A Maderas-vulkán

A Masayán átélt lávaélmény után Isla Ometepe felé vesszük az irányt a Mirador csapattal, hogy megmásszunk egy kihunyt, de annál látványosabb vulkánt, a Maderast. Az ám, csakhogy nem számolunk az El Niño előszelével, ami esőt hoz a szigetre a száraz évszak kezdetén.

Kisétálunk a granadai piacon megbúvó buszbeállóba, és irány Rivas. Ez az első alkalom, hogy csirkebuszon ülünk a túra során, de nincs kulturális sokk, lévén a csapatban szinte csak törzsutasok vannak, akik bejárták már velünk Tolnát-Baranyát. A minden sarkon feltülekedő árusok és koldusok egyáltalán nem idegesítőek, hozzátartoznak a nicaraguai utazáshoz, de az, hogy a busz nem hajlandó megállni a San Jorge-i elágazásnál, már az. Az ok egyszerű: Rivas buszpályaudvaráról indulva a taxisok sokkal többet tudnak lehúzni a gringókról, mintha a kikötőbe vezető út mentén engednék őket beszállni. Amint elhagyjuk az elágazást, vagy féltucat sofőr esik nekünk, hogy a hajóhoz szállítson minket. Végül sikerül megállapodni fejenként öt dollárban, ami nicaraguai mérlegen mérve elég súlyos összeg.

Nicaragua Isla OmetepeCsirkebusszal utazni élvezet

Szerencsére komppal utazunk, így nem olyan rázós az út, mint volt 2015-ben, mikor Erivel a szigetre érkeztünk. Mind a Concepción, mind a Maderas felhőben áll, ráadásul a következő két napra esőt mondanak, úgyhogy fel kell kössük a gatyát, ha vulkánt akarunk mászni.

Nicaragua Isla OmetepeFelhőben áll a Concepción-vulkán

A csapattal Santo Domingóban szállunk meg, mivel ez az egyetlen olyan pontja az Ometepe-szigetnek, ahol nyolc fő közel hasonló minőségű szobát tud kapni úgy, hogy a közelben van strand, étterem és vulkán is. Persze Santo Domingót sem kell nagynak elképzelni, mivel alig százan lakják, viszont van pár vendégház és étterem, bár ez utóbbiak valószínűleg csak a nicaraguaiak számára élvezhetők, lévén gallo pintón és halon kívül semmit nem tudnak elkészíteni. 

Estefelé elered az eső, és hajnalig el sem áll. Szép túrának nézünk elébe. Korán kelünk, hogy legyen elég időnk felérni az 1394 méter magas Maderasra, de hiába mondogatták tegnap este a recepción, hogy hattól reggelizhetünk, a személyzet csak fél hétkor érkezik a hotelbe. Nem is tudom, mit vártam.

Nicaragua Isla OmetepeFelhő alatt van a Maderas, holnap nem lesz könnyű napunk

Végül hét óra magasságában nekiveselkedünk egy helyi vezetővel, akit a sziget szabályai szerint kötelező felbérelnünk. Persze ki lehet cselezni a rendszert, de ha az ember csapatban megy, nehezen marad észrevétlen az ösvényen. 

Nicaragua Isla OmetepeEgészen egyedi művészeti alktoás

A Finca El Porvenirig nem sok érdekességgel találkozunk, kivétel ez alól a Tiki Bar uszadékfáiból összetákolt chopperje és egy gigantikus pókháló, amihez hasonlót még én sem láttam errefelé, pedig nem először járok az Ometepén.

Nicaragua Isla OmetepeArachnofóbiások biztosan lájkolnák ezt a képet

A fincán befizetem a belépőket, aztán irány a hegyoldal. Bár a szigeten rengeteg a turista, nem sokan vágnak neki a Maderasnak, amiről az ösvény állapota is árulkodik. Eléggé elhagyatott, néhol derékig ér a fű, máshol elvész a kávécserjék sűrűjében. Bár száraz évszak van, meglepően zöld minden, ami nem jellemző a szigetre.

Nicaragua Isla OmetepeKeressük az ösvényt

- Teljesen felborult az időjárás - magyaráz a huszonéves vezetőnk - Néhány éve senki nem tudja, mikor kéne vetni, és mikor aratni.

Kolumbiában pár hónapja iszonyú szárazság volt, Peru sivatagi területein pedig elég hosszú ideje ömlik az eső. Az El Niñót 2010 körülre várták, de csak most csapott le. Bár a 2000-es évek elején tanultam róla valamit az egyetemen, a tudomány máig nem érti, hogy pontosan mi okozza a jelenséget, ráadásul nem tudjuk előrejelezni, hogy mikor kezdődik és meddig tart. Bár Közép-Amerikában kevésbé fejti ki hatását, az évszakok itt is össze tudnak keveredni, mégha embertelen árvizektől és sárlavináktól nem is kell miatta tartani.

Nicaragua Isla OmetepeÖsszefutunk néhány csuklyásmajommal

A táv felénél az egyik kukoricaföld végében van egy kilátó, ami valójában csak egy pad. Ez a felhő szintje, e felett már csak kávét termesztenek, de azt sem sokáig, mert a Maderas túl sokat van felhőben ahhoz, hogy jó, minőségi kávét lehessen szüretelni

Nicaragua Isla OmetepeKilátás az Ometepe-szigetre

Ahogy egyre magasabbra kapaszkodunk, úgy válik egyértelművé, hogy nem fogjuk elérni a csúcsot. Az ösvény az éjszakai özönvíztől egyszerre csúszós és ragadós, ráadásul ismét elered az eső, úgyhogy délután fél 2 körül, kb. fél órányira a hegy tetejétől feladjuk. Nem jó így kezdeni egy vulkántúrákra kihegyezett utazást, de be kell lássuk, hogyha a többi tűzhányót abszolválni akarjuk, ezt a puklit most el kell engedjük.

Nicaragua Isla OmetepeSokáig küzdünk az elemekkel, de végül feladjuk

Naplementére érünk vissza a szállóhoz, ahol levakarjuk magunkról a sarat, majd a tegnapi ócska rizses halból kiindulva beülünk Santo Domingo egyetlen jó éttermébe, a Villa Paraisóba, ahol bár tíz dollár egy spagetti, inkább ez, mint az ehetetlen gallo pintójuk fele annyiért. Holnap visszatérünk a szárazföldre, aztán irány észak!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kitört a Masaya-vulkán, úgyhogy csapatunkkal meg is néztük jól. Előtte pedig csónakáztunk egyet a Granadát körülölelő szigetek között, és láthattuk, miként él a nicaraguai elit. Még mindig nagyon jó a vulkánok földjén.

Régebben San Carlosból Granadába eljutni maga volt a rémálom. Az ember vagy 15 órán ült a buszon és nyelte a port, vagy 10 órát a hajón és sugárban hányta le az előtte ülőt. Aztán 2014-ben egyszerre minden szenvedés véget ért, mivel megépült a sztráda Managuáig. A 15 órás út leharmadolódott, így a hajó is okafogyottá vált. Gondoltam, Cabo Reyjel kényelmesen visszacsónakázom a szárazföldre, kora délután pedig már Nicaragua legszebb városában, Granadában iszogatom a hűs Toñákat. Aztán kora reggel a csónakos azzal forráz le, hogy választások vannak, ezért jó eséllyel nem közlekednek a buszok, persze ha ettől még szeretném, ő eldob engem (és persze Anét is, aki a reggeli során bejelenti, hogy velem tart Granadába) San Carlosba. Muszáj vagyok menni, mert két nap múlva érkezik a Mirador csapat, úgyhogy hiába ráncolja a homlokát Cabo Rey, irány a szárazföld.

San Carlos valóban kihalt. Minden be van zárva, sehol egy lélek az utcákon. Kislattyogunk a pályaudvarra, ahonnan épp kikanyarodik egy busz, ami Juigalpába tart. Felpattanunk rá, és már robogunk is északnak. Illetve robognánk, ha a sofőr nem egy lajhár sebességével hajtaná a szakadt fémkasznit. Először azt hisszük, azért megyünk lassan, hogy az utcán lófráló embereket a jegyszedő meggyőzze, hogy jó ötlet pont ma, pont velük Juigalpába utazni (errefelé ez így szokás), de a másfél óra alatt megtett 15 kilométer után egészen nyilvánvalóvá válik mindenkinek, hogy a busz enyit tud és nem többet. Hogy mi a fenéért indultak neki egy ekkora távnak egy olyan busszal, amit már kettesbe sem lehet felváltani, csak ők tudják, mindenesetre Laurel Galánnál a gépszörny végleg megadja magát. A népek nem hisztiznek, végülis 2014-ig a 15 km/órás átlagsebesség teljesen normális volt errefelé.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánHiába van új út, ha a busz lerobban

Egy órán át szerelik, de a helyzet menthetetlen. Közlik, valószínűleg két órával utánunk elindult egy másik járat, amire fel tudnak minket tenni, és persze vannak akkora urak, hogy a jegyért nem kell pluszba fizetnünk. Mázlink van, befut a remélt járat, amivel sikerül egészen Juigalpáig eljutnunk. Itt átszállunk egy managuai járatra (méghogy választások idején nincs tömegközlekedés), de az annyira teli van, hogy egy jó darabon állva kell Anéval utazzunk. Az út egészen idáig nem volt valami izgalmas, Juigalpa mögött azonban feltűnik az Amerrisque-hegység, ami már 2009-ben is megbabonázott. Egyszer biztos, hogy ide eljövök túrázni.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán       A fotó nem adja vissza, de a háttérben húzódó Amerrisque-hegység varázslatos hely

A managuai busz Tipitapában rak le minket. Késő van, már megy le a nap, Tipitapa pedig minden, csak nem biztonságos ebben az órában egy hátizsákos turista számára. Forgolódunk, honnan indulhat busz Granadába, közben betalál minket pár nagyon durván bekarmolt srác (pedig választások idején nem is lehet piát kapni), de mielőtt nagyon szemet szúrnánk, szerencsére befut egy alaposan telepakolt masayai busz. Jó lesz. Ennél, ami itt van, minden jobb. Ezen is kénytelenek vagyunk ácsorogni, ahogy azon a buszon is, ami Masayából visz minket Granadáig. Reggel 8-kor indultunk és este 8-ra érkeztünk meg. Még jó, hogy az új útnak hála ez maximum öt órát vesz igénybe. 

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánÉjszakai Granada

Anéval ugyanarra a szállóra igyekszünk, ahol tavaly Erivel is megaludtunk. A dormban rajtunk kívül van egy argentin srác, aki a nap 24 órájában gyakorol a gitárján. Szegénynek az is kevés lenne, ha egy nap 48 órából állna. Szerencsére csak egyetlen éjszakát kell itt kihúzzak, mert másnap átköltözöm arra a szállóra, ahol a csapattal fogok megszállni. Reggel búcsút intek Anénak, akinek mostantól egyedül kell elboldogulnia Nicaraguában. Biztos talál majd mást maga mellé, akinek lyukat tud beszélni a hasába.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánGranada továbbra is gyönyörű

Ami jó hír, hogy a granadai katedrális belső felújítását befejezték. A templom új freskókat kapott, bár nehezemre esik elhinni, hogy a mázolmányt komolyan gondolták. Az első freskóról az Ablak-Zsiráf jut eszembe, de mikor Michelangelo Ádám teremtése jön velem szembe naiv újraértelmezésben, elfog a röhögőgörcs. Sokkal inkább a solentinamei festészet, mint ez.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánHogy lehet ilyen freskót csinálni egy katedrálisban?

A csapat éjjel érkezik a managuai repülőtérre. A Granadába vezető úton féltávnál feltűnik a Masaya-vulkán, ami felett vöröslik az ég alja. Hosszú idő után pár hete ismét aktív lett a tűzhányó, mindenki annyira lázba jön, hogy azonnal döntés születik: holnap este irány a vulkán teteje.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánÉletkép Granadából

A program szerint délelőtt a Mombachóra vagyunk hivatalosak, az azonban napok óta felhőben áll. Bár körbejárjuk a kráterét, túl sok mindent nem látunk. Pár ködös képen kívül nem sikerül semmit sem lőnünk, így hamar elunjuk a dolgot, és visszatérünk Granadába.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánMűvészi kép a Mombachóról

A Mombacho 20 ezer évvel ezelőtt szétrobbant, a vulkáni anyag pedig a Nicaragua-tóban rakódott le. Ezekből 365 apró sziget született, amiket nem túl nagy fantáziával Las Ilsetasnak (magyarul: szigetecskék) neveztek el. Ma a legtöbb sziget magántulajdonban van, csak a legelső tartozik Granadához, ezen ugyanis egy erőd áll, a San Pablo. Az épület nagyon pici, ráadásul tömve van turistával, ezért nem szállunk ki rajta, csak körbecsónakázzuk.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánGranada szigeteit ezekkel a csónakokkal lehet elérni

Ami mögötte van, az sokkal érdekesebb. Csónakosunk egyesével bemutatja a szigeteket, amiket nicaraguai és külföldi milliomosok tulajdonolnak. Látjuk azt a szigetet, amin a Somoza-család villája tornyosul, de van itt háza az ország legnagyobb kávétermelőjének, a Costa Rica-i elnöknek, énekeseknek és színészeknek is.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán   Las Isletast milliomosok lakják

Csónaktúránkat a Majmok szigetén fejezzük be, ami lakatlan, illetve egy pókmajomcsalád lakja. Van belőlük vagy egy tucat, állítólag cirkuszoktól és állatkereskedőktől kobozták el őket. A sziget egyetlen nem pókmajma Michael, ami Michael Jacksonról kapta a nevét, és egy fehérarcú csuklyásmajom. Vicces.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánPókmajmok lakják a Majmok szigetét

Lemegy a nap, mi pedig beülünk egy kisbuszba, ami a Masaya-vulkán bejáratához szállít minket. Iszonyatos a sor, boldog-boldogtalan látni kívánja a lávát, ami pár hete gyűlik a tűzhányó kráterében.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán    Ott a láva!

Legalább egy órán át állunk a sorban, mire bejutunk, odafent ráadásul negyed óránál tovább nem engednek időzni. Mindenki lökdösődik, keresi a legjobb helyet, de nem nagyon találja, ugyanis a kilátóból nem látható a kráter alja. Aztán egy kiszögellésről csak megpillantom a lávát, de azért ezt nehéz igazi lávaélménynek nevezni.

Ami viszont izgalmas, az a kráter túloldalán megjelenő arc, amit a parkőrök az ördög manifesztációjának tartanak. Ők azt mondják, nem véletlen, hogy pont a Masayánál jelent meg az ördög, hiszen a vulkánt már az itt élő indiánok is az alvilág kapujának tartották, később pedig a konkvisztádorok is a pokol szájaként emlegették feljegyzéseikben.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánMaga az ördög jelenik meg a vulkáni kráterben

Negyed óra elteltével minket is lezavarnak a hegyről, mert érkezik a következő eresztés, és ez így megy minden éjszaka, mióta a vulkán ismét aktív. Visszatérünk granadai szállásunkra, ahol semmi másra nem vágyunk, csak egy hűsítő csobbanásra a medencében, no meg néhány pohárka Flor de Cañára...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Van néhány sziget a Nicaragua-tó közepén, ahol parasztok és halászok úgy döntöttek, festeni fognak. Azért ezt a hobbit választották, mert a Somoza-diktatúrának hála olvasni sajnos nem tanultak meg. Egy marxista pap (!!!), bizonyos Ernesto Calderon művésztelepet hozott létre a Solentiname-szigeteken, ami a politikai elnyomás elleni lázadás egyik jelképévé vált. Mára a solentinamei naiv festészet nem csak a szembenállás szimbóluma, hanem stílus is, aminél őszintébbet én még nem nagyon láttam. A Solentiname-szigetek teljesen elvarázsoltak.  

Mivel a Rio San Juanon már párszor végigcsónakáztam életem során, ezért visszatérek San Carlosba, ahol szeretném elkapni a délután 3-as csónakot azokra a Solentiname-szigetekre, amiken még soha nem jártam. Egyedül terveztem az utat, de nem meglepő módon Ane velem tart. Az ördög se gondolta, hogy mikor rábólintok a csónakázásra a Costa Rica-i Caño Negrón, akkor napokra megöröklöm a baszk lány társaságát, aki akár még szórakoztató is lehetne, ha nem beszélne folyton lyukat az ember hasába. Nem tudom miért, de a legtöbb spanyol, akit ismerek, heveny szófosásban szenved, mintha kötelezőnek éreznék a beszédet akkor is, ha a világon semmi közlendőjük nincsen. Ane is ilyen, képes akármiről órákon át hadoválni, mint első bálozó a lány WC-ben.

Szerencsére a szigetekre vezető csónakút elég szép ahhoz, hogy néhány percre ő se dumáljon, csak csendben figyeljen. A víztükröt mintha kifeszítették volna, ha nem tűnnének fel a háttérben a szigetek, nem tudnám megmondani, hogy merre van a fent és merre a lent. Aztán jön egy fuvallat, ami befodrozza a vízfelszínt, Ane pedig felszedi leesett állát, de csak addig, amíg levegőt vesz, és máris ömlik ismét belőle a szó. A fecsegését azzal zárom le, hogy csónakosunk felé fordulok, és arról érdeklődöm, hol tudnánk olcsón megszállni.

Nicaragua Solentiname-szigetek Elég jól néz ki a Nicaragua-tó

- A Mancarrón-szigeten van pár vendégház. Ha rám hallgattok, a Buen Amigóba mentek, szerintem az a legjobb. Nyolc dollár a szoba fejenként, és egész jó a konyhájuk.

Mi bajom lehet? Egy-két éjszakát bárhol kibírok, és hátha nem hazudik a fickó azt illetőleg, melyik a legjobb vendégház.

A Solentiname 36 szigetből áll, de ebből csak négy lakott. A többi sűrű esőerdővel borított vulkáni szirt, de csónakosunk - aki ugyanúgy Cabo Reynek hivatja magát, mint tette azt a kollégája Los Chilesben - azt meséli, hogy mind magántulajdonban van.

- Látjátok ott azt a szigetet? Na, azt egy német vette meg az 1990-es évek közepén mindössze 1000 dollárért. Most tudjátok mennyiért árulja? 40 000-ért - rázza a fejét.

Arra már rég rájöttem, hogyha 10-15 évvel ezelőtt lettem volna 35 éves, és lett volna 1000 dollárom, akkor mostanra jó eséllyel én is itt, Közép-Amerikában élnék. No, de akkor nem volt ennyi pénzem, most meg 40 000-em nincs, úgyhogy egy ideig még nem költözöm ide.

Nicaragua Solentiname-szigetekCsónakok Isla Mancarrónon

Közben feltűnik a Solentiname főszigete, Mancarrón. Kikötünk, de nem látok falut, csak néhány kósza épületet. Cabo Rey int, hogyha a Buen Amigót keressük, sétáljunk fel az ösvényen úgy 300 métert, és jobb kéz felől megtaláljuk a vendégházat. Így teszünk.

Az ösvény meredeken kanyarog fel a hegy oldalában. Elsőként jobbra feltűnik a templom, ami csak annyiban emlékeztet Isten házára, hogy az ablakai festett üvegből készültek. A következő épület a Hotel Mancarrón, amiről nem sokkal később megtudjuk, hogy a sziget legdrágább szálláshelye, és az itt élők erősen támadják amiatt, hogy kisajátítja a turizmust, vissza pedig szinte semmit nem csepegtet a közösségnek. Aztán megpillantjuk a Buen Amigót, ahol valóban sikerül 8 dollárért nem csak ágyat, de Anéval külön-külön szobát is kapnunk. Legalább éjszaka nem kell őt hallgatnom.

Nicaragua Solentiname-szigetek   Isla Mancarrón temploma

Solentiname nahuatl nyelven annyit jelent: a vendégek szigete. Nem tudom, hogy régen mi volt a helyzet, de a mára abszolút illik a név, mivel vagy egy tucat vendégház van abban a faluban, ahol mindössze 300-an laknak. Nem tart sokáig, amíg Anéval körbejárjuk a települést. Ellátogatunk a sziget múzeumába, ahol kiállítottak néhány szigeteken talált kerámiát, amiket a 9-14. század közé datálnak. Nem egy nagy tárlat, de van egy vendégkönyv, amiből megtudom, hogy az utolsó magyar 2014 decemberében járt erre. 

Nicaragua Solentiname-szigetekFurcsa kerámiákból sincs hiány a szigeten

Az igazat megvallva megértem, hogy nem jön ide sok turista (Anén és rajtam kívül csak két francia srác tartózkodik a szigeten), mert nem igazán van itt mit csinálni. A legizgalmasabbnak azt a házat találjuk, aminek teraszán egy fickó épp egy madarat farag ki balsafából, de ez sem köti le az ember figyelmét tovább, mint fél óra.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Aki nem szobáztatásból, az kézművességből próbál megélni

Solentiname két dologról híres: az egyik a polihisztor Ernesto Cardenal, a másik az általa létrehozott solentinamei művésztábor. A ma 92 éves Ernesto Cardenal granadai felsőosztálybeli családba született, egyetemi irodalmi tanulmányait Managuában, Mexikóvárosban és New Yorkban végezte. 1950-ben visszatért Nicaraguába, és részt vett az 1954-es Somoza elleni puccsban, ami után az Egysült Államokba menekült, ahol teológiai és egyházi tanulmányokba kezdett. 1965-ben tért vissza Nicaraguába, egy rövid granadai kitérő után a Solentiname-szigeteken kötött ki, mint pap. Az amerikabarát Somoza-diktatúra hatására kommunista ideológiát kezdett vallani, melynek eredményeképp kiadta Solentiname Evangéliumát, amiben hihetetlen módon mixeli Marx és Jézus tanait. A szigeteken ráébredt arra, hogy a vidéki nicaraguaiaknak nem sok fogalma van a világról, többségük se írni, se olvasni nem tud, és a világ változásaira semmilyen módon nem tudnak reagálni. Létrehozott hát egy művésztábort, ahol a halászok és földművesek a művészetet segítségül hívva nyitni tudtak a világ felé. A többnyire természetet ábrázoló képek révén új stílus született, a solentinamei naiv festészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekSolentiname híres a balsafából készült színes madarakról

Cardenal beállt a szandinisták mögé, aminek köszönhetően 1977-ben a Nemzeti Gárda felgyújtotta a művésztábort, elvéve az egyetlen esélyt a szigeten élőktől. Az atya Costa Ricába menekült, ahonnan két év múlva tért vissza, mint a szandinista párt kulturális minisztere. Ortegát egészen az 1990-es évekig támogatta, ezután azonban csalódottságában eltávolodott a politikától. 2006-ban vissza akarták rángatni, de Ortega mögé az 1980-as években elkövetett háborús bűnei miatt nem volt hajlandó ismét beállni. Az 1990-es évek óta a költészetnek és műveszeteknek él, jelölték irodalmi Nobel-díjra, és számtalan művészeti elismerést bezsebelt. És hogy mi lett a művésztáborral? Húsz évvel ezelőtt újraélesztették, és azóta is működik az Isla la Venadán.

Visszatérünk a szállásunkra, ahol ismét belebotlunk Cabo Reybe, aki egy függőágyban heverészve TV-t néz. Ügyesen marketingelte a Buen Amigót, mert mint utóbb kiderül, az övé. Egész este beszélgetünk vele arról, miként változott meg a sziget Cardenal művésztábora óta, és mit hozott az elmúlt évek turizmusa. 

Nicaragua Solentiname-szigetekMinden háznál van papagáj

- Ernesto Cardenalra nagyon büszkék vagyunk, de a mi korosztályunk még gyerek volt, mikor ő a szigeteken tevékenykedett - meséli az 50-es éveiben járó Cabo Rey - Az 1977-es gyújtogatásra tisztán emlékszem, utána néhány évig elég nehéz volt. Mindenkinek, az én családomnak is vissza kellett térnie a halászathoz, de hal nem sok volt a tóban. Valamikor 2000 körül változott meg minden, mikor az első gringók felfedezték maguknak a festményeinket. Azóta a művésztábor újra virágzik, bár tisztán megélhetést nem jelent senkinek.

Cabo Rey felajánlja, hogy holnap elvisz minket a művésztelepre Isla La Venadára, és egy kicsit többért átdob a Duende-barlanghoz, ahol láthatunk petroglifeket. Felkeressük a két francia srácot, hátha velünk tartanak, és sikerül a költségeket lefelezni, de ők sajnos visszautaznak a szárazföldre, így megint kettesben maradok Anéval.

Nicaragua Solentiname-szigetekMajomcsalád a róluk elnevezett szigeten

Útban az Isla La Venadára megállunk a Majmok-szigetén, ahol belebotlunk egy bőgőmajom családba. Kicsit odébb gémeket és kormoránokat látunk az ágakon ücsörögni. Hihetetlen, hogy amíg az innen alig 50 kilométerre található Ometepe-sziget milyen száraz és kiégett, addig ezek a szigetek mennyire zöldek és élettel teltek.

Nicaragua Solentiname-szigetek

Nicaragua Solentiname-szigetekKormoránok és gémek ücsörögnek a fákon

- Errefelé a víz sokkal melegebb, mint máshol a tavon. Azt mondják, a tó fenekén hőforrások vannak, azok melegítik fel - okoskodik Cabo Rey, miközben megérkezünk az Isla La Venada északi csücskébe, a Cueva del Duendéhez.

A barlang nem nagy, viszont annál izgalmasabb. A bejárat falát meghatározhatatlan korú, arcokat és spirálokat ábrázoló petroglifek sorakoznak.

Nicaragua Solentiname-szigetekPózolok a Duende-barlang petroglifjeivel

Odabenn koromsötét van, lámpánk nem lévén a fényképezőmön időközönként felvillanó vakuval próbálunk világítani. Ahogy mélyebbre hatolunk, úgy szűkül be a folyosó, ráadásul denevérek szárnycsapásaira leszünk figyelmesek. Aztán az egyik villanás után a képen több száz bőregér jelenik meg. Egészen félelmetes érzés így mászkálni a jófejek között.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Be mernél ide menni?

- A barlang Sisimique otthona - okít ki minket Cabo Rey, mikor visszaülünk a csónakba.
- Sisi... mi? - értetlenkedünk.
- Sisimique. Ő egy majomember, aki csak akkor jön ki az erdőből, ha nőt akar. Azt mondják, ha egy férfi megpillantja Sisimiquét, akkor vagy elviszi magával a nőjét, vagy valami rossz történik vele.
- És te láttad már ezt a Sisimiquét? - kíváncsiskodunk.
- Persze, kétszer is.
- És elvitte a feleséged?
- Sajnos nem - nevet.

Nicaragua Solentiname-szigetek Ilyen közel engednek magukhoz a denevérek

Átevickélünk a sziget túloldalára, ahol a művésztábor működik. Elsőként egy fiatal asszony házába nyerünk bebocsátást, aminek falain ott lógnak azok a festmények, amikről a szigetek oly híresek. Nem lehet fotózni, de én stikában azért lövök egy képet az egyik festményről, csakhogy a blogban meg tudjam mutatni, milyen csodálatos is a solentinamei naív művészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekEngem megbabonáz a solentinamei naiv festészet

Engem egészen magával ragadnak a színek, a formák, az, ahogy az itteniek látják a saját szigetüket. Vennék is tőlük képet, de sajnos annyiba kerül egy festmény, amennyibe húsz éve egy sziget került, 1000 dollárba. Lehet, 2035-ben ezek is 40 000-et érnek majd?

A szomszédos háznál egy nagyon öreg pár lakik és alkot. Az ő festményeik egyszerűbbek, kevésbé kidolgozottak, ha lehet így fogalmazni, primitívebbek. Ernesto Cardenal első tanítványai közül valók, azt mondják, a művészetnek hála éltek meg ilyen szép kort. Beszélgetünk velük egy keveset, mesélnek pár mondatban Cardenalról, de egyikük sem a szavak embere, inkább az ecseté és palettáé.

Nicaragua Solentiname-szigetek Erről szólnak a Solentiname-szigetek

Visszafelé még beugrunk a San Fernando szigetre, ahol Solentiname második legnagyobb települése látható. Kb. 200-an laknak a faluban, az összes ház egy gyönyörűen kialakított sétány mentén lett felépítve. Tudják a helyiek, hogyan lehet néhány virággal paradicsomivá varázsolni a környezetüket.

Nicaragua Solentiname-szigetek  San Fernando főútja

Az ösvény egy hotelhez, az Albergue Celentinaméhoz vezet, amit egy idős pár igazgat. Állítólag ez volt Solentiname első vendégháza. Mára kicsit lepukkant, de a kilátás az erkélyről egészen pazar. Ami tovább emeli a hely fényét, az a két igen jámbor arapapagáj, amik fel-alá mászkálnak a hotel területén. Erről a helyről is sugárzik a nyugalom, mint amúgy az egész szigetvilágról. Bár nincs sok mindent csinálni errefelé, bőven el tudnék még pár napot itt képzelni, csak hát jön a Mirador csapat, úgyhogy holnap Granadába kell érjek

Nicaragua Solentiname-szigetek     Az Albergue Celentiname a régmúltat idézi

Visszamegyünk a Buen Amigóba, ahová közben érkezett egy amerikai srác. Mikor megtudja, hogy magyar vagyok, felkiált:

- Pálinka! Egész elképesztő egy ital. Hogy ti azt hogy bírjátok meginni?!

Én sehogy. Én a rumot szeretem, úgyhogy este Anéval, a sráccal és Cabo Reyjel négyesben meg is iszunk egy üveggel. A srác odáig van Magyarországért, azt mondja, sehol olyan jókat nem evett, mint nálunk. Ebben speciel egyet tudok vele érteni. Jó lenne már enni valami hazait...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Hosszú idő után tértem vissza a nicaraguai El Castillóba, ami kevésbé ugyan, mint Nicaragua más részei, de változik. Az egykori spanyol erőd és az azt körülölelő kisváros Nicaragua rejtett csodája, amit ma nem a turistahordák, hanem az olajpálma fenyeget. Most még zseniális hely, de nem marad így örökre.  

Anéval átlépünk a határ nicaraguai oldalára, ami szemben a Costa Rica-i állomással egy minden igényt kielégítő csarnok pénzváltóval, kulturált mosdóval és egy bolttal, ahol harmad annyiba kerül a kóla, mint a túloldalon. Mivel a határátkelőt csak 2014-ben nyitották meg, a turisták többsége nem ismeri, pedig a Nicaragua-tó keleti partvidéke van olyan izgalmas, mint a nyugati.

A határ és a Rio San Juan közötti egykori mocsárvidéken az új útnak köszönhetően olajpálmaligeteket telepítettek. Érdekes, hogy alig tíz éve még senki nem látott üzletet a közép-amerikai pálmaolajban, mára azonban egykori banánültetvények helyén is pálmákat ültetnek. És kik teszik mindezt? A guatemalaiak. Bár Guatemala még nem tartozik a legnagyobb pálmaolaj-termelők közé, Közép-Amerika termőterületeinek jó része guatemalai cégek kezében van.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo    Ma még banánból van több, de nem lesz ez mindig így

Nincs a mezőgazdaságon belül mégegy olyan ágazat, ami akkora mértékben növekedne, mint a pálmaolajipar. A 2015-ös 12 %-os növekedést 2016-ban 21 %-os bővülés követte, ami csak Nicaraguában 33 millió dollár bevételt hozott. Az útnak hála 2018-ra évi 150 millió dollárt remélnek az új ligetektől, ami a nicaraguai GDP 1,5 %-át jelentené. A 19. század végi banánőrület óta nem volt olyan haszonnövény, ami ilyen rohamosan alakította volna át Nicaragua gazdaságát és - sajnos - természetes növénytakaróját. 

A Rio San Juan Közép-Amerika harmadik legnagyobb természetvédelmi területén, az Indio Maízon át csorog. Az útnak köszönhetően az olajpálmát telepítő vállalatok vészesen közel kerültek a sajátos ökoszisztémával rendelkező trópusi esőerdőkhöz. Félő, hogy az új beruházások visszafordíthatatlan károkat okoznak majd a természetben.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloMióta megépült a Santa Fé híd, megváltozott a környék

- Sokkal jobb itt az élet, mint volt pár éve - meséli egy mögöttünk ülő fickó a buszon azután, hogy megemlítem neki, 2009-ben ez a környék még nagyon nem így nézett ki - Mióta megépült az út, van értelme gazdálkodni. Korábban 15 órába telt Managuába jutni, ráadásul direkt erre a terepre felkészített kamionok tudtak csak az úton közlekedni. Senkinek nem jutott eszébe ültetvényeket létrehozni, de 2014-ben minden megváltozott. Azóta sokan költöztek ide, mert van munka, és egész jól megfizetik az embert.

San Carlos is megváltozott. A poros és veszélyes putriból egy egészen élhető, már-már turista szemmel is értékelhető kisváros lett. A Nicaragua-tó partján kialakítottak egy hangulatos sétányt, az utcákat leaszfaltozták, a házakat lefestették. Annak a munkásszállónak a helyén, ahol anno Erivel 100 córdobáért (kb. 4 dollár) megaludtunk, ma egy pláza áll. San Carlos ugyanúgy sokkol, mint tette azt tavaly San Andrés.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloRégen éjszaka nem mászkálták San Carlos utcáin, most pedig zajlik az élet

A parti sétánytól nem messze nyílt egy hostel. Itt szállunk meg Anéval, aki fejébe vette, hogy velem tart holnap El Castillóba. Értem én, hogy szegény egyedül utazó nőként el van veszve kicsit, de remélem, nem akar egész Granadáig kísérni.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloSzépen megújult San Carlos is

Amiért nagyon megéri San Carlosban megállni egy éjszakára, az a naplemente, amihez foghatót még életemben nem láttam. A Nicaragua-tó felett gyülekező felhők beleütköznek Costa Rica vulkáni vonulatába, felemelkednek, és a magasban viharfelhőket hoznak létre. A két különböző jellegű légtömeg izgalmas fényjátékot produkál; a vulkánok mögött vörösre festi az ég alját, a viharfelhők alatt pedig ezüst színűvé. Rajzolni sem lehetne szebbet, vagy száz képet lövök röpke húsz perc alatt.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo Ilyen naplemente egyszerűen nincs

Hallgatunk a hostelt üzemeltető fickóra, aki szerint 9-kor megy egy csónak El Castillóba, így reggel nem kapkodunk. A kikötőben persze megtudjuk, hogy csónak csak 8-kor és 10:30-kor van, úgyhogy ücsörgünk egy sort a felújított váróteremben. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo       A Rio San Juanon csónakázni mindig hatalmas élmény

Amit szeretek Nicaraguában, hogy a közlekedés - szemben a szállásokkal és kajaárakkal - szinte semmit nem drágult. Most is 5 dollár a jegy El Castillóba, mint 2009-ben, ami egy másfél órás csónakútért igen csak baráti. A Rio San Juan sajnos ugyancsak sokat változott. Korábban El Castillót trópusi esőerdők ölelték körbe, ma legelők és ültetvények. Mivel Sábalosba is vezet már földút, a Refugio Bartoláig tulajdonképpen leirtották az erdőket. Elég szomorú látvány, de hát ez a 21. század. Túl sok ember lát nagy üzletet az esőerdők felszámolásában, ezzel pedig nem igazán lehet semmit sem kezdeni.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo      El Castillo még most is meseszép

El Castillóba dél magasságában futunk be. A városka a dombtetőre épített erőddel és az azt körbevevő, karibi hangulatú házakkal egészen paradicsomi. Kikötünk, majd szállás után nézünk. Melany hospedajejában lelünk menedéket, ahol fejenként 10 dollárért kapunk ágyat. Anén és rajtam kívül van még két lengyel srác, de ennyi és nem több. El Castillo hiába csodaszép, nem sok turista téved erre, ami nekem jó, az országnak viszont kevésbé.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo      El Castillo látképe az erődből

El Castillót 1673-ban alapították a spanyolok azzal a céllal, hogy biztosítsák Granada biztonságát. A spanyol kereskedő- és hadihajók a Rio San Juanon felvitorlázva érték el Nicaragua leggazdagabb városát, az út azonban veszélyessé vált azután, hogy az angolok segítségével kikiálltották Nicaragua karib-tengeri partvidékén a Miskito Királyságot. A spanyol hajókat ettől kezdve nem csak angol és holland kalózok csáklyázták, hanem a miszkítók is. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo     Az erődöt 1675-ben építették

Az erődöt alig két év alatt húzták fel, de 1685-ben William Dampier már fel is gyújtotta. Ezzel megkezdődött El Castillo vesszőfutása, hiszen a következő száz évben vagy egy tucatszor esett el és fosztották ki. A legemlékezetesebb ütközet 1762. július 26. és augusztus 3. között zajlott. Néhány nappal korábban az erődöt irányító José de Herrera y Sotomayor meghalt egy trópusi betegségben, az erőd így védtelen maradt. Mikor ez az angolok tudomására jutott, William Lyttelton és csapata felhajóztak a Rio San Juanon, és megtámadták El Castillót. Az alig pár tucatnyi spanyol várvédő élére Herrera lánya, a 19 éves Rafaela állt, aki egy héten át küzdött az angolokkal. Erőfesztíéseit siker koronázta, mert az angolok végül feladták a harcot, és visszavonultak Jamaikára. Rafaela ezután férjhez ment egy nemes úrhoz Granadában, de mikor az meghalt, szegénysorsra jutott. Végül III. Károly spanyol király az El Castillónál teljesített szolgálataiért 1781-ben birtokot és örökös apanázst adományozott Rafaelának. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloSzáz év alatt egy tucatszor támadták meg El Castillót

Nem sokkal Rafaela hőstette után, 1780-ban végül sikerült az angoloknak elfoglalniuk az erődöt, ami kilenc hónapra elzárta a spanyol hajók útját Granada és a Karib-tenger között. A spanyolok 1781-ben visszafoglalták az erődöt, de a 19. század fordulóján, mikor a korona meggyengült, felszámolták a helyőrséget. Ezután El Castillo a nicaraguai esőerdők fogságába került, míg nem a 20. század elején ide is megérkezett a banánőrület. Telepesek érkeztek a folyón, akik beköltöztek az erőd mellé, kialakítva a kisváros mai arculatát.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloCsodaszép helyen építették fel az erődöt

Elég sok erődnél jártam már, hiszen többször is voltunk például Cartagenában, Portobelóban és San Lorenzóban, de mind közül El Castillo a nagy kedvenc. No nem azért, mert maga az erőd olyan lélegzetelállító lenne, mert nem az, hanem mert a helynek egészen varázslatos a hangulata. Hiába rendezkedett be El Castillo a turisták fogadására, azok egyelőre nem fedezték fel maguknak, így megmaradt Közép-Amerika egyik utolsó felfedezetlen csodájának. Az autómentes kis utcák, a meseszép karibi házikók és a hihetetlenül közvetlen helyiek nem csak élhető, de élvezhető hellyé teszik ezt az alig párezer fős települést.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo    Én háttérben a Rio San Juannal

Anével felmászunk az erődhöz, ahol rajtunk kívül nincs egy lélek sem. Szabadon fotózhatunk, élvezhetjük a kilátást a Rio San Juanra és az egyre ritkuló esőerdőre. Vacsorára eszünk egy halat egy helyi kifőzdében, amiről megtudjuk, hogy tengeri. 

- Alig van már hal a folyóban - panaszkodik a tulaj -, ezért kénytelenek vagyunk San Juan del Nortéból hozatni. 
- Miért nincs hal? - érdeklődünk.
- Nem tudni. Sokan azt mondják azért, mert néhány éve nekiállt a kormány széttúrni a folyó torkolatvidékét, hogy megépítse azt a nyomorult csatornát. Aztán persze nem lett belőle semmi, de sok mangrovét leirtottak, így a halak elhagyták a Rio San Juant.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloJófajta tengeri hal az esőerdő közepén

2010-ben a nicaraguai hadsereg egyszerűen bevonult a Costa Ricához tartozó Isla Caleróra azzal az ürüggyel, hogy 1857-ben tévedésből csatolták azt a déli szomszédhoz. A függetlenség kikiáltása után (1838) a deklaráció arról szólt, hogy a Rio San Juan 100 %-ban Nicaraguához tartozik, s mivel a sziget annak deltáját képezi, ezért a 150 km2 területű, főként mangrovéval borított szigetet illene visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának, Nicaraguának.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloNyugalom árad El Castillóból

Hogy miért történt mindez pont 2010-ben? Hát azért, mert 2009 végén az oroszok ismét bedobták a csatornaépítés tervét, ehhez azonban annektálni kellett a szigetet. Mivel az akció nemzetközi konfliktushoz vezetett, az oroszok végül elálltak a tervtől, így az incidens pár hónapon belül, vérontás nélkül véget ért. Azt elérték, hogy abban a rövid időben, amíg a nicaraguai hadsereg a szigeten strázsált, munkagépek lepjék el a tengerpartot, amik széttúrták a mangrovékat. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo       A 19. század óta várnak a nicaraguaiak arra, hogy a csatorna megépüljön

A Rio San Juanon valószínűleg soha nem épül csatorna. Újabban egy kínai milliárdos, bizonyos Wang Jing az, aki csatornaépítésről beszél, de ő a projektet Punta Gordánál képzeli el. A szakértők az építkezést kivitelezhetetlennek tartják, mivel majd 150 kilométeres földhidat kéne átvágni, amire nem csak Wang Jing, de valószínűleg Kína pénze is kevés lenne. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloHolnap is csatornamentes napra ébred El Castillo

Reményeim szerint El Castillót még sokáig láthatjuk olyannak, amilyen. A rombolást valószínűleg nem a csatornaépítők fogják elvégezni, hanem a pálmaolaj-termelők és azok a hátizsákosok, akik nemsokára ezrével lepik majd el ennek a paradicsomnak az utcáit.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kevés olyan nemzeti park maradt Costa Ricában, ahol még nem jártam, a Caño Negro egészen mostanáig közéjük tartozott. Nem olcsó mulatság Közép-Amerika legnagyobb mocsárvidékén csónakázni, de hála egy baszk útitársnak, 25 dollárból megúsztam. Ennyit egészen biztosan megért. 

Rövid európai kitérő után vissza kell térjek Közép-Amerikába, mivel nemsokára érkezik Nicaraguába egy csapat, akikkel vulkánokat fogunk mászni. Mivel Costa Ricába sokkal olcsóbb volt a repülőjegy, így San Joséba érkezem, ahonnan terveim szerint néhány nap leforgása alatt busszal jutok majd el Granadába.

A gépem elég későn, 11 után landol, ezért nem a főváros, hanem Alajuela felé veszem az irányt, ahol van két hostel a későn érkezők számára. Másfél éve a Cala Inn B&B nevű helyen töltöttem az éjszakákat, ami elég lepukkant volt, viszont nyugodt és meglepően olcsó. Most is ide taxizom, azonban tele vannak, így kénytelen vagyok a partihostelnek számító Backpackersben szállás után kuncsorogni. 12 dollár egy ágy a 12 fős hálóteremben, ahol nagyobb a forgalom, mint a Keleti pályaudvaron. Egy percet nem alszom, de legalább nem kellett az első éjszakámat a parkban tölteni.

Colónt kell váltsak, de ez Alajuelában szinte képtelenség. Mindössze két banknál van pénzváltási lehetőség, de azok előtt - fizetésnap lévén - kígyóznak a sorok. A reptéren váltottam egy keveset, így buszjegyre San Carlosig még futja, de továbbutazásra, kajára és szállásra már nem. Ettől függetlenül kibaktatok a hondurasi viszonyokat is alulmúló alajuelai pályaudvarra, és felülök egy északnak tartó járatra. Egy sportcipőkkel házaló nicaraguai srác mellett ülök le, aki két nagy zsák kínai csukát visz San Carlosba, majd utána megy haza bevásárolni, így jól jön neki a valuta, úgyhogy sikerül nála váltanom 80 dollárnyi colónt. Ennyiből csak kijön a következő két nap.

San Carlosban buszt váltok. Costa Ricában Közép-Amerika többi országától eltérően van menetrend, ezért a busz nem akkor indul, mikor megtelik, ami azt jelenti, hogy ücsöröghetek jó egy órán át a terminálon. Ez legalább kulturált, viszont iszonyú zsúfolt, a buszsofőrök pedig valamilyen oknál fogva nem kapcsolják le a motort, így mindenki fuldoklik a benzingőztől. Hogy ez a mentalitás miként fér össze Costa Rica azon törekvéseivel, hogy ők legyenek a Föld legzöldebb országa, nem tudom.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro   Los Chiles unalmas, jelentéktelen falu

Az út San Carlosból Los Chilesbe unalmas. Ez az országrész Costa Rica első számú mezőgazdasági területe, minden irányba cukornád-, ananász-, olajpálma- és banánültetvényeket lehet látni. Az út majd három órán át tart az apró faluba, ahová csak kevés turista érkezik, lévén aki itt kel át a határon, az a Nicaragua-tó túloldalán találja magát, ahonnan komplikált visszatalálni a gringó ösvényre. Los Chilesbe egy dolog miatt mégis érdemes tenni egy kitérőt, ez pedig nem más, mint a Caño Negro Nemzeti Park.

Szállás után nézek, de a hátizsákosok hiánya miatt errefelé nincsenek hostelek, csak munkás szállók valamint egy package turistákra berendezkedett, eléggé túlárazott hotel. 48 órája nem aludtam, úgyhogy ezúttal nem érdekel a napi budget, maradok a hotelben 32 dollárért. A recepción azután érdeklődöm, miként kaphatnék csónakot a nemzeti parkba, de azt mondják, a La Fortunából érkező csoportokhoz újabban nem lehet csatlakozni, ezért egyetlen opció, ha bérlek egyet a kikötőben. Lesétálok hát annak a folyónak a partjára, ami táplálja a Caño Negro mocsárvidékét, és próbálok valamit kialkudni. 50 dollár alatt senki nem áll velem szóba, így hagyom a dolgot. Sétálok egyet a falut körülvevő erdőkben, ahol látok pár bőgőmajmot, majd visszatérek a szállómra, és korán nyugovóra térek.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro     50 dollár alatt nincs csónak a Caño Negróba

Reggel a kikötő felé veszem az irányt, de alig hogy kirakom a lábam a hotel ajtaján, valaki az emeletről azonnal utánam kiabál.

- Te vagy az a csíkos gatyás, akiről meséltek nekem. Ne menj sehová! Mindjárt lemegyek - iramodik utánam a spanyol akcentussal hadaró csaj - Ane vagyok Baszkföldről. A hotelben mondták, hogy van a faluban egy srác, aki szeretne eljutni a nemzeti parkba. Tegnap este óta téged kereslek, mert én is a nemzeti parkba tartok. Nem bánod, ha csatlakozom?

Miért bánnám? Ha le tudjuk felezni egy csónak árát, már jó. Pár perc elteltével már együtt bóklászunk a kikötőben, hátha találunk egy csónakost. Végül a magát egyszerűen csak Caboreynek (magyarul: Főnökkirály) hivató 60 év körüli fickóra esik a választásunk, aki a már tegnap is mondott 50 dollárért cserébe vállalja, hogy két órán át csónakázik velünk a mocsárvidéken.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro Ilyen csónakokkal lehet körbejárni a nemzeti parkot

Az út eleje nem túl izgalmas, így van időnk összeismerkedni Anéval, aki bár baszknak tartja magát, anyai ágon teljesen, apai ágon pedig félig spanyol. Úgy volt, hogy a barátjával utazgat Costa Ricában és Nicaraguában egy hónapon keresztül, de a srác a munkája miatt végül nem tudott vele tartani. Ane viszont nem akarta bukni a repülőjegyét és a szabadságát, úgyhogy eljött egyedül.

Az első néhány állatra jó tíz percet kell várjunk. Anhingák, magyarul kígyónyakúmadarak sütkéreznek a folyó partján. Az anhingák a kormoránokhoz hasonlóan sok időt töltenek a víz alatt halakat hajkurászva, mely során rendesen eláznak, így lakmározás után felmásznak a fák ágaira és ott szárítkoznak.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroAnhingák, vagyis kígyónyakúmadarak

Kicsit odébb fecskéket pillantunk meg, amint a víz felszínén kapkodják össze a szúnyogokat és a sandflyokat. Érdekes, hogy amint csónakkal közel kerülünk hozzájuk, nem tovaszállnak, hanem leülnek egy közeli, vízből kilógó fatörzsre, és onnan bámulnak minket.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroKözel engednek magukhoz a fecskék

Jó fél óra is eltelik, mire megjelennek az első baziliszkuszok, vagy ahogy errefelé nevezik őket, Jézus Krisztus gyíkok. Nevüket arról kapták, hogy hüllő létükre képesek a vízen járni. Ezek sem félnek tőlünk, egészen jó képeket sikerül lőnöm róluk.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroPózolnak a baziliszkuszok

Az egyik fa törzsén kiszúr Caborey pár zsákszárnyú denevért. Ennek a fajnak két jellemzője van, az egyik, hogy a hátukon végigfut két hullámos fehér vonal, a másik, hogy nem barlangban vagy sötét zugban rejtőznek el napközben, hanem a fák törzsein lógnak beleolvadva a környezetükbe.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroSzinte észrevehetetlenek

Csónaktúránk vége felé majmokat is sikerül fotóznunk, ráadásul a halál unalmas bőgőmajmok után végre megpillantunk egy pókmajomcsaládot is.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroBőgőmajmot már rengetegszer, pókmajmot viszont elég ritkán láttam Costa Ricában

Slusszpoénként összefutunk néhány kajmánnal is. A kajmán annyiban különbözik az amúgy Közép-Amerikában is őshonos krokodiltól, hogy kisebb nála, a szemei pedig a feje szélén helyezkednek el. Ettől kevésbé tűnnek kegyetlennek, méretük miatt amúgy sem veszélyesek az emberre.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro       A kajmánok legfeljebb 2-3 méteresre nőnek, így nem veszélyesek az emberre

Délben már vissza is érünk Los Chilesbe, ahol sem Ane, sem én nem akarunk továbbidőzni. A baszk lány is Nicaraguába tart, így együtt várjuk meg a délutáni esőben azt a buszt, ami a határra közlekedik. 2009-ben Erivel már jártunk erre, akkor Nicaraguába még csak csónakkal lehetett átjutni, mostanra azonban megépült a híd a Rio San Juan felett, így közúton is át lehet kelni a két ország között

Szemben Peñas Blancasszal errefelé szinte semmilyen forgalom nincsen, így elég gyorsan sikerül átjununk Nicaraguába. Persze a 7 dollár kilépési és 12 dollár belépési illetéket itt is be kell fizetni, csak hogy a turistának legyen egy kis rossz szájíze. No mindegy, irány San Carlos!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Minden állatkertet zárjanak be most! Utoljára tíz évesen tudtam élvezni az ilyen létesítményeket, azóta a gyomrom felfordul, ha egybe is be kell tegyem a lábam. Sajnos elkövetjük azt a hibát, hogy utolsó Kolumbiában töltött napunkon betérünk a Santa Cruz Állatkertbe, ami kiveri nálam a biztosítékot. Imádom ezt az országot, de azért itt is vannak idegesítő dolgok. Például az, hogy elfelejtenek szólni, hogyha tovább maradsz három hónapnál, akkor a reptéren le fognak rántani pénzzel. Mindettől függetlenül Kolumbia a Föld legzseniálisabb országa. 

Utolsó nap Kolumbiában. Nehéz lesz a búcsú, mert ettől az országtól kaptuk az elmúlt négy év utazásainak legnagyobb élményeit. Amit a Los Llanos és az eldugott andoki falvak adtak, azt sehol máshol nem kaptuk volna meg. Az emberek egyszerűen varázslatossá teszik Kolumbiát. Biztos, hogy még ezerszer visszatérünk ide, ki tudja, talán még ide is költözünk, persze csak akkor, ha már körbeutaztuk a Földet.

A repülőnk holnap indul, de nem akarunk Bogotában héderelni, hiszen szinte már minden utcasarkot ismerünk (mondjuk elég nagyképű kijelentés ez egy 9 milliós város esetében), ezért a déli terminálon felülünk egy San Antonio del Tequendamába tartó buszra abban a reményben, hogy láthatjuk Bogotá utolsó nagy nevezetességét, a Tequendama-vízesést, ami nem csak szép, de tőle nem messze ott áll az a szellemhotel, amiről minden lájkvadász oldal ír havi rendszerességgel. 

A zuhatag sajnos már messziről szaglik. 1940-ben Bogotától délre létrehozták a Muña-víztározót, a főváros szennyvizét pedig beleengedték abba a Rio Bogotába, ami a vízesést táplálja. Azóta a Salto Tequendama iszonyatosan büdös, a buszon mindenki kendőt tart az orra elé. A szagnak hála nem sokkal később bezárt a vízeséshez közel fekvő hotel, ami az elmúlt évtizedekben szellemtörténetekkel táplálta az urbán legendákat. 

Mikor az enyészeté lett az épület, a bogotái öngyilkosok előszeretettel látogatták, mivel alatta mély szakadék tátong. 2010-ig állítólag évente több mint ötvenen vetették itt a mélybe magukat, s mivel a testeket a legtöbbször nem találták meg a hatóságok, az emberek szellemtörténeteket kezdtek kreálni.

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés Nem láttuk a Tequendama-vízesést a ködtől, kicsit lejjebb azonban mesés a táj

A hotelt 2014-ben felújították, azóta öngyilkosok helyett turisták látogatják a helyszínt nem csak a vízesés és a régi hotel szépsége, de a szellemtörténetek miatt is. Azért, hogy megtudjuk, miért volt olyan népszerű a hotel előtti kilátó az öngyilkosok körében, le se kell szálljunk a buszról. A Tequendama-vízesés völgyében általában akkora a köd, hogy az ember az orráig sem lát el, így az öngyilkosokat nem tudta visszatartani a tériszony. Azokat a képeket, amiket a zuhatagról és a hotelről  közzé tesznek, az év azon ritka napjain készítik, amikor pár perc erejéig felemelkedik a völgyről a ködtakaró. Most is olyan sűrű, hogy szólunk a sofőrnek, miattunk meg ne álljon (a vízesést majd megnézzük legközelebb), inkább menjünk egyenesen San Antonióba, hátha ott kicsit tisztább az idő.

Tisztább. San Antonio 1500 méter magasan fekszik, a felhők szintje alatt. Azonban így se látunk túl sok mindent, mivel San Antonio igen apró és egyáltalán nem látványos. Beülünk egy lulóra az egyik sarki pékségbe, majd a következő busszal visszaindulunk Bogotába. 

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés  San Antonio del Tequendama halálosan jelentéktelen

Idefelé láttunk egy állatkertet, amit Santa Cruznak hívnak, úgyhogy teszünk egy kitérőt, nehogy túl hamar hamar véget érjen a nap. Bár ne tennénk! Ezerszer megfogadtuk már, hogy nem megyünk állatkertbe, mert minden ilyen létesítményben szenvednek az állatok, mégis elcsábulunk olykor. A pillangókertekkel és terráriumokkal nincsen bajom, de amikor meglátok egy medvét vagy jaguárt húsz négyzetméterre bezárva, undorodni kezdek az emberektől. Lövünk pár képet az állatokról, de csak azért, hogy lássa mindenki, milyen szomorúság van a tekintetükben. A többségükhöz volt szerencsénk a természetben, higgyétek el, ott nem így néznek ki. Ha tehetném, minden állatkertet bezáratnék a Földön, az ott élő, a természetet már hírből sem ismerő állatokat pedig olyan helyre szállítanám, mint például az ecuadori AmaZoonico.

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés       A Santa Cruz Állatkertben minden állat tekintete szomorú

Az elmúlt négy hónap maga volt a csoda, emellett az állatkert mellett nem tudnék túl sok helyszínt említeni, ami csalódást okozott volna. Talán egy-két várost lehet kihagyni egy kolumbiai utazásból, amúgy teljesen mindegy, merre tart az ember, egészen biztos jó helyen köt ki.

Másnap kitaxizunk a repülőtérre, ahol ér minket egy kis meglepetés. Másfél hónappal ezelőtt, mikor meghosszabbítottam a kolumbiai tartózkodásomat, elfelejtettek szólni, hogy kilépéskor plusz illetéket kell fizessek. 120 000 pesóra, kicsit több mint 40 dollárra rántanak le a szervek, ami azért nem túl kellemes. Hőbörögve hagyom el az imádott Kolumbiát, pedig az ilyesmi könnyen elkerülhető, ha előre szólnak az embernek, hogy ez vár rá, ha tovább akar maradni 90 napnál. Őszintén szólva, maradnék én, akár örökre is.

Felszállunk a gépre, és irány Európa, de csak egy rövid ideig. Nemsokára érkezünk vissza Costa Ricába...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Villeta hosszú idő után az első olyan település volt Kolumbiában, ahol nem éreztük magunkat biztonságban. Nem is maradtunk sokáig, inkább felkerestük az ország egyik leghíresebb vadvízi központját, Tobiát, ahol bár nem raftingoltunk, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Kolumbia ezen része nem annyira látványos, de nem is kell minden nap csúcsélmény. 

Négy napunk maradt még Kolumbiára, így itt az ideje visszatérni Bogotába. Nem akarunk kapkodni, így lépésről lépésre haladunk, első megállónkat Villetában tartjuk. A Guaduas-Villeta szakaszon mai napig a maffia irányítja a tömegközlekedést, így a két település között nincsen közvetlen járat. Hiába van új út, a buszoknak mindkét irányból jőve meg kell állniuk az Alto de Trigo nevezetű hágóban, és az utasoknak át kell szállniuk egy másik járműre. 

Alto de Trigo pont úgy néz ki, mint amit a maffia irányít. Koszos buszbeállók rengeteg rossz arcú semmirekellővel, akik nem nézik jó szemmel, hogy erre vetett minket a sors. Barranquilla és Guapí kivételével eddig még sehol nem éreztem magunkat veszélyben Kolumbiában, de ez a hely sajnos fel kell iratkozzon a listára. Szerencsére a távolsági buszközlekedésből már kiszállt a maffia, így aki Bogotából közvetlenül érkezik, annak itt nem kell megállnia, csak a helyi járatok sofőrjeit és utasait vegzálják.

Szerencsére gyorsan indul egy campero (platós dzsip), így nem kell sokáig tűrnünk a szúrós tekinteteket. Az út Villetába egészen mesés, csak nagyon lassú, mivel ezen a szakaszon az autópálya sima autóúttá szűkűl, ezért az öszvérnek gúnyolt nyerges vontatók mögött csak lépésben haladunk.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaVilleta főtere hangulatos, de attól még a város nem egy turistabarát hely

Villetát nem látogatják külföldi turisták, az igazat megvallva nincs is nagyon miért. Van egy szép, hatalmas fákkal árnyékolt főtere, valamint egy vízesés innen nem messze, de ezt kb. mindegyik kolumbiai kisváros tudja. Szállást is csak szenvedések árán találunk, mivel a legtöbb helyről elzavarnak minket arra hivatkozva, hogy nincs jogosultságuk külföldi vendégeket fogadni, mert ahhoz külön engedélyt kell kérniük az idegenrendészettől. A tizedik hotel recepciósa végül belemegy a játékba, de csak azért, mert pont tegnap kaptak ellenőrzést, és így jó eséllyel elkerülik, hogy ma is betérjenek hozzájuk a szervek. 

- Sokat azért ne legyetek a teraszon, nem akarunk büntetést fizetni. Ja, és csak egyetlen éjszakát maradhattok - hagyja meg a Kolumbiában ritkának számító vörös, göndör hajú recepciós csaj. 

Érdekes, hogy ezzel a problémakörrel eddig nem találkoztunk Kolumbiában, de könnyen lehet, hogy a maffia miatt Villetára más szabályok vonatkoznak. Nem véletlen, hogy ez az egyetlen hely, ahol főtéren masírozó katonákkal találkozunk, mintha azt akarnák hirdetni, hogy errefelé még nincs minden rendben. Ilyen katonai jelenlétet sem Tamarában, sem Villaricában nem tapasztaltunk, pedig ez a két település valóban szerepelt a gerillák térképein, Villeta azonban se nem drogközpont, se nem smaragdbánya.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaVilleta nem tűnik biztonságosnak, valószínűleg nem is az

Ettől függetlenül délután nyakunkba vesszük a várost, és alaposan körbejárjuk. Többek között elsétálunk a Salto de los Micoshoz is, ami a város északi végében fekszik a Villeta-Bogotá autópálya túloldalán. Egy szegényes kinézetű favellán kell átsétáljunk, ami nem tűnik túl biztonságosnak, de az emberek itt is nagyokat köszönnek nekünk, és szívesen útba igazítanak. A patakmedert követve kelünk át az autópálya alatt, majd egy elhanyagolt erdei ösvényen gyaloglunk tovább. Elég elhagyatott és szemetes a környék, ezért úgy döntünk, lövünk egy fotót és megyünk is vissza, mert nem kell a baj így a végén.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaÚtban a Salto de los Micoshoz egy lezárt függőhídon is át kell keljünk

A zuhatag előtt ismét át kell keljünk a folyón, de a függőhíd iszonyatos állapotban van. Hiába zárták le, mi átkelünk rajta, de csak egyesével és erősen kapaszkodva, nehogy pont alattunk gondolja úgy, hogy leszakad. Végül elérjük a vízesést, ami nem nagy, és még csak nem is túl látványos, így gyorsan kereket oldunk. Az ösvényen összefutunk egy bevert fejű, bicskás suhanccal, aki hosszú ideig néz utánunk. Valószínűleg csak azért nem jön nekünk, mert annyira leszedálta magát fűvel, hogy állni is alig bír.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaSalto de los Micos

Villeta nem egy pozitív hely, így másnap továbbállunk. Moncsiéknál van jelenésünk az este, de még szeretnénk útba ejteni Tobiát, amiről csak annyit tudunk, hogy hétvégente ide járnak a bogotáiak raftingolni. Mivel hétköznap van, naponta csak két busz indul, így délelőtt 11-ig ücsöröghetünk a váróban. A falut úgy fél óra alatt érjük el, a sofőrünk elmondása szerint pedig innen csak egyetlen módon távozhatunk, ha délután 4-kor visszatérünk vele Villetába. Nem fűlik hozzá a fogunk, így betérünk Tobia kocsmájába, ahol azzal nyugtatnak minket, hogy pontban egykor megy egy iskolabusz a közeli Nimaimába, a sofőr biztosan elvisz minket is. Nagy zsákjainkat lepakoljuk az ivóban, majd elindulunk körbejárni a környéket.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaTobia az ország rafting központja

Tobia szép helyen fekszik, de ha az ember nem akar raftingolni, akkor elég korán unatkozni kezd. Márpediglen minket nem igazán érdekel a rafting, így húsz perc téblábolás után kérdőn tesszük szét a kezünket: merre tovább? Lesétálunk a Rio Negro partjára, ahol feltűnik egy régóta nem használt sín. E mentén kezdünk kisétálni a faluból, és de jól tesszük, mivel a Rio Negro Tobiától pár száz méterre egy izgalmas szurdokvölgyet alakított ki.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La Vega       A Rio Negro szűk kanyonban folyik tovább

Mint később megtudjuk, a 19. században fekete ültetvényesekkel építették meg a vasutat Útica és Villeta között, hogy az előbbiben termesztett haszonnövényeket könnyebben tudják Bogotába szállítani. A síneket több mint 50 éve nem használják, a hegy sok helyen rászakadt a vágányra.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La Vega       A sziklák alatt ott van a régi sín

Átkelünk pár alagúton, amiknek egy része beszakadt, de olyat is látunk, hogy a betonfal oldalán cseppkövek jelentek meg.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaCseppkő nem csak barlangban jöhet létre

Az élővilág a kanyonban fantasztikus. Furcsa pozsgásokat és érdekes virágokat látunk, de összefutunk egy papagájrajjal és néhány pocsolyában lubickoló békával is. 

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La Vega

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaTobia környékén sok szép állatot látni

Egyre visszasétálunk a faluba, ahol már vár ránk az iskolabusz. A sofőr azt mondja, hivatalból nem vihet idegeneket, de most az egyszer kivételt tesz. Attól félünk, hogy cserébe jól lehúz majd pénzzel, de nem ez történik. Nimaimába érve a sofőr közli, hogy a buszútért nem fogadhat el egy fillért sem, mert azt az iskolásoknak az önkormányzat tartja fenn, és ingyenes minden diáknak. Mi ugyan már elég régóta nem vagyunk diákok, de ez egy percig nem érdekli; ingyen utaztunk idáig.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaVisszafelé belebotlottunk egy jófejbe, aki egész a faluig kísért minket

Az Andok ezen részét régen sűrű köderdők borították, amik lehetetlenné tették a közlekedést az itt élő indiánoknak. A 17. század közepéig, amíg a spanyolok ki nem alakítottak minden völgyben egy villát, az indiánok egymástól elszeparálva éltek. Egymás nyelvét nem nagyon értették, Nimaimát a nimaimák, a közeli Nocaimát a nocaimák, Sasaimát pedig a sasaimák lakták. A tudomány szerint mindegyik nyelv a panchéval volt rokonítható, ami pedig ahhoz a chibcha nyelvcsaládhoz tartozott, ami az összes indiánnyelvet magába foglalja a Karib-szigetektől egész Amazóniáig. Az én véleményem az, hogy a nyelvészeknek valójában fogalmuk nincsen az indiántörzsek rokoni kapcsolatairól, olyan lingviszta pedig nincs a Földön, aki képes lenne összehasonlító elemzést készíteni a több száz indián dialektusról. Egy asháninkát hallgatva az embernek nem jut eszébe az arhuaco vagy tawahka nyelv, mert annyira mások, hogyha volt is valaha egymáshoz közük, az évezredekben mérhető csak.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaNimaimát ma már nem lakják indiánok

Nimaimából elég sűrűn indulnak buszok La Vegába, ahová sikerül befutnunk délután 4-re. La Vega nem szép város, viszont elég közel van Bogotához ahhoz, hogy a környékén már megjelenjenek a lakóparkok. Szemben Villetával ez a település meglepően kulturált és rendezett, sok jó étterem és bár sorakozik nem csak a központban, de az autópálya mellett is.

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La Vega     La Vega főtere

Bepattanunk egy camperóba, és még naplemente előtt megérkezünk San Franciscóba, Moncsi és Alex házához. Paprikás krumplival fogadnak, mi pedig megköszönve azt a rengeteg segítséget, amit tőlük kaptunk az elmúlt hónapokban, egy 12 éves Santa Fé rummal háláljuk meg. Az este többi részére már nem emlékszem...

Kolumbia Villeta Salto de los Micos Tobia Nimaima La VegaEgészségünkre!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kolumbiában utazgatva az ember sokszor nem érti, miért lesz az egyik helyszín turisták által látogatott, a másik ugyanúgy izgalmas vidék pedig egyáltalán nem. Guaduas ez utóbbiak közé tartozik, pedig bőven tudja azt, mint Villa de Leyva vagy Barichara. Sőt! Ismét egy zseniális hely, amit kereken nulla darab turista látogat.

Bármennyire is rabul ejtett minket San Juan de Rio Seco, mennünk kell tovább, mivel néhány nap múlva indul a repülőnk Bogotából, és addig még szeretnénk felfedezni Guaduas környékét is. Cambao és a Rio Magdalena völgyét már buktuk, így egy hegyi úton jutunk el Cundinamarca legszebb városába.

Egy Bogotába tartó busszal elvánszorgunk az El Ceibal veredáig, ahonnan indul egy földút Chaguani apró falujába. Nem kell sokáig rostokolnunk az elágazásnál, alig negyed óra elteltével befut egy öreg csirkebusz, olyasmi féle, mint amilyenekkel Nicaraguában és Hondurasban utaztunk.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesChaguani is szép helyen fekszik

Chaguani egy nagyon aprócska település, de színesre festett házai miatt érdemes egyet sétálni a szűk utcákon. Állítólag innen nem messze van a Montefrío-völgy, aminek oldalában a Cocora-völgyhöz hasonlóan viaszpálmák sorakoznak, csak ezek nem nőttek olyan magasra. Legközelebb útba ejtjük Montefríót, de ezúttal csak arra van időnk, hogy lófráljunk egyet a faluban, mivel pontban 10-kor indul az utolsó kisbusz Guaduasba, utána majd csak holnap hajnalban.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesSzép színesre festették a házakat Chaguaniban

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez az út is meseszép. A kisbuszban mindenki arra kíváncsi, mit keresünk ezen a világ vége helyen, milyen Európa, és milyennek találjuk Kolumbiát. Az egyik fickó a buszon korábban matrózként dolgozott, bejárta a fél világot, és megnyugtatja honfitársait, hogy az ő országuk a legszebb és legnyugodtabb a világon, Európa pedig egy szörnyű hely, ahol mindenki folyton csak dolgozik, soha senkinek nincs semmire ideje.

- Jártam Lengyelországtól Ciprusig Európában mindenhol. Magyarországon nem, mert nincs tengeretek, de amelyik országnak van, ott mindegyikben voltam. Hát, főnök! Nem bírnék ott élni. 
- Miért?
- Északon állandóan hideg van, délen meg nem fizetik meg az embert. Nyugat-Európa pedig elviselhetetlen. Mindenki nagyképű, a magunk fajta kolumbiait lenézik. Ráadásul folyton rohannak az emberek, mintha senkinek nem lenne egyetlen szabad perce sem. Az egyedüli dolog, ami tetszett Európában, az a kaja volt. Azt nagyon bírtam. De azt sem mindenhol. A spanyol és a lengyel konyha nagyon bejött.
- Mikor költöztél haza?
- Pár évvel ezelőtt. Elég volt a tengerész életből.

Közben elered az eső, így megállunk, hogy a csomagtartóra ponyvát húzzunk. Ez sem menti meg a zsákjainkat attól, hogy elázzanak, így nem vagyunk boldogok, mikor Guaduasban a kezünkbe kerülnek a nedves holmik.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesHiába ponyvázod le, úgyis elázik minden

Guaduast nem véletlenül tartják Cundinamarca legszebb városának, mivel azon kevés környékbeli települések egyike, ami megőrizte koloniális jellegét. Egymás után háromszor, 1574-ben, 1610-ben és 1644-ben alapítottak a spanyolok villát a helyén, városi rangot csak harmadik nekifutásra kapott.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesGuaduas 1644-től kezdve város

Fontos mezőgazdasági központ volt, lévén ez a völgy volt a fővároshoz legközelebb eső trópusi terület, ahol megtermett a banán, a mangó és a cukornád. És ha már a nádnál tartunk... Guaduas nevét egy bambusszal rokon guadua nádról kapta, amiből sokat láttunk már Nocaima körül is, és amit az itt élő panche indiánok házépítésre használtak.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesGuaduas Cundinamarca legszebb városa

Guaduas tényleg meseszép település, az ember nem igazán érti, hogy nem fedezték fel eddig maguknak a turisták. Mindenki Villa de Leyváról és Baricharáról beszél, mint Kolumbia legszebb koloniális falvairól, pedig Guaduas is simán felér hozzájuk. Persze ha sem Tenzáról, sem Monguíról, sem Playa de Belénről nem hallottak még a Kolumbiában utazgató hátizsákos turisták, akkor miért hallottak volna pont Guaduasról?

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesGuaduas az egyik legszebb kisváros Kolumbiában, mégsem ismerik a turisták

Mondjuk azért, mert szemben az előzőekkel Guaduasnak igen fontos szerep jutott a történelemben. Itt született ugyanis Policarpa Salavarrieta, más néven La Pola, aki bár spanyol kereskedő családból származott, a függetlenségi háborúban a felkelők oldalára állt. A lány már 14 évesen kémkedett a liberálisoknak, és ezen szakmáját egészen 20 éves koráig folytatta. Ekkor elkapták, majd Bogotában nyilvánosan kivégezték. Neve sokáig feledésbe merült, de a történészek később igen nagy hatású lázadónak titulálták, így ma Simón Bolívar mögött a második legnagyobb nemzeti hősnek tartják. Nem utolsó sorban az ő arcképe látható a 10 000-es bankón, valamint sört is neveztek el róla. Ez utóbbit bár ne tették volna, mert a Pola nevű sör emberiség elleni bűntett.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesMivel nincsenek turisták, így nincsenek elit éttermek sem, csak utcai evők

Policarpa szülőháza ma múzeum, de amilyen szerencsénk van, felújítás miatt pont zárva tart. Ettől függetlenül Guaduas nagy élmény, jó Tenza után ismét egy ilyen szép, koloniális kisvárosban héderelni.

Szobát a főtéren sikerül kivennünk egy ódon, több száz éves épületben kialakított hotelben. Ha Villa de Leyvában szeretne az ember ilyen helyen megszállni, simán lehúznak róla 50-60 dollárt, itt megússzuk 17-ből. Biztos van olcsóbb is a városban, de ha ennyiért lehet a főtéren aludni, akkor nem bánom.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles     17 dollárért megéri ilyen hotelben megszállni

Guaduasnak egyetlen hibája van, mégpedig az, hogy keresztülmegy rajta a Medellínbe tartó autóút. Elég nagy a forgalom, rengeteg busz forgolódik a főúthoz közeli utcákban, így ötletünk sincs, miként lehetne fogni valamit az innen 40 kilométerre fekvő Caparrapíba, amiről azt mondják, csodás helyen fekszik. Végül kisétálunk az északi városrészbe, amin biztosan áthaladnak a Caparrapíba tartó buszok. Nem kell sokat az út szélén ücsörögnünk, gyorsan fogunk egy elég jó állapotban lévő kisbuszt.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles      Ki mondja meg, ez milyen autó?

A falunak szebb jelent ígért a múlt annál, mint ami most van neki, mivel jóval Guaduas megalapítása előtt, már 1560-ban villát hoztak itt létre a spanyolok. Azonban néhány évvel később a mai La Palmát erre alkalmasabbnak találták, így Caparrapí megmaradt indián lakta településnek. Sokáig a colima indiánok lakták, de az évszázadok során elnyomták őket a meszticek, így mára őslakosból egyetlen egy sem maradt.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesCaparrapí nem szép falu

Bár Caparrapí tényleg szép helyen fekszik, a brutális erdőirtás miatt nehezen élvezhető a táj. Errefelé mindenki kukoricát termeszt, ami rendesen kimeríti a talajt, s mivel kevés fa maradt a hegyek oldalában, elég gyakoriak a hegyomlások. Egy szó mint száz, Caparrapí a rosszabb eresztésből való.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesCaparrapí környékén minden erdőt leirtottak

La Palma ebből az irányból sajnos nem elérhető, így visszatérünk Guaduasba, de előtte még útba ejtjük a város természeti csodáját, a Versalles-vízesést. A busz az autópálya szélén tesz le minket, ahonnan egy földút vezet a zuhataghoz. 

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de VersallesSzerencsére nem kell belépőt fizetnünk

Egész szép villák között haladunk úgy húsz percen keresztül, amikor végre meghalljuk a vízesés hangját. Ezzel párhuzamosan orrfacsaró bűz üti meg az orrunkat, így kínszenvedés magunkat leküzdeni a folyópartra, ahonnan végre felsejlik a Versalles-vízesés. Sajnos egész Guaduas szennyvize belefolyik abba a folyóba, aminek húsz méteres lépcsőjén kialakult a zuhatag. Lövünk pár fotót, aztán elmenekülünk a szag elől.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles  Bűz uralkodik a Salto de Versalles körül

Bár Dél-Amerikában minden busz megáll mindenhol, a Guaduast Medellínnel összekötő autópálya úgy néz ki más tészta. Hiába integetünk, senki nem áll meg nekünk, még személyautók sem. Nincs mit tenni, mint sétálni, bár a város ide még vagy tíz kilométer.

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles    Ha már Erinek sem állnak meg a kamionsofőrök, akkor baj van

Már vagy egy órája kutyagolunk az autópálya szélén, mikor előttünk pár száz méterre lelassít egy tréler, ami egy lerobbant dzsipet szállít. Nem miattunk lassított, csak a sofőr ellenőrizni akarta a pántokat, mi azonban addig-addig győzködjük, míg megengedi, hogy felszálljunk a lerobbant dzsip platójára. Bár ne tettük volna!

Kolumbia Guaduas Chaguani Caparrapí Salto de Versalles Mire fuvart kaptunk, már a gémek is elmentek aludni

Guaduas határában a rendőrök kiszúrják, hogy a platón ücsörgünk, így megállítják a trélert, minket pedig magukhoz szólítanak. Mikor megtudják, hogy turisták vagyunk, csak annyit mondanak, hogy illegális autópályán platón utazni, és hogy húzzunk innen, a többit majd leboxolják a sofőrrel. Próbáljuk győzködni a rendőrt, hogy ne büntesse meg a szegény ördögöt azért, mert felvett minket, még azt is bedobjuk, hogy Eri rosszul lett és vészhelyzet volt, de a zsaru hajthatatlan. Csak remélni tudjuk, hogy barátunkat nem rántotta le nagyon a szerv.

Holnap még beiktatjuk Villetát, aztán irány Bogotá!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

0 Komment

San Juan de Rio Seco! Nem mondok mást, csak annyit, hogyha egyszer Kolumbiában jársz, ide mindneképp látogass el. Ne, ne keresd a Lonely Planetben! És igen, biztos vagyok abban, hogy az interneten sem bukkansz semmi használhatóra vele kapcsolatban. Pedig a völgy, amiben ez a falu fekszik, Kolumbia egyik természeti csodája. Ja, amúgy a Tábor-hegy alatt találtunk egy pulit. Mi magyarok egészen biztos, hogy Kolumbiából származunk.

Mivel van még egy hetünk Kolumbiában, ezért nem térünk vissza Facatativából Bogotába, hanem egy kósza ötlettől vezérelve úgy döntünk, leereszkedünk a Rio Magdalena völgyébe, Cambaóba, majd onnan Honda és Guaduas érintésével néhány nap alatt megérkezünk a fővárosba.

Hihetetlen, de Facatativából indul közvetlen járat Cambaóba, így semmi más dolgunk nincs, mint élvezni a tájat, ami valami egészen elképesztő Kolumbia ezen részén. A Bogotái-fennsík ugyanúgy függőleges sziklafallal szakad a mélybe Albán felett, mint tette azt az El Tablazo alatt, így rátapadunk a busz ablakára, és próbálunk betelni a látvánnyal, ami egyszerűen képtelenség.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborAlbán felé ilyen látványban van az embernek része

Fél óra alatt megérkezünk abba az Albánba, amit a panche indiánok egykoron Chirguának, vagyis "hideg víznek" neveztek. A név nem véletlen, hiszen a völgybe betörnek a magasföld hűvös folyói, amik sajátos, még Facatativánál is hűvösebb klímával kínálják meg a települést. 

Albán után az út a Síquima-folyó völgyében tekereg tovább Guayabal falujába, ami egykoron fontos állomása volt a Rio Magdalenából a fővárosba, Bogotába vezető arany útnak. Ma már nem mosnak aranyat a folyóban, ezért Guayabal megmaradt apró hegyvidéki településnek. Állítólag a környékén van egy szép vízesés és néhány barlang, de erre most nincs időnk. Jövünk mi még erre, akkor majd teszünk itt egy kitérőt.

Ahogy lejjebb és lejjebb ereszkedünk, úgy válik a táj egyre mesésebbé. Megérkezünk abba a Bituimába, ami 2006 áprilisában került be a hírekbe azzal, hogy virágvasárnapi mise közben egy széllökés beomlasztotta a templom tetejét, maga alá temetve a fél falut. Csodával határos módon csak hatan lelték halálukat a romok alatt. A templom azóta kapott egy ideiglenes tetőt, de a helyiek nem szívesen járnak ide misére. Megértem őket. A vallás veszélyes dolog.

Innen nem messze fekszik Vianí, egy Bituimához hasonló apró falu, ami nevét egy panche casiquéről kapta. Más források szerint Vianí annyit tesz chibchául, hogy "arany hegy". Így már érthető, miért itt alakították ki a spanyolok az arany útját.

Egy kicsit bánjuk, hogy egész Cambaóig megvettük a buszjegyet, mert mindegyik falu megért volna egy megállót. Aztán egyszer csak befutunk San Juan de Rio Seco völgyébe, ahol hangos "PARADA!" felkiáltással megállítjuk a buszt. Olyan látványban van részünk, amihez foghatót eddig még nem láttunk Cundinamarcában. A fotó nem is adja vissza jól azt, ami minket maradásra bír. Hiába van meg a jegyünk a végállomásig, leszállunk, és fogunk egy iránytaxit a falu központjába.  

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor  San Juan de Rio Secóban muszáj eltöltenünk pár napot

San Juan de Rio Secóról nem meglepetés, egyetlen útikönyv sem ír, pedig igazi trekking központ lehetne, ha valaki venné a fáradtságot, és feltérképezné a környéket. A falut körülölelő hegyeknek még nevük sincsen, pedig kevés ennél látványosabb vonulat van Cundinamarcában. A faluban egyetlen szálló működik, a Hotel America, ahol meglepő módon a következővel fogad minket a házinéni:

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborSenki nem tudja, mi rejtezik a hegyek mélyén

- Alig egy hete volt nálunk két német fiatalember. Térképészek voltak, azt mondták, felmérik a hegyeinket, mert az állam szeretné bevonni a turizmusba San Juant.

Tessék, megelőztek minket. Ettől függetlenül, ha Bogotától alig 100 kilométerre ilyen felfedezetlen és kiaknázatlan helyek vannak, akkor mi lehet Amazóniában vagy mondjuk Chocóban. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy évtizeden belül Kolumbia lesz az első számú turistadesztináció a kontinensen, mert simán kenterbe vágja Perut, Ecuadort és Costa Ricát.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborMaga a falu nem túl látványos

San Juan de Rio Secót 1801-ben alapították, még sincs koloniális bája. A főterét épp most újítják fel, de a házakra is ráférne egy rekonstrukció, mert elég szedett-vetett képet sugároznak az utcák. Az egyetlen dolog, amiről a település híres, az az arénája, ami a legnagyobb Cundinamarcában. Bikaviadalokat már csak majálisok idején szerveznek benne, az év többi napján üresen áll.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborCundinamarca legnagyobb arénája található itt

A szálláson letesszük a cuccainkat, majd leereszkedünk a völgybe, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a hegyvonulatot. Nincs rá más szó, ez a hely egyszerűen varázslatos

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor    Eri útban a Paramito vereda felé

A Paramito vereda felé sétálunk, amit rikító zöld legelők vesznek körbe. A tehenek akkorák, amiről Ausztriában is csak álmodnak a helyi gazdák. Ez itt kérem olyan gazdagság, aminek az ember egyszerűen be tudja szippantani az illatát. A Cocora-völgyben szoktam ezt érezni.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborÁlomszép a Rio Seco völgye

Délután vissztérünk a faluba, ahol eszünk egy késői ebédet és iszunk egy jó tomate de árbol levet. Nem értem, miért nem készítenek sem ebből, sem a lulóból máshol jugót, csak itt, Kolumbiában, lévén nem sok ízletesebb gyümölcs van ennél a kettőnél. Miközben falatozunk, megjelenik körülöttünk egy csapat kanári, akiknek nem csak mi dobunk le morzsákat, de az étterem tulaja is kiborít nekik vagy két marok rizst. Érdekes, hogy San Juanban nincsenek galambok, minden fán ezek a sárga madarak ücsörögnek.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborGalambok helyett kanárik lepik el az utcákat és tereket San Juanban

A mellettünk lévő asztaltól átszól egy fickó, hogyha igazán szépet akarunk látni, akkor sétáljunk át a falu mögötti hegy túloldalára, mert onnan remek naplementés képeket lehet lőni a Tolimáról és a Nevado del Ruízról. Így teszünk, de sajnos elég borús az idő, így csak a Rio Magdalenáig látunk el.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborKilátás a Rio Magdalenára

Annyira megbabonázott minket ez a vidék, hogy maradunk még egy napot. Másnap reggel felülünk egy innen délre fekvő faluba, Pulíba tartó buszra. Az út a Rio Seco folyását követi, közben meseszép kilátás nyílik a névtelen hegyvonulatra, valamint a Rio Magdalena völgyére. Pulíba jó egy órás utazás után futunk be, közben átmegyünk egy San Nicolás nevű apró falun, ahol látunk egy táblát, amin annyi áll: Reserva Ecológico Cerro Tabor. Puli és Tábor-hegy? Újabb adalék azoknak, akik szerint mi magyarok az indiánoktól származunk.  

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor    Ha tudnák mit beszélnek, rájönnének, hogy rokonok vagyunk

Pulí nem más, mint egy veredából lett apró falu, amit a 19. század elejéig a panche indiánok leszármazottai laktak. Ma egyszerű mezőfalu, aminek a közepén áll egy apró templom, de ennyi és nem több. 

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor  Pulí főtere

A busz délben indul vissza, ezért úgy döntünk, gyalogolunk addig, amíg az utol nem ér minket. A falu egyetlen boltjában veszünk vizet és virslikonzervet, majd nekivágunk az ismeretlennek. Egy darabon szép tanyák között bóklászunk, majd megjelenik mellettünk egy dzsip, ami kisiskolásokat szállít a veredákra. Felkéredszkedünk rá, amivel spórolunk úgy 3-4 kilométert. Próbálunk beszélgetni a gyerekekkel, de eléggé meg vannak illetődve, nem szokták a turisták látványát.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborTöbbek között egy gáztartályokat szállító teherautóval utaztuk be a környéket

Újabb egy órát kell sétáljunk ahhoz, hogy ismét felvegyenek minket. Egy gázszállító teherautó platójára nyerünk bebocsátást, ők egészen a Cerro Tabor lábáig visznek minket. Ötletünk sincs merre kéne tartsunk, de a hegy tetején van pár antenna, azokat vesszük célba. Jó egy órán át baktatunk felfelé hol köderdők, hol pedig tanyák között. Nem túl látványos a hely, állatot például egyet sem látunk, pedig a hegy elvileg természetvédelmi terület lenne. 

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro Tabor       A Cerro Tabor nem túl látványos

Nem akarunk ugyanazon a földúton visszatérni a főútra, mint amin jöttünk, így a hegy túloldalán ereszkedünk le a San José veredához. Itt-ott néhány magányosan álló házat látunk, amikből elég gyakran kutyák törnek ránk. A vidéki Kolumbiának az egyedüli veszélyforrásai ezek a dögök, amik nekimennek mindenkinek, akik közel merészkednek a birtokokhoz. Végül jó másfél órás baktatás után futunk be San Nicolásba, ahol közlik, húsz perce elment az utolsó busz. Remek!

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborLehet, hogy San Nicolásban ragadtunk?

Marad a séta, de a fentiek most is velünk vannak. Küldenek egy teherautót, ami a környező iskolákba szállít ételt. A vidéki oktatási intézményekben ingyen van a gyerekek étkezése, azt az állam támogatja. Két fiatal srác ül a teherautóban, akik hihetetlenül büszkék arra, hogy két gringót fuvarozhatnak. Jó sok iskolánál megállunk, segítünk becipekedni, közben rengeteget mesélünk nekik Európáról. Mikor megtudják, hogy Kolumbiában magasabb az átlagbér, mint Magyarországon, nem akarnak hinni a fülüknek. A kolumbiaiak máig azt hiszik, hogy Európa egy nagy és gazdag ország, ahol mindenki euró ezreket keres havonta, s hogy ők azt a szintet soha el nem érhetik. Mikor meghallják, odahaza mennyi adót kell fizetni, teljesen elképednek. Egymásra néznek, és csak ennyit mond az egyik a másiknak:

- Látod, barátom! Örüljünk, hogy kolumbiainak születtünk.

Kolumbia San Juan de Rio Seco Pulí Cerro TaborEzzel a teherautóval utaztunk vissza San Juanba

Tényleg van okuk az örömre. Kicsit bánom, hogy nem vagyok kolumbiai. Mindig jó az idő, nincs gondod a fűtésre, és ha van lulólé, akkor minden rendben van. Lehet, ide kéne költözzünk? Itt nyitni egy kis hostelt, egy magyaros éttermet, és semmi mást nem csinálni, csak élvezni a jólétet? Talán majd egyszer...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Bár korábban nem terveztük, ügyes-bajos dolgaink miatt mégis Facatativában kötünk ki. Hivatalos ügyeink végeztével úgy döntünk, nem utazunk vissza délnek, hanem maradunk a környéken, mivel teljesen mindegy merre tart az ember Kolumbiában, úgyis belebotlik valami csodába. Ezúttal sem csalódunk. Megismerkedünk egy névtelen kultúra emlékeivel a Piedra de Tonja régészeti parkban, ellátogatunk a muiscák utolsó fellegvárába, Zipacónba, valamint egy szép vízesés után a fény és szeretet földjének apró falvaiban bóklászunk. Megérte maradni.  

Facatativá a Bogotái-fennsík nyugati peremén fekszik közvetlenül az albáni és cachipayi köderdők felett. Ennek köszönhetően ide áramlanak a trópusi terület felől felszálló légtömegek, amik állandóan borússá, ködössé teszik a vidéket. Bár Facatativá ugyanazon a tengerszintfeletti magasságon fekszik, mint Bogotá (2700 méter), mégis pár fokkal hűvősebb a klímája, mert errefelé csak szökőévente látni a Napot. Állítólag a leghidegebb hónapokban, decemberben és januárban éjszaka akár -5 fokot is mérhetnek. 

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaRitka pillanat, mikor a Nap megsüti Facatativá főterét

A város nem sok mindent rejt a turista számára, éppen ezért nem épült ki a rájuk támaszkodó infrastruktúra sem. Facatativában nemes egyszerűséggel nincsenek hotelek, de még munkás szállók se nagyon, így óráink mennek el arra, mire a város határában, a buszpályaudvar közelében rábukkanunk arra a Hotel Blancóra, ami a véletlenül Facatativában ragadt üzletemberekre rendezkedett be. Az ilyen szállók drágák szoktak lenni, de ez meglepően olcsó; 50 000 pesóért akkora lakosztályt kapunk, amekkorához évek óta tartó utazásunk során egyszer sem volt szerencsénk.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaFacatativá templomának belseje inkább színházra hasonlít

Facatativá chibcha nyelven annyit tesz: síkság szélén emelt erőd. Az itt élő muiscák fontos szakrális központot alakítottak ki a mai város keleti végében található kőerdő közepén, mégpedig azért, mert korábban már az ő őseik is ide jártak imádkozni. A Piedra de Tunjo névre keresztelt szakrális központ ma archeológiai park, ami elsősorban nem a muiscák, hanem az előttük évezredeken keresztül itt élő, ám máig ismeretlen indiánok miatt izgalmas. A névtelen és teljesen eltűnt (vagy asszimilálódott) törzs tagjai 12 000 éven át festettek a sziklák szélére főként geometriai alakzatokat, de láthatóak itt ember- és állatábrázolások is. A régészek nehezen hatátozzák meg a piktogramok korát, mert többségük nem növényi vagy állati eredetű, hanem földpátokból kinyert vörös festékkel készült.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaNehéz megmondani, az indiánok mit akartak pontosan ábrázolni

Hosszan gyaloglunk, míg megérkezünk a parkhoz, ahová a helyieknek ingyenes a belépés, a külföldeiktől azonban beszednek 3500 pesót. Nem hiszem, hogy meggazdagodnának belőle, mert Facatativába évente egy tucat turista sem érkezik.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaSzőke nőt erre nem sokat látnak, az biztos

A kőerdő nem túl látványos, viszont elég nagy területen helyezkedik el. Itt-ott érdekes formájú sziklákra bukkanunk. Az egyik ilyen az az áldozókő, amiben egykoron víz helyett állítólag vért fogtak fel. Nyilván úgy van, ha a régészek ezt mondják.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida Ezer éve ebből még vér folyt

Szerencsére a bejáratnál a kezünbe nyomtak egy térképet, ami jelöli a piktogramok helyeit, így könyebben találjuk meg az ősi indián falfirkákat. A park békaformákkal reklámozza magát, amiből valóban van néhány, de általában alig pár centisek, amiket elég nehéz észrevenni a sok krikszkraksz között.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaEzek itt állítólag békák

A park közepén van egy csónakázó tó, ami valószínűleg annak a nagyobb tónak a maradványa, ami egykoron a felszínt olyanná formálta, amilyen.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida    Eri pózol a Piedra de Tonja tavánál

Két óra alatt sikerül körbejárnunk a régészeti parkot, majd a belvárosban beülünk egy pizzára, ami meglepően jóra sikerül. Facatativá nem is annyira rossz hely. Egész jó kis kocsmák és éttermek sorakoznak a sétáló utca mentén, amik tömve vannak fiatalokkal. Mint később megtudjuk, a város az ország legjobb főiskoláinak ad otthont, ezért Facatativá éjszaka kezd megéledni, a mi legnagyobb bánatunkra. Éjszaka tudatosul bennünk, hogy a bulinegyedet a hotelünk utcájában alakították ki, így hajnali 4-ig üvölt a salsa és a reggaeton.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaEgész jó hely Facatativá

Nem állítom, hogy kipihentek vagyunk, mikor kora reggel a buszok dudálására megébredünk. Hát ezért ilyen olcsó ez a hotel! Éjszaka a diszkóktól, hajnalban a buszoktól nem lehet aludni. 

Pihentető kirándulást terveztünk mára, ehelyett letoljuk kolumbiai utazásunk egyik legsűrűbb napját. Elsőként a közeli Bojacába buszozunk, ami Chiquinquirá mellett Cundinamarca második legfontosabb vallási központja. Az alig ezer lakosú falu főterén áll egy apró templom, amit egy Szűz Mária jelenés után emeltettek a domonkosok. A hét minden napján teltházas misét tartanak Mária tiszteletére, a teret így kegytárgyakat árusító boltok veszik körbe. A hideg ködöt jól viselő pálmák árnyékában lehet fozózkodni hintalóval, kiskutyával, talán még magával Shakirával is, ha lenne rá igény. Hihetetlen, hogy Dél-Amerikában a vallás milyen szépen összefonódik a majálissal.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida Mise után egy jó hintalovacskázás?

A templomot leszámítva Bojacában nincsen semmi, így egy rövid séta után felpattanunk egy buszra, ami a cartagenitai elégazásig visz minket. Itt átszállunk, alig negyed óra múltán pedig már kászálódunk is le Kolumbia valószínűleg legködösebb településén, Zipacónban. A 2550 méter magasan fekvő település még Facatativánál is párásabb és hűvösebb, a köd ráadásul olyan sűrű, hogy azt sem tudjuk, valójában a faluban vagy a puszta közepén szálltunk-e le. Úgy vergődünk a tejszerű ködben, mint két hajótörött, akik próbálnak felkapaszkodni egy hajódeszkára. A szó szoros értelmében az orrunkig sem látunk, így várunk, hátha felszáll egy kicsit a köd mentőcsónakot dobva nekünk. Negyed óra tétlen ácsorgás után végre felsejlik az úttest túloldala, ami egy korlátban végződik. Leereszkedünk egy lépcsőn, ami után egy tér szerű valami közepén találjuk magunkat. Egy nem működő szökőkútra bukkanunk, ami mögött körvonalazódni látszik pár épület. Talán egy templom lesz az.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaSzép időnk van Zipacónban

Ha már ellátunk öt méterre, akkor akár sétálhatunk is egyet a faluban. Zipacón utcái a köd ellenére is bájosak, a színes házak és macskaköves utcák koloniális település vízióját kelti bennünk. Nem tévedünk sokat. Zipacón, ahogy az nevéből is kitűnik, muisca település volt, ráadásul nem is akármilyen. A spanyolok elől menekülve az utolsó zipa (muisca uralkodó), Sagipa itt talált menedéket, de eddigre már tudta, népük elesett a hódítókkal szemben. A panche indiánok ellen épült erőd sem tarthatta magát sokáig, az utolsó napokat Sigapa és kísérői mély letargiában töltötték, ezért kapta a település a Zipacón nevet, ami chibchául annyit tesz: a zipa siránkozása.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaSagipa muisca szobra Zipacón főterén

Mivel Zipacón esett el utoljára, a spanyolok azonnal templomot emeltettek az erőd helyén. Zipacón fontos kereskedelmi útvonal mentén feküdt, a konkvisztádorok sokáig rajta keresztül hordták a mezőgazdasági terményeket a Rio Magdalena völgyéből fel Bogotába. A Zipacón nevet csak a 18. század végén vehették fel, mivel eddigre a spanyol korona meggyengült, így kénytelen volt engedményeket adni az ott élőknek, akiknek az volt a követelésük, hogy falujuk kapja vissza csibcsa nevét.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaKödben is hangulatos Zipacón faluja

A köd egy óra elteltével felszáll, így megmutatja nekünk magát az egész főtér háttérben a templommal, amit az elmúlt évszázadokban többször is átépítettek. 

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaZipacón főtere, miután felszállt a köd

Miután végigjártuk a falu utcáit, ismét buszra szállunk, és abba a Cachipayba utazunk, aminek neve annyit tesz: a fény és szerelem ábrándjának földje. Ilyen névvel az ember azt gondolná, hogy egy csodát lát, pedig Cachipay minden, csak nem szép. Nevét valószínűleg a klímájának köszönheti, mivel szemben a fennsík ködös és hűvös időjárásával itt sokat süt a Nap és mindig kellemesen langyos az idő. Ennyi és nem több, Cachipay egy ronda mezőváros, ahová azért jönnek fel a veredákról a parasztok, hogy eladják terményeiket a városból érkező kereskedőknek. Rengeteg a teherautó, hatalmas a sürgés-forgás, mindenki jön valahonnan vagy megy valahová. Hogy mi az ördögért jöttünk mégis ide? Azért, mert innen nem messze állítólag van egy szép vízesés, a Salto de la Monja.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaCachipay főtere nem olyan, mint maga a város

A helyiek azt mondják, egy La Esperanza nevű veredáig kell eljussunk, mert a zuhatag annak a határában található. Egy szakadt dzsippel jutunk el a jelzett tanyabokorra, a sofőr az ösvény bejáratánál rak ki minket. Ha nem itt tenne ki, valószínűleg nem bukkannánk rá, mert a vízesést jelző táblát szépen benőtte a gaz.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida Elég szép a táj Cachipay körül

Nem hiszem, hogy sűrűn látogatják a vízesést, mert az ösvény eléggé elhanyagolt. Bár két kilátót is építettek a völgy aljáig, azok is lepukkantak. Ráadásul az utolsó szakasz iszonyatosan gáz, csak négykézlábra ereszkedve tudunk lejutni rajta a zuhatag lábához. A Salto de la Monja, vagyis az Apáca-vízesés kb. 20 méter magas. Szép, de ennyi szenvedést talán nem ér.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida       A 20 méter magas Salto de la Monja, vagyis Apáca-vízesés

Visszamászunk a tanyabokorig, majd egy előzőhöz hasonló szakadt dzsippel visszatérünk Cachipayba. Még nincs késő, ezért úgy döntünk, a völgy másik két faluját, Anolaimát és La Floridát is útba ejtjük. Iránytaxival jutunk el Anolaimába, ahol épp az éves falunapot tartják. Rengeteg az ember, a sátrak alatt őstermelők árulják a portékájukat, de van itt koncert és gyerekeknek felállított ugrálóvár is. Érkezésünkkor épp a polgármester magyaráz valamit a család és a szeretet fontosságáról, de a népek inkább magukkal vannak elfoglalva.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La Florida  Buli van Anolaimában

Anolaimát egy azonos nevű indiántörzs lakta, akiket igen korán, már 1538-ban legyőztek a spanyolok. Cachipayhoz hasonlóan Anolaimának is jó a klímája, ezért a 18. század végén fekete rabszolgákkal telepítették be a völgyet, akik cukornádat, granadillát és Európából behozott zöldségeket termesztettek a bogotái uraknak. Hogy a fekete lakosság hová tűnt az elmúlt 200 évben, nem tudom, de a falu főterén egyet sem látunk belőlük.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaAnolaima temploma

La Florida ide alig tíz perc. Egykoron a falu nagyobb volt, de a 20. század második felében megfeledkeztek a Facatativát Girardottal összekötő vasútról, ami egykoron sokaknak adott munkát. Mióta nem szállítmányoznak a vonalon, La Floridát elhagyták a népek, aki maradt, az virágtermesztésbe kezdett. A falu nagyon lepukkant, igazi koszfészek. Az utcák nincsenek leaszfaltozva, és az élet is hiányzik belőle. Épp csak annyi időt töltünk itt, amíg a kisbusz, amivel jöttünk, megtelik utassal, és már húzunk is vissza Cachipayba.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaAhogy megszűnt a vasút, úgy néptelenedett el La Florida

Innen csak este 6-kor indul busz vissza Facatativába, így beülünk egy helyi ivóba inni egy üdítőt. Két enyhén illuminált fickó azonnal megtalál minket, és el kezdenek meghívogatni minket sörökre. Elmesélik, hogy a vasútnál dolgoznak, és ha szeretnénk, holnap elvisznek minket teljesen ingyen Facatativából Girardotba. Ők tesztelik a pályát ahhoz, hogy a jövőben újra megnyithassák a vonalat, de ezúttal nem zöldséget, hanem turistákat fognak rajta szállítani.

Kolumbia Facatativá Bojacá Zipacón Cachipay Salto de la Monja Anolaima La FloridaEhhez hasonló kanárik lakják be a fény és szerelem ábrándjának földjét

Sajnos nincs sok időnk a gépünk indulásáig, így nemet kell mondjunk a felkérésnek, de a jövőben biztos, hogy egyszer végigmegyünk ezen a szakaszon. Mire visszaérünk Facatativába, már bömböl a zene a diszkókban. Bár mára pihenős kirándulást terveztünk, elég sűrűre sikeredett a program, így teszünk a hangzavarra, és bezuhanunk az ágyba.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Magyarországon nehéz lenne vállalkozni? Akkor nem tudod, mi megy Kolumbiában. Nem, nem az adókról beszélek, hanem arról, hogy errefelé még egy céget is kínszenvedés megalapítani. Hónapok óta várjuk a csodát, ami lehet, soha nem jön el. A bürokrácia mindenhol az ember idegeire megy, még a roppant nyugodt Kolumbiában is.

Sokan, akik csak a blogot olvassák, azt kérdezik tőlünk, miből futja arra, hogy megállás nélkül utazunk. Akik egy kicsit elmélyültek a történetünkben azok tudják, hogy a pénzt túravezetésből szedjük össze, két levezetett túra között pedig magunkban utazgatunk. 

A Mirador Adventurest 2009-ben alapítottuk Hondurasban, azonban az ott kialakult gazdasági helyzet miatt kénytelenek voltunk továbbállni. Tavaly próbálkoztunk Panamával, de ott csak a dollármilliókat hozó offshore cégeket nézik jó szemmel, mindenki másnak elveszik a kedvét a vállalkozástól, s mivel Hondurasban nem maradhattunk tovább, maradt Kolumbia. Errefelé mindenki laza, a Mirador szemlélethez pont passzol az ország, ráadásul a néhány éve Magyarországról kitelepült Moncsi és Alex is meggyőzött minket arról, hogy Kolumbia jó választás

Alex mindenben segített. Ellátott minket pár jó tanáccsal, összehozott néhány ügyvéddel, akik vállalták az utazási irodánk megalapítását Kolumbiában. Idáig minden szép és jó volt, de csakhamar rájöttünk, nincs olyan, hogy kolumbiai vagy magyar ügyvéd, csak ügyvéd van. Mintha ez a szakma a világ minden táján magában hordozná a dilettanizmust, a hozzá nem értést és az el nem végzett munka után elvárt jutalmazást.

Íme, hogyan néz ki egy cégalapítás Kolumbiában:

1) Be kell jegyeztetni a kolumbiai cégbíróságon a vállalkozást és annak tevékenységi körét.
2) Ha ez megvan, el kell fáradni a Camara Comercióhoz (ez a kolumbiai iparkamara), ahol igényelni kell egy ún. Pre-RUT számot.
3) Ezzel a számmal bankszámlát kell nyitni valamelyik banknál, amin el kell helyezni a törzstőkét (ez akár a
cégalapítás költsége is lehet), majd az erről kapott igazolást egy könyvelőnek hitelesítenie kell.
4) Ezután vissza kell menni az Iparkamarához, akik megadják az új, már valós RUT-ot.
5) Ez a RUT egy szám, amivel be kell fáradni a cégbírósághoz, akik pár napon belül megadják a működési engedélyt.
6) A működési engedéllyel vissza kell fáradni a bankhoz, és ők a cégbíróság tanusítványának fényében aktiválják a bankszámlát. 

Egyszerűnek tűnik, igaz? Pedig nem az. Ha úgy gondolod, hogy a bürokrácia malma Magyarországon lassan őröl, akkor ezt figyeld! Van még hová fejlődnünk...

Tartózkodási és munkavállalói engedély nélkül Kolumbiában céget alapítani alapból nem könnyű, de ha az ember beszerez mindenféle papírt, nem reménytelen az ügy, már ami a hivatali részét illeti. Az ügyvédek nem kérnek sokat a cégalapításért, tőlünk két minimálbérnek megfelelő összeget, kb. 1 350 000 pesót kértek el, ami egy utazási iroda létrehozásáért nem sok pénz (Panamában ennek többszörösét akarták rólunk legombolni). Egy bogotái ügyvédre, bizonyos Luísra bíztuk az ügymenetet, bízván abban, pár héten belül a Mirador Adventures Kolumbiában is életre kel.

Nos, Luís a pénz kézhez vétele után azonnal munkához látott, elkészített egy húsz oldalas alapító okiratot benne minden lényeges információval, amivel elsétált a cégbíróságra, így alig két héten belül meg is lett a Pre-RUT. Reméltük, minden ilyen simán megy majd, de tévedtünk, ugyanis Luísnak pontosan eddig volt rálátása a dolgokra, innentől kezdve fogalma nem volt, mit kell csinálni.

Ahhoz ragaszkodtunk, hogy a bankszámlát mi szeretnénk megnyitni, lehetőleg olyan bankban, aminek Európában is van fiókja. A Citibank csak olyan ügyfelekkel foglalkozik, akik havi 100 millió pesós forgalmat bonyolítanak (ez majdnem Mirador szint), így maradt a BBVA, ahol egy Carlos nevű figura vette kezelésbe az ügyünket. Ez a jómadár két héten át ült úgy a papírjainkon, hogy egy tollvonást nem csinált, majd mikor ezt számon kértük rajta, egyszerűen elővette a fiókjából a doksikat abban a felbontatlan borítékban, amiben mi adtuk azokat neki. Kérdőn néztünk rá, de ő csak vállat vont, és annyit mondott, bocsánat. Nem tudom, egy európai BBVA fióknál miként kezelik az ügyfelet, de Bogotában sajnos így. 

Nem maradt más hátra, csak valamelyik kolumbiai bank. Mi a Bancolombiánál kötöttünk ki, ahol közölték, bankszámlát a cég telephelyének legközelebbi fiókjában, esetünkben Facatativában lehet csak nyitni. Hogy ennek mi értelme van, az ördög tudja, mindenesetre szépen elkocogtunk a Bogotához közel eső városkába, ahol elmondták, hogy a pre-RUT csak két hétig volt érvényes, ami lejárt, így újat kell igényelni.

Hívtuk Luíst, aki annyit tett hozzá a dologhoz, hogy elnézést, elfelejtette mondani, a szám csak rövid ideig él, majd közölte, neki nincs ideje Facatativába szaladgálni, intézzük a Pre-Rut-ot magunk, ha már úgyis ott vagyunk. Mindezt persze úgy, hogy a cégalapításért előre bekérte a lóvét. Remek figura ez is.

Szerencsére Facatativában is volt egy Camara Comercio, ahol végre emberszámba vettek, így röpke két óra alatt meg is lett az új számunk (Luísnak ehhez két hétre volt szüksége), amivel elcsattogtunk a bankba, és létrehoztuk a bankszámlánkat. Még bankkártyát is kaptunk helyben, de hozzátették, ezt csak akkor aktiválják, ha majd meg lesz a végleges RUT.

Másnap találkoztunk egy könyvelővel, aki 100 000 pesóért cserébe kiállította az igazolást a cégbíróságnak, innentől pedig visszapasszoltuk a labdát jól megfizetett ügyvédünknek, de bár ne tettük volna. Luísunk két hét elteltével is csak annyit mondott, hogy majd jövő héten intézi az engedélyeket, amire végül másfél hónap elteltével került sor. 

Három és fél hónap szenvedés után végre bejegyzésre került a Mirador Adventures S.A.S, már csak a bankszámlát kellett volna élesítenie Luísnak, amihez meghatalmazást is kapott tőlünk. Szerintetek van bankszámlánk? Hát persze, hogy nincsen, mivel Luíst azóta sem látták Facatativában. Mi elhagytuk Kolumbiát, és bár cégünk van, pénzt utalni senki nem tud nekünk, mert ügyvédünk hatodik hónapja nem talál el a bankunkba. E-mailekre nem válaszol, hiába fenyegetőzünk benne.

Hondurast elhagytuk, mert a banki tranzakciós illetékek olyan magasra szöktek, hogy akkor már inkább Magyarországon boxolunk a hatóságokkal, erre Kolumbiában létrehozzuk nagy szenvedések árán a céget és mink nincsen? Bankszámlánk. Egy dolgot mondok: az illegalitásban van a jövő, mert ez a legális élet nem kóser...

Még több sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Prado-víztározónál jártunk, ami az egyik legszebb tó Kolumbiában. Tudják ezt a kolumbiai hírességek is, hiszen mindnek van itt háza. Még az sem zavarja Shakirát és Juanest, hogy drogbárók és smaragdcárok a szomszédjaik. Többek között a volt panamai diktátornak, Manuel Noriegának is van itt villája, de hogy itt él-e, azt a helyiek sem tudják. Prado az a hely, amiről a külföldi turisták azért nem tudnak, mert a kolumbiaiak el akarják titkolni előlük. Minket nem vezettek meg, láttuk, mitől döglik a légy errefelé. 

Bár borsózik a hátunk a gondolattól, mégis kénytelenek vagyunk visszatérni Melgarba, mert a Cundayt Purificaciónnal összekötő földúton nem közlekedik semmi. Reggel 9-kor már az izzasztó és szemetes nyaralóvárosban vagyunk, de csak annyit töltünk itt, ameddig egyik buszról átszállunk a másikra. 

A buszcsere is tartogat némi kalandot, ugyanis a csomagunkat cipelő srácot a szemünk láttára majdnem halálra gázolja egy dzsip, ami közel százzal hajt keresztül a városon. Melgarban minden délnek tartó busz megáll egy pár percre, így a 40-es főút rendesen betömörödik. Sokan nem bírják a tétlenséget, és elkezdik egymást előzgetni, behajtva a rakodók közé, akik megszokásból nem néznek körbe. A srác, aki Eri zsákját a fején próbálja átjuttatni az úttest túloldalára, belép a kocsi elé, és ha a sofőrnek nincs lélekjelenléte, biztosan kilapítja. Így a gyerek megússza azzal, hogy a dzsip elsodorja, amiből nagy egymásnak feszülés lesz a vége. Mikor lenyugszanak a kedélyek, végre mi is felszállhatunk egy Purificaciónba tartó buszra.

Kolumbia Melgar Purificación Prado       A buszok között olykor feltűnik egy ARO Carpatia

A 40-es útról Girardotnál kanyarodunk rá arra a 45-ösre, ami a Rio Magdalena völgyét követve Neiva és Mocoa érintésével egész Ecuadorig fut. A Rio Magdalena Kolumbia leghosszabb folyója, s mint olyan, nem sok izgalmat rejt magában. San Agustín környékén még látványos szurdokvölgyeket alakított ki, de Pitalitótól egész a Karib-tengerig unalmasan tekereg egy széles és igencsak száraz völgyben. 

Először Espinalt, majd Guamót érintjük, aztán úgy két óra álmosító ringatózás után megérkezünk abba a Purificaciónba, amit a spanyolok a 17. században mezőgazdasági központként hoztak létre. Sokan nem tudják, de 1831-ben egy rövid időre Kolumbia fővárosa is volt, majd ahogy Bogotá szerepe felértékelődött, úgy vonult háttérbe a település. Ma nem több egy poros agrárvárosnál, ahol az ember pont csak annyit időz, amíg buszt fog Neivába vagy az ide nem messze fekvő Prado városkájába.

A Rio Magdalena túlpartján fekvő Pradót (nevének jelentése: rét) a poincos indiánok lakták, akik nem sok vizet zavartak, így a spanyolok egészen a 18. század végéig nem alapítottak itt települést. Az 1781-es térképeken már szerepel villaként, de falu rangot csak 1807-ben kapott, amit aztán egészen az 1960-as évekig őrzött. A változást a Rio Cundayon kialakított víztározó hozta, ami 4300 hektáros területével az egyik legnagyobb az országban. Prado hirtelen növekedésnek indult, mára több mint tízezer lakója van. A többség turizmusból él, mivel a víztározót sikerült egy meseszép völgyben létrehozni, ami az elmúlt években a kolumbiaiak egyik kedvenc hétvégi kirándulóhelyévé vált. Mivel nevezetesség, így az útikönyvek nem írnak róla, pedig nincs olyan kolumbiai elnök, akinek ne lenne háza a partján. Állítólag a volt panamai diktátornak, Manuel Noriegának is van itt egy villája, amit a legendák szerint maga Pablo Escobar építtetett neki, ezzel is elismervén a drogkereskedelemben elért sikereit.

Kolumbia Melgar Purificación PradoPrado éjszaka

Ahogy Melgar, úgy Prado sem olcsó. 60 000 pesót kérnek minden egyes szobáért, legyen az csótányos dugófészek vagy medencével ellátott apartman. Bár már annyiszor aludtunk bordélyban, hogy lassan nem jön álom a szememre, ha nem sikoltanak a szomszéd szobában, ezúttal a medencés apartmant választjuk.

Prado bár turistaközpont, a külföldi számára nem rejt sok érdekességet. A helyi éttermek a kolumbiai vendégekre rendezkedtek be, így mindenhol bandeja paisát és lechonát lehet enni, ráadásul drágán, így maradunk a sarki cukrászdánál, ahol zseniális gyümölcskelyhet rittyentenek nekünk egész megfizethető áron.

Kolumbia Melgar Purificación PradoPrado a kolumbiaiakról szól, nem a külföldiekről

Hétvége van, így joggal bízunk abban, hogy másnap reggel a tó partján sikerül csatlakoznunk egy kolumbiai családhoz, akik a víztározó nevezetességeit szeretnék körbecsónakázni. Tuktukkal igyekszünk a kikötőbe, ahol azonnal lecsapnak ránk a hajóskapitányok. 150 000 pesóért akarnak minket körbekalauzolni, de ennyi pénzt nem szeretnénk elkölteni, úgyhogy leülünk a kikötőben és várunk. Tíz perc nem telik bele, már érkezik is egy nagyobbacska társaság, akik szíves-örömest befogadnak a csapatba. Így is kell 60 000 pesót fizessünk a csónakosnak, de ennyit azért megér, gondoljuk.

Kolumbia Melgar Purificación PradoKikötő a Prado-víztározónál

És jól gondoljuk. A Hidroprado névre keresztelt víztározó tényleg mesés helyen fekszik. A Cunday környékén is látott kibillent plató két vonulata között hozták létre a tavat, aminek nyugaton lankás a partja, keleten azonban a homokkő szirtek függőleges fallal szakadnak a vízbe. Ha nem tudnám, hogy ezek a hegyek egészen fiatalok, a venezuelai tepuikhoz hasonlítanám őket.

Kolumbia Melgar Purificación Prado

Kolumbia Melgar Purificación Prado Elég látványos a Hidroprado keletei partvidéke

Szerencsénkre a család egy egész napos kirándulásra fizetett be, így a tó minden szegletét sikerül körbejárnunk. A csónakos megmutatja Noriega házát, s arról mesél, hogy az 1980-as években számtalanszor jelent itt meg Pablo Escobar is, aki személyes jó barátja volt az egykori panamai diktátornak.

Kolumbia Melgar Purificación PradoÁllítólag ez a panamai diktátor, Manuel Noriega villája

Ma már nem csak drogbáróknak és diktátoroknak van itt háza, hanem filmsztároknak, zenészeknek és a bogotái elit tagjainak is. Azok, akik a víztározó építése után szereztek itt földet, ma gazdag embernek mondhatják magukat, mivel ezek a területek erősen felértékelődtek. A helyiek közül néhányan hotelt nyitottak a parton, de azt a mezei turisták nehezen fizetik meg, mert 200 000 peso alatt errefelé nincsen szoba.

Kolumbia Melgar Purificación PradoFilmsztároknak és zenészeknek vannak házai a Hidroprado partján

Eközben megérkezünk egy keskeny szurdokhoz, ami mentén egy hasadékhoz jutunk el. Az alig öt méter széles járatot 60-80 méter magas függőleges sziklafalak veszik körbe, amik oldalából olajmadarak károgása hallatszik. A többség nem mer kiszállni a csónakból, de én és egy kanadai srác bemerészkedünk a sziklák közé. Megtudom, hogy a társaság a kanadai srác, Gregory barátnőjének a családja, akik a következő két hétben körbevezetik az idegent a környék nevezetességein, miközben azt vizsgálják, jó férje-e a messzi Kanadába költözött Tatiánának. Itt vannak a szülők, nagynénik, unokatestvérek, mindenki.

Kolumbia Melgar Purificación Prado     Jó magas a guachárók barlangja

A hasadék után kikötünk egy háznál, ami mögött egy természetes tó, a Laguna Encantada húzódik. Levesznek minket 5000 pesóra, hogy megmártózzunk benne, de az igazat megvallva elég zavaros a vize, így mellőzzük a pancsolást. Gregory és a gyerekek csobbannak egyet, utána elindulunk visszafelé. 

Kolumbia Melgar Purificación PradoSzép a Laguna Encantada, csak nagyon retkes a vize

Délután egy magasságában kikötünk egy étteremnél, ahol 25 000 pesóért sikerül ennünk egy furcsa kinézetű halat. A pincér dumál rá minket, elmondása szerint ez a helyi specialitás. Ha ez, akkor nem vagyok nagy véleménnyel a pradói halkonyháról. Ilyen íztelen hájas kopoltyúst még életemben nem ettem, hogy próbáljam feledni, magamba öntök egy liter mangólevet.

Kolumbia Melgar Purificación PradoEzért a halért 25 000 pesót elkérni skandallum

Hiába rossz a kaja, a társaság széppé teszi a délutánt. Az egész család kíváncsi ránk, nem értik, mit keres két magyar Pradóban, hiszen a gringók ezt a vidéket nem szokták útba ejteni. Meghívnak az ibaguei nyaralójukba, de sajnos nem tarthatunk velük, mert vissza kell térjünk Bogotába, hiszen nemsokára indul a repülőnk. Igen, két hét múlva elhagyjuk Kolumbiát, és addig még néhány kötelességünknek eleget kell tegyünk.

Kolumbia Melgar Purificación Prado     Ez a sasmadár búcsúztatott minket a tónál

Ebéd után visszatérünk a kikötőbe, ahol elbúcsúzunk útitársainktól, és felpattanunk egy camperóra (vidéki platós furgon), majd irány Prado. 

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

2 Komment

A vidéki Kolumbia elvarázsolja az utazót, nincs ez másképp Cunday környékén sem. Voltunk abban a faluban, ahol a kolumbiai gerillamozgalom életre kelt, jártunk egy senki által nem ismert vízesésnél és egy kevésbé izgalmas barlangnál, de a legnagyobb élményt még mindig az emberek jelentik.

Bármennyire is élveztük Fusagasugá környékét, jól esik elhagyni a várost. Irány a melegebb éghajlat, első lépésként a másfél órányira fekvő Melgar, ami hosszú idő után az első olyan település, amiről ír a legújabb LP. És mit ír? Azt, hogy Melgar a bogotáiak kedvenc melegedője, ahol remek medencés szállodák és hangulatos bárok várják a fővárosban kihűlt fiatalokat és családosokat. 

Amennyire Hajdószoboszló nem izgalmas egy ausztrál hátizsákosnak, hát ugyanannyira unalmas Melgar a magyar utazónak. Az árak duplája a kolumbiai standardnek, még hétköznap is 30 dollárt akarnak rólunk legombolni egy szobáért, pedig rajtunk kívül egyetlen lélek nincs a városban. Ennyi pénzért ráadásul csak lebujt kapni, úgyhogy ha lúd, legyen kövér; Melgar valószínűleg legnagyobb disznóóljában veszünk ki szobát 50 000 pesóért, de ehhez még ventillátor sem jár, viszont itt is van medence, persze csak annak, aki nem tart a gombától és a tífusztól.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoMelgarnak még a temploma is csúnya

Nincs miért a városban időznünk, inkább buszra szállunk, és Icononzo hegyi faluja felé vesszük az irányt. A települést érdekes módon nem a spanyolok, hanem kanadai és skót telepesek alapították a 19. század végén, mert a cundinamarcai földbirtokosok nem engedték a messziről jött bevándorlókat földhöz jutni. Icononzót alig pár kilométerre a megyehatártól, Tolima tartományban hozták létre, 1300 méter magasan. A kilátás a településről a Sumapaz-folyó völgyére elég jó.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoIcononzóból a kilátás Pandi falujára

Főterén egy neogótikus jelleget magán hordozó, vörös téglából épült templom áll. Van benne valami brit. Mára a skót és kanadai telepesek teljesen asszimilálódtak, a városka többi része pont olyan, mint bármelyik átlagos kolumbiai kisváros. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoIcononzo temploma magán hordozza az angolszász jegyeket

Ami miatt ellátogattunk ide, az nem más, mint a Pandi és Icononzo között féltávnál található szurdokvölgy, amibe a Sumapaz hihetetlen erővel tör be. Feljebb, Venecia környékén a folyó már megmutatta felszínformáló képességét, de amit itt művel, arra egyszerűen nincsenek szavak. Taxival jutunk el a völgy alján elhelyezkedő kanyonhoz, ami alig két méter széles, de legalább ötven méter mély. Annyira szűk, hogy lehetetlen normális képet lőni róla, de higgyétek el nekünk, ilyen lélegzetelállító kanyon még Kolumbiában sincs minden sarkon.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoKéptelenség értékelhető képet lőni róla, pedig egészen zseniális látvány

- Icononzótól nem messze van egy vízesés. Ha gondoljátok, oda is elviszlek titeket - osztja meg velünk az infót a fiatal taxisofőr.

Egy fillérrel nem kér többet az útért, összesen tíz dollárt fizetünk neki a kanyonnal együtt a majd két órás kalandért. Azt mondja, örül, hogy külföldieket furikázhat, errefelé ez nagy szó. Nem csak elvisz minket a vízeséshez, de le is kísér a völgy aljába egy jelöletlen ösvényen. Láttunk már szebb zuhatagot életünkben, de egy percig nem bánjuk, hogy egy órával tovább maradtunk Icononzóban. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoIcononozo vízesésének nincs neve

A főtéren iszunk egy jó lulólevet, majd visszatérünk a lepukkant Melgarba. Iszonyú meleg és párás az éjszaka, korán kidob minket az ágy. Egyikünk sem akar feleslegesen itt időzni, úgyhogy kora reggel fogunk egy buszt a közeli Carmen Apicalába. Az út lakóparkok között kanyarog, igazából nehéz eldönteni, hogy mi tartozik Melgarhoz és mi Carmenhez. Húsz perc után mindenesetre szól a sofőr, hogy megérkeztünk, és le kell szálljunk. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoIcononzói utcakép

Carmen sem jobb Melgarnal. Úgy néz ki, ha az ember bemegy 1000 méter alá, a városok retkessé és rendezetlenné válnak. A főtér aránylag jól néz ki, de mindenhol száll a por, a felföldi tisztaságot pedig kutyák által széttúrt szemétkupacok váltják. Reggelire beülünk egy rántottára és lulóra, majd kisétálunk a városka határába, hátha sikerül fognunk egy buszt Cundayba. Pradóba szeretnénk megérkezni, de nem a Rio Magdalena völgyét követő főút mentén, hanem a hegyeken át, hátha rábukkanunk valami érdekesre.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoCarmen Apicalá katedrálisa

Nem kell sokat ácsorogjunk, negyed órán belül felbukkan egy kisbusz, ami Cunday érintésével Villaricába tart. Az út ismét fantasztikus. Felkapaszkodik egy kb. 1000 méter magas kibillent platóra, amiről elég jó a kilátás Carmenre, valamint Cunday medencéjére. Mindenfelé szántók, bab- és szederföldek sorakoznak. A sofőrtől megtudjuk, hogy Villaricába két óránként van busz, így Cundaynál leszállunk és szállás után nézünk abban a reményben, hogy a délután folyamán valóban lesz még busz Villaricába, amiről ugyan nem tudunk semmit, de errefelé minden út szép, úgyhogy biztos nem fogunk csalódni.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoKilátás Carmen Apicalára és a Cunday-medencére

Cunday egy vidéki porfészek, ahol csak szeder- és kávészüretkor van élet. A szállók sem a turistákra, hanem az idénymunkásokra rendezkedtek be, éppen ezért hatalmas meglepetés, hogy rátalálunk a Hotel La Casonára, egy kedves házaspár háromszobás panziójára, ahol ugyanannyiért, mint Melgarban, egy minden igényt kielégítő, haciendaszerű szállást kapunk. Két kényelmes ágy, kulturált fürdőszoba, medence, reggeli és korlátlan jugófogyasztás az árban. A tulajok először azt hiszik, hogy kávébizniszben utazunk, de mikor megtudják, hogy mezei turisták vagyunk, teljesen lázba jönnek.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoCunday sem tűnik izgalmas falunak

- Estére idehívjuk a falu turisztikai referensét, ő majd segít nektek eligazodni a környéken - bocsátanak utunkra, és hozzáteszik - Villarica nagyon szép falu. Élvezzétek ki!

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo     50 000 pesót, vagyis 16,5 dollárt fizetünk ezért a helyért

A sofőr nem hazudott, a busz tényleg két óránként indul Villaricába. Hihetetlen, hogy ilyen világvége helyekre is tök könnyű eljutni, pedig Villaricát nem sok térkép jelöli. Az út - mondanom sem kell - lélegzetelállító. Bár nyeljük a port rendesen, egy percig nem bánjuk, mert a táj mindenért kárpótol. Ültetvények, legelők és misztikus kőerdők váltják egymást, háttérben az Andok közel 4000 méteres csúcsaival.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoCunday nem nagy szám, de hangulatos

A hangulathoz illően egy Los Alpes névre hallgató tanyabokron kelünk át. Elképesztő, hogy egy ilyen apró, alig pár család lakta veredát is milyen műgonddal próbálnak hangulatossá és jellegzetessé tenni a színesre festett házfalakkal és a magas tornácokkal. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo   Los Alpes, a kolumbiai Alpok

Jó másfél órás zötykölődés után futunk be abba a Villaricába, ami Tolima egyik legfontosabb gerillaközpontja volt egészen 2012-ig. Az 1950-es években ebből a faluból indult a 20. századi kormányellenes gerillamozgalom, aminek vezetői a Jiménez testvérek voltak. Az 1948-as bogotái vérengzés után - mely El Bogotazo néven vonult be a történelembe - az állam abból a célból, hogy letörje az ellenzéki liberálisok szarvát, átgondolatlan úthálózat-fejlesztésbe kezdett. Cunday környékén a Purificaciónba tervezett út mentén rengeteg földet alacsony áron felvásárolt az önkormányzat, a tiltakozókat a rendőrség és katonaság segítségével pedig egyszerűen kitelepítették a birtokaikról. A pórul járt farmerek San Pablo környékén leltek menedéket, ahol szűz, korábban betöretlen földeken kezdték újra életüket. Sokaknak nem jutott hely, így ők a Villarica veredára költöztek, amiből 1949-re egy majd 10 000 lakost számláló falu lett.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoVillarica 1949-ig nem létezett

Sokan nem tudták megbocsátani a kormánynak, amit velük tettek, így fegyvert ragadtak, és a Jiménez testvérek vezetésével gerillatámadásokat indítottak Cunday rendőrsége és az útépítők ellen. A liberális eszmék csakhamar kommunista ideológiákká alakultak, táptalajt biztosítva a gerillamozgalmaknak. Akik Cunday környékén maradtak, két tűz közé szorultak. Ha nem engedtek az állam kizsákmányoló politikájának, akkor a katonaság erőszakkal kitelepítette őket, ha elfogadták az önkormányzat nem túl nagyvonalú ajánlatát, a gerillák árulásért kivégezték családjukat, házaikat pedig felgyújtották. Később az ELN és a FARC is tiszteletét tette Villaricában, öt évvel ezelőttig nem volt életbiztosítás a környéken tartózkodni.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoVillaricában mai napig a múlt köszön vissza

Ma már más világ van, de ahogy Támarában és Cabrerában, úgy Villaricában is érződik a múlt fojtogató szorítása. A kizárólag kávétermesztésből élő falu bár gyönyörű helyen fekszik, a helyiek még nem tudják, mit csináljanak a hirtelen jött szabadsággal. Furcsán méregetnek minket, aki nem ismerős errefelé, azzal szemben távolságot tartanak. Beülünk ebédelni egy helyre, de nehezen áll velünk szóba a pincérlány. Mikor végre veszi a bátorságot, hogy megkérdezze, mit kérünk, akkor azt hűvösen teszi, mintha csak Peruban volnánk. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoVillaricában ma már nincsenek gerillák, kávé viszont annál több

Körbesétáljuk a falut, de semmi nem ösztökél minket maradásra. Az első Cundayba tartó buszra felülünk, és hátunk mögött hagyjuk az egykor volt gerillaközpontot. Már sötétedik, mire visszaérünk a szállásunkra, ahol már vár ránk a falu turisztikai referense, egy 70 év körüli tanárember, aki elmondása szerint éveken át vezetett egyetemistákat Cunday legnagyobb nevezetessége, az Edén-barlang mélyére tanulmányi kirándulás keretében.

- Én már idős vagyok, de a barlangoktól nem messze él egy Lucho nevű fickó, aki szívesen elkísér titeket a barlangba - meséli az öreg - 100 000 peso a kirándulás, plusz a kocsi, amit 60-70 000-ből lehet megúszni.

Ez rengeteg pénz, ennyit egy barlangért biztosan nem fizetünk, így rövid eszmecsere után abban maradunk, hogy alszunk rá egyet, s majd meglátjuk. A szálló tulaja azt mondja, majd ő felhívja nekünk Luchót, és ha akarjuk, mehetünk gyalog a barlangokig, és akkor a kocsi árát is megspóroljuk.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo  Oda tartunk

Reggel bár szemerkél az eső, úgy döntünk Erivel, hogy nekivágunk a távnak. Lucho sajnos nem vette fel a telefont, így kicsit céltalanul bolyongunk, de egy tuktukos végül bevállalja, hogy 25 000 pesóért cserébe elvisz minket a fickó házához. Az ám, csakhogy fogalma nincs arról, hol is lakik Lucho. Negyed óra mototaxizás után néhány munkásemberbe botlunk, akik a méter mély kátyukat tömik éppen be. Mázlink van, köztük van Lucho is, aki megpillantván minket azonnal nyeregbe pattan, és vágtázik tűzpiros tuktukunk után. 60 000-et kér a barlangi vezetésért, amire végül rábólintunk. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoLucho az útépítést hagyta abba miattunk

Bekísér minket az otthonába, ami inkább tűnik sufninak, mint lakóháznak. Csak a felesége van otthon és az állatai, kutyák, macskák, tehenek és kacsák, mindhárom gyereke Cundayban van, tanulnak. Lucho 47 éves, testfelépítésén látszik, hogy egész életében dolgozott.

- Marhákat tartunk és van egy kis kakaóföldünk - meséli.
- Régóta itt éltek?
- Ez az egész egykoron az apám birtoka volt - mutat körbe -, de az állam lenyúlta tőle, hogy megépítse ezt a nagyon fontos utat Purificaciónba.
- Úgy tudom, busz sem közlekedik rajta - okoskodom.
- Nem hát. Soha nem is közlekedett, és soha nem is fog. Csak egy ürügy volt, hogy az állam lenyúlja az emberektől a földeket.
- Mi volt a gerillákkal?
- Azok meg azt vitték el, ami megmaradt. 
- Mikor tértetek vissza?
- Mikor az állam kárpótolta a családot, úgy 15 éve. Persze nem az egészet kaptuk vissza, csak egy töredékét, de legalább van hol laknunk. Hagyjuk a múltat, inkább barlangásszunk!

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoLuchónak dzsungelcsirkéi is vannak

Nyom a kezünkbe egy-egy bányászsisakot, majd nekivágunk a hegyoldalnak. Első állomásunk Lucho kakaóföldje, ahol le is csapunk egy érett gyümölcsöt. Aki még nem kóstolta a kakaó gyümölcsét, az mindenképp próbálja ki valahol, mert kevés ennél finomabb dolog van a Földön. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo       A kakaógyümölcs remek találmány

A kakaóföldek után átkelünk egy folyón, ami fölé Lucho épített hidat bambuszból. Ha Costa Ricában lennénk, legalább húsz dollár lenne a belépő az élményért, de itt ilyesmivel nem foglalkoznak.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoBambuszhidakon kelünk át

Innen egy ideig legelőkön át vezet az utunk, majd egy házhoz érkezünk, amiben egy öreg asszony él agresszív korcsával.

- Vigyázzatok a döggel, mert már engem és a lányomat is megharapta egyszer, pedig minket ismer - mosolyodik el Lucho.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo     Az Edén-barlang Lucho birtokának végében van

Eri egy frászban van, mivel 2012-ben Thaiföldön egyszer megharapta egy ilyen rusnyaság. Azóta tart a csaholó kutyáktól. Szerencsére az eb átenged a birtokon, de azért Lucho párszor odacsap neki egy fabottal. Érdekes módon a dögöt nem érdekli, hogy velünk van vezetőnk kutyája is, ami amúgy nagyon jó fej, folyamatosan töri előttünk az utat.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo       A kutya Lucho előtt jár egy lépéssel

Az erdő mélyén csúsznak a kövek, próbálunk a liánokba kapaszkodni. Majd egy óráig tart, mire elérünk a barlang bejáratához. Erinek csúnyán elkopott a bakancsa, így jelzi, ő inkább marad a kutyával, én pedig menjek Luchóval, ha van kedvem.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo    Eri küzd az elemekkel

Sok barlangban jártam már, de ennyire párás és meleg hasadékban még soha. Maradjunk annyiban, hogy Európában az Edénhez hasonló barlangokba csak szakszerű barlangi vezetés és biztosítás mellett lehetne bemenni, de Kolumbia más világ. Húsz percig bírom a szaunában, utána szólok Luchónak (aki pont annyira izzad, mint én), hogy eleget láttam, forduljunk vissza.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoDenevéreket keresünk a barlang falán

A bent töltött húsz perc alatt azért láttunk ezt-azt. Volt néhány meggyalázott cseppkő, egy raj denevér és pár skorpiópók, ami tized annyira sem veszélyes, mint amilyennek kinéz. A teste jó 5-6 centiméter, lábaival együtt pedig akár 30 centis is lehet. Bár van tövise, mérge nincsen, így ártalmatlan jószág. Ettől függetlenül nem szívesen venném a kezembe.

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén Icononzo Elég ronda teremtmény, de teljesen ártalmatlan

Mire kiérünk, Eri már egyedül van. Lucho kutyája visszasietett a házhoz, mi pedig a távolból követjük. Vezetőnk felesége guanabana jugóval fogad minket, közben beesnek a gyerekek is, akik tátott szájjal bámulják a két gringót. A barlang nem érte meg a 60 000 pesót, de látni a gerillák alól épp csak felszabadult vidéket nagyon jó volt.

Mivel busz nem közlekedik az úton, így gyalog indulunk vissza Cundayba. Másfél óra baktatás után feltűnik egy ház, ahol tudunk vizet és üdítőt venni. Az ottaniak, a kislány, 40 éves anyukája és a 70 éves nagymama hihetetlenül aranyosak, egy kis beszélgetés után közlik, hogy meg voltunk hívva az italokra. Ilyen is csak Kolumbiában, esetleg El Salvadorban történhet meg az emberrel. 

Kolumbia Melgar Carmen Apicala Cunday Villarica Cuevas del Edén IcononzoEzen az úton egészen biztos nem jutunk el Purificaciónba

A késő délutáni órákban érünk vissza Cundayba. A következő állomásunk Purificación, illetve Prado lesz, de mivel ezen az úton nem közlekedik semmi, kénytelenek leszünk visszatérni Melgarba. Hogy ilyen városok minek vannak Kolumbiában?!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kezd az az érzésünk támadni, hogy Fusagasugá környékén mindig el lehet tölteni plusz egy napot. Két éjszakával számoltunk, de már az ötödiken vagyunk túl, mivel a város szomszédságában rengeteg a látnivaló. Ezúttal a panche indiánok szent hegye, a Cerro Quinini volt soron. 

Ami érdekes, hogy a Cerro Quininiről ugyanúgy nem írnak az útikönyvek, ahogy a Venecia és Cabrera környéki vízesésekről, a San Bernardó-i múmiákról vagy a San Rafael Parkról sem tették. Ha Veneciából visszafelé nem tekintünk ki a buszablakon, és nem vesszük észre azt az út szélén magányosan ácsorgó barna táblát, ami Kolumbia természeti szépségeire hivatott felhívni a nagyérdemű figyelmét, valószínűleg már ma egy Melgar felé tartó buszon ücsörögnénk. Ezzel szemben - a reggeli heves eső távozása után - késő délelőtt egy Cumacába tartó falusi járaton fészkelődünk.

Először leereszkedünk a Rio Panches partjára, ami mély kanyont vájt a Fusagasugái-felföld és a Cerro Quinini közé. Az út meredek, a folyóhoz közel rengeteg villa és lakópark tűnik fel. A túloldal teljesen más, visszatér az a vidéki hangulat, ami a Rio Sumapaz völgyében annyira magával ragadó volt. Egy óra buszozás után befutunk Tibacuyba, abba a faluba, ami állítólag a Bogotához legközelebb fekvő kávéföldeknek ad otthont. A busz végighalad a településen, de kávét szürcsölő bogotáiak helyett sörtől és aguardientétől tántorgó helyi részegeket látunk csak.

Kolumbia Fusagasugá Cerro QuininiCumacá nem nagy település

A negyed órányira fekvő Cumacá ugyanolyan apró hegyvidéki falu, mint volt Tibacuy. Egy apró, érdektelen templom és rengeteg, utcára nyíló helyi kocsma alkotja az alig pár házból álló települést. A busz szerencsére elvisz minket El Ocobóig, egy pár kilométerrel odébb található veredáig, ahonnan - a sofőr elmondása szerint - simán feltalálunk az amúgy lélegzetelállító Cerro Quinini tetejére.

Nem hazudik. El Ocobónál egy szép nagy tábla jelzi a park összes ösvényét, a sarki boltos pedig csak annyit mond, hogy kövessük a nyilat, akkor nem lesz baj.

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini       A Cerro Quinini valójában nem egy csúcs, hanem egy kibillent plató

Kezdetben egy széles földúton baktatunk felfelé, majd az ösvény letér róla, és dús legelőkön át vezet egész a köderdők szintjéig. 

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini    Eri keresztülvág a legelőkön

Közben a fejünk felett feltűnnek a meredek mész- és homokkősziklák, amik mögött azok a barlangok találhatók, amik a legenda szerint a panche indiánok kincsét rejtik. Az ékszerek az idegenek számára elérhetetlenek, mert azokat egy Moján nevezetű erdei szörny védi. A sztorival már a La Chorrera-vízesésnél is találkoztunk, úgy néz ki, ezt a vidéket a kolumbiai jetinek találták ki.

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini       A sziklák mögötti barlangokban a panchék kincse rejtőzik

A hegy oldalából egészen fenséges a kilátás a szemközti szirtekre, amik ugyanúgy megérnének egy kirándulást, mint a Cerro Quinini.

Jó másfél óra baktatás után végre felérünk a gerincre, ahová - mint utóbb kiderül - egy földút visz fel. A park
hivatalosan itt kezdődik, ahol levesznek minket 5000 pesóra. Hogy mennyire hivatalos a jegyszedés, azt nem tudom, de egy helyi család ránézésre csak erre rendezkedett be.

Kolumbia Fusagasugá Cerro QuininiKüzdelmes a kaptató a köderdők mélyén

A Cerro Quinini valójában nem egy hegycsúcs, hanem egy vonulat, ami függőleges fallal szakad le a mélybe. Kicsit Roraima érzésem támad, bár a venezuelai táblahegyhez azért nehezen hasonlítható a képződmény. Az ösvény a szirt szélén vezet, az első megállónk a Piedra del Parto, vagyis a Születés köve. Állítólag fontos szakrális helyszíne volt a panchéknak; erre a régészek abból következtetnek, hogy a sziklában termékenységi szimbólumokat véstek az indiánok. Hogy a csiga és a gyík mitől termékenységi szimbólum, nem tudom, de ahogy a legtöbb prekolumbián petroglif, úgy ezek is mind spirálban végződnek. 

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini Nem értjük, mitől szakrális a Piedra del Parto

Újabb húsz perc gyaloglás után kötünk ki a Pico del Águilánál, ami lentről nézve állítólag olyan, mint egy sasfej. A plató tetejéről nem olyan, a kilátás viszont káprázatos róla.

Kolumbia Fusagasugá Cerro QuininiEzért a kilátásért már megérte

A tanösvény egy újabb sziklában, a Cabeza del Indióban, vagyis az Indián fejben végződik. Ez sem emlékeztet a névadójára, viszont ha lehet, még zseniálisabb, mint volt a Pico del Águila. 

Kolumbia Fusagasugá Cerro QuininiRitka az olyan kép, amin mindketten látszódunk. Háttérben Fusagasugá.

Innen egy tölgyfaerdőn keresztül térünk vissza a park bejáratához. A kolumbiai tölgyek mások, mint az otthoniak, nagyobbak annál, a törzsük pedig olykor egészen furcsa formát ölt. 

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini Elég furcsák errefelé a tölgyfák

A földúton sétálunk vissza El Ocobóba, ami hosszabb, viszont könyebben járható, mint volt az erdei ösvény. Délután ötkor már a buszon ülünk, ami Cumacába és Tibacuyban felvesz néhány, mostanra magát tanácstalanra ivó farmert, akiket ingyen szállít vissza a sofőr a fincájukra.

Kolumbia Fusagasugá Cerro Quinini  Egy rövid kirándulást a szemközti hegy is megérdemelne

Akármennyire is vonzó a Cumacá mögötti hegyvidék, most már tényleg ideje továbbindulnunk, úgyhogy a hatodik éjszaka után végre búcsút intünk Fusának.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

0 Komment

Tudtad, hogy van egy növény, amiből ha jó sokat eszel, halálod után mumifikálódsz? Elég bizarul hangzik, nem? Pedig a kolumbiai San Bernardóban meg vannak róla győződve, hogyha minden nap elfogyasztasz egy guatilát, belőled is lehet kiállítási tárgy egy mauzóleumban. Már ha persze ez a vágyad. Nekik ez. Isten hozott Kolumbia legmorbidabb településén!

Fusagasugá környéke már két alkalommal babonázott meg minket, de még mindig van mire rácsodálkozni. Néha az is lenyűgözi az embert, amiről néhány órával korábban azt sem tudta, hogy létezik. Kolumbiában bármilyen buszra fel merünk ülni véletlenszerűen, mert tudjuk, a végén úgyis imádni fogjuk azt, ahol letesz minket.

Arbeláez és San Bernardo faluit célozzuk meg, amikről nem sokat tudunk, csak azt, hogy ez utóbbitól nem messze van egy újabb vízesés. Már megint egy. Annyit láttunk ezekből a vízesésekből az elmúlt két hétben, hogy kezdünk megcsömörleni, de ha útba esik, ám legyen.

Arbeláez felé ugyanaz a gazdagság fogad minket, mint Chinauta körül. A köderdők mélyén gondosan elzárt luxus lakóparkok sorakoznak saját portaszolgálattal, élményfürdővel, mélygarázzsal. Nem tudom, hogy a városi elit ezeket csak nyaralónak használja vagy tényleg benne élnek, mindenesetre Erivel eljátszunk a gondolattal, hogy itt bizony tudnánk élni.

Kolumbia Arbeláez San BernardoKöderdők mélyén bújnak meg Kolumbia legjobb lakóparkjai

Arbeláezben már kevésbé. Nem csúnya a falu, de nem is szép, olyan klasszikus kolumbiai. Van egy szép parkja egy hatalmas fával, egy felejtős templom a főtéren, néhány koloniális hangulatot árasztó régi ház, de valójában ugyanaz a klasszikus mezőváros, mint volt Gachetá vagy Guateque. Nincs miért itt időzni, így bepattanunk egy iránytaxiba, ami San Bernardóba tart.

Kolumbia Arbeláez San BernardoArbeláez közepén áll ez a gyönyörű fa

Nem hiszem, hogy ennél a falunál van elzártabb település Cundinamarcában, lévén csak földúton érhető el, ami azért errefelé már elég ritka. Nem tudom miért van ez így, mivel San Bernardo kaliberekkel nagyobb település, mint volt például Arbeláez, ráadásul fontos mezőváros, granadilla és guatila földek veszik körbe. Ez utóbbi növény több mint fontos a város életében. 

Kolumbia Arbeláez San Bernardo  San Bernardo nehezen elérhető kisváros

San Bernardo amúgy kifejezetten csúnya, szedett-vedett kisváros, ahová mindenki csak azért jön, hogy eladja a zöldségeit. A főtérre sikerült valami egészen abszurd templomot építeniük egy gigantikus kereszttel, aminél egy öt éves gyerek csukott szemmel simán szebbet épít legóból. Gyorsan elunjuk a dolgot, úgyhogy taxi után nézünk, hátha sikerül eljutnunk valahogy a vízeséshez, de a világon senki nem hallott róla. Egyáltalán nem bánjuk, mivel így marad idő a falu végi temetőre, amiről még a minket ideteleportáló sofőr mesélt a kocsiban.

Kolumbia Arbeláez San Bernardo Ilyen ronda templomot nem sok helyen látni

Két éve egyszer már sikerült véletlenül kifognunk egy izgalmas temetőt az ecuadori Tulcánban, de ez még rajta is túltesz. Maga a park semmi extra, de a közepén álló mauzóleum egyszerűen letaglózza az embert. Az épületet zárva találjuk, de az ajtón lobog egy papír egy Dora nevű nő számával, ő állítólag a kulcsok őre. Mióta a Los Llanoson elhagytam a telefonomat, nem tudunk hívást kezdeményezni, így elbaktatunk a temetővel szembeni boltba, és megkérjük az ott ücsörgő nénit, hogy csörgesse már meg nekünk Dorát.

- Nem kell neki csörögni. Itt lakik kétszáz méterrel lejjebb. Csöngessenek be hozzá! - kapjuk a tippet.

Dora éppen beteg, tolószékben ücsörgő férjét eteti. Int, hogy tíz perc múlva jön, úgyhogy az út szélén ácsorogva várunk rá.

- Honnan hallottak a múmiákról? - érdeklődik Dora, mikor kilép a kapun.
- Múmiákról? Nem hallottunk róluk semmit, csak egy sofőr ajánlotta, hogy keressük fel a temetőt és menjünk be a mauzóleumba, mert érdekes dolgot fogunk látni. Ezek szerint múmiákat?
- Igen, azokat. A rokonainkat innen a faluból.

Nehezemre esik elhinni, hogy ezek a jó San Bernardó-iak kiállították szüleik és nagyszüleik holttestét a mauzóleumban, pedig tényleg így tettek. Perverz egy népség. Ahogy belépünk mindenfelé üvegvitrinben fekvő halottakat látunk meglepően jó állapotban. Némelyikben csecsemők holttestei tűnnek fel. Mindegyik vitrin felett fent lóg a falon egy kép és rövid élettörténet az elhunytról. Van, akit már az 1950-es években eltemettek, van, akit alig tíz éve.

Kolumbia Arbeláez San Bernardo  Idős asszony saját ruhájába öltöztetve

- A 20. század közepén megtelt a temetőnk, így az önkormányzat úgy döntött, a régen nem látogatott sírokat ki kell hantolni. Ekkor fedezték fel, hogy egyes halottak nem elporladtak, hanem mumifikálódtak. A tudósok vizsgálták a tetemeket, de nem tudták megmondani mi az oka a jelenségnek, főleg azért, mert nem mindenki mumifikálódik, csak egyesek, tehát nincs köze a talaj összetételéhez, sem pedig a halott korához. 
- Hát akkor?
- A falusiak szerint csak az mumifikálódik, aki sok guatilát eszik.

Kolumbia Arbeláez San Bernardo     Az nem ing a csecsemőn, hanem a saját bőre

Nyilván hülyeség. Ha ez így lenne egész Guatemala mumifikálódna még halála előtt, mert ott mindenbe beleteszik ezt a növényt. Ha nem ismerős a neve, ne lepődj meg, mert ahány ország, annyi elnevezés. Guatemalában huisquilnek, Brazíliában chuchunak, Hondurasban patastének, Dominikán tayotának, Hawaiin pipinolának, Mexikóban pedig chayotének hívják. Az egy dolog, hogy egyesek mumifikálódnak a temetőben, viszont amit Dora mond zárásként, egészen morbid:

- San Bernardóban mindenki abban reménykedik, hogy egyszer őt is kiállítják a mauzóleumban. Én is szeretnék mumifikálódni.

Gondolom Dora beteg férjét is guatilával töltött arepával eteti, hátha úgy marad az öreg. Visszasétálunk a faluba, ahol a taxisofőrök azzal fogadnak minket, hogy kiderítették melyik vízesésről beszélünk, de az ide másfél óra kocsival, majd onnan 3-4 óra gyaloglás. Elvetjük az ötletet, cserébe azonban rábeszélnek La Chapára, egy innen kb. 15 kilométerre fekvő kilátóra, ahonnan állítólag belátni azt a Sumapaz-kanyont, ami pár nappal ezelőtt varázsolt el minket. 30 000 pesót kérnek érte, mi pedig rábólintunk.

Menet közben sofőrünk megáll egy ligetnél, és leszed egy guatilát az egyik bokorról.

- Ezt kell enni, és akkor mumifikálódik az ember - meséli a már általunk is ismert sztorit.
- Tényleg elhiszik, hogyha az ember sokat eszik ebből, akkor halála után múmia lesz belőle?
- Hát persze. Mi más lenne a magyarázat?

Kolumbia Arbeláez San Bernardo    Ha ebből sokat eszel, halálod után mumifikálódsz - állítják San Bernardo lakói

Persze, mi más?! La Chapába fél óra autokázás után érkezünk meg. Ez egy kilátó a Sumapaz-kanyon szélén olyan kilátással, amitől leesik az állunk. Alattunk terül el az egész völgy és három apró falu, Boqueron, Pandi és Icononzo

Kolumbia Arbeláez San Bernardo

Kolumbia Arbeláez San Bernardo     La Chapából zseniális a kilátás

A hegy tetején egy kőtenger húzódik, némelyik sziklára vallásos képeket festettek. A Szűz Mária felett terebélyeskedő pávát nehezen értelmezem, de Jézus arcképe egészen jól sikerült. Vagy fél órán át fotózunk, majd visszaszállunk a taxiba, és azon az úton, amin jöttünk, Fusagasugába utazunk.

Kolumbia Arbeláez San Bernardo

Kolumbia Arbeláez San BernardoSzűz Mária és Jézus vigyáz az utazókra La Chapánál

Hogy mikor hagyjuk el a várost, fogalmam nincs, hiszen még mindig van olyan szeglete a völgynek, ahol nem jártunk. Holnap megmásszuk a Cerro Quininit, és ha minden jól megy (mondjuk nem mumifikálódunk), akkor utána irány Melgar.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kolumbiában nem kell ahhoz még fél órát sem utazni, hogy az ember egyik csodából a másikba csöppenjen. Negyedik hónapja utazunk az országban, és eddig egyetlen perc üresjáratunk nem volt. Ezúttal a Reserva Natural San Rafael volt soron, ami olyan, mintha az Avatar megálmodott világa valósággá vált volna. Ki merem jelenteni, hogy Kolumbia az amerikai kontinens legizgalmasabb országa.

Fusai szállásunkon van egy takarítónő, aki minden nap ellát minket egy tippel. Bár előzetesen nem terveztünk két éjszakánál többet itt tölteni, a csaj néhány látnivaló bedobásával mindig maradásra bír minket. Este, mikor leadjuk nála a mosnivalónkat, kezünkbe nyom egy szakadt szórólapot, amin az áll, hogy Reserva Natural San Rafael. Nézzük a Google Mapset, de nem találunk ilyet a térképen, csak egy falut, La Aguaditát, amit a szórólap is említ. Mit veszíthetünk?

Másnap kora reggel vadul buszkeresésbe kezdünk. A környező falvakba nem a terminálról, hanem a város különféle pontjairól indulnak a buszok, amiket megatlálni egy rémálom. Össze-vissza küldözgetnek minket, még Fusa prosti negyedén is áthámozzuk magunkat, mire végre megtaláljuk azt a beállót, ahonnan La Aguaditába mennek a kisbuszok.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelFalusi hangulat La Aguaditában

A falu nincsen messze, negyed órát ha buszozunk, mire befutunk a településre. Nincs itt semmi, csak néhány útszéli kifőzde, ahol sikerül magunkba tolni egy adag csülköt reggelire. A kajáldát működtető néni igazít minket útba, a hegyek felé mutogat, mikor a San Rafaelről kérdezzük.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San Rafael    Eri keresi az utat a Reserva Natural San Rafaelbe

Kisétálunk a falu széléig, ahol egy apró tábla jelzi, valóban létezik a park. Egy keskeny földút indul a környező veredákra a Rio Bravo Blanco mentén, ami már az első percekben elvarázsol minket. Az itteniek valamilyen okból kifolyólag építettek egy mesevilágot furcsa házakkal és színpompás kertekkel. Mintha Alíz csodaországában járnánk, nem is nagyon tudjuk hova tenni a dolgot.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San Rafael Nem tudom, miért épít valaki ilyet, de nagyon jól teszi

Miután elhagyjuk ezt a tündérvilágot, az út elveszik a ranchek és köderdők mélyén. Szerencsére végig ki van táblázva a park, így nem lehet eltévedni, bár az igazat megvallva, nagyon szívesen tennénk, mert a táj valami pazar. Tepuikra emlékeztető meredek sziklafalak emelkednek az erdő fölé misztikusan párába burkolózva.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelBármerre mész Kolumbiába, látsz valami csodát

Az út emelkedni kezd, közben az eső is elered, de ettől még varázslotasabbá válik a környék. Fél óra baktatás után befutunk egy bobaerdőbe. A kolumbiaiak által bobapálmának nevezett fa valójában egy páfrány, ami kizárólag olyan köderdőkben él meg, ahol évente minimum 4000 mm csapadék hullik. Így már érthető, miért esik már most, kora reggel az eső.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelImádjuk a páfrányerdőket

Egyre magasabbra kapaszkodunk, majd találkozunk egy csapat helyi fiatallal, akik már visszafelé tartanak. Fent aludtak a parkban, és azt mondják, a hely valami csoda. Na, most már tényleg kíváncsi vagyok rá. Majd másfél órán át kell felfelé kaptatnunk, mire végre feltűnik a "Bienvenido a Reserva Natural San Rafael" tábla. A bejáratnál van egy ház, amit szederföldek vesznek körbe. Gyorsan szedünk is pár szemet, végülis kell az energia.

Átkelünk egy hídon, ami alatt a folyó meredeken a mélybe szakad. Láttam este pár fotót egy szép vízesésről, talán odalenn van, de egy tábla előrefelé írja a zuhatagot. Átkelünk egy kanyonon, aminek a faláról csöpög le a víz. Iszonyatosan csúszik minden, amit Eri nehezen visel, mivel a bakancsa két év után rommá kopott.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelEbben a völgyben rengeteg eső esik, ezért minden csúszik

Végül megérkezünk a táblán jelzett vízeséshez, a Cascada de los Deseoshoz, de ez nagyon nem az, mint amit a neten láttunk. Irány vissza a hídhoz, hátha valamit elnéztünk. De nem, a tábla semmi egyebet nem jelez, csak a Deseost, így kicsit csalódottan indulunk vissza.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelCascada de los Deseos

Nem hagy nyugodni a kíváncsiság, egészen biztos valahol nem tértünk le az útról. Aztán a háztól nem messze látom, hogy egy leszakadás mentén mintha tekergőzne le a völgy aljába egy ösvény. Lábnyomokat látok a sárban, így nekiindulok a meredélynek. Eri marad, mert az ösvény durván meredek, a bakancsa pedig alkalmatlan az ereszkedésre. Két éve vettük 50 000-ért, Aku. Ennyit érnek a menő túracuccok. Nem állítom, hogy nincs bennem halálfélelem lefelé kúszva, de szerencsére sok a lián, így van mibe kapaszkodnom. Negyed óra elteltével lent vagyok a folyónál, aminek a medrében felfelé kezdek gyalogolni. És igen, egyszercsak feltűnik az a zuhatag, amit a képeken láttam. Hihetetlen gyönyörű.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelSemmi meglepetés nincs abban, hogy a Reserva Natural San Rafaelről nem ír egyetlen útikönyv sem

Fotózom párat, aztán elindulok visszafelé. Szegény Eri azt sem tudja, hová lettem. Már vagy negyed órája szólóngat, de én csak akkor hallom meg a kiáltásait, mikor már azon töri a fejét, hogy visszaszalad a házhoz segítséget kérni. Nem tudta, milyen messze van a vízesés, csak azt, hogy eltüntem egy olyan ösvényen, amire épeszű ember nem merészkedik.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelMuszáj voltam lefotózni magamat a vízesés előtt

Néhány perc múlva megnyugszik, ráadásul mostanra az eső is elállt, így elindulunk visszafelé. A pára közben felszállt a hegyekről, teljesen más arcát mutatja a vidék.

Kolumbia Fusagasugá Resera Natural San RafaelIrány vissza Fusagasugába!

Egészen varázslatos ez a völgy is. Kolumbiát egyetlen latin-amerikai országhoz nem tudnám hasonlítani, ráadásul a látnivalók 90 %-át nem mutatják meg a külvilágnak, aminek köszönhetően pontosan nulla turista látogatja őket. Hálás vagyok, hogy úgy láthatom ezt az országot, ahogy az utánunk jövők már biztosan nem fogják. Könyvet kéne írnunk róla...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

3 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)