Kolumbiai magyarok

Nekünk egyértelműen Kolumbia a kedvenc országunk, de hogy milyen ténylegesen itt élni, az már más kérdés. A kevés idekint élő magyar azt mondja, hogy vannak ugyan furcsaságok, de ha azokhoz az ember hozzászokik, az európainál sokkal kényelmesebb, szerethetőbb életet lehet élni.

Armeníából naponta több tucat busz indul Bogotá irányába, ami miatt hatalmas árverseny alakult ki a busztársaságok között. Bár Kolumbiában a tömegközlekedés nem olyan olcsó, mint más latin-amerikai országokban (csak egy picit kerül kevesebbe, mint Magyarországon), de erre a szakaszra sikerül 35 000 pesóért buszjegyet találnom, ami egy több mint 300 kilométeres utazásért nem rossz ár.

Legalább féltucatszor mentem már végig ezen az úton, így pontosan tudom, lassú menetre kell számítsak. Az Andokkal párhuzamosan futó utak aránylag gyorsak, de a keresztben átvágók keskenyek és a rengeteg kamion miatt szörnyen lassúak. Majdnem kilenc órán át tart az út, így sikerül sötétben befutnom Bogotába. 

Csak egyetlen éjszakát maradok, mert hivatalos vagyok San Franciscóba, egy közeli kisvárosba, ahol az a magyar páros él, akikkel anno, 2013-ban futottunk össze. Moncsi és Alex a jobb élet reményében költöztek Dél-Amerikába, kíváncsi vagyok, mennyire jött be nekik az elmúlt három év.

San Francisco Bogotá agglomerációjához tartozik, a buszok tehát nem a pályaudvarról, hanem egy Portal 80-nak nevezett bevásárlóközponttól indulnak. Szerencsére a belvárosból van közvetlen busz a Portal 80-hoz, ami egyben a Transmilenio (zártpályás busz) végállomása is. Jó egy órán át rázkódom a tömött buszon, mire befutunk az állomásra. Reggel lévén több ezer ember forgolódik a peronokon, alig lehet mozdulni. Nagy nehezen rátalálok a kijáratra, de mikor megkérdezem az egyik forgalmistát, hogy honnan indulnak a járatok San Franciscóba, az egy belső peronra, az Alimentadores elnevezésű buszok felé mutat.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBogotában a zártpályás buszokat Transmileniónak hívják

Bogotában a Transmileniót és az Alimentadores buszokat csak chipkártyával (mikor lesz ilyen Budapesten?) lehet használni, egy fuvar 2000 pesóba, tehát kb. 190 forintba kerül, amivel annyiszor szállsz át, amennyiszer csak akarsz. Becsippelek az Alimentadores buszokhoz, ahol csakhamar kiderül, hogy San Franciscóba nem is ilyen busz megy, hanem mezei távolsági járat, amit a főúton kell megfogni a bevásárlóközpont előtt. Az ám, csakhogy innen nincs kijárat, ehhez vissza kéne térjek a Transmileniókhoz, amiért újra le akarnak húzni 2000 pesóra. Széttárom a kezemet a forgalmistánál, aki ide küldött, de az hajthatatlan; nem enged vissza, amíg nem csippelek. Végül megkérem az egyik buszsofőrt, dobjon már ki a bevásárlóközpontnál, ami bár szabálytalan, de szerencsére ezt a kérdést Kolumbiában rugalmasan kezelik. Egy szó mint száz, végül sikerül rálelnem egy Villetába tartó buszra, ami szíves-örömest elfuvaroz engem La Minába, ahhoz az elágazáshoz, ahonnan könnyedén fogok kocsit San Franciscóba. Erre szerencsére nincsen szükség, mert érkezésemkor Moncsi és Alex már várnak rám az út szélén.

Három éve, mikor utoljára találkoztunk, még Bogotában laktak. Két millió pesóért béreltek egy külvárosi lakást, amit sokalltak, no meg a főváros borongós klímájával sem voltak kibékülve, így nem sokkal később San Franciscóba költöztek. A falu 1500 méter magasan fekszik, ahol a klíma egyszerűen zseniális. Állandóan 25-28 fok van, esténként sincs kevesebb, mint 20, s bár sokszor esik, általában csak rövid ideig. Egy egyszerű fincát bérelnek a bogotái lakás harmadáért, s bár az épület olyan, amibe Magyarországon senki nem költözne be, ez errefelé jónak számít. A helyiségek nincsenek összenyitva, minden szoba a teraszról nyílik, a konyha is. A szigeteléssel nem kell foglalkozni, ezért a falak vékonyak, a tető is csak azért van, hogy ne verjen be a víz. Egy esti zápor azonnal felébreszt, mert úgy kopog az eső a tetőn, mintha egy tankot túráztatnának az ágyad mellett. Nem hangzik jól, igaz? Pedig higgyétek el, mindettől függetlenül a birtok mesés. Reggelente, mikor még nem burkolódzik felhőbe a Bogotái-fennsík végét jelző El Tablazo, hihetetlen sziklafalak tornyosulnak San Francisco fölé, s ezt az egészet belátni Alexék teraszáról. 

Kolumbia Bogotá San FranciscoEzért a kilátásért megérte kiköltözni vidékre

Majd egy héten át élvezem a vendégszeretetüket, közben megtudom, milyen is magyarként Kolumbiában. Röviden: jó. Persze vannak buktatók. Moncsi és Alex úgy jöttek ki Kolumbiába, hogy nem beszéltek spanyolul, ami nélkül munkát találni vagy vállalkozni nagyon nehéz.

- Elegem lett Magyarországból - mondja Alex egy pohárka 12 éves Santa Fé mellett, amivel sikerül megszerettetnem vele a rumot - Ha vállalkoztam, állandóan a nyakamon volt az adóhivatal, folyamatosan jöttek a feljelentések, én pedig egy idő után beleuntam az egészbe. Volt egy munkatársam, aki egy alkalmazást akart kihozni Kolumbiába, nekem pedig pont kapóra jött, mert már egy ideje a költözésen törtem a fejemet. Moncsit mindig is érdekelte az utazás, hiszen ugyanúgy földrajzot végzett az egyetemen, mint te.
- Bejött a dolog?
- Nem. De ez nem szegte a kedvünket. Pár hónap munkálkodás után kiderült, az alkalmazásból nem lesz semmi, ettől függetlenül nem költöztünk haza. Az igazat megvallva, én már nem is vágyom Magyarországra. A családot és barátokat meglátogatni jó lenne, de élni már nem tudnék ott.

2013-ban Alexék még keresték a lehetőségeket, akkor az út elején jártak. Azóta úgy néz ki, rátaláltak arra, miként is lehet boldogulni Kolumbiában.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Franciscóban van egy apró vízesés nem messze Moncsi és Alex fincájától

- Beleugrottunk a vendéglátásba. Nyitottunk egy magyar éttermet fent az út szélén. Csakhogy rossz volt az időzítés. Mire belelendültünk volna, átadták az autópályát, ami lefelezte a forgalmunkat, így pedig nem volt fenntartható. Meg az igazat megvallva, pörköltet és töltött káposztát nehezen nyomsz le egy kamionsofőr torkán, aki egész életében bandeja paisát tolt - röhög Alex.
- Ezek szerint bezártátok.
- Be - folytatja Moncsi - de maradtunk San Franciscóban, mert bejött a klíma, s idővel kiderült, elég sok külföldi lelt itt otthonra. Ott van Filip, egy francia szakács, aki a fia után költözött Kolumbiába. A srác Bogotában dolgozik, Filipnek azonban nem jött be a főváros, és végül a szemközti hegyen vett egy házat. Bruno pedig svájci, már lassan 30 éve él Kolumbiában. Vele együtt csináljuk a Huncolt.
- A micsodát?
- Huncol, mint Hungría-Colombia. Kolbászt, sonkát, szalámit készítünk.
- Ez a jövő?
- Ez - vág közbe Alex - Tudod te, mennyibe kerül Bogotában egy kiló füstölt sonka? 40 000 forintba.
- Az nem létezik - akadok ki.
- Pedig annyi. Menj be az Exitóba, és nézd meg az árakat.

Kolumbia Bogotá San Francisco

Ha magyar ízekre vágysz Kolumbiában, ezt a logót keresd!

(Tényleg annyi. Egy héttel később az egyik szupermarketben végignéztem a felvágottak árát, és mindent 3-4-szer drágábbnak találtam, mint Magyarországon.)

- Na, és jól megéltek belőle?
- Még nem. Most keressük az átvevő helyeket. Az üzem fent van Bruno házánál. Meg akarod nézni?

Hogyne akarnám. Bepattanok Alex mellé a kocsiba, és feltekergünk Brunóhoz. A fickó több mint 50 éves, biológus, két évtizeden át turistákat vitt Amazóniába pecázni és madarászni. A halak iránti szerelme sokáig megmaradt, de Alexék új kihívás elé állították a sonka biznisszel. 

Az üzem nem nagy, de hát nem is gondolkodnak egyelőre nagyban. 

- Iszonyú drága volt beszerezni a gépeket. Ahogy a sonka, úgy a hűtő, a daraboló és a füstölő is többször annyiba kerül, mint Magyarországon. Beszállítani Európából nehéz, mert sok papírmunka van vele. Nem bánom, hogy sokat költöttünk rá, úgyis megtérül - áll pozitívan a dolgokhoz Alex.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMagyar sonka és szalámi Kolumbiában

Levág egy darab sonkát és egy darab szalámit, majd kiülünk Bruno teraszára borozni. Hónapok óta nem ettem ilyen jót, s bár a kolbászból úgy érzem, hiányzik valami, attól még sokkal inkább ez, mint egy újabb tál bandeja paisa.

- Lehet már valahol kapni a Huncolt?
- Boltban még nem. Egy-két jobb étteremben bent vagyunk a Zona Rosában, de a szupermarketekbe nehéz bekereülni. Errefelé úgy van, hogy három havi árut kell adj, és az eladás után kapsz csak pénzt. Ha jól fogyott a termék, akkor már előre fizetéssel rendelnek újra. Még nem tartunk ott, hogy három hónap csakúgy kimaradjon, úgyhogy az Exitóban egy ideig még nem leszünk bent.
- Amúgy könnyű ilyen üzemet létrehozni? A szervek nem szivatnak?
- Viccelsz? Ez Kolumbia. Ha külföldi vagy és hozol valami újat, senki nem kérdez semmit. Az üzemnek meg kell felelnie egy-két higiéniás előírásnak, de semmi vállalhatatlan. Második éve gyűrjük az ipart, de még soha, senki nem akart minket ellenőrizni sem az adóhivataltól, sem a fogyasztóvédelemtől. Ez nem Magyarország.

Kolumbia Bogotá San FranciscoGyerekek zenélnek San Francisco főterén

Másnap Alex üzleti ügyben Bogotába megy, én pedig Moncsival lemegyek a faluba. San Francisco nem szép település, de nem is a legrondább. Nyugodt kis hely, abszolút szerethető, Moncsi mégsem szívleli.

- Sikerült Kolumbia leggázabb faluját kifognunk - vigyorog.
- Nekem tetszik. 
- Nekem is tetszett, mikor idejöttünk. Aztán kiismertem. Az emberek egyáltalán nem olyan jó fejek, mint máshol, a boltokban pedig csupa igénytelen dolog kapható. Ha tehetném, Medellínbe költöznék.
- Nem Cartagenába? Három éve azt mondtad, az a nagy szerelem.
- Igen, de azóta voltam ott. Túl meleg. Az óváros szép, de a külváros nagyon kupis, nem bírom. Medellín viszont fantasztikus.

Kolumbia Bogotá San Francisco  San Francisco nem a legszebb kolumbiai falu

Ez igaz. Ma Dél-Amerika egyik legjobban prosperáló városa Medellín. Néhány éve, mikor beindultak a start-upok, Medellín berendezkedett ezen vállalatok kiszolgálására. A kontinens legjobb számítástechnikai képzését nyújtják az egyetemeik, jók az adólehetőségek, a város biztonságos. Egyszerűen virágzik. 

- Gyere, felviszlek a kápolnához, onnan zseniális a kilátás.

Jó húsz percen át kocsikázunk a veredák (vidéki ranchek) közti földúton, mire felérünk a kápolnához, aminek a tetejére egy szép nagy Mária-szobrot állítottak. A kilátás innen is fantasztikus, ez a völgy úgy jó, ahogy van.

Kolumbia Bogotá San FranciscoMária tekint le San Franciscóra

Estére Moncsiék összezördítik a teraszukra a barátokat. Jön Bruno és örökbefogadott fia, valamint Filip is tiszteletét teszi, aki egy 60 éves Chevrolet-val gurul be a kertbe. Iszogatunk, közben Bruno mesél egy csomó érdekes dolgot a '90-es évek Kolumbiájáról.

- Hondában voltam üzleti ügyben, mikor megjelentek a gerillák. Hoztak magukkal néhány foglyot, akiket letérdeltettek a főtéren, majd az emberek szeme láttára lefejezték őket machetével.
- Honda itt van nem messze - okoskodom.
- Igen. Akkortájt a gerillák simán uralták a Bogotá körüli agglomerációt is. Mára ez szerencsére megszűnt, bár ha jól tudom, Pacho máig elég gáz.
- Magyar barátaitok nincsen? - fordulok Alex felé.
- Nem nagyon. Van Bogotában bár ismerős, velük olykor találkozunk, de nem olyan szoros a viszony. Viszont a hétvégén lesz valami találkozó, arra eljössz?
- Persze. Addigra Eri is itt lesz.

Az este vad rumozásba és aguardientézésbe torkollik. Nem értem, hogy ezek a jó kolumbiaiak miért erőltetik ezt az ánizsos hulladék rumot, amitől max. hányni lehet, ha olyan remek italaik vannak, mint a 12 éves Santa Fé vagy a 30 éves Medellín. No, mindegy, az eredménye megvan; Filip úgy fejreáll, hogy a Chevroletjével tolatás közben kidönti Moncsiék egyik fáját.

Kolumbia Bogotá San FranciscoBruno, Filip, én, Moncsi és Alex

Eri megérkezik hétvégén, így már kettesben megyünk el a bogotái magyarok találkozójára. Bár azt tervezzük, hogy egy salsa bárban múlatjuk az időt, de a magyar vér nem válik vízzé, így az ismerkedős est utcai mulatozásba torkollik.

Nem állítom, hogy sok magyar élne Bogotában, talán egy tucatnyian sincsenek. Ferit a szerelem repítette Kolumbiába, még az út elején tart, egyelőre csak barátkozik a közeggel. A két lány, Bea és Klári azonban már beilleszkedtek. Kellett is nekik, lévén ide jöttek férjhez. Mindannyian imádják Kolumbiát, annak lazasága, könnyedsége miatt. 

Kolumbia Bogotá San Francisco   Eri, Klári, Bea, én már nem szomjasan, Feri és barátnője, Angelica, Alex és Moncsi

Ezzel mi sem vagyunk másképp. A következő három hónapot itt tervezzük eltölteni. Bár az ország nagy látványosságait az elmúlt években kipipáltuk, van egy olyan sanda gyanúm, hogy Kolumbia sok csodát tartogat még.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

5 Komment

Sokan a kolumbiai kávét a Föld legjobb kávéjának tartják, pedig ezt elérni az országnak nem volt olyan könnyű. Ahogy szinte mindent, úgy a kávébizniszt is csúnyán kisajátította a politika és néhány nagyon gazdag ember, de aztán rájöttek, sikert csak úgy érhetnek el, ha a termesztéssel mindenki jól jár. Végigjártam Quindío településeit, és rájöttem, a kolumbiai kávétermesztők nagyon szerencsés emberek.  

Salento Kolumbia talán legszebb faluja, s mint olyan, igazi turistaközpont. Évente több tízezer külföldi látogat ide csak azért, hogy láthassa a Cocora-völgy égbe törő viaszpálmáit, s hogy beleszagoljon a kolumbiai vidék illatos levegőjébe. Salento mára azonban inkább csak skanzen, semmint a valós Kolumbia, bár az itt élők azért próbálják magukat függetleníteni a turizmustól. Aki teheti, földet vásárol a környező völgyekben, hiszen ha az idegenforgalmi lufi kipukkad, akkor errefelé nem marad más, csak a kávé.

A 18. század közepén Quindío tulajdonképpen lakatlan volt. Csak egy-két Antioquiából ideszakadt farmer gazdálkodott a köderdővel sűrűn benőtt hegyek árnyékában, aztán a függetlenségi háborúk után jött a nagy bumm. A Los Nevadosból alácsorgó Rio Quindío völgyét szépen belakták a rancherók, akik felfedezték, hogy az itteni kávé sokkal aromásabb, mint Kolumbia más részein. Falvakat alapítottak, elsőként Salentót, nem sokkal utána pedig Filandiát. Aztán jött Jesús María Ocampo, közismertebb nevén a Jaguárvadász, aki mindössze 100 pesóért megvett egy nagyobb, de ránézésre értéktelen földdarabot. Ő nem kávét akart termeszteni, hanem elszállítani azt az ország más részeibe. A biznisz beindult. 1889-ben a földjén megalapította Villa Holguínt, aminek alig pár év alatt több mint 100 lakója lett. Az itt letelepedett emberek mind kereskedők voltak, akik öszvérháton szállították a kávét Bogotába, Medellínbe és Calíba. Út csak 1927-ben épült az addigra az örmény népirtás emlékére Armeníának átkeresztelt településre. Azzal, hogy elérhetővé vált a Rio Quindío völgye, megkezdődött a népvándorlás Kolumbia leggazdagabbnak vélt vidékére. 

Hogy Armenía még se legyen olyan vonzó, arról a természet gondoskodott (és gondoskodik még most is). Húsz évenként legalább egyszer hatalmas földrengés rázza meg a várost, porig rombolva az addig virágzó kávéközpontot. Az utolsó ilyen 1999-ben történt, aminek köszönhetően a város elvesztette koloniális báját. Ma a turisták Salento felé csak keresztülhajtanak Armeníán, s az igazat megvallva, jól teszik. 

A belvárosban nincs semmi szép, a főtéren álló templom kártyavárnak néz ki, de állítólag földrengésbiztos. Ez utóbbiért nagyon kár, mert ha valamit lerombolhatna az amúgy közeljövőben várható földrengés, az ez a csoda lehetne. És akkor nem beszéltem a belvárost körülvevő Barrio San Franciscóról és Berlinről, ahová fehér ember jobb, ha nem teszi be a lábát. Egy szó, mint száz, Armeníát hiába tartották egy évszázadon át Kolumbia leggazdagabb városának, mára egy nehezen szerethető putri lett belőle

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeArmenía "csodaszép" katedrálisa

Ha az ember Quindío gazdagságára kíváncsi, de nem elégszik meg a salentói "skanzennel", akkor jobb ha Filandia felé veszi az irányt. Armeníával ellentétben ez a kisváros nem egy országról (Finnország) kapta a nevét. A korábban itt élő quimbaya indiánok nyelvén Filandia annyit tesz: az Andok lánya. Mivel a quimbayák a 19. századra már beolvadtak a mesztic lakosságba, a történészek nem igazán értik, miért kapott indián nevet a település.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeFilandia temploma a legszebb Quindíóban

A busz a főtéren tesz le, ami ha lehet, szebb, mint Salentóban. A templomnak bazilika hangulata van, a házak pedig ugyanolyan díszesek, mint pár kilométerrel odébb, a Cocora-völgy kijáratánál. Ami megkülönbözteti Filandiát Salentótól az az, hogy errefelé nincs egy darab turista se

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeFilandiában minden épület ilyen színes

Állítólag, mikor az út megépült Armeníába, Filandiára sötét idők jöttek. Addig az itt élők elsősorban Risaralda városaival kereskedtek, de az 1930-as évektől Pereira és Cartago is inkább Armeníától kezdte vásárolta a kávét. Filandiából rengetegen költöztek be a városba, sokan a világháború után egyenesen az Egyesült Államok felé vették az irányt. Talán ennek is köszönhető, hogy ma Filandia kicsit kopottas, kicsit elhanyagolt, kicsit valóságosabb

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeIlyen lehetett tíz éve Salento

Órákat töltök a városban lófrálva, bámulom az embereket, sétálok a környező vidéken. Pár kilométerre innen turizmusfejlesztés céljából építettek egy hatalmas kilátót, de sajnos zárva tart, így a környékről nem sikerül értékelhető fotót készítenem. 

Sokan szólítanak le az utcán, érdeklődnek, mit keresek errefelé, mivel csak nagyon kevesen látogatnak ide el Salentóból. Kár érte, mert Filandia tényleg bájos kisváros.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeMinden a kávéról szól

Az 1930-as évek végén Kolumbiában földreformot hajtottak végre, hogy megelőzzék a kávémágnások előretörését. Ezzel azonban az állam öngólt lőtt, mert csak azt érték el, hogy a gazdag földbirtokosok maguk hoztak létre szövetkezeteket, amiken belül ők határozták meg a kávé felvásárlási árát. Sok kisbirtokos ment tönkre, a parlagon maradt földeket pedig szépen leosztották a barátoknak. 

A kávébiznisz szereplői az 1960-as években kezdtek lecserélődni. A csalódott termelők támogatni kezdték a gerillákat, akik előszeretettel csapolták meg a kávémágnások számláit zsarolással, emberrablásokkal. Néhány év alatt lassan kivonultak a nagytőkések a kávé mögül, aminek köszönhetően az állam jelentős bevételektől esett el. Végül a földeket szétosztották a kisbirtokosok között, és új alapokra helyezték a kávétermsztést. Létrehoztak egy kávémágnások nélküli szövetkezetet, amit egy magányosan vándorló kávétermesztő 1958-ban kreált fiktív reklámfigurájáról Juan Valdeznek neveztek el. Ez a szövetkezet ma több mint 500 000 kávétermesztőt foglalkoztat, a bevételből pedig rengeteg pénzt fordítanak a kávétermesztés fejlesztésére. Mára a Juan Valdez kávé több mint egy márka, mögötte van a nagy kolumbiai összefogás eszméje.

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeJuan Valdez nem egy létező személy, hanem egy szövetkezet

Mindezt a Parque del Café múzeumában olvasom, ami Armeníától kb. 15 kilométerre nyugatra fekszik. A történeten túl a kávé nem igazán foglalkoztat, mivel a szagát sem bírom. A múzeumban összefutok egy francia lánnyal, Tarával, aki Buenos Airesben tanul, s a szünidőben átugrott Kolumbiába, mert olcsón talált repülőjegyet. Vele járom körbe a parkot, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető érdekesnek egy olyan valakinek, akit hidegen hagy a kávé. Az ember végigkövetheti, hogyan áztatják, szárítják, majd pörkölik a kávét, de az egész úgy unalmas, ahogy van.

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe   Két képben arról, hogyan készül a kávé

Csak egy kávécserjék közt ugrándozó aguti emeli fel a pulzusomat, de az is csak egy pillanatra. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe Jófej pózol

A park alsó részén egy vidámparkot alakítottak ki (talán a Juan Valdez vezetői is úgy érezték, kell valami plusz, amiért az emberek idelátogatnak), valamint felépítettek pár klasszikunak mondható, quindíói házat, amikben méregdrága éttermeket és kávézókat alakítottak ki. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del Cafe    Ha valaki nem menne el Salentóba vagy Filandiába, az is tudja, milyenek a quindíói házak

Tara a jegyén azt olvassa, hogy délután 2-kor kezdődik egy táncos előadás a park színházában. Bár nem bírom az ilyesmit, elkísérem, és szerencsére pozitívan csalódom. Ha valami, akkor ez a bemutató megéri a tíz dolláros belépőt, mert a táncosok hihetetlenül profik, a kolumbiai népviseletek pedig zseniálisak. Olyan hangulatot teremtenek a pörgős népzenéjükkel, hogy kedvem támad nekem is táncolni, pedig tényleg ki nem állhatom az ilyen vircsaftot. 

Kolumbia Salento Armenía Parque del CafeMontenegro is kedves hely

Mivel a park elől nem sűrűn indul busz, Tarával elsétálunk a három kilométerre fekvő Montenegróba, ami ugyanolyan pici, de szép kisváros, mint volt Filandia. Színes házaival, élettel telt főterével ez a település is azt hirdeti, hogy Quindío bizony gazdag. Talán nem pénzben mérve az, de ha valaki ilyen helyen élhet, annak azért olyan rossz nem lehet...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

24 óra alatt, szakadt farmerben, 5000-es andoki csúcsot szólóban mászni őrültségnek tűnhet, pedig nem az. A Nevado Tolima meghódítása életem egyik legnagyobb kalandja lett épp amiatt, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azokat elterveztem. Oké, a lyukas farmertől lassan megszabadulok.

A Mirador csapat hazarepült, Eri pedig csak két hét múlva érkezik Kolumbiába, így van időm megtervezni annak a Nevado Tolimának a megmászását, amivel 2011-ben egyszer már próbálkoztam, de a rossz időjárás miatt a csúcsot elérnem nem sikerült. German barátom, aki fent él a paramón családjával, 2011 óta menő hegyi vezető lett, hetente legalább egyszer nekiveselkedik a csúcsnak. Most, hogy az El Niñonak hála a paramo száraz, boldog-boldogtalan a csúcsra vágyik, köztük én is. Már hetekkel korábban jeleztem Germannak, hogyha lesz egy csapat, aki a következő napokban nekiveselkedik a hegynek, szóljon, mert csatlakoznék, s ebbéli szándékomról azóta többször is értesítettem. German azonban jó kolumbiai, akit nem lehet holmi álmokkal presszionálni, vele csak az mászhat, aki véletlenül fent találja a paramón.

Negyedik napja ülök tétlenül salentói szállásomon, de German nem ír, nem hív. Ötödik napon izmaim megmozgatása céljából felkerekedek, és eltúrázom a Salento alatti völgyben meghúzódó Santa Rita-vízeséshez. Az ösvény kicsit keszekusza, többször kell visszaforduljak, mert vagy nem vezet sehová, vagy belevisz a folyóba, amin átkelni nem könnyű. Az egyik ilyen kavarásnál botlok bele John Smithbe, egy 50 év körüli angol utazóba, aki hozzám hasonlóan tanácstalanul téblábol az erdőben. Együtt csak nehezen kibogozzuk, merre is kéne tartsunk, közben elmeséli, hogy 1992-ben már járt erre, de akkortájt a Salentóba tartó buszra nem engedték fel, mert a katonák attól tartották, elrabolják a gerillák.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkSzép a táj a Santa Rita-vízesés felé

- Nagyon más világ volt akkor. Kizárólag a nagyvárosokat lehetett felkeresni, és Calítól délre tilos volt utazni. Ettől függetlenül imádtam Kolumbiát. Aztán jött a házasság, a család, majd a válás. Az első utam azonnal idevezetett. Rengeteget változott az ország, s bár korábban is imádtam, azt kell mondjam, előnyére változott.

Tény, én még olyan utazóval nem találkoztam, aki ne Kolumbiát tartaná a kedvenc országának, s köztük vagyok én is. Az egyedüli dolog, ami zavar az itteniekben, az a megbízhatatlanság. Miért mondja German, hogy szól, ha mégsem? 

A Santa Rita-vízesés szép, de azért nem esem tőle hasra... szerencsére, mivel fotózni csak egy folyó fölé tákolt vékony pallóról lehet.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park       A Santa Rita-vízesés

Visszafelé elbúcsúzom John Smithtől, és nekivágok a Patasola névre keresztelt parknak. A parkot csak úgy kocsival nem lehet elérni, lévén egy kilométer megtétele után egy sorompó zárja le az utat, így hát annak is gyalogolnia kell, aki nem akar. A név sajnos beszédes (a pata sola spanyolul annyit tesz: csak lábon), arra sincs esélyem, hogy stoppoljak. Pedig de tenném!

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park  Úgy néz ki, valaki tényleg komolyan gondolta, hogy "pata sola"

Az út folyamatosan emelkedik, és a tájban sincs semmi izgalmas. Halálosan tájidegen eukaliptusz ligeteken keresztül baktatok, míg nem egy farmhoz érek. Szerencsére otthon vannak, így sikerül feltöltenem vízzel a kiürült üvegemet.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkNincs közel a Patasola

Innen még jó negyven percet kell sétáljak a park bejáratáig, ami a szublimált nagy semmi. Egy ezer éves, rozsdás tábla hirdeti, hogy van itt valami, amit Patasolának hívnak, de sehol egy lélek, a látogató központ épülete is csak egy romhalmaz. A tanösvény elhanyagolt, a köderdő növényeit elnyomták a gyorsan növő, de elvadult eukaliptuszfák. Néhány zöld tukánon és egy sason kívül semmit nem látok, így megunván az egyedül bóklászást visszasétálok Boquiába, ahol szerencsére sikerül buszt fognom Salentóba. Majd 30 kilométert túráztam, így elég fáradtan esek be a szállóra.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkNéhány madár és más semmi

Ránézek a FB üzeneteimre és látom German következő üzenetét:

"Ne haragudj, barátom! Elfelejtettelek, de jó hírem van, holnap éjfélkor indulunk a csúcsra a 4400 méteres
alaptáborból."

Ma egész nap mentem, holnap meg küzdjem fel magamat 4400 méter magasba, hogy onnan éjfélkor nekimenjek a csúcsnak? German nyilván megőrült. Veszek pár Snickerst, sós mogyorót, egy kiló almát, aztán korán nyugovóra térek. Illetve csak térnék, ha a fejem feletti szobában egy párocska nem ma éjjel gondolná megdönteni a szex közbeni üvöltés decibel rekordját. Napfelkeltéig tart a móka, így egy hunyást nem alszom. Nem baj, legalább nem kell órára keljek, azt úgysem szeretem. 

Reggel 6-kor már egy Willy's hátulján ácsorgok. A Cocora-völgy 2390 méter magasan fekvő bejáratánál veszek pár virslikonzervet, majd gyors tempóban megindulok fölfelé. Nem húzom az időt fényképezéssel, így alig több mint egy óra alatt felérek a 2700 méteren fekvő Acaime házhoz. Ide érkeznek kolibriket nézni azok a turisták, akik csak egyetlen napra esnek be a Cocora-völgybe, innen feljebb csak kevesen merészkednek.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkTiszta az idő a Los Nevados felett

Szerencsére az ösvény jól ki van táblázva, így képtelenség eltévedni az Estrella de Agua névre hallgató fincáig. Úgy fél óra baktatás után utolérek egy kanadai párost, akik helyi vezető segítségével küzdenek az elemekkel. Két napos kirándulásra fizettek be a paramón, de hogy miként fognak felérni a Finca Primavérához, az rejtély számomra, mivel a földig ér a nyelvük. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkKolibrikről nevezetes az Acaime finca

3000 méter körül megpillantok néhány tukánt és zöld szajkót, picit odébb pedig dzsungelcsirkéket látok fáról fára ugrándozni. Ezidáig nem sejtettem, hogy a dzsungelcsirkék ezen a magasságon is megélnek, korábban csak trópusi esőerdőkben találkoztam velük. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkTukánokat és szajkókat látok 3000 méter magasan

Fél 12-kor érek fel a 3100 méteren fekvő Estrella de Agua fincához. Ugyanaz az idős házaspár fogad, akik anno öt éve kinyitották nekünk az éppen elkészülő menedékházat, ami azóta is zárva tart. 

- 2007-ben a gerillák felgyújtották a fincát. Aztán az állam ideépítette ezt a menedékházat, amiben anno önök is megaludtak, de hivatalosan soha nem adták át. Nem tudjuk, miért - sopánkodik az öreg úr, miközben felesége megkínál egy pohár panelával (forró cukornádlé).

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkSajnos nem működik az Estrella de Agua menedékház

Betolok egy Snickerst és néhány virslit, majd indulok tovább. Innen az ösvény meredeken tekereg felfelé a legszebb köderdőn keresztül, amit valaha láttam. Hihetetlen a növényzet sokszínűsége. Olyan pozsgások és páfrányok szegélyezik az utamat, amikhez foghatóval még Costa Ricában sem találkoztam. 2011-ben is itt próbálkoztam feljutni a Finca Primaverához, de annyira szakadt az eső, hogy csak azon agyaltam, miként élem túl ezt az egészet, a nézelődésre egyszerűen nem maradt energiám. Most azonban szárazság van, a helyiek elmondása szerint az elmúlt két hónapban alig esett valamicskét.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park3330 méteren, valahol a köderdők mélyén

3500 méteren megérkezem a paramo vidékére. Anno az egyetemen tanultam a paramóról, de semmi érdemlegeset, mivel a tanszékünkön elég kevesen voltak olyanok, akik találkoztak volna ezzel a zseniális ökoszisztémával. Igazából nem érheti vád őket, lévén a paramók több mint 90 %-a Kolumbiában található (csak Costa Ricában, Venezuelában, Ecuadorban és Peruban van belőle egy kevés), s mikor én egyetemista voltam, akkortájt az ország még a gerilláktól szenvedett, akik előszeretettel bújkáltak ezen a nehezen járható vidéken.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkMeseszép a paramo

A paramo magashegyi lápos növénytársulás csupa olyan növénnyel, ami kizárólag itt él meg. Az éves csapadékmennyiség 5-6000 milliméter, tehát a Föld egyik legcsapadékosabb helyéről beszélünk, éppen ezért a felszínén állandó a vízborítottság. Kivéve most, hiszen az El Niñonak hála a paramo is porzik. 10-15 évente, mikor az El Niño tiszteletét teszi Dél-Amerikában, a csapadékzóna dél felé tolódik, eláztatva Chile, Peru és Ecuador sivatagos és félsivatagos partvidékét, az amúgy párás Amazóniát és Andokot pedig kiszárítja. Kolumbia vízhiánytól szenved, vannak városok, ahol víkzorlátozást vezettek be az elmúlt időszakban. Ami nem jó az átlag embernek és a mezőgazdaságnak, az jó a hegymászóknak. Öt évvel ezelőtt derékig gázoltam a fagyos vízben, mire a fincához értem, ezzel szemben most a bakancsom orra sem nedvesedik be. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkNormál körülmények között itt áll a víz

A paramo tipikus növénye a frailejón, ami bár hihetetlenül jellegzetes, magyar neve nincsen. Az olykor 3-4 méter magasra is megnövő növény nem csak gyökereivel, de leveleivel is szűri a vizet, amit a paramo felett áthaladó felhőkből nyer ki. Éppen ezért a paramót a Föld legjobb víztisztító "berendezésének" tartják, s mint ilyet, az állam szigorúan véd. Egy frailejón elpusztításáért ugyanúgy börtön jár, ahogy a Cocora-völgy viaszpálmáinak kivágásáért. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park Akár 3-4 méteresre is megnőhet a frailejón

Délután fél 4-kor futok be a 3750 méter magasan álló Finca Primavérára, ami semmit nem változott az elmúlt években; ugyanolyan szakadt istálló, mint volt 2011-ben. German anyukája épp a konyhában ténykedik, nem ismer fel. Fél órán belül megtudom, miért nem. Egy halom turista érkezik, akik salentói vezetőkkel érkeztek ide egy napra, hogy körbejárják a paramót. 

- Mióta elmentél, ez így megy minden nap - panaszkodik German anyja - Ötödik éve, hogy gringók tucatjai jönnek azért, hogy ismerkedjenek a paramóval. Jó üzlet, mert én főzök nekik és nálunk szállnak meg, de jó lenne olykor pihenni.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkFinca Primavera

German naplemente előtt esik be. Cuccot vitt lóháton a 4400 méteren táborozó és akklimatizálódó párosnak, akikkel közösen kéne megmásszam ma éjjel a Tolimát. Hatalmas vigyorral az arcán kér bocsánatot azért, mert elfelejtett szólni, és reméli, készen állok arra, hogy éjfélkor útra keljek. Hát hogyne állnék készen?! A tegnapi 30 kilométeres túra után egész éjjel nem aludtam, ma pedig laza 1400 métert emelkedtem előzetes akklimatizáció nélkül.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkNapfényben egy picit jobban néz ki, de nem sokkal

Eszem egy levest, majd az egyik szakadt emeletes ágy tetejére felmászva próbálok szundítani egyet, de úgy képtelenség, hogy közben vagy egy tucat amerikai üvölt a szobában, azt ünnepelvén, hogy sétáltak egyet a paramón. Kereken nulla percet sikerül aludnom. German éjfélkor próbál ébreszteni, de addigra már menetkész vagyok. Nem hiszem, hogy jól áll a szemem alatt a két nagy szürke karika, de az éjszakai paramónak talán így is megfelelek.

Hulla vagyok. Hajnali 3-ra kéne felérnünk a 4400 méteres alaptáborba, de nagyon lassan haladok. Kapkodom a levegőt, közben majd szét fagyok, lévén nem lehet melegebb -5 foknál. German próbál hajtani, de kivagyok, mint a kutya. Az elmúlt két napban sétáltam több mint 50 kilométert, benne legalább 2500 méter szinttel, és hát sikerült kihagynom pár akklimatizációs lépcsőt. Végül fél 4-re érünk fel az alaptáborba, ahol mindössze két sátor van felállítva. Az egyikben az a kolumbiai páros fetrengett három napon át, akikkel most meg kéne másszam a Tolimát, a másikban pedig egy holland páros, akik egy salentói vezetővel vágnak neki a hegynek pont akkor, mikor mi befutunk Germannal. 

- Nem bírom, German. Aludnom kell - rogyok össze a kolumbiaiak sátránál.

Germant nem hatja meg nagyon a dolog, neki mindenképp fel kell vinnie a két kolumbiait a csúcsra, hiszen ezért fizetnek neki, ráadásul csak miattam vagy fél órán át toporogtak a fagyban. Engedélyt kérek, hogy befeküdhessek a sátrukba, amit megadnak, majd eltűnik a fejlámpájuk fénye a sötétben.

Mindkét hálózsákot magamra húzom, és próbálok aludni. Iszonyú hideg van, így nehezen jön álom a szememre, már csak azért is, mert azon pörgök, hogy ismét nem sikerül elérnem a Tolima csúcsát. Átok ül rajtam. Öt éve az időjárás, most az esztelen, akklimatizáció nélküli erőltetett menet fog ki rajtam. Elalszom.

A Nap első, melengető sugaraira ébredek. Sikerült hunynom úgy másfél órát, ami hihetetlenül kipihentté tett két nap nem alvás után. Vékony jégréteg alakult ki a sátron, a frailejonesek is fagyottan tekintenek az ég felé. Sehol egy felhő, a Nevado Tolima 5221 méteres csúcsa teljes pompájában virít előttem

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkSátram mögött az 5221 méter magas Nevdo Tolima

Összepakolok, és azon morfondírozom, nekivágjak-e a hegynek egyedül. Jól vagyok, nem fáj a fejem, a légszomj is elmúlt. Megérte pár hete szenvedni a Rucu Pichinchán, úgy néz ki, hozzászokott a szervezetem a magassághoz. Bár fogalmam nincs melyik út vezet a csúcsra, mégis nekivágok a hegynek.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkFelhők támadják a paramót

Az eleje nem nehéz, a porban tisztán kivehetők Germanék és a hollandok lábnyomai. Gyorsan bemelegszem, azt, hogy pontosan milyen magasan járok, a tőlem északra fekvő Nevado Quindio alapján határozom meg, ami csak 4760 méter magas, és újabban minden a csúcsa, csak nem havas.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkValahol a Nevado Quindio csúcsával egy magasságban

Jobbra tőlem feltűnik a Los Nevados legmagasabb hegye, a Nevado del Ruíz, ami 90 méterrel magasabb a Tolimánál, azonban évek óta tiltott a megmászása. A Ruíz egy máig működő tűzhányó, ami 1985-ben a történelem egyik legvéresebb kitörését produkálta. November 13-án a kitörés megolvasztotta a vulkán hósipkáját, ami ún. lahart, vagyis iszapárt eredményezett. A több millió köbméter jeges iszap maga alá temette Armero városát, megölve 25 000 embert. Ennél csak a Mount Pelée 1902-es kitörése volt pusztítóbb a 20. században. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park     25 000 embert ölt meg 1985-ben a Nevado del Ruíz

A Tolima poros szoknyáján úgy egy óra alatt sikerül felkapaszkodnom. Itt azonban tanácstalanná válok, ugyanis egy erősen szabdalt, morzsalékos sziklafalba botlom. Eltűnnek a lábnyomok, így nem marad más, mint a véletlen útválasztás. Egy meredek, de járhatónak tűnő meredélyre esik a választásom, de mint utóbb kiderül, sikerül az északi fal legrohadtabb útjára rábukkannom. Úgy ugrálok szikláról sziklára, mint a zerge, s bár nem veszélytelen a mutatvány, azért nehézségében sehol nincs a Rucu Pichincha IV+ nehézségű szirtjeihez képest.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park    Jól beválasztottam a Tolima egyik legnehezebb útját

Egy óvatlan pillanatba szétreped a farmerom, mindkét combomon tátongó lyuk keletkezik. Bár mostanra talán nincs fagy, azért nem kellemes csupasz seggel 5000-est mászni. Fél 9-kor érem el a gleccser szélét, pont ott, ahol German épp a hágóvasakat szereli le a két kolumbiai lábáról. Elkerekednek a szemei, nem érti, mit keresek ott.

- A kanyonon jöttél végig? - csodálkozik rám - Az a Tolima legnehezebb útja. Hadd gratuláljak - legyint rám.

Közben visszaér a két holland a salentói vezetővel. Szólni sem tudnak, annyira készen vannak. Mikor a vezetőjük megtudja, hogy farmerben vagyok és nincs napszemüvegem, megveregeti a vállamat.

- German! El ne tedd a hágóvasakat! - ripakodom rá - Jössz velem vissza, ha már sikerült elfelejtened, hogy én is fel akarok jutni a csúcsra.

German nem boldog. Elmondása szerint soha nem mászta meg még egy nap kétszer a Tolimát, s bár nem vagyunk messze a csúcstól, a sok gleccserhasadék miatt még sokat kell másznunk. Szerencsére a két kolumbiai jelzi, hogy egyedül is visszatalál a táborhoz és a fincához, így German nem túl boldogan, de ismét felcsatolja a hágóvasat. 

- Csak óvatosan! Olvad a jég, be ne essünk az egyik hasadékba - próbálja elvenni a kedvemet a barátom a mászástól.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park Nem tűnik vészesnek a csúcstámadás a gleccser aljáról

A gleccser első fele technikailag nem nehéz. A folyamatos, monoton menetelést rosszul viselem, ezzel volt a bajom éjszaka is. Ha van a mászásban valami kis izgalom, sokkal gyorsabban tudok haladni, így a gleccserhasadékokig szenvedek. A napszemüveg tényleg jól jönne. Tűz a nap, a hóra nem tudok nézni, így jobb híján a kék eget bámulva lépegetek elfelé. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkIzgalmas gleccserhasadék valahol 5100 méteren

A hasadékok csodaszépek. Némelyik 20-30 méter mély, ha ide valaki beesik, jó eséllyel csak évtizedek múltán találják meg, mikor a globális felmelegedés hatására a Tolimáról is leolvad a hósipka. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkGerman egy hasadék szélén

A csúcsra egy meredek, csúszós jégrámpa vezet fel, ahol kénytelenek vagyunk használni a jégcsákányokat is. Élvezem a mászás minden pillanatát.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkMeredek rámpa vezet fel a csúcsra

A Tolima a Nevado del Ruízhoz hasonlóan vulkán, azonban jelenleg inaktív, így a kráterét is vastag hó borítja. Fél 10-kor érünk fel a csúcsra, ahol egy kolumbiai zászló lobog. Ez nem az Elbrusz vagy egy alpesi csúcs, hogy tömegek várakozzanak arra, hogy lefotózkodjanak a hegy tetején. Csak mi ketten vagyunk Germannal, így kiélvezhetjük a Nap melegét. Fotózkodunk, fetrengünk a hóban, még az sem zavar, hogy a seggemnél a faremromon egy hatalmas lyuk tátong.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park Fent a Nevado Tolima 5221 méter magas csúcsán

Tízkor indulunk vissza. German megmutatja a könnyű utat, ami ugyan sziklás, de messze nem olyan meredek és morzsalékos, mint a kanyon volt. Alig egy óra alatt visszaérünk az alaptáborba, ahonnan a sátor már eltűnt. A kolumbiaiak szerencsére ügyes túrázók, nincsenek másra szorulva. Nem úgy a hollandok, akiket még a táborhely előtt sikerül beelőznünk. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkParamo veszi körbe a Laguna El Encantót

Ugyanazon az úton ereszkedünk vissza a fincához, amin jöttünk, csak ezúttal látok is valamit. Az éjszakai túra nem az én világom, én szeretek látni, nem csak céltalanul baktatni. A háttérben feltűnik a Laguna El Encanto és az azt körülvevő végtelen paramo vidék. German féltávnál elkészül az erejével és lefekszik aludni. Magam megyek tovább, megkerülve a Finca Primaverát körülvevő lápot. Délután 2-re érek vissza a házhoz, ahol German anyja és felesége épp készíti a vacsorát a nemsokára betoppanó újabb amerikai csapatnak. 

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkMocsár a Finca Primavera határában

A hollandok és a kolumbiaiak csak naplementekor esnek be a fincára. Hétkor már ágyban vagyok, és ezúttal nem zavarnak az üvöltöző amerikaiak. Úgy alszom, mint a bunda, reggel 6-ig. Megreggelizem, majd elbúcsúzom Germantól és elindulok vissza Salentóba.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkFelkel a Nap a Nevado Tolima mögött

Ezúttal azonban nem a klasszikus úton megyek, hanem a Finca Argentina irányába, ami bár picit hosszabb ösvény, állítólag gyönyörű.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti ParkVisszérek a köderdőbe

A Laguna La Virgen mögött kezdek lefelé ereszkedni. A kilátás a Rio Quindio völgyére egyszerűen mesés, a köderdő errefelé pedig ha lehet, még érintetlenebb. Az egyedüli nehézséget az El Bosque névre keresztelt, egykori táborhely után kaptató jelenti, ami nem esik jól.

Kolumbia Salento Cocora-völgy Nevado Tolima Los Nevados Nemzeti Park Ilyen látvány fogad a Finca El Bosquénél

Mostanra az utolsó csokim is elfogyott, de szerencsére az ösvényt szamóca bokrok szegélyezik, így sikerül magamat degeszre enni gyümölccsel. Délután kettőre érek vissza a Cocora-völgybe, amit ezúttal bebórítanak a felhők. A helyiek örülnek, mert hónapok óta nem esett az eső, a legelők pedig kezdtek kiégni. Nekem mostanra mindegy. Egy dologra tudok csak gondolni a Willy's platóján ácsorogva. Arra, hogy zuhanyzás után eszem egy jófajta truchát az egyik helyi étteremben...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

2 Komment

Kevés olyan szép és izgalmas hely van a világon, mint a Cocora-völgy. A Tolima és a Quindio vulkánok lábánál elterülő völgyben élnek ugyanis a Föld legmagasabb pálmái, amik akár 70 méteresre is megnőhetnek. Az óriás viaszpálmákat (amik egyben Kolumbia nemzeti jelképei) törvény védi; aki egyben is kárt okoz, azonnal börtönre ítélik. A Cocora-völgy ma az ország egyik legnépszerűbb turista desztinációja, amit évente több mint 100 000 kiránduló keres fel. 

Rengetegszer jártam már a Cocora-völgyben, utoljára 2013-ban. Azóta sok minden változott a környéken, de a pálmák szerencsére még a helyükön állnak. Ezúttal egy Mirador csapattal kerestük fel a völgyet és az előtte elterülő Salentót, ami minden kétséget kizáróan Dél-Amerika legszebb faluja. Mivel korábban már írtunk a völgyről, ezúttal csak fényképes beszámolóval jelentkezünk. 

Kolumbia Salento Cocora-völgySalento távolról nem tűnik különlegesnek, a fekvése azonban pazar. 1800 méter magasan fekszik a Nevado Tolima lábánál, fantasztikus köderdők és kávéültetvények között.

Kolumbia Salento Cocora-völgyHajnalban még csendes a főtér, így jó képeket lehet lőni a színpompás házakról. Ez a fajta építkezés kizárólag Armenia környékén jellemző, de az összes falu közül Salento a legszebb.

Kolumbia Salento Cocora-völgyNincs ember, aki ne szeretne bele Salentóba. A tíz éve még a gerillák kezén lévő település ma a hétvégi kirándulók és hátizsákos turisták kedvenc desztinációja. Magyarországon miért nincsen ilyen???

Kolumbia Salento Cocora-völgyKibérelt a Mirador csapat egy Willyst, amiket Kolumbia az USA-tól vásárolt meg azért, hogy a Föld legjobb, de nehezen elérhető kávéföldjeiről le tudják hozni a termést. Ma már nem indokolt a használatuk, a helyiek azonban máig imádják ezeket az 50 éves dzsipeket. És mi is.

Kolumbia Salento Cocora-völgyEgyike a Salento környéki haciendáknak. Akinek itt földje van, gazdag embernek mondhatja magát, lévén errefelé terem a Föld egyik legjobb kávéja.

Kolumbia Salento Cocora-völgy2350 méter magasan található a Cocora-völgy bejárata. Már itt feltűnnek a magasra növő viaszpálmák, de az ember csak akkor érzékeli igazi méretüket, mikor közel kerül hozzájuk.

Kolumbia Salento Cocora-völgyEgykor a pálmák a köderdők mélyén nőttek, de a marhapásztorok felégették azokat a legelők miatt. Aztán felismerték szépségüket, így ma már senki nem nyúl egy ujjal sem Kolumbia büszkeségeihez.

Kolumbia Salento Cocora-völgyEltörpülnek a tehenek a pálmák mellett. Mivel évente több mint 2000 mm csapadék hull a völgyben és konstans 20 fok van, a rideg állattartás a jellemző.

Kolumbia Salento Cocora-völgyÁllítólag a legmagasabb fa 70 méteres, de hogy az hol van, nem tudjuk. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy jó sok van belőlük.

Kolumbia Salento Cocora-völgyZseniális a táj háttérben a Los Nevados Nemzeti Park paramo fedte csúcsaival. Vajon odafönt is minden ilyen szép? Néhány napon belül megtudom...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Chimborazo

A Mirador csapattal egy rövid amazóniai kitérő után a Chimborazo felé vettük az irányt. Rodrigo, a hegy lábánál élő hegymászó menedékházába vettük be magunkat, ahonnan zseniális kirándulásra mentünk az északi lejtőkre. Végre láthattam a Chimborazo csúcsát, ami mellett már oly sokszor elmentem, de eddig mindig ködbe veszett. 

Baños városából végre megújult az út Riobamba felé, amit több mint tíz éve a Tungurahua-vulkán temetett maga alá. Ennek hála nem kell Ambatónak kerülnünk, a magyarindián história hívőinek oly kedves Mocha felé tart az út. Való igaz, hogy az ecuadori Andokban számtalan városnév van, ami egyeztethető magyar településnevekkel, de ezeken egy tanult lingviszta többnyire csak mosolyog.

Rodrigo menedékháza az Urbina névre hallgató vasútállomással szemben található. Az állomást a 19. század közepén élő elnökről, José María Urvináról nevezték el, és egy elírás miatt maradt meg a neve a köztudatban Urbinának. A megállót több mint 10 éve azzal a céllal újították fel, hogy Quito és Cuenca között napi rendszerességgel közlekedjen vonat, ez azonban a mai napig nem történt meg. Rodrigo azt mondja, évek óta próbálja meggyőzni a hatóságokat arról, hogy üzemeltetni kéne az állomást, de valahol mindig elakad az ügy.

Ecuador ChimborazoTöbb mint tíz éve üresen áll az urbinai vasútállomás

A busz az út szélén tesz le minket, ahonnan bő negyed órát kell sétálnunk az állomásig és a menedékházig. Én bírom a magasságot, de egy-két ember arcán látom, hogy megcsapta a 3600 méter. Rodrigo nincs a háznál, mert épp Riobambában van nekünk bevásárolni, így egyik segítője fogad minket. Elfoglaljuk a szobákat, majd akklimatizáció céljából elviszem a csapatot egyet sétálni a környező dombokra. Mesélek nekik a jeges emberről, Baltasar Ushcáról, aki minden héten egyszer felkapaszkodik a Chimborazo gleccsereire jeget vágni, amit másnap a riobambai piacon ad el.

Ecuador ChimborazoTeljes a nyugalom

Bár magasan vagyunk, ez a vidék mégis a mezőgazdaságról szól. Az itt élő pásztorok marhákat és lámákat tartanak, amik szabadon mászkálnak a hegy oldalában. Ücsörgünk egy jó órán át, és csak bámuljuk, ahogy a felhők hol felszállnak a Chimborazóról, hol alábuknak a szirteknek. 

Ecuador ChimborazoLámagyerek a Chimborazo lábánál

Ebédre leves van, ami a legjobb étel ezen a magasságon. Közben befut Rodrigo, aki nagy örömmel fogad. Két és fél éve nem láttuk egymást, mégis tisztán emlékszik, mikor utoljára nála jártunk Erivel. Ő is bekap pár falatot, majd hadrendbe állítja a dzsipeket, amikkel felkapaszkodunk 4000 méteres magasságba. Rámutat egy kiszögellésre, amin egy félig kész ház magányosan álldogál:

- Eladom lent a vendégházat és ide fogok költözni. Nem adják nekem az állomás épületét, sőt, le akarják aszfaltozni az utat, hogy a forgalmat átirányítsák ide a főútról. Én nem bírom a benzingőzt - akad ki Rodrigo.
- Lesznek turistáid, ha 4000-en altatod őket? - aggódom a Mirador ecuadori túráiért.
- Talán valamennyivel kevesebb, de nem zavar. Úgyis jobban szeretek egyedül a hegyek között lenni - mosolyodik el.

Ecuador ChimborazoMutogatja magát a Chimborazo

Rodrigo 60 éves, nála többször talán senki nem mászta a Chimborazót. Az ő segítségével forgatták le a jeges emberről szóló díjnyertes filmet, valamint ő vezette azt a 2003-as expedíciót, amin rábukkantak egy 1976-ban lezuhant, és azóta nem talált repülőgépre 5550 méter magasan a Chimborazo oldalában.

- Két jó barátommal éppen új utat másztunk az északi falon, amikor megpillantottunk egy csillogó fémdarabot az egyik gleccser előterében. Repülőgép alkatrésznek tűnt, így egy kicsit megkapartuk a jeget. Elég szörnyű látvány fogadott minket. A sok hulladék között jégbe fagyott testrészeket találtunk. Kiderült, az 1976-ban lezuhant SAETA gépre bukkantunk rá. A globális felmelegedés hatására szépen kiolvadt.

Ecuador Chimborazo4000 méteren mesés növényvilág fogad minket

Miközben mesél Rodrigo, megérkezünk a földút végéhez, ahonnan gyalog indulunk egy 4600 méteres kiszögellésre. Ketten a csapatból szenvednek a magasságtól, de nem adják fel. Szerencsére itt is nő a muña, az az ánizsos hangulatú növény, amit anno Taquile szigetén is szaglásztunk, elkerülendő a magashegyi betegséget.

Érdekes azonban, hogy itt sem tudtak talajt fogni a paramo tipikus növényei, a frailejonesek. Tény, a paramo Kolumbiában a legszebb, de azért ez is elég mutatós. Furcsa pozsgások és fagytűrő virágok között tekereg az ösvény, csak a növények fotózásával el lehetne tölteni egy teljes napot.

Ecuador ChimborazoFurcsa növények élnek a Chimborazo oldalában

Zoli barátom - akivel már nem először utazunk együtt - valahol 4100 méteren azt mondja, neki elég volt a magasságból, nem jön tovább. Marad a völgyben virágokat fotózni, mi pedig megkezdjük az emelkedést a Chimborazo szoknyáján. Ahogy feljebb és feljebb mászunk, úgy szűnik meg a növényzet. 4500 méteren már csak az ichu fű marad meg, ami a vikunyák első számú tápláléka. A szomszédos nyergen fel is tűnik egy csorda, de azért túl közel nem merészkednek hozzánk. 

Ecuador ChimborazoTipegünk felfelé légszomjjal küzdve

Andris - egy másik folyamatosan Mirador túrákon legyeskedő léhűtő - teljesen elkészül az erejével. Kínozza a magashegyi betegség, de büszkén lépeget felfelé. Szerencsére nem céltalan a mászás, mivel a kiszögellésről zseniális látványban van részünk. A hátunk mögött a Carihuairazo szabdalt csúcsa tűnik fel, előttünk pedig a Chimborazo gleccserei. 

Ecuador ChimborazoJátszik a napfény a Carihuairazo csúcsán

Eléggé felhős a csúcs, de egy pillanatra szerencsénk lesz. Ha halványan is, de megmutatja magát a Chimborazo teteje. Annyiszor kerülgettem már ezt a hegyet, hogy megszületik az elhatározás: következőre, ha itt járok, megmászom.

Ecuador ChimborazoMirador csapat a Chimborazo előtt

A visszaút sem akármilyen. Feltűnik a távolban a most is pöfékelő Tungurahua, valamint a Chimborazo Nemzeti Park északi lejtői. 

Ecuador ChimborazoFüstül a háttérben a Tungurahua

A visszaúton már többen panaszkodnak magashegyi betegségre, de csak Andris fekszik ki csúnyán. Visszaérve a menedékházhoz a lábán is alig tud állni, de mint ezen a magasságon általában mindenki, úgy ő is meggyógyul a kólától.

Ecuador ChimborazoVacsorára tengerimalac volt a menü

Vacsorára már mindenki jól van, így röhögcsélés közepette szopogatjuk le a felszolgált sült tengerimalac combjait. A tengerimalacot csak egyszer érdemes megkóstolni, azon élni erősen nem javallott.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Rucu Pichincha

Csináltam már életem során éktelen nagy ökörségeket, de akkorát, mint a Rucu Pichincha mászása közben, még soha. Farmerben, mindenféle biztosítás és akklimatizáció nélkül IV+ nehézségű sziklákon lógtam 4600 méter magasban, közben azon járt a fejem, mi a fenét is keresek ott. Túléltem...

Ecuador fővárosa fölé magasodik egy majd 4800 méter magas, kettős kráterű vulkán, a Pichincha. Ezt mondjuk nem tudom igazolni, mert bár vagy féltucatszor jártam Quitóban, látnom még soha nem sikerült, mivel a város fölé bekúszó felhők állandóan eltakarják. 

Guagua nevű krátere 1999-ben porral és hamuval lepte be a több milliós város utcáit, azóta azonban a Pichincha csendes. 2005-ben a főváros megnyitotta a TelefériQo névre keresztelt lanovkát, ami 3100 méterről 4000 méterre, egy Cruz Loma nevű kiszögelléshez hivatott szállítani a kilátásra vágyó turistákat. A csapatom érkezéséig még van egy napom, így kora reggel kitaxizom a TelefériQo állomásra, ahol megveszem a 8,5 dolláros jegyet az oda-vissza útra, majd néhány fiatallal együtt beszállok egy hat fős kabinba.

Ecuador Quito Rucu PichinchaRitkán száll fel a köd, de akkor ilyen látvány tárul elénk

Gyorsan kiderül, hogy nem csak a kilátóhoz igyekeznek, hanem a vulkán valamivel alacsonyabb, inaktív kráteréhez, a 4696 méter magas Rucu Pichinchához, amiről minden interenetes oldal azt írja, hogy kellő akklimatizációval könnyen elérhető. Bár másfél éve nem voltam magashegyi környezetben, bízom abban, hogy szervezetem emlékszik a magasságra, és egy rövid eszmecsere után rákérdezek, tarthatnék-e velük. Hatalmas üdvrivalgás tör ki közöttük, hogy egy gringóval együtt mászhatják meg a csúcsot, de azt azért elmondják, hogy csapatuk másik fele már felment egy korábbi kabinnal, így nem csak velük ötükkel, hanem velem együtt tízen vágunk majd neki a hegynek.

A Cruz Lomán köd fogad minket, ami errefelé teljesen normális. Kilátót építeni a Föld egyik legpárásabb városába nem hat túl logikusnak, de így legalább nem kell a túrázóknak megküzdeniük a sáros, köderdős ösvényekkel a csúcs felé. 4000-ről 4700-ra felküzdeni magadat nem tűnik komplikáltnak, és az igazat megvallva, nem is az, kivéve, ha saját magad megnehezíted az utadat.

Ecuador Quito Rucu Pichincha Nem túl izgalmas az első egy óra

Lassú tempóban haladunk a 25-30 közötti társasággal. Két lány, Tita és Andrea, valamint nyolc fiú, Santiago, Miguel, José, Félix, Edwin, Erik, Chris és én. Chris tűnik a csapat vezetőjének, lévén ő már vagy egy tucatszor járt a Rucu Pichinchán, alig két hete pedig a Chimborazót is megmászta. Mindannyiukról elmondható, hogy a 4000 méteres magasság meg se kottyan nekik, és szerencsére, egyelőre nekem sem.

Mivel a vulkán aktív, ezért a paramo nem tud hosszú távon fennmaradni, helyette marad az unalmas és végtelen sztyeppe, ami lassan kúszik fel a Pichincha oldalán. Ahogy egyre magasabbra és magasabbra hágunk, úgy ritkul a köd, így sikerül néhány majdnem értékelhető tájfotót készítenem.

Ecuador Quito Rucu PichinchaParamo helyett füves puszta borítja a Rucu Pichincha oldalát

Jó másfél órán át kaptatunk felfelé, mikor Chris kérdést intéz a bandához:

- Kinek van kedve a Paso de la Muertéhez?
- Mit tud? - kérdezem.
- Kicsit izgalmasabb, mint a normál út. Van benne egy kevés mászás, de semmi extra.

Ecuador Quito Rucu PichinchaChris követ felfelé a sziklákon

Mivel a pusztában baktatást már mindenki unja, megszavazzuk a nehéz utat. Sziklás, meredek terep fogad minket, ami negyed óra alatt kifog Titán és Josén. Tériszonyuk van, ezért úgy döntenek, visszafordulnak és inkább a normál úton célozzák meg a csúcsot. Bár már 4400 méteren járunk, még mindig nem érzem a magasságot, a tériszony pedig szerencsére nem sűrűn gyötör, úgyhogy maradok a sziklák között.

Ecuador Quito Rucu PichinchaInnen ketten nem jönnek tovább

Kifejezetten feldob, hogy nem a pusztában kell caplassak, de jó egy óra sziklákba kapaszkodás után el kezdek fáradni. Beüt a magasság is, de a fejem szerencsére nem fáj, csak mérhetetlen légszomj tör rám. Aztán nagy nehezen felérünk az Agujas-hágóba, amiről egy pillanatra azt hiszem, hogy maga a csúcs, de Chris megnyugtat, csak most jön a neheze.

Ecuador Quito Rucu PichinchaFelfelé az Agujas-hágó III-as nehézségű falán

Az egyik lépésnél szétszakad a farmerom, konstatálom, hogy nem vagyok megfelelően felöltözve egy ilyen kalandhoz. Mondjuk a többiek se nagyon, Andrea például egyszerű leggingsben van, ami biztosan nem melegebb és kényelmesebb viselet, mint az én gatyám.

Chris nem hazudott. Lemászunk az UIAA-skála szerint III-as nehézségű Agujasról, majd feltűnik előttünk a Kémény, a Paso de la Muerte, vagyis a Halál-hágó legnehezebb szakasza. Mint később megtudom, a Kémény IV+ nehézségű fal, amibe már belefér néhány aláhajló szikla is. Összehasonlításképpen a Pichinchával közel azonos magasságú Mont Blanc csak II-es, a valamivel alacsonyabb Matterhorn pedig III+ nehézségű. 

Ecuador Quito Rucu Pichincha  Már a Kémény bevezetője sem életbiztosítás

Mikor meglátom, kis híján összecsinálom magamat. Szakadt farmerben, mindenféle biztosítás nélkül kell átküzdenem magamat a sziklán. Edwin néz ki a legviccesebben, mert ő gumicsizmában vág neki, és hihetetlen módon elsőként abszolválja a szakaszt. Chris követi, majd egymásba kapaszkodva nyújtják a kezüket minden őket követőnek.

Ecuador Quito Rucu PichinchaKövetem Santiagót és Miguelt a IV+ nehézségű Kémény falán

Mikor Andrea is felér cicanadrágban, megjön a bátorságom, de pár méterrel feljebb alábbhagy. Az egyik szikla egy jó három méter magas aláhajló kő, amin fogalmam nincs miként kéne átküzdenem magamat. Chris mutat ugyan egy jó másfél méterre kiálló kapaszkodóra, de ahhoz bizony ugrani kell, alattam pedig alsó szinten száz méter mély szakadék tátong. Nincs mit tenni, ugrom. Remegő kézzel kapom el a fogódzkodót, aztán nyújtom a másikat Chris felé, aki belém markol és felránt a szikla tetejére. Egészen elképesztő, de mindannyian sértetlenül jutunk fel a Kémény tetejére, hogy aztán elfeküdjünk, mint akiket agyonlőttek. 

Ecuador Quito Rucu PichinchaKözel végre a Kémény csúcsa

Andrea meggyújt egy darab balzsamfát, aminek füstjéből mindenki szippant egy nagyot. Állítólag segít a légzésben, de nekem nem válik be. Eszünk pár falatot, aztán folytatjuk az utunkat fel a csúcsra. Innentől a III-as nehézségű falakat már olyan könnyedséggel vesszük, mint a zergék. Végül jó négy és fél óra alatt érünk fel a Rucu Pichinchára, ahová érdekes módon Titáék még nem futottak be.

Ecuador Quito Rucu PichinchaErikkel pózolunk a csúcsot jelölő tábla előtt

Újra bejön a köd, így az orrunkig sem látunk. Jó fél óra is beletelik, mire a többiek felérnek a normál úton, nem kevésbé elcsigázva, mint mi. Az egyetlen örömöt a csúcson egy sas jelenti, ami kaját koldul tőlünk.

Ecuador Quito Rucu PichinchaKoldus van közöttünk

Miután Tita és José is kipihenték magukat, visszaereszkedünk a lanovkához. A normál út egyáltalán nem veszélyes, de könnyűnek azért nem mondanám, mert bokáig érő homokban kell baktatni. Lefelé vicces az ugrálás, de azok, akik épp most tartanak felfelé, nagyon szenvednek.

Ecuador Quito Rucu PichinchaLassan visszaérünk a lanovkához

Érdekes módon a fejfájás már a TelefériQón ér utol. Mire leérünk a parkolóhoz, már iszonyatos migrénem van. Szerencsére a srácok kocsival vannak, így nem kell újabb két kilométert sétálnom, hogy visszaérjek Quitóba. A szállón konstatálom, mekkora állatságot csináltam. Farmerben, kis kabátban, mindenféle felszerelés nélkül Paso de la Muertét csak a vadbarmok másznak. Mi nyolcan azok voltunk. Ettől függetlenül remek kis túra volt...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Petőfi Ecuadorban?

Quito az egyik kedvenc fővárosom Dél-Amerikában. Az óváros koloniális hangulatával egyszerűen elvarázsol, az ódon templomok történeteitől pedig feláll a hátamon a szőr. Aztán ott van az Egyenlítő és egy érdekes kráter, a végén pedig Petőfi is feltűnik a színen.

Bár elég sokszor jártam már Quitóban, a Panecillóra soha nem sikerült feljutnom. Vagy épp rohanásban voltam, vagy szakadt az eső, vagy egyszerűen csak nem volt kedvem elverni három dollárt taxira. Most azonban várva egy Mirador csapatot van pár napom Ecuador fővárosában, s mivel megszületett a döntés, hogy ezúttal nem hagyom ki a dombot, az első, kevésbé borongós napon bepattanok egy taxiba, és... és pattanok is ki, ugyanis amint beteszem a hátsóm az anyósülésre, egy rettentően bedrogozott srác bekúszik az ablakon, benyúl a rádióért, és elkezdi feszegetni azt. A sofőr azonnal reagál és két maflással kínálja meg a tolvajt, aki a pofonok hatására a gatyámra csorgatja a nyálát. Végül kihúzza a fejét, a sofőr és én pedig kiszállunk. A gyerek nem adja fel a küzdelmet, bár alig áll a lábán. Újra bemászik az ablakon, és ezúttal a kulcsot próbálja kitépni. Átfogom a derekánál fogva, úgy rángatom ki a kocsiból, a taxis pedig ismét bever kettőt a srácnak. Hirtelen ott terem két rendőr, akik lefogják a nyomorultat, majd azt tudakolják, hogy jól vagyok-e. Ecuadorban nagyon nem szeretik a szervek, ha egy turistát vegzálnak, s mivel azt hiszik, hogy ez a barom velem kekeckedett, kap még gumibottal is kettőt. A srácot elvezetik, én meg annak ellenére visszaülök a taxiba, hogy az ülést összetaknyolta.

Ecuador Quito Mitad del MundoQuito gyönyörű város, de azért vannak helyek, ahol jobb az elővigyázatosság

Három dollárért visz fel a kicsit feszült sofőr a Panecillo tetejére, ahová a jó quitóiak alumíniumból építettek egy gigantikus, 45 méter magas Mária-szobrot. A domb állítólag 3000 méternél is magasabb, de én nem érzem, pedig jó másfél éve nem jártam magashegyi környezetben.

Ecuador Quito Mitad del Mundo     Az a domb ott hátul a Panecillo

A legtöbb útikönyv azt írja a Panecillóról, hogy napközben is veszélyes, ennek kicsit ellent mond, hogy a jó időnek hála quitóiak százai korzóznak a szobor körül. Van, aki kutyát sétáltat, más a párjával andalog szerelmesen, sokan pedig piknikezni jöttek fel a dombra. A szobor lábánál rendőrök sorakoznak, azt mondják, nyugodtan sétáljak vissza a központba, nem esik bántódásom, a hegy minden része biztonságos. Mióta Ecuador megkezdte az olaj kitermelését Amazónia alól, rengeteg pénz áramlott a közigazgatásba, alig öt év alatt már-már európai színvonalúvá vált Quitóban minden, a közbiztonság is. Még a hegyek oldalán felkúszó favellákat is elkezdték felújítani, szép színesre mázolva a házakat. Elbámészkodom egy órácskát, majd visszaereszkedem a központba.

Ecuador Quito Mitad del MundoÚjabban a favellák sem annyira veszélyesek, mint voltak akár öt éve

Egy kifőzdében ebédelek - most kapaszkodj meg - zseniálisat. Latin-Amerikában ha két havonta egyszer sikerül jót enni jó áron, akkor már örülhet az ember, s úgy néz ki, most eljött ez a pillanat. 3,5 dollárért egy hatalmas chicharrónt kapok kukoricával és ganca szerű krokettel, hozzá ecetes, csípős salátát és egy paradicsomlevet, de nem az Európában ismert paradicsomból, hanem az itteni, fán termőből. Ott se akarom hagyni az éttermet, annyira bejött a koszt.

Ecuador Quito Mitad del Mundo   Két hónapja nem ettem ilyen jót

Quito központja alig 26 kilométerre fekszik az Egyenlítőtől, és hát nem Ecuadorban lennénk, hogyha ezt nem lovagolta volna meg az ország vezetése. A Mitad del Mundo névre keresztelt park San Antonio várokájában található, kb. minden Ecuadorba érkező turista ellátogat ide. Pedig az igazat megvallva, nincs itt nagyon semmi.

Ecuador Quito Mitad del MundoMitad del Mundo

Felszállok egy Metrobusra, ami 25 centért, kb. 70 forintért visz el az Ofelia terminálig. Innen indul a busz San Antonióba, amiért 15 centet kérnek el tőlem. Közép-Amerika sok országában sem volt drága a közlekedés, de itt tényleg viccesen olcsó. Nem úgy a belépő a parkba, ami 7,5 dollárba kerül, ami kicsit túlzó ahhoz képest, amit nyújt. 

Mint utóbb megtudom, az Egyenlítő vonalát nem sikerült pontosan kimérni, így tulajdonképpen húztak egy random csíkot, aminek a két oldalára ecuadori politikusok mellszobrai kerültek, egy ponton pedig emeltek egy kilátót, amiben kialakítottak egy múzeumot. Itt az ember megismerkedhet az elmúlt évszázadok gravitációs felfedezéseivel, illetve megtudhatja azt, hogy az Egyenlítőnél majdnem fél kilóval kevesebb a súlya, mint az Északi- és Déli-sarkon

A panoráma a torony tetejéről nem ég bele az ember agyába, mivel Ecuador ezen része nem túl impozáns. San Antonio egy kőbánya mellett fekszik, ettől mindent beterít a por, szürkévé varázsolva a tájat. Egy dolog azonban feltűnik, az pedig egy oszlop a szemben lévő hegyen.

Ecuador Quito Mitad del Mundo     Az a sárga csík ott lenn bizony nem az Egyenlítő

A parkban ezenkívül túlárazott ajándékboltok, kávézók lettek kialakítva, valamint egy planetárium, aminek sikerül beülnöm a fél órás előadására. Olyan az egész, mint egy harmadik osztályos környezettan óra, de az 1980-as évekből. Régi képeket mutogatnak a naprendszerről, ügyetlenül megvilágítva a csillagokat, ráadásul a terem annyira szűk, hogy az embernek megfájdul a nyaka a folyamatos felfelé bambulástól. Azt hiszem, túl sokat töltöttem már így is Mitad del Mundónál, úgyhogy az előadás után kimenekülök a parkból, felpattanok egy buszra, és a Pululahua-kráter felé veszem az irányt.

A busz egy elágazásnál tesz le, ahonnan két kilométert kell hegynek felfelé gyalogoljak, mire megérkezem a kihunyt vulkán pereméhez. Szerencsére itt nem szednek belépőt, kicsit fájt volna, ha azért a ködért, amit látok, még le is vesznek. Fél órán át várakozom, mire egy picit megmutatja magát a kráter, aminek mélyén ma mezőgazdaság folyik. Állítólag a 200 méterrel lejjebb fekvő földeken akár 5 fokkal is magasabb lehet a hőmérséklet, így olyan növényeket is meg tudnak termeszteni, amiket csak az Andokon túl tudnának. Fotózom párat, aztán elindulok visszafelé. 

Ecuador Quito Mitad del Mundo Nem sokat látni a Pululahua-kráterből

Pár száz méterre a kráter peremétől egy furcsa épületet pillantok meg. Az van rá kiírva, hogy Templo del Sol, vagyis Naptemplom, így két dolgot tudok elképzelni. Vagy egy inka utánérzés az épület vagy valami spirituális központ, s bár egyik sem érdekelne normál körülmények között, rengeteg időm van még, úgyhogy betérek.

Ecuador Quito Mitad del MundoInkább maja romnak néz ki a Templo del Sol, semmint inkának

Egy hosszú, fekete hajú kichwa srác fogad a bejáratnál, olyan, mint akik a budapesti aluljárókban fújják a pánsípot. Három dollárt kér a belépésért, majd bekísér egy terembe, ahol két quitói fiatal ücsörög. Összeken minket eukaliptusz olajjal, majd körbepöfékel valami füsttel, utána egy didjeriduhoz hasonló hangszerrel próbál misztikus hangulatot teremteni. Sem én, sem a két quitói fiatal nem vagyunk kaphatóak a dologra, érzi, ennél több kell ahhoz, hogy elvarázsoljon. Arra kér minket, próbáljunk fél lábon állva leguggolni. Persze mindannyian felborulunk, majd jön a csodatevő kő, talán egy hematit, amit a kezünkbe nyom, s megkér, most próbáljunk meg újra leguggolni. Sajnos ugyanúgy felborulunk, pedig elmondása szerint nem szabadna, merthogy a kőnek mágikus hatása van a csakrákra, és javítja az egyensúlyt a testben és lélekben. Elég a hókuszpókuszból. Körbesétálom az emeleti műtermet, ahol egy ecuadori művész, Cristóbal Ortega képeit és szobrait lehet látni. A spirituális indiánvilágot mutatja be műveivel, amik közül egy-kettő egész jó. Kifelé rákérdezek a srácnál, hogy mi az az oszlop a szemben lévő hegyen, mire ezt mondja:

- Az Catequilla, az inkák szent helye. A Mitad del Mundo vonalát majdnem kétszáz méterrel sikerült délebbre behúzni, s mikor újra bemérték, kiderült, a valós vonal pont azon a hegyen megy át. A régészek ásatni kezdtek a tetején, s kiderült, hogy az inkák évszázadokkal korábban pontosabban jelölték ki az Egyenlítőt. Egy apró templom volt a tetején, annak a maradványait találták meg. Talán még most is ásnak, nem tudom.

Azt is elmondja, hogy vezet fel út a tetejére, de az nagyon rossz állapotban van. Nem számít, elhatározom, hogy elmegyek az igazi Egyenlítőhöz. Lebaktatok az elágazáshoz, és visszatérek a parkhoz, ahol próbálok egy 4x4-es furgon fogni. Az akcióm sikeres, de a sofőr nem ismeri a Catequilla nevet, így csak bőszen mutogatok a hegy tetejére. Húsz dollárt kér az oda-vissza fuvarért, ami nem kevés, de kisebb hülyeségért is dobtam már ki ennél több pénzt az ablakon.

- Március és szeptember végén, a nap-éj egyenlőségkor szoktak ide feljönni imádkozni a kichwák - meséli a sofőr, aki nem kicsit küzd az úttal.
- Akkor nem kamu, hogy ott fut az igazi Egyenlítő?
- Állítólag nem. Bár az igazat megvallva, fogalmam nincs, mert még én sem voltam fent a csúcson soha - válik őszintévé.

Ecuador Quito Mitad del MundoSan Antonio városa az Egyenlítőn fekszik

Majdnem negyven percig autókázunk egy iszonyatos földúton, mire felérünk a csúcsra. Az oszlop, amit láttam, újonnan lett emelve a kichwák által, az eredeti, inkákról ránk maradt kőemelvény tetejére pedig egy betonpillért raktak. Varázslatosnak egyáltalán nem mondanám a helyet, de legalább elmondhatom magamról, hogy én több millió turistával szemben hivatalosan is álltam az Egyenlítőn.

Ecuador Quito Mitad del MundoCatequilla, az igazi Egyenlítő

Sofőröm jó fej, azt mondja, ezért a pénzért lerak engem a San Antonio határában fekvő Rumicucho romjainál, amit az inkák építettek valamikor a 15. század legvégén. A katonai erődként funkcionáló Rumicochát állítólag Atahualpa tette fontos állomássá, innen vezette hadjáratait az északra élő népek ellen. Ez azonban nem tartott sokáig, mert seregét délnek kellett irányítania a testvérével folytatott polgárháború okán.

Ecuador Quito Mitad del MundoRumicucho nem a legszebb inka romváros, de ha az ember itt jár, érdemes beugrani

Azon túl, hogy Rumicocho erőd volt, központi épülete szakrális szerepet is betölthetet, erre fokpontos kelet-nyugati tájolása enged következtetni. A belépő egy dollár, és az igazat megvallva ennél többet nem is nagyon érnek a romok, mivel nem sok maradt belőlük. Valószínűleg a spanyolok pusztították el Quito eleste után, bár erről a történészeknek nincs sok infójuk. A taxisofőr búcsúzóul azt meséli, hogy az utolsó nagy feltárás a 2000-es évek elején volt, akkor ő furikázta a katonákat, akik felügyelték a munkálatokat és távol tartották a rablókat.

- Csakhogy San Antonióban - ahogy manapság -, akkor sem voltak rablók. Mi, itt élők azonban láttuk, ahogy láda szám hordták ki a romok közt talált arany ereklyéket a katonák, majd vitték őket a piacra eladni. Ilyen volt Ecuador régen. Szerencsére ma már rend van, hála Correának.

Busszal megyek vissza Quitóba. A Metrobusról az Ejido Parknál pattanok le, aminek északi végén híres írók és költők szobrai sorakoznak. Kicsit meglepődöm, mikor megpillantom köztük Petőfi Sándort.

Ecuador Quito Mitad del MundoMit keres Petőfi Ecuadorban?

Még van két napom, mielőtt megérkezik a Mirador csapat. Ha jó idő lesz, felmegyek a Rucu Pichinchára. Ha jó idő lesz...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)