Latin-Amerika legszentebb városában, Esquipulasban jártunk. Bár régebben elég hosszú ideig éltem Guatemalában, ez a hely eddig kimaradt, ami az itt élők szemében felér egy skandallummal. Esquipulast ugyanis minden itt élőnek egyszer fel kell keresnie, akár hisz Istenben, akár nem. Mondjuk ez utóbbiból errefelé nem sok van.

Elhagyjuk El Salvadort. Majdnem egy hónapon át jártuk ennek az apró, de annál izgalmasabb országnak az ösvényeit, és minden percét élveztük. Soha nem felejtjük el, mennyire kedvesek voltak az itteni emberek. Bármerre jártunk, mindenkinek volt hozzánk egy jó szava, folyton volt valaki, aki meg akart hívni minket egy sörre vagy üdítőre, még azt is imádták bennünk, hogy abból az országból jöttünk, ami elverte őket a világbajnokságon 10:1-re. Ennél zseniálisabb szocioélményben sehol nem volt részünk, pedig egy pár éve már úton vagyunk. Két hét múlva azonban indul a repülőnk Cancúnból, így gyorsítanunk kell.

La Palmából a határra buszozunk. A fociháború idején ezt a térséget lőtték rommá a salvadori és hondurasi katonák, de a polgárháború idején sem volt biztonságos errefelé. Most béke van és nyugalom. El Poy El Salvador legkisebb határátkelője, ennek köszönhetően alig tíz perc alatt megkapjuk a ki- és belépő pecséteket. Kifizetjük a 65 lempirás belépési adót, majd váltunk tíz dollárt, hogy fussa buszjegyre és egy kevés kajára Hondurasban. Délután már Guatemalában akarunk lenni.

A határtól alig öt kilométerre fekszik Nuevo Ocotepeque városa. A fociháború idején itt kezdték a vérontást a salvadori seregek, amiről egy magányosan ácsorgó katona szobra tanúskodik a város szélén. Ocotepeque nem szép város, de miért is lenne az? Messze esik Honduras vérkeringésétől, normális út csak Guatemala és El Salvador irányába van. Az egyetlen összeköttetést az anyaországgal egy elég rossz állapotban lévő, kanyargós hegyi út jelenti, amin meglehetősen gyér a forgalom. Minden, ami itt kapható, vagy salvadori, vagy guatemalai, az itt élők egytől egyig seftelésből próbálnak megélni.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasOcotepeque nem egy szép város

Beülünk reggelizni egy helyre. Ujjongunk, mikor kiderül, hogy nincs pupusa, helyette babkrém van tojással. Egy hónap pupusaevés után végre valami új íz. Élvezni nem tudjuk sokáig, mert anno, mikor évekkel ezelőtt Guatemalát körbeutaztuk, akkor folyton ezt ettük, és az igazat megvallva, ezt sem komázzuk. Ettől persze még jó, hogy nem kell újra pupusát a számhoz emelnem.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasTojás és babkrém - a pupusa után minden jó

Körbejárjuk Ocotepequét, majd felülünk egy szakadt buszra, ami az Agua Caliente-i határátkelőhöz tart. Szemben El Poyjal Agua Caliente eléggé zsúfolt. Rengeteg a kamion, nagy a felfordulás. Turistaként gyorsan sorra kerülünk, és szerencsénkre elfelejtik elkérni tőlünk a kilépési díjat, amit amúgy az összes hondurasi, salvadori és guatemalai határátkelőn szednek. Hogy mennyit, az mindig attól függ, milyen kedve van a határőrnek, mert az igazat megvallva, ezek a ki- és belépési illetékek teljesen random módon vannak megállapítva.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasOcotepeque főterén van szökőkút, csak víz nincs benne

A guatemalai határőrség Agua Calientétől kicsit messze fekszik, így kisbuszba szállunk. Zöld cédruserdőkön át kanyarog az út. Megcsap Guatemalának az a megfoghatatlan, bizsergető szele, ami miatt annyira imádom ezt az országot. Tíz éve itt kezdődött minden, itt lettem utazó, itt vált belőlem ember. Guatemalára mindig úgy fogok tekinteni, mint második hazámra, arra a bölcsőre, ami ráébresztett, hogy Európában mennyire értéktelen, világtól elrugaszkodott életet éltem. 23 évesen itt születtem újjá, itt íródott újra a sorsom. Itt lettem az, aki ma vagyok.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasMegérkeztünk Guatemalába

Gyors pecsételés után egy csirkebuszon találjuk magunkat, ami a közeli Esquipulasba tart. Bár korábban sokáig éltem Guatemalában, ide soha nem sikerült eljutnom, pedig minden chapínnak kötelező egyszer. A chapínok a városi, nem őslakos guatemalaiakat jelölik, akiknek köszönhetően a maják megtértek. Guatemalánál katolikusabb ország nem sok van a Földön, itt a klasszikus "hány gyereked van?" kérdés után mindig azt szeretnék tőled megtudni, hogy hiszel-e Istenben és az ő fiában, Jézusban. Mivel Esquipulas  a guatemalai kereszténység alfája és omegája, ezért igen nagy helyet foglal minden itt élő szívében.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulasbe minden chapínnak egyszer el kell látogatnia

Leszállván a buszról szállás után nézünk. 2012 óta nem jártam Guatemalában, így rendesen meglepődöm az árakon. 40 dollár alatt nincs normális szoba, ami ennél kevesebbe kerül az vagy kupleráj vagy munkásszálló. Hüledezünk Erivel, mert Guatemalát eddig a legolcsóbb országok egyikének tartottuk a kontinensen, most azonban minden olyan, mintha Costa Ricában járnánk. Hiába van a városban vagy ötven szálloda, mindenhonnan elhajtanak minket. Végül az egyik kevésbé szép hotelben addig könyörgünk, míg egy éjszakára oda nem adják a legkisebb szobájukat 20 dollárért, cserébe megígérjük, hogy csak egyetlen napig maradunk.

A következő hidegzuhany a kaja. Anno bármelyik kifőzdében 10 quetzálért (kb. 400 forint) ehettél egy tál levest, de úgy néz ki ennek is vége. 30 quetzalba, 1200 forintba kerül az a mindent bele leves, ami amúgy egy fillért sem ér. Reméljük, ezek az árak csak Esquipulas sajátosságai, és nem lett az országból a második Costa Rica.

Esquipulas amúgy egészen pofás kis város. Bár koloniális bájából nem sok maradt amiatt, hogy az elmúlt száz évben mindenki azt építhetett, amit csak akart, de a bazilikára és környékére azért odafigyelnek. 

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulas bazilikája az egyik legszebb a kontinensen

A legenda szerint a 18. században egy Abeyta nevű chortí-maja férfi éppen bűnbánatot gyakorolt az egyik ősi, maja szakrális kőnél, mikor a domboldalban fényes villanásra lett figyelmes. Odasietett és látta, hogy a földből egy feszület áll ki, rajta Jézus fekete szobrával. Elvitte magával a falujába, azonban a feszület másnapra eltűnt. Visszament hát oda, ahol találta, és csodák csodájára, az ismét ott volt. Még kétszer próbálta Abeyta elvinni a faluba, de a feszület minden alkalommal visszakerült a helyére, így a közösség úgy döntött, szentélyt állít a feszületnek azon a helyen, ahol a férfi megtalálta. 1813-ban a szentély helyére az egyház a mostani bazilikát építtette, ezzel párhuzamosan a jelenés emlékére zarándoklatot hirdetett. Azóta Esquipulas nem csak Guatemala, de az egész katolikus egyház egyik legfontosabb vallási központjává vált. 1996-ban II. János Pál itt jártakor a Hit Fővárosa címet adományozta Esquipulasnak, ezzel az amerikai kontinens legfontosabb vallási helyévé téve a várost.

A szobor most is ott figyel az oltárnál, de lefényképeznünk sajnos nem sikerül, mert a közelébe férkőzni csak a zarándoklat idején lehet. 

Szeretnénk a városról és a bazilikáról egyszerre képet készíteni, így felbaktatunk a Cerrito Morola névre hallgató kálváriára. Nincs rajtunk kívül egy lélek se errefelé, csak néhány sövényleguán, amik elpilledve sütkéreznek a cédrusfák ágain.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasBírjuk ezeket a színes gyíkokat

A kálvária tetején áll egy parókia, aminek szomszédságában van egy házikó. Épp, mikor fotózunk, érkezik egy tuktukos fickó. Rodrigo egy 50 év körüli, pocakos ürge, aki amint meglát minket, azonnal felajánlja, hogy 20 quetzalért körbefurikáz minket a környéken. Belemegyünk, végülis nincs jobb dolgunk.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasEsquipulas bazilikája a Cerro Moroláról

Többek között elvisz minket egy pár kilométerre fekvő apró kápolnához, ahová a maják áldozni járnak.

- Mi esquipulasiak ide járunk imádkozni. A bazilika nagyon fontos az életünkben, de a kisebb gondokkal ott nem zaklatjuk az Urat - meséli Rodrigo - Ti hisztek Istenben?

Ha az ember Guatemalában nem akar több órás hitvitába keveredni, jobb, ha bólint, de ezúttal van időnk, így mindketten vázoljuk Erivel, pontosan mit is gondolunk erről a dologról. Rodrigo meglepően jól veszi a félig evolucionista, félig buddhista, félig kreacionista szemléletünket, és nagyon kulturált módon nem próbálja bizonygatni a keresztény isten mindenhatóságát, mint úgy általában egy átlag chapín tenné. Olyan értelmes beszélgetésbe keveredünk Rodrigóval, amire nem gondoltam, hogy Guatemalában valaha sor kerül. 

El Salvador Honduras Guatemala Esquipulas    Eri és Rodrigo a kápolnánál

- Elviszlek titeket még valahová - ültet vissza minket a tuktukjába.

Húsz percen át csalinkázunk úttalan utakon a város északi végében fekvő kőrengeteghez. A legnagyobbat, amit szépen kiemeltek a többi közül, most is egy sámán ugrálja körbe egy fiatal maja pár társaságában. 

- Mi sem csak Istenben hiszünk - kezdi Rodrigo - Bizonyos feladatokat ősi isteneinkre és a természetre bízunk. Ha áldás kell egy új autóra vagy üzletre, a sámánjaink segítségét kérjük.
- Mennyibe kerül egy ilyen ceremónia? - érdeklődöm.
- Attól függ, mennyire komoly az áldás. Akár 2-3000 quetzált is elkérhet a sámán, de mi szívesen adjuk. Tudjuk, enélkül nem úgy mennének a dolgok, ahogyan.

El Salvador Honduras Guatemala EsquipulasPiedra de los compadres, vagyis a Keresztapák sziklája

Számtalanszor láttunk már ehhez hasonló ceremóniákat szerte a kontinensen, de az tény, a legnagyobb hívők a guatemalaiak. Bárhol, bármikor képesek összeugrani egy jó kis áldozásra, akár az erdőben, akár egy templomban. Ez is hozzátartozik ahhoz, miért is szeretem annyira ezt az országot. Most azonban sok időnk nem lesz rá, mert lassan meg kell érkezzünk Mexikóba.

Elbúcsúzunk Rodrigótól, majd veszünk két buszjegyet a holnap reggeli, Santa Elena-i buszra. Estefelé még sétálunk egyet a bazilika körül, majd korán eltesszük magunkat, mert holnap sokat fogunk utazni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

47 évvel ezelőtt ezen a napon, vagyis 1969. június 26-án játszották a történelem legnagyobb hatású futballmérkőzését, ami milliók életét változtatta meg. El Salvador és Honduras ki-ki meccset vívott egymással Mexikóvárosban az 1970-es világbajnokságra való kijutásért. Végül egy hosszabbításban szerzett góllal El Salvador nyert 3:2-re, de a meccs nem amiatt került be a történelemkönyvekbe, hogy az apró ország története során először kijutott a világbajnokságra, hanem mert ennek követeztében kirobbant Honduras és El Salvador között minden idők legérthetetlenebb vérontása, a száz órás futballháború.

2006-ban, mikor először jártam El Salvadorban, még semmit sem tudtam az 1969-es eseményekről. Santa Ana-i hotelemben bámultam a térképet és feltűnt, hogy a várostól nem messze, a guatemalai határon fekszik a Güija-tó, mellette a San Diego La Barra erdő. Jó kirándulásnak ígérkezett, így egyik reggel felpattantam egy Metapánba tartó buszra, amiről bő fél óra múlva már szálltam is le, mivel a sofőr hátraszólt, hogy megérkeztünk a tóhoz. 

Egy Belén névre hallgató koszfészekben találtam magamat, ami néhány kőházból és annál sokkal több bádogviskóból állt. Iszonyúan ki volt égve minden, volt vagy 40 fok, a tó felszínén pedig zöld alga lebegett. Az egész úgy nézett ki, mint valami menekülttábor egy posvány partján. A helyiek ültek a tornácukon és úgy pihegtek, mint a déli napra kifekvő kutyák. Többségüknek arra sem volt indíttatása, hogy fogadják a köszönésemet, max intettek, hogy vették az üdvözlésemet, de ebben a kánikulában ne várjam, hogy beszéddel fárasszák magukat.  

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  Az 1969-es El Salvador-i focicsapat (forrás: elbaloncuscatleco.com)

Leültem a partra és néztem a nagy semmit; a Güija-tó minden, csak nem szép. Épp szedni kezdtem volna a sátorfámat, mikor két tíz év körüli gyerek jelent meg biciklivel. Leparkoltak mellettem, elővettek egy madzagot és egy horgot, majd nem messze tőlem leültek horgászni. Egy ideig nézték, ahogy bámulom őket, majd feladva a pecázást odaslattyogtak hozzám, hogy megtudják, ki vagyok és mit keresek a tavuknál. Mikor meghallották, hogy külföldi vagyok, kézen ragadtak és húzni kezdtek az erdő felé.

- Apu imád a turistákkal fecsegni. Gyere, bemutatunk neki - mondták.

Nem féltem attól, hogy csapda. Errefelé nincsenek banditák, akik a turisták kifosztására rendezkedtek volna be, már csak azért sem, mert erre egyáltalán nem járnak turisták - gondoltam. Tisztán emlékszem, hogy egy száraz jocote ligeten keltünk át, majd kaptattunk fel a San Diego La Barra erdőn keresztül egy hihetetlenül lepukkant, bádogból és nylonból összetákolt viskóhoz.

A tornácon egy atléta nélküli, sörhasú fickó ücsörgött, mellette egy faágakból összetákolt priccsen egy nyolc éves forma kislány feküdt nyakig bekötözve, szeme alatt lila folttal. Amint a fickó megpillantott, felpattant és hatalmas mosoly közepette nyújtotta felém a kezét.

- Isten hozott! Mi járatban minálunk? - kezdte.
- A parton ücsörgött. Turista - sikították a fiai.
- Valóban? Foglaljon helyet! - nyújtotta felém házilag összeeszkábált sámliját - Beszélsz spanyolul?
- Persze - feleltem. 
- Juan vagyok, ők meg itt a fiaim. Ő pedig a lányom, szegényt pár hete elütötte egy kamion az úton, azóta lábadozik. Igaz, kicsim? - pillantott a lányra, aki erre befordult a fal felé - Szegény negyedik hete nem tud felkelni. Kész csoda, hogy megmaradt. Az orvosok azt mondják, még pár nap, és megpróbálhat lábra állni. No, de te ki vagy? Honnan jöttél?
- Andrés vagyok Magyarországról.
- Magyarország?! - kiáltott fel Juan - Tőletek kaptunk ki 1982-ben 10:1-re - röhögött - Srácok! Hozzatok ki egy tál jocotét!

A két gyerek berohant a ház mögötti fészerbe, és pár pillanat múlva megjelentek egy tál zöld és piros szilvaszerű gyümölccsel. Enyhén édes, de fanyar íze volt. Sokszor ettem ilyet Guatemalában. Nem a kedvencem, de azért tisztességből elmajszoltam párat.

- Mi ebből élünk. Jocotéból. Mostanában volt a szüret. Te tényleg magyar vagy? - haverkodott Juan.
- Igen - bólintottam.
- Nem emlékszel az 1982-es világbajnokságra?
- Fél éves voltam akkor. De tudom, hogy nagyon elvertünk titeket.
- Tényleg, fiatal vagy még - állapította meg - Hallod! Az a meccs nagyobb katasztrófa volt, mint a polgárháború vagy a fociháború.
- Fociháború? - értetlenkedtem.
- Nem hallottál róla?
- Nem, soha. Mi történt?
- Hosszú történet, de ha kíváncsi vagy, elmesélem.
- Van időm.

 El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  Az ilopangói repülőgép-támaszpont 1969-ben (forrás: diez.hn)

Azzal Juan belekezdett egy sztoriba, aminél szürreálisabbat még életemben nem hallottam. Az 1960-as évek végén El Salvador komoly gazdasági válságot élt meg. A túlnépesedés hatására felaprózódtak a földek, aminek következtében közel egymillió paraszt maradt munka nélkül. Ezzel szemben Hondurasban új területeket vontak művelés alá, a banánültetvényeken komoly munkaerőhiány jelentkezett. Több százezer salvadori lépte át a határt, és próbált zsebszerződésekkel földhöz jutni. Hondurasban ez a rendszer mai napig működik, Közép-Amerika legnagyobb nemzeti parkját, a Rio Patucát például maga a nemzeti park kezelője árusítja ki a rancheróknak, hogy az esőerdők felégetésével legelőkhöz jussanak.

1968-ban aztán jött egy földreform, ami az oligarchák kezére juttatta az alig pár hektáros hondurasi földeket, kisemmizve ezzel több mint félmillió salvadori földművest. Sokaknak arra sem maradt pénze, hogy visszatérjen az országába, így a határ mentén menekülttáborok jöttek létre, amiket hondurasi fegyveresek őriztek.

- Mi is menekülttáborban éltünk a szüleimmel és testvéreimmel. Gyerekként az egész egy nagy buli volt, de aztán szüleim egyszercsak úgy döntöttek, hogy visszatérnek El Salvadorba - mesélte Juan - Tíz éves lehettem ekkor. Emlékszem, hogy több napon át mezítláb sétáltunk az erdőn keresztül, mire visszaértünk. A falvakban mindenhol katonák voltak, az utakon pedig tankok.

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  El Salvador-i katonák egy koponyával pózolnak (forrás: footballrepublik.com)

Ebben az időben mindkét országnak erősen militáris szemléletű vezetése volt. El Salvador azzal vádolta Hondurast, hogy úgy viszi az ültetvényeire a salvadoriakat, hogy megzsarolja őket a zsebszerződések miatt, aztán persze keveset fizet a munkásoknak, akikre pedig nincsen szüksége, azokat egyszerűen menekülttáborokban helyezi el. Honduras pedig azzal vádolta El Salvadort, hogy az ügyetlen gazdaságpolitikájuknak hála a nyakukba szakadt közel félmillió gazdasági bevándorló, akik el akarják lopni a földjeiket, hogy aztán azokat majd erőszakkal El Salvadorhoz csatolják. A két ország között pattanásig feszült a húr, majd jött az 1969. június 8-i pótselejtező a soron következő, mexikói világbajnokságra.

Tegucigalpában volt az első találkozó, a rádió pedig bemondta, hogy az El Salvador-i nemzeti tizenegy melyik hotelben lett elszállásolva. A hondurasi fanatikusoknak más sem kellett. Egész éjjel üvöltöttek a szálló előtt, betörték a hotel ablakait, gyújtogattak az utcán, fenyegették a játékosokat. Meglett az eredménye. A salvadori csapat csak kóválygott a pályán és kikapott 1:0-ra.

A vereség miatt egy feltételezhetően mentális problémákkal küszködő salvadori lány öngyilkosságot követett el. A sajtó persze gyilkosságként tálalta a történteket, a temetésére kivonult az egész El Salvador-i vezérkar, a lányból pedig mártírt csináltak. A kormány ígéretet tett, hogy felkutatja a bűnösöket és megtorolja a hondurasiak kegyetlenkedését.

El Salvador Honduras Lago Güija fociháborúHondurasi katonák a július 16-án induló offenzíva idején (forrás: taringa.net)

Egy héttel később jött a visszavágó. A salvadori rádió is bemondta, hogy a hondurasi focisták melyik hotelben lettek elszállásolva, így megismétlődött a tegucigalpai eset, csak fordított szereposztásban. Másnap a stadiont tankokkal vették körül, hogy a biztonságot fenntartsák, de a stadionban így zavargás tört ki. A salvadori szurkolók a meccs előtt leengedték a hondurasi zászlót, elégették azt, majd szaros pelenkát húztak a helyére. Ennek ellenére a meccset lejátszották, ahol Honduras kikapott 3:0-ra.

- A meccs idején még a menekülttáborban éltünk. Emlékszem, ahogy több százan ugyanazt a TV-t bámultuk. Amikor a stadionban zavargás volt, a menekülttáborban is elcsattant pár pofon. Hirtelen a barátokból ellenségek lettek. Az ilyen táborokban rengeteg hondurasi is volt, boltosok, kereskedők, akik abból éltek, hogy mi ott voltunk. A visszavágó után minden megváltozott - mesélte Juan.

És tényleg. A meccs után Honduras és El Salvador lezárta a határokat, tankokat vezényeltek a környező falvakba.

- Pár nap múlva szüleim szóltak, hogy pakoljunk, mert indulunk haza. Tudták, érezték, hogy történni fog valami.

Az 1970-es világbajnokság selejtezőin még nem számított a gólarány. Megismételt meccsre került sor, amit 1969. június 26-án rendeztek meg Mexikóvárosban. A két csapat élet-halál harcot vívott, amin El Salvador játszott jobban. Kétszer is vezettek, de Honduras mindkétszer egyenlített. Főleg az első egyenítő gól volt emlékezetes, amit ollózva szerzett Mendoza. Hosszabbítás következett, aminek 11. percében Pipo Rodriguez betalált, ezzel El Salvador életében először kijutott egy világbajnoksára. Pipo Rodriguezből nemzeti hőst faragtak. Minden létező kitüntetést bezsebelt, könyvet írtak róla, ami mai napig az ország legnagyobb példányszámban eladott kötete.

A meccs után a menekülttáborokban zendülés tört ki. Mivel a hondurasi hadsereg eddigre a határra lett vezényelve, kevés volt a rendfenntartó, a maroknyi katona képtelen volt megfékezni a balhét. Belelőttek a tömegbe, ezzel megölve több tucat salvadori menekültet.

Az El Salvador-i kormány hangot adott felháborodásának, s megfenyegette Hondurast, hogyha nem hagy fel az agresszióval, ellencsapást fognak rájuk mérni. Hogy megfélemlítsék a szomszédot, július 14-én berepült egy salvadori gép Tegucigalpa fölé, és ledobott egy apró bombát, ami végül fel sem robbant, kárt sem okozott. A hondurasi vezetés ezt hadüzenetnek vette, s jelezte, hogy támadást fog indítani El Salvador ellen.

A salvadoriak azonban nem várták meg, amíg lép Honduras. Puskákkal és századeleji fegyverekkel felszerelkezve kisebb csapatok bevonultak hondurasi falvakba Ocotepeque és El Amatillo környékén, ahol kitűzték a zászlójukat és Hondurashoz csatolták őket. Egyes seregek a menekülttáborok felé vették az irányt, ahol megtorolva a salvadoriakkal szemben elkövetett agressziót, lelőtték a katonákat. Ezután már Honduras sem maradhatott tétlen. Július 16-án tankokkal és bombázókkal indultak El Salvador ellen.

El Salvador Honduras Lago Güija fociháborúNégy nap alatt 6000 emberrel végeztek minden idők legostobább háborújában (forrás: bbc.co.uk)

- Eddigre mi már El Salvadorban voltunk, La Palma környékén. Ott vártuk a rokonoknál, hogy mi lesz. Én pont nem voltam otthon, éppen elzavartak a boltba venni valamit. Ekkor kezdődött a bombázás. Repülők érkeztek, a következő pillanatban mindenhonnan robbanást lehetett hallani. Nagy volt a füst és a kiabálás. Gyorsan történt minden, alig két perc alatt véget is ért. Visszaszaladtam a házhoz, de az összeomlott. Szüleim, kilenc testvérem és minden rokonom a romok alatt halt meg. Egy pillanat alatt kiirtották az egész családomat. Teljesen egyedül maradtam - forrázott le az amúgy folyamatosan mosolygó Juan.

A következő két napban nem csak a határmenti falvakat, de minden fontosabb katonai támaszpontot és El Salvador összes olajfinomítóját porrá bombázták a hondurasi gépek. Július 18-án értek véget a harcok. Az eredmény közel 6000 halott és 15 000 sebesült, valamint El Salvador infrastruktújának megsemmisülése. A menekülttáborokat felszámolták, a félmillió salvadori hazatért. Békét csak 1980-ban kötöttek, mire mindkét ország kilábalt a gazdasági összeomlásból, amit a száz órás foicháború okozott.

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  El Salvador-i kiskatonák El Poynál (forrás: home.bt.com)

- Veled mi lett, Juan? - érdeklődtem.
- Velem? Metapánba kerültem és dolgozni kezdtem. A földeken voltam bérmunkában, mint most is. Ez a jocoteliget nem az enyém, én csak gondozom. 
- Meg lehet ebből élni?
- Így - mutatott körbe a szakadt házon - Nyolc gyerekem van, de csak ez a három van itt velem és a feleségemmel. A többiek Metapánban és San Salvadorban járnak iskolába. Mesélj nekem az országodról. Kitől kaptunk ki anno 10:1-re? - nevetett.

Beszélgettünk egy kicsit Magyarországról, arról, hogy 1982 óta a mi és ő focijuk is mennyit romlott. Egész délutánig maradtam a családnál, akik végül még egy adag babbal is megkínáltak. Búcsúzásom előtt a fickó felpattant és a házból előhozott egy zacskó obszidiánt. Nyílhegyek, kések, antik dolgok voltak benne.

- Ezeket hol szerezted? - kérdeztem.
- A maják hagyták őket hátra az erdőben. Tele van velük a vidék. Válassz egyet és vidd magaddal, emlékül.

Juan családját kiirtották, mégsem veszítette el az emberkbe vetett hitét. Hihetetlenül pozitív figura, annak ellenére, hogy tíz évesen magára maradt. Azzal búcsúzott tőlem, hogy reméli, egyszer még lesz lehetőségük visszavágni egy világbajnokságon a 10:1-ért. Legyen úgy!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Negyedik éve tartó utazásunk 14. országa következik, El Salvador. Hiába töltöttünk fél évet Peruban és Venezuelában, ennyi idő alatt sem sikerült őket teljesen körbejárni. El Salvador azonban pici, mindössze négy magyar megyényi területű, ezért megszületett bennünk a döntés: El Salvador lesz az első ország, aminek minden szegletébe elutazunk. Annak ellenére tesszük ezt, hogy tíz éve nem éreztem magamat itt biztonságban.

Kora reggel visszacsónakázunk Coyolitóba, onnan pedig busszal San Lorenzóba utazunk. Szinte azonnal indul egy másik busz a határra, El Amatillóba, amin én magam már vagy féltucatszor átkeltem, Eri azonban még soha. 

Annak ellenére, hogy elvileg ez El Salvador legfontosabb határátkelője Honduras felé, kevés autó és kamion várakozik mindkét oldalon. Ennek oka az, hogy El Salvador nincs rajta sem a szállítmányozás, sem a turisták útvonalán, de pont emiatt már a határon hihetetlenül kedves mindenki. Első meglepetésként nem kell belépési adót fizetnünk, amit Panama óta eddig mindegyik országban kellett. A határőr is széles mosollyal fogad minket, ráadásul a kezünkbe nyom egy részletes térképet az országról annak minden nevezetességével. A bolíviai-argentin határ óta nem fogadtak minket ilyen vendégszeretettel.

Honduras El Salvador La UniónÉrkezünk a határra

A legtöbb latin országba a belépés azért is zűrös, mert a határon pénzt kell váltani, itt azonban erre nincs szükség, ugyanis El Salvadorban 2001 óta az amerikai dollár a hivatalos fizetőeszköz. Nem kell hát megküzdenünk a turisták kifosztására szakosodott illegális váltókkal, így stresszmentesen ülünk fel a buszra, ami Santa Rosa de Limába tart.

Az a maroknyi turista, aki útjába ejti El Salvadort, általában néhány kilométerrel odébb le is száll a buszról és fog egy másikat San Miguelbe, de mi eldöntöttük, hogy bejárjuk az ország minden szegletét, így egész Santa Rosáig utazunk. 

Honduras El Salvador La Unión     A folyó túloldalán az már El Salvador

El Salvadorban nincsenek távolságok, így húsz perc múlva már az aprócska város csúnya főterén csatangolunk. Régen néztek már meg minket annyira, mint most - errefelé ritka vendég a külföldi. Pár perc alatt megtalál minket egy csapat kisiskolás. Egy turisták által egyáltalán nem látogatott magyar kisvárosban nehéz elképzelni, hogy 8-10 éves gyerekek körbeálljanak két hátizsákost, hogy fél órán át arról faggassák őket, honnan jöttek, mit csinálnak itt és milyen az idő náluk. El Salvador azonban más, az a kevés turista, aki itt megfordul, mind arról számol be, hogy a helyiek hihetetlenül nyitottak és barátságosak. Az első élményünk nekünk is hasonló. Nem csak a gyerekek, a felnőttek is egytől-egyig mosolygósak, mindenkinek van hozzánk egy jó szava.

Honduras El Salvador La UniónSanta Rosa de Lima temploma

Miután kérésükre az összes iskolást sikerül lefényképeznünk, keresünk egy La Uniónba tartó buszt. Közel tíz éve már jártam egyszer a városban, de nem állítom, hogy elvarázsolt volna. Emlékszem, egy ronda bordélyban aludtam meg abban az utcában, ahol több volt a kurva, mint a csatornából előmászó patkány, amiből nem volt kevés. La Unión San Salvador mellett az ország egyik legveszélyesebb városa, lévén kikötő, ahol elsősorban dokkmunkások, drogkereskedők és illegális bevándorlók fordulnak meg. 2006-ban hatalmas volt a munkanélküliség, egy nő pedig ha nem kapott mosogatói állást valamelyik ócska kifőzdében, kénytelen volt a testét árulni. Egy szó mint száz, életemben annyi prostit nem láttam sehol, mint itt.

A város annyira veszélyes volt, hogy jobbnak láttam minden értékemet a bordélyban(!!!) hagyni, semmint magammal cipelni a partra, ahol azok az éttermek sorakoztak, melyekben csak minden másnap öltek meg valakit. Egy meglepően csinos, magas, szőke pincérlány kísért az asztalomhoz, de még le se ültem, máris az asztalomon volt egy üveg sör. Alig pár dollárt vittem magammal a szállóról, nem terveztem költeni, de végülis El Salvadorban az üveges víz akkortájt pont annyiba került, mint a sör, így hát ittam belőle. A kirendelt ételhez a lány hozta a következő üveget, kérésem ellenére, de ezúttal szóltam neki, hogy ne cipelje ide a piákat, mert nincs nálam pénz. Elkerekedett a szeme, nem értette a dolgot:

Honduras El Salvador La Unión    La Unión látképe a mólóról, balra azokkal az éttermekkel, amik biztonságosnak mondhatók

- Hogy-hogy nincs nálad pénz?
- A szállómon hagytam, mert hallottam, La Uniónban rengeteg a zsebes - válaszoltam.
- Ez mondjuk igaz - helyeselt a lány - Akkor fizess a fényképeződdel - mutatott az ócska, fillérekbe kerülő, amúgy is leamortizált kompakt gépemre.
- A fényképezőmet nem innám el - kacsintottam rá.
- Én elkísérlek a szállásodra, ott is fizethetsz - vedlett át hirtelen kurvává az amúgy nagyon nem salvadorinak kinéző szépség.

Egy mosoly közepette tudtára adtam, hogy nem fizetek szexért, amitől a lány arcáról lefagyott a mosoly. Leült mellém, és elmesélte, hogy havi 100 dollár a fizetése, amiből képtelenség kijönni. Van egy kislánya, akit egyedül nevel, az apja lelépett, a hónap végén nincs mit enniük. Semmi más vágya nem volt, csakhogy elhagyja El Salvadort, így nem volt meglepő, hogy pár perc múlva benyögte, vigyem magammal Európába. Nem tettem. Kifizettem a cehet és visszaindultam a szállómra. Menet közben rengeteg prosti szólított le, igazi válogatott rondaságok. Emlékszem, nyolc dollártól indult a tarifa, de pár perc múlva már háromnál tartott, a végén pedig azt kiabálták utánam, hogy a gringóknak ingyen van a menet

No, hát ilyen volt La Unión alig tíz évvel ezelőtt. Eri - ismervén a sztorit - nem igen vágyott a városba, de mivel szeretnénk eljutni a Fonseca-öböl szigeteire, ezért kénytelenek vagyunk itt ölteni az éjszakát. 

Honduras El Salvador La Unión    La Unión nem csak kikötő, de tengeri határállomás is

La Unión elég sokat változott azóta. A főtér egész kellemes hely lett, nyílt néhány jobb étterem, az embernek már nincs az az érzése, hogy egy lepukkant kikötőben van. Szállások terén azonban még mindig hadilábon áll a város, mivel mindegyik szobát órára adják ki, s mint ilyenek, iszonyú retkesek, de legalább drágák. Húsz dollárt fizetünk egy olyan lyukért, amibe az ember normál esetben akkor se tenné be a lábát, ha fizetnek érte, de nincs sem olcsóbb, sem jobb opció.

Az itt élők nem szeretik a városukat, amiben nincs semmi meglepő, éppen ezért, aki teheti, felköltözik a hegyek mélyén megbúvó Conchagua falujába. A temető mellett fogunk egy buszt, aminek sofőrje megnyugtat minket, hogy este hatig van közlekedés vissza a városba. 

Honduras El Salvador La UniónConchagua csendes, hangulatos hely

Conchagua valóban kellemes hely, már csak a klímája miatt is, ami pár fokkal hűvösebb az izzasztó La Uniónnál. A falu főterén szól a rádió azokból a hangszórókból, amikből bő egy évszázada Magyarországon is szólt. A falu nyugalmával az 1920-as éveket idézi, a békét csak a fél óránként elrobogó busz zavarja meg. Beülünk egy pupusára az egyik kifőzdében, iszunk hozzá egy hideg tamarindót, majd öt óra magasságában visszasétálunk a buszmegállóba, ahol rajtunk kívül egy nő várakozik. Tőle tudjuk meg, hogy az utolsó busz pont az imént ment el, s ma már nincs több járat vissza a városba. Remek! 

Szerencsénkre néhány perccel később megjelenik egy furgon, ami az önkormányzat épülete előtt parkol le. Kicsit később kilép az ajtón két fickó és két nő, akikkel egy másodpercre sikerül felvenni a szemkontaktust. Azonnal odarohanok, s felkönyörgöm magunkat a platóra. A két fickó és két nő annyira megörül nekünk, hogy az utastér helyett ők is a platóra ülnek, csakhogy beszélgethessenek velünk.

Naplementére kisétálunk Erivel a molóra, amit egész szépen felújítottak. Hat óra magasságában, mikor a Nap lebukik a horizont mögött, csodásak a fények. 

Honduras El Salvador La UniónErrefelé mindig szép a naplemente

Megjelennek a kocogók, a kutyát sétáltatók és az andalgó szerelmespárok, idillivé varázsolva La Unión ezen részét. Tíz éve még attól kellett itt tartani, hogy megkéselnek, most pedig nyugodtan, félelemérzet nélkül mászkálhat az ember a parton. El Salvador rengeteget változott, előnyére. Holnap irány az Isla Meanguera!

Honduras El Salvador La UniónKellemes hely lett La Uniónból

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Hondurasban már sokszor jártunk, ezúttal csak pár napra ugrunk be. Isla El Tigrén töltünk el két éjszakát és egyáltalán nem bánjuk meg. Kevés ennyire nyugodt pontja van Közép-Amerikának, a sziget ráadásul meseszép. Miért nem járnak erre turisták?

Hétfő reggel van. Szállásadónk két unokája Chinandegában jár iskolába, minden hétfőn apjuk viszi fel őket a városba szakadt csirkebuszával. Szegény gyerekek alig tíz évesek és már kollégisták, mivel Potosíból lehetetlen lenne minden nap bejárni. Szívesen elvisznek minket is, így mindössze négyen üljük végig a bő három órás utat

Szemerkélő esőben futunk be a városba. Chinandegában nem töltünk sok időt (voltunk itt épp eleget Potosí felé), épp csak annyit, amíg átszállunk egy másik buszra, ami a hondurasi határig, Somotillóig közlekedik. Ez a falu még nem közvetlenül a határon található, hanem onnan több kilométerre, ezért kénytelen-kelletlen egy caponerával folytatjuk az utunkat az átkelőig.

A határon kígyózik a sor, órákig eltart mire a pecsételésnél sorra kerülünk, ráadásul az egyenruhások sokat szöszmötölnek a szokatlan magyar útlevéllel. A legtöbb helyen Hungríát az u betűs országok között keresik (és persze nem találják), mivel a spanyolban a h néma. Itt is beszedik a határátlépési adót; a nicaraguai oldalon fejenként másfél, a hondurasi oldalon három dollárral húznak le minket. 

Nicaragua Honduras AmapalaNyilván fagyiznak a gazdik odabenn

A határ túloldalán, Guasauléban, ismét buszra szállunk, és röpke fél óra alatt a helyi viszonylatban egészen pofás Cholutecában kötünk ki. A főtérnek és a környező utcáknak koloniális hangulata van, de azért Choluteca messze nem Granada vagy León. Pénzváltásra alkalmas bankot keresünk (a határon mindenki át akart verni), de hirtelen leszakad az ég. Bőrig ázunk, mire sikerül lempirához jutnunk, majd taxiba pattanunk, és kivitetjük magunkat a pályaudvarra. Számtalanszor jártunk már Endrével Hondurasban, de Cholutecában még soha, viszont a terminál itt is pont ugyanolyan rendezetlen, mint mindenhol máshol.   

Nicaragua Honduras AmapalaCholuteca egész kellemes hely

Ismét buszra szállunk, és a Zacate Grande névre keresztelt szigeten fekvő Coyolito felé vesszük az irányt. Az csak a buszon derül ki, hogy oda nincsen közvetlen járat (persze a buszosok simán bemondták felszálláskor, hogy oda tartanak). 

Huszadmagunkkal egy hármas elágazásban tesznek le bennünket, mondogatván, hogy majd jön valami, nemsokára San Lorenzóból. Itt is ömlik az eső, de úgy, mint a Forest Gumpban: vízszintesen, meg alulról felfelé. Az utolsó porcikánkig átázunk, mire átkelünk az úttesten a túloldalon kialakított buszmegállóba, aminek persze hiába van teteje, simán beázik. A helyieket láthatóan nem zavarja az égi áldás, kiváltképp azt a két fickót, akik tőlünk pár méterre épp villanyt szerelnek az egyik magasfeszültségű póznán lógva. Nyilván nincs erre megfelelőbb idő. Épp kezdünk durcásak lenni, mikor érkezik egy Coyolitóba tartó busz.

Az Isla El Tigrén nincsenek nagy boltok, ezért az ott lakók bevásárlásból visszafelé igyekezvén csordulásig tömik a buszt tartós élelmiszerekkel és hétköznapi használati cikkekkel. A tülekedés nem a mi stílusunk, így majdnem utolsóként szállunk fel, és az álló utasok között épp csak annyi helyünk marad, hogy az egyik lábunkat be tudjuk paszírozni az ülések közötti részre szórt több láda üdítő és gyerekpelenka közé.  

Már jócskán sötétedik, mikor a tengerpartra érkezünk, és mivel az út szó szerint a tengerben ér véget, buszunk gyakorlatilag betolat a vízbe. Az utasok hipp-hopp átugrálnak az öbölben ringatózó motorcsónakba, ahol rajtunk kívül egyetlen turista sincsen. A helyiek kitűntetett figyelme abban nyilvánul meg, hogy a csónak fedél nélküli orrában szorítanak nekünk helyet, ahol térdig állunk a vízben, s mivel még mindig esik, egész úton ázunk.

Alig negyed óráig tart az út Playa Burróba, ahol egy Omar nevű fickó (ő ült mögöttünk a csónakban) nagyon segítőkészen egy partmenti vendégházhoz irányít minket. A szoba majdnem minden sarkában beázik, a falak csuromvizesek, az ágy nyirkos, alatta tenyérnyi méretű csótányok egész serege masírozik szüntelen. Playa Burro azonban pici falu, így ez az egyetlen lehetőség, ha nem akarjuk szakadó esőben a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Kiterítjük a zsákjainkban csöpögősre ázott holmit, majd harapnivaló után nézünk, de az egyetlen fellelhető étel a házinéni spagettije. Holt fáradtan zuhanunk ágyba. 

Másnapra a vihar odébb áll, a reggelit a szállásunk öbölre nyíló teraszán fogyasztjuk el. A látvány a csendes, kék tengeröbölre, háttérben a szárazföldön sorakozó vulkánokkal egyszerűen mesébe illő. 

Nicaragua Honduras AmapalaIlyen kilátás fogad minket reggel Isla Zacate Grandéra

Reggeli után Laura, a szállásadó hölgy felhívja Omart (a fickó, aki tegnap segített nekünk szállást találni), aki fél órán belül ott terem, hogy mototaxijával végigfurikázzon bennünket a kialudt vulkán alkotta, zöld erdővel borított szigeten

Nicaragua Honduras AmapalaTuktukkal járjuk körbe a szigetet

Isla El Tigre nem turistás hely, ennek ellenére Omar olyan ügyesen játssza a helyi idegenvezető szerepét, mintha mindig is ezt csinálta volna. A több mint négy órás tekergésért mindössze tíz dollárt kér el, közben megmutat nekünk mindent.  

Az első megállónk egy fehér kagylókkal borított, gyönyörű strand, ahol nincs egy lélek se. Ha ez a hely Costa Ricában lenne, valószínűleg szép nagy szállodák sorakoznának a parton, ezzel szemben itt néhány házikónál nincs több. Talán jobb is így.

Nicaragua Honduras AmapalaErről a strandról senki nem tud

Átérvén a sziget nyugati oldalára egy furcsa faluban kötünk ki. Mindegyik ház ugyanúgy néz ki, ránézésre nagyon szegény emberek lakják őket. Ők az 1998-as Mitch hurrikán áldozatai, régi házaikat a vihar letarolta, a kormány pedig itt épített nekik új falut. 

  Nicaragua Honduras Amapala   A Mitch-hurrikán vesztesei ilyen házakban élnek

A helyi családok legnyomorultabbjai még csak nem is uszadékfából vagy laminából építik a házaikat, hanem egyszerűen fekete nejlonokat húznak maguk köré. Összeszorul a torkom, ahogy az út menti nejlonsátrak mellett elhaladva belegondolok, hogy itt gyerekek születnek, nőnek fel, emberek élik le életüket.

  Nicaragua Honduras Amapala   A legszegényebbek még ennél is nyomorúságosabb viskókban élnek

Kicsit odébb egy újabb strand következik, de ezt már fekete homok borítja. Mindkét irányba éttermek sorakoznak, de itt sincs egy vendég se. Omar azt mondja, csak karácsonykor és húsvétkor vannak itt turisták, azok többsége is hondurasi, az év többi napján kihalt a sziget

Nicaragua Honduras AmapalaSehol egy lélek a Playa Grandén

A strand végében egy barlang látható, de most dagály van, így nem tudunk belemászni. Omar azt meséli, hogy korábban kalózok használták búvóhelynek, sokan máig hiszik (vagy inkább remélik), hogy kincseket rejt az odú. Amúgy a kilátás innen egészen mesés a Fonseca-öböl szigeteire és El Salvador hegyeire.

Nicaragua Honduras AmapalaElég jó a kilátás a Fonseca-öbölre

Omar a sziget ivóvízellátását biztosító létesítmény egyik karbantartója, s mivel pont útba esik a hely, megállunk egy rövid időre. Azt mondja, nem komoly munka, mert csak arra kell figyelni, hogy a szerkezet működjön, így elég csak naponta egy-két alkalommal beugrania egy rövid ellenőrzésre. Jó eséllyel azért vállalta a fuvart mindössze tíz dollárért, mert a benzint nem ő fizeti, hanem az állam.

Nicaragua Honduras AmapalaEnnyi kell egy teljes sziget vízellátásához

Felvisz minket egy amerikai öregúr villájához, ahonnan megint csak szép a kilátás az öbölre, majd a sziget egyetlen természetes tavánál, a Laguna Secánál állunk meg. Bár a terület a hadseregé, Endre és Omar átmásznak a kerítésen és lemennek a tó partjára fényképezni. Innen látszik a legjobban, hogy a sziget vulkanikus. Közepén egy 780 méteres inaktív tűzhányó emelkedik, ami állítólag a nicaraguai Cosigüina-vulkánnal párhuzamosan, a 19. század közepén hunyt ki, azóta benőtte az erdő.

Nicaragua Honduras Amapala 780 méter a legmagasabb pontja a szigetnek

Omar Amapala főterén int búcsút nekünk. Ez az egyetlen város a szigeten néhány összeépült, színesre mázolt házzal, hangulatos kis utcával, az elmaradhatatlan piaccal és egy messze a vízbe nyúló mólóval, ahonnan remek képeket lehet lőni a városról és a szigetről. 

Nicaragua Honduras AmapalaAmapala meglepően jól néz ki

Tikkasztó a hőség, ami elől Amapala egyetlen comedorába menekülünk. Latin szemmel hihetetlenül nyugodt a település, alig néhány ember mászkál az utcákon. Pedig a móló környékét gyönyörűen felújították, a parti sétány akár Európában is lehetne

Nicaragua Honduras AmapalaHiába a szép sétány, nincs egy darab turista se

Ebéd után visszabattyogunk a három kilométerre lévő Playa Burróba. A szállásunk alatti teraszon helyi halászok éppen a jó fogást ünneplik. Endre is iszik egy sört, aztán kiülünk a partra és bámuljuk a tengert.

Nicaragua Honduras AmapalaGyerek viszi haza a tortillát Amapalában

Nem értem, hogy a külföldi turisták hogy nem fedezték még fel maguknak ezt a szigetet. Nem kellene hozzá sok, és igazi hátizsákos központ alakulhatna ki belőle Nicaragua és El Salvador között félúton. Ha valakinek van fölös 2-3 millió forintja, itt kap ennyiért tengerparti házat, amiből szerintem igen gyorsan létre lehetne hozni valami jól működő dolgot. El is játszunk a gondolattal, aztán persze elhesegetjük azt, hiszen vár ránk El Salvador...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)