Guna Yala

Sok gyönörű tengerpartot láttunk az elmúlt években, de egy sem volt olyan szép, mint a guna indiánok által lakott San Blas-szigetek. Az őslakosok megkérik az árát a jónak, de tudjátok mit? Megéri! Még úgy is, hogy a gunáknál lehúzósabb és lenézőbb közösséggel sehol nem találkoztunk utazásunk során.

Hajnali 6-kor dzsipekkel indulunk abba a kikötőbe, ahonnan motorcsónakokkal lehet eljutni a San Blas-szigetekre. Mennénk busszal, de az nincs, így kénytelenek vagyunk fölöslegesnek tűnő, de drága dzsipeket bérelni. Első megállónkat nem messze a tocumeni reptértől tartjuk; bevásárlunk üdítővel és rágcsálnivalóval, mivel Endre elmondása szerint Narasgandup szigetén minden a duplájába kerül, bár a sörön kívül nagyon nem is kapható semmi.

El Llano után lekanyarodunk a pánamerikai autóútról, és végigtekergünk a San Blas-hegységen. Tíz évvel ezelőtt állítólag ez az út volt az ország legrosszabbja, most azonban egy szépen leaszfaltozott, bár nagyon kanyargós sztráda lett belőle. Amíg meg nem érkezünk a hegyek mélyére, nem értjük, minek ide dzsip, de aztán egyre nyilvánvalóbbá válik a szükségessége. Az út egysávosra zsugorodik, olyan a hangulata, mint egy hullámvasútnak. Meg is van az eredménye: nem messze a Guna Yala határától megállót fújok, úgy felfordul a gyomrom.

A Guna Yala szárazföldi területén érintetlen az esőerdő     A Guna Yala szárazföldi területén érintetlen az esőerdő

Nem sokkal később megérkezünk a határra. A Guna Yala teljes autonómiát élvez, és még ahhoz is joguk van az indiánoknak, hogy határátkelőt üzemeltessenek. Ez a belépő oldalon csak annyit tesz, hogy mindenkitől beszednek 20 dollár határátlépési díjat, kifelé azonban kígyózik a sor. A panamai rendőrség minden egyes csomagot átvizsgál drog után kutatva, mivel állítólag a San Blas-szigetek a Kolumbiából érkező kokain első számú útvonala.  

A Mirador csapat a beszállásra vár     A Mirador csapat a beszállásra vár

Három óra elteltével már egy csónakban ülünk. Kissé aggodalmas fejet vágunk azután, hogy guna vezetőink mindenkit ócska neylonok alá tuszkolnak. Az óvintézkedés nem véletlen, bár teljességgel hatástalannak bizonyul a méteres hullámok között. Bő 40 perc után úgy kötünk ki a Paradicsomban, hogy a bugyinkból is csorog a tengervíz. Narasgandup azonban gyorsan feledteti az efféle megpróbáltatásokat. 

Megérkeztünk a földi édenkertbeMegérkeztünk a földi édenkertbe

Gyerekkoromban kalandregények után képzeltem ilyen idilli édenkertnek a Karib-szigeteket. Narasgandup nem nagyobb egy focipályánál, nincs rajta más semmi, csak egy halom kókuszpálma és pár a parton szaladgáló, csigák után kutató szalonka. A sziget egyik végében feltűnik néhány bungaló, ide jöttünk, ez lesz a szálláshelyünk. Nincsen áram, a város zajához szokott fülemnek szokatlan az a csend, amit csak a tenger zúgása tör meg olykor.

Láttatok már ennél szebb szigetet?Láttatok már ennél szebb szigetet?

Két guna család él Narasgandupon, akik azért építettek viskókat a szigetre, hogy a magunk féle, idillre és nyugalomra vágyó turistáknak legyen hol álomra hajtaniuk a fejüket. Endre Ausel, a fiatal guna srác által üzemeltetett, jobban kinéző bungalókban foglalt a csapatnak szállást. Annyi csupán a különbség a szomszédhoz képest, hogy ezek a bungalók nem akarnak összedőlni, van ajtajuk, és a matrac nincs a végtelenségig kifeküdve. A padló homok, a WC és a zuhanyzó a sziget közepén felállított kajiba. Mikor Endre elmondja, hogy ezért fejenként 80 dollárt kell fizetni, leesik az állam. Tény, a sziget hihetetlenül exkluzív, de hát ezért a pénzért szerintem nem így kéne kinéznie a szállásnak. Mikor azonban megtudom, hogy a szomszéd a tényleg szétszakadt tyúkólakat 50 dollárért adja ki, akkor tényleg levegő után kezdek kapkodni. Nagy kópék ezek a gunák. 

Ezekben a bungalókban 80 dollár egy éjszakaEzekben a bungalókban 80 dollár egy éjszaka

A Mirador csapat gyorsan szétszéled a parton, ki-ki napfürdőzik, ki-ki egy sörrel a kezében a pálmafák árnyékában húzza meg magát. Ha Costa Ricában lennénk, biztosan 10 dollárba kerülne egy üveg, de a Balboa a Guna Yalán is társadalmi kérdés, így szerencsére megússzuk egy dollárból.

Ha a szállás minősége hagy is maga után kívánnivalót, az étel nem. Az árban benne foglaltatik a napi háromszori étkezés, ami egészen kiváló. Ausel családja langusztákat nevel egy, az étkező alatt elkerített medencében, amolyan baromfiudvar módjára. Imádom a tengeri herkentyűket, így az sem zavar, hogy állandóan rizst szolgálnak fel hozzá köretként. 

Imádok mindent, ami a tengerből jönImádok mindent, ami a tengerből jön

Panamában mintegy 40 000 kuna él. Többségük a többé-kevésbé független autonómiát élvező Guna Yalán telepedett le a spanyol hódítók és más őslakos indiánok elől menekülve. Mivel a San Blas-szigetek nagy hajóval való megközelítése a korallzátonyok miatt szinte lehetetlen volt, ezért évszázadokon át elszigetelve ugyan, de biztonságban éltek. Mindez 1925-ig tartott. 

A független panamai kormány már évek óta asszimilálni szerette volna a gunákat, akik megelégelve az erőszakos megnyilvánulásokat, 1925 januárjában összehívták vezetőiket, és egy 26 napos tanácskozás során megállapodtak függetlenségük kikiáltásában. Egy február végi békés fesztivál során guna férfiak kenuba pattantak, és a lakott szigetek rendőrőrsein hatalmas pusztításba kezdtek. 27 panamai rendőrt öltek meg, a többieket pedig túszként tartották fogva. A forradalom két hétig sem tartott, ekkor a gunák békét kötöttek a panamai kormánnyal. Függetlenedniük végül nem sikerült, de az autonómiát megkapták.

Ma már béke van a gunák és a rendőrök között  Ma már béke van a gunák és a rendőrök között

A szomszédos szigeten, ahová másnap délután megyünk át a csapattal, egy szvasztikás zászlóra leszünk figyelmesek. Csónakosunk meséli el a történetet, miszerint 1925-ben egy német turista tartózkodott a San Blas-szigeteken, s jó barátságba került azzal Waga Ebinkilivel, aki a vezetők mellett részt vett a 26 napos függetlenségi tanácskozáson. Amikor döntés született az önálló guna állam kikiáltásáról, Waga Ebinkili előállt a német srác zászlótervével, ami egy szvasztika volt vörös és sárga alapon. A vezetőknek tetszett az ötlet, így megszavazták Guna Yala lobogójának a tervet. Állítólag ugyanez a srác volt az, aki felbújtotta a gunákat, hogy üssenek rajta a rendőrökön, de hogy mi volt a neve, a csónakosunk nem tudta megmondani. Hogy mi igaz a történetből, nem tudom, de az tény, hogy a gunák annak ellenére tisztelik a szvasztikát, hogy néhány éve új, nyilat és íjat ábrázoló zászlót készíttettek maguknak.

Guna Yala zászlójaGuna Yala zászlója

A sziget amúgy egészen elképesztő. Amilyen édenkert Narasgandup, olyan koszos és élhetetlen ez az atoll. Amint kiszállunk a csónakból, egy fickó lép mellénk, és közli, hogy be kell fizessük a 3 dolláros belépési díjat. Ezért a pénzért cserébe nem mást látunk, mint egy lepukkant indián gettót, ahonnan öt perc múlva menekülhetnékem támad.

Ez már elég messze van az édenkerttől   Ez már elég messze van az édenkerttől

A főtérként szolgáló kosárpályát lebetonozták, itt található a téglából épített iskola és valamilyen szállószerűség. Balra kanyarodunk, ahol az utca sárossá válik. A gyerekek a koszban fetrengenek, senki nem csinál semmit, csak lófrál az utcán vagy ücsörög a szegényes bungalójában. Nyoma nincs a fehér homoknak, annál több azonban a szemét. A pottyantós WC-k tenger fölé emelt tákolmányok, az egész tényleg olyan, mintha egy alföldi cigánytelepen átsöpört volna a tornádó. Amikor a kosárpálya túloldalára is átmennénk, ismét elénk lép egy fickó, hogy fizessünk 3 dollárt.

- De hát már fizettünk - szólunk neki oda.
- Az arra a szigetre vonatkozott, ez pedig egy másik sziget - jön a képtelen válasz.

Mint utóbb kiderül, valójában tényleg két külön szigetről van szó, csak a kosárpályával össze lett kötve a két család, s hát a 3 dollár az 3 dollár.

Ilyen egy hétköznapi guna faluIlyen egy hétköznapi guna falu

Endre 2012-ben egyik barátjával járt errefelé, akinek egy korábban szerzett lábsebe elfertőződött. Nem volt mást tenni, mint erre a szigetre hozni, ahol egy korábban Munkácson szolgáló kubai orvos vette őt kezelésbe. A guna kórház pont úgy nézett ki, mint bármelyik viskó a szigeten. A padló döngölt föld volt, amin az elfertőződött seb érzéstelenítés nélküli kivágása közben csirkék és malacok ürítkeztek. Áram sem volt, a doki fejlámpa fénye mellett hajtotta végre a műtétet. A szike mellett az egyetlen orvosi segédeszköz az orvos tárcája volt, amire a kaszabolás során Gergő barátunknak rá kellett harapnia.

Tényleg annyira rossz a Szent János Kórház?Tényleg annyira rossz a Szent János Kórház?

A gunák nem kedves emberek. A turista számukra egy két lábon járó dollárjel, ami nem újdonság a számunkra, de az üzlet miatt most már egymáson is csak keresni akarnak. A délután folyamán például a Mirador csapat szálláshelyéhez tartozó partszakaszon egy, a szomszédnál vendégeskedő fiatal pár telepszik le. Minket ugyan cseppet sem zavarnak, de a saját fülemmel hallom, ahogy a nekünk szállást adó család egyik tagja odaszól, hogy vagy fizessenek 5 dollárt fejenként, vagy szépen sétáljanak vissza a saját partszakaszukra. Auselék és a szomszéd között mostanra annyira megromlott a viszony, hogy a sziget belsejében felhúztak egy drótkerítést. Mégegyszer mondom, a sziget nem nagyobb egy focipályánál.

Guna parti őrségGuna parti őrség

Persze ezek a momentumok eltörpülnek azok mellett az élmények mellett, amiket egy ilyen sziget valójában tartogat az utazó számára. Órákon át képes vagyok nézni a parányi színes halakat a világoskék vízben, aztán a szellőben hajladozó pálmák között ücsörögve rumot kóstolgatni a csapat tagjaival. 

A gunák annak ellenére, hogy elszigetelten élnek, már nem sokat tudnak mesélni nekünk a kultúrájukról, ráadásul nem is túl beszédes népség. Szerencsére vannak írott formában megőrzött emlékeik, így könnyen szerezhető róluk információ.  

Narasgandupon el lehet tölteni néhány napotNarasgandupon el lehet tölteni néhány napot

Mivel Panamán belül teljes autonómiát élveznek, a közösségre vonatkozó törvényeket azok az öregek hozzák, akik nem csak politikai és világi ügyekkel foglalatoskodnak, hanem egyúttal vallási vezetők is. Ma többnyire a falu öreg bölcsei közül kerül ki a három sahila, vagyis fősámán, de néhány évtizede még az újszülöttek testén látható jeleknek tulajdonították a vezetői képességeket. Az volt a meggyőződésük, hogy a sámán már az anyja méhében hatalmas erővel rendelkezik, így képes őt megölni. Az ilyen kisfiúkat rendszerint a születésük pillanatában elvették a szüleiktől, és tőlük elzárva nevelték fel. 

Az öregek tanácsa a napjainkban is rendszeresen ülésezik, ennek helyszíne az ún. onmaket nega. A tanácstermet egyúttal Ibeorgun házának is hívják, aki hitük szerint az istenek közül azért szállt a Földre, hogy megtanítsa az embereknek, miként éljék földi életüket, és milyen szertartásokat végezzenek eközben. Az óceánt a Földanya magzatvizének tartják. 

Gyerekek fogják nekünk az ebédetGyerekek fogják nekünk az ebédet

A mola a nők tradícionális viselete. Olyannyira a kuna identitás jelképévé vált, hogy a közösség beolvasztásáért vívott harcok során a panamai állam többször betiltotta azt, szerencsére sikertelenül. A mola finoman megmunkált textília, amin kuna legendákból származó és a kultúra egyéb elemeiből merített formák láthatók, többnyire állatok vagy különböző geometriai alakzatok. 

Alul szoknyát, fejükön piros és sárga fejkendőt hordanak, végtagjaikat színes gyöngyökből álló, nagyon vastag láb- és karkötő diszíti, ami szerintük megvédi őket a rossz szellemektől. A gonoszok rendszerint állatok képében vagy természeti jelenségekben és képződményekben, például viharokban, sziklákban jelennek meg. Nem ritka az orr és a fülkarika sem, valamint népszerű az arc- és testfestés. 

Guna lány népviseletben (fotó: Csernoch János)Guna lány népviseletben (fotó: Csernoch János)

A gunák között nagyon sok az albínó, ami az antropológusok szerint nem csak annak köszönhető, hogy egymás között házasodnak, hanem annak is, hogy a spanyol hódítás idején a konkvisztádorok nem bántották őket, így könnyedén továbbörökíthették génjeiket. A gunák szerint az albínók feledata megvédeni a Holdat az ellen a sárkány ellen, aki újra és újra visszatér, hogy megegye azt. Ennek vagyunk tanúi holdfogyatkozáskor. Az ősi hiedelmek szerint ilyenkor csak az albínók hagyhatják el az otthonukat abból a célból, hogy nyílaikkal az égre lődözve elűzzék a sárkányt. De nem csak a "fehér indiánokhoz" fűződnek furcsa szokások.   

A közösségnek saját gyógyítói vannak. Ha egy nő észreveszi, hogy teherbe esett, rendszerint hozzá fordul. A gyógyító ellátja őt táplálkozási tanácsokkal és felügyeli a gyermek fejlődését, aminek a zökkenőmentes lefolyásáért az apa is legalább annyira felelős, mint az anya. Neki kell ugyanis beszereznie a gyógyteák készítéséhez alkalmas gyógyfűveket, továbbá a terhesség alatt nem szabad ragacsos, tüskés dologhoz - például szúrós halhoz - érnie, mert ez szerencsétlenséget hozhat a terhes anyára, és komplikációt okozhat a gyerek születésénél.

A nagy napon a szülő nőt egy különálló házba zárják, ahol csak ő és a bába van jelen, a gyógyító pedig kívülről hallgatja a fejleményeket. Gond esetén a Mu-igala, vagyis a Mu útja énekkel fordul a megfelelő szellemekhez segítségért. A szülőházból pár nap múlva hazaérkező anya azután a többi gyerekének azt mondja, hogy az újszülöttet egy delfin hozta neki, mialatt a tengerparton sétált, mert a szexuális felvilágosításra csak pubertáskorban kerül sor.

A gunáknál nem a gólya, hanem a delfin hozza a gyereket (fotó: Csernoch János)     A gunáknál nem a gólya, hanem a delfin hozza a gyereket (fotó: Csernoch János)

A guna gyerekek ma nagyon hasonlóan nőnek fel más közép-amerikai társaikhoz, de egyes, csak a gunákra jellemző ceremóniáknak alávetik őket. Az első ilyenre 2-3 hónapos korban kerül sor, ez az orrcimpa átszúrása a lánygyerekeknél. A ceremóniát Ico Innának, vagyis Tűfesztiválnak nevezik - innentől egész életükben arany orrkarikát kell viseljenek. Sajnos ez a hagyomány kihalóban van, a mostani kislányok egyre ritkábban hordanak ilyesmit. 

Nincs az a közösség, aki ne tulajdonítana különleges jelentőséget a lányok biológiai érésének, azaz a termékenység első jeleként bekövetkező menstruációnak. Itt sincs ez másként. A legtöbb indián közösségben a felnőtté válás jele a gyönyörű, hosszú fekete haj első rövidre nyírása, ami itt sem marad el, ráadásul a gunáknál az ún. "virágzást" négy napig tartó locsolkodással is szokás ünnepelni. Ennek hallatán nekem is rögtön a húsvét hétfő ugrott be, de a gunáknál nyoma sincs pirosra mázolt főtt tojásnak, és a hideg vizes fürdő is kicsit drasztikusabban zajlik. 

Guna asszony posztót árul (fotó: Csernoch János)Guna asszony posztót árul (fotó: Csernoch János)

A falu férfijai a lányos háznál kis sátrat építenek pálmalevelekből. Ez lesz a felnőtté serdült lány új otthona a következő négy napban, ahol hiányos öltözékben kell ücsörögjön azért, hogy naponta több alkalommal hideg vízzel nyakon önthessék. A négy nap alatt két férfi a faluból jagua gyümölcsöt gyűjt a lány számára, majd fuvolaszó kíséretében elviszik azt a lánynak. A jaguából kinyert fekete festékkel befestik a bőrét, jelezve a közösség számára, hogy a gyerek elérte a felnőttkort és anyává válhat. A testfestés állítólag megvédi őt a rossz szellemektől. 

Az a lány, aki már túlesett a nővé válási szertartáson, táncolhat az Inna Mud-diguit ceremónián is, amit a szüretek után rendeznek. Ez a fesztivál tulajdonképpen egyfajta hálaadás egy Paba Tummat nevű guna istennek. 

Lévén a guna közösségekben a legfontosabb szerep a nőknek jut, a lányok teljes értékű felnőtté válását nem győzik elégszer megünnepelni. Az Inna-sud ceremónia célja is ugyanez, de egy kicsit a lányok számára is élvezhetőbb a Tűfesztivál és a "virágzás" után. Néhány napos dínom-dánomot jelent, amikor is a lányos család apja meghívja a falu egész közösségét egy nagy kajálásra. A fesztivál ideje a lány 8 és 12 éves kora között bármikor lehet, azt leginkább a család anyagi háttere határozza meg, hiszen egy többszáz fős falut megvendégelni nyilván nem kis költséggel jár. 

A gunák az ételt a tengerből nyerik (fotó: Csernoch János)     A gunák az ételt a tengerből nyerik (fotó: Csernoch János)

A gunák tudnak bulizni, és a vicces szokásokat az élet nagy fordulópontjaira jól kitalálták maguknak. Vannak dolgok, amikkel egyet is tudok érteni velük, ilyen például a próbaházasság. A férjnek szánt srácot négy férfi a menyasszony házához cipeli, ahol beleteszik egy függőágyba, majd rárakják jövendőbelijét. A függőágy alá égő farönköket helyeznek, ami segíti a férfi és a nő összeolvadását. A megpróbáltatások után négy napon át az anyós felügyelete alatt alszanak együtt. Az ötödik napon a vőlegény az apósjelölttel elmegy fát vágni, s mire visszaérnek, a menyasszonynak egy nagy vödör chichát kell készítenie. Ha azt mind megissza, az azt jelenti, hogy mindent rendben talált és komolyan feleségül akarja venni a lányt, ha viszont hagy belőle, akkor elégedetlen a menyasszonnyal és átadja a helyét egy másik fiúnak.  

A halottaikat a gunák épp úgy függőágyban temetik a föld alá, mint ahogy azt az arhuacóknál láttuk. Ami a mai napig elterjedt szokás, hogy nem csak a halott személyes dolgait helyezik a sír tetejére, de a legutóbb meghalt személy számára is küldenek valamit. A lélek a halál után továbbfolytatja útját, és a földi élete során elkövetett bűneiért eközben elnyeri méltó bűntetését. A bűntetés mértéke arányos a bűnökkel, a lusta asszonyoknak például hangyáktól hemzsegő kapun kell átmenniük a másvilágra. 

A gunák a sírra az elhunytra jellemző tárgyakat helyeznek     A gunák a sírra az elhunytra jellemző tárgyakat helyeznek

Alkoholizálni minden fesztiválon kötelező. Egy guna közmondás szerint, aki nem kap alkoholmérgezést a chichától a fesztiválokon, annak esélye sincs, hogy bejusson az istenek országába. Mi pedig hiszünk nekik, s mivel chichát nem főztek nekünk, a kis bódéban vásárolt rummal kell megmutatnunk, hogy méltók vagyunk a menyországba való belépésre. Ha a túlvilágig nem is sikerül magunkat leinni, abban azért segít a rum, hogy az éjszakát valahogy átvészeljük a szakadt bungalókban...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Ahol a Porsche népautó

Nem Dubajról, Hong Kongról vagy Szingapúrról lesz szó, hanem Latin-Amerika leggyorsabban fejlődő metropoliszáról, Panamavárosról. Húsz évvel ezelőtt Panama fővárosa nem volt több egy piszkos kikötőnél, mára azonban nem csak a kontinens, de a világ egyik vezető gazdasági központjává nőtte ki magát. Panamaváros exkluzív hely lett, ahol az utcaseprő jobban keres, mint Magyarországon egy tanár, és az utakon úgy futkároznak a Porschék, mint odahaza a Suzukik.

Gépünk Albrook repterén landol, nem messze a Panama-csatornától. Eri Caledonia városrészben foglalt szállást, mert az óvárosban és az üzleti negyedben 100 dollár alatt nem talált szobát. Caledonia nem a legszebb környéke Panamavárosnak, de az utóbbi években sokat tettek azért, hogy megtisztítsák a városrészt a bandáktól, akik így teljesen visszaszorultak San Miguelbe.

A taxi átvisz a nyomortelepen, csak pislogunk, hogy ilyen része is van Panamavárosnak. Szakadt házak szegélyezik az utcákat, zűrös alakok és utcagyerekek lófrálnak a járdán felhalmozott szeméthegyek között. Panamavárost mindenki másképpen képzeli el, de ilyennek valószínűleg senki. Öröm az ürömben, hogy San Miguel alig néhány utca széles, így pár perc alatt kiérünk a dzsindzsából.

San Miguelben sok ilyen házat látni San Miguelben sok ilyen házat látni

Szállásunk egy jellegtelen hotel nagy, tágas szobákkal és légkondival. Ez utóbbi elengedhetetlen Panamavárosban, mivel napközben konstans 35 fok és 100 %-os páratartalom van. A szobáért 45 dollárt kell fizetni, ami a színvonalhoz képest elég sok, de azt már Bocason is megtapasztaltuk, hogy Panama rég nem az a filléres ország, mint volt korábban.

Az ország 1999-ben kapta vissza a Panama-csatorna kezelési jogát az Egyesült Államoktól, azóta példa nélküli a gazdasági fejlődés. 2007-ig évi 10-12 %-kal bővült a GDP, aminek a 2008-as világválság parancsolt megálljt. Ekkor sem állt le a növekedés, de a következő két évben csak 4-5 %-kal bővült a gazdaság, azóta beállt egy kellemesnek mondható 8-10 %-ra.

Panamaváros az 1960-as évek elején és 2015-benPanamaváros az 1960-as évek elején és 2015-ben

Panamaváros a 21. századig egy lesajnált kikötő volt, ami úgy ugrált, ahogy az amerikaiak fütyültek. Az Egyesült Államok 100 éven át semmi mást nem csinált, mint kilapátolta a nyereséget az országból, fejleszteni csak a csatorna mentén fejlesztett. 1960-ban még alig 250 000-en laktak az ország fővárosában, ez a szám ma az agglomerációval együtt 1,5 millió.

Még a vak koldus is jól néz kiMég a vak koldus is jól néz ki

Mára Panamaváros nem csak a csatornának köszönhetően néz ki úgy, ahogy, hanem annak a több százezer cégnek is, amik adóoptimalizálás céljából ide helyezték ki a központjukat. Mivel évente több ezer új cég jegyezteti be magát a városba, az építőipar virágzik. 15 év alatt mintegy 200 felhőkarcolót húztak fel, az idei évben 21 új toronyházat fognak átadni.

Évente 20 felhőkarcoló épül a Föld legdinamikusabban fejlődő városábanÉvente 20 felhőkarcoló épül a Föld legdinamikusabban fejlődő városában

Egy szó, mint száz, Panamavárosba dől a pénz. Bárhányszor visszatérek, új várostérképet kell vegyek, mert új utak, új parkok nőnek ki a semmiből. 2012 óta például épült egy metró, és az óceánba építettek egy belvárost elkerülő utat. Az óceánba!

Éjszakai látkép a felhőkarcolók előtt futó, oceánba épített autópályávalÉjszakai látkép a felhőkarcolók előtt futó, oceánba épített autópályával

Az óvárost az állam három éve újította fel. Az utcák és járdák díszburkolatot kaptak, a vezetékeket pedig levitték a föld alá, így végre Casco Viejo is fotózhatóvá vált. A félsziget csücskében áll a Plaza Francia, annak közepén pedig egy oszlop, kakassal a tetején. Annak a 22 000 embernek állít emléket, akik a csatorna építésének első fázisában haltak meg. 

A 22 000 munkás emlékére állított oszlop     A 22 000 munkás emlékére állított oszlop

Innen nem messze áll a San José templom, amiben az ország legszebb oltára látható. Úgy esett, hogy 1671-ben Henry Morgan kalóz kirabolta, majd felgyújtotta Panama Viejót. Az egyik templomban egy hatalmas arany oltár állt, amit a pap feketére festetett, majd azt mondta a kalóznak, hogy a keresett oltárt már korábban szétlopták más kalózok, amit itt lát, az egy fából készült másolat. Henry Morgan erre azt felelte: "Nem tudom atyám, de van egy olyan érzésem, hogy maga nagyobb gazfickó, mint én vagyok". Az oltárt sikerült megóvni a gyújtogatás elől, így mikor Henry Morgan és bandája távoztak, átvitték azt Casco Viejóba, az új alapítású Panamavárosba.

Casco Viejo nagyon kellemes helyCasco Viejo nagyon kellemes hely

Casco Viejót sokan Havannához hasonlítják, mert a koloniális paloták mellett megmaradt a régi patinája. Az Avenida Central felé még állnak azok a lepukkant, karibi hangulatú faépületek, amiket fekete családok laknak be. Néhány éve még életveszélyes lett volna közöttük bolyongani, mostanra azonban az ott élők is felfedezték a hely hangulatát, és újabban kifőzdéket, romkocsmákat nyitnak a házak aljában.

Az óvárost néhány éve szépen rendbehozták   Az óvárost néhány éve szépen rendbehozták

Az Avenida Central környéke teljesen más világ. Itt cserél gazdát a sok kínai vacak, amik így vagy úgy, leesnek a csatornán áthaladó hajókról. Bár Panamaváros ma már nem olcsó hely, pólót és papucsot még mindig lehet két dollárért kapni. A legolcsóbb evők is itt sorakoznak. Emlékszem, 2010-ben Gábor barátommal beültünk egy helyre rántott májat enni salátával és lángossal, egy-egy dobozos kólával. A 3 dollár 30 centes áron meglepődtünk, pláne mikor kiderült, hogy a kettőnkké együtt annyi. Ma már 4 dollár alatt itt sem eszel, de még mindig ez a főváros legolcsóbb része.

Az Avenida Central az ócska, de olcsó dolgokról szól   Az Avenida Central az ócska, de olcsó dolgokról szól

A parton, ahol Caledonia összefut a felhőkarcolókkal, a halpiac található. Ahogy sok minden más, úgy ez a rész is teljesen megújult. A korábban szakadt és olcsó piac ma a középosztály hétvégi gasztrokalandjává vált. Egy sült halat nem átalkodnak 10 dollárért adni, a rákkoktélokról és cevichékről már nem is beszélve. Az egyedüli, aminek az árától nem dobunk hátast, az a sör, ami olyan Panamában, mint a benzin Venezuelában: tilos az árát emelni. Egy dobozos Balboa még mindig 50 centbe kerül, aminél olcsóbban csak Venezuelában ittunk.

A Torre Revolución Panamaváros leghíresebb felhőkarcolója     A Torre Revolución Panamaváros leghíresebb felhőkarcolója

A Costanera, vagyis a Csendes-óceán partján végigfutó sétány egy igazi sznob hely. Naplemente után, mikor egy kicsit enyhül a kánikula, több száz kocogó, görkoris és biciklis lepi el a parkot. Olyan, mintha a Baywatchot néznénk, csak itt kevesebb a szilikon. A séta a tömeg ellenére is megéri, mert a felhőkarcolók ilyenkor a legszebbek.

Éjszaka a legszebb PanamavárosÉjszaka a legszebb Panamaváros

Ami feltűnő, hogy este 10 után, mintha egyszerre oltanák le a villanyokat. A választ később tudjuk meg egy helyi barátunktól, Arieltől:

- A felhőkarcolók többsége szinte teljesen üres. Azért épülnek, hogy az off-shore cégeknek legyen hova bejelenteni magukat, fizikailag azonban a lakások üresek. Azt hiszem, van valami olyan szabály, hogy este 10-ig égetni kell a villanyokat, hogy a város jól nézzen ki, de ha éjfél után visszatérsz a Costanerára, olyan, mintha szellemvárosban lennél.

És tényleg. Az rendben van, hogy hétköznap éjfélkor elsötétül egy város, de hogy hétvégén is kihaljon, az több mint gyanús. Az egyedüli városrész, ahol a felhőkarcolók nem sötétülnek el teljesen, az Punta Paitilla. Itt épültek a legmagasabb és legexkluzívabb tornyok, köztük a város egyik jelképének számító Trump Ocean Club, ami sokban, főként formáját nézve, hasonlít a dubaji Burj al-Arabra. 

Punta Paitilla Panamaváros legexkluzívabb negyedePunta Paitilla Panamaváros legexkluzívabb negyede

Punta Paitilla nem nagy, de annál elitebb. Minden toronyháznak több szintes parkolóháza van, a díszes bejáratoknál pedig egyenruhás őrök sorakoznak. Olyan kocsik furikáznak itt, amiket Európában csak szalonokban lát az ember. Az, hogy minden második autó Porsche Cayenne, már fel sem tűnik a Ferrarik és Limuzinok között. 

Átlagos hétköznap egy benzinkútonÁtlagos hétköznap egy benzinkúton

Hat évvel ezelőtt jártunk Erivel először Panamavárosban, azóta sok minden változott. Már akkor látszott, hogy az ország egy hatalmas gazdasági bumm közepén tart, de azóta egy pillanatra nem lassult a fejlődés. Panamaváros azonban kirí az országból, más szabályok vonatkoznak rá, mint Panama többi városára. Mivel itt minden jóval drágább, a béreket is kénytelenek a körülményekhez igazítani. Amíg az országos minimálbér 488 US$ (kb. 135 000 Ft, vagyis duplája a magyarnak), addig Panamavárosban egy alkalmazottnak kötelező minimum 624 US$-t, vagyis kb. 175 000 forintot fizetni. Igen, ennyit keres egy mezei utcaseprő a fővárosban. Persze ennyiből nehéz itt megélni, mégis az az érzésünk, hogy San Miguel és környékét leszámítva Panamavárosban mindenkire szép jövő vár.

Rá is szép jövő vár   Rá is szép jövő vár

Punta Paitilla mögött a Campo Alegre városrészben található a Calle Uruguaya, Panamaváros bulinegyede. Nem olyan, mint Bogotában a Zona Rosa, mivel ide nem a városi fiatalok, hanem a sznob 30-asok járnak. Soha nem láttam még olyat, hogy egy utcában elguruljon egymás után egy Ferrari, egy Lamborghini és egy McLaren, mostanáig. Nem tudom milyen Dubaj, de feltételezem, valami ilyesmi lehet. 

Beugrunk pár klubba hörpinteni valamit, de errefelé egy feles annyiba kerül, mint máshol egy egész üveg. Tudomásul kell venni, Panamaváros már nem a hátizsákosok paradicsoma. Minden a csillogásról szól, az elmúlt években a duplájára mentek fel az árak, cserébe azonban rá lehet csodálkozni korunk legjobb építészeti remekeire. Holnap irány a San Blas-szigetek, aztán jövünk vissza.

Még több fotóért és sztoriért látogas el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Átkeltünk Panamába, de nem volt könnyű, mert a határon rendesen lehúzzák a turistákat. Bocas del Torón pihentük ki a hercehurcát, kismillió másik turistával közösen.

Cahuitától mindössze 40 percre van a panamai határ. Azért megyünk oda, mert kora délután szeretnénk megérkezni Bocas del Toróra, Panama egyik legegzotikusabb partszakaszára.

Amint lepattanunk a buszról Sixaolánál, rossz arcú srácok vesznek minket körbe. Azt kérik, adjuk nekik az útlevelünket 8 dollár kíséretében, és elintézik helyettünk a papírmunkát a határon. Soha nem értettem, hogyan tud megélni az ilyenfajta csőcselék, de egész biztos van rájuk igény, különben nem lennének itt. 

Alig bírjuk levakarni őket magunkról. A nagy vircsaftból leszűrjük, hogy a 8 dollár nem az ő tarifájuk, hanem szimpla határátlépési díj. Korábban nem kértek a Costa Rica-Panama határon pénzt az átkelésért, ez azonban 2015-től megváltozott. A ticók 2, a panamaiak 5 dollárt húznak le rólunk, a kezelési díj pedig további 1 dollár. Utálatos dolog az ilyen, pláne két olyan ország határán, amik a jóléttől nem tudnak magukkal mit kezdeni.

Iszonyú papírmunka, mire a Mirador csapat minden tagja után egyesével kifizetem a sarcot. Ezután következik a pecsételés, ami újabb fél órás procedúra. Utoljára az argentin-chilei határon volt ekkora balfaszkodás, mintha a bürokrácia kizárólag a fejlett országok privilégiuma lenne.

Így kell kinéznie egy határátkelőnek?   Így kell kinéznie egy határátkelőnek?

Másfél óra tökölés után végre átkelünk a határon, ami egy rommá szakadt híd. Hihetetlen, hogy Costa Ricában mindenre van pénz, csak az infrastruktúra fejlesztésére nincsen. Mintha megvárnák, hogy leszakadjon, hogy a bontással ne kelljen bíbelődni.

A panamai oldal sem jobb. Ott azzal fogadnak, hogy mindenki mutassa be a kilépő repülőjegyét, ami nekem természetesen nincsen. A csapat tagjainak azonban van, így előre küldöm őket, hátha a végén tőlem már elfelejtik elkérni. Szerencsém van, nem ismétlődik meg az Isla San Andrés-i történet.

A határról kisbuszok indulnak Almirantéba, az innen egy órányira fekvő kikötővárosba. Az út meseszép erdőkön át tekereg, mintha Panama ezen részén senki nem lakna. És tényleg nem. Az országnak összesen 3,5 millió lakója van, de ebből állítólag majd 1 millió az utóbbi két évtizedben ide költöző amerikai nyugdíjas, akik a Boquete környéki lakóparkokban lelhetők fel. Érdekes módon a karibi oldalon alig lakik valaki, ami annak fényében érthető, hogy a partszakasz jó része nem érhető el közúton.

Almirante nem szép városAlmirante nem szép város

Almirante egy igazi koszfészek. Mindenki abból próbál megélni, hogy a gringókat átfuvarozza Bocas del Toróra, de szerencsére mostanra szervezett keretek között zajlik az egész, így nem szednek szét minket mindenféle csónakosok.

Fél órán át szeljük a habokat, mire feltűnik Bocas del Toro, Panama bulivárosa. Hála a határon való tökölésnek, délután 4 óra magasságában esünk be a szállásunkra, ami szerencsére távol esik Bocas irtó zajos központjától.

A Bocas melletti Isla Carenero szigete     A Bocas melletti Isla Carenero szigete

Az elmúlt napok utazásai és a bulijai lefárasztották a társaságot, ezért hiába töltjük az éjszakát Panama legturistásabb városában, a többség inkább az alvást választja.

Bocas önmagában nem nagy szám. Ami miatt külföldiek százezrei látogatnak el ide minden évben, azok a környező szigetek tengerpartjai. Ezek közül a leghíresebb a Bastimentos-sziget északi felén fekvő Red Frog Beach, ami egy apró, ciripelő hangot hallató vörös békáról kapta a nevét. A békák nem a strandon élnek, hanem a sziget erdeiben, de mivel azokon át vezet az út a sárga homokos partra, a név végülis találó.

Red Frog Beach

Red Frog Beach

Red Frog BeachRed Frog Beach

100 dollárért repíti át a csapatot a csónak úgy, hogy a kapitány meg is várja, amíg beleununk a strandolásba. Végülis nem rossz bér. Úgy keres 28 000 forintot naponta a fickó, hogy semmi más dolga nincsen, csak egész nap a strandon ülni. Merthogy a Red Frog Beachen tényleg csak ezt teheti az ember, hiszen egyetlen pici öblöt leszámítva nem lehet a tengerben úszni az erős áramlatok miatt. Szerencsénkre van egy bár a parton, ahol sikerül kiinnunk a sörkészletet, így gyorsan eltelik a nap.

Nekem kell a sör ahhoz, hogy túléljem a strandolástNekem kell a sör ahhoz, hogy túléljem a strandolást

Maga a város naplemente után kezd éledezni. A rákvörösre égett gringók ellepik az éttermeket, majd miután jól belaktak, mindenki beül a hangulatos bárok egyikébe egy sörre. A kaja ma már nem sokkal olcsóbb, mint Costa Ricában, pedig három éve Panama még az olcsó latin-amerikai országok közé tartozott. 3000 forint alatt már itt sincsen pizza, de a sör továbbra is csak fél dollár a boltban, ami nagy könnyebbség Costa Rica után.

Indulás Panamavárosba!Indulás Panamavárosba!

Bocasból Panamavárosba repülünk. A reptér alig öt percre van a szállónktól, így az éjszaka leple alatt kisétálunk a váróterembe. Hiába van reggel 7-re kiírva a gép, a ködös reggel miatt 11 előtt nem tudunk elindulni. Dél magasságában landolunk a kontinens legmodernebb, valamint a Föld leggyorsabban fejlődő városában, Panamavárosban...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Costa Rica az élővilágról szól. Ha az ember járt már Monteverdében és Tortugueróban, akkor nehezen hiszi el, hogy van náluk jobb hely az országban állatokat nézni. Pedig van. Egy apró karibi falu, Cahuita az.

Csónakkal érkeztünk, csónakkal is hagyjuk el Tortuguerót. Három órán át szeljük a habokat egy Karib-tengerrel párhuzamos csatornán Puerto Limón ipari kikötőjébe, Moínba. Hiába van tele a csónak turistákkal, a kapitány sehol nem hajlandó megállni, csak egy semmi közepén álló boltnál, ahol kismillióba kerül minden. Néhány madarat azért sikerül lencsevégre kapnunk, köztük gémeket, sirályokat és kormoránokat. 

Csónakkal utazunk MoínbaCsónakkal utazunk Moínba

A csatorna végén feltűnik egy hatalmas tanker, amibe éppen banánnal teli Chiquita konténereket pakolnak be. Costa Rica elmúlt 150 éve összefonódott a banánnal. 1871 -ben egy Henry Meiggs nevű amerikai üzletember azzal kereste meg a Costa Rica-i kormányt, hogy vasúti összeköttetést teremt San José és a Karib-tenger között unokaöccse, ifj. Cooper Keith vezetésével. 1884-ben, az építkezés végső stádiumában Keith kifogyott a pénzből, s mivel a Costa Rica-i kormánynak nem volt elegendő tőkéje a munkálatok befejezésére, ezért az amerikai üzletember bankoktól vett fel kölcsönt 1,2 millió font értékben.

Egy csodaszép kék gém Egy csodaszép kék gém

Costa Rica, hogy támogatásáról biztosítsa Keithet, 3200 km² földet, az ország területének 6 %-át adományozta az üzletembernek, amin 99 éven át adómentesen gazdálkodhatott. Mivel a banán ára a 19. század végén megugrott, Keith ültetvényeket hozott létre, a vasúton pedig ingyen szállította a gyümölcsöt Puerto Limónba. Az üzlet annyira felfutott, hogy pár éven belül Kolumbiában is terjeszkedni kezdett, majd 1899-ben egy rossz tőzsdei tranzakción bukott 1,5 millió dollárt. Nem tudta fizetni a hiteleket, ezért egyesült a Boston Fruit Company-vel, ami Jamaikában ültetvényezett. Így alakult meg a United Fruit Company, mely a következő 80 évben meghatározta egész Közép-Amerika gazdaságát. 

Ő itt valami kormoránféle     Ő itt valami kormoránféle

A cégből 1930-ra 215 millió dolláros megavállalat lett több százezer alkalmazottal, és olyan politikai befolyással, amivel vállalat a Földön sem előtte, sem utána soha nem rendelkezett. 1968-ban nevet változtattak United Brands Company-re, de az 1974-es hondurasi hurrikán csődközelbe juttatta a céget. Végül 1984-ben, a 99 éves adómentes földhasználat lejáratakor korrupciós ügyekbe keveredett a cégvezetés, és felfüggesztették a működésüket. Egy Carl Linder nevű milliomos üzletember kivásárolta a United Brands-et, és Chiquita néven folytatta az exportot egészen mostanáig, már adófizetés terhe mellett. 

Csónakunk eltörpül a hatalmas tanker mellett. A környék szörnyen ramaty, de szerencsére a kapitány szervezett nekünk egy kisbuszt Cahuitáig. Tíz dollárba kerül a fuvar fejenként, de inkább ez, minthogy helyi buszokra kelljen vadásznunk a kikötőben. 

Sirályok libasorbanSirályok libasorban

Puerto Limónon csak ketresztülautózunk, majd egy óra múlva befutunk Cahuitába. A karibi kisváros semmit nem változott az elmúlt években, azt leszámítva, hogy a főutcát sikerült leaszfaltozniuk. A falunak 30 éve még alig 200 lakója volt, a turizmus felfutásával azonban boldog-boldogtalan nyitott itt hotelt, éttermet vagy kocsmát.

A szállónk fehér tulaja ugyan tico, de ránézésre nem idevaló, Cahuitát ugyanis jellemzően feketék lakják. Ők azoknak a Jamaikáról áthurcolt, felszabadított rabszolgáknak a leszármazottai, akiket a vasút építése és a banánültetvények miatt telepített le itt a United Fruit Company a 20. század elején. Az 1980-as évekig kizárólag halászatból és a banánból tartották fenn magukat, ma azonban mindenki a turistákból próbál megélni. Nem, a feketék többsége nem étterem vagy szálloda tulajdonos, sokkal inkább díler. Este az utcán a legtöbb helyi fiatal füvet vagy kokót szív, valamint árul a temérdek gringónak.

Ezért a partért jön mindenkiEzért a partért jön mindenki

Ahogy egyébként Costa Ricában mindenhol, az árak itt is a csillagokban járnak. Az esti mulatságot így boltban vásárolt rummal indítjuk, majd bevetjük magunkat az éjszakába, ahol a turista tulajdonképpen két bár között választhat, a Coco's és a Riki Bar között. A két hely között semmi különbség nincs, még a teraszukról is ugyanúgy látni azt a lajhárt, ami minden éjjel pontban 11-kor végigmászik az utca felett átívelő elektromos vezetéken. Lajhárt eddig nem láttunk, így nagy az öröm, még ha nem is túl autentikus környezetben sikerül lencsevégre kapnunk.

Másnap kicsit megfáradva indulunk útnak. Cahuita ugyanis nem csak a buliról szól, hanem a mesés tengerpartról és az azt körülölelő nemzeti parkról is. Sokszor jártam már a parkban, de ennyi állatot, mint most, soha nem láttam.

Egy gyík az ösvény elején Egy gyík az ösvény elején

A Cahuita Nemzeti Parknak nagy előnye, hogy a többi ilyen "létesítménnyel" szemben ingyenes, illetve adomány alapon lehet belépni. Bedobunk a perselybe pár dollárt, majd nekiindulunk a parttal párhuzamosan futó ösvénynek. Az enyhe másnaposság ellenére korán indulunk, így elkerüljük a tömeget. A legtöbb turista túlárazott helyi guide-ot fogad, hogy láthasson állatokat, de jártam már itt annyiszor, hogy bízzak abban, magam is megpillantok egy kígyót vagy majmot.

Nem messze a bejárattól látunk pár bőgőmajmot és gyíkot, de utána jó húsz percen át kell menjünk, mire az egyik fán feltűnik egy lajhár. A hátát látjuk csupán, így továbbmegyünk, mígnem jó egy órás séta után megérkezünk a félsziget csücskéhez. Itt szoktak tanyázni a csuklyásmajmok, amik gyakran betámadják a turistákat, hogy a zsákjukból kilopjanak mindent, ami ehető. Ezúttal sehol egy példány, így kezdek aggódni. Lehet, rosszul tettem, hogy nem fogadtam fel egy helyi guide-ot?

Ráleltünk a csuklyásmajmokraRáleltünk a csuklyásmajmokra

Aztán újabb tíz perc séta után végre feltűnnek a jófejek. Pont ugyanúgy néznek ki, mint amiket Monteverdében láttunk, ezek azonban sokkal közvetlenebbek és agresszívebbek. Az egyik srácnál chipses zacskó van, amire úgy robbannak rá, mintha semmi más ennivaló nem lenne az erdőben. Negyed óra után egymásra ununk, úgyhogy továbbállunk. 

A félsziget túloldalán van a legelhagyatottabb, de egyben legszebb partszakasz, ahol strandolunk vagy másfél órát, majd visszaindulunk ugyanazon az ösvényen, amin jöttünk. 

Ki ne szeretne itt csobbanni egyet?    Ki ne szeretne itt csobbanni egyet?

Szembe hatalmas tömeg érkezik, többségük helyi vezetővel. Az egyik csajtól tudjuk meg, hogy kicsit odébb egy vipera heverészik az egyik ágon. Azonnal kiszúrjuk, hiszen pont az ösvény mellett piheg a kis mérges. Egy sárga lándzsakígyó az, ami tele van, mint a duda, mozdulni sem bír. A sárga lándzsakígyók visszahúzódó, rejtőzködő fajták, az, hogy egyik példányuk egy zsúfolt nemzeti parkban pont az ösvény mellett vadásszon le egy pockot, szinte lehetetlen. Sanszos, hogy a helyi vezetők pakolták őt ide reggel, hogy mutogathassák a turistáknak. 

A sárga lándzsakígyókat valószínűleg a helyi vezetők rakják ki     A sárga lándzsakígyókat valószínűleg a helyi vezetők rakják ki

Visszafelé ismét belefutunk a lajhárba, ezúttal már szemből is megmutatja magát. A lajhárok kétfélék lehetnek, két- és háromujjúak. A háromujjúnak, amit itt is látunk, mosolygós az arca és csíkos a háta, míg a kétujjúnak turcsi orra és malacképe van. Remélem, Panamában látunk majd belőle is egyet.

Közel a kijárathoz látunk egy újabb kígyót (nyilván a lustább turisták miatt rakták ide) és pár bőgőmajmot, no meg kismillió amerikai turistát.  

Ő itt a háromujjú lajhár (fotó: Michailovits Lehel)     Ő itt a háromujjú lajhár (fotó: Michailovits Lehel)

Cahuita a kedvenc helyem Costa Ricában. A városka sokkal kellemesebb, mint a szomszédos Puerto Viejo, a park pedig az egyik legjobb "szafari" Közép-Amerikában. Már most bánom, hogy holnap továbbállunk innen...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)