Az Esquel és El Chaltén között elterülő pampán mindig hideg szél fúj, ami élhetetlenné teszi Patagónia ezen vidékét. Megállunk két napra a semmi közepén fekvő Perito Morenóban, hogy lássuk a Világörökség részét képező Kezek barlangját, de elérhetetlensége miatt le kell mondanunk róla. Nem baj, annál több energiánk marad a Fitz Royra.
Esquel nem csak világvégi városnak tűnik, az is. Innen délnek csak két naponta van busz, szerencsénkre azonban ma délután 5-kor pont indul egy. Az egész napot lődörgéssel töltjük, nehezen múlik az idő. Szerencsénkre a terminálra pontosan fut be a busz, így bevethetjük magunkat végre az igazi Patagóniába.
Klasszikus patagóniai táj valahol Esquel és Perito Moreno között
Minden útikönyv azt írja, hogy Esquel után nem csak a táj és az időjárás változik meg, hanem az árak is. Ebben sajnos igazat kell adjunk az útikönyveknek, mivel a hét órás utazásért Perito Morenóba nem átalkodnak fejenként több mint 500 pesót, azaz 33 US$ lehúzni rólunk. A válasz a miértre azonnal érkezik, amint felszállunk a buszra. Rajtunk kívül alig egy tucat ember, többnyire turisták foglalnak helyet rajta, a kétszintes busz maradék 50 ülése teljesen üres. Esquelből El Calafatéba csak október és május között közlekedik bármi is, így örüljünk annak, hogy bár drágán, de legalább megy valami.
A látvány nem túl izgalmas, nagyon hasonlít az Esquel utáni vidék az Altiplanóra. Néhány patak árterén még vannak zöldellő legelők és rajta marhacsordák, de ahogy megyünk délnek, úgy tűnnek el az állatok. Illetve nem eltűnnek, csak átalakulnak. A marhákat guanacók, a gémeket nanduk, strucc méretű futómadarak váltják, a legelőket pedig sivár, szürke pampa. Ami feltűnő, hogy bár több száz kilométeren belül sehol egy ház, mégis az egész vidék körbe van kerítve. A teljesen értelmetlennek tűnő szögesdrótokon mindenhol fennakadt és elhullott guanacókat látunk.
Esquel környékén még vannak legelők, aztán azok is megszűnnek
Este fél 9 magasságában esik le a Nap a horizont mögött, először narancssárgára, majd vérvörösre festve az ég alját. A buszon lassan mindenki bedobja a szunyát, mi pedig vadul pislogunk az éjszakába, nehogy elfelejtsünk leszállni Perito Moreno falujánál. Valamivel fél egy után futunk be a hideg és szeles településre.
Mesés naplementénk volt
Rajtunk kívül egy másik pár is itt gondolta megszakítani az utazását. Izi és Eloi hollandok, bár a srác anyja révén katalán, amire nagyon büszke. Izi 22 éves és balett táncos, Eloi pedig 24 és fizioterapeuta. A busz elmegy, mi pedig forgolódunk, hogy miként is tovább?! Nem kell sokáig töprengenünk, mert a terminálon ácsorog egy fickó, aki a falu kempingje felé irányít minket.
Keresztülbattyogunk az alig két utcás falun. Hihetetlen, de 300 pesóért, valamivel kevesebb mint 20 dollárért tudunk kivenni egy öt fős bungalót négyen, amit ráadásul úgy befűtöttek, hogy a meleget még az 50 kilométeres, jeges szél sem képes kisöpörni.
Perito Moreno arról a fickóról kapta a nevét, akit az argentin állam az ország függetlenedése okán Patagóniába küldött, hogy jelölje ki az Andok vízválasztó vonalát, egyben az Argentínát Chilétől elválasztó határt. Ténykedése tiszteletéül Patagónia legszebb gleccsere mellett ezt a falvat is róla nevezték el. Hogy pontosan mi célja volt ezen település megalapításának, nem tudom, mert a környéken sem bánya, sem legelő nincsen, csak állandó por és szél. Mégis kb. 500-an élnek itt, a téli hónapokban a világtól teljesen elzártan, mivel akkortájt megközelíthetetlen a falu.
Másnap reggel szörnyen hideg időre ébredünk. Szitál az eső és tombol a szél, de hogy ne teljen unalmasan a nap, kikocogunk Iziékkel a pályaudvarra, ahonnan 10 óra után indul egy busz a chilei határon fekvő Los Antiguosba. A változatosság kedvéért itt is van egy szép tó, bár a faluból nem könnyű megközelíteni, mert mint minden Patagóniában, ez is le van kerítve. Többször mászunk át szögesdrótokon, mire sikerül megérkeznünk a partra, ahonnan átlátni a már Chiléhez tartozó havasokhoz.
Azok a havasok már Chilében vannak
A Buenos Aires-tó partján
A Los Antiguos mögötti platóról (amiből állítólag Argentína legújabb nemzeti parkja lesz rövid időn belül) csúnya viharfelhők kúsznak a falu felé, ezért rövidre nyúlik a tónál tett látogatásunk. Visszaspurizunk a faluba, ahonnan csak délután 5 után indul vissza busz Perito Morenóba, így beülünk pizzázni egy chilei árakkal operáló étterembe, majd konstatálva, hogy itt is voltunk, visszautazunk a falunkba.
Állítólag ebből a hegyből nemsokára nemzeti park lesz
A hideg ellen védekezve Perito Morenóban veszünk egy üveg rumot és pár üveg olcsó, argentin bort, amit a lányok hallgatólagos beleegyezése mellett lenyelünk Eloi-jal, közben pedig eltervezzük, hogyan tovább. Holnap csak késő este megy busz dél felé, ugyanaz a járat, amivel mi is érkeztünk. Ott van az egész holnapi nap, ami alatt elmehetnénk a Cueva de las Manoshoz, vagyis a Kezek barlangjához.
Perito Morenótól úgy 120 kilométerre fekszik a Világörökség részét képező, több száz kezet ábrázoló barlangrajz, ami állítólag 9300 éves, ezzel a kontinens legősibb kulturális emléke. Nagyon szeretnénk látni, de főszezonon kívül szinte lehetetlen odajutni. Van ugyan egy kis túraszervező iroda a faluban, de ott reggel azt mondják, ha csak négyen vagyunk, akkor fejenként több mint 100 dollárt kéne fizetnünk, s ha nem akarunk ennyit, jöjjünk vissza januárban, amikor 30-40 fős csoportokat indítanak a barlangokhoz. Próbálunk kocsit bérelni, de nem sikerül, mert a faluban ezzel nem foglalkozik senki, stoppolni pedig eszünkbe se jut, mivel egész nap egyetlen falun áthaladó autót sem láttunk. Három órás próbálkozás után végül feladjuk és tudomásul vesszük, hogy a Világörökség ezen tagját nem most fogjuk megnézni.
Kissé csalódottan ugyan, de kisétálunk a pályaudvarra, ahol megvesszük a jegyeket El Chalténba. A patagón árak tegnapelőtt óta továbbemelkedtek, az újabb 500 kilométeres szakaszért már 810 pesót, mintegy 55 dollárt kérnek el tőlünk. Ez már jó európai ár.
Buszablakból fotózott, még élő guanaco
A busz hajnali egykor fut be Perito Morenóba. El Chalténba az út majdnem tíz óra, mivel a Ruta Nacional 40 elnevezésű főút egyik szakasza máig nem került leaszfaltozásra. A rázós szakaszon pont éjnek évadján kelünk át, így egy hunyást nem sikerül aludnunk.
Gaucho a Viedma-tónál
Reggel a táj továbbra is változatlan. Kopár dombok, szögesdróton fennakadt guanacók, fiókáikat terelgető nanduk. 10 óra magasságában megérkezünk a Viedma-tóhoz. ahol a buszunk vesz egy éles jobb kanyart. Alig pár perc múlva feltűnik a távolban a Fitz Roy lélegzetelállító csúcsa. Minden turista rohan előre, hogy fotózzon, mi sem maradunk ki az őrületből.
Ezért érdemes volt tíz órát a buszon ülni
Az argentin Patagónia jelképeként szolgáló Fitz Roy az a hegy, amiért megérte ennyit sínylődni a buszon. Láttam már szép csúcsokat életemben, de ehhez foghatót még nem, így izgatottan szállunk le El Chalténban. Az apró településnek állítólag csak két állandó lakója van, mindenki más csak időszakosan, a turizmus miatt tartózkodik a faluban. Tulajdonképpen az összes épület étterem vagy szálloda, így főleg most, szezonon kívül, kedvünkre válogathatunk.
Reméljük, holnap is szép időnk lesz
Megnézünk egy-két panziót, de egyiket sem találjuk megfizethetőnek. Látván toporgásunkat megáll mellettünk egy kocsi. Nem szoktunk csak úgy beszállni bárki mellé, de ezúttal kivételt teszünk. A fickó elvisz a falu végében álló hostelébe, ahol 70 pesóért, kevesebb mint 5 dollárért kapunk ágyat egy négy ágyas szobában. Hihetetlen! Itt vagyunk Patagónia közepén, és fillérekért tudunk megaludni. Ráadásul jár a szobához fűtés, van közösségi konyha, s még a wi-fi is működik úgy ahogy. Annyira megörülünk az olcsóságnak, hogy Eloi-jal ismét berúházunk pár üveg olcsó, argentin borra, italozás közben pedig azért fohászkodunk, hogy a következő napokban legyen szép, tiszta idő...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
