Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tudtad, hogy létezik kolumbiai zsidóság? És hogy ők az egyetlenek, akik származásuk szerint európai állampolgárok lehetnek? Mi sem tudtuk, egészen addig, amíg egy apró andoki faluba, Guayatába nem értünk. A környék mégsem erről híres, hanem a smaragdról, hiszen Somondoco és Chivor a Föld egyik legértékesebb drágakövének a hazája.

Mióta rájöttünk, hogy a kolumbiai Andok minden faluja rejt valami szépet és érdekeset, próbálunk egyetlen települést sem kihagyni. Eri allergiás rohama szerencsére alig egy nap alatt alábbhagy, így újult erővel vágunk neki a vidéknek, elsőként a Rio Súnuba túlpartján fekvő Guayatának. 

Szemben a Tenza-völgy néhány településével, mint Guateque, Tenza vagy Chinavita, Guayatának nincs koloniális múltja, mivel csak a spanyolok legyőzése után, 1821-ben alapították. Az akkor élt emberek gyűlölvén a spanyol elnyomást, semmi olyat nem akartak építeni, ami egy kicsit is emlékezteti őket a múltra, így Guayatá egy szedett-vedett mezőfalu lett. Neve sem latin eredetű, a korábban itt élő chibchák nyelvén azt jelenti: a törzsfőnök szántója.

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorGuayatá a hegyek között van, mégis mezőfalu

A spanyol időknek ma már romantikája van, a kolumbiaiak sem úgy tekintenek konkvisztádoraikra, mint véres elnyomókra. Az igazat megvallva a sok kegyetlenkedés mellett rengeteget köszönhetnek nekik, ilyen például az úthálózat, az új mezőgazdasági termékek behozatala és az oktatás is. A 21. században a kolumbiaiak többsége szeretne kicsit európai lenni, ráadásul a spanyol kormány lehetőséget is biztosít erre. 2012 óta, akinek vezetékneve "z" betűre végződik (Ramírez, López, Sánchez, stb.), vagy Camachónak és Medinának hívják, az beadhatja kérelmét spanyol állampolgárságra, de csak akkor, ha igazolni tudja, hogy felmenői között van legalább egy szefárd zsidó. Furcsa, nem igaz? 

A történet 1492-ben kezdődött, mikor is a spanyolok kiűzték a mórokat, és minden ott maradt nem kasztíliait felszólítottak, hogy vagy keresztény hitre térnek, vagy elhagyják Spanyolországot. Az addig békében élő szefárd zsidók többsége Marokkó és Törökország felé vette az irányt, de volt egy kisebb közösség, akik állítólag jó kapcsolatot ápoltak Kolumbusz Kristóffal, s hogy ne kelljen mohamedán földre költözniük, inkább vállalták a vakmerő kalandot Amerikába. Azt se felejtsük el, hogy Kolumbusz expedícióit nem csak a spanyol korona, de zsidó kereskedők is támogatták.  

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor     Mi köze Guayatának a zsidókhoz?

A felfedező harmadik expedíciójának hat hajóval és négyszáz emberrel vágott neki, köztük állítólag sok szefárd zsidóval. Partot csak Venezuelában értek, ahol létrehoztak pár kolóniát, majd hátrahagyták a szefárdokat, akik idővel szétszóródtak a kontinensen. A 19. század elején sok, azóta persze kereszténnyé lett szefárd család sarja csatlakozott Simón Bolívar függetlenségi háborújához, így érkeztek meg Kolumbiába. Tisztában voltak a múlttal, a szefárdok nem akartak spanyol városokban letelepedni, ráadásul a Tenzában, Monguíban vagy Villa de Leyvában élő spanyol nemesség leszármazottai nem voltak túl befogadók. A szefárdok kénytelenek voltak saját településeket létrehozni, de hogy a jövőjük megalapozott legyen, azt gazdag, spanyolok által lakott települések közelében tették. 

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor    Ők már valószínűleg nem fognak Európába költözni

Andrés José de Medina Ramírez (akinek mindkét vezetékneve, a Medina és a Rámírez is szefárd eredetre utal) közvetlen a függetlenség kikiáltása után megalapította Guayatá faluját, vagyis a törzsfőnök szántóját. Guayatá mai napig mezőgazdaságból él, és a Tenza-völgyben azt mondják, itt teremnek Kolumbia legfinomabb gyümölcsei. 

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorÁllítólag Guayatában teremnek a legfinomabb gyümölcsök

2012 óta kolumbiaiak tízezrei adták be az állampolgársági kérelmüket a spanyol nagykövetségen, többségük a Guayatá jellegű kisvárosokból származik, amiket feltehetően szefárd családok alapítottak. Érdekes módon azok az antioquiai családok, akik mai napig tartják spanyol származásukat (közüllük kerülnek ki a Föld legszebb emberei, ezt nem csak én mondom), esélytelenek a spanyol útlevélre. A 20. század közepe óta tartó népességrobbanás miatt egyre nehezebb kiszűrni, kinek folyik szefárd vér az ereiben, így a több tízezer kérelemből alig pár ezer ért célt. 

Mivel a Kolumbiában maradók is szeretnének európainak tűnni, a szedett-vedett városokat is próbálják spanyolossá tenni. Guayatá nem szép, viszont egységesen fehér-sárga házaival egészen kellemes hely. 

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor    Így lehet egy csúnya kisvárosból kedves települést faragni

A falu határában kialakítottak egy tanösvényt, aminek végéről remek kilátás nyílik a Rio Súnuba völgyére. Ebből nem sokat tudunk élvezni, mivel elered az eső, így rohamléptekben térünk vissza Guayatába.

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorNapfényben biztos jobban mutatna a Rio Súnuba völgye

A völgy ezen oldalán is fut egy út, összekötve Guayatát Somondocóval és Chivorral, azonban nincs rajta közlekedés. Egy taxis felajánlja, hogy 150 000 pesóért eldob minket Chivorba, de ezt sokaljuk egy faluért, amiről ráadásul úgy hírlik, hogy nem túl biztonságos, mivel a határában smaragdbányák üzemelnek, s Victor Carranza halála óta elég gyakoriak az összecsapások a bányák felügyeleti joga miatt.

Somondoco csak 12 kilométerre van, így nekivágunk gyalog, annak ellenére, hogy olykor-olykor elered az eső. A földút guayaba és granadilla ligetek között tekereg, néhol mélabúsan legelésző marhákat látunk. Ezek a ranchek nem lakottak, aminek oka a Smaragdháború. A smaragdért folytatott harcokat az 1980-as évek végéig vívták Muzo és Chivor környékén. Akkortájt mindenki a smaragd körül sertepertélt, többek között az a José Gonzalo Rodríguez Gacha is, aki haláláig Pablo Escobar jobb keze volt a Medellín kartelben. A smaragdbányászat Escobar haláláig összefonódott a gerillákkal, a paramilitárisokkal és a drogkereskedőkkel, majd a kokainbáró "kivégézse" után Victor Carranza nevével. A smaragd mostani politikai szerepe egészen a mostani kolumbiai elnök Nobel-békedíjáig elér, erről itt írtunk korábban.

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor   Rio Súnuba

A múlt egy apró tanyán elevenedik meg, aminek kertjében egy kisrepülő maradványai tűnnek fel. Régen ezekkel a gépekkel szállították a kokaint az USA-ba, a Samaragd cárok pedig nyakig benne voltak a bizniszben. Victor Carranza 2012-ben meghalt, azóta attól tartanak az itt élők, hogy a Smaragdháború újból kitör. Persze ehhez lesz néhány szava a mostani elnöknek is.

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor    Mit keres egy régi kisrepülő a hegyek mélyén?

Féltávnál belebotlunk egy fickóba, aki az út szélén ücsörög a kutyájával. Távolról köszönt minket, de a beszéde furcsa. Ahogy közelebb érünk hozzá, látjuk, hogy az arca sem ép. Tiszta a gyerek, csak olykor furcsa dolgokat mond, és nehezen is jár.

- Honnan jöttetek? Én José vagyok, itt lakom anyámmal az egyik ranchen - mutatkozik be a fickó - Elkísérhetlek titeket egy darabon?

Biccentünk, hogy persze, az út végülis mindenkié.

- Azért vagyok furcsa, mert fejbe lőttek húsz éve Bogotában - fagyaszt le minket a srác.
- Mi történt?
- Fiatal gyerek voltam, s mint mindenki, én is csempésztem.
- Mit?
- Tudjátok, smaragdot. Egyszer aztán fejbe lőttek közvetlen közelről. A golyó átment az agyamon, de nem haltam meg. Csak a beszéd- és mozgásközpontomat roncsolta kicsit - mosolyog.
- Hogy élted túl?
- Azt hitték, meghaltam. De nem. Fél évig kómában voltam, aztán felébredtem. Sajnos azóta nem tudok dolgozni, az anyámmal élek, és segítek neki a ház körül. Nem adnátok pár pesót?

Kap tőlünk némi aprót, majd lemarad, mert a tüdeje is sérült és nem tud felfelé sétálni. Már jó két órája baktatunk, mire feltűnik az első autó. Somondocóba tart, így az utolsó három kilométeren velük tartunk. 

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorSomondoco látképe az útról

Somondoco, szemben Guayatával, koloniális hangulatú falu. A spanyolok egy chibcha falu helyén hozták létre, és 1930-ig a legfontosabb smaragdbánya volt. Aztán megalapították a közeli Chivort, valamint a Pacho környéki Muzót, és Somondoco szerepe leértékelődött. Persze mai napig mindenki a smaragdból él, a legtöbb helyinek a nyakában lóg egy drágakőből készült medál.

Betérünk egy boltba kóláért, ahol éppen négy helyi fickó talaj részegre issza magát. Meglátnak minket, azonnal odaültetnek az asztalukhoz, és elkezdenek meghívogatni sörökre. Eri mondja, hogy nem iszik, mivel az allergia gyógyszerre nem ajánlott, így ő kénytelen több üveg mangólevet leönteni a torkán.

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorSomondoco szép helyen fekszik

Barátaink annyira be vannak állva, hogy nehezebb velük szót érteni, mint Joséval, a szétlőtt fejű samaragdcsempésszel. Annyit azért megértünk a mondandójukból, hogy bár Somondoco ma már messze nem a legnagyobb smaragdbánya, de a gerillák kivonulása óta jut annyi az emberek zsebébe, hogy megérje a smaragddal foglalkozni.

Húsz perc alatt legurítok három sört, majd kirendelnek nekem egy negyediket, aztán felállnak az asztaltól és távoznak. Félek, hogy nem fizették ki a meghívásukat, de a boltos nő közli, hogy Don Ricardo igazi úr, természetesen a számla rendezve van. Hogy melyikük volt Don Ricardo, azt nem tudom, de a nő nagy tisztelettel beszél róla. Nyilván nem kis ember a smaragdbizniszben.

Kolumbia Guayata Somondoco ChivorSomondoco temploma

Somondoco a smaragdon túl az édességeiről híres. Itt készül a dulce de cuajada, ami sajt karamellbe forgatva, valamint a sagú, ami hasonlít a mi linzerünkhöz. Az egyik boltban veszünk belőlük pár szemet és nem csalódunk. Szerintem ez a két édesség az eddigi legjobb, amit Dél-Amerikában kóstoltunk.

Kolumbia Guayata Somondoco Chivor       A karamellás sajt finom

A faluból van vissza iránytaxi Guatequébe, de csak este 5-kor, ráadásul a sofőr masszívan iszik a bányászokkal az egyik helyi kocsmában. Mellénk gurul egy coyote, vagyis illegális taxis, aki közli, hogy most indul vissza a városba, és iránytaxi áron elvisz minket.   

Érdekes volt látni ezt a két teljesen eltérő települést egymás mellett. Chivorba pedig egyszer biztos, hogy elmegyünk, mert Kolumbiát nem lehet úgy magára hagyni, hogy ne lássunk egy smaragdbányát...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Ismét Kolumbia hegyei között találjuk magunkat, és olyan meseszép falvakra lelünk, mint Chinavita és Tenza. A táj valami mesés, mégsem jár erre egyetlen turista sem, pedig innen nem messze, Villa de Leyvában minden évben tízezrek pihenik ki a bogotái fáradalmakat. Eri azonban kemény lány, ő Guatequében teszi meg mindezt, miután egy allergiás roham után az orvos egy nap pihenőt rendel el neki. Ja, azt tudtátok, hogy négy év alatt eddig szinte semmit nem költöttünk orvosra? Még jó, hogy nincs biztosításunk. 

Kora reggel kikutyagolunk Monterrey nyüzsgő busztermináljára. Megközelítőleg tíz percenként érkezik egy-egy zsúfolásig tömött járat, amit mindenre elszánt utasok rohamoznak meg csoportokba verődve. Mindhiába. Az érkező buszokra egy szalmaszál sem fér fel, pedig az emberek többsége már hajnali 4 óta hasztalan vesztegel a megállóban, mert a szomszédos falvak valamelyikébe szeretne eljutni.

Hátunkra kapjuk a zsákokat és nekivágunk gyalog az útnak El Cruce de Agua Clara irányba, abban a reményben, hogy felvesz majd egy pick-up vagy egy teherautó. Kolumbiának ezen a vidékén azonban elég ismeretlen közlekedési mód a stoppolás, ráadásul a következő másfél órában nem megy el mellettünk 3-4 kocsinál több. Ellentétben azokkal a hatalmas kamionokkal, amik olajat szállítanak a Los Llanosról a fővárosba, és amik sajnos nem vehetnek fel stopposokat. Pár kilométerre Monterrey után megérkezünk a Rio Tua partjára. A lomha, széles folyón hosszú híd ível át, partján egy szerény viskó álldogál, annak a családnak a lakhelye, akik a híd lábánál apró közértet üzemeltetnek. Letelepszünk a boltocska bejáratánál és várunk.  

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita Sutatenza       A Rio Túa szabad strandja hétvégenként megtelik monterreyiekkel, de most csendes

Bő fél óra múltán érkezik egy kisbusz, amire végre sikerül feltuszkolni magunkat az ülések közé görnyedve.
Szerencsére az El Cruce de Agua Clara névre hallgató hármas kereszteződés csak húsz perc. Az út menti fák között egyetlen házikó áll csupán, ami egyszerre comedorként és jegyirodaként üzemel. Az épület előtt egy kis sárga busz parkol, sofőrje a comedor előtti árnyékos asztalok egyikénél ráérősen rágcsálja az ebédre szánt sült csirkéjét. Fél egykor indulunk tovább.

Kolumbiai utazásaink egyik legmesésebb útja, ahogy a Rio Upia mentén felkacskaringózunk a burjánzóan zöld erdőkkel borított hegyekbe. Olykor varázslatos, sziklás kanyonok, máskor zöld völgyek terülnek el előttünk. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita Sutatenza       A Rio Upia mesés völgyben tör magának utat a Los Llanos felé

Rövidesen San Luis de Gaceno városkájába érkezünk. A parányi település meglehetősen jellegtelen, az egyetlen emlékezetes dolog az a fém hulladékokból készült, precízen megmunkált lovas szobor a főtéren, ami egy ugyancsak fémdarabokból összetákolt nagy marhát hajt maga előtt. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita Sutatenza  San Luis de Gaceno főtere

San Luis de Gaceno után elfogy az aszfalt a kerekek alól és rozoga földúton bukdácsolunk tovább Santa Maria még Gacenonál is kisebb városkájáig. A Los Llanoson megszokott tikkasztó hőség kellemes, langyos klímává szelídül, a táj egyre bámulatosabbá válik. A hegyek oldalában tekergő szerpentinek helyett szokatlan módon a hegyek gyomrába vájt 2-300 méter hosszú alagutakon gurulunk át, amikből kibukkanva csodaszép vízesések zuhognak alá az út menti szakadékokba. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaÉletkép Santa Maria főteréről

Belefeledkezünk a tájba, miközben az 1700 méter magasan épült chibcha település, Macanal alatt haladunk végig. A város neve állítólag a macana chibcha szóból ered, amit egyesek nem az azonos nevű fával rokonítanak, hanem azzal a kínzó- és kivégzőeszközzel, amit a második világháborúig világszerte előszeretettel alkalmaztak a kivégzendő személy megfojtására. Az áldozatot megkötözve egy faszékre ültették, fejét egy satuba fogták, a nyakán áthurkolt kötelet pedig egyre erősebben szorították. A konkvisztádorok is így végeztek a behódolni nem akaró indiánokkal, innel tehát a falu neve. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaMacanal körül rengeteg az alagút, mellettünk pedig az éppen kiszáradni kívánó Chivor-víztározó

Délután fél 4 körül tesz le bennünket a busz egy bizonyos Huntas nevű kereszteződésben. Hűvös, hegyvidéki szél fújdogál, de nem kell sokáig fagyoskodnunk benne, mert szinte azonnal érkezik a guatequei járat, amivel rövidesen befutunk az 1800 méteres magasságban fekvő város főterére.

Guateque már 1556-ban is létezett, mint muisca település, de a mai várost 1636-ban a spanyol konkvisztádorok újraalapították, átépítették. Sajnos a koloniális bája a múlté, bár a főtere egészen hangulatos. Guateque nem turistaközpont, így nincsenek normális vendégházak, csak üzleti hotelek és munkásszállók. Ráadásul errefelé az árak is sokkal magasabbak, mint a Los Llanoson voltak, így elég sokért sikerül kivennünk egy meglehetősen csúnya szobát.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaGuatequének csak a főtere említésre méltó

Egész éjjel félálomban forgolódom, nehezen alszom el. Hajnal tájban fulladni kezdek, egyszerűen nem kapok levegőt. Endre ébreszt fel azzal, hogy biztosan rosszat álmodtam, de ekkor már egészen közel jár a reggel. Úgy tápászkodom ki az ágyból, mint egy zombi. Valami motoszkál bennem, de lehet, csak a megváltozott klíma teszi. Szerencsére nem vagyok annyira rosszul, hogy ne tudjuk körbejárni a köryező falvakat. 

Kora reggel sikerül elcsípnünk egy iránytaxit, ami a 40 percnyire fekvő Garagoába tart. Szokatlan módon egy hölgy vezeti, a garagoai küldetése előtt azonban el kellene juttatnia egy hajlakkot Guateque egyik fodrászüzletébe, de mivel szörnyen rosszul tájékozódik, jó egy órát keringünk fel és alá a város meredek és kanyargós utcáin, mire megtaláljuk a címet. A mellettem ülő csaj rosszul tolerálja a hegyi utakat és egyik pillanatról a másikra mindenkit lehány, aki a közelében ül. Köztük vagyok én is. Nem szeretem azt mondani, hogy "ez nem az én napom", de a hajnali rosszulléttel és ezzel minden jel erre utal, hogy ez valóban nem az én napom.

A csirkefarmjairól híres poros Garagoa jó eséllyel Kolumbia legrondább városa, ismét a perui Juliacában érezzük magunkat. Az esztétikai értelemben értékelhetetlen minősítésen az a neogótikus betontemplom sem javít, amit a főtérre biggyesztettek. Az egyetlen dolog, ami fél órás maradásra bír bennünket, a korgó gyomrunk. A főtér melletti comedorba ülünk be és sült marhanyelvet rendelünk (a csirke hazájában, hát nooormális?!), amit latinok is egész ügyesen szoktak elkészíteni. De nem itt. Nem vagyunk finnyás fajták, az elmúlt négy évben ettünk már hangyától kezdve a tocoshon át a pajorig mindent, de ezúttal a tányéron figyelő, büdös és feketére sült valamit olyan lendülettel küldjük vissza a szakácsnak, amilyennel kihozták. Garagoából elég is ennyi.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaGaragoa olyan szép, mint Peruban Juliaca

Lelkesen pattanunk be egy iránytaxiként működő dzsipbe, aminek a szélvédőjén Chinavita felirat fityeg. A városka alig tíz kilométerre fekszik Garagoától, de az utazás a hegyek között kacskaringózva szűk egy órát vesz igénybe. Chinavita koloniális falu, s bár nem túl izgalmas, még így is szemrevalóbb délre fekvő szomszédjánál. Lencsevégre kapjuk féloldalas, főtéri templomát, majd beülünk egy újabb iránytaxiba, amivel Tenzán át La Capillában kötünk ki. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita Sutatenza

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaChinavita szép kisváros

La Capilla nagyon hangulatos, de nem több annál a néhány kis utcánál, amik a csendes, piros templomos főteret veszik körül. Körbesétáljuk, majd egy fickó megáll mellettünk egy dzsippel, és teljesen ingyen visszafurikáz minket Tenzába, cserébe mesélnünk kell neki Európáról. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita Sutatenza     La Capilla furcsa, babaházra emlékeztető temploma

- Miért nem jönnek ide is a turisták? Olyan szép itt, nem igaz? - teszi fel a költői kérdést, amire nincsen válasz - Villa de Leyva és Guatavita tele van külföldiekkel, de Tenzába nem jön senki, pedig szerintem sokkal szebb falu. 

Igaza van. Villa de Leyvánál talán nem, de Guatavitánál biztosan szebb és hangulatosabb Tenza, nekem leginkább Monguíra hasonlít, csak annál sokkal kellemesebb a klímája. A település minden épülete több száz éves, fehér falai és zöld spalettái ódon hangulatot árasztanak, az ablakpárkányokban színes virágoktól roskadozó cserepek sorakoznak. Ami még ennél is feltűnőbb, hogy errefelé mindenki fehér bőrű. 

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaTenza minden utcája meseszép

Tenza jelentése chibcha nyelven "a szelek ura", amit a Tenza-völgyben állandóan fujdogáló kellemes szellőnek köszönhet. Az egyik utolsó spanyol település volt, ami megadta magát a forradalmároknak 1821-ben, az itt élők máig nagyon büszkék spanyol származásukra. Többségük a somondocói smaragdbányákból valamint ánizstermesztésből él, turizmusból egyelőre senki, pedig Tenza nem sokkal van messzebb Tunjától, mint Villa de Leyva.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaTenzát többnyire fehér emberek lakják

Beülünk ide-oda meginni egy üdítőt, beszélgetni a helyiekkel, csak úgy elütni az időt. Kicsit bánjuk, hogy nem itt szálltunk meg, hanem Guatequében, de most már mindegy. Sikerül úgy elhúznunk az időt, hogy lekéssük az utolsó, Garagoába közlekedő iránytaxit, de szerencsére majdnem ugyanennyiért sikerül fognunk egy dzsipet, ami chirimoya- ás ánizsföldeken keresztül egész Guatequéig visz minket.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaMinden épület több száz éves

Közben megállunk Sutatenzánál, ami Tenzához hasonlóan koloniális múltra tekint vissza, azonban 1915-ben, majd 1967-ben is leégett, aminek köszönhetően nem maradt sok a régi házakból. A falu lakói kemény munkával újból és újból talpra álltak, ezt hivatott szimbolizálni a templommal szemben felállított emlékmű.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaSzegény sutatenzaiaknak nem volt szerencséjük a várostüzekkel

Mire visszaérünk Guatequébe, már sötét este van. Nehezen jön álom a szememre, amiért minden bizonnyal azok a hatalmas, szúnyogcsípésnek vélt vörös foltok a felelősek, amik irgalmatlanul viszketnek, és lassan kezdik beborítani az egész testemet. Különös, szúnyogot a Los Llanos óta egyet sem láttam. Hajnali fél négykor ébredek erős fejfájásra, hányingerre, tüzesen égő bőrre, de a szemem nem tudom kinyitni, mert az arcom bedagadt és teljesen eldeformálódott. Endrét keltegetem, hogy valami nincsen rendben. Orvosra lenne szükségem, de a recepción nincsen senki, a hotel ajtaját zárva találjuk, nem tudunk kijutni. Megnyugtatom Endrét, hogy nem kell rögtön pánikba esni, levegőt kapok, a torkom nem dagadt. Úgy döntünk, megpróbáljuk kihúzni reggelig. 

Hat órakor Endre megint leszalad a recepcióra, tesz egy újabb próbát, ezúttal nagyobb sikerrel. A recepciós épp az orvos telefonszámán töri a fejét, amikor a nyitott kapu előtt elsétál a szomszédos magán rendelő doktornője, Milena. Endre utánaered. Milena azonnal fogad bennünket, így 20 perc múlva már az orvosi rendelőben ücsörgünk, amiből én a világon semmit nem látok, mert úgy bedagadtak a szemeim, mint aki most jött egy boxmeccsről. A diagnózis: ételmérgezés. A közvetlen kiváltó ok ismeretlen, de a gyógymód két nagy injekcióban és egy marék kapszulában rejlik. Milena gondosan felír mindent egy papírra, megírja a recepteket és mindezért egyetlen fillért sem fogad el.

- Nálunk a külföldieknek nem kell fizetniük az orvosi ellátásért - kacsint.

Kolumbia Guateque Garagoa Tenza Chinavita SutatenzaMilyen az új sminkem?

A receptekkel átballagunk a közeli patikába és megvásároljuk a gyógyszereket. Kolumbiában az injekciót nem az orvos, hanem a gyógyszerész adja be a páciensnek, így bevezetnek a patika hátsó zugába és megszúrnak. A srác sem kér egy fillért sem, csak a gyógyszert kell kifizessük, ami szerencsére filléres tétel. Még jó, hogy nem költöttünk el százezreket biztosításra. 

Az egész napot ágyban töltöm, de a szuritól 4-5 óra leforgása alatt leapad a duzzanat az arcomról, és a vörös foltok is kezdenek felszívódni. A fejfájás enyhül. Milena olyan lelkiismeretes, hogy a rendelési idő lejárta után megjelenik a hotelszobánkban leellenőrizni, hogy minden rendben van-e, és a lelkünkre köti, hogy reggel menjünk vissza a patikába a második injekcióért. Másnap már egész jól vagyok. A szuri után a patikából visszatérünk Milenához egy nagy doboz csokival, aki ezúttal sem fogad el tőlünk pénzt, de legalább az édességet jóízűen elmajszolja. 

Megszámolni nem tudom, hányadik éve utazunk, ez idő alatt háromszor kellett orvoshoz forduljak. Kolumbiához hasonlóan Thaiföldön sem fogadtak el tőlünk pénzt, ahol kutya harapott meg, Indiában pedig egy heveny hasmenés miatt kellett hozzám orvost hívni, de annyiba került, hogy vétek lett volna felhívni miatta a biztosítót. Ha belegondolok, hogy 2012-ben, mikor nekivágtunk Latin-Amerikának, fejenként 350 000 forintért akartak minket biztosítani évente, akkor azt kell mondjam, beljebb vagyunk 2,8 millió forinttal. Ebből elég sokat fogunk még utazni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Los Llanos déli része messze nem olyan izgalmas, mint volt az északi, de azért jó megtapasztalni, hogyan nyílnak meg az itt élők négy évtized gerilla uralom után. Amerre megyünk, mindenhol sztárként kezelnek minket. Mintha a llanerók soha nem láttak volna fehér embert. 

Yopal felé egyetlen település, San Luís de Palenque esik útba. Sikerül meggyőznöm a buszsofőrt, hogy álljunk meg egy pillanatra, hadd nézzünk le a folyóparti sétányra, mert a trinidadi szállásunk recepciósa azt mondta róla, hogy szép. Valószínűleg sehol máshol nem teljesítene ilyen kérést a buszsofőr, de errefelé a turista jelenléte felülírja a menetrendet.

- A jabiruk a legszebbek, balra - kiáltják utánunk, miközben a Rio Pauto partja felé vesszük az irányt.

Azt reméljük, látunk egy nagy csapat madarat, valami olyasmit, mint anno a Gran Chacón, Bañado La Estrellánál, ehelyett azonban csak egy nem működő szökőkútra lelünk, amit gipszből készült jabiruk díszítenek. Hát, ha nekik ez a szép, ám legyen.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní  San Luís de Palenque büszkesége

Innentől az út nem túl izgalmas, ráadásul poros, mert csak szakaszonként van aszfalt. Majd három órán át utazunk, mire befutunk Yopalba.  

Yopal a Los Llanos fővárosa. Több mint 100 000-en lakják, így az ember joggal várná tőle, hogy van mit nézni rajta, pedig nincs. A város a 20. század közepén emelkedett ki a semmiből, majd a gerillák elnyomása alatt nehezen fejlődött. Hízásnak csak a 21. században indult, mikor is sikerült a FARC-ot kisöpörni a városból.

Mivel nem tervezünk sokáig itt időzni, a buszpályudvar mellett veszünk ki egy szobát. Olcsó, szép, tiszta, mintha nem is Latin-Amerikában járnánk. A rendezettség és tisztaság alapból jellemző Kolumbiára, az olcsóság már kevésbé, de a Los Llanos meglepő módon kilóg a sorból. Errefelé szállodai szobáért sehol sem fizettünk 15 dollárnál többet, míg Cartagenában vagy Bogotában ennyi pénzért max egy ágyat kap az ember dormitorióban. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíYopalban az emberek miatt érdemes időzni

Yopal oly annyira érdektelen város, hogy a főterén sincs mit fotózni. Kivéve az embereket. Úgy bámulnak minket a helyiek, mintha Oscar-díj átadáson volnánk. Mindenki mosolyog, köszön, s mikor visszabiccentünk, összerezzenek, mintha valami nagy ember tisztelte volna meg őket szalutálásával. Errefelé a turista sztár. Mi is azok vagyunk. 

Épp csak elsétálunk egy árus mellett, aki azonnal a kezünkbe nyom két pohár narancslevet, majd közli, hogy a vendégei vagyunk. Szól a téren játszadozó gyerekeknek, hogy hozzanak két széket, mert a turisták nyilván fáradtak. Körbevesznek minket, de szólni nem mernek, csak röhögcsélnek, majd elpirulnak, mikor rájuk nézünk. Végül az egyik bátrabb kissrác odalép hozzám, és azt kérdezi:

- Mit fotóztok?
- Kolumbiát - válaszoljuk.
- Akkor fotózzatok le engem is - követeli.

Elszabadul a pokol. Mintha egész Yopal azt szeretné, hogy őt fényképezzük. Mindenki odarohan, van, aki jégkrémet hoz cserébe, mások mandarint dobálnak bele a zsákunkba. Mikor az ember Peruban vagy Guatemalában próbál fényképet készíteni, a helyiek azonnal tartják a markukat a dollárért, ezzel szemben itt a fényképért cserébe elhalmoznak minket minden jóval. Hihetetlen ország.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíEgész Yopallal fényképezkednünk kell

Másnap Aguazul felé vesszük az irányt. Az alig fél órára fekvő település pont olyan, mint Yopal, csak kisebb. Ami feltűnő, hogy errefelé az átlagosnál sokkal több a motor, aminek az a magyarázata, hogy Aguazul lakói már nem a mezőgazdaságból élnek. A környéken hatalmas gázmezők vannak, a többség ott dolgozik.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíAguazul teljesen érdektelen turista szemmel

Következő megállónk a Rio Cusiana partján fekvő Maní, aminek lakói nagyon büszkék arra, hogy a falut tartják a Los Llanos zenei központjának. Amúgy teljesen jellegtelen, csendes kisváros, déli csücskében azonban kialakítottak egy széles sétányt, ahol furcsa installációkat látunk. A legjobb indulattal is csak a naiv művészet remekének nevezhető szoborcsoport egy gitárból, egy csónakázó halászból és egy katonai repülőből áll, bemutatván ezzel mindazt, amiről a Los Llanos ezen része szól: halászat, zene, háború. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíZene és háború - erről szól a Los Llanos

San Luíshoz hasonlóan a folyóparton itt is felállítottak pár állatszobrot, amik viccesek ugyan, csak a város kihalt részén foglalnak helyet, ezért elhanyagoltak. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíVízidisznó betonból

Aguazulban töltjük az éjszakát, majd másnap a közeli Tauramenába utazunk egy iszonyatosan zsúfolt kisbuszon. A kisváros már nem a Los Llanoson, hanem a hegyek között fekszik egy katlanban, így hiába van kétszáz méterrel magasabban, itt van a legmelegebb. A zsákjainkat a terminálon hagyjuk, majd besétálunk a központba, ahol egy nagyon furcsa templom fogad minket. A két tornyát egymás mellé építették, ki tudja, mi okból.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní       A tauramenai templom kicsit furcsa

Amiért a szörnyen párás és forró Tauramenát felkerestük, az nem más, mint a tőle nem messze fekvő Zambo-vízesés. Bárkit kérdezünk az utcán, hogy miként lehet odajutni, mindenki azt mondja, hogy kizárólag taxival. Az ám, csakhogy a taxis 70 000 pesót kér az oda-vissza útért, ami elég sok pénz. Végül belemegyünk, végülis most vagyunk itt, nem máskor. A zuhatag jó 20 kilométerre van a várostól, de az út annyira tré, hogy majdnem egy órán át autókázunk csak oda.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní  Egy békés iguana Tauramena főterén

Az El Niño szárította Los Llanos után jól esik végre erdőt látni, beszippantani a párás levegőt. Ennek a levegőnek azonban furcsa, savanykás szaga van. Sofőrünktől megtudjuk, hogy amit mi párának vélünk, az valójában a tauramenai gáztározóból kiszabaduló gáz, ami harmadik évtizede szennyezi a levegőt és pusztítja a környezetet. Azért cserébe, hogy a kisváros Kolumbia gázközpontja, minden tauramenai lakos fillérekért tankolhat, így taxisunk is, aki ennek fényében nem is keres olyan rosszul ezzel a fuvarral.

Egy meredek, csúszós ösvény vezet a zuhataghoz. A fél órás séta során átkelünk egy függőhídon, közben látunk mókusokat és érdekes, párducmintás gyíkokat.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíTauramena körnékén nem csak a táj, az élővilág is más

Hétvége lévén elég sokan vannak a 7-8 méter magas vízesésnél, minden tauramenai idejön, ha szeretne egy kicsit felfrissülni. Elég furcsán néznek ránk, errefelé sem sűrűn látnak turistákat. Fotózunk párat, majd elindulunk visszafelé. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíZambo-vízesés

Taxisunk szerencsére megvárt minket, ráadásul nem csak a városig, hanem egészen az El Venado nevű elágazásig visz minket, ahol rengeteg ember vár buszra. Van, aki már három órája itt ácsorog, így inkább odébb sétálunk és stoppolunk. Nincs szerencsénk, mert errefelé csak gázt szállító kamionok mennek, amiknek tilos stoppost felvenniük.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní Nem túl jó a kép, de ő itt egy tukán

Végül jön egy busz, melyre nagy nehezen felpaszírozzuk magunkat. A következő település Monterrey, úgy döntünk, a mai estét itt töltjük. A falu jó három kilométerre fekszik a főúttól, így kénytelenek vagyunk a negyven fokban aszalódni az út szélén battyogva. Csatlakozik hozzánk egy család, aminek minden tagja jól beszél angolul. Az apuka angol, az anyuka kolumbiai. Sokáig Londonban éltek, de most, hogy beköszöntött a béke, az egész család visszaköltözött Kolumbiába.

- Nagyon hiányzott a hazám - meséli az asszony, aki egyébként magán hordozza azokat a felsőbbrendűségi jegyeket, amik azokra a kolumbiaiakra jellemzők, akik már éltek az Egyesült Államokban vagy Európában - Londonban az ember csak dolgozik és dolgozik, a klíma pedig szörnyű.
- Jobb itt?
- Sokkal. Minden fillérekbe kerül, állandóan meleg van, és mindenki azt csinál, amit akar. Ha nem lettek volna a gerillák, soha nem utaztam volna Angliába. Viszont a gyerekeim így jó iskolába jártak, mérnökök és orvosok lettek - mutat a lányára és a fiára - Szép jövő vár itt rájuk.

Ez így van. Az, aki Európából egy jó végzetséggel Kolumbiába költözik, garantáltan rommá keresi magát. Kolumbia alapjáraton nem drága ország, de a minőséget meg kell fizetni, legyen szó ételről vagy munkaerőről. Egy jó orvos vagy mérnök bőven keres annyit, mint tenné azt Nyugat-Európában, csak ezt sokan nem tudják.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíMonterrey sem szebb a többi Los Llanos-i városnál

A faluban találunk egy apró hostelt, ami pont megfelelő egy éjszakára. A Los Llanos ezen része nem túl izgalmas, de jó látni, hogy az emberek kezdik megszokni, hogy már nem kell rettegniük a fegyveresektől. Szerencsére Kolumbia korábban legveszélyesebbnek tartott vidékén is béke honol, ami biztosan jót tesz majd az országnak. Két hét Los Llanos után itt az ideje, hogy visszatérjünk az Andok hegyei közé...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Finca Berlin

Ismét sikerült kajmánokat és vízidisznókat fotóznunk a Los Llanoson, majd Trinidad leggazdagabb emberei elmesélték, milyen volt az élet, mikor még a gerillák voltak errefelé az urak. Egy percig nem unatkozunk.

Bár már láttunk állatokat El Totumo környékén, kíváncsiak vagyunk rá, miben másabb a déli Los Llanos az északinál, ezért Poréból Trinidad felé vesszük az irányt. Nem sokkal napfelkelte után már a város dorgériája előtt szobrozunk, hogy leintsük a trinidadi buszt. A drogériában Endre rákérdez, mikor érkezik valami, de a gyógyszerész csaj nem csak a menetrenddel, hanem azzal is tisztában van, hol van a legnagyobb esélyünk állatokkal találkozni.

- Van egy barátnőm, Lívia. A férjével van egy ranchük, a Finca Berlin, aminek a közepén fekszik egy tó, benne rengeteg babillával és chigüiróval. Megadom a számát, hívjátok fel és hivatkozzatok rám - kapjuk a tippet. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadTrinidad főtere a szobánk ablakából

Az út Trinidadba egészen jó, csak húsz kilométerrel a város előtt válik földúttá. A városka egészen kulturált, jóval nagyobb, mint volt El Totumo, így szállást is könnyen találunk. 40 000 pesóért egy egészen varázslatos, légkondis szobát vágnak hozzánk a főtér egyik szállodájában, de ennél sokal fontosabb, hogy úgy megörülnek az érkezésünknek, hogy a recepcióstól a takarítónőig mindenki a mi lépteinket figyeli, ahol tudnak, segítenek. A Finca Berlinről nem tudnak ugyan, de szívesen felhívják nekünk Líviát, aki közli, hogy épp Yopalban van, de térjünk be nyugodtan a ranchre, a gondnok majd körbevezet minket.

A buszterminálról kettőkor induló kisbuszon hatalmas a tömeg. Én a sofőr melletti anyósülések egyikére passzírozom be magam, de Endre csak a hátsó üléssorok közötti folyosón görnyedve fér el. Ez az a fajta latin utazási mód, amire mondani szokás, hogy "nincs az a teli busz, amire ne férne fel még legalább egy 8 tagú család 12 darab csirkével a hóna alatt". Az út rövid, de ezalatt úgy bombáznak minket kérdésekkel, mintha kötelező volna. Mindent tudni akarnak Magyarországról, a történelmétől a gazdaságpolitikáján át az ország összes nevezetességéig. Azt persze senki nem tudja, hogy hol van a Finca Berlin, így fél óra kocsikázás után kezdünk elbizonytalanodni, vajon jó buszra szálltunk-e fel. Szerencsére nem sokkal a cél előtt feltűnik az út szélén két lovát legeltető llanero, akik útbaigazítják sofőrünket, így pár perc múlva egy marhákkal és lovakkal teli, terjedelmes birtokon találjuk magunkat. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadDiana játszik az apró chigüiróval, vagyis vízidisznóval

A birtokon egy kedves pár, Gonzalo és Ingrid köszönt minket, akik a finca gondnokai. Kislányuk, a három éves Diana egy árván maradt bébi vízidisznót dédelget, egész nap simogatja és tehéntejjel szoptatja. Tamarából származnak, de néhány éve, mikor a Los Llanos felszabadult a gerillák elnyomása alól, elhagyták a FARC fészkét, és itt kötöttek ki. Alig váltunk pár szót, érkezik egy magát Stevennek nevező srác, aki Lívia családi barátja, és azért jött ma el a birtokra, hogy gyakorolja a gringókkal az angolt. Sajnos csak annyit tud, hogy yes, de azt nagyon szépen mondja.

Kolumbia Los Llanos TrinidadSteven és Gonzalo vezetnek minket körbe a birtokon

Gonzalo és Steven elkísérnek minket a háztól nem messze fekvő lagúnához, ami tényleg tömve van állatokkal. Tökéletesen megférnek egymás mellett a kajmánok, a vízidisznók és a gémek, teljes a béke közöttük. Rengeteg fotót készítünk, a két srác pedig csak röhög, mert nem értik, mire jó ez az egész. Mikor elmondjuk nekik, hogy a mi országunkban nincsenek ilyen állatok, meglepődnek. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad

Kolumbia Los Llanos TrinidadVízidisznók és kajmánok vannak mindenhol

Nem sokkal naplemente előtt megérkezik Lívia és Javier. Kiderül, nem csak ez az egy fincájuk van, a környék legnagyobb földbirtokosai közé tartoznak. Több tízezer marhát tartanak, de ezzel messze elmaradnak Lívia nagybátyjától, akinek a Rio Meta partján, Bocas del Pautónál egy nem kevesebb mint 100 000 hektáros fincája van, amihez a Los Llanos legnagyobb morichal erdeje tartozik. A morichal a dél-amerikai szavannák tipikus növénye, amolyan mocsárpálma féle.

Kolumbia Los Llanos Trinidad  Egy pampabíbic és egy lile

Beültetnek minket a furgonjukba, és körbevisznek a tó körül. Van egy saját erdőjük, aminek a mélyén rábukkanunk Dél-Amerika legviccesebb madarára, a hoacinre, amivel utoljára Ecuadorban találkoztunk. A hoacinekről elég annyit tudni, hogy röpképtelenek, viszont fióka korukban remek úszok, de ezt a képességüket is elvesztik, mikor a denevérhez hasonlóan karmokat növesztenek a szárnyaik végére. Annak segítségével vergődnek ágról ágra. Ez a madár egy igazi genetikai zsákutca, annak tudhatja be fennmaradását, hogy nincs egyetlen ragadozó sem, ami megenné, mert állítólag szörnyű a húsa. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadAnnak köszönheti a hoacin az életben maradását, hogy ehetetlen

Ahogy kikanyarodunk az erdőből, skerül belefutnunk egy csorda vízidisznóba. Épp búvóhelyet keresnek éjszakára. Érdekes, hogy kocsival sokkal közelebb lehet hozzájuk kerülni, mint lábon, valahogy az autótól nem félnek.

Kolumbia Los Llanos Trinidad Még néhány chigüiro

Kezd besötétedni, így búcsút intünk a fincának, és Líviáékkal visszatérünk Trinidadba. A család igen nagy tiszteletnek örvend a városban, mindeki előre köszön nekik az utcán. Ragaszkodnak hozzá, hogy meghívjanak miket egy sörre, így betérünk egy belvárosi bárba, amiről persze kiderül, hogy az övéké. Amíg Endre és Javier söröznek, én és Lívia elmegyünk a sarki zöldségeshez venni egy kis gyümölcsöt. Egyszerre három eladó kezd sertepertélni körülöttünk, mintha legalábbis filmsztárok volnánk. Nem tudom, lehet, a zöldséges bolt is az övéké. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad Lívia és én a Finca Berlinen

Éhesek vagyunk, így pont kapóra jön az az öregúr, aki talicskából árulja az hallacát, egy tamaléhoz hasonló kolumbiai finomságot. Eszünk, iszunk, közben Javier mesélni kezd a Los Llanos múltjáról.

- Kutya világ volt itt még pár éve. Én sem ezzel a kocsival jártam, hanem egy olyan szakadttal, amit úgy kellett betolni, hogy elinduljon. Ha feltűnt, hogy valakinek jobb kocsija van, hát egyik pillanatról a másikra a gerilláké lett.
- Tőled is vettek el kocsit?
- Háromszor is. De ez volt a legkevesebb. Ami sokkal keményebb volt, az az állandó, nagy összegű védelmi pénz, amit havonta megköveteltek. 
- És mi történt ha nem tudtál fizetni?
- Akkor vagy lemészárolták a családod, vagy rád gyújtották a házat és a boltot.
- Veled is megtörtént?
- Mindig tudtam fizetni.
- És hogyan ért véget ez az egész?
- Amikor megjelentek a katonák és tisztogatni kezdtek, a FARC emberei a környező erdőkben találtak menedéket. De onnan is kifüstölték őket. Szó szerint. Rájuk gyújtották az erdőt. Ezekből lettek azok a rizsföldek, amiket most a város környékén láttok. 
- Mi lett a gerilákkal? Elfogták őket?
- Dehogy! Mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a kezéhez vér tapad, csak nem firtatjuk, ki, mit és miért csinált. A többség most is Tamará környékén él és kávét termeszt. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad     Az hallaca a Los Llanos tipikus étele

Kellemesebb témákra váltunk és az este gyorsan véget ér. Lívia és Javier tüneményes vendégszeretete csak megkoronázza az itteni emberek érdeklődő kedvességét. Errefelé mindenki örül nekünk, tetszik nekik, hogy végre nem fegyveres bandák, hanem két turista masírozik az utcán.

Reggel a recepciós azzal fogad minket, hogyha szeretnénk még valami szépet látni, akkor látogassunk el a La Palmita ranchre, mert ott többek között pumát is fényképezhetünk. Nem hangzik rosszul, bár azért erősen kétlem, hogy valóban látunk pumát. A taxis az oda-vissza útért 40 000 pesót kér. Nem kevés pénz, de a recepciós olyan átéléssel mesélt a helyről, hogy belemegyünk.

A La Palmita ranch tulajdonképpen egy most induló ökolodzs szerű valami lenne, csak a tulajdonosai nem tudják, hogy kezdjenek neki. Mint első külföldi látogatót, azonnal lehúznak minket 10 000 peso belépőre, majd meghívnak egy reggeli levesre, amiért nem átalkodnak fejenként 20 000 pesót elkérni. Persze ezt csak később közlik. Cserébe megnézhetjük a pumájukat, amit egy húsz négyzetméteres kenelben tartanak, állítólag engedéllyel.

Kolumbia Los Llanos Trinidad       A La Palmita ranch egy jó nagy átverés, ezt a puma is tudja

Egy valag pénzt fizettünk ki a semmiért, úgyhogy kicsit duzzogva ülünk fel délben az utolsó, Yopalba közlekedő buszra. Aztán megemésztjük a dolgot. Végülis sem a Finca Berlinen, sem El Totumóban nem kellett fizessünk, ez volt az ára az eddigi sok szépségnek.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

7 Komment

A Los Llanos minden szeglete rejt valami csodát. A Zancudo-lagúna élővilága egészen elképesztő, ahogy a FARC utolsó bástyájaként emlegetett Támara is az. Kolumbia legjobb kávéját nem sikerült ugyan megkóstolnunk, de cserébe jártunk Poréban, Kolumbia egykori fővárosában.

Korán kelünk, mert a busz indulása előtt még tiszteletünket kell tegyük Maria lányánál, aki reggelivel vár minket. Alig pirkad, Flavio már idegesen toporog a Casa Violetta előtt azt várván, mikor indulunk végre. Első körben nem jutunk sokáig, mert Maria motrának a kereke defektes lesz, ezt azonban egy Colombina nevű tanyabokron orvosolja néhány helyi fickó. A mód, ahogy a lyukat eltüntetik, elég érdekes. Egy használt belsővel körbetekerik kívülről az abroncsot, majd felfújják azt, ami annyira megfeszíti a gumibelsőt, hogy a kerék nem szelel. Kevés reményt fűzök ahhoz, hogy ilyen kerékkel megérkezünk Maria és Flavio lányához, de tévedek. Miután megesketik a Colombinából induló busz sofőrjét, hogy La Vigiában várja be a két gringót, még vagy fél órán át motorozunk keresztül a Los Llanoson vendéglátónk lányához és annak férjéhez, akik úgy megörülnek nekünk, hogy azonnal leölnek egy csirkét a tiszteletünkre, és röpke egy óra alatt összeütnek belőle egy levest. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara    Így sem láttam még gumit javítani

A lány agrármérnök, a férje is diplomás. Nem akartak Yopalban maradni, visszatértek a gyökereikhez, és ők is gazdálkodni kezdtek. A leves után felültetnek minket a kocsijuk platójára, és körbevisznek a ranchen. Ez a birtok is hatalmas, saját erdővel és mocsárral rendelkezik, aminek partján rengeteg íbiszt és araucót, vagyis csáját látunk.

- Az araucók nagyon rosszul látnak és a szaglásuk sem az igazi - meséli Flavio - Látjátok azt a hosszú antennát a fejük tetején? Azzal tájékozódnak - mutat a lagúna partján sütkérező, pulyka nagyságú madarak felé.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraFurcsa madarak az araucók

A guácharók, magyarul olajmadarak is hasonló módon érzékelik a külvilágot, de azok barlangban élnek és éjszakai életmódot folytatnak. A csáják azonban nappal aktív állatok, ezért a tudomány mai napig nem érti, miért alakult ki a fejükön az antenna.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraKocsival visznek körbe minket a birtokon

Gyorsan elrepül az idő, a busz már régóta La Vigiában kell ácsorogjon, hogyha valóban vár ránk. Rátelefonálnak a sofőrre, megbeszélik vele, hogy El Totumóban utolérjük őket. El Totumóig még többször megállunk fotózni, látunk rengeteg sast és egy jabirut, itteni nevén soldado voladort, vagyis repülő katonát is, ami Dél-Amerika második legnagyobb madarának számít.

Kolumbia Los Llanos Pore Támara Akár másfél méteresre is megnőhet egy jabiru

Bár El Totumóból tízkor kellett volna induljon a busz Paz de Ariporo felé, gond nélkül bevárnak minket. Senki nem haragszik, hogy miattunk csak fél 11-kor indul a csotrogány, inkább örülnek, hogy együtt utazhatnak két külföldivel.

A Los Llanost pár éve még gerillák tartották rettegésben, a vidék ma is ismeretlen az utazók körében, épp úgy, ahogy a szőke gringó látványa is az a llanerók számára. Az új élmény annyira lefoglalja minden figyelmüket, hogy a késés miatti hőzöngés helyett a kíváncsi utasok mindegyike barátságosan mosolyog, és lelkesen arra törekszik, hogy a közelünkben foglaljunk helyet. Sokáig nem élvezhetjük a társaságukat, mert rövidesen megérkezünk a Zancudo-lagúnához. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara    Én a Zancudo-lagúnánál

A sofőr készséggel figyelmeztet, hogy El Totumóból ez a napi egyetlen busz, ami a városba, Paz de Ariporóba közlekedik. Az út innen még alsó szinten két óra, és a rossz minősége miatt nem mennek rajta kocsik. A tó közelében már messziről virítanak a csigagyűjtő, rózsaszínű corocorák, mi pedig imádunk madarakat fotózni. Minden aggódó pillantás ellenére úgy tűnik, ez nekünk önmagában elég, hogy kockáztassuk a délutáni érkezésünket. Úgy döntünk, hogy csak a nagy zsákjainkat vitetjük el a városba, mi pedig leszállunk a buszról, és a szerencsénkre bízzuk, hogyan tovább. 

Nézem, ahogy a busz sziluettje végleg eltűnik a horizonton, majd hagyjuk, hogy ránktelepedjen a Los Llanos csendje. Megindulunk a lagúna felé, de a következő pillanatban kis híján belepottyanok egy parányi lyukba, amiből egy bűbájos bagolybébi kandikál kifelé. Érzem, hogy nem csak ő bámul engem; pár méterre a papája és a mamája aggódva figyeli a történéseket. Nagy örömmel intem magamhoz Endrét. Ilyen közelről fotózni egy egész bagolycsaládot ritkán lehet.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraMegleptük a jófejeket

A lagúna közvetlen közelében jasszánák, pampabíbicek és gémek hatalmas csoportokban kotorásznak a mocsárban. Nincs kétségünk affelől, hogy a vízben dagonyázik egy-két chigüirócsalád, meg talán kajmán is akad, de a süppedős, vizes föld határt szab a lépteinknek. Nem sikerül közvetlenül a lagúna közelébe férkőznünk, de egyáltalán nem bánjuk, mert a millió madár látványáért így is megérte leszállni a buszról. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraRengeteg a madár a Zancudo-lagúna partján

Miután kifotóztuk magunkat, visszakullogunk a poros földútra. Letelepszünk a szublimált nagy semmi közepén és várjuk a csodát. Jön is! Nem is egy, hanem három. A nagy kátyúkkal teli úton három dzsip bukdácsol felénk rendületlenül. Az első kocsiban egy yopali család ül. Egyetlen szabad helyük van csupán, de annyira belelkesülnek a két európai arc láttán, hogy a hátsó ülésen inkább mindenki összehúzza magát, és a hátralévő két órát nyakatekert pozícióban utazzák végig, csak hogy mi is beférjünk.  

A srácok hosszú hétvégézni jöttek a Los Llanosra, tegnap még Maria tanyáján is megfordultak, amíg mi Palograndéban vendégeskedtünk. Kíváncsiak Magyarországra és Kolumbiára is, amiről mostanra jóval többet tudunk, mint egy átlag helyi. Kíváncsian hallgatják, ahogy mesélünk nekik a sochai élményeinkről, ami bár közel van hozzájuk, mégis pár éve még elérhetetlenül távolinak tűnt. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraIsmét nagyon rendes emberekbe botlottunk

- Mi is csak most mertünk idemerészkedni. Yopal már vagy tíz éve békés, de ez a rész pár éve még nagyon gáz volt - meséli a sofőr - A leghúzósabb mind közül Támara volt, onnan csak tavaly söpörték ki a FARC-ot.
- Hol van Tamará?
- Paz de Ariporótól nem messze, bent a hegyek között.

Jól hangzik. Irány Támara! Délután három magasságában futunk be a lármás kereskedővárosba, Paz de Ariporóba. Megköszönjük a fuvart, majd az első utunk a buszterminálra visz, ahol meglepő módon tényleg ott figyelnek a nagy zsákjaink a busztársaság irodájában. Mi több, teljes tartalmukkal együtt. A hátunkra kapjuk őket, majd iránytaxiba pattanunk, amivel kiszáradt, óriási kiterjedésű fincák között Pore városába utazunk.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraPorénak koloniális bája van

Pore nagyon más, mint az eddigi városok voltak a Los Llanoson. Bár a főutca itt is ugyanolyan zajos, mint bárhol máshol, de mögötte van egy apró tér, amit koloniális hangulatú házak vesznek körbe. Az egyik beugrónál egy régi épület romjaira bukkanunk, ami előtt az áll egy táblán, hogy Új-Granada fővárosának kormányzósági épülete. Bizony, Pore a konkvisztádorok idején nem csak Kolumbia, de a Venezuelát, Ecuadort és Panamát is magába foglaló Új-Granada fővárosa is volt egy ideig.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraNehéz elhinni, de Pore pár évig Kolumbia fővárosa volt

A falunapi fieszta miatt nehezen jön álom a szemünkre. Másnap reggel, amikor a Nap első sugarai végigfutnak a szálló falán, már fullasztó a forróság. Képtelenség tovább lustálkodni, pedig a rövidre sikerült éjszaka után mindketten úgy érezzük magunkat, mint egy kifacsart felmosórongy.

Támara. Erről a faluról mesélt a kocsiban az egyik srác idefelé, s ahogy nézzük, tényleg nincs tőlünk messze. Az apró városka 2014-ig a FARC központja volt, de korábban voltunk Sácamában is, ahol hasonló volt a helyzet. Menjünk!

A Pore határában húzódó 65-ös út mentén ülünk buszra, ami az innen fél órányira fekvő, Pauto névre hallgató elágazásig szállít bennünket. Itt fogunk egy újabb buszt, ami csordulásig teli van emberrel, akik a városi piacról hazafelé, az út mentén épült ranchekhez igyekeznek. A busz csaknem kiürül, mire elérjük az 1200 méter magasan fekvő települést. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámara főtere a kávéról árulkodik

A hegyvidéki klíma Pore rekkenő trópusi hősége után igazán üdítő. Koloniális, fehér házikók szegélyezik a hegy oldalán felkapaszkodó szűk utcákat, amik Kolumbiához mérten meglepően csendesek. Nem sok ember van az utcán, a bolt is kevesebb, mint máshol. Érezhető, hogy itt még dolgozik az emberekben a múlt

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámara szép, koloniális kisváros, de még érződik rajta a gerillák jelenléte

A hely, ami realitássá teszi számunkra a város nem túl barátságos múltját, a Támara fölé magasodó hegyen épült kilátó, amit egy csapat terepruhás, szigorú arcú katona őriz óriási gépfegyverekkel, sötétzöld homokzsákokból épült fedezékek mögött rejtőzködve. Nem engedik, hogy lefényképezzük őket, ami azt jelenti, hogy errefelé a béke még gyerekcipőben jár.

Kolumbia Los Llanos Pore Támara       A várost fotózhattuk, a katonákat nem

Támara nem csak a FARC-ról híres, hanem arról is, hogy állítólag itt termesztik az ország legjobb kávéját. Mondjuk ugyanezt mondták nekünk tavaly Nabusimakéban is, ahol azonban nem volt lehetőségem igazolni az állítást. Itt sem fogom tudni. Támara kávéját 100 %-ban exportra termesztik, az egész Olaszországban köt ki. A helyi kifőzdékben ugyanazt az ihatatlan tintót árulják, mint Kolumbia többi részén, így már másodszor kell lemondjak az ország legjobb kávéjáról. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámarában máig több a ló, mint az autó

Bóklászunk egy keveset a faluban, ahol mondanom sem kell, hatalmas meglepetést okozunk a jelenlétünkkel. Megkockáztatom, mi voltunk Támarában az első hátizsákos turisták, de ha tartós marad a béke, akkor néhány éven belül itt is megjelennek majd az utazók. Úgy legyen!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)