Három évvel ezelőtt jártam először Salentóban és a Cocora-völgyben. Azóta minden évben visszatérek. Kevés olyan hely van a világban, ami ennyi idő után is megbabonáz, de a Nevado del Ruíz Nemzeti Park déli csücskében aláereszkedő Cocora-patak völgye mindenképpen közéjük tartozik. Itt állnak a Föld legnagyobb pálmái, itt található a legnagyobb kiterjedésű paramo szerte Dél-Amerikában és itt él a legnagyobb kolibri. Ettől persze még senki nem vág hátast, de a képek magukért beszélnek.

Salentói naplemente, háttérben a Cocora-völgy hegyeivelSalentói naplemente, háttérben a Cocora-völgyet szegélyező hegyekkel

Észak-Kolumbia izzasztó partvidéke után épp itt volt az ideje, hogy visszatérjünk az Andok csúcsainak hűs árnyékába. Hosszú éjszakai buszút után Medellínben töltünk egy napot (a jövőben lesz még róla szó), majd onnan újabb öt órás menet következik Salentóba. Fárasztó a másfél napos utazás, de Salentóba érkezvén azonnal eltűnik a fáradtság minden nyoma az arcunkról. Szeretem én Villa de Leyvát és Baricharát is, de Salentónak más a hangulata. Ez a falu él. Szerencsére péntek van, így a tényleg csak pár utcás falu főtere tele van bulizni vágyó armeniaiakkal és pereiraiakkal. Mi persze nem csak a rum és a sör miatt vagyunk itt, hanem azért is, hogy lássuk a Föld legnagyobb pálmáit.

Cocora óriáspálmái a hajnali párábanCocora óriáspálmái a hajnali párában

Salento színes balkonjai elvarázsolják az embert. Olyan érzésem támad, mintha egy gyerekeknek építtt skanzenben lennék. A teraszokon hízott házimacskák heverésznek, alattuk mindenhol hangulatos éttermek, helyi kiskocsmák és kézműves boltok várják a betérő gazdag turistákat. Nem, Salento nem külföldiekkel van teli (bár azokból is van bőven), hanem jómódú városi fiatalokkal, akiknek Salento olyan, mint a braziloknak a Copacabana.

Ha ebben a városkában jársz, nem hagyhatod ki a trucha en salsa de ajo nevű helyi specialitást. 20 000 pesó nem kevés egy fokhagymás lében úszó sült halért, de szerencsére van akkora adag, hogy ketten bőven jól lakunk vele. Mindezt leöblíted a sarki kocsmában egy jófajta Medellín Anejóval és máris kész a tökéletes este.

Cocora élővilága egészen egyedülállóCocora élővilága egészen egyedülálló

Korán kelünk, mert rajta akarunk lenni az első dzsipen, ami Cocora faluba tart. Tíz éve még nem volt aszfaltút a 8 kilométerre fekvő tanyabokorra, így indokolt volt az Isuzu dzsipek jelenléte. Ma már jó minőségú út vezet fel a völgybe, de szerencsére a helyiek megtartották színes terepjáróikat, így nagy élmény a platón utazás.

Eri ormányos medvét etet az erdő szélénEri ormányos medvét etet az erdő szélén

Cocora falujából indul fel az ösvény az Acaime fincához. Az ösvény kezdetben élénkzöld legelőkön vezet keresztül, amit az osztrák teheneknél is hízottabb jószágok olykor három méter mély árokká jártak ki az évtizedek során. Szerencsénk van, hetek óta nem esett eső, így száraz lábbal ússzuk meg a mezőjárást. Egy óra múlva már a Nevado del Ruíz Nemzeti Park bejáratánál vagyunk. A zöld legelőket sűrű köderdő váltja. Olyan virágokat látunk, amiket eddig sehol máshol. Én korábban mindig november-december tájékán jártam erre, mikor sokkal kevesebb a virág, így nem győzöm kattintgatni a fényképezőt.

A kolibri azték eredetű szó, jelentése: a háború istene. Az elnevezés nem véletlen, mivel a Föld legkisebb madarai úgy védik területüket, hogy közben nem érnek egymáshozA kolibri azték eredetű szó, jelentése: a háború istene. Az elnevezés nem véletlen, mivel a Föld legkisebb madarai úgy védik területüket, hogy közben nem érnek egymáshoz.

Az ösvény egyértelmű, eltévedni rajta nem lehet, bár aki nem bírja a hegymenetet párában, az megszenvedhet vele. Vagy négy alkalommal kelünk át függőhídon, mire megérkezünk az Acaime fincához. A bejáratnál felszólítanak, hogy kutyát bevinni szigorúan tilos, mert az megzavarná a ma már inkább ökolodzsként működő farm élővilágát. És valóban, az Acaime ma inkább hasonlít egy egzotikus madárparkra, semmint gumicsizmás rancherók lakhelyére. A bokrok virágai körül ezerszám repkednek a kolibrik. Húsz perc alatt kilenc fajtát tudok megkülönböztetni, ilyen fajgazdagságot eddig sehol nem láttam. Fotózgatás közben az erdőből kikocog egy ormányos medve. Hondurasban és Guatemalában sokszor láttam, sőt ettem is ilyenfajta állatot, de ennyire fotogén egyeddel még sehol nem találkoztam.

Öröm, bódottá - repülök a fák közöttÖröm, bódottá - repülök a fák között

Acaime után felkapaszkodunk a Finca La Montañához. A 300 méteres kapaszkodó érdekes módon már nem köderdőkön, hanem fenyveseken át vezet, melyek tövében ízetlen málna és mérgesnek tűnő színpompás gombák nőnek. A 2860 méter magasban található fincáról egészen zseniális a kilátás a völgyre. Rövid pihenő után irány vissza Cocora. Séta közben az egyik bokorból szárnycsapkodást hallunk; paujil, azaz dzsungelcsirke család menekül előlünk. Fél óra ereszkedés után egy csodás kiszögelléshez érünk, ahonnan a túra legszebb kilátása tárul a szemünk elé. Lábunk alatt a Föld legmagasabb pálmái sorakoznak, tövükben a legelésző marhák hangyáknak tűnnek. Leérve a pálmák aljához olyan érzésem támad, mintha Panamaváros felhőkarcolói alatt sétálgatnék. Egy különbséggel, itt jó a levegő.

Eri a Föld állítólag legnagyobb pálmájánál pózolEri a Föld állítólag legnagyobb pálmájánál pózol

Naplementére érünk vissza Salentóba. Szombat este révén a kocsmák diszkóvá alakulnak, de vagyunk annyira fáradtak, hogy az aktuális reggaeton slágerek helyett inkább szállásadónk Garfieldra hasonlító macskájának, Monónak a nyávogását hallgassuk...