Nem Dubajról, Hong Kongról vagy Szingapúrról lesz szó, hanem Latin-Amerika leggyorsabban fejlődő metropoliszáról, Panamavárosról. Húsz évvel ezelőtt Panama fővárosa nem volt több egy piszkos kikötőnél, mára azonban nem csak a kontinens, de a világ egyik vezető gazdasági központjává nőtte ki magát. Panamaváros exkluzív hely lett, ahol az utcaseprő jobban keres, mint Magyarországon egy tanár, és az utakon úgy futkároznak a Porschék, mint odahaza a Suzukik.
Gépünk Albrook repterén landol, nem messze a Panama-csatornától. Eri Caledonia városrészben foglalt szállást, mert az óvárosban és az üzleti negyedben 100 dollár alatt nem talált szobát. Caledonia nem a legszebb környéke Panamavárosnak, de az utóbbi években sokat tettek azért, hogy megtisztítsák a városrészt a bandáktól, akik így teljesen visszaszorultak San Miguelbe.
A taxi átvisz a nyomortelepen, csak pislogunk, hogy ilyen része is van Panamavárosnak. Szakadt házak szegélyezik az utcákat, zűrös alakok és utcagyerekek lófrálnak a járdán felhalmozott szeméthegyek között. Panamavárost mindenki másképpen képzeli el, de ilyennek valószínűleg senki. Öröm az ürömben, hogy San Miguel alig néhány utca széles, így pár perc alatt kiérünk a dzsindzsából.
San Miguelben sok ilyen házat látni
Szállásunk egy jellegtelen hotel nagy, tágas szobákkal és légkondival. Ez utóbbi elengedhetetlen Panamavárosban, mivel napközben konstans 35 fok és 100 %-os páratartalom van. A szobáért 45 dollárt kell fizetni, ami a színvonalhoz képest elég sok, de azt már Bocason is megtapasztaltuk, hogy Panama rég nem az a filléres ország, mint volt korábban.
Az ország 1999-ben kapta vissza a Panama-csatorna kezelési jogát az Egyesült Államoktól, azóta példa nélküli a gazdasági fejlődés. 2007-ig évi 10-12 %-kal bővült a GDP, aminek a 2008-as világválság parancsolt megálljt. Ekkor sem állt le a növekedés, de a következő két évben csak 4-5 %-kal bővült a gazdaság, azóta beállt egy kellemesnek mondható 8-10 %-ra.
Panamaváros az 1960-as évek elején és 2015-ben
Panamaváros a 21. századig egy lesajnált kikötő volt, ami úgy ugrált, ahogy az amerikaiak fütyültek. Az Egyesült Államok 100 éven át semmi mást nem csinált, mint kilapátolta a nyereséget az országból, fejleszteni csak a csatorna mentén fejlesztett. 1960-ban még alig 250 000-en laktak az ország fővárosában, ez a szám ma az agglomerációval együtt 1,5 millió.
Még a vak koldus is jól néz ki
Mára Panamaváros nem csak a csatornának köszönhetően néz ki úgy, ahogy, hanem annak a több százezer cégnek is, amik adóoptimalizálás céljából ide helyezték ki a központjukat. Mivel évente több ezer új cég jegyezteti be magát a városba, az építőipar virágzik. 15 év alatt mintegy 200 felhőkarcolót húztak fel, az idei évben 21 új toronyházat fognak átadni.
Évente 20 felhőkarcoló épül a Föld legdinamikusabban fejlődő városában
Egy szó, mint száz, Panamavárosba dől a pénz. Bárhányszor visszatérek, új várostérképet kell vegyek, mert új utak, új parkok nőnek ki a semmiből. 2012 óta például épült egy metró, és az óceánba építettek egy belvárost elkerülő utat. Az óceánba!
Éjszakai látkép a felhőkarcolók előtt futó, oceánba épített autópályával
Az óvárost az állam három éve újította fel. Az utcák és járdák díszburkolatot kaptak, a vezetékeket pedig levitték a föld alá, így végre Casco Viejo is fotózhatóvá vált. A félsziget csücskében áll a Plaza Francia, annak közepén pedig egy oszlop, kakassal a tetején. Annak a 22 000 embernek állít emléket, akik a csatorna építésének első fázisában haltak meg.
A 22 000 munkás emlékére állított oszlop
Innen nem messze áll a San José templom, amiben az ország legszebb oltára látható. Úgy esett, hogy 1671-ben Henry Morgan kalóz kirabolta, majd felgyújtotta Panama Viejót. Az egyik templomban egy hatalmas arany oltár állt, amit a pap feketére festetett, majd azt mondta a kalóznak, hogy a keresett oltárt már korábban szétlopták más kalózok, amit itt lát, az egy fából készült másolat. Henry Morgan erre azt felelte: "Nem tudom atyám, de van egy olyan érzésem, hogy maga nagyobb gazfickó, mint én vagyok". Az oltárt sikerült megóvni a gyújtogatás elől, így mikor Henry Morgan és bandája távoztak, átvitték azt Casco Viejóba, az új alapítású Panamavárosba.
Casco Viejo nagyon kellemes hely
Casco Viejót sokan Havannához hasonlítják, mert a koloniális paloták mellett megmaradt a régi patinája. Az Avenida Central felé még állnak azok a lepukkant, karibi hangulatú faépületek, amiket fekete családok laknak be. Néhány éve még életveszélyes lett volna közöttük bolyongani, mostanra azonban az ott élők is felfedezték a hely hangulatát, és újabban kifőzdéket, romkocsmákat nyitnak a házak aljában.
Az óvárost néhány éve szépen rendbehozták
Az Avenida Central környéke teljesen más világ. Itt cserél gazdát a sok kínai vacak, amik így vagy úgy, leesnek a csatornán áthaladó hajókról. Bár Panamaváros ma már nem olcsó hely, pólót és papucsot még mindig lehet két dollárért kapni. A legolcsóbb evők is itt sorakoznak. Emlékszem, 2010-ben Gábor barátommal beültünk egy helyre rántott májat enni salátával és lángossal, egy-egy dobozos kólával. A 3 dollár 30 centes áron meglepődtünk, pláne mikor kiderült, hogy a kettőnkké együtt annyi. Ma már 4 dollár alatt itt sem eszel, de még mindig ez a főváros legolcsóbb része.
Az Avenida Central az ócska, de olcsó dolgokról szól
A parton, ahol Caledonia összefut a felhőkarcolókkal, a halpiac található. Ahogy sok minden más, úgy ez a rész is teljesen megújult. A korábban szakadt és olcsó piac ma a középosztály hétvégi gasztrokalandjává vált. Egy sült halat nem átalkodnak 10 dollárért adni, a rákkoktélokról és cevichékről már nem is beszélve. Az egyedüli, aminek az árától nem dobunk hátast, az a sör, ami olyan Panamában, mint a benzin Venezuelában: tilos az árát emelni. Egy dobozos Balboa még mindig 50 centbe kerül, aminél olcsóbban csak Venezuelában ittunk.
A Torre Revolución Panamaváros leghíresebb felhőkarcolója
A Costanera, vagyis a Csendes-óceán partján végigfutó sétány egy igazi sznob hely. Naplemente után, mikor egy kicsit enyhül a kánikula, több száz kocogó, görkoris és biciklis lepi el a parkot. Olyan, mintha a Baywatchot néznénk, csak itt kevesebb a szilikon. A séta a tömeg ellenére is megéri, mert a felhőkarcolók ilyenkor a legszebbek.
Éjszaka a legszebb Panamaváros
Ami feltűnő, hogy este 10 után, mintha egyszerre oltanák le a villanyokat. A választ később tudjuk meg egy helyi barátunktól, Arieltől:
- A felhőkarcolók többsége szinte teljesen üres. Azért épülnek, hogy az off-shore cégeknek legyen hova bejelenteni magukat, fizikailag azonban a lakások üresek. Azt hiszem, van valami olyan szabály, hogy este 10-ig égetni kell a villanyokat, hogy a város jól nézzen ki, de ha éjfél után visszatérsz a Costanerára, olyan, mintha szellemvárosban lennél.
És tényleg. Az rendben van, hogy hétköznap éjfélkor elsötétül egy város, de hogy hétvégén is kihaljon, az több mint gyanús. Az egyedüli városrész, ahol a felhőkarcolók nem sötétülnek el teljesen, az Punta Paitilla. Itt épültek a legmagasabb és legexkluzívabb tornyok, köztük a város egyik jelképének számító Trump Ocean Club, ami sokban, főként formáját nézve, hasonlít a dubaji Burj al-Arabra.
Punta Paitilla Panamaváros legexkluzívabb negyede
Punta Paitilla nem nagy, de annál elitebb. Minden toronyháznak több szintes parkolóháza van, a díszes bejáratoknál pedig egyenruhás őrök sorakoznak. Olyan kocsik furikáznak itt, amiket Európában csak szalonokban lát az ember. Az, hogy minden második autó Porsche Cayenne, már fel sem tűnik a Ferrarik és Limuzinok között.
Átlagos hétköznap egy benzinkúton
Hat évvel ezelőtt jártunk Erivel először Panamavárosban, azóta sok minden változott. Már akkor látszott, hogy az ország egy hatalmas gazdasági bumm közepén tart, de azóta egy pillanatra nem lassult a fejlődés. Panamaváros azonban kirí az országból, más szabályok vonatkoznak rá, mint Panama többi városára. Mivel itt minden jóval drágább, a béreket is kénytelenek a körülményekhez igazítani. Amíg az országos minimálbér 488 US$ (kb. 135 000 Ft, vagyis duplája a magyarnak), addig Panamavárosban egy alkalmazottnak kötelező minimum 624 US$-t, vagyis kb. 175 000 forintot fizetni. Igen, ennyit keres egy mezei utcaseprő a fővárosban. Persze ennyiből nehéz itt megélni, mégis az az érzésünk, hogy San Miguel és környékét leszámítva Panamavárosban mindenkire szép jövő vár.
Rá is szép jövő vár
Punta Paitilla mögött a Campo Alegre városrészben található a Calle Uruguaya, Panamaváros bulinegyede. Nem olyan, mint Bogotában a Zona Rosa, mivel ide nem a városi fiatalok, hanem a sznob 30-asok járnak. Soha nem láttam még olyat, hogy egy utcában elguruljon egymás után egy Ferrari, egy Lamborghini és egy McLaren, mostanáig. Nem tudom milyen Dubaj, de feltételezem, valami ilyesmi lehet.
Beugrunk pár klubba hörpinteni valamit, de errefelé egy feles annyiba kerül, mint máshol egy egész üveg. Tudomásul kell venni, Panamaváros már nem a hátizsákosok paradicsoma. Minden a csillogásról szól, az elmúlt években a duplájára mentek fel az árak, cserébe azonban rá lehet csodálkozni korunk legjobb építészeti remekeire. Holnap irány a San Blas-szigetek, aztán jövünk vissza.
Még több fotóért és sztoriért látogas el Facebook oldalunkra!
