Két hete azért indultunk el Amazóniába, hogy július végére San Ignacióba érjünk. Ilyenkor tartják ugyanis Bolívia talán legőrültebb ünnepét, aminek sem eredete, sem célja nem teljesen világos, még a helyiek számára sem. Mint a legtöbb indián fesztivál, úgy ez is piálásba fullad, s persze ekkor indul csak be igazán a buli. A lángoló emberek látványa, a bikafuttatás, az ócska rum és ennek az egész őrjöngésnek a hangulata azt mondatja velünk: San Ignacio de Moxos az amazóniai valóság alfája és omegája. 

San Ignacio de Moxos messze a legszebb indiánok lakta település, amit valaha láttam. Bolíviai viszonylatban példásan tiszta, szokatlanul vidám utcáin élénk színűre festett házak sorakoznak. A házak belső terében kialakított zöld udvarokban persze azért komoly kerttervezésnek nincs nyoma, de mindezt Amazóniában a természet magától megoldja egy-két levélkoszorús trópusi pálmával. Jó itt lenni.

Függőágy árus a falu főterénFüggőágy árus a falu főterén

San Ignacióban mindenki szép az öreg, bájos arcú, ráncos bácsikától kezdve a diszkréten kisminkelt, elegáns csajokon át a sűrű hajú, szemtelenül jóképű, fekete szemű egyetemista srácokig. Eltűntek az Andokban megszokott barátságtalan arcok, akiket megkeményített a hegyvidéki klíma szigorú hidege. Amazóniában a bolíviai ember is vidám, folyton odavet egy-két vicces megjegyzést, ha gringót lát, de a legkevesebb, hogy mosolyogva utánad szól: "Hola Rubia! Como te vas?".

Menjünk vissza száz évet az időben és megérkezünk San IgnacióbaMenjünk vissza száz évet az időben és megérkezünk San Ignacióba

Az évente megrendezésre kerülő San Ignacio-i fesztivál vagy Ichapekene Piesta lényegében a város névadójának ünnepe. Ignacio nagy tiszteletnek örvend a helyiek körében, akik szentül hisznek benne, hogy a jólét, az egészség és a szerencse záloga San Ignacio jóindulatának megnyerése, ezért minden család tart az otthonában egy parányi szobrocskát, amihez - biztos, ami biztos - rendszeresen tud imádkozni.

Mindenki arra vár, hogy kezdődjön az ünnepségMindenki arra vár, hogy kezdődjön az ünnepség

Sokszor találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy az indiánok összemossák saját ősi vallásuk elemeit a rájuk erőszakolt katolikus ceremóniákkal. Láttam már majákat Guatemalában, ahogy keresztény templomban áldozatot mutattak be ősi isteneiknek, és volt szerencsém Peruban a Qoyllur Rit'i hajnalán szemrevételezni a kecsuákat, ahogy az 5000 méter magasra épített katolikus templomban imádkoztak a Földanyához. Hazudnék, ha azt mondanám, meglep, hogy most is mindennek a kiindulópontja a főtér sarkán álló, tekintélyes méretű katolikus templom.

Kicsit tartok tőle, hogy a Qoyllur Rit'i után már egyetlen indián fesztivál sem tud lázba hozni. Egykedvűen figyelem, ahogy a burjánzóan zöld, trópusi növényektől hemzsegő főtéren mindenki fel-alá szaladgál jelmezekkel a kezében a másnapi szertartásra készülődve. Óriási a nyüzsgés, egészen egyértelmű, hogy erre a három napra a város teljesen kifordul magából.

Érkeznek a macheterók a templomhozÉrkeznek a macheterók a templomhoz

Az utcán lépten-nyomon rögtönzött, dilettáns, de nagyon lelkes zenekarok kísérik a járókelőket. Feladatuk az, hogy egy találomra felkapott hangszerrel fülsüketítő zajt csapjanak a fesztivál ideje alatt, ezt pedig nagyon komolyan veszik, úgyhogy az idegtépő, diszharmonikus zsivaj egyetlen percre sem hagy alább. Az az érzésem, hogy ha egyszer végetér a fesztivál, kénytelen leszek megkérni Endrét, hogy üssün fazekakat fakanállal, mert anélkül nem fogok tudni elaludni.

A mínusz egyedik napon katolikus misével kezdődik az ünneplés. Az oltár jobb oldalán Santiago ember nagyságú szobra néz farkasszemet a bal oldalra állított San Ignacióval, ami mögött azok a kis felcicomázott szobrok sorakoznak, amiket a város lakóinak kutya kötelessége a fesztivál első napján otthonukból a templomba cipelni. Mindenütt gyertyák égnek, a padokon különös jelmezekbe öltözött helyiekkel ücsörgünk együtt. A mise nem tart sokáig. A spanyol pap húsz perc alatt lezavarja a kötelezőt, majd bekéreti a templom előtt toporgó jelmezes öregeket, hogy egy közös imádsággal nyissák meg az ünnepet. 

A dobok mellett furulyaszót lehet hallaniA dobok mellett furulyaszót lehet hallani

Az igazi fesztivál másnap hajnalban kezdődik, egész pontosan négy órakor. A korai keléshez egyikünknek sem fűlik a foga. Szerencsére a 94 éves háziúr megnyugtat minket, hogy nem maradunk le semmiről, mert a körmenet csak délután kezdődik, hajnalban csak az öregek petárdáznak egy keveset, ébresztőt fújva a falu lakóinak. Bár egyszer megriadunk a puffogástól, könnyen alszunk, még úgy is, hogy második napja egy tyúkólban kell éjszakáznunk.

A kora délutáni órákban a jelmezes tömeg a templom előtti téren gyülekezik. Pereg a dob, kezdetét veszi a tánc. Az ún. macheterók tetőtől talpig fehér vászonruhát viselnek nyakuk körül élénk piros, sárga, vagy zöld színű kendővel, fejükön óriási, színes madártollakból készült fejdísszel. Kezükben rövidke, girbegörbe botot tartanak, s azzal forogva valamint meghajolva táncolnak a köztük tipegő dobosok adta ritmusra, melyet néha furulyaszó kísér. A lábukra magokból készült fűzért kötnek, ami jellegzetes, éles, csörgő hangot ad, amikor dobbantanak tánc közben.

A macheterók tollkoronája egészen elképesztőA macheterók tollkoronája egészen elképesztő

A társaság élén egy színes selyemruhába bújtatott lány táncol, nélküle el sem kezdődhet a mulatság. Tolldíszes jelmezt egyébként a fiúgyerekek is viselhetnek, de csak abban az esetben, ha már megtanulták a fiatal felnőtt férfiak táncát. Teljesen elvarázsolnak a három év körüli kis lurkók, ahogy a felnőttek között lelkesen dobognak. Percekig bámulom és fotózom őket a főtér sarkán, észre sem veszem, hogy közben a tömeg nagy része már a templom belsejében van. Endrét is csak egy óra múlva találom meg a sokaságban.

Még nincs öt éves, de már macheteroMég nincs öt éves, de már machetero

A templomba érve feltűnik az idősebb férfiak csoportja. Ők is fehér lepelt viselnek, de az ő fejdíszük nem tollakból áll, hanem jellemzően sárga csillámpapírral beborított, hegyes süvegből, aminek csúcsába az ünnepség végén rakétákat tűzdelnek. Annyi bizonyos, hogy a tornyos sipkásokat illeti meg az a jog, hogy a szent misére behozzák a kelyhet, amiből közösen a pappal bort isznak. Rövid mise után néhány jelmezes felkapja San Ignacio ember nagyságú szobrát és kivonul vele a templomból. A tömeg követi őket. Így teszünk mi is, mígnem egy zászlókkal feldiszített, nádtetős házikóhoz nem érkezünk.

A fő ceremónia a királyválasztás, amire itt kerül sor a következő percekben. Miközben a terem első részébe helyezett San Ignacio szobornál mindenki táncolva tiszteletét teszi, a terem hátsó részében egy fiatal srác kerül a trónra, aki azonnal koronát kap a fejére. Távolról úgy tűnik, hogy ez egy jókora giccses kristálycsillár, színes zászlókkal kombinálva, közelebb érve jövök csak rá, hogy egy ezüst színű papírvirág-koszorú. Ezután röpke egy óra alatt mindenki tanácstalanra issza magát, majd az újdonsült királyt lóra ültetik és San Ignacio szobrával együtt végighordozzák a város minden utcáján.

A király és leghűségesebb szolgájaA király és leghűségesebb szolgája

A fesztivál legnépszerűbb és egyben legviccesebb, de vélhetően legkellemetlenebb jelmeze a király szolgáinak, az öreg embert mintázó achuknak van. Kilétüket a fesztivál alatt végig titok fedi, mert arcukon fából faragott maszkot viselnek, fejük tetején pedig teknőspáncélt vagy kereszttel ellátott bőrkalapot. Lábukon magokból készült, rabláncot szimbolizáló füzér lóg, amivel egymáshoz vannak kötözve, és amitől ügyetlenül totyogva tudnak csak járni. Egyik kezükben egy rongybabát szorongatnak - állítólag a "barátnőjüket" -, a másik kezükben egy kurta, görbe bot van, azzal szúrkálják a földet.

Trágárak, szexisták és erőszakosak - mégis mindenki őket imádja

Trágárak, szexisták és erőszakosak - mégis mindenki őket imádja

Egész nap egy fekete öltönyben aszalódnak a negyven fokban, így a folyamatos sörvedeléstől gyorsan felöntenek a garatra. Az alkohol sok mindent old, többek között a gátlást is. Szőke nőt ritkán látnak, úgyhogy röpke két perc alatt komoly népszerűségre sikerül szert tennem. Kapom az egy éjszakás ajánlatokat csípős megjegyzések kíséretében, amikből szerencsére keveset értek a szájuk elé tartott faálarc miatt.

Soha nem mutatják meg az arcukatSoha nem mutatják meg az arcukat

A hatalmas, jelmezes tömegben minden kétséget kizáróan a legunalmasabb szerep a nőknek jut, akik fehér csipkével kombinált narancs, citrom vagy kék színű selyemruhát viselnek szalmakalappal, és 10-12 fős csoportokba verődve billegetik magukat dobszóra. A felvonulás órákat vesz igénybe s mire a király újra a templom elé érkezik, már senki nem szomjas.

Az achuk lábán lévő magfűzér a rabláncot jelképeziAz achuk lábán lévő magfűzér a rabláncot jelképezi

Szürkület van, mindenki szétszéled és piálni kezd. Mi sem akarunk kimaradni a jóból, az igen kevés turista közül sikerül egy spanyol-szerb párossal összeakadnunk, akikkel szörnyen ócska bolíviai rumot vedelünk a téren, karöltve a díszes tömeggel.

Este 9 óra magasságában, mikor már mindenki tántorog, kezdődik a tűzijáték. A falu két vezető családja lövi a rakétákat, de mivel mostanra már ők is kellőképpen megittasodtak, azokat gyakorlatilag a tömeg kellős közepébe szórják. Ekkor kezdődik az igazi őrjöngés. Akihez a rakéta kerül, az felkapja és visszahajítja a feladónak. Mindenki csak reménykedik, hogy nem az ő kezében vagy feje felett robban fel. Úgy látszik, csak én nem vagyok még elég kótyagos az ócska rumtól ahhoz, hogy ne fogjam menekülőre; Endre és a spanyol srác beszáll a játékba és hajigálják a petárdákat. A durva csak ezután következik. A süveges öregek fejére petárdákat szerelnek és meggyújtják őket. Úgy szaladgálnak végig a tömegen lángoló fejjel, mint egy gömbvillám. Van, hogy az alkohol hatására hanyat esnek, ilyenkor mindenki menekül, amerre lát, nehogy felé szálljon az öreg fejéről a tűzcsóva. Csodával határos módon senki nem sérül meg.

Naplemenet után kezdődik az ivászat és az igazi őrületNaplemenet után kezdődik az ivászat és az igazi őrület

A tűzijáték után az éjszakai indián fieszta hétköznapi utcabálba csap át, ami nekem és Endrének nagyjából abból áll, hogy másfél órán át próbálunk egymás nyomára bukkanni.

A hosszúra nyúlt éjszaka után kissé kóválygós a másnap délelőtt. Azért, hogy javítsunk a közérzetünkön, megpróbálunk a gyomrunkba tuszkolni valamit késői reggeli gyanánt. Az egyik utcában műanyag székek, asztalok és egy majadito de pato feliratú tábla utal arra, hogy a hely átmentileg kifőzdévé alakult. Lövésünk sincsen mi az a majadito de pato, csak annyi biztos, hogy kacsából készül, ezért gyanútlanul rendelünk két adagot.

A dobszó egy percig nem csendesülA dobszó egy percig nem csendesül

Endre nagy örömére megjelenik egy kövér asszonyság két tál fehér rizzsel, amiben minden igyekezetünk ellenére nem találunk egyebet, csak egy parányi kacsacsontot. Csalódottan ballagunk át a főtérre, ahol a helyiek kakaóból csokoládét próbálnak gyártani, nem túl sok sikerrel. Nekem ez valahogy sosem fért a fejembe. Az odáig rendben van, hogy kacsahúsra nem futja, de abban az országban, ahol a világ legjobb kakaója terem, miért nem lehet ehető csokoládét gyártani? Nyugtázva, hogy a bolíviai konyhaművészet Amazóniában sem nyújt gasztronómiai élményt, korgó gyomorral ballagunk át a délutáni bikafuttatás helyszínére.

A város füves focipályáját ez alkalomra a helyiek igen kreatívan stadionná alakították oly módon, hogy 5-6 méter magasra épített falelátóval vették körül. Az 50 bolivianos belépő kipengetése után kapunk egy öt méter magas létrát, amivel a kissé labilisnak látszó építmény kakasülőjére kell felkapaszkodunk. Ez mondjuk másnaposan nem megy könnyen. Hatalmas a tömeg, moccani sem tudunk. Minden alkalommal, mikor a mellettem ülők valamelyike két centit arrébb teszi a fenekét, az az érzésem támad, hogy menten a mélybe zuhanok. Kétségbeesetten és mozdulatlanul szorongatjuk a fapallót, miközben a bikákra fókuszálunk.

Heten egy ellen, mert így igazságosHeten egy ellen, mert így igazságos

Utálom az olyan szabadidős tevékenységeket, ahol az emberek kiszolgáltatott állapotban lévő állatok kínzásában lelik örömüket, ezért csak amiatt vagyok hajlandó itt lenni, mert Endre szerint ezt is dokumentálnunk kell. Pontban három órakor kihajtanak egy bikát a karámból. A küzdőtéren tartózkodó néhány - nyilván rettenetesen bátor - férfi minden kreatívitását előkaparva veti be a "jobbnál jobb ötleteit", hogy felbőszítse az amúgy feltűnően jámbor állatot. Színes ronygyokat dobálnak a fejére, hurkot kötnek a szarvára, sőt, akad olyan "hős" is, aki egyenesen a hátára ül. Szegény bika meg csak áll ott némán és néz tágra nyílt szemekkel, mintha nem értené, mi a fenét akar tőle ez a sok agyament hülye.

Egy centin múlottEgy centin múlott

Nem folyik vér, nem kínozzák az állatokat, így nem kerülget az a menekülési kényszer, mint tavaly a kakasviadal idején. Inkább csak a röhögés, majd az unalom. Másfél órán át fészkelődünk a kakasülőn, eközben szerencsére csupán egyetlen állatot sikerül felbőszíteni annyira, hogy felkapja és a levegőben megpörgesse egy illuminált állapotban lévő zaklatóját. A férfi az attrakció után eszméletlen állapotban zuhan a földre, majd hat másik lökött karjában ismeretlen helyre "távozik".

Az akció után a bikák lenyugszanak. A részeg csürhe persze nem, így jobb híján egymást kezdik püfölni, ami hatalmas sikert arat a nézők körében. Két óra elteltével görcsölni kezdenek a farpofáink, de a létránkat elvitte valaki, így átkurjongatunk a szomszéd szektorba, hogy küldjenek egy lajtorját. Fél óra múlva visszaér a létra, gyakorlatilag lemenülünk a magasból.

A gyerekek is elfáradtakA gyerekek is elfáradtak

Az utcán továbbra is mindenki táncol és piál, s mivel mostanra a maszkos srácok fejére is felkerülnek a rakéták, még nagyobb az őrület. Mindenki rohan, amerre lát, közben a nők sikoltoznak, a férfiak pedig locsolják magukra a sört és a rumot. Képtelenek vagyunk piálni, így magunk mögött hagyjuk a város őrült felfordulását, és egy kis nyugalomra vágyva a négy kilométerre található lagúnához ballagunk naplemetét fotózni. Sokáig nézzük, ahogy a Nap vörösre festi az ég alját, közben azon töprengünk, vajon mi volt ez az egész? Napok vagy talán hetek kellenek ahhoz, hogy leülepedjen az elmúlt három nap élménye.

Naplemente az Isireri-lagúnánálNaplemente az Isireri-lagúnánál

Este sétálunk vissza a szállásunkra, de a főtéren még mindig tart a zenebona és az őrjöngés. Elfáradtunk. Jólesik visszatérni a tyúkólba és rávetni magunkat a nyugalmat jelentő deszkákra. Holnap új nap... 

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Ha drágálod az útiköltséget, stoppolj! Rengetegszer utaztunk mi is így az elmúlt másfél évben, de Bolíviában kicsit máshogy képzelik a stoppolás intézményét. 15 dollárt fizettünk azért, hogy két órán át tolhassak ki a sárból egy kocsit a semmi közepén. Régebben imádtam Bolíviát, mostanra azonban utálom. Legfőképp a bolíviaiakat.

Reggel kikocogunk Rurre "termináljára", ami egy sáros utca tele trufival és ütött-kopott buszokkal. Mivel Bolíviában napközben nem sűrűn járnak buszok, ezért gondolkodás nélkül egy trufisnál fizetjük ki a menetdíjat, majd várunk. Várunk és várunk. Várunk, várunk és várunk. Semmi. Másfél óra alatt sem telik meg az autó, így busz után nézek, hátha mázlink lesz. És igen! 10:30-kor indul egy szakadt dzsungelmobil, már csak vissza kell kapjuk a jegy árát a trufistól.

Lökhárítóra semmi szükség AmazóniábanLökhárítóra semmi szükség Amazóniában

Tíz percen át győzködjük, hogy nem a mi hibánk, hogy képtelen összeszedni plusz két utast, így magam szedem le a zsákokat a kocsi tetejéről. Végül a többi taxis győzi meg sofőrünket, hogy mindenkinek jobb, ha visszaadja a pénzt, és utunkra enged. A nagy vitában majdnem sikerül lekésnünk a buszt, de szerencsére ez Bolívia, ahol a menetrend azért van, hogy azt senki ne tartsa be.

Valamivel 11 után hagyjuk el Rurrét és próbálunk Yucumóba jutni a szétázott úton. Nem megy könnyen, mert húsz kilométerenként elakadt teherautókba és kocsikba botlunk, amik lehetetlenné teszik a haladást. Egyik alkalommal több mint fél órán át ácsorgunk a semmi közepén, mert ennyi ideig tart, míg az előttünk megrekedő teherautó sofőrje és a buszunk személyzete kiássa a járgányt a tengelyközépig érő mocsárból.

Miatta sem könnyű a haladásMiatta sem könnyű a haladás

Valamivel 4 után futunk be Yucumóba, ahol sikerül elkapnunk az utolsó trufit, ami San Borja felé tart. Mi vagyunk az utolsó két utas, így kénytelenek vagyunk a kocsiban elfogyasztani az estebédünket: csirkét rizzsel. A ránézésre 15 éves sofőrünk zseniálisan vezet; nem akadunk el, ami nagy szó ezen a szakaszon. Még naplemente előtt befutunk San Borjába.

Bolíviáról két dolgot szoktak állítani a turisták: azt, hogy Dél-Amerika legszegényebb országa, és hogy itt a legcsúnyábbak a nők az egész kontinensen. Ami ócska szállásunk elfoglalása után San Borjában fogad minket, ennek pont az ellentétjét sugározza. Mindenki vadiúj amerikai dzsipekkel furikázik az amúgy falu méretű kisvárosban, a lányokat elnézve pedig ismét Kolumbiában érezzük magunkat. Egész Peruban nem láttunk annyi szép nőt az elmúlt három hónapban, mint itt tíz perc alatt a főtéren ücsörögve.

San Borja meglepő módon egészen pofás település, van néhány koloniális hangulatot árasztó épülete. A szállásunk pont nem tartozik közéjük, egy ocsmány, kívülről lecsempézett kockaépületben sikerül kivennünk egy szörnyen lepukkant szobát. A szutykos lepedő már egyáltalán nem zavar minket, de a folyosóról beáramló húgyszag nehezen hoz álmot a szemünkre.

Mivel holnap szeretnénk megérkezni San Ignacióba, hogy részt vegyünk Amazónia legdíszesebb ünnepén, kora reggel útnak indulunk. Hajnalban nem könnyen fogunk mototaxit, mert nem tudjuk, hogy San Borjában mindenki az, akit leint az ember. Jellemzően a fuvart vállaló motorosok láthatósági mellényt szoktak viselni, de egy helyi fickótól megtudjuk, hogy San Borjában akinek motorja van, taxisként is funkcionál.

Már a tábla is jelzi, hogy a biológiai állomás nincs túl jó állapotbanMár a tábla is jelzi, hogy a biológiai állomás nincs túl jó állapotban

Ismét mázlink van, egy órán belül indul egy busz San Ignacióba. Mivel még korán van, fejünkbe vesszük, hogy féltávnál lepattanunk róla és megnézzük magunknak a 2004-es Lonely Planetünk által izgalmasnak nevezett Biosfera del Benit, egy őserdei parkot pár kilométerre az országúttól. A térképen szerepel egy El Porvenir névre hallgató falu, de azt senki nem ismeri a terminálon. Néhány perc után kiderül, hogy mi igazából egy biológiai állomásra tartunk, ami sokkal jobban hangzik a falunál, ha már az ember állatokat szeretne látni.

A pampabíbicből sok van ezen a vidékenA pampabíbicből sok van ezen a vidéken

Kevesebb mint másfél óra alatt érkezünk meg az állomásra, amit még ranchnek se nagyon neveznénk. Kétszáz métert kell besétáljunk az épületig, ahol kutyák rontanak ránk, de szerencsére a ház úrnője, egy megtermett ranchera visszarendeli a kis harapósokat.

- Mit keresnek itt? - néz ránk furcsán az alaktalan nőszemély.
- A biológiai állomást keressük.
- Ez az. Illetve volt egykoron. Évek óta nem működik.

Körbenézünk és látjuk, hogy a melléképületek mind romosak, a gaz is rendesen benőtte a birtokot. A ház mögött egy fickó próbál életet lehelni a ranch generátorába.

Nem könnyű az élet a szavannánNem könnyű az élet a szavannán

- Ő a férjem. Talán tud önöknek segíteni - válik segítőkésszé a nő.

Néhány perc múlva megjelenik a jó erőben lévő srác, aki ugyanolyan tanácstalanul néz ránk, mint a neje.

- A park két órányira van innen autóval - kezdi -, de az út járhatatlan. Évek óta nem ment arra senki.
- Úgy hallottuk, hogy van nem messze egy lagúna.
- Igen, a Normandia. Oda el tudtok menni. Menjetek tovább az úton, majd úgy 20 perc múlva forduljatok balra. Lesz egy kapu, azon menjetek át. Látni fogtok egy kilátót, onnan belátni a tavat - kapunk egy egészen használható útleírást a sráctól.

Nem minden gyümölcs ehetőNem minden gyümölcs ehető

Az út, amiről beszélt, éppen járható. Sokszor kell farönkökön szökdécselnünk, mert teljesen elmocsarasodott a vidék az elmúlt egy hét esőzései nyomán. Húsz perc után, ahogy a srác mondta, lefordulunk balra, bár útnak vagy ösvénynek nyoma sincsen, egy marhacsapást követünk. Idővel feltűnnek a marha csordák is, akik pont ugyanolyan meglepetten bámulnak minket, mint tették azt a ranch lakói.

Egy agutit legalább látunkEgy agutit legalább láttunk

Az eső mostanra teljesen elállt és végre kikandikál a nap. Fél óra múlva a 15 fokos hűvös időt 30 fokos hőség váltja. Átkelünk a jelzett kapun és valóban megpillantjuk a tornyot. Odajutni nem könnyű, mert ahogy közeledünk a lagúnához, úgy válik egyre mocsarasabbá a szavanna. Aztán rálelünk egy csapásra, amin egész a fatákolmányig jutunk, amire persze nem lehet felmászni, mert a lépcsője le van szakadva. A Laguna Normandiát azért megpillantjuk a nádason túl, de azokat a fekete kajmánokat, amiről a tó híres, nem sikerül lencsevégre kapnunk.

A toronyba persze nem lehet felmenniA toronyba persze nem lehet felmenni

Néhány évtizede egy bolíviai bőripari cég kezdte tenyészteni a fekete kajmánokat, hogy belőlük cipőt és táskát készítsen, de a környezetvédők hatására ezen tervükkel felhagytak. Az állatokat magukra hagyták a telepeken, amiket az államnak kellett elhelyezni, így esett a választásuk erre a tóra. Ma a legnagyobb problémát a túlszaporodás jelenti, nagyvad nem sok maradt a tó környékén. Mi sem látunk többet néhány madárnál és egy agutinál, így hát visszatérünk a ranchre és kiállunk stoppolni az út szélére.

Egyszercsak kisüt a napEgyszercsak kisüt a nap

Negyed óra sem telik bele, mire megjelenik egy sportos Nissan Micra. Egy pár ül benne hat éves forma kislányukkal, aki már most akkora, mint az amúgy sem nádszál termetű anyukája. Haverkodunk a családdal, a kislányt csokoládéval kínáljuk, no nem mintha szüksége lenne rá. Három alkalommal akadunk el a sárban, mindháromszor segítek kitolni a kocsit. Mire két óra elteltével San Ignacióba érünk, úgy nézek ki, mint aki egész nap derékig gázolt a mocsárban. Ezután nem kicsit lep meg, amit sofőrünk a fejünkhöz vág:

- 200 boliviano lesz a fuvar.
- 200 boliviano??? - kerekedik el a szemem.
- Igen, annyi.
- Nézd, ember! Nem megvenni akartam az autódat, csak San Ignacióba eljutni - válok cinikussá.
- Oké, legyen 180 - próbál a pofátlanból kedvesbe váltani.
- A buszjegy San Borjából San Ignacióba 70 boliviano. Te féltávnál vettél fel minket. Ne szórakozz! - akadok ki teljesen.

Itt még nem gondoltam, hogy életem legdrágább stoppolása leszItt még nem gondoltam, hogy életem legdrágább stoppolása lesz

A fickó hajthatatlan, így dühömbe bevágok 100 bolivianót az ablakon és csak annyit mondok:

- Mostantól tolja ki a sárból a szaros kocsidat a nejed!

Második alkalommal stoppolunk le járművet Bolíviában és második alkalommal fizetünk érte többet, mintha busszal utaztunk volna. Duzzogva nézünk szállás után, ami nem megy könnyen, mivel holnapután kezdődik a három napos fesztivál a városban és minden tele van. Egy meglehetősen tré, fürdő nélküli szobát sikerül kivennünk 80 bolivianóért, de este másik hely után kell néznünk, mert a házi néne benyögi, hogy holnaptól ugyanezért a szobáért 400 bolivianót, vagyis 60 dollárt számol fel.  Ennyiért Magyarországon három csillagos szállodában alszom, nem pedig istállóban. Minden komfortérzetünktől megszabadulva másnap reggel egy 94 éves öregúr munkásszállójának egyik tyúkól szerű kamrájában lelünk menedékre 100 bolivianóért.

Bolívia amazóniai részén gyötrelem az utazás, kevés a látnivaló és minden mocskosul drága. Mikor megyünk már el innen?

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalukra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)