A legtöbb turista méregdrága package tour során lövi meg élete legjobb állatfotóját a Los Llanoson, pedig a vidék könnyen bejárható magánúton is. Hála a venezuelai kettős váltásnak ma fillérekből juthatsz olyan élményhez, amihez fogható kevés van a Földön. A Los Llanost államilag tenném kötelezővé a sárgolyó minden lakójának.
Guasdualitóból kelet felé veszem az irányt. A Los Llanos mélyére készülök, a Hato El Cedralhoz, mivel állítólag az ottani mocsárvidék a leggazdagabb vadban. Elsőként Elorza településére érkezem, ami még Guasdualitónál is magányosabb tehenész falu. A pályaudvar mérete és forgalma is mutatja, hogy a Llanos mennyire néptelen vidéke Venezuelának. Négy órát ücsörgök tétlen, mire egy szakadt Dodge végre hajlandó elindulni. Az út nyílegyenesen tart északnak, majd a semmi közepén szól a sofőr, hogy megérkeztem a célállomásra.
Több millió iguana él a Los Llanoson
A Hato El Cedral azon kevés óriás ranchek egyike, amik máig működnek. A közel egy tucat több tízezer hektár területű hatókat a vezetés az elmúlt tíz évben szépen államosította, de mivel fenntartani azokat nem tudta, így a többségüket rövid időn belül bezárta. A Hato El Cedral egyelőre túlélte a turizmus pusztító állami intézkedéseket, bár kérdés, meddig.
Madarászoknak egyszerűen kötelező
A bejáratnál két fiatal őr fogad, s mikor megtudják, hogy nincs semmilyen foglalásom, leültetnek egy kerti székre és várakozásra ítélnek. Már a bejáratnál feltűnik a temérdek állat, ami ezt a vidéket világhíressé tette. Számtalan madár röpköd mindenfelé, a fák tövében pedig százasával fetrengenek az iguánák.
A kapibarák, más néven vízidisznók a Los Llanos emblematikus állatai
Fél óra múlva érkezik egy csaj motorral, ő a hato üzemeltetője. Közli, hogy foglalás nélkül normális körülmények között nem fogadnak turistákat, de mikor meg tudja, hogy túravezető vagyok, azonnal nyitottá válik. Van hát igény a turizmusra. Egy teherautóval bevisznek a hatóra, ami jó hét kilométerre található a főúttól. A távot lassan tudjuk le, mert folyamatosan kerülgetni kell a vízidisznó csordákat, akik nehezen veszik rá magukat, hogy eliszkoljanak a kocsi elől.
A kapibaránál csak a kajmánból van több
Maga a hato egészen pofás, ráadásul megfizethető. Hála a fekete váltásnak az 1400 bolíváros (kb. 30 US$) szállásdíj három étkezéssel, egy dzsipszafarival és egy csónaktúrával nem rossz ajánlat, még ha háromszor annyiba is kerül, mint egy napi budgetem. Hatalmas légkondis szobát kapok óriási fürdőszobával. Bár egy renoválás ráférne az épületre, de messze ez a legjobb szálló, amivel az elmúlt hónapokban találkoztam. Nem mintha érdekelne a szálló minősége, mivel a Los Llanos nem a kényelemről, hanem az állatokról szól.
Ilyen képhez még szerencs sem kell
A hato körüli mocsarak több millió kajmánnak, annál is több vízidisznónak, közismertebb néven kapibarának az otthona. Itt is megszámlálhatatlan iguána sütkérezik a napon, a fekete íbisz seregek mögött szarvas csordák legelésznek. Itt-ott feltűnik egy jabiru, Dél-Amerika legnagyobb testű gólyája, felettük karakarák és egyéb sasmadarak köröznek. Naplementéig közel kétszáz képet lövök, születik olyan fotó, amin egyszerre nyolc fajta állat látható.
A szarvasok jól megvannak a kajmánokkal
Sokan a brazíliai Pantanalt tartják a kontinens legjobb szafarijának, de a Los Llanos fajgazdagságát látván nem tudom elképzelni, hogy ennél van jobb. Reggel sem változik a kép. Teherautóval járjuk körbe a hato környéki mocsarakat, ahol ismét temérdek kajmánt látunk, de sikerül olyan képet is lőnöm, amin sas ücsörög a kapibara hátán. A három órás teherautós szafari után - fájdalom -, de ki kell hagyjam a csónakázást, mivel indulnom kell Ciudad Bolívárba, hogy ismét tepuikat másszunk egy csapattal.
Nem mindennapi kép a Los Llanosról
Nem egész egy napot töltöttem el a Hato El Cedralon, s ez idő alatt több állatot láttam, mint az elmúlt egy évben szerte Dél-Amerikában. Egészen biztos, hogy ide még visszatérek.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
