkül szállunk le a buszról Choroní buszpályaudvarán.

A következő egy hetet Venezuela legbulisabb üdülőjében, Puerto Colombiában töltjük. Kereken 6 dollárért szerzünk egy egészen remek szobát a német tulajdonban álló Hostal Colonialban.

Puerto Colombia egy igazi paradicsom

Puerto Colombia egy igazi paradicsomPuerto Colombia egy igazi paradicsom

Puerto Colombia hétvégén telik meg élettel, hétköznapokon a max. féltucatnyi külföldi kerülgeti csak egymást a mindössze három utcás faluban. A strand 300 méterre van a falutól. A képeslapokra kívánkozó pálmafákkal szegélyezett öböl tényleg álomszép, olyan, mint a Playa Medina volt Rio Caribe környékén, azzal a különbséggel, hogy ez vagy egy kilométer hosszú és a tenger színe is karibi.

Legalább nem vagy egyedül a partonLegalább nem vagy egyedül a parton

Egyik nap úgy döntünk, hogy felbuszozunk a hegyekbe és gyalogosan ereszkedünk vissza Puerto Colomiába. Amíg a parton venezuelai értelemben véve tömegek vannak, addig az erdő mélyén nem találkozunk szinte senkivel. Egy-két apró köderdei falut érintünk, ahol sokan szaladnak elénk beszélgetni. Az egyik öreg úr meglepő kérdést szegez nekünk:

- Nem akarnak házat venni?
- Nem terveztük, miért?
- Azt hittem Caracasból vannak. Sokan jönnek ide házat venni a fővárosból.
- Mennyibe kerül egy ház?
- 50 000 bolívár. Érdekli?

200 000 forintért tudok házat a Karib-tengernél - érdekel?200 000 forintért tudok házat a Karib-tengernél - érdekel?

50 000 bolívár az kb. 1000 dollár. Ennyibe kerül ma egy egyszerű hétvégi ház a köderdő mélyén, 5 kilométerre a környék legszebb strandjától. Azon röhögünk, hogy pont van is nálunk annyi, de valahogy mégsem vágyunk házra Venezuelában.

A szállón az idős német tulaj felvilágosít minket egy-két dologról.

- Ma minden nagyon olcsó Venezuelában, de van egy kis gond. Ha nyaralónak szánod a házat, akkor egy héten belül kirámolják, ha meg szállót üzemeltetnél, a hivatal nagyon megfingat, mert külföldi vagy. Minden hónapban harcolok a fináncokkal, csak csúszópénzzel lehet mindent elintézni. Én szabadulnék a hoteltől, ha tehetném, de amennyiért eladnám, annyiért senki nem venné meg, még maga az elnök sem.

Eri a Henri Pittier Nemzeti ParkbanEri a Henri Pittier Nemzeti Parkban

Puerto Colombiától három kilométerre fekszik Choroní koloniális faluja. Megszoktuk, hogy amiket az útikönyvek tíz éve koloniálisnak neveztek, azok mára lepukkant, gusztustalan betonházakkal teletűzdelt csúnya falvak. Choroní szerencsére rácáfol sztereotípiánkra; a falu nagyon hangulatos, a főtere az egyik legszebb és legárnyasabb az összes eddig látott venezuelai tér közül.

Choroní

ChoroníChoroní faluja egy igazi ékszerdoboz

Hogy a Henri Pittier Nemzeti Park és Puerto Colombia mennyire nyerte el a tetszésünket? Nagyon! Egy hét igazi karibi élmény van mögöttünk, ráadásul röhejes áron. Hogy pontosan mennyiből sikerült kihozni az amúgy általam nem kedvelt láblógatást az egyik legszebb venezuelai partszakaszon? Két főre 150 dollárból úgy, hogy minden nap rákot vacsoráztunk. Tényleg jó a last minute Tunézia?

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Sanare hangulatos település, de mi egy nemzeti park, a Yacambú miatt jöttünk ide. A venezuelai politika már a természeten is érződik, de ennek hála rálelünk Yayra, egy félsivatagos völgyre, ami az egyik legizgalmasabb hely szerte a venezuelai Andokban.

Reggel kisétálunk Sanare főterére, azzal a céllal, hogy kocsit szerezzünk a Yacambú Nemzeti Parkba. Tíz évvel ezelőtt kiadott LP-nk szuperlatívuszokban ír a parkról: csodás őserdei lagúnákról, erdei ösvényekről regél. Végül 250 bolívárért, valamivel több mint 5 dollárért sikerül kibérelnünk egy 40 éves Dodge kisbuszt, ami egész délelőtt minket furikáz.

A falutól alig 15 kilométerre fekvő Yacambú egykoron biztos remek turista célpont volt, mára azonban egy mindenki által elfeledett dzsungel, ami úgy néz ki, mintha utoljára a tíz évvel ezelőtti LP szerzője tette volna ide be a lábát. Az utat több helyen benőtte a dzsindzsa, a lagúnához vezető ösvényt a nád teljesen birtokába vette. Túraútvonalaknak mára nincs nyoma, a tó is csak egy bűzölgő posvány, egy gémen és egy kacsán kívül mást nem látunk. Ilyen hát egy köderdei nemzeti park, ha tíz éve egyetlen fillért nem költ rá az állam.

40 éves buszt béreltünk a Yacambú felfedezéséhez

Az út csodás, csak elhanyagolt

Yacambú

Eri a lagúna partján

Vadkacsa A Yacambú Nemzeti Park ma árnyéka egykor volt önmagának

Sofőrünk látván rajtunk a csalódottságot felajánlja, hogy 150 bolívár plusszért elvisz minket egy csodaszép helyre, Yayba. Furcsán cseng a neve, mintha Arábiába invitálna minket a taxis. Igent mondunk a felajánlásra, így visszakocsikázunk Sanaréba, majd átkelünk a szomszédos hegyen, hogy egy a Yacambútól teljesen eltérő helyen találjuk magunkat. Egy kiszáradt völgyben vagyunk, ahol a szél port és ördögszekeret hord, a kaktuszmezők között kecskék legelésznek. Nem véletlen a név, Yay valóban olyan, mintha Észak-Afrikába csöppentünk volna.

Az öreg Dodge lelassít, majd a sofőr mutat az előttünk elterülő völgyre:

- Megérkeztünk! Ez itt Yay.

Egy egészen fantasztikus badlanden találjuk magunkat. A patakok által szabdalt homokvidék a szürke és a sárga ezer árnyalatában pompázik. A kárpiramisokból itt-ott öreg akácok nőttek ki, amiken furcsa színű papagájok viaskodnak. Rengeteget fotózunk és élvezzük ezt a senki által nem ismert csodás tájat. Sehol egy lélek, csak mi és az a néhény tucat papagáj, amik gyanakvón figyelik minden léptünket.

Yay

Yay

Yay

Yay

YayA Yay igazából nem sivatag, csak badland, de ettől még felejthetelen élmény

Sanare nagyszerű élmény, pláne úgy, hogy évek óta egyetlen külföldi turista nem látogatja. Hol máshol van a Földön olyan, hogy 20 kilométeren belül dús köderdőkből a sivatagba jutsz?

Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Hátsó utakon az Andokban

A venezuelai Andok déli részét már keresztül-kasul bejártuk, így most az északi rész van soron. Trujillo nem kápráztatott el minket, és Boconóban sem lelünk rá az igazi andoki hangulatra. Egész Sanaeréig kell utazzunk, hogy valamit elkapjunk az ódon hegyvidéki életből.

A trujullói buszterminálon óriási mázlink van. Amikor berobogunk nyüzsgő pályaudvarra a Boconó feliratú busz sofőre éppen tolat kifelé a kocsiállásból. Bár még csak kora délután van, ez a napi utolsó járat a kicsiny városkába, jóllehet nincsen távol, a csodás zöld dombok látványával kecsegtető út alig hosszabb egy-két órnál.

Boconó elég semmitmondó városka, ha nem volnának a lépten nyomon derűsen üdvözlő barátságos lakói, akkor azt mondanám, teljesen felejthető. Nehezen akadunk szállásra, úgy látszik az LP által preferált valamennyi szállásadó hely megsínylette a politikát, turisták hiányában arra kényszerült, hogy végleg bezárja kapuit. Kifőzdére sem könnyebb ráakadni, ezért egy órás kutyagolás után beérjük egy elfogadható minőségű sajtos pizzával.

Boconó környékén a táj kifejezetten nem csúnyaBoconó környékén a táj kifejezetten nem csúnya

Mivel a néhány utcás városka felejthető látnivalóit egy este alatt sikerül végigjárni, másnap a hegyek felé vesszük az irányt. Egyéb információ hiányában a buszterminálra vágtatunk a reggeli nyüzsgésben, ahonnan óránként indulnak a helyi buszok a környező hegyi falucskákba. Úticélunk még képlékeny, a terminálon kapott ötletekből csemegézünk. A felkeresésre érdemes Las Pailas nevű vízesést a kimondhatatlan nevű Niquitao nevű falucskából lehet legkönyebben elérni, ezért erre esik a választás.

Niquitao 2000 méteren fekszik a hegyekben, így bár hét ágra süt a nap, nincs melegünk. A falu burjánzóan zöld főterén kölyökkutyák játszadoznak, a szomszédos csendes utcákat a szorosan összeépült, zavarbaejtően színes házikók teszik latinosan vidámmá. A főtértől pár méterre egy idős férfi bajlódik rakoncátlan lovával. Amikor a vízesés felől kérdezzük, vállmagasságba emeli karját és a faluból kivezető ösvény felé mutat. Alig telik bele tizenöt perc, máris a hegy oldalán húzódó, sűrű erdőben találjuk magunat. Az ösvény jól követhető és tiszta, láthatóan rendszeresen használják. Az egyik tisztáson megállunk gyönyörködni a tájban, vagyis Endre így tudja, mert ez nekem mindig jó alibi egy kis szusszanásra. Két fiatal, egy lány és egy fiú tűnik fel mögöttünk, üdvözölnek minket, majd mellénk kucorodnak a fűbe. Egyetemisták Caracasban, a fiú csak látogatóban van a lánynál, s ha már itt vannak, ők is felmásznak a hely nevezetességéhez.

Niquitao temploma

Niquitao végre egy olyan település, amiért érdemes volt utazniNiquitao végre egy olyan település, amiért érdemes volt ennyit utazni

Jókora szakasz van még hátra az ösvényből, de az út nem túl meredek. Úgy negyven perces séta után tűnik fel a csöpp kis vízesés. Egy tucat fiatal térdig pancsol benne, a helyi fiatalok ide járnak hétvégente piknikezni. A bográcsban leves fortyog, az üveg rum kézről kézre jár. Kóstolóra marasztalnak, de mivel a koraesti órákban vissza kell térnünk Boconóba, ezért csak a rumot fogadjuk el.

Las Pailas-vízesés nem túl látványos, de miért is ne?A Las Pailas-vízesés nem túl látványos, de miért is ne?

Másnap Boconóból Sanare felé vesszük az irányt. Az út küzdelmes és azt hiszem, több benzingőzt sikerül magamba szívnom, mintha egész nap a Bach-csomópontnál álldogálnék. Mivel Venezuelában a benzin gyakorlatilag majdnem ingyen van, az autók mérete és kora nem fontos. A legtöbb iránytaxi böszme nagy amerikai járgány vagy oldalsó kipufogóval ellátott minibusz, ami az alacsony minőségű benzin gőzét a nyitott vagy épp törött ablakokon át közvetlenül az utastérbe juttatja. Ettől aztán az embernek hasogató fejfájása támad.

Első utunk egy kisbusszal Biscuyba visz, ahol egy hatalmas eső közepette épp csak átszálltunk egy por puestóba, amivel a színes Chabasquénbe, majd a rendetlen Guaricába utazunk, ahol ismét bepréselődünk egy iránytaxiba és irány Tocuyo, végül a nap végállomása, Sanare faluja. A távok nem nagyok, de ezen a szakaszon kevesen utaznak, így kénytelenek vagyunk 40 éves Dodge-okba préselődve utazni.

Sanare faluja sem fekszik rossz helyenSanare faluja sem fekszik rossz helyen

Sanare hangulata már első megtetszik. A kacskaringós, kurta utcákon mindenütt emberek üldögélnek a takaros, fehérre meszelt házak ajtajában. A gyakorlatilag nem létező turisták számára az állam egy ötven-hatvan fő elszállásolására alkalmas felújított, tornácos, nádtetős épületet tart fenn, bámulatosan rendbetartott kerttel. A szobákat nyolc dolláros áron lehet kivenni, ami venezuelai viszonylatban meglehetősen drága. A recepción állandó személyzet van, igaz, többnyire csak az ürességtől kongó szobákat kell felügyelniük, így kifejezetten örülnek a látogatásunknak. A recepciós srác nem mulasztja el megosztani velünk véleményét a mostani politikai helyzetről:

Sanaréi utcaképSanaréi utcakép

- Munkáltatóról csak jót vagy semmit - mondják -, de ami most itt van, az egy vicc.
- Mire gondolsz?
- Nézd meg ezt a szállót. Az állam kisajátította pár évvel ezelőtt, azóta nem jönnek a turisták.
- Akkor minek van?
- A politikusok és családjaik járnak ide pihenni. Nekik persze minden ingyen van, semmiért nem kell fizetniük.
- Te jól keresel ezzel?
- 3000 bolívárt. Az mi?
- Semmi. Egy farmer 1500 bolívárba kerül.
- Pontosan. Semmit nem ér. De legalább van munkám, az is valami.

Ez a szoba 8 dollárba kerül - a venezuelaiaknak megfizethetetlenEz a szoba két főnek nyolc dollárba kerül - a venezuelaiaknak megfizethetetlen

Vacsora után elindulunk egy esti sétára, hogy felfedezzük Sanarét. Az egyik szomszédos kivilágított épületből nagy zaj szűrődik ki, a kaput nyitva találjuk. Sok helyi mászkál ki-be, így mi is vesszük a bátorságot, hogy benézzünk. Mindenki kezében sörös üveg figyel, de nem hagyományos kocsmával van dolgunk, mert az udvar nagy részét egy homokkal borított, gondosan körülkerített tér foglalja el, ahová maroknyi fagolyókat hajigálnak a helyiek. A játék neve Bolas criollas és a francia pétanque szabályainak megfelelően játszák. Középen egy mingo névre keresztelt apró golyó hever, a nagyobb golyókat pedig két csapatra szakadva minél közelebb kell dobni hozzá. Az a csapat nyer, amelyiknek a végén a golyója a mingóhoz legközelebb kerül. A fickók nagyon ügyesen játszanak, minden második dobás telibe talál, pedig vagy 15 méter távolról próbálkoznak.

Bolas criollas, vagyis a venezuelai pétanque

Bolas criollas, vagyis a venezuelai pétanqueBolas criollas, vagyis a venezuelai pétanque

Iszunk egy sört, elnézegetjük őket, de mikor csatába hívnak, megfutamodunk. Kinek kell, hogy lefekvés előtt két dobással agyonverjék? Holnap amúgy is korán kelünk, mert állítólag Sanare körül van mit nézni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A venezuelai Andokon végigutazni nagy élmény. Nincsenek errefelé csodaszép falvak, bulis városok vagy egzotikus ökolodzsok, viszont van a táj, ami miatt az ember azonnal beleszeret ebbe a turisták által alig látogatott vidékbe.

Azért szeretem a venezuelai kicsiny falvakat, mert mindenki úgy üdvözöl az utcán, mintha az évek óta nem látott régi szomszédja volnék. A második estén mosolyogva hozza a pizzánkat a pincér csaj, aki tegnap még képtelen volt kiszolgálni, mert tátva maradt a szája nagy meglepetésében, mivel most látott először fehéreket Rubióban. A vacsora után betérünk a sarki közértbe egy üveg vízért. Fizetnénk a pultnál, mire egy helyi férfi legyintve kiált oda a boltosnak:

- A gringókét írd az én számlámhoz!

Hol máshol történhet meg az az emberrel, hogy a pénztárhoz érve egy vadidegen közli, hogy ő akarja fizetni a számládat? 

Rubio feldobja a hangulatunkat. Nehéz szívvel hagyjuk el a falut, de másnap már kora reggel a buszmegállóban toporgunk, ugyanis a 2014-es túrák szervezéséhez San Cristobalba szólít a kötelesség. Már többször is jártunk a csalógatónak cseppet sem nevezhető otromba városban, így amennyire lehet lerövidítjük a látogatást.

Felhők felett utazunk MéridábaFelhők felett utazunk Méridába

Két nap multán - dolgunk végeztével - sietősen odébbállunk, irány fölfelé az Andok. A cél ezúttal Trujillo, de mivel nem áll szándékunkban ismét belefutni a guardia szánalmas és gerinctelen turistakifosztó akcióiba, ezért gondosan kerüljük a hegyek lábánál épített "gyorsforgalmi autópályát". Helyette marad a hegyek oldalán kacskaringózó igen lassú, de annál szebb út. Így persze órák telnek el pár kilométer megtétele alatt, de a Perut idéző csodás táj látványával kárpótolva érzem magam.

A La Culata csúcsa emelkedik egy andoki falu föléA 4737 méter magas La Culata csúcsa emelkedik egy andoki falu fölé

Majdnem végig 3000 méter alatt haladunk (csak a Pico El Águila alatt kapaszkodunk fel 4000 méterre), így mindent zöld növényzet borít. A táj gyönyörű, de a rengeteg kanyar miatt hullámvasúton érzem magam. Első megállónk La Grita, a második a már korábban is érintett Bailadores. Méridából (ahol eltöltünk két napot ügyes-bajos dolgaink intézésével) Apartaderosba, onnan pedig a hágó túloldalán fekvő Timotesbe utazunk. Az anyósülésen utazó szegény venéz csaj is bizonyosan síkabb vidékhez szokott, mert a következő egy óra alatt háromszor állítja meg a sofőrt, hogy háborgó gyomrán könnyítsen. Épp, mikor már kezd kissé terhessé válni, hogy lassan többet parkolunk az út mentén, mint amennyit haladunk, végre befutunk Jajóba.

A hegyek által körülölelt faluról az LP ódákat zeng, ezért lelkesen kipattanunk a kocsiból a csomagjainkkal együtt. Akár itt is tölthetnénk az éjszakát mentesülve ezzel a további kacskaringós zötykölődésektől, de a település összes szálláshelyét zárva találjuk. Bár a környezet mesés, csalódva nyugtázzuk, hogy a faluban nincsen semmi komoly látnivaló, a koloniális jelleg a múlté. Egyetlen vendéglátóhelyre sem sikerül rábukkannunk, ahol a szokásos íztelen rizses csirkét elfogyaszthatnánk ebéd gyanánt. Miután lövünk pár fotót a templomról, korgó gyomorral felszállunk a falu határában álldogáló Trujillo feliratú buszra.

Jajó egyetlen látnivalója a főtéren álló templomJajó egyetlen látnivalója a főtéren álló templom

Dobhártyapróbáló három óra következik. A helyi buszok lejátszóiból általában hiányzik a basszus, s bár zene terén mindenevő vagyok, órákon át egy macskanyávogásra hajazó felső C-ét hallgatni még nekem is sok, Endrének pedig már-már kezd égnek állni a haja, mire a busz komótosan bekocog Trujillóba. Esni kezd, így húsz perc baktatás után feladjuk, hogy gyalog érjünk be a központba - fogunk egy taxit, amivel a főtérre igyekszünk.

Trujillo, ahogy egész Venezuela, egykoron jobban nézett kiTrujillo, ahogy egész Venezuela, egykoron jobban nézett ki

A térnek igazi latin hangulata van. Zene, vidám sürgés-forgás. Az idősebbek a padon ücsörögnek, az egyetemisták a tér sarkában bandáznak. Egy Venezuelában meglehetősen szokatlan, hippi kinézetű fiatal srác, Alexandro azonnal kiszúr minket, ahogy a nagy csomagokkal tanácstalankodunk. Félénk barátját is magával cibálja, hogy közelebb lépve a származásunk felől érdeklődjön. Ezzel kezdetét veszi egész estés programunk, azaz egy könnyed eszmecsere Venezuela gazdaságpolitikai helyzetéről egy pizza és néhány sör mellett a két egyetemista társaságában.

Csak a fiatalokat érdekli a válság VenezuelábanCsak a fiatalokat érdekli a válság Venezuelában

Alexandro másodéves egyetemista francia-angol szakon, bár minden órája spanyol nyelvű és ezért még a móka kedvéért sem hajlandó velem angolul kommunikálni. Saját bevallása szerint alig beszéli a nyelvet, jóllehet hamarosan kiszabadul az egyetemről és hivatalosan is angolt taníthat a venezuelai állami iskolák tanulóinak. Barátja, Eduardo egy igazi kis csodagyerek. Két évvel korábban kezdte az egyetemet, mint az szokásos, és ha minden a tervek szerint alakul, 20 évesen újságírói diplomájának birtokába jut. A fiatalok álláspontja Venezuela jövőjéről egyértelműen előrevetíti azokat a lázongásokat, amik napjainkban azóta már be is következtek és a rendszer teljes összeomlását sejtetik. Az este hosszúra nyúlik, bár az egész napos utazás után nem kis fáradtság gyötör és a következő napot sem a henyélésre szánjuk.

Venezuela legmagasabb szobra a Virgen de la PazVenezuela legmagasabb szobra a Virgen de la Paz

Trujillo városától mintegy 11 kilométerre található az ország legmagasabb Szent Mária szobra, amit Monumento a la Virgen de la Paznak neveznek. Alig kel fel a nap, már kanyargunk is fel a hegyre, ahonnan Manuel de la Fuente szobrász és Rosendo Camargo mérnök közös munkája, a közel 47 méter magas szent szűz tekint le a völgyre.

Eri küzd a lépcsőkkelEri küzd a lépcsőkkel

A legenda szerint az 1550-es években Szent Mária többször is megjelent a környező falvakban, így Trujillo védőszentje lett. Az 1983-ban emelt szobor belseje üres. Csigalépcső áll a kíváncsi látogatók rendelkezésére, hogy a lábfejénél a szobor belsejébe jutva egészen a feje bubjáig merészkedhessenek, és a szeménél kialakított nyíláson keresztül lenézhessenek Trujillóra. Mi is így teszünk. A cél az volt, hogy a szobrot olyan hegyre emeljék, ahonnan a régió minden területét belátni. Ezt a tervet kétségkívül jól sikerült megvalósítani. A látvány lélegzetelállító és a táj tovább csalogat északra.

Kilátás TrujillóraKilátás Trujillóra

Másnap irány Boconó és a venezuelai Andok eldugodtabb szegletei. No de erről később...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)