Egy nap Belize

Három nap múlva indul a gépünk Cancúnból, így épp csak keresztülutazunk Belize-en, ami így is elnyeri a tetszésemet. Kicsit bánom, hogy elhagyjuk Közép-Amerikát, muszáj lesz még errefelé egy fél évet eltölteni, mert Guatemalából sem láttunk túl sokat.  

Megkockáztatom, hogy a guatemalai Floresben árulják a világ legszebb függőágyait. Hamarosan megnyíló hostelünkre gondolva 20 kilónyi színes függőággyal egészítjük ki a már így is egyenként 18 kilót nyomó zsákjainkat. A hátralévő néhány napban összesen több mint 60 kilót kell magukkal cipelnünk a mexikói Cancúnig. Ennek tudatában kicsit kedvetlenül, fáradtságtól gyűrötten lépünk ki a Los Amigos ajtaján és vágunk neki a néptelen utcának a hajnali órán. Szerencsére gyorsan rábukkanunk egy szabad tuktukra, így nem kell gyalog kutyagolnunk a Petén Itza-tó túlpartján található terminálig. 

A Belize-i határra közlekedő busz járó motorral pöfékel a kijáratnál, amikor befutunk. Épp csak bedobáljuk a zsákokat a csomagtartóba, máris indulunk. Melchor de Mencosig nem történik semmi, füves pusztaságok váltják egymást megmaradt erdőfoltokkal. A határon aztán megkapjuk a ki- és a belépő pecséteket, majd bepattanunk egy taxiba, ami már a Belize-i Benque Viejo del Carmenbe repít bennünket. Már csak 3 napunk van arra, hogy Cancúnba érkezzünk, ezért Belize-re most nem marad időnk. Bánom, mert az első benyomásom azt mondatja velem, hogy ez az ország is megérne pár hónapot az életünkből. Öröm az ürömben, hogy tudomásunk szerint a 24 órán belül távozó turista legalább megússza a meglehetősen borsos kilépési illetéket.

A színes, sűrűn összeépült guatemalai városokat nagy zöld foltok váltják fel, amik határában olykor roskadozó, karibi faviskók sorakoznak. Hol spanyol, hol meg angol nevű városkákon haladunk keresztül, ahogy száguldunk újra a tengerpart irányába, északkeletnek. A legviccesebb a Teakettle, azaz a Teáskanna elnevezés, alig 10 km-re a főváros előtt.

Ezen a vidéken mindenki sötét bőrű, jól táplált, formátlan melák, és fülsüketítő hangerővel a kreol angol egy spanyollal összemosott zavaros nyelvén hadovál, ami szépnek egyáltalán nem nevezhető, de legalább érdekes. A buszra egyszer csak felszáll két nagyjából 140 kilós karibi "mamma". Alighogy meglátják egymást elgurul a gyógyszer. Valami tartozás miatt óbégatnak egymással, és választékos hangnemben "dícsérgetik egymás puta madréját" utasítva, hogy fentebb említettek hogyan nyalják ki méretes hátsójukat. Először az az érzésem támad, hogy ölre mennek, de ahelyett, hogy élet-halál harcba fordulna a vita, az egész busz a sofőrrel az élen fuldoklani kezd a röhögéstől. A mókás kabaré sajnos véget ér azután, hogy az egyik mamma leszáll, így tovább bámuljuk a favityillókat, meg az előttünk ülő helyiek vaskos, fekete hajfonatát, és hallgatjuk a bömbölő reggaet.  

A csirkebusz nagy robajt csapva suhan át a Belize-i fővároson, Belmopanon, ami meglepő módon a Föld legkisebb fővárosa. A közepén áll a parlament, egy lepukkant, rémronda szürke épület, amit egy bedöglött téglagyárnak nézek, egészen addig, amíg Endre fel nem világosít a tévedésemről. 

1970-ig  a tengerparti Belize City volt az ország fővárosa, ami  nagysága, jellege, ipari és kereskedelmi szerepe folytán ma is jobban kiérdemelné ezt a címet. Mivel azonban az a város alig fekszik magasabban a tenger szintjénél, folyamatosan ki volt szolgáltatva a trópusi ciklonok által keltett árhullámoknak, így már korábban is felmerült a közigazgatási intézmények átköltöztetése. Az i-re a pontot végül a Hattie névre hallgató hurrikán tette fel, ami 1961-ben súlyos károkat okozva söpört végig az egykori főváros partvidékén. Az új főváros, Belmopan, Belize kellős közepén fekszik és semmiféle hegyvonulat nem választja el a tengerparttól, így értetlenül állok az előtt, hogy miért ítéltetett biztonságosabbnak elődjénél. Ha egy hurrikán erejű szélviharnak kedve támad végignyargalni egész Belizén milyen megfontolásból kímélné meg éppen Belmopant?

Újra a tengerpartra érkezünk. Belize Cityben aztán épp csak annyi időt töltünk, amíg buszt váltunk. Vagyis váltanánk, mert amint a mexikói határra közlekedő járat begurul a terminálra, a helyiek úgy rohanják meg, mintha épp egy atomtámadás miatt evakuálnák a várost. Endrével hátra húzódunk és megvárjuk, amíg mindegyik Tonna Donna felszáll, így a következő egy órára csak álló helyünk marad a csordulásig zsúfolt járaton. Naplemente előtt nem sokkal, a koraesti órákban szállunk le a mexikói határátkelőhelyen, amit szintén Santa Elenának neveznek. A Belize-i oldalon meglepő módon 30 dollártól szabadítanak meg minket kilépési illeték címén. Endre kiakad, mert remélte, minden úgy van, mint korábban, vagyis hogy tranzitutasoknak nem kell fizetniük. A paprikás hangulatunkon nem sokat javít amikor kiderül, hogy a mexikói pecsételőhely innét másfél kilométerre van, így 60 kilóval a hátunkon és a hónunk alatt, röpke fél órás séta vár ránk.

Guatemala Belize Mexikó ChetumalChetumal nem túl látványos város

Jó egy óra telik el mire a belépő pecsétek birtokába jutunk. Hasogat a fejünk a sok cipekedéstől, de végül rábukkanunk egy buszra, amivel tovább utazhatunk Mexikó belsejébe. Este van, a Belize-i határ környékén Chetumal tűnik a legközelebbi és egyúttal a legalkalmasabb desztinációnak az éjszakai szálláskeresésre. Sötétben viharzik be a buszunk a városközpontba, így ha nem akarjuk a szabad ég alatt tölteni az éjszakát, nem sok időnk maradt tollászkodni. A fáradtságnál csak az éhségünk nagyobb, így azután, hogy rábukkanunk egy nem túl szép, de cserébe olcsó szobára, egy tacossütő nénikénél kötünk ki vacsorára, nagyra értékelve, hogy nem rizst készít sült csirkével. Be kell valljam, számomra a mexikói az egyetlen latin konyha, amit gasztronómai értelemben értékelni tudok, így elégedetten térek nyugovóra. 

Guatemala Belize Mexikó Chetumal Elég jól néz ki a Museo de la Cultura Maya bejárata

Másnap marad még néhány óránk mielőtt továbbutaznánk. Chetumal latin viszonylatban elég pofás, hangulatos hely, de inkább tranzitváros, mint sem turistaközpont. Őslakói maják voltak, az ő chactemal (nagy úr) szavukból származik az elnevezés, és ha valami igazán felkeltheti itt az érdeklődésünket, akkor az a piac mellett épült Museo de la Cultura Maya, amit 1994-ben nyitottak meg. 

Guatemala Belize Mexikó ChetumalMinden replika, de jó replika

Amikor 2009-ben először jártam Közép-Amerikában, akkor tulajdonképpen az első utam Tikalba, a maja építészet csodájába vezetett. A burjánzóan zöld esőerdőből kiemelkedő, meredek lépcsőjű piramistemplomok úgy ejtettek rabul egyszer s mindörökre, hogy szinte észre sem vettem. Azóta jártam már más, az esőerdő által rejtélyesen benőtt, tukánoktól, arapapagájoktól és bőgőmajmoktól hemzsegő romvárosban is, így a szerelem továbbfokozódott. Nem várom, hogy ugyanezt a "romváros a dzsungel közepén" élményt kapom egy múzeumtól, de meglepődöm.

Guatemala Belize Mexikó Chetumal       A kerámiak eredetiek és zseniálisak

A Museo de la Cultura Maya egészen egyedülálló abban, hogy egy több szintes kiállítóteremben modern számítógépes programokkal repprezentálják a maja civilizáció mindennapjait és hitvilágát, bár a valósághoz képest parányi makettek nyilván nem képesek visszaadni építészet zsenialitását. Maja uralkodók szobrai, kőhajók, ékszerek, áldozati szertartások kellékei, domborművek és festmények sorakoznak minden szinten, de ami igazán egyedülállóvá teszi a kiállítási csarnokot, az a megvilágítás és a dzsungel hangjait idéző hangeffektek. Vannak pillanatok, amikor tényleg Palenquében és El Miradorban érzem magam. 

Guatemala Belize Mexikó Chetumal

Ebből az átszellemült állapotból Endre zökkent ki úgy másfél óra múltán, aki a kijáratnál rágja a kefét, hogy lekéssük a tulumi buszt. Átszáguldunk a szállásra a zsákokért, majd meg sem állunk a terminálig, ahol megvesszük a jegyeket. Még kettő sincs, a busz háromkor indul, így ráérősen kényelembe helyezem magam az egyik műanyag székben és nekilátok írni, Endre pedig elmegy ebédet vásárolni. Eközben bejön egy busz a tulumi kocsiállásra, mindenki felpattan és bepakol. Kezd gyanússá válni a dolog, amikor rádöbbenek, hogy elfelejtettük átállítani az óránkat. Mexikónak ezen a részén egy órával több van, mint Belize-ben volt. 2 percem marad rá, hogy a nyakamban 60 kilóval felkutassam a mit sem sejtő Endrét és felszálljunk a buszra. A feladatot csak az utolsó pillanatban sikerül abszolválni, kis híján Chetumalban ragadunk. Pedig a tulumi maja romvárost a világért sem hagynám ki nem is beszélve arról a riviéráról, amiről Endrétől már 8 éve hallgatom az ódákat...

Guatemala Belize Mexikó ChetumalCopán... oda is vissza kéne mennünk

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

San Andrés az a falu, ahol beleszerettem Guatemalába. Nincs itt a világon semmi, csak néhány jó barát, akik miatt szívesen térek ide vissza. Hetek óta vártam ezt a néhány napot, így egy kicsit bánom, hogy gyorsan elszállt.

Reggel hétkor indul a buszunk Esquipulasból Santa Elenába. Hosszú, unalmas az utazás, ami alatt semmi másra nem tudok gondolni, csakhogy sok-sok év után újra láthatom a fogadott családomat, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy beleszeressek Latin-Amerikába.

Chiquimula után a táj ellaposodik. A Motagua völgyében lassan, lépésben haladunk Rio Dulcéig. Itt épült az ország legnagyobb hídja, amivel 1977-ben végre sikerült összekötni Petén esőerdőit Dél-Guatemala hegyvidékével. Az út hatására rengeteg földműves érkezett a térségbe, akik az elmúlt négy évtizedben leirtották az erdőket, ettől Petén déli része dimbes-dombos füves pusztasággá vált. Kár érte, főként a Belize határán emelkedő hegyek miatt, amik egykor egészen paradicsomiak lehettek.

Délután ötre futunk be Santa Elenába. A város 80 000 lakójával Petén legnagyobb települése. Minden út ide fut be, éppen ezért állandó a hangzavar. Korábban minden busz a piacról indult, de tíz éve, mikor először jártam itt, átadták a város határában épült pályaudvart, ami mostanra meglehetősen lepukkant. Ma a távolsági buszok többsége ide érkezik a turisták nem túl nagy örömére, ugyanis amíg a piacról Flores, a környék turistapardicsoma lábon is elérhető volt, addig a pályaudvarról muszáj vagy tuktukkal végigfurikázni a városon.

Guatemala Flores San Andres PeténSanta Elena régi pályaudvara a piacon volt

A Los Amigosban kötünk ki, abban a hostelben, amit évek óta Közép-Amerika legjobb hostelének tartanak. Már többször megírtuk, hogy nem szeretjük a hosteleket, de a Los Amigos nekem mindig más marad. 2005-ben, mikor a Petén Itza-tó északi partján fekvő San Andrés falujába költöztem, havonta egyszer kikapcsolódás céljából néhány cimborámmal átcsónakáztunk Floresbe. Akkortájt a turizmus még gyerekcipőben járt Guatemalában, nem voltak bárok és hostelek, kivéve a Los Amigost, ami akkor ünnepelte egy éves fennállását. Messze nem volt teltház, a hátizsákosok valóban közösséget alkottak, nem az volt, mint most, hogy mindenki megpróbálja magát hihetetlen világutazónak beállítani, csak mert eljutott Tikalba. Nem voltak gringókat háztól házig szállító kisbuszok, nem voltak szervezett túrák, mindenki úgy utazott, ahogy tudott. Leültünk egy asztalhoz és garantáltan jó sztorikat hallhattunk, nem pedig azt, hogy miként itta halálra magát Lanquínban harmincad magával egy magát hátizsákosnak mondó, spanyolul egy szót nem beszélő fiatal azt megünnepelve, hogy részt vett egy befizetett pancsoláson Semuc Champeyben. Aki járt már Guatemalában, az tudja miről beszélek. A turisták 99 %-a ugyanazt a kirakat karikát járja végig az országban, helyi szervezőkre támaszkodva, ugyanazokban a trendi hostelekben megszállva, amiket kifejezetten nekik találtak ki. Hogy ennek ellenére mégis miért a Los Amigosban szállunk meg? Hát csak azért, mert tíz éve láttam, honnan indult ez a hely, s mert ez idő alatt haverrá lett a helyet működtető két holland srác, Jeronimo és Matthias.

Emlékszem, 2005-ben nem volt itt több, csak két dorm valamint egy önkiszolgáló bár néhány műanyag asztallal és székkel. És mi lett belőle? Egy dzsungel hangulatot árasztó hippitanya, ahol favágó kinézetű, Converse cipőben tetszelgő divat backpackerek csapják a szelet az erre vágyó, napbarnított, harsány gringáknak, akik csak azért nem bőrönddel utaznak, mert az most nem trendi. Mindegy is, mi azért jöttünk ide, hogy váltsunk pár szót Jeronimóval és Matthiasszal, hiszen több mint három éve, hogy nem találkoztunk.

Guatemala Flores San Andres PeténKözép-Amerika legjobb hostele a Los Amigos Floresben

Szerencsére a személyzet nem változott. A konyhán dolgozók és a takarítók mind a nevemen szólítanak, olyan, mintha az ember rég nem látott barátokkal találkozna. Jeronimo is kezet ráz velem, s bár nincs sok ideje, váltunk néhány szót. Elmeséli, hogy Matthias már alig vesz részt a dolgokban, mert elege lett a hostelből, inkább utazgat. Ő még húzza az igát, de sajnos a Los Amigosnak is az lett a sorsa, mint a legtöbb jó hostelnek. Híre ment, hogy itt gyülekeznek a guatemalai utazók, ezért mindenki idetódul, de a többségük mára sajnos már nem utazó, hanem bulira vágyó backpacker, akinek Guatemala annyit jelent, miként tudja magát szétcsapni a vele hasonló érdeklődésű léhűtőkkel.

Az éjszaka egészen szörnyű. Bár arra a Los Amigosban gondosan ügyelnek, hogy éjjel 11-kor bezárjon a bár, a magukat hátizsákosnak mondó divat utazók tesznek az egészre, és hajnalig vircsaftolnak az udvaron. A favágó kontra harsány gringa jól szokott elsülni, mármint nekik, nekünk kevésbé, így egész éjjel hallgathatjuk, ahogy az udvaron csengő-bongó ordenáré üvöltést olykor a szomszéd szobából kiszűrődő kéjes nyögés töri meg. Nem vagyok kipihent, mikor reggel 6-kor megébredek. Az élménynek köszönhetően újra eldöntöm, hogy soha többé nem alszom meg parti hostelben, még akkor sem, ha azt Jeronimo üzemelteti. Így hát nagy zsákokkal megpakolva indulunk San Andrésba, fogadott családomhoz.

Azt hiszem, egy kis magyarázatot kell adjak, mi is ez a fogadott család sztori. 2005-ben, mikor kikerültem az
egyetemről, nem éreztem magamban az erőt ahhoz, hogy dolgozni kezdjek. Mindig is utazni szerettem volna, de otthon folyton azt hajtogatták, hogy ahhoz rengeteg pénz kell. Utolsó évesként szerencsére kaptam egy tippet, hogy az EVS (European Volunteer Service) keretében lehet menni önkéntesnek Latin-Amerikába. Mivel én voltam Magyarországról az első, aki Európán kívüli programban akartam részt venni, nyertem egy fél éves programot Guatemalába. Így jutottam el San Andrésba, ahol egy amerikai vezetésű ökoparkban kellett munkálkodjak. A szállást egy helyi család, a falu egyetlen kakchíkel maja famíliája, a Curruchichik biztosították, de a vendégeskedésnél sokkal többre jutottunk egymással.

2005-ben ugyanolyan egyetemről kikerülő budapesti ficsúr voltam, mint bárki más. Bár azt mondják, aki nagyvárosban nő fel és él, nyitottabb a világra, alig pár nap alatt megtanultam, hogy addig a pillanatig burokban nevelkedtem és léteztem. Elsősorban nem San Andrés igénytelen utcái és szegény emberei sokkoltak, hanem az a nyugalom, ami őket körbevette. Európában is lehet csendes kis falvakat találni, de az áram, a vezetékes víz és a TV mindenhol adott, és ezek nagyon felgyorsították az életet. 2005-ben San Andrés olyan volt, mint ahol az élet csak úgy telik, és ez senkit nem zavart. Az itt élőknek nem igazán voltak álmaik, mindenki úgy gondolta, jól van, ahogy van.

Négy órában dolgoztam pár másik önkéntessel együtt, ami pont arra volt elég, hogy a park fenntartsa kezdetleges jellegét. Nem akarták, hogy fejlődjön, csak úgy, mint az egész falu. És ettől volt csodálatos az egész. A négy óra munka után semmi más dolgom nem volt, csak heverészni a függőágyban, lemenni fürdeni a tóra, és fecsegni a családom tagjaival olyan dolgokról, amikről amúgy otthon eszembe nem jutott volna. Nyolc testvérem volt, köztük Erwin volt a legfiatalabb, akivel minden nap fociznom kellett, és Jorge volt a legidősebb, akit ritkán láttam, mert útépítéseken dolgozott, távol San Andréstól. Két könyvet tele tudnék írni arról, milyen is az élet egy ilyen apró faluban, most legyen annyi elég, hogy 2011 után először sikerül találkoznom a családdal

A papa, Gonzalo sajnos már nincs köztünk, 2015 elején elment. Hogy érzékeltessek kicsit mégis az itteni emberek gondolkodásából, a családom minden tagja úgy véli, azért kellett korán, alig 60 évesen távoznia, mert összeveszett az egyik fiával, Carlosszal, és a bánattól meghasadt a szíve. Az orvosi diagnózis nyilván más lenne, de ez az itt élőket nem érdekli, inkább haragszanak a testvérükre, amiért viselkedésével megölte az apját. Primitív? Nem az annak, aki élt már San Andrésban.

Guatemala Flores San Andres PeténCsaládom egy része, kék pólóban Gonzalo, mellette felesége, Maria

Reggel, indulás előtt egyik fogadott testvéremtől, Sylviától rossz hírt kapok: mama kórházban van. Kiszaladunk a piacra, veszünk gyümölcsöt, és tuktukkal a San Benitó-i kórházba igyekszünk. Itt találkozunk Enivel, a másik testvéremmel, aki ápolónőként dolgozik az intézményben. Nagyon meglepődik, mikor meglát, nem mondta neki Sylvia, hogy érkezünk. Megölel, majd bekísér Mariához, fogadott anyámhoz, aki csendben ünnepli, hogy az elveszett fia hazatért. Nincs komoly baja, csak tegnap rosszul lett. Pár nap pihenés, és mehet is haza. 

Férje elvesztése megviselte. Meglepő módon kicsit elkezdett őszülni, ami a guatemalai asszonyoknál nem sűrűn forul elő, többségüknek 80 éves korukban is korom fekete a haja. Elpanaszolja, hogy Carlos milyen csúnyán viselkedett az apjával, és hogy azóta elbarikádozták magukat tőle, lévén egy birtokon laknak, csak külön házban. A viszály tárgya az, hogy Carlos felesége, aki modernebb felfogású csaj, nehezen jött ki a hagyománytisztelő és roppant konzervatív apóssal és anyóssal, a férjét pedig próbálta ellenük hangolni, amiből állandó lett a perpatvar. Carlos állítólag inni kezdett, mire a felesége elhagyta, és Maria elmondása szerint mindenféle férfiakkal hált együtt. Carlos a szakításukért a családot kezdte hibáztatni, de egy év múlva Azucena visszatért, aminek a család nem örült, mivel a házasságtörés náluk megbocsáthatatlan bűn. Megromlott a viszony, s egy este állítólag Carlos részegen nagyon megbántotta az apját, aki rá egy hétre meghalt. Azóta testvérem nem kívánatos személy a család háza táján.

Beszélgetünk egy órát, majd beesik Jorge és Fredy is. Miután lejár a látogatási idő, beülünk Fredy mellé a kocsiba, és San Andrés felé vesszük az irányt. Az első szembetűnő változás, hogy aszfaltút vezet a faluba. Korábban Floresből mindenki csónakkal kelt át, mert az út annyira rossz volt, hogy sokkal gyorsabb volt vizen közlekedni. San Andrés nagyon más lett. Bank és bevásárlóközpont nyílt a központjában, rengeteg lett az ember. Fredy azt meséli, hogy alig három év alatt megduplázódott az itt élők száma, mostanra senki nem ismer senkit.

Guatemala Flores San Andres PeténÉletkép a régi San Andrésból

Beugrunk Cesarhoz, akinek papírboltja van, és aki az egyetlen, angolul valamit beszélő tagja a családnak. Éppen ezért 2005-ben vele voltam a legjobb viszonyban, lévén akkor még nem beszéltem spanyolul, csak vele tudtam szót érteni. Azt mondja, a papírboltot hitelre vette, még vagy tíz évig fizeti vissza a banki kölcsönt. San Andrés a "fejlődés" útjára lépett. Mindenki üzletel, tervez, álmodik. 

A ház Gonzalo nélkül üres. Eladták a boltot, ami a ház első szobájából lett kialakítva, a ranch sem úgy működik, mint rég. Sylvia, legkisebb húgom azonban nyitott egy fodrászatot, amire nagyon büszke. Újabban szétspameli a Facebook falamat a legújabb hajkölteményeivel. A szalon a legnagyobb jóindulattal sem kaphatna engedélyt Magyarországon, de San Andrésban jó lesz. Ő örül nekem a legjobban, valószínűleg azért, mert ő a legnyitottabb az egész családban, nagy vágya lett eljutni Európába, amihez én vagyok hozzá a kapocs. Egész biztos, hogy látom őt még Budapesten valamikor.

A nagy ölelkezés után mindenki megy a dolgára. Minket leraknak egy újabban épült, kertvégi kőházban, amit Maria és Gonzalo magának tervezett, elszeparálva magukat a gyerekektől és unokáktól. Csakhogy Gonzalo meghalt, így a ház üresen maradt. Kiseprünk, felhúzzuk az ágyneműt, majd nyakunkba vesszük a falut. Erinek kicsit sok az inger, mivel hatalmas a család, nem tudja összerakni a képet, ki kinek a kicsodája. 

Beugrunk a régi ismerősökhöz. Elsőként Danielhez, akivel anno El Miradorba túráztunk el. Az még az az időszak volt, amikor nem vezetett normális ösvény a romokhoz, és napi 40-50 kilométereket kellett gyalogoljunk derékig érő mocsárban. Azóta többször voltam vele a legnagyobb maja romvárosnál, de erre most nincsen lehetőség, lévén Daniel ágyhoz van kötve. Leesett egy platós kocsiról és eltörte a gerincét, hónapokig lesz kénytelen feküdni, amíg felépül. Amúgy tök jól van, épp sörözik a haverokkal, csak ugye nem nagyon mozoghat.

Guatemala Flores San Andres Petén2005-ben velük jutottam el El Miradorba (Jenny, Ademír, Elena, én, René, Gäetan, Clim és Daniel)

Beugrunk Tito kocsmájába, ahová San Andrés őslakói jártak és járnak még most is mulatni. Tito lánya, Gloria (aki a falu egyetlen szőke lánya volt), azóta az Egyesült Államokban él férjével és gyerekeivel. Gloriába minden helyi srác szerelmes volt a haja miatt, az már senkit nem érdekelt, hogy valójában egyáltalán nem volt szép, ráadásul elviselhetetlen volt, mivel tudta, hogy mindenki őt csodálja. 

A kocsma mellett áll Hectornak a boltja. Hector kiválóan beszél angolul, lévén korábban Kanadában dolgozott. Hasonlóan El Salvadorhoz, Guatemalában is elég sokan vannak azok, akik lehúztak pár évet az USA-ban vagy Kanadában, de a többségük visszatért, mert Közép-Amerikában nincs akkora hajtás.

Leszédelgünk a tópartra, ami nekem a legszebb tó marad a világon. Csupán öt település van a partján, amúgy esőerdő veszi körbe. Az egyik ilyen település San José, ami alig tíz perc sétára van San Andréstól. Érdekes, hogy amíg San Andrés bár szépen nőtt, megmaradt porfészeknek, addig San José ugyanolyan kicsi, mint volt, és guatemalai szemmel ragyog. Errefelé az állam nem súlyozza a támogatást, minden departamento ugyanannyi pénzt kap, függetlenül attól, hány falu tartozik hozzá. San Joséhoz csak egy tartozik, San Pedro, San Andréshez azonban vagy húsz másik falu, így már érthető, miért néz ki úgy a két település, ahogy. Hogy mást ne mondjak, San Joséban a 2000-es évek elején épült egy stadion, ahol a Heredia Jaguares csapata játszik, tavalyig első osztályúak voltak. Na ugye, nem csak a Felcsút eshet ki az első osztályból.

Guatemala Flores San Andres PeténRégen ilyen volt a hentes, ma már hűtőből adják a húst

Délután Sylviával elmegyünk a henteshez, mert úgy döntünk, főzünk nekik egy jó pörköltet. Ez nem egyszerű mutatvány, mert bár a családomnak van konyhája, ők inkább a kert végében kialakított nyári konyhában tevékenykednek, ahol a higiénia nem ismert fogalom. Ez amúgy kevésbé zavar minket, mint az, hogy tudom, a családomnak nem könnyű főzni. 

Guatemala Flores San Andres PeténSylvia kíváncsi, mi lesz ebből

Guatemala ezen részén furcsa ételeket esznek. Ilyen pl. a macuy, ami egy gyógynövényből készült keserű leves, vagy a bledo, ami valamilyen áztatott falevél tortillába tekerve. A narancsot sóval eszik, banánt tejkrémmel és babbal, úgyhogy nem kis kihívás pörkölttel próbálkozni. Emlékszem, 2005 karácsonyán egyszer vadast készítettem nekik zsemlegombóccal, végül az egészet a kutyák ették meg, mert azt mondták, túl sok benne a hozzávaló, így biztosan ehetetlen. Meg se kóstolták.

Na, ezt most megkóstolják, de nem arat osztatlan sikert. Az uborkasalátát mindenki a csirkéknek adja, mert ecetes, és az náluk nem divat. A galuskába belenyalnak, de a kutyáké lesz. Cesar átrohan torilláért a szomszéd boltba, és azzal kanalazzák ki a húsokat a szószból. Egyáltalán nem zavar, tudtam, hogy nem fog nekik ízleni, de legalább volt mi miatt összehozni a családot. Nevetgélés közben Eni rákezd az Érik a szőlőre, amit tíz éve tanítottam neki a ranchen chiliszüret közben. Azóta is emlékszik rá, mégha a kiejtésén van is mit csiszolni. Próbálom őket meghívni egy sörre Titóhoz, de mióta Carlosszal összevesztek, senki nem iszik egy kortyot sem. Carlos sem.

Guatemala Flores San Andres PeténTényleg meg kell ezt enni? - néz kérdőn Eni és férje, Alvaro

Másnap reggel átmegyek hozzájuk, ahol ugyanolyan szívesen fogadnak, mint a család többi tagja. Én vagyok az egyetlen, akire nem haragszik senki, rajtam keresztül próbál mindenki üzenni a másiknak. Nem vállalom fel ezt a szerepet, ehelyett konstatálom, hogy testvérem nem túl boldog a kialakult helyzet miatt. Majd csak enyhül a viszony a közeljövőben.

Visszafelé beugrunk a kórházba Mariához. Azzal fogad, hogy el akar repülni az én országomba. Egész éjjel azon gondolkodott, hogy Gonzalóval folyton csak dolgoztak és dolgoztak, soha nem mentek sehová, de most már utazna. Remélem, fog is. Megnézném, mit szólnának a budapestiek, ahogy fogadott anyám végigflangál a Váci úton a díszes hupiljében és a rakott szoknyájában, mert hogy ő mindig népvisletet hord.

Guatemala Flores San Andres PeténNaplemente San Benito felett

Az elmúlt két nap a nosztalgiáról szólt. Jó visszatérni San Andrésba bizonyos időközönként, nem csak a családom miatt, hanem amiatt is, hogy látom, miként válik egy apró falu néhány év leforgása alatt várossá, és miként nyílik ki a világ az itt élő maják számára. Még egy éjszaka Floresben, aztán holnap irány Mexikó!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Latin-Amerika legszentebb városában, Esquipulasban jártunk. Bár régebben elég hosszú ideig éltem Guatemalában, ez a hely eddig kimaradt, ami az itt élők szemében felér egy skandallummal. Esquipulast ugyanis minden itt élőnek egyszer fel kell keresnie, akár hisz Istenben, akár nem. Mondjuk ez utóbbiból errefelé nem sok van.

Elhagyjuk El Salvadort. Majdnem egy hónapon át jártuk ennek az apró, de annál izgalmasabb országnak az ösvényeit, és minden percét élveztük. Soha nem felejtjük el, mennyire kedvesek voltak az itteni emberek. Bármerre jártunk, mindenkinek volt hozzánk egy jó szava, folyton volt valaki, aki meg akart hívni minket egy sörre vagy üdítőre, még azt is imádták bennünk, hogy abból az országból jöttünk, ami elverte őket a világbajnokságon 10:1-re. Ennél zseniálisabb szocioélményben sehol nem volt részünk, pedig egy pár éve már úton vagyunk. Két hét múlva azonban indul a repülőnk Cancúnból, így gyorsítanunk kell.

La Palmából a határra buszozunk. A fociháború idején ezt a térséget lőtték rommá a salvadori és hondurasi katonák, de a polgárháború idején sem volt biztonságos errefelé. Most béke van és nyugalom. El Poy El Salvador legkisebb határátkelője, ennek köszönhetően alig tíz perc alatt megkapjuk a ki- és belépő pecséteket. Kifizetjük a 65 lempirás belépési adót, majd váltunk tíz dollárt, hogy fussa buszjegyre és egy kevés kajára Hondurasban. Délután már Guatemalában akarunk lenni.

A határtól alig öt kilométerre fekszik Nuevo Ocotepeque városa. A fociháború idején itt kezdték a vérontást a salvadori seregek, amiről egy magányosan ácsorgó katona szobra tanúskodik a város szélén. Ocotepeque nem szép város, de miért is lenne az? Messze esik Honduras vérkeringésétől, normális út csak Guatemala és El Salvador irányába van. Az egyetlen összeköttetést az anyaországgal egy elég rossz állapotban lévő, kanyargós hegyi út jelenti, amin meglehetősen gyér a forgalom. Minden, ami itt kapható, vagy salvadori, vagy guatemalai, az itt élők egytől egyig seftelésből próbálnak megélni.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasOcotepeque nem egy szép város

Beülünk reggelizni egy helyre. Ujjongunk, mikor kiderül, hogy nincs pupusa, helyette babkrém van tojással. Egy hónap pupusaevés után végre valami új íz. Élvezni nem tudjuk sokáig, mert anno, mikor évekkel ezelőtt Guatemalát körbeutaztuk, akkor folyton ezt ettük, és az igazat megvallva, ezt sem komázzuk. Ettől persze még jó, hogy nem kell újra pupusát a számhoz emelnem.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasTojás és babkrém - a pupusa után minden jó

Körbejárjuk Ocotepequét, majd felülünk egy szakadt buszra, ami az Agua Caliente-i határátkelőhöz tart. Szemben El Poyjal Agua Caliente eléggé zsúfolt. Rengeteg a kamion, nagy a felfordulás. Turistaként gyorsan sorra kerülünk, és szerencsénkre elfelejtik elkérni tőlünk a kilépési díjat, amit amúgy az összes hondurasi, salvadori és guatemalai határátkelőn szednek. Hogy mennyit, az mindig attól függ, milyen kedve van a határőrnek, mert az igazat megvallva, ezek a ki- és belépési illetékek teljesen random módon vannak megállapítva.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasOcotepeque főterén van szökőkút, csak víz nincs benne

A guatemalai határőrség Agua Calientétől kicsit messze fekszik, így kisbuszba szállunk. Zöld cédruserdőkön át kanyarog az út. Megcsap Guatemalának az a megfoghatatlan, bizsergető szele, ami miatt annyira imádom ezt az országot. Tíz éve itt kezdődött minden, itt lettem utazó, itt vált belőlem ember. Guatemalára mindig úgy fogok tekinteni, mint második hazámra, arra a bölcsőre, ami ráébresztett, hogy Európában mennyire értéktelen, világtól elrugaszkodott életet éltem. 23 évesen itt születtem újjá, itt íródott újra a sorsom. Itt lettem az, aki ma vagyok.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasMegérkeztünk Guatemalába

Gyors pecsételés után egy csirkebuszon találjuk magunkat, ami a közeli Esquipulasba tart. Bár korábban sokáig éltem Guatemalában, ide soha nem sikerült eljutnom, pedig minden chapínnak kötelező egyszer. A chapínok a városi, nem őslakos guatemalaiakat jelölik, akiknek köszönhetően a maják megtértek. Guatemalánál katolikusabb ország nem sok van a Földön, itt a klasszikus "hány gyereked van?" kérdés után mindig azt szeretnék tőled megtudni, hogy hiszel-e Istenben és az ő fiában, Jézusban. Mivel Esquipulas  a guatemalai kereszténység alfája és omegája, ezért igen nagy helyet foglal minden itt élő szívében.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulasbe minden chapínnak egyszer el kell látogatnia

Leszállván a buszról szállás után nézünk. 2012 óta nem jártam Guatemalában, így rendesen meglepődöm az árakon. 40 dollár alatt nincs normális szoba, ami ennél kevesebbe kerül az vagy kupleráj vagy munkásszálló. Hüledezünk Erivel, mert Guatemalát eddig a legolcsóbb országok egyikének tartottuk a kontinensen, most azonban minden olyan, mintha Costa Ricában járnánk. Hiába van a városban vagy ötven szálloda, mindenhonnan elhajtanak minket. Végül az egyik kevésbé szép hotelben addig könyörgünk, míg egy éjszakára oda nem adják a legkisebb szobájukat 20 dollárért, cserébe megígérjük, hogy csak egyetlen napig maradunk.

A következő hidegzuhany a kaja. Anno bármelyik kifőzdében 10 quetzálért (kb. 400 forint) ehettél egy tál levest, de úgy néz ki ennek is vége. 30 quetzalba, 1200 forintba kerül az a mindent bele leves, ami amúgy egy fillért sem ér. Reméljük, ezek az árak csak Esquipulas sajátosságai, és nem lett az országból a második Costa Rica.

Esquipulas amúgy egészen pofás kis város. Bár koloniális bájából nem sok maradt amiatt, hogy az elmúlt száz évben mindenki azt építhetett, amit csak akart, de a bazilikára és környékére azért odafigyelnek. 

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulas bazilikája az egyik legszebb a kontinensen

A legenda szerint a 18. században egy Abeyta nevű chortí-maja férfi éppen bűnbánatot gyakorolt az egyik ősi, maja szakrális kőnél, mikor a domboldalban fényes villanásra lett figyelmes. Odasietett és látta, hogy a földből egy feszület áll ki, rajta Jézus fekete szobrával. Elvitte magával a falujába, azonban a feszület másnapra eltűnt. Visszament hát oda, ahol találta, és csodák csodájára, az ismét ott volt. Még kétszer próbálta Abeyta elvinni a faluba, de a feszület minden alkalommal visszakerült a helyére, így a közösség úgy döntött, szentélyt állít a feszületnek azon a helyen, ahol a férfi megtalálta. 1813-ban a szentély helyére az egyház a mostani bazilikát építtette, ezzel párhuzamosan a jelenés emlékére zarándoklatot hirdetett. Azóta Esquipulas nem csak Guatemala, de az egész katolikus egyház egyik legfontosabb vallási központjává vált. 1996-ban II. János Pál itt jártakor a Hit Fővárosa címet adományozta Esquipulasnak, ezzel az amerikai kontinens legfontosabb vallási helyévé téve a várost.

A szobor most is ott figyel az oltárnál, de lefényképeznünk sajnos nem sikerül, mert a közelébe férkőzni csak a zarándoklat idején lehet. 

Szeretnénk a városról és a bazilikáról egyszerre képet készíteni, így felbaktatunk a Cerrito Morola névre hallgató kálváriára. Nincs rajtunk kívül egy lélek se errefelé, csak néhány sövényleguán, amik elpilledve sütkéreznek a cédrusfák ágain.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasBírjuk ezeket a színes gyíkokat

A kálvária tetején áll egy parókia, aminek szomszédságában van egy házikó. Épp, mikor fotózunk, érkezik egy tuktukos fickó. Rodrigo egy 50 év körüli, pocakos ürge, aki amint meglát minket, azonnal felajánlja, hogy 20 quetzalért körbefurikáz minket a környéken. Belemegyünk, végülis nincs jobb dolgunk.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulas bazilikája a Cerro Moroláról

Többek között elvisz minket egy pár kilométerre fekvő apró kápolnához, ahová a maják áldozni járnak.

- Mi esquipulasiak ide járunk imádkozni. A bazilika nagyon fontos az életünkben, de a kisebb gondokkal ott nem zaklatjuk az Urat - meséli Rodrigo - Ti hisztek Istenben?

Ha az ember Guatemalában nem akar több órás hitvitába keveredni, jobb, ha bólint, de ezúttal van időnk, így mindketten vázoljuk Erivel, pontosan mit is gondolunk erről a dologról. Rodrigo meglepően jól veszi a félig evolucionista, félig buddhista, félig kreacionista szemléletünket, és nagyon kulturált módon nem próbálja bizonygatni a keresztény isten mindenhatóságát, mint úgy általában egy átlag chapín tenné. Olyan értelmes beszélgetésbe keveredünk Rodrigóval, amire nem gondoltam, hogy Guatemalában valaha sor kerül. 

El Salvador Honduras Guatemala Esquipulas    Eri és Rodrigo a kápolnánál

- Elviszlek titeket még valahová - ültet vissza minket a tuktukjába.

Húsz percen át csalinkázunk úttalan utakon a város északi végében fekvő kőrengeteghez. A legnagyobbat, amit szépen kiemeltek a többi közül, most is egy sámán ugrálja körbe egy fiatal maja pár társaságában. 

- Mi sem csak Istenben hiszünk - kezdi Rodrigo - Bizonyos feladatokat ősi isteneinkre és a természetre bízunk. Ha áldás kell egy új autóra vagy üzletre, a sámánjaink segítségét kérjük.
- Mennyibe kerül egy ilyen ceremónia? - érdeklődöm.
- Attól függ, mennyire komoly az áldás. Akár 2-3000 quetzált is elkérhet a sámán, de mi szívesen adjuk. Tudjuk, enélkül nem úgy mennének a dolgok, ahogyan.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasPiedra de los compadres, vagyis a Keresztapák sziklája

Számtalanszor láttunk már ehhez hasonló ceremóniákat szerte a kontinensen, de az tény, a legnagyobb hívők a guatemalaiak. Bárhol, bármikor képesek összeugrani egy jó kis áldozásra, akár az erdőben, akár egy templomban. Ez is hozzátartozik ahhoz, miért is szeretem annyira ezt az országot. Most azonban sok időnk nem lesz rá, mert lassan meg kell érkezzünk Mexikóba.

Elbúcsúzunk Rodrigótól, majd veszünk két buszjegyet a holnap reggeli, Santa Elena-i buszra. Estefelé még sétálunk egyet a bazilika körül, majd korán eltesszük magunkat, mert holnap sokat fogunk utazni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)