A Banco Central igazgatója és a Crespi hagyaték vizsgálatát végző muzeológus állítása szerint a táblák egytől egyig hamisítványok voltak. Sajnos csak voltak, mert pár darab kivételével mindnek nyoma veszett, vagyis ez a hivatalos álláspont. Az összeesküvés-elméleteket gyártó honlapok azt mondják, az atya gyűjteménye vagy a mormonoknál vagy Vatikánban kötött ki, mert azok eredetét el akarják titkolni. Lássuk hát, mi az igazság?!

Jonathan Koupermann, a Banco Central fiatal igazgatója nem sok jóval kecsegtetett bennünket. Azt mondta, maradt két-három tábla a Maria Auxiliadora parókia birtokában, de oda idegeneket nem engednek be, így kicsit reményvesztetten vesszük nyakunkba a várost.

A parókia épülete az óváros északi végén áll egy modern templom tőszomszédságában. Kétszer érkezünk hiába, a recepciós mindig csak annyit mond, hogy Padre Gigi, a parókia vezetője nincs benn, jöjjünk vissza később. Másnap szerencsénk van, az atyát a parókia területén találjuk. Egy hetvenes éveinek az elején járó öregurat kell elképzelni, aki piros poncsóban és fekete kalapban fogad minket.

Eri és Padre Gigi azonnal barátok lettekEri és Padre Gigi azonnal barátok lettek

- Magyar turisták vagyunk, filmet forgatunk egy magyar kutató életéről, akinek felfedezése összekapcsolható Crespi atya fémtábláival - kezdjük az ismertető szöveget, amit az atya kíváncsian hallgat - A Banco Centralban mondták, hogy Önöknél van még pár darab, de hogy nem szívesen mutogatják őket idegeneknek - óvatoskodunk.
- Elég sokan jönnek a gyűjtemény miatt. Nem értem mi ez a Crespi mánia újabban. Néhány hónapja még a hazámból, Olaszországból is jöttek, ők is a táblákat keresték.
- Ön olasz? - lepődik meg Eri.
- Igen, Bologna mellől származom.

Eri azonnal olaszra vált. Az atya arcán mosoly jelenik meg, örül, hogy saját nyelvén beszélhet. Olyannyira megenyhül, hogy nagy sietve ad nekünk egy kulcsot.

- Nekem most el kell mennem - kezdi Padre Gigi -, de itt hagyom a kulcsot. Menjenek le a pincébe, ott van minden, amit keresnek. Évek óta senki nem volt lent, elég nagy lehet a kosz. Annyi kérésem van, hogy semmit ne vigyenek el magukkal.

Ezt megígérjük, s már megyünk is le a pincébe, ami valóban úgy néz ki, mint ahová jó ideje nem tette be ember a lábát. A pince hatalmas, mindenféle limlom fekszik a padlón. Építési törmelék, betonkeverő, könyvek dobozokban. Pont olyan, mint édesanyám garázsa, csak annál százszor nagyobb.

A Crespi hagyaték jelenkoraA Crespi hagyaték jelenkora

A jobb hátsó sarokban megpillantjuk azt, amiért jöttünk. Jonathan Koupermann tévedett. Nem csak abban, hogy a parókiára nem engednek be idegeneket, hanem abban is, hogy a hagyatéknak nyoma veszett. A sarokban legalább ezer tábla van összedobálva, amiket a gyűjtemény agyagedényei és faszobrai vesznek körbe. Most értem meg igazán, hogy mitől ilyen misztikus ez a Móricz mánia. A számtalan, témában magát járatosnak mondó laikus úgy állít dolgokat, hogy soha nem vette a fáradtságot, hogy ennek az egésznek utánamenjen csak egy picit is. A Vatikánba manifesztált hagyaték itt fekszik előttünk, elhanyagolva, porosodva. Nem a pápa engedélye kellett hozzá, hogy lássuk, csak egy "mezei" atyáé, akihez elég volt szólni néhány jó szót az anyanyelvén, és máris kezünkbe vehettük az elraboltnak hitt kollekciót.

Persze nem állítom azt, hogy ne lenne olyan lemez, amit az elmúlt évtizedekben széthordtak műkincsgyűjtők, de a hagyaték mérete még így is lenyűgöző. Elkezdünk matatni a táblák között. Az elsőre egyértelmű, hogy José Maldonado nem hazudott; bármelyik táblát a kezünkbe vesszük, mind alumínium lapra nyomtatott egyszerű figura. Vannak nonfiguratív alkotások is, de egyik sem tűnik írásnak.

Egy olyan lemez, amin tisztán látszik, hogy alumíniumból készültEgy olyan lemez, amin tisztán látszik, hogy alumíniumból készült

A lemez, ami a leginkább hasonlít írásra vagy valamilyen kódra, bár szinte biztos, hogy nem jelent semmitA lemez, amin írásra vagy kódra hasonlító jelek láthatók, bár szinte biztos, hogy nem jelentenek semmit

Mintha maga Crespi lenne a képen - az alatta lévő három jel akár még írás is lehetMintha maga Crespi lenne a képen - az alatta lévő három jel akár még írás is lehet

Mamuttal küzdő harcosok - mintha könyvből másolták volna kiMamuttal küzdő harcosok - mintha könyvből másolták volna ki

Sok táblán megjelenik a hold és a nap, valamint a kígyó. Egyes táblákon oroszlánok szerepelnek, másokon viking harcosok. Találunk egy meglehetősen súlyos koronát is, ami nem tűnik sorozatnyomásos lemeznek, zöld tónusa alapján réznek mondanám. Kibontunk néhány feltekert, igen méretes lemezt. Ezeken furcsán tekergődző alakzatok láthatók, amiknek akár jelentést is adhatnánk, de valószínűleg felesleges lenne. A kerámiák meglehetősen unalmasak, néhány faszobor azonban érdekesnek tűnik.

Az egyik polcon a kezembe kerül az igen kevés nem alumíniumból készült fémszerű tárgy egyike. Nem tudom az anyagát, de nehéz és tömör, viszont biztosan nem vas, mert nincsenek rajta rozsdanyomok. Egy ökröt ábrázol és amolyan papírnehezéknek tűnik.

Aztán a nagy rendetlenségben rátalálunk az egyik legizgalmasabb leletre, egy fából készült képre, aminek a szélét laminával díszítették. A képen egy szépen megfaragott arc látható koronával, valamint az ecuadori címerből jól ismert kondor és zászlók. A fából készült tárgyakról nehéz elképzelni, hogy ősrégiek lennének, mert ilyen körülmények között egy több száz éves emlék gyorsan tönkremenne.

A szakálas és koronás király az ecuadori címerrel a legizgalmasabb lelet

A szakálas és koronás király az ecuadori címerrel a legizgalmasabb lelet

Látván a Crespi hagyatékot pár kérdés merül fel bennem:
- Miért kell összeesküvés-elméleteket gyártani olyasvalamire, aminek ellenkezője ilyen könnyen kideríthető?
- Miért feltételezzük azt egyes neten keringő, állítólag a Crespi hagyatékból származó lemezekről, hogy azok eredetiek, ha a nagyjáról tudjuk, hogy hamis?
- Ha a táblák nem is egy ősi civilizáció emlékei, attól még néprajzi szempontból értékesek. Miért kell őket ott hagyni az enyészetnek egy koszos pince leghátsó sarkában?

A Crespi hagyaték tehát létezik. Az óriások gitárja és egyes érdekesebbnek tűnő lemezek már nincsenek köztük, azokat elhordták korábban műgyűjtők. Látván ezeket a táblákat ezen eltűnt műalkotások eredetisége is megkérdőjelezhető, illetve származásuk tisztázása nehézkes, mivel Padre Crespi antikváriumban is vásárolt, így a Föld bármely pontjáról származhatnak.

Itt az idő, hogy továbbálljunk Guayaquilbe, ahol találkozni szeretnék Dr. Gerardo Peña Matheusszal, Móricz ügyvédbarátjával. Ha valaki tudhat valamit a Tayos-barlangban talált tárgyakról, az talán ő...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!