Móricz szerint a vörös indiánok nyelve hasonlít a magyarra. Leveleiben arról ír, hogyha nem mai magyar nyelven szólítjuk meg a tsáchilákat, akkor pár óra után érteni lehet a beszédüket. Teszteltük állítását, amit nem találtunk igaznak. Mivel nem vagyunk nyelvészek, ezért kijelenteni nem akarjuk, hogy a magyar nyelv nem rokona a tsáchilák nyelvének, de az érzésünk az, hogy Móricz tévedett.
Reggel van, izgatottak vagyunk. Ma talán kiderül, léteznek-e a magyarindiánok. Tízre beszéltük meg a találkozót Walterrel, de az 1-es busz keresztülhúzza a számításainkat. Sokáig kell rá várni, így bármennyire is sietünk, csak fél tizenegyre esünk be Peripa főterére. Sehol egy lélek. Nem esünk kétségbe, felállítjuk a sátrat a táncházban és várunk.
Jó ideig nem történik semmi, így elindulok keresztül a kakaóföldeken, hátha belebotlok valakibe. A szemközti dombtetőre kapaszkodok fel, ahonnan belátni az egész vidéket, de okosabb ott sem leszek. Végtelen kakaó- és banánültetvények nyújtóznak a messzi távolba, a skanzen falun kívül semmilyen települést nem látok. Indulnék vissza a táncházba, mikor egy motor jelenik meg a földúton, rajta két fiatal meszticcel.
A táncházban vertük fel sátrunkat
- Sziasztok! - szólítom meg a srácokat - Nem tudjátok hol van Walter?
- Odahaza - veti oda egyikük, miközben száll le a motorról.
- Nem itt lakik?
- Nem. Itt nem lakik senki.
- Ti mi járatban vagytok?
- Jöttünk megnézni az ültetvényt, hogy rendben van-e.
Sejtettük, hogy Peripát nem lakja senki, olyan ugyanis nincs, hogy mindegyik viskó új legyen, az utcákon pedig ne legyen szemét.
- Elvinnétek Walterhez? Azt mondta, hogy itt lesz tízkor, de már dél is elmúlt és nem jött.
- Persze, pattanj fel!
Az egyik srác visszavisz a főúthoz, majd az egyik háznál megáll.
- Ott van bent, szerintem éppen ebédel.
Valóban. Walter nyugodtan ücsörög az étteremben és levest szürcsöl.
Unalmunkban madarakat fotózunk
- Barátom! - kiált oda, mikor megpillant - Nem jöttetek, azt hittem, hogy meggondoltátok magatokat.
- Nem jött a busz, így késtünk egy keveset.
- Gyere, visszaviszlek a faluba és keresünk egy családot, akik bemutatják, miként is élünk mi, tsáchilák - azzal húzza is fel a bukósisakot a vörösre festett hajára.
Mikor visszaérünk Peripába, Walter közli, hogy ő nem ér rá velünk foglalkozni, így csak letesz minket az egyik háznál és már megy is, mert az ültetvényen van dolga. Tegnap a táncosok, ma pedig az ültetvény. Az az érzésünk, hogy a tanárember kerül minket, mintha nem akarna nekünk segíteni.
A tsáchilák hajfestéssel védekeznek a betegségek és rossz szellemek ellen
Jó egy órán át baktatunk keresztül az ültetvényeken és vízmosásokon, mire egy házhoz érünk.
- Ez jó lesz. Mindjárt beszélek a családdal, hajlandóak-e veletek foglalkozni - veti oda Walter.
Pár perc múlva visszatér, s mondja, hogy nyugodtan filmezzünk, de a végén hagyjunk itt a családnak pár dollárt.
- Visszataláltok Peripába magatok is, igaz? - azzal eltűnik az erdő sűrűjében.
A család nagyon kedves. Az apa egy mosolygós és csendes fickó, ránézésre nem ő hordja a nadrágot a családban. Az anya sokkal talpraesettebb, előre közli, hogy ha filmezni és fotózni szeretnénk, akkor leszünk szívesek fizetni. Bólogatunk bőszen, miközben felállítjuk a kamerát.
Apa és fia
Bemutatják hajfestésüket, amihez a vörös színt az achiote magjából nyerik ki. A gesztenyegubóra hajazó termés az egész amerikai kontinensen fellelhető, számos indiánközösség használja testfestésre, köztük például a perui asháninkák, akikről már írtunk korábban. Érdekes módon a spanyolok érkezése előtt a hajfestés nem tartozott hozzá a kultúrájukhoz, az európaiak által behurcolt betegségek miatt rendelték el az akkori kor sámánjai, hogy kenjék az achiotét a hajukra. Úgy tartják, hogy az achiote megvédi őket a rossz szellemektől, így azok nem tudnak beköltözni a testbe.
A vörös hajon túl az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti a tsáchilákat más közösségektől, a szoknya. Mind a férfiak, mind pedig a nők egykoron színes, csíkos szoknyát viseltek. A családon belül egyedül az anyán van szoknya, sem a gyerekek, sem az apa nem viseli már.
- Már nem hordjuk a szoknyát. Az ültetvényeken nem kényelmes viselet, ráadásul a városban is kinéznek miatta - meséli az apa, miközben elkísérem őt és fiait banánt gyűjteni.
Befestették a hajukat, mert fizettünk érte
Tény, a dél-amerikai országokban a városi ember ugyanúgy kezeli az indiánkérdést, mint mi odahaza a cigánykérdést. Úgy tartják, hogy az indiánok nem alkalmasak a munkára, ezért kevesen alkalmaznak Santo Domingóban tsáchilákat.
- Csak az ültetvényünk van. Amit megtermelünk, azt meg is esszük. Kevés a földünk, mert a városlakók egyre kijjebb szorítanak minket, így nem marad szinte semmi felesleg, amit eladhatnánk a piacon - panaszkodik az apa, miközben machetájával levág egy nagy fürt banánt.
- Hányan élnek Peripában?
- Nem tudom. Szerintem úgy húsz család lehet. A többség a városba költözött, kevesen élnek úgy, mint mi.
A tsáchilák eredetileg félnomád nép voltak. Soha nem építettek falvakat, inkább tanyákon laktak. Ha egy erdőrészt levadásztak, akkor hátrahagyták házukat és odébb költöztek. A Peripa szerű falvakat csak az utóbbi 100 évben kezdték építeni, így tudtak védekezni a mesztic telepesekkel szemben.
Eri és a család
Eri eközben a ház körül az asszonnyal és annak lányaival beszélget.
- Én a városban szeretnék élni - mondja a legidősebb, 12 éves forma lány - Ott sokkal több minden van, lehet normálisan enni, vásárolni. Az itteni élet nagyon unalmas.
Miután kipanaszkodták magukat, megkérjük őket, hogy beszéljenek egy picit a saját nyelvükön, mert szeretnénk azt hallani. Móricz azt állította, hogy a vörös indiánokkal a magyar ember egészen könnyen el tud társalogni, ha nem ragaszkodik a pesti szalonok nyelvéhez.
Jó négy órát töltünk a családnál, de sajnos egyetlen mukkot sem értünk. Próbálunk elvonatkoztatni a 21. század magyar nyelvétől, de sajnos hangzásban sem vélünk semmi hasonlóságot felfedezni.
Öt óra magasságában visszaindulunk sátrunkhoz. A gyerekek egész a patakig kísérnek minket, nehogy eltévedjünk. Integetnek, majd belevetik magukat a vízbe és játszani kezdenek a kutyával. Nagyon kedves volt a család, s bár a rablás miatt nincs túl sok pénzünk, szívesen hagyunk nekik ott 20 dollárt.
Az éjszaka teljes nyugalomban telik. Másnap reggel összepakolunk és kibaktatunk a főúthoz, majd Walter háza felé vesszük az irányt. Csak a fiát találjuk otthon, éppen az udvart sepri.
- Apám jön fél óra múlva. Bent van a rádióban.
Leülünk és várunk. Egy óra múlva megjelenik Walter, aki ismét meglepődik, mikor megpillant bennünket. Kényelmetlenül érzi magát, hogy folyamatosan lerázott minket. Tudja, hogy nem kerülheti el a sorsát, így beszélni kezd.
Móricz szószedete 1967-ből
- Nem sokat tudok a kultúránkról. Valószínűleg azért, mert nekünk tsáchiláknak nincsenek meséink és legendáink. A nyelvünkről se tudok sokat mondani, csak azt, hogy a cayapák rokonaink.
Kezébe nyomjuk Móricz szószedetét, ami alapján rokonította a magyarokat a vörös indiánokkal. Kb. 500 szó szerepel rajta, többségük csak szótő, nem jelent magyarul semmit. Móricz azt írta a lap tetejére, hogy "az ecuadori magyar törzsek közül, a Canari és Puruha, valamint a perui Puruha-Mochica magyar törzs nyelvéből közlök néhány szót, úgy ahogy azokat a spanyolok az erőszakos nyelvcsere idején följegyezték. Az alább közölt szavak jelentését ezideig a nyelvészek még nem tudták megfejteni."
Bekapcsoljuk a kamerát és végignyálazzuk Walterrel a szavakat. Próbálunk elvonatkoztatni a szavak jelentésétől, pusztán hasonló szótöveket keresünk egymás nyelvében. Betartjuk a nyelvészet azon szabályát, hogy a magánhangzók az idő folyamán módosulhatnak, a zöngés-zöngétlen párok pedig felcserélhetők. Az 500 szóból kevesebb, mint 20 szónál vélünk hasonlóságot felfedezni, közös jelentéssel bíró szavunk azonban ennél is kevesebb van. Továbbgondolt szavakból azonban többet találunk. A teljesség igénye nélkül néhány olyan szó, ami szerintünk elfgondolkodtató és feljegyzésre érdemes:
Walter sokáig menekült előlünk, de végül kamera elé állt
Isten - Uru
Asszony - Szona
Ember (férfi) - Feto
Haj - Há
Fog - Tefo
Orr - Kinfu (kifúj?)
Nap (égitest) - Jó
Nap (mai nap) - Ma
Kő - Su
Szarvas - Mana
Próbáltunk hasonlóságot felfedezni a nyelvtanban is, de arra jutottunk, hogy e tekintetben jóval közelebb áll a mai tsafiki (a tsáchilák nyelve) a latin nyelvekhez. Ugyanúgy használnak az egyszerű jelen mellett folyamatos jelent, és a múlt időnek is több változata van.
Nem vagyunk nyelvészek, de azt elmondhatjuk, hogy hiába hallgattuk a tsafikit órákon át, egyáltalán nem hasonlított a magyarra, még hangzásban sem. Van néhány szó, amit ha továbbgondolunk, értelmes magyar szót kapunk, de ilyenekkel bármely másik nyelv esetén is találkozhatunk. A puruha-mochica nyelveket a tudomány nem tudja kivel rokonítani, így Móricz joggal próbált ezekkel a dialektusokkal kezdeni valamit. A salasaca és a cañari nyelv kihalt, a tsafikit mi nem találjuk rokoníthatónak, még akkor sem, ha elvonatkoztatunk a pesti szalonok Karinthy nyelvétől. Hátra vannak még a cayapák és a cofanesek Ecuadorban, valamint a guambianók Kolumbiában...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
