Granada gyönyörű, de a környéke még rajta is túltesz. Megmásztuk a Mombacho-vulkánt, végigtúráztunk a Masaya kráterén, majd pupusáztunk egyet az Apoyo-lagúna partján. Soha rosszabb két napot!

A Mombacho-vulkánt nem megmászni olyan, mintha Nápolyban az ember legyintene a Vezúvra. Mivel a hegy a város összes pontjáról látható, ezért a nap minden percében érezzük a hívószavát. Egyik reggel összekapjuk magunkat, és felülünk egy buszra, ami a vulkánt körülvevő nemzeti park bejáratához visz. A belépő fejenként 5 dollár, aminek kifizetése után a helyi iroda egyik parkőre felettébb lelkiismeretesen elmagyarázza, merre kell menjünk. Azt is hozzáteszi, hogy ha nem akarunk felgyalogolni az 1344 méter magasan lévő kráterig, fejenként 20 dollárért ülő alkalmatosságokkal ellátott teherautóra pattanhatunk, ami egész nap fel-le furikázza a turistákat az egyébként végig leaszfaltozott úton. 40 dollár egy kicsit pofátlan összeg két emberre a röpke öt kilométeres útért, úgyhogy a gyaloglás mellett döntünk.

Másfél órás, kimerítő, különösen meredek kaptató vezet a hegy tetejére, de egy percig nem bánjuk a kirándulást. Látunk sok szép madarat és egy bőgőmajom családot, amint épp elfogyasztják a reggelijüket az egyik fa tetején.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóTesók heverésznek a faágon

A csúcson kellemesen hűvös idő fogad minket. A visitor centerben újabb útbaigazítás vár ránk, mely során megtudjuk, hogy három ösvényen lehet végigmenni, de ezek közül kettő csak helyi vezetővel látogatható, amiért pluszban kéne fizetni, nem is keveset, úgyhogy hanyagoljuk őket. A kráter körüli ösvény szerencsére szabadon járható, ezért arra vesszük az irányt.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóNagyon hangulatos a kráter körüli ösvény

Az ösvény egy jó darabon követi a kráter sűrű növényzettel borított szegélyét. A Mombacho már nem aktív vulkán, utoljára 1570-ben tört ki, a kráterének belsejét azóta benőtte a trópusi erdő, amiből most minden irányban majmok vidám kurjongatása hallatszik.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóIlyen gombatelepek nőnek mindenhol az erdőben

A körtúra legizgalmasabb része az a bazalt kanyon, ami bár nagyon műnek tűnik, állítólag természetes eredetű.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóEndre a kanyonban

Alig érünk át a folyosón, mikor egy parkőr jön velünk szemben, kezében egy furcsa kinézetű gyíkkal.

- Ez a szalamandra csak itt él, a nemzeti park jelképe - okoskodik.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertó   Ez a jófej a Mombacho jelképe

Engedi, hogy lefotózzuk, majd útba igazít minket, merre találjuk a kilátót, ahonnan állítólag belátni a Nicaragua-tavat. Mázlink van. Bár a Mombacho gyakran beködösödik, ma mégis gyönyörű, tiszta időnk van, így rálátunk arra a csodás szigetvilágra, aminek parányi földdarabkáit a tűzhányó egy korábbi kitörése során hozott létre.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóElég jó a kilátás a Mombachóról

A kilátótól néhány méternyire, az erdő belsejében bukkanunk rá egy magából elviselhetetlenül erős kénszagot árasztó fumarolára. Bóklászunk még egy kicsit a vulkán tetején, amit szűk, egy órás séta követ lefelé. Menet közben kolibriket és egy lajhárt is látunk, bár ez utóbbi csak a hátát mutatja meg.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertó

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóVelük is összefutottunk a Mombachón

Mindkettőnk fantáziáját annyira piszkálják azok a bizonyos Mombacho által "kiköpködött" szigetek, hogy úgy határozunk, visszamegyünk a kikötőbe és keresünk egy csónakost. Ez nem nagy kihívás, hiszen ahogy a kikötőbe érkezünk, azonnal megkörnyékeznek minket a part mentén ringatózó csónakok tulajdonosai. Végül egyikükkel megegyezünk 15 dollárban, majd beugrunk a csónakba és várjuk, hogy a kapitány beindítsa a motort, de csak nem történik semmi. Egyszer csak megjelenik egy másik fickó is a csónakban.

- Nem  baj, ha velünk tart az unokatestvérem? - kérdezi a csónakos.
- Dehogy baj. Jöjjön csak! - nyugtatjuk meg barátunkat.

Erre beszáll egy nő is karján egy gyerekkel, a szoknyája alatt meg még négy másikkal, aztán az anyós még két kölyökkel, az após, az unokahúg, az unokaöccs, a nagynéni, a nagybácsi, annak a szomszédja a feleségével és a kutya annak összes kölykével. Csak pislogunk, nem értjük a dolgot.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóInkább banánt eszem, mint a csónakosokkal alkudozom

- Rokonaim Rivasból, ha nem gond... Szegények. Ugye nem baj, ha velünk tartanak? - kacsint ránk a csónakos.

Elég szolidárisak szoktunk lenni a helyi népekkel, de az mégis csak túlzás, hogy ketten fizetjük húsz ember üdülését. Teszünk nekik egy nagyvonalú javaslatot, hogy kifizetjük a csónak felét, ha már ilyen 2:20 arányban utazunk, de ehhez bezzeg nem fűlik a foguk. Nagyon meglepődnek, amikor nemes egyszerűséggel felpattanunk és kiszállunk a csónakból. Jön az amigózás, amitől Endre agyhúgykövet tud kapni, úgyhogy rendesen kiosztja a csónakost. Persze azonnal megtalál minket a többi pilóta, hogy micsoda arcátlan fráter a kollégájuk, és ők nagyon szívesen elvisznek minket 30 dollárért cserébe. Betelik a pohár, tulajdonképpen elmenekülünk a kikötőből. Hát így nem nézzük meg a szigeteket, de annyi baj legyen! Jövünk mi még ide.

  Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertó   A Mombacho-vulkán a kikötőből fotózva

A vacsorát a szállónktól nem messze álló comedorban szeretnénk elfogyasztani. Tesszük mindezt abban a reményben, hogy jobbat eszünk a szimpla fehér rizzsel kísért sült csirkecombnál, és itt van quesadilla, de a házinéninek sikerül elkészítenie életünk eddigi legrosszabb mexikói kajáját. Csak azért nem bánjuk meg a dolgot, mert a szomszéd asztalnál egy különleges utazó családra leszünk figyelmesek. Fiatal, rémesen sovány, német anyuka, idős, bozontos, kicsit rémisztő külsejű, Costa Rica-i apuka és három, 8-14 év közötti, szakasztott apuka kinézetű lurkó.

Két éve Peruban összefutottunk egy három gyerekes, félig magyar, félig skót házaspárral, akik maguk vállalva gyerekeik tanítását, fél évre hátrahagyták magyarországi otthonukat, hogy beutazzák Dél-Amerikát. Nem sokkal később Panamában egy évek óta utazó kanadai családdal hozott minket össze a sors. A gyerekek mindkét esetben több nyelven beszéltek folyékonyan és a világ legnyitottabb, legbarátságosabb tüneményei voltak, olyan bámulatosan széles látókörrel, amihez sok embernek egy egész élet is kevés.

Lehet hát gyerekekkel utazni, de amit most látok ebben a comedorban, az valami egészen más. Olyan, mintha az össze nem illő hippi pár a gyerekek születése után valahogy beleragadt volna a karkötőfonó utazós nihilbe, ami a független, általában egyedülálló hátizsákosokra jellemző. Joséék négy éve utazgatnak Panama és Mexikó között attól függően, hogy épp hol akadnak több karkötővásárlóra. Amikor a gyerekeket a suliról kérdezzük, az apuka nevetve újságolja, hogy a német kormány bárgyú módon mindent rábíz Costa Ricára, ami viszont épp így tesz a némettel, így felőlük mindenki azt csinál, amit akar. A gyerekek nőnek, mint a gomba, iskolát pedig még sosem láttak belülről. Erősen megkérdőjelezhető, tudnak-e folyékonyan olvasni és írni. Hogy lehet-e gyerekkel hátizsákolni? Láttunk rá jó és rossz példát is. Endrével ebben - egy-két apróságtól eltekintve - nagyjából egyetértünk, így levonjuk a tanulságot és nem indítunk éjszakába nyúló, véget nem érő vitát.

Másnap ismét vulkánmászás a program, ezért a kopár Masaya lábához közlekedő buszra pattanunk fel. A Masaya kisebb a Mombachónál, de a mai napig aktív és mint olyan, merőben különbőzik délkeletre emelkedő, erdővel borított nagytestvérétől.

  Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertó   A park bejárata jó messze van a krátertől

Az írásos feljegyzések szerint az 1620-as évek óta produkál komoly vulkáni tevékenységet, de a legutóbbi 50 évben különösen gyakran mutatta meg, hogy errefelé ő az úr. Gyanítom, hogy ezek közül a legemlékezetesebb eset a 2001. április 23-i volt, amikor hirtelen megnyílt a kráter, és belőle vagy 500 méteres távolságra röpködtek a méteres átmérőjű, izzó sziklák azoknak az autóknak a tetejére, amik alá a kráterhez túrázó, mit sem sejtő turisták rejtőztek. A katasztrófában hihetetlen módon csak egy ember sérült meg.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóMérges gázokat ereget a Masaya-vulkán

Guatemalában a működő vulkánokra csak kutyák kíséretében lehet felmenni. Ez végtelenül egyszerű dolog, az állat megérzi, hogy kitörés közeleg, és egyszerűen nem megy fel. A számos figyelmeztető jel ellenére a nicaraguaiak - számomra érthetetlen okokból - nem alkalmaznak kutyát. Sőt, a legveszedelmesebb dolognak nem a tűzhányó kitörését, hanem az ösvényen garázdálkodó tolvajokat tartják, ezért a nemzeti park bejáratánál óvva intenek minket attól, hogy gyalogosan vágjunk neki az ösvénynek. Ez idáig mind rendben is van, most már csak azt nem értjük, hogy a 100 córdobás belépődíj kifizetése ellenében miért nem szervezik meg a park tolvajmentesítését, és miért nem alkalmaznak felfelé közlekedő buszokat. Szerencsére alig indulunk neki, máris felvesz bennünket egy kanadai páros, így pár perc alatt feltekergünk a lankás úton a most is pöfékelő tűzhányó tetejére.

Hat évvel ezelőtt már jártunk itt, akkor épp húsvét hétfő volt, ezért számomra a mérges gázokat kiengedő vulkán a legemlékezetesebb húsvéti locsolkodásról nevezetes, ahol - miután kimerülten felértünk a kráterhez - Endre győzelmi mámortól megittasodva nyakon öntött egy palack vízzel. Hogy utána egész nap mit ivott, arra már nem emlékszem.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóMászom fel a régebbi kráterhez

A mérgező füstből olykor előtűnő élettelen, kopár környezet azóta semmit nem változott. A tűzokádó tetején azonban nem csak egy kráter van, a szomszédságában egy füves pusztával borított régebbi nagy mélyedés is húzódik. Elég izzasztó a kaptató, de a végén mesés kilátásban van részünk; feltűnik a háttérben a Mombacho-vulkán és a Masaya-lagúna is.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóEndre pózol a Mombachoval és a Masaya-lagúnával a háttérben

Miután körbejártuk mindkét krátert, lefelé indulunk. Egy George nevű amerikai srác fuvaroz le bennünket, aki egy árva szót nem beszél spanyolul. Azt mondja, a haverjával jöttek egy hétre Nicaraguába, de a cimborának három nap után elege lett Managuából, és átiratta a repjegyét mára. Neki maradt még két napja, de fogalma nem volt, mit kezdjen magával, így a reptéren bérelt egy kocsit, és nekikezdett autókázni. Kapóra jön a srác, mert fogalma nincs a környékről, így bemondjuk, hogy menjünk az Apoyo-krátertó irányába, az biztosan tetszeni fog neki. Így úszunk meg vagy három átszállást és jutunk alig fél órán belül Catarina városkájába, ami az egykor volt szupervulkán peremén fekszik.

A kilátóhoz vezető úton mindenhol színes házak sorakoznak, amik kézműves giccseket próbálnak rásózni a főként nicaraguai turistákra. A vidék a helyi középosztály kiránduló helye, mivel ez az egyetlen nem nemzeti park jellegű, a managuai és granadai forróságnál kicsit enyhébb klímájú pontja az ország ezen részének.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóNicaraguában minden faluban színesre vannak festve a házak

A kilátó környékén majális van, az utcán sütik a pupusát, árulják a nyalókát, gyerekek kacagnak a sétapónik hátán. Végigsétálunk a park ösvényein, majd elbúcsúzunk George-tól, aki visszaindul Managuába, aztán beülünk mi is lenyelni egy pupusát.

  Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertó Az Apoyo-krátertótól is látható a Mombacho

A pupusa olyan Nicaraguában, mint Kolumbiában az arepa vagy odahaza a gírosz. Kukoricalepény, amit sajttal vagy babkrémmel töltenek meg, majd jól megsütik. Káposztával szokták kínálni, ami erősen javít rajta. Jó és olcsó kaja, de ami a legjobb benne, hogy nem rizses csirke.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóEndre annyira nem fanatikusa a pupusának

Miután kiélveztük az Apoyo-krátertavat, visszasétálunk a városba, ahonnan Diriomo kitérővel visszautazzunk Granadába. Diriomo épp olyan, mint bármelyik másik nicaraguai falu. Nincsen benne semmi különös látnivaló, a főtér mégis zsong a vidámságtól és az élettől, ennek a hangulatnak pedig könnyen átadja magát az ember.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán Apoyo-krátertóDiriomo temploma

Jócskán esteledik már, amikor visszaérünk Granadába, ahol elköltjük utolsó éjszakánkat. Holnap irány a főváros...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

5 Komment

Nicaragua legszebb városa

Hangulatos utcák, színes házak, szép katedrálisok... Ez Granada, ha az ember csak beugrik egy napra. Általában azonban a turisták tovább maradnak, mert beszívja őket a város varázslatosan nyugodt légköre. Pedig nem volt mindig ilyen békés hely Granada. 

Moyogalpából este 6-kor indul a komp San Jorge kikötőjébe. Ez már nem azonos azzal az ütött-kopott, leharcolt teknővel, amivel útban ide kis híján a cápáktól hemzsegő tóba süllyedtünk, hanem egy gigantikus, két szintes komp. Az utazás a szárazföldig így sem rövidebb, mint idefelé, mert az esti, viharos erejű szél által korbácsolt hullámok folyton visszadobálják az ormótlan hodályt a sziget irányába. Én személy szerint nem nagyon bánom a késlekedést, mert roppantul élvezem a vulkánok látványát és a hajót kísérő sirályok társaságát.

Nicaragua GranadaSirályokat etetek, amíg nyugodt a víz

Jócskán naplemente után kecmergünk ki a San Jorge-i kikötőbe, ahol azonnal lekapcsol bennünket egy taxis és felajánlja, hogy a "csak ma, csak nekünk” akció keretében mindössze 40 dollárét elszállít bennünket az innen 5 percre található Rivasba. Tessék, megint madárnak néznek minket. Élelmes barátunk ajánlatán jót mulat az a mögöttünk sétáló rivasi pár is, akik hosszú hétvégézni voltak a szigeten, és kocsijukat a kikötőhöz tartozó parkolóban hagyták. Gyorsan megtaláljuk a közös hangot és felajánlják, hogy bevisznek minket a városba. 

Barátaink a főtér környékén tesznek ki bennünket, de még vagy egy órán át bolyongunk a semmitmondó városka központi részén, mire szállásra bukkanunk. Azt állítottuk, hogy Nicaragua jóval olcsóbb Costa Ricánál, de minőségben is jócskán alatta marad. Rivasi szállásunkat, aminek falait rongált kartonpapírokból építették, és ahol a hálóval egy légtérben lévő fürdőszobából folyamatosan elviselhetetlen ürülékszag terjeng, a legnagyobb jóindulattal sem tudnám hotelszobának nevezni.

Nicaragua GranadaRivasban van egy katedrális, de ennyi és nem több

Másnap reggel járunk egyet a főtér szürke katedrálisa körül, majd csomagostul kislattyogunk a piac mellé, arra a helyre, ahol a Nandaime irányába közlekedő buszok összeszedik az utasokat. Mire a buszparkolóhoz érünk már fejenként vagy egy tucat rosszarcú suhanc csüng a nyakunkon, akik mind sokkal jobban tudják nálunk, hogy hová megyünk, és ha kell, ha nem, fel akarnak tuszkolni bennünket egy szerintük épp megfelelő autóbuszra. Endre kitér a hitéből és felemeli a hangját, erre a srácok gyorsan eliszkolnak.

A nandaimei elágazásig közlekedő buszon ismét kifizetjük a helyi ár kétszeresét a fuvarért, majd ezek után újra megjelenik a jegyszedő srác, hogy az ülések mögötti mocsokba behányt zsákjainkért további 10 cordobát számoljon fel. No, de nem ezért szeretjük Nicaraguát. Hanem miért is? Egész Közép-Amerikában nincs az a zsúfolásig tömött csirkebusz, amire ne férne fel még legalább egy átlagos méretű, tíz tagú család. Bömböl a salsa. A tumultusban mindig van buszonként minimum három artikulálatlan hangon sikoltozó árus, aki egy oltári nagy méretű vajlingban a hóna alatt sült csirkét, cseppfolyósra olvadt fagylaltot, cukros fánkot vagy üdítőt cipel magával, és diszkréten átgyalogol azon az egy lábadon, amit az ülések és a cipők közötti 15 centis részre próbálsz meg bepasszírozni. Aztán következik a jegyárus még vagy négyszer, na meg az a kövér néni, akinek időközben eszébe jut, hogy hoppá, a kukoricazsákot meg hátulra pakolta. Azt bizony őrizni kell, nehogy már leszálljon és elszaladjon valamelyik megállóban. Apropó, megálló. Ha spanyolul tanulsz és Nicaraguába készülsz utazni, azt a szót, hogy parada, nyugodtan átugorhatod. A busz ugyanis nem áll meg sehol, legfeljebb lassít, de csak abban az esetben, ha egy utas eszeveszett hangerővel kurjongatni kezd, hogy "baja, baja, baja!", ami kulturáltan annyit tesz, hogy "le, le, le!". Ezt viszont meg is teszik a helyiek kb. minden második ház előtt, nehogy már valakinek tíz métert kelljen gyalogolnia. Az utasok többsége kézzel eszi a buszon az olajtól tocsogó sült csirkét káposztával, aztán mindent összefogdos zsíros kézzel, és néha még a lehúzott ablakokból áradó huzat segítségével egy kis nyálas káposztadarabka is érkezik innen-onnan az arcodba. 

Nicaragua GranadaCsirkebusszal élmény az utazás

Megérkezünk a nandaiméi elágazáshoz. A hátsó ajtó kinyílik, a jegyszedő vagy két méter magasról levagdossa a zsákjainkat az út közepére. Endre ugrik utánuk, engem meg „rapido, rapido!” kiáltások közepette kedvesen lelök a srác a még jócskán mozgó járműről. 

A kereszteződésben mangóárusok kínálják a hőségben kókadozó, mézédes portékájukat, azzal vígasztalódunk ebéd helyett. Szűk negyed óra alatt érkezik egy busz Granada felirattal, amivel közel fél óra alatt Nicaragua leglenyűgözőbb városába érkezünk. 

Granadát egy spanyol konkvisztádor, bizonyos Francisco Hernandez de Córdoba alapíttotta 1524-ben, akkortájt, amikor az ország északkeleti részén egy másik spanyol várost is létrehozott León néven. E két város innentől kezdve folyamatosan azon viaskodott, hogy kié a közigazgatási és politikai vezetés. Granada Leónnal szemben óriási kereskedelmi előnyre tett szert kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően. A Nicaragua-tavat az Atlanti-óceánnal összekötő San Juan-folyó az ország hajóforgalmának legfotosabb útvonalává vált, ezzel fontos kikötővé téve a települést. Az ígéretes kereskedelmi csomópont nem hagyta nyugodni sem az angolokat, sem a hollandokat, ennél fogva a kor kalózainak folyamatos harctere volt. A16-17. században rendre kifosztották, romba döntötték vagy épp felégették Granadát. 

Nicaragua GranadaGranada évszázadokon át Nicaragua legfontosabb városa volt

A várost a későbbi korokban folyamatos politikai belviszályok és függetlenségi harcok fosztották meg a nyugalomtól. Itt szerveződött a 19. században az Egyesült Államokkal és a katolikus egyházzal szoros kapcsolatot fenntartó vezetőkből Nicaragua konzervatív pártja, ami a leóni liberálisok fő ellenlábasa volt. Sokáig a két párt egymást váltogatta az ország élén, de a konzervatívok által támogatott Anastasio Somoza 1936-os hatalomrakerülése után a liberálisok kénytelenek voltak évtizedeken át a nagypolitikát távolról figyelő ellenzék szerepét betölteni. Somoza elnöksége alatt az országban állandósult az erőszak, az elnök ráadásul a nemzeti liberális párt nyílt és erőszakos megsemmisítését hirdette. Az 1980-as években aztán fordult a kocka. Somoza el, a hatalmat a szovjetek által támogatott szandinista vezér, Daniel Ortega ragadta magához. Na és ő mit csinált? Hát üldözte és bebörtönözte a Somozát támogató konzervatívokat. 

Nicaragua GranadaGranada főtere

A 20. században a Granada és León közötti csatározás nyílt ideológiai harccá változott, ami a két város közötti versengést ugyan nem szüntette meg, de legalább a vidéket is bevonta az ellenségeskedésbe. Bár ma Managua a főváros, mind Granada, mind León lakói nagyon büszkék arra, hogy 500 éven át képesek voltak borsot törni a másik város orra alá.

Nicaragua GranadaÖregurak élvezik, hogy végre nyugalom van a városban

2009-ben jártam itt először. Granada már akkor is kiemelkedett szépségével az egyébként esztétikai szempontból nehezen méltányolható nicaraguai nagy városok sorából. A várost Gran Sultanának is nevezik, reflektálva a mór és az andalúz jellegére. 

Granada az elmúlt években olyan bámulatos mértékű változáson ment keresztül, hogy alig ismerünk rá. A főteret körülvevő kis utcák mindegyike fel lett újítva. A belváros élénk színűre festett bároknak, hosteleknek és éttermeknek ad otthont, de azok az utcák is bűbájosak, amikben egyszerű, fehér oszlopos, boltívvel ellátott lakóházak sorakoznak. A Nicaragua-tóhoz vezető úton ötcsillagos hotel épült, ahol külön lakosztályok üzemelnek a pénzüket elkölteni nem tudó üzletemberek számára és mindenütt szmokingos pincérek szaladgálnak koktélos tálcákkal a kezükben. 

Nicaragua GranadaSzínes házak szegélyezik a felújított utcákat

Egyik délután lesétálunk a Nicaragua-tóhoz. A tó partján álló egyszerű, szabadtéri comedorok egyikében fogyasztanánk el vacsorára szánt csirkés rizsünket, de hirtelen óriási rajokban lepik el az arcunkat és a ruháinkat a bogarak. Állítólag ilyenkor, a száraz és az esős évszak határán ez teljesen normális, nekem mégis nehéz megszoknom, hogy amíg a falatot a számhoz emelem, hat köbméter rovar döngicsél a torkomban. Végül be se tudjuk fejezni a vacsorát, egyszerűen visszamenekülünk a város főterére. 

A Plazuela De Los Leones nevet viselő főtéren álló sárga-fehér katedrális nem kicsit vonzza a tekintetet, de a környék is nagyon magával ragadó az elegáns épületegyüttesekkel, köztük a délkeleti sarkot lezáró Episcopal palotával, ami 1920 óta a granadai püspök lakhelye. A katedrális tornyába való feljutási kísérletünk elsőre kudarcot vall, mivel bent minden fel van állványozva, de a belső festéssel ügyködő munkások egyike int felénk és jelzi, hogy aprópénz fejében készségesen a torony lépcsőjéhez vezet bennünket. Blokkot persze nem kapunk. 

Nicaragua GranadaGranada katedrálisa győnyőrűen fel lett újítva

Átsétálunk a város nyugati részébe. Itt áll a helyi indián törzsről elnevezett Xalteva templom, aminek az az érdekessége, hogy az 1800-as évek közepén katonai erődként használták, majd az évszázad végén egy földrengés romba döntötte. A mai elegáns formáját állítólag 1921-ben nyerte el. 

   Nicaragua Granada  A Xalteva templom egy helyi törzsről kapta a nevét

Nem kevésbé érdekes az 1626-ban épült Guadalupe templom története, ami 1856-ban William Walker menedékéül is szolgált egy rövid ideig. Walker amerikai zsoldosokból verbuvált seregével beállt a liberálisok közé, bevette Granadát, majd ügyesen kibékítette a háborúzó feleket, így vált az ország főparancsnokává. Annyira megtetszett neki a hatalom, hogy fejébe vette, polgárháborút robbant ki minden közép-amerikai országban, majd felszabaítóként bevonulva békét hírdet, s ő lesz a kontinens királya. Az egyesült guatemalai-salvadori-hondurasi-nicaraguai csapatok azonban viszonylag rövid időn belül kiebrudalták, véget vetve az amerikai álomnak.

Nicaragua GranadaWilliam Walker ebben a templomban szállásolta el magát egy rövid ideig

A Guadalupe és a Xalteva templom harangtornyába nem sikerül feljutnunk, szemben az Inglesia La Merceddel, ahol viszont az 1500-as években épült tornyot úgy alalíktották ki, hogy a látogató 360 fokban minden irányban kitekinthessen a városra és környékére. Keleti irányban a katedrális, mögötte a hatalmas Nicaragua-tó, délre pedig a Mombacho lélegzetelállító vulkáni kúpja tűnik fel.

Nicaragua GranadaKilátás az Iglesia La Merced harangtornyából

A sok szép templom és utca mellett a legizgalmasabb egy múzeum, ahol azokat a régi, nagy kövekből kifaragott gyíkfejű, embertestű szobrokat őrzik, amik állítólag a Zapatera-szigetről kerültek elő. Hogy ezeket az amorf, sem emberre, sem állatra nem hasonlító valamiket kik, mikor és miért csinálták, nem tudjuk. Däniken imádóknak erősen ajánlott.

Nicaragua GranadaHogy ezeket kik csinálták, rejtély

A múzeum másik felében a nicaraguai naív festészet remekei láthatók. Pont olyan színes mindegyik kép, mint maga az ország. 

Nicaragua GranadaPont olyan színesek, mint maga az ország

Hiába a kontinens egyik legszegényebb országa Nicaragua, errefelé mindenki jókedvű és életvidám. A kiskocsmák mind tele vannak sört vedelő kalapos urakkal, az utcákon pedig a kofák megállás nélkül árustíanak valamit. Bár a turistát folyamatosan mindenki át akarja verni, mégis jó érzés itt lenni...

Nicaragua GranadaGranadának van sítlusa

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Ometepe-sziget

Tíz éve még áram sem volt az Ometepén, mára minden sarkon áll egy hostel, ami a berúgni vágyó hátizsákosokat kívánja kiszolgálni. Szerencsére a fővároson, Moyogalpán túl rengeteg csodát rejt a sziget, amiket busszal, biciklivel és gyalogosan fedezünk fel magunknak. Még az is belefért, hogy Erit megkörnyékezte néhány mocskosul részeg helyi ranchero.  

Az Ometepe-sziget két vulkán, a Maderas és a Concepción összeolvadásából jött létre, s mivel ez utóbbi máig aktív, lábánál nem alakult ki összefüggő erdő. Ez alól az egyetlen kivétel a Charco Verde névre keresztelt park, ami egy apró lagúnából és egy mögötte húzódó félszigetből áll.

Mivel a Charco Verde közel fekszik Moyogalpához, ezért a legtöbb turista útba ejti. Mi is így járunk el, és nem csalódunk. A park bejárata alig pár száz méterre található a főúttól, ahonnan egy keskeny ösvény tekereg fel a szomszédos dombtetőre. Hónapok óta nem esett errefelé eső, így kopasz akácfák és kókadozó kaktuszok között kúszunk fel a majd 40 fokban. 

Nicaragua Isla OmetepeKilátás Charco Verdére

Nincs miért itt sínylődnünk, úgyhogy leereszkedünk a lagúna partjára, ahol végre feltűnik az első állat, egy élénkzöld gyík.

Nicaragua Isla OmetepeIlyen szépségek miért nincsenek otthon?

A lagúna körüli erdők még állják a nyári nap gyilkos sugarait, így itt egy picivel zöldebb az akácerdő. Az ágak között sikerül lencsevégre kapnunk a már Costa Ricából is jól ismert fehérnyakú szajkót, ami fülsüketítő rikácsolásával jelzi, nem lát minket szívesen.

Nicaragua Isla OmetepeRengeteg van belőlük Közép-Amerika ezen vidékén

A lagúna mögötti félsziget egy kiszögellésben végződik, ahonnan szép kilátás nyílhatna a Nicaragua-tóra, ha nem lenne benőve tüskés bozóttal. Mivel ezeken a fákon ismét alig van levél, könnyedén kiszúrjuk azt a bőgőmajom családot, aminek tagjai egymásba kapaszkodva töltik éppen esedékes sziesztájukat.

Nicaragua Isla OmetepeJófejek gubbasztanak a fán

A lagúna túlpartján kialakítottak egy kilátót, ahonnan nem csak a Concepción-vulkán klasszikus kúpja, de egy sereg íbisz is látható. 

Nicaragua Isla Ometepe

Nicaragua Isla OmetepeRemek kilátás és rengeteg íbisz fogadja az embert a lagúna partján

A parkot egy óra alatt sikerül körbejárnunk. Mivel az Ometepe-szigeten ritkán járnak a buszok, gyalog indulunk vissza Moyogalpába. Negyed óra baktatás után egy San José nevű faluban kötünk ki. Igazi vadnyugati hely, ahol a szárazságtól csonytsoványra fogyott lovak mellett céltalanul bóklászó marhák teszik teljessé a faluképet. Iszonyú a hőség, ráadásul száll a por, ezért leülünk egy akácfa árnyékában és várunk. Nem sokkal később befut egy kocsi, amiből kihajol egy fickó és felajánlja, hogy két buszjegy áráért visszavisz minket Moyogalpába. 

Nicaragua Isla Ometepe San José temploma

Elég zajosan telik az éjszaka, mert egy raklap fiatal amerikai hátizsákosnak sikerül retek részegre innia magát a hostelben. Régen aludtunk már ilyesfajta helyen, és a mai éjszaka után egészen biztos, hogy jó ideig nem is fogunk. Lehet, megöregedtünk, de már nem bírjuk ezt az 'összefutunk egy hostelben és jól bekarmolunk a legújabb Facebook barátainkkal' stílust.

Hullák vagyunk, de ez nem tántorít el minket abbéli szándékunktól, hogy biciklit béreljünk és körbetekerjük a Concepción-vulkánt. Oké, azokat a drótszamarakat, amiket itt biciklinek neveznek, Európában senki nem bérelné ki, de ez Nicaragua, így pont mindegy, hogy fog-e a fék vagy sem (egyébként nem fog).

Nicaragua Isla Ometepe   Eri belehajt a tömegbe

A biciklit bérbeadó csaj nagyokat hümmög, mikor meghallja, hogy északnak akarjuk megkerülni a vulkánt. Csak fél óra tekerés után értjük meg, miért is hüledezett annyira. Errefelé tényleg tök mindegy, milyen a biciklid, mert az út olyan szinten szar, hogy képtelenség rajta végigmenni.

San Marcosig még csak-csak sikerül nyeregben maradnunk, de utána vulkáni hamu, futóhomok és öklömnyi kövek nehezítik a tekerést. Eri annyira elkeseredik, hogy inkább tolja, én még egy darabon küzdök az elemekkel. Pontosan addig, amíg fel nem tűnik egy tanya és előtte néhány fa, amiről épp bőgőmajmok majszolják le az utolsó leveleket. 

Nicaragua Isla Ometepe  Na, mi van?! Mit nézel?

Megállunk fotózni, mire a házból három pocsolya részeg fickó tántorog ki és követelik, hogy fényképezzük le őket is. Bár alig állnak a lábukon, arra az egyiknek van esze, hogy Erit elkezdje fogdosni, aki szerencsére kulturáltan elhesegeti maga körül a sülttökként vigyorgó szerencsétlent. Arra kérnek az illedelmes urak, hagyjam itt nekik a szőkét. A fejrázásomra hőbörögni kezdenek. Eri nagyon menne már, de menekülni sajnos nincs esélyünk, csak ha hátrahagyjuk a bicikliket. A futás sem feltétlen célravezető, mi van, ha valamelyik gentleman puskát ragad? A helyzet végül úgy oldódik meg, hogy az egyik úr megpillantja a kertben a fiát, akit valamilyen okból kifolyólag lóra akar ültetni, hogy azon fényképezzem le. Megtörténik, így nagy lesz az öröm. Kurjongatás közben szerencsére megfeledkeznek rólunk, így titokban el tudunk iszkolni.

Nicaragua Isla OmetepeNem szegény megboldogult Sinkó László fogdosta Erit

Vagy egy órán át rázatjuk a hátsónkat Altagraciáig, ahol szinte leesünk a bicikliről. Nem jöttünk 10 kilométert, de mintha egész nap tekertünk volna, olyan fáradtak vagyunk. Bedobunk egy sajtmentes quesadillát (WTF?) a főtéren, majd a vulkán déli lába mentén, már aszfalton tekerünk vissza Moyogalpába

A városka előtt áthajtunk a sziget repülőterén, amit 2014-ben adtak át, s hetente mindössze két gépet és 24 utast fogad. Gondolom, marhára megérte a beruházás.

Nicaragua Isla Ometepe Heti 24 utasért megéri repülőteret építeni

A Concepción-vulkánt nem áll szándékunkban megmászni, mivel éppen nem mutat aktivitást, ráaádsul minden nap felhőben áll a teteje, úgyhogy másnap inkább átbuszozunk a sziget déli oldalára, Balgüe falujába, hátha a Maderasszal szerencsénk lesz. Nem lesz. Ometepe kisebbik vulkánja is felhőben áll, így lemondunk a túráról.

Nicaragua Isla OmetepeFinca Magdalena háttérben a ködbe vesző Maderas-vulkánnal

Cserébe azonban felsétálunk a pár kilométerre található Finca Magdalenához, egy régi haciendához, aminek környékén számtalan petroglif látható. Utolájra Panamában, a ngäbe-buglé indiánok földjén láttunk kőkarcokat, de ahogy azok se, úgy ezek a kőkori sziklafirkák sem hagynak bennünk mély nyomot. Az igazat megvallva, nehéz értelmezni ezeket a krikszkrakszokat, az ember csak áll előttük és próbálja megfejteni a megfejthetetlent. 

Nicaragua Isla Ometepe   Eri próbálja értelmezni az értelmezhetetlent

A petroglifeket röpke fél óra alatt lezavarjuk, majd visszasétálunk Balgüébe, onnan pedig Santa Cruzba. Ne hidd, hogy ezek falvak! Ometepe déli részén a településnevek inkább csak tanyabokrokat, esetleg fincákat jelölnek, igazi falu errefelé nincsen.

Nicaragua Isla OmetepeKósza papagáj valahol Santa Cruz környékén

A Finca El Porvenir előtt ismét kőkarcokra bukkanunk. Ezek legalább értelmezhetők. Van, ami madarat, van, ami embert ábrázol, a legizgalmasabb azonban az a kő, amire azt mondják, a rajta lévő karcolat majomra hasonlít. Szerintünk oroszlánra, még ha errefelé nem is élnek ilyen állatok.

Nicaragua Isla Ometepe   Ez most majom vagy oroszlán?

Az előző bejegyzésben már írtuk, hogy a Nicaragua-tóban állítólag élnek édesvízi cápák. Nem először járok erre, de én bizony még soha nem találkoztam a kis harapósokkal. A legjobb úgy meggyőződni róla, ha belevetjük magunkat a vízbe. Végigsétálunk a két vulkánt összekötő keskeny földhídon, keresvén a csobbanásra leginkább alkalmas helyet.

Nicaragua Isla Ometepe Egy lélek nincs a tóparton

Rajtunk kívül sehol egy lélek, nyilván az összes turista Moyogalpában józanodik. Pedig a part bár vad, szép. Itt-ott feltűnik egy-egy gém vagy sas, cápauszonyt azonban nem látunk. Hogy is látnánk? A tó itt pont olyan, mint a Balaton déli partja; kilométereket lehet úgy befelé sétálni, hogy a térdedig sem ér a víz. Ha vannak is cápák a tóban, valószínűleg messze a partoktól élnek, ahol a víz legalább egy méter mély.

Nicaragua Isla Ometepe

Nicaragua Isla OmetepeTuristák helyett velük találkozunk

A part Santo Domingónál a legszebb, ahol már-már fehér a homok. Itt vannak a sziget legszebb és egyben legdrágább szállói, amik persze üresen állnak. A helyiek azt mondják, náluk csak nagyon kevés külföldi száll meg, de nem bánják, mert a gringók újabban csak berúgni járnak a szigetre. Ezt mi is tanusíthatjuk. Tíz éve, mikor itt jártam, alig egy maroknyi turista volt Ometepén, s azok mindegyike kirándult, túrázott, biciklizett. Ma 10-ből 9 hátizsákos valamelyik trendi moyogalpai hostelben lógatja a lábát és várja, hogy eljöjjön az éjjel, amikor tanácstalanra ihatja magát. 

Nicaragua Isla OmetepeMintha a Karib-tenger partján lennénk

Az Ometepe-sziget ugyanolyan szép, mint volt régen, csak a turisták lettek mások. Moyogalpát nagy ívben kerülni kell és akkor felejthetetlen az élmény. Azt hiszem, jövünk mi még ide...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Elszoktunk a latin virtustól... Nicaraguába átlépve meglepődünk azon, hogy gringónak szólítanak, s mint olyanokat, lépten-nyomon át akarnak verni. Lehúznak pénzzel a határon, egy suhanc megmagyarázza, miért kerül többe a magunk fajtának a buszjegy, a szállóból pedig kidobnak, mert azt hiszik, ágyi poloskákat terjesztünk. Ettől függetlenül Nicaragua zseniális.  

Libériát a kora reggeli órákban hagyjuk el egy Peñas Blancasba tartó busszal, amivel unalmas, kiszáradt dombvidéken át haladva bő másfél óra alatt érkezünk a nicaraguai határra. Kilépési díj kifizetése után egy óra sorban állás következik a pecsétre, majd fél óra séta a 20 kilós zsákokkal a két ország közötti senki földjén. Nicaraguában belépési díjat kell fizetnünk, nem is keveset, így sikerül megszabadulni egyetlen határátlépés alkalmával 40 dollártól, ami kicsit bántja az igazságérzetünket, de ez még nem is a Nicaraguától megszokott folyamatos átverés része. 

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeBaktatok a kamionsoron

Alapvetően kedvelem ezt a közép-amerikai országot, és az itt élőkkel sincsen semmi bajom azon kívül, hogy amint külföldit látnak, hajlamosak bevetni minden ízléstelen eszközt azért, hogy több pénzt csaljanak ki a bárgyú gringó zsebéből. A határátlépés után pénzt kéne váltanunk, de a pénzváltó srácok megbabrált számológépe gyanúsan kicsi értéket mutat. Vesszük a lapot, és elzavarjuk őket, majd a következő váltó sráccal közöljük, tudjuk, mennyi a ráta, úgyhogy lesz szíves normálisan váltani nekünk. Nehezen hajlik rá, így nem erőltetjük a dolgot, csak annyit váltunk, amiből kihúzzuk San Juan del Surig. A határon velünk együtt egy egész csapat amerikai lép át, akik egyetlen szót sem beszélnek spanyolul. Elképzelésem sincsen, mennyire rántják le őket ezek a talpig tisztességes urak. 

Nem kevésbé ravasz az a jegyszedő suhanc, aki a határtól közlekedő szakadt, ócska járaton minden turistánál szemrebbenés nélkül bepróbálkozik a menetjegy árának duplájával. Türelmes embernek tartom magam, de a taplóság néha kihoz a sodromból. Kissé paprikás a hangulatunk, amikor egy Virgen nevű elágazásnál lepattanunk a buszról, ahová néhány perc múlva befut a San Juan del Surba tartó csirkebusz, rajta néhány gringóval és temérdek nicával. Látom, amint a mellettem ácsorgó nő 15 córdobát fizet a menetdíjért, nekünk persze bemondja a srác a fejenként 30-at.

- Ne haragudj, de a helyiek csak 15-öt fizetnek. Mi miért 30-at? - teszi fel neki a kérdést Endre.
- A hátizsákok miatt - adja a választ.
- Itt mindenkinek van csomagja, mégis a helyiektől 15-öt, tőlünk meg 30-at kérsz. Miért? - folytatja Endre.
- Azért, mert a gringóknak 30 a menetdíj, így érthető? - vált tahó üzemmódba a srác. 

Endre bólint, és a markába szórja a pénzt. Ejj, de jó újra egy igazi latin országban lenni. Komolyan hiányzott.

San Juan del Surt a Csendes-óceán partján, egy varázslatosan szép, félkör alakú, homokos öbölben építették fel a jó nicaraguaiak. Színesre mázolt, barátságos hostelek és igényesen kialakított, teraszos bárok várják a szörfölésre vágyó izompacsirta gringók tömegét, fele annyiért, mint a határ túloldalán, Costa Ricában. Azonban hiába olcsóbb minden, azok nem jönnek át a határon. Az ürességtől kongó hostelekben nem nagy kihívás korrekt áron, megfelelő szállásra akadnunk. Kár, hogy csak éjjel egykor derül ki, hogy a szobánknak már vannak állandó lakói. 

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeNincs sok ember San Juan del Sur tengerpartján

Alighogy álomba szenderülünk, az ágyat milliónyi ágyi poloska lepi el, aminek okán kénytelenek vagyunk az éjszakát egy parányi polifómon kucorogva a padlón tölteni. Reggel kissé gyűrötten megkérjük a házi nénit, hadd váltsunk szobát, ő azonban egy pillanat alatt sárkánnyá változik, kifejti, hogy még életében nem hallott ágyi poloskákról, és hangot ad abbéli meggyőződésének, hogy bizonyosan mi raktuk teli az ágyát bogarakkal puszta szórakozásból. Annyira kiakad a nő, hogy nemes egyszerűséggel kiadja az utunkat. Csak pislogunk.

A hegy oldalában álló házak egyikében a tegnapi ár töredékéért egy egész apartmant sikerül bérelnünk, aminek a tetőteréből kiváló kilátás nyílik a varázslatosan szép, homokos öbölre és a szomszédos hegyen álló nagy fehér Jézus szoborra. El is határozzuk, hogy felmászunk hozzá.

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeElég jól néz ki felülről San Juan del Sur

A hegyoldalban pazar, medencés villák egész sora mellett haladunk el. Ilyen palotákat sem Costa Ricában, sem Panamában nem láttunk, de ez nem meglepő, hiszen Nicaragua szegény ország, s mint ilyenben, a gazdagok pofátlanul gazdagok

Jó fél óra alatt érkezünk meg a hatalmas, fehér szoborhoz, ami mosolyogva tárja ölelésre karjait San Juan del Sur felé. Nicaraguában sokan úgy gondolják, attól válik egy ország vonzóvá és moderné, ha mindenért pénzt szednek. Vannak, akik hajlandóak egész nap a Jézus szobor lábai előtt ácsorogni azért, hogy belépőt szedjenek az ide érkezőktől, természetesen illegálisan. A szobortól pár méterre lejjebb található kilátónál viszont meglepő módon ezt nem teszik, így ott pihenünk meg és lőjük a lélegzetelállító fotókat a kék tengeröbölről.

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeMesés a kilátás a Jézus szobortól

A szálláson van konyhánk, aminek örömére másnap reggel főzök reggelit, így le is késsük azt a buszt, amivel Rivasba utaznánk. Szerencsére az iránytaxik is hasonló áron közlekednek, így délelőtt 10 körül már a közeli város utcáin kódorgunk. No nem sokáig, csak addig, amíg rálelünk egy San Jorgébe közlekedő másik iránytaxira. San Jorge egy parányi kikötő a Nicaragua-tó partján, ahonnan óránként indulnak a fából összetákolt, kisebb-nagyobb lélekvesztők az Omepete-szigetre. A tavat, ami eredeti nevén Lago Cocibolca, a spanyol gyarmatosítók hatalmas kiterjedése miatt Mar Dulcénak, azaz Édes-tengernek is nevezték. 

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla Ometepe San Jorge kikötőjében nagyon ócska bárkák várakoznak

A mi hajónk is jó eséllyel a konkvisztádorok korából származik, mivel oltári rések éktelenkednek a rohadó deszkákon, a toldozott-foldozott padlón keresztül pedig mindenütt szivárog be a víz. Mit szivárog? Ömlik. A zsákokat nagyon figyelmesen egy emelvényre helyezik, hogy ne ázzanak el. Üröm az örömben, hogy a rakodók kezétől tiszta gépolaj lesz mindkét zsák, de hát kicsire nem adunk. 

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeNem csak utasokat, árut is szállít a vén ladik

Mivel borongós az idő, rendesen hullámzik a szürke tó vize. Olyan lassan haladunk, hogy egy vemhes teknősbéka jót röhögne rajtunk, ha látná a vánszorgásunkat. Ahogy közeledünk a szigethez, úgy tisztul ki az idő. A felhőből előtünik az Ometepe-sziget két vulkánja, de még legalább fél óra, mire sikerül kikötnünk. Éppen itt volt az ideje, mert a ringatózástól felfordult a gyomrom.

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeKikötünk az Ometepe-szigeten

Mikor magamhoz térek, azon kezdek töprengeni, hogy nem borultunk fel. Ha ez megtörtént volna, biztos nagyon izgalmas bejegyzést írhatnék most, merthogy a Nicaragua-tó állítólag tele van cápákkal. Hogy hogyan kerültek ide, arra még senki nem tudott mindenki által elfogadható bizonyítékkal szolgálni, de a tudós társadalom kétféle magyarázatot is lehetségesnek tart. 

Egyesek szerint a tó csendes-óceáni maradvány. A tektonikus mozgásoknak köszönhetően felemelkedett egy földhíd és lefűzte a tavat a tengerből. A szerencsétlenül járt tengerlakók egyszerűen benne ragadtak, majd alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és átszoktak az édesvízi életre. A másik, racionálisabbnak tűnő magyarázat, hogy a cápák táplálékszerzés céljából bizonyos időközönként felúsznak a San Juan-folyón. Mivel egyes cápák alkalmasak az édesvízi életre, akadnak példányaik, amik nem is mennek vissza a tengerekbe, rémiszgetve ezzel a tóban fürdőzőket.

Ha így, ha úgy, cápát sajnos ezúttal nem látunk, de szerencsére nem ez az egyetlen érdekes dolog, ami Közép-Amerika legnagyobb tavát izgalmassá teszi. A tavon mintegy 400 kisebb-nagyobb sziget található, a három legméretesebb az Ometepe (31 km hosszú és 5-10 km széles), a Zapatera és a Solentiname-szigetek. Az Ometepe a ma is aktív, több mint 1600 méter magas Concepción és kistestvére, a Maderas nevű vulkán összenövéséből keletkezett. A vulkáni működésnek köszönhetően a sziget növényzete elég gyér, az itt élő 30 000 ember többnyire a turizmusból, valamint ló- és marhatartásból próbálja eltartani magát.

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla Ometepe     Ő valószínűleg nem a turizmusból él

Moyogalpa kikötőjében egy hatalmas Daniel Ortega plakát fogad minket. Ez a fickó több mint 30 éve kiirthatatlan Nicaragua politikai életéből, pedig sok jó nehezen mondható el róla. Az 1980-as években tízezreket börtönöztetett be abbéli félelméből, hogy a korábbi diktátort, Somozát támogatják. Ekkortájt erősen kommunista tanokat hirdetett, majd a '90-es években háttérbe vonult, hogy a 21. századba már keresztényként, szolidárisként vezesse át Nicaraguát. 

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeDaniel Ortega ma keresztény, szocialista és szolidáris

A kikötőtől nem messze megállít minket egy motoros nő, mondván, mutat nekünk egy remek szállást. A helyieknek az effajta próbálkozásai általában nem szoktak bejönni, de ezúttal beadjuk a derekunkat és követjük. Egy tágas, bár kissé igénytelen hostelben kötünk ki, ami tele van hangoskodó gringókkal. Velük osztozunk az épület egyetlen fürdőszobáján, ami nem épp a tisztaság mintapéldánya. Hogy miért maradunk mégis itt? Mert 15 dollárba kerül a szoba. Ilyen olcsón fél éve nem sikerült megaludnunk, ki kell használni az alkalmat.

Costa Rica Nicaragua San Juan del Sur Isla OmetepeMoyogalpa háttérben a Concepción-vulkánnal

Én első ízben 2009-ben jártam a tónál, de nem jöttem át a szigetre, Endrének ellenben ez a második útja ide, és leesik az álla, hogy az elmúlt tíz évben micsoda változáson ment át. Moyogalpa pár éve egy néhány utcás, csendes falu volt, ahol nem volt áram, az erre vetődő néhány turistának egyetlen ház kínált szállást. Ma minden második épület bejáratán ott fityeg a hostel felirat, az utcákon hangulatos, színesre mázolt bárok, pékségek, kávézók és comedorok váltják egymást. Szemben San Juan del Surral itt rengeteg a külföldi, lépten-nyomon turistákba botlunk. Felfedezték maguknak a szigetet, ami teljesen jogos, hiszen annyi itt a természeti látnivaló, mint égen a csillag. Mi sem lógatjuk a lábunkat, hanem a hátunkra kapjuk a zsákunkat és a Charco Verde névre keresztelt természetvédelmi park felé vesszük az irányt...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A 2009-es Rio San Juanon tett utazásunk óta több alkalommal is visszatértünk a folyóra, mert azt a természeti csodát, amit ez a vidék tartogat, minden velünk utazónak meg kell mutassuk. Így volt ez idén is, s ráadásul olyan dolgot láttunk, amit korábban csak dokumentumfilmeken. Tortuguero pedig hozta a kötelezőt, a temérdek élőlényt. Fantasztikus háron nap van mögöttünk.

Señor Pollo, korábbi csónakosunk vállalkozása egész szépen felfutott az elmúlt időszakban. Ez az első év, hogy nem kell Puerto Viejo de Sarapiqui utcáin kóvályognom ahhoz, hogy ráleljek kedvenc csónakosomra, ugyanis az öccsével a kikötőben létrehozott egy apró túraszervező irodát. Még a csapat érkezése előtt kialkudtam a 650 dolláros, kb. 180 000 forintos menetdíjat az öt órás útért (hahó, ez Costa Rica!), így a csónak már bőven készen áll az útra, mikor megérkezünk a kikötőbe.

Hogy ne éhesen vágjunk neki az útnak, az egyik étteremben magunkba tolunk egy aránylag megfizethető árú rákos spagettit, majd elfoglaljuk az előre letisztított műanyag székeket. Pollónak újabban annyira jól megy a turisták furikázása, hogy már nem ő, hanem egy felbérelt csónakos tart velünk Tortugueróba.

Beszállás a csónakbaBeszállás a csónakba

Az első negyed órában a Sarapiquí-folyón csorgunk lefelé, közben a partmenti fákon bőgőmajmokat fotózunk. Nem tudom miként csinálják, hogy minden fán lóg egy majom, mikor Puerto Viejo környékén egy talpalatnyi erdő sem maradt.

Bőgőmajmokat fotóztunk menet közbenBőgőmajmokat fotóztunk menet közben

A Sarapiquí-folyó pár kilométerrel lejjebb beleömlik a Rio Sucióba, vagyis a Piszkos-folyóba. A név nagyon találó, ugyanis amíg a Sarapiquí kristálytiszta, addig a Sucio szürke és mocskos. A kosz persze csak hordalék, főként uszadékfa, ami remek rejtekhely a kajmánoknak. Több hatalmas példányt is sikerül lencsevégre kapnunk, de alig egy óra csónakázás után olyanra leszünk figyelmesek, amire korábban még egyikünk sem. Egy szarvas vágódik a vízbe, hogy átússzon a folyón, de pont mielőtt partot érne, egy jó öt méteres példány lecsap rá. 

Rasnya egy példányRasnya egy példány

Csónakosunk üldözőbe veszi a kajmánt, de az folyton alábukik a tetemmel. Fél órán át kergetjük, hátha sikerül jobb képet készítenünk a ragadozóról prédával a szájában, de végül feladjuk; nem csak a szarvast, minket is legyőzött a kroki.

Szarvaspöri volt ebédreSzarvaspöri volt ebédre

A Rio San Juanhoz érve megváltozik a táj. Amíg a Costa Rica-i oldalon ranch ért ranchet, Nicaraguában végtelen esőerdő teríti be a tájat. Kikötünk a Sarapiqui katonai bázison, ahol leellenőrzik az útleveleinket, majd egy kedves ismerős, William lép a fedélzetre. Azt kéri, vigyük el a Deltába, oda, ahol 2009-ben Erivel másfél napon át csöveztünk, tapírt ettünk és illegális határátlépőkké lettünk.

William nem ismer meg, de mikor szóba elegyedek vele és megmutatom neki a régi fotókat, derengeni kezd neki valami. Jót nevet azon, mikor elmesélem neki, hogy kis híján kitiltottak minket Costa Ricából a pecsétje miatt, majd legyint és annyit mond:

- A ticók hülyék!

A két oszág pont úgy van egymással, mint mi a románokkal: utálkozunk ugyan, de egymás nélkül nem megy. Deltánál kirakjuk Williamet, mi pedig kikötünk Flaquita házánál. Semmi nem változott a ranchen, csak annyi, hogy a bolt végleg bezárt, mert az öreglány hónapok óta gyengélkedik.

A tigrismadár állítólag nem csak csíkjai, de hangja miatt is kapta a nevét     A tigrismadár állítólag nem csak csíkjai, de hangja miatt is kapta a nevét

Elered az eső, így visszaülünk a csónakba és folytatjuk utunkat Tortuguero felé. Először a Rio Coloradón haladunk, majd beevickélünk egy keskeny csatornába, ami a Rio San Juant hivatott összekötni Tortugueróval. Valamikor az 1950-es években vájták ki az átjárót, aminek környezetét szerencsére sikerült megőrizni eredeti valójában. Gémek, kócsagok, jégmadarak és ki tudja még hány fajta halászmadarat látunk a mocsári pálmák között röpködve.

Aztán egyszercsak feltűnik a Cerro Tortuguero, egy alig 100 méter magas domb, ami a turistaközpont egyik jelképe. Emlékszem, Erivel 2009-ben álltunk a csúcsán, aztán a helyiek hagyták annyira begazosodni az ösvényt, hogy egy évre rá már nem lehetett felmászni rá. 

A csónak közvetlenül a szállásunkon rak ki, mivel a vendégháznak, ahol sikerült szobát foglalnom, saját mólója van. A szobák meseszépek, a kilátás a teraszról pedig tökéletes. Fárasztó és látványos nap volt a mai, így néhány sör kíséretében semmi mást nem csinálunk, csak bámuljuk az őserdő mögött alábukó napot.

Ez a kép egy sör mellett?   Ez a kép egy sör mellett?

Másnap reggel felkeresem régi cimborámat, Bonnie-t, aki kenukat és kajakokat ad bérbe. Minden alkalommal, mikor csónaktúrára viszek egy csapatot, elviszem Bonnie-t is magammal, mivel hihetetlenül jó szeme van az állatokhoz. Most sincs ez másképp, így reggeli után kajakokba pattanunk és irány a mocsár.

Kajaktúrán a Mirador csapatKajaktúrán a Mirador csapat

Bőgőmajmokat, kajmánokat, baziliszkuszokat, gémeket, jégmadarakat és kolibriket kapunk lencsevégre, íme néhány fotó róluk:

Iguána

Baziliszkusz

KajmánIguána, baziliszkusz és egy kajmán is lencsevégre került

Majd négy órán át lapátolunk a lagúnákban, de dél magasságában egyszerűen elmenekülünk a Nap elől. Eszünk egy ráklevest az egyik helyi kifőzdében, majd egy páran lekocogunk a tengerhez, és elindulunk a part menti erdőkbe kígyókat nézni. Tortuguerónál a tenger nem kimondottan szép, strandolásra szinte teljesen alkalmatlan. Az uszadékfákat nem szedik össze, ugyanis azok menedéket biztosítanak a tengeri teknősöknek, amik itt költenek juniús és szeptember között.

Másfél órán át barangolunk az erdőben, de kígyót egyet sem látunk, viszont furcsa rovarokat és gyíkokat sikerül fényképeznünk.

Ormányos bogár

Valamilyen gyíkKígyó helyett ormányos bogár és egy újabb gyík

Tortugueróban - azon túl, hogy mindenfelé állatot látni - az a jó, hogy nincsenek autók. Mivel nem vezet közút a faluba, ezért a helyiek biciklivel és robogóval szaladgálnak, bár a többség inkább gyalogol. Nagy távok nincsenek, hiszen a településen 1000-en sem laknak. Az őslakosok feketék, akik a turizmus felfutása előtt halászatból tartották fenn magukat. Őseik rabszolgaként érkeztek a Costa Rica-i banánültetvényekre, aztán a 19. században szabadságjogokat kaptak, szétszóródtak a partvidéken. Bár spanyolul beszélnek, a viselkedésük pont ugyanolyan, mint a Karib-szigeteki feketéké. Mindenki laza, itt érződik igazán a Costa Rica-i Pura Vida! életérzés, ami annyit tesz: tiszta élet.

Este beülünk egy helyi késdobálóba, ahol rajtunk kívül egy 30 fős amerikai lánycsapat italozik. A helyi srácok azonnal rájuk repülnek, a lányok pedig szívesen veszik az udvarlást. Ahogy az európai férfiak Thaiföldre járnak csajozni, úgy az amerikai lányok a karib térségbe pasizni.

Tortuguero meseszerű hely, ahol nagyon kellemes eltölteni pár napot. Sokszor fogok én még ide visszatérni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)