Úgy néz ki, az argentin világörökségekkel nincs szerencsénk. A Cueva de las Manos után a Valdés-félszigetet is kihagyjuk, mert megfizethetetlenül drága. Cserébe azonban eltöltünk három remek napot egy olyan üdülővárosban, amit még a térképeken sem jelölnek.

Puerto Madrynba érkezvén végre az az érzésünk támad, hogy elhagytuk Patagóniát. Az igazat megvallva, már vártuk ezt a pillanatot, mert mióta eljöttünk Tűzföldről, nem láttunk mást, csak a kietlen pampát. Másfél hét alatt több mint 2000 kilométert utaztunk, de a Pingvin-sziget kivételével nem sok élményben volt részünk. 

Mikor leszállunk a buszról a Puerto Madryn-i pályaudvaron, langyos szellő fújdogál. Mindenki rövidujjú pólóban, a Napnak pedig van ereje. Több mint két hónap után végre megszabadulhatunk a pulóverünktől, ami pont akkora élmény, mint odahaza az első tavaszi nap a hosszú tél után. Nem tökölünk sokat a szálláskereséssel, a terminállal szemben álló hostelben veszünk ki egy szobát.

A majd százezer lakosú Puerto Madrynt ugyanúgy walesiek alapították, mint Caleta Oliviát, Comodorót vagy Trelewt. Bár az öblöt, aminek a partján a város fekszik, már a 18. században felfedezték spanyol hajósok, az első telepet csak közel száz évvel később, 1865-ben hozták létre. Húsz évvel később a vasút befutott az akkor még alig száz lelket számláló Puerto Madrynba, ami után gyorsan növekedésnek indult. Kezdetben a többi partvidéki városhoz hasonlóan gyapjúkikötőként funkcionált, de az 1970-es évektől egy új gazdasági szegmens, a turizmus vette át a vezető pozíciót. Ennek oka az innen 100 kilométerre fekvő Valdés-félsziget, ami 1999 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.

Puerto Madrynba óceánjárókon is érkeznek turistákPuerto Madrynba óceánjárókon is érkeznek turisták

Adunk magunknak egy nap pihenőt az amúgy nem túl izgalmas Puerto Madrynban, majd nekivágunk a félszigetnek. Egy órás buszozás után megérkezünk a nemzeti park bejáratához, ahol legombolnak rólunk fejenként 180 pesót, majd folytatjuk utunkat az enyhén sivatagos félszigeten Puerto Pirámides falujáig.

Szemben Puerto Madrynnal, Puerto Pirámides nem olcsó. 35 dollár alatt sehol nincsen szoba, így végül kikötünk egy hostelben, ahol kiveszünk két ágyat egy dormitorióban. A recepciós srác megnyugtat minket, hogy nem rak be mellénk senkit, mivel a következő napokra nincs semmilyen foglalása, hátizsákosok pedig ebben az időszakban nem szoktak érkezni. Örülünk, mert hogy őszinték legyünk, a közösségi szobákból elegünk van. Életünk során annyiszor aludtunk már dormitóriókban, hogy megcsömörlöttünk. Alapból kerüljük a találkozást a hátizsákosokkal, mert unjuk a "ki merre járt, mit látott, merre megy tovább?" kezdetű beszélgetéseket és azt, hogy beszámoljunk mindenkinek arról, miből telik nekünk arra, hogy lassan egy évtizede utazgatunk Latin-Amerikában.

Mint mindenki, úgy mi is azért jöttünk a Valdés-félszigetre, hogy bejárjuk a nemzeti parkot. Ezt leszervezni nem nehéz, mert Puerto Madrynhoz hasonlóan Puerto Pirámides is tele van túraszervező irodákkal. A gond nem az infrastruktúrával van, hanem az árakkal. Mivel gyalogosan vagy biciklivel bejárni a nemzeti parkot nem lehet a hatalmas távolságok és a szél miatt, az egyetlen járható út a befizetett túra, amit 80-120 dollár között hirdetnek fejenként. Hiába járunk végig több irodát, mindenhol ugyanezekkel az árakkal üldöznek el minket.

Puerto Pirámides környékén sivatagos a tájPuerto Pirámides környékén sivatagos a táj

A Valdés-félsziget különböző öbleiben pingvineket, kormoránokat és fókákat lehet látni, február és április között megjelennek az orkák, szeptemberben és októberben pedig a bálnák. Ez utóbbi kettőért befizetnénk a túrára, de mivel szezonon kívül vagyunk, esélyünk nincs megpillantani a vágyott állatokat. Pingvint és fókát már láttunk rahedlit, a Pingvin-sziget után úgyse lenne nagy élmény, ezért úgy döntünk, nem tapsolunk el egy nap alatt 200 dollárt.

Ennyi fókát láttunk összesenEnnyi fókát láttunk összesen

Hogy ne távozzunk a félszigetről csak úgy, délután eltúrázunk a Loberiának nevezett öbölhöz, ahol állítólag szép, nagy fókakolónia éldegél. Ahogy közeledünk a kiszögelléshez, úgy lesz erősebb a szél, a végére a szánk teli van homokkal. Ennyit én még néhány állatért nem szenvedtem, de legalább megérte volna a homoknyelés?! A tőlünk jó kétszáz méterre elterülő sziklán mindössze egy tucat tengeri farkas fetreng, olyan távolságban, hogy fotót készíteni róluk szinte képtelenség. Amíg érezzük a szánkban a por ízét, elindulunk visszafelé. Szerencsénkre féltávnál felvesz minket egy kocsi, így jó eséllyel megúszunk egy kiadós szilikózist.

Jófej úszik a tengerbenJófej úszik a tengerben

Biztos vagyok benne, hogy annak, aki még életében nem látott fókát, pingvint vagy bálnát, megéri és nagy élmény a túra a Valdes-félszigeten, de mi egy cseppet sem bánjuk, hogy megyünk innen.

Másnap korán visszatérünk Puerto Madrynba, ahonnan folytatjuk tovább utunkat északnak. A cél egy Las Grutas nevű település, amit kb. semmilyen térkép nem jelöl, a nálunk lévő LP is csak annyit ír róla, hogy Argentína legdélebbi tengerparti nyaralóhelye

Las Grutas Argentína legdélebbi nyaralóhelye Las Grutas Argentína legdélebbi nyaralóhelye

Délután 4 óra magasságában futunk be egy világvége kinézetű kisvárosba, aminek terminálján néhány nőszemély ücsörög. Néznek ránk tágra nyílt szemekkel, hogy mi az ördögöt keresünk itt. Las Grutasban összesen két hónap a főszezon, január és február, és az nagyon nem most van. Végül az egyikük felajánlja, hogy elvisz minket a kocsiján egy hostelhez, ami talán nyitva tart. A fuvarért egy fillért nem kér el, ráadásul felhívja nekünk a tulajt a saját telefonján, mivel a hostel zárva van. Ismét egy rendes argentin! Úgy húsz perc várakozás után megérkezik a tulaj, s ha nem is Hilton-szerű szobát kapunk, de a célnak megfelel.

Főszezonon kívül ennyien vannak a strandonFőszezonon kívül ennyien vannak a strandon

A szállónktól a part jó tíz percnyi sétára van. Nem várunk tőle sokat, de mikor leérünk, meglepődünk. A strand vagy 300 méter széles és tele van emberrel. A parti sétány mentén végig bárok és éttermek sorakoznak, olyan az egésznek a hangulata, mintha valamelyik andalúz resortfaluban lennénk. Külföldi egy szál sincs a parton, csak argentin családok gyerekekkel, nyugdíjasok, és bulizó fiatalok. Honnan van itt ennyi ember? Kocsit alig láttunk az egész városban, itt meg százával sütkéreznek a népek a parton. A választ végül a szállásadónktól kapjuk meg:

- Las Grutas alig tíz éve egy csendes kisfalu volt. Aztán valami miatt megjelentek a gazdag városi emberek, és felvásárolták a telkeket. Mindenki épített magának egy villát a parton, és a nyarat itt töltik. A külföldiek még nem nagyon ismerik a várost, de a főszezonban azért olykor-olykor befut pár.

Annyira megtetszik nekünk a városka, hogy végül három napot itt töltünk. A második napon felfedezzük, hogy mikor apály van, a tenger hátrahagy a parton egy medencét, csurig vízzel. Évtizedekkel ezelőtt a helyiek faragták bele a kőbe a több méter mély gödröt, hogy alacsony vízállás esetén se maradjanak fürdés nélkül az argentinok.

Úszómedence a tengerpartonÚszómedence a tengerparton

Szemben a Valdés-félszigettel Las Grutas elnyerte a tetszésünket. Már csak 1100 kilométer és megérkezünk Buenos Airesbe...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Észak-Patagónia partvidéke a múlt század elejéig szinte teljesen lakatlan volt, aztán egy szép napon megjelentek a walesiek és minden megváltozott. Argentína ezen része olyannyira nem argentin, hogy errefelé az emberek nem matét isznak, hanem teáznak, egyesek pedig óangolul beszélnek.

Szerencsére elég korán visszaérünk a Pingvin-szigetről, így sikerül elkapnunk az utolsó, Comodoro Rivadaviába tartó buszt. Kanyar nem lévén Fitz Royig 150-nel megyünk, így Caleta Oliviába kevesebb mint két óra alatt érkezünk meg.

Caleta Oliviát 1901-ben alapították, rádióközpontként. Buenos Aires és a chilei határvidék között kellett kapcsolatot létesítenie, de 20 évvel később már minden az olajról szólt. 1907-ben ugyanis Comodoro Rivadavia környékén hatalmas kőolajmezőt fedeztek fel, aminek köszönhetően a szomszédos nagyváros hirtelen növekedésnek indult. A migráció azonban lassú volt, ezért néhány tartályt és finomítót Caleta Oliviába telepítettek, hogy az ott élő alig száz embert is bevonják a termelésbe. Caleta gyorsan városisasodott, s bár nem érte utol Comodorót, így is Santa Cruz legfejlettebb városa vált belőle.

Olajtározók Comodoro RivadaviábanOlajtározók Comodoro Rivadaviában

Ahogy jó eséllyel egy argentin nem szállna le a buszról Ózdon, úgy mi sem tesszük ezt Caletánál. Egy óra múlva, valamivel naplemente után futunk be Comodoro Rivadaviába, Patagónia legnagyobb városába. Comodorót hasonlóan Calétához, 1901-ben alapították, azonban nem rádióközpontként, hanem kikötőként. Az innen 150 kilométerre nyugatra fekvő Sarmiento környékén ekkor jelentek meg az első telepesek, s mivel elnyerte a tetszésüket a hely, várták az utánpótlást. A főként walesi származású bevándorlók mini-expedíciókat indítottak a partvidékre, hogy olyan öblöt találjanak, ahol fogadni tudják a Nagy-Britanniából és Dél-Afrikából érkező hajókat. Választásuk végül arra a partszakaszra esett, ahol ma a város áll. Nevét egy nagy tiszteletben álló tengerész, Comodoro Martín Rivadavia után kapta.

Az igazság az, hogy Comodoróban pont annyi értelme van leszállni a buszról, mint Caletában lett volna, de mivel ma már nem megy semmi északnak, muszáj vagyunk megszakítani az utunkat. Az útikönyvek szerint Comodoro Ushuaia után Argentína második legdrágább városa, és sajnos nem tévednek. Másfél órát bolyongunk, mire 400 pesóért, kb. 30 dollárért találunk egy szobát egy munkásszállón.

Tipikus utcakép Comodoro RivadaviábanTipikus utcakép Comodoro Rivadaviában

Másnap reggel megpróbáljuk megnézni a város nevezetességeit, de nem jutunk sokáig, mivel nincs neki egy se. Értem én, hogy az olajban rengeteg pénz van, de én akkor is képtelen lennék egy ilyen városban élni. Mindenhol betonból felhúzott, igénytelen lakó- és irodaházak sorakoznak, így negyed óra után elunjuk a dolgot. Szerencsére nem kell sokat várnunk arra a buszra, ami északnak tart, így öt órás, pampákat keresztülszelő utazás végén befutunk Trelew-ba

2000 kilométeren át semmit nem változott a táj2000 kilométeren át semmit nem változott a táj

Trelew neve nem hangzik túl spanyolosan, mert nem is argentin város. A 19. század végén ez a vidék teljesen lakatlan volt, az első telepesek - Sarmientóhoz hasonlóan - itt is walesiek voltak. Pár év alatt négy nagybirtok jött létre, melyek helyén az 1890-es években végül települések alakultak ki. Rawson, Dolovan és Trelew mind walesi nevet kapott (Trelew welshül azt jelenti, hogy Lewis faluja), az egyedüli kisváros, amit tehuelchéül neveztek el, Gaimán.

Mivel Trelew egy csúnya iparváros (az argentin gyapjú 90%-a innen származik), gyorsan továbbállunk. Átszállunk egy helyi járatra, amivel fél óra alatt abba a Gaimánba utazunk, amiről az útikönyvek csak annyit írnak: a tea hazája. Eri imádja a teát, így nagyon várja már a találkozást a kisvárossal, de elsőre bizony csalódik; Gaimán még a dél-patagóniai városkáknál is álmosabb. Minden zárva van, szállást is nehezen találunk, de legalább két hónap után először 20 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála

Gaimán katolikus templomaGaimán katolikus temploma

Lepakolunk a szállón, majd harapnivaló után nézünk, de egy lepuszult pizzériánál többet nem találunk. Odabenn két idős úr falatozik, akik mikor meglátnak minket, régies angol akcentussal köszönnek ránk. Nem gondoltam volna, hogy több mint 100 év távlatából még vannak olyanok, akik a vidéken tartják a nyelvüket, bár az is igaz, hogy egymás közt már nem welshül, hanem angolul társalognak. Ja, a pizza természetesen ehetetlen, de ehhez már hozzászoktunk Argentínában.

Szállásadó nénink ajánlására másnap kitaxizunk a falu határában álló paleontológiai parkba, amit Bryn Gwynnek, vagyis Fehér Dombnak neveznek. Rajtunk kívül nincs senki, csak egy unott parkőr, aki miután beszedte a sarcot, visszavonul a szobájába TV-t nézni.

Szép virágok közt túrázunk a Bryn Gwyn Paleontológiai ParkbanSzép virágok közt túrázunk a Bryn Gwyn Paleontológiai Parkban

A park nem kicsi. Jó sokat kell kutyagolni felfelé, mire rátalálunk az első őstörténei emlékre, egy 40 millió éves darázsfészekre, ami néhány gumó a falon, semmi több. Nem igazán tudjuk hova tenni ezt a hihetetlen, eocén kori leletet, így továbbmászunk a domb oldalában. 

Negyven millió éves darázsfészekNegyven millió éves darázsfészek

Fél óra után egy platóra érkezünk, ahol néhány vitrin alatt csontokat látunk. Az egyik állítólag őspingviné, a másik egy ősfókáé, a harmadik pedig egy őstatué. Többségüket felismerni sem lehet, mert a csontjaikat csak úgy bedobálták az üveggúla alá. Feljebb a dombtetőn még van egy bálnacsontváz, de ennyi pont elég volt az őstörténeti utazásból; néhány csigolyáért nem fogunk újabb fél órán át menetelni a tűző napon. Elég lesz szétégni, amíg visszasétálunk a faluba, bár szerencsénkre egy kocsi féltávnál felvesz minket.

Állítólag ez egy őstatú maradványaÁllítólag ez egy őstatú maradványa

Mielőtt továbbutaznánk Puerto Madrynba, még marad időnk - Eri igen nagy örömére - beülni az egyik teázóba. Se innunk, se ennünk nem sikerül elsőre, mert a pincérek ragaszkodnak hozzá, hogy fizessünk be egy hét sütis kombóra, de se időnk, se kedvünk, se pénzünk nincsen végigenni az étlapot. Öt perc győzködés után, hogy mi csak egy teát innánk és egy pitét ennénk, végül felállunk, de ekkor kilép az ajtón a tulajdonos, aki leteremti az alkalmazottakat, majd pár perc múlva megjelenik kezében a vágyott sütivel és teával. Egyik sem hagy bennünk mély nyomokat, nem úgy a számla, ami majd 200 pesóról, kb. 15 dollárról szól. Szó szerint rossz szájízzel távozunk Gaimánból. Jó lenne már Buenos Airesben lenni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Van egy sziget az argentin partoktól pár kilométerre, amitől még Charles Darwin is hátast dobott. Nem tudtuk kihagyni, még úgy sem, hogy rendesen megkérték az árát. Cserébe megvan patagóniai utazásunk legnagyobb élménye, a Pingvin-sziget.

Puerto San Julián után a következő falu 260 kilométerre északra található. Fitz Roy igazából nem is falu, sokkal inkább egy tanyabokor, ami egy benzinkút körül alakult ki. Bár minden útikönyv és internetes oldal óva int attól, hogy itt leszálljunk a buszról, mi mégis így cselekszünk, mert feltett szándékunk, hogy eljussunk az óceán partján fekvő Puerto Deseadóba

Öt óra magasságában intünk búcsút a busznak, majd beülünk a benzinkút mögött álló kávézóba, és várunk. Olyan az egész, mint egy amerikai filmben, amit a messzi vadnyugaton forgattak. A pultos lány azt mondja, este 10 óra magasságában szokott erre egy busz jönni, bár van, hogy kimarad. Ezúttal szerencsére nem így történik. Ha nem is 10-kor, de fél 12-kor végül befut a járat, amin rajtunk kívül összesen öt ember foglal helyet. Nem úgy tűnik, hogy Puerto Deseado egy turistaközpont.

Naplemente Fitz RoynálNaplemente Fitz Roynál

Valamivel hajnali 1 óra után érkezünk meg a kisvárosba, ahol fogvacogtató hideg és persze szél fogad minket. Fogalmunk nincs merre induljunk, így megkérdezünk két sarkon ácsorgó rendőrt, hol találunk szállodát. Nemigen vannak képben, végül a központ felé irányítanak minket.

Helybőség okán Patagóniában hatalmas telkeken építkeznek, amitől minden település, s így Deseado kiterjedése is nagy. 40 percig tart, amíg a terminálról a központba érünk. Két hotelt nyitva találunk ugyan, de 40 dollárnál alább nem hajlandók menni az árral, így hát elindulunk visszafelé, hátha a pályaudvartól kijjebb lesz valami. Újabb 40 perc séta után, mindössze egy sarokra onnan, ahol a rendőröket megkérdeztük, rátalálunk egy munkásszállóra, ahol hajnali 3 körül végül sikerül kivennünk egy szobát 20 dollárért.

Mivel a tegnapi nap elég hosszúra nyúlt, így mára pihenést rendelünk el magunknak. A városkát azért körbejárjuk, bár túl sok látnivalóval nem rendelkezik. A tengerparttól nem messze áll az egykori vasútállomás, ami ma múzeumként működik. Zárva találjuk, pedig a Puerto Deseado-i vasút története igen érdekes. 

Puerto Deseado egykor pályaudvaraPuerto Deseado egykori pályaudvara

A 20. század elején kezdték építeni, hogy Belső-Patagóniából a kikötőbe gyapjút tudjanak szállítani. 1912-re megérkezett ugyan a vonal Las Herasba, csakhogy addigra a telepesek migrációja lelassult. Ezzel párhuzamosan az innen északra fekvő Caleta Olivia és Comodoro Rivadavia között kőolajat találtak, így az állam e két kikötő fejlesztésére fordította a pénzt, semmint felfuttatta volna Puerto Deseadót. A következő évtizedekben több alkalommal belekezdtek a vasút felfuttatásába, de végül 1978-ban bezárták a hányattatott sorsú vonalat. 

Puerto Deseadóból sem lett az, aminek száz éve tervezték, pedig védett kikötőjét az összes hajós kedvelte. Magellántól kezdve Cavendishen át egészen Fitz Royig mindenki tartott itt megállót, ez utóbbi kapitánnyal együtt még Charles Darwin is tiszteletét tette az öbölben. A híres természettudósnak köszönhetjük például azt, hogy a közeli Pingvin-sziget felkerült a térképekre, és nem lett az orvvadászok martaléka. Ma a Pingvin-sziget Puerto Deseado legnagyobb büszkesége, bár nem sok turista látogatja. 

Deseado kikötőjePuerto Deseado kikötője

Pedig van mit nézni rajta, illetve ezt állítja a faluban mindenki. Annyira agitálnak minket, hogy menjünk el a szigetre, hogy végül lesétálunk a kikötőbe, ahol a kirándulást szervezik annak a néhány elvetemültnek, aki idetévedt. Nem olcsó mulatságról van szó, fejenként 900 pesóba, majdnem 70 dollárba kerül a kaland. Láttunk mi már elég pingvint az elmúlt pár hétben, ezért hezitálunk, megéri-e kidobni ennyi pénzt egy kirándulásért, de végül rádumálnak minket.

Másnap reggel 8-kor indulunk tized magunkkal egy csónakkal a partoktól kb. 20 kilométerre fekvő szigethez. Az út alatt folyamatosan azért imádkozunk, hogy érje meg a kaland, mert ha újra csak néhány Magellán-pingvint látunk, biz' Isten belefojtom a csónakost a tengerbe.

Összesen két Commerson-delfint láttunkÖsszesen két Commerson-delfint láttunk

Szerencsére jól kezdődik a kirándulás, mert alighogy elhagyjuk a kikötőt, pingvinrajok dugják ki a fejüket a tengerből. Picit odébb Commerson-delfinek tűnnek fel, amikről azt kell tudni, hogy szemben a mindenki által ismert delfin fajtákkal fekete-fehér foltosak.

A partvidék mentén haladunk, aminek szikláin sarki csérek sorakoznak. Mind széllel szemben állnak, azért, hogy a huzat azonnal a nyílt víz felé sodorja őket, ha halászni támadna kedvük.

Sarki csérek a szélcsatornábanSarki csérek a szélcsatornában

Egy óra múltán megérkezünk a Pingvin-sziget mellett álló sziklaszirthez, amin százával fetrengenek a fókák. Most van az ellési időszak, bár egészen kicsiket még nem látunk. Körbehajózzuk a sziklát, majd tíz perc múlva kikötünk a főszigeten.

Tengeri farkasok

Most van az ellési időszak a tengeri farkasoknálMost van az ellési időszak a tengeri farkasoknál

Az első pár lépés után azonnal egy kisebb Magellán-pingvin kolóniába botlunk. Mikor másfél hete az Isla Magdalenán voltunk Chilében, még csak költöttek a jófejek, mostanra azonban már páran kibújtak a tojásból. A szülők nem engednek közel a kicsikhez, de így van ez jól. 

Magellán-pingvinek fogadnak minket a partonMagellán-pingvinek fogadnak minket a parton

Mindenesetre nem tétlenkedünk, fotózunk és filmezünk, bár a delfineket leszámítva eddig semmi olyat nem láttunk, amit máshol nem. Felbaktatunk a sziget közepén álló világítótoronyhoz, aminek belsejében ugyancsak pingvinek fészkelnek.

Költési időszak van a pingvineknélKöltési időszak van a pingvineknél

Éppen kezdenék hőzöngeni, hogy 140 dollárért egy kicsit többet vártam egy halom Magellán-pingvinnél, mikor a sziget túloldalán feltűnik egy csoport aranytollú pingvin. Arról híresek, hogy a szemöldökük szőke, és olyan dús, mint amilyen szegény megboldogult Körmendi Jánosnak volt. Vörös szemüknek hála igen mókás az arcberendezésük, a filmkészítőket is megihlették. A 2007-es Surf's Up című rajzfilmnek aranytollú pingvinek a főhősei. 

Tesznek rá, hogy köztük bóklászunkTesznek rá, hogy köztük bóklászunk

Hihetetlen módon tűrik, hogy közöttük kolbászoljunk. Simán pózolnak a kamerának, még selfie-t is lehet velük készíteni. Nehezen mozognak, tele vannak, mint a duda, öklendeznek a sok haltól. Ahogy kitátják a csőrüket, észrevesszük, hogy tulajdonképpen van foguk. Az alsó és a felső szájpadlásukon a bőr úgy módosult, mintha apró cápafogakat növesztettek volna. Szörnyű látvány.

Addig aranyosak, míg ki nem nyitják a csőrüketAddig aranyosak, míg ki nem nyitják a csőrüket

Nem úgy az a jelenet, mikor egy Magellán-pingvin véletlenül bekeveredik közéjük. Olyan hisztit csapnak miatta, mint amilyet az arabok csapnának Rijádban, ha egy rabbi végigslisszolna az utcán. Üldözőbe veszik az idegent és uszonyukkal addig csapkodják, míg az végül a tengerben köt ki.

Igazi kommandósokIgazi kommandósok

Az aranytollúak között olykor feltűnik néhány vörös csőrű csigaforgató, akik a pingvinekhez hasonlóan most költenek. Ők nehezebben tűrik a jelenlétünket, amint közel kerülünk a fészkükhöz, eszeveszett csipogásba kezdenek. 

Hisztisek a csigaforgatókHisztisek a csigaforgatók

Nem zargatjuk tovább sem őket, sem a szörfösöket, ehelyett átmászunk a sziget északi végébe, ahol egy több ezer tagot számláló fóka kolónia él. Bár ezek az állatok akár 600 kilósak is lehetnek, mégis annyira félnek az embertől, hogyha megérzik a szagát, máris menekülőre fogják. Próbálunk a közelükbe férkőzni, de egy szikla megálljt parancsol, mivel ha azt megkerülnénk, egészen biztos észrevennének minket. Így is max. 10 méterre lehetünk ezektől a remek állatoktól, ami hatalmas élmény. Végül valaki tesz egy szélesebb mozdulatot, amitől az állatok idegesek lesznek és megindulnak a víz felé. 

Ilyen közel mentünk a tengeri farkasokhozIlyen közel mentünk a tengeri farkasokhoz

Visszaindulunk a csónakhoz, de menet közben majdnem rálépünk egy szkuafiókára. A szkuák - amiknek a magyar neve megmagyarázhatatlan módon halfarkas(???) - eléggé pofátlan madarak. Mindig ott ólálkodnak a fészkek körül, s ha annak gazdái egy pillanatra nem figyelnek, már viszik is a tojásokat. A nagy tolvajlásnak azonban gyakran megisszák a levét, mert a szkuák saját fajtársaik fészkét is lerabolják, így a költési időszak végére sokszor maradnak utód nélkül. Mivel ezek a madarak nem csak rablók, de agresszívek is (állítólag az embernek is nekimennek), nem időzünk sokat a fészek körül.

Szkuafióka a fűbenSzkuafióka a fűben

140 dollárt fizettünk ezért a kalandért, de azt hiszem, megérte. Amíg Isla Magdalénán a pingvineken túl csak sirályokat láttunk, addig itt tényleg betekintést nyerhettünk Patagónia élővilágába. Ahhoz, hogy ez a sziget így megmaradt, valószínűleg az is kellett, hogy Puerto Deseadóról az elmúlt évtizedekben megfeledkeztek. A helyiek talán nincsenek így vele, de én azt mondom, hála Istennek, hogy a vasút tönkrement, és nem épült nagyobb kikötő a városban. Remélhetőleg még sokan láthatják azt, amit egykor Darwin, és most mi is láttunk...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!  

0 Komment

Van úgy, hogy az ember beleun az utazásba. Ehhez nem kell semmi több, csak pár olyan nap, amikor a világon nem történik semmi. Gépszerűvé kezd válni az utazásunk, pedig Buenos Aires még nagyon messze van. Rio Grandéban és Rio Gallegos-ban is csak szenvedünk, de aztán rátalálunk a boldogság forrására: a cseresznyére.

Ushuaiából két módon lehet Buenos Airesbe utazni: egy könnyed négy órás repülőúttal vagy egy röpke, három napig tartó buszozással. Naná, hogy a buszt választjuk, de első körben csak a másfél órányira fekvő Tolhuínig jutunk. 

Az 1973-ban alapított településről mindent elmond, hogy az egyetlen nevezetessége a buszmegálló túloldalán álló pékség. Hogy mi a fenéért szálltunk itt le a buszról? Gondoltuk, inkább töltjük itt az éjszakát, mint a híresen szeles Rio Grandéban. A gond csak az, hogy főszezonon kívül egyetlen szálló sem tart nyitva, így jobb híján visszabattyogunk a buszmegállóba, és várunk valamit, ami Tűzföld fővárosába repít minket. 

Alig két óra múlva már Rio Grandéban nézünk szállás után, ami nem megy könnyen. Mivel errefelé nincsenek turisták, kizárólag üzleti hotelekbe vagy lepukkant munkásszállókba botlunk. Nem állítom, hogy az elmúlt években nem volt rosszabb szobánk a mostaninál, de ha tényszerű akarok lenni, akkor azt kell mondjam, az argentin nívót ezúttal nem sikerül hoznunk. Öröm az ürömben, hogy a szálló recepciósa egy hihetetlenül jópofa srác, aki megvesz a tudattól, hogy két külföldi az ő panziójában tölti az éjszakát. Meglepő módon - az amúgy kicsit sérült gyerek - egész jól beszél angolul, s hogy meg legyen az öröme, szívesen diskurálunk vele külföldiül.

Rio Grande főtere ilyen szép  Rio Grande főtere ilyen szép

Miután lecuccolunk a nem kicsit retkes szobánkban, nyakunkba vesszük a várost. Nem átvitt értelemben, hanem ténylegesen. Olyan hiper erejű szél tombol odakinn, hogy a nylonzacskóktól kezdve a faleveleken át a műanyag flakonokig minden a nyakunkban köt ki. 90-100 kilométer/órás szelet tippelek, de lehet, némelyik lökés a 120-at is eléri. A bolttulajdonosok igen nagy örömére több ízben sikerül felkenődünk a kirakatok ablakára, ízlésesen hátrahagyván tenyerünk lenyomatát. 

Negyed óra kúszás-mászás után befutunk a főtérre, ahol néhány ñire fa árnyékában végre sikerül kinyitni a szemünket. Hogy mit látunk? Semmit. Rio Grande olyan érdektelen hely, hogy még a főtéren sincs semmi látnivaló. Nem értem, hogy miként képes majd 70 000 ember egy ilyen világvége helyen élni? A legmegdöbbentőbb, hogy Rio Grande Argentína állítólag legdinamikusabban fejlődő városa. Az van ugyanis, hogy Tűzföld vámmentes övezet, ezért az elektronikai cikkek ára itt a legolcsóbb az országban. Ettől persze nem kéne, hogy évente 3000 fővel növekedjen a város lakossága, de 2010-ben néhány befektető laptop összeszerelő üzemet hozott létre, amit követtek a fényképezők, a TV-k és a kamerák. Rio Grandéból egy mini Tokió lett, az egyetlen gond vele csak az, hogy szép módszeresen lebontja a szél.

Másnap, amilyen gyorsan csak lehet, kikocogunk a terminálra és hátunk mögött hagyjuk Tűzföld legszörnyűbb települését. A munkásszállónk recepciósa volt annyira jófej, hogy kitelefonált a pályaudvarra, hogy a két turistának tegyenek félre két jegyet, így semmi más dolgunk nincs, csak letenni a hátsónkat az előre lefoglalt ülésekre. (A srác nevét elfelejtettük megkérdezni, de ha van az olvasók között olyan, aki  valamilyen érthetetlen okból kifolyólag jár egyszer ezen az elátkozott helyen, keresse már fel a Hotel Rawsont, és hívja meg egy sörre a srácot a nevünkben.)

A chilei határon megint megy a tökölés. Minden csomagot átvilágítanak, kutyákkal szagoltatnak körbe, az emberekkel papírokat töltetnek ki. Mindezt azért a röpke öt óráért, amit a Rio Gallegos-i határig elérvén az országukban töltünk.

Pali Aike, vagyis a Kihalt vidék, ahogy a tehuelchék hívják a vulkáni tájat Pali Aike, vagyis a Kihalt vidék, ahogy a tehuelchék hívják a vulkáni tájat

Három óra földúton zötykölődés után megérkezünk a Magellán-szoroshoz, majd annak túlodalán a Pali Aike Nemzeti Park érintésével újabb egy órát buszozunk az argentin határra. A Pali Aike Patagónia egyik legritkábban látogatott nemzeti parkja, annak ellenére, hogy minden busz keresztülrobog rajta. Az indok egyszerű: a környék egyáltalán nem látványos. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdekes, hiszen a Pali Aike a Föld azon kevés helyeinek egyike, aminek létezésére a tudomány nem igazán tud magyarázatot

Patagónia egy jellemzően óidei, üledékes kőzetekből álló táblás vidék, ezért senki nem érti, hogy alakult ki alig 250 000 éve a déli végében vulkáni tevékenység. Közel, s távol nincs egy törésvonal, vulkáni vonulat, lemezhatár, a természet mégis létrehozott egy lávamezőt. A tanácstalanság egész odáig vezetett, hogy néhány évvel ezelőtt az argentin állam felterjesztette a Pali Aikét az UNESCO Világörökség listájára, de végül a nemzeti park nem kapta meg a címet. 

Nincs egy kanyar a Patagónia partvidékén északnak rohanó útonNincs egy kanyar a Patagónia partvidékén északnak rohanó úton

A látvány tényleg nem egy nagy durranás, bőven megelégszünk azzal a pár fotóval, amit a busz ablakából és a határon készítünk róla. Sajnos van rá időnk, mert a chileiek itt sem spórolnak az idővel. Az előző határátkelőnél annyival rosszabb a helyzet, hogy a pecsételő szalon túl pici a tömeg befogadására, így kénytelenek vagyunk fél órán át a hideg szélben ácsorogni.

Rio Gallegos nincs egy órányira a határtól. A külvárosban kiábrándító kép fogad minket: a közeli szeméttelepről tonna szám hordja vissza a szél a szemetet a házak kertjébe, ahonnan képtelenség azt kitakarítani, így a házak falát nylonzacskók és kartonpapírok borítják. Ennyire koszos és rendezetlen városrészt utoljára Indiában láttam. 

A belvárosban sem jobb a helyzet. Hiába tiszták az argentinok, a folyamatosan tomboló szél kirántja a kukákból a zacskókat és üvegeket, majd szétteríti az utcákon. Az egykori elnök, a 2010-ben elhunyt Néstor Kirchner regnálása idején a város rengeteg pénzt kapott a helyzet javítására, de a problémát megoldaniuk nem sikerült. Annyit azért elért az önkormányzat, hogy a Rio Gallegos-i bevásárlóközpontokban nem lehet nylonzacskót kapni.

Rio Gallegos főterén legalább van egy szobor  Rio Gallegos főterén legalább van egy szobor

A város amúgy pont ugyanolyan szép, mint volt Rio Grande, bár itt egy fokkal melegebb van. Nem kell szaharai forróságra gondolni, de az esti sétához legalább már nem kell magunkra húzni az összes ruhánkat.

Rio Gallegos sem az a hely, ahol az ember szívesen időzik, így hát következő nap ismét buszra szállunk, és a 360 kilométernyire északra fekvő Puerto San Julianba utazunk. A 4 órás út során mindössze két települést, az alig párszáz fős Piedrabuenát és a hasonló méretekkel bíró Puerto Santa Cruzt érintjük. Az egész úton nincs egy kanyar, olyan szinten unalmas a vidék, hogy az már fájdalmas. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, mikor guanacókat látunk átszaladni a busz előtt. Néhányan fennakadnak a minimális élővilágot rendesen tizedelő szögesdrót kerítésen.

Guanacók az út szélén - sokan a kerítéseken fennakadva lelik halálukatGuanacók az út szélén - sokan a kerítéseken fennakadva lelik halálukat

Puerto San Juliánba délután két óra magasságában futunk be, pont akkor, amikor minden bezár. Bár Patagóniában teljesen értelmetlen sziesztázni, az északi városokhoz hasonlóan itt is minden zárva tart egészen este 8-ig. Szállást könnyen találunk, ráadásul olcsón, így ha enni nem is sikerül, legalább van hol lepakolnunk.

Puerto San Julian valójában egy egyutcás faluPuerto San Julian valójában egy egyutcás falu

A városkának mindössze egyetlen látványossága van, Magellán egykori hajójának a másolata. Azért került ide, mert a portugál hajós 1520. március 31-én kikötött az öbölben, hogy tartson egy hosszabb pihenőt. Feltett célja volt, hogy körbehajózza a Földet, a szelek azonban nem kedveztek neki, így elnyúlt a megálló. A legénység ételadagját a felére csökkentette, hogy nagyratörő vágyát teljesíteni tudja. Ez lázadshoz vezetett, de Magellán minimális vérengzéssel leverte azt. San Julian öblét augusztus végén hagyták el, hogy október és november között, alig egy hónap alatt átkelljenek a hajósról elnevezett szoroson.

Magellán hajójának a másolataMagellán hajójának a másolata

Azt nem sikerült kiderítenünk, hogy a hajó élethű mása-e az eredetinek, de ha igen, minden tiszteletem a legénységé. El nem tudom képzelni, hogy ilyen pici bárkával hogy lehetett megkerülni a Földet?!

Magellán volt az első, aki körbehajózta a FöldetMagellán volt az első, aki körbehajózta a Földet

Odabenn fából faragott szobrok fogadnak minket, a kapitány szobájában magával, Magellánnal. Fotózunk párat, majd berobgunk az első boltba, ami megelőzvén a többieket, már 6-kor kinyit. És mit látunk? Egy láda cseresznyét. Három éve nem ettünk ilyet, így az árát nem kérdezvén berámolunk egy kilót a zacskóba. Öt dollárba kerül, de teszünk rá. Hát ezért kellett három napon át a buszon ülnünk, hogy ilyet ehessünk. Kezd visszatérni az életkedvem...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

3 Komment

Punta Arenas környéke már sokkal kevésbé turistás, mint volt a Torres del Paine. Pedig van itt mit nézni! Két nap leforgása alatt megismerkedtünk 100 000 pingvinnel, kis híján a tengerbe vesztünk a Magellán-szorosban, megtudtuk, miért menekült el mindenki a Bulnes-erődből, és hogy 90 éve kupleráj üzemelt a Lord Lonsdale hajóroncson.

Puerto Natales és Punta Arenas között igen unalmas, de legalább hosszú buszutat vagyunk kénytelenek végigülni. Háróm óra zötykölődés után a pampát legelők váltják, amiken milliónyi birka kóborol. Punta Arenas, ahol a következő néhány napot szeretnénk eltölteni, ezeknek a birkáknak (illetve őseiknek) köszönheti a felemelkedését.

A 19. század közepén a várost azzal a céllal alapították a Magellán-szoros partján, hogy vámot szedjenek a kontinens keleti és nyugati partvidéke felől érkező hajóktól. Mindez a Panama-csatorna megnyitásáig jó buli volt, de a közép-amerikai földhíd átvágása után Punta Arenas magára maradt. Mint derült égből a villámcsapás, hirtelen aranyat találtak a környező folyókban, így számtalan bevándorló, többnyire németek és horvátok érkeztek a városba. Az ám, de ahogy Alaszkában, úgy itt is idejekorán kimerültek a bányák, így az a pár ezer ember, aki szerencsét próbálni jött e messzi földre, kénytelen volt a mezőgazdaság felé fordulni. Csakhogy a Brunswick-félszigeten nem terem meg semmi. Még a legmelegebb hónapokban is ritkán megy 20 fok fölé a hőmérséklet, a konstans 60-70 kilométeres szél pedig semmilyen növényt nem kímél.

Sara Braun egykori kastélyaSara Braun egykori kastélya

Az 1880-as években egy lett zsidó családból származó fiatal hölgy, bizonyos Sara Braun érkezett a térségbe, aki a családi tőkét birkatenyésztésbe fektette. Néhány év alatt annyira felfutott a bolt, hogy végül saját hajózási társaságot nyitottak portugál származású férjével a gyapjú exportálására. A 20. század elejére Punta Arenas-ból a Föld egyik legnagyobb gyapjú exportőre lett, de a gazdasági világválság hatására 1930-ra minden összeomlott. Sara Braun elhagyta Punta Arenas-t és Buenos Aires-be költözött, palotáját pedig az államra hagyományozta. A birkákat a helyi lakosok gondozták tovább, de a város megállt a fejlődésben. A nihil egész az 1980-as évekig tartott, ekkor azonban a nagyhatalmak tekintetüket az Antarktisz felé fordították, és kiindulási bázisuknak Punta Arenas-t tették meg. Bár a legdélebbi kontinens kincseinek kiaknázása még várat magára, a város már készen áll arra, hogy ő legyen a láncszem a világ és a jégmezők között.

19. század végi épület a főtéren  19. század végi épület a főtéren

Mindez már a külvároson látszik. Hajóvállalatok lerakatai, logisztikai bázisok és halfeldolgozó üzemek sorakoznak egymás után, bár többségük - látszólag -  demóverzióban működik. Szerencsére a busz a központtól nem messze tesz le minket, így nem kell sokat kutyagolnunk a szállásunkhoz.

A város  turista szemmel kifejezetten nem szép. Sara Braun egykori kastélyán túl egyetlen épület kelti fel a kíváncsiságunkat, a főtértől egy sarokra álló Hrvatski Dom, ami a chilei horvát kisebbség kulturális központja. Hihetetlen, hogy 14 000 kilométerre Közép-Európától a horvát címer tűnik fel egy homlokzaton.

Horvát címer egy chilei épületenHorvát címer egy chilei épületen

Punta Arenas sokkal kevésbé turistás, mint volt Puerto Natales, az árakban ez mégsem látszik. Az itteni éttermekben sincs semmi 15 dollár alatt, tudomásul kell vegyük, hogy a magas árak nem a turisták lehúzása miatt van, hanem Dél-Chilében tényleg ennyire drága az élet.

A félsziget túloldalán, a várostól 50 kilométerre található a Seno Otway névre keresztelt pingvin kolónia, ahová fél napos kirándulásra viszik azokat a turistákat, akiknek az Isla Magdalena túlságosan drága. Olcsó húsnak híg a leve, szokták mondani, ami teljes mértékben igaz a Seno Otwayra. Egy kezemen meg tudom számolni, hány pingvint sikerül megpillantanunk az alatt a két óra alatt, amit a partszakaszon töltünk, így túl sok élménnyel nem gazdagodunk. 

Nincs pingvin, csak pampaNincs pingvin, csak pampa

Ha tehát az ember pingvint szeretne látni a Magellán-szoros környékén, akkor bizony ki kell pengetnie a 100 dollárt a Magdaléna-szigetért. Mi is így teszünk a csapattal, így másnap már korán reggel egy csónakban találjuk magunkat. Az idő továbbra is szeles, így nem nagy bizodalommal vágunk neki az útnak a kis lélekvesztővel. Szerencsére senki nem lesz rosszul a hullámoktól, így bő egy óra elteltével kisimult ráncokkal tudunk partot érni.

Világítótorony és egy halom pingvinVilágítótorony és egy halom pingvin

A sziget közepén egy világítótorony magasodik, de nem lakik benne senki. Nem úgy körülötte, ahol állítólag százezernél is több Magellán pingvin fészkel az év ezen szakaszában. Kijelölt ösvény mentén kell haladnunk, de a totyogó madaraknak mindig elsőbbséget kell adnunk. Nem tudom, hogy minden pingvin annyira barátságos-e, mint ez a százezer, de simán közel tudunk hozzájuk menni, még rosszul sikerült szelfit is tudunk velük készíteni. Kifejezetten tetszik a hangjuk, olyan, mintha egy szamár kivágná a magas C-t. 

Egész közel engednek magukhoz a pingvinekEgész közel engednek magukhoz a pingvinek

Bár a világítótoronyig alig 500 métert kell sétáljunk, az erős szél nagyon elcsigáz minket. A kezdeti örömködést vacogás és menekülési kényszer váltja, csónakosunk is siettet minket:

- Egyre erősebb a szél, muszáj indulnunk - adja ki az ukászt a csapatnak.

Olyan a hangjuk, mint egy áriázó szamárnakOlyan a hangjuk, mint egy áriázó szamárnak

Állítólag, ha a Magellán-szoros felett a szélerősség egy bizonyos szint fölé emelkedik, képtelenség rajta a navigáció. Negyed óra elteltével a hideg ellenére gyönyözni kezd a kapitány homloka, kétségbeesve keresi a kiutat a több méter magas hullámok közül. Egy órán át forgolódik a sziget körül, de nem nagyon talál megoldást. Mikor egy pillanatra leállítja a motort, mindenkin úrrá lesz a félelem. Szerencsére csak arról van szó, hogy segédjével a benzint csekkolják, mivel a terv az, hogy engedvén a szélnek és az áramlatoknak, ellentétes irányba haladva, kerülőúton közelítjük meg a partokat.

Búcsú portréBúcsú portré

Végül majd két és fél órás ringatózás után kötünk ki, teljesen átázva és átfagyva. Nem kell semmi több, csak egy meleg zuhany Punta Arenas-ban, s délután friss erővel vághatunk neki a környék utolsó látnivalójának, a Fuerte Bulnes-nek.

Az erőd, ami Chilében az út végét jelenti, kb. 60 kilométerre délre található Punta Arenas-tól. Ezen a vidéken csak néhány halász él, ezért tömegközlekedés nincsen; kénytelenek vagyunk kisbuszt bérelni. Egyáltalán nincs forgalom az úton, így a távot alig fél óra alatt abszolváljuk. A bejáratnál kifizetjük a 22 dolláros(!!!) belépőt, majd gyalogosan járjuk körbe a 19. században emelt faerődöt.

A Bulnes-erőd bejárataBulnes erőd bejárata

1843-ban, az akkori chilei elnök, Manuel Bulnes nyomására épült meg az erőd azért, hogy a Magellán-szoros biztonságát felügyelje. Bulnest nem érdekelte, hogy a Magellán-szoros déli kijárójánál minden korábbi városalapítási terv megbukott (a spanyolok már 1584-ben települést akartak létrehozni innen két kilométerre, de a kegyetlen körülmények miatt pár éven belül elhagyták a helyet), így alig pár hét leforgása alatt felépíttette az erődöt. Ahogy anno Puerto del Hambrét, vagyis az Éhség kikötőjét a spanyolok, úgy 1848-ban a Bulnes erődöt a chileiek hagyták el. Az ok azonnal nyilvánvalóvá válik, amint kiszállunk a kisbuszból. Olyan erős és csípős szél fúj a szoros felől, hogy a lábunkról majd ledönt minket.

Minden épület, a templom is fából készültMinden épület, a templom is fából készült

Az erődöt 1943-ban újították fel, azóta emlékmű. Minden épület, a templom, a laktanya, a konyha és a fegyverraktár is fából készült, az egésznek vadregényes hangulata van. Mintha egy western film forgatási helyszínén járnánk, csak hiányzik a stáb és Clint Eastwood. 

Az ágyú ma már csak díszletDekoráció az ágyú, nem több

A erőd mögött egy ösvény tekereg le a partra, ahol ha lehet, még nagyobb a cidri. Tényleg egészen élhetetlen ez a partszakasz, teljesen jogos, hogy mindenki Punta Arenas-ba költözött innen. Ez azért persze nem teljesen van így, ugyanis Puerto del Hambréban máig lakik néhány halászcsalád. Punta Arenas felé utazva beugrunk szétnézni, de csak romos bárkákat és  kóbor kutyákat találunk a világnak ezen nem kicsit elzárt vidékén. Lövünk néhány fotót, majd visszaszállunk a kisbuszba, és irány a civilizáció.

Bárkák Puerto del HambrébanBárkák Puerto del Hambréban

Punta Arenas határában egy hajóroncsra leszünk figyelmesek. A Lord Lonsdale névre keresztelt hajó állítólag 1909-ben kiégett a falkland-szigeteki Stanley-ben, de hogy pontosan hogy és mikor került Punta Arenas kikötőjébe, azt senki nem tudja. Az biztos, hogy a hajó az 1920-as években már itt horgonyzott, mert Rockwell Kent 1924-ben publikált Délre a Magellán-szorostól című könyvében arról ír, hogy egy ízben négy napot a fedélzeten kellett töltenie, amíg a saját hajóját javítgatta. Ekkortájt nény ember élt a hajón, akik tulajdonképpen kuplerájt üzemeltettek a roncson. Leírása szerint vad orgiák színhelye volt a bárka, az ott töltött négy napban nem volt egy tiszta pillanata.

A Lord Lonsdale kuplerájként működött, ma szimpla roncsEgykoron kuplerájként működött a Lord Lonsdale, ma szimpla roncs

Körbefotózzuk a roncsot, majd visszatérünk Punta Arenas-ba. Holnap új vizekre evezünk, irány Tűzföld!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra

0 Komment
«
123

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)