Van egy vonat, ami igazából busz. Azért jött a világra, hogy néhány pásztorcsaládnak megmaradjon a kapcsolata a külvilággal. Buscarrillal utaztunk Sucréból Potosíba.

Sucréból Potosíba kétféleképpen juthat el az ember. Vagy a megszokott módon felpattan egy buszra a terminálon, és három óra alatt felkanyarog a 4100 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő városba, vagy ha valami sokkal eredetibbre vágyik, kikocog a buscarril állomásra és felszáll egy busznak álcázott vonatszerű valamire. Mi az utóbbi mellett döntünk, így reggel hatkor taxival a Sucre külvárosában álló állomásra megyünk, ahol kisebb tömeg téblábol a héten csupán háromszor közlekedő buscarrilra várakozva.

Buscarril, a vonat, ami igazából buszFelszállás a buscarrilra, a vonatbuszra

Endre szalad a jegypénztárhoz, ami előtt kígyózik a sor. A fickó az ablaknál sajnálkozva közli vele, hogy a mai buscarillra sajnos az összes jegy elfogyott. Bolíviában vagyunk, tudjuk, hogy itt nincs olyan, hogy valami megtelt. Könyörgőre fogjuk és miután biztosítjuk róla a jegyárust, hogy nem vagyunk kifejezetten komformisták, ráadásul egy átlagos bolíviai utashoz képest meglehetősen kis helyet foglalunk, öt percen belül az utolsó - amúgy a kalauznak fenntartott - hely boldog tulajdonosai vagyunk. Ketten egy ülésre!

Irány a hegyvidék!

Irány a hegyvidék!

Szűk fél óra múlva egy vasúti kerekekkel ellátott busz, vagy busznak álcázott vonat döcög az épület mellé, amit úgy rohamoz meg a jobbára helyiekből álló tömeg, mint hangyák a földre hullt kenyérmorzsát. Nem kis kihívás feltuszkolni magunkat rá a 20 kilós zsákokkal.

Több mint két évtizede, hogy a bolíviai állam bezáratta a Sucre és Potosí közti vasútvonalat annak kihasználatlansága miatt, ezzel azonban néhány andoki települést elzárt a külvilágtól. A falusiak összefogtak, s egy kiszuperált Volkswagen buszra vonatkerekeket szereltek, majd pályára állították azt. Így született meg a buscarril, ami mai napig az egyetlen közlekedési eszköz a falvak és Sucre, valamint Potosí között.

Egy tanyabokor Sucre és Potosí között - miattuk létezik a buscarrilEgy tanyabokor Sucre és Potosí között - miattuk létezik a buscarril

A beazonosíthatatlan jármű a reumás éticsigát is zavarba ejtő sebességgel hagyja el Sucrét. A város határában az utat szegélyező óriáskaktuszokat kvázi egyesével veszem szemügyre megszámolva minden tüskéjüket, majd azokat a kutyákat figyelem hátborzongva, amik a guruló kerekek között csaholva próbálják elkergetni az ádáz ellenségnek vélt buscarrilt. Nagy szerencse, hogy a mókából nem lesz vérfürdő.

A hegyek között húzódó völgyekben tekeregve egyszer csak előbukkan az exelnök tekintélyes méretű, bámulatos kéglije. Aztán marad látnivalónak az unalmas, szublimált nagy semmi a 4000 méteres csúcsokkal, bár a legmeredekebb szakadékok szélén végigcammogó vasút azért okoz még pár izgalmas pillanatot.

Néhol lélegzetelállító a tájNéhol lélegzetelállító a táj

Egyetlen falunak mondható településen sem haladunk keresztül, leszámítva azokat a tanyaszerű, omladozó vályogházkat, amikből mindig előkerül egy-két, nagy csomagot cipelő, vonatra váró, ráncos arcú öreg néne. Egyre nő a tengerszint feletti magasság, és ezzel párhuzammosan a növényzet is egyre gyérebbé válik. Minden száraz és kopár.

Buszra várva

Buszra várva

Az egyik megállóban egy 60 éves asszony kerül mellém, akivel a sofőr melleti ülésen osztozunk. Lerí róla, hogy nem bolíviai.

- Honnan jött?
- Buenos Airesből.
- Mit csinál Bolíviában?
- Hátizsákolok.
- Komolyan? - erre a válaszra a legkevésbé sem számítottam egy korabeli asszonytól - Egyedül?
- Nem. Itt van velem Roberto, a fiam - mutat maga mögé, ahol az Endre melletti ülésen egy 30 év körüli, láthatóan szellemileg sérült srác dünnyög egykedvűen az ablakon kifelé bámulva.

Pisiszünet 3500 méterenPisiszünet 3500 méteren

Nehéz leplezni az újabb meglepetést az arcomon.

- Ő a negyedik gyerekem - folytatja a nő - Down-kóros. A többiek már kirepültek, a férjem lelépett. Roberto tavaly fejezte be a középiskolát, úgyhogy összecsomagoltunk és útnak indultunk Brazíliába, Peruba és Bolíviába.

A blog történetének legjobb képe ErirőlA blog történetének legjobb képe Eriről

Istenem, hány és hány emberrel találkoztam odahaza, akiket egészséges létükre kényelmetlen érzés fogott el, mikor csak meghalloták azt a szót, hogy Bolívia. Erre itt van ez az asszony, aki nyugdíjas létére 30 éves, sérült fiával nekivág Dél-Amerika legszegényebb országának.

- Roberto hogy viseli? - érdeklődöm.
- Jól. Megszokta a körülményeket és élvezi. Nem ez az első utunk. Pár éve Európát utaztuk be, Budapesten is jártunk.

Háttérben az ezüstöt rejtő hegyvidék - közeledünk PotosíhozHáttérben az ezüstöt rejtő hegyvidék - közeledünk Potosíhoz

A kellemes beszélgetésből bódult szédülés és hányinger zökkent ki. Újra 4000 méter fölé érkeztünk. Mivel bő másfél hónapja nem voltunk ilyen magasan, ismét rámtör a magashegyi betegség.

Délután 2 körül, hét óra utazás után döcögünk be a világ legmagasabban fekvő nagyvárosába, tesszük mindezt folyamatos dudaszó kíséretében. A külvárosban lépten-nyomon vagy bő szoknyás, megtermett asszonyságok vágnak át a síneken fél tucat gyerekkel a hónuk alatt, vagy pedig szürke ruhás munkásemberek közlekednek rajta, de nem keresztben, hanem hosszában. Csodálom a mozdonyvezető véget nem érő türelmét, aki csak azután sorolja fel Pachamama összes nemiszervét, mikor egy motoros hajt elénk. Kicsit oldalba lökjük, de nem folyik vér.

Potosíhoz közeledve emberi jelenlét nyomai mutatkoznakPotosíhoz közeledve emberi jelenlét nyomai mutatkoznak

Az állomáson aztán a hátunkra kapjuk a zsákokat és kaptatunk felfelé a főtérre igyekezve. Megkockáztatom, hogy Potosí Bolíviában az egyetlen olyan város, aminek a főterét nem a völgyben, hanem a hegy tetején építették fel, gondolván, ha lúd, legyen kövér. Lassan, levegő után kapkodva vonszolom magam végig a színes, koloniális épületek között húzódó macskaköves utcákon a szörnyen oxigénhiányos környezetben.

Minden hotel drága, így kénytelenek vagyunk egy igazi hátizsákos szállón kikötni. Rengeteg a külföldi, ezért inkább bezárkózunk a szobába - nem akarjuk elmesélni újra és újra, milyen évek óta úton lenni. Bedobok egy sorojchit és álomba merülök. Holnapra talán elmúlik a magashegyi betegség.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Frailes-hegység (Cordillera de los Frailes) a Keleti-Andok egyik leglátványosabb tagja. A milliónyi színben pompázó sziklák árnyékában élnek a jalq'ák, akik mára kevésbé őrzik hagyományaikat, mint egykoron, de ami maradt, az még mindig érdekes. Négy év alatt kétszer jártam ezen a vidéken, és egész biztos, hogy lesz harmadik alkalom is.

2010-ben nem volt sok időm arra, hogy utánanézzek, hova is készülök, ezért a Frailes-hegységben tett túrám rengeteg meglepetéssel szolgált. Elsőként azzal, hogy a kamion Potolóba nem a városból, hanem egy elágazástól indult, közel a reptérhez. Igen, kamion, mivel a jalq'a indiánok földjén annyira rossz az út, hogy mással nem lehet közlekedni.

Érkezés a Frailes-hegységhezÉrkezés a Frailes-hegységhez

Városi busszal utaztam ki a semmi közepére, ahol várakozott pár ember, de egyikük sem Potolo felé tartott. Fél óra ücsörgés után jelent meg egy szakadt teherautó, aminek platója tömve volt emberekkel. Néhány asszony népviseletben tündökölt fehér keménykalappal a fején, de a többiek pont úgy néztek ki, mint bármelyik bolíviai. Egy fickót leszámítva, aki nem a platón, hanem a kamion tetején ücsörgött, fényképezővel a kezében.

Negyed óra múlva a kamion megállt valamilyen útépítés miatt, így előrébb tudtam kúszni a sok ember között. Szóba elegyedtem a sráccal, akiről kiderült, hogy olasz fotós és témát keres a Frailes-hegység mélyén. Két percen belül kiderült, hogy ő sem tudja hová tartunk, csak annyi infója van, hogy Potolóban van szálló.

Jal'qa öregúr PotolóbanJalq'a öregúr Potolóban

Két óra alatt érkeztünk meg a 30 kilométerre fekvő faluba, ahol nem sok látnivaló fogadott; kopottas házak, poros utcák, kóborkutyák. A város egyetlen szállóján vettünk ki szobát, három dollárért, majd nekiindultunk a környéknek. Nem jutottunk sokáig, mert az egyik háznál két népviseletes öregemberre lettünk figyelmesek, amint épp öszvéreikkel tapostatták a learatott búzát. A háttérben egyikük felesége cirokseprűvel választotta el a magokat a szártól. Hirtelen kétszáz évet ugrottunk vissza az időben.

Jalq'a asszony Jalq'a asszony

Matteo (így hívják olasz fotós barátomat) azonnal közéjük vetette magát, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. A két öregúr és az öreglány ugyanis nem beszéltek spanyolul, fiuk pedig (aki állítólag igen) merev részegen ücsörgött a padon. Olykor a két öreg is kitántorgott a padhoz és húztak egyet a rumos üvegből, majd mentek vissza hajtani az öszvéreket.

Jalq'a portréJalq'a portré

A jalq'ák világ életükben mezőgazdaságból éltek. Mikor a spanyolok megjelentek ezen a vidéken, egyik pillanatról a másikra álltak át a quinoáról a búzára. Állítólag itt, a Frailes-hegység medencéiben terem az ország legjobb gabonája, a sucrei pékek mind innen szerzik be a lisztet.

Amiről még a jalq'ák híresek, az a szőttes. Bár ottlétünkkor a falusi szövőüzem zárva volt, végignézve a helyi asszonyságok és a férfiak ruháján, hihető, hogy remek kézművesek.

Mateo a vörös sivatagbanMatteo a vörös sivatagban

Egy dolgot sikerült tisztáznunk a spanyolul pár szót tudó, de amúgy hulla részeg fickóval, mégpedig azt, hogy másnap szeretnénk leereszkedni Maraguába. Nem sok reményt fűztünk ahhoz, hogy emlékezni fog szavainkra, de meglepetésünkre Emilio reggel 7-kor már ott toporgott a szállónk ajtajában.

A Frailes-hegység ezer színben pompázikA Frailes-hegység ezer színben pompázik

Potolo nem volt túl emlékezetes, de a Maraguába vezető út egyértelműen belopta magát a szívünkbe. A falu után vörös sivatagon kellett átkeljünk, majd leértünk egy völgybe, ahol temérdek hegyikristály feküdt a földön. Innen néhány ranch és Chullpa falu érintésével értünk el a kék sziklához, ami állítólag vulkáni működés emléke. Hogy ne szaporítsam a szót feleslegesen, íme egy videó arról, milyen túrázni a Frailes-hegység mélyén:

Azóta vágytam a jalq'ák földjére, hogy 2010-ben itt jártam. Szerettem volna eljutni abba a Quila Quilába, amire Matteo kulturált módon alkart lendített. Négy év múltán ismét itt vagyok Sucréban, s a terv megint az, hogy túrázunk egy jót a hegyek között.

A kamion Quila Quilába hajnali fél 6-kor indul. A Nap még messze a horizont alatt pislákol, mikor mi már egy külvárosi, szutykos utcában ácsorgunk kamionra várva. Pár perc múlva be is fut a transzport, de megdöbbenésünkre nem egy szakadt ócskavas jön értünk, hanem egy vadonatúj gépcsoda.

- Két hónapja szakadékba zuhant a régi teherautó, így újat kellett beszerezzünk - veti oda a sofőr, mikor megdöbbenésemnek hangot adok.
- Meghalt valaki?
- Három nő.

Eri a kamionplatónEri a kamionplatón

Gondolom, a Quila Quilába tartó út is pont olyan jó lesz, mint a Potolóba vezető, így rezzenéstelen arccal tuszkolom fel magamat a platóra. Nem számolom, de kb. 60-an lehetünk az "utastérben". Ezzel még nem lenne semmi gond, de hétfő reggel révén mindenki a piacról igyekszik hazafelé, így több száz kiló krumpli, bab és kukorica is velünk utazik.

A hegyek egészen mesések, de sokat nem tudunk belőlük élvezni. A két órás út alatt teljesen szétfagyunk, a lábunk pedig elgémberedik, mert vagy egy 50 kilós zsák vagy egy 100 kilós bolíviai asszonyság ülepe telepszik a lábfejünkre.

Fotó, ami a platóról készültFotó, ami a platóról készült

Quila Quilába 8 óra magasságában futunk be, ahol azonnal betalál minket Justina, a falu turisztikai referense. Felajánlja, hogy elkísér minket a Tela Phaqui hegy oldalában található piktogramokhoz, s mivel összesen 5 dollárt kér tőlünk, rábólintunk az idegenvezetésre.

Előtte azonban ehetnékünk támad, így az egyik boltnál érdeklődünk, van-e valamilyük kekszen és kólán kívül. Szerencsére van, így esszük meg életünk első, de jó eséllyel utolsó kala purcáját, ami egy búzából és/vagy kukoricából készült leves, amit úgy forralnak fel, hogy forró köveket dobálnak bele. A kövekkel együtt persze homok is kerül az amúgy is zavaros löttybe, így gyorsan belapátoljuk, majd próbálunk felejteni.

A finom kala purcaA finom kala purca

A piktogramok, melyeknek eredete és kora máig tisztázatlan, kb. fél órányi gyaloglásra vannak a falutól. Elhaladunk a templom mellett, amit állítólag még Sucre megalapítása előtt emeltek Quila Quila főterén.

Quila Quila temploma állítólag Sucre alapítása előtt épültQuila Quila temploma állítólag Sucre alapítása előtt épült

A számtalan kőkarc két-három nagy szikla aljába lett bevésve. Többnyire lámákat, emberi arcokat és nonfiguratív krikszkrakszokat látunk. Olyan érzésem támad, mint Toro Muertónál, Peruban, bár itt jóval kevesebb a firka. Lefotózunk minden figurát, majd visszatérünk a faluba. Elbúcsúzunk Justinától, majd nekivágunk a hegyeknek, hogy délutánra Maraguába érjünk.

Piktogramok

PiktogramokTela Phaqui piktogramjai

Miután elhagyjuk a falut, az út emelkedni kezd. 3200 méteren vagyunk, tűz a Nap, így rendesen szenvedünk. Egyszercsak apró vízesésekhez érünk. Betennénk alájuk a fejünket, de nincs lejárat a vízhez, így kóválygunk tovább. Jó három órája kutyagolunk folyamatosan felfelé, mire végre felérünk a Maragua-kráter peremére.

Ha az ember az égből néz alá a Frailes-hegységre, akkor ezen a ponton egy nagyon furcsa természeti jelenségre lesz figyelmes. A Maragua-kráter egy zárt szinklinális, melynek oldalát félköralakú kitüremkedések borítják. Olyan az egész, mintha egy meteor a becsapódás után megolvasztotta volna a kőzetet, majd azt felkente volna a szomszéd hegyre, mint valami csokikrémet a tortára. Meteornak soha, semmilyen nyomát nem találták, ezért a geológusok úgy gondolják, hogy a kráter csak egy felgyűrődés kibillenése, ami véletlenül tök szabályosra sikeredett. Mindenesetre ilyen felszíni formát még soha, sehol nem láttam.

Kilátás a völgyre nem messze Quila QuilátólKilátás a völgyre nem messze Quila Quilától

Maragua alig 30 percnyire van, mikor megjelenik egy visszafelé közlekedő busz. A sofőr azt mondja, hogy turistákat hozott Maraguába, akiket itt hagyott, s csak két nap múlva jön értük.

- Ez azt jelenti, hogy holnap nincs semmilyen busz vagy kamion? - kérdezzük.
- Azt. Ha Sucréba akartok menni, én elviszlek titeket. Más különben legalább két éjszakát Maraguában kell töltsetek.

Én már voltam négy éve Maraguában, Eri pedig azt mondja, látta azt, amiért jött, így visszatérünk a busszal Sucréba.

A szinklinális egyik félköralakú púpja, amit teraszosan művelnekA szinklinális egyik félköralakú púpja, amit teraszosan művelnek

A jalq'ák, ha mára nem is túl autentikusak, attól még gyönyörű helyen laknak. A vörös, a sárga és a szürke minden árnyalatában pompázó hegyek megbabonázzák az embert, visszatérésre szólítanak fel. Biztosan járunk mi még itt párszor életünk során, de hogy kala purcát többet nem eszünk, az biztos.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Sucre - Bolívia fővárosa

100-ból 99 ember arra a kérdésre, hogy mi Bolívia fővárosa, azt a választ adná, hogy La Paz. Nos, az a 99 ember téved. Bolívia fővárosa hivatalosan ugyanis Sucre, ami nem csak rangja miatt érdemel említést. Sucre kétségkívül Bolívia legszebb városa, olyan, mint Popayán Kolumbiában vagy Cuzco Peruban.

Vasárnap van, ami azt jelenti, hogy indul busz Sucréba napközben. A jegyárus nő azt mondja, a déli járat a két órás utat alig három alatt teljesíti, így nagyon kényelmes időben érkezünk majd meg Bolívia fővárosába. Mivel van pár óránk a busz indulásáig, körbejárjuk Aiquilét.

Aiquile modern templomaAiquile modern temploma

Nincs itt a világon semmi, csak néhány felállított gitár az utcasarkokon. Aiquile a charango muzsika hazája, még múzeum is van szentelve a hangszernek, de természetesen zárva találjuk.

Lassan telnek az órák, így marad idő ebédelni is. Egy tenyeres-talpas asszonyság az utcán pörköltszerű dolgot kotyvaszt. Kikérünk belőle két tányérral, amit evőeszköz hiányában kézzel kell elfogyasszunk, cserébe viszont eszünk végre egy jót; tényleg olyan, mintha pörkölt lenne.

Sucre látképeSucre látképe

Három óra múltán futunk be Sucréba, Bolívia fővárosába. A többség úgy tudja, hogy La Paz a főváros, pedig nem. 1825-ben Sucréban kiáltották ki Bolívia függetlenségét, s az alapító dokumentumban ezt a várost jelölték meg fővárosnak. Bár a parlament, az elnöki palota és minden államigazgatási szerv La Pazban található, Sucrétól soha nem vonták meg a fővárosi rangot, amire a helyiek nagyon büszkék.

200 éves épületek, 500 éves templomok200 éves épületek, 500 éves templomok

A terminálhoz közel szállunk le a buszról, szállást is itt keresünk. Mindig kerültem a HI hosteleket, de ezúttal véletlenül sikerül egy ilyenben szobát kivennünk. A HI hostelek jellemzően német diákokkal vannak tele, akik minden éjjel piálós-csajozós partit csapnak, örök bérletnek tekintik a konyhát és a fürdőszobát. Szerencsére Sucre és környéke ad elég elfoglaltságot, így nem töltünk sok időt a szállón.

Sucre óvárosa 1991 óta része a Világörökségnek. Templomai, kolostorai mind a 16. századból származnak, de a belváros többi épülete sem fiatalabb 200 évesnél. A Bolívar Park az egyedüli kivétel, aminek erősen francia hangulata van. Nem csak a park közepén felállított mini Eiffel-torony, hanem az azt szegélyező épületek miatt is. A park délkeleti csücskében emelkedik a neobarokk stílusú bíróság, az egyetlen Sucréban maradt állami intézmény. Mögötte egy nagyon kedves térre, a Plaza Pizarróra érünk. Furcsa, hogy amíg Pizarrót az európai történelem negatív jelzőkkel illeti, addig Bolíviában számos olyan teret találunk, ami az ő nevét viseli.

Egyike azoknak a templomoknak, amik miatt Sucre óvárosa a Világörökség része lettEgyike azoknak a templomoknak, amik miatt Sucre óvárosa a Világörökség része lett

A Cochabamba tér mellett két templom is álldogál, de mindkettő zárva tart. Ugyanígy járunk a katedrálissal is, így dühünkben berombolunk egy cukrászdába, ahol fagylaltot árulnak. Idén még nem volt szerencsék igazi, gombócos fagyihoz, így nem tudjuk megállni, hogy ne kérjünk két tölcsérrel. Iszonyú mázlink van. Utóbb kiderül, hogy Bolívia legjobb fagyizóját sikerült kipipálnunk, ami egyben az elmúlt évek egyik legnagyobb gasztronómiai élményével ajándékozott meg minket. Nem kell semmi egzotikusra gondolni, egyszerűen csak ehető volt, amit kaptunk.

Esti Sucre

Esti Sucre

Sucre épületei este a legszebbek

Sucre az esti kivilágítás mellett a legszebb. Mivel minden épülete fehér, ezért nagyon jól mutat rajtuk a sárga lámpafény. Fotózunk, majd beülünk egy olcsóbb étterembe. Cochabamba és Sucre a két város, ahol állítólag érdemes megkóstolni a pique machót, Bolívia egyik nemzeti büszkeségét. A sörben főzött, brassóira emlékeztető táp elnyeri a tetszésünket. Olyan, mint a perui lomo saltado, de mivel azt mindenhol rizzsel hozzák, így ezt egy fokkal jobbnak gondoljuk. A csúcsára helyezett főtt tojást és a hozzáadott majonézt feleslegesnek találjuk, de hosszú idő után végre tömünk magunkba valami jóságot.

Pique macho, amit egyszer kötelező megkóstolniPique macho, amit egyszer kötelező megkóstolni

Sucre környékén sok más látnivaló is adódik. Ilyen példáuél a Kréta park, ahol 65 millió éves dinoszaurusz lábnyomokat lehet szemrevételezni. A Fancesa cementgyár 1994-ben egy robbantás során bukkant a több mint 5000 lábnyomra, ami állítólag nyolc különböző dinoszaurusz fajtól származik. Hogy miként kövültek meg a lábnyomok, az máig kérdéses, mindenesetre most ott virítanak a bánya egyik meddőjének a falán. Sajnos a lábnyomokat megközelíteni nem lehet, csak egy messzi kilátóból lefotózni, amitől az emberben hiányérzet alakul ki. Amúgy a parkból nem spórolták ki a pénzt. Mindenfelé életnagyságú, gipszből készült dinoszauruszokat állítottak fel, bár ettől az egésznek Disneyland hangulata lett.

Ekkora az ember egy méretarányos gipszdinó lábai közöttEkkora az ember egy méretarányos gipszdinó lábai között

Sucrétól 50 kilométerre, 3300 méter magasan fekszik Tarabuco, ami vasárnapi piacáról nevezetes. Kedd van, ezért sok izgalomra nem számítunk, de így legalább nem is csalódunk. Hétköznap olyannyira érdektelen a kis andoki falu, hogy a buszok többsége is elkerüli; másfél kilométerre tőle, a bekötőútnál raknak ki minket.

Tarabuco egy kopár völgyben fekszikTarabuco egy kopár völgyben fekszik

Lesétálunk a kopár völgyben fekvő településre, ahol pontosan ugyanolyan omladozó vályogházakat látunk, mint bárhol máshol ezen a magasságon az Andokban. Az egy-két keménykalapos asszonyságon és néhány utcagyereken túl a falu teljesen kihalt. A főtéren, melynek déli végében egy jellegtelen templom álldogál, két kofa narancsot és mogyorót árul. Mindkettőből veszünk, s próbálunk szóba elegyedni, de nem jutunk sokáig; a két nőszemély nem igazán beszél spanyolul, és amúgy sem túl közlékenyek.

Hétköznap Tarabuco egy romos faluHétköznap Tarabuco egy romos falu

A tarabucói népviselet messze földön híres, de egy öreg tatán kívül senki mást nem látunk, aki még viselné. Hiába, na! Aki nem piacnapon érkezik egy olyan faluba, ahol az egyedüli izgalom a piac, ne várjon sokat. Ettől függetlenül jól esik újra egy ütött-kopott andoki faluban bóklászni. Lehet hiányzik az Altiplano? Holnap majd meglátjuk, mivel túrázni indulunk a Cordillera de los Frailes hegyláncai közé...

Az új generáció már nem hord népviseletetAz új generáció már nem hord népviseletet

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)