Hondurasban már sokszor jártunk, ezúttal csak pár napra ugrunk be. Isla El Tigrén töltünk el két éjszakát és egyáltalán nem bánjuk meg. Kevés ennyire nyugodt pontja van Közép-Amerikának, a sziget ráadásul meseszép. Miért nem járnak erre turisták?

Hétfő reggel van. Szállásadónk két unokája Chinandegában jár iskolába, minden hétfőn apjuk viszi fel őket a városba szakadt csirkebuszával. Szegény gyerekek alig tíz évesek és már kollégisták, mivel Potosíból lehetetlen lenne minden nap bejárni. Szívesen elvisznek minket is, így mindössze négyen üljük végig a bő három órás utat

Szemerkélő esőben futunk be a városba. Chinandegában nem töltünk sok időt (voltunk itt épp eleget Potosí felé), épp csak annyit, amíg átszállunk egy másik buszra, ami a hondurasi határig, Somotillóig közlekedik. Ez a falu még nem közvetlenül a határon található, hanem onnan több kilométerre, ezért kénytelen-kelletlen egy caponerával folytatjuk az utunkat az átkelőig.

A határon kígyózik a sor, órákig eltart mire a pecsételésnél sorra kerülünk, ráadásul az egyenruhások sokat szöszmötölnek a szokatlan magyar útlevéllel. A legtöbb helyen Hungríát az u betűs országok között keresik (és persze nem találják), mivel a spanyolban a h néma. Itt is beszedik a határátlépési adót; a nicaraguai oldalon fejenként másfél, a hondurasi oldalon három dollárral húznak le minket. 

Nicaragua Honduras AmapalaNyilván fagyiznak a gazdik odabenn

A határ túloldalán, Guasauléban, ismét buszra szállunk, és röpke fél óra alatt a helyi viszonylatban egészen pofás Cholutecában kötünk ki. A főtérnek és a környező utcáknak koloniális hangulata van, de azért Choluteca messze nem Granada vagy León. Pénzváltásra alkalmas bankot keresünk (a határon mindenki át akart verni), de hirtelen leszakad az ég. Bőrig ázunk, mire sikerül lempirához jutnunk, majd taxiba pattanunk, és kivitetjük magunkat a pályaudvarra. Számtalanszor jártunk már Endrével Hondurasban, de Cholutecában még soha, viszont a terminál itt is pont ugyanolyan rendezetlen, mint mindenhol máshol.   

Nicaragua Honduras AmapalaCholuteca egész kellemes hely

Ismét buszra szállunk, és a Zacate Grande névre keresztelt szigeten fekvő Coyolito felé vesszük az irányt. Az csak a buszon derül ki, hogy oda nincsen közvetlen járat (persze a buszosok simán bemondták felszálláskor, hogy oda tartanak). 

Huszadmagunkkal egy hármas elágazásban tesznek le bennünket, mondogatván, hogy majd jön valami, nemsokára San Lorenzóból. Itt is ömlik az eső, de úgy, mint a Forest Gumpban: vízszintesen, meg alulról felfelé. Az utolsó porcikánkig átázunk, mire átkelünk az úttesten a túloldalon kialakított buszmegállóba, aminek persze hiába van teteje, simán beázik. A helyieket láthatóan nem zavarja az égi áldás, kiváltképp azt a két fickót, akik tőlünk pár méterre épp villanyt szerelnek az egyik magasfeszültségű póznán lógva. Nyilván nincs erre megfelelőbb idő. Épp kezdünk durcásak lenni, mikor érkezik egy Coyolitóba tartó busz.

Az Isla El Tigrén nincsenek nagy boltok, ezért az ott lakók bevásárlásból visszafelé igyekezvén csordulásig tömik a buszt tartós élelmiszerekkel és hétköznapi használati cikkekkel. A tülekedés nem a mi stílusunk, így majdnem utolsóként szállunk fel, és az álló utasok között épp csak annyi helyünk marad, hogy az egyik lábunkat be tudjuk paszírozni az ülések közötti részre szórt több láda üdítő és gyerekpelenka közé.  

Már jócskán sötétedik, mikor a tengerpartra érkezünk, és mivel az út szó szerint a tengerben ér véget, buszunk gyakorlatilag betolat a vízbe. Az utasok hipp-hopp átugrálnak az öbölben ringatózó motorcsónakba, ahol rajtunk kívül egyetlen turista sincsen. A helyiek kitűntetett figyelme abban nyilvánul meg, hogy a csónak fedél nélküli orrában szorítanak nekünk helyet, ahol térdig állunk a vízben, s mivel még mindig esik, egész úton ázunk.

Alig negyed óráig tart az út Playa Burróba, ahol egy Omar nevű fickó (ő ült mögöttünk a csónakban) nagyon segítőkészen egy partmenti vendégházhoz irányít minket. A szoba majdnem minden sarkában beázik, a falak csuromvizesek, az ágy nyirkos, alatta tenyérnyi méretű csótányok egész serege masírozik szüntelen. Playa Burro azonban pici falu, így ez az egyetlen lehetőség, ha nem akarjuk szakadó esőben a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Kiterítjük a zsákjainkban csöpögősre ázott holmit, majd harapnivaló után nézünk, de az egyetlen fellelhető étel a házinéni spagettije. Holt fáradtan zuhanunk ágyba. 

Másnapra a vihar odébb áll, a reggelit a szállásunk öbölre nyíló teraszán fogyasztjuk el. A látvány a csendes, kék tengeröbölre, háttérben a szárazföldön sorakozó vulkánokkal egyszerűen mesébe illő. 

Nicaragua Honduras AmapalaIlyen kilátás fogad minket reggel Isla Zacate Grandéra

Reggeli után Laura, a szállásadó hölgy felhívja Omart (a fickó, aki tegnap segített nekünk szállást találni), aki fél órán belül ott terem, hogy mototaxijával végigfurikázzon bennünket a kialudt vulkán alkotta, zöld erdővel borított szigeten

Nicaragua Honduras AmapalaTuktukkal járjuk körbe a szigetet

Isla El Tigre nem turistás hely, ennek ellenére Omar olyan ügyesen játssza a helyi idegenvezető szerepét, mintha mindig is ezt csinálta volna. A több mint négy órás tekergésért mindössze tíz dollárt kér el, közben megmutat nekünk mindent.  

Az első megállónk egy fehér kagylókkal borított, gyönyörű strand, ahol nincs egy lélek se. Ha ez a hely Costa Ricában lenne, valószínűleg szép nagy szállodák sorakoznának a parton, ezzel szemben itt néhány házikónál nincs több. Talán jobb is így.

Nicaragua Honduras AmapalaErről a strandról senki nem tud

Átérvén a sziget nyugati oldalára egy furcsa faluban kötünk ki. Mindegyik ház ugyanúgy néz ki, ránézésre nagyon szegény emberek lakják őket. Ők az 1998-as Mitch hurrikán áldozatai, régi házaikat a vihar letarolta, a kormány pedig itt épített nekik új falut. 

  Nicaragua Honduras Amapala   A Mitch-hurrikán vesztesei ilyen házakban élnek

A helyi családok legnyomorultabbjai még csak nem is uszadékfából vagy laminából építik a házaikat, hanem egyszerűen fekete nejlonokat húznak maguk köré. Összeszorul a torkom, ahogy az út menti nejlonsátrak mellett elhaladva belegondolok, hogy itt gyerekek születnek, nőnek fel, emberek élik le életüket.

  Nicaragua Honduras Amapala   A legszegényebbek még ennél is nyomorúságosabb viskókban élnek

Kicsit odébb egy újabb strand következik, de ezt már fekete homok borítja. Mindkét irányba éttermek sorakoznak, de itt sincs egy vendég se. Omar azt mondja, csak karácsonykor és húsvétkor vannak itt turisták, azok többsége is hondurasi, az év többi napján kihalt a sziget

Nicaragua Honduras AmapalaSehol egy lélek a Playa Grandén

A strand végében egy barlang látható, de most dagály van, így nem tudunk belemászni. Omar azt meséli, hogy korábban kalózok használták búvóhelynek, sokan máig hiszik (vagy inkább remélik), hogy kincseket rejt az odú. Amúgy a kilátás innen egészen mesés a Fonseca-öböl szigeteire és El Salvador hegyeire.

Nicaragua Honduras AmapalaElég jó a kilátás a Fonseca-öbölre

Omar a sziget ivóvízellátását biztosító létesítmény egyik karbantartója, s mivel pont útba esik a hely, megállunk egy rövid időre. Azt mondja, nem komoly munka, mert csak arra kell figyelni, hogy a szerkezet működjön, így elég csak naponta egy-két alkalommal beugrania egy rövid ellenőrzésre. Jó eséllyel azért vállalta a fuvart mindössze tíz dollárért, mert a benzint nem ő fizeti, hanem az állam.

Nicaragua Honduras AmapalaEnnyi kell egy teljes sziget vízellátásához

Felvisz minket egy amerikai öregúr villájához, ahonnan megint csak szép a kilátás az öbölre, majd a sziget egyetlen természetes tavánál, a Laguna Secánál állunk meg. Bár a terület a hadseregé, Endre és Omar átmásznak a kerítésen és lemennek a tó partjára fényképezni. Innen látszik a legjobban, hogy a sziget vulkanikus. Közepén egy 780 méteres inaktív tűzhányó emelkedik, ami állítólag a nicaraguai Cosigüina-vulkánnal párhuzamosan, a 19. század közepén hunyt ki, azóta benőtte az erdő.

Nicaragua Honduras Amapala 780 méter a legmagasabb pontja a szigetnek

Omar Amapala főterén int búcsút nekünk. Ez az egyetlen város a szigeten néhány összeépült, színesre mázolt házzal, hangulatos kis utcával, az elmaradhatatlan piaccal és egy messze a vízbe nyúló mólóval, ahonnan remek képeket lehet lőni a városról és a szigetről. 

Nicaragua Honduras AmapalaAmapala meglepően jól néz ki

Tikkasztó a hőség, ami elől Amapala egyetlen comedorába menekülünk. Latin szemmel hihetetlenül nyugodt a település, alig néhány ember mászkál az utcákon. Pedig a móló környékét gyönyörűen felújították, a parti sétány akár Európában is lehetne

Nicaragua Honduras AmapalaHiába a szép sétány, nincs egy darab turista se

Ebéd után visszabattyogunk a három kilométerre lévő Playa Burróba. A szállásunk alatti teraszon helyi halászok éppen a jó fogást ünneplik. Endre is iszik egy sört, aztán kiülünk a partra és bámuljuk a tengert.

Nicaragua Honduras AmapalaGyerek viszi haza a tortillát Amapalában

Nem értem, hogy a külföldi turisták hogy nem fedezték még fel maguknak ezt a szigetet. Nem kellene hozzá sok, és igazi hátizsákos központ alakulhatna ki belőle Nicaragua és El Salvador között félúton. Ha valakinek van fölös 2-3 millió forintja, itt kap ennyiért tengerparti házat, amiből szerintem igen gyorsan létre lehetne hozni valami jól működő dolgot. El is játszunk a gondolattal, aztán persze elhesegetjük azt, hiszen vár ránk El Salvador...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

1835. január 22. az a nap, mikor a földtörténet összeért az ember által írt történelemmel. Ezen a napon sikerült ugyanis igazolnia Charles Darwinnak azt a tényt, hogy a kéreglemezek mozgása vulkánkitörésekhez vezet. A felfedezés ahhoz a vulkánhoz köthető, mely a 19. század közepéig Közép-Amerika legmagasabb hegye volt, ám mára az 1000 métert sem éri el a csúcsa. Megmásztuk a Cosigüina-vulkánt, ami az írott történelem egyik legnagyobb kitörését produkálta.

A leóni buszpályauvar az egyik legkupisabb terminál Nicaraguában, ahol mindenki jobban tudja nálad, merre is tartasz. Tök mindegy hová utazol, simán feltuszkolnak egy ellentétes irányba tartó járatra, ezért nem árt figyelni. Én úgy szoktam kivédeni a pályaudvari hiénákat, hogy teszek arra, mit kérdeznek, kispécizek magamnak egy nyugodtabb buszsofőrt, és tőle informálódom, melyik busz hová tart. Persze van úgy, hogy ez nem jön be, mint például ma. Sikerül egy Chinandegába tartó buszra felszállnunk a közvetlen, Potosíba tartó járat helyett.

Az út egyetlen pozitívuma, hogy betérünk Chichigalpába, ami Nicaragua nagy büszkeségének, a Flor de Caña rumgyárnak az otthona. Amíg az üzem ragyog, addig Chichigalpa egy romhalmaz, ahol az embernek nem igazán akaródzik leszállni. 

Chinandegába kb. egy órás, lassú vánszorgás után sikerül befutnunk. A központi pályaudvarról nem indul semmi Potosíba, a helyi járatot állítólag a piacon tudjuk elkapni, innen jó pár kilométerre. Meleg van, száll a por, így jobbnak látunk leinteni egy caponerát (helyi tricikli), ami 30 córdobáért elvisz minket a piacra.

A triciklis Chinandega központjában rak ki minket, s mutogat, hogy innen két sarokra van a piac, de ő oda be nem megy, mert nehéz kijönni. Nem bánjuk, mert így legalább látjuk a belvárost, ami nem túl impozáns, de a templom azért megér egy fotót.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánChinandega egyetlen látványossága a templom

A busz Potosíba egy óra múlva indul, így leülünk az egyik kapualjba és nézzük a sürgő-forgó tömeget. Eri mellé letelepszik egy tortillát árusító, idősödő asszony. Megszólít minket, mert kíváncsi, mit keresünk Chinandega piacán, de mivel Magyarországról még életében nem hallott, áttér a klasszikus, családdal kapcsolatos kérdésekre. Mikor megtudja, hogy nem vagyunk házasok, csak vakarja a fejét.

  Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánKözel egyidős a két hölgy, az egyik még leány, a masik többszörös nagymama

- Hány évesek vagytok? - érdeklődik a nő.
- A 30-as éveink közepén járunk - adjuk az őszinte választ.
- És hány unokátok van?
- Nincs gyerekünk.
- Én 37 éves vagyok és van már négy unokám - forráz le minket a nő.

Eri ilyen helyzetekben mindig azt érzi, hogy el van késve, de azért azt ő is tudja, hogy a nagymama szerep még nem neki való.

 Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkán  Ilyen remek busz megy Potosíba is

Sikerül elbeszélnünk az időt, így a buszra felszállva nem jutunk ülőhelyhez. Ez általában nem szokott zavarni, de Nicaraguában nem kellemes állva utazni. Nem azért, mert az ezer éves buszoknak szörnyű a lengéscsillapítója, hanem azért, mert az árusok megállás nélkül fel és alá mászkálnak az utasok között. Odahaza nem számítunk magasnak, de errefelé igen, így a hónunk alatt szaladgáló kofák fejen hordott lavórja folyton orrba vág minket. Amúgy egy ilyen buszon minden kapható. A többség cukorkát, üdítőt, chipset árul, de volt már szerencsénk kalapács- és macheteárushoz is. Ami biztos, hogy nicaraguai csirkebuszon utazni hatalmas élmény.

Egy Mata de Cacao nevű tanyabokorig van aszfaltút, innentől finom, púderszerű homokon át kecmergünk el Potosí falujáig. Nyeljük a port rendesen, de rövid időn belűl feltűnik a Cosigüina-vulkán, ami 1835-ben hívta fel magára a tudósok figyelmét. Történt ugyanis, hogy a tűzhányó január 22-én kitört, mindössze három nappal azután, hogy Chilében az Osorno hamut kezdett eregetni. Charles Darwin ekkor épp az Osornonál járt, nem sokkal később pedig értesült a nicaraguai kitörésről, amit ő azzal magyarázott, hogy az amerikai kontinenst valami nyomja a Csendes-óceán felől, sorozatos, egymással kapcsolatban álló kitöréseket eredményezve. A feltételezését száz évvel később, egy Alfred Wegener nevű meteorológus igazolta, a lemeztektonika alapjait pedig Harry Hess fektette le az 1960-as években

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánMata de Cacao után földúton megyünk tovább

A Cosigüinát azonban nem csak Darwin említette útinaplójában. 30 évvel korábban Alexander von Humboldt, német természettudós is írt róla, de ő a vulkánt hatalmas óriásként emlegette, aminek tetején nem ritka a fagy és a hó. 1859-ben nem csak Nicaragua, de az egész Föld történetének egyik legnagyobb kitörését produkálta a Cosigüina, ugyanis a központi kráter beszakadásával a több mint 4000 méter magas vulkán összeomlott. A kitörés állítólag még Jamaikában is eltakarta a Napot, A Föld átlaghőmérséklete pedig 1,5 fokkal csökkent. A tektonikus mozgásoknak hála a Csendes-óceánból apró szigetek emelkedtek ki (ezek ma a Fonseca-öböl szigetei), a Cosigüina pedig a gigakitörés után elnémult, s megmaradt egy 859 méter magas dombnak.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánEgykor több mint 4000 méter magas volt, ma csak 859

Potosí egy nagyon csendes falu, ahová azért érkeznek az emberek, hogy csónakkal El Salvadorba utazzanak. Mi is ezt tervezzük, de a falu egyetlen szállóján, a Hotel Brisasban elveszik tőle a kedvünket, mivel a menetdíjat 35 dollárra tartják fejenként. Ennyiből ötször megjárjuk szárazföldi úton oda-vissza El Salvadort Honduras érintésével, úgyhogy elvetjük a csónakázós tervet.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánEzekkel a csónakokkal fejenként 35 dollár El Salvador

Viszont ha már itt "magasodik" a Cosigüina, hát úgy döntünk, megmásszuk. Unalmas akácoson keresztül vezet a földút egy tanyáig, ahol egy idős asszony mutat irányt. Ha nem lenne itt az öreglány, soha nem találnánk rá az ösvényre, mivel azt rendesen benőtte a gaz.

 Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkán  Az elején nem nehéz követni az ösvényt

Rancheken át vezet az út komoly kaptató nélkül, majd beérünk egy leégett erdőrészbe, ahol az ösvény össze-vissza kezd kanyarogni. Hiába látszik közelinek a kráter, a kidőlt fák miatt hatalmasat kerülünk, így három órába telik, mire végre megérkezünk a csúcsra vezető kaptatóhoz.

 Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkán  Eri küzd a vulkánnal, háttérben a Fonseca-öböl és Honduras

Összefutunk egy nicaraguai párossal, akik motorral jöttek, mivel Mata de Cacao irányából földút vezet majdnem egész idáig. Nagyon meglepődnek, hogy turistákba botlanak, és hogy Potosí felől közelítettük meg a vulkánt, mivel az eléggé melós.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkán Sok erdő leégett, de azért maradtak még ehhez hasonló ódon csodák

A kilátás a csúcsról zseniális. A Masaya és a Telica krátere is hatalmas volt, de a Cosigüináéba mindkettő ötször beleférne. Innen nézve könnyen elképzelhető, hogy a vulkán egykor 4000 méternél is magasabb volt.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánHatalmas krátertó fogad minket a Cosigüina tetején

Mivel a pár motorral van, letáboroznak a vulkán tetején, nekünk azonban indulnunk kell vissza, nehogy ránk sötétedjen. Sikerül elkevernünk és rátérni a földútra, ami Mata de Cacaóba vezet. Iszonyú hosszú az út, soha nem akar véget érni. Két óra ereszkedés után ranchekbe botlunk, ahol azt mondják, még legalább két óra gyaloglás a főút. 

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkán

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánNem sok élőlény maradt az erdőtüzek után, de mérgeshernyóból van elég

Kicsit lejjebb lövésekre leszünk figyelmesek. Egy iguánákra vadászó család az, büszkén mutatják a zsákmányt. Nicaragua ezen részén nagyon kevés a vad, pont amiatt, hogy a rancherók előszeretettel lövöldöznek söréttel mindenre, ami mozog. Szomorú látvány, főleg annak tudatában, hogy egyáltalán nincsenek rászorulva az amúgy roppant ízletes gyíkhúsra.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánSikeres volt a vadászat

A vizünk elfogyott, kajánk pedig nem is volt. Nem gondoltuk volna, hogy ennyit fogunk ma gyalogolni, s a végét még mindig nem látjuk. Feltűnik az úton egy latin herceg fehér lovon. Megáll Eri mellett, s látván, hogy fogytán az ereje, felajánlja, kilovagol vele. Mit képzel magáról ez a kókler? Ha lenne erőm és bátorságom, ketté vágnám. Azonban egyik sincs, így fátyolos szemmel pislogok Erire abban reménykedve, nem hagy magamra egy jóképű jöttment miatt. Nem teszi, de cserébe még vagy másfél órán át hallgathatom, hogy miattam szomjazik.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánSzegény Eri miattam szomjazik

Délután 4-re érünk ki az úthoz. Öt órája egy kortyot sem ittunk, a halálunkon vagyunk. Szerencsére nyitva a bolt, így sikerül megmenekülnünk, de az igazi boldogságot az jelenti, mikor befut a busz, ami Potosíba megy.

Nicaragua Chinandega Cosigüina-vulkánEhhez hasonló ranchek láthatók a Cosigüina oldalában

A szállónkon már aggódott értünk a házinéni, mert nem tudta, hová lettünk. Főz nekünk spagettit, ami után bezuhanunk az ágyba. Két hét alatt négy vulkánt másztunk meg, de ez volt a legizzasztóbb. Nem baj, akkor is megérte...  

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Őrültségnek tűnhet egy alig pár napja kitört vulkánt megmászni, de egyáltalán nem bánjuk, hogy nekimentünk a Telicának. Kevés szebb tűzhányón jártunk eddig, s bár lávát nem láttunk, ez a nap mégis felejthetetlen marad.

Leónban az ember két dolgot csinálhat: bulizhat és vulkánt mászhat. Inni akárhol lehet, így az utóbbit választjuk, csak nem igazán tudjuk, hogyan fogjunk neki. 

A legtöbb hátizsákos a közeli Cerro Negrót célozza meg, ami egy egészen apró tűzhányó, ráadásul nem is annyira látványos. Ami miatt a többségnek mégis erre a vulkánra esik a választása, az az adrenalin, amit akkor érez az ember, mikor a vulkán oldalában deszkára feküdve nekiindul a lejtőnek. Többször nyeltünk már homokot ilyen kalandok során, így egyáltalán nem fűlik hozzá a fogunk, meg amúgy sem szívesen fizetünk ki kettőnkre 50 dollárt azért, hogy deszkán szelfizgető gringókat bámuljunk egész nap.

Még első, Leónban töltött éjszakánk idején hallottuk, hogy néhány napja kitört a Telica. Ilyen esetben a hatóságok le szokták zárni a csúcsra vezető ösvényeket, de ez Nicaragua, ahol az ilyesmire nincs pénz. Ez a mi nagy szerencsénk, ugyanis aktív vulkánt ezidáig csak Guatemalában sikerült másznunk, s most itt az újabb lehetőség. A baj csak az, hogy sehol nem találunk infót arról, milyen irányból érdemes nekimenni a csúcsnak, s hogy miként jutunk egyáltalán közel a tűzhányóhoz.

A recepciós csaj egyik barátja ment meg minket, aki néhány éve pár cimborájával megmászta a Telicát.

- Menjetek busszal Quimaráig és szálljatok le a hídnál. Másszatok le a folyómederbe és sétáljatok addig, amíg keresztbe nem lesz egy drótkerítés. Ott forduljatok balra és menjetek el a nagy mangófáig. A fa mögött indul felfelé az ösvény, nem lehet eltéveszteni.

Hát már hogy lehetne? Nicaragua ezen részén két dolog állandó: a szögesdrót és a mangófa. Ezekből száz méterenként úgy kb. harmincba botlik bele az ember, nyilván könnyedén rátalálunk pont arra a drótra és fára, amiről a srác mesél. Mindenesetre megpróbálok a google maps és a fiú által elmondottak alapján összehozni egy térképet, hátha segít.

Másnap kora hajnalban már a buszon ülünk. Quimarát (ami nem falu, hanem maga a híd) kb. harminc perc alatt érjük el. A srác instrukciói alapján lemászunk a kiszáradt folyó medrébe és elindulunk a hegyek irányába. 

Nicaragua León Telica-vulkánQuimara nem egy település, hanem egy híd

Egy jó ideig még nem látjuk magunk előtt a Telicát, de ez egyáltalán nem zavaró, mivel a rengeteg körülöttünk röpdöső motmot teljesen lefoglalja a figyelmünket.

Nicaragua León Telica-vulkánGyönyörűek a motmotok

Jó negyven perc baktatás után megpillantjuk a medren átívelő szöges drótot. A gond az, hogy ezen a részen a folyó több ágra szakad, így a szigetek között bóklászva elég nehezen lelünk rá az ösvényre, ami a Telica felé fordul. Végül csak rátalálunk, ami azonban csak az első pár száz méteren ösvény, később egy mély mederré alakul. Vélhetően a láva elvezetésére mélyítették ki ennyire, láttunk már ilyet máshol is, pl. Ecuadorban a Tungurahuánál.

Nicaragua León Telica-vulkánAmíg nincs benne láva, ösvénynek is jó

A környéket tüskés bozót és akácliget borítja, no meg számtalan mangófa, aminek hála fogalmunk nincs, merre tovább. Leónban a srác azt mondta, az út a csúcsra egy ilyen fa mögül indul, de mégis melyik mögül? Az ösvény egyszercsak elhal a dzsindzsában. Unalmasan legelésző marhák bárgyún néznek ránk, mi pedig forgolódunk, merre is tovább.

Nicaragua León Telica-vulkánBozótevő tehén

Hihetetlen, de a semmiből előbukkan egy ranchero. Épp a teheneit hajtja le a hegyről.

- Az ösvény nem erre van - tudatja velünk, amire már mi is rájöttünk egy ideje.
- Nekünk azt mondták, egy nagy mangófát kell keresnünk. De itt annyi mangófa van, fogalmunk nincs melyik az.
- Odébb van az még. Kövessenek, visszairányítom magukat az ösvényre.

Követjük a fickót keresztül a bozóton egy kanyon széléig.

Nicaragua León Telica-vulkánBarátunk lóháton töri nekünk az utat

- Itt menjenek le, a túloldalon fel, majd a szögesdrót mentén sétáljanak tovább. Tíz perc és ismét az ösvényen lesznek. Na, jó utat! - azzal visszafordul a marháihoz.

Nem hazudott a fickó. Tíz perc múlva nem csak az ösvényt, a mangófát is megpillantjuk, ami tényleg egészen jól látható innen. Az árnyékában néhány fehér srác ücsörög, a vezetőjük épp bőszen magyaráz nekik valamit, úgyhogy csak intünk és megyünk tovább.

Nicaragua León Telica-vulkánMessze van még a csúcs

A mangófánál meredek kaptató kezdődik. Nagy a meleg, így durván belassulunk. Fél órán belül utolérnek minket a srácok, akik - mint utóbb kiderül - quetzaltrekkerek. A Quetzaltrekkers nevű vállalkozás Nicaragua mellett Guatemalában van jelen, főként vulkántúrákat szerveznek önkéntes vezetők segítségével. Ezek a srácok azért másszák most a Telicát, hogy megtudják, mennyire maradt járható az ösvény a kitörés után. Mint minden ilyen csapat, ők is kutyával másznak, mivel azok előre megérzik a vulkánkitörést. Ha hirtelen elindul az eb lefelé, jobb elkezdeni szaladni. Ezúttal a jófejnek esze ágában sincs visszafordulni, így mi is nyugodtan folytatjuk az utunkat.

A srácok lehagynak minket, így egy semmi közepén álló kapuhoz érve kicsit elbizonytalanodunk. Három irányba indul az ösvény, mi a legmeredekebbet választjuk. Jól döntünk. Csodás kilátás tárul elénk háttérben a Cerro Negróval és a Momotombóval. 

Nicaragua León Telica-vulkánHáttérben feltűnik a Cerro Negro és a Momotombo

Az akácos miatt már egy jó ideje nem láttuk a Telicát, de nem sokkal később végre megpillantjuk a vulkáni kúpot és a gigantikus méretű krátert. Egy mezőn kell átvágjunk, amin lovak legelésznek nagy békében. A mezőn mindenfelé hatalmas, fekete kősziklák láthatók, amiket pár nappal ezelőtt köpött ki magából a tűzhányó. Még melegek.

Nicaragua León Telica-vulkánHatalmas a Telica krátere

A mezőtől már csak negyed óra a kráter, aminek a szélén a quetzaltrekkerek bőszen fotózkodnak. Bár füstöl a Telica, nem tűnik túl haragosnak. A kráter jó száz méter mély, s bár nincs akkora, mint a Masayáé volt, a morajlásával félelmetesebbnek hat. 

Nicaragua León Telica-vulkánKutyával kell vulkánt mászni, akkor nem lehet gond

- Egy kicsit lejjebb van egy denevérbarlang - közli velünk a csapat vezetője, egy amerikai csaj - Ha gondoljátok...

Hogyne gondolnánk? Fotózkodunk mi is egy sort a kráternél, majd utánuk megyünk.

Nicaragua León Telica-vulkán    Mi a Telica kráterénél

Ez az ösvény nehezen követhető, mert a kitörés miatt került rá egy nagy adag hamu, de végül nekünk is sikerül rátalálnunk a barlangra. Odabenn több ezer denevér zajong, s mivel a járat szűk, szinte megérintenek minket a szárnyaikkal. Erinek egy idő után sok lesz, én viszont egész a járat végéig merészkedek. Hihetetlen élmény ez a barlang, még a venezuelai Guácharo-barlangnál is jobb.

Nicaragua León Telica-vulkánEri a barlang bejáratánál

Kilépve a járatból a San Cristóbal-vulkán mögött hatalmas viharfelhőket pillantunk meg, amik vészjóslóan közelítenek a Telica felé. Így szokott ez lenni aktív tűzhányók esetében, mármint hogy a vulkán mágneses tere bevonzza a zivatarfelhőket.

Nicaragua León Telica-vulkánJófejek csüngenek a plafonon

Gyors léptekben kezdünk ereszkedni, de az esőt nem ússzuk meg. A villámokat azonban igen, amik bőszen csapkodnak bele a Telica csúcsába, de ezt a csodát már a mangófától nézzük végig. A quetzaltrekkeres srácok itt hátramaradnak, mivel értük privát kocsi jön késő délután, nekünk viszont buszt kell fognunk vissza Leónba.

Bár az utolsó tíz percben eláll az eső, így is rommá ázva szállunk fel a tömött buszra. Hosszú, fárasztó nap volt, de egyáltalán nem bánjuk, hogy a Telicát választottuk, és nem a Cerro Negrót. Eddig ez volt a leghangulatosabb vulkántúránk itt, Nicaraguában.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

2 Komment

Leónt szeretik Granadához hasonlítani, pedig semmi értelme nincs. Hiába alapították ugyanabban az évben a két várost, a történetük elvált egymástól. Amíg Granadába évszázadokon át ömlött a pénz, addig León az életbenmaradásáért küzdött. És küzd most is. Nem néz ki jól, de pont ettől nagyon szerethető város.

Managuából az út Leónba másfél órán át tart egy végtelenül unalmas, kiégett tájon keresztül. Ritkán alszom be napközben buszon, mert szeretek nézelődni, de most folyton lecsuklik a fejem. Hirtelen arra riadok, hogy hatalmas a tülkölés - megérkeztünk Leónba.

A buszok a piacon állnak meg, ahonnan kikeveredni egy rémálom. Szekerek, caponerák (nicaraguai riksák), mototaxik és milliónyi árus kerülgetik egymást, közben a buszok forgolódnak jobbra-balra szüntelen dudálás közepette. Jó negyed óra, mire kievickélünk a sűrűjéből és León nyugodtabb, belvárosi utcáira tévedünk.

Nicaragua LeónCaponerák okoznak dugót

Leónt Granadához hasonlóan ellepték a turisták, de amíg a tó partján fekvő várost a jobb módú külföldiek lakják be, addig Leónt a mulatni vágyó hátizsákosok és a tengertől kicsit elszakadó szörfösök, aminek köszönhetően a legtöbb szálló eléggé lepukkant. Nem akarunk parti hostelben kikötni, így inkább a belváros szélén kutakodunk. Sikerül rábukkannunk egy csendes helyre, ahol csak néhány karkötő fonogató argentin héderel.

Nicaragua LeónLeónban sincs hiány színes házakból

León évszázadokon keresztül bámulta Granada hátát, mindig egy lépés lemaradásban volt. A különbség most is szembetűnő. Amíg a királyi várost a mostani kormány szépen rendbehozta, addig mintha Leónról megfeledkezett volna. Az utcák rendezetlenek, a legtöbb épület omladozik, ha jó fej akarok lenni, akkor azt mondom, León megmaradt patinás városnak. Valószínűleg pont ezért választották a hátizsákosok központjuknak. Itt nyugodtan lehet aljasodni, utcán hányni, senkinek nem szúr szemet.

Nicaragua León Sok templom, köztük a San Juan is, eléggé romos

Az, hogy a városra nagy ívben tesz a vezetés, ebben a formában nem igaz. A főtéren álló katedrálist (ami egyébként a legnagyobb Közép-Amerikában) éppen itt létünkkor gondolják úgy, hogy renoválni kellene, úgyhogy szépen körbetekerték egy nagy, kék lepedővel.

Nicaragua LeónMekkora mázlink van Közép-Amerika legnagyobb katedrálisával!

A tőle egy sarokra található La Merced az egyetlen templom Leónban, amit sikerült renoválni, a többi azonban tényleg lepukkant állapotban van. 

Nicaragua León     A La Merced templomot sikerült renoválni

A Recollecciónt is jobb éjszaka fotózni, akkor kevésbé látszik rajta, hogy lassan összedől. Kár értük, ahogy az egész városért kár, mert szerintem jobb a hangulata, mint Granadának volt. Mintha itt jobban ki akarnák szolgálni a turistákat. Rengeteg a bár, az étterem, és egészen divatos street food helyek is nyíltak az elmúlt években.

Nicaragua LeónÉjszaka igazán mutatós a Recolección

A várost Granadával együtt, 1524-ben alapították a spanyolok, de nem itt, hanem innen kb. 30 kilométerre, a Momotombo-vulkán lábánál. Egészen 1610-ig ott is állt, de az állandó földrengések és vulkánkitörések miatt végül ideköltöztek és újralapították Leónt. Az egykor volt várost nem hogy elhagyták, el is felejtették, végül csak 1960-ban sikerült a régészeknek kiásniuk a hamu mélyéről.

Másnap buszra szállunk és felkeressük a 2000 óta Világörökségnek számító León Viejót. Az ember azt hinné, egy ilyen jelentős feltáráshoz könnyű eljutni, de nem így van. Az első busszal egy La Paz nevű porfaluban kötünk ki, ahol át kell szálljunk egy Puerto Momotombóba induló másik csotrogányra. Aszfaltút az nincs, úgyhogy nyeljük a port rendesen, amíg be nem futunk a Xolotlán-tó északi partján fekvő koszfészekbe.

Nicaragua León   La Paz központja a buszforduló

Az első dolog, amibe belebotlunk, egy ősrégi UAZ. Nyilván a hidegháborús korból maradt hátra, s mint olyat, nagy gonddal óvnak a helyiek. A falvakban még emlékeznek a Somoza-diktatúra, majd a Reagen-kormány kegyetlenkedéseire, így mindenre, ami a szovjetekhez köthető, mély romantikával tekintenek.

Nicaragua LeónPuerto Momotombóban megállt az élet

A régészeti park a falu határában található. Egy lélek nincs az utcákon, csak néhány kecskét látunk legelészni és kutyát a porban fetrengeni. A bejáratnál aztán belebotlunk az első emberbe, a jegyszedőbe, aki öt dollárt kér fejenként. Hogy miért amerikai pénznemben szedik be a belépőt, az ördög tudja, de Nicaraguában szinte mindenhol ez a divat.

Hogy milyen a park? Olyan, mint Budán az Aquincum, csak oszd el kettővel. Kizárólag az épületek alapjai látszanak, azokat is a legtöbb helyen gondosan körbebetonozták, nehogy az idő vasfoga továbbrágja. 

Nicaragua LeónLeón Viejo bár a Világörökség része, nem nagy szám

Mindegyik épületegyüttes elé kiírják, mi volt pontosan, de az igazat megvallva, nehéz elképzelni, hogy itt valaha emberek éltek. Az egész parkban a legizgalmasabb az a több száz motmot, ami egyébként Nicaragua jelképének számít.

Nicaragua LeónNicaragua nemzeti madara, a motmot

Felérünk egy domtetőre, ahonnan remek kilátás nyílik a Xolotlán-tóra valamint a Momotombo-vulkánra. Ez a majd 1300 méteres, szinte tökéletes kúpformájú tűzhányó volt az, ami 30 kilométerrel odébb költöztette Leónt és nyelte el a hátrahagyott települést. 

Nicaragua LeónPanorámakép a Momomtombo-vulkánról

Annyira megtetszik nekünk a látvány, hogy lesétálunk a tópartra, ahol belebotlunk néhány halászba. Nincs nagy fogás, de azért szekérrel jön a zsákmányért az egyikük felesége és fia. Az egész olyan, mintha 1610-ben megállt volna az élet. A legmodernebb dolog a fauban tényleg az az UAZ, ami magányosan ácsorog a poros út szélén.

Nicaragua LeónÉletkép Puerto Momotombóból

Ha az ember Leónba látogat, általában megmászik egy vulkánt. Adná magát a Momotombo, de éppen csendes, így nem tűnik túl izgalmasnak. Nem úgy a Telica, ami tegnapelőtt tört ki és állítólag azóta is füstöl. Visszatérünk hát Leónba, hogy másnap nekiinduljunk a hegyeknek. No, de ez már egy másik történet...

Nicaragua LeónLeónt ez a vulkán ítélte "menekülésre"

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Managua

A legjobb, amit egy turista Managuában tehet, hogy buszt cserél - írják az útikönyvek. Kevés csúnyább és jelentéktelenebb főváros van a nicaraguainál, mi mégis szántunk rá egy teljes napot annak ellenére, hogy sok szép emlékem nincsen róla a múltból. Managua most is csúnya város, de azért sokat változott. Ezúttal legalább nem akartak minket kirabolni.

2006-ban egyszer már jártam Managuában, ráadásul azonnal sikerült három napot eltöltenem benne, mivel egy ronda láz levert a lábamról. A szállóm a Tica Bus szomszédságában volt, az egyetlen helyen, amit külföldi hátizsákosoknak ajánlottak. 

Mikor jobban lettem, nekiindultam a városnak, de minden sarkon megállítottak, hogy azonnal forduljak vissza, mert a belváros felé egészen biztosan ki-, rosszabb esetben pedig elrabolnak. Amikor öt percen belül az ötödik helyi is amiatt tartóztatott fel, hogy ezt tudassa velem, azt mondtam, fenébe az egésszel, visszamegyek a szállóra. 

A recepciós azt ajánlotta, ha látni akarom a belvárost, akkor fogjak taxit, a sofőrrel pedig beszéljem meg, hogy várjon meg, amíg körbesétálom a környéket. Csak annyi pénzt vigyek magammal, amennyi feltétlen muszáj, mert Managua tényleg nagyon veszélyes. Ja, és hogy senkivel ne álljak szóba.

Nem értettem ezt a nagy elővigyázatosságot, de hallgattam a tanácsra, így 50 córdobával a zsebemben kiléptem az utcára, és leintettem egy taxit. 

- A katedrálishoz szeretnék eljutni. Mennyi lesz? - kérdeztem a sofőrtől.
- 25 córdoba.
- És ha megvár, majd visszahoz?
- Mennyi időt marad?
- Tíz percet.
- Ha csak tíz percet, akkor 50 córdoba.

Remek, pont ennyi volt nálam. Furcsa volt, hogy tök más irányba kanyarodott a sofőr, mint én gyalog indultam, de úgy gondoltam, tud egy rövidebb utat. Tíz perc kocsikázás után megálltunk egy ronda betonépületnél, sofőröm pedig szólt, hogy megérkeztünk.

  Nicaragua Managua   A managuai új katedrális (fotó: Frédéric Eveno)

- Ez lenne a katedrális? - kérdeztem.
- Ez az új katedrális. Megvárjam?
- De hát itt nincs semmi. Ez egy ronda placc. Hol van a főtér és az öreg
katedrális?
- A főtér? Az lent van a tóparton.

Ha levitettem volna magamat a partra újabb 25 córdobáért, akkor nem maradt volna pénzem a visszaútra, így elhajtottam a sofőrt és úgy döntöttem, teszek a figyelmeztetésre, lesétálok a főtérre. Végülis mindössze 25 córdoba volt nálam, amit ha elvisznek, hát Istenem.

Managua Nicaragua függetlenségének kikiáltásáig egy apró falu volt, fővárossá csak akkor vált, amikor William Walker amerikai kalandor 1857-ben a magánhadseregével lerombolta Granadát. Mivel a városnak nem volt múltja, ezért össze-vissza épült, ráadásul 1876-ban és 1885-ben elöntötte az árvíz, 1931-ben elpusztította egy földrengés, majd 1936-ban leégett. Még a 19.századi épületekből sem maradt semmi, így a Somoza család szabadon építhette újjá Managuát. Hogy Anastazio Somoza, majd később diktátor fiai biztonságban tudják magukat, Nicaragua pénzét a főváros fejlesztésébe ölték, széles sugárutakat, ronda irodaépületeket építve teljesen értelmetlen helyeken.

1972-ben újabb földrengés rázta meg Nicaraguát, aminek köszönhetően az ország lakosságának közel negyede hontalanná vált. Ezek az emberek többnyire Managua beépítetlen részeiben leltek menedékre, veszélyes gettókat kialakítva. Ezek a barriók máig léteznek, pont az új katedrális és az óváros között, ahol én éppen sétálni kezdtem.

Húsz perc után betévedtem egy olyan utcába, ahol az összes épületet szögesdrót vette körül, a házakból pedig folyton azt kiabálták felém, hogy "Gringó! Dobj ide egy dollárt!". Egyszercsak az egyik sarkon befordult három enyhén illuminált alak, s amint megpillantottak, kést rántottak.

- Gringó! Azonnal add ide a pénzedet - szólítottak fel.

Nem fagytam le, mivel röhejes volt az egész szitu. Három részeg haramia tényleg el akarja vinni a 25 córdobámat? Dehát ennyiből még sört sem tudnak maguknak venni.

- Nincs nálam, csak 25 córdoba. Azt odaadhatom, viszont gringó nem vagyok - szóltam vissza az amúgy nem túl félelmetes fickóknak.
- Mi az, hogy nem vagy gringó? És mi az, hogy csak 25 córdoba van nálad? A gringók gazdagok, sokkal több pénzük van - értetlenkedtek.
- Magyar vagyok, és mi magyarok utáljuk a gringókat - vetettem oda köpve egyet a földre.
- Add ide a tárcád - vették fenyegetőre a hangnemet.

Átnyújtottam, benne mind a 25 córdobámmal. Átkutatták, majd eltették a kést, és vakarni kezdték a fejüket.

- Ebben tényleg csak 25 córdoba van. És Te tényleg nem vagy gringó? - értetlenkedtek.
- Nem ám! Azok szemét amerikaiak, rühellem őket - hazudtam a képükbe.
- Fenébe az egésszel - nyújtotta vissza a tárcámat az egyik - Jó fejnek tűnsz. Gyere velünk sörözni, meghívunk.

Megköszöntem a felajánlást, de nem akartam a terhükre lenni, úgyhogy egy kézfogás után búcsút intettünk egymásnak. Ők a kocsma, én pedig a tópart felé vettem az irányt.

  Nicaragua Managua   A Xolotlán-tó partjáról feltűnik a közeli Chiltepe-félsziget

Jó egy órás séta után végül megérkeztem az óvárosba. Hihetetlenül lepukkant volt minden, az öreg katedrális ablakai kitörve, a repedező aszfalt réseiből méter magas gaz nőtt ki. Egy taxis ácsorgott az út szélén, amint meglátott, megszólított.

- Ne menj közel a templomhoz! Banditák vannak benne. Ha észervesznek, tuti, hogy rád lőnek. Ha segítség kell, itt vagyok.

2006-ban Managua központja úgy nézett ki, mintha atombomba robbant volna benne. Mivel mindenki a banditákkal riogatott, ráadásul fél órával korábban ki akartak rabolni, nem éreztem úgy, hogy tovább kéne időznöm a belvárosban. Végül a megmaradt 25 córdobámból visszataxiztam a szállómra, s másnap elhagytam a fővárost.

  Nicaragua Managua   A II. János Pál tér még most is rosszul néz ki

Ezzel az emlékkel érkezem vissza Managuába, ezúttal Erivel. Nem tervezünk sokáig maradni, ezért a déli buszpályaudvar környékén keresünk szállást, sikertelenül. Managua valószínűleg az egyetlen főváros a világon, ahol nincs hotel a terminál környékén, így fél óra céltalan bóklászás után fogunk egy taxit, és elvitetjük magunkat a Tica Bus állomásához. 

Nem emlékszem, hogy anno hol szálltam meg, de ez nem is fontos. Itt legalább vannak hospedajék, még ha szakadt is az összes. 400 córdobáért sikerül kivennünk egy iszonyatos kuplerájban egy szörnyen retkes szobát, ahol egy éjszaka több csótány fordul meg, mint magyar egész Nicaraguában egy év alatt. A szálló tulaja egy igénytelen öregúr, aki atlétában, fogpiszkálóval a szájában fetreng az utcára kitolt hintaszékében. Mikor arról kérdezzük, biztonságos-e lesétálni az óvárosba, csak kinyújtja a kezét és mutatja az irányt. Ezt úgy vesszük, hogy biztonságos, úgyhogy lebaktatunk a Xolotlán-tó partjára.

Ezúttal senki nem akar minket kirabolni, az Avenida Bolívar pedig egész szépen megújult. Az út szélén sárga, vasból készült, fát ábrázoló installációk sorakoznak, amiknek ágai spirálban végződnek. Állítólag Gustav Klimt életfáit ábrázolják, amiket a 20. század elején a szandinisták jelképükké választottak. Hogy Klimt családjától kértek-e engedélyt a szimbólum felhasználására, nem tudom, de az biztos, hogy darabja 25 000 dollárjába került az államnak. Az egész projektre 3,3 millió dollárt költött a kormány, ami nem kevés pénz, ráadásul teljesen felesleges kiadás.

 Nicaragua Managua  3,3 millió dollárért cserébe közel száz ilyen spirálfát állítottak fel Managuában

A legszebb, hogy a sugárút végén elhelyeztek egy hatalmas Hugo Chávez képet, arról bíztatva a venezuelai népet, hogy Nicaragua a barátjuk.

Nicaragua ManaguaOrosz busz, Hugo Chávez - éljen a szocializmus!

A főtér megújult és megtelt élettel. A Kultúra és Elnöki Palotát szépen renoválták, a katedrális azonban ugyanolyan elhanyagolt, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. Banditák már nincsenek benne, de az ablakok ugyanúgy ki vannak törve, a kereszt az egyik torony tetejéről pedig továbbra is hiányzik. Mintha a templom emléket emelne az 1980-as évek vérengzéseinek. Merthogy ez az évtized Nicaragua történelmének az egyik legnagyobb szégyene, amit megköszönhetünk a nagypolitika kisstílű játékának.

Nicaragua ManaguaManagua katedrálisa ötödik évtizede áll így

A történet 1937-ben kezdődött, amikor is amerikai támogatással hatalomra került az az Anastasio Somoza, akiről az akkori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt csak annyit mondott: "Somoza may be a son of a bitch, but he's our son of a bitch", ami szabad fordításban kb. annyit tesz: "Somoza lehet, hogy egy faszszopó, de a mi faszszopónk". Amerikának azért volt szüksége a Somozákra, hogy garantálják a banántermelés biztonságát és a profit Egyesült Államokba való áramlását. 

A Somoza család 40 éven át vezette Nicaraguát úgy, ahogy az amerikaiak fütyültek, bár az utolsó évtized már nekik is sok volt. Anastazio Somoza kisebbik fiát, Anastazio Somoza Debaylét (aki 1947-ben, mindössze 22 évesen a Nemzeti Gárda főparancsnoka lett) apja és fivére után 1967-ben elnökké választották. Apja sem volt egyszerű ember, de ő még rajta is túltett. Például nyíltan vállalta, hogy nem akar az oktatásra költeni, mert a népnek nem kell tudnia sem írni, sem olvasni. Állítólag az 1970-es években Nicaragua lakosságának több mint fele volt analfabéta.

  Nicaragua Managua   A Kultúra Palota Somoza idején nem a kultúráról szólt

1972-ben hatalmas földrengés rázta meg Nicaraguát, romba döntve a fővárost és megölve közel 20 000 embert. Nemzetközi szervezetek segélyt küldtek az országnak, amit Somoza nemes egyszerűséggel elsikkasztott, a gyógyszereket pedig eladta a nemzetközi piacon. Az óváros és a katedrális felújítására sem maradt pénz.

Az ilyen allűröknek köszönhetően megerősödött a több mint 30 éve ellenzéki szerepbe süllyedt szandinista párt, az FSLN, akik gerillaakciókkal próbálták gyengíteni Somozát. Az elnök azonban ekkor még élvezte az amerikaiak támogatását, akik fegyvereket és nem kevés pénzt küldtek a vezetésnek, hogy a rendet fenntartsák, valamint felszámolják a szovjetbarát gócokat. A Szovjetuniónak sem kellett több... Már az 1960-as évektől kezdve támogatott gerillaszervezeteket (elég csak a kolumbiai FARC-ra gondolni), így nem telt sok időbe, hogy felfegyverezzék az FSLN partizánjait.

Somoza korrupt és könyörtelen politikájából az 1970-es évek végére mindenkinek elege lett, az amerikai elnök, Jimmy Carter emberi jogok megsértésére hivatkozva megvonta Nicaraguától a támogatást. Ez kapóra jött a szandinistáknak, akik bevonultak Managuába, foglyul ejtettek 2000 állami alkalmazottat, köztük kormánypárti politikusokat, és követelték Somoza távozását. Ez végül 1979-ben be is következett, a diktátor először Hondurasba menekült, majd onnan Paraguayba, magával víve Nicaragua kincstárának teljes vagyonát. Egy évvel később a szandinista titkosszolgálat hét tagja Asunciónban egy akció során végzett a korábbi elnökkel.

Nicaragua ManaguaAnastazio Somoza Debayle Közép-Amerika egyik legnagyobb gazembere volt

Nicaragua elnökének Daniel Ortegát választották, aki azonban nem nyugodhatott meg Somoza halálával. 1981-ben az a Ronald Reagen lett az Egyesült Államok elnöke, aki szívből utálta a kommunistákat, így szerte Közép-Amerikában támogatta a baloldali kormányok elleni akciókat. Guatemalában, El Salvadorban és Nicaraguában is pénzelte a kontrákat, akik a kommunista eszmék terjedése ellen léptek fel. Állítólag  a kontrákat a CIA képezte ki, a támogatásra szánt pénzt Reagen pedig az iraki-iráni háborúban eladott fegyverekből teremtette elő. 

Daniel Ortegát egy ideig még pénzelték a szovjetek, de ahogy gyengült a Szovjetunió, úgy vált egyre ingoványosabbá a talaj a szandinista vezetés lába alatt. 1985-ben a költségvetés több mint fele ment el fegyverkezésre, s ez az arány továbbnőtt volna, ha nincs az Irangate-botrány, amiből kitudódott az amerikai kormány ténykedése. Ezután kénytelenek voltak felhagyni a kontrák támogatásával, ráadásul Nicaragua beperelte az Egyesült Államokat a Nemzetközi Bíróságon, ahol 17 milliárd dollár büntetés megfizetésére kötelezték őket, amit persze a mai napig nem teljesítettek

Daniel Ortega megkezdte a kontrák felszámolását. A partizánok a Moszkító-part őserdei falvaiba menekültek vissza, amire a külvilágnak nem volt rálátása. A szandinista vezetés a következő néhány évben megtorló csapásokat mért a vidékre, falvakat égetett fel, tízezreket börtönzött be. Végül békét csak 1989-ben sikerült kötnie a feleknek, 1990-ben pedig Daniel Ortega elvesztette a választásokat.

Nicaragua ManaguaDaniel Ortega ma keresztény, szocialista és szolidáris

2006-ban tért vissza az elnöki poziícióba az egykor szovjetbarát kommunista vezető, de ekkor már a kereszténységet és a szolidáritást tűzte a zászlajára. Mai napig ő Nicaragua elnöke, és továbbra sem barátja az amerikaiaknak. A nép rég elfelejtette, mi is történt 1986 és 1989 között. Pedig ott van az emléke a fővárosban. A régi katedrális az, a letört kereszttel a tetején.

Nicaragua ManaguaManagua régi katedrálisa emléket állít a múltnak

A keresztet bámuljuk, miközben egy-egy adag bahót (sült kecskehús zöldséggel és yukkával) falatozunk a főtér egyik evőjében, miközben gyerekek futkároznak Klimt életfájának az árnyékában. Managua sokat változott az elmúlt tíz évben. Nagyon sokat...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)