Hogy mi a közös Új-Zélandban, Boszniában és Costa Ricában? A kőgolyók. Amíg azonban az első két országban a természet alakította azokat gömbbé, addig Costa Ricában az ember hozta létre a tökéletes formákat. Az egyetlen dolog, ami titok a Costa Rica-i kőgolyókkal kapcsolatban, hogy mi volt velük az indiánok célja. Utánajártunk Közép-Amerika egyik legnagyobb rejtélyének, és eljutottunk az őslakosok esőistenéig.

Mi is láttuk a képeket az interneten azokról a kőgolyókról, amiket állítólag Costa Ricában kaptak lencsevégre. Érdekesnek találtuk őket, ezért kutakodni kezdtünk. Így találtunk rá Isla del Cañóra, egy apró szigetre a Csendes-óceánon, 20 kilométerre Bahía Drake-től. 

Érdekes módon az üdülőfaluban nem a kőgolyókkal, sokkal inkább a sziget körüli vizek élővilágával próbálják eladni Isla del Cañót, horror áron. A fél napos snorkeles túrát 120-150 dollár között próbálják ránk sózni, hiába mondjuk, hogy minket a halak nem érdekelnek, csak a kőgolyók. A legtöbb szervezőnek fogalma sincs, miről beszélünk, míg nem a szállásadónk kiböki, hogyha a kőgolyókra vagyunk kíváncsiak, a Finca 6 névre keresztelt múzeumot keressük félúton Sierpe és Palmar Norte között.

300 dollárt kicsit soknak találunk néhány gömbért, ezért megfogadván szállásadónk tanácsát, a fentebb említett múzeum felé vesszük az irányt. Sierpébe reggel 7-kor indul a csónak, az alig fél órás útért 15 dollárt kérnek el. Összehasonlítva a 10 dolláros, másfél órás platón üléssel, egész kedvezményesnek tűnik a menetdíj.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Ez az egy fénykép bőven elég a mangrovéról

A csónakút a Térraba és a Sierpe folyók torkolatvidékén kialakult mangrovékon át vezet. A sok, főként amerikai turista ujjong az örömtől, hogy mangrovét láthat, de az igazat megvallva, az édes és sós vizek határán kialakult növénytakaró egy roppant unalmas valami. Annyi azonban mindenképp pozitívum az útban, hogy nem ráz, mint tenné azt a furgonplató.

Amint kiköt a csónak, taxisok hada kezd minket zaklatni. A legtöbb amerikaiért privát kisbusz jött, így Sierpe mind a húsz taxisa minket akar megfogni, búsás fuvardíjban reménykedve. Néha azt érzem, errefelé annyira elszoktak a hátizsákosoktól, hogy fel sem fogják, az 50 dollár sok pénz egy öt kilométeres útért. Ahogy rázzuk a fejünket, úgy megy persze le az ár, de 20 dollár alá egyik fuvarozó sem akar lemenni. Megköszönjük a felajánlásaikat, majd besétálunk a kétszáz méterrel odébb található falu főterére, ahová eddigre az összes velünk utazó amerikai megérkezett bérelt buszával. Mindenki ugyanazt a kőgolyót fotózza, ami állítólag ócska másolata azoknak a gömböknek, amiket a diquis kultúra hagyott maga után a vidéken.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Eri a kamu gömb helyett inkább ez előtt a ház előtt fotózkodott

Minket az eredeti kőgolyók érdekelnek, így kisétálunk a falu szélére, és stoppolni kezdünk. Persze kizárólag privát turistabuszok és taxik jönnek szembe, akiknek eszük ágában sincs megállni a magunkfajtának. Végül az egyik taxis lelassít, és azt kérdi, mennyink van arra, hogy eldobjon minket a múzeumig.

- 2000 colón (kb. 4 dollár) - adom a választ.
- Legyen! Úgyis Palmar Nortéba tartok, elviszlek titeket ennyiért.

Az út banánültetvények között halad, cikcakkban, ahogy a birtokhatárok engedik. Tíz perc után a taxis kirak minket egy elágazásnál, mondván, innen gyalog kell bemenjünk a múzeumig, ami kb. másfél kilométerre van az úttól. Adok neki egy 10 000 colónost, de közli, hogy nem tud visszaadni. Apróban végül 1575 colónt sikerül összeszednünk neki, amire a válasz egy gúnyos vigyor. Ahogy a pénz a markába kerül, úgy rálép a gázra, hogy a zsákjainkat alig tudjuk kikapni a csomagtartóból.

Iszonyatosan tűz a Nap, egy kínszenvedés legyalogolni a másfél kilométert. Ráadásul a lábunkat összecsípik a sandfly-ok, azok az apró muslinca szerű vérszívók, amikkel eddig csak a Karib-tenger partján és a venezuelai Gran Sabanán találkoztunk.

A Finca 6 nevű múzeum előtti parkoló teljesen üres. Ekkor esik le, hogy hétfő van, amikor a múzeumok általában zárva tartanak, így bátortalanul nyitunk be. Odabenn egy fickó és egy nő ül, akik közlik, ma bizony ez a múzeum is zárva tart. Könyörgünk, hadd nézhessük meg a kőgolyókat, de csak az épület mögötti néhány gömböt engedélyezik. A semminél ez is jobb!

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Az első kőgolyók

A kb. egy méter átmérőjű golyókat szépen sorba helyezték, hogy semmilyen módon se lehessen normális képet készíteni róluk. A vérszívók annyira kínoznak minket, hogy öt percnél többet nem tudunk közöttük eltölteni, így visszarobogunk a múzeumhoz. Vennénk fel a hátrahagyott zsákjainkat, mikor a fickó így szól a nőhöz:

- Végülis mi baj lehet abból, ha végigsétálnak az ültetvényen?
- Végülis semmi - adja a választ a nő.
- A múzeumba nem tudjuk önöket beengedni, de kerüljék meg a kaput, és kövessék a nyilakat az ültetvényen. Rengeteg kőgolyót fognak látni.

Hálálkodunk egy sort, majd bekenjük magunkat szúnyogriasztóval, bár nem mintha a dögöket ez nagyon érdekelné. 

A diquis kultúra két szakaszra, a 300-800 közötti Aguas Buenas és a 800-1550 közötti Chiriqui korszakra osztható. Mindkét időszak egy-egy ismeretlen őslakos népcsoport fénykorát jelöli, akiknek a tudomány még a nevét sem tudja. A diquis jelző egy régi indián elnevezésből ered, jelentése: nagy víz. A konkvisztádorok érkezésekor az itt élő borucák hívták így a Térraba és Sierpe folyók torkolatvidékét, a tudomány pedig - jobb híján - ugyanezzel a névvel illette az ismeretlen kultúrát. 

Costa Rica Sierpe Palmar Norte Egy nagyon jó állapotban megmaradt kőgolyó a Finca 6-on

Az, hogy a kőgolyók nem természetes eredetűek, tudományosan igazolható. Korukat meghatározni azonban nehéz, mivel felfedezésükkor az itt élő parasztok egyszerűen széthordták őket, a legtöbb kőgolyónak így nem tudjuk a pontos származási helyét.

Az egész őrület az 1930-as években kezdődött, amikor a United Fruit Company új banánültetvényeket akart telepíteni Palmar Sur környékén. A földek betörésén munkálkodó parasztok gépei megakadtak a hatalmas kőgolyókban, de ezt kezdetben nem árulták el megbízóiknak. Régi mendemondák azt tartották, hogy az indiánok kőgolyóinak mélyén kincsek vannak elrejtve, így a parasztok hazacipelték az olykor több tonnát is nyomó gömböket, majd szétverték őket. Mikor rájöttek, hogy a kőgolyók mélyén nincsen semmiféle kincs, jelentették a United Fruit Companynek a dolgot. 

A hivatalos régészeti feltárás csak az 1940-es években kezdődött meg, de addigra tulajdonképpen az összes golyót elmozdították a helyéről, így a régészeknek a begyűjtésen túl nem sok dolguk maradt. Egészen addig, amíg a Finca 6 körül egy prekolumbián temetőbe nem botlottak, aminek már meg tudták határozni a korát. Mivel a sírok körül új, eddig fel nem fedezett kőgolyókra bukkantak, ezért úgy tartják, azok egykorúak a sírokkal; 600 és 1000 közé datálják a gömböket.

A banánültetvények ma már nem a United Fruit Company, hanem annak utódvállalatának, a Chiquitának a tulajdonában vannak. Miközben járjuk körbe a helyszíneket, a banánliftekre éppen pakolják fel a fürtöket a munkások. Furcsa az olyan régészeti feltárás, ami egyben működő ültetvény is.

Az egyik tisztáson azokat a golyókat látjuk, amiket a régészek azért temettek vissza, hogy a látogatóknak is világos legyen, minkét találtak rájuk 75 éve. A feltárás legnagyobb terén látható a temető, mellette pedig pár kőgolyó, amikhez magyarázat is szolgál.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteValahogy így találhattak rá anno a parasztok is a kőgolyókra

A Costa Rica-i kőgolyók legnagyobb részt gabbróból (mélységi magmás kőzet), kisebb részt bazaltból és homokkőből készültek. Mindhárom kőzet aránylag könnyen formálható, ráadásul mindhárom fellelhető a környező hegyekben.

A kőgolyók készítését pontosan bemutatják a képeken, csak arra nem adnak választ, hogy mi célből készítették azokat az egykor itt élők. Az egyik tábla azt próbálja magyarázni, hogy a gömböket valószínűleg a házak díszítőelemeként használták, de azt elég nehéz elhinnem, hogy csak azért képesek voltak több tonnás köveket megfaragni, hogy utána azokat jó ízlésról tanuskodva a bejárati ajtó elé gurítsák. Ennél már a bribri indiánok legendája is hihetőbb, akik úgy tartják, hogy a kövek az esőisten, Tara ágyúgolyói, aki a Serkéket, vagyis a szél és hurrikán isteneit lőtte velük azért, hogy azok visszatérjenek a tengerre.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte     A régészek szerint a golyók csak díszítőelemek voltak

Rendesen körbejárjuk a parkot (bocsánat, az ültetvényt), de egy idő után a szúnyogriasztóra immúnis sandfly-ok úgy megzabálnak minket, hogy kénytelenek vagyunk kirohanni a banánfák közül.

A Palmar Nortéba tartó útnál ismét stoppolni kezdünk. Mivel mostanra minden turista elhagyta Sierpét, nem botlunk taxisofőrőkbe. Ennek eredményeképp jó fél órán át rostokolunk a tűző Napon, mire jön valami. Egy fiatal srác visz be minket abba a kisvárosba, ahol 2009-ben egyszer már volt szerencsénk megaludni.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteSemmilyen Costa Rica-i ételből nem maradhat ki a gallo pinto, vagyis a babos rizs

Ezúttal csak bedobunk egy sült májat gallo pintóval az egyik evőben, majd azon kezdünk morfondírozni, hogy hol készülhettek azok a képek, amikkel tele van az internet. Körbenézünk a hegyeken, de nem tudjuk merre induljunk. A kifőzde tulaja próbál minket útba igazítani:

- Kőgolyók egy kiszögellésen? Talán Batambal lesz az, innen pár kilométerre.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte     A lájkgyűjtő oldalak kedvenc képe a Costa Rica-i kőgolyókról (forrás: crystalinks.com)

A fickó gondosan elmagyarázza, miként jutunk oda, s még azt is megengedi, hogy a zsákjainkat ott hagyjuk a kajáldájában. A Puerto Cortés-i úton kezdünk kifelé sétálni, majd úgy két kilométer múlva felkanyarodunk egy földúton Cañas Blancas felé. A kis falu bár jól elkülönül Palmar Nortétól, mégis hozzá tartozik, amolyan barrióként. Az ilyen helyek nem számítanak biztonságosnak, s az igazat megvallva, nem is érezzük túl kényelmesen magunkat. Mindenki minket néz, nem igazán értik, mit keresünk itt. Hangulatunkat továbbfokozandó az egyik ház udvaráról kutyák törnek ránk, de szerencsére az út szélén megállnak, s csak tisztes távolból acsarognak.

Az egyik utca végén meglátunk egy táblát, amin az áll: Sitio Arqueológico Batambal

Costa Rica Sierpe Palmar NorteVajon itt készült a híres kép?

A kiszögellést rendesen benőtte a gaz, nemhogy a kövek, olykor még mi sem látszunk ki belőle. Aztán az egyik fa tövében rábukkanunk egy golyóra, az eddigi talán legnagyobbra. A mező végében egy épület maradványai is felsejlenek, de az érződik a feltáráson, hogy nem sokra becsülik. Itt is szétcsípnek minket a vérszívók, így néhány fotó után eliszkolunk a helyszínről.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteMuszáj volt ráülnie

Az egyik ház előtt egy csaj ücsörög. Azt meséli, hogy nem sűrűn látnak erre turistákat, a múzeumtól is csak évente egyszer jönnek ide, hogy lenyírják a füvet.

- Korábban több kőgolyó volt itt, de a helyiek széthordták őket. Szerintem pár év, és Batambal megszűnik létezni.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteTalán egy épület alapja lehetett

Ez a hely egyértelműen nem az, ahol a híres kép született. Hát akkor hol lőtték azokat a fotókat? Ezen és azon törjük a fejünket, hogy vajon mi céljuk volt ezekkel a gömbökkel az őslakosoknak? Valóban nem voltak többek, mint épületdíszek? Vagy a bribri indiánoknak van igazuk, hogy az esőisten, Tara ágyúgolyói lennének? A választ valószínűleg nem mi fogjuk megadni...

(Később kiderítettük, hogy a híres kép egy az Angostura-víztározó feletti kiszögellésen készült a Hotel Tayutic kertjében. Azok a kőgolyók hamisítványok.)

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!