Dél-Amerika legnehezebb stoppos útja Bolívia és Paraguay között vezet. Egy 450 kilométeres, nyílegyenes útról van szó, amin a világon nem megy semmi. Annak ellenére nem járnak rajta kocsik, hogy ez a két ország között az egyetlen út. Átjutottam rajta, amit egy puma raguval ünnepeltem meg. 

Repüljünk vissza időben és térben egy kicsit. Néhány nappal ezelőtt még a bolíviai Villamontesben voltunk, ahol döntenünk kellett, miként jutunk Asunciónba. Vagy végigsoppolunk a paraguayi Chacón, vagy lemegyünk Argentínába és a határ mentén utazva jutunk el a fővárosba. Ez utóbbi mellett döntöttünk, mert 2010-ben én már egyszer megcsináltam a stoppos verziót, s hát nem volt könnyű.

Bolívia és Paraguay nem szeretik egymást. Olyannyira kerülik egymás társaságát, hogy bár szomszédok, szinte semmilyen gazdasági kapcsolat nincs a két ország között. Buszok sem közlekednek, kivéve egyet, ami Santa Cruzból Asunciónba megy. Hajnali 2 órakor áll meg Villamontesben, ha van felszálló utas. 2010 júliusában lett volna egy, én. Persze csak akkor, ha a paraguayi Filadelfiáig (ami a táv mindössze harmada) ne akarták volna a teljes menetdíjat felszámolni. De felszámították. Nem voltam hajlandó (és nem is tudtam) 120 dollárt fizetni egy 450 kilométeres útért, így hát maradt a stoppolás, amiről a legtöbb stoppos oldal csak úgy nyilatkozik, hogy aki megcsinálja, az menő.

450 kilométer Filadelfia. Első körben a határra kellett volna eljutnom valahogy, de hogyan? A villamontesi szállómon nem tudtak segíteni, így fogtam magam, vettem két empanadát és egy fél literes kólát, majd kisétáltam a városka szélére, hátha történik valami.

Másfél óra ácsorgás után megállt egy rozoga kombi.

- Miénk az utolsó ranch Bolíviában. Odáig el tudunk vinni, de onnan még 40 kilométer a határ - ajánlotta fel az öt fickó a szolgáltatását.

Hely csak a csomagtartóban volt, de ott se sok, mivel az öt fivér egy több napos pecatúráról jött éppen, így a kocsi hátulja tömve volt hallal. Beültem a pikkelyes jó fejek közé, majd nekivágtunk a Gran Chacónak. Az út annyira poros volt, hogy gyakran én is csak tátogtam levegő után kapkodva, mint a halak.

Másfél óra múltán megérkeztünk egy Ibibobo nevű faluba, ahol mindenki piacolt. Az út szélén láttam buszokat, így hát gondolom, idáig el lehet jutni tömegközlekedve is. Újabb húsz perces kocsikázás után megérkeztünk a ranchez, aminek bekötőútjánál a srácok kiraktak. Adtak egy üveg vizet és jelezték, hogyha bármire szükségem van, innen egy kilométerre van a házuk. Megköszöntem a segítségüket, és lecuccoltam az egyik fa tövében.

Klasszikus kép a Gran ChacórólKlasszikus kép a Gran Chacóról

Egy órán át semmi nem érkezett. Délelőtt 11 órát mutatott az óra, mikor eldöntöttem, hogy nem ücsörgök tovább. A határ innen csak 40 kilométer, így ha kilépek, naplementére ott lehetek. A Nap erősen tűzött, így kitartásom idejekorán lanyhulni kezdett. Éppen kezdtem volna feladni, mikor autózajra lettem figyelmes. Visszanéztem és láttam, ahogy a horizonton egy dzsip felveri a port. Meg vagyok mentve! A kocsi elején két zászló, egy bolíviai és egy paraguayi lobogott. Lassítás nélkül húzott el mellettem.

Nem tudtam hova tenni a dolgot. Mi az, hogy csak így itt hagyott a semmi közepén? Még fel sem ocsúdtam a meglepetésből, mikor újabb kocsi zajára lettem figyelmes. Mégegy felzászlózott dzsip jött, de az sem állt meg miattam. Kezdtem nagyon felhúzni magamat, így a harmadik dzsip elé egyszerűen beálltam. Megállt.

- Az első kettő itt hagyott, ti ne tegyétek - kezdtem in medias res a beszélgetést.
- Hova mész?
- Filadelfiába.
- Ember! Az vagy 400 kilométer ide.
- Tudom, azért állítottalak meg titeket - mosolyodtam el.
- Nem tudunk elvinni. Tele a kocsi cuccal - ekkor benéztem a hátsó ülésre és láttam, hogy nem hazudnak - Az első két kocsi is pont ezért nem állt meg.
- Hány kocsi van? - érdeklődtem.
- Összesen 12. Egy expedícióról jövünk, most ért véget. Intsd le valamelyiket mögöttünk, talán szerencsével jársz.

Úgy jártam. Az ötödik dzsipben bár ugyanúgy nem volt hely, mint az első négyben, de a tetőcsomagtartójuk legalább nem volt tele. Felültettek a dzsip tetejére, menetiránynak háttal, hogy a lábamat rá tudjam tenni a hátsó ajtóra szerelt pótkerékre.

Üdvözlet 2010-bőlÜdvözlet 2010-ből

Egy óra tömény pornyelés után megérkeztünk a határra. A bolíviaiak nem sokat foglalkoztak velem, simán benyomták a pecsétet az útlevelembe. Nem úgy a paraguayiak. A határőr azonnal leparancsolt a tetőről és követelte, hogy mutassam be a vízumomat.

- Magyar állampolgár vagyok. Nem kell vízum Paraguayba - okoskodtam.
- Szerintem meg kell - jött a meglepő válasz.
- Ha nekem nem hisz, nézze meg a számítógépén.
- Itt nincs számítógép. Áramunk sincsen. Fogadja el, hogy magának kell vízum Paraguayba.
- Értem. És akkor most mi a teendő?

Na, ezzel feladtam a leckét. Ha nem enged át, akkor a nyakán maradok, mert innen se előre, se hátra. Odalépett néhány srác az expedíciós csapatból:

- Ne szívózz már, öreg! Csak egy ártalmatlan turista - álltak ki mellettem, körbe állva a határőrt.

A fickó látta, hogy nincs sok esélye, így visszaadta az útlevelemet azzal a feltétellel, hogy első utam Mariscalba vezessen és tudakoljam meg, kell-e nekem vízum. Éppen indultunk volna tovább, mikor a magánytól megtébolyult határőr ismét odaszólt:

Rövid hajjal a paraguayi határonRövid hajjal a paraguayi határon

- Ez így nem lesz jó. Paraguayban tilos a tetőn utazni, úgyhogy szálljon le szépen!

Köcsög! Miközben pakoltam le a zsákomat, a sofőr odalépett hozzám:

- Szard le ezt az elmebeteget! Egy kilométerre innen van egy kiálló. Ott bevárunk.

A konvoj elment, én pedig leültem a határőrség lépcsőjére, hogy ne legyen feltűnő a trükk.

- Ne itt ücsörögj! Ez hivatalos épület! - szemétkedett tovább a szerv.

Arrébb telepedtem. Kevés vizem maradt, de mikor kérni akartam, a köcsög simán kiröhögött:

- Mit gondolsz, gringó? Ez itt egy kocsma? Miért nem hoztál magaddal elég vizet?!

Higgadt maradtam. Két perc ücsörgés után felpattantam, zsákomat a hátamra kaptam és elindultam a megbeszélt helyre.

- Hova mész, te idióta? - szólt utánam a határőr.
- Filadelfiába - dobtam neki a választ úgy, hogy vissza se fordulam.
- Menj csak! Majd megdöglesz a szomjúságtól!

A konvoj nem hagyott magamra. Ott állt mind a 12 dzsip. Mikor megérkeztem, óriási üdvrivalgás fogadott.

- Gyere cimbora! Igyál velünk egy sört! - nyomtak a kezembe egy dobozos Huarit.

Hat órán át mentünk egy majdnem nyílegyenes úton Mariscalig. A paraguayi oldalon szerencsére aszfaltozott volt az út, így csak a menetszéllel és a napfénnyel kellett megküzdenem, a porral nem.

Bevárt az egész konvojBevárt az egész konvoj

Naplementére értünk be Mariscalba, az első paraguayi településre. A határőrök itt tökjó fejek voltak, simán megadták a belépő pecsétet. Mikor mondtam, hogy kollégájuk a tényleges határon mekkora paraszt volt, csak legyintettek:

- Az egy elmebeteg! Évek óta ott van, teljesen kifordult magából. Minden külföldivel köcsögösködik.

Mivel a konvoj nem akarta útba ejteni Filadelfiát, így egyesével elköszöntem tőlük, cserébe ők egy hangos 'Viva Hungría!' felkiáltással búcsúztattak. Kiültem az út szélére, hátha fogok egy kocsit, de este nyolc óra felé odalépett hozzám a határőr:

- Innen ilyenkor már nem indul semmi Filadelfiába. Holnap délután egykor az egyik ranchről megy egy gyümölcsszállító furgon, ő majd elvisz.
- Oké. És hol tudok itt megaludni? - kíváncsiskodtam.
- Hát, hotel az nincs, de nekünk van egy téli lakunk. Mikor esik az eső, ott rendezzük be az irodát. Ilyenkor nincs benne semmi, csak néhány pók és egy ágy. Azon elnyúlhatsz.

Nem hazudott a fickó. A bódé tele volt tarantulákkal, az ágy alatt pedig döglött egér figyelt. Nem számított. Átstoppoltam a Gran Chacón, ez a fontos.

Másnap reggel iszonyú gyomorkorgásra ébredtem. A tegnapi két empanadám már rég elfogyott, azóta mindössze egy sört ittam. Kikászálódtam a bódéból és átmentem az őrség nyári rezidenciájába. A két határőr rövid gatyában, pólóban és papucsban fogadott, semmi uniformis.

- Éhes vagy? - tették fel a már régen várt kérdést.
- Eléggé.
- Pumát eszel?
- Micsodát??? - esett le az állam a meglepődéstől.
- Az indiánok tegnap délután kilőttek egy pumát a falu határában. Itt ritkán eszünk húst, úgyhogy ha van valami, nem hagyjuk ki - magyarázta a pumafogyasztás okát az őr.

Ez egy darab pumahúsEz egy darab pumahús

Olyan éhes voltam, hogy rábólintottam. Persze a hús még nem volt elkészítve, így segítettem feldarabolni a pumát. Tüzet raktunk, majd megrilleztük szegényt.

- Gyakran esztek ilyesmit? - kíváncsiskodtam.
- Előfordul. De el ne áruld senkinek! Ez illegális. Bár itt semmi nem az.

Délben elkészült az ínyencfogás. Mit mondjak? Ennél rosszabbat még nem nagyon ettem, néhány falatnál több nem ment le a torkomon. Mintha egy sós szivacsot rágtam volna. Nem ragozván tovább, itt egy videó arról, miként is készül a puma ragu paraguayi módra:

Pontban egykor befutott a gyümölcsszállító. Teljesen ingyen fuvarozott el a 80 kilométerrel arrébb fekvő Filadelfiáig. A városka úgy nézett ki, mint egy 18. századi német település. Nem véletlen, hisz a Gran Chaco fővárosát német telepesek alapították. A legtöbb épület vörös téglából lett megépítve, fekete cseréptetővel. Ami szembetűnő volt, hogy egy lélek nem volt az utcákon. A porban ördögszekerek gurultak, a házak előtti cégéreket nyikorogva lengette a szél. Hova csöppentem? Egy western filmbe?

Jó húsz percen át bóklásztam, mire egy hotelre bukkantam. A recepción sem volt senki. Valami ronda vírus pusztítota ki az itt élőket? Nyomtam a csengőt mint a bolond, közben folyton hátrapillantottam, nincs-e mögöttem egy zombi. Furcsa érzés betoppanni egy kihalt városba. Épp kezdtem volna magamat összecsinálni az odaképzelt élőholtaktól, mikor megjelent egy srác. Vörös volt a feje, tajtékzott és üvölteni kezdett velem:

- Mi a k..va anyádat nyomod azt a csengőt?
- Szobát szeretnék kivenni - szontyolodtam el.
- Ilyenkor? Elment teljesen az eszed? Mindjárt kezdünk az olaszok ellen. Tedd le a cuccodat és gyere meccset nézni.

Teljesen kiment a fejemből, hogy ezen a napon játszik Paraguay az olaszokkal a vb-n (2010 nyarán történt mindez, ha eddig nem mondtam volna). Ledobtam a zsákomat és követtem a srácot. Egy TV-t ült körbe vagy száz falusi, mindegyik paraguayi mezbe öltözve. Ha jól emlékszem, 1:0-ra mentek az olaszok, mikor a TV egyszer csak bemondta az unalmast. Iszonyú pánik tört ki a nézők körében. Egy ideig ütötték-verték a készüléket, majd felkiáltottak, hogy irány a pláza, ott van kivetítő. Engem is beraktak egy kocsiba, és mentünk konvojban a bevásárlóközponthoz.

Odabenn vagy kétezer ember bámulta a meccset. Én ilyet még nem láttam. A két hónapos csecsemők fejét nemzeti színűre festették, de a 80 éves kukoricaárus néni is focimezben járt-kelt a tömegben. 1-1 lett a vége, amitől megőrült mindenki. Az utcákat ellepték az ünneplők, órákon át petárdáztak. Akkora volt az öröm, hogy a bankok még este hatkor sem nyitottak ki. Végül sikerült pénzt váltanom, így a szobát is ki tudtam fizetni.

Másnap reggel buszt fogtam Asunciónba. Megcsináltam a majdnem lehetetlent; átkeltem a Gran Chacón. Menő vagyok?

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

34 órán át nem aludtunk, csak fogyasztottuk a kilométereket. Közben lerobbantunk, pályaudvaron éjszakáztunk, szenvedtünk. Két dologért azonban megérte az elmúlt két nap: megtudtuk, hogy az argentinok tesznek a gazdasági válságra, valamint hogy az argentinoknak is volt egy Robin Hoodjuk...

Las Lomitasból délután 5 órakor indul busz Formosába. A menetidő a hátralévő 400 kilométerre öt óra, így ha minden jól megy, egész emberi időben érkezünk meg a Chaco fővárosába. Persze nem megy jól.

Két óra utazás után egy Estanislao nevű falunál a busz motorja sípolni kezd. A sofőr egy rövid vizit után közli, hogy a járgány innen egy lépést nem megy tovább, meg kell várjuk az este 8-as buszt, ami 10 óra magasságában fog befutni. Jobb híján csak ücsörgünk és várunk.

Klasszikus kép a Gran ChacórólKlasszikus kép a Gran Chacóról

Estanislaóban nem lakhatnak többen ötszáznál, azok fele toba indián. Amíg Peruban és Bolíviában nem tűnik fel a különbség a fehér és a helyi lakosok között, addig Argentínában igen. A főként olasz és spanyol felmenőkkel rendelkező argentinok portái rendezettek és tiszták, a tobáké lepukkant és szemetes. Elsőre a magyar, faluvégi cigánytelepek jutnak eszembe róluk, de a helyiek elmondása szerint közösségi szinten nincs velük komoly gond; a Chaco falvakban nincs bűnözés. Egyszerűen csak igénytelenek. Szétdobálják a szemetet, a gyerekeket nem járatják iskolába és fejik az állam tőgyét. Ismerős sztori.

Valaimvel este 10 után befut végre a másik busz. Szerencsére van rajta húsz szabad hely, így senki nem marad le róla. Hajnali fél 3-kor érkezünk meg Formosába. Semmi értelme nincs szállás után nézni, így leülünk a terminálon és megvárjuk, hogy hajnali 5 óra legyen, ugyanis akkor indul az első busz Clorindába, a paraguayi határvárosba.

Eri Laguna Blanca főterénEri Laguna Blanca főterén

Fél 7-kor érkezünk, dög fáradtan. Mielőtt átlépnénk Paraguayba, még vár ránk a Rio Pilcomayo Nemzeti Park. A piacon találunk egy kocsit, ami Laguna Blanca felé tart. Sofőrünk egész út alatt az indiánokat és a kormányt szapulja.

- Egyik toba sem akar dolgozni. Inkább segélyért állnak sorba, minthogy munkát keresnének. Gyártják a gyerekeket és ülnek a kupleráj tetején. A béna állam meg mindent fizet. Hát persze, hogy nem fejlődik itt semmi.

Egyike a Chaco madarainakEgyike a Chaco madarainak

Aztán persze elmosolyodik, mert végülis a Chacón mindig jó az idő, a gazdasági válság pedig errefelé nem érezteti hatását.

- Államcsőd! - sóhajt fel - Itt tíz évente államcsőd van. Megszoktuk. Az igazat megvallva, mára ez senkit nem érdekel. Az biztos, hogy nem lesz lövöldözés sehol, mint 15 évvel ezelőtt. Az emberek tanultak az esetből. A legjobb, amit tehetünk, hogy leszarjuk.

Ennyi a nemzeti park bejárataEnnyi a nemzeti park bejárata

Eközben befutunk Laguna Blancába. Pont ugyanolyan falu, mint az eddigiek voltak; nincs semmi hangulata, de a házak legalább rendezettek. Ezúttal tényleg zseniális szállásra bukkanunk. Van konyhánk, étkezőnk és két hálószobánk, természetesen légkondival, összesen 15 dollárért. Peruban vagy Bolíviában egy ilyen apartmanért minimum 40 dollárt fizettünk volna, de a Chaco más világ.

30 órája vagyunk talpon, de a nap még nem ért véget. Ellátogatunk a nemzeti park főhadiszállására, ahol egy órán át magyarázzák, mit fogunk látni holnap a szavannán. Mikor megtudják, hogy magyarok vagyunk, azonnal elénk tolnak egy könyvet, hogy írjunk bele valamilyen szépet, mert magyarokkal évek óta nem találkoztak errefelé. Megtesszük, aztán végre nyugovóra térünk.

A kardinálispintyA kardinálispinty

Másnap reggel taxival megyünk a Rio Pilcomayo Nemzeti Parkba, ahol állítólag aguara guazút, azaz sörényes farkast is lehet látni. 250 pesóért cserébe a taxis srác megvárja, amíg körbejárjuk az erdőt. Farkast nem látunk, csak néhány érdekes madarat, köztük fakopáncsokat és kardinálispintyeket.

A Rio Pilcomayo szavannája nagyon emlékeztet a hondurasi Moszkító-part pálmákkal borított mocsárvidékére, bár itt valamivel erdősebb az ártér. Pont annyival, hogy alig vesszük észre, mikor egy chachalaca, Dél-Amerika leghülyébb hangú madara szalad át előttünk.

A Rio Pilcomayo Nemzeti Park szavannájaA Rio Pilcomayo Nemzeti Park szavannája

Jó lenne napokat eltölteni ezen a vidéken, de még előttünk van egész Paraguay, így hát visszakocsikázunk Laguna Blancába, onnan pedig iránytaxival közvetlen a határra megyünk. Idefelé annyira fáradtak voltunk, hogy nem tűntek fel az út szélén néhány kilométerenként felállított piros kápolnák. Kérésünkre a sofőr megáll az egyiknél, majd elmeséli, miért van Argentína szerte mindenhol ilyen "létesítmény":

Gauchito Antonio Gil, az argentin Robin HoodGauchito Antonio Gil, az argentin Robin Hood

- A kápolnák Gauchito Antonio Gil, Formosa tartomány Robin Hoodjának emlékét őrzik. Ő is rabló volt, akár csak az eredeti Robin Hood, és ő is a gazdagoktól rabolt, hogy utána a szegényeknek adhassa. Később az autósok védőszentjükké választották, azóta lépten-nyomon ilyen kápolnákat építenek.

Megérkezünk a határra. Alig tíz perc alatt végeznek az útleveleinkkel, s máris egy új országban vagyunk. Buszra szállunk és irány a főváros, Asunción!

Megérkeztünk ParaguaybaMegérkeztünk Paraguayba

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Végre Argentínában vagyunk! Nem sokáig tervezünk itt lenni, mert a paraguayi főváros, Asunción a cél, de ehhez keresztül kell utazzunk a Gran Chacón. A Ruta 81-re esik a választásunk, mert erről a vidékről nem találunk semmilyen használható infót. Nem véletlen. A tanulság: soha ne utazz dömper billencsében, se bozóttörő traktoron, és legfőképp ne egyél krokodilt!

Tegnap este, mikor beestünk Embarcaciónba, megtudakoltuk, hogy kora hajnalban, hat órakor indul egy busz a Ruta 81 elnevezésű főúton Ingeniero Juárezbe. Argentína egy órával előrébb van Bolíviához képest, így ezen a korai órán még bőven korom sötét van.

A busz végül fél hét magasságában esik be a terminálra. Éppen pirkad, mikor kigurulunk a főútra, amin jó három órát buszozunk Juárezig. Legalább 38 fok van, mikor úgy 10 óra magasságában lekászálódunk a járműről a pici város apró pályaudvarán. Megtudjuk, hogy Las Lomitasba busz csak késő este indul, így nem marad más hátra, mint kiállni az út szélére és várni a csodát.

Kocsira várni egy olyan útszakaszon, ahol nem jár semmi, majdnem ostobaságKocsira várni egy olyan útszakaszon, ahol nem jár semmi, majdnem ostobaság

A Ruta 81-et 2008-ban adták át, egyike Argentína legújabb útjainak. Azért váratott magára eddig a Gran Chacót átszelő sztráda megépítése, mert az Ingeniero Juárez és a Formosa közötti 600 kilométeres szakaszon Las Lomitas és néhány indián falu kivételével nincs semmi. Éppen ezért autók se közlekednek rajta, így a reménytelennél is reménytelenebb próbálkozás a stoppolás.

A falu határában vagy fél órán át aszalódunk a napon, amitől annyira felforr az agyvizünk, hogy visszamenekülünk a település központját jelentő benzinkúthoz. Itt legalább áll egy nagy fa, aminek árnyékában meghúzhatjuk magunkat. Itt senyved Francisco is, egy sületlen argentin hippi, aki pont ellenkező irányba vár egy kocsit.

- Tegnap este óta vagyok itt. Semmi nem ment Jujuy irányába - önt belénk lelket.
- Formosa felé láttál valamit menni?
- Az igazat megvallva, nem. Egy busz ment éjjel, de nem úgy tűnt, mint ami meg akar állni.

Remek! Lehet mi is itt éjszakázunk a benzinkútnál? Csak nem! Délután egy óra magasságában begurul egy paraguayi rendszámmal ellátott kamion, de a sofőr és fia, mikor meglátják, hogy két nagy zsákkal vagyunk, jelzik, nem áll szándékukban elvinni minket.

Soha ne utazz dömperrel!Soha ne utazz dömperrel!

Újabb két óra telik el, mikor Francisco utánam rohan a boltba (épp vizet mentem venni a benzinkútra), hogy jött egy fehér dömper, ami Formosába megy és elvinne minket Las Lomitasig. Én hülye annyira megörülök a hírnek, hogy nem veszem meg a vizet, csak rohanok a kocsihoz. Kiderül, közben érkezett egy másik argentin srác is, aki ugyancsak Formosa felé utazna. A sofőr mondja, hogyha szeretnénk, felszállhatunk a billencsbe, de a fejünket egész út alatt tartsuk behúzva, nehogy a rendőr megbüntessen minket. Elbúcsúzunk Franciscótól és felpattanunk a vadiúj dömper hófehér billencsébe.

Két és fél órán át ücsörgünk a tűző napon egy olyan billencsben, ami nem csak összegyűjti a fényt, de olyan forrúságúra is hevíti a vasat, hogy mire megérkezünk Las Lomitasba, a fejünk és a tenyerünk rákvörösre ég. Mivel a vizet sikeresen a juárezi benzinkúton hagytam, úgy kiszáradunk, hogy alig bírunk leszállni a dömperről. Szegény srác, akivel idáig utaztunk, még vagy egy órán át kénytelen grilleződni a billencsben, mire megérkezik a falujába.

Las Lomitas csak egy árnyalattal nagyobb Ingeniero Juáreznél. A faluban nem lakhatnak többen kétezernél, ennek ellenére van egy egész pofás hotel egy sarokra a főtértől. Egyáltalán nem drága, 15 dollárt fizetünk a szobáért, ami kicsit dohos ugyan, de jobbat itt úgysem találunk.

Víz! Vízhez kell jutni! Nem úgy van ám! Argentínában komoly dolog a szieszta, ami jellemzően déli 12-től este 5-ig tart. A szállón sikerül kólához jutnunk, de vízhez nem. Majdnem naplementéig kell várnunk, mire hozzájutunk. Tényleg a végét jártuk.

A jégmadár tipikus madara a Bañado La EstrellánakA jégmadár tipikus madara a Bañado La Estrellának

A szállón fotókat látunk egy bizonyos Bañado La Estrelláról. Gémek, krokodilok, jabiruk és mindenféle egyéb állat mosolyog ránk a képekről, így hát rákérdezünk, mi is ez a csoda, no és legfőképp hol van.

- Innen 40 kilométerre van a paraguayi határ felé. Egy mocsárvidék, ahol milliónyi madár gyűlik össze ebben az időszakban - adja a választ a recepciós.

Pompás! Megvan a holnapi program! Azt is sikerül kiderítenünk, hogy reggel 7-kor indul egy busz Zalazarba, ami le tud minket tenni a mocsárnál.

Bañado La EstrellaBañado La Estrella

Éppen csak pirkad, mikor a szállónk elé befut egy kisbusz. Házhoz jön a tömegközlekedés. Elsőre remeknek tűnik, de mikor már másfél órája járjuk Las Lomitas poros utcáit, kezd egy kicsit elég lenni belőle. Miért kell egy kétezer lakosú faluban mindenkit a házánál felvenni, amikor öt perc sétával bármi elérhető? Épp ott tartunk, hogy leszállunk a buszról és elfelejtjük ezt az egészet, mikor végre kikanyarodunk a zalazari útra.

Ennyi madár márpediglen nem létezikEnnyi madár márpediglen nem létezik

Puszta, puszta és puszta. Egyetlen kanyar nincs az útban, csak megyünk bele a végtelenbe. Fél óra utazás után végre megérkezünk a bañadóhoz. Leszállunk és csak bámulunk. Életemben ennyi madarat nem láttam egy helyen, még a Los Llanoson sem. Annyira sok van belőlük, hogy egyszerűen képtelenség fotózni. Kormoránok, kanalas gémek, jabiruk, jégmadarak, keselyűk... a végtelenségig lehetne sorolni.

Ezek például nem tudjuk, micsodákEzek például nem tudjuk, micsodák

Száraz évszak lévén a mocsár a kiszáradás szélén van, ezért a halak pocsolyákba gyűlnek össze. Igazi svédasztal ez az időszak a több millió madárnak, nekünk pedig egy egészen elképesztő élmény. Az állatokat egyáltalán nem érdekli, hogy ott vagyunk, úgy bóklászunk köztük, mintha mi is lakmározni jöttünk volna. A döglött halaktól a bűz elég gyomorforgató, de a szaglásunkat most félretesszük.

Ő itt egy jabiru, no meg néhány keselyűŐ itt egy jabiru, no meg néhány keselyű

Vagy másfél órán át kóválygunk a mocsárban, mire besokallunk. Visszamászunk az útra és várunk. Ha a Ruta 81-en nem lehetett stoppolni, akkor itt sem lesz könnyebb, így hát elindulunk gyalog. Alig teszünk meg egy kilométert, mikor egy út közepén hagyott döglött krokodilra leszünk figyelmesek. A farka le van vágva, ott vérzett el az aszfaltcsík közepén szegény. Kicsit arrébb még egy, aztán még egy. Egy kilométeren vagy öt lemészárolt példányt látunk, az állagukat nézve nem ugyanakkor ölték le őket. Van olyan is, aminek a szája be van kötve, s olyan is, ami egész a part menti bózótig kínlódta el magát, persze farok nélkül. Felelevenedik bennem, hogy a bolíviai Trinidadban mi is megettük a krokodilt, s csak remélni tudom, hogy azok az állatok nem így végezték.

Az embernél nagyobb állat nincsenAz embernél nagyobb állat nincsen

Mikor épp mély depresszióba zuhannánk az emberi kegyetlenséget látva, a horizonton feltűnik egy kamion. Hiába stoppolunk, nem áll meg. Aztán jön még egy, de az sem lassít. Iszonyú melegünk van, szenvedünk, mint a kutya. Akármi jó lenne, csak vegyen fel valaki! Imánk meghallgattatik. Tíz perc múlva befut egy ötven éves bozóttörő. A traktor és a markoló zabigyerekére hajazó jármű olyan, mintha egyenesen a Mad Maxből gurult volna elő.

Fontos! Hogyha utazol, soha ne veszítsd el a humorérzékedet!Fontos! Soha ne veszítsd el a humorérzékedet, ha utazol!

A sofőr rendes, csinál helyet nekünk a kabinban, de ez sem kényelmesebb a tegnapi dömpernél. Pont a motor mögé tudunk beülni, ahonnan 60 fokos levegő áramlik a képünkbe. A rácsos padló tele van tüskés ágakkal, amiken nem olyan kényelmes ücsörögni. Két és fél óra alatt tesszük meg a 40 kilométeres távot, szenvedésünkért cserébe a sofőr meghív minket egy üdítőre Las Lomitasban. Hahó! Bolíviában egy ilyen menetért a legtöbb alkalommal 20 dollárt akartak rólunk lepengetni, itt pedig meghívnak egy kólára. Most már csak egy vágyunk van. Legyen busz délután Formosába!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Yungas-vidék Halál útja egy nagy kamu. Jó részét rég leaszfaltozták, ami megmaradt belőle, abból bicikliút lett. 2007 óta a Halál útja cím jogos tulajdonosa a Tarija-Villamontes szakasz, ami állítólag ugyanannyi halálos áldozatot követel egy év alatt, mint anno elhíresült Nagy Testvére. A mi utazásunk napja emelte az átlagot, legkevesebb öten haltak meg rajta. A szemünk láttára. Mi túléltük, de csak egy hajszálon múlott. Jó végre magunk mögött hagyni Bolíviát!

Ha valamikor lehet busz Villamontesbe, akkor az kora reggel van. Még napfelkelte előtt kisétálunk a pályaudvarra, de nincs szerencsénk; busz kizárólag este indul a hat órányira, nyugatra fekvő kisvárosba. Irány a trufiállomás! Egy fickó elkap minket, hogy már van két utasa, így velünk együtt tele a kocsi, máris indulunk a Gran Chacóra. Pompás! A két idegen egy német páros, akik Buenos Airesben tanulnak egy művészeti egyetemen, s csak két hétre ugrottak át Bolíviába egy kicsit kikapcsolódni. Hát most megkapják!

Pár kilométer után megszűnik az aszfalt, egy egészen szörnyű, egysávos makadámút veszi át a helyét. Felkapaszkodunk 2500 méterre, majd elindulunk lefelé egy közel 500 méteres szakadék szélén lavírozva. A német srác elől, mi Erivel és a német lánnyal hátul. Olykor feltűnik egy-egy kamion, ami kishíján letol minket a mélybe, de sofőrünk helyt áll.

Az egyik kanyarban megelőz minket egy másik trufi, ami már legalább húsz perce a seggünkben nyomult. Felveri a port, szinte semmit nem látunk. Előttünk halad vagy száz méterrel, mikor jön egy éles jobb kanyar, amiben eltűnik. Öt másodperc múlva mi is beérünk a beláthatatlan kanyarba, ahol még az eddiginél is nagyobb porfelhő fogad. Lassítunk és látjuk, hogy két szembejövő kocsi félreáll, kipattannak belőle az utasok és rohannak a szakadék felé. Az előttünk menő trufi egyszerűen belehajtott a kanyonba.

Ez a kép még a Yungason készült - na, ennél százszor rosszabb az út Villamontesbe

Ez a kép még a Yungason készült - na, ennél százszor rosszabb az út Villamontesbe

Nem állunk meg. Öt perc múlva, mikor szintben vagy 50 métert ereszkedtünk már, a szakadék falán feltűnik a kocsi. Fejjel lefelé fekszik egy szikla és az abból kinövő fa között. A kerekei még forognak, a teteje rommá ment. Egészen biztos, hogy senki nem élte túl a zuhanást.

Síri csendben vánszorgunk tovább Bolívia egyértelműen leggázabb útján. Egy óra elteltével befutunk egy Entre Rios nevű faluba, ahol tankolunk és veszünk kólát. Nincs kedvünk beszélgetni, mindenki azokra a szerencsétlenekre gondol ott fenn a hegyekben. Hiszen mi is ülhettünk volna abban a kocsiban! Ha tíz perccel később érünk ki a pályaudvarra, a két német mellé találtak volna más útitársakat, s akkor most mi feküdnénk ott a kanyon alján.

- Innentől milyen az út? - kérdezzük sofőrünket.
- Most jön a legrosszabb szakasz - mondja - Ha nincs sok kamion, akkor nem lesz gond.

Nem hazudik a srác. Az út Entre Rios és Palos Blancos között olyan, amilyet még életemben nem láttam. Nem sikerül lefotóznom, úgy remeg a kezem az egész utazás alatt. Nem vagyok egy félős gyerek, de ezen a szakaszon öregszem vagy tíz évet. Eri és a német lány bealszik mellettem, valószínűleg ők járnak jobban. Nem látják azt, mikor az egyik kanyarból kibukik egy böszme nagy kamion, ami saját magát mentve, ránk húzza a kormányt. A trufink két jobb oldali kereke az ezer méter mély szakadék fölé lóg, kis híján bebillenünk a mélybe. Sofőrünk az utolsó utáni pillanatban rántja vissza a volánt, így megússzuk ép bőrrel. Két másodperc múlva jön a következő dömper, ami mellé már nem merünk bemenni. Leállunk és várjuk, hogy ezúttal ő rakja ki az orrát a szakadék fölé. Probléma áthidalva, megúsztuk. Ez még vagy négyszer megismétlődik a következő fél órában, aztán végre feltűnik Palos Blancos faluja. Sofőrünk lehúzódik az út szélére, felsóhajt, majd elrendel egy húsz perces pisiszünetet.

- Évente 300-an halnak meg ezen a szakaszon. Utálok itt vezetni - fakad ki magából.

Mikor végre elmúlik a kézremegése, visszaülünk a kocsiba és irány Yacuiba. Délután 2 körül futunk be a határvárosba, ahol elbúcsúzunk a német párostól, mi pedig sofőrünkkel Villamontesbe, a bolíviai Gran Chaco fővárosába utazunk. Szegény fickó annyira elkészült az erejével, hogy minden második percben átmegy a szembejövő sávba. Ott tartok, hogy megkérem, tegyen ki minket az út szélén, mert nem szeretnénk a cél előtt elpusztulni, mikor végre feltűnik Villamontes.

Villamontes templomaVillamontes temploma

Kifizetjük a srácot, majd szállás után nézünk. Villamontes főtere az országúttól jó húsz perc sétára van, ami nem olyan könnyű nagy zsákokkal a 40 fok melegben. Igen, ez alatt a hat órás út alatt végre lejöttünk az Andokból, mostantól Dél-Amerika legnagyobb fás szavannáján, a Gran Chacón fogunk utazni.

Villamontesben nincs semmi. De tényleg semmi. A város annyira új, hogy a főtéren nem szökőkút és lovas szobor van, hanem egy modern installáció: egy kéz, ami ép vizet készül önteni egy pohár tererére. A terere a Gran Chaco matéja, ami annyiban különbözik az argentin gyógynövénykeveréktől, hogy nem forró, hanem hideg vízzel isszák. Nekem aztán mindegy, egyiket sem komázom.

Szobor Villamontes főterénSzobor Villamontes főterén

2010-ben egyszer már jártam itt. Azért jöttem erre, mert keresztül akartam stoppolni a paraguayi Gran Chacón. Erről is lesz majd szó, de nem most, egyelőre legyen annyi elég, hogy az este folyamán úgy döntünk Erivel, jobb a békesség alapon nem ismételjük meg a korábbi túrámat.

Reggel visszabuszozunk Yacuibába és irány Argenítna! Végre már! Majd három hónapot töltöttünk Bolíviában, épp itt lesz az ideje a váltásnak. Utolsó bolivianónkból veszünk egy előre csomagolt pattogatott kukoricát, ami persze romlott, így - mint mindig - a kukában végzi. Ujjongunk, mikor megkapjuk a kilépő pecsétet. Rohanunk át az argentin oldalra, ahol teljesen más emberek fogadnak. Mindenki mosolyog, kérdezősködik, egyszerűen jó fejek.

Végre valahára megérkezünk ArgentínábaVégre valahára megérkeztünk Argentínába

Átbattyogunk argentin földre, ahol szembetűnő a különbség. Nem olyan, mint Magyarországról átmenni Ausztriába, annál sokkal jobb. Még úgyis, hogy Pocitos egy igazi porfészek.

Pénzt váltunk. 13,3 pesót kapunk egy dollárért, ami majd 65%-kal több, mint a hivatalos árfolyam. Nem tudjuk, mire lesz elég. Argentínában durva infláció van, a peso pedig egyre értéktelenebb.

Kisétálunk a pályaudvarra, ahonnan végre indul busz. A második szembetűnő különbség Bolíviához képest, hogy itt megy busz napközben. 25 peso a jegy, tehát nincs két dollár Tartagalig. Egyelőre nem rossz. Pocitos határában le kell szálljunk a buszról, mert valami útlezárós tüntetést tartanak. Átsétálunk a demonstrálók között, majd feltessékelnek minket egy másik buszra, és már vágtázunk is át az argentin Chacón. Tartagalba délután kettő magasságában érkezünk. Négykor megy a következő járat Embarcaciónba. Jó lesz. Az út két és fél órás, 34 pesót fizetünk érte. De hisz ez olcsóbb Bolíviánál!

Naplemente a Gran Chaco felett

Naplemente a Gran Chaco felett

Már sötét van, mire beérünk az apró kisvárosba. Hihetetlenül tisztának tűnik az elmúlt hetek bolíviai települései után. Nem könnyen találunk szállót, mert Embarcación csak azért létezik, hogy az emberek átszálljanak egyik buszról a másikra, vagy hogy bedobjanak egy kávét. Végül jó egy órás mászkálás után egy idős boszorkány egyik enyhén lepra szobájában kötünk ki 200 pesóért, vagyis 15 dollárért. Rettegtünk Argentínától, hogy mennyire bírjuk majd pénzzel, de az első benyomások jók.

A boltban veszünk szalámit(!!!), a pékségben ehető(!!!) kenyeret, az italboltban grapefruit levet. Az sem érdekel, hogy a szállás hulladék. Jó Argentínában lenni!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)