Mivel még mindig van pár napom a csapat érkezéséig, átteszem a székhelyemet a San José túloldalán fekvő Orosí falujába. Emlékszem, 2009-ben egy faluvégi kis hostelben szálltunk meg Erivel, ami nem volt túl drága. Úgy tervezem, most is ott kötök ki, s talán a Tapantí Nemzeti Parkot is sikerül felfedeznem. 

Alajuelából Orosíba San José megkerülésével szinte képtelenség eljutni, de annyira nem fűlik a fővároshoz a fogam, hogy első körben egy Herediába tartó buszra veszek jegyet. Amúgy sem jártam még erre, hátha látok valami újdonságot. 

Nem látok. Az Alajuelánál kétszer kisebb városka még San Ramónon is túltesz. Minden utca szedett-vedett, az összképen pedig az sem segít, hogy az egész város fel van túrva. Tulajdonképpen fel sem tűnik, hogy a busz keresztülhajt a belvároson, mert az pont ugyanúgy néz ki, mint a külváros. Egyszer csak megállunk, a sofőr pedig int, hogy végállomás. Valahol San José és Heredia között féltávnál rak ki a busz, egy böszme nagy bevásárlóközpont kapujában. Mivel korán van, az üzletek még zárva tartanak, bár amúgy sem vagyok oda a plázákért.

Ez a hely elég fontos lehet a környék lakóinak körében, mert iszonyú mennyiségű busz forog minden irányba. Végül sikerül fognom egy járatot, ami állítólag közel rak le a Cartagóba induló buszokhoz. Azt hittem, jól ismerem San Josét, pedig nem. Olyan kis utcákon kanyargunk össze-vissza, hogy teljesen elveszítem a tájékozódó képességemet. Ismét ismeretlen helyen tesz ki a sofőr, úgyhogy nincs más hátra, mint rábízni magamat az amúgy híresen ellenszenves San José-i utca népére. Mindenki mutogat mindenféle irányba, még a kínai negyeden is sikerül keresztülvágnom magam, mire rátalálok a cartagói buszokra.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park San José kínai negyedében

Hiába él Costa Rica lakosságának közel fele az ország közepén húzódó medencében, egy normális kivezető út nincs a fővárosból. Cartago kevesebb mint 15 kilométerre fekszik San Josétól, mégis másfél órán át araszolunk az általuk autópályának nevezett valamin úgy, hogy egyáltalán nincs dugó. Hiába a nagy Costa Rica-i fejlődés, utat építeni azt nem tudnak.

Cartagóban az a jó, hogy van mit benne nézni. Mondjuk illik is valamit nyújtani a jelenkornak, ha már 260 évig Costa Rica fővárosa volt. 1823-ban megvonták tőle ezt a tisztséget, mert a függetlenedés után minden spanyolokhoz köthető dolgot a ticók át akartak adni a múltnak. Az első ténykedésük az volt, hogy széthordták az egykori főváros minden kövét, így Cartagónak nem maradt meg a koloniális bája. A kereszténység azonban megmaradt, így a 19. század második felében egy parókiát kezdtek építeni, de befejezniük 1910-ig sem sikerült. Ekkor hatalmas földrengés rázta meg a környéket, a majdnem kész parókia pedig beomlott. Elkezdték felújítani, azonban a kávé árának esése pénzhiányt idézett elő az országban, így a Santiago Parókia megmaradt romnak

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkFöldrengés varázsolta rommá a Parroquia Santiago Apóstolt 1910-ben

Ugyanez a földrengés elpusztította Costa Rica legszentebb bazilikáját, a Nuestra Señora de los Ángelest is, ezt azonban még sikerült a gazdasági válság előtt felújítani, így ma teljes pompájában megtekinthető. A főtértől jó 20 perc sétára található bazilika homlokzata egyetlen másik temploméhoz sem hasonlítható, én magam nem tudom eldönteni, hogy szép-e vagy csúnya. Az azonban biztos, ez Costa Rica legszentebb katedrálisa, nem véletlenül kötelező minden Costa Rica-inak egyszer ellátogatnia ide.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkNem tudom eldönteni, hogy a Nuestra Señora de los Ángeles szép-e vagy sem

Cartago a sok csúnya kisváros után egy igazi felüdülés, de azért másfél óra mászkálásnál többet ez sem tud. Mikor elunom a dolgot, felülök egy buszra, ami Orosíba tart. Az apró falu az azonos nevű folyó völgyében fekszik, és tud valamit, amit a többi Costa Rica-i kisváros nem. Ez pedig nem más, mint a központban álló templom. A Parroquia de San José az ország egyetlen, koloniális korból származó temploma, ami megúszván az 1910-es nagy földrengést, 1767 óta a völgy éke. Az persze más kérdés, hogy elé nem focipályát kellett volna varázsolni, hanem valamilyen parkot, de Costa Ricában olyan, hogy várostervezés, nem létezik.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkCosta Rica egyetlen koloniális temploma Orosíban áll

Felkeresem azt a hostelt, ahol anno Erivel is megszálltunk. A Linda Montaña szerencsére semmit nem változott, megmaradt olcsó helynek. 15 dollárért kapok egy szobát, amennyiért Costa Rica jó részén dormitorióban sem lehet megaludni. Rajtam kívül csak egy német nyugdíjas van a szállón, aki biciklivel járja körbe Közép-Amerikát. Azt mondja, a teleket mindig külföldön tölti, a nyugdíjából és a lakásának bérleti díjából nagyon szépen el van még itt, Costa Ricában is.

Orosí faluja nem több néhány étteremnél és vendégháznál, a völgy, amiben fekszik, azonban tényleg mesés. Hátulról esőerdők veszik körbe, a folyó túloldalán pedig végtelen kávéültetvények nyújtóznak. 2009-ben Erivel ezeket az ültetvényeket jártuk végig, most azonban inkább a hegyek és a Tapantí Nemzeti Park vonzanak.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park  Rio Orosí, háttérben a Tapantí Nemzeti Parkkal

Másnap körbesétálom a völgyet. A falu határában egy függőhíd ível át a folyón, ahonnan egész szép képeket sikerül lőnöm a Rio Orosíról, háttérben a nemzeti parkkal. A falut elhagyva nagyon kellemes fincák mentén túrázok, de rengeteg köztük a nyaraló is. Kicsit olyan, mintha a Balaton-felvidéken sétálgatnék, csak itt a szőlőtőkék helyett kávécserjék sorakoznak mindenfelé, a Badacsony helyett pedig a 3432 méter magas Irazú-vulkán tekint le rám.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkEhhez hasonló nyaralók sorakoznak mindenfelé

Jó három óra alatt sikerül körbejárnom a völgyet, ami után úgy godolom, megérdemlek egy jobb fajta ebédet. Hetek óta gallo pintón élek, így beülök enni egy rákos rizst, laza 5000 forintért. Hogy ezért az árért mit kapsz? Egy majdnem ehetetlen rizskupacot, de hát ez Costa Rica, ahol a semmit is aranyáron mérik.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkCosta Ricában ezért az ételért 5000 forintot kérnek el

Este a szállóra befut egy spanyol fickó, Angel. Kocsival jön, azt mondja, a barátnőjéhez tart, aki a nemzeti park túloldalán, La Suizában él. Madarász túrákat vezet gazdag amerikaiaknak, de holnap este szabadul, addigra kéne odaérjen.

- Mit lehet itt csinálni? - kérdezi tőlem.
- Elmenni a Tapantí Nemzeti Parkba - adom a választ, hátha elvisz magával.

A Tapantí bár jól látható Orosíból, azért ahhoz messze van, hogy gyalog nekivágjon az ember. 

- Menjünk, amigo! De este 7-re La Suizában kell legyek!

Kora reggel indulunk. Angel idén lesz 50 éves, a barátnője pedig most 19. 

- Ne is mondj semmit! Az unokám lehetne. De ez van, szeretem a fiatal lányokat - mosolyog, miközben gondosan kerülgeti a fél méter mély kátyukat.
- Azt gondoltam, a Costa Rica-i lányok nem reppennek rá az európaiakra. Illetve nekem az a tapasztalatom, hogy kb. leszarják a gringókat, nem úgy tekintenek ránk, mint a többi latin országban. Itt már nem érdekli őket, hogy van-e pénzed, mert nekik is van.
- Ez így van. A 19 éves barátnőm is kétszer annyit keres, mint én Spanyolországban, csak azért, mert beszél angolul. Nagyon más lett ez a világ. Húsz éve még istenek voltunk a pénzünkkel errefelé, ma már csórónak számítunk.
- Akkor ez hogy van köztetek?
- Tudom én? Kérdezd meg őt! - röhög.

Eközben megérkezünk a nemzeti park bekötő útjához. Nem messze innen van egy házikó, ahol egy idősödő nő kifőzdét üzemeltet. Beülünk egy gallo pintóra, amit maracuya lével öblítünk le. Reggeli közben Angeltől megtudom, hogy húsz éve folyamatosan utazik. Ahogy a német fickó, ő is a nyarakat próbálja ezen a kontinensen kihúzni, de két éve hiba csúszot a számításába.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park     A Tapantíhoz közel sikerült ezeket a keselyűket lencsevégre kapni

- Az akkori csajommal Kolumbiában utazgattunk. Elmentünk Cabo de la Velába, és hogy egy kis magányt keressünk, egy a falutól két kilométerre fekvő öbölben feküdtünk ki a partra.
- A világítótoronyhoz közel?
- Nem, de annak az irányában. Közel maradtunk a faluhoz. Egyszercsak megjelent két srác, fegyverrel a kezükben. Először azt hittem, csak rablók, de az egyik hátulról leütött. Mikor magamhoz tértem, látom, hogy a csajommal szemben állok, mindkettőnk keze fel van kötve egy apró kunyhó gerendájára.
- FARC? - okoskodom.
- Azt mondták.
- Mi történt?
- Két hónapon át tartottak minket fogva. 3 millió eurót követeltek értünk, tele volt velünk az otthoni sajtó. Naná, hogy nem volt 3 millió eurónk. 300 000-et tudtak összekaparni a családtagjaim, amit át kellett utalniuk egy bankszámlaszámra. Amatőrök voltak.
- És mit csináltatok két hónapig?
- Semmit. Ültünk a bungalóban.
- S mikor megkapták a pénzt, elengedtek?
- El. Kiraktak minket egy olyan úton, ahol nagy ritkán ment autó. Fogalmunk nem volt, hol vagyunk. Guajirában nem lehet tájékozódni, egy iszonyat nagy sivatag.
- Igen, ismerem. Mi lett a sztori vége?
- Az, hogy elkapták a szerencsétleneket. Hogy lehet váltságdíjat bankszámlára utaltatni? Végül meglett a pénzünk is.
- És a barátnőd?
- Mikor bejelentettem 2015-ben, hogy menjünk utazni, elhagyott - röhög.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkAngel valahol a Tapantí ösvényein

Visszaülünk a kocsiba, és irány a nemzeti park! 15 dollár a belépő, mint mindnehol Costa Ricában. Innen még jó öt kilométert autózunk, mire elérjük az ösvényeket. Rajtunk kívül sehol egy turista, végre nem egy olyan nemzeti park, ahol amerikai nyugdíjasok tömegeit kell kerülgetni. Ennek mondjuk megvan az oka. A Tapantí Nemzeti Parkban nem sok látnivaló van, az állatok valami miatt elhagyták az erdőt, feljebb vonultak a hegyekbe. Sehol egy majom vagy egy egzotikus madár. Hiába nevezték el az ösvényeket az oropendoláról és a paujilről, egyet sem látunk közüllük. Jó négy órán át kutyagolunk, de néhány rovaron és szép virágon kívül semmit nem látunk.

Az egyik ösvény végében van egy kilátó, ahonnan rá lehet látni a Tapantí-vízesésre, de mintha ezzel se nagyon törődnének. Ráférne a kilátó környéki erdőkre egy kis metszés. 

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti ParkTapantí-vízesés

Unalmunkban lesétálunk a folyóhoz, ahol csobbanunk egyet. Ez a rész legalább szép. A folyó hatalmas sziklákat hoz le a hegyekből, amik között kellemes lagúnák alakultak ki.

Costa Rica Cartago Tapantí Nemzeti Park     A Rio Orosí hatalmas sziklákat hoz magával a hegyekből

Angelnek indulnia kell, s az igazat megvallva, a Tapantí engem sem igazán késztet maradásra. Bár a nemzeti parktól nem olvadtam el, attól még azt kell mondjam, ez az oldal sokkal szebb és hangulatosabb, mint volt a San Josétól nyugatra fekvő vidék. Holnapután érkezik a csapat, akikkel majd Guayabóval és az Irazú-vulkánnal kezdünk, úgyhogy maradunk még a környéken egy darabon...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Costa Ricában nem alapítottak a spanyolok városokat, így az ember, ha szépre vágyik, kénytelen a természetben keresni azt. Három napon át kutattam, hátha valami megfog a főváros környéki településeken, de az eredmény a nagy semmi.

Mirador csapat érkezik, ezért - Erit hátrahagyva - visszatérek egy kicsit San José környékére. Rengetegszer jártam már a Costa Rica-i fővárosban, amit kifejezetten nem szeretek, ezért úgy döntök, a reptérhez közel, Alajuela városában szállásolom el magam. Mivel még van pár nap a banda érkezéséig, ezért van időm körbejárni a vidéket, eljutva kevésbé ismert és a turisták által csak igen ritkán látogatott hegyi falvakba.

Alajuela pont nem tartozik közéjük, ugyanis itt gyűlnek össze azok a hátizsákosok, akiknek későn érkezik vagy korán indul a repülőjük (a reptér csak pár kilométerre van a várostól), ezért estefelé mindenhol gringókba botlik az ember. Tízből kilenc turista egyetlen éjszakára érkezik a városba, én azonban négy napra bérlek ki egy ágyat a Cala Inn nevű hostel egyik dormitoriójában. A tulaj ezen annyira meglepődik, hogy Costa Rica-i szinten elképzelhetetlenül olcsón, mindössze 10 dollárért jutok hozzá az ágyhoz.

Alajuela 42 000 lakójával Costa Rica harmadik legnépesebb városa, ettől függetlenül nem sok látnivalóval rendelkezik. Valamiért a spanyolok nem gondolták úgy, hogy szükség van a városra, mert bár már a 16. században is tartottak itt fenn helyőrséget, Alajuela alapjait csak 220 évvel később, 1782-ben fektették le. Ekkortájt csak egy templomot és egy parókiát építettek, igazi településsé csak a függetlenségi háborúk után, 1828-ban vált a város (ebben az évben alakították ki az első utcákat). Felfutását - a környékbeli településekhez hasonlóan - a kávénak köszönheti, ami a 19. század végére nem csak a várost, de egész Costa Ricát is gazdaggá tette.

Costa Rica AlajuelaAlajuela főterén az árusok csupa gagyit kínálnak eladásra

Alajuelából bőven elég annyi, hogy az ember egyszer körbesétálja, így másnap reggel kibattyogok a város poros pályaudvarára, és felszállok egy Sarchíba tartó buszra. A 118-as út bár fontos főút, a haladás rajta iszonyatosan lassú. Egész Costa Ricára jellemző, hogy a hegyi utak szűkek, ráadásul a patakok felett átívelő hidak többsége mindössze egy sávos, így folyamatosan ácsorognak a kocsik az úton. A 20 kilométeres utat másfél óra alatt tesszük meg.

Az alig 7000 fős Sarchí állítólag a Costa Rica-i kézművesség fellegvára, de én ebből semmit nem érzékelek. Az útikönyvek mind azt írják, hogy a településen közel 200 család foglalkozik fafaragással, kosarak készítésével és azok eladásával, de az összes, amit látok, az egy főtéren felállított hatalmas kávés szekér, amiket Costa Rica szerte szép színesre pingálnak. Állítólag a sarchi szekér a legnagyobb a világon. 

Costa Rica Alajuela     A Föld állítólag legnagyobb szekere Sarchíban van

A tér túloldalán álló a templomot nem mondanám szépnek, inkább érdekesnek. A helyiek is így vannak vele, nem véletlenül nevezik "esküvői tortának". Én inkább LEGO várnak nézem.

Costa Rica Alajuela   Ez itt nem templom, ez egy esküvői torta

Állítólag Sarchí neve azték nyelven annyit tesz, hogy "nyugodt hely", ami abszolút illik rá. Annyira nem történik semmi errefelé, hogy pár perc téren ücsörgés után elunom a dolgot, és megindulok a sarki taxiállomás felé. Állítólag innen nem messze van egy vízesés, bizonyos Catarata del Toro, de a taxisok azt mondják, Sarchíból az út nagyon rossz állapotban van, ezért csak kisebb vagyonért lennének hajlandóak engem oda elfurikázni. Állítólag San Carlos felől jobb az odajutás, úgyhogy elnapolom a kalandot.

Greciába buszozom. A Sarchínál csak kicsit nagyobb városka egyetlen nevezetessége a főtéren álló, vörösre festett, acélból készített templom. Az épületet állítólag Belgiumban állították fel, majd felajánlották azt Görögországnak. A legenda szerint a menetlevélre véletlenül a városnév mellé írták azt, hogy Gréce, s mivel ehhez hasonló nevű város az adatbázis alapján csak Costa Ricában volt, hát oda küldték. Gondolom, volt nagy meglepetés a városban, mikor kinyitván a konténereket, egy egész templom nézett ki belőle.

Costa Rica AlajuelaEnnek a templomnak eredetileg Görögországban lenne a helye

A templomon túl itt sincs sok minden, a várostól nem messze azonban van egy vízesés. Ezzel nem járok úgy, mint a Catarata del Toróval, ide ugyanis megy busz. Illetve közvetlen a zuhataghoz nem, de Tacaresig sikerül eljutnom, ahonnan négy kilométert kell besétáljak egy mellékúton. A vízesés magánkézben van, így a belépőt megúszom 2000 colónból.

Egy földúton, majd egy elég sáros ösvényen baktatok végig, mire feltűnik a Los Chorros névre hallgató zuhatag. A parkot egy nicaraguai srác őrzi, aki úgy örül nekem, mintha most látna először turistát. Azt mondja, kevés külföldi jön ide, azok is mind vezetővel, így soha nincs senkivel beszélnie. Megszánom és eldiskurálgatok vele Nicaraguáról, arról, hogy odahaza kemény munkával negyed annyit sem keresne, mint itt a semmittevéssel, s hogy mennyire örül, hogy kiszakadt az otthoni közegből.

Costa Rica Alajuela Los Chorros-vízesés

Körbefotózom a vízesést, majd kisétálok a park bejáratához, ahol meglepetésemre áll egy busz Alajuela felirattal a szélvédőjén. Mint utóbb kiderül, két óránként van a parkhoz buszjárat, így végképp nem értem, miért nincsenek itt turisták.

Másnap első utam Atenasba vezet, aminek nevét leszámítva semmi köze sincs a görögökhöz. Szemben Greciával, még egy valamirevaló templomot sem kaptak a névazonosság miatt. 

Costa Rica AlajuelaAtenas temploma

Atenasba azért jöttem, mert állítólag ez Costa Rica gasztronómiai központja. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom meg, mert hétköznap délelőtt lévén minden étterem zárva tart. Az igazat megvallva, nem hiszem, hogy le tudna nyűgözni egy gallo pinto csak azért, mert állítólag itt készítik a legjobban, így egy-két fotó után hiányérzet nélkül ülök fel egy Palmerasba tartó buszra. 

Costa Rica AlajuelaCosta Rica gasztronómiai központjában minden éttermet zárva találok

Az út nagyon kellemes kávéföldek között vezet, néhol egészen elképesztő villák tűnnek fel. Állítólag Atenas környékén több villanegyedet alakítottak ki, ahol ma amerikai nyugdíjasok tengetik az életüket. Én is el tudom itt képzelni magamat 120 évesen.

Palmeras valamivel nagyobb Atenásnál, de egy szürke kőtemplom kivételével itt sincs a világon semmi. Egykoron állítóleg fontos kávéközpont volt, de erre utaló jeleket sehol nem találok a városban. 

Costa Rica AlajuelaPalmeras egyetlen nevezetessége a kőtemplom

Innen alig tíz percnyire fekszik a környék legnagyobb városa, San Ramón, ami az eddigi városkák közül a legnyüzsgőbb, de egyben a legcsúnyább is. A főterén áll egy meghatározhatatlan stílusú templom, ami ezt körbeveszi, az tulajdonképpen nem más, mint piac. Boltok, árusok mindenfelé, lépni is alig lehet az utcán. Az összes épület iszonyatosan le van pukkanva, mintha egyikben sem lakna senki. A legtöbb ház raktárrá lett alakítva, amitől olyan a városka hangulata, mintha egy 1950-ből visszamaradt bevásárlóközpontban barangolnék, aminek beszakadt a teteje. San Ramón szürreális élmény. Olyannyira letaglóz a látvány, hogy egyszerűen csak átszaladok a városon, és az első távozó buszra felpattanok. Naranjóba visz, ami Sarchítól van pár kilométerre. Nem ez volt a terv, de el San Ramónból, most!

Costa Rica Alajuela   Ha még nem unnád a templomokat, ez itt San Ramoné

Naranjo semmi több, csak egy elágazás Alajuela és San Carlos között, a legszebb templomra mégis itt sikerül rátalálnom. Meg egy iszonyatosan részeg indián srácra, aki addig zaklat pénzt követelve, hogy végül menekülőre fogom.

Costa Rica Alajuela

Costa Rica AlajuelaNaranjo temploma a legszebb mind közül, gyorsan van is itt róla két kép

Végigjártam a San Josétól nyugatra eső összes települést, de túl sok mindent nem láttam. Costa Rica annyira hidegen hagyta a spanyolokat a koloniális időkben, hogy elfelejtettek itt városokat alapítani, aminek hála az összes település ugyanúgy néz ki. Most már értem, hogy Alajuelába miért csak egyetlen napra mennek a turisták...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Manuel Antonio Nemzeti Park olyan Costa Ricában, mint a Machu Picchu Peruban. Egyszerűen muszáj látni, még akkor is, ha rajtad kívül 500 másik turista is ezt teszi. A tömeg ellenére nagy élmény volt, mert sehol nem láttam még ennyi állatot egyszerre.

Magunk mögött hagyva Palmar Norte kőgolyóinak minden rejtélyét, buszra pattanunk, és rövidesen Uvitában kötünk ki. Mikor leszállunk, már tudjuk, hogy butaságot követtünk el, mert a világon semmi kedvünk egy gringóktól hemzsegő üdülővárosban éjszakázni. Rövid téblábolás után úgy döntünk, hogy amilyen lendülettel jöttünk, úgy megyünk is tovább.

Mire Endre beszerez egy üveg vizet a kínai szupermarketből, már sikerül is lebeszélnem egy San Joséba tartó kocsi sofőrjével, hogy vigyen el bennünket Quepos bekötőútjáig. Az izraeli fickó nicaraguai barátnőjével néhány éve költözött Costa Ricába. Valamilyen üzletről magyaráz nekünk, de az igazat megvallva nehezen értünk szót. Annyi biztos, hogy fogalma nincs róla, hol van Magyarország, de arról sem, hogy mi az a Quepos.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park     A Manuel Antonio Nemzeti Parkban mesések a tengerpartok, de mi nem emiatt jöttünk ide

A Queposba vezető bekötőútnál búcsút veszünk új barátainktól és kiszállunk. Szinte azonnal érkezik egy helyi járat, ami a turistáktól tömött város központi termináljára szállít. Quepos hangulatos hely, de a legtöbb utazó nem ezért érkezik a városba, hanem Costa Rica leghíresebb nemzeti parkja miatt, ami az óceán partján, a pontosság kedvéért egy félszigeten terül el. Ez már önmagában is elég, ahhoz, hogy gyönyörű legyen, de a ráadás a burjánzóan zöld, állatokkal teli trópusi erdő, ami a környező dombokat borítja.

A városban több órát vesz igénybe a szálláskeresés. Van, ahol minden tele, másutt az egyszerű, mindössze egy ággyal ellátott szobákat megfizethetetlenül drágán kínálják. Végül egy nagyon kedves, szünet nélkül karattyoló idős férfi kiadó szobájában kötünk ki. Az épület leélt munkásszállók hangulatát idézi, de ez sokkal kevésbé zavar bennünket, mint az a temérdek csótány, ami szürkületkor lepi el a szobánkat. 

Másnap egy reggeli busszal a nemzeti park bejáratánál tetetjük ki magunkat. Legalábbis ezt hisszük, egészen addig, ameddig egy parkolóőr megunva tanácstalan bóklászásunkat a part menti bokrok között, le nem szólít minket, miszerint a parkhoz egy kieső utcából nyílik a bejárat, úgy 5 perc sétára innen.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park   Keresem a bejáratot, de az nem a part felől van

Sorra kerülünk a pénztárnál, ahol kifizetjük a 16 dolláros belépőt, majd elindulunk a gondosan kiépített turistaösvények egyikén. A Manuel Antonio 2000 hektárjával Costa Rica legkisebb nemzeti parkja, amit naponta vagy 500 turista látogat meg. Én még csak-csak elviselem a tömeget, de Endrének a hátán futkos a hideg, ha ilyen helyre megyünk. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park     A barna anolisz a Manuel Antonio egyik jelképe

A turisták nagy része a bejárattól valamelyik mesés strand felé veszi az irányt, mi viszont egy erdei ösvény felé, aminek a végén egy magasra épített, lépcsőkkel megközelíthető kilátó áll. A nagy hőségben nem esik jól a lépcsőzés. Zihálva érkezünk a csúcsra, a jutalom azonban ezúttal elmarad. Innét a park állítólag legszebb vízesését kellene látnunk, de száraz évszak lévén épp nincsen benne egyetlen csepp víz sem. Vigaszul kicsomagolok a zsákomból két kis bagettet és egy májkrémet reggeli gyanánt, mire érkezik egy kanadai pár és megállapítja, hogy nyilván európaiak vagyunk. Megjegyzem, szeretünk piknikezni, de azért bevalljuk neki, hogy egy magyar pénztárcának tényleg nem Costa Rica a legmegfizethetőbb latin ország.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park   Az ösvények mentén ilyen rákok szaladgálnak

Visszatérve a park ösvényeit összekötő pontra egy ismeretlen irányt választunk, és végigjárjuk a lajhárokról elnevezett ösvényt. Lassan vesszük fel az erdő ritmusát. Akkor jövök rá, hogy mennyire figyelmesnek kell lennem, amikor Endre a fényképezővel a maximumig zoomol egy fára. Alvó denevérek egy egész csoportját sikerül lencsevégre kapnia a fa törzsén, majd háromujjú lajhárt egy másik ágon.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkEzúttal az állat helyett csak egy karom

A csuklyásmajmok, a bőgőmajmok és a közép-amerikai mókusmajmok nem sokkal odébb már sokkal nagyobb feltűnést keltenek. Ők kifejezetten élvezik, hogy van közönségük, és mókás artistamutatványokat adnak elő a fejünk felett. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti Park

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkBőgőmajom és egy mókusmajom kölyök figyel minket

Épp őket bámulom, amikor valami csiklandozni kezdi a lábszáramat a bakancs felett. Zavartan lesöpröm, miközben nem veszem le a szemem a fölöttem zajló jelenetről. A csiklandós érzés azonban csak nem akar megszűnni, mígnem végigfut rajtam, egészen a karomig. Ekkor tűnik csak fel a vállamon ülő, tenyérnyi méretű botsáska, akivel kölcsönösen úgy meglepődünk egymástól, hogy sikerül megdöntenünk a helyből ugrás majdnem 4 méteres rekordját. 

Kiérve az erdőből a Playa Gemelas felé vesszük az irányt, de hirtelen földbe gyökerezik a lábunk, amikor egy egész szarvascsalád tűnik fel a bokrok között. Olyan közel jönnek hozzánk, hogyha kinyújtom a karom, meg tudom őket érinteni. Jóval kisebbek, mint európai rokonaik. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkIlyen képet nem sok helyen lehet lőni Közép-Amerikában

Az odáig rendben van, hogy Costa Rica legkisebb nemzeti parkjában vagyunk, de olyan mértékű állatsűrűség van, amilyet eddig soha, sehol nem tapasztaltunk, pedig jártunk már néhány nemzeti parkban. Nem is beszélve az állatok emberközeli viselkedéséről. Kezdünk arra gyanakodni, hogy mesterséges betelepítésről van szó, de nincs időnk sokat tűnődni ezen, mert az ágak közül előbukkan egy minket figyelő szempár, aminek egy hüllő a tulajdonosa.

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkTeljesen véletlenül pillantottuk meg ezt a kígyót

Amikor leérünk a Manuel Antonio leghíresebb partszakaszára, az Espadillára, azt látjuk, hogy bűbájos mosómedvék tréfálják meg a csomagjaikra nem figyelő strandolókat. Szerencsére a plázs van akkora, hogy az embertömeg szétszóródjon rajta, így Endrét sem zavarja egy rövid pihenő. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkJófejek pózolnak nekünk a Playa Espadillán

A nap végén felmászunk a 100 méter magas Punta Catedralra, amit egy félsziget kiszögellésében emeltek. Bár néhány hüllőtől és madártól eltekintve ezen az ösvényen találkozunk a legkevesebb állattal, kárpótol minket a tengerparti öblök lélegzetelállító látványa. 

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkIguanák is élnek ám a parkban

Az esti órákban hagyjuk el a parkot, és elégedetten térünk vissza queposi szállásunkra. Ha telepített állatok, ha nem, a Manuel Antonio egyszerűen lenyűgöző. Kevés jobb nemzeti parkja van az országnak...

Costa Rica Manuel Antonio Nemzeti ParkManuel Antonio leghíresebb strandja a Playa Espadilla

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Hogy mi a közös Új-Zélandban, Boszniában és Costa Ricában? A kőgolyók. Amíg azonban az első két országban a természet alakította azokat gömbbé, addig Costa Ricában az ember hozta létre a tökéletes formákat. Az egyetlen dolog, ami titok a Costa Rica-i kőgolyókkal kapcsolatban, hogy mi volt velük az indiánok célja. Utánajártunk Közép-Amerika egyik legnagyobb rejtélyének, és eljutottunk az őslakosok esőistenéig.

Mi is láttuk a képeket az interneten azokról a kőgolyókról, amiket állítólag Costa Ricában kaptak lencsevégre. Érdekesnek találtuk őket, ezért kutakodni kezdtünk. Így találtunk rá Isla del Cañóra, egy apró szigetre a Csendes-óceánon, 20 kilométerre Bahía Drake-től. 

Érdekes módon az üdülőfaluban nem a kőgolyókkal, sokkal inkább a sziget körüli vizek élővilágával próbálják eladni Isla del Cañót, horror áron. A fél napos snorkeles túrát 120-150 dollár között próbálják ránk sózni, hiába mondjuk, hogy minket a halak nem érdekelnek, csak a kőgolyók. A legtöbb szervezőnek fogalma sincs, miről beszélünk, míg nem a szállásadónk kiböki, hogyha a kőgolyókra vagyunk kíváncsiak, a Finca 6 névre keresztelt múzeumot keressük félúton Sierpe és Palmar Norte között.

300 dollárt kicsit soknak találunk néhány gömbért, ezért megfogadván szállásadónk tanácsát, a fentebb említett múzeum felé vesszük az irányt. Sierpébe reggel 7-kor indul a csónak, az alig fél órás útért 15 dollárt kérnek el. Összehasonlítva a 10 dolláros, másfél órás platón üléssel, egész kedvezményesnek tűnik a menetdíj.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Ez az egy fénykép bőven elég a mangrovéról

A csónakút a Térraba és a Sierpe folyók torkolatvidékén kialakult mangrovékon át vezet. A sok, főként amerikai turista ujjong az örömtől, hogy mangrovét láthat, de az igazat megvallva, az édes és sós vizek határán kialakult növénytakaró egy roppant unalmas valami. Annyi azonban mindenképp pozitívum az útban, hogy nem ráz, mint tenné azt a furgonplató.

Amint kiköt a csónak, taxisok hada kezd minket zaklatni. A legtöbb amerikaiért privát kisbusz jött, így Sierpe mind a húsz taxisa minket akar megfogni, búsás fuvardíjban reménykedve. Néha azt érzem, errefelé annyira elszoktak a hátizsákosoktól, hogy fel sem fogják, az 50 dollár sok pénz egy öt kilométeres útért. Ahogy rázzuk a fejünket, úgy megy persze le az ár, de 20 dollár alá egyik fuvarozó sem akar lemenni. Megköszönjük a felajánlásaikat, majd besétálunk a kétszáz méterrel odébb található falu főterére, ahová eddigre az összes velünk utazó amerikai megérkezett bérelt buszával. Mindenki ugyanazt a kőgolyót fotózza, ami állítólag ócska másolata azoknak a gömböknek, amiket a diquis kultúra hagyott maga után a vidéken.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Eri a kamu gömb helyett inkább ez előtt a ház előtt fotózkodott

Minket az eredeti kőgolyók érdekelnek, így kisétálunk a falu szélére, és stoppolni kezdünk. Persze kizárólag privát turistabuszok és taxik jönnek szembe, akiknek eszük ágában sincs megállni a magunkfajtának. Végül az egyik taxis lelassít, és azt kérdi, mennyink van arra, hogy eldobjon minket a múzeumig.

- 2000 colón (kb. 4 dollár) - adom a választ.
- Legyen! Úgyis Palmar Nortéba tartok, elviszlek titeket ennyiért.

Az út banánültetvények között halad, cikcakkban, ahogy a birtokhatárok engedik. Tíz perc után a taxis kirak minket egy elágazásnál, mondván, innen gyalog kell bemenjünk a múzeumig, ami kb. másfél kilométerre van az úttól. Adok neki egy 10 000 colónost, de közli, hogy nem tud visszaadni. Apróban végül 1575 colónt sikerül összeszednünk neki, amire a válasz egy gúnyos vigyor. Ahogy a pénz a markába kerül, úgy rálép a gázra, hogy a zsákjainkat alig tudjuk kikapni a csomagtartóból.

Iszonyatosan tűz a Nap, egy kínszenvedés legyalogolni a másfél kilométert. Ráadásul a lábunkat összecsípik a sandfly-ok, azok az apró muslinca szerű vérszívók, amikkel eddig csak a Karib-tenger partján és a venezuelai Gran Sabanán találkoztunk.

A Finca 6 nevű múzeum előtti parkoló teljesen üres. Ekkor esik le, hogy hétfő van, amikor a múzeumok általában zárva tartanak, így bátortalanul nyitunk be. Odabenn egy fickó és egy nő ül, akik közlik, ma bizony ez a múzeum is zárva tart. Könyörgünk, hadd nézhessük meg a kőgolyókat, de csak az épület mögötti néhány gömböt engedélyezik. A semminél ez is jobb!

Costa Rica Sierpe Palmar Norte   Az első kőgolyók

A kb. egy méter átmérőjű golyókat szépen sorba helyezték, hogy semmilyen módon se lehessen normális képet készíteni róluk. A vérszívók annyira kínoznak minket, hogy öt percnél többet nem tudunk közöttük eltölteni, így visszarobogunk a múzeumhoz. Vennénk fel a hátrahagyott zsákjainkat, mikor a fickó így szól a nőhöz:

- Végülis mi baj lehet abból, ha végigsétálnak az ültetvényen?
- Végülis semmi - adja a választ a nő.
- A múzeumba nem tudjuk önöket beengedni, de kerüljék meg a kaput, és kövessék a nyilakat az ültetvényen. Rengeteg kőgolyót fognak látni.

Hálálkodunk egy sort, majd bekenjük magunkat szúnyogriasztóval, bár nem mintha a dögöket ez nagyon érdekelné. 

A diquis kultúra két szakaszra, a 300-800 közötti Aguas Buenas és a 800-1550 közötti Chiriqui korszakra osztható. Mindkét időszak egy-egy ismeretlen őslakos népcsoport fénykorát jelöli, akiknek a tudomány még a nevét sem tudja. A diquis jelző egy régi indián elnevezésből ered, jelentése: nagy víz. A konkvisztádorok érkezésekor az itt élő borucák hívták így a Térraba és Sierpe folyók torkolatvidékét, a tudomány pedig - jobb híján - ugyanezzel a névvel illette az ismeretlen kultúrát. 

Costa Rica Sierpe Palmar Norte Egy nagyon jó állapotban megmaradt kőgolyó a Finca 6-on

Az, hogy a kőgolyók nem természetes eredetűek, tudományosan igazolható. Korukat meghatározni azonban nehéz, mivel felfedezésükkor az itt élő parasztok egyszerűen széthordták őket, a legtöbb kőgolyónak így nem tudjuk a pontos származási helyét.

Az egész őrület az 1930-as években kezdődött, amikor a United Fruit Company új banánültetvényeket akart telepíteni Palmar Sur környékén. A földek betörésén munkálkodó parasztok gépei megakadtak a hatalmas kőgolyókban, de ezt kezdetben nem árulták el megbízóiknak. Régi mendemondák azt tartották, hogy az indiánok kőgolyóinak mélyén kincsek vannak elrejtve, így a parasztok hazacipelték az olykor több tonnát is nyomó gömböket, majd szétverték őket. Mikor rájöttek, hogy a kőgolyók mélyén nincsen semmiféle kincs, jelentették a United Fruit Companynek a dolgot. 

A hivatalos régészeti feltárás csak az 1940-es években kezdődött meg, de addigra tulajdonképpen az összes golyót elmozdították a helyéről, így a régészeknek a begyűjtésen túl nem sok dolguk maradt. Egészen addig, amíg a Finca 6 körül egy prekolumbián temetőbe nem botlottak, aminek már meg tudták határozni a korát. Mivel a sírok körül új, eddig fel nem fedezett kőgolyókra bukkantak, ezért úgy tartják, azok egykorúak a sírokkal; 600 és 1000 közé datálják a gömböket.

A banánültetvények ma már nem a United Fruit Company, hanem annak utódvállalatának, a Chiquitának a tulajdonában vannak. Miközben járjuk körbe a helyszíneket, a banánliftekre éppen pakolják fel a fürtöket a munkások. Furcsa az olyan régészeti feltárás, ami egyben működő ültetvény is.

Az egyik tisztáson azokat a golyókat látjuk, amiket a régészek azért temettek vissza, hogy a látogatóknak is világos legyen, minkét találtak rájuk 75 éve. A feltárás legnagyobb terén látható a temető, mellette pedig pár kőgolyó, amikhez magyarázat is szolgál.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteValahogy így találhattak rá anno a parasztok is a kőgolyókra

A Costa Rica-i kőgolyók legnagyobb részt gabbróból (mélységi magmás kőzet), kisebb részt bazaltból és homokkőből készültek. Mindhárom kőzet aránylag könnyen formálható, ráadásul mindhárom fellelhető a környező hegyekben.

A kőgolyók készítését pontosan bemutatják a képeken, csak arra nem adnak választ, hogy mi célből készítették azokat az egykor itt élők. Az egyik tábla azt próbálja magyarázni, hogy a gömböket valószínűleg a házak díszítőelemeként használták, de azt elég nehéz elhinnem, hogy csak azért képesek voltak több tonnás köveket megfaragni, hogy utána azokat jó ízlésról tanuskodva a bejárati ajtó elé gurítsák. Ennél már a bribri indiánok legendája is hihetőbb, akik úgy tartják, hogy a kövek az esőisten, Tara ágyúgolyói, aki a Serkéket, vagyis a szél és hurrikán isteneit lőtte velük azért, hogy azok visszatérjenek a tengerre.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte     A régészek szerint a golyók csak díszítőelemek voltak

Rendesen körbejárjuk a parkot (bocsánat, az ültetvényt), de egy idő után a szúnyogriasztóra immúnis sandfly-ok úgy megzabálnak minket, hogy kénytelenek vagyunk kirohanni a banánfák közül.

A Palmar Nortéba tartó útnál ismét stoppolni kezdünk. Mivel mostanra minden turista elhagyta Sierpét, nem botlunk taxisofőrőkbe. Ennek eredményeképp jó fél órán át rostokolunk a tűző Napon, mire jön valami. Egy fiatal srác visz be minket abba a kisvárosba, ahol 2009-ben egyszer már volt szerencsénk megaludni.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteSemmilyen Costa Rica-i ételből nem maradhat ki a gallo pinto, vagyis a babos rizs

Ezúttal csak bedobunk egy sült májat gallo pintóval az egyik evőben, majd azon kezdünk morfondírozni, hogy hol készülhettek azok a képek, amikkel tele van az internet. Körbenézünk a hegyeken, de nem tudjuk merre induljunk. A kifőzde tulaja próbál minket útba igazítani:

- Kőgolyók egy kiszögellésen? Talán Batambal lesz az, innen pár kilométerre.

Costa Rica Sierpe Palmar Norte     A lájkgyűjtő oldalak kedvenc képe a Costa Rica-i kőgolyókról (forrás: crystalinks.com)

A fickó gondosan elmagyarázza, miként jutunk oda, s még azt is megengedi, hogy a zsákjainkat ott hagyjuk a kajáldájában. A Puerto Cortés-i úton kezdünk kifelé sétálni, majd úgy két kilométer múlva felkanyarodunk egy földúton Cañas Blancas felé. A kis falu bár jól elkülönül Palmar Nortétól, mégis hozzá tartozik, amolyan barrióként. Az ilyen helyek nem számítanak biztonságosnak, s az igazat megvallva, nem is érezzük túl kényelmesen magunkat. Mindenki minket néz, nem igazán értik, mit keresünk itt. Hangulatunkat továbbfokozandó az egyik ház udvaráról kutyák törnek ránk, de szerencsére az út szélén megállnak, s csak tisztes távolból acsarognak.

Az egyik utca végén meglátunk egy táblát, amin az áll: Sitio Arqueológico Batambal

Costa Rica Sierpe Palmar NorteVajon itt készült a híres kép?

A kiszögellést rendesen benőtte a gaz, nemhogy a kövek, olykor még mi sem látszunk ki belőle. Aztán az egyik fa tövében rábukkanunk egy golyóra, az eddigi talán legnagyobbra. A mező végében egy épület maradványai is felsejlenek, de az érződik a feltáráson, hogy nem sokra becsülik. Itt is szétcsípnek minket a vérszívók, így néhány fotó után eliszkolunk a helyszínről.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteMuszáj volt ráülnie

Az egyik ház előtt egy csaj ücsörög. Azt meséli, hogy nem sűrűn látnak erre turistákat, a múzeumtól is csak évente egyszer jönnek ide, hogy lenyírják a füvet.

- Korábban több kőgolyó volt itt, de a helyiek széthordták őket. Szerintem pár év, és Batambal megszűnik létezni.

Costa Rica Sierpe Palmar NorteTalán egy épület alapja lehetett

Ez a hely egyértelműen nem az, ahol a híres kép született. Hát akkor hol lőtték azokat a fotókat? Ezen és azon törjük a fejünket, hogy vajon mi céljuk volt ezekkel a gömbökkel az őslakosoknak? Valóban nem voltak többek, mint épületdíszek? Vagy a bribri indiánoknak van igazuk, hogy az esőisten, Tara ágyúgolyói lennének? A választ valószínűleg nem mi fogjuk megadni...

(Később kiderítettük, hogy a híres kép egy az Angostura-víztározó feletti kiszögellésen készült a Hotel Tayutic kertjében. Azok a kőgolyók hamisítványok.)

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

A Corcovado Nemzeti Parkot nem csak Costa Rica, de az egész amerikai kontinens egyik legjobb jaguár megfigyelő helyének tartják, s mint ilyennek, sajnos megkérik az árát. Nem tudjuk megfizetni, így a nemzeti park határán kívül rekedünk. De tudjátok, mit? Egyáltalán nem bánjuk. Jaguárt már láttunk korábban is, de hangyászt most először. És ehhez nem kellett a parkba mennünk... 

A hajók Puerto Jiménezbe Golfitóból indulnak. A tengerparti kisváros mindössze negyed órányira fekszik Rio Clarótól, így már elég korán a kikötőben lófrálunk. Teljesen felesleges volt hajnalok hajnalán kelnünk, mert a szakadt ladik csak 11 óra körül indul, így jobb híján a mólón ücsörgünk egész délelőtt. Érdekes módon nincs sok turista a kikötőben, pedig a Corcovado Nemzeti Park az egyik legjobb őserdei szafari a kontinensen.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía Drake   Eri várja a hajót Puerto Jiménezbe

Az út Puerto Jiménezbe nem túl izgalmas. A tenger nyugodt, a mangrove pedig mindennek nevezhető, csak látványosnak nem. Dél körül fut be a hajó az általunk turistaközpontnak hitt, de amúgy hihetetlenül csendes Jiménezbe. Az első vendégházban találunk szobát, mindössze 23 dollárért. Meglep a dolog, mert a híres Costa Rica-i nemzeti parkok közelében mindig horror áron vannak a szállók, ennek minimum a duplájáért. 

Az utcák eléggé kihaltak, alig egy-két külföldi slattyog strandpapucsban fel és alá. A mi első utunk a nemzeti park központi épületéhez visz, mert feltett szándékunk, hogy holnap kora hajnalban elgyalogolunk a La Sirena állomásra. Azért oda, mert állítólag ez az a pontja a kontinensnek, ahol a legnagyobb eséllyel figyelhetjük meg a jaguárt természetes közegében, a vadonban. 2006 óta nem futottam össze az esőerdőben jaguárral, Eri pedig még soha nem látta vadon, ezért kellemes izgatottsággal lépünk be a nemzeti park főhadiszállásának ajtaján.

- Üdvözlöm Önöket! Miben segíthetek? - kezdi az egyik nagyon mosolygós lányka a pult mögött ülve.
- Szeretnénk holnap eltúrázni a La Sirena állomásra, ha van rá mód - puhatolódzunk.
- Hogyne lenne! A parkba a belépő 20 dollár fejenként, az éjszaka az állomáson 12 dollár. Az étkezések kicsit drágák benn, 25 dollár a vacsora ára, de lehet bevinni élelmet.
- 20 dollár a belépő, nem 15? - furcsáljuk az árat, mert a Costa Rica-i nemzeti parkokba egységesen 15 dollár a belépő.
- Nem, a Corcovadóba 20 dollár. Plusz bérelniük kell egy helyi vezetőt, akinek a napi díja 60 dollár.

Erről nem tudtunk. A Corcovado arról volt híres, hogy a turisták maguk járhatták végig, nem kellett hozzá helyi guide.

- Mi nem szeretnénk vezetőt bérelni, ha lehet, magunk túráznánk - próbálkozunk.
- Sajnos 2015. január 1-től kötelező helyi vezetőt bérelni. Ez a szabály.
- Ha ez, akkor ez. Keresünk magunk mellé még pár srácot a faluban, hátha sikerül összedobnunk a vezető árát, oké? Aztán visszajövünk.
- A vezető díja 60 dollár naponta, fejenként - viszi be a kegyelemdöfést a csaj.
- Ezt most nem értem. A három napos kirándulásra 180 dollárt kéne fizetnünk fejenként csak a vezetőnek? Jól számolok? Ha összeszedünk egy hat fős csapatot, akkor 1080 dollár üti a vezető markát?
- Igen, uram! Ez a tarifa.

Kész, döntöttem! Felhagyok a magyar csoportok vezetésével, a blogolással, mindennel, és eljövök helyi vezetőnek Corcovadóba. Ki az ördögnek van ma Magyarországon ilyen napi díja? Valószínűleg a miniszterelnökünknek sem. Hát ezért ilyen kihalt Puerto Jiménez! Ezt az összeget csak vagyonos amerikaiak tudják kifizetni, akik inkább Bahía Drake-en süttetik a hasukat, semmint ebben a porfészekben.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeGolfito nem több egy apró kikötőnél

- Engedjen meg egy kérdést, hölgyem - váltok kötekedő hangnemre - Mennyire telített most a La Sirena állomás?
- Elég sok helyünk van még holnapra - kapjuk a nem túl meglepő választ.

Ezt most kihagyjuk. Nincs 500 dollárunk egy három napos kirándulásra. Ez van, a jaguárok megvárrnak. Ha a nemzeti parkot már nem is látjuk, legalább megpróbálunk túrázni egyet Bahía Drake körül

Másnap az első busszal távozunk Puerto Jiménezből. La Palma falujában szállunk le róla, egy apró, világvége településen, ahonnan állítólag naponta van egy busz Bahía Drake-be.

- Csak volt. Pár hete megszűnt a járat, állítólag történt valami a sofőrrel - tudjuk meg a falu egyik boltjában az eladótól.
- Mi történt vele?
- Nem tudom pontosan, de az biztos, hogy a busz hetek óta nem közlekedik.

Remek! Vagy elbuszozunk Palmar Nortéba, onnan Sierpébe, majd csónak, vagy nekiállunk stoppolni. Ez utóbbi mellett döntünk, végülis Bahía Drake nincs több 30 kilométernél. A boltos tudatja velünk, hogy az utca túlvégén álló kínai üzlet előtt áll egy piros furgon, a sofőr délután indul Bahía Drake-be. 

- Ő az egyetlen, aki ma arrafelé tart. Biztos elvisz titeket pár dollárért.

Így is lesz. Délután három után indulunk, rajtunk kívül három munkásemberrel, akik a Bahía Drake-től pár kilométerre fekvő El Progreso egyik tanyájára tartanak. Ők azt mondják, a menetdíj 2000 colón, vagyis négy dollár, ami elég masszív ár egy alig 30 kilométeres útért. 

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeVelük utaztunk egy platón

A táj szép, főként esőerdők és ranchek váltogatják egymást. Az út viszont nem túl jó, így valamivel több mint egy órán át vergődünk a platón, mire befutunk Bahía Drake-be. A sofőr nem visz fel minket a faluig, annak bejáratánál rak ki, ahonnan jó egy kilométert kell sétáljunk az első vendégházig. Mindezért nem átalkodik 10 000 colónt, vagyis 20 dollárt legombolni rólunk, szemben a munkásokkal, akiket tényleg 2000 colónért vitt El Progresóig. Nem hittem volna, hogy a bolíviai sofőröknél van surmóbb, de sajnos van.

Bahía Drake - ami Francis Drake brit kalózról kapta a nevét - egy apró üdülőfalu, ahol jól megfér egymás mellett a hátizsákos és a luxust kereső amerikai turista. A hátizsákost azért idézőjelbe tenném, mert a városka Costa Rica-i mércével is drága. Szobát találunk ugyan 26 dollárért (valószínűleg Corcovado megemelt díja miatt elmaradnak a turisták, így amennyire lehet, leviszik az árakat), de ami a boltban fogad minket, arra nincsenek szavak. Egy doboz olajos hal 2000 forintba, egy öt literes víz 3000 forintba kerül. A Snickers darabját 1000 forintért kínálgatják, de még így is olcsóbb bevásárolni, mint beülni egy bármilyen étterembe, ahol 20 dollárnál kezdődik egy spagetti.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeBahía Drake szép helyen fekszik, de piszkosul drága

A boltban összefutunk Jonatannal, azzal a spanyol sráccal, akivel Santa Catalinában és Boquetében is volt szerencsénk találkozni. Ő is el van hűlve az itteni áraktól, elmondása szerint két nap Bahía Drake-ből tíz napon át lenne el a Costa del Solon. No, nem baj, olykor lehet egy kicsit oligarcháskodni.

Másnap kora reggel indulunk neki a Corcovado körüli erdőknek. Nem viszünk magunkkal sok mindent, mert úgy tervezzük, hogy délre San Josécitóba érünk, ahol majd beülünk valahová enni és inni valamit. 

Az ösvény első része nem túl izgalmas, mert többnyire lodzsok között tekereg. Azért így is sikerül megpillantanunk egy bőgőmajmot, no meg egy krokodilt, ami az egyik folyó torkolatánál sütkérezik. Azt mondják, azok a krokodilok, amik közel mennek a sós vízhez, vagy akár alá is merülnek a tengerben, agresszívek. Szerencsére ez a példány elég messze van tőlünk, egy függőhídról szemléljük, ahogy eltűnik a szürke folyóban.

Lassan megszűnnek a lodzsok, így egyre hangulatosabbá válik a dzsungel. Az ösvény olykor kifut a tengerhez, máskor az esőerdő mélyén tekereg. 

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeNagyon szép öblök mentén vezet az ösvény

Számtalan gyíkot és madarat látunk, többet közüllük sikeről lencsevégre kapnunk. 

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía Drake

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeNem kell Corcovadóba menni néhány jó állatfotóért

Az utolsó lodzs egy sátortábor, ami a Rio Claro Biológiai Állomás nevet kapta. Állítólag több száz dollárt kérnek el egy éjszakáért, ami nem kevés egy matracért és egy sátorért. Persze ezért a pénzért illik is szolgáltatni valamit, és az a valami egészen zseniális. Az állomás körül éjszakai fotócsapdák vannak felállítva, amik jeleznek, ha nagyvad keresztezi az útjukat. Ha az embernek szerencséje van, éjszaka közepén azzal ébresztik, hogy lehet menni jaguárt nézni.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeMagányos pálma

Az állomástól nem messze az egyik fán megpillantunk egy törpehangyászt. Jaguárt, ocelotot és tapírt is láttam már életem során a vadonban, de hangyászt ezidáig soha. Hatalmas élmény nézni, ahogy mászkál fáról fára, s bár jó képet nem sikerül róla lőnünk, jelen pillanatban ez egyáltalán nem érdekel.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeElső hangyászunk

A vizünk lassan elfogy, jó lesz már megérkezni San Josécitóba. Az ösvényen összefutunk egy fickóval, aki épp szembejön a kutyájával. 

- Elnézést! Meg tudná mondani, mennyi idő még innen San Josécito? - érdeklődünk.
- Ez már az, megérkeztek. Úgy két percnyire innen van egy öböl, ott csobbanhatnak egyet, nyugodt a víz.
- Van valami bolt vagy étterem, ahol vehetünk vizet és ehetünk valamit?
- San Josécitóban? Nincs. Itt nem lakik senki. Ez csak az öbölnek a neve - azzal továbbáll.

Nagyon úgy néz ki, hogy szomjan és éhen maradunk. Az öböl partjára kiérve egy amerikai családba botlunk, akik csónakkal jöttek idáig. Vezetőjük kipakol nekik egy raklap dinnyét, szendvicseket, kólát, minden olyat, amiről mi csak álmodunk. Nem kunyerálunk, kitartunk. 

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeNem hazudunk, tényleg szép a partvidék Bahía Drake körül

Az öböl végében egy szögesdrótkerítés húzódik, jelezvén, megérkeztünk a Corcovado Nemzeti Park határához. A kerítést megkerülni nem lehet, mert még a tengerbe is beleépítették, no, nem mintha szomjúságtól és éhségtől szenvedve nekindulnánk La Sirenának. 

Ahogy ácsorgunk a kerítés előtt, egy mangó hull mellénk a homokba. Felnézünk, és látjuk, hogy egy gyümölcsöktől roskadozó fa alatt állunk. Ezt a csodafát nyilván a jó Isten küldte nekünk. Telezabáljuk magunkat mangóval, és a zsákunkat is teleszedjük, hogy a visszafelé úton se maradjunk éhen.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía Drake   Eri tömi magába a mangót

Most, hogy van kajánk, nem kapkodunk, nyugodt tempóban indulunk vissza Bahía Drake-be. Az egyik öbölben egy pálma alatt széttört kókuszdióra bukkanunk, aminek gyümölcshúsát csigaházakba bújt rákok lakmározzák.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeSemmi nem vész kárba, az összetört kókuszdió sem

Odébb levélvágó hangyákat fotózunk, majd az egyik fán megpillantunk egy ormányos medvét, kicsit arébb pedig egy mókus néz velünk farkasszemet.

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía Drake

Costa Rica Corcovado Nemzeti Park Bahía DrakeMókus és egy mesébe illő gyík

A késő délutáni órákban érünk vissza Bahía Drake-be. Az első utunk a boltba visz, ahol azonnal bevásárolunk a 3000 forintos vízből. Lehet, hogy Corcovadóba nem jutottunk el, de ezt a mai túrát egy cseppet sem bántuk. Végülis jaguárt már láttunk korábban, hangyászt viszont még soha...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Nem kell azt hinni, hogy csak és kizárólag Magyarországon lehet a bürokráciától szenvedni. A Costa Rica-i határon egyszerűen csalásra kényszerített minket a határőrség, amit ráadásul a szemük láttára követtünk el. Az első sokk után aztán belebotlottunk néhány kedves emberbe, és felfedeztünk egy nemzeti parkot, aminek a létezéséről a helyiek sem tudnak.

Egyszer - úgy öt évvel ezelőtt - éjszakai busszal utaztam Panamavárosból San Joséba. Jó nyolc órás hánykolódás után hajnali 6 előtt pár perccel érkeztünk a határra, így csak keveset kellett arra várjak, hogy megkapjam a kilépő panamai pecsétemet. A panamaiak alig negyed óra alatt lezavarták a busznyi embert, de a Costa Rica-i oldalon jött a meglepetés. A jó ticók is 6-kor nyitottak, de az ő időszámításuk szerint, ami a panamai oldalon 7 órának felelt meg. Remek szervezés! Jött egy közel egy órás várakozás, majd szépen bepecsételtek mindenkinek az útlevelébe. Emlékszem, elkezdtünk felszállni a buszra, amikor egy egyenruhás alak megálljt parancsolt, mondván, mindenkinek át kell esnie a vámvizsgálaton. Az ám, de a vámosok csak 7-kor nyitottak, Costa Rica-i idő szerint. Újabb majd egy órás várakozás következett, így egy egyszerű határátkelést sikerült a ticóknak elhúzniuk két és fél órásra.

A komplikált Costa Rica-i határátlépés ismeretében már jó korán elhagyjuk Boquetét, és az első buszok egyikével Davidba utazunk. Panama második legnagyobb városa igénytelen és szutyok egy hely, az embernek itt tényleg nem akadhat más dolga, csak buszt cserélni, esetleg pénzt felvenni valamelyik automatából. Ez utóbbi miatt keveredünk be mi is a központba. A főtéren áll egy nehezen megmagyarázható valami, ezenkívül többnyire csak koszos utcákat, szedett-vetett házakat és elég sok nincstelent lát az ember. A banki ügyeket elintézvén mi sem húzzuk Davidban az időt, és megindulunk a határ felé.

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkDavid főterén áll ez a valami

Panama és Costa Rica a kontinens két legfejlettebb állama, a határra azonban képtelenek pénzt fordítani. A sixaolai átkelőnél csak annyival jobb Paso Canoasban a helyzet, hogy itt legalább nem húznak le minket ki- és belépési adóval, a retek azonban itt is kézzel fogható. 

Ahogy öt évvel ezelőtt, úgy most sem szórakoznak velünk a panamaiak, nem úgy a ticók. Beadjuk az útlevelünket az ablakon, mire azt visszaadja a határőr két cetli kíséretében, amit ki kell töltsünk. Megtörténik, majd visszaállunk a sor végére. Rövidesen ismét sorra kerülünk, de a határőr ezúttal arra kíváncsi, hogy miként kívánjuk majd elhagyni Costa Ricát. Ismerjük a sztorit, pár hónapja Kolumbiából berepülve már megszivattak egyszer a jó ticók, de ezúttal készültünk: bemutatjuk a Mexikóból néhány hónappal később induló gépre szóló jegyünket. Barátunknak persze nem felel meg, mert neki azt kell látnia, miként hagyjuk el Costa Ricát. Hiába mondjuk neki, hogy ugyanúgy, ahogy a legtöbb hátizsákos, a nicaraguai határon át pár hét múlva, nem hatja meg a mondandónk. 

- Árulnak buszjegyet a faluban San Joséból Managuába. Vegyetek egyet, és már mehettek is - azzal becsukja az ablakot, hogy a hangunkat se hallja.

Kicsit ideges leszek, mert már megint ugyanott tartunk, mint Isla San Andrésen, vagyis fizessünk a semmiért. Dohogva megindulok a falu irányába. Az egyik háznál megpillantom a Tica Bus emblémáját. A jegyárus fickó, aki strandpapucsban és atlétában csoszog ki az épületből, azt mondja, a jegy San Joséból Managuába 40 dollár fejenként és nem visszaváltható. Eszünk ágában sincsen erre a buszra felülni, így megköszönöm a segítségét, majd visszaindulok Eriért. Ekkor veszem észre, hogy az egyik utcában netkávézók sorakoznak, amik a következő szöveggel invitálják be a turistákat:

"Nincs kilépő repülőjegyed Costa Ricából? Szerzünk foglalást 2 dollárért."

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkNem fogadják olyan szívesen a hátizsákost Costa Ricában

Vannak légitársaságok, amik engedélyezik, hogy a jegyedet a foglalás után csak 24 órával fizesd ki, ami remek bevételi lehetőség a helyi netkávézók üzemeltetőinek. A foglalással ugyanis már beengednek Costa Ricába, mert ahhoz a határőrségnek már tényleg semmi köze nincsen, hogy az a jegy valójában megvételre került-e vagy sem. Amikor igazságtalanul akarnak lerántani pénzzel, akkor jellemzően durcássá válok, és ilyenkor két dollárt sem tudnak belőlem kiverni. Elhatározom, hogy visszamegyek Eriért, leülök a határőrök elé, és a szemük láttára hamisítok egy repülőjegyet. A cancúni indulást átírom San José-ira, megváltoztatom rajta a dátumot és már kész is. Ezúttal nem papír alapú jeggyel állunk be a sorba, hanem egy nyitott laptoppal a kezünkben. A határőr rápillant a jegyre, biccent, majd belenyomja a pecsétet az útlevelünkbe.

Ennyi? Csak hamis repülőjegy kell, és már mehetünk is? Mi ennek az egész bürokratikus hülyeségnek az értelme? Ha ez csak arról szól, hogy a határon élők is pénzhez jussanak a jegyek nyomtatásával, akkor miért nem szednek szimpla határátlépési adót, mint a legtöbb közép-amerikai határátkelőnél? Ja, hogy az rossz képet festene a jólét szimbólumáról, Costa Ricáról? Nem hiszem, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik a Costa Rica-i határra érvényes kilépő repülőjegy nélkül érkeztünk, gondolom, naponta veszekednek itt a hátizsákosok a határőrökkel. Ettől az egésztől csak mindenki frusztrált lesz, és csak azt érik el vele, hogy az ember rossz szájízzel lépjen be az országba. Na, jó! Kidühöngtem magam.

A határ Costa Rica-i oldala sem jobb, mint volt a panamai. Mindenhol kamionok sorakoznak az út szélén, az őket kerülgető autósok pedig verik fel a port, amit mi büszkén nyelünk. Busznak se híre, se hamva, így stoppolni kezdünk, de próbálkozásunkra csak iránytaxik állnak meg. Vonakodunk tőlük, mert Costa Ricában mindent aranyáron mérnek, de egy óra pornyelés után beadjuk a derekunkat. Végül nem is sokért, fejenként két dollárért visznek el minket Ciudad Neilybe.

A kisvárosnak még mindig nagyon határ szaga van, így nem szívesen maradnánk. Látja ezt rajtunk az iránytaxis is, így felajánlja, hogy újabb három dollárért eldob minket Rio Claróba, ami elmondása szerint sokkal kellemesebb falu. Legyen! Végül valamikor délután három körül esünk be a településre, ami egy nagy csomópont körül alakult ki. Itt is mindenhol kamionok sorakoznak, de egy fokkal kulturáltabb a kinézete, mint volt Ciudad Neilynek.

Ha Panamát árai miatt már rég nem tartjuk hátizsákos célpontnak, akkor mit mondjunk Costa Ricáról? Errefelé egy fél literes kóla 500 forintba kerül a boltban vásárolva, ezért semmi meglepő nincs abban, hogy 40 dollár alatt nem lehet megaludni. Másfél óra nyomozás után végül egy hamburgeres sütögető mögötti noname szállóban sikerül szobát kivennünk 25 dollárért, de csak azért adják ennyiért, mert megígérjük, hogy két éjszakát töltünk náluk. Két éjszakát Rio Claróban? Mi az ördögöt fogunk itt csinálni?

Szerencsére van internet a szállón, így sikerül ránéznünk a Google Mapsre, ami jelez a közelben egy nemzeti parkot Piedras Blancas néven. A helyiek nem igazán tudnak segíteni az ügyben. Szállásadónk is azt mondja, a turisták innen Golfitóba, onnan pedig a Corcovado Nemzeti Parkba szoktak menni, ő maga erről a nemzeti parkról még nem is hallott.

Ha már úgyis kivettük a szobát két éjszakára, akkor a holnapi napot igazán szánhatjuk ennek a senki által nem ismert parknak a felfedezésére. Reggel kiállunk az út szélére, és leintjük az első északnak tartó buszt. A sofőrnek próbáljuk magyarázni, hogy hova tartunk, de nem érti. Szerencsére néhány, Google Mapsen található tanya neve megragadt a fejemben, amiket bemondva a buszvezetőnek kezd derengeni valami. Egy boltnál rak ki minket, ahonnan egy földút indul nyugatnak olajpálma ligeteken keresztül. A helyi boltban sem tudnak semmit a nemzeti parkról, csak annyit, hogy pár kilométerre innen van egy lodzs, ahová olykor mennek turisták. Kiindulási pontnak nem rossz.

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkCosta Rica ezen részén rengeteg az olajpálmaliget

Elindulunk gyalog, majd nemsokára megérkezünk egy folyóhoz, aminek partján kacsák, jasszánák és íbiszek sorakoznak. Amíg fotózunk, érkezik egy kocsi. Az autóban ülő idős pár sem tudja pontosan mi az a Piedras Blancas, de a lodzsról ők is hallottak, úgyhogy elvisznek minket addig az elágazásig, ahonnan elvileg már nincs messze a létesítmény. Néhány kilométerrel odébb elbúcsúzunk a párostól, majd elindulunk az úton, az azonban nem vezet sehová. Visszatérünk oda, ahol kiraktak minket az öregek, s látjuk, hogy jönnek vissza.

- Rossz helyen raktunk ki titeket. A lodzs pár kilométerrel előrébb van.

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti Park

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti Park

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkÍbiszek, pijije kacsák és jaszánák mindenfelé

Jó fejek. Visszajöttek értünk, hogy ne kelljen sétálnunk. A lodzshoz egy újabb földút mentén jutunk el, de végül nem térünk be, mert előtte megpillantjuk a táblát: Parque Nacional Piedras Blancas. A tábla mögött egy ösvény tekereg be az erdőbe; nagy bajunk nem lehet belőle.

Vagy negyven percen keresztül kaptatunk hegynek felfelé, mikor hangokra leszünk figyelmesek. Csak hamar belebotlunk egy idős német házaspárba, akik egy farönkön ücsörögnek. Ők a lodzson szállnak meg, és azt mondják, jobb, hogy nem mentünk be, mert belépőt szednek az ösvényekért azt ígérve, hogy rengeteg lesz az állat, de ők eddig egyet sem láttak. Az igazat megvallva, mi sem. Mutatnak egy térképet a parkról, amit a lodzs üzemeltet. Milyen nemzeti park az, amit egy szálloda tulajdonosa saját zsebre hasznosíthat?

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkSokáig ez a bromélia volt a legnagyobb látványosság

Felmérvén a lehetőségeket, úgy döntünk, hogy ha nem is ugyanazon az ösvényen, amin jöttünk, de visszatérünk a kiindulási ponthoz. Sikerült jó döntést hoznunk, mert ezen az ösvényen végre belebotlunk néhány állatba. Pár klasszikusnak mondható trópusi madár mellett látunk iguánát, és megtalál minket egy csapat csuklyásmajom is. Végül jó négy órát sikerül eltöltenünk a Piedras Blancas Nemzeti Parkban, amit egyáltalán nem bántunk meg, pláne így, hogy megúsztuk ingyen.

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti Park

Panama Costa Rica David Piedras Blancas Nemzeti ParkCsak belebotlottunk néhány állatba

Az ám, de valahogy vissza kéne jutni a főúthoz. A pálmaligetek mentén nem szívesen baktatunk még órákat, így stoppolni kezdünk. Egy óra ücsörgés után jön egy platós kocsi. A sofőr a helyi postás, tanyáról tanyára jár, viszi ki a leveleket, számlákat. Azt mondja, elvisz minket a főútig, de nem lesz gyors menet, mert még több helyre be kell ugrania. Nem számít. Bár mostanra elfogyott a vizünk és nem kicsit szenvedünk a szomjúságtól, kitartóan ücsörgünk a platón. Legalább megismerjük a környező tanyavilágot.

Hátast ugyan nem dobtunk a Piedras Blancas Nemzeti Parktól, de kifejezetten jobb a folytatás, mint a bevezető volt. Holnap visszatérünk a gringo trailre, és nekivágunk a Corcovadónak!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Panamát vetjük össze Magyarországgal. Panama 1999-ben kapta vissza a csatorna felügyeleti jogát, amitől a gazdasági kilátások jelentősen javultak. Hogy mennyire sikerült kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket? Nem árulok el nagy titkot: nagyon!

Ezúttal sem azt vizsgáljuk, hogy magyarként hol vár az emberre nagyobb jövő, hanem hogy Panamában jobb-e lenni panamainak vagy Magyarországon magyarnak. Íme!

1) KERESETEK 

2014-es adatok szerint Panama GDP/fő mutatója 11 946 US$ volt, ami egy kicsivel elmarad a magyar adat mögött (14 023 US$). Fontos azonban megjegyezni, hogy amíg Magyarországon az elmúlt 15 évben csak 2,8-szorosára nőtt a nemzeti össztermék (133 milliárd dollár), addig Panamában 4-szeresére (46 milliárd dollár). Ennek oka a csatorna 1999-es panamai kézbe kerülése, aminek köszönhetően az ország gazdasága a 2009-es gazdasági világválságig 10-12 %-kal bővült. A válság idején a növekedés már csak 4 %-os volt, azóta 6-8 % az éves bővülés, amihez képest a magyar 2,5-3 %-os növekedés szinte semmi.  

Ennek köszönhetően a vásárlóerő-paritáson (PPP) számított indexben is közeledés mutatkozik a két ország között. Amíg 2010-ben egy magyar ember pénze 40 %-kal ért többet egy panamai emberénél, addig 2015-ben ez a szám már csak 14 % volt. A statisztikák alapján Panama 2018-ban megelőzi Magyarországot, de ne feledjük, ezek csak statisztikák. Sem a GDP, sem a PPP nem ad valós képet arról, ami ma Panamában valóban zajlik.

Panama gazdaságPanamaváros 50 év alatt a semmiből nőtte ki magát. 2018-ra valószínűleg minden mutatóban megelőzi Magyarországot és a közép-európai régiót, 2030-ra pedig csatlakozik a Föld legfejlettebb államaihoz.

Magyarországon a minimálbér 2016-tól nettó 73 815 Ft, ezzel szemben Panamában 488 US$, ami mostani középárfolyamon (1 US$ = 285 Ft) számolva 139 080 Ft-nak, a magyar összeg majdnem duplájának felel meg. A 488 dolláros havi nettó bér az elmaradott térségekre vonatkozik, a csatorna körül, Bocas del Torón és David környékén a megállapított bérminimum már 624 US$, vagyis 177 840 Ft, ami meghaladja a magyar átlagfizetést. Ezek a hivatalos fizetések, de sok esetben a munkavállaló nem kapja meg még a minimálbért sem. Ez elsősorban a vidékre jellemző, ahol a helyiek 300-350 dolláros mezőgazdasági fizetésekről meséltek nekünk.

Panamában nem számolnak átlagfizetést, mivel a többség nem készít adóbevallást, így nem állnak rendelkezésre pontos statisztikák. Nincs mit tenni, mint végignyálazni az álláshirdetéseket, és csemegézni belőlük. Ez alapján egy 

- orvos nettó 430-570 000
- földmérő nettó 320 000
- ápoló nettó 310 000
- sofőr nettó 250 000
- fodrász, kozmetikus nettó 230 000
- autószerelő nettó 230 000
- nehézgépkezelő nettó 230 000
- rendőr nettó 230 000

forintot kereshet egy hónapban. Jól látható, hogy nem csak a minimálbér, a fizetések is jóval magasabbak, mint Magyarországon. 

Panamában a munkanélküliségi ráta mindössze 3,2 %, ami nem csak Latin-Amerikában, de az egész Földön is kiemelkedő. Magyarországon ez az érték 7,3 %, de ugye tudjuk, hogy a jónak mondható ráta a közmunkának és a kivándorlásnak tudható csak be. Munkát találni Panamában nagyon könnyű, a főváros nem csak a helyiek, de a környező országok lakóinak a munkaerejét is felszívja. 

2) ADÓZÁS ÉS VÁLLALKOZÁS

Panamára adóparadicsomként tekintenek, ami félig-meddig igaz is. Külföldiként céget alapítani nem nehéz, de csak bizonyos szektorokban, főként kereskedelemben és pénzügyben éri meg kihelyezni a céget ide. Panamaiként már messze nem ennyire fényes a helyzet, de mint látni fogjuk, azért még így is sokkal kisebb az elvonás, mint odahaza.

Magyarországon az ÁFA 27 %-os, a legmagasabb a Földön. Panamában az ITMBS-nek nevezett forgalmi adó 5-7 %, terméktől függően, de az alkoholra pl. 10 %, a dohányárukra pedig 15 %. Ennek ellenére - ahogy azt lejjebb majd látjuk - majdnem minden drágább, mint Magyarországon.

Panama gazdaságÉvente több ezer cég helyezi ki magát Panamába, ennek köszönhetően minden évben 25-30 új felhőkarcoló épül

Panamában van személyi jövedelemadó. Évi 11 000 dolláros, vagyis havi 917 dolláros (kb. 260 000 Ft) keresetig ezt nem kell fizetni. Havi kb. 1,2 millió forintos bérig 15 %-ot, a felett 25 %-ot kell az államkasszába átutalni.

Létezik társadalombiztosítás, ami 9,75 %-os elvonást jelent a munkavállalótól, a munkáltatóra további 12,25 % adót vet ki. Panamában van olyan, hogy oktatási hozzájárulás, ami 1,25 % mínusz a munkavállaló, 1,5 % a munkáltató részéről.

A fizetést terhelő adókon túl létezik vagyonadó, amit évi tíz(!!!) ingatlan eladása után szednek be. Ez a gazdasági világválságig 10 % volt eladásonként, de 2010-ben - gazdaságélénkítésként - 3,75 %-ra csökkentették.

Az ingatlanadó 1,75-2,1 %, az ingatlan értékétől függően.

Cégből a pénzt osztalékadó megfizetése mellett lehet kivenni. Ennek aránya 10 %, de külföldieknek csak 5 %. Odahaza mindenki tudja, mennyi az annyi, jobb nem kiszedni csak úgy a pénzt a cégből.  

Vegyünk egy példát a fentebb felsorolt állások egyikéből. Egy autószerelő ma Panamában havi 800 US$-os, kb. 230 000 forintos bérrel számolhat. Mivel ez az összeg nem éri el a 260 000 forintos szintet, ezért nem kell utána SZJA-t fizetni. A TB és oktatási hozzájárulás összesen 11,25 %-os elvonást jelent a munkavállaló, és 13,75 %-ot a munkaadó részéről. Ez azt jelenti, hogy egy autószerelő bruttója az SZJA-mentes 260 000 Ft, ennek nettója pedig 204 000 Ft. A teljes elvonás a munkáltatói járulékokkal együtt összesen 22 %, ami töredéke az otthoninak.

Egy orvost, aki havi 570 000 forintot tud keresni, kénytelen SZJA-t fizetni, ami 310 000 Ft 15 %-a, tehát 46 500 forint. A munkáltatói járulékokkal együtt számolva a bruttója kb. 650 000 Ft, a nettója az SZJA, a TB és az oktatási hozzájárulás megfizetése után kb. 465 000 Ft. A teljes elvonás tehát 28,5 %.

Latin-Amerika többi országához képest az elvonás nem kevés, de még így is töredéke a magyarnak.

3) ÁRAK

Lehet magas a fizetés, de ha minden drága, nem mész vele sokra. Panamában ilyen árakkal találkoztunk:

1 l tej: 400 Ft
1 kg kenyér: 1200 Ft
1 kg rizs: 500 Ft
1 kg csirkemell: 2000 Ft
1 kg krumpli: 480 Ft
1,5 l ásványvíz: 300 Ft
1 kg paradicsom: 800 Ft
1 db tojás: 40 Ft
menü egy kifőzdében: 1200 Ft
1 üveg sör: 160 Ft

Panama gazdaságPanamában 250 forintba kerül egyetlen paradicsom

Panamában az alap élelmiszerek ára jóval magasabb, mint Magyarországon. Bizonyos dolgok persze olcsóbbak, mint a trópusi gyümölcsök vagy a szeszes italok, de összességében elmondható, hogy az árak 50 %-kal magasabbak. 

Elektronikai cikkekben és ruházatban azonban más a helyzet. A csatornának köszönhetően ezek a termékek vámmentesek, így 20-30 %-kal olcsóbban lehet hozzájuk jutni, mint Magyarországon.

4) LAKHATÁS, ÉPÍTKEZÉS

Magyarországon az elmúlt egy évben közel duplájára emelkedett az albérlet ára. 100 000 forint alatt Budapesten ma már nehéz lakást találni, de a vidéki városokban sem könnyebb a helyzet. Összehasonlítva magunkat Nyugat-Európával, még így is fillérekbe kerül egy lakbér, hát ha még Panamához próbáljuk magunkat viszonyítani. 

Panamavárosban 700 dollár alatt nem lehet lakást találni, bár az is igaz, hogy errefelé nem divat 60 négyzetméternél kisebb apartmanokat kiadni. A lakásokhoz jellemzően jár parkoló és portaszolgálat, viszont ennyiért a lakás állapota elmarad a magyarétól. Új építésű lakóparkban vagy toronyházban a lakásokat már 1500-2000 dollár havi lakbér mellett lehet kivenni, ami minimum duplája az otthoninak, ha nem triplája.

Panama gazdaságPunta Paitilla toronyházaiban több ezer dollár egy lakás bérleti díja

Lakást vásárolni már jobb befektetés. Biztonságos környéken 60-70 négyzetméteres lakásokat már Panamavárosban is lehet találni 100 000 dollár alatt, ami nem sokban tér el az otthoni áraktól.

Az építkezés jellemzően olcsóbb, mint Magyarországon, aminek oka a klímában keresendő. Nem kell foglalkozni a fűtésrendszer és szigetelés kiépítésével, a partvidék mentén a vízmelegítéssel sem kell törődni, a nyílászárók is csak egyrétegűek. A telek azonban drága lehet, ezért érdemes alaposan körülnézni. 

A rezsi jellemzően nem magas, de nálunk sem az. Helyiek elmondása szerint vízre és villanyra havi kb. 80 dollárt (kb. 23 000 Ft) költenek. Az internet drága, kb. duplája az otthoninak.   

5) KÖZLEKEDÉS

Panamában jóval olcsóbb az üzemanyag, mint Magyarországon. Egy liter benzin mindössze 220 forintba kerül, ennek köszönhetően a tömegközlekedés is olcsó. Panamavárosban a buszokra 70 forint, a metróra 100 forint egy jegy, ami röhejesen olcsó a magyar árakhoz viszonyítva. Bérletről nem tudunk, de ilyen árak mellett nincs is rá szükség.

Panama gazdaság     A benzin olcsó, a milliárdosoknak is

A távolsági buszközlekedés sem drága. Egy 50 kilométeres útért átszámolva kb. 500 forintot kérnek el, tehát feleannyit, mint otthon.

Az autópályáért nem kell fizetni, csak Panamaváros körül, s mivel Panamavárosban minden toronyház aljában van parkolóház, a kocsik elhelyezése sem probléma. Egy szó, mint száz, Panamában a közlekedés lényegesen olcsóbb, és a minőség semmivel nem rosszabb, mint Magyarországon.  

6) KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS, SZABADIDŐ

Sok külföldi panaszkodik arra Panamában, hogy nincs lehetősége minőségi szórakozásra. Tény, Panama nem a színházairól és komolyzenei koncertjeiről híres, de minden bevásárlóközpontban (amiből kismillió van a nagyvárosokban) van mozi, újabban pedig a nagyobb rock- és popegyüttesek is útjukba ejtik az országot.

A szabadidő eltöltésére ott a természet. A Karib-tenger és a Csendes-óceán is mesés partszakaszokkal szolgál, de aki a hegyeket szereti, annak ott van El Valle és Boquete, Dariénről pedig még nem is beszéltünk. 

Panama gazdaságIlyen strandokon nem nehéz elkölteni az évi 41 nap szabadságot

A panamavárosi éjszakai élet nem túl fényes. A Calle Uruguaya ad otthont a főváros bulinegyedének, ahová többnyire a panamai elit jár. Az árakat is hozzájuk igazították, nem az átlag panamai pénztárcájához.

Egyébként Panamában 11 ünnepnap van egy évben, amihez további 30 nap szabadság jár, ami így 41 nap fizetett szabadságot jelent. Magyarországon egy pályakezdő 20 nap fizetett szabadsággal kezd, amihez jó esetben csak 8 ünnepnap társul.         

7) KÖZBIZTONSÁG

Panamában egyáltalán nem éreztük magunkat veszélyben, ez alól az egyetlen kivétel Colón városa volt. Ha ez a település nem lenne, valamint a hatóságok felszámolnák Panamaváros két máig létező nyomornegyedét, Panama semmivel sem lenne veszélyesebb, mint Európa bármelyik országa. Egyelőre azonban Magyarországot biztonságosabb országnak tartjuk. 

Panama gazdaság   Ha Colón nem lenne, Panama is jobb ország volna

8) EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS

Panamában az egészségügy az amerikai modelt követi. Nincs kötelező biztosítás, azt mindenki magának kell intézze, ami a szegényebb régiókban komoly problémákat szül. Az indiánok lakta területeken nem ritka, hogy nincs áram és normális rendelő, az apróbb műtéteket fejlámpával és érzéstelenítő nélkül végzik. 

Aki azonban biztosított, az nagyon jól jár. A panamai orvosok többsége az USA-ban vagy Európában szerezte a diplomáját, a többség kiválóan beszél angolul, ráadásul a kórházak is felszereltek, tiszták. Mivel az orvosi fizetések elmaradnak a nyugati bérektől (de még így is duplája a magyarnak), az ellátás nem drága (az alapbiztosítás 25 US$, kb. 7100 forint havonta), ami rengeteg külföldit vonz Panamába gyógykezelésre. Ha leszámítjuk az elzárt, indiánok által lakott területeket, akkor elmondhatjuk, hogy egészségügy terén Panama ma előrébb tart Magyarországnál. 

Panama gazdaság   Az indiánok legfeljebb írni és olvasni tanulnak meg

Hiába van odahaza hiszti az oktatás körül, még így is fényévekkel előzzük Panamát, ahol sem az alap-, sem a felsőfokú képzés nincs a világ élvonalában. Amíg az első 1000 egyetem közé öt magyar felsőoktatási intézmény is bekerült 2015-ben, addig a legjobb panamai főiskola csak a 3004. pozícióban található. Mégis hogy lehet az, hogy ilyen oktatás mellett Panama az egyik legfejlettebb országnak tekinthető a kontinensen? Úgy, hogy a legtöbb diák az Egyesült Államokban tanul és ott szerez diplomát. A panamai oktatás nem jó, viszont rengeteg lehetőség adódik külföldön tanulni, ami nem rossz esély egy feltörekvő országnak. 

9) NYUGDÍJ ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓ

Panamában a nyugdíjkorhatár nőknél 57, férfiaknál 62 év. Amíg Magyarországon kötelezően 40 évet le kell dolgozni ahhoz, hogy valaki nyugdíjat kapjon, addig Panamában ez mindössze 15 év. 

Magyarországon a nyugdíjminimum 2008 óta 28 500 forint, ezzel szemben Panamában, ha valaki 15 éven át minimálbér után fizeti a TB-t, 293 dollárt, tehát 83 500 forintot fog kézhez kapni élete végéig. 40 év bejelentett minimálbér után 127 000 forint a nyugdíj, SZJA mentes 800 dolláros havi bér mellett ugyanennyi idő után már 208 000 forint üti az állampolgár markát. A korábbi példában szereplő orvos 570 000 forintos fizetés mellett közel 430 000 forintos nyugdíjjal kalkulálhat. Nem rossz, igaz?

Panama gazdaságNem nehéz nyugodtnak maradni ilyen nyugdíj mellett

Létezik rokkantnyugdíj, azonban ahhoz minimum 36 hónap munkaviszonyra van szükség, és a kiutalt összeg nem túl magas. Van ugyan munkanélküli segély, de az elenyésző, igaz, nem nagyon van rá szükség, mert Panamában nagyon könnyű munkát találni. Adókedvezményekről, szociális juttatásokról nagycsaládosoknak nem tudunk, anélkül is rengeteg a nagycsaládos. 

Nyugdíjban Panama messze veri Magyarországot, a szociális hálót azonban jobbnak érezzük odahaza.

10) PÉLDA

Ahogy eddig, most is két fő minimálbérével fogunk számolni. Lássuk, hol jön ki jobban egy pár a pénzéből, Panamavárosban vagy Budapesten?

Panamai minimálbér (2 fő): 355 680 Ft

- átlagos panamavárosi lakás bérleti díja külvárosban: 200 000 Ft
- rezsi+internet: 35 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 80 000 Ft
- napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 13 600 Ft
MARAD: 27 080 Ft

Magyar minimálbér (2 fő): 147 630 Ft

- átlagos budapesti lakás bérleti díja külvárosi lakótelepen: 100 000 Ft
- rezsi+internet: 35 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)
MARAD: -51 370 Ft

A példából látszik, hogy Panamavárosban, ha nehezen, de ki lehet jönni két embernek minimálbérből. A hónap végére nem marad sok, de még így is fényévekkel jobb a helyzet, mint Budapesten. Ahhoz, hogy a magyar fővárosban a panamavárosihoz hasonló életkörülményeket teremts magadnak, 113 000 forintnak kéne lennie a minimálbérnek. Ettől nagyon messze vagyunk. 

11) ÖSSZEGZÉS

Lássuk, miben győzött Panama és miben Magyarország.

- Amiben Panama nyert: keresetek, adózás és vállalkozás, építkezés, közlekedés, szabadidő, egészségügy és nyugdíj.  
- Amiben Magyarország nyert: kultúra, szórakozás, árak, lakhatás, közbiztonság, oktatás és szociális háló. 

Panamában kétszer annyit lehet keresni, de az árak is magasabbak. Az élelmiszerek jó 50 %-kal drágábbak, mint Magyarországon, ruházkodni és elektronikai cikkeket vásárolni azonban olcsóbban lehet. A közelekedés költsége töredéke a magyarnak, ahogy építkezni is olcsóbb. A lakhatás azonban sokkal többe kerül, legalább duplája az otthoninak.

Panama gazdaság2016-ban sokkal nyugodtabb az élet Panamában, mint Magyarországon

Abban nincs semmi meglepő, hogy vállalkozni Panamában könnyebb, az adóteher pedig közel harmada a magyarénak. Az azonban érdekes, hogy az egészségügy és a nyugdíjrendszer jóval fejlettebb az otthoninál. 

Amiben Magyarország győzedelmeskedni tud Panama felett, az a kultúra, valamint az oktatás és a szociális háló színvonala. Ha Panamában a közeljövőben javul a közbiztonság és fejlesztik az oktatást, akkor rövid időn belül nem csak Magyarországot körözik le, de Nyugat-Európa is bottal ütheti a nyomát.

Egy szó, mint száz, Panamában ma sokkal könnyebb az élet, mint Magyarországon, ráadásul kilátások terén is messze beelőzik kishazánkat.  

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)