Van néhány sziget a Nicaragua-tó közepén, ahol parasztok és halászok úgy döntöttek, festeni fognak. Azért ezt a hobbit választották, mert a Somoza-diktatúrának hála olvasni sajnos nem tanultak meg. Egy marxista pap (!!!), bizonyos Ernesto Calderon művésztelepet hozott létre a Solentiname-szigeteken, ami a politikai elnyomás elleni lázadás egyik jelképévé vált. Mára a solentinamei naiv festészet nem csak a szembenállás szimbóluma, hanem stílus is, aminél őszintébbet én még nem nagyon láttam. A Solentiname-szigetek teljesen elvarázsoltak.  

Mivel a Rio San Juanon már párszor végigcsónakáztam életem során, ezért visszatérek San Carlosba, ahol szeretném elkapni a délután 3-as csónakot azokra a Solentiname-szigetekre, amiken még soha nem jártam. Egyedül terveztem az utat, de nem meglepő módon Ane velem tart. Az ördög se gondolta, hogy mikor rábólintok a csónakázásra a Costa Rica-i Caño Negrón, akkor napokra megöröklöm a baszk lány társaságát, aki akár még szórakoztató is lehetne, ha nem beszélne folyton lyukat az ember hasába. Nem tudom miért, de a legtöbb spanyol, akit ismerek, heveny szófosásban szenved, mintha kötelezőnek éreznék a beszédet akkor is, ha a világon semmi közlendőjük nincsen. Ane is ilyen, képes akármiről órákon át hadoválni, mint első bálozó a lány WC-ben.

Szerencsére a szigetekre vezető csónakút elég szép ahhoz, hogy néhány percre ő se dumáljon, csak csendben figyeljen. A víztükröt mintha kifeszítették volna, ha nem tűnnének fel a háttérben a szigetek, nem tudnám megmondani, hogy merre van a fent és merre a lent. Aztán jön egy fuvallat, ami befodrozza a vízfelszínt, Ane pedig felszedi leesett állát, de csak addig, amíg levegőt vesz, és máris ömlik ismét belőle a szó. A fecsegését azzal zárom le, hogy csónakosunk felé fordulok, és arról érdeklődöm, hol tudnánk olcsón megszállni.

Nicaragua Solentiname-szigetek Elég jól néz ki a Nicaragua-tó

- A Mancarrón-szigeten van pár vendégház. Ha rám hallgattok, a Buen Amigóba mentek, szerintem az a legjobb. Nyolc dollár a szoba fejenként, és egész jó a konyhájuk.

Mi bajom lehet? Egy-két éjszakát bárhol kibírok, és hátha nem hazudik a fickó azt illetőleg, melyik a legjobb vendégház.

A Solentiname 36 szigetből áll, de ebből csak négy lakott. A többi sűrű esőerdővel borított vulkáni szirt, de csónakosunk - aki ugyanúgy Cabo Reynek hivatja magát, mint tette azt a kollégája Los Chilesben - azt meséli, hogy mind magántulajdonban van.

- Látjátok ott azt a szigetet? Na, azt egy német vette meg az 1990-es évek közepén mindössze 1000 dollárért. Most tudjátok mennyiért árulja? 40 000-ért - rázza a fejét.

Arra már rég rájöttem, hogyha 10-15 évvel ezelőtt lettem volna 35 éves, és lett volna 1000 dollárom, akkor mostanra jó eséllyel én is itt, Közép-Amerikában élnék. No, de akkor nem volt ennyi pénzem, most meg 40 000-em nincs, úgyhogy egy ideig még nem költözöm ide.

Nicaragua Solentiname-szigetekCsónakok Isla Mancarrónon

Közben feltűnik a Solentiname főszigete, Mancarrón. Kikötünk, de nem látok falut, csak néhány kósza épületet. Cabo Rey int, hogyha a Buen Amigót keressük, sétáljunk fel az ösvényen úgy 300 métert, és jobb kéz felől megtaláljuk a vendégházat. Így teszünk.

Az ösvény meredeken kanyarog fel a hegy oldalában. Elsőként jobbra feltűnik a templom, ami csak annyiban emlékeztet Isten házára, hogy az ablakai festett üvegből készültek. A következő épület a Hotel Mancarrón, amiről nem sokkal később megtudjuk, hogy a sziget legdrágább szálláshelye, és az itt élők erősen támadják amiatt, hogy kisajátítja a turizmust, vissza pedig szinte semmit nem csepegtet a közösségnek. Aztán megpillantjuk a Buen Amigót, ahol valóban sikerül 8 dollárért nem csak ágyat, de Anéval külön-külön szobát is kapnunk. Legalább éjszaka nem kell őt hallgatnom.

Nicaragua Solentiname-szigetek   Isla Mancarrón temploma

Solentiname nahuatl nyelven annyit jelent: a vendégek szigete. Nem tudom, hogy régen mi volt a helyzet, de a mára abszolút illik a név, mivel vagy egy tucat vendégház van abban a faluban, ahol mindössze 300-an laknak. Nem tart sokáig, amíg Anéval körbejárjuk a települést. Ellátogatunk a sziget múzeumába, ahol kiállítottak néhány szigeteken talált kerámiát, amiket a 9-14. század közé datálnak. Nem egy nagy tárlat, de van egy vendégkönyv, amiből megtudom, hogy az utolsó magyar 2014 decemberében járt erre. 

Nicaragua Solentiname-szigetekFurcsa kerámiákból sincs hiány a szigeten

Az igazat megvallva megértem, hogy nem jön ide sok turista (Anén és rajtam kívül csak két francia srác tartózkodik a szigeten), mert nem igazán van itt mit csinálni. A legizgalmasabbnak azt a házat találjuk, aminek teraszán egy fickó épp egy madarat farag ki balsafából, de ez sem köti le az ember figyelmét tovább, mint fél óra.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Aki nem szobáztatásból, az kézművességből próbál megélni

Solentiname két dologról híres: az egyik a polihisztor Ernesto Cardenal, a másik az általa létrehozott solentinamei művésztábor. A ma 92 éves Ernesto Cardenal granadai felsőosztálybeli családba született, egyetemi irodalmi tanulmányait Managuában, Mexikóvárosban és New Yorkban végezte. 1950-ben visszatért Nicaraguába, és részt vett az 1954-es Somoza elleni puccsban, ami után az Egysült Államokba menekült, ahol teológiai és egyházi tanulmányokba kezdett. 1965-ben tért vissza Nicaraguába, egy rövid granadai kitérő után a Solentiname-szigeteken kötött ki, mint pap. Az amerikabarát Somoza-diktatúra hatására kommunista ideológiát kezdett vallani, melynek eredményeképp kiadta Solentiname Evangéliumát, amiben hihetetlen módon mixeli Marx és Jézus tanait. A szigeteken ráébredt arra, hogy a vidéki nicaraguaiaknak nem sok fogalma van a világról, többségük se írni, se olvasni nem tud, és a világ változásaira semmilyen módon nem tudnak reagálni. Létrehozott hát egy művésztábort, ahol a halászok és földművesek a művészetet segítségül hívva nyitni tudtak a világ felé. A többnyire természetet ábrázoló képek révén új stílus született, a solentinamei naiv festészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekSolentiname híres a balsafából készült színes madarakról

Cardenal beállt a szandinisták mögé, aminek köszönhetően 1977-ben a Nemzeti Gárda felgyújtotta a művésztábort, elvéve az egyetlen esélyt a szigeten élőktől. Az atya Costa Ricába menekült, ahonnan két év múlva tért vissza, mint a szandinista párt kulturális minisztere. Ortegát egészen az 1990-es évekig támogatta, ezután azonban csalódottságában eltávolodott a politikától. 2006-ban vissza akarták rángatni, de Ortega mögé az 1980-as években elkövetett háborús bűnei miatt nem volt hajlandó ismét beállni. Az 1990-es évek óta a költészetnek és műveszeteknek él, jelölték irodalmi Nobel-díjra, és számtalan művészeti elismerést bezsebelt. És hogy mi lett a művésztáborral? Húsz évvel ezelőtt újraélesztették, és azóta is működik az Isla la Venadán.

Visszatérünk a szállásunkra, ahol ismét belebotlunk Cabo Reybe, aki egy függőágyban heverészve TV-t néz. Ügyesen marketingelte a Buen Amigót, mert mint utóbb kiderül, az övé. Egész este beszélgetünk vele arról, miként változott meg a sziget Cardenal művésztábora óta, és mit hozott az elmúlt évek turizmusa. 

Nicaragua Solentiname-szigetekMinden háznál van papagáj

- Ernesto Cardenalra nagyon büszkék vagyunk, de a mi korosztályunk még gyerek volt, mikor ő a szigeteken tevékenykedett - meséli az 50-es éveiben járó Cabo Rey - Az 1977-es gyújtogatásra tisztán emlékszem, utána néhány évig elég nehéz volt. Mindenkinek, az én családomnak is vissza kellett térnie a halászathoz, de hal nem sok volt a tóban. Valamikor 2000 körül változott meg minden, mikor az első gringók felfedezték maguknak a festményeinket. Azóta a művésztábor újra virágzik, bár tisztán megélhetést nem jelent senkinek.

Cabo Rey felajánlja, hogy holnap elvisz minket a művésztelepre Isla La Venadára, és egy kicsit többért átdob a Duende-barlanghoz, ahol láthatunk petroglifeket. Felkeressük a két francia srácot, hátha velünk tartanak, és sikerül a költségeket lefelezni, de ők sajnos visszautaznak a szárazföldre, így megint kettesben maradok Anéval.

Nicaragua Solentiname-szigetekMajomcsalád a róluk elnevezett szigeten

Útban az Isla La Venadára megállunk a Majmok-szigetén, ahol belebotlunk egy bőgőmajom családba. Kicsit odébb gémeket és kormoránokat látunk az ágakon ücsörögni. Hihetetlen, hogy amíg az innen alig 50 kilométerre található Ometepe-sziget milyen száraz és kiégett, addig ezek a szigetek mennyire zöldek és élettel teltek.

Nicaragua Solentiname-szigetek

Nicaragua Solentiname-szigetekKormoránok és gémek ücsörögnek a fákon

- Errefelé a víz sokkal melegebb, mint máshol a tavon. Azt mondják, a tó fenekén hőforrások vannak, azok melegítik fel - okoskodik Cabo Rey, miközben megérkezünk az Isla La Venada északi csücskébe, a Cueva del Duendéhez.

A barlang nem nagy, viszont annál izgalmasabb. A bejárat falát meghatározhatatlan korú, arcokat és spirálokat ábrázoló petroglifek sorakoznak.

Nicaragua Solentiname-szigetekPózolok a Duende-barlang petroglifjeivel

Odabenn koromsötét van, lámpánk nem lévén a fényképezőmön időközönként felvillanó vakuval próbálunk világítani. Ahogy mélyebbre hatolunk, úgy szűkül be a folyosó, ráadásul denevérek szárnycsapásaira leszünk figyelmesek. Aztán az egyik villanás után a képen több száz bőregér jelenik meg. Egészen félelmetes érzés így mászkálni a jófejek között.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Be mernél ide menni?

- A barlang Sisimique otthona - okít ki minket Cabo Rey, mikor visszaülünk a csónakba.
- Sisi... mi? - értetlenkedünk.
- Sisimique. Ő egy majomember, aki csak akkor jön ki az erdőből, ha nőt akar. Azt mondják, ha egy férfi megpillantja Sisimiquét, akkor vagy elviszi magával a nőjét, vagy valami rossz történik vele.
- És te láttad már ezt a Sisimiquét? - kíváncsiskodunk.
- Persze, kétszer is.
- És elvitte a feleséged?
- Sajnos nem - nevet.

Nicaragua Solentiname-szigetek Ilyen közel engednek magukhoz a denevérek

Átevickélünk a sziget túloldalára, ahol a művésztábor működik. Elsőként egy fiatal asszony házába nyerünk bebocsátást, aminek falain ott lógnak azok a festmények, amikről a szigetek oly híresek. Nem lehet fotózni, de én stikában azért lövök egy képet az egyik festményről, csakhogy a blogban meg tudjam mutatni, milyen csodálatos is a solentinamei naív művészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekEngem megbabonáz a solentinamei naiv festészet

Engem egészen magával ragadnak a színek, a formák, az, ahogy az itteniek látják a saját szigetüket. Vennék is tőlük képet, de sajnos annyiba kerül egy festmény, amennyibe húsz éve egy sziget került, 1000 dollárba. Lehet, 2035-ben ezek is 40 000-et érnek majd?

A szomszédos háznál egy nagyon öreg pár lakik és alkot. Az ő festményeik egyszerűbbek, kevésbé kidolgozottak, ha lehet így fogalmazni, primitívebbek. Ernesto Cardenal első tanítványai közül valók, azt mondják, a művészetnek hála éltek meg ilyen szép kort. Beszélgetünk velük egy keveset, mesélnek pár mondatban Cardenalról, de egyikük sem a szavak embere, inkább az ecseté és palettáé.

Nicaragua Solentiname-szigetek Erről szólnak a Solentiname-szigetek

Visszafelé még beugrunk a San Fernando szigetre, ahol Solentiname második legnagyobb települése látható. Kb. 200-an laknak a faluban, az összes ház egy gyönyörűen kialakított sétány mentén lett felépítve. Tudják a helyiek, hogyan lehet néhány virággal paradicsomivá varázsolni a környezetüket.

Nicaragua Solentiname-szigetek  San Fernando főútja

Az ösvény egy hotelhez, az Albergue Celentinaméhoz vezet, amit egy idős pár igazgat. Állítólag ez volt Solentiname első vendégháza. Mára kicsit lepukkant, de a kilátás az erkélyről egészen pazar. Ami tovább emeli a hely fényét, az a két igen jámbor arapapagáj, amik fel-alá mászkálnak a hotel területén. Erről a helyről is sugárzik a nyugalom, mint amúgy az egész szigetvilágról. Bár nincs sok mindent csinálni errefelé, bőven el tudnék még pár napot itt képzelni, csak hát jön a Mirador csapat, úgyhogy holnap Granadába kell érjek

Nicaragua Solentiname-szigetek     Az Albergue Celentiname a régmúltat idézi

Visszamegyünk a Buen Amigóba, ahová közben érkezett egy amerikai srác. Mikor megtudja, hogy magyar vagyok, felkiált:

- Pálinka! Egész elképesztő egy ital. Hogy ti azt hogy bírjátok meginni?!

Én sehogy. Én a rumot szeretem, úgyhogy este Anéval, a sráccal és Cabo Reyjel négyesben meg is iszunk egy üveggel. A srác odáig van Magyarországért, azt mondja, sehol olyan jókat nem evett, mint nálunk. Ebben speciel egyet tudok vele érteni. Jó lenne már enni valami hazait...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!