Átkeltünk Panamába, de nem volt könnyű, mert a határon rendesen lehúzzák a turistákat. Bocas del Torón pihentük ki a hercehurcát, kismillió másik turistával közösen.
Cahuitától mindössze 40 percre van a panamai határ. Azért megyünk oda, mert kora délután szeretnénk megérkezni Bocas del Toróra, Panama egyik legegzotikusabb partszakaszára.
Amint lepattanunk a buszról Sixaolánál, rossz arcú srácok vesznek minket körbe. Azt kérik, adjuk nekik az útlevelünket 8 dollár kíséretében, és elintézik helyettünk a papírmunkát a határon. Soha nem értettem, hogyan tud megélni az ilyenfajta csőcselék, de egész biztos van rájuk igény, különben nem lennének itt.
Alig bírjuk levakarni őket magunkról. A nagy vircsaftból leszűrjük, hogy a 8 dollár nem az ő tarifájuk, hanem szimpla határátlépési díj. Korábban nem kértek a Costa Rica-Panama határon pénzt az átkelésért, ez azonban 2015-től megváltozott. A ticók 2, a panamaiak 5 dollárt húznak le rólunk, a kezelési díj pedig további 1 dollár. Utálatos dolog az ilyen, pláne két olyan ország határán, amik a jóléttől nem tudnak magukkal mit kezdeni.
Iszonyú papírmunka, mire a Mirador csapat minden tagja után egyesével kifizetem a sarcot. Ezután következik a pecsételés, ami újabb fél órás procedúra. Utoljára az argentin-chilei határon volt ekkora balfaszkodás, mintha a bürokrácia kizárólag a fejlett országok privilégiuma lenne.
Így kell kinéznie egy határátkelőnek?
Másfél óra tökölés után végre átkelünk a határon, ami egy rommá szakadt híd. Hihetetlen, hogy Costa Ricában mindenre van pénz, csak az infrastruktúra fejlesztésére nincsen. Mintha megvárnák, hogy leszakadjon, hogy a bontással ne kelljen bíbelődni.
A panamai oldal sem jobb. Ott azzal fogadnak, hogy mindenki mutassa be a kilépő repülőjegyét, ami nekem természetesen nincsen. A csapat tagjainak azonban van, így előre küldöm őket, hátha a végén tőlem már elfelejtik elkérni. Szerencsém van, nem ismétlődik meg az Isla San Andrés-i történet.
A határról kisbuszok indulnak Almirantéba, az innen egy órányira fekvő kikötővárosba. Az út meseszép erdőkön át tekereg, mintha Panama ezen részén senki nem lakna. És tényleg nem. Az országnak összesen 3,5 millió lakója van, de ebből állítólag majd 1 millió az utóbbi két évtizedben ide költöző amerikai nyugdíjas, akik a Boquete környéki lakóparkokban lelhetők fel. Érdekes módon a karibi oldalon alig lakik valaki, ami annak fényében érthető, hogy a partszakasz jó része nem érhető el közúton.
Almirante nem szép város
Almirante egy igazi koszfészek. Mindenki abból próbál megélni, hogy a gringókat átfuvarozza Bocas del Toróra, de szerencsére mostanra szervezett keretek között zajlik az egész, így nem szednek szét minket mindenféle csónakosok.
Fél órán át szeljük a habokat, mire feltűnik Bocas del Toro, Panama bulivárosa. Hála a határon való tökölésnek, délután 4 óra magasságában esünk be a szállásunkra, ami szerencsére távol esik Bocas irtó zajos központjától.
A Bocas melletti Isla Carenero szigete
Az elmúlt napok utazásai és a bulijai lefárasztották a társaságot, ezért hiába töltjük az éjszakát Panama legturistásabb városában, a többség inkább az alvást választja.
Bocas önmagában nem nagy szám. Ami miatt külföldiek százezrei látogatnak el ide minden évben, azok a környező szigetek tengerpartjai. Ezek közül a leghíresebb a Bastimentos-sziget északi felén fekvő Red Frog Beach, ami egy apró, ciripelő hangot hallató vörös békáról kapta a nevét. A békák nem a strandon élnek, hanem a sziget erdeiben, de mivel azokon át vezet az út a sárga homokos partra, a név végülis találó.
Red Frog Beach
100 dollárért repíti át a csapatot a csónak úgy, hogy a kapitány meg is várja, amíg beleununk a strandolásba. Végülis nem rossz bér. Úgy keres 28 000 forintot naponta a fickó, hogy semmi más dolga nincsen, csak egész nap a strandon ülni. Merthogy a Red Frog Beachen tényleg csak ezt teheti az ember, hiszen egyetlen pici öblöt leszámítva nem lehet a tengerben úszni az erős áramlatok miatt. Szerencsénkre van egy bár a parton, ahol sikerül kiinnunk a sörkészletet, így gyorsan eltelik a nap.
Nekem kell a sör ahhoz, hogy túléljem a strandolást
Maga a város naplemente után kezd éledezni. A rákvörösre égett gringók ellepik az éttermeket, majd miután jól belaktak, mindenki beül a hangulatos bárok egyikébe egy sörre. A kaja ma már nem sokkal olcsóbb, mint Costa Ricában, pedig három éve Panama még az olcsó latin-amerikai országok közé tartozott. 3000 forint alatt már itt sincsen pizza, de a sör továbbra is csak fél dollár a boltban, ami nagy könnyebbség Costa Rica után.
Indulás Panamavárosba!
Bocasból Panamavárosba repülünk. A reptér alig öt percre van a szállónktól, így az éjszaka leple alatt kisétálunk a váróterembe. Hiába van reggel 7-re kiírva a gép, a ködös reggel miatt 11 előtt nem tudunk elindulni. Dél magasságában landolunk a kontinens legmodernebb, valamint a Föld leggyorsabban fejlődő városában, Panamavárosban...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
