Venezuela saját pályán mozog. Megteheti, mivel nála az olaj, így a nagypolitika is elnézőbb vele szemben. Sokan az elmúlt 15 évet szeretik szocializmusnak beállítani, de Venezuela legalább annyira kapitalista és nacionalista egyben, mint amennyire szocialista. Hogy az ország pontosan hova tart, senki nem tudja, ahogyan azt sem, hogy az elmúlt hetek lázongásainak lesz-e bármiféle eredménye. Egy biztos, a Chávez halála után beköszöntött időszak új fejezetet nyit majd a történelemkönyvekben...

Ahogy azt egy évvel ezelőtti írásunkban megjósoltuk, Chávez halála után lejtőre került Venezuela. Egy éve, mikor bejelentették a commandante halálát, a politikai erők ismét összecsaptak a hatalomért. A kormánypárti Nicolás Maduro - akit Chávez jelölt meg utódjaként - kicsivel ugyan, de legyőzte az örök ellenzéki, programmal nem rendelkező jobboldali vezért, Radonski Caprilest.

Egy éve azt jósoltuk, hogy a bolívar gyengülése fel fog erősödni, ami alapjaiban rengeti majd meg a venezuelai gazdaságot. A jóslat bevált, egy év alatt a dollár feketepiaci ára közel ötszörösére nőtt (2013 februárjában egy dollár 18 bolívárt, 2014 februárjában 85 bolívárt ért), míg a hivatalos árfolyam nem változott (1 dollár = 6,3 bolívar). A pénz elértktelenedése a kereskedelemnek okozza a legnagyobb problémát, amire a szocialista vezetés folyamatosan rossz válaszokat ad.

Nicolás Maduro szemlélteti a fasiszta csőcselék rongálásának eredményétNicolás Maduro szemlélteti a fasiszta csőcselék rongálásának eredményét (forrás: www.cubadebate.cu)

Venezuela a Föld egyik legnagyobb olajtermelője, bár termelése az elmúlt években látványosan csökkent, akárcsak exportja az Egyesült Államok irányába. Ennek oka a technológia hiányából fakad. Mind a fúrótornyok, mind pedig a finomítók elavultak, a 2000-es évek elején végbement államosítási folyamat hatására venezuelai olajmérnökök ezrei hagyták el az országot, így a recesszió előre borítékolható volt.

Ettől függetlenül az Egyesült Államok irányába történő olajexportból (az össz olajkivitel 40%-a) Venezuelába így is évi 15 milliárd dollár érkezik. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az exportból ugyancsak 40%-ot realizáló Karib-térség, köztük főként Kuba, a normál ár töredékéért jut hozzá a fekete aranyhoz, ami valutahiányt okoz az országnak. Venezuela bár a Föld ötödik legnagyobb olajtermelője, mégis hitelekből kénytelen fenntartani magát, az államilag irányított kereskedelem pedig folyamatos hiányt okoz az országban.

A boltok előtt állandóak a sorok, főként cukorból, tejből, WC-papírból és lisztből van hiány, de az olcsó üzemanyagár miatt a határmenti városokban olykor benzinből sincs elég, újabban jegyre adják azt. A dollárhiány alapjaiban rengeti meg a gazdaságot, 2013-ban a Toyota és a General Motors sem kapott garanciát arra, hogy bolívárját dollárra váltják, ezért az autóimport leállt.

2013 novemberében az elektronikai berendezések ára szállt el. A legszembetűnőbb példa a Daka üzletlánc esete volt, ami bár hivatalos árfolyamon importálhatott, a boltokba már feketepiaci áron került az áru. A tízszeres haszon szemet szúrt az államnak, s mivel a Daka üzletlánc tulajdonosa nyíltan vállalta ellenzéki kötődését, üzleteibe betört a guardia és az árakat erőszakkal leszállították. Az üzletlánc vezetőjét lecsukták, ennél azonban az állami intézkedés sokkal nagyobb problémákat szült.

A Daka műszaki áruház lerablása - a Maduro kormány egyik baklövése a sok közül 

Azok a kiskereskedők, akik nem jutottak hivatalos árfolyamon dollárhoz, kénytelenek voltak a feketepiacon váltani, s feketepiaci áron eladni a portékát. A Dakához hasonló üzletláncok elleni akciók és az erőszakos árleszállítások ezen kisvállalkozókat a csőd szélére sodorták. Venezuelában az elmúlt pár hónapban leállt az elektromos eszközök importja, ma alig találni olyan bevásárlóközpontot, ahol TV-t, fényképezőgépet vagy épp mobiltelefont lehet kapni.

Az állam 2003-ban rögzítette a dollár árfolyamát, és a hivatalos valutakereksedést a CADIVI-n, vagyis az állami devizaváltón keresztül képzelte el. Mivel ma a hivatalos és a feketepiaci árfolyam között majdnem 14-szeres szorzó van, ezért akinél a dollár, annál a hatalom. Az egyetlen lehetőség arra, hogy a venezuelaiak dollárhoz jussanak, az az évenként egyszer igényelhető utazási támogatás 5000 dollár értékben. 2013 októberében, amikor a bolívár hirtelen romlásnak indult (alig három hónap leforgása alatt háromszorosára nőtt a dollár ára a feketepiacon), mindenki sorban állt a támogatásért.

A szocialista vezetés tudván, hogy mire megy ki a játék, első körben kötelezte az utazási támogatást igénylőket, hogy a repülőjegyről mutassanak be számlát, ezzel párhuzamosan tiltani kezdte a külföldről Venezuela irányába tartó repülőjegyek értékesítését az országban. Alig két hét leforgása alatt a következő pár hónapra minden Venezuelából induló nemzetközi járatra elkelt minden jegy, a venezuelaiak nem resteltek akár több ezer eurót (ami feketepiaci áron számolva csak pár száz) fizetni egy jegyért, csak hogy hozzájussanak a dollárhoz. Persze utazni szinte senki nem utazott, a megmaradó pénzt mindenki beváltotta a feketepiacon, ezzel megszázszorozva a pénzét.

A bolívár mára szinte semmit nem érA bolívár mára szinte semmit nem ér

Ma Venezuelában egy átlagos havi kereset 3000-3500 bolívar. A CADIVI-nek és az elszálló bolívárnak hála sokan, főként a határmenti városokban élők, egyetlen utazási támogatáson akár 300 000 bolívárt is kaszírozhattak. Ennek eredményeképp néhány hete Maduro bejelentette, hogy 12 hónapra minden venezuelai légitársaság dollárigénylését zárolja, amire az Európába repülő Conviasa úgy reagált, hogy közel tízszer annyiért ad egy jegyet, mint tette azt 2013 végén.

2014 februárjában az áldatlan állapotok miatt zavargások kezdődtek Venezuela több nagyvárosában, San Cristóbalban, Barquisimetóban, Valenciában és természetesen Caracasban. Az egyetemisták több ezres felvonulásokat tartanak most is, bár a két héttel ezelőtti megtorlások után (13 fiatal, köztük egy tartományi szépségkirálynő is áldozatul esett) a hév lankadni tűnik. Az önkéntes szocialista szimpatizánsok ellentüntetéseket szerveznek szerte az országban hatalmas tömegeket megmozdítva, és az egyetemistákat fasisztának, csőcseléknek és az ellenzéki vezető, Capriles bértüntetőiként állítják be.

Mégsem lesz forradalom?Mégsem lesz forradalom?

Tény, az egyetemisták tüntetése mellé azonnal felsorakozott az ellenzék, azzal azonban folyamatos baklövést követ el, hogy az internetet hamis fotókkal, nem létező állami erőszakhullámmal árasztja el. Az elmúlt napokban a kijevi forradalomhoz korábban hasonlított venezuelai lázadás egyszerű bandaharccá csendesült. Caracas és más nagyvárosok terein alig pár száz fiatal gyülekezik arra várva, hogy összecsaphasson a rendfenntartókkal, akik alig két hete még éles lőszerrel mentek szembe a tüntetőkkel, ma már csak többnyire gumilövedékekkel és gázbombákkal.

Maduro eközben az ország gazdaságának megroppanását a kapitalisták spekulációjának tartja, akik kívülről gyengítik a bolívárt a dollárral szemben. Van benne realitás, mivel az USA venezuelai olajimportja az elmúlt években nagyot esett, s Irak óta tudjuk, hogy az Egyesült Államok keményebb fegyvert is hajlandó bevetni a fekete aranyért. Az igazság valahol félúton van.

Venezuela ma elsősorban Kína felé adósodik el a dollárhiány miatt, miközben olajtermelése és -exportja évről évre csökken. A nyíltan Amerikabarát ellenzék - akiket valószínűleg az a negyedmillió értelmiségi is támogat, akik az államosításkor az USÁ-ba emigráltak - azon van, hogy megdöntse a szocialisták 15 éves uralmát. Ehhez a legjobb fegyver a nemzeti valuta elértéktelenítése, s mivel a feketepiaci árakat nem Caracasban, hanem Kolumbia két határvárosában, Cúcutában és Maicaóban fektetik le, Maduro tehetetlen.

Az útlezárásokkal a motoros taxik járnak a legjobbanAz útlezárásokkal a motoros taxik járnak a legjobban

Az elektromos szaküzletek elleni támadásokkal csak azt érte el a vezetés, hogy mára a klasszikus hiánycikkek mellett az elektromos berendezések és az új autók importja is leállt. A légitársaságokkal való szembefordulás pedig azt fogja eredményezni, hogy a már most is lázongó fiatalság még inkább bezárva fogja magát érezni, s ezzel teljesen maga ellen fordítja a feltörekvő nemzedéket.

Nicolás Maduro egy éve Venezuela elnöke, de rosszul kezeli a helyzetet. Nem tanult, de még csak nem is karizmatikus politikus, mint volt tanítója, Chávez, s mivel nem akar kilépni a mester árnyékából, nem fogja sokáig húzni. Az elmúlt két hétben, amióta tüntetések vannak szerte Venezuelában, a bolívár újabb 10%-ot esett, és igazából senki nem tudja, hogy hol lesz ennek vége. A venezuelaiak elszegényednek, a polcok üresek, s lassacskán az országot sem lehet elhagyni. Persze amíg van ingyen benzin, addig nincs nagy gond. Hiszen ez Venezuela...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Venezuela egy évvel ezelőtthöz képest sokat változott. Minden fele annyiba kerül, ami akár jó is lehetne, de sajnos a tolvajok tudják, hogy kinél van a pénz. Világos, hogy ilyen helyzetben a tolvajok a turistára utaznak, azt azonban nem sejtjük, hogy a legalattomosabb rabló a rendvédelmi erő, vagyis a rettegett guardia

Azért rohantunk keresztül Kolumbián, mert el kellett kezdeni szervezni a Venezuela túrákat a csoportoknak, valamint repjegyet szerettünk volna nekik venni. Tudtuk, hogy a feketepiacon 1 dollárért 45 bolívart fogunk kapni (2013 elején még csak 18-at adtak érte), de azt nem tudtuk, hogy pontosan mennyibe is fognak kerülni a repülőjegyek.

A váltást okosabb, ha az ember a kolumbiai oldalon, Cúcutában ejti meg. Persze itt sem veszélytelen a dolog, pláne akkor, ha több ezer dollárról van szó, de az olcsó repjegy az olcsó repjegy. Tudni kell, hogy mióta Venezuelában elszállt a dollár, a szomszédos országok, így Kolumbia is korlátozza, illetve tiltja a dollár felvételét. A gond nem is ez, hanem az, hogy a legtöbb automata 300 dollár értékű pesónál nagyobb pénzösszeget nem ad ki, így heteken át kellett az automatákból kinyernünk a szükséges tőkét.

Ennyi pénz kb. 100 dollárt, azaz 22 000 Ft-ot érEnnyi pénz ma kb. 700 dollárt, azaz 150 000 Ft-ot ér

Cúcutában próbáljuk a lehető legjobb árat felkutatni, de kis híján pórul járunk. Mivel ma mindenki pénzváltásból él a városban, nehéz kiszűrni, hogy ki rossz szándékú és ki nem az. Az egyik próbálkozás során bezárnak minket egy hátsóudvari szobába, ahol hárman állnak minket körbe azzal a szándékkal, hogy megszámolják a pesónkat. Természetesen tiltakozunk, hogy amíg nem látjuk a bolívart, addig nem nyúlhatnak a pénzünkhöz, de csak a jó Istennek köszönhetjük, hogy nem vágnak fejbe mindkettőnket és viszik el a több ezer dollár értékű kolumbiai valutát.

Eri rám szól, hogy ebből elég, ne játszunk ennyit a váltással, ha rosszabbul is vált egy hivatalosnak tűnő cambio, akkor is ott váltsunk, mert csak bajba sodorjuk magunkat. Én is hajlok a dologra, nem kell a perui rablás után egy újabb milliós veszteség. Végül sikerül pénzünk egy részét átváltanunk, így irány a határ.

Cúcuta egy kifejezetten csúnya város, de a tíz kilométerre fekvő határon éppen van mit nézni. No nem a benzincsempészek hordólerakatairól beszélek, hanem a Parque de la Gran Colombiáról, ami a Kongresszus templomának ad otthont. Itt kiáltották ki Nagy-Kolumbia függetlenségét, valamint itt szakadt ketté Venezuela és Új-Granada (Kolumbia és Panama) 1821-ben. A park tetszetős, az 1875-ös földrengésben leomló templom maradványa pedig kifejezetten látványos, az egyetlen hátránya a helynek, hogy a határ közelsége miatt fojtogató a szmog.

A Kongresszus temploma pár kilométerre a venezuelai határtólA Kongresszus temploma pár kilométerre a venezuelai határtól

Mivel Kolumbiában egy liter benzin ára 350 Ft, Venezuelában pedig csak 50 fillér, ezért aki nem pénzváltásból, az benzincsempészésből próbál megélni. Milliónyi ósdi amerikai járgány hordja át az igen rossz minőségű benzint a határon, elviselhetetlen benzingőzt engedve a környékre. A határon végül gond nélkül kelünk át, de San Cristóbalba majd három órán át tart az út. Ennek oka a csempészés és a feketepiaci pénzváltás, ugyanis a venezuelai rendvédelmi erők, azaz a guardia feladata minden ilyesfajta illegális tevékenység kiszúrása. San Antoniótól alig pár kilométerre néhány kiskatona tartja fel a forgalmat csempészekre vadászva. Minket is leszállítanak, de szerencsénkre kis zsákjainkat nem vizsgálják át, így a több kilónyi bolívart és pesót nem találják meg nálunk.

San Cristóbal egy szép völgyben fekvő otromba város. Venezuelában a nagyvárosok általában mind gázak, de San Cristóbal még rajtuk is túltesz. Estére sikerül beesnünk, amikor már minden kihalt. A tíz éves Lonely Planetünk szállás tekintetében használhatatlan, végül egy egészen remek helyen, a négy csillagos Hotel Dinastiában kötünk ki, ahol a feketepiaci váltásnak köszönhetően 6 dollárért sikerül szobát kivennünk. A négy csillag persze venezuelai mércével négy csillag, de a 40 nm-es szoba, a meleg víz, a 200 TV-csatorna és a wifi egyáltalán nem általános egy átlagos venéz szállodában.

A következő két napban megkezdjük a repjegyek intézését. Ehhez további pénzváltásra van szükségünk, így az egyik szállón ólálkodó mindenesnél érdeklődünk, hogy hol tudnánk nagyobb tételben váltani. A fickó átkísér a hátsó utcába, ahol egy bolt második emeletén libanoniaknál sikerül bolívarhoz jutnom ugyanazon az áron, mint Cúcutában. Nem érzem magunkat veszélyben, de kilépve az ajtón elfog a rettegés. Három igen rossz arcú alak ered a nyomunkba, félnótás segítőmmel nyúlcipőt húzunk és rohanni kezdünk vissza a szállóra. Szerencsére kicsi a táv, így a rablók hoppon maradnak.

San Cristóbal kifejezetten csúnya városSan Cristóbal kifejezetten csúnya város

Mivel néhány jövőbeni csapattaggal nehezen megy a kommunikáció, így addig várunk, amíg a repjegyek ára pont annyival emelkedik, hogy kicsúszunk a meglévő valutából. Lefoglalom a jegyeket, de a lelkemre kötik, hogy hétfőig vegyem meg őket, különben dobja a rendszer a foglalásom, és már most a duplájára árazza a jegyeket. Hogy miért van így, azt majd a következő bejegyzésben taglalom. Lényeg a lényeg, buszra fel és irány ismét Cúcuta.

Jön a szokásos kör. Előbb automata, majd a már bevállt váltó, akinél ugyan van jobb árfolyam a piacon, de nála legalább nincs baseball ütő. Másnap ismét át a határon. Jön az újabb ellenőrzés, ahol szemet szúr a guardiának, hogy három napon belül másodszor jelenünk meg. Leszednek minket a buszról (csak minket), majd bevezetnek a múltkori terembe, ahol ezúttal alaposabb vizsgálatnak vetnek alá. 50 000 bolívart elrejteni nem lehet (100-as címlet a legnagyobb), így mikor megpillantják a zsákomban a pénzt, azonnal betessékelnek egy 2x2 méteres kabinba. Két géppisztolyos fickó lép mellém és azonnal kérdezősködni kezdenek.

Honnan van ennyi pénzem? Hol váltottam? Tudom-e, hogy ennyi pénzt illegális nálam tartani Venezuelában? Tisztában vagyok vele, hogy mit akarnak, de teszem a hülye turistát, és mondogatom, hogy bankkártyával vettem fel a pénzt San Cristóbalban, de persze nem veszik be.

- Szerintünk jó lenne, ha együttműködnél - szól oda a magasabb rangú 20 éves srác.
- Mire gondoltok? - játszom továbbra is a naívot.
- Hát, hogy együttműködj. Ha nem teszed, kénytelen leszek bevinni téged az őrszobára 24 órára - kacsint rám.
- Milyen alapon, ha kérdezhetem?
- Olyan alapon, hogy mi vagyunk a guardia és megtehetjük - jön a további kérdésekre már nem vágyó válasz.

500 bolívarról indulunk, végül egy 1000-esben alkuszunk meg. Nem nagy pénz, de ha minden ilyen ellenőrzőpontnál lehúznak majd 1000 bolívárra, akkor Venezuela nem lesz olcsó menet.

Mire 20 perc sanyargatás után kiengednek, buszunknak hűlt helyét találjuk. Még jó, hogy kifizettük a menetdíjat. Dühös vagyok. Nem a pénz miatt, hanem mert teljesen tehetetlen az ember egy ilyen helyzetben. Férfiúi hiúságomat sérti, hogy két alig 20 éves köcsög simán lehúz, csak mert nála van a fegyver, s úgy beszél veled, mintha te lennél az utolsó senki, akinek csak annyi a feladata, hogy kussol és perkál.

Fogunk egy másik buszt, amivel Rubio felé vesszük az irányt. Hétvége van, a repjegyesek San Cristóbalban nincsenek nyitva, így leggalább kirándulunk egyet. Nagy a meglepetés, hogy gringók ülnek a buszon - mindenki velünk akar beszélgetni.

Tíz kilométer után újabb ellenőrzőpont. Megint csak minket szednek le a buszról. Ezúttal már rá se nézünk a guardiára, kifejezetten takony módon viselkedünk velük. Ha kérdeznek, csak vállat vonunk. Bejön a taktika, vagy csak simán letelefonálták a dolgot, hogy a két turista ma már meg lett szivatva, nem kell tőlük többet lopni. A buszon velünk utazók látják rajtunk, hogy zaklatottak vagyunk, elhűlnek, mikor megtudják, mennyit loptak tőlünk. 1000 bolívar az egy harmad fizetés errefelé, így mikor újabb tíz kilométer múlva ismét guardiába ütközünk, ők hajtják el a kiskatonát a rákba.

A bolívár elszállt, a helyi pénz elértéktelenedett. A guardia tudja, hogy dollárral csak a turista rendelkezik, akinek pár száz bolívar nem sok. Nehéz heteknek nézünk elébe Venezuelában...

Ha még több fotóra vagy sztorira vagy kíváncsi, látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kolumbiáról sok rosszat hallani, de szerencsére egyre többen és többen írnak arról, hogy az ország csodálatos. Nem először vagyunk itt, bár ezúttal csak keresztül rohanunk az országon. Azonban ez a pár nap is elég ahhoz, hogy elmondjuk: Kolumbiában élnek a legrendesebb emberek...

Pár óra alvás után, enyhén másnaposan szedjük össze a cuccainkat, és megindulunk az országúton Popayán felé. El Estrechótól egy kilométerre egy katonai bázis van. Jónak tűnik a helyszín, de tíz perc múlva elzavarnak minket, hogy a katonaság előtt tilos stoppolni.

Visszább vonulunk az úton és várakozunk. Sokan villantanak, mások ugyanúgy felfelé tartják a hüvelykujjukat, mint mi, de megállni senki nem akar. Gúnyosnak érezzük a dolgot, de felrémlik bennem, hogy Kolumbiában a katonák szokták a stopposok nemzetközi jelzését mutatni, ezzel tudtára adni az úton lévőknek, hogy a vidéket megtisztították a gerilláktól. Nincs mit tenni, buszra kell szállni. Dél is elmúlt, s ha nem indulunk el, soha nem érkezünk meg Venezuelába.

Az egyik busz Calíba tart. Az ára borsos, 20 dollár fejenként. Alkudunk, és végül elvisznek kettőnket egy 20-asért. Nem rossz. Calíba 5 óra múlva érkezünk, közben ismét rácsodálkozunk a tájra. Bár már vagy tízszer végigbuszoztam életemben a Popayán-Calí távot, mindig rácsodálkozom az élénkzöld hegyekre.

Calí nagy város, ráadásul a salsa egyik fővárosa, de most nincs időnk rá. A termináltól nem messze veszünk ki egy szobát. Eléggé aljas, de egy éjszakára jó lesz. Kajáldát keresünk, de a legretkesebb kifőzdében sem engednek a 10 dolláros árból egy rizses húsért, így végül a buszpályaudvaron eszünk egy levest.

A nagyvárosokban az a rossz, hogy még annyira sem lehet stoppolni, mint a katonaság előtt. Marad ismét a busz, amivel egész Ibaguéig utazunk. Ezen a szakaszon is volt már szerencsém végigmenni, ha lehet, még fantasztikusabb, mint a Popayán körüli hegyek.

Ibagué környékén csodaszép hegyvidéki ranchek láthatókIbagué környékén csodaszép hegyvidéki ranchek láthatók

Ibaguéban töltjük az éjszakát. Nem szép város, a szálló sem kimondottan vendégmarasztaló, de egy éjszakára megint csak jó lesz. Ibagué a Nevado Tolima lábánál fekszik, csodálatos helyen, de a hangulata inkább perui, sem mint kolumbiai. Kopottas betonépületek, rendezetlen utcakép, szemetes sikátorok. Van egy sétálóutcája, ami azonba él és virul, rengeteg kis kávézóval és evővel. A városon keresztül folyik a Rio Combeima, aminek a völgye állítólag hasonlóan szép, mint a Cocoráé 100 kilométerrel északabbra. Sajnos erre sincs most idő, mert vár Venezuela.

Másnap újra busz és irány Bogotá. Először leereszkedünk a Rio Magdalena völgyébe, ami kétségkívül Kolumbia legszárazabb vidéke, majd megkezdjük az emelkedést fel Bogotába. Az út jó öt órán át tart, de nem bánjuk a sok ücsörgést. Bogotá környéke fenomenális. Melgar felett az erdő ismét kizöldül, mindenfelé medencés villák sorakoznak. Kevés főváros környékén lehet ilyen gazdagságot látni.

Bogotába majd másfél óra tötymögés után érünk be. A külváros déli része nagyon gázul néz ki, nem szívesen szállnék ki, az az igazság. A terminál környéke azonban más tészta. Mindenhol nagyon szépen és igényesen felépített vörös téglából épült lakótelepek láthatók, a parkolók parkosítottak, az utcák tiszták. A belváros sem különb, Bogotá tiszta és rendezett város. Hogy miért, arról majd egy külön bejegyzésben írunk, mert Kolumbia fővárosa megér egy egész cikket.

Másnap egy régi felkérésnek teszünk eleget. Találkozunk Moncsival és Alexszel, akik hónapokkal ezelőtt költöztek Kolumbiába a jobb élet reményében. Őket is meglepte, hogy Kolumbia mennyire modern és biztonságos ország, de ami igazán mellbe vágta a párost, azok az árak. A belvárostól kocsival jó 30 percnyire laknak egy 15 emeletes lakótömb egyik lakásában, aminek bérleti díja havi 2 millió peso, valamivel több mint 1000 dollár. Ennyiért Budapesten a Rózsadombon lehet házat bérelni.

- Nem maradunk itt sokáig. Nagyon drága Bogotá, nézünk házat valahol Melgar környékén - mondja Alex sörözés közben.
- Nekem mindig is álmom volt Kolumbia. Caratgenában szerettem volna élni gyerekkoromtól fogva - szól közbe Moncsi, akivel egyébként egy egyetemre jártunk, rengeteg a közös ismerősünk, de találkozni soha nem találkoztunk.

Jó magyarokhoz mérten kellemesen elhajlunk az este végeztével. Másnap mázlink van, mert Alexék éppen Tunjába készülnek, ami nekünk kapóra jön. El Estrechótól végig busszal jöttünk terveinkkel ellentétben, így kezdünk kifogyni a pénzből. Tunja felé az út nem túl izgalmas, viszont semmivel sem kevésbé zöld, mint ezidáig volt. Sőt! A legelőkön tehenek jelennek meg, ami a környéknek Tirol hangulatot ad.

Tunjában jártam már párszor. Ibaguéhoz hasonlóan nem egy szép város, de főtere a legnagyobb Kolumbiában. 3000 méteren fekszik, amitől igen hűvös a klímája, ráadásul gyakran szitál az eső. Ezúttal nem töltjük itt az éjszakát, hanem felbaktatunk a kivezető úton a városhatárhoz, majd várakozunk. Egy órán belül szerencsénk van, egy fiatal srác áll meg dzsipjével. Javier két kislányát, Matildát és Oliviát viszi kirándulni San Gilbe.

Tunja főterén egész pofásak a házakTunja főterén egész pofásak a házak

- Spanyolországban éltem éveken át. Napszemüvegeket árultam, szabadidőmben pedig utazgattam Európa szerte. Ott láttam hozzátok hasonló stopposokat. Ember! Ez errefelé nem divat, haladtok egyáltalán?
- Ahogy látod - adom az egyértelmű választ.

Tény, Kolumbia nem a stopposok paradicsoma. Ahogy egész Latin-Amerika nem az, csak ott állnak meg az autósok, ahol nincs, vagy csak nagyon ritkán van tömegközlekedés. Sokan csak pénzért hajlandóak elvinni, ahogy volt az pl. Tobago szigetén még 2013 elején.

Az úton sokat dumálunk az európai és a kolumbiai életről, arról, hogy Javier egyszerűen a jobb élet reményében költözött vissza Kolumbiába. Igen, ma Kolumbiában - vagyis annak gerillamentes részében - az életszínvonal magasabb, mint Magyarországon vagy Spanyolországban. Persze nem a favellákról beszélek, ahol sokan írni és olvasni sem tudnak, hanem az átlag nagy- vagy kisvárosi emberről, akinek biztos a megélhetése. Az átlagkeresetek jóval a magyar felett vannak, bár az árak is magasabbak.

Javier olyan szállót keres éjszakára, ami a gyerekeknek is megfelel. Így kötünk ki egy útszéli csárdánál, aminek úszómedencés apartmanjai vannak. Horror az ára, 50 dollár egy éjszaka, így megkérjük a tulajt, hadd verjünk sátrat a parkolóban.

- Ne vicceljetek már! Verjétek itt fel a a szálló területén! - veti oda a jómódú 60-as fickó.

Annyira jófejek, hogy egy fillért nem fogadnak el az ott töltött éjszakáért, így benevezünk a csárdában egy ananászos csirkére. Tényleg úgy érzem magam, mintha Nyugat-Európa gazdag vidékére csöppentem volna.

Másnap korán útra kelünk, így nem tudunk elbúcsúzni Javieréktől. Két földműves vesz fel minket, olyan tájszólással beszélnek, hogy egy szavukat nem értjük. Annyit kiveszünk a mondókájukból, hogy meghívnak minket a tanyájukra, ahol addig maradunk, ameddig csak akarunk. Biz' Isten kihasználnánk a lehetőséget, ha lenne időnk, de sajnos nincs. Egy közeli faluig jutunk velük, ahol kisbuszra szállunk, s egy óra múlva San Gilben vagyunk. A környéket korábban már körbejártuk, így ezúttal csak a terminálig jutunk, ahonnan irány Bucaramanga.

Bucaramangában ehhez hasonló üvegpaloták vannak mindenfeléBucaramangában ehhez hasonló üvegpaloták vannak mindenfelé

Az ország ötödik legnagyobb városa nem túl látványos, viszont hihetetlenül tiszta és rendezett. Az éjszakát a belvárostól nem messze töltjük annak a Yaddynak köszönhetően, akivel még a buszon futottunk össze. Annyira megörült nekünk, hogy ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse a taxinkat a pályaudvarról. Az elmúlt három napban annyi jófejjel találkoztunk, hogy az már nekünk kellemetlen.

Jól körbejárjuk a várost, de a modern lakóparkokon kívül egyéb látnivalóra nem bukkanunk. Ettől függetlenül a város hangulatos, rengeteg a bár és az apró étterem, amik tele vannak emberekkel. Bucaramanga él.

Másnap ismét kénytelenek vagyunk buszra szállni és a határ felé venni az irányt. Pamplonáig jutunk. Az út ismét emlékezetes, de főként azért, mert rettentően lassú. Gyök kettővel vánszorgunk órákon át egy teherautó mögött, előzni esélyünk sincsen. Naplementére esünk be a 2500 méteren fekvő egyetemi városba. A szállók drágák, így magán házakba csöngetünk be, hátha van valahol kiadó szoba, de semmi. Mindenhol egyetemisták laknak, így végül kikötünk a főutca egyik szobáztató szállásán. A csengő folyamatos nyomása után megjelenik a szálló tulaja leizzadva, sliccét gombolva. Igazi útszéli motel hangulata van a dohos szobának, de legalább csak 12 000 pesóba kerül. Retkes is, büdös is, olcsó is. Pamplona maga amúgy se nem csúnya, se nem szép város, olyan jobb fajta ecuadori település feelingje van. A klíma is pont olyan.

A Pamplona főterén álló templomA Pamplona főterén álló templom

Még Yaddy mondta Bucaramanga felé jövet, hogyha van időnk, akkor ugorjunk be Chinacotába, mert ezen a hétvégén van az éves falunap. Pamplonából délben indul egy busz arrafelé, így kikocogunk a terminálra és várunk. Az egyik bolt előtt néhány fickó üldögél és sörözget. Magukhoz hívnak és azonnal meginvitálnak minket egy üveg Pókerre. Aztán mégegyre, majd megint mégegyre. Éppen szállítmányozási cégük fennállásának tizedik évfordulóját ünneplik, apa és három fia. Sokat kérdeznek az európai válságról, mert nem értik mi történik mifelénk. Barátaik és rokonaik mind hazatértek Spanyolországból, mert hogy állítólag jobb a helyzet Kolumbiában. Kellőképp sikerül ismét elhajolni, persze ezúttal sem engednek semmit sem fizetni, még a pályaudvari pisilést is állni akarják.

Végül valamivel egy után indul a busz a piciny Chinacotába. A nagyon kellemes klímájú faluban valóban falunapokat tartanak. A busz alig tud becsorogni a településre, ahol pörögnek a malacok a nyárson, folyik a sör az utcán, gyerekek ugrálnak a felfújható gumikastélyban. Kedvünkre való hely, így szállás után nézünk, bár az embertömeg láttán sok reményt nem fűzünk hozzá. Egy magánháznál lenne szoba, de a néni a fürdőszoba nélküli lyukért 100 000 pesót kér. Teljesen esélytelen, így sétálunk egyet, majd beülünk enni egy adag kolbászt, végül visszaszállunk a buszra és irány Cúcuta.

A chinacotai majálisA chinacotai majális

Az eddigi nagyvárosok nem varázsoltak Kolumbiában, de mindnehol nagyon kedves emberek fogadtak. Ez Cúcutában sincs másként. Egy enyhén illuminált hajléktalan lép oda hozzánk, gondoljuk kunyerálni. Motyog valamit a bajsza alatt, de többedszerre sem értem meg, hogy mit, így továbblépnék, mire végre normálisan kinyitja a száját:

- Csak azt akartam kérdezni, hogy miben segthetek nektek, turistáknak?

Azaz egy részeg csöves miben tudna a szolgálatunkra lenni. Az ecuadori határtól El Estrechóig elhoz minket egy katona, aki ezek után minden piánkat fizeti. Bogotából egy magyar pár visz minket Tunjáig, onnan Javier szállít minket majdnem egész San Gilig. A helyi hotel tulaja nem engedi, hogy fizessünk az éjszakáért, majd ezután két földműves meghív a tanyájára. Yaddy a bucaramangai buszról fizeti a taxinkat, Pamplonában a pályaudvaron néhány ünneplő fickó meginvitál minket fél tucat sörre, most pedig egy hajléktalan akar a segítségünkre lenni.

Sajnálom, hogy Kolumbiára most csak ennyi idő maradt, de jövünk mi még ide vissza, és remélem, mindenkinek meghálálhatjuk azt a sok jót, amit az elmúlt 5 napban kaptunk. Eddig is tudtam, hogy a legrendesebb emberek Kolumbiában élnek, de hogy minden napra ennyi segítőkész ember jusson, az még nekem is új. Sok szépet a rohanás alatt nem láttunk, de ettől függetlenül ebbe az országba bármikor, bármennyi időre visszatérnék. De most irány San Cristóbal és Venezuela...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)