Valahányszor elhagyunk egy dél-amerikai országot, szentelünk egy bejegyzést a gasztronómiának, pontosabban a helyi konyhaművészet azon remekeinek, amiket ott tartózkodásunk alatt sikerült megkóstolnunk. Paraguayjal sem szeretnénk kivételt tenni, annak ellenére, hogy kevés tipikus étellel rendelkezik. A gasztronómia szerelmesei kénytelenek lesznek beérni ezzel a szösszenettel. 

Pontozásunk a korábbihoz híven:
1: bűnrossz, ehetetlen 
2: ötlettelen, túlélni jó 
3: meg tudom enni minden nap, ha kell 
4: szívesen választanám étlapról 
5: ízorgia

1) Sopa paraguaya, vagyis paraguayi leves

A listát mindig a levesekkel szoktuk kezdeni, ennek viszont a nevén kívül az ég világon semmi köze nincs a levesekhez, merthogy egy sós kukoricamassza, vajjal, hagymával, reszelt sajttal és tejjel, valamint tojással összekeverve. Tulajdonképpen nem több egy bonyolultabb puliszkánál. 

Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy ha egyszer nem folyékony, akkor miért hívják levesnek? Paraguay eredeti lakosai a guaraník voltak, akik már a spanyolok érkezése előtt is készítettek és fogyasztottak kukoricamasszát, amit chipa guazúnak hívtak. Állítólag, amikor a spanyolok megérkeztek és látták, hogy valami fő a tűzön az indián családnál, megkérdezték, hogy mi van a vajlingban, de mivel nem értették a guaraníul érkező választ, elnevezték a löttyöt paraguayi levesnek. Aztán rájöttek, hogy a lötty finom. A sajt, a tojás és a tej hozzáadása már a spanyolok leleményességének a műve. 

Mások szerint az étel Carlos Antonio López, volt paraguayi elnök türelmetlenségének következtében jött létre az 1800-as évek közepén. Történt ugyanis egyszer, hogy az elnök úr nagyon megéhezett és ráparancsolt a szakácsára, hogy gyorsan főzzön neki egy kukoricalevest, mire az a nagy kapkodásban elrontotta az arányokat, mindent beleborított a fazékba és leves helyett masszát készített.

A sopa paraguaya minden, csak nem leves

A sopa paraguaya minden, csak nem leves

A ma ismert sopa paraguaya készítéséhez a vöröshagymát felszecskázzák, megsózzák és sok vajon megpárolják. Amikor üvegesre sült és bőségesen beszívta a vajat, leveszik a tűzről és egy nagy tálban hozzáadják a tojássárgáját, a tejet, a sajtot, a kukoricadarát  (amitől masszaszerű lesz az állaga) és egy kis sütőport, végül a tojásfehérjét kemény hab formájában. A hozzávalókat jól eldolgozzák, majd 180 fokon 30-40 percig sütik, amíg tökéletesen átsül a belseje is. Fogyasztása levesek vagy sült hús, kolbász mellé ajánlott, de a paraguayiak annyira odáig vannak érte, hogy üresen is majszolgatják, bulit pedig egészen biztosan nem rendeznek a mama sopa paraguayája nélkül.

Én nagyon szerettem, mert kellemes, sós, hagymás az íze, pillanatok alatt elmulasztja az éhséget. Egy igazi kalóriabomba, ráadásul nincsen benne cukor. 

Pontszám: 4/5 

2) Chipa

Tulajdonképpen Paraguay nemzeti kenyere és legtipikusabb reggelije. Másrészt fogyasztják bárhol, bármivel, bármikor. Vajból, tojásból, tejből és yukkalisztből készült sós, fehér, nagyon lágy pogácsa, ami frissen sülve zseniális, különösen, ha egy kis sajttal is megbolondítják. Nem egyszer sikerült hasfájásig ennem magam belőle. Kihűlve azonban szörnyen kemény és olyan száraz, hogy víz nélkül képtelenség letuszkolni. Pompás nassolnivaló, de ha ezzel akarod fedezni a napi energiaszükségletedet, akkor nagy bajban vagy. Egyébként Bogado falu a hazája, ahol lépten-nyomon mindenki chipát árul.

Pontszám: 3/5

3) Rántott pacal

Bár nem feltétlenül a paraguayi gasztronómia része, de eddigi utazásaink során csak Asunciónban sikerült találkoznunk vele. Nagyjából ugyanúgy készül, mint a rántott karaj, csak épp a pacalt forgatják be a lisztbe, a tojásba, majd a zsemlemorzsába. Ízre kísértetiesen hasonlít a rántott gombára, csak egy kicsit könnyebben emészthető. 

Pontszám: 3/5

Ez nem rántott hús, hanem pacal

Ez nem rántott hús, hanem pacal

4) Parilla

Valószínűleg argentin hatás, hogy hétvégente az emberek összegyűlnek, és felraknak a szénre egy két kilós húst, hadd süljön. Az ilyesmi jópofa dolog, de konyhaművészetnek nehezen nevezhető. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nap közben elfogyasztott sört valamivel szét kell csapatni, s mivel a marha errefelé olcsó, a célnak pont megfelel. A parilla sokkal inkább sörkorcsolya, mint étel, de felkívánkozik a listára, mert aki Paraguayban utazik, úgyis bele fog botlani.

Pontszám: 2/5

A tűzre rakott hús nem étel

Kolbász és hús a szénen - ez a parilla

5) Hagymás puma

Ne nevezzük tradicionális ételnek, de a Gran Chaco népei mindent megesznek, amit találnak. Endre 2010-ben kóstolta a pumát, amin a hozzáadott két kiló hagyma sem segített. Elmondása szerint élete egyik legrosszabb gasztronómiai élménye volt, a hús elfogyasztása után szülési fájdalmai voltak. Soha ne egyetek ragadozót!

Pontszám: 1/5

Pumát soha, de soha ne egyetek!

Pumát soha, de soha ne egyetek!

6) Italok

Paraguayban is a rumok a nyerők, de a Papagayú és a Fortín is több, mint felejthetők. Sörök közül a Pilsen és az Ouro Fino paraguayi, de sok helyen tűnik fel az argentin import Schneider is. Pont ugyanolyan mindhárom, hozza a jó Kőbányai minőséget. Ahogy enni, úgy inni sem Paraguayban fogod a legjobbakat. Van azonban egy sajátos italuk, a terere, ami pont ugyanabból a fűkeverékből készül, mint az argentin maté, de ezt nem forró, hanem hideg vízzel locsolják nyakon. Finom? Nem az, de legalább hűsít.

Pontszám: 2/5
 

Paraguayban jót enni hátizsákosként semmivel nem egyszerűbb, mint Peruban vagy Bolíviában volt. És ez nem csak annak köszönhető, hogy az ország kifejezetten drága, hanem annak a fantáziátlanságnak is betudható, ami általánosan jellemzi a latin konyhákat. Nekem mindenesetre a chipa és a sopa paraguaya is kellemes emlék marad, bár mindekettőből ki lehetne hozni egy kis fűszerrel azt a bizonyos maximumot, ami után Endre is megnyalná mind a tíz ujját.  

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!