Egy hét Cook kapitány nyomában

Gyerekkoromban én is álmodoztam arról, hogy Cook kapitányhoz hasonlóan egyszer eljutok olyan szigetekre, ahol az őslakosokkal együtt élvezhetem a trópusi édenkert minden csodáját. A tengerész utazásai óta eltelt 250 év. Már nincsenek felfedezetlen szigetek, sem elzárt közösségek, ezzel párhuzamosan a trópusi édenkert romantikája is szertefoszlott. Aztán beestünk Playa Muertóba, ahol valami nagyon hasonlót éltünk át, mint amit egykoron Cook kapitány élhetett át Óceániában. Életem legcsodálatosabb egy hetének története következik. 

Endre a hajnali órákban kikocog La Palma parányi kikötőjébe abban a reményben, hogy nem kell csónak hiányában napokig itt kuksolnunk. Azzal az információval tér vissza, hogy a napi egyetlen csónak 10 percen belül indul Sambúba. Ez utóbbiról csak annyit tudunk, hogy egy feketék lakta, csak vízi úton megközelíthető település, ami nem a tenger partján, hanem az azonos nevű folyó és a Rio Sábalo torkolatánál fekszik, úgy két órányira La Pálmától.

Panama DariénUtazás Sambúba

A csónakosok szerint a folyó medrét a lassú folyású víz rengeteg hordalékkal töltötte fel, ezért Sambút csak dagály idején lehet megközelíteni, nagyjából délelőtt 10-ig. Ha nem akarunk félúton két napra a sárba ragadni, máris késésben vagyunk. Felkapjuk a ruháinkat, és egy mozdulattal mindent a zsákokba szórunk, majd rohanunk a kikötőbe. Két perc múlva már a La Palmából kifelé száguldó csónakban ülünk.

Olykor sűrű mangrovéval borított, keskeny tengeröblökön haladunk keresztül, máskor lomha folyású, kócsagoktól hemzsegő, sötétzöld folyókon. Bő két óra elteltével, amikor a Rio Sambú vize az apály jeleként úgy összeszűkül, hogy a part mentét nem sás, hanem több méter széles sármező borítja, bekúszik a csónakunk a faluba. 

Panama DariénÉlelem után kutat az íbisz a mangrovéban

A kikötő közelében egy óriási, rozsdás, hasznavehetetlen halászhajó álldogál orral a sárba fúródva, mintha Magellán óta mindenki megfeledkezett volna róla, és azóta itt enné az idő vasfoga. Fedélzetén a kékre festett kalyiba 45 fokos szögben dől. 

- Ebben laknak? - fordulok a csónakosunk felé kíváncsiskodva.
- Nem! Ez Sambú-Panamaváros menetrendszerinti járata - világosít fel - Minden vasárnap éjjel közlekedik. 12 óra alatt teszi meg az utat.

Panama Darién   Ez a mentrendszerinti hajó Panamavárosba

Kétségkívül alábecsültem ezt az ár-apály jelenséget, ha létezik olyan mértékű vízszintemelkedés, ami ezt a képtelenül nagy, ócska teknőt képes felemelni. De ahogy partot érünk gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy nagyjából ez az egyetlen dolog, ami érdekes lehet Sambúban. Az egész település nem több néhány karibi stílusban összetákolt faháznál, ahol sosem történik semmi.

A kikötőben azonnal híre megy a két gringónak, így még ki sem rámoljuk a hátizsákokat a csónakból, amikor három egyenruhás rendőr kerül elő, hogy a kapitányságra kísérve dokumentálják az érkezésünket. Itt aztán fontoskodva az első laptól az utolsóig mindegyikük gondosan végignézi az útlevelünket, majd az egyikük ákombákom betűket formálva felírja az asztalon heverő nagy szamárfüles füzetbe, hogy "milyen színű bugyit viselünk". 

Panama DariénEmberá ház félúton Sambúba

- Milyen szándékkal érkeztek?
- Turisták vagyunk.
- És hová utaznak innét?

Ami azt illeti, továbbutazásunk célja elég bizonytalan, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem tekintünk az íróasztalról a szemközti falra. Egy eddig soha nem látott, részletes Darién térkép fityeg rajta.

- Playa Muerto - bökünk rá az enyhén szólva morbidnak hangzó névre, aminek az eredetéről ekkor még semmit nem tudunk. 

Endre betegesen térképmániás, így a regisztráció után vagy másfél órát tölt el azzal, hogy a térképet szabadkézzel egy egérrágta papírra lerajzolja. A rendőrök egyébként nagyon kedvesek és segítőkészek, így a kellemes csevegés során sikerül kiderítenünk, hogy Sambút csak a kora reggeli halszállító furgon vagy az azután érkező kakaóbabos autó platóján fogjuk tudni elhagyni, Garachiné irányába. Ismerve a napok óta száradó kakaóbab orrfacsaró bűzét, nehezen tudom eldönteni, melyik platón utaznék szívesebben. Mindenesetre a vakszerencsére bízzuk a dolgot, és abban egyezünk meg Endrével, hogy azzal a kocsival távozunk a faluból, amelyik előbb érkezik.

Panama DariénFekete kislány portréja Sambúban

Délután az egyenruhások átkísérnek a falu egyetlen szállójára, na nem mintha nem találnánk oda magunktól is, de Darién határán rend a lelke mindennek. Van víz és villany, a szállás az elmúlt napok kínálatát messze felülmúlja, de nem csak a mi szobánk gigászi méretében, hanem az ajtó előtt lógó darázsfészkek nagyságában is, ami arra utal, hogy ide sem tette be idegen a lábát az elmúlt években.

A jellegtelen falut egy keskeny híd választja el a szomszédságában fekvő, hangulatos indián településtől, amit a helyiek Puerto Indionak, azaz Indián Kikötőnek neveznek. A nők meztelen felsőtesttel és színes szoknyákban - azaz emberá népvisletetben - járnak-kelnek a földön játszadozó gyerekek között. Az ösvény két oldalán pálmatetővel ellátott, tradícionális indiánházak sorakoznak, amiket a földtől 2-3 méteres magasságban, cölöpökre építettek és lépcsőnek faragott farönkkel láttak el. Az egyik helyiség a konyha, ahol nyílt tűzön főznek, ezt egy szűk folyosó köti össze a "hálóval", amiben nincsen ágy, sem egyéb bútor, és ami csak abban különbözik az előbbitől, hogy nem ég benne a tűz. Az emberák a padlón alszanak, a házak alatt kifeszített függőágyakat pedig rendszerint csak nappali ejtőzésre használják. 

Panama DariénPuerto Indio

Egyetlen házban sincsen bevezetve a víz, pedig pár méterrel arrébb, Sambúban, minden házba remek zuhanyzóval és angol WC-vel ellátott fürdőszobákat építettek. A falu egyetlen kőből emelt épülete az iskola, ahol meglepő módon nem csak áram van, de az internet és a légkondi is üzemel.

Másnap reggel már napfelkeltekor a szállás előtt toporgunk, nehogy elszalasszuk a furgonokat. Sambú azonban nagyon lassan tér magához kábult álmából, és azt a bizonyos kora reggelt latin időszámítás szerint kell érteni. Már délelőtt 10 is elmúlik, amikor feltűnik egy kék furgon, de gyorsan megbocsátjuk neki, hogy megváratott, amikor kiderül, hogy hal helyett ma rizst szállít, mégpedig Taipuruból Garachinéba, ahonnan az árut csónakkal egyenesen Playa Muertóba fogják vinni. Endre annyira belelkesül a hír hallatán, hogy a Puerto Indio másának tűnő emberá Taipuruban bevállalja több mázsányi rizs pakolását, csakhogy biztosan helyünk legyen a platón.

Panama DariénEndre is beszállt rizses zsákokat pakolni Taipuruban

Bő egy óra múltán be is futunk Garachinéba, a tenger partjára, ahol megint három másodpercen belül lekapcsolnak minket Darién egyenruhás őrei. Ezúttal is mindent tudni akarnak, de cserébe az esti dagályig - ami egyet jelent a csónak indulásának időpontjával - a kapitányságon hagyhatjuk a 20 kilós zsákokat, így körülnézhetünk a faluban.

Garachiné sem sokkal izgalmasabb Sambúnál, de az egyik poros utcáján három európai arcra leszünk figyelmesek. Erre sem gyakoriak a turisták, így gyorsan összeismerkedünk velük. Spanyolok. Az ebédet egy helyi öreg néni düledező konyhájában együtt fogyasztjuk el. Nem vagyunk a panamai konyha megszállotjai, és ezen a nénike íztelen hallevese sem változtat sokat, de be kell vallani, hogy a tányérokat olyan nagy szeretettel rakosgatja az orrunk elé, amilyen vendégszeretethez a latin comedorokban ritkán van szerencsénk. Teli bendővel kullogunk vissza a kikötőbe új barátainkkal, akik szívesen velünk tartanának Playa Muertóba, de csónakosunk túlsúlyra hivatkozva csak a mi fuvarunkat vállalja. Szegény srácok leszegett orral ballagnak el. Négy napja vannak Dariénben, de ezidáig nem láttak semmit. 

Panama DariénVégre megérkezett a dagály

A dagályig még sok van hátra, így van idő a parton ücsörögve egy kis csevejre. Megtudjuk a csónakosunktól, hogy Playa Muerto (Halott Part) a nevét azokról a holttestekről kapta, amiket kalóztámadások után a tenger a partra mosott. Valami miatt az áramlatok mindig ugyanabba az öbölbe szállították a tetemeket. Csak azt nem értem, hogy ezek után miért jutott eszükbe az emberáknak pont ott falut alapítani? 

Négy órán át tétlenül bámuljuk a tengert, hogy elérte-e már az induláshoz szükséges magasságot. Pedig a csónakunk nem is a part mentén, hanem attól vagy 50 méterre van, beleragadva a sárba. Délután negyed 5-kor még mindig száraz lábbal kutyagolunk oda a csónakhoz, amit lassan, de nagyon lassan kezd alámosni a víz. Áthordjuk a kikötőből a rizses zsákokat, és valamikor fél 5 körül végre útnak indulunk

Panama DariénCsodaszép a partvidék

A félszigetig nyugodt a víz, aztán ahogy kiérünk a nyílt tengerre, úgy kezdenek csapkodni a hullámok. Emberá csónakosunk ügyesen bánik a motorral, így nem ázunk el. Ahogy haladunk dél felé, úgy lesz egyre vadregényesebb a táj a kezdetben esőért kiáltó száraz-, majd zöldellő őserdőkkel. Naplementekor kötünk ki egy sötét homokos, megtisztított partszakaszon, ahol kacagó indiángyerekek szaladnak elénk

Panama DariénEmberá kislány Playa Muertóban

Ahogy a naplemente vöröses fényében megpillantom a meghitt kis falu pálmatetős házait az óriási kókuszpálmák között, megint az az érzésem támad - mint általában az indiánok között mindig -, hogy megérkeztünk az édenkertbe. Az emberá "turisztikai referens", Riguard, éjszakai szálláshelyül azonnal a rendelkezésünkre bocsát egy két méter magas cölöpökre épített palapát az óceán közvetlen közelében, majd megterít a falu közepére épített ebédlőben a vacsorához, ami hal és rizs, limonádéval leöblítve. Utazásunk legnyugodtabb egy hete veszi kezdetét... 

Playa Muertóba nem vezet út, így ha az ember nem akarja az egész napot azzal tölteni, hogy machetével ösvényt vág magának az esőerdőbe, akkor a tengerparti fetrengésen túl nem sok lehetősége marad. Az egyetlen gyalogosan elérhető hely a szomszédos öböl, ahová másnap el is látogatunk.

Panama DariénSrácok pecáznak a falu folyójában

Elsőként a falu végében magasodó dombról aláhulló vízeséshez kirándulunk, aminek természetes medencéjében pancsolunk egyet azokkal az iskolakerülő, huncut kölykökkel, akik tanulás helyett inkább minket akarnak kísérgetni. De nem tart soká a móka, mert a délutáni órákban megint jön a dagály, és még azelőtt vissza kell érnünk a faluba, hogy a part menti ösvény újra víz alá kerül. 

Panama DariénAz iskolakerülés Playa Muertóban is iskolakerülés

Elbúcsúzunk a gyerekektől, majd leereszkedünk a szomszéd öbölbe, aminél nem sok szebbet láttam eddig életemben. Nincsen fehér homok, csak a hátunk mögött az üde esőerdő, előttünk pedig a végtelen óceán. Kizárólag mi vagyunk itt, no meg néhány kóbor kutya, amik betámadnak, amíg Endre az öböl túloldalán  rákokat fotóz. Thaiföld óta félek a kóbor kutyáktól, de szerencsére néhány kaviccsal és sikítással sikerül őket elűznöm. Az egész délutánt ezen a mesés helyen töltjük, de 4 óra után vissza kell induljunk, mert jön a dagály, és nem szeretnénk az éjszakát a szabad ég alatt tölteni.

Panama Darién

Panama DariénNem kell fehér homok ahhoz, hogy egy strand szép legyen

Mikor Garachinéban az kérdeztük a csónakostól, hogy mikor lesz vissza hajó, ő azt felelte, hogy majdnem mindennap indul egy. Az indiánok pont ellentetjei a magyaroknak. Ha odahaza valaki valamiben nem biztos, inkább azt mondja, hogy nincs, míg itt akkor is azt mondják, hogy van, mikor biztosan tudják, hogy nincs. Mint most csónak. Csak abban reménykedhetünk, hogy Jaquéból, a kolumbiai határról jön egy hajó, ami azon túl, hogy valami csoda folytán kiköt az öbölben, még hajlandó is minket elszállítani. Értesíteni a csónakosokat nem tudják, mert a rádiójel nem megy el a határig. Nem marad más, mint várni és várni.

Panama Darién Egy héten át csak ennyi dolgom volt

A következő napokban nem történik sok minden. Jellemzően reggel fél hatkor, a Nappal együtt kelünk és valamivel naplemente után, hét órakor térünk nyugovóra. Napközben ücsörgünk a parton, sétálunk a faluban, játszunk a gyerekekkel, tereferélünk az indiánokkal. 

Panama DariénEmberá kislány portréja

Riguard szerint az elmúlt évtizedekben alig pár turista fordult meg Playa Muertóban. Többnyire biológusok, antropológusok és egyetemi hallgatók látogatják a falut, akik kutatásaikat végzik a környéken vagy épp az indiánok között.

- Hogy lehetne ide több, hozzátok hasonló turistát hozni? - kérdezi Riguard, miközben felhozza a palapánkba a mindennapi citromfű teát.
- Meg kell ismertetni a külföldiekkel a helyet. Nem tudnak róla, hogy létezik a falu, a legrészletesebb térképek sem jelölik Playa Muertót - válaszoljuk a kedves kis öregnek.
- Tudnátok nekünk segíteni?

Panama DariénIlyen naplemente nem sok helyen van

Klasszikus kérés a mai kor indiánjától. Ugyanezeken a dolgokon már átestünk a shuarok, az asháninkák és a tawahkák között is, de eddig minden erőfeszítésünk hiábavaló volt, mert egy-egy hely népszerűsítése leginkább miattuk fullad kudarcba.

- Trombitálj össze pár embert a faluból! Készítünk képeket róluk, majd csinálunk plakátot. Ha eljössz velünk Panamavárosba, kinyomtatjuk, és kirakjuk a hostelek falára - válaszolunk tettre készen.

Panama Darién     Itt élni maga a földi édenkert

Annyira belelkesül a kis öreg, hogy délutánra vagy tíz emberá asszonyt és lányt hoz magával fotózás céljából. Estére el is készül a plakát, amit a falu összes férfija látni kíván. Riguard megígéri, hogy eljön velünk Panamavárosba, ha egyszer indul csónak, s beletanul a turizmusba.      

Panama Darién     A 16 éves emberá lányok már vénlánynak minősülnek

Hat napja vagyunk a világ végén egy pici öbölben. Azon gondolkodom, hogy lassan én is elkezdem strigulázni a napokat valamelyik fa törzsén, ahogy Tom Hanks tette a Számkivetettben, különben teljesen elveszítem az időérzékemet. Mellesleg kezdünk egész jól hozzászokni a távolba nézéshez. Minden reggel a tenger zúgására ébredünk és arra, ahogy napfelkeltekor a szél megborzolja a kókuszpálmák leveleit. Ilyenkor a szomszédos házakban már ég a tűz, a gyerekek iskolai egyenruhában játszanak a parton.

Panama DariénEmberá asszony gyermekével

Merthogy Playa Muertóban van ám iskola. Két tanáruk is van, akik meszticek, és többnyire spanyolra valamint gyakorlati dolgokra tanítják a gyerekeket. Délutánonként a gyerekek hozzák oda a füzetüket nekem, mutogatják, mit tanultak. Biológiából nem az idegpályák működéséről van szó, hanem arról, melyik növényt mikor fogyasszuk, melyik gyógyhatású, melyik van tele vitaminnal, melyik mérgező.

Amíg én délutánonkét a gyerekekkel játszom, Endrét gyakran elrángatják magukkal az idősebb srácok focizni. Ilyenkor általában nyolc a nyolc ellen játszanak nagy pályán, jó két órán át. Szegény Endrének a végére mindig lóg a nyelve; lassan három éve nem focizott.

Panama Darién     A környező erdőkben ilyen gyíkok élnek

Riguard olykor kifejti szánakozását, hogy itt ragadtunk, és hogy szerinte az étkezéseik kicsit egyhangúak. Mi viszont megnyugtatjuk, hogy a legváltozatosabb indián koszthoz van szerencsénk. Tojás, yukka, fehér rizs, esetleg rizs kókusztejben főve, sült hal, édes limonádé, fahéjjal és cukorral ízesített kukoricaleves (amit a panamaiak egyébként chichemének neveznek). Az egyik nap még egy kis méretű szarvast is elejtettek és megfőztek a faluban, így fehérjéből sem szenvedünk hiányt. 

Esténként tornázom. Az egyik ilyen alkalommal arra leszek figyelmes, hogy miközben a gyertyaállást gyakorolom, mindenki megáll a faluban, és minden szem mosolyogva rám tapad. Végül belőlem tör ki a féktelen röhögés, amikor két perc múlva egész Playa Muerto gyertyában áll a palapa körül.

Panama Darién Egy héten át ez volt az otthonunk

Az egyik délután megpillantok egy hajót a horizonton. Úgy viharzok le a vízpartra mint egy sugárhajtású repülőgép, és két kézzel üvöltve integetek, akár egy eszét vesztett hajótörött. De pont úgy történik minden, mint azokban a bizonyos filmekben - nem vesznek észre. Endre mondogatja is, ha nem rakunk egy tíz méteres máglyát, soha nem hagyjuk el Playa Muertót.

Panama DariénJaguával befestett emberá gyerek

Aztán a hetedik nap estéjén Riguard megjelenik vakítóan fehér ingben és fekete nadrágban a palapánk mellett. Templomba megy, ami meglepő, mert az emberák többsége nem keresztény, ő azonban azon kevesek közé tartozik, aki megtért. No, de nem azért jött, hogy megmutassa az ünnepi öltözékét, hanem azért, hogy elmondja, lesz csónak, mert holnap indul a törzsfőnök Puerto Quimbába és érkezik vissza néhány küldött, akik valamilyen politikai rendezvényen voltak a fővárosban. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egy hetet töltöttünk távol a nagy világtól, elzárva mindentől, békében és harmóniában a Föld egyik legcsodásabb helyén. Hiányozni fognak a gyerekek, a tenger morajlása, az esőerdő és a nyugalom.

Panama DariénNem voltam hétköznapi látvány

Másnap már napfelkeltekor a parton ácsorgunk csomagostul. Erős szél fúj, Riguard a fejét csóválja. A csónakot nyolc férfi - köztük Endre - próbálja a part menti, két méteres hullámokon keresztül a tengerre bocsátani, sikertelenül. Aztán jön a következő kísérlet. Kiáltásra mindenki a csónakba ugrik, amit a hullám úgy dob fel másfél méter magasra, mintha papír volna. Aztán egyszer csak hoppá... lesiklunk a másik oldalán és meg sem állunk Puerto Quimbáig. 

Az elmúlt héten egyfolytában csodált vadregényes táj már nem nyújt különösebb izgalmat, nem úgy, mint az a cápauszony, ami félúton tűnik fel néhány méterre tőlünk, és kísér minket percekig. De nem leszünk a reggelije, mert mi 9 órakor kikötünk Puerto Quimbában, ahol Riguarddal közösen felszállunk egy Metetíbe, majd ott egy Panamavárosba tartó buszra...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Emberák a FARC árnyékában

Mindig az volt az álmom, hogy egyszer találkozzam régi dokumentumfilmeken látott félpucér indiánokkal. A 21. században erre nem sok esély adódik, mert a világ megváltozott, az indiánok sem olyanok már, mint voltak 50 éve. Az emberák azonban még őriznek valamit a múltból, s bár legendáikat már nem ismerik, máig úgy élnek, mint a múlt évszázad közepén. A férfiak ágyékkötőt viselnek, a nők félpucérak, ráadásul ismerik az örök szőrtelenség titkát. Kár, hogy életterükön évtizedek óta harcok folynak, s így nem látogathatják őket turisták, bár valószínűleg békeidőkben nem jelentett volna ekkora élményt az utazás.   

2010-ben fotós barátommal, Bakos Gáborral egyszer már eljutottunk La Palmába. Ahogy az előző bejegyzésben írtam, azóta a város nem sokat változott, csak a körülmények lettek mások. A határőrség ma már senkit nem enged be Darién mélyére, így kénytelen vagyok felidézni az öt évvel ezelőtt történteket.

Gáborral azért érkeztünk La Palmába, hogy autentikusnak számító indián falvakban megismerkedjünk az emberák kultúrájával, szokásaival. Mint minden ilyen kalandot, így ezt is a városházán kezdtük, ahol azonnal betessékeltek minket Gerairo szobájába, aki La Marea vezetőjeként az egész embera önkormányzatért  felelt. Azonnal hellyel kínált minket, és itta szavainkat, pontosan mik is a terveink.

Panama DariénSzerettünk volna találkozni az emberákkal... sikerült (fotó: Bakos Gábor)

Végül megállapodtunk vele, hogy ellátogatunk a falujába, cserébe felvisznek minket a Rio Balsason addig, ameddig csak lehet. Miután kezet ráztunk, elvitt minket a határőrséghez, ahol egy raklap papírt irattattak velünk alá olyan dolgokról, hogy saját felelősségre vágunk neki az útnak, lemondunk a katonai őrizetről, nem szállítunk drogot, stb.

Ezután bemutatott a fiának, mivel ő lesz a csónakosunk Manenéig, a Rio Balsas végéig, majd közölte, hogy hajnali 6-ra legyünk készen, mert a La Mareába vezető folyón csak reggel 9-ig lehet hajózni. Így is lett. Alig világosodott, mikor már a csónakban ültünk egy heti élelemmel megrakodva.

A Rio Tuira kiterjedt torkolatán hajóztunk fel a Marea-folyóig, ami tényleg percről percre szűkült, így igazolva a nevét (a spanyol marea szó árapályt jelent). Másfél óra araszolás után az egyik kanyarban egy tehenet pillantottunk meg, ami szügyig beleragadt az iszapba. Azt mondta Gerairo, ez mindennapos eset, a marhák sajnos nem érzik az árapályt, így sokszor késve indulnak haza a folyó túlpartjáról. Végül Gerairo fia pattant ki a csónakból, hogy kiszabadítsa a jószágot.

Panama Darién   Így néz ki La Marea (fotó: Bakos Gábor)

La Marea kikötőjében egy klasszikus, laminált tetős, őserdei házikó fogadott bennünket.

- Ez a bolt. A tulajdonos, Mauricio, az egyetlen mesztic a faluban - magyarázta.

A ház mögött mindenhol klasszikus embera házak sorakoztak. Hasonlóan más folyó mellett élő indiánközösségekhez, az ő házaik is cölöpökre épültek, viszont meglepő módon fal nélkül. Az egyik ilyenbe másztunk fel, de nem lépcsőn, hanem egy olyan fatörzsön, amibe lépcsőfokokat faragtak. Részegen nem tudom, hogyan jutnak haza ezek a jó emberák.

Panama Darién   Így néz ki egy emberá ház közelről

Odafent a család éppen a hétköznapjait élte. Gerairo felesége a tüzet rakta, két lánya pedig yukkát pucolt. Nekünk készítették az uzsonnát, mert Gerairo a rádión ideszólt, hogy érkezünk. A padlón egy apró baba kúszott-mászott, ő a nagy lánynak, a 18 éves Mariának a gyermeke. Mikor a gyerek apja felől érdeklődtem, a lány lesütötte a szemét.

- Egy fiú az apja Ipetíből. Arrafelé már más idők járnak. Idejönnek a falvainkba, adják a szépet a lányainknak azzal, hogy van mobiltelefonjuk, autójuk. A lányaink hagyják magukat, majd mikor megvan a baj, a fiúk lelépnek.
- Tehát nincs apja a kicsinek?
- Nincs. Mióta megtudta, hogy Maria terhes, nem hallottunk felőle. Sajnos az emberák házasságát nem ismeri el az állam, így támogatást sem kapunk. A legtöbb lány így jár Dariénben.

Panama DariénGerairo lánya szabadidejében maszkokat készít (fotó: Bakos Gábor)

A lány nem szólt semmit, csak felkapta a gyereket és elkezdte szoptatni. Nem kellet levetnie semmit, mert félpucér volt, ahogy mindenki a családban. Gerairo is elment átvedleni, azt mondta, ha visszajön a városból, mindig visszaveszi a népviseletét, bár szerintem ő már megjátssza magát. A férfiak egyszínű, ágyékkötőben végződő szoknyát hordanak, amit guayucónak neveznek, a nyakukba pedig gyöngyökből és magvakból fűzött láncot, amburät raknak.

Panama Darién Már a kislányok is parumát viselnek (fotó: Bakos Gábor)

Ami feltűnt a házon, hogy nincsenek benne ágyak. Az emberák a földön alszanak, mindenféle matrac nélkül. Nekünk hoztak két vékony szivacsot, mondván, a külföldiek nem tudnak a padlón aludni.

Délután Gerairo apjával elmentünk kirándulni. Az öreg könnyedén ugrált szikláról sziklára, alig bírtuk követni. Nem lehetett több 50 évesnél, és már dédszülő volt, ami teljesen normális annak fényében, hogy az emberá lányok jellemzően 15-16 évesen szülnek

La Marea ivóvízforrásához látogattunk el, egy apró vízeséshez. A folyót követtük, aminek partján félmeztelen asszonyok mosták színes szoknyáikat. A pucérság az emberá hagyományok része, viszont a szoknya már átalakult. 

Panama Darién     A meztelenség az emberá életmód része (fotó: Bakos Gábor)

- Amikor Dariént nemzeti parkká tette az állam, betiltották azoknak a fáknak a kivágását, amik háncsából a nők a parumát (női szoknya) készítették. Azóta kénytelenek vagyunk megvásárolni őket. Azt hiszem Kínában gyártják őket - mesélte Gerairo, miután visszatértünk a faluba.  

A modern paruma nagyon tetszetős, de egy vicc. Mivel Kínából importálják, ezért őrült formák vannak rajta. Maria egyik nap azt mutatta, hogy valami furcsa medve van az egyik szoknyáján, amit nem tud hova tenni. Egy panda volt az. A színvilág megmaradt, a szimbólumok eltűntek. Ahogy minden más is átalakult. Az emberák soha nem lettek keresztények, de a régi legendáikat sem nagyon ismerik már. Pedig szép őstörténetük van.

A világot bizonyos Tatzitzetze teremtette, és az ő találmánya a mindent irányító Caragabí, a szeretet istene. Caragabí volt az, aki megteremtette az embereket egy Mompahuará nevű kő anyagából, de annyira legyengült, hogy megformálni őket nem maradt ereje. A munkát Tutruica isten fejezte be, aki kezeket és lábakat adott nekik, azonban életet a férfi végül Humantahútól, vagyis a Naptól, a nő Gedecotól, a Holdtól kapott. Miután elkészült az ember, Caragabí létrehozta a csillagokat, a természetet és az állatokat. Emellett lefektette a létezés alapjait, törvényeket hozott, minden teremtményt funkcióval látott el. Azonban a Földön nem volt víz, így segítséget akart kérni más világok isteneitől, akikhez egy galambot küldött, de a madár soha nem tért vissza.

Panama DariénEmberá portré (fotó: Bakos Gábor)

Caragabí egyik nap azt álmodta, hogy a Földön van víz, csak az valahol a mélyben leledzik, ezért ezúttal egy papagájt küldött a lenti világba. A papagáj talált egy barlangot, amiben rengeteg víz volt, de női őrzője, Genené nem engedte be sem őt, sem Caragabít. A szeretet istene megharagudott a nőre, feltépte az ajtót, s míg a víz kifolyt rajta, ketté vágta annak őrzőjét. Genené azonban nem halt meg, hanem egy hatalmas hangyává vált, ami egy kevés vizet a szájában tartva az erdő mélyére költözött. Egy helyen megpihent, ahol fa nőtt belőle. Törzse lett a tenger, ágai a folyók, hajtásai a patakok, a bimbói pedig a mocsarak.

Az emberá félelmek szerint, egyszer Genené találkozni fog Mompahuarával, és akkor a Föld négy pontján hatalmas tűz támad, ami szétnyitja a követ és tüzes folyóval tisztítja meg a világot.

A legendákat ma már kevesen ismerik, Gerairo is csak találgatott az isteneikről, viszont azt mesélte, hogy táncaikban tovább élnek a hagyományaik. Másnap összerántotta a falu néhány tagját, hogy bemutassák nekünk a táncaikat (idén pont ugyanezeket láttuk Ipetíben). A kolibri és papagáj táncuk állítólag a Genenével való találkozást hivatott szimbolizálni, bár sokat nem tudtunk belőle értelmezni, mert korán röhögésbe fulladt a produkció. Érezhető volt, hogy az emberá lányokat hidegen hagyják a legendák, csak azért ugrabugráltak, mert Gerairo megkérte őket rá. 

Panama Darién     A táncok nem voltak az igaziak (fotó: Bakos Gábor)

Próbáltak zenélni is, de az végképp kudarcba fulladt, mert sem a furulyák, sem a dobok nem szóltak jól. Gerairo bevallotta, hogy a zenét csak azért tanulták, hogy tudjanak valamit mutatni azoknak a turistáknak, akik véletlen a faluba tévednének, de igazából nem a tradíciójuk része. 

Nem úgy a Vénasszony Fesztivál, ami tulajdonképpen az egyetlen emberá ünnep. Akkor tartják, ha egy emberá lány úgy éri el a 15. életévét, hogy még nincs gyermeke. Ilyenkor a falu idősebb asszonyai (igen, akár a 16 évesek is) körbeülik a lányt, és gúnyosan viccelődnek rajta, azt éreztetvén vele, hogy ideje lenne férjet találnia. 

Panama DariénLánya festi az anyját (fotó: Bakos Gábor)

Az ilyen fesztiválok alkalmával az emberák formákat festenek magukra a jagua gyümölcsből nyert fekete festékkel. A jaguát egyébként hétköznapokkor is használják, mivel a festék állítólag véd a szúnyogok ellen. Minket is befestettek Gáborral, no de erről és az emberá hagyományokról álljon itt egy 10 perces rövidfilm, amit az utazás után fotós barátommal közösen készítettünk.

Ami saját megfigyelésünk volt, hogy az emberák sehol nem szőrösek, borotvát viszont nem láttunk sehol. Gerairo erről a következőt mondta:

- Él egy fekete kígyó az erdőben. Nagyon veszélyes, ha megmar, belehalsz. Ebből a kígyóból készítünk krémet, amivel ha bekenjük magunkat, soha többé nem nő szőr a testünkön.

Azonnal látni szerettem volna a kígyót, de Gerairo mosolygott egyet és azt mondta, nem mutatják meg senkinek, mert akkor a fehérek széttúrják miatta az erdőjüket. Igaza van. Lányok! Marad a borotva.

Panama Darién   Így lesz a jaguából festék (fotó: Bakos Gábor)

Gyönyörű három napot töltöttünk La Mareában, de hívott minket ismét a vadon. Gerairo fia elhozta magával a feleségét is, édes négyesben vágtunk neki a Rio Balsasnak. Manuel ismerte a folyót, de azt mondta, legalább két napig fog tartani az út. Igaza lett. 

Az első napon Chuletí falujáig jutottunk. A falu jó 40 perc sétára feküdt a folyótól. Miközben vágtuk át magunkat az esőerdőn, Gábor gatyája beleakadt egy tüskés ágba, ami csípőig felfércelte azt. A faluba beesvén ugyanolyan házak fogadtak minket, mint La Mareában, de az emberek mások voltak. Nem kinézetre, hanem a nyelv, amit beszéltek. Chuletí wounan falu, akiknek a nyelve teljesen más hangzású, mint az emberáké. Egy öreg, félpucér indián hölgy jött velünk először szembe, aki meglátván Gábor szétszakadt gatyáját, csak annyit mondott spanyolul:

- Add ide, fiam! Megvarrom.

Hihetetlen. Belépett két vadidegen a faluba, és se szia, se pá, máris segíteni akartak. Egy elnéptelenedett palapában (oldalfal nélküli bungaló) köthettük ki a függőágyainkat. Manuel nem sok mindenkit ismert a faluban, bár La Marea ide csak egy napi járóföldre van. Gábor nadrágjából végül rövid gatya lett, de egy pillanatig nem bántuk, mert Chuletíben iszonyú volt a hőség.

Panama DariénGábor és én La Marea lakóival (fotó: Bakos Gábor)

A helyiek nem igazán értették mit keresünk a falujukban, de vacsorára beinvitáltak az egyik házba, ahol ñeke-ñekével, vagyis sült agutival kínáltak. Együtt evett az egész család, kutyástul, papagájostul.

A wounanokkal nehéz volt szót érteni, de azt megtudtuk, hogy hagyományaik ugyanazok, mint az emberáké, egyetlen dolgot leszámítva. Ők többnejűek, bár egynél több feleséget csak az tarthat, aki képes etetni mindkét asszonyát. Manuel csak rázta a fejét, hogy milyen emberek ezek, pedig távolról egészen biztos rokonok.

Panama Darién  Rio Balsas háttérben a Pirre-hegységgel (fotó: Bakos Gábor)

Másnap visszaültünk a csónakba, és megindultunk délnek, felfelé a folyón. Ahogy egyre mélyebbre hatoltunk Dariénbe, úgy sűrűsödött az erdő. Balra tőlük a Pirre-hegység 1000 méteres, esőerdővel borított csúcsai tornyosultak, és jó hogy ott voltak, mert így tudtunk tájékozódni, a rengeteg kanyar miatt ugyanis fogalmunk nem volt róla, merre van dél és észak. 

Két órás menet után futottunk be Tucutíba, de Manuel azt mondta, itt ne szálljunk ki, mert veszélyes. Tucutít feketék lakják, akik állítólag ma is kereskednek a FARC gerilláival, bár ezt nehéz volt elhinnünk, mert annyira nagy volt a béke idáig. A partról integettek nekünk, így végül megálltunk egy pillanatra, de csak azt akarták megtudni, kik vagyunk és mit keresünk erre, ahol a madár se jár. Azzal próbáltak csábítani minket, hogy az ő asszonyaik is tudnak táncolni, mintha a Rio Balsas vidékére a turisták azért jönnének, hogy magukat produkáló bennszülötteket vonaglani lássanak.

Újabb két óra elteltével elfogyott a folyó a csónak alól. Illetve nem fogyott el, csak annyira sekéllyé vált, hogy képtelenek voltunk tovább motorral haladni. Nem maradt más hátra, mint húzni-vonni a lomha kenut addig, amíg falut nem érünk. Öt órán át, hol bokáig, hol derékig gázoltunk a vízben, de falunak híre-hamva sem volt. Egyszercsak feltűnt egy csónak, amiben állig felfegyverkezett katonák ücsörögtek. Intettek egyet, és mentek is tovább, majd öt perc múlva jött a következő.

- Panamai elit alakulat - mesélte Manuel - a FARC-ot keresik.

Megnyugtató. Éppen kezdtük volna feladni a reményt, amikor az egyik kanyar után megpillantottunk néhány meztelenül fürdőző gyereket. Hála Istennek, megérkeztünk Llano Bonitóba. Kikötöttünk, majd a falu kocsmája felé vettük az irányt, amiből hangos zene hallatszott ki. Az ivóban emberák és pihenőjüket töltő katonák ücsörögtek. Egy főnöknek tűnő indián fickó lépett elénk, aki arról kérdezősködött, mi a fenét keresünk a falujában. Mennyivel másabb volt La Mareában és Chuletíben a fogadtatás! Dög fáradtak voltunk, nem akartunk veszekedni, így elmeséltük, azért jöttünk, hogy megismerkedjünk az elzártabb emberá közösségekkel, de a casiquét ez egy pillanatig nem érdekelte.

Panama DariénLlano Bonitóban furcsán néztek ránk az emberek

- Késő van, úgyhogy megaludhatnak a faluban, de fotózni és filmezni itt nem fognak. Holnap húzzanak innen! - kedveskedett.

Nem értettük mi van. Manuel bement a kocsmába, hogy megtudja, miért ilyen goromba velünk a főnök, majd azzal az infóval jött vissza, hogy tegnap tűzpárbaj volt a faluban a FARC-kal, és a helyiek félnek, hogy a két gringó bajt hoz a fejükre. Ez mondjuk jogos.

Kikötöttük a függőágyainkat a kocsma melletti épület tornácán, majd miután lefürödtünk a folyóban, vettünk magunknak és Manuelnek egy-egy sört, és vártuk, hogy elmúljon az éjszaka. Naplemente után kezdtek a helyiek feloldódni, próbáltak kommunikálni velünk. Azt mesélték, hogy évek óta nem volt gond a gerillákkal, de tegnap megöltek egy emberá asszonyt, mert az nem adott nekik enni. A csetepaté hírére Manenéből megérkeztek a katonák, és lövöldözni kezdtek a gerillákkal. Kettőt megöltek közüllük.

Este még beugrott a törzsfőnök, s közölte, hogy holnap 7 és 8 között sétáljunk át a 40 percnyire fekvő Manenébe, hogy lejelentsük magunkat a katonáknál, de egy perccel ne csússzunk meg, mert a fejvadászok tegnap óta mindenre lőnek, ami mozog. Remek!

Hiába a tegnapi tűzharc, a kocsmában hajnali 4-ig szólt a dizsi, az elit alakulat tagjai ropták a táncot a még facér emberá lányokkal. Egy év múlva itt is lesz biztos néhány gyermekét egyedül nevelő leányanya.

Pontban hétkor Manuelékkel közösen átsétáltunk Manenébe. Hangulatos kis falu volt, bár az összképen sokat rontottak a lövészárkok és a homokzsákokból felállított bunkerek. Innen a kolumbiai határ nincs tíz kilométer, érthető a készültség. Nem engedtek fotózni a faluban, csak titokban, csípőből lőttünk pár felvételt, majd miután lejelentettek minket a La Palma-i határőrségnél, megkértek minket, hogy térjünk vissza Pueblo Nuevóba, ami innen kb. másfél óra csónakút.

Panama DariénPueblo Nuevot odafelé nem vettük észre

Nem volt miért ujjat húzni a katonákkal és a helyiekkel, így megfogadtuk a tanácsot, s Llano Bonitóban visszaültünk a csónakunkba, amivel visszaereszkedtünk az imént említett faluba. Érdekes, hogy idefelé nem vettük észre ezt a falut, talán megspóroltunk volna magunknak vagy két óra csónaktolást.

Pueblo Nuevo casiquéje hihetetlenül kedvesen fogadott minket. Örült, hogy turisták jöttek a falujába, amire állítása szerint még soha nem volt példa. Hatalmas lett a felfordulás, az egész falu minket akart látni. A fiatal lányok azonnal melltartót húztak, hiszen nem illik az idegeneket pucéran fogadni. A casique házában kötöttük ki a függőágyainkat, majd hoztak nekünk egy adag yukkát ebédre. Nehéz volt a kommunikáció, mert mindenki minket bámult. Azt hiszem, ezért jöttünk Gáborral.

Panama DariénGyerekek figyelik minden mozdulatunkat (fotó: Bakos Gábor)

Néhány órán belül szétszéledt a tömeg, mindenki ment a dolgára. A lányok ettől a pillanattól fogva pólóban sétálgattak a faluban, ami hihetetlenül tetszett a helyi srácoknak. Mikor két 15 év körüli lányka elslisszolt a házunk alatt, két srác a családból füttyögni kezdett utánuk, majd arról dumáltak, hogy milyen szexik a csajok.

- Szexik? Hiszen pólóban vannak - vetettem nekik oda.
- Ezért szexik - kaptuk a meglepő választ.

Vicces. Nálunk az a szexi, ha egy lány ledobja a melltartót, az emberák között pedig az, ha felhúzzák azt.

Másnap délelőtt megbeszéltük a casiquével és egyik fiával, hogy elkísérjük őket vadászni. Instrukcióink ellenére guayucót húztak, aminek nagyon örültünk, mert Gábor igazán autentikus képeket tudott így lőni. Érződött rajtuk, hogy ez most nem igazi vadászat, csak magamutogatás, hogy vagány képek szülessenek róluk. Semmit nem lőttek, de nem volt gond, tényleg olyan fotók készültek, amikre minden fotós és minden emberá büszke lehet.

Pueblo Nuevóban sem úsztuk meg a táncokat. A lányok többsége továbbra sem volt hajlandó megszabadulni a melltartójától, látszott, hogy nagyon zavarja őket a jelenlétünk. Viszont a fotók kedvéért vastagon kirúzsozták magukat, amin jót mosolyogtunk, majd tisztelettel ugyan, de megkértük őket, hogy mossák le az arcukat. Értetlenül néztek ránk és a casiquére, aki intett a fejével, hogy csinálják azt, amit kértünk.

- Vigyétek a képeket magatokkal és mutasátok meg a testvéreiteknek, milyen békében élünk itt Dariénben, mi, emberák. Jöjjenek el a barátaitok is meglátogatni minket, szívesen fogadunk titeket - bocsátott utunkra az öreg törzsfőnök, majd a kezünkbe nyomott egy-egy banánt útravalónak.

Panama DariénPueblo Nuevo casiquéje imádta, hogy fényképeztük (fotó: Bakos Gábor)

2010-es Dariénben tett utazásunk - azt hiszem mondhatom Gábor nevében is - hatalmas élmény volt. Nagy kár, hogy 2015-ben már nem engednek külföldieket az esőerdő mélyére, pedig ha lehetne, Erivel biztos visszatérnénk Pueblo Nuevóba. Talán majd néhány év múlva...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Sokak álma végigutazni a Pánamerikai autóúton Alaszkától Tűzföldig, de ki kell ábrándítsunk mindenkit; Panama és Kolumbia között van egy kb. 150 kilométeres szakasz, ahol soha nem készült el az út, ráadásul a közeljövőben sem tervezik a megépítését. Ennek oka az, hogy a két ország határvidéke máig nem biztonságos a gerillák miatt. Őrültségnek tűnhet ide utazni, de ez nem nagyon érdekel minket. Csak ne lenne az a sok bevándorló!

Hét órán át utazunk Metetíig, Darién kapujáig. Hivatalosan persze Darién nem itt kezdődik, hanem egy Cañazas nevű indián falunál, de mivel Metetí volt évtizedeken keresztül az a település, ahonnan a panamai speciális alakulatokat szétszórták az esőerdőben, ezért ezt a kisvárost tartják a helyiek Darién bejáratának.

Mióta a gerillákat sikerült visszaszorítani egészen a határvidékig, Yaviza és El Real is felszabadult, így mára biztonságosnak mondható az utazás ezekbe a falvakba is. A gerillaháborúk nyoma máig érződik a vidéken; mindenről lesüt a szegénység és az elmaradottság. A Pánamerikai autóúthoz sem sikerült 50 éve hozzányúlni, így az alig 40 kilométeres távot több mint két óra alatt tesszük meg. Mivel az út nagyon rossz minőségű, ezért a közlekedés is drága; öt dollárt kérnek el tőlünk a nyúlfarknyi szakaszért.

Yaviza egészen apró település, alig pár utca alkotja. A sofőr ajánlására egy fekete asszonyság vendégházához igyekszünk. 16 dollárt kér egy ócska lyukért, amiben se zuhanyzó, se ventillátor, de a falu többszöri körbejárása után sem találunk nála jobbat és olcsóbbat. Jó lesz egy éjszakára, úgy sem tervezünk többet itt tölteni.

Panama Darién La PalmaYaviza központja

Érdekes módon Yaviza nem indián falu, többségében feketék lakják. Őseiket anno a kaucsuk miatt hozták ide, de a 20. század közepén a természetes gumi iránti kereslet csökkenni kezdett, így a többség munka nélkül maradt. A kilátástalanságból menekülve sokan a kolumbiai gerillákkal kezdtek kereskedni, főként Colónba befutó hajókról véletlenül lehulló fegyvereket adtak el nekik. Ahogy a FARC az 1990-es években gyengülni kezdett, úgy változott át a fegyverkereskedés drogfutárkodássá. A Riosucio és Yaviza közötti ösvény máig az egyik legfontosabb kokainsztráda, bár újabban a kolumbia kormány sokat tesz a kábítószertermelés visszaszorításáért, így Darién évről évre biztonságosabb. Mostanra azonban új problémával kénytelen szembesülni az állam, ez pedig az illegális bevándorlás. 

Panamát is elérte a migráció, s mivel a határvidék kolumbiai oldalról tulajdonképpen elleőrizetlen, újabban rengeteg ázsiai és afrika lépi át a határt illegálisan. Ezt onnan tudjuk, hogy Yavizában le kell adjuk az adatainkat a panamai határőrség bázisán, ahol ott létünk alatt két csónaknyi embert hoznak be a katonák.

Panama Darién La Palma     A folyó túlpartján élnek az emberák

- Honnan jönnek ezek az emberek? - kérdezzük a bázisparancsnokot, aki nem csak a mi papírjainkkal foglalkozik, hanem az illegális bevándorlókéval is.
- Ott van a hátam mögött a tábla, azon látja - mutat a falra.

Nepál, Guinea, Banglades, Szomália és még Mongólia is szerepel a listán, napi lebontásban. Ma már több mint 150 bevándorlót regisztráltak. Ezek azok az emberek, akiket sikerült elkapni, de ki tudja hányan vannak, akik most is bolyonganak az erdőben. Egyetlen nő sincs közöttük, mindannyian 20 és 40 év közötti férfiak.

- Mit keresnek itt a bevándorlók? - érdeklődünk.
- Tudom én? Kérdezze meg tőlük. Naponta jönnek százával, többségüknél nincs semmilyen papír, ráadásul nem beszélnek spanyolul.
- Nem drogfutárok?
- Nem. Többségénél nincs semmi. No, de... önök hova utaznak? - emeli tekintetét felénk a parancsnok.
- Canába szeretnénk eljutni, ha lehet.
- Nem lehet. Cana évek óta zárva tart. Veszélyes.
- De hát az ANAM honlapján láttuk, hogy szerveznek túrát a völgybe - győzködjük a szervet.
- Nem hiszem én azt. Három éve nem engedünk be senkit. De itt van szemben az ANAM irodája, kérdezzenek rá. Innen kizárólag a Rancho Fríohoz utazhatnak, de ezt is az ANAM-mal beszéljék meg - utasít minket rendre.

Cana a Föld legizgalmasabb madarász helye. Az alig 200 négyzetkilométer kiterjedésű völgyben több mint 1000 fajta madarat regisztráltak, amivel világcsúcstartó. Nem véletlen tehát, hogy szeretnénk bejutni, de hiába battyogunk át az ANAM, vagyis a panamai nemzeti parkokat tömörítő szervezet irodájába, zárva tart. A szomszédok azt mondják, hogy reggel 8 körül nyitnak, jöjjünk vissza akkor. Így is teszünk.

Panama Darién La PalmaDarién ezen részét többségében feketék lakják

A hölgy sajnos igazolja azt, amit a parancsnok mondott: Cana zárva tart. Rancho Fríora viszont szívesen ad mellénk vezetőt, ráadásul nem is kérnek sokat, az egyetlen gond, hogy vissza kéne utaznunk Metetíbe, mert ott van egyedül bank, ahol a pénzt be tudjuk fizetni. Hogy az ANAM miért máshol tartja fenn az irodáját, mint ahol a pénzt beszedi, az ördög tudja. Nem akaródzik visszautazni, ráadásul szombat van, így jó eséllyel két napon át csak ücsörögnénk Metetíben, amíg kinyit a bank, ezért úgy döntünk, hogy magunk vágunk neki Dariénnek.

Lekocogunk Yaviza kikötőjébe, ahonnan szerencsére elég sűrűn indulnak csónakok El Realba. A hajóút alig fél óra, a menetdíj öt dollár fejenként. A Rio Chucunaque ezen a részen iszonyatosan szutykos, olajos dobozok, üdítős flakonok úsznak a felszínén. 

Panama Darién La Palma   Eri arra vár, hogy induljon a csónak

El Realba érve azonnal katonákba botlunk. Elkérik az útlevelünket, kifaggatnak, hogy mi járatban vagyunk, majd közlik, hogy az ANAM engedélye nélkül sajnos nem mehetünk el a Rancho Fríohoz, ami egyébként a hárpiák legnagyobb közép-amerikai fészkelő helye. Az egyik kiskatona megkér, hogy fáradjak be az örsre, hogy felvegyék az adatainkat, addig Erire vigyáznak a parton. Jó másfél óra, mire oda-vissza megjárom a távot, közben figyelem az El Real-i embereket. Ami feltűnik, hogy mindenki mennyire be van lassulva. Ücsörögnek a házaik előtt, beszélgetnek, mintha senkinek nem lenne semmi dolga. Messze van már a panamavárosi nyüzsi. A szegénység itt is kézzel fogható; mindenhol áll a szemét, a kertekben az 1950-es évekből visszamaradt teherautók és furgonok roncsai ácsorognak. Itt tényleg olyan, mintha megállt volna az idő.

Panama Darién La Palma     A katonák nem engednek minket tovább

Felveszik az adatainkat, majd közlik, hogy engedélyek nélkül egy tapodtat se tovább. Próbálom rábeszélni őket, hogy legalább Boca de Cupéig engedjenek el minket, de teljesen elzárkóznak a dologtól.

- Mindenféle emberek masíroznak arrafelé, azt sem tudjuk, honnan jönnek. Nem engedhetünk be semmilyen turistát arra a vidékre - veszik el végleg a kedvünket az egésztől.

Nincs mit tenni, köszönhetően a hétvégének és a bevándorlóknak, vissza kell csónakáznunk Yavizába. Egy halom pénzt elköltöttünk a semmire, így dühünkben beülünk egy buszba, és irány Metetí. Nem fogunk hétfőig várni, hogy kinyisson a bank, ehelyett beszállunk egy kisbuszba, és a közeli Puerto Quimbába utazunk. 

Panama Darién La PalmaCsónak a Rio Tuirán

Puerto Quimba nem egy falu, hanem egy kikötő, ahonnan csónakok indulnak La Palmába. 2010-ben is innen jutottunk el az emberákhoz Gábor barátommal, talán most is szerencsénk lesz.

A Rio Tuira partján fekvő La Palma egy fokkal hangulatosabb Yavizánál, azonban van egy nagy gondja. Egy félsziget csücskén fekszik, ahol nincs édesvíz (a Rio Tuira a tenger közelsége miatt errefelé már sós), ezért minden évben több hónapon át vízhiánnyal küzd. Így van ez most is.

Panama Darién La Palma   La Palma a Rio Tuiráról nézve

A szállók nagyon drágák, jobb híján ugyanott kötünk ki, ahol öt éve is megszálltam Gáborral, a folyóra néző Pensión Tuirában. 25 dollárt kér a nő a szobáért, végül lealkudjuk 20-ra, lévén nincs víz a fürdőszobában, csak napi fél órán át.

La Palma csupán annyit változott, hogy végre lebetonozták a főutcát, így nem kell egy kiadós eső után bokáig gázolni a sárban. Hasonlóan Yavizához, ez a település is a kaucsuknak köszönhette a felfutását, de mostanra mindenki áttért a halászatra és a kereskedelemre. Érdekes, hogy La Palmát soha nem támadták be a gerillák, pedig évtizedek óta ez a város számít Darién legnagyobb és leggazdagabb településének.

Panama Darién La Palma   La Palma-i utcakép

Amiben különbözik azonban Yavizától, hogy itt az utcán már látni indiánokat. Ugyanúgy civilizáltak, mint voltak Ipetíben, már csak a szoknyájuk maradt meg hírmondónak, de legalább vannak. Nem tudjuk, merre induljunk, így próbálom felkutatni Gerairo barátomat, La Marea falu vezetőjét, akivel öt éve sikerült összeismerkednem, de az önkormányzaton azt mondják, három éve visszavonult a falujába, és azóta nem nagyon látták. Tanácstalanok vagyunk.

Megvacsorázunk, veszünk pár sört, majd kiülünk a teraszra bámulni a dagályt. Canát és Rancho Fríot elbuktuk, az embera falvakról nem maradhatunk le. Holnap új nap, talán sikerül valamerre elindulnunk...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Darién neve az elmúlt évtizedekben összefonódott a gerillákkal, éppen ezért a panamaiak többsége nem tartja jó ötletnek oda utazni. Az elmúlt évtizedben enyhült valamelyest a helyzet, így mertem egy alkalommal, 2010-ben a panamai-kolumbiai határvidékre látogatást tenni. Egyáltalán nem éreztem veszélyesnek, így Erivel újra nekivágtunk Közép-Amerika talán legkevésbé járt szegletének.

Ha az ember Dariénbe készül, le kell mondjon néhány civilizációs dologról, mint az áram, a térerő, az internet vagy a közlekedés, cserébe azonban érintetlen természetet, indián kultúrát és mérhetetlen nyugalmat kap. Egy ilyen utazásba nem lehet csak úgy belevágni, jobb, ha az ember előbb informálódik, így elsőként Yavizába, a Pánamerikai autóút végénél fekvő kisvárosba szeretnénk eljutni. Mielőtt azonban nekivágnánk, tartunk egy rövid megállót Ipetí falujában, ahol egy picit bele tudunk kóstolni az embera indiánok mindennapjaiba.

A Panamavárostól kb. három órányira fekvő Ipetít igazából nem csak emberák, hanem gunák is lakják, ami nem szokványos jelenség errefelé. Tulajdonképpen még soha nem láttunk olyat, hogy két különböző nyelvet beszélő és kultúrát ápoló népcsoport egy faluban éljen. A szituáció elég érdekes ahhoz, hogy egy pár napot eltöltsünk Ipetíben néhány Mirador csapatból itt ragadt cimborával, annak ellenére, hogy Erivel 2009-ben már jártunk itt.

Panama DariénTeherautóplatón utazva érkezünk Ipetíbe

A falu gunák által lakott része a Pánamerikai autóút bal oldalán helyzkedik el. A házak rendetlenek, az utcák szemetesek, az emberek arcáról lesüt, hogy nem kíváncsiak ránk. Sokban hasonlít a falu a Guna Yala lakott szigeteihez, annyi különbséggel, hogy ott legalább próbálnak jó arcot vágni az ott létünkhöz. Mivel a gunákat már ismerjük, ráadásul nem marasztalnak a tekintetükkel, ezért egy gyors vizit után hátunk mögött hagyjuk a falut.

Az út jobb oldalán indul egy két kilométer hosszú földút az embera településre. Emlékszem, hat évvel ezelőtt Erivel térdig gázoltunk a sárban, ezért azt ajánlom, ezúttal várjunk egy kocsit. Tíz percbe sem telik, mire befut egy teherautó, aminek sofőrje szó nélkül megáll és elfurikáz minket Bahu Ponoba. Ez nem egy új falu, csak az emberák a közösségen belül is szeretik magukat elkülöníteni, így minden család máshogy nevezi el a birtokát. 

Panama DariénEmbera ház Ipetíben

2009-ben Bahu Pono úgy nézett ki, mint ahová járnak turisták. Volt egy szép faluházuk, ahol tánceseteket lehetett szervezni a külföldieknek, a birtok pedig rendezett és tiszta volt. Mára minden megváltozott. A faluház leégett pár hónapja, azóta nem jön ide senki, s mivel az állam nem fizetett kárpótlást, a megmaradt WC-t is szétkapták a helyiek. 

Panama Darién     A szagelszívással nincs gond

Mikor megpillantanak minket, nem tudják hova szaladjanak. Leültetnek minket egy palapa alá, majd előkeresik Esthert, Ipetí turisztikai referensét. Nem vicc, tényleg van ilyen a faluban.

Esther egyáltalán nem tűnik emberának, pedig elmondása szerint az. Bár fekete a haja, a bőre fehér, a szeme pedig csak annyira vágott, hogy akár magyarnak is elmenne. Azonnal utasítást ad, hogy söpörjék össze a faleveleket, hozzanak nekünk függőágyakat, és főzzenek egy adag rizst. A hirtelen határozottság aztán néhány perc leforgása alatt átvedlik kényelmes mañana életérzéssé, így három órán át ücsörgünk a padokon, mire minden a helyére kerül. Éppen ezért a mai napon semmi másra nem marad idő, csak körbejárni a falut.

Panama DariénKitakarítják nekünk Bahu Ponot

Megtudjuk, hogy nyílt egy bolt, ahol legalább tudunk sört venni, valamint az állam pár éve telepített az iskola elé egy szatelites telefonfülkét, amit persze senki nem használt semmire, így a trópusi klímán egyszerűen szétrohadt.

Panama DariénÁllami fejlesztés, ahogy az állam gondolja

Amúgy Ipetí hiába indiántelepülés, az itteni emberák és gunák már nem hordják a népviseletüket. A nőkön ugyan még van szoknya, de már melltartót és pólót hordanak, láncaikat nem viselik, a testüket nem festik a jagua névre keresztet gyümölccsel.

Jól alszunk a függőágyakban, így kipihenten indulunk neki másnap a délelőtti kirándulásnak. Egy fickót rendel mellénk Esther, aki nem túl közlékeny, csak megy előttünk kukán. Így szokott ez lenni az olyan indián falvakban, ahová ritkán járnak turisták. 

Panama DariénSokan azt hiszik, kényelmetlen, pedig nem az

Másfél óra földúton baktatás után egy folyóhoz érünk, ahol csobbanunk egyet. Semmi extra nincs a helyben, viszont látunk pár egzotikus békát, no meg egy titimajom családot

Panama Darién

Panama Darién Egy kis élővilág az Ipetí körüli erdőkből

Ebédre rizs van lencsével, mindenféle fűszer nélkül, sós vízben kifőzve. Régen voltunk indián kosztra ítélve, kifejezetten jól esik, hogy semminek nincsen íze.

Délután egy másik folyóhoz kalauzol el minket botcsinálta vezetőnk. Hosszabb és nehezebb az út, folyókon kell átkeljünk, mert a cél egy vízesés. Elkísérnek minket vezetőnk gyerekei is, akik vidáman magyarázzák, melyik gyümölcs micsoda, mi a kedvenc ételük (naná, hogy a rizs csirkével), és hogy Panamavárosban szeretnének tanulni.

Panama DariénIrány a vízesés!

A vízesést végül nem érjük el, mert az egyik folyó túl bővízűnek bizonyul, de legalább itt is lehet csobbanni egyet. Mikor vezetőnk beleveti magát a habokba a gyerekeivel, akkor látjuk, hogy az ő teste be van festve jaguával.

- A fiatalok már egyáltalán nem festik magukat, de én szeretem - hallatja a hangját csendeske vezetőnk.

Visszafelé még találkozunk egy süketnéma emberával, akinek a teste teljesen feketére van festve.

Panama DariénInkább a gyerekek vezetnek minket, semmint mi őket

- Nem hall és nem tud beszélni szegény - kezd szószátyárrá válni vezetőnk - Magányosan él az erdőben.
- Miből tartja fenn magát?
- Fát vág. Ha valaki házat akar építeni, akkor hozzá fordul. Együtt kiválasztják a fát, ő pedig kivágja azt.

Bírom azt az indián közösségekben, hogy a sérült embereket is valamilyen szinten integrálják a törékeny kis társadalmukba.

Panama DariénVezetőnk próbál diskurálni a süketnéma favágóval

Elmúlik a nap, már sötétedik, mire visszaérünk a faluba. A vacsora ismét rizs, de ezúttal kapunk hozzá csirkét is. Bár ma többször fürödtünk a folyóban, a visszaséta alatt sikerült leizzadnunk, így jól esne a zuhanyzás. Ahogy a WC-nek, a zuhanyzónak sincsen már fala, így az éjszaka leple alatt, egymásnak hátat fordítva locsoljuk magunkra vödörből a vizet.

Bár Ipetí már megszabadult a hagyományaitól, turistacsalogató táncaikat még be tudják mutatni az idegeneknek. Többször láttam már ilyesfajta műsort, így felkészítem a csapatot, hogy az 50 dollárért cserébe ne várjanak túl sokat.

Panama DariénEmbera anyuka gyermekével

A táncok és énekek eléggé butácskák, tisztán látható, hogy betanult, de ritkán gyakorolt dologról van szó. Ettől függetlenül jó látni, ahogy készülődnek; magukra kötik láncaikat, fejükre teszik virágkoronájukat.

Panama Darién   Az előadás gyermeteg, de élvezhető

Csapatunk lányait is beöltöztetik emberának. Ahogy oldódik a hangulat, úgy lesznek az indiánok is egyre lazábbak. Az idősebbek gond nélkül kezdenek vetkőzni előttünk, mintha táncaikkal visszacsöppentek volna kicsit a múltba. A táncok után kipakolják kézműves tárgyaikat, többnyire gyöngyből készült láncokat, fűből csomózott madárfejeket, festett kerámiákat. 

Panama DariénBevontak minket a táncokba

Feltűnik, hogy a nők között ücsörög egy srác is. Ritka az ilyen, mert az indiánok között megvannak a női és férfi szerepek, a gyöngyfűzés pedig nem túl maszkulin. Ahogy a srác sem az. Emlékszem, a shuar Nantipban is volt egy meleg fiú, aki önmagának sem merte bevallani, hogy az, ezzel szemben itt mindenki tisztában van vele, hogy ez a srác soha nem fog vadászni járni, házat építeni vagy csónakot faragni a falu férfiaival. A nők tök normálisnak tartják, hogy mos, főz és gyöngyöt fűz, és a srác sem görcsöl a másságán. 

Panama DariénEmbera-magyar barátság

Az emberákat 2010-ben az egyik legnyitottabb és legboldogabb közösségnek ismertem meg. Ipetíben már nehezen oldódnak, de két nap elég volt ahhoz, hogy pironkodás nélkül vegyék le a nők a pólójukat és önfeledten kacarásszanak előttünk. Kicsit bánom, hogy nem maradunk még pár napot, de a Mirador csapatnak haza kell repülnie, mi pedig megindulunk végre Yavizának. Dariénben úgyis őszintébbek az emberák, ott talán kicsit többet is megtudunk majd róluk...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)