Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyarországon szinte senki nem tudja, hogy a történelem misztikus homályába veszett Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát, egy amerikai-magyar páros fedezte fel, pontosan 50 éve. Feltárása nem ment egyszerűen, mivel a romokat szellemek lakták, így a helyi indiánok nem szívesen segítették a régészeket. Pár éves munka után az archeológusok feladták a küzdelmet, így a romváros ismét feledésbe merült. Állítólag érkezésünk előtt utoljára 10 éve járt Vilcabambában külföldi, s az igazság az, hogy a romok pont úgy néznek ki, mint amikről tényleg megfeledkezett a világ úgy 10 éve.   

Quillabambából a négy órányira fekvő Kitenibe utazunk. Az út szörnyű állapotban van, így eléggé meggyötörten esünk be a poros kisvárosba. Sikerül a körülményekhez mérten egy egészen elfogadható szobát találnunk, bár a recepciós lány elég nehezen fogja fel, hogy külföldiként nincs perui személyi számunk. Végül bevállalja a rizikót és ráírja a regisztrációs lapra az útlevélszámunkat.

Kitenit az 1960-as években alapították, amit a környéken talált gázmezőknek köszönhet. Mára a faluból - a helyi viszonyokat tekintve - város lett, ami abban merül ki, hogy minden utca tele van kereskedőkkel, piacolókkal valamint buszra várakozókkal. A magunk fajta turistának nincs a városban semmi vonzó, mi azonban a fejünkbe vettük, hogy látni akarjuk Vilcabambát, az inkák utolsó fővárosát, így kénytelenek vagyunk egy éjszakát itt eltölteni.  

Megváltozott a világMegváltozott a világ

Még alig pirkad, amikor kikocogunk Kiteni ébredező főterére, hogy kocsit fogjunk Yuveníbe, a szomszédos faluba. Az utak errefelé nagyon vacak állapotban vannak, tömegközlekedés gyakorlatilag nem lézetik, egy-egy rozoga állapotú iránytaxi indul megfelelő számú utas esetén a környező falvakba. Utasai nem ritkán 8-10 órát várakoznak az út mentén, hogy hazajussanak az Andok mélyén fekvő falujukba. A szerencse ismét mellénk szegődik; alig telik bele 20 perc, már döcögünk a kátyús hegyi szerpentineken Yuvení felé.

A táj Chuntabambáig egyszerűen mesésA táj Chuntabambáig egyszerűen mesés

Sofőrünk, a Kitenit körülölelő dombok egyikén kávétermesztésből él, de emellett hetente egy-két nap taxizással is kiégészíti a betevőt. Yuveníben kirakja utasait a főteret képező focipálya szélén, majd új utasokra vadászik, nem sok sikerrel. Szobrozunk úgy húsz percig a lepukkant járgány mellett, majd konstatálván, hogy plusz utast itt nem találunk, 200 solban, azaz 16 000 Ft-ban sikerül megegyeznünk, amiért Medina Vilcabambáig, oda és vissza is vállalja az utat csak kettőnket fuvarozva. Azaz, hogy pontos legyek csak Chuntabambáig, mert az az utolsó, járművel megközelíthető település a romváros előtt.

Ali pár éve van út Vilcabambához, korábban ilyen függőhidakon kellett átkelniAlig pár éve van út Vilcabambához, korábban ilyen függőhidakon kellett átkelni

Az út elég küzdelmes, így Medina csak hetente egyszer taxizik errefelé, egyéb esetben havonta cserélhetné a kocsiját. Azért azt nem mondanám, hogy sokat aggodalmaskodunk az út minősége miatt, mert a burjánzóan zöld növényzettel megáldott dombok és völgyek látványa könnyen feledteti az emberrel az efféle problémákat. A vicces nevű falu előtt néhány száz méterrel egy megáradt folyó keresztezi az utat, amibe Medina lassítás nélkül hajt bele. Endre az utolsó pillanatban megálljt parancsol. Kipattan a kocsiból, egy függőhídon átszalad a túloldalra, hogy filmre vegye az átkelést.

Különösebb probléma nélkül gázolunk át a méteres vízen, negyed óra múlva begurulunk Chuntabamba parányi falujába. Endre nyúl a fényképező után, s csak ekkor veszi észre, hogy azt nagy izgalmában a folyónál felejtette. Hurrá! Valószinűtlen, hogy ott találjuk, de csodák csodájára, visszatérve a gép mégis ott hever az egyik bokor alatt. Fél órás időveszteséggel ugyan, de megkönnyebbülve érkezünk vissza Chuntabambába.

Útban az inkák utolsó fővárosáhozÚtban az inkák utolsó fővárosához

A parányi település határában végetér az út. Hátrahagyjuk az autót, gyalog indulunk tovább. Medina úgy gondolja, hogy a 200 solba beletartozik a túravezetés is, ezért elkísér minket a romokig. A sűrű erdőben a kis ösvény egyre izgalmasabbá válik, ahogy közeledünk a legendás romvároshoz. Húsz perc gyaloglás után átkelünk egy függőhídon, majd jó fél órás, kimerítő felfelé kaptatás következik, amíg nem elérünk egy szögesdróttal elkerített tisztáshoz.

- Itt van a wari úr sírja - veti oda Medina olyan természetességgel, mintha ez a bizonyos wari úr bármit is mondana a számunkra. 

A wari úr sírja Vilcabamba határábanA wari úr sírja Vilcabamba határában

A 2011 elején feltárt sír egy ezüstből készült mellényt és egy maszkot tartalmazott, amik az inkák előtt regnáló wari kultúra emlékei. Cuzco környékén sok wari leletre bukkantak a régészek, de hogy az inkák utolsó fővárosának közvetlen szomszédságában is találnak rájuk utaló nyomokat, arra nem számítottak. Egészen mostanáig mi sem tudtunk a létezéséről, bár igaz, ami igaz, a mezei turisták számára nem is túl izgalmas egy ilyen feltárás.

Újabb 40 perces séta után érkezünk meg a park bejáratához, amit egy nagy épület jelöl. Egy parkőr éppen machetével tisztogatja a központi teret. Mikor meglát minket, azonnal eldobja a bozótvágókést és rohan elénk. Kedvesen fogad, bár nagyon meglepi őt az érkezésünk.

Vilcabamba legjobb állapotban lévő épületegyütteseVilcabamba legjobb állapotban megmaradt épületegyüttese

- Mi járatban vannak errefelé?
- Turisták vagyunk. Azért jöttünk, hogy megnézzük a romokat.
- Honnan jöttek?
- Magyarországról.
- Húúúú! - kiált fel az őr - Külföldiek! Én január óta vagyok itt, azóta csak két perui  turistával találkoztam.

Eközben odelép egy másik parkőr is, aki azt mondja, ő több mint 10 éve gondozza Vilcabambát, de külföldivel még ő sem találkozott soha.

- Mióta a cuzcói irodák levették a programról a romokat, az ide vezető ösvény a feledésbe merült - kezdi Enrique, az idősebbik parkőr - Talán most, hogy már van út Kiteniből, többen jönnek majd.

Középen Señor Medina, jobb oldalt pedig Enrique, az idős parkőrKözépen Señor Medina, jobb oldalt pedig Enrique, az idős parkőr

Nos, amilyen az út mostani állapota, ezt kötve hiszem, de mi késik, nem múlik. Egyszer csak igaza lesz az öregnek.

Dél-Amerika régészeti térképén ritkán bukkan az ember olyan pontra, aminek a felfedezése magyar névhez kötődik. Az inkák történetében a kutatók számára Machu Picchu feltérképezése után a legnagyobb rejtély az utolsó inka főváros, azaz Vilcabamba pontos helyének a meghatározása volt, aminek sokáig még a létezését is kétségbe vonták. A találgatásokat végül egy bizonyos Douglas Eugene "Gene" Savoy, amerikai felfedező zárta le, aki Rózner Géza magyar utazó és fotós kíséretében bukkant rá a romokra.

Az Inka Birodalom székhelyének, Cuzcónak 1533-ra tehető elfoglalása után az inkák menekülésre kényszerültek és itt, az Andok valamint Amazónia találkozásánál alapítottak várost. Vilcabamba egészen 1572-ig volt az inkák székhelye, majd spanyol kézre került és végleg feledésbe merült. A város nagy része leégett, a romokat benőtte a dzsungel, az utókornak pedig maradtak a mesék és a legendák.

Vilcabambát benőtte az erdőVilcabambát benőtte az erdő

Szerencsére már a 18. században is akadtak kalandor lelkű régészek, akiknek köszönhetően megkezdődött az utolsó inka főváros utáni kutatás, de azt sokan a Machu Picchu felfedezésével befejezettnek is tekintették. Aztán 1964-ben az amerikai utazó Rózner Gézával közösen az egykori Vilcabamba romjainak felfedezésével fellebbentette a fátylat a rejtélyről, azoknak a régészeknek a nagy bánatára, akik maguk szerették volna megtalálni az inkák utolsó fővárosát.

A dimbes-dombos területen egy-másfél méteres, szürke kövekből kirakott falak tűnnek fel, amikből ma is tökéletesen kirajzolódnak a téglalap alapú egykori házak. A legizgalmasabbak számunkra azok a romok, amiket az őserdő vén fáinak gyökerei vastagon fonnak körbe.

Valószínűleg lakóépületek voltakValószínűleg lakóépületek voltak

Az inka kultúra romvárosaiból sosem hiányozhatnak a szimbólumok, legyen azok szerepe akár az erő, a dominancia vagy a termékenység megjelenítése. A központi téren csaknem méteres fallosz-szobor meredezik az ég felé. Enrique, a mellénk szegődött parkőr csak annyit mond röhögve:

- Ez itt Manco Inca pénisze.

Ezért a képért Endre könyörgöttEzért a képért Endre könyörgött

Bár a park tisztítását végző őrök szorgalmasan dolgoznak, a dzsungel mégis gyorsabb náluk, így akad olyan részlete a romvárosnak, ahol csak machete segítségével tudjuk átvágni magunkat a mindenen túlnövő gyökereken és ágakon. Vilcabamba az egyik legizgalmasabb inka romváros. Vadregényes hely, bizsergetően félelmetes, érdekes érzés keríti hatalmába az embert, miközben gázol a dzsungelben. Minden magyarázat híján is megérteném, hogy miért kapta a romváros az Espiritu Pampa, vagyis Szellemmező gúnynevet, de Enrique, az öreg parkőr egy zseniális sztorival áll elő.

A régészeti feltárások kezdetekor a romváros magánterület volt. Mikor a régészek megérkeztek azzal a szándékkal, hogy feltérképezzék a romokat, a tulajdonos körbekerítette azokat és megtiltotta az idegenek belpését a földre. Ők mégis beszöktek a területre és serényen nekiláttak a munkának. Néhány nap elteltével a munkások arra panaszkodtak, hogy táborhelyüket szellemek látogatják. Nem sokkal később félelmükben megtagadták a munkát, a feltárás leállt. A szellemsztorinak gyorsan híre ment a földművesek körében, így a köznyelv Vilcabambát Espiritu Pampának, vagyis Szellemmezőnek kezdte csúfolni. Ha Manco Inca szelleme valóban itt kísért, minket nem állt szándékában személyesen üdvözölni, bár a történet meghallgatása után úgy döntünk, hogy még sötétedés előtt távozunk.

Vilcabamba romjait szellemek lakják és a mese hihetőVilcabamba romjait szellemek lakják és a mese hihető

Visszakutyagolunk a kocsihoz és Kiteni felé vesszük az irányt. Chuntabambától alig párszáz méterre ismét az utat keresztező folyóba ütközünk. Ahogy átgázolunk rajta, a legmélyebb szakaszon fennakad az alváz. A víz elkezd befelé ömleni az ajtók alatt és a kocsi a víz nyomására előre-hátra billeg, mint egy játszótéri mérleghinta. Endre - aki előzőleg kiszállt, hogy fotózzon - derékig áll a vízben és közben Medina utasításainak megfelelően ide-oda pakolja a köveket a kocsi kerekei előtt, miközben én az ablakon át merem ki a vizet egy palackkal. Gyorsan bebizonyosodik, hogy Medina nem csupán nagyszerű sofőr, de átmenetileg motorcsónakká avatott autóját is kiválóan kormányozza. A remek kis csapatmunka meghozza a gyümölcsét, s úgy fél órás küzdelem után végre a hagyományos módon, négy keréken folytathatjuk utunkat Kiteniig, ahonnan meg sem állunk a machiguenga indiánok földjéig, akik Rózner Géza idején még bizony fejvadász, kannibál nép voltak...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Dél-Ecuador hegyvidéke végre visszahozza az életkedvünket. Zaruma egy igazi ékszerdoboz, Vilcabamba pedig - bár nem látványos - magával ragadja az embert. Nem véletlen költözött ide több ezer gringó. Ja, a tigrillo személyében hosszú hónapok után eszünk valami olyan helyit, ami jó is. Peru után Ecuador felüdülés...

Machalában a zajos utca korai ébredése ellenére csak fél 8-kor térünk magunkhoz. A szomszéd szobában éjszakázó idősödő belga párnak ekkor már hült helye, ajtónkon kívül egy papírcetlit lenget a lépcsőházi huzat. A nyúlfarknyi búcsúlevélből úgy tűnik, sokkolta őket a szállás és a kora hajnali órán odébb álltak. A reggeli rutin részeként fogkefével a számban szélesre tárom a szoba utcára nyíló ablakát, és néhány perc erejéig bámulom a piac eleven reggeli nyüzsgését.

Az utca teljes hosszán óriási, vidám napernyők sorakoznak szorosan egymás mellett, olyan harsány színekben pompázva, hogy nehezemre esik levenni róluk a szemem. Csak egyetlen dolog szomorkás, az időjárás. Az eső kitartóan szitál és a tenger felől pedig makacs köd nyomul a város fölé, csak úgy, mint Peruban. Az eredeti terv mára a Jambelí-sziget meglátogatása lett volna, de cseppet sincs kedvünk az egész napot ebben a szürkeségben eltölteni, ezért úgy döntünk, jobb idő reményében a szárazföld belseje felé utazunk. Tíz órakor érkezünk a machalai buszterminálra, ahol a Zaruma feliratú járat sofőre a busz mellett bámészkodik.

Zaruma városa valamivel naplemente utánZaruma városa valamivel naplemente után

-  Mikor indul? - érdeklődünk tőle.
- 11:15-kor.

Endre a boleteria feliratú üvegablakohoz kocog és megvásárolja a jegyeket, közben a buszok jönnek-mennek. Tollászkodunk még egy bő fél órát a váróteremben, majd kimegyünk a zarumai buszhoz, hogy bepakoljuk a csomagokat.

- Ez a jegy nem jó, nem erre a járatra szól - közli velünk a buszsofőr.
- Hogyhogy nem erre szól?
- Tíz óra van ráírva. Most mennyi az idő?
- 10:55.
- Na, akkor az önök busza már elment. Sajnálom. Forduljanak a jegyárushoz! Viszontlátásra!- száll fel a buszra.

Zaruma gazdag város, ez a főtéren is látszikZaruma gazdag város, ez a főtérből is látszik

Pislogunk Endrével, hogy most mi van. A jegyárus csaj a vállát vonogatja. Tíz órakor is volt egy busz, ő ugyan nem tudhatta, hogy mi arra nem tudtunk menet közben felugrani, mert hogy kvázi akkor húzott ki a terminálról, amikor mi megérkeztünk. Persze Zaruma a 11:15-ös járattal is ugyanúgy elérhető, sőt, a távolság és így a busz fogyasztása is ugyanannyi lenne, a menetdíj sem lenne drágább, de a sofőr más, ezért a jegyet újra meg kell vásárolni.

Na, Endrének se kell ennél több. Kitér a hitéből, miközben dühtől lángoló arccal élénk szájkaratéba kezd a jegyárus csajjal. Végül győz az igazság meg Endre, és az eredeti jegyünkön gyöngy betűkkel átjavítva ott vigyorog a 11:15-ös felirat.

Azt mondtam, hogy a hegyekbe megyünk? Azért ezt nem kell olyan szigorúan venni, mintha még mindig Peruban volnánk, ahol minden utca végén négyezres csúcsokba botlik az ember. Zaruma alig több mint 1000 méter tengeszint feletti magasságban van, így ahogy közeledünk, zöld erdővel borított dombok feledtetik a Peruban szokványos kopár tájat.

Vadnyugati hangulatú alpesi városVadnyugati hangulatú alpesi város

A busz a város szélén található terminálig közlekedik. Zaruma első pillantásra, na meg másodikra is, nagyon bájos és tüneményes település. Az egyetlen negatívuma, hogy gyakorlatilag minden utcája meredeken emelkedik a hegy tetejére épült városközpontig. Úgy negyven percen át kaptatunk felfelé a nagy gonddal rendbetartott, tekintélyes méretű házak között, mire szállásra bukkanunk az egyik régi épület ötödik emeletén. Ezúttal nem bánom, hogy lépcsőznünk kell, mert cserébe a kilátás a szomszédos hegyekre több, mint mesés. Azt hiszem Endre egyetért velem abban, hogy Zaruma a perui városok után a földi Paradicsom.

A közép-európai stílust és a vadnyugatot vegyítő épületek, a már-már művészien faragott kapuk és zsalugáterek az alpesi kisvárosok hangulatát idézik. A színes házak között tekergő szűk utcákon bóklászva még el is hinném, hogy egy osztrák városkában járunk, ha nem árulkodna a főtér zölden burjánzó pálmaligete. A szökőkutas tér már önmagában bámulatos, erre csak rátesz egy lapáttal, hogy a városháza jóvoltából hol latin, hol pedig relaxációs halk muzsika szórakoztatja a járókelőket az esti varázslatos fényjáték kíséretében. És ami az időjárást illeti? Ennél jobbat kívánni sem lehetne. Zarumában ugyanis nem csupán a napsütéses órák száma magas, de az év minden napján 26-28 fok a csúcshőmérséklet, ami éjszakára sem hűl a kellemes 20 fok alá.

Loja egyetlen látnivalója a városkapuként szolgáló kastélyLoja egyetlen látnivalója a városkapuként szolgáló kastély

És ha már magáról a városról ódákat zengünk, nagy hiba volna nem említeni a zarumai konyha kiváló specialitását, a tigrillót. Félreértések elkerülése végett, nem tigriskölykök kerülnek a tányérra, hanem egy összetört sült főzőbanánból, olvasztott sajtból, tojásból, szecskázott sovány húsból és zöldségekből készült zseniális étel, ami nem csak felülmúlja az unalmas grillcsirke ízét, hanem legalább olyan laktató is, mint amilyen egészséges. Egy szó mint száz, Zaruma annyira belelopja magát a szívünkbe, hogy három nap után is nehezünkre esik a távozás.

A kíváncsiság és a kalandvágy nagy úr és továbbhajt minket keleti irányba. Busszal a Lojába vezető útig megyünk, majd stoppolunk. Szokás szerint egy otromba kamion áll meg, ami olyan komótosan mozog, akár egy nagy víziló. A jókedélyű sofőr jópár órán át furikáz minket, mígnem megérkezünk Catasmayóba. Catasmayo ugyan nem szép, de egy éjszakára átmenetileg ez is megfelelne, ha volna a városban olyan ATM, ahol sikerülne pénzt felvenni. Hiába. Bankkártyával Latin-Amerikában utazni bődületes nagy ostobaság, nem is tennénk, ha az áprilisi lopás miatt nem volnánk rákényszerülve. Megint jön az újratervezés. Irány a buszterminál, még ma el kell jutnunk Lojába, hogy pénzhez jussunk. Összesen 3 dollárunk maradt, de a szerencse ismét mellénk szegődik, így sötétedéskor már Loja utcáit koptatjuk.

Vilcabamba főtereVilcabamba főtere

Zarumát követően Loját a legjobb jóindulattal sem nevezném szépnek. Két nap után sem bukkanunk egyéb látnivalóra egy tekintélyes méretű lovasszobornál és egy mutatós, de aprócska kastélynál a város határában. Ráadásul tigrillo sincs. De nem is Loja miatt vagyunk itt, hanem mert innét indulnak a buszok a híres Vilcabambába.

A városkában nincs semmi érdekes, mégis gringók tucatjai nyüzsögnek az utcákon. Ennek oka az, hogy sokak szerint Vilcabamba völgyében olyan pozitív energiák gyűlnek össze, amik rendkívül előnyös hatást gyakorolnak nemcsak az emberi lélekre, de a testre is. A statisztikák azt mutatják, hogy itt élnek a Föld legidősebb emberei, életkoruk rendszerint meghaladja a száz évet. A hosszú élet reményében rengeteg amerikai és európai nyugdíjas költözött ide az elmúlt évtizedekben, elég rendesen fehigítva a városka lakosságát.

Vilcabamba a lábaim alattVilcabamba a lábaim előtt

Szállásunk egész jó, nincs messze a busztermináltól. Mivel ez az egyetlen hostel Vilcabambában, ahol olcsón lehet megszállni, a legtöbb hátizsákos itt tölti az éjszakát. Nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára utazókkal, s bevallom, ennyi idő után jól esik egy kicsit európaiakkal lógni. A szállón természetesen van egy halom német, egy chilei 60 év körüli fickó, valamint egy Suriname-i származású holland lány, Jackie, aki nem kevesebb, mint két és fél éve utazik magában.

A szálló elsőre jónak hat, de másnap reggel kiderül, hogy a ház egy mészárszékkel szomszédos, így minden reggel szörnyű malacvisításra ébredünk. Ettől eltekintve sikerül itt eltöltenünk három igazán remek és pihentető napot. Vilcabamba azt hiszem, az a hely, ahol egy kicsit megáll az élet. Mi viszont nem állunk meg, vagy legalábbis nem sokáig, hiszen még sok kaland vár ránk Dél-Amerikában...

Dél-Ecuadorban a legnagyobb gondot az erdőirtás jelentiDél-Ecuadorban a legnagyobb gondot az erdőirtás jelenti

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)