Jajj, szegény Venezuela!

Szocialista, még sincs szociális háló. Imperialista, a benzint mégis ingyen osztogatja. Diktatúra, bár sűrűbben van népszavazás, mint Európa legtöbb országában. Ez Venezuela, az ország, aminek politikai rendszere és vezetője agyonmisztifikált és széthazudott a "Nyugat" által. Pedig Venezuela ennél többre érdemes. Sokkal többre...

Tegnap, azaz február 27-én az NTN24 kolumbiai hírcsatorna bejelentette Hugo Chávez venezuelai elnök halálát. A panamai ex-nagykövet, Guillermo Cochez belsős információkra hivatkozva a délutáni híradásban telefonon értesítette a csatorna nézőit, hogy Chávez agyműkődése december 30-án leállt és valószínűsíthetően hetek óta halott. Halálának pontos dátuma nem ismert, de feltételezik, hogy február 18-án hazaérkezése már koporsóban történt.

Az ország tíz nappal ezelőtt örömmámorban úszott, mert Chávez ideiglenes helyettese (és kijelölt utódja), a korábbi buszsofőr Nicolas Maduro bejelentette, hogy az elnök hazatért és gyógykezelését Venezuelában folytatják. A helyi, majd másnap a külföldi sajtót bejárta egy fotó, amin Chávez két lányával látható a betegágyán. Sok laikus a képet azonnal darabokra szedte. Chávez kezében ugyan egy február 14-i lap látható, de egyik lánya arcán, aki időközben orrplasztikán esett át, semmi változás nem tapasztalható a két évvel ezelőtti fotókhoz képest. Az ellenzéki sajtóorgánumok közben azon élcelődtek, hogy Chávez valószínűleg jó ideje nem fürdött, mert az elnök ugyanabban a Fidel Castrótól kapott tréningruhában lett lefotózva, mint évekkel ezelőtt.

Venezuela utcáin most mindenki Chávezről beszél és arról, hogy mi várható a következő hónapokban. Azt előre látom, hogy az európai sajtót számos Chávez-elemzés és Venezuela-jóslat fogja majd elönteni előhúzva a fiókból az elmúlt majd 15 év legnagyobb tévedéseit és hazugságait. A mostanra tán halott venezuelai elnökről az elmúlt évtizedben számos elemzést sikerült olvasnom, de hitelességüket csak most, két hónapnyi venezuelai kinttartózkodás után tudom és merem megkérdőjelezni. Ahhoz, hogy Chávez Venezueláját megértsük, muszáj visszamennünk 20 évet a múltban.

Venezuela szerte Chávez képek borítják a házak falaitVenezuela szerte Chávez képek borítják a házak falait. Így jutnak munkához a művészek.

Hugo Chávez 1992 februárjában került először a rivaldafény középpontjába, mikor a Zamora művelet parancsnokaként megkísérelte magához ragadni a hatalmat, megbuktatva az akkori elnököt, Carlos Andrés Pérezt. A puccs végül megbukott, az akkor 40 éves dandárparancsnok Chávezt pedig két év börtönre ítélték. 1994-ben, kiszabadulása után megalapította az Ötödik Köztársaság Mozgalmat, mely szocialista eszméket képviselt, s mely célul tűzte ki az oligarchák megsemmisítését. Ezen a ponton tisztáznunk kell néhány gazdasági kérdést.

Venezuela 1998-ban napi 3 millió hordóval a világ ötödik legnagyobb olajtermelője volt. Azonban 1990 és 1998 között az olajtermelésből származó GDP 50%-ról 24%-ra esett vissza, a munkanélküliség pedig 10%-ról 15%-ra emelkedett. Ennek okát - talán nem járva messze az igazságtól - Chávez abban látta, hogy a korábbi kormányok előnytelen szerződéseket kötöttek a külföldi nagyvállalatokkal, akik az ország olajkészleteiből származó profitot kilapátolták az országból.

Az 1992-es katonai puccs bukott vezére a multikat támadó nyilatkozataival nagy népszerűségre tett szert, így az 1998-as választásokat nagy fölénnyel, 56%-kal nyerte. 1999 februárjában vette át a hatalmat és megkezdte az ország rendbetételét. Populista megnyilvánulásainak első mérföldköve az volt, hogy a Bolívar 2000 Terv keretében 113 millió dollárból katonákkal és önkéntesekkel utakat újíttatott fel, iskolákat és kórházakat építtetett, valamint élelmiszert osztott a rászorulóknak.

Legfontosabb ténykedése egy új alkotmány lefektetése volt, aminek egyik sarkallatos pontja, hogy az elnöki mandátumot 2x6 évre hosszabbította. Sokan ekkor attól féltek, hogy Chávez diktatúrát kíván építeni, pedig az alkotmányba azt is belefoglalta, hogy a nemzet népszavazás révén bármikor elmozdíthatja a mindenkori elnököt. Az alkotmánymódosítást ugyancsak népszavazáson fogadta el Venezuela, azonban az új elnöki rendszer életbelépéséhez új választásokra volt szükség, így 2000 júliusában újra az urnák elé járult a lakosság, ahol Chávez növelve népszerűségét, 60%-os eredménnyel nyert.

Van, aki Chávezt a testére tetoválja tisztelete és imádata jeléülVan, aki Chávezt a testére tetoválja tisztelete és imádata jeléül

A 2011. szeptember 11. után fordult először szembe az USA-val, felszólítva George Busht, hogy "fejezze be a terror eszközeivel folytatott terrorellenes háborút Afganisztánban". Ezután Chávez megkezdte az ország gazdaságának megtisztítását. 2010-ig több mint 50 külföldi kézben lévő nagyvállalatot államosított. Ezek közül a nyugati sajtóban az amerikai Exxon Mobillal folytatott kakaskodása nyert leginkább teret, pedig a listán nem csak amerikai olajvállalatok szerepeltek. Többek között baráti országok, mint Argentína nagytőkéseit is lapátra tette, de veszteséget könyvelhetett el számos svájci, kanadai és német vállalat is.

A legnagyobbat persze az olajválallatok bukták, de nem úgy, ahogyan azt az európai sajtó leközölte. Nem teljes kisajátításról volt szó, hanem az állami olajvállalat, a PDVSA (Petróleos de Venezuela S.A.) többségi tulajdonszerzéséséről. Persze ez nem tetszett a többnyire amerikai kézben lévő olajvállalatoknak és több ízben bepanaszolták Venezuelát a Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál, ami az elmúlt pár évben már több mint egy milliárd dollár büntetést rótt ki az országra. Ennek persze csak töredékét fizette ki Chávez, többnyire csak akkora tételt, amekkorát ő maga és közgazdászai jogosnak ítéltek meg.

Nehéz is lenne miből fizetnie a büntetést az országnak, ugyanis hiába emelkedett 10 év alatt a GDP 24%-áról majd 80%-ra az olajból származó bevétel aránya, a termelés eközben negyedével csökkent. 2011-ben már csak napi 2,2 millió hordó olajat termelt az ország. A befolyó pénz arra egyelőre elég, hogy az ország nagyvonalú legyen a szegényebb rétegekkel. A benzin literenkénti ára a PDVSA kútjainál 8 és 10 bolívar cent között mozog, ami 1 forint 30 fillérnek felel meg. Az állam az elmúlt 10 évben megduplázta a termőterületek arányát és nagyon olcsón vetőmagot osztott a földműveseknek, bár még ez sem elég ahhoz, hogy az ország élelmiszerigényét kielégítse. Arra viszont jó volt, hogy a munkanélküliségi ráta a felére csökkenjen (kb. 7-8%).

Yo Soy Chavez"Yo Soy Chávez" - "Én vagyok Chávez". A commandante ezzel a szlogennel nyerte a választásokat.

Chávez eközben meghirdette az "olajért élelmet" szocialista gyökerű tervét. Baráti országoknak, mint Argentína, Bolívia és Nicaragua, olajat ad élelmiszerért cserébe. Olykor bevásárlóközpontok előtt emberek ezrei állnak sorban az államilag támogatott élelmiszerekért, amiket tized áron vásárolhatnak meg.

Az ingyen benzin és olcsó élelmiszer mellett Chávez őslakos indiánokat ültetett a parlamentbe, így növelve tovább népszerűségét a szegényebb réteg tagjai között, akik máig megváltóként tekintenek a "commandantéra". Vidéki településeken egy mostani választás esetén Chávez és pártja 99%-os sikert aratna. A 2011-es őszi választásokon azonban Chávez mindössze 54%-ot szerzett, ennek oka pedig az, hogy a turizmusból és kereskedelemből élő rétegnek elege van az évről évre szűkülő piacból.

Európa és Észak-Amerika az elmúlt öt évben folyamatosan csáklyázza a chávezi Venezuelát, ami miatt elmaradnak a befektetők és a turisták. Isla Margarita, ahová 2005-ben a főszezonban még napi 15-20 charter járat érkezett Európából, ma egy kihalt és elhagyatott sziget, alig maroknyi orosz turistával. A turizmus kevesebb mint 10 év alatt 90%-kal esett vissza, az elmaradó dollárbevételek pedig komoly valutahiányt eredményeznek az országban. Ez rohamosan növeli az infláció mértékét, még ha azt a kormány próbálja is elbagatelizálni. 2012 szeptembere óta a bolívar kb. 150%-ot romlott a fekete piacon, aminek üteme Chávez esetleges halálával fel fog gyorsulni.

Egyetemisták ünneplik az elnök hazatérését február 18-ánEgyetemisták ünneplik az elnök hazatérését február 18-án

Ebben a folyamatban nagyon nagy a felelőssége Európának és Észak-Amerikának, akik, ha jogos sértődöttségtől vezérelve is, egy országot és annak lakóit lehetetlenítik el. Ez persze elősegíti a chávezi Venezuela bukását és annak lehetőségét, hogy ismét rátehessék kezüket az ország olajkészleteire, de közben családok ezrei mennek tönkre. Sok indiánközösség korábban a turizmusból tartotta fenn magát, ma állami segélyekre szorul. Chávez és a Nyugat izmozását egyelőre csak a turizmus sínylette meg, de a jövőben a válság más szektorokra is kiterjedhet.

Chávezre Venezuelának mindenképp szüksége volt, mert az 1990-es években az ország olyan csúszópályára állt, amiből nem lett volna kiút. Ideológiája és a Nyugattal folytatott eszmei harca azonban csak arra volt elég, hogy a szegény rétegeket felkarolja és munkát biztosítson a számukra, arra nem, hogy az olajbevételekből jövőt és második Dubait építsen. Pedig ehhez az országnak minden adottsága megvan.

Chávez haldoklik, vagy tán már meg is halt. Nicolas Maduro, jövőbeni venezuelai elnök azonban nem annyira karakán politikus, hogy a következő, 2018-as választást megnyerje a szocialistáknak, ami talán nem is annyira nagy baj. A baloldal megtett minden tőle telhetőt, egy talán picit többet is annál, mint amire az országnak szüksége volt. Változásokkal Venezuelából rövid távon olyan hatalom lehetne, ami a Föld gazdasági vezetői közé emelné az országot. Csak az a kérdés, elbír-e még 6 év várakozást ez a nemzet?

11 Komment

Chávez halott!

Február 27-én délután a kolumbiai NTN24 hírcsatorna bejelentette Hugo Chávez venezuelai elnök halálát. Alig egy hete még arról cikkezett a sajtó, hogy Chávez visszatért Venezuelába és gyógykezelését hazájában folytatják, azonban a panamai ex-nagykövet értesülései szerint az elnök december 30. óta agyhalott volt. A lábadozásáról közzétett fotók állítólag tavaly készültek, mivel Chávez egy akkor megjelent újságot tart kezében, valamint egyik lánya azóta orrműtéten esett át, és a felvételeken nem látszik változás a lány tavalyi kinézetéhez képest. Ez az első alkalom, hogy egy latin-amerikai hírcsatorna Chávez elnök halálát hivatalosnak tekinti. A venezuelai kormány egyelőre nem nyiltakozott Chávez állapotát illetően.

0 Komment

Az Orinoco-delta

Északkelet-Venezuelában barangolunk, az Orinoco-deltában. A helyiek által csak Deltának nevezett vidéken hőzzávetőleg harmincezer warao indián él, pontosan úgy, mint a pemónok, és természetesen nem úgy, ahogy azt mi otthon ülve elképzeljük. Nem számítok fűszoknyás indiánok tűz körül lejtett táncára, de még mindig azt remélem, rábukkanunk egy olyan közösségre, amely természettel együtt élve őrzi és nemzedékről nemzedékre átörökíti kulturális tradícióit.

Delta Amacuro állam központjában, Tucupitában, a délutáni órákban a kikötő teljesen kihalt. A folyópart feljebb eső szakaszán az indiánkenuk között már jóval nagyobb a nyüzsgés. Megpróbálunk üzletet kötni az egyik csónakossal, hogy vigyen el minket a várostól mintegy 50 kilométerre északra fekvő warao faluba, Guamalba, de mindenki csak a holnapot emlegeti. Ma már késő van, nem akaródzik nekik csónakba szállni. "A fehér embernek órája van, az indiánoknak meg ideje" - ezt a tawahka mondást 4 éve hallottam Hondurasban, így tudtam, hogy marad a bizonytalan: mañana.

Naplemente az OrinocónA waraók naplementekor és kora hajnalban szállnak vízre a jobb fogás reményében

Másnap már kora reggel kikocogunk a folyópartra, ahol nyugtázzuk, hogy egy ideiglenesen felállított bádogbódéban végre kinyitott a kikötő jegypénztára. Vidámságunkat tovább fokozza, hogy nemcsak a karib-tengeri városkába, Pedernalesbe, hanem Guamalba is árusítanak jegyeket, jól lehet ott csupán mi szeretnénk partra szállni. A csónak a menetrendhez képest másfél órás késéssel indul útnak, de ez Venezuelában már-már kötelező.

35-40 helyi utast préselnek a hajó fedélzetére. Én, az utolsó beszálló, bár nem vagyok egy terjedelmes ember, már csak szó szerint az ablakon keresztül tudom begyömöszölni magam az ülésre. A lábamnál nyershús utazik, Endre vállánál pedig a csomagok tetején csirkék csipognak. Itt tehát nem csirkebusz közlekedik, mint Guatemalában, hanem "csirkehajó".

A négyszáz lóerős motor olyan lendületet ad az egyébként túlterhelt hajócskának, hogy félek, a huzattól végleg ferdeszemű maradok. Az első megállónk Guamal Campamento, ahol kisebb-nagyobb oldalfallal nem rendelkező nádtetős házak látványa fogad. Cölöpökön állnak, hogy védelmet nyújtsanak a folyó áradása ellen. A faluban zajlik az élet. Vagy 20 kisgyerek szalad a csónakhoz, legalább ennyi kutya kíséretében. Hibbant csónakosunk türelemre int és nem rak ki bennünket.

Saragai warao falujaA waraók olykor közvetlen a folyóra építik házaikat

A következő megállónk maga Guamal falu. Csomagjainkat a stégre dobják, majd a hajó odébbáll. Sehol egy lélek. Beletelik negyed órába, mire egy asszonyság előkerül az egyik házból néhány gyerek kíséretében. Carolina, a huszonéves hatgyermekes családanya felajánlja, hogy sátrunkat állítsuk fel a háza mellett. A gyerekek és anyjuk között nem warao nyelven, hanem spanyolul folyik a kommunikáció, házuk vályogból készült, így felmerül bennünk a gyanú, hogy nem tisztán warao földre érkeztünk. Mindenesetre hamar híre megy, hogy két fehér embert hozott a hajó, az egyik ráadásul szőke, így rövidesen a falu összes gyereke körülöttünk sertepertél. Egyikük, a két éves José sírva fakad Endrétől való félelmében. Hogy megtörjük a jeget, egész délután együtt játszunk, beszélgetünk és horgászunk. A férfiak a városban vannak, így az is világossá válik, hogy már az élelmiszer beszerzése sem a hagyományos módon történik.

Warao kislányokA mesztic és guyanai betelepülők miatt egyre változatosabb a waraók kinézete

A falu másik végében Juan lakik, a falu nyolcvanegynéhány éves törzsfőnöke. Itthon van, ezért bekopogtatunk hozzá, hogy bemutatkozzunk és beszélgessünk egy kicsit vele faluja történetéről. Kék szeme azonnal elárulja mesztic származását. Úgy tűnik, jólelkű, idősödő, mosolygós asszonykája, Dolores viseli a nadrágot, ugyanis minden kíváncsi kérdésünkre lelkesen válaszol és az öreget nem hagyja szóhoz jutni.

- A 40-es években költöztünk ide a folyónak erre a szakaszára akkor, amikor hozzámentem Juanhoz. Kettőnk közül csak én vagyok warao. Ha utánaszámolok, tizenhárom gyerekünk született, közülük három kivételével mind a városba költözött, de a falu összes gyermeke a mi unokánk. Népes a családunk.

Guamalnak tehát sikerült egy olyan szegletébe tévednünk, ahol nem waraók élnek, hanem a városból ideköltözött nincstelenek, akiknek szintén a folyó biztosítja mindennapi betevőjüket.

A waraók legfontosabb tápláléka a halA waraók legfontosabb tápláléka, a hal

Naplemente után megérkezik a generátorért felelős ember, aki minden háznál fényt varázsol a kifüggesztett villanykörtékbe. Előbukkan Carolina 12 éves fia egy állami laptoppal, amelyet az egyik póznára erősített konnektor (valószínűleg az egyetlen a faluban) segítségével kezd el tölteni. Különös érzésem támad. Ez a kép nekem az előre elképzelt indiánfaluval nehezen fér össze.

Másnap reggel új arcokat vélünk fölfedezni. Egy igazi warao család, Jesus Sosa és felesége érkezik látogatóba kislányával. Szíves örömest átvisznek bennünket a fél órányira fekvő indián falujukba, Saragaiba. 25-30 olyan bungaló között találjuk magunkat, amilyeneket Guamal Campamentón is láttunk. Mindössze egy-két főzésre alkalmas agyagedény és néhány függőágy képezi a berendezést. A legtöbb bungalóban még ülő alkalmatosság sincs, jellemzően többen ülnek egy függőágyban. Jesus ucumo- és banánültetvényére kalauzol el bennünket, majd végigvezet a falun, ahová elmondása szerint sosem érkeznek idegenek. Jó eséllyel mi vagyunk az első fehérek Saragaiban, bár a turistákat jól ismerik, ugyanis a falu asszonyai kézműves termékeiket a közeli turistatáborokban (ilyen Guamal Campamento) próbálják eladni baksisért. A férfi felesége, Mariella is tagja a "kézműves szakkörnek"; pálmalevélből kötelet sző, majd magokból láncokat és karkötőket fűz. Közben elárulja, hogy 23 éves, legnagyobb fia idén tölti be a tizedik életévét; a családanya még 14 sem volt első gyermeke születésekor.

Warao kislányWarao kislány

Ebédre banános hallevessel kínálnak. A waraók étkezésének fő eleme ma is a folyóból beszerzett hal. Bár történelmük és hagyományaik nagy része feledésbe merült, a vízhez való viszonyuk az elmúlt évszázadokban semmit nem változott. A törzs neve annyit tesz: csónakos. Nagy lelkesen mutatják meg nekünk a trennek nevezett hálójukat, amelynek segítségével akár 20 perc alatt egy vödörnyi halra tudnak szert tenni. Júliusban és augusztusban, amikor a csapadékos időszak miatt a rákok a tengerből felúsznak az Orinoco deltájába, nem csak folyami hal kerül az asztalra. Az év többi hónapjában azonban marad a pikkelyes jószág, főtt ucumóval tálalva.

Jellemző kép: hatan egy ágybanJellemző kép: hatan egy ágyban

Hiába az egyoldalú táplálkozás, a vadászat kulturális okokból tabu. A waraók ősi legendája szerint az első emberek vadászok voltak és a mennyben éltek, ahol csak madarak léteztek, egyéb állat nem. Egy nap, amikor az egyik ősvadász íjával elejtett egy madárkát, az olyan erővel zuhant a mennyország "földjére", hogy lyukat ütött rajta és átpottyant a földre. A vadász a hasadékhoz ment és kikukucskált. Amikor megpillantotta a zöld növényzettel és élővilággal körülvett termékeny folyót, elhatározta, hogy leereszkedik egy kötélen és új otthont alapít. Azóta a waraók nem vadásznak. De nincs is rá szükségük, mert a 21. században már akad közöttük olyan, aki fagyasztót és mirelit csirkét tart.

S ha már az állattartásról beszélünk. Egy-két ház körül bóklászó csirkétől és malactól eltekintve háziállatot nem láttunk. Ez alól kivétel a majd minden házban kötélen tartott pókmajom vagy vágott szárnyú papagáj.  

Amikor a fejedre nőnek a háziállatokAmikor a fejedre nőnek a háziállatok

A két nap alatt, amit a waraók között töltöttünk, ugyanazok az élmények értek, mint a pemónok között. Kultúrájukból semmi nem emlékeztet a múltra, egyetlen kivétel ez alól a nyelvük. De Guamal példáját látván valószínűleg ez sem tart sokáig. A mesztic halászok hatására évről évre kevesebb a hal, a civilizáció pedig rohamléptekben tör magának utat a folyó mentén. Hogy van-e jövőjük a waraóknak? Valószínűleg a turizmus, ami konzerválja őket majd azon állapotukban, amiben éppen most vannak. Az egyetlen probléma, hogy Venezuelában haldoklik a turizmus...

Még több Deltában készült képért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Pemónok

Régóta nincsenek illúzióim indiánközösségekkel kapcsolatban. Tudom, hogy az ősi viselet már a múlté, s amelyik törzs őrzi is hagyományait, az a turisták oda csalogatása miatt teszi azt, nem azért, mert isteneik vagy a hagyományok azt megkövetelik. Ettől függetlenül szeretek indiánfalvakban vegyülni a helyiekkel, mert gyökereikben máig sok tudást rejtenek. Arra azonban nem számítottam, hogy a pemónok örökre végezteka múltjukkal.

A pemónok ma kb. 20-25 000-en élnek szerte Venezuelában, többségük a Gran Sabanán, közel a Santa Elenát Las Claritasszal összekötő autóút, valamint a vidék legnagyobb folyója, a Rio Caroní mentén. Kisebb közösségek találhatók a tepuik lábánál, ők azok, akik a külvilágtól kvázi elzártan élik mindennapjaikat. Ezek közül is az egyik legizoláltabb közösség Yunek falu, amit jelenleg csak privát repülővel lehet elérni. Nincs ennél jobb hely arra, hogy az ember elmélyedjen az indiánok kultúrájában.

Leonardo és családjaLeonardo és családja

Korábban már jártam Yunekben, de soha nem volt időm elbeszélgetni a helyiekkel múltjukról, jelenükről és jövőjükről. Amíg majd egy napon át a repülőt vártuk, sikerült interjút készítenem Leonardóval.

- A falunkat eredetileg Yunek Kukuynak hívják. Édesapám alapította a közösséget 1935-ben, s mivel nagyon szerette a kaszavát csípős szósszal, a falut Yuneknek nevezte el (yunek: csípőst jelent taurepanul, a pemónok nyelvén). Kukuy pedig egy nagy pemón harcos volt, aki a Roraima környékén élt, az ő nevét tiszteletből tette Yunek mögé.

- Ha jól tudom, nem csak Kukuy az egyetlen pemón hős. Yuneknek is megvan a maga mítikus alakja.

- Nem mítikus, valós személy. És a történet sem legenda, bár én is csak nagyapámtól tudom. Valamikor réges-régen élt egy hárpia a tepuik tetején. Több alkalommal lecsapott a szavannán játszó gyerekekre és megölte azokat. Karinacón lakói úgy döntöttek, véget kell vetni ennek, de nem tudták, hogyan kezdjenek hozzá. A faluban élt egy öreg, aki fejszeélezéssel foglalkozott. Apró és könnyű ember volt, közel élete végéhez, így felajánlotta, hogy kiül a szavanna közepére és megpróbálja megölni a sast. A madár nem váratott magára sokáig, lecsapott az öregre és felrepült vele az Akopánra. Az öreg már reptében megsebesítette a madarat a baltájával, ami így nem tudta azonnal a fészkéhez vinni, hanem tepuiról tepuira cipelte. Végül a hárpia annyira elkészült az erejével, hogy az öreg könnyed szerrel ölte meg őt a Churí tetején. A piachi (pemónul: sámán) közben beszélt a hárpiával, aki elmondta neki, hogy az öreg nagyon erős és halálosan megsebesítette. Az idős pemón végül visszasétált a faluba, ahol nagy ünnepség fogadta, mivel a helyiek a piachi révén már tudták, hogy végzett a gyilkos hárpiával. Az ünneplés azonban gyorsan abba maradt, mert az öreg csatában szerzett sebei elfrtőződtek és még aznap este meghalt.

Pemón gyerekek az 1920-as évekbenPemón gyerekek az 1920-as években

- Igaz az, hogy az öreg találta meg az ösvényt le a tepuiról?

- A pemónok korábban nem mászták meg a tepuikat. Azokat az istenek és rossz szellemek lakhelyének tartották, így tabu volt azokra felmászni. Elképzelhető, hogy ő fedezte fel az Akopánra és a Churíra felvezető ösvényt.

- Most már másszák?

- Nem sűrűn. A többség, aki eléri az Akopán tetejét, az sziklamászó, és nem tart igényt pemón vezetőkre vagy hordárokra. Többségünk soha nem volt fent a tepuikon. Pedig jó lenne, ha az Akopánhoz is több turista érkezne, mert ez sokkal szebb, mint a Roraima vagy az Auyantepui.

- Két évvel ezelőtt, mikor itt jártam, akkor az egyik házban élt egy idős asszony, aki népviseletet hordott. Van, aki még tartja a hagyományokat?

- Nincs. A régi viselet idejét múlt. Ma már mindenki farmerben és gumicsizmában jár.

Pemón gyerekek 2013-banPemón gyerekek 2013-ban

- De valamit csak örököltek az őseiktől. Például biztos máig használnak gyógynövényeket.

- Ma, ha megbetegszünk, akkor gyógyszert szedünk be. Nehéz beszerezni, mert ritkán kapunk valamit az államtól. 2012-ben pl. egyetlen gép sem landolt nálunk, mert a vezetés megtiltotta a berepülést, hogy az aranymosók ne tudják kicsempészni az aranyat a Gran Sabanáról. Sajnos az őseink tudását elvesztettük, gyógyszert meg nem kapunk, így nehéz az élet errefelé.

- És mi van a sámánokkal?

- Megszűnt az ő hivatásuk is. Minimális ősi hagyomány öröklődött át, talán csak annyi, hogy vannak, akik máig hiszik, hogy ha a szülő nő mellől elugrik a varangy, akkor fia születik, ha azonban az állat odapisil, akkor lánygyermek jön a világra. De a többség ma már kórházban szül, Santa Elenában.

- Pedig a feleséged - ha jól tudom - bába.

- Igen, így van. De ma már nem sűrűn hívják házhoz.

- Egy hagyományt azonban máig őriznek a pemónok. Ez nem más, mint az erdőégetés.

- Én személy szerint nem művelem és nem is nagyon értem, mások miért csinálják.

Klasszikus pemón ház és családképKlasszikus pemón ház és családkép

- Én azt hallottam, hogy a kígyók és a pókok miatt.

- Kígyók, pókok vagy csak úgy passzióból. Ki tudja?! Azért biztosan nem, hogy termesszenek valamit, mert azt régóta tudjuk, hogy ott, ahol az erdőt leégetjük, a talaj a sok eső miatt tönkremegy és soha többé nem terem meg benne semmi.

- Tényleg, hol vannak a földjeitek és mit termesztetek. Állatokat tartanak a pemónok?

- Yuccát, batatát és más gyökereket termesztünk. De messze a falutól, jó két órányira innen, az erdő határában. Állataink nincsenek, de láttam Wonkénben, hogy van aki marhákat tart. Lehet, mi is megpróbálkozunk vele.

- Én a kecskét ajánlanám. Az megeszik mindent, a szavanna füve meg nem elég dús a marhának.

- Miért? Venezuelában van kecske?

- Van bizony! Amúgy hogyan jutnak a helyiek húshoz? Vadásztok?

- Igen, vannak, akik olykor elmennek vadászni. De az erdők leégetése miatt nagyon kevés a vad. Többnyire lapa (más néven paca vagy tepezcuintle) vagy arapapagáj kerül az asztalra. Vannak akik a tukánt is megeszik. A folyóban vannak halak, de nem túl nagyok. Kevés húst eszünk.

Nemi szerepek: a férfiak fociznak, a nők gyereket nevelnek Nemi szerepek: a férfiak fociznak, a nők gyereket nevelnek

- Milyen jövőt jósolsz Yuneknek?

- Ez a hely nyugodt és a táj csodaszép. A fiatalok mégis inkább felköltöznek Santa Elenába vagy elszegődnek segédnek aranymosók mellé. Amikor ilyen jó az arany ára, akkor egyre többen és többen mennek le a folyókhoz. Remélem, hogy édesapám öröksége túl fogja élni ezeket az időket. Hála Istennek ti is itt vagytok, s talán egyszer itt is fellendül a turizmus, mint a Roraimánál.

- Lehet Yunek a második Canaima?

- Második? Inkább az első!

Igaza van. Most, hogy megmásztuk a Roraimát és láttuk az Angel-vízesést, azt kell mondjam, hogy Yunek és térsége a leglátványosabb mind közül. Az emberek egyszerűek, nem tolakodók és segítőkészek. A táj gyönyörű és érintetlen. Persze mindez csak addig tart, amíg nem lesz belőle második Canaima. Vagy éppen első...

0 Komment

A tepuik és a világvégi indiánfalvak meglátogatása után a világ legnagyobb vízesése, az Angel felé vettük az irányt. Yunekből kis géppel érkeztünk meg Canaimába, Venezuela egyik turistaparadicsomába, ahol turista nem nagyon van, lehúzás viszont annál inkább.

A pilóta reggel nyolc és dél közé ígérte az érkezését Yunekbe, attól függően, hogy milyen az időjárás. A száraz évszak ellenére az elmúlt 32 órában szakadatlan esett, így a szavannán kialakított leszállópálya teljes egésze víz alá került. Az egész földfelszínt 20-30 centiméter magas víztömeg és sűrű köd borítja. Épeszű pilóta ilyen rossz látási viszonyok és ingoványos talaj esetén meg sem kísérli a leszállást.

Próbálunk derülátók lenni, a hátizsákokat a „kifutópálya” közelében épült templomba cipeljük, és fülelünk. Dél felé jár, de nem történik semmi. Ételünk már elfogyott, így a csendet csak a gyomrunk makacs korgása töri meg, amit bizonyára Leonardo családja is hallani vél, ugyanis gyökerekből főzött levessel kínálnak. A farkaséhség teszi-e vagy a vendégszeretet, azt nem tudom, de az étel nagyon finom és jólesik.

Az időjárásban étkezés után sem mutatkozik jelentős javulás. Valószínű, hogy már csak én reménykedem a gép érkezésében, mert Leonardo és Endre is csóválja a fejét. Egyszer csak gyanús hangot hallunk, amely egyre erősödik. Nem hiszek a szememnek. A hófehér ködfelhőből előbukkan egy kicsiny Cessna és merészen közelít a föld felé. Érthetetlen módon a falu irányába landol, nem mérlegelve azt, hogy belefuthat a templomba vagy egy indiánkunyhóba, de ügyesen veszi az akadályt és úgy ér földet a 30 cm-es vízen, mint egy hidroplán. Látható, ahogy a pilóta fellélegez landolás után, majd kiszáll és azt mondja, négy órakor, ha törik, ha szakad, felszállunk, egyéb esetben nincs esélyünk rá, hogy még sötétedés előtt elérjük Canaima repülőterét, mert ezekkel a kis Cessnákkal a tepuik között csak világosban lehet repülni.

Elmebeteg pilóta landolása Yunek kifutópályájánElmebeteg pilóta landolása Yunek kifutópályáján

Várunk egy órát, de az eső nem csillapodik. Hiába a rengeteg víz, bepakolunk, majd gurulni kezdünk a kifutópályán. Többször megcsúszunk oldalirányba, miközben a kerekek a szárnyakig verik föl a vizet. Néhány másodpercig feszült csend lesz úrrá rajtunk, míg végül a levegőbe emelkedünk. Szerencsések vagyunk, mert a rengeteg eső hatására a Churín és az Akopánon csodaszép vzesésekben gyönyörködhetünk, ahogy megközelítjük az óriási sziklákat. Fél óra múltán feltűnik az Auyantepui lépcsős fala. Leszállás előtt az Angel-vízesés fellett leírunk egy nyolcast a levegőben, hogy minden irányból lefotózhassuk a párából kitekintő zuhatagot.

Canaimát nagyon kihaltnak találjuk. Meglehetősen egyszerű szállásunkon egymás mellé sodor a szél egy szlovákiai magyar turistával, rajta és rajtunk kívül csupán három orosz lézeng az egész faluban. Megünnepelnénk, hogy épségben visszatértünk a civilizációba, de egyrészt szinte minden zárva van, másrészt az egyetlen hely, ahol alkohol kapható, az a lagúna partján álló Morichal Bár, ahol a sört szó szerint aranyáron mérik. 50 bolívarért nem kell, hogy másnap kavargó gyomorral üljünk a csónakba.

Az Akopán tepui északi oldala és a 300 méteres vízesésekAz Akopán tepui északi oldala és a 300 méteres vízesések

Az ötszörös italszorzó oka, hogy Canaimában a helyiek számára egy ideje államilag tiltott az alkoholfogyasztás. Hogy miért ez a különös rendelkezés? Néhány hónappal ezelőtt canamai fiatalok enyhén illuminált állapotban szóváltásba keveredtek néhány szintén alkohol hatása alatt álló turistával. Szó szót követett és a konfliktushelyzet verekedésbe torkollott. Az állam és a helyi közösség úgy döntött, tinédzserszülők eszközeihez folyamodva megelőzi a jövőben az ilyenfajta kellemetlenségeket és betiltotta az alkohol árusítását Canaimában. Ez alól csak néhány jól menő bár kivétel, ahol azonban kötelező méregdrágán adni a szeszt, hogy a helyeiknek eszükbe se jusson fogyasztani.

Bár az utóbbi években jócskán megcsappant a Venezuelába tartó turisták száma, az Angel-vízesés közelében található Canaima megélhetését még mindig ez az iparág biztosítja. Kötelező helyi vezetőket bérelni, akik két naposra tervezik a motorcsónakos kirándulást. Rendszerint összekeverik a csónakázást a rafting fogalmával. Az út a gyors folyású és zúgókkal teli Rio Carraón három óra hosszáig tart, onnan a Rio Churrúnon további két óra az út az Ayuantepui lábáig. Bár a táj lenyűgözően gyönyörű, nehéz elmélyülni a szépségében, mert minden zúgónál tetőtől talpig beborít a felcsapódó hideg víz, ami fagyosra hűti a hangulatomat.

Az Angel-vízesés a repülő ablakábólAz Angel-vízesés a repülő ablakából

A partra szállást követően az erdőben felállított churata alatt mindenki elfoglalja az aznapi szállásául szolgáló függőágyat, majd egy órás túra vár ránk az őserdei ösvényen a 978 méter magas vízeséséig. Minden ruhám átázott a csónakút során, az időjárás pedig egyre hűvösebbé válik az alkonyat közeledtével. Mivel bugyiban mégsem túrázhatok, kénytelen vagyok a "gyönyörű" rózsaszínű pizsamanadrágomban menni. Itt-ott botladozom a kanyargós, vastag gyökerekben és a vízesés közelében egyre sűrűbb sziklákban. Megpillantva a felfoghatatlan méretű zuhatagot azonnal megfogalmazódik bennünk a gondolat: ezt a vízesést napfelkeltekor is látnunk kell.

Helyi vezetőink nem egészen így gondolják. Bevált szokás ugyanis, hogy a második nap hajnalán fél 6-kor felrázzák a csapatot legszebb álmából, azzal a szöveggel, hogy kell a csónak, így optimális esetben a 9 órai reggelit már otthon az asszony mellett ülve fogyaszthatják el. Velünk is bepróbálkoznak, de Endre hajthatatlan, és közli velük, hogyha menni akarnak, csak menjenek, mi turisták bizony felmegyünk napfelkeltekor. Így is történik. Ahogy tegnap, úgy ma sem zavar minket senki a fotózásban, bár a borongós idő miatt elmarad a csodás hajnali látvány.

Ha már az Angelnél járunk, nem árt egy kis történelmi kitekintő a vízesésről. Kevesen tudják, hogy nem névadója, Jimmy Angel volt az első, aki fölfedezte a vízesést. Távol álljon tőlem a szándék, hogy sikerét kisebbítsem, de kötelességemnek érzem megjegyezni, hogy 1912-ben a venezuelai Ernesto Sánchez la Cruz már járt itt, csak elkövette azt a hibát, hogy fölfedezését nem dokumentálta. Arról nem is beszélve, hogy helyi pemón közösségek valószínűleg már évszázadokkal ezelőtt rátaláltak a zuhatagra vadászataik során.

Az Angel-vízesés reggeli fényben

Az Angel-vízesés reggeli fényben

1933. november 16-án aztán James Angel azért indult útnak kétfedeles repülőgépével, hogy átfésülje a Guayanai-fennsíkot egy folyó után kutatva, amelynek gazdag aranytartalmára egy idős geológus-kutató hívta fel a figyelmét. A gépen ülve egy olyan folyót vett észre, amely a térképén jelöletlen volt. Kíváncsi természete nem hagyta nyugodni. Azonnal letért a tervezett útról, hogy felkutassa a folyó forrásvidékét. Így jutott el az Ördög-hegyhez, eredeti nevén az Auyantepuihoz, amelynek tetejét az indiánok az istenek lakhelyének tartották, ezért soha nem próbálták megközelíteni. Az ismeretlen folyó a hegy oldalában egy mély szurdokban tekergett, amelynek kijáratánál James megpillantotta a lélegzetelállítóan magas, két lépcsőből álló vízesést.

Miután visszatért a fővárosba, egy kutatócsoporttal együtt expedíciót szervezett a vízeséshez. Végül 1937-ben indultak útnak, feleségével együtt. A vállalkozás kis híján az életükbe került. A tepui tetején akartak leszállni, de sikerült egy mocsaras területen letenni a gépet, így felszállni esélyük sem volt. Végül jó néhány nap után, amikor már mindenki lemondott róluk, sikerült utat találniuk le a tepuiról és gyalog vágtak át az őserdőn. A turisták ma is az általuk felfedezett útvonalat használják az Auyantepui eléréséhez.

Miután csónakosunkat és a kirándulás alatt szótlan, de kötelezően bérelt túravezetőnket sikerült maradásra bírnunk, a napfelkelte után nyugodtan megreggeliztünk a táborhelyen, majd visszaereszkedtünk Canaimába. Az ereszkedés nem épp a legmegfelelőbb szó, ugyanis csónakosunk – néha úgy éreztem – bosszúból minden zúgóba direkt úgy hajtott bele, hogy a víz az egész csónakot beterítse. Ha lehet, még a tegnapinál is sikerült jobban eláznunk. Alig vártuk, hogy száraz ruhát öltsünk magunkra, mikor szállásadónk, Daniela rohan felénk az utcán, hogy pakoljunk gyorsan, megy a repülőnk Ciudad Bolívarba. Nézünk rá elkerekedett szemmel, mivel a túrához tartozik plusz egy éjszaka, valamint a csónakázás a Salto Sapóhoz.

- Az indiánok tüntetnek és holnap lezárják a repteret. Ha ma nem mentek el, itt ragadtok akár napokra.

Kezd furcsa érzésünk lenni. A csónakos közel hajthatatlan volt a napfelkeltés túra miatt, a csaj most meg el akar minket hajtani a szállóról.

- Megszárítkozunk, megebédelünk, s majd meglátjuk - csitítja le Endre a 10 000-es fordulatszámon pörgő leányzót.

Egy óra körül kimegyünk a reptérre, ahol a Transmandu légitársaság, valamint tegnapi pilótáink azzal fogadnak, hogy bár hallottak a tüntetésről, nem tudnak semmilyen reptér lezárásól. Mikor visszaérünk a szállásra, Daniela közli, hogy a kocsi készen áll, visz minket csomagostul a reptérre. Arra a kérdésre, hogy honnan a biztos infója a reptér bezárásáról, mikor erről még a légitársaságok sem tudnak, ez a válasz jön:

Mi a Föld legmagasabb zuhataga előttMi a Föld legmagasabb zuhataga előtt

- Rendben! Na nem akarunk menni, ne menjünk, de holnapra már nincs szállásunk foglalva és kajánk se lesz, mert tele van a szálló és nekünk nincs foglalásunk.

Szöget üt a fejünkbe, hogy ha a repteret lezárják, mégis miként telítődik meg másnap a szállás. Mikor e felvetéssel előhozakodunk, megint csak kikerülő választ kapunk.

- Ha mennünk kell, akkor szeretnénk, ha visszafizetné a szállás, az elmaradó Salto Sapo túra és étkezések árát - fektetjük le feltételeinket.

Természetesen rázza a fejét, hogy vis maior helyzet van, nem az ő hibájuk, hogy a repteret lezárják. Endrénél itt elgurul a gyógyszer és üvölteni kezd a csajjal, hogy jó lenne, ha befejezné a lehúzást és a hazudozást. Daniela vállat vonva közli, hogy ha mi így, akkor autót sem biztosít ki a reptérre.

A helyzet meglehetősen kényes. Mi van, ha tényleg lezárják a repteret, mi meg itt ragadunk? Úgy döntünk, kimegyünk a reptérre, így sűrű "putázások" közepette felülünk a teherautó platójára. A reptéren nagy az embertömeg. Mindenki a váró közepére szegezi tekintetét, ahol pemón vezetők próbálnak alkudozni állami küldöttekkel kamerák és mikrofonok kereszttüzében. Vagy két órán át figyeljük a fejleményeket, majd úgy döntünk, elég ebből a helyből és felszállunk a gépre. A szállásadó egy lehúzó hárpia, a csónakosok ügyeskedő senkiháziak, ráaádsul még rumot sem lehet kapni sehol. Az Angel-vízesés szép, látni kell, a többit jobb minél előbb elfelejteni...

0 Komment

Õsi pemón falfirkák

Minden utazó álma, hogy találkozzon egy máig felfedezetlen törzzsel, hogy senki által nem ismert barlangrajzokat találjon, vagy hogy machetéje éle egy ősi civilizáció épületének egyik kövében csorbuljon ki az esőerdő mélyén. Az Indiana Jones lelkület mindenkiben benne van, de csak keveseknek adatik meg, hogy valóban valami furcsára, eddig ismeretlen dologra leljenek rá.

Hazudnék, ha azt mondnanám, hogy valami eddig senki által nem ismert dolgot fedeztünk fel az elmúlt napokban, de abban majdnem biztos vagyok, hogy olyan helyeken jártunk, ami ezidáig nem nyert publicitást sehol. Emilio, állami térképész barátom térképével a zsebünkben ültünk le Leonardóval megbeszélni, merre is induljunk, ha valami izgalmasat akarunk látni. A térkép szerint van egy ösvény Puerto Tirika faluba, ami az Akopán és az El Castillo között tekereg, érintve több vízesést.

- Puerto Tirika ma már nem létezik. Illetve jó pár éve, hogy az ottaniak nem felelnek semmilyen rádióhívásra. Karinacónban él egy család, ők jártak arra és a házakat üresen találták. Valószínűleg visszaköltöztek az erdőbe, mert ott könnyebb vadászni és a yucca is megterem. Ösvény van, de évek óta nem járt azon senki. Útközben láthattok ősi piktogramokat egy szikla falán, de az legalább egy nap séta. Onnan másik fél nap az Aparurén-vízesés.

Erika folyóátkelés közbenErika folyóátkelés közben

Puerto Tirika - Leonardo elmondása szerint - 3 nap járóföldre van Yunektől. Ennyi időnk nincsen, bár a tény, hogy a környező erdőkben él pár család, akik hátrhahagyva az utolsó civilizációs vívmányt, a rádiót visszaköltöztek az erdőbe, kíváncsivá tesz.

Másnap reggel két pemón sráccal, Delfinnel és Gualbertóval vágunk neki az ismeretlennek. Karinacónig sima az út, másfél óra gyaloglás alatt abszolváljuk a távot. Karinacón nem több három háznál, azok is egymástól tisztes távolban vannak. A folyó túlpartján álló házban lelünk rá egy családra, akik Leonardónál pontosabb információval bírnak a völgyről.

- A piktogramok innen 3 órányira vannak. Láttok majd egy kis churatát a domb tetején, ott tábort verhettek. Puerto Tirika onnan jó egy napi gyaloglás, de nem él ott senki évek óta.

Delfin, guayare, tepuikDelfin, guayare, tepuik

A távok jelentősen csökkentek tegnaphoz képest, pedig nem sétáltunk többet 5 kilométernél. A piktogramok felé haladva érezhetővé válik, hogy Delfin és Gualberto még soha nem jártak erre. Az ösvény gyakran elfogy a lábunk alól, olykor belevész a mocsárba. A Gran Sabanán a lápos területeket mindig előre jelzi egy nagy adag pálmafa, amik az időszakos vízfolyások partján nőnek. Száraz évszak révén a legtöbb mocsáron száraz lábbal tudunk átkelni, de olykor kerülnünk kell az El Castillo felé. Az egyik dombtetőről felsejlik a churata, amiről a karinacóniak beszéltek. Újabb két patakátkelés, és már ott is vagyunk. A churata távol esik minden vízforrástól, így úgy döntünk, menjünk le a Rio Arabac partjára, s majd ebéd után visszatérünk ide és megkeressük a piktogramokat.

Sátortábor az El Castillo lábánálSátortábor az El Castillo lábánál

A Rio Arabacban van víz, ami egyben azt is jelenti, hogy a puripurikkal is meg kell küzdjünk. Ennyi vérszívóval a Salto Yuruanínál találkoztunk utoljára, a sátorállítás is komoly kihívás. Egy gyors zacskós leves nyílt tűzön főzve, majd irány fel az indián barlangrajzokhoz. Az úton elképzelem, hogy látok majd pálcika indiánokat íjjal vadászni tapírra, csatajelenetet két törzs között és életképeket egy ősi pemón faluból. A churatától alig 10 percnyi sétára tűnik fel a vörösre mázolt fal.

A pemón piktogramok inkább falfirkára hasonlítanakA pemón piktogramok inkább falfirkára hasonlítanak

Amint közelebb érünk, azonnal látszik, hogy a vörös mázolmány igazából rengeteg pötty és néhány krikszkraksz a falon. Többségét nehéz értelmezni. Kivehető rajta valami kapu, ami legyen tepui, egy fenyőfa, egy gyík és valami emberre hasonlító pálcika alak, de ennél nem több. Se egy tapír, se egy jaguár, de egy hárpia, semmi. Az egész olyan, mintha egy három éves gyereknek piros alkoholos filcet adtak volna a kezébe és az szabadon szétgraffitizte a fehér falat. Valószínűleg régészek egy ilyen találattól is hátast dobnának, én csak jót mosolygok rajta. A korát nem tudjuk, arról sincs információnk, hogy milyen festékkel készült a mű, bár az indiánok esküdnek rá, hogy több ezer évesek a falfirkák. Gonosz módon lepattintunk pár kavicsot a falról, elvisszük magunkkal, s majd bevizsgáltatjuk, hogy mennyi az annyi.

A tepuik nem kicsikA tepuik nem kicsik

Másnap a cél az Aparurén-vízesés. A két pemón srácnak fogalma nincs milyen vízesésekről beszélünk, de tisztességel vezetgetnek minket. Két óra múlva az Amurí tepui széléhez és egy folyóhoz érünk. Hallunk valami robajt, így követjük a hangot. Egy apró vízesére lelünk, mögötte egy medencével. Ha ez a vízesés, hát ez, fürdeni éppen pont jó lesz. Pancsolás közben Delfin előreszalad, htha talál valamit. 20 perc múlva jön vissza és közli, hogy kicsit lejjebb van egy 10 méteres zuhatag. Na, az már valami. Vizes lábra fel a bakancs, ugrálunk kőről kőre. Az egyik szakaszon egyszer csak elfogy a kő, csak egy függőleges sziklafal van előttünk. Átkelünk rajta. A 10 méteres vízesés valóban ott van, ahol Delfin mondta, de mikor balra pillantok, nagy párafelfőt látok. Hártahagyva a Delfin által talált vízesést elindulunk a pára irányába. Újabb 10 perc séta múlva egy 25 méteres zuhatagnál találjuk magunkat, ami meglehetősen szélesen szakad alá. Na ez már vízesés a javából, valószínűleg ez az Aparurén.

Salto AparurénAz első publikált fotó a Salto Aparurénről?

Lemászunk az aljába, fotózunk, filmezünk. A vízesés alján feltűnik egy újabb leszakadás, ami egy sötét kanyonban végződik. Hatalmas robajjal zúdul alá a víz. A kanyon szélére kiállva még legalább három hasonlóan magas lépcsőt látunk, de azok lábához lejutni képtelenség. Sok helyen hívnak kanyont az Ördög torkának, de az elnevezést mindig teátrálisnak tartottam. Itt viszont tényleg az volt az érzésem, hogy a szakadék mélyén nem élhet ms, csak a gonosz. Feltételezem, pemón még nem járt a zuhatag alján, ezért indítványozom, hogy a szakadékot nevezzük el Garganta del Diablónak és társítsunk mellé valamilyen ősi pemón legendát.

Az általunk Ördög-toroknak elnevezett kanyonAz általunk Ördög toroknak elnevezett kanyon

Délután visszatérünk puripuri földre, ahol megetetjük a vérszívókat, majd másnap visszatérünk Yunekbe, alig 4 óra alatt, erőltetett menetben. Puerto Tirikát majd egy másik alkalommal keressük fel...    

1 Komment

Az Akopán indiánjai

A tepuikat a többség elintézi a Roraimával és az Angel-vízeséssel, pedig az igazi csodák ott kezdődnek, ahol a másik kettő befejeződik, s ahol a turistákat az óriás hangyászok váltják a tájban. Az Akopán tepui és környéke minden kétséget kizáróan az egyik legszebb hely, ahol valaha is jártam. Bár másodszor sodor ide a sors, képtelenség megunni és azonnal visszamennék, ha lehetne.

A terv az volt, hogy szárazföldi úton közelítjük meg a Canaima Nemzeti Park kellős közepén fekvő Yunek faluját, de ahogy azt már korábban is írtam, egy terv mindig arra van, hogy újra lehessen tervezni. Apoipo falujáig dzsippel, onnan Pampata-merúig csónakkal, Wonkénbe pedig kamionnal utaztunk volna. Több órás rádiózás után kiderült, Wonkén kamionja tönkrement, így ugrott a szárazföldi opció. Gyorsan intéztem egy repülőt másnapra, így gyorsabban, de sok élménytől megvonva landoltunk Wonkén misszió repterén.

Az Urna hajnalban WonkénbőlAz Urna tepui hajnali fényben. Élő ember még nem mászta meg.

Wonkén pemónok lakta faluját eredetileg az Urna tepui északi oldalán alapították, azonban néhány évtizede a katolikus egyház egy missziót hozott létre a hegy déli lábánál, s az indiánok a közelébe költöztek. A missziót, mint általában minden ilyen egyházi létesítményt Dél-Amerikában, a spanyolok irányítják. Iskolája a legnagyobb a Gran Sabanán, több mint 500 diák tanul itt. A rádió épülete mögött álló churata (fal nélküli bungaló) alatt verünk tábort, nem messze Gloria házától. Gloria egy 50 év körüli pemón asszonyság, a legkedvesebb személy szerte a szavannán. Közvetlenségének oka, hogy 30 éve hozzáment egy portugál férfihez, akivel Európába költözött, azonban a rózsaszín köd gyorsan tovaszállt, így Gloria elég hamar ismét Wonkénban találta magát. Azóta azonban, ha turistát lát, öleléssel üdvözli.

- Évek óta nem láttam erre turistát. Fáradj be! Ha főzni szeretnél, főzz nyugodtan. Az én házam a Te házad - ezzel a mondattal fogad, így azonnal érzem, hogy jó helyre tévedtünk.

Sajnos Wonkénban nem csak a kamion lerobbanása a gond. A rádió hetek óta nem működik és a falu benzinben is hiányt szenved. Vicces ez egy olyan országban, ahol egy liter víz 80-szor többe kerül, mint egy liter benzin. Teljesen esélytelenek vagyunk, hogy végigcsónakázzunk a Rio Karuayon és a Rio Yuneken az Akopán tepui lábához. Szerencsére az egyik háznál van szatelites telefon, így fel tudjuk hívni Pollót Santa Elenában, hogy repüljön vissza értünk másnap és dobjon át minket Yunekbe.

Yunek faluYunek, az egyik legautentikusabb pemón falu

Ez meg is történik, így bár egy újabb szép élménnyel maradunk szegényebbek, de megérkezünk a Gran Sabana legelzártabb vidékére, a Chimanta délkeleti csücskébe. A Chimanta sok tepuiból összeálló csillagformájú ősföld, aminek legdélibb nyúlványa az Akopán és az Amurí, középső és egyben legszebb vonulata a Churí, nyugati pontja a Toronó, az északi vége a Murey és a Tirepón. Felesleges ezekről a tepuikról fényképeket keresni az interneten, mert legtöbbjükön még soha nem állt ember, így fotót sem készítettek róluk soha.

Az Akopán tepuiAz Akopán tepui déli fala

A gépünk érkezésére az egész falu összegyűlik. No nem kell hatalmas emberáradatra gondolni, Yuneket mindössze pár család lakja. A törzs feje Leonardo Criollo, ő az egyetlen, aki olyan szinten beszéli a spanyolt, hogy érdemben tudjunk vele tanácskozni. Megkapjuk éjszakára a falu iskoláját, de az a kérése, hogy reggel 7:30-ra pakoljunk össze, mert kezdődik a tanítás. Fürdeni a folyóban lehet, WC-nek ott az erdő és fát is ott lehet gyűjteni a főzéshez.

Yunek nem az a hely, ahová a turisták napi rendszerességgel érkeznek. Leonardo elmondása szerint azóta, hogy két éve erre jártam egy pár fős csapattal, csupán egyetlen caracasi turista volt a faluban, az is még 2011 végén.

- Tavaly egyáltalán nem érkezett repülő a falunkba. Az állam megtiltotta, hogy gépek repüljenek ide, mert így az aranyásók nem tudják kicsempészni az aranyat a szavannáról. Nem kaptunk egy éven át se benzint, se élelmet - panaszkodik Leonardo.

Leonardo Criollo, Yunek vezetőjeLeonardo rádiózik. Ez az egyetlen kapcsolat a külvilággal.

Wonkén képes magát fenntartani a misszió révén, de egy ilyen pici és sérülékeny közösség már nehezen birkózik meg a nélkülözéssel. A fiatalok ismervén a külvilágot elhagyják a falut, és inkább szegődnek el bérmunkára aranyásók mellé, mint hogy kaszavát gyűjtsenek egész nap az erdőben.

- Ősi kultúránkból nem maradt semmi. Nem tudjuk hogyan gyógyítsunk és hogyan éljünk meg csak az erdőből. Az erdőégetés miatt a földek kiapadtak, minden terméketlenné vált. Hogy yukkát ültessünk, órákat kell kisétálni a faluból. Nincs pénz a faluban, benzint sem kapunk, el vagyunk zárva mindentől. Ha nem lenne rádiónk, teljesen megszakadna a kapcsolat a külvilággal.

A Churí és az Eurodá tepuiA Churí és az Eurodá tepui a legszebbek közé tartozik

A legnagyobb probléma az ilyen elzárt, de amúgy kontaktált indián közösségekkel, hogy nem törődik velük senki. Támogatásuk rengeteg pénzt emészt fel és az állam soha nem lát belőlük egy fillért sem. Indián közösségbe befektetni legalább olyan rossz biznisz, mint benne élni. Éppen ezért a fiatalok elhagyják ezeket a falvakat, az öregek pedig kihalnak, magukkal víve kultúrájukat a sírba.

- Az egyetlen esélyünk a turizmus. Rengeteg szépség vesz minket körbe. Az Akopán egyike a legkönnyebben mászható tepuiknak, a Churí tetején található a Föld legnagyobb kristálybarlangja, az El Castillo oldalában ősi piktogramok láthatók. Nem beszélve a rengeteg vízesésről, ami körbevesz minket. Yuneknek kéne lennie a második Canaimának (Canaimából indulnak a csónakok az Angel-vízeséshez). Vagy inkább az elsőnek.

Naplemenete YunekbenNaplemente Yunekben, háttérben az Akopán és az El Castillo

Leonardo tudja, hogy Yuneknek és a környéknek milyen erényei vannak, de azt nem tudja, miként lehetne a Chimantát megnyitni a turisták előtt. Tény, távol van mindentől, az utazás esetleges, mivel az 50 000 km²-nyi területen mindössze egy kamion és egy csónak található, s a példa is mutatja, ha valamelyik kiesik a rendszerből, a térség elérhetetlenné válik. Amíg a helyzet nem változik, addig Yunek megmarad azoknak az utazóknak, akik nem félnek a megpróbáltatásoktól és attól, hogy ezen a vidéken a híres-neves venezuelai mañana életérzés megsokszorozódik...

(Folytatjuk...)

0 Komment

Hódítsuk meg a Roraimát!

Venezuela déli részén vagyunk, nem messze a brazil határtól. Személy szerint azért jöttem ide, hogy belső késztetéstől hajtva életem eddigi legnagyobb kihívásának tegyek eleget. Úgy is mondhatnám, arra az elhatározásra jutottam, hogy megmászom Venezuela egyik legismertebb tepuiját, a Roraimát. Nem vagyok egy nagy hegymászó, így a cél teljesítése a képek megtekintése után számomra teljesen lehetetlennek tűnik, de mindig lázba hoznak az ilyesfajta megmérettetések.

A túrára 4 napot szánunk, az indulást péntek hajnalra tervezzük, a közeli San Franciso de Yuruaniból. Az indulást megelőző napom korántsem telik stresszmentesen. Santa Elenából el kell jutnom a szomszédos indiánfaluba, hogy csatlakozzak az otthonról érkező túracsapathoz, de a venezuelai buszok közlekedése igencsak esetleges. A buszmenetrend itt nem létező fogalom. A helyiek azt állítják 11.30-kor indul egy busz a Plaza Bolivárról. Biztos, ami biztos, már 10 órakor a téren ücsörgök, nehogy lemaradjak a napi egyetlen járatról. Mivel kirívok a tömegből, így mindenki beszélgetni szeretne velem. Így ismerkedem meg Joséval, akinek van egy német fia, bár még sosem látta. Később csatlakozik hozzám egy Caracasból származó kézműves lány, aki az egyik közeli hegyen él remeteéletet. Telnek múlnak a hosszú percek, az órák, de a busz csak nem jön. Délben újra kérdezem a helyieket, vajon merre lehet a járat, de türelemre intenek, s azt mondják, hogy egy órakor biztosan itt lesz. Fél kettőkor újra járok egy kört az indiánarcok között.  

- Rendszerint egy napra elegendő étellel érkezünk a térre. Itt ücsörgünk, s várjuk a buszt. Ha jön, akkor jól van. Ha ma nem érkezik meg, akkor holnap újra kijövünk.

Fél öt körül megunom az étlen-szomjan történő várakozást és taxiba pattanok. Egyik pemón indián kísérőnk, Omar már vár rám San Franciscóban. A holnapi túra részleteinek egyeztetésével ütjük el az időt, miközben a falu fiataljai Shakira nevét kiáltozva, kuncogva fotózzák a hajamat vadonatúj mobiltelefonjaikkal. A késő esti órákban megérkezik a hosszú repüléstől kissé gyűrött, de töretlen kedvű öt fős férficsapat is.

A Kukenán és a RoraimaOda megyek fel!

San Franciscoból a hajnali órákban dzsippel a 30 kilométerre lévő Paraitepui falujába utazunk. A látvány mesés. Alig tudunk ellenállni a kísértésnek, hogy ne állítsuk meg az autót 5 percenként egy-egy fotó kedvéért. Kissé elidőzünk, így már magasan jár a nap, amikor megkezdjük a hőségtől és a dimbes-dombos vidéktől kimerítő gyalogtúránkat a Roraima felé.

A Roraima a Pakaraima-hegységben található hatalmas, mintegy 15 kilométer hosszú, lapos tetejű táblahegy, amely Brazília, Venezuela és Guyana találkozásánál fekszik a Gran Sabanán. Mivel innen ered az Orinoco vízrendszerének több folyója, a helyi pemón indiánok a mintegy 2 milliárd éves hegyet úgy hívják: "A vizek óriási termékeny édesanyja”. Egyébként az ő nyelvükön maga a tepui szó hegyet jelent.

Naplemente a RoraimánA Kukenán tepui naplementekor a Roraima oldalából nézve

A helyi népek az egykori őserdőt kígyóktól való félelmükben leégették, ezért a legmagasabb tepuihoz vezető fennsíkot ma füves puszta borítja.  A napon a hőmérő higanyszála 35-40 fokra kúszik. Tikkasztó a hőség, a naptól hólyagosra dagad az ajkam, a fiúk válla teljesen leég. Néhány órás erőltetett menet után a Tek-folyóhoz érünk. Az átkelés nem könnyű, a bakancsokat a nyakunkba kötjük és zokniban csúszkálunk az algás köveken. A Rio Tek után a Rio Kukenán következik, amelyen még nehezebb az átkelés az erős sodrás miatt, de a hetek óta tartó szárazság nekünk kedvez. Bár a folyó túlpartja kiválóan alkalmas a táborozásra, mi az alaptáborig szeretnénk ma eljutni. A két hordár, akik az ételt cipelik utánunk, szendvicseket készítenek ebédre, de a puripurik elől gyorsan menekülőre fogjuk. Alig fél óra múltán megkezdjük az emelkedést a Roraima ősi törmeléklejtőjén. Szűk három óra gyaloglás után egy szikla tövében nézzük végig, ahogy a nap szinte lezuhan az égről. Az Egyenlítő közelében a naplementék nagyon gyorsak. Majdnem telihold van, s bár fénye sokat segít a tájékozódásban, az óriási függőleges sziklafal tövében található alaptábort már csak fejlámpákkal tudjuk megközelíteni. Itt verünk tábort.

A hajnali ébredést 5-6 órás hegymászás követi a tepui tetejére. Eluralkodik rajtam a pánik és a halálfélelem. Az ösvény álomszép, átlátni a felhők borította Kukenán tepuira. Olykor sziklamászó póknak érzem magam, mert négykézláb kell felfelé kúsznom. Az ösvény végén egy 200 méter magas, szerencsére nem túl bővizű vízesés teszi csúszóssá a zúzmóval fedett hatalmas sziklákat. Már látszik a tepui csúcsa, érzem, ahogy az izgalomtól végigfut a hátamon a hideg, miközben pulzusom egyre nő. Ingem csupa víz, a nyirkos hűvösben mégsem fázom, mert folyton izzadok a hegymenettől.

Hordárok az erdő mélyénA pemón hordárok ún. guayarét visznek a hátukon. Szerintük kényelmes.

Egy utolsó nekifutás, hogy megfeszült izmokkal felkapaszkodjak az ún. Könnyek lépcsőjén és máris a hegy tetején találom magam. Óriási, furcsa, csaknem fekete színű sziklaképződmények, húsevő kis piros és nagy tölcséres virágok, a mélyedésekben halványrózsaszínű homok látványa fogad. A sziklák között található apró tócsákban parányi fekete békák élnek, amik inkább másznak, nem ugranak, mint a földszinten élő társaik. Állítólag a Roraima egyik peremén találtak hatlábú példányt is. Este a táborhelyünkön az egyik szikla alól tarantula mászik elő.

Everard Im Thurn botanikus volt az első, aki feljutott a táblahegy tetejére, és ott olyan növény- és rovarfajokat talált, amelyek hosszú évmilliók óta elszigetelten fejlődtek és alkalmazkodtak a különleges körülményekhez. Olyan világ ez, ahol nem lepne meg, ha a következő szikla mögül egyszer csak előcammogna egy növényevő dinoszaurusz. Érthetővé válik a számomra, hogy a különleges környezetet, egyesek fantáziája képes volt más lényekkel is benépesíteni. Sir Arthur Conan Doyle-t is megihlette a hely, így született meg a Jurassic Prak alapjául is szolgáló „Az elveszett világ” című regény.

Teherhordó a ködös RoraimánTeherhordó a ködös Roraimán

Bár energiánk fogytán, még van időnk egy kisebb sétát tenni a tepui „teraszán”. Az éjszakát sátorban töltjük, megküzdve a hideggel. A hőmérséklet éjszaka 5 fokra zuhan.

A túra harmadik napját a Roraima tetejének fölfedezésére szánjuk. Első utunk a La Ventana nevű kilátóhoz vezet, majd megmártózunk a Jacuzzinak hívott picurka medencében, amelynek vize alig több mint 7 fokos. Az időjárás percről percre újabb meglepetéseket okoz. Az egyik pillanatban még szikrázó a napsütés, majd 10 másodperc alatt sűrű köd ereszkedik a tájra. Döbbenetes élmény, amikor 2 milliárd éves hegyi kristályokat tarthatsz a kezedben, amiket a sziklák közötti ösvényeken vagy akár a kisebb vízesésekben is fellelhetsz. Az indiánok ezeket az értékes köveket elsősorban gyógyításra használják.

A Pénisz-sziklaA Pénisz-sziklánál végre mindenki férfinek érezheti magát.

Megkóstoljuk a Roraimán található egyetlen ehető növény, az ún. evacorata friss hajtásait. Engem az újhagymára emlékeztet. Ivóvizünket a sziklaszirtek között megbúvó apró tavacskák biztosítják. Felmerészkedünk a legmagasabb pontra, az Autó-szikla csúcsára, majd naplementekor érkezünk vissza a táborhelyre.

A Roraima legmagasabb pontjánA Roraima 2810 méter magas csúcsán

Túránk utolsó napja a legmegeröltetőbb. Ködben és szitáló esőben kezdjük meg az ereszkedést, amely megközelítőleg 3 órát vesz igénybe. Több túratásrammal egyetemben perecelek néhányat az éles és meredek sziklákon. Szerencsére senki nem sérül meg olyan súlyosan, hogy ne tudná folytatni a túrát. A halálfélelem már megszűnt, sokkal inkább bokafájdalom gyötör és az izomfáradtságtól kissé labilisak a lépéseim. Nagy kő esik le a szívemről, amikor megpillantom az alaptábort. Az itt elfogyasztott ebéd után még 7 órás séta vár ránk Paratepui falujáig.

Naplemente előtt vissza-visszatekintek a hegyre. Különös érzés és büszkeség fog el. Meghódítottam a világ legöregebb és valószínűleg egyik legcsodálatosabb magaslatát. Igazi erőpróba és bizonyítás volt önmagamnak. Nos, akinek van rá lehetősége, az ne hagyja ki!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)