Dögunalom Amazóniában

Akinek az az álma, hogy egyszer az Amazonason utazik, az felejtse el, de nagyon gyorsan. Már tőle több ezer kilométerrel fejebb is halálosan unalmas a folyó, az élővilágot megpillantani pedig esélyed sincsen. A Rio Urubambától sokat vártunk, de nagyon keveset kaptunk tőle. Elvesztegettünk négy napot az életünkből, cserébe ülhettünk tíz órán át egy platón Peru legrosszabb útján.

Reggel 8-kor indulunk csónakkal tovább a Rio Urubambán egész Sepahuáig. Mióta Camiseában beindult a gáztermelés, a közlekedés is olcsóbb lett. A 4 órás útért mindössze 40 solt (kb. 3200 Ft) kérnek el fejenként, ami folyami utazásért nem sok pénz. Errefelé az Urubamba már elég széles ahhoz, hogy az ember halálra unja magát az ücsörgéstől. Az egyetlen említésre méltó esemény az, mikor úgy féltávnál egy indián faluban beszáll két fehér srác a csónakba. Az egyikük infúzióval érkezik. Az első gondolatunk az, hogy maláriás lett, de Sepahuába érkezvén megtudjuk, hogy nincs semmi komoly baja.

Sepahua kikötőjeSepahua kikötője

- Tegnap megkínáltak chichával a helyiek. Jól bemákoztunk tőle, egy óra múlva már fostam és hánytam. Reggelre úgy kiszáradtam, hogy a helyi doki rámkötötte ezt a vackot.
- Mit kerestek itt és honnan jöttetek?
- Kanadaiak vagyunk. Én Pucallpában lakom, csak elkísértem a cimborámat - mondja az infúziós srác.
- Egy nemzetközi szervezetnek dolgozom, ami kézműves termékekkel foglalkozik. Ide is kosarakért jöttünk - veszi át a szót a másik.

Sepahua olyan szép, hogy ez találtatott a legjobb képnek a falurólSepahua olyan szép, hogy ez találtatott a legjobb képnek a róla

Lassan két hete, hogy egyetlen turistával sem találkoztunk, mégsem érezzük úgy, hogy a srácokkal több időt szeretnénk együtt tölteni. Elmarad az ilyenkor szokásos "Gyere! Igyunk egy sört!" kezdetű kapcsolatépítő tréning, ami elsősorban annak tudható be, hogy az infúziós srácot elég nehéz lenne rádumálni a piálásra, másodsorban pedig azért, mert két hónapot sikerült lehúznunk Peru turistásabb vidékein. A milliónyi gringó után magányra vágyik az ember és nem igényli más fehérek társaságát. Bár ugyanott veszünk ki szobát, mint ők, a recepción búcsút intünk egymásnak. Bevetjük magunkat a Camiseánál jóval nagyobb Sepahuába, ami ugyancsak machiguenga településként kezdte, de mára a térség fontos kereskedelmi központjává vált. Mindez azt jelenti, hogy az utcák tömve vannak árusokkal, akik kizárólag gagyit próbálnak rásózni az odatévedőre.

Indián kultúrával már csak falfestményeken találkozik az emberIndián kultúrával már csak falfestményeken találkozik az ember

Másnap reggel folytatjuk tovább utunkat a folyón Atalayáig. Soha nem értettem azokat az embereket, akik arról álmodoznak, hogy egyszer az életükben az Amazonason utazzanak, mivel már ezen a szakaszon olyan széles a folyó, hogy a túlpartot csak vékony csíknak lehet látni. Atalaya az Urubamba és a Tambo torkolatánál fekszik, pont annyira izgalmas, mint volt Sepahua. Annyi a különbség, hogy itt már vannak autók, mivel ide érkezik út. Szállást nagyon nehezen találunk, mert amik nincsenek tele, azok egytől egyig retkes bordélyházak. Megtudjuk, azért nincs szoba az egész városban, mert valamilyen politikai gyűlés lesz holnap, amit még a TV is közvetít. Az Atalaya féle városok környékén nem jó ötlet sátrat verni, így az egyetlen opció egy magát három csillagosnak mondó hotel, ahol 60 solért kapunk szobát. A legjobb a fürdő, amiben nem zuhanyzó, hanem fürdőkád van egyetlen, hideg vizes csappal.

Ezúton szeretnék gratulálni az atalayai Hotel Brando építészénekEzúton szeretnék gratulálni az atalayai Hotel Brando építészének

Mivel Atalayában sem marasztal minket semmi, másnap kituktukolunk a külvárosba, ahonnan elvileg dzsipek indulnak Satipóba. Még csak nem is lassít a mototaxi, mire négy sofőr csüng az ajtón, hogy őket válasszuk. Két "dejame en paz" (hagyj békén) felkiáltás után felülünk véletlenszerűen az egyik platóra. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a sofőrök majd legyilkolják egymást, minket meg győzködnek, hogy üljünk át a másik dzsipbe. Ilyenkor a legjobb nem felvenni a szemkontaktot, csak bámulni meredten előre. Emlékszem, mikor néhány éve Guatemalavárosban két taxis késsel rontott egymásnak előttünk, mert folyamatosan alálicitáltak a menetdíjnak. Végül mindenki megnyugszik, mi pedig elindulunk Peru valószínűleg legrosszabb útján vissza a civilizációba. Eri harmad távnál közli, hogy nem bír tovább bezsúfolódva ücsörögni nyolcad magával egy platón, így bekéredzkedik az utastérbe, még ha oda kétszer annyiba is kerül a jegy. Soha nem csinált ilyet korábban, mert szereti a platón utazást, de ez az út tényleg egészen szörnyű. Én maradok, de a végére nagyon nincs jó kedvem. Tíz órán át vergődök mindenféle népek között, miközben a dzsip vagy tengelyközépig süllyed a sárba, vagy okádja fel a port a platóra. Olykor úgy tűz a nap, hogy hőgutát kapok, máskor pedig felkapaszkodunk egy 2000-es hágóba, ahol kockára fagyok.

Atalayában a legszebb látnivaló valószínűleg EriAtalayában a legszebb látnivaló valószínűleg Eri

Menet közben asháninka falvakat keresztezünk. Az egyikben azt látjuk, hogy az út szélén az egész falu fejvesztve rohangál. Ekkor pillantjuk meg azt a szerencsétlen nőt, aki vadászat közben a saját csapdájába lépett bele. Az alsó lábszárát tulajdonképpen csonkolta a szerkezet; nem hiszem, hogy egy ilyet ennyire távol mindentől túl lehet élni. Sofőrünk persze nem áll meg, mert a meszticeknél pont olyan az indiánkérdés, mint nálunk a cigány.

Na ilyenkor mi van? - útban SatipóbaNa, ilyenkor mi van? - útban Satipóba

Este 8 óra körül, halálosan fáradtan esünk be Satipóba. Mivel tavaly már jártunk itt, így tudjuk, melyik szállóban töltjük majd az éjszakát, mielőtt bevetnénk magunkat Oxapampába és Pozuzóba. Pár napja azt reméltük, hogy az Urubambán való utazás és a machiguengák hasonló élményt nyújtanak majd, mint tavaly a VRAE és az asháninkák, de sajnos nem. A gáz mindent megváltoztatott, a folyó pedig roppant unalmas. Vagy egyszerűen csak túl sok kalandban volt már részünk...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Fúvócsőből iPhone

Pár évtizeddel ezelőtt a Rio Urubamba felső-amazóniai szakaszán élő machiguenga indiánok még vadásztak és gyűjtögettek. Minimális kapcsolatuk volt a hegyvidék népeivel és a perui fővárossal, Limával, aztán 1981-ben a Shell felfedezte Dél-Amerika egyik legnagyobb földgázmezőjét Camisea falu közelében. Hogy milyen eljutni 30 év alatt a fúvócsőtől a iPhone-ig? Camiseában megtudtuk.

Timpía és Camisea között félúton hatalmas gáztartályok tűnnek fel. A háttérben telefontornyok sorakoznak, ránézve a mobilomra látom, hogy maximális térerőm van. Mindez négy órányi csónakútra az utolsó közúton elérhető településtől, Amazónia szívében.

- Itt vannak a gázmezők - mutat a tartályok felé csónakosunk - Mindjárt Camiseában vagyunk.

Camisea körül rengeteg a hajóCamisea körül rengeteg a hajó

Mikor felsejlik Camisea a szemünk előtt, egyértelművé válik, hogy itt sem fogunk indiánkultúráról forgatni. A kikötőből betonlépcső vezet fel a magaspartra, ahonnan járdán lehet bejutni a településre. Az első épület, ami szembejön velünk, egy két szintes, gyönyörűen lelakkozott fapalota. Hotel felirat van a tetején, de nincs mázlink, sajnos minden szoba foglalt.

Érkezett egy kevés orvosság a kórházbaÉrkezett egy kevés orvosság a kórházba

Továbbmenvén a járdán egy klasszikus őserdei falu képe kezd körvonalazódni. Középen egy füves leszállópálya maradványai látszanak, amit néhány éve magára hagytak, mivel aszfaltozott repülőtér épült nem messze a településtől. Helyén focipálya figyel, valamint egy apró kórház és iskola, ami körül iskolás indián gyerekek szaladgálnak. Kíváncsiskodunk még három szálláshelyen, hogy van-e a szoba, de minden tele van. Mivel egész nap alig ettünk pár falatot, betérünk egy kifőzdébe, ahol természetesen csak rizs kapható csirkével. A szomszéd asztalnál két 50 év körüli mesztic fickó falatozik, mikor meglátnak minket, egyikük angolul csak annyit kérdez:

- Turisták vagytok? Honnan jöttetek?
- Magyarországról - válaszoljuk.
- Óóó! Budapest csodaszép város.

Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy Peruban bárki is tudja Magyarország fővárosát, nemhogy egy indián faluban.

Machiguengák és a Rio UrubambaMachiguenga fiatalok és a Rio Urubamba

- Jártam Budapesten párszor. Raúl vagyok - nyújt kezet a kulturált megjelenésű fickó.
- Hogy kerültél Magyarországra?
- Turistaként. 22 éven át éltem Róma mellett egy kis városban. Tavaly visszaköltöztem Peruba, illetve ide, Camiseába, a jobb élet reményében.
- Most viccelsz?
- Dehogy viccelek. Camisea egy álom.

Hosszú beszélgetés kezdődik a rizses csirke és pár üveg sör mellett arról, mi is történik most pontosan Camiseában. Raúl elmeséli, hogy Olaszországban villanyszerelőként és kőművesként dolgozott, de a végén a havi 1500 eurós fizetése semmire nem volt elég. Tavaly úgy gondolta, elég volt Európából, és hazaköltözött Peruba, főként azért, mert hallotta, Camiseában most rengeteget lehet keresni.

- 3000 solt (kb. 240 000 Ft) keresek havonta kőművesként, de ingyen van a szállásom, az áram, a TV, minden. Csak a kajára van gondom.
- Nem hiányzik az olasz élet?
- Dehogynem, főleg az ételek. De hát perui vagyok, bírom a rizst csirkével - röhög.
- Ez komoly, hogy 3000 solt lehet itt keresni kőművesként?
- És mi alul vagyunk fizetve, igaz, José? - fordul meglehetősen szótlan cimborája felé - a mezőn dolgozók 5000 solt, a mérnökök több mint 20 000 solt keresnek. Itt Camiseában az utcaseprő is jobban él, mint Limában egy tanár.

6,2 millió sol, azaz kb. 500 millió forint jut gyermekétkeztetésre6,2 millió sol, azaz kb. 500 millió forint jut gyermekétkeztetésre

Sokat hallani otthon arról, hogy az olajvállalatok leirtják az indiánok erdőit, ezzel ellehetetlenítve az életüket. Raúlnak erről is megvan a véleménye.

- Nézd, Andrés! Ezek az emberek 30 éve még fúvócsővel vadásztak. Ma mindegyiknek iPhone-ja vagy Blackberry-je van. Főzni még nem tudnak, de majd változik ez is, ugye, Felipe? - bök oda a machiguenga származású étteremtulajnak, aki mosolyog egyet, majd tekintetét visszafordítja a síkképernyős TV felé.
- Oké, de azért nem mindegyik faluban van ekkora jólét.
- Nem hát. De az a buta casiquéknek köszönhető, akik direkt szegénységben tartják a népüket. Camiseában elkezdődött valami, a fiatalok látják, hogy mennyivel könnyebb az itteniek élete, mint innen 20 kilométerre.
- És mi van a nantikkal?
- Kikkel?
- Akik innen pár órányira élnek és nem akarnak kontaktálni a külvilággal.
- A minap pont itt volt az egyikük - kapcsolódik be a beszélgetésbe Raúl kollégája - Lejött a kenujával, hozott néhány levadászott állatot, amit becserélt machetére meg egy kis italra.
- Ezek szerint kontaktálnak a külvilággal?
- Persze. Évek óta jönnek kereskedni. Viccesen néznek ki, de a légynek sem ártanak.

Camiseában 1994-ben kezdték el kitermelni a földgázt, de 1998-ban, a perui politikai válság idején felfüggesztette a Shell a munkálatokat, amit 2000-től egy hat olajtársaságból álló konszern vett át. A növekvő termelést nem bírták a tartályok és az uszályok, ezért tíz éve az állam gázvezetéket építtetett Camisea és a Csendes-óceán partján fekvő Pisco között.

30 éve még fúvócsővel vadásztak, ma divatosak30 éve még fúvócsővel vadásztak, ma divatosak

Camisea őslakói csak úgy engedélyezték a fúrótornyok felállítását, hogy a konszernnek kötelező volt munkát adnia a falu minden lakójának, ráadásul olyan fizetéssel, amire bárhol a világon rábólintanának. A camiseai machiguengák úgy néz ki, elégedettek az életükkel. Aki látott már közelről olyan őserdei közösséget, ami vadászatból próbálja magát fenntartani, az tudja, hogy mennyire örülnek, ha rizses csirkéhez jutnak. Camisea ma amazóniai mércével ragyog.

Addig beszélgetünk, amíg szépen éjfél nem lesz. Szállásunk nem lévén kénytelenek vagyunk sátrat állítani a kikötőben. Raúl megnyugtat, hogy senki nem fog minket kirabolni:

- Ezek az emberek ma sokkal jobban élnek, mint bárki más Peruban. Nem lopják el a fényképeződ, ne aggódj. Ha kell nekik egy, megveszik - röhög.

Hotelszoba nem lévén a kikötőben sátraztunkHotelszoba nem lévén a kikötőben sátraztunk

Másnap reggel, mielőtt továbbállnánk Sepahuába, harapnivaló után nézünk. Az összes étterem tele van munkásokkal, sehol nincs egy szabad asztal. Végül sikerül bebocsátást nyernünk az egyik kajáldába, ahol az egyik nagy hangú machiguenga azzal büszkélkedik, hogy ő az Új Világ Köztársaság nagykövete.

- Mi az az Új Világ Köztársaság? - nézünk rá értetlenül.
- Néhény falu a folyó alsó szakaszán. Nekik vagyok a nagykövetük, mert ma van a machiguenga törzsfőnökök gyűlése. Miénk a gáz, miénk kéne legyen a hatalom. Meg fogjuk reformálni Perut. Nincs joga a meszticeknek ellopni a gázunkat. 

Hát így. Nem elég a fúvócső után az iPhone, egész Peru kell a helyi indiánoknak. Érdekes látni, mit jelent az, ha egy közösség az elmúlt 30 évet nem a gerillák elnyomása alatt tölti, mint az asháninkák, hanem együttműködve egy gázkonszernnel, élhető körülményeket teremt magának Amazónia közepén. Turista szemmel unalmas, de ha őket kérdezzük, biztosan elégedettebbeknek mondják magukat a szomszéd törzsnél...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Az elmúlt pár hónapban azzal volt tele a sajtó, hogy korábban nem kontaktált törzsek kapcsolatot teremtettek a perui asháninkákkal, mert összetűzésbe keveredtek drogfutárokkal. Ezeket a híreket jobb a helyükön kezelni, ugyanis olyanok, hogy nem kontaktált törzsek, ma már nem nagyon léteznek. Olyan bennszülött családok akadnak Amazónia mélyén, akik néhány generáció óta nem ápolnak semmilyen kapcsolatot a meszticekkel, de többségük bizony kereskedik a szomszédos, félig-meddig már civilizált közösségekkel. A nantik is ilyenek, akiket az elmúlt mindössze pár évben megtizedeltek a járványok. Velük Timpía orvosnője tartja a kapcsolatot...

Kiteniből akár vissza is térhetnénk Quillabambába és onnan Cuzcóba, de egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntünk, megpróbálunk végighajózni az Urubambán egész Atalayáig. Nehéz eligazodni a neveken, igaz? Nekünk sem sokkal könnyebb, pláne úgy, hogy erről a vidékről sok infót nem talál az ember sem az útikönyvekben, sem a neten. Reggel csak egyetlen dolog tűnik biztosnak, hogy jön majd egy busz a hegyekből, ami az utolsó, földúton elérhető településre, Ivochotéba tart.

Mint minden ilyen út, az Ivochotéba tartó is gyönyörűMint minden ilyen út, az Ivochotéba tartó is gyönyörű

Délután 3-ig ücsörgünk Kiteni főterén, de a busz csak nem jön. Ez idő alatt a fél falu beszédbe elegyedik velünk; nem értik, mit keresünk ezen a világvége helyen. Az érkező buszról mindenki tud, csak azt nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor halad keresztül a falun. Szerintünk, ha délután 3-ig nem jött, valószínűleg ma már nem is fog jönni, így elkezdünk alkudozni a taxisokkal, hátha valaki hajlandó utolsó fuvarként bevállalni minket. Az idősebbek mind rázzák a fejüket. Azt mondják, ránk sötétedne az úton, éjszaka pedig nagyon veszélyes arrafelé vezetni a szakadékok miatt. Végül egy fiatalabb taxissal egyezünk meg 130 solban (kb. 50 dollár), de azt hozzáteszi, hogy gyorsan fog hajtani, mert éjszaka neki sincs ínyére ezen az úton vezetni. Remek!

Ivochotéról ennyi bőven elégIvochotéról ennyi elég is

Sofőrünk tartja a szavát, a négy órás utat két és fél óra alatt tudjuk le. Halálfélelmünk van némelyik kanyarban, bár sokkal inkább attól tartunk, hogy valahol elakadunk a tengelyközépig érő vörös sárban, segítségnyújtás hiányában pedig a szabad ég alatt kell töltenünk az éjszakát. Végül naplementekor beesünk Ivochotéba, ami Kitenihez hasonlóan a földgáznak köszönheti létezését. A faluba nem tud bevinni minket a taxis, mivel csak egy gyaloghíd ível át a Rio Urubambán. Persze pont ömleni kezd az eső, így csurom vizesen toppanunk be a falu egyetlen szállójára.

Várják a csónakok az indulástVárják a csónakok az indulást

Ivochote pont olyan, amilyennek egy útvégi kereskedő falunak lennie kell. A szedett-vetett házak között lócitromtól terhes sáros utcák tekeregnek, amin mindenki szeretne valamit eladni. A munkásszállónak beillő hotelben megnyugtat minket a tulaj egészen értelmes fia, hogy holnap napfelkeltekor több csónak is indul Camisea irányába, ezért nem kell sok időt ezen a vadnyugati helyen töltenünk.

Nem hazudott a srác, reggel hatkor minden csónakos a hotel éttermében gyülekezik. Van, aki csak a környező ranchekre tart, de sokan vannak, akik egész Camiseáig szállítanak élelmiszert. Nem tart sok időbe ledumálni egyikőjükkel, hogy 50 solért dobjon el minket a két órányira fekvő machiguenga faluba, Timpíába.

A Rio Urubmaba korán reggelA Rio Urubmaba korán reggel

Amíg Ivochote a hegyek között fekszik, Timpía már hamisítatlan Amazónia. A váltás a két tájegység között egészen drámai. A Pongo de Mainique egy zúgó, ami közel három kilométeren át tart egy olyan kanyonban, aminek 500 méteres falairól számtalan vízesés szakad bele a folyóba. Nem győzzük kapkodni a fejünket a sok gyönyörűség láttán és bánjuk, hogy alig húsz perc alatt véget ér az egész.

Nehéz fotózni a zúgóban, de valahogy így kezdődikNehéz fotózni a zúgóban, de valahogy így kezdődik

Timpíába 9 óra magasságában érünk. A parton hatalmas sátrak vannak felállítva, amik alatt tonna szám áll a műanyag kacat. Timpíát elvileg indiánok lakják, a legkevésbé sem számítottunk lengyel piacra.

A falu tíz perc sétára van a folyótól. Betoppanva konstatálnunk kell, hogy ellentétben VRAE asháninka falvaival, Timpía egy kultúráját vesztett, modern indián település. Hatalmas oszlopokon távvezeték szalad, a házak jó része kőből épült, az emberek mind hétköznapi ruhát viselnek. Mikor a casiquét keressük, mindenki a falu határában álló modern csarnoképület felé mutogat.

Te ilyennek képzelnél egy indián falut?Te ilyennek képzelnél egy indián falut?

A csarnokban éppen megbeszélés van, öltönyös úriemberek mutogatnak grafikonokat a ránézésre fogalmatlan helyieknek. Mikor a casique észrevesz minket, odaszalad hozzánk. Bár lábujjközes papucsot és strandgatyát hord, a fején a ott virít a papagájtollas korona.

- Ne haragudjanak, de éppen arról alkudozunk a camiseai mérnökökkel, hogy bejöjjön-e az út a falunkba vagy kerülje-e el azt? Maguk mit gondolnak? - szegezi nekünk a meglepő kérdést az érezhetően kissé illuminált törzsfőnök.
- Hát, ha így hirtelen kéne döntenünk, akkor azt mondanám, hogy inkább kerülje el a falut, mert megmarad Timpía békés hangulata, de ez az Önök döntése - adom a hivatalos választ.
- Én is ezt mondom, de a faluvezetés utat akar. Ostobák! - rázza a fejét - Amúgy Felipe vagyok, Timpía vezetője. Mi járatban vannak?

Földút, villanypóznák... Timpía annyira autentikus, mint KazincbarcikaFöldút, villanypóznák... Timpía annyira autentikus, mint Kazincbarcika

Mostanra világos, hogy Timpía és a machiguengák nem olyanok, mint volt Quempiri vagy Otari asháninka közössége, ezért hadoválunk valamit, majd búcsúzunk a hivatali ügyektől amúgy is elfoglalt casiquétől. Visszasétálunk a partra, ahol beülünk a kereskedők ponyvája alá és várunk. Kisvártatva befut egy csónak, de a két mesztic fuvaros csak idáig jöttek.

- Kié ez a hajó? - kérdezem a sátor tulajdonosát, az asháninka származású Irmát.
- A gázosoké. Ők biztosan nem visznek el titeket, mert tilos nekik civileket szállítani.
- Velük tanácskoznak a helyiek a csarnokban?
- Igen. Épül az út Camiseáig, most döntenek a nyomvonalról.

Ezen a vidéken élnek a nantikEzen a vidéken élnek a nantik

Irmától megtudjuk azt is, hogy Timpíától alig három órányi járóföldre élnek a nantik, Peru egyik elzárt közössége.

- A falu orvosa, Ana néhány éve látogatja őket. Visz nekik orvosságot és machetét. Ő az egyetlen, aki beszél valamennyit a nyelvükön. Elfogadták a segítségét - meséli Irma.
- Ana itt van a faluban?
- Nincsen. A szomszédos falvakat járja, fogalmam nincs melyik nap tér vissza.

Visszasétálok a faluba, hátha valaki tud valami okosat mondani, de az orvosnő segédje is csak annyit mond, hogy majd a héten érkezik valamikor. Nem akarunk itt ragadni napokra, ráadásul az sem biztos, hogy Ana szóba áll velünk, így ezt a kalandot most ki kell hagyjuk.

Búcsúzás az Andoktól, irány Amazónia!Búcsúzás az Andoktól, irány Amazónia!

Ahogy Irma mondta, a gázosok tényleg nem hajlandóak elvinni minket, azonban délután 4-kor érkezik egy csónak, ami Camiseába tart. Naplementére futunk be a már sokat emlegetett faluba, ami ugyanúgy egy modern machiguenga település, mint volt Timpía, mégis teljesen más...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Magyarországon szinte senki nem tudja, hogy a történelem misztikus homályába veszett Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát, egy amerikai-magyar páros fedezte fel, pontosan 50 éve. Feltárása nem ment egyszerűen, mivel a romokat szellemek lakták, így a helyi indiánok nem szívesen segítették a régészeket. Pár éves munka után az archeológusok feladták a küzdelmet, így a romváros ismét feledésbe merült. Állítólag érkezésünk előtt utoljára 10 éve járt Vilcabambában külföldi, s az igazság az, hogy a romok pont úgy néznek ki, mint amikről tényleg megfeledkezett a világ úgy 10 éve.   

Quillabambából a négy órányira fekvő Kitenibe utazunk. Az út szörnyű állapotban van, így eléggé meggyötörten esünk be a poros kisvárosba. Sikerül a körülményekhez mérten egy egészen elfogadható szobát találnunk, bár a recepciós lány elég nehezen fogja fel, hogy külföldiként nincs perui személyi számunk. Végül bevállalja a rizikót és ráírja a regisztrációs lapra az útlevélszámunkat.

Kitenit az 1960-as években alapították, amit a környéken talált gázmezőknek köszönhet. Mára a faluból - a helyi viszonyokat tekintve - város lett, ami abban merül ki, hogy minden utca tele van kereskedőkkel, piacolókkal valamint buszra várakozókkal. A magunk fajta turistának nincs a városban semmi vonzó, mi azonban a fejünkbe vettük, hogy látni akarjuk Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát, így kénytelenek vagyunk egy éjszakát itt eltölteni.  

Megváltozott a világMegváltozott a világ

Még alig pirkad, amikor kikocogunk Kiteni ébredező főterére, hogy kocsit fogjunk Yuveníbe, a szomszédos faluba. Az utak errefelé nagyon vacak állapotban vannak, tömegközlekedés gyakorlatilag nem lézetik, egy-egy rozoga állapotú iránytaxi indul megfelelő számú utas esetén a környező falvakba. Utasai nem ritkán 8-10 órát várakoznak az út mentén, hogy hazajussanak az Andok mélyén fekvő falujukba. A szerencse ismét mellénk szegődik; alig telik bele 20 perc, már döcögünk a kátyús hegyi szerpentineken Yuvení felé.

A táj Chuntabambáig egyszerűen mesésA táj Chuntabambáig egyszerűen mesés

Sofőrünk, a Kitenit körülölelő dombok egyikén kávétermesztésből él, de emellett hetente egy-két nap taxizással is kiégészíti a betevőt. Yuveníben kirakja utasait a főteret képező focipálya szélén, majd új utasokra vadászik, nem sok sikerrel. Szobrozunk úgy húsz percig a lepukkant járgány mellett, majd konstatálván, hogy plusz utast itt nem találunk, 200 solban, azaz 16 000 Ft-ban sikerül megegyeznünk, amiért Medina Vilcabambáig, oda és vissza is vállalja az utat csak kettőnket fuvarozva. Azaz, hogy pontos legyek csak Chuntabambáig, mert az az utolsó, járművel megközelíthető település a romváros előtt.

Ali pár éve van út Vilcabambához, korábban ilyen függőhidakon kellett átkelniAlig pár éve van út Vilcabambához, korábban ilyen függőhidakon kellett átkelni

Az út elég küzdelmes, így Medina csak hetente egyszer taxizik errefelé, egyéb esetben havonta cserélhetné a kocsiját. Azért azt nem mondanám, hogy sokat aggodalmaskodunk az út minősége miatt, mert a burjánzóan zöld növényzettel megáldott dombok és völgyek látványa könnyen feledteti az emberrel az efféle problémákat. A vicces nevű falu előtt néhány száz méterrel egy megáradt folyó keresztezi az utat, amibe Medina lassítás nélkül hajt bele. Endre az utolsó pillanatban megálljt parancsol. Kipattan a kocsiból, egy függőhídon átszalad a túloldalra, hogy filmre vegye az átkelést.

Különösebb probléma nélkül gázolunk át a méteres vízen, negyed óra múlva begurulunk Chuntabamba parányi falujába. Endre nyúl a fényképező után, s csak ekkor veszi észre, hogy azt nagy izgalmában a folyónál felejtette. Hurrá! Valószinűtlen, hogy ott találjuk, de csodák csodájára, visszatérve a gép mégis ott hever az egyik bokor alatt. Fél órás időveszteséggel ugyan, de megkönnyebbülve érkezünk vissza Chuntabambába.

Útban az inkák utolsó fővárosáhozÚtban az inkák utolsó fővárosához

A parányi település határában végetér az út. Hátrahagyjuk az autót, gyalog indulunk tovább. Medina úgy gondolja, hogy a 200 solba beletartozik a túravezetés is, ezért elkísér minket a romokig. A sűrű erdőben a kis ösvény egyre izgalmasabbá válik, ahogy közeledünk a legendás romvároshoz. Húsz perc gyaloglás után átkelünk egy függőhídon, majd jó fél órás, kimerítő felfelé kaptatás következik, amíg nem elérünk egy szögesdróttal elkerített tisztáshoz.

- Itt van a wari úr sírja - veti oda Medina olyan természetességgel, mintha ez a bizonyos wari úr bármit is mondana a számunkra. 

A wari úr sírja Vilcabamba határábanA wari úr sírja Vilcabamba határában

A 2011 elején feltárt sír egy ezüstből készült mellényt és egy maszkot tartalmazott, amik az inkák előtt regnáló wari kultúra emlékei. Cuzco környékén sok wari leletre bukkantak a régészek, de hogy az inkák utolsó fővárosának közvetlen szomszédságában is találnak rájuk utaló nyomokat, arra nem számítottak. Egészen mostanáig mi sem tudtunk a létezéséről, bár igaz, ami igaz, a mezei turisták számára nem is túl izgalmas egy ilyen feltárás.

Újabb 40 perces séta után érkezünk meg a park bejáratához, amit egy nagy épület jelöl. Egy parkőr éppen machetével tisztogatja a központi teret. Mikor meglát minket, azonnal eldobja a bozótvágókést és rohan elénk. Kedvesen fogad, bár nagyon meglepi őt az érkezésünk.

Vilcabamba legjobb állapotban lévő épületegyütteseVilcabamba legjobb állapotban megmaradt épületegyüttese

- Mi járatban vannak errefelé?
- Turisták vagyunk. Azért jöttünk, hogy megnézzük a romokat.
- Honnan jöttek?
- Magyarországról.
- Húúúú! - kiált fel az őr - Külföldiek! Én január óta vagyok itt, azóta csak két perui  turistával találkoztam.

Eközben odelép egy másik parkőr is, aki azt mondja, ő több mint 10 éve gondozza Vilcabambát, de külföldivel még ő sem találkozott soha.

- Mióta a cuzcói irodák levették a programról a romokat, az ide vezető ösvény a feledésbe merült - kezdi Enrique, az idősebbik parkőr - Talán most, hogy már van út Kiteniből, többen jönnek majd.

Középen Señor Medina, jobb oldalt pedig Enrique, az idős parkőrKözépen Señor Medina, jobb oldalt pedig Enrique, az idős parkőr

Nos, amilyen az út mostani állapota, ezt kötve hiszem, de mi késik, nem múlik. Egyszer csak igaza lesz az öregnek.

Dél-Amerika régészeti térképén ritkán bukkan az ember olyan pontra, aminek a felfedezése magyar névhez kötődik. Az inkák történetében a kutatók számára Machu Picchu feltérképezése után a legnagyobb rejtély az utolsó inka főváros, azaz Vilcabamba pontos helyének a meghatározása volt, aminek sokáig még a létezését is kétségbe vonták. A találgatásokat végül egy bizonyos Douglas Eugene "Gene" Savoy, amerikai felfedező zárta le, aki Rózner Géza magyar utazó és fotós kíséretében bukkant rá a romokra.

Az Inka Birodalom székhelyének, Cuzcónak 1533-ra tehető elfoglalása után az inkák menekülésre kényszerültek és itt, az Andok valamint Amazónia találkozásánál alapítottak várost. Vilcabamba egészen 1572-ig volt az inkák székhelye, majd spanyol kézre került és végleg feledésbe merült. A város nagy része leégett, a romokat benőtte a dzsungel, az utókornak pedig maradtak a mesék és a legendák.

Vilcabambát benőtte az erdőVilcabambát benőtte az erdő

Szerencsére már a 18. században is akadtak kalandor lelkű régészek, akiknek köszönhetően megkezdődött az utolsó inka főváros utáni kutatás, de azt sokan a Machu Picchu felfedezésével befejezettnek is tekintették. Aztán 1964-ben az amerikai utazó Rózner Gézával közösen az egykori Vilcabamba romjainak felfedezésével fellebbentette a fátylat a rejtélyről, azoknak a régészeknek a nagy bánatára, akik maguk szerették volna megtalálni az inkák utolsó fővárosát.

A dimbes-dombos területen egy-másfél méteres, szürke kövekből kirakott falak tűnnek fel, amikből ma is tökéletesen kirajzolódnak a téglalap alapú egykori házak. A legizgalmasabbak számunkra azok a romok, amiket az őserdő vén fáinak gyökerei vastagon fonnak körbe.

Valószínűleg lakóépületek voltakValószínűleg lakóépületek voltak

Az inka kultúra romvárosaiból sosem hiányozhatnak a szimbólumok, legyen azok szerepe akár az erő, a dominancia vagy a termékenység megjelenítése. A központi téren csaknem méteres fallosz-szobor meredezik az ég felé. Enrique, a mellénk szegődött parkőr csak annyit mond röhögve:

- Ez itt Manco Inca pénisze.

Ezért a képért Endre könyörgöttEzért a képért Endre könyörgött

Bár a park tisztítását végző őrök szorgalmasan dolgoznak, a dzsungel mégis gyorsabb náluk, így akad olyan részlete a romvárosnak, ahol csak machete segítségével tudjuk átvágni magunkat a mindenen túlnövő gyökereken és ágakon. Vilcabamba az egyik legizgalmasabb inka romváros. Vadregényes hely, bizsergetően félelmetes, érdekes érzés keríti hatalmába az embert, miközben gázol a dzsungelben. Minden magyarázat híján is megérteném, hogy miért kapta a romváros az Espiritu Pampa, vagyis Szellemmező gúnynevet, de Enrique, az öreg parkőr egy zseniális sztorival áll elő.

A régészeti feltárások kezdetekor a romváros magánterület volt. Mikor a régészek megérkeztek azzal a szándékkal, hogy feltérképezzék a romokat, a tulajdonos körbekerítette azokat és megtiltotta az idegenek belpését a földre. Ők mégis beszöktek a területre és serényen nekiláttak a munkának. Néhány nap elteltével a munkások arra panaszkodtak, hogy táborhelyüket szellemek látogatják. Nem sokkal később félelmükben megtagadták a munkát, a feltárás leállt. A szellemsztorinak gyorsan híre ment a földművesek körében, így a köznyelv Vilcabambát Espiritu Pampának, vagyis Szellemmezőnek kezdte csúfolni. Ha Manco Inca szelleme valóban itt kísért, minket nem állt szándékában személyesen üdvözölni, bár a történet meghallgatása után úgy döntünk, hogy még sötétedés előtt távozunk.

Vilcabamba romjait szellemek lakják és a mese hihetőVilcabamba romjait szellemek lakják és a mese hihető

Visszakutyagolunk a kocsihoz és Kiteni felé vesszük az irányt. Chuntabambától alig párszáz méterre ismét az utat keresztező folyóba ütközünk. Ahogy átgázolunk rajta, a legmélyebb szakaszon fennakad az alváz. A víz elkezd befelé ömleni az ajtók alatt és a kocsi a víz nyomására előre-hátra billeg, mint egy játszótéri mérleghinta. Endre - aki előzőleg kiszállt, hogy fotózzon - derékig áll a vízben és közben Medina utasításainak megfelelően ide-oda pakolja a köveket a kocsi kerekei előtt, miközben én az ablakon át merem ki a vizet egy palackkal. Gyorsan bebizonyosodik, hogy Medina nem csupán nagyszerű sofőr, de átmenetileg motorcsónakká avatott autóját is kiválóan kormányozza. A remek kis csapatmunka meghozza a gyümölcsét, s úgy fél órás küzdelem után végre a hagyományos módon, négy keréken folytathatjuk utunkat Kiteniig, ahonnan meg sem állunk a machiguenga indiánok földjéig, akik Rózner Géza idején még bizony fejvadász, kannibál nép voltak...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Peru tele van szebbnél szebb romvárosokkal és történelmi emlékekkel. Jellemzően minden turista ugyanazt a kört futja le az országban utazgatva, érintve Machu Picchut, a Titicaca-tavat és a Nazca-vonalakat, így az olyan helyszínek, mint Vitcos és Ñusta Hispana elkerüli a figyelmüket. Pedig higgyetek nekünk! Ezek a romvárosok legalább akkora élményt nyújtanak, mint a klasszikusok, múltjuk pedig sokszor izgalmasabb, mint a jól ismert látványosságoké. 

A csuda tudja miért, de otthon az él a köztudatban, hogy ha Dél-Amerika, akkor Machu Picchu, mintha más nem is létezne ezen a szép nagy kontinensen. Na jó, ha életemben csak egyszer volna alkalmam iderepülni, akkor lehet, hogy én is ezt választanám, csak azért, hogy az inkák építészeti csodája ki legyen pipálva.

Mindenesetre az idei év Mirador túrái úgy alakultak, hogy április végétől gyakorlatilag hónapokra Cuzco vált a második otthonommá. Tekintélyes méretű katedrálisaival, boltíves, koloniális épületeivel minden kétséget kizáróan Peru legszebb városa. Panaszra nincs is okom, hacsaknem azért, mert 3400 méter felett vagyok nélkülözve a zöld növényzetet, nem kevésbé az oxigént, esténként pedig rémségesen vacogok egy fűtetlen szobában. Semmi meglepő nincs abban, hogy a csapatok távozása után semmi sem vonzóbb számomra Amazóniánál.

Ennyire csúnya az út Quillabambába - kár, hogy végig kellett álljukEnnyire csúnya az út Quillabambába - kár, hogy végig kellett álljuk

Cuzcóból Ollantaytambóba utazunk, majd a következő napon a már trópusi éghajlattal megáldott Quillabamba felé vesszük az irányt. A Cuzcóból érkező buszon egyetlen szabad hely sincs. Mivel Ollantaytambóból naponta csak ez az egy busz közlekedik Amazónia felé, ezért feltett szándékunk, hogy rajta legyünk. A sofőr nem hagyja cserben az itt várakozó utasokat - nyilván neki is jól jön, ha egy-két plusz jegyet elad -, bár kénytelenek vagyunk az ülések közötti szűk folyosón öt órán át ácsorogni, amíg letekergünk az Andokból. A Malagá-hágóba fel- és onnan levezető út egészen elképesztő, talán csak a Putina Puncóba vezető "sztráda" hozzáfogható. Ettől függetlenül felemelő élmény megpillantani a Quillabamba feliratú útszéli táblát, és ennél már csak az tesz boldogabbá, amikor több hónapos magashegyi környezet után az esőerdő fantasztikus illata végre megcsapja az orromat.

Quillabamba nappal

Quillabamba főtere nappal és éjjelQuillabamba főtere nappal és éjjel

Quillabamba kedves hely. Bár semmilyen látványossággal nem bír, mégis remek a hangulata. Turisztikai szempontból egyetlen érvet sem tudnék felhozni, amiért érdemes lenne idelátogatni, hacsaknem az ember ki akar olvadni a magashegyi élmények után. Amiben azonban a város egyedülálló az országban, az a pizza. Jó, tudom, nem Olaszországban vagyunk, nem lehetnek túl nagyok az elvárásaim e tekintetben, de abban biztos vagyok, hogy egész Peruban Quillabamba az egyetlen hely, ahol érdemes kemencében sült pizzát választani az étlapról, mert nem lejárt szavatosságú mirelit vacakot kapsz méregdrágán, mint bárhol máshol, hanem normális, kézzel készített házi remeket.

A Huancacalléba vezető út sem kevésbé szépA Huancacalléba vezető út sem csúnya

Persze Quillabambába nem azért jöttünk, hogy pizzázzunk, hanem azért, mert innen érhető el Huancacalle, az a falu, ahonnan a Vitcos, valamint a Ñusta Hispana nevű romvárosok gyalogosan megközelíthetők. Délután beballagunk a turisztikai irodába, hátha sikerül a romvárosokról infóhoz jutnunk. A referens nagyon kedves és segítőkész, annyi térképe van a térségről, hogy ha kedve tartaná, kitapétázhatná vele az egész irodát, de a romvárosokra vonatkozóan nem tesz sokkal okosabbá. Azt mondja, nem régóta dolgozik itt, és hogy ezekhez a romokhoz nem szoktak turisták menni, így nagyon infójuk sincs róla.

Még egy tájkép a vidékrőlMég egy tájkép a vidékről

Másnap reggel úgy döntünk, hogy magunk járunk utána a dolgoknak. 9 körül kocsiba pattanunk és Huancacalle felé vesszük az irányt. Egy valamirevaló perui iránytaxi csak akkor indul útnak, ha tisztességesen megtelik. Sofőrünk ezt olyan komolyan veszi, hogy Endrét nyolcadik utasként a csomagtartóba paszírozza be. Az út fantasztikusan szép, lélegzetelállítóan nagy szakadékok, zöld erdő borította hegyek és völgyek váltják egymást, utunkat olykor vízesések keresztezik. Már a célegyenesben járunk, amikor az utolsó kilométeren leszakad előttünk az út egy kőomlás miatt, így a következő kétszáz méteres szakasz tökéletesen járhatatlanná válik. A kőomlást szerencsére pont lekéssük, így nem sérül meg senki, de innen gyalogszer kell továbbmennünk.

Ahogy kiszállunk a kocsiból dermesztő hideg csap meg. Huancacalle 3000 méter magasan fekszik, bár nem tudom mit vártam, ennyi rom megismerése után már igazán leeshetett volna a tantusz, hogy az inkák várost kizárólag magashegyi környezetben tudtak építeni. A falu szerencsére nincsen messze, így fél óra baktatás után megpillantjuk az első házakat.

Irány Vitcos!Irány Vitcos!

A település utolsó épülete a Hospedaje Sixpao Manco, ami a falu vezetésének a kezében van, évente más és más család viseli a gondját. Idén egy kedves, idős házaspár, Flavio és Yolanda gondozza a turistaszállót, bár elmondásuk szerint idén még nem sokan érkeztek. Flavio vállalja, hogy mutatja az utat a romokhoz. A jókedélyű, kis öreg 77 éves kora ellenére ugrándozva szalad fel a dombtetőre épített romvároshoz, kicsit szégyellem magamat, ahogy mögötte kullogok levegő után kapkodva. Bő fél órás hegymenet után érkezünk meg Vitcoshoz, ami egészen hosszú, épen maradt falrészletekkel büszkélkedhet.

Itt ölték meg Manco Incát a konkvisztádorokItt ölték meg Manco Incát a konkvisztádorok

Vitcos annak a városnak a maradványa, amit a spanyol hódoltság idején a Cuzcóból száműzött Manco Inca építtetett. Egyesek szerint, miután Manco Inca menekülésre kényszerült a fővárosból, Vilcabamba uralkodója lett, de ott nagyon szenvedett a trópusi éghajlattól, ezért megépíttette a magasabb fekvésénél fogva hűvösebb Vitcost. Kutyahideg van, az már igaz. Egy másik teória Pachacútec nevéhez köti a romváros alapítását. Állítólag Vitcos volt az inka nyári palotája, bár akkor nem értem, pontosan mi volt Machu Picchu.

Természetesen itt is filmezünkTermészetesen itt is filmezünk

Ami viszont az alapító személyen túl már egyetértést szül az archeológusok körében az az, hogy Manco Incát Vitcosban gyilkolta meg a konkvisztádorok egyik csapata. Sokáig nem örülhettek a sikernek a spanyolok, mert a királyi őrök cserébe irgalmatlanul lemészárolták őket.

Vitcos romjai egész jó állapotban vannak, kár, hogy nem látogatják turistákVitcos romjai egész jó állapotban vannak, kár, hogy nem látogatják turisták

Vitcostól majd egy órás séta vár ránk a völgyben Yurac Rumihoz, vagy ismertebb nevén Ñusta Hispanához. A rom nem más, mint egy misztikus, óriási, faragott kő, lépcsőkkel, lecsiszolt teraszokkal és a környékén kivájt sziklákkal. Könnyen el tudom képzelni, hogy - ahogy Flavio mondja - fürdő volt egykoron, hiszen nyári palota mellé "strandot" építeni bölcs dolognak tűnik.

Endre megmássza a Ñusta HispanátÑusta Hispana egy gyönyörűen megfaragott, hatalmas monolit

Visszaballagunk a faluba, majd miután búcsút veszünk Flaviótól és Yolandától, újra keresztülmászunk a leszakadt hegyoldal törmeléktengerén, hogy elérjük a szomszéd falu, Pucyura jellegtelen és parányi főterét. Nyolcadmagunkkal, és a csomagtartóban néhány tengeri malaccal robogunk vissza Quillabambába. Holnap a legizgalmasabb romváros következik; irány a titokzatos Szellemmező, vagyis Espiritu Pampa...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Legalább egy tucatszor voltam már a Föld - sokak szerint - legszebb romvárosában, csak idén háromszor. Lehet ezért engem irigyelni, de - ahogy mondani szokás - a jóból is megárt a sok. Machu Picchu tényleg gyönyörű, de a temérdek turista és a hozzájuk igazított árak miatt ambivalens érzések törnek az emberre. Tudom, az ilyen helyszínekért keményen fizetni kell, de legalább ne sántítana az inka misztikum annyira.

A Machu Picchuhoz eljutni könnyű, csak bírja az ember pénztárcája. Ha derogál 500 dollárt kifizetni egy négy napos, sátras trekkingért (Inka-ösvény), akkor marad a vonat, amiért ugyancsak nem kérnek keveset. Az oda-vissza 84 kilométeres távért a legolcsóbb jegy 109 dollár, de ha az ember látni is szeretne valamit a tájból (ami erősen ajánlott), nem csak kuksolni az éjszakai vonaton, akkor minimum 130 dollárral húzzák le, ami alig 18-szor drágább, mint egy otthoni vonatjegy ára ugyanekkora távra. Ezek a legalsóbb osztályra szóló jegyek, de van olyan járat is, amiért több mint 200 000 Ft-ot kell fizetni, persze csak akkor, ha nem bírod ki a két órás utat francia pezsgő és alpakka sztékek bevizsgálása nélkül.

Ahogy Machu Picchut mindenki ismeriAmilyennek Machu Picchut mindenki ismeri

Az, hogy a szállás és a kaja drága a romok környékén, nem meglepő. Az 50 dolláros belépő is elfogadható, de a busz ára, ami Aguas Calientesből felvisz a romok bejáratához, már megint a lehúzás magasiskolája. Több mint 4000 forintot elkérni egy húsz perces buszozásért aljas disznóság, de ha az ember látni akarja a Machu Picchut, és nem akar két órán át hegynek felfelé kutyagolni, akkor kénytelen fizetni. No hát ezek miatt a dolgok miatt alakul ki az emberben a "Machu Picchu nem kóser" életérzés, annak ellenére, hogy a romváros tényleg lélegzetelállítóan szép.

S ha már a nem kóser dolgoknál tartunk. Ugyanúgy veszik hülyére ma a turistát a romoknál, ahogy annak idején hülyére vette Hiram Bingham, Machu Picchu felfedezője az egész világot. Feleségének írt leveleiből a felfedező halála után az derült ki, hogy Machu Picchut egyáltalán nem kellett felfedezni, mert azt helyi földművesek lakták az érkezésekor. És ez csak egy a sok átverés közül, a többit megtalálod a képek alatt sok más érdekességgel együtt.

Machu Picchut Hiram Bingham valószínűleg hasonlónak láthatta, mivel a romokat már korábban megtisztították a helyi földművesekMachu Picchut Hiram Bingham valószínűleg hasonlónak láthatta, mivel a romokat érkezése előtt néhány évtizeddel megtisztították a helyi földművesek.

Az amerikai felfedező egészen haláláig meg volt róla győződve, hogy Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát fedezte fel, annak ellenére, hogy Machu Picchu előtt már  járt az igazi Vilcabambában

Az amerikai felfedező egészen haláláig meg volt róla győződve, hogy Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát fedezte fel, annak ellenére, hogy Machu Picchu előtt már  járt az igazi Vilcabambában.

Hiram Bingham hivatalos leveleiben azt írta, hogy több napig vándorolt úttalan utakon, mire eljutott a romokhoz, feleségének azonban azt vetette papírra, hogy egy másfél órás kellemes sétával "vette be" az inka várost

Hiram Bingham hivatalos leveleiben azt írta, hogy több napig vándorolt úttalan utakon, mire eljutott a romokhoz, feleségének azonban azt vetette papírra, hogy egy másfél órás kellemes sétával "vette be" az inka várost.

Machu Picchuban soha nem találtak aranyat, ennek oka valószínűleg az, hogy 1867-ben egy bizonyos Augusto Berns, német aranykereskedő "tiszteletét tette" a romok között

Machu Picchuban soha nem találtak aranyat, ennek oka valószínűleg az, hogy 1867-ben egy bizonyos Augusto Berns, német aranykereskedő "tiszteletét tette" a romok között.

Machu Picchut már 17. századi spanyol térképeken is jelölték pont azon a helyen, ahol most is áll Machu Picchut már 17. századi spanyol térképeken is jelölték, pont azon a helyen, ahol most is áll. 

Machu Picchu állítólag az inkák nyaralója volt. Így máris érthető, miért találtak tízszer annyi női csontvázat a sírokban, mint férfit.

Machu Picchu állítólag Pachacutec inka nyaralója volt, ezért a régészek furcsálták, hogy a korai feltárások során kizárólag női csontvázakra bukkantak. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a nők napszüzek voltak, akiket feláldozni készültek Apunak, a hegyek szellemének. Archeológus körökben megtámadhatatlan elmélet, hogyha valamiről nem tudunk semmit, az egészen biztosan szakrális, tehát Machu Picchun a szüzeket feláldozták, nem pedig másra tartogatták. Még akkor sem, ha az az uralkodó nyaralója volt. ;) 

A romok fölé emelkedő Huayna Picchura naponta 300 száz embert engednek fel, pont annyit, mint a másik csúcsra, a Montañára. Amíg az elsőre hetekkel előre nem lehet jegyet kapni, addig a másodikról a többség nem is tud

A romok fölé emelkedő Huayna Picchura naponta 300 embert engednek fel, pont annyit, mint a másik csúcsra, a Montañára. Amíg az elsőre hetekkel előre nem lehet jegyet kapni, addig a másodikról a többség nem is tud.

A közhiedelemmel ellentétben Machu Picchu nincs magasan. Viszont csodálatos 5000-esek és 6000-esek veszik körbe, amik elszigeteltséget jelentettek a romoknak. A képen látható Salkantayt kizárólag napfelkeltekor lehet látni, utána ködbe burkolózik.

A közhiedelemmel ellentétben Machu Picchu nincs magasan, viszont csodálatos 5000-esek és 6000-esek veszik körbe, amik elszigeteltséget jelentettek a romoknak. A képen látható Salkantayt kizárólag napfelkeltekor lehet látni, utána ködbe burkolódzik. 

Machu Picchut, mint minden inka romot, valamilyen állat formájára építették. A felfelé néző indián orráról tisztán látszik a kondor két szárnya, de hogy alatta mi van, azt csak a régészek tudják

Machu Picchut, mint minden inka romot, valamilyen állat formájára építették. A felfelé néző indián orráról tisztán látszik a kondor két szárnya, de hogy alatta mi van, azt csak a régészek tudják.

A Machu Picchut nem 'macsu picsunak', hanem 'macsu pikcsunak' kell ejteni, jelentése quechuául: öreg hegy

A Machu Picchut nem 'macsu picsunak', hanem 'macsu pikcsunak' kell ejteni, jelentése quechuául: öreg hegy 


Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Colca-kanyon (fotók)

Már több alkalommal írtunk a blogban a Föld második legmélyebb kanyonjáról, a Colcáról, így ezúttal nem a szót, sokkal inkább a képeket szaporítanánk. Íme egy válogatás az idei két Mirador-túra legszebb képeiből, kondorokról, lámákról, havas hegycsúcsokról és a lélegzetelállító tájról, ami aközben éri az embert, amíg leereszkedik a kanyon aljára. Hogy mi várja lent? Maga az édenkert...

Isten hozott a Colca-kanyon bejáratánál, 4910 méteren!Isten hozott a Colca-kanyon bejáratánál, 4910 méteren!

A kanyon fölé az Ampato- és a sűrűn füstölgő Sabancaya-vukán magasodik

A kanyon fölé az Ampato- és a sűrűn füstölgő Sabancaya-vulkán magasodik

Lámacsordák legelésznek 4500 méter magasan

Lámacsordák legelésznek 4500 méter magasan

A Colca-kanyon teraszai az inkák előtti időkből származnak

A Colca-kanyon teraszai az inkák előtti időkből származnak

Turisták várják a kondorok megjelenését

Turisták várják a kondorok megjelenését

A kondor a Föld legnagyobb madara

A kondor a Föld legnagyobb madara

Párban szép az élet

Párban szép az élet

Életkép a kanyon széléről

Életkép a kanyon széléről

1200 méterrel lejjebb az édenkert vár ránk

1200 méterrel lejjebb az édenkert vár ránk

A szállás minősége nehezen kifejezhető csillagokban, de...

A szállás minősége nehezen kifejezhető csillagokban, de...

...kit érdekel a szállás, ha ez várja a megfáradt utazót?

...kit érdekel a szállás, ha ez várja a megfáradt utazót?


Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Hogy mi az, ami nem esik jól egy 22 órás buszút után? Többek között a tocosh. Bár, ha jól belegondolok, a tocosh soha, semmilyen körülmény között nem esik jól. Hogy mi az a tocosh? Örülj neki, hogy nem tudod. Én sajnos már tudom és azt kell mondjam, bár ne jött volna velem szembe soha.

Ecuadorba, mint minden normális országba, az ember 90 napra kap belépési engedélyt. Igen ám, de itt nem úgy van, hogy minden belépéskor bepecsételnek három hónapot az útlevélbe, hanem a 90 napot egy esztendőre adják. Mivel tavaly augusztus és október között már sikerült 62 napot eltöltenünk az országban, így mindössze 28 napunk maradt az utazgatásra. Megtudakoltuk, hogyha egy nappal is túllépjük a 90 napos limitet, akkor minimum egy évre kitiltanak minket az országból, ami - nem tudván, mit hoz még a jövő - nem lenne túl szerencsés. A Mirador csapat a 27. napunkon indult haza, ezért nem maradt más hátra, mint hogy másnap a legkorábbi busszal Huaquillasba utazzunk és még aznap átlépjük a határt.

A 10 órás buszút 14 órásra nyúlik, hogy ne teljen izgalommentesen az utolsó pár óra. Huaquillas egy igazi koszfészek, ahol mindenki el akar valamit adni vagy ki szeretne valakit rabolni. Ki sem mozdulunk a terminálról, egyszerűen csak bevágódunk egy taxiba és irány a határ.

Tavaly ezen a határon egy belga párral keltünk át, a dörzsölt taxis pedig mindannyiunkkal kifizettette a menetdíjat, így egyáltalán nem lep meg, hogy intelligens sofűrünk nem a hivatalos határhoz, hanem a piaci átkelőhöz visz minket, ami alig öt sarokra található a termináltól. Nyújtja a markát, hogy akkor ez így 3 dollár lesz, én meg persze jelzem neki, hogy nem kéne hülyének néznie, a pénzért pedig illik megdolgozni, így nagyon gyorsan vigyen minket az igazi határra, amíg jó kedvemben talál. Amúgy nem talál, mert alig egy óránk maradt átkelni Peruba, ráadásul már most tuti, hogy Tumbesben kell töltsük az éjszakát, ahol tavaly áprilisban elég könnyedén megszabadítottak minket 6000 dollártól.

Tumbes nem is annyira gáz, ha nem rabolják ki az embertTumbes nem is annyira gáz, ha nem rabolják ki az embert

Végül 20 perccel a 90 nap lejárta előtt kapjuk meg a kilépő pecsétet Ecuadorból, így legalább az egyik kő leesik a szívünkről. Újabb taxi, ezúttal fix menetdíjjal. Valamivel éjfél után megérkezünk Tumbesbe. Remegő lábbal pattanunk ki a kocsiból, de kellemesen csalódunk. Szombat este révén a főtér tele fiatalokkal, nem érezzük, hogy félni valónk lenne. Szállást a belvárosban nem találunk emberi áron, ezért kénytelenek vagyunk a sikátorok felé indulni. Itt-ott leszólítanak minket a fiatalok, hogy arra ne menjünk, de nincs mit tenni. Végül valahol a belváros és a favellák határán találunk egy egész normális szobát 20 dollár alatt, így a második kő is leesik a szívünkről.

Másnap délben hagyjuk el Tumbest. Cruz del Surral, Peru egyik legelitebb busztársaságával utazunk Limába. Azért velük, mert csak nekik van szabad helyük a buszon, a Civa, az Ormeño és a Tesla is tele vannak a következő háron napban. Az 1300 kilométeres útra 45 dollár fejenként a jegy, ami nem rossz ár, bár ekkor még nem sejtjük, hogy az éjszakánkat megkeseríti egy idegbeteg banya, akinek az egész világgal baja van. Fél óránként kezd valami égtelen rikácsolásba az utaskísérővel (igen, Peruban minden buszhoz jár ilyen), vagy a kaja nem jó neki, vagy a kávé, vagy épp a sebesség. Szegénynek hiába magyarázzák, hogy a belső sebességmérő nem azért mutat konstans 220 km/h-t, mert annyival megyünk, hanem mert rossz.

Így néz ki egy perui busz belülrőlÍgy néz ki egy perui busz belülről

Dög fáradtan érkezünk meg Limába, 22 órás buszozás után. Három napot töltünk el a ködös fővárosban, mely alatt az egyetlen említésre méltó esemény egy gondosan megtervezett és kifogástalanul kivitelezett zabálás, valamint piálás Ancelmo barátom házában. Nem indul zökkenőmentesen az éjszaka, mert cimborám ragaszkodik hozzá, hogy kóstoljam meg a tocosht. Az a blog indulása óta talán már kiderült mindenki számára, hogy nem vagyok egy finnyás fajta, legutolsó alkalommal a sült pajort is örömmel faltam be, de a tocosh - Isten a tanúm - majdnem kifogott rajtam. Mikor beleszagolok a tálba, azonnal öklendezni kezdek.

- Észnél vagy, Ancelmo?! Mi az ördög ez? - kapok agyzsibbadást a szagtól.
- Tocosh.
- Olyan a szaga, mint a három hetes dögnek.
- Igyad csak, jót tesz!

Ancelmo barátom unokájávalAncelmo barátom unokájával

Hogy mi a tocosh? Folyékonnyá rohadt burgonya. Ha van krumplis pincéd, kedves olvasó, akkor tudod milyen az, mikor tavasszal ki kell válogatni a tél folyamán megrohadt példányokat. Na, ezt szorozd meg úgy ezerrel. Vagy inkább tízezerrel. A tocosh minden képzeletet felülmúl a gusztustalanság terén, így legalább négy rumot bedobok, mielőtt újra a számhoz merem emelni a tálat.

Ancelmo, hogy biztosítson róla, nem szivatás a dolog, kortyol egy jó ízűt a trágyaléből, majd felém nyújtja a tálat. Mély levegő és már túl is vagyok rajta. Ahogy én azt elgondoltam... Éppen nem hányom el magamat, de a rothadó íz még a következő négy kupica rum után is ott marad a számban.

Én sajnos elfelejtettem lefotózni, de gy néz ki egy 6 hónapon át rohasztott krumpli (forrás: melissainperu.blogspot.com)Mi elfelejtettük lefotózni, de így néz ki egy 6 hónapig rohasztott krumpli. A szag szerencsére nem jön át (forrás: melissainperu.blogspot.com)

Azt mondják amúgy, hogy a tocosh egészséges. Természetes penicillin, ami jó gyomorbántalmakra és a magashegyi betegséget is könnyebb vele átvészelni. Ez utóbbit kötve hiszem. Inkább robbanjon szét a fejem, de én mégegyszer tocosht nem iszom. Szerencsére a kilencedik pohárka rum után feledésbe merül, hogy egyáltalán volt ilyen az este...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Ecuadort hasonlítjuk össze Magyarországgal. Azt az Ecuadort, ahol az elmúlt években minden megváltozott egy olyan elnöknek köszönhetően, aki hét éve módszeresen épít fel egy szociális alapokon működő kapitalista államot. Hogy a sokszor Dél-Amerika Svájcának is nevezett ország mennyire lett valóban Svájc, az mindjárt kiderül.

Ahogy Peru és Venezuela esetében, úgy Ecuadornál is több oldalról vizsgáljuk meg a kérdést, azaz jobb-e ma ecuadorinak lenni, mint magyarnak?

1) KERESETEK

A 2013-as statisztikák alapján Ecuador GDP/fő mutatója 5700, Magyarországé pedig 12 600 US$, tehát valamivel több mint duplája a dél-amerikai országénak. Ez persze nem jelenti azt, hogy Magyarországon kétszer olyan jól élnének az emberek, mint Ecuadorban, de mint minden gazdasági elemzést, úgy ezt is illik ezzel kezdeni.

És azzal illik folytatni, hogy vázoljuk, miként is változott a GDP az elmúlt 10 évben, hogy felelőtlen jóslatokba bocsátkozhassunk. Hivatalos adatok szerint Magyarországon a GDP 2000 és 2008 között megháromszorozódott, de az elmúlt öt évben inkább csökkent, mint stagnált. A magyarhoz hasonlóan az ecuadori GDP is a háromszorosára nőtt 2008-ig, de a lendület Rafael Correa 2007-es hatalomra kerülése után sem csökkent, sőt. Amíg nálunk az elmúlt évek nihilje után végre bővül a gazdaság (már ha hinni lehet a statisztikáknak), addig Ecuadorban 15 éve folyamatosan 5-6%-os a növekedés, és nem úgy tűnik, mint ami meg akarna torpanni.

Igazából teljesen mindegy, hogy mennyi a GDP-je egy országnak, ha az nem realizálódik az átlag emberek pénztárcájában. Ahogy a legtöbb dél-amerikai országban, úgy Ecuadorban is nehéz átlagjövedelmről beszélni, mivel a többség nem adózik, az állam pedig velük nehezen kalkulál. Azt azonban tudjuk, hogy 2014. január 1-je óta a minimálbér 340 US$, amihez hozzájön a tizenharmadik havi fizetés az év végén, valamint egy tizennegyediknek is tekinthető újabb juttatás iskolakezdéskor azoknak, akiknek van gyermekük. Ha nincs gyerek, akkor a minimálbér havi 368 US$, ami közel 85 000 Ft, szemben a magyarországi 66 500 Ft-tal.

A gazdaság motorja: QuitoA gazdaság motorja: Quito

Hogy pontosan mennyien keresnek Ecuadorban minimálbért, azt megint csak nehéz megmondani, de feltételezhetően többen, mint Magyarországon, ami főként a közoktatás hiányosságainak tudható be. Ha az ember azonban végignéz az ecuadori állásajánlatokon, akkor egészen megdöbbentő lehetőségekre lelhet. A klasszikus multi szektorban a magyarhoz hasonlóan 6-700 dollár körül lehet keresni, de nyelvtanárnak iskolákba 8-900 dolláros fizetéssel csábítanak.

A slágerszakma Ecuadorban ma az olajmérnök, valamint az energetikai szektor egyéb pozíciói. Irodai, mérnöki munkákra havi 1500-1800 US$-t ígérnek, terepi munkára - ami az ecuadori esőerdőben kicsit keményebb, mint Algyőn - ennek akár kétszeresét is. Ha ma valaki olajmérnöki vagy vegyészi diplomával rendelkezik és még angolul is beszél, feltehetően nem jár rosszul.

Persze nem lehet mindenki olajmérnök, ezért érdemes megnézni, mennyit keres egy orvos, egy tanár vagy épp egy rendőr Ecuadorban. Rafael Correa tavaly hirdetett harcot a külföldön, főként az USA-ban és Spanyolországban dolgozó ecuadoriakért, ezért - főként - az orvosok keresetét alaposan megemelte. Amíg 2012-ben egy quitói vagy guayaquili kórházban bruttó 900-1600 US$-t keresett egy orvos, addig 2013-ban ugyanannak a munkakörnek a betöltéséért az állam 2-3000 US$-t utalt ki havonta (forrás: itt). Összehasonlítani ezeket a kereseteket egy átlagos magyar orvosi fizetéssel egyszerűen nem lehet.

Hasonló a helyzet a tanári posztokon is. Hogy az értelmiségi ecuadoriakat Correa hazacsábítsa, 2014-ben 5500 állást hirdetett meg spanyol állampolgársággal bíró ecuadoriaknak havi 2200-5000 dolláros tanári fizetéssel, attól függően, hogy általános iskolában, középiskolában vagy egyetemen oktatnak-e (forrás: itt).

Rendőrként a kezdő fizetés 510 US$, ami hét év szolgálat után 720-820 US$-ra hízik, ami így sem túl fényes, de feltételezem, Magyarországon sem keresnek ennél sokkal jobban a szervek.

Fontos foglalkozni a munkanélküliséggel is, ami az elmúlt pár évben Magyarországon komoly fejtörést okozott. A 8%-os ráta nem rossz, bár mindannyian tudjuk, hogy ez az adat nagyban köszönhető annak, hogy több százezer magyar hagyta el a magyar munkaerő piacot külföldre költözve. Ecuadorban a hivatalos munkanélküliségi ráta 5,6%, ami egészen valós adatnak tűnik szemben a hegyi és őserdei népek inaktivitásával nem kalkuláló perui és venezuelai statisztikákkal.

2) ADÓZÁS ÉS VÁLLALKOZÁS

A magyarországi adókat nem kell bemutatnunk. A 66 500 Ft-os minimálbéren 35 000 Ft adó van, nem számolva a munkáltató egyéb munkaadói járulékait, ami minimálbér esetén újabb 29 000 Ft, így a teljes elvonás közel ugyanannyi, mint maga a kereset. Mikor Ecuadorban meséljük, hogy otthon közel 50% az adó, akkor a többség a fejéhez kap, hogy az túl sok, mert náluk az ÁFA csak 12%. Ezután el szoktuk magyarázni, hogy nálunk az ÁFA 27%, az a bizonyos 50% adó azon felül van. Ilyenkor jellemzően teljesen értetlenül állnak előttünk, nem értik, miről beszélünk.

Mindenki szabadon vállalkozhat, adó nem nagyon vanMindenki szabadon vállalkozhat, adó nem nagyon van

Ecuadorban nem bonyolítják túl az adózást. Létezik ugyan SZJA, ami ráadásul 8 sávos, de 10 410 US$ évi keresetig 0%-os. Forintosítva ez azt jelenti, hogy aki havi 200 000 Ft alatt keres, annak nem kell adót fizetnie. Vállalkozásoknak évi 66 380 US$-os, azaz valamivel több mint 15 millió forintos bevételig nem kell járulékot fizetniük. Ecuadorban azonban, hasonlóan sok más dél-amerikai országhoz, évente működési illetéket kell fizetni, ami pozíciónként más és más. Ettől függetlenül az adózás az országban roppant egyszerű, a kis- és középkeresetűeket nem nyomják agyon járulékokkal.

3) ÁRAK

Ecuadorban az élelmiszerárak nagyban függnek attól, hogy hol és mit vásárol az ember. Tudni kell, hogy a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, húskészítmények és pékáruk ÁFA mentesek nemcsak a piacon, de a bevásárlóközpontokban is. Az árakat forintosítottuk (1 US$ = 230 Ft)

1 kg rizs: 250 Ft
1 kg csirkemell: 1300 Ft
1 kg krumpli: 80-275 Ft (szezonális)
1 kg paradicsom: 120-250 Ft (szezonális)
1 kg cukor: 230 Ft
1,5 l ásványvíz: 230-270 Ft
1 l tej: 230 Ft
1 kg kenyér: 320 Ft
1 üveg sör: 200-250 Ft

A ruhák, illatszerek és elektronikai cuccok hasonló áron vannak, mint Magyarországon, így azokat nem sorolnánk fel tételesen. A fenti listából is kitűnik, hogy Ecuadorban pont ugyanannyiba kerül minden, mint Magyarországon.

4) LAKHATÁS, ÉPÍTKEZÉS

Quitóban és Guayaquilben lakást bérelni egyáltalán nem olcsóbb, mint Budapesten vagy a vidéki városokban. A legnépszerűbb oldalakat böngészve csak elvétve talál az ember 300 dollár alatt értékelhető lakást, a belvárosban vagy a modern városrészekben pedig legalább 800 dollárt elkérnek egy 60 nm-es apartmanért. Ha az ember olcsóbban akar kijönni, akkor be kell vállalnia a favellákat és szegénynegyedeket, ahol már 80-100 dollárért is van kiadó lakás, igaz, nem biztos, hogy megéled a beköltözést.

Ecuador nagyvárosaiban drágább a lakás, mint MagyarországonEcuador nagyvárosaiban drágább a lakás, mint Magyarországon

Ha vásárolnál sem jössz ki olcsóbban, mintha Magyarországon tennéd, sőt. Egy új építésű 100 nm-es lakás ára 80-100 000 US$-nál kezdődik, ami megfelel a magyarországi ingatlanáraknak. A pénzedért azonban valószínűleg kevesebbet kapsz, mert a fűtés sajnos Quitóban sem ismert, pedig igény biztosan lenne rá, ha tudnák, mi az.

Amin azonban jelentősen spórolni lehet, az a rezsi. Fűtés hiányában csak a vizet és az áramot kell fizetni, ami ismerőseink elmondása alapján nem tétel, havi 50 dollárból megvan minden. Az internet valamivel drágább, mint Magyarországon, de ez pár év múlva Ecuadorban is változni fog.

Építkezni Ecuadorban sokkal könnyebb és olcsóbb is, mint Magyarországon. A szigeteléssel nem foglalkoznak, az ablakok egyrétegűek, így olcsóbbak is. Az országnak csak igen kevés pontján van várostervezés, így mindenki azt épít, amit akar, ettől az utcakép mindenhol elég csúnya. Viszont fele annyiból felépíthető egy ház, mint odahaza.

5) KÖZLEKEDÉS

Városi buszokon a jegy ára Quitóban és Guayaquilben 25 cent, kevesebb mint 60 Ft. A bogotái TransMileniót koppintva mindkét nagyvárosban zárt pályás buszok közlekednek, ezért a tömegközlekedés jónak mondható, bár Quito a szörnyű fekvésének köszönhetően gyakran bedugul. A távolsági buszok sem drágák, jellemzően egy dollárt kérnek el egy óra utazásért. Ez az Andokban kilométerre levetítve kevésbé gazdaságos a kacskaringós utak miatt, de a partvidéken pofátlanul olcsó. A 240 km-es, kb. 6 órás Tulcán-Quito andoki szakasz 5,80 US$-ba (kb. 1350 Ft) kerül, ami kevesebb mint harmada az otthoni jegyáraknak. A Guayaquil-Salinas partmenti 160 km-es utat 2,5 óra alatt teljesítik a buszok, amire alig 800 Ft a jegy.

Az olcsó tömegközlekedés a filléres benzinárnak köszönhető. Kb. 60 cent (kb. 140 Ft) egy liter benzin, ami harmada az otthoninak. Rafael Correa hivatalba lépésével Ecuadorban hatalmas útépítési projektek kezdődtek, aminek köszönhetően Amazónia is könnyen elérhetővé vált, illetve Ecuador lett Brazília után a második ország, ami észak-déli irányba autózhatóvá tette az őserdei területeket. Az úthálózat új és jó minőségű, bár autópályák csak Quito és Guayaquil környékén vannak, amitől az Andoki területeken elég lassú a haladás. No de az ecuadoriak nem ideges népek, nem igazán zavarja őket a tötymögés.

6) KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS, SZABADIDŐ

Quito és Guayaquil világvárosok, ahol minden van, amire az ember vágyhat. A modern városrészekben ugyanúgy megtalálhatók a minőségi bárok és éttermek, mint mondjuk Budapesten, bár a partihangulat hiányzik belőlük. Színház ugyan van több is, de az ecuadoriak nem tűnnek kultúrakedvelőnek.

A szabadidejüket jellemzően a tengerparton töltik, december és március között mindenki Montañita és Canoa strandjait keresi fel. Az elmúlt 10 évben Ecuador rengeteget fordított Amazónia turisztikai fejlesztésére, aminek hála egyre több ecuadori érkezik a Rio Napo környéki lodzsokra, vegyülve a gazdagabb európai és amerikai turistákkal. Országon kívüli utazást kevesen terveznek, ennek legfőbb oka a nyelvtudás hiánya, valamint az, hogy azt képzelik, Európa nekik szörnyen drága.

Összehasonlítva Magyarországgal, annak fesztiváljaival, színházi életével, koncertjeivel, Ecuador szabadidős lehetőségei igen-igen karcsúak.

7) KÖZBIZTONSÁG

Peru és Venezuela után Ecuador egy felüdülés. Sehol egyetlen pillanatra sem éreztük veszélyben magunkat, talán csak Machala piaca volt kicsit gettós, de ezt Peru közelségének tudjuk be. Sokan óvtak minket Guayaquiltől, pedig pont ez a város volt az egyik legkellemesebb meglepetés. Oké, nem mászkáltunk sehol a külvárosokban éjfél után, de Quito, Cuenca és Guayaquil belvárosa az esti órákban sem volt gáz. A statisztikáknak azonban nem mondanánk ellent, így elfogadjuk, hogy Magyarországon jobb a közbiztonság, mint Ecuadorban. Végülis odahaza még soha nem akarták levágni a fejünket...

A dzsindzsában azt mondják, szörnyű dolgok történnekA dzsindzsában, azt mondják, szörnyű dolgok történnek

8) EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS

A 2000-es évekig Ecuador kórházai lepukkantak voltak, az orvosképzést pedig minősíthetelennek tartották. Ha valamit, akkor az egészségügyet Rafael Correának sikerült megreformálnia. Bár máig kapkodnak a kubai orvosok után, az mindent elmond a helyzetről, hogy 2013-ban az ecuadori doktorok fizetését megduplázták, a következő négy évben pedig 60 állami kórházat kívánnak nyitni szerte az országban.

Az állami orvosi ellátás ingyenes, de bizonyos kezelésekért és a gyógyszerekért fizetni kell. Idéntől van lehetőség állami egészségügyi biztosítást kötni. Havi 70 US$-ért (kb. 16 000 Ft) gyógykezelés esetén teljeskörű ellátást kap a beteg. Ezt a szolgáltatást nem csak ecuadoriak, külföldiek is igénybe vehetik, amivel biztosan rengeteg idős amerikai élni fog, akik nyugdíjas éveiket lehet csak emiatt fogják Ecuadorban tölteni.

Amiben komoly lemaradása van az országnak, az az oktatás. Nem véletlenül kezdeményezte a kormány több mint 5000 tanár és professzor hazahívását az Egyesült Államokból és Európából. Bár az elmúlt másfél évtizedben az egyetemeket felújították, a minőségi oktatás még várat magára, így e tekintetben Magyarországra szavaznék.

9) NYUGDÍJ ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓ

Az ecuadori nyugdíjrendszer felállítása egészen újkeletű. Mivel adózáshoz kötött, ezért sokan kimaradnak a rendszerből, ami miatt úgy gondolom, ma jobb idősnek lenni Magyarországon, már ha az öregkor milyenségét a nyugdíj határozza meg.

Ecuadorban 65 év a nyugdíjkorhatár, de pénzt csak az lát az államtól, aki minimum 10 éven át adózott jövedelemmel rendelkezett. Ebben az esetben az utolsó havi kereset 50%-a illeti meg az egyént élete végéig. 40 év adózás után jár az utolsó havi kereset 100%-a, ami legalább a mindenkori minimálbér összege (2014-ben 340 US$), de legfeljebb 1870 US$. A nyugdíjrendszer tehát létezik, de valószínűleg elég kevesen vannak az országban, akik rendelkeznek 40 év munkaviszonnyal, ezért egyelőre nagy kockázatot nem vállal vele az állam. 65 év felett egyébként fél áron van a közelekedés országon belül, még a repülőjegyek is Galápagosra. Emellett ingyenes a telefon.

Nem tudunk arról, hogy Ecuadorban lenne munkanélküli segély, GYES, GYED vagy egyéb szociális támogatás. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy bár a magyar szociális háló évek óta gyenge lábakon áll, messze jobb az ecuadorinál. Aki azonban adózik, a jövőben nem jár rosszul.

10) PÉLDA

Egyéb hivatalos adat híjján kénytelenek vagyunk a minimálbérrel számolni. Lássuk tehát, ki jön ki jobban a hónap végén a pénzéből, egy magyar vagy egy ecuadori minimálbérből élő pár?

Ecuadori minimálbér (2 fő): 170 000 Ft

- átlagos quitói vagy guayaquili lakás bérleti díja nem a gettóban: 69 000 Ft
- rezsi: 11 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 10 000 Ft
MARAD: 30 000 Ft (a két fizetés 17,5%-a)

Magyar minimálbér (2 fő): 133 000 Ft

- átlagos budapesti lakás bérleti díja lakótelepen: 60 000 Ft
- rezsi: 30 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)
MARAD: -21 000 Ft

A példából látható, hogy ma egy pár, akik minimálbért keresnek, nem tudnak kijönni még nullára se a hónap végén Budapesten, ezzel szemben egy ugyancsak minimálbérből élő quitói pár akár félre is tud tenni a keresetéből. És akkor még nem számoltunk olyan egyéb kiadásokkal, mint a mobiltelefon, az internet és a ruházkodás.

Magyarországon minimálbérből sokkal rosszabbak az ember kilátásai, mint Ecuadorban, bár az is igaz, hogy odahaza vakószínűleg jóval kevesebben keresnek minimálbért, mint a dél-amerikai országban.

11) ÖSSZEGZÉS

Lássuk, miben győzött Ecuador és miben Magyarország.

- Amiben Ecuador nyert: keresetek, adózás és vállalkozás, építkezés, közlekedés, egészségügy.
- Amiben Magyarország nyert: lakhatás, kultúra és szórakozás, közbiztonság, oktatás, nyugdíj és szociális háló
- Döntetlen: árak.

Ecuadorban az, akinek van állása, valamivel többet kap kézhez, mint ugyanazért a munkáért egy magyar. Ha sikerágazatokban sikerül valakinek elhelyezkednie, esetleg orvos vagy egyetemi tanár, akkor bőven nyugat-európai fizetés üti a markát. Az ecuadori gazdaság folyamatos bővülését nézve az várható, hogy a keresetekben évről évre nagyobb lesz a szakadék a két ország között.

Ecuadorban vállalkozni százszor könnyebb és költségkímélőbb, mint Magyarországon. SZJA-t csak az fizet, aki havi 200 000 Ft-nál többet keres, vagy a bevétele meghaladja a 15 000 millió forintot. Nálunk a minimálbérből is vonják a jövedelemadót.

A lakhatás kérdése már komplikáltabb. Ecuadorban valamivel drágábban lehet lakást bérelni, de a rezsi jóval alacsonyabb az otthoninál, valamint építkezni is kevesebből lehet. A közlekedés olcsó. A városi buszok ára hatoda a budapestinek, de a távolsági buszjegyek ára is maximum harmada az otthoninak, akárcsak a benzin ára.

Akikkel senki nem számol: az indiánokAkikkel senki nem számol: az indiánok

Ezzel szemben Ecuadorban rosszabb a közbiztonság, sokkal szűkösebbek a lehetőségek a szórakozásra és a szabadidő eltöltésére, valamint elég rossz az oktatás színvonala. Szociális hálóról nem igen hallottak, a nyugdíj bevezetése csak kirakat intézkedés, de az egészségügy jó, ráadásul havi 70 US$-ért teljes körű ellátást kap az ember jól megfizetett orvosoktól.

Ecuadorban ugyan kevesebben maradnak ki a felmérésből, mint Peruban vagy Venezuelában, de így is többen, mint Magyarországon. Az amazóniai indiánok (kb. 300 000 fő) rendszeren kívüliek, a munkanélküliségi rátában nem szerepelnek, bár az is igaz, hogy összlétszámuk az ország lakosságának csak kb. 2%-a.

Úgy gondolom, hogy ma Ecuadorban majdnem minden tekintetben jobbak az életkörülmények és a lehetőségek. Az ország az elmúlt 10 évben hatalmasat fejlődött, bőven megüti egy közép-európai ország szintjét és csak idő kérdése, mikor csatlakozik a Föld legfejlettebb államaihoz. Valószínűleg majd akkor, mikor minden esőerdőt leirtottak azért, hogy kitermeljék az Amazónia alatt talált kőolajvagyont...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

3 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)