Nincs olyan turista, aki ne szeretné Bogotát. Ez a város él, olyan, mintha egy európai metropoliszt nyakon öntöttek volna egy kis latin mázzal. Remek bulik, jó múzeumok és izgalmas történelem várja az utazót egy olyan városban, ami most kezdi levetkőzni magáról a ráaggatott sztereotípiákat. Szeretnék egy lakást a Parque de la 93-nál, és kíváncsi vagyok arra, mi zajlik a Pussycat pornómoziban.

Hogy miért jöttünk vissza Bogotába? Egyrészt azért, mert Alexéktól van egy meghívásunk egy hétvégi kirándulásra San Francisco körül, másrészt pedig azért, mert kezdek kifutni a 90 napos kolumbiai tartózkodásból, ezért fel kell keressem a bevándorlási hivatalt Usaquén városrészben.

Hétvégéig még van idő, így három teljes napot tölthetünk el Candelariában, Bogotá óvárosában. Hiába vagyunk itt vagy tizedszer, Candelaria mindig tartogat valami meglepetést, ezúttal abban a szerencsében van részünk, hogy két napon át süt a Nap. Ez Bogotában igen ritka, mivel 2700 méteres magasságának köszönhetően állandóan felhős az égbolt. Azonnal leszaladunk a főtérre, és lefotózzuk a katedrálist, amiről egészen eddig a pillanati soha nem sikerült értékelhető képet készítenünk.

Kolumbia Bogotá     Az első nem iszonyatosan szürke képünk a bogotái katedrálisról

A Plaza Bolívar északi oldalán áll az Igazságügyi palota, amit 1985. november 6-án megszállt az M-19 nevű gerillaszervezet állítólag azért, hogy megsemmisítsék azokat a Pablo Escobarról szóló dokumentumokat, amik elegendőek lettek volna ahhoz, hogy eljárást kezdeményezzenek ellene drogkereskedelem címén. Az akció balul sült el, aminek az eredménye 102 halott és 7 eltűnt személy, akiknek azóta sem sikerült a nyomára akadni. A palota végül leégett, de hogy a tüzet ki okozta, máig tisztázatlan. Feltételezhetően a hadsereg egy eltévedt bombája keltette a lángokat. A palota porrá égett, most egy csúnya betonkocka áll a helyén. 

Kolumbia Bogotá     Ez lett az Igazságügyi palotából

Korábban már írtunk a Botero és az Aranymúzeumról, de a Nemzeti Múzeum eddig mindig kimaradt, így kihasználva a szabadidőnket, csütörtökön elkocogunk a Calle 28 mentén fekvő erődszerű épülethez. A kinézete nem véletlen, mivel 1946-ig börtönként üzemelt, csak ezután lett belőle múzeum. Van itt minden a kőkori embertől kezdve Simón Bolívár ereklyéin át a modern képzőművészetig. 

Kolumbia BogotáBörtön volt, most múzeum

Az egyik legizgalmasabb az a barlangrajzokkal díszített sziklafal, ami a Chiribiquete Nemzeti Park magányos táblahegyeinek oldalában található. Egyes rajzok állítólag közel 20 000 évesek. Chiribiquetébe is nagyon el kéne már menni.

Kolumbia Bogotá Ilyen csodák várják az embert Amazóniában

Másnap az Usaquén városrészbe teszünk egy rövid kiruccanást, azért, hogy meghosszabbítsam a lejárt tartózkodásimat. Itt sem őrölnek gyorsabban a bürokrácia malmai, majd három órán át vagyok kénytelen várakozni, mire benyomják az új pecsétet az útlevelembe. Szegény Eri ez idő tájt az épület előtt kell toporogjon, mert nem engedték be velem.

Kolumbia Bogotá       A kortárs képek elmesélik nekünk Bogotá elmúlt száz évét

Usaquén már erősen külvárosnak minősül, innen már "csak" száz utca van északra. Bogotá utcahálózata amúgy igen könnyen kiismerhető, mivel az észak-déli futású carrerákra kb. merőlegesen érkeznek a kelet-nyugat irányú callék. Mindennek az origója az óvárostól délre található El Triunfo nyomortelep, itt válik ugyanis el a déli számozás az északitól. 

Szemben Dél-Bogotá favelláival Usaquén egy meglepően kulturált városrész. A bevándorlási hivatal mellett áll pl. a kolumbiai World Trade Center, ahol hatalmas a sürgés-forgás. A közelben számtalan bank központi épülete található, de van itt golfklubtól kezdve luxusszállodákig minden. Megszületik a döntés: sétáljunk vissza Candeláriába!

Innen hét sarokra terül el a Parque de la 93, Bogotá talán leggazdagabb negyedének központi parkja. Errefelé több Mercedest látni, mint Toyotát, kicsit ismét Panamavárosban érzem magamat.

Itt lakást venni csak a kiváltságosok tudnak, a környék is pont olyan, amilyennek az ember az ilyet elképzeli. Minden lakóparkhoz tartozik őr, mélygarázs, sehol egy darab szemét a járdákon. Sok fiatalt látunk rengeteg kutyával, ők a gazdag urak ebeinek bérsétáltatói. Az itteni kávézók akár Párizs központjában is lehetnének, a lakók pedig mindenkinél divatosabban öltözködnek.

Kolumbia BogotáLuxuslakások sorakoznak a Parque de la 93 körül

Ami érdekes, hogy az itteni épületek is mind ugyanúgy vörös téglából lettek felépítve, mint a főváros több emblematikus épülete. Ennek oka a történelemben keresendő. 1946-ban 18 évnyi liberális vezetés után egy konzervatív elnök, bizonyos Mariano Ospina Pérez került hatalomra, akinek a feladata amerikai nyomásra a szovjet mintából táplálkozó kommunizmus visszaszorítása volt. A szegények támogatását élvező Liberális Párt azonban ellenezte, hogy az Egyesült Államok beleszóljon Kolumbia belpolitikájába, ami ellen kiállt az 1949-es választásokra készülő liberális elnökjelölt, Jorge Eliécer Gaitán is. 1948. április 9-én egy rendőr lelőtte Gaitánt, ami után a liberális töltetű Utolsó Állomás Rádió bemondója felszólította a híveket, hogy fogjanak fegyvert és vegyenek revansot a konzervatívokon. Több ezer ember vonult az utcákra, megtámadták az elnöki palotát, aminek során a katonaság a tömegbe lőtt. Elszabadult a pokol, a felbőszült tömeg gyújtogatni kezdett. Egész éjszaka járták az utcákat, és romboltak, amit csak lehetett. A történelembe El Bogotazo néven bevonuló lázadás közel 5000 emberéletet követelt, reggelre véget is ért. 

Hogy mi lett az eredménye? Bogotá belvárosának jó része megsemmisült, amit újjá kellett építeni. Egy párizsi születésű, de kolumbiai építész, bizonyos Rogelio Salmona azzal a tervvel állt elő, hogyha a vezetés egységes városképet szeretne, igazodni kell a megmaradt városrészek hangulatához. Mivel a szegényeknek nem volt pénzük lefesteni házaikat, így Bogotát - igazodva a megmaradt városképhez - vörös téglából építették újjá. Néhány negyedet leszámítva Bogotá épületeit mai napig a Salmona által megálmodott városkép alapján tervezik. 

Kolumbia Bogotá     Az irodaházakat is Rogelio Salmona eképzelései szerint tervezik

Az utóbbi években azonban egy újfajta városképi elem is bekerült Bogotá arculatába, ez pedig a graffiti. Ma már a világ leghíresebb graffiti művészei is tiszteletüket teszik a városban, számtalan iskola nyílt arra, hogy a fiatalokat megtanítsa "firkálni". Nem tagekről és falakat elrondító mázolmányokról van szó, hanem valódi művészi alkotásokról.

Kolumbia BogotáGuna indián arcképe Candelaria egyik épületének falán

Újabban számít, milyen az épületek tűzfala, így aki teheti, felbérel pár művészt, hogy szebbé tegye vele a házát. Candelaria tele van szebbnél szebb portrékkal, de újabban vállalatok, köztük bankok is rendelnek maguknak saját graffitit.

Kolumbia Bogotá  Egy normális graffiti valahogy így készül

Bogotá luxusnegyedétől néhány sarokra található a Zona Rosa, Bogotá bulinegyede, amiről már meséltünk régebben. Napközben a diszkók és bárok zárva tartanak, messze nem olyan vonzó a környék, mint esténként. Itt emelkednek azonban Bogotá legelitebb plázái, ahol minden többszörösébe kerül, mint Budapest hasonló bevásárlóközpontjaiban. Beülünk egy kávézóba enni egy sütit (étteremről itt szó sem lehet), de egy mezei almás pite 10 000 pesóba kerül. Azt már régen tudjuk, hogy ez a környék nem a magyar hátizsákos pénztárcájához lett igazítva.

Kolumbia Bogotá     Az Andino egyike a megfizethetetlenül drága bevásárlóközpontoknak

A Calle 72 és Calle 67 között húzódik meg a Quinta Camacho nevű városrész, ami erősen hajaz Londonra. A 19. század elején Bogotá még jóval kisebb volt, Quinta Camacho nem volt több egy városszéli haciendánál. Ahogy beindult a népességrobbanás, úgy vált a főváros részévé a birtok, amit száz évvel ezelőtt még egy csendes, spanyol nemesi család lakott. Hiába voltak spanyolok, haciendájukat a klíma miatt angolosra építették. A város az 1920-as években elkezdte felvásárolni a környező telkeket, a család azonban csak egy feltétellel adott túl a földterületein, ha azokon angol jellegű házakat építenek. Így is lett, ezért látni errefelé rengeteg brit stílusú házat.

Kolumbia BogotáQuinta Camacho olyan, mintha Londonban járnánk

Chapinerónak eddig csak az éjszakai életét ismertük, pedig a belvárosára is érdemes vetni egy pillantást. A városrész főterén taláható a Lourdes-i Miasszonyunk Bazilika, ami ötvözi a mór és gótikus stílust. Kicsit tájidegen Chapinero szedett-vedett üzletközpontjai között.

Kolumbia BogotáSzép templom a Lourdes-i Miasszonyunk Bazilika, csak nem idevaló

A Chapinerót és Candelariát összekötő városrészt Marlynak hívják. Bár azt mondják, ez Chapinero elit része, mi nem érezzük magunkat biztonságban, de lehet csak amiatt, hogy mire ideérünk, már sötétedik. Még vagy harminc sarok van vissza, de nem szállunk buszra, hiszen még délelőtt megfogadtuk, hogy gyalog térünk vissza Usaqénből a központba.

Kolumbia BogotáÉjszakai kép Bogotá felhőkarcolóival

Hatalmas megkönnyebbülés, mikor feltűnik a Carrera 7, Bogotá leghosszab sétálóutcája, ami Kolumbia legmagasabb épületét, a Colpatriát köti össze az óvárossal. A csúnya felhőkarcolót esténként általában kivilágítják, de nem ma. A város ezen része egyébként az olcsóbb éttermeknek és mulatóknak az otthona, valamint itt található a Teatro Esmeralda Pussycat is, Bogotá pornómozija. Nem tudom, máshol van-e ilyen, és azt is nehezemre esik elképzelni, hogy 2016-ban erre van igény, pedig mikor elsétálunk előtte, látjuk, ahogy párok kézen fogva sétálnak be az épületbe. Állítólag a vetítés gyakran gangbang partikba torkollik. Ha valakinek van tapasztalata a hellyel, elmesélhetné, milyen belülről.  

Kolumbia BogotáPornómozi is van Bogotában

Többedszerre is meg kell állapítsam, hogy Bogotá jó város. Egész nap mentünk, és rengeteg olyan dolgot láttunk, amit eddig még nem, pedig nem először jártunk itt. Holnap visszabuszozunk San Franciscóba, ahol Moncsi és Alex már várnak ránk. 

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

10 Komment

Kolumbiai magyarok

Nekünk egyértelműen Kolumbia a kedvenc országunk, de hogy milyen ténylegesen itt élni, az már más kérdés. A kevés idekint élő magyar azt mondja, hogy vannak ugyan furcsaságok, de ha azokhoz az ember hozzászokik, az európainál sokkal kényelmesebb, szerethetőbb életet lehet élni.

Armeníából naponta több tucat busz indul Bogotá irányába, ami miatt hatalmas árverseny alakult ki a busztársaságok között. Bár Kolumbiában a tömegközlekedés nem olyan olcsó, mint más latin-amerikai országokban (csak egy picit kerül kevesebbe, mint Magyarországon), de erre a szakaszra sikerül 35 000 pesóért buszjegyet találnom, ami egy több mint 300 kilométeres utazásért nem rossz ár.

Legalább féltucatszor mentem már végig ezen az úton, így pontosan tudom, lassú menetre kell számítsak. Az Andokkal párhuzamosan futó utak aránylag gyorsak, de a keresztben átvágók keskenyek és a rengeteg kamion miatt szörnyen lassúak. Majdnem kilenc órán át tart az út, így sikerül sötétben befutnom Bogotába. 

Csak egyetlen éjszakát maradok, mert hivatalos vagyok San Franciscóba, egy közeli kisvárosba, ahol az a magyar páros él, akikkel anno, 2013-ban futottunk össze. Moncsi és Alex a jobb élet reményében költöztek Dél-Amerikába, kíváncsi vagyok, mennyire jött be nekik az elmúlt három év.

San Francisco Bogotá agglomerációjához tartozik, a buszok tehát nem a pályaudvarról, hanem egy Portal 80-nak nevezett bevásárlóközponttól indulnak. Szerencsére a belvárosból van közvetlen busz a Portal 80-hoz, ami egyben a Transmilenio (zártpályás busz) végállomása is. Jó egy órán át rázkódom a tömött buszon, mire befutunk az állomásra. Reggel lévén több ezer ember forgolódik a peronokon, alig lehet mozdulni. Nagy nehezen rátalálok a kijáratra, de mikor megkérdezem az egyik forgalmistát, hogy honnan indulnak a járatok San Franciscóba, az egy belső peronra, az Alimentadores elnevezésű buszok felé mutat.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBogotában a zártpályás buszokat Transmileniónak hívják

Bogotában a Transmileniót és az Alimentadores buszokat csak chipkártyával (mikor lesz ilyen Budapesten?) lehet használni, egy fuvar 2000 pesóba, tehát kb. 190 forintba kerül, amivel annyiszor szállsz át, amennyiszer csak akarsz. Becsippelek az Alimentadores buszokhoz, ahol csakhamar kiderül, hogy San Franciscóba nem is ilyen busz megy, hanem mezei távolsági járat, amit a főúton kell megfogni a bevásárlóközpont előtt. Az ám, csakhogy innen nincs kijárat, ehhez vissza kéne térjek a Transmileniókhoz, amiért újra le akarnak húzni 2000 pesóra. Széttárom a kezemet a forgalmistánál, aki ide küldött, de az hajthatatlan; nem enged vissza, amíg nem csippelek. Végül megkérem az egyik buszsofőrt, dobjon már ki a bevásárlóközpontnál, ami bár szabálytalan, de szerencsére ezt a kérdést Kolumbiában rugalmasan kezelik. Egy szó mint száz, végül sikerül rálelnem egy Villetába tartó buszra, ami szíves-örömest elfuvaroz engem La Minába, ahhoz az elágazáshoz, ahonnan könnyedén fogok kocsit San Franciscóba. Erre szerencsére nincsen szükség, mert érkezésemkor Moncsi és Alex már várnak rám az út szélén.

Három éve, mikor utoljára találkoztunk, még Bogotában laktak. Két millió pesóért béreltek egy külvárosi lakást, amit sokalltak, no meg a főváros borongós klímájával sem voltak kibékülve, így nem sokkal később San Franciscóba költöztek. A falu 1500 méter magasan fekszik, ahol a klíma egyszerűen zseniális. Állandóan 25-28 fok van, esténként sincs kevesebb, mint 20, s bár sokszor esik, általában csak rövid ideig. Egy egyszerű fincát bérelnek a bogotái lakás harmadáért, s bár az épület olyan, amibe Magyarországon senki nem költözne be, ez errefelé jónak számít. A helyiségek nincsenek összenyitva, minden szoba a teraszról nyílik, a konyha is. A szigeteléssel nem kell foglalkozni, ezért a falak vékonyak, a tető is csak azért van, hogy ne verjen be a víz. Egy esti zápor azonnal felébreszt, mert úgy kopog az eső a tetőn, mintha egy tankot túráztatnának az ágyad mellett. Nem hangzik jól, igaz? Pedig higgyétek el, mindettől függetlenül a birtok mesés. Reggelente, mikor még nem burkolódzik felhőbe a Bogotái-fennsík végét jelző El Tablazo, hihetetlen sziklafalak tornyosulnak San Francisco fölé, s ezt az egészet belátni Alexék teraszáról. 

Kolumbia Bogotá San FranciscoEzért a kilátásért megérte kiköltözni vidékre

Majd egy héten át élvezem a vendégszeretetüket, közben megtudom, milyen is magyarként Kolumbiában. Röviden: jó. Persze vannak buktatók. Moncsi és Alex úgy jöttek ki Kolumbiába, hogy nem beszéltek spanyolul, ami nélkül munkát találni vagy vállalkozni nagyon nehéz.

- Elegem lett Magyarországból - mondja Alex egy pohárka 12 éves Santa Fé mellett, amivel sikerül megszerettetnem vele a rumot - Ha vállalkoztam, állandóan a nyakamon volt az adóhivatal, folyamatosan jöttek a feljelentések, én pedig egy idő után beleuntam az egészbe. Volt egy munkatársam, aki egy alkalmazást akart kihozni Kolumbiába, nekem pedig pont kapóra jött, mert már egy ideje a költözésen törtem a fejemet. Moncsit mindig is érdekelte az utazás, hiszen ugyanúgy földrajzot végzett az egyetemen, mint te.
- Bejött a dolog?
- Nem. De ez nem szegte a kedvünket. Pár hónap munkálkodás után kiderült, az alkalmazásból nem lesz semmi, ettől függetlenül nem költöztünk haza. Az igazat megvallva, én már nem is vágyom Magyarországra. A családot és barátokat meglátogatni jó lenne, de élni már nem tudnék ott.

2013-ban Alexék még keresték a lehetőségeket, akkor az út elején jártak. Azóta úgy néz ki, rátaláltak arra, miként is lehet boldogulni Kolumbiában.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Franciscóban van egy apró vízesés nem messze Moncsi és Alex fincájától

- Beleugrottunk a vendéglátásba. Nyitottunk egy magyar éttermet fent az út szélén. Csakhogy rossz volt az időzítés. Mire belelendültünk volna, átadták az autópályát, ami lefelezte a forgalmunkat, így pedig nem volt fenntartható. Meg az igazat megvallva, pörköltet és töltött káposztát nehezen nyomsz le egy kamionsofőr torkán, aki egész életében bandeja paisát tolt - röhög Alex.
- Ezek szerint bezártátok.
- Be - folytatja Moncsi - de maradtunk San Franciscóban, mert bejött a klíma, s idővel kiderült, elég sok külföldi lelt itt otthonra. Ott van Filip, egy francia szakács, aki a fia után költözött Kolumbiába. A srác Bogotában dolgozik, Filipnek azonban nem jött be a főváros, és végül a szemközti hegyen vett egy házat. Bruno pedig svájci, már lassan 30 éve él Kolumbiában. Vele együtt csináljuk a Huncolt.
- A micsodát?
- Huncol, mint Hungría-Colombia. Kolbászt, sonkát, szalámit készítünk.
- Ez a jövő?
- Ez - vág közbe Alex - Tudod te, mennyibe kerül Bogotában egy kiló füstölt sonka? 40 000 forintba.
- Az nem létezik - akadok ki.
- Pedig annyi. Menj be az Exitóba, és nézd meg az árakat.

Kolumbia Bogotá San Francisco

Ha magyar ízekre vágysz Kolumbiában, ezt a logót keresd!

(Tényleg annyi. Egy héttel később az egyik szupermarketben végignéztem a felvágottak árát, és mindent 3-4-szer drágábbnak találtam, mint Magyarországon.)

- Na, és jól megéltek belőle?
- Még nem. Most keressük az átvevő helyeket. Az üzem fent van Bruno házánál. Meg akarod nézni?

Hogyne akarnám. Bepattanok Alex mellé a kocsiba, és feltekergünk Brunóhoz. A fickó több mint 50 éves, biológus, két évtizeden át turistákat vitt Amazóniába pecázni és madarászni. A halak iránti szerelme sokáig megmaradt, de Alexék új kihívás elé állították a sonka biznisszel. 

Az üzem nem nagy, de hát nem is gondolkodnak egyelőre nagyban. 

- Iszonyú drága volt beszerezni a gépeket. Ahogy a sonka, úgy a hűtő, a daraboló és a füstölő is többször annyiba kerül, mint Magyarországon. Beszállítani Európából nehéz, mert sok papírmunka van vele. Nem bánom, hogy sokat költöttünk rá, úgyis megtérül - áll pozitívan a dolgokhoz Alex.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMagyar sonka és szalámi Kolumbiában

Levág egy darab sonkát és egy darab szalámit, majd kiülünk Bruno teraszára borozni. Hónapok óta nem ettem ilyen jót, s bár a kolbászból úgy érzem, hiányzik valami, attól még sokkal inkább ez, mint egy újabb tál bandeja paisa.

- Lehet már valahol kapni a Huncolt?
- Boltban még nem. Egy-két jobb étteremben bent vagyunk a Zona Rosában, de a szupermarketekbe nehéz bekereülni. Errefelé úgy van, hogy három havi árut kell adj, és az eladás után kapsz csak pénzt. Ha jól fogyott a termék, akkor már előre fizetéssel rendelnek újra. Még nem tartunk ott, hogy három hónap csakúgy kimaradjon, úgyhogy az Exitóban egy ideig még nem leszünk bent.
- Amúgy könnyű ilyen üzemet létrehozni? A szervek nem szivatnak?
- Viccelsz? Ez Kolumbia. Ha külföldi vagy és hozol valami újat, senki nem kérdez semmit. Az üzemnek meg kell felelnie egy-két higiéniás előírásnak, de semmi vállalhatatlan. Második éve gyűrjük az ipart, de még soha, senki nem akart minket ellenőrizni sem az adóhivataltól, sem a fogyasztóvédelemtől. Ez nem Magyarország.

Kolumbia Bogotá San FranciscoGyerekek zenélnek San Francisco főterén

Másnap Alex üzleti ügyben Bogotába megy, én pedig Moncsival lemegyek a faluba. San Francisco nem szép település, de nem is a legrondább. Nyugodt kis hely, abszolút szerethető, Moncsi mégsem szívleli.

- Sikerült Kolumbia leggázabb faluját kifognunk - vigyorog.
- Nekem tetszik. 
- Nekem is tetszett, mikor idejöttünk. Aztán kiismertem. Az emberek egyáltalán nem olyan jó fejek, mint máshol, a boltokban pedig csupa igénytelen dolog kapható. Ha tehetném, Medellínbe költöznék.
- Nem Cartagenába? Három éve azt mondtad, az a nagy szerelem.
- Igen, de azóta voltam ott. Túl meleg. Az óváros szép, de a külváros nagyon kupis, nem bírom. Medellín viszont fantasztikus.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Francisco nem a legszebb kolumbiai falu

Ez igaz. Ma Dél-Amerika egyik legjobban prosperáló városa Medellín. Néhány éve, mikor beindultak a start-upok, Medellín berendezkedett ezen vállalatok kiszolgálására. A kontinens legjobb számítástechnikai képzését nyújtják az egyetemeik, jók az adólehetőségek, a város biztonságos. Egyszerűen virágzik. 

- Gyere, felviszlek a kápolnához, onnan zseniális a kilátás.

Jó húsz percen át kocsikázunk a veredák (vidéki ranchek) közti földúton, mire felérünk a kápolnához, aminek a tetejére egy szép nagy Mária-szobrot állítottak. A kilátás innen is fantasztikus, ez a völgy úgy jó, ahogy van.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMária tekint le San Franciscóra

Estére Moncsiék összezördítik a teraszukra a barátokat. Jön Bruno és örökbefogadott fia, valamint Filip is tiszteletét teszi, aki egy 60 éves Chevrolet-val gurul be a kertbe. Iszogatunk, közben Bruno mesél egy csomó érdekes dolgot a '90-es évek Kolumbiájáról.

- Hondában voltam üzleti ügyben, mikor megjelentek a gerillák. Hoztak magukkal néhány foglyot, akiket letérdeltettek a főtéren, majd az emberek szeme láttára lefejezték őket machetével.
- Honda itt van nem messze - okoskodom.
- Igen. Akkortájt a gerillák simán uralták a Bogotá körüli agglomerációt is. Mára ez szerencsére megszűnt, bár ha jól tudom, Pacho máig elég gáz.
- Magyar barátaitok nincsen? - fordulok Alex felé.
- Nem nagyon. Van Bogotában bár ismerős, velük olykor találkozunk, de nem olyan szoros a viszony. Viszont a hétvégén lesz valami találkozó, arra eljössz?
- Persze. Addigra Eri is itt lesz.

Az este vad rumozásba és aguardientézésbe torkollik. Nem értem, hogy ezek a jó kolumbiaiak miért erőltetik ezt az ánizsos hulladék rumot, amitől max. hányni lehet, ha olyan remek italaik vannak, mint a 12 éves Santa Fé vagy a 30 éves Medellín. No, mindegy, az eredménye megvan; Filip úgy fejreáll, hogy a Chevroletjével tolatás közben kidönti Moncsiék egyik fáját.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBruno, Filip, én, Moncsi és Alex

Eri megérkezik hétvégén, így már kettesben megyünk el a bogotái magyarok találkozójára. Bár azt tervezzük, hogy egy salsa bárban múlatjuk az időt, de a magyar vér nem válik vízzé, így az ismerkedős est utcai mulatozásba torkollik.

Nem állítom, hogy sok magyar élne Bogotában, talán egy tucatnyian sincsenek. Ferit a szerelem repítette Kolumbiába, még az út elején tart, egyelőre csak barátkozik a közeggel. A két lány, Bea és Klári azonban már beilleszkedtek. Kellett is nekik, lévén ide jöttek férjhez. Mindannyian imádják Kolumbiát, annak lazasága, könnyedsége miatt. 

Kolumbia Bogotá San Francisco   Eri, Klári, Bea, én már nem szomjasan, Feri és barátnője, Angelica, Alex és Moncsi

Ezzel mi sem vagyunk másképp. A következő három hónapot itt tervezzük eltölteni. Bár az ország nagy látványosságait az elmúlt években kipipáltuk, van egy olyan sanda gyanúm, hogy Kolumbia sok csodát tartogat még.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

1995-ben a közvéleménykutatások szerint a Föld legélhetetlenebb fővárosa Bogotá volt. Az ott élők 90%-a gyűlölte saját városát, mivel a hétköznapokat fegyveres és drogbandák tették élhetetlenné. Aztán jött egy filozófus, aki mindent megváltoztatott, és alig néhány év leforgása alatt az élhetetlen városból Dél-Amerika egyik legkellemesebb metropoliszát hozta létre. Bogotá ma egy igazi hippiparadicsom, ahol a bűnbandákat gördeszkás srácok és utcazenészek szorították vissza a favellákba.

Bogotában nem először járok, az elmúlt pár évben legalább fél tucatszor sikerült pár napot eltöltenem Kolumbia fővárosában. Első alkalommal 2009-ben voltam itt Erivel, de a város akkor nem tett ránk jó benyomást. Rengeteg volt a koldus és nincstelen, a szállásunk is egy szörnyű koszfészek volt. Ekkortájt Bogotá még messze nem volt az a hátizsákos- és hippiközpont, mint manapság.

Kolumbia BogotáBogotá látképe a Monserrate oldalából

Mára Candelaria utcáit ellepték a turisták, minden sarkon legalább két hostel várja a bulizni vágyó vándorokat, akik nem csalódnak. Bogotá óvárosa 24 órán át pörög, amihez a hostelek is idomultak; privát fürdővel ellátott szobát szerezni szinte lehetetlen, mindenhol a dormitoriók győzedelmeskednek, ha az ember egy kis magányra vágyik, akkor csúnyán a tárcájába kell nyúlnia. Hogy miként lett a drog fővárosából Dél-Amerika bulidesztinációja, arra az alábbi videó ad egy kis magyarázatot:

Röviden összefoglalva azt, amiről a videó szól. Egy bizonyos Antanas Mockus, litván származású kolumbiai filozófus, csodával határos módon megnyerte a bogotái önkormányzati választásokat 1995-ben. Mockus városfejlesztési tervei között nem metrók és autópályák építése szerepelt, hanem az ivóvíz bevezetése a házakba, a mindennapi testmozgás megteremtése a lakosság körében, valamint a felszíni közlekedés normalizálása. Ez utóbbi kettő szorosan összekapcsolódott, mivel a hét milliós város sugárútjain hermetikusan elzárt buszsávokat és bicikliutakat alakított ki, az autósok legnagyobb bánatára. Az amúgy is szmogos városba a bejutás lehetetlenné vált, mivel a korábban négysávos utakból csak egyetlen sávot hagyott meg a gépkocsiforgalomnak, így Bogotá közlekedése összeomlott. Mockus azonban kitartott elvei mellett, amivel letörte mind az autósok, mind a buszmaffia szarvát. Az autótulajdonosok kocsijukat biciklire cserélték, a maffia módszerekkel irányított magán busztársaságok pedig a külvárosokba szorultak. A TransMilenio névre hallgató buszhálózat akkora siker lett, hogy néhány hónapon belül Kolumbia többi nagyvárosa is belefogott valami hasonló kialakításába. Mára Latin-Amerika minden metropolisza Bogotát koppintja Caracastól Limáig, Guatemalavárostól Quitóig, de újabban európai nagyvárosok, köztük Budapest vezetése is eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha átvennék a sikeres koncepciót Bogotától.

Kolumbia BogotáCsak a TransMilenio hajthat be a belvárosba

A bicikliutak kialakítása olyan sikeres lett, hogy 2013-ban fajlagosan Bogotában adták el a legtöbb kerékpárt Peking és Amszterdam után. Kolumbia igazi biciklinagyhatalommá vált, aminek legszembetűnőbb eredménye a 2014-es Giro di Italia kettős kolumbiai sikere. Bogotában minden hétvégén megtartják a Ciclovia nevű rendezvényt. Ilyenkor a legnagyobb sugárutakat teljes egészében lezárják a kocsiforgalom elől, átadva a terepet a bicikliseknek.

Kolumbia BogotáŐrült figurákból nincs hiány Bogotában

Mockus 1998-ban elindult az elnöki székért, így helyét Enrique Peñalosa vette át, aki folytatta a filozófus városfejlesztési munkálatait. Bogotá minden kerületébe kivezette a TransMileniót, az elhagyatott és veszélyes tereken pedig kivilágított, szabadon használható sportpályákat, grundokat alakított ki. Bogotá ezzel az egyik legzöldebb és legsportosabb fővárossá vált, ahol az elmúlt 15 évben tizedére esett vissza a bűnözés. Persze Bogotá ettől még nem lett a rend és erkölcs zászlóshajója, mivel külvárosai ellenőrizhetetlenül növekednek, melegágyat adva a bűnözésnek, de az biztos, az elmúlt két évtizedben a Földön egyetlen város vezetése sem tett annyit a lakóiért, mint Bogotáé. Ha ma megkérdezel egy bogotáit, hogy szereti-e a városát, 90%-uk azt fogja mondani, hogy igen.

Kolumbia BogotáBogotá főtere csak esti kivilágításban mutatós

Candelaria teljesen magával ragadja az embert még úgy is, hogy a városrésznek nincs igazi látnivalója. A főtér nem túl szép, köszönhetően az 1985-ös M-19 vezette gerillaszervezet gyújtogatásnak, aminek során leégett a bíróság épülete, s amit egy meglehetősen rusnya, modern betonkockával helyettesítettek. A katedrális bár jól mutat a zöld hegyek előtt, az ember nem esik hasra tőle.

2001 óta látogatható szabadon a Botero Múzeum, ahol a leghíresebb kolumbiai festő "minden hájjal megkent" képei láthatóak a falakon. Sokan nem szeretik Boterót egyhangúsága miatt, de ha az ember képregényfestőnek tekinti, igen szórakoztatónak fogja tartani.

Kolumbia BogotáEri betér a Botero Múzeumba

Bogotá első számú nevezetessége az Aranymúzeum. Szemben a limai Aranymúzeummal, ahol majdnem 20 dollárt kérnek el a belépésért, itt csak másfél dollár a sarc. A különbség nem csak árban mutatkozik meg; Bogotá Aranymúzeuma a mexikóvárosi Antropológiai Múzeum mellett a legizgalmasabb gyűjtemény, amit életemben láttam. Bár Kolumbiában a San Agustín-i mellett nem tudunk kiemelkedő civilizációról, a legnagyszerűbb aranyleletek mégis ebből az országból kerültek elő. A három szintes múzeumban szisztematikusan ismerkedik meg az ember az egykori kultúrákkal egészen elképesztő használati- és kegytárgyak kíséretében. A több órás bejárás fénypontja a sötét szoba, ahol misztikus zene kíséretében pillanthatod meg a Guatavita-lagúna mélyén talált aranytárgyakat és egy akkora smaragdot, mint az öklöm.

Kolumbia BogotáA bogotái Aranymúzeum az egyik legjobb múzeum Dél-Amerikában

Candelaria fölé magasodik Monserrate. A 3152 méter magas csúcson már a 17. század közepén templomegyüttest akartak építtetni, azonban arra a 20. század elejéig nem került sor. Évszázadokon keresztül csak egy kereszt volt látható a hegytetőn, előtte a szenvedő Jézus szobrával, míg végül megépült az elsőre jelentéktelennek tűnő templom. Monserrate máig fontos kegyhely, ahová hétköznapokon rengeteg turista érkezik, mivel a csúcsról csodás képeket lehet lőni a fővárosról. Mindenki felvonóval érkezik, lefelé azonban gyalogosan jutnak le a turisták egy kellemes ösvényen, ami összeköti az óvárost a hegytetővel.

Kolumbia BogotáMonserrate megéri a lanovkázást

A bejegyzés elején említettem, hogy Bogotá Dél-Amerika bulifővárosa. Az egyetemi élet igen erős, de kevesen tudják, hogy hol vannak a legjobb bulik. A külföldiekre a túlárazott szórakozóhelyeket sózzák rá a Zona Rosában, de Christian barátom felvilágosít egy sör mellett:

- Felejtsd el! A Zona Rosában iszonyú drága minden. Chapinero a legjobb hely!

Chapinero egy argentin cipészmesterről kapta a nevét, aki Bogotá külvárosában bütykös lábúaknak készített cipőket (a bütykös lábúakat chapineseknek nevezik Kolumbiában). Mivel a munkás rétegen túl a kolumbiai elitben is sokan szenvedtek bütyöktől, a cipész gyorsan hírnévre tett szert. Évtizedeken át tartó hibátlan munkájának eredményeként a városvezetés a zónát Chapinerónak nevezte el.

Kolumbia BogotáA graffitik is arról árulkodnak, hogy Bogotá laza hely

Christiannak igaza volt: Chapineróban ma már nem a munkától, inkább a tánctól nő az embernek bütyke, mivel a parti negyedben egymást érik azok a klubok, ahol az anyagilag kevésbé jól elengedett egyetemisták szabadulnak meg a pesóiktól. Van itt minden a salsa clubtól a techno őrületig. Azt azonban nem tudom, hogy Christiannak mi az olcsó, mivel az egyik klubban sikerül 2500 Ft-ért innunk egy alkoholmentes cuba librét.

Kedden ismét ránkcsörög Christian:

- Mutatok valamit a Zona Rosában. Ilyen klubot úgysem láttatok még.

Valóban nem. Keddenként az egyik bárban külföldi-kolumbiai ismerkedős estet tartanak, ami arról szól, hogy a külföldi a pultnál elkéri országának zászlaját, amit kitűz az asztalára, aztán csak vár. No nem kell sokáig, a kolumbiaiak elég közvetlenek. Jellemzően fiúkhoz lányok, lányokhoz fiúk telepednek le és beszélgetni kezdenek. Így javul a kolumbiai fiatalok angoltudása, valamint fejlődnek a nemzetközi kapcsolatok is. Magyar zászló nem lévén a pultnál, Christian haverjaival múlatjuk az időt hajnalig. Ja, Christiannak abban is igaza volt, hogy a Zona Rosa drágább. Itt már 3500 Ft egy cuba libre, bár ennyiért már legalább nem alkoholmentes...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kolumbiáról sok rosszat hallani, de szerencsére egyre többen és többen írnak arról, hogy az ország csodálatos. Nem először vagyunk itt, bár ezúttal csak keresztül rohanunk az országon. Azonban ez a pár nap is elég ahhoz, hogy elmondjuk: Kolumbiában élnek a legrendesebb emberek...

Pár óra alvás után, enyhén másnaposan szedjük össze a cuccainkat, és megindulunk az országúton Popayán felé. El Estrechótól egy kilométerre egy katonai bázis van. Jónak tűnik a helyszín, de tíz perc múlva elzavarnak minket, hogy a katonaság előtt tilos stoppolni.

Visszább vonulunk az úton és várakozunk. Sokan villantanak, mások ugyanúgy felfelé tartják a hüvelykujjukat, mint mi, de megállni senki nem akar. Gúnyosnak érezzük a dolgot, de felrémlik bennem, hogy Kolumbiában a katonák szokták a stopposok nemzetközi jelzését mutatni, ezzel tudtára adni az úton lévőknek, hogy a vidéket megtisztították a gerilláktól. Nincs mit tenni, buszra kell szállni. Dél is elmúlt, s ha nem indulunk el, soha nem érkezünk meg Venezuelába.

Az egyik busz Calíba tart. Az ára borsos, 20 dollár fejenként. Alkudunk, és végül elvisznek kettőnket egy 20-asért. Nem rossz. Calíba 5 óra múlva érkezünk, közben ismét rácsodálkozunk a tájra. Bár már vagy tízszer végigbuszoztam életemben a Popayán-Calí távot, mindig rácsodálkozom az élénkzöld hegyekre.

Calí nagy város, ráadásul a salsa egyik fővárosa, de most nincs időnk rá. A termináltól nem messze veszünk ki egy szobát. Eléggé aljas, de egy éjszakára jó lesz. Kajáldát keresünk, de a legretkesebb kifőzdében sem engednek a 10 dolláros árból egy rizses húsért, így végül a buszpályaudvaron eszünk egy levest.

A nagyvárosokban az a rossz, hogy még annyira sem lehet stoppolni, mint a katonaság előtt. Marad ismét a busz, amivel egész Ibaguéig utazunk. Ezen a szakaszon is volt már szerencsém végigmenni, ha lehet, még fantasztikusabb, mint a Popayán körüli hegyek.

Ibagué környékén csodaszép hegyvidéki ranchek láthatókIbagué környékén csodaszép hegyvidéki ranchek láthatók

Ibaguéban töltjük az éjszakát. Nem szép város, a szálló sem kimondottan vendégmarasztaló, de egy éjszakára megint csak jó lesz. Ibagué a Nevado Tolima lábánál fekszik, csodálatos helyen, de a hangulata inkább perui, sem mint kolumbiai. Kopottas betonépületek, rendezetlen utcakép, szemetes sikátorok. Van egy sétálóutcája, ami azonba él és virul, rengeteg kis kávézóval és evővel. A városon keresztül folyik a Rio Combeima, aminek a völgye állítólag hasonlóan szép, mint a Cocoráé 100 kilométerrel északabbra. Sajnos erre sincs most idő, mert vár Venezuela.

Másnap újra busz és irány Bogotá. Először leereszkedünk a Rio Magdalena völgyébe, ami kétségkívül Kolumbia legszárazabb vidéke, majd megkezdjük az emelkedést fel Bogotába. Az út jó öt órán át tart, de nem bánjuk a sok ücsörgést. Bogotá környéke fenomenális. Melgar felett az erdő ismét kizöldül, mindenfelé medencés villák sorakoznak. Kevés főváros környékén lehet ilyen gazdagságot látni.

Bogotába majd másfél óra tötymögés után érünk be. A külváros déli része nagyon gázul néz ki, nem szívesen szállnék ki, az az igazság. A terminál környéke azonban más tészta. Mindenhol nagyon szépen és igényesen felépített vörös téglából épült lakótelepek láthatók, a parkolók parkosítottak, az utcák tiszták. A belváros sem különb, Bogotá tiszta és rendezett város. Hogy miért, arról majd egy külön bejegyzésben írunk, mert Kolumbia fővárosa megér egy egész cikket.

Másnap egy régi felkérésnek teszünk eleget. Találkozunk Moncsival és Alexszel, akik hónapokkal ezelőtt költöztek Kolumbiába a jobb élet reményében. Őket is meglepte, hogy Kolumbia mennyire modern és biztonságos ország, de ami igazán mellbe vágta a párost, azok az árak. A belvárostól kocsival jó 30 percnyire laknak egy 15 emeletes lakótömb egyik lakásában, aminek bérleti díja havi 2 millió peso, valamivel több mint 1000 dollár. Ennyiért Budapesten a Rózsadombon lehet házat bérelni.

- Nem maradunk itt sokáig. Nagyon drága Bogotá, nézünk házat valahol Melgar környékén - mondja Alex sörözés közben.
- Nekem mindig is álmom volt Kolumbia. Caratgenában szerettem volna élni gyerekkoromtól fogva - szól közbe Moncsi, akivel egyébként egy egyetemre jártunk, rengeteg a közös ismerősünk, de találkozni soha nem találkoztunk.

Jó magyarokhoz mérten kellemesen elhajlunk az este végeztével. Másnap mázlink van, mert Alexék éppen Tunjába készülnek, ami nekünk kapóra jön. El Estrechótól végig busszal jöttünk terveinkkel ellentétben, így kezdünk kifogyni a pénzből. Tunja felé az út nem túl izgalmas, viszont semmivel sem kevésbé zöld, mint ezidáig volt. Sőt! A legelőkön tehenek jelennek meg, ami a környéknek Tirol hangulatot ad.

Tunjában jártam már párszor. Ibaguéhoz hasonlóan nem egy szép város, de főtere a legnagyobb Kolumbiában. 3000 méteren fekszik, amitől igen hűvös a klímája, ráadásul gyakran szitál az eső. Ezúttal nem töltjük itt az éjszakát, hanem felbaktatunk a kivezető úton a városhatárhoz, majd várakozunk. Egy órán belül szerencsénk van, egy fiatal srác áll meg dzsipjével. Javier két kislányát, Matildát és Oliviát viszi kirándulni San Gilbe.

Tunja főterén egész pofásak a házakTunja főterén egész pofásak a házak

- Spanyolországban éltem éveken át. Napszemüvegeket árultam, szabadidőmben pedig utazgattam Európa szerte. Ott láttam hozzátok hasonló stopposokat. Ember! Ez errefelé nem divat, haladtok egyáltalán?
- Ahogy látod - adom az egyértelmű választ.

Tény, Kolumbia nem a stopposok paradicsoma. Ahogy egész Latin-Amerika nem az, csak ott állnak meg az autósok, ahol nincs, vagy csak nagyon ritkán van tömegközlekedés. Sokan csak pénzért hajlandóak elvinni, ahogy volt az pl. Tobago szigetén még 2013 elején.

Az úton sokat dumálunk az európai és a kolumbiai életről, arról, hogy Javier egyszerűen a jobb élet reményében költözött vissza Kolumbiába. Igen, ma Kolumbiában - vagyis annak gerillamentes részében - az életszínvonal magasabb, mint Magyarországon vagy Spanyolországban. Persze nem a favellákról beszélek, ahol sokan írni és olvasni sem tudnak, hanem az átlag nagy- vagy kisvárosi emberről, akinek biztos a megélhetése. Az átlagkeresetek jóval a magyar felett vannak, bár az árak is magasabbak.

Javier olyan szállót keres éjszakára, ami a gyerekeknek is megfelel. Így kötünk ki egy útszéli csárdánál, aminek úszómedencés apartmanjai vannak. Horror az ára, 50 dollár egy éjszaka, így megkérjük a tulajt, hadd verjünk sátrat a parkolóban.

- Ne vicceljetek már! Verjétek itt fel a a szálló területén! - veti oda a jómódú 60-as fickó.

Annyira jófejek, hogy egy fillért nem fogadnak el az ott töltött éjszakáért, így benevezünk a csárdában egy ananászos csirkére. Tényleg úgy érzem magam, mintha Nyugat-Európa gazdag vidékére csöppentem volna.

Másnap korán útra kelünk, így nem tudunk elbúcsúzni Javieréktől. Két földműves vesz fel minket, olyan tájszólással beszélnek, hogy egy szavukat nem értjük. Annyit kiveszünk a mondókájukból, hogy meghívnak minket a tanyájukra, ahol addig maradunk, ameddig csak akarunk. Biz' Isten kihasználnánk a lehetőséget, ha lenne időnk, de sajnos nincs. Egy közeli faluig jutunk velük, ahol kisbuszra szállunk, s egy óra múlva San Gilben vagyunk. A környéket korábban már körbejártuk, így ezúttal csak a terminálig jutunk, ahonnan irány Bucaramanga.

Bucaramangában ehhez hasonló üvegpaloták vannak mindenfeléBucaramangában ehhez hasonló üvegpaloták vannak mindenfelé

Az ország ötödik legnagyobb városa nem túl látványos, viszont hihetetlenül tiszta és rendezett. Az éjszakát a belvárostól nem messze töltjük annak a Yaddynak köszönhetően, akivel még a buszon futottunk össze. Annyira megörült nekünk, hogy ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse a taxinkat a pályaudvarról. Az elmúlt három napban annyi jófejjel találkoztunk, hogy az már nekünk kellemetlen.

Jól körbejárjuk a várost, de a modern lakóparkokon kívül egyéb látnivalóra nem bukkanunk. Ettől függetlenül a város hangulatos, rengeteg a bár és az apró étterem, amik tele vannak emberekkel. Bucaramanga él.

Másnap ismét kénytelenek vagyunk buszra szállni és a határ felé venni az irányt. Pamplonáig jutunk. Az út ismét emlékezetes, de főként azért, mert rettentően lassú. Gyök kettővel vánszorgunk órákon át egy teherautó mögött, előzni esélyünk sincsen. Naplementére esünk be a 2500 méteren fekvő egyetemi városba. A szállók drágák, így magán házakba csöngetünk be, hátha van valahol kiadó szoba, de semmi. Mindenhol egyetemisták laknak, így végül kikötünk a főutca egyik szobáztató szállásán. A csengő folyamatos nyomása után megjelenik a szálló tulaja leizzadva, sliccét gombolva. Igazi útszéli motel hangulata van a dohos szobának, de legalább csak 12 000 pesóba kerül. Retkes is, büdös is, olcsó is. Pamplona maga amúgy se nem csúnya, se nem szép város, olyan jobb fajta ecuadori település feelingje van. A klíma is pont olyan.

A Pamplona főterén álló templomA Pamplona főterén álló templom

Még Yaddy mondta Bucaramanga felé jövet, hogyha van időnk, akkor ugorjunk be Chinacotába, mert ezen a hétvégén van az éves falunap. Pamplonából délben indul egy busz arrafelé, így kikocogunk a terminálra és várunk. Az egyik bolt előtt néhány fickó üldögél és sörözget. Magukhoz hívnak és azonnal meginvitálnak minket egy üveg Pókerre. Aztán mégegyre, majd megint mégegyre. Éppen szállítmányozási cégük fennállásának tizedik évfordulóját ünneplik, apa és három fia. Sokat kérdeznek az európai válságról, mert nem értik mi történik mifelénk. Barátaik és rokonaik mind hazatértek Spanyolországból, mert hogy állítólag jobb a helyzet Kolumbiában. Kellőképp sikerül ismét elhajolni, persze ezúttal sem engednek semmit sem fizetni, még a pályaudvari pisilést is állni akarják.

Végül valamivel egy után indul a busz a piciny Chinacotába. A nagyon kellemes klímájú faluban valóban falunapokat tartanak. A busz alig tud becsorogni a településre, ahol pörögnek a malacok a nyárson, folyik a sör az utcán, gyerekek ugrálnak a felfújható gumikastélyban. Kedvünkre való hely, így szállás után nézünk, bár az embertömeg láttán sok reményt nem fűzünk hozzá. Egy magánháznál lenne szoba, de a néni a fürdőszoba nélküli lyukért 100 000 pesót kér. Teljesen esélytelen, így sétálunk egyet, majd beülünk enni egy adag kolbászt, végül visszaszállunk a buszra és irány Cúcuta.

A chinacotai majálisA chinacotai majális

Az eddigi nagyvárosok nem varázsoltak Kolumbiában, de mindnehol nagyon kedves emberek fogadtak. Ez Cúcutában sincs másként. Egy enyhén illuminált hajléktalan lép oda hozzánk, gondoljuk kunyerálni. Motyog valamit a bajsza alatt, de többedszerre sem értem meg, hogy mit, így továbblépnék, mire végre normálisan kinyitja a száját:

- Csak azt akartam kérdezni, hogy miben segthetek nektek, turistáknak?

Azaz egy részeg csöves miben tudna a szolgálatunkra lenni. Az ecuadori határtól El Estrechóig elhoz minket egy katona, aki ezek után minden piánkat fizeti. Bogotából egy magyar pár visz minket Tunjáig, onnan Javier szállít minket majdnem egész San Gilig. A helyi hotel tulaja nem engedi, hogy fizessünk az éjszakáért, majd ezután két földműves meghív a tanyájára. Yaddy a bucaramangai buszról fizeti a taxinkat, Pamplonában a pályaudvaron néhány ünneplő fickó meginvitál minket fél tucat sörre, most pedig egy hajléktalan akar a segítségünkre lenni.

Sajnálom, hogy Kolumbiára most csak ennyi idő maradt, de jövünk mi még ide vissza, és remélem, mindenkinek meghálálhatjuk azt a sok jót, amit az elmúlt 5 napban kaptunk. Eddig is tudtam, hogy a legrendesebb emberek Kolumbiában élnek, de hogy minden napra ennyi segítőkész ember jusson, az még nekem is új. Sok szépet a rohanás alatt nem láttunk, de ettől függetlenül ebbe az országba bármikor, bármennyi időre visszatérnék. De most irány San Cristóbal és Venezuela...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)