Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Santo Domingo városának közelében élnek a tsáchilák, vagyis a vörös indiánok. Hogy pontosan hol, azt nem volt könnyű kideríteni, mert bár a tsáchilák turista barát közösség, sehol nem hirdetik magukat, így sötétben tapogatóztunk. Végül rátaláltunk Peripa falujára, ahol végre találkozhattunk a magyarindiánokkal... 

Elhagyjuk Canoa bulivárosát és elindulunk Santo Domingo de los Colorados irányába. Jó két órás buszozás után érkezünk meg Pedernalesbe, ahol buszt váltunk. Újabb három órás nyüglődés, s máris Santo Domingóban találjuk magunkat. A buszpályaudvar eléggé lepukkant, zűrös alakok mászkálnak mindenfelé. Kicsit ismét Peruban érzem magamat, azt az egyet leszámítva, hogy itt kevés az indián arc.

Santo Domingo de los Colorados nevét a colorado indiánokról kapta. A colorado (jelentése: színes) nevet a spanyolok ragasztották rájuk (magukat tsáchilának nevezik), mert hajukat a konkvisztádorok érkezése után vörösre kezdték festeni. Bár Santo Domingo nevében megemlékezik az őslakosokról, a városban nincs semmi indiános. A pályaudvar környékén ronda betonépületek sorakoznak, minden második tetején hatalmas hotel felirat éktelenkedik. Mivel a következő napokban a tsáchilák falvait szeretnénk felkutatni, úgy döntünk, hogy nem megyünk messze a termináltól, hanem valamelyik igénytelennek kinéző szállóba vackoljuk be magunkat.

Santo Domingo főterén egy hatalmas tsáchila szobor állSanto Domingo főterén egy hatalmas tsáchila szobor áll

Ne ítélj a külső alapján - szokták volt mondani. A ronda homlokzat mögött kiválasztott hotelünk belseje egészen pofás, meglepetésünkre még wi-fi is van. A szálló egyetlen idegesítő eleme az a masszív alkesz, aki megpillantva a két gringót, ittas angolra vált. Taxisofőr volt az Egyesült Államokban (mi más?) és ragadt rá egy kis ízes szleng.

A neten kutakodunk valamilyen használható térkép után. Az eredmény egy nagy nulla, fogalmunk nincs, hogy a tsáchilákat hol találjuk. A google maps-en találunk furcsa hangzású településneveket, de ezekkel sem megyünk sokra. A válaszra egy amerikai blogban lelek: a tsáchila települések nem hivatalos falvak, azok többsége valamilyen mesztic falu vagy város külterületének számít, ezért térképen sem jelölik őket. A fél éjszakát a gép előtt töltjük, mire találunk pár biztosnak mondható városrész nevet, de arról, hogy oda miként jutunk, fogalmunk nincs.

Végül az öt szóba jöhető opció közül Peripa faluját választjuk, már csak azért is, mert ez az egyetlen név, ami hasonlít valamilyen magyar szóhoz. Mázlink van, az 1-es busz a terminálról Peripa irányába megy. Tényleg csak irányába, mert Santo Domingo határában szól a sofőr, hogy itt szálljunk le és sétáljunk be négy kilométert az úton. Viszünk magunkkal mindent, mert nem tudjuk, hogy meddig maradunk, így 20 kilós zsákokkal a hátunkon és 5 kilós kis zsákokkal a hasunkon battyogunk a földúton.

Feltűnik egy autószerelő, aminek falára egy colorado indián arcképe van festve, alatta egy név: Calasacón. Meg vagyunk mentve, jó helyen járunk. Móricz a salasacát rokon népcsoportnak jelölte, ahogy arról egy korábbi bejegyzésünkben írtunk, s melynek végén arra a következtetésre jutottunk, hogy tévedett, mert a salasacák nem rokonaink. Viszont már ekkor tudtuk, hogy a vörös indiánok között van egy családnév, a Calasacón, ami nagyon hasonlít a salasacára, továbbá Móricz egyik levelében is ez a mondta olvasható:

"A vörösnek nevezett törzs nyelve, ma is érthető magyar ember számára, ha az nem ragaszkodik ahhoz, hogy a pesti szalonok Karinthy nyelvét hallja, mert biz akkor egy mukkot sem ért. Viszont ha valaki egy táj vagy nyelv járást ismer, akkor az akadálytalanul tud velük rövid pár óra múlva, ha kissé vontatottan is, de beszélgetni."

Móricz János Pataky Lászlónak Békéscsabára írt levele

Móricz János Pataky Lászlónak Békéscsabára írt levele (forrás: www.magyarvagyok.com)

A vörös indiánok, vagyis a tsáchilák ugyanúgy az ismeretlen eredetű puruhá-mochica nyelvcsaládhoz tartoznak, mint a Baños környéki salasacák, így nem maradt más hátra, mint betérni az autószerelőhöz és rákérdezni, ki is az a Calasacón. Szerencsénk van, a műhely tulajdonosa épp egy hintaszékben fentreng az udvaron. Azt leszámítva, hogy a haja vörösre van festve, ugyanúgy néz ki, mint bármelyik ecuadori. Furcsán néz ránk, nem igazán érti, mit keres két felmálházott gringó az ő műhelyében.

- Señor Calasacón? - kérdezem.
- Igen, én vagyok. Miben segíthetek? - kérdez vissza nagyon udvariasan.
- Igazából mi sem nagyon tudjuk. Peripába tartunk, ahol keresünk valakit, aki a Calasacón családhoz tartozik, s aki tud nekünk valamit mesélni a tsáchilák életéről és eredetéről.
- Ó, ez könnyű. Menjenek csak tovább az úton be Peripába, ott keressék Waltert. Ő a falunk tanára, valamint ő szokott táncos mulatságokat szervezni a turistáknak.

Megköszönjük az útbaigazítást és folytatjuk sétánkat be a faluba. Először egy sertéstelep mellett haladunk el, majd jön pár ház, egy templom, végül egy tábla: Pueblo Colorado, 1 km. A házak után egy kakaóültetvényen találjuk magunkat. A földút hirtelen igényesen kikövezett utcává válik, ami belefut egy parkolóba. A parkolón túl indián kunyhók tűnnek fel szalmatetővel. Ha nem ismernénk az indiánokat, akkor azt hinnénk, hogy megérkeztünk a földi paradicsomba, ugyanis egy olyan falu tárul a szemünk elé, amilyeneket csak giccses hollywoodi indiános filmekben lát az ember. Egyértelmű, hogy a falu egy skanzen, mivel minden teljesen új, sehol egy szemét az udvaron. Egy nő lép elénk, aki gyakorlott turistaváró szöveggel köszönt minket, s mondja, hogy előre bejelentkezés nélkül sajnos nem áll módukban táncos bemutatót tartani nekünk.

Távolról látszik, hogy a tsáchila falu egy skanzenTávolról látszik, hogy a tsáchila falu egy skanzen

- Semmi gond, igazából nem a táncok miatt vagyunk itt, hanem Walter Calasacónt keressük személyesen - világosítjuk fel.
- Ő a férjem, mindjárt szólok neki - azzal felszalad a dombtetőre a színes szoknyát viselő asszony.

Pár perc múlva megérkezik Walter, akinek ugyanúgy vörösre van festve a haja, mint az autószerelőnek, viszont vele ellentétben, egyben feleségéhez hasonlóan színes, csíkos szoknyát visel.

Elmeséljük neki, hogy mi járatban vagyunk, amit végighallgat, majd közli, hogy ő most ezzel nem ér rá foglalkozni, mert a falu tánckarát Quitóba kell eljuttassa az éjjel, mivel fellépésük lesz, de holnap 10-re jöjjünk vissza és minden kérdésünkre készséggel válaszol.

Peripa házai ma így néznek ki, csak éppen senki nem lakik bennükPeripa házai ma így néznek ki, csak éppen senki nem lakik bennük

Szomorúan konstatáljuk, hogy mászhatunk vissza Santo Domingóba, de legalább beljebb vagyunk néhány infóval. Egyrészt a vörös indiánok léteznek, másrészt szóba is állnak velünk holnap. Visszatérünk hát az elágazáshoz, ahol leintjük az 1-es buszt és visszautazunk Santo Domingóba. Hogy ne teljen feleslegesen a délután, körbejárjuk a belvárost, aminél Ecuadorban kevés rondábbat láttam. A főtéren áll egy hatalmas tsáchila szobor tisztelegve a város múltja előtt, bár maga a város egyáltalán nem foglalkozik az őslakosokkal. Ahogy Santo Domingo hízik, a tsáchilák úgy szorulnak egyre kijjebb a periférián. Lassan eltelik a délután, majd az éjszaka is, s reggel újra összepakolva megindulunk Peripa faluja felé...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Eltelt egy év. Ez idő alatt 96 bejegyzés született, így illene egy összegzést írnunk. Nem tesszük, mert mindenki ezt csinálja, inkább egy bulvárosabb témájú bejegyzéssel kedveskedünk Nektek. Szilveszter éjszakáján sokan buliznak mindenféle zenére. Én magam nem vagyok nagy kedvelője a latin muzsikáknak, sem a salsa, sem a ranchero, sem a reggaeton nem a szívem csücske, így a bejegyzés sem a latin szilveszteri nótákról fog szólni, hanem olyan dalokról és előadókról, akikről az ember nem is gondolná, hogy tudnak spanyolul vagy van spanyol nyelvű lemezük.

Mivel Latin-Amerikában csak nagyon kevesen beszélnek angolul, így az amerikai és európai muzsikák nem nagyon vertek gyökeret. Ne sűrűn kérdezd meg Peruban, hogy ki az a MetallicaJustin BieberRihanna vagy Adele, ezen előadók nótái soha nem fognak felzendülni egyetlen buszon sem. Mégis olykor-olykor hallani ismerős dallamokat, s most nem a kolumbiai Shakiráról vagy Juanesről beszélek, akik Európában is hírnévre tettek szert, hanem olyan európai vagy amerikai előadókról, akik felfedezték, hogy a latin piac hatalmas. Bizony, nem egy olyan világhíres nótafa van, aki spanyol nyelvű dalokkal vagy lemezekkel jelentkezett pályafutása során, közüllük sokan igen meglepőt húztak...

CHRISTINA AGUILERA

Aguilera kisasszony részvétele a listán nem annyira meglepő, már ami a nevét illeti, de azt elég kevesen tudják, hogy a New York-i születésű hölgy második albuma, a még világhírnév előtt megjelent Mi Reflejo összes dala spanyol nyelven került rögzítésre. A nem annyira rút Christina ebben a klipben még nincs 20 éves, jó szórakozást hozzá!

MADONNA

La Isla Bonita - gondolná az ember. Téved, aki azt hiszi, hogy Madonna egyik leghíresebb slágere lett spanyolra fordítva. Jobb is, hogy nem tették, mert a dal egy nagy zavar, már ami a címét illeti. A "szép sziget" ugyanis a Belize-i Amergris Caye, ahol a hivatalos nyelv az angol és nem a spanyol. Ezzel szemben egyik legsikeresebb balladájának spanyol nyelvű változatához külön jeleneteket is forgattak. Íme itt a You'll See spanyolul, melynek címe: Verás.

MICHAEL JACKSON

A pop királynője után jöjjön a pop királya. Michael Jackson egy szót nem beszélt spanyolul, s próbálkozása sem hagyott mély nyomot a latinokban. Mikor keresgéltük a meglepetés dalt, akkor bukkantunk erre a csodára, amit duettben énekeltek fel Siedah Garrettel. Ha engem kérdeztek az I Just Can't Stop Loving You jobban hangzik angolul...

SCORPIONS

A Scorpions német banda, akik angolul adják/adták ki lemezeiket. Ők sem rossz üzletemberek, ennek ékes bizonyítéka, hogy a Wind Of Change című dalukat ők is felénekelték spanyolul. Ezt a dalt olykor játszák a latin rádiók, viszont érdekes, hogy nem spanyolul, hanem angolul.

BON JOVI

Ha már rock, akkor itt egy nagy klasszikus, amit majd minden nap lehet hallani Latin-Amerikában. Bon Jovi korunk valószínűleg legsikeresebb rockbandája, így nem véletlen, hogy ők is megcélozták a latin piacot. Mind közül talán ők érték el a legnagyobb sikert Como Yo Nadie Te Ha Amado című szerzeményükkel, még úgyis, hogy Giovanni Bongiovi ugyancsak a spanyolt nem beszélők táborát erősíti. A dal sikerén felbuzdulva nem csak a Bed Of Rosest vették fel spanyolul, hanem Bon Jovi 1997-es szólólemezén, a Destination Anywhere latin piacra szánt speciális kiadására is felkerült egy spanyol nyelvű dal, a Miro a Tu Ventana.

PHIL COLLINS

A Genesis énekese az 1990-es években szóló karrierbe kezdett. A sikerek után várható volt egy filmzenei felkérés, amit 1998-ban be is zsebelt az azóta közel teljesen siket énekes. A Tarzan című Walt Disney rajzfilm két nótája is híres lett, s a nagy sikereket ugyebár illik spanyolosítani. Így hát Phil Collins a teljes soundtracket felénekelte spanyolul, meglepően jó akcentussal.

ROXETTE

A svéd rockbanda vágott neki a legnagyobb hévvel a latin piacnak. Nem szórakoztak, Baladas en Español címmel egy igazi best offal örvendeztették meg a romantikus rock szerelmeseit. Bár olyan népszerűségnek egyik sem örvend, mint Bon Jovi This Ain't Love Songjának a feldolgozása, de olykor-olykor felcsendül a Roxette spanyolul a latin klubbokban. Hogy ne kelljen egyesével keresgélni a dalokat, íme a teljes album elejétől a végéig:

EROS RAMAZOTTI

Az olasz énekes hasonlóan a Roxette-hez ugyancsak nem fukarkodott, Todo Historias című lemezére egy teljes albumnyi spanyol nyelvű dal került fel. Érthető módon a latinokat az olasz kevésbé zavarja, mint az angol, így az előadótól nem csak ezen dalokat, de olasz szerzeményeit is szívesen játszák a rádiók. Ahogy a Roxette esetén, úgy Ramazottinál is iderakjuk nektek a teljes albumot. Jó mulatást hozzá!

MARIAH CAREY

Az 1990-es évek talán legfoglalkoztatottabb dívája sem maradhat le a listáról. Az 1993-ban sikert sikerre halmozó, bár az énekesnő által nem éppen imádott Hero című dalt egy spanyol zenész, bizonyos Jorge Luis Piloto fordította le. Mariah Carey felénekelte a dalt, ami később a mexikói és argentin lemezeken volt hallható. Én magam - hasonlóan az énekesnőhöz - nem szeretem a dalt, de aki kíváncsi rá, hogy hangzik spanyolul, annak jó szórakozást hozzá!  

TONY BRAXTON

Számtalanszor hallottam buszokon utazva az Un-break My Heart Grammy-díjas szerzeményt spanyolul, de mindig azt hittem, hogy egyszerű feldolgozásról van szó. Aztán csak úgy véletlenül rákerestem a youtube-on az előadó nőre, s megpillantottam a Regresa A Mi (Térj vissza hozzám) című dalt. Rákattintva a linkre csodák csodájára a mindenki által jól ismert ballada csendült fel, mely az amerikai és angol kislemezeken is szerepelt.

 

Még több sztoriért és igazi latin muzsikákért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A perui tengerpartnál unalmasabb vidéken még nem nagyon jártam. Az ecuadori óceánt másnak képzeltem el; hangulatos bárokra, nyugodtabb és melegebb vízre, napsütésre számítottam. Az elvárások félig-meddig bejöttek, de azért nem estem hasra a látványtól. Illetve csak egy helyen, mikor bálnákat néztünk Puerto Lópeznél.

Miután búcsút veszünk Peña úrtól, buszra szállunk és irány az óceánpart. Utunk első állomása Salinas üdülővárosa, ahol nagy meglepetésemre égig érő elegáns hotelek egész sora váltja egymást sok drága étterem és pizzéria kíséretében. Salinas annyira nem illik bele abba a képbe, ami Ecuadorról eddig kialakult bennem, hogy egyenesen az az érzésem támad, mintha inkább Buenos Aires egyik elit szegletébe cseppentem volna. Ezt a benyomást csak tovább erősíti a tengerparti éttermek árainak színvonala - farkas éhségünket inkább a belső utcák egyik szegényes kifőzdéjében csillapítjuk. Jó döntés. A házinéni olyan remek krumplis, húsos tigrillót szolgál fel, amihez foghatót eddig csak Ecuador Svájcában, Zaruma városában sikerült fogyasztanunk.

Salinas akár Spanyolországban is lehetneSalinas akár Spanyolországban is lehetne

Salinas modern luxushoteleivel egyébként remek hely mindazoknak, akik egy kis kényeztetéssel teli nyaralásra vágynak, de hátizsákos szemmel nem több egy üdülőközpontnál. A Peruból jól ismert garúa sem túl vendégmarasztaló, így bóklászunk egy fél órát a végeláthatatlan nagy kékség partján, majd leintünk a főút mentén egy Santa Elena feliratú autóbuszt, ahová néhány perc alatt meg is érkezünk.

A parányi település merőben más mint a kicsit nyugatabbra fekvő szomszédja. Düledező, kicsi házak sorakoznak az út mentén, olyan az egész, mint egy végtelen nagy külváros. Az igénytelen külső egészen elképesztő múltat rejt. A már 10 000 évvel ezelőtt lakott vidéket Sumpának nevezték, s bár a régészek állandó település nyomaira nem bukkantak, egy közös sírban 200 halottat találtak. Eddig nem is lenne egyedülálló a sztori, de az embereket összeölelkezve temették el, ami már megmozgatja a történészek fantáziáját. Minket azonban első sorban nem a "sumpai szerelmesek" hoztak lázba, hanem egy 4 méter magas őslajhár csontváza, ami ugyancsak Santa Elenában látható. A kihalt élőlény maradványait sokan nézik emberi csontváznak, s kapcsolják össze azt a shuarok óriásokról szóló legendáival.

Az óriás csontváza Santa Elenában (forrás: www.ucmp.berkeley.edu)Az óriás csontváza Santa Elenában (forrás: www.ucmp.berkeley.edu)

Nagyon kíváncsivá tett a dolog, izgatottan várom, hátha a múzeumban többet is tudnak a bámulatos leletről. Az egyik csendes mellékutca végén található múzeum kapuját kulcsra zárva találjuk. Feltűnik egy egyenruhás múzeumőr és közli velünk, hogy a hétfő szünnap, az intézmény zárva tart. Nagy lelkesen magyarázzuk neki, hogy a világ másik végéről utaztunk egészen idáig és mi sem nagyobb vágyunk, mint megtekinteni ezt az óriási csontvázat, ezért ma velünk igazán tehetne kivételt. A fiatalember viszont hajthatatlan és konokul csak a fejét rázza. Lógó orral odébbállunk, konstatáljuk, hogy nem látjuk saját szemünkkel az óriást. A kora esti órákban Montañita kicsiny, de annál hangulatosabb turistaparadicsomában vígasztalódunk egy egészen kiváló pizza és egy kevésbé remek sör társaságában.

Montañita kedves, bambuszból és fából épített hosteleivel, kivilágított lampionos bárjaival, hangulatos kerthelyiségeivel gyorsan belopja magát a szívünkbe. Olyan vidám hely, ahol a kukásautó is amolyan 'Kukori és Kotkoda stílusú' dallal érkezik reggelente, és bájosan közli az emberekkel, hogy "vedd már a fáradságot és hozd ki azt a nyomorult szemetest!". Nincs itt semmi, csak óceán meg sok-sok homok, de azért Montañita remek falucska egy kis láblógatásra. Ez persze nem csupán nekünk tűnik így. A kora esti órákban a kivilágított sétányt fiatal külföldiek csapatai és kisgyerekes családok lepik el annak ellenére, hogy este 9 körül minden vendéglátó hely lehúzza a rolót. Mivel így télvíz idején eléggé borongós az idő, a tenger pedig hideg, nem sokáig húzzuk itt az időt, ismét buszra szállunk és a part mentén Puerto Lópezbe indulunk tovább.

Beszállás!Beszállás!

Puerto López - különösen Montañita után - nemcsak jelentéktelennek tűnik, hanem egyenesen csúfnak. Az sem javít az összképen, hogy a hegyekből leszivárgó víz sártengerré változtatja az utcákat, így már szálláskeresés közben nyakig retkesek vagyunk. Hiába az elrettentő külső, a városban rengeteg a turista. Rá kell döbbennem, hogy Puerto López egyetelen turista csalija, a bálnales, nem rossz üzlet. Évszázados tapasztalat, hogy az évnek ebben a szakaszában a partmenti szigetek közelében bálnák százai tűnnek fel, ugyanis ez a kedvenc randihelyük a párzási időszakban. Ezt meglovagolva számos utazási iroda létesült a faluban, akik motorcsónakokon naponta szállítják a vállalkozó kedvű kíváncsi látogatókat a szigetek közelébe.

Másnap mi is benevezünk egy bálnás kiruccanásra. A délelőtti órákban néhány fiatal párral együtt a kikötőben hajóra szállunk. A csajok gondosan kenegetik magukat illatos naptejjel, jóllehet a napnak esze ágában sincs megmutatnia magát, leégés veszélye nem fenyeget, az egész égboltot összefüggő, vastag felhőréteg borítja. De ha már vakáció, akkor naptej.

Jobb a horizontot bámulniJobb a horizontot bámulni

A hajó elindul, benne az utasok két sorban, egymással szemben helyezkednek el. Ez két szempontból is butaságnak tűnik. Egyrészt, ha az ember bálnalesre indul, akkor nem a szembe ülő turista arcát akarja bámulni. Másrészt alig lehet kilátni, a hullámok pedig nagyok és mire a szigetek közelébe érkezünk, már a fél hajó nyakatekert testhelyzetben bokákol a víz fölé hajolva. Megérkezünk. A hajó leáll, a motorzúgást izgalmas csend váltja fel, ahogy ringatózunk a nagy vízen. Aztán egyszer csak jönnek. A csónaknak hol az egyik, hol a másik végéből sikít fel valaki, s amikor odakapom a fejem, a tengerből kiemelkedik egy óriási test, majd egy hatalmas uszony, ami önmagában nagyobb, mint az egész hajónk. A legnagyobb élmény az a pillanat, amikor egy kis bálna szüleivel egyszerre érkezik a felszínre, hogy oxigénhez jusson. Jobbra-balra kapkodjuk a fényképezőgépet, de gyorsan kiderül, hogy a bálnafényképezés a fotózás egyik legbonyolultabb műfaja. Jókat mulatunk az elszalasztott pillanatokon.

Nehéz a bálnafotózás, többynire csak a hátukat mutatják megNehéz a bálnafotózás, többynire csak a hátukat mutatják meg

Visszafelé lencsevégre kapunk még néhány madarat a környező szigeteken, majd felfordult gyomorral, de elégedetten kikötünk Puerto Lópezben. Hosszú út áll még előttünk ma délután Canoáig. Jipijapában buszt váltunk. Ekkorra már a gyomrunk is megnyugszik annyira, hogy vásároljunk egy kis főtt kukoricát és némi harapnivalót a buszra felszálló piaci árusok portékái közül. A buszon csak egyetlen gringó van rajtunk kívül, a spanyol Carlos, aki egy hete indult útnak Peru fővárosából, Limából, hogy fél év alatt bejárja Dél-Amerikát. Nem fér a fejembe, hogyan tudott egyetlen hét alatt egészen Canoáig eljutni, miközben egyetlen egyszer sem repült. Mindenesetre most itt van és a következő két napot remek társaságával teszi érdekesebbé a számunkra.

Bahía de Caráquez egész tűrhető városnak tűnik, mégsem azBahía de Caráquez egész tűrhető városnak tűnik, mégsem az

A canoai szállásunk igencsak spártai. A plafon szigetelő funkciója annyira esetleges, hogy a szobában padlásról leáramló csípős guanószag terjeng. Amikor éjjel félálomban megébredek szilárd meggyőződésem, hogy egy barlang belsejében ért az éjszaka, nem pedig egy hostelben.

Bahía de Cáraquez meglátogatása másnapra marad. A város egy folyó és az óceán találkozásánál jött létre, azon a ponton, ahol a folyó széles tölcsértorkolattal érkezik a tengerbe. Egész Bahía olyan, mint a szellemek üdülővárosa sok-sok üresen álló, frissen épült, elegáns épülettel, amik vélhetően a helyi elit és felső-középréteg nyaralói lesznek idővel, egyelőre azonban üresen állnak. Felmászunk Carlosszal a dombtetőre épült kilátóba, ahonnan remek kilátás nyílik a félszigetre. Nem értem miért ilyen elhagyatott ez a város, mikor mind fekvését, mind épületeit nézve sokkal többre érdemes.

Mióta van híd, könnyebben jutsz el Bahíából CanoábaMióta van híd, könnyebben jutsz el Bahíából Canoába

Ellenben Canoa merőben más, nekem Montañitára hajaz. Színvonalas hátizsákos hostelek, pálmafás utcák (ahol mezítláb bokáig gázolhatsz a langyos homokban), hosszan elnyúló, széles óceánpart. Minden adott ahhoz, hogy egy népszerű tengerparti üdülő legyen, a garúa azonban itt sem kíméli az időjárást. Szürke köd telepszik a városkára.

Canoában szörfösnek lenni a legjobbCanoában szörfösnek lenni a legjobb

Épp ráérősen sétálunk az egyik nyugodt kis utcán, amikor ismerős arcokba botlunk. Bañosi barátaink, a spanyol Isa és az angol Luke jönnek szembe néhány amerikai fiatal társaságában, akikről mint utóbb kiderül, önkéntesek a falu nyelviskolájában. Az egész estét együtt töltjük egy hangulatos bárban a tenger partján ünnepelve. Remek a hangulat, így nehezünkre esik ágyba parancsolni magunkat. Pedig ránk férne egy kis pihenés, mielőtt újra bevetjük magunkat az esőerdőbe, hogy találkozzunk a tsáchila indiánokkal...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Faceook oldalunkra!

1 Komment

Guayaquilbe azért jöttünk, hogy találkozzunk Dr. Gerardo Peña Matheusszal, aki közeli jó barátja volt Móricznak. Manuel megígérte nekünk, hogy segít összehozni egy randevút az ügyvéd úrral. Azt reméltük, hogy sok minden kiderül majd Móricz múltjából, de a legizgalmasabb az volt, amikor megmutattuk neki a Juan Ramosszal készített interjút...

Az ügyvéd délelőtt 10 órakor fogad minket belvárosi, ódon hangulatú irodájában. Egy 60-as éveinek végén járó elegáns urat kell elképzelni, akiről lesüt, hogy semmiben sem szenved hiányt. Manuelnek köszönhetően Móricz egykori jó barátja abszolút felkészülten vár minket, a titkárnőjének meghagyja, hogy nem fogad senkit és telefonon se keressék őt a következő egy órában. Üdvözlésképpen azonnal átnyújt egy példányt az általa írt Tayos-barlangról szóló könyvből, aminek magyar nyelvű fordítását a Móricz János Kulturális Egyesület ezekben a hónapokban végzi.

Dr. Gerardo Peña Matheus dedikálja könyvétDr. Gerardo Peña Matheus dedikálja könyvét

Dr. Matheus nem sokat tököl az ismerkedéssel, pár perc múlva már áll is a kamera, ő pedig elkezd mesélni:

- Juan 1969-ben jelent meg az irodámban és egy egészen elképesztő sztorit adott elő egy épített barlangról, ami több száz méter mélyen húzódik az Andok alatt.
- Miért kereste meg önt Móricz?
- Azért, hogy legalizálja a felfedezését, és hogy segítsek neki egy hivatalos expedíció háttérmunkájában.
- Ez mit jelent pontosan?
- Azt, hogy őt jelöljék meg a barlangok felfedezőjeként, és hogy nélküle ne végezhessenek lent vizsgálatokat.
- Mit mesélt Móricz a barlangról?
- Azt mondta, hogy a barlangnak számos járata van, és ezen járatok egy részét emberkéz alkotta, valamint azt, hogy ezen föld alatti alagutak és termek búvóhelyet nyújthatnának az emberiségnek egy esetleges katasztrófa esetén. Arról is beszámolt, hogy 3-400 méter mélyen olyan termekre bukkant, ahol szobrok és fémlemezek láthatók, az ezeken található írás pedig megváltoztatja az emberiség történelemről alkotott képét. Én azt mondtam neki, hogy szívesen vállalom az expedíció jogi munkálatait, de előtte mindent a saját szememmel akarok látni.
- Erre ő?
- Erre ő csak annyit mondott, hogy nagyon szívesen levisz a barlangba. Így kezdődött meg a hivatalos expedíció szervezése, amire elnyertük az akkori elnök, José María Velasco Ibarra támogatását, valamint engedélyt kaptunk a turisztikai hivataltól.
- Hogyan és hányan indultak útnak?
- 14-en voltunk 43 öszvérrel. 1969. július 26-án hagytuk el Guayaquilt, Limónig kocsival mentünk, onnan gyalog, vagyis öszvérháton. Augusztus 10-én érkeztünk Coangosba. Gondolhatod. Két hétig mentünk az erdőben, követtük Móriczot, mert csak ő tudta, hova is tartunk. Az öszvéreket végül hátrahagytuk azon a ponton, ahol a Rio Santiagóba beömlik egy másik, kisebb folyó (Rio Coangos). Innen gyalog kellett Coangosba mennünk, de két hét után végre megérkeztünk a Tayos-barlanghoz.
- Mennyi időt töltöttek odalenn?
- Nagyon kevés időt. Ez a menet nem szolgált másra, csak hogy lássuk, a barlang valóban létezik, és hogy az engedélyeket egy komolyabb expedícióhoz ne bemondásra kelljen megszereznünk. Csináltunk sok fényképet, leereszkedtünk a barlang aljára. A kürtő 67 méter mély, de a fölötte álló kiszögelléssel szerintem jó 120 méteres. Ami érdekes, hogy odalenn állandó légmozgás van, amitől egészen fantasztikus a barlang klímája. Egyes termek annyira szabályosak, hogy szeirntem azokat biztosan emberi kéz alkotta, nem pedig a víz romboló munkájának az eredménye, ahogy azt a barlangászok állítják.
- Mi történt ezután?
- Ez az expedíció csak arról szólt, hogy hivatalosan is igazolni tudjuk a Tayos-barlang létezését. Móricz szeretett volna szervezni egy második expedíciót, ami során több hetet töltöttünk volna lent a barlangban, s mely alatt ráleltünk volna azokra a termekre, amik - véleménye szerint - megváltoztatják a történelmet. Ez azonban nem valósult meg, főként politikai és gazdasági okokból kifolyólag, így állítását, miszerint odalenn olyan fémtáblák vannak, amin egy ősi civilizáció üzenetei olvashatók, nem sikerült igazolni.
- Aztán mégis volt egy expedíció 1976-ban...
- Igen. Neil Armstrong közbenjárásával sikerült pénzhez jutnia egy angol csapatnak, akik végül heteket töltöttek lent a barlangban, bár érdekes módon csak olyan fotókkal érkeztek vissza, amiket mi is meglőttünk odalenn egyetlen nap alatt.
- Mi úgy tudjuk, Móricz utoljára 1973-ban járt Coangosban. Mi történt utána, folytatta-e a kutatást ?
- Nem tudom. Arra emlékszem, hogy járt itt Erich von Däniken, akivel elment Cuencába.
- Däniken járt a barlangban?
- Soha! Egyedül Cuencába vitte el Móricz, ahol a svájci lefényképezte Crespi gyűjteményét.
- Az utolsó kérdésem az lenne, hogy Móricz említett-e olyat, hogy elhozott bármit is a barlangból?
- Nem, sőt! Móricz kijelentette, hogy egy esetleges expedíció során senkinek nincs joga semmit elmozdítani a barlangból, a táblákat helyben kell megvizsgálni.

Az ügyvéd úr érdeklődve nézi a Jan Ramosszal készített interjútAz ügyvéd úr érdeklődve nézi a Juan Ramosszal készített interjút

Az interjú után megmutatjuk Dr. Matheusnak a riportot, amit Nantipban készítettünk Juan Ramosszal. Az ügyvéd úrból furcsa reakciót vált ki a felvétel.

- Hazudik! - kiált fel, mikor Juan azt meséli kameránknak, hogy a magyar kutató egy harangot, egy karmot és három aranytáblát vitt el magával - Móricz soha nem hozott el semmit a barlangból. Juan Ramos egyszerűen hazudik!

Összenézünk Erivel, nem gondoltuk volna, hogy ilyen reakciót vált majd ki az ügyvédből Móricz egykori vezetőjének története. Én biztos vagyok benne, hogyha valaki nem hazudik a témában, akkor az Juan Ramos, ugyanis ha valakinek, akkor neki nem érdeke elferdíteni az igazságot.

Nem marad más hátra, mint felkeresni Móricz János sírját. Szerencsére a guayaquili temetőben nagyon segítőkészek a parkőrök, s bár megesketnek minket, hogy nem filmezünk odabenn, gyorsan magunkra hagynak, így itt is elindul a kamera. A sírról pár éve Golenya Ágnes készített képet, s ő azt írta honlapján, hogy Dr. Gerardo Peña Matheus ígéretett tett arra, hogy a sírt felújíttatja. Ez azóta sajnos nem történt meg. A betűk szinte teljesen lekoptak az elmúlt 22 évben, így rálelni sem könnyű a kutató nyughelyére.

Móricz János sírköve szomorú látványt nyújtMóricz János sírköve szomorú látványt nyújt

Szomorú látvány a sír, ahogy az egész történet szomorú. Sokan hordanak össze sok mindent Móriczról, neve máig nagyon heves indulatokat szít nem csak a tudósok, de a laikusok körében is. Az, hogy a barlangban talált valamit, nekünk - ugyancsak laikusoknak - egyértelmű. A magyar kötődést azonban továbbra sem érezzük igazolhatónak, s bár Salasacában árnyékra vetődtünk, úgy döntünk, adunk még egy esélyt elméletének. Santo Domingo felé vesszük az irányt, ahol a tsáchila indiánokkal szeretnénk találkozni, akik rokonai a cañari-puruhá nyelvcsalád fennmaradt közösségeinek. De előtte azért még megismerkedünk az ecuadori partvidékkel, mert jár mindenkinek egy kis pihenés...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Guayaquilről az ember nem olvas túl sok jót. Minden útikönyv, blog és beszámoló egy csúnya és veszélyes nagyvárosként írja le, ahol egy turistának nem lehet más dolga, csak buszt cserélni. Mi sem várost nézni jöttünk ide, hanem azért, hogy találkozzunk Móricz ügyvédjével és közeli jó barátjával, Dr. Gerardo Peña Matheusszal, de amíg vártunk a találkozóra, sikerült alaposan bejárnunk Ecuador legnagyobb városát. Hogy mi a tapasztalat? Guayaquil nem is annyira gáz hely...

Cuencából jó hat órás a buszút Ecuador legnagyobb városába, Guayaquilbe. Ahogy leérünk a ködös Andokból, azonnal megüt minket a trópusi hőség. Elmondani nem tudom, mióta nem éreztem ilyet, talán utoljára Cartagenában. Leszállunk a buszról, és hirtelen soknak érezzük magunkon még az időközben hártyavastagságúra fogyott csíkos gatyát is. Miközben szállunk fel a városi buszra, ami épp indulna a központba, valaki megszólít:

- Endre! Nagy Endre!

Guayaquil a Guayas-folyó partján épültGuayaquil a Guayas-folyó partján épült

Eri rángat le a lépcsőről, hogy a háta mögött egy fickó a nevemen szólít. Senkit nem ismerek Guayaquilből, csak egyetlen emberrel váltottam pár e-mailt korábban, Manuel Palaciosszal, aki nagy Tayos-barlang kutató hírében áll, de személyesen soha nem találkoztam vele. Persze, hogy ő áll velünk szemben, s ő sincs kevésbé meglepődve, mint mi.

- Micsoda véletlen! Na ezt kell elmesélni [Golenya] Ágnesnek - kezdi Manuel a
bemutatkozást.

Épül a modern városrész a Santa Ana dombtól északraÉpül a modern városrész a Santa Ana dombtól északra

Nem tudom mennyi arra az esély, hogy egy majd 3 milliós városban az érkezésed pillanatában összefuss az egyetlen emberrel, akit itt ismersz, de felteszem, nem sok. Beülünk Manuellel meginni egy gyümölcslevet, s közben elbeszélgetünk a Tayos környéki élményeinkről. Nagyon kíváncsi mindenre, s már első beszélgetésünk során kiderül, hogy jó ideje a Móricz üggyel kel és fekszik. Mivel dolga van, így gyorsan búcsút intünk egymásnak, s megbeszéljük, hogy holnap este találkozunk.

A Seminario téren mindenhol iguánák fetrengenek a fűbenA Seminario téren mindenhol iguánák fetrengenek a fűben

Egy olyan nagyvárosban, mint Guayaquil, nem szeretünk olcsó szállásokat keresgélni, pláne nem éjszaka, így rábízzuk magunkat a Lonely Planetre, és a főtértől egy sarokra található Hotel Sanderben veszünk ki egy szobát 18 dollárért éjszakánként. Drága szoba, de cserébe van net és elég komoly biztonsági szolgálat, ami a környéket elnézve nem hátrány. Hiába csak egyetlen utcányira vagyunk a Parque de Centenariótól, az utcán prostik és rossz arcú alakok lófrálnak, a kapualjak pedig a hangulathoz illően eléggé lepukkantak.

Ma van Eri szülinapja, így bár gázos a környék, elindulunk, hogy találjunk valami jobb éttermet, ahol ünnepelhetünk. Egy ázsiai kajáldára esik a választás, azonban a dekorációt leszámítva semmi ázsiai nincs benne. A kaja úgy pocsék, ahogy van, de legalább jó drága. Nem húzzuk sokáig az ünneplést, mivel nem jó későn a belvárosban flangálni.

A család nemzeti lobogóba öltözöttA család nemzeti lobogóba öltözött

Guayaquil világosban egész más arcát mutatja. A főtérről induló Október 9. utca például bármely európai nagyvárosban megállná a helyét. Butikok, mozik, éttermek és kávézók sorakoznak mindenfelé. A Seminario tér bár nem kimondottan szép, a fákon sütkérező iguánák miatt egészen furcsa hangulata van, akárcsak a folyóparti sétánynak, a Malecón 2000-nek. A guayaquiliek nagyon büszkék a ramblájukra, s valljuk be, van is miért. A több kilométer hosszú, szépen rendben tartott sétány pont olyan a helyi fiatalság körében, mint a budapestieknek a Gödör. Aki teheti, suli után kijön ide biciklizni, gördeszkázni, a szerelmesek pedig kucorognak a lépcsőn és bámulják az amúgy barna színű folyót.

Las Penas nagyon hangulatos helyLas Peñas Guayaquil leghangulatosabb városrésze

A Malecón északi végében emelkedik egy sziklaszirt, rajta színekben pompázó házakkal. A Santa Ana dombra épült Las Peñas volt egykor Guayaquil szíve. A spanyolok nem véletlenül itt alapították meg a várost, mivel a védett kikötőt a domb tetejéről tökéletesen be lehetett látni, így időben fel tudtak készülni egy esetleges kalóztámadásra. Las Peñas évtizedeken keresztül egy pusztulat volt, ahová nem volt okos dolog a turistának betenni a lábát, azonban kb. tíz évvel ezelőtt az ecuadori állam megkezdte a városrész rehabilitálását. Az eredmény teljes siker; a Santa Ana domb nem csak biztonságos lett, de újra eredeti fényében tündököl. Sörözők, apró kajáldák sorakoznak mindenfelé, a házaik előtt ücsörgő öreg népek pedig Cartagena hangulatot adnak a városrésznek. Az egyetlen dolog, ami hiányzik innen, az egy normális hostel.

Felkutyagolunk a domb tetején álló világítótoronyhoz, ahonnan 360 fokban belátni az egész várost. Északon és délen hatalmas gyártelepek és olajfinomítók tűnnek fel, így nem véletlen, hogy a város felett állandó a szmogfelhő.

Megünneplem Eri szülinapját, ahogy azt illikMegünneplem Eri szülinapját, ahogy azt illik

Bár Guayaquil a legveszélyesebb város Ecuadorban, én nem éreztem magamat egy pillanatig sem kellemetlenül. Sokkal rosszabbra számítottam, utólag viszont azt kell mondjam, Guayaquil jó hely. Van mit nézni, a hangulata pedig kifejezetten nem rossz, már ha leszámítjuk a temérdek utcalány jelenlétét a főtér környékén naplemente után. Persze ha valaki pont miattuk jön a városba, akkor annak Guayaqil maga lesz a mennyország...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)