Kitört a Masaya-vulkán, úgyhogy csapatunkkal meg is néztük jól. Előtte pedig csónakáztunk egyet a Granadát körülölelő szigetek között, és láthattuk, miként él a nicaraguai elit. Még mindig nagyon jó a vulkánok földjén.

Régebben San Carlosból Granadába eljutni maga volt a rémálom. Az ember vagy 15 órán ült a buszon és nyelte a port, vagy 10 órát a hajón és sugárban hányta le az előtte ülőt. Aztán 2014-ben egyszerre minden szenvedés véget ért, mivel megépült a sztráda Managuáig. A 15 órás út leharmadolódott, így a hajó is okafogyottá vált. Gondoltam, Cabo Reyjel kényelmesen visszacsónakázom a szárazföldre, kora délután pedig már Nicaragua legszebb városában, Granadában iszogatom a hűs Toñákat. Aztán kora reggel a csónakos azzal forráz le, hogy választások vannak, ezért jó eséllyel nem közlekednek a buszok, persze ha ettől még szeretném, ő eldob engem (és persze Anét is, aki a reggeli során bejelenti, hogy velem tart Granadába) San Carlosba. Muszáj vagyok menni, mert két nap múlva érkezik a Mirador csapat, úgyhogy hiába ráncolja a homlokát Cabo Rey, irány a szárazföld.

San Carlos valóban kihalt. Minden be van zárva, sehol egy lélek az utcákon. Kislattyogunk a pályaudvarra, ahonnan épp kikanyarodik egy busz, ami Juigalpába tart. Felpattanunk rá, és már robogunk is északnak. Illetve robognánk, ha a sofőr nem egy lajhár sebességével hajtaná a szakadt fémkasznit. Először azt hisszük, azért megyünk lassan, hogy az utcán lófráló embereket a jegyszedő meggyőzze, hogy jó ötlet pont ma, pont velük Juigalpába utazni (errefelé ez így szokás), de a másfél óra alatt megtett 15 kilométer után egészen nyilvánvalóvá válik mindenkinek, hogy a busz enyit tud és nem többet. Hogy mi a fenéért indultak neki egy ekkora távnak egy olyan busszal, amit már kettesbe sem lehet felváltani, csak ők tudják, mindenesetre Laurel Galánnál a gépszörny végleg megadja magát. A népek nem hisztiznek, végülis 2014-ig a 15 km/órás átlagsebesség teljesen normális volt errefelé.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánHiába van új út, ha a busz lerobban

Egy órán át szerelik, de a helyzet menthetetlen. Közlik, valószínűleg két órával utánunk elindult egy másik járat, amire fel tudnak minket tenni, és persze vannak akkora urak, hogy a jegyért nem kell pluszba fizetnünk. Mázlink van, befut a remélt járat, amivel sikerül egészen Juigalpáig eljutnunk. Itt átszállunk egy managuai járatra (méghogy választások idején nincs tömegközlekedés), de az annyira teli van, hogy egy jó darabon állva kell Anéval utazzunk. Az út egészen idáig nem volt valami izgalmas, Juigalpa mögött azonban feltűnik az Amerrisque-hegység, ami már 2009-ben is megbabonázott. Egyszer biztos, hogy ide eljövök túrázni.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán       A fotó nem adja vissza, de a háttérben húzódó Amerrisque-hegység varázslatos hely

A managuai busz Tipitapában rak le minket. Késő van, már megy le a nap, Tipitapa pedig minden, csak nem biztonságos ebben az órában egy hátizsákos turista számára. Forgolódunk, honnan indulhat busz Granadába, közben betalál minket pár nagyon durván bekarmolt srác (pedig választások idején nem is lehet piát kapni), de mielőtt nagyon szemet szúrnánk, szerencsére befut egy alaposan telepakolt masayai busz. Jó lesz. Ennél, ami itt van, minden jobb. Ezen is kénytelenek vagyunk ácsorogni, ahogy azon a buszon is, ami Masayából visz minket Granadáig. Reggel 8-kor indultunk és este 8-ra érkeztünk meg. Még jó, hogy az új útnak hála ez maximum öt órát vesz igénybe. 

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánÉjszakai Granada

Anéval ugyanarra a szállóra igyekszünk, ahol tavaly Erivel is megaludtunk. A dormban rajtunk kívül van egy argentin srác, aki a nap 24 órájában gyakorol a gitárján. Szegénynek az is kevés lenne, ha egy nap 48 órából állna. Szerencsére csak egyetlen éjszakát kell itt kihúzzak, mert másnap átköltözöm arra a szállóra, ahol a csapattal fogok megszállni. Reggel búcsút intek Anénak, akinek mostantól egyedül kell elboldogulnia Nicaraguában. Biztos talál majd mást maga mellé, akinek lyukat tud beszélni a hasába.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánGranada továbbra is gyönyörű

Ami jó hír, hogy a granadai katedrális belső felújítását befejezték. A templom új freskókat kapott, bár nehezemre esik elhinni, hogy a mázolmányt komolyan gondolták. Az első freskóról az Ablak-Zsiráf jut eszembe, de mikor Michelangelo Ádám teremtése jön velem szembe naiv újraértelmezésben, elfog a röhögőgörcs. Sokkal inkább a solentinamei festészet, mint ez.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánHogy lehet ilyen freskót csinálni egy katedrálisban?

A csapat éjjel érkezik a managuai repülőtérre. A Granadába vezető úton féltávnál feltűnik a Masaya-vulkán, ami felett vöröslik az ég alja. Hosszú idő után pár hete ismét aktív lett a tűzhányó, mindenki annyira lázba jön, hogy azonnal döntés születik: holnap este irány a vulkán teteje.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánÉletkép Granadából

A program szerint délelőtt a Mombachóra vagyunk hivatalosak, az azonban napok óta felhőben áll. Bár körbejárjuk a kráterét, túl sok mindent nem látunk. Pár ködös képen kívül nem sikerül semmit sem lőnünk, így hamar elunjuk a dolgot, és visszatérünk Granadába.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánMűvészi kép a Mombachóról

A Mombacho 20 ezer évvel ezelőtt szétrobbant, a vulkáni anyag pedig a Nicaragua-tóban rakódott le. Ezekből 365 apró sziget született, amiket nem túl nagy fantáziával Las Ilsetasnak (magyarul: szigetecskék) neveztek el. Ma a legtöbb sziget magántulajdonban van, csak a legelső tartozik Granadához, ezen ugyanis egy erőd áll, a San Pablo. Az épület nagyon pici, ráadásul tömve van turistával, ezért nem szállunk ki rajta, csak körbecsónakázzuk.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánGranada szigeteit ezekkel a csónakokkal lehet elérni

Ami mögötte van, az sokkal érdekesebb. Csónakosunk egyesével bemutatja a szigeteket, amiket nicaraguai és külföldi milliomosok tulajdonolnak. Látjuk azt a szigetet, amin a Somoza-család villája tornyosul, de van itt háza az ország legnagyobb kávétermelőjének, a Costa Rica-i elnöknek, énekeseknek és színészeknek is.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán   Las Isletast milliomosok lakják

Csónaktúránkat a Majmok szigetén fejezzük be, ami lakatlan, illetve egy pókmajomcsalád lakja. Van belőlük vagy egy tucat, állítólag cirkuszoktól és állatkereskedőktől kobozták el őket. A sziget egyetlen nem pókmajma Michael, ami Michael Jacksonról kapta a nevét, és egy fehérarcú csuklyásmajom. Vicces.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánPókmajmok lakják a Majmok szigetét

Lemegy a nap, mi pedig beülünk egy kisbuszba, ami a Masaya-vulkán bejáratához szállít minket. Iszonyatos a sor, boldog-boldogtalan látni kívánja a lávát, ami pár hete gyűlik a tűzhányó kráterében.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkán    Ott a láva!

Legalább egy órán át állunk a sorban, mire bejutunk, odafent ráadásul negyed óránál tovább nem engednek időzni. Mindenki lökdösődik, keresi a legjobb helyet, de nem nagyon találja, ugyanis a kilátóból nem látható a kráter alja. Aztán egy kiszögellésről csak megpillantom a lávát, de azért ezt nehéz igazi lávaélménynek nevezni.

Ami viszont izgalmas, az a kráter túloldalán megjelenő arc, amit a parkőrök az ördög manifesztációjának tartanak. Ők azt mondják, nem véletlen, hogy pont a Masayánál jelent meg az ördög, hiszen a vulkánt már az itt élő indiánok is az alvilág kapujának tartották, később pedig a konkvisztádorok is a pokol szájaként emlegették feljegyzéseikben.

Nicaragua Granada Mombacho-vulkán Masaya-vulkánMaga az ördög jelenik meg a vulkáni kráterben

Negyed óra elteltével minket is lezavarnak a hegyről, mert érkezik a következő eresztés, és ez így megy minden éjszaka, mióta a vulkán ismét aktív. Visszatérünk granadai szállásunkra, ahol semmi másra nem vágyunk, csak egy hűsítő csobbanásra a medencében, no meg néhány pohárka Flor de Cañára...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Van néhány sziget a Nicaragua-tó közepén, ahol parasztok és halászok úgy döntöttek, festeni fognak. Azért ezt a hobbit választották, mert a Somoza-diktatúrának hála olvasni sajnos nem tanultak meg. Egy marxista pap (!!!), bizonyos Ernesto Calderon művésztelepet hozott létre a Solentiname-szigeteken, ami a politikai elnyomás elleni lázadás egyik jelképévé vált. Mára a solentinamei naiv festészet nem csak a szembenállás szimbóluma, hanem stílus is, aminél őszintébbet én még nem nagyon láttam. A Solentiname-szigetek teljesen elvarázsoltak.  

Mivel a Rio San Juanon már párszor végigcsónakáztam életem során, ezért visszatérek San Carlosba, ahol szeretném elkapni a délután 3-as csónakot azokra a Solentiname-szigetekre, amiken még soha nem jártam. Egyedül terveztem az utat, de nem meglepő módon Ane velem tart. Az ördög se gondolta, hogy mikor rábólintok a csónakázásra a Costa Rica-i Caño Negrón, akkor napokra megöröklöm a baszk lány társaságát, aki akár még szórakoztató is lehetne, ha nem beszélne folyton lyukat az ember hasába. Nem tudom miért, de a legtöbb spanyol, akit ismerek, heveny szófosásban szenved, mintha kötelezőnek éreznék a beszédet akkor is, ha a világon semmi közlendőjük nincsen. Ane is ilyen, képes akármiről órákon át hadoválni, mint első bálozó a lány WC-ben.

Szerencsére a szigetekre vezető csónakút elég szép ahhoz, hogy néhány percre ő se dumáljon, csak csendben figyeljen. A víztükröt mintha kifeszítették volna, ha nem tűnnének fel a háttérben a szigetek, nem tudnám megmondani, hogy merre van a fent és merre a lent. Aztán jön egy fuvallat, ami befodrozza a vízfelszínt, Ane pedig felszedi leesett állát, de csak addig, amíg levegőt vesz, és máris ömlik ismét belőle a szó. A fecsegését azzal zárom le, hogy csónakosunk felé fordulok, és arról érdeklődöm, hol tudnánk olcsón megszállni.

Nicaragua Solentiname-szigetek Elég jól néz ki a Nicaragua-tó

- A Mancarrón-szigeten van pár vendégház. Ha rám hallgattok, a Buen Amigóba mentek, szerintem az a legjobb. Nyolc dollár a szoba fejenként, és egész jó a konyhájuk.

Mi bajom lehet? Egy-két éjszakát bárhol kibírok, és hátha nem hazudik a fickó azt illetőleg, melyik a legjobb vendégház.

A Solentiname 36 szigetből áll, de ebből csak négy lakott. A többi sűrű esőerdővel borított vulkáni szirt, de csónakosunk - aki ugyanúgy Cabo Reynek hivatja magát, mint tette azt a kollégája Los Chilesben - azt meséli, hogy mind magántulajdonban van.

- Látjátok ott azt a szigetet? Na, azt egy német vette meg az 1990-es évek közepén mindössze 1000 dollárért. Most tudjátok mennyiért árulja? 40 000-ért - rázza a fejét.

Arra már rég rájöttem, hogyha 10-15 évvel ezelőtt lettem volna 35 éves, és lett volna 1000 dollárom, akkor mostanra jó eséllyel én is itt, Közép-Amerikában élnék. No, de akkor nem volt ennyi pénzem, most meg 40 000-em nincs, úgyhogy egy ideig még nem költözöm ide.

Nicaragua Solentiname-szigetekCsónakok Isla Mancarrónon

Közben feltűnik a Solentiname főszigete, Mancarrón. Kikötünk, de nem látok falut, csak néhány kósza épületet. Cabo Rey int, hogyha a Buen Amigót keressük, sétáljunk fel az ösvényen úgy 300 métert, és jobb kéz felől megtaláljuk a vendégházat. Így teszünk.

Az ösvény meredeken kanyarog fel a hegy oldalában. Elsőként jobbra feltűnik a templom, ami csak annyiban emlékeztet Isten házára, hogy az ablakai festett üvegből készültek. A következő épület a Hotel Mancarrón, amiről nem sokkal később megtudjuk, hogy a sziget legdrágább szálláshelye, és az itt élők erősen támadják amiatt, hogy kisajátítja a turizmust, vissza pedig szinte semmit nem csepegtet a közösségnek. Aztán megpillantjuk a Buen Amigót, ahol valóban sikerül 8 dollárért nem csak ágyat, de Anéval külön-külön szobát is kapnunk. Legalább éjszaka nem kell őt hallgatnom.

Nicaragua Solentiname-szigetek   Isla Mancarrón temploma

Solentiname nahuatl nyelven annyit jelent: a vendégek szigete. Nem tudom, hogy régen mi volt a helyzet, de a mára abszolút illik a név, mivel vagy egy tucat vendégház van abban a faluban, ahol mindössze 300-an laknak. Nem tart sokáig, amíg Anéval körbejárjuk a települést. Ellátogatunk a sziget múzeumába, ahol kiállítottak néhány szigeteken talált kerámiát, amiket a 9-14. század közé datálnak. Nem egy nagy tárlat, de van egy vendégkönyv, amiből megtudom, hogy az utolsó magyar 2014 decemberében járt erre. 

Nicaragua Solentiname-szigetekFurcsa kerámiákból sincs hiány a szigeten

Az igazat megvallva megértem, hogy nem jön ide sok turista (Anén és rajtam kívül csak két francia srác tartózkodik a szigeten), mert nem igazán van itt mit csinálni. A legizgalmasabbnak azt a házat találjuk, aminek teraszán egy fickó épp egy madarat farag ki balsafából, de ez sem köti le az ember figyelmét tovább, mint fél óra.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Aki nem szobáztatásból, az kézművességből próbál megélni

Solentiname két dologról híres: az egyik a polihisztor Ernesto Cardenal, a másik az általa létrehozott solentinamei művésztábor. A ma 92 éves Ernesto Cardenal granadai felsőosztálybeli családba született, egyetemi irodalmi tanulmányait Managuában, Mexikóvárosban és New Yorkban végezte. 1950-ben visszatért Nicaraguába, és részt vett az 1954-es Somoza elleni puccsban, ami után az Egysült Államokba menekült, ahol teológiai és egyházi tanulmányokba kezdett. 1965-ben tért vissza Nicaraguába, egy rövid granadai kitérő után a Solentiname-szigeteken kötött ki, mint pap. Az amerikabarát Somoza-diktatúra hatására kommunista ideológiát kezdett vallani, melynek eredményeképp kiadta Solentiname Evangéliumát, amiben hihetetlen módon mixeli Marx és Jézus tanait. A szigeteken ráébredt arra, hogy a vidéki nicaraguaiaknak nem sok fogalma van a világról, többségük se írni, se olvasni nem tud, és a világ változásaira semmilyen módon nem tudnak reagálni. Létrehozott hát egy művésztábort, ahol a halászok és földművesek a művészetet segítségül hívva nyitni tudtak a világ felé. A többnyire természetet ábrázoló képek révén új stílus született, a solentinamei naiv festészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekSolentiname híres a balsafából készült színes madarakról

Cardenal beállt a szandinisták mögé, aminek köszönhetően 1977-ben a Nemzeti Gárda felgyújtotta a művésztábort, elvéve az egyetlen esélyt a szigeten élőktől. Az atya Costa Ricába menekült, ahonnan két év múlva tért vissza, mint a szandinista párt kulturális minisztere. Ortegát egészen az 1990-es évekig támogatta, ezután azonban csalódottságában eltávolodott a politikától. 2006-ban vissza akarták rángatni, de Ortega mögé az 1980-as években elkövetett háborús bűnei miatt nem volt hajlandó ismét beállni. Az 1990-es évek óta a költészetnek és műveszeteknek él, jelölték irodalmi Nobel-díjra, és számtalan művészeti elismerést bezsebelt. És hogy mi lett a művésztáborral? Húsz évvel ezelőtt újraélesztették, és azóta is működik az Isla la Venadán.

Visszatérünk a szállásunkra, ahol ismét belebotlunk Cabo Reybe, aki egy függőágyban heverészve TV-t néz. Ügyesen marketingelte a Buen Amigót, mert mint utóbb kiderül, az övé. Egész este beszélgetünk vele arról, miként változott meg a sziget Cardenal művésztábora óta, és mit hozott az elmúlt évek turizmusa. 

Nicaragua Solentiname-szigetekMinden háznál van papagáj

- Ernesto Cardenalra nagyon büszkék vagyunk, de a mi korosztályunk még gyerek volt, mikor ő a szigeteken tevékenykedett - meséli az 50-es éveiben járó Cabo Rey - Az 1977-es gyújtogatásra tisztán emlékszem, utána néhány évig elég nehéz volt. Mindenkinek, az én családomnak is vissza kellett térnie a halászathoz, de hal nem sok volt a tóban. Valamikor 2000 körül változott meg minden, mikor az első gringók felfedezték maguknak a festményeinket. Azóta a művésztábor újra virágzik, bár tisztán megélhetést nem jelent senkinek.

Cabo Rey felajánlja, hogy holnap elvisz minket a művésztelepre Isla La Venadára, és egy kicsit többért átdob a Duende-barlanghoz, ahol láthatunk petroglifeket. Felkeressük a két francia srácot, hátha velünk tartanak, és sikerül a költségeket lefelezni, de ők sajnos visszautaznak a szárazföldre, így megint kettesben maradok Anéval.

Nicaragua Solentiname-szigetekMajomcsalád a róluk elnevezett szigeten

Útban az Isla La Venadára megállunk a Majmok-szigetén, ahol belebotlunk egy bőgőmajom családba. Kicsit odébb gémeket és kormoránokat látunk az ágakon ücsörögni. Hihetetlen, hogy amíg az innen alig 50 kilométerre található Ometepe-sziget milyen száraz és kiégett, addig ezek a szigetek mennyire zöldek és élettel teltek.

Nicaragua Solentiname-szigetek

Nicaragua Solentiname-szigetekKormoránok és gémek ücsörögnek a fákon

- Errefelé a víz sokkal melegebb, mint máshol a tavon. Azt mondják, a tó fenekén hőforrások vannak, azok melegítik fel - okoskodik Cabo Rey, miközben megérkezünk az Isla La Venada északi csücskébe, a Cueva del Duendéhez.

A barlang nem nagy, viszont annál izgalmasabb. A bejárat falát meghatározhatatlan korú, arcokat és spirálokat ábrázoló petroglifek sorakoznak.

Nicaragua Solentiname-szigetekPózolok a Duende-barlang petroglifjeivel

Odabenn koromsötét van, lámpánk nem lévén a fényképezőmön időközönként felvillanó vakuval próbálunk világítani. Ahogy mélyebbre hatolunk, úgy szűkül be a folyosó, ráadásul denevérek szárnycsapásaira leszünk figyelmesek. Aztán az egyik villanás után a képen több száz bőregér jelenik meg. Egészen félelmetes érzés így mászkálni a jófejek között.

Nicaragua Solentiname-szigetek    Be mernél ide menni?

- A barlang Sisimique otthona - okít ki minket Cabo Rey, mikor visszaülünk a csónakba.
- Sisi... mi? - értetlenkedünk.
- Sisimique. Ő egy majomember, aki csak akkor jön ki az erdőből, ha nőt akar. Azt mondják, ha egy férfi megpillantja Sisimiquét, akkor vagy elviszi magával a nőjét, vagy valami rossz történik vele.
- És te láttad már ezt a Sisimiquét? - kíváncsiskodunk.
- Persze, kétszer is.
- És elvitte a feleséged?
- Sajnos nem - nevet.

Nicaragua Solentiname-szigetek Ilyen közel engednek magukhoz a denevérek

Átevickélünk a sziget túloldalára, ahol a művésztábor működik. Elsőként egy fiatal asszony házába nyerünk bebocsátást, aminek falain ott lógnak azok a festmények, amikről a szigetek oly híresek. Nem lehet fotózni, de én stikában azért lövök egy képet az egyik festményről, csakhogy a blogban meg tudjam mutatni, milyen csodálatos is a solentinamei naív művészet.

Nicaragua Solentiname-szigetekEngem megbabonáz a solentinamei naiv festészet

Engem egészen magával ragadnak a színek, a formák, az, ahogy az itteniek látják a saját szigetüket. Vennék is tőlük képet, de sajnos annyiba kerül egy festmény, amennyibe húsz éve egy sziget került, 1000 dollárba. Lehet, 2035-ben ezek is 40 000-et érnek majd?

A szomszédos háznál egy nagyon öreg pár lakik és alkot. Az ő festményeik egyszerűbbek, kevésbé kidolgozottak, ha lehet így fogalmazni, primitívebbek. Ernesto Cardenal első tanítványai közül valók, azt mondják, a művészetnek hála éltek meg ilyen szép kort. Beszélgetünk velük egy keveset, mesélnek pár mondatban Cardenalról, de egyikük sem a szavak embere, inkább az ecseté és palettáé.

Nicaragua Solentiname-szigetek Erről szólnak a Solentiname-szigetek

Visszafelé még beugrunk a San Fernando szigetre, ahol Solentiname második legnagyobb települése látható. Kb. 200-an laknak a faluban, az összes ház egy gyönyörűen kialakított sétány mentén lett felépítve. Tudják a helyiek, hogyan lehet néhány virággal paradicsomivá varázsolni a környezetüket.

Nicaragua Solentiname-szigetek  San Fernando főútja

Az ösvény egy hotelhez, az Albergue Celentinaméhoz vezet, amit egy idős pár igazgat. Állítólag ez volt Solentiname első vendégháza. Mára kicsit lepukkant, de a kilátás az erkélyről egészen pazar. Ami tovább emeli a hely fényét, az a két igen jámbor arapapagáj, amik fel-alá mászkálnak a hotel területén. Erről a helyről is sugárzik a nyugalom, mint amúgy az egész szigetvilágról. Bár nincs sok mindent csinálni errefelé, bőven el tudnék még pár napot itt képzelni, csak hát jön a Mirador csapat, úgyhogy holnap Granadába kell érjek

Nicaragua Solentiname-szigetek     Az Albergue Celentiname a régmúltat idézi

Visszamegyünk a Buen Amigóba, ahová közben érkezett egy amerikai srác. Mikor megtudja, hogy magyar vagyok, felkiált:

- Pálinka! Egész elképesztő egy ital. Hogy ti azt hogy bírjátok meginni?!

Én sehogy. Én a rumot szeretem, úgyhogy este Anéval, a sráccal és Cabo Reyjel négyesben meg is iszunk egy üveggel. A srác odáig van Magyarországért, azt mondja, sehol olyan jókat nem evett, mint nálunk. Ebben speciel egyet tudok vele érteni. Jó lenne már enni valami hazait...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Hosszú idő után tértem vissza a nicaraguai El Castillóba, ami kevésbé ugyan, mint Nicaragua más részei, de változik. Az egykori spanyol erőd és az azt körülölelő kisváros Nicaragua rejtett csodája, amit ma nem a turistahordák, hanem az olajpálma fenyeget. Most még zseniális hely, de nem marad így örökre.  

Anéval átlépünk a határ nicaraguai oldalára, ami szemben a Costa Rica-i állomással egy minden igényt kielégítő csarnok pénzváltóval, kulturált mosdóval és egy bolttal, ahol harmad annyiba kerül a kóla, mint a túloldalon. Mivel a határátkelőt csak 2014-ben nyitották meg, a turisták többsége nem ismeri, pedig a Nicaragua-tó keleti partvidéke van olyan izgalmas, mint a nyugati.

A határ és a Rio San Juan közötti egykori mocsárvidéken az új útnak köszönhetően olajpálmaligeteket telepítettek. Érdekes, hogy alig tíz éve még senki nem látott üzletet a közép-amerikai pálmaolajban, mára azonban egykori banánültetvények helyén is pálmákat ültetnek. És kik teszik mindezt? A guatemalaiak. Bár Guatemala még nem tartozik a legnagyobb pálmaolaj-termelők közé, Közép-Amerika termőterületeinek jó része guatemalai cégek kezében van.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo    Ma még banánból van több, de nem lesz ez mindig így

Nincs a mezőgazdaságon belül mégegy olyan ágazat, ami akkora mértékben növekedne, mint a pálmaolajipar. A 2015-ös 12 %-os növekedést 2016-ban 21 %-os bővülés követte, ami csak Nicaraguában 33 millió dollár bevételt hozott. Az útnak hála 2018-ra évi 150 millió dollárt remélnek az új ligetektől, ami a nicaraguai GDP 1,5 %-át jelentené. A 19. század végi banánőrület óta nem volt olyan haszonnövény, ami ilyen rohamosan alakította volna át Nicaragua gazdaságát és - sajnos - természetes növénytakaróját. 

A Rio San Juan Közép-Amerika harmadik legnagyobb természetvédelmi területén, az Indio Maízon át csorog. Az útnak köszönhetően az olajpálmát telepítő vállalatok vészesen közel kerültek a sajátos ökoszisztémával rendelkező trópusi esőerdőkhöz. Félő, hogy az új beruházások visszafordíthatatlan károkat okoznak majd a természetben.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloMióta megépült a Santa Fé híd, megváltozott a környék

- Sokkal jobb itt az élet, mint volt pár éve - meséli egy mögöttünk ülő fickó a buszon azután, hogy megemlítem neki, 2009-ben ez a környék még nagyon nem így nézett ki - Mióta megépült az út, van értelme gazdálkodni. Korábban 15 órába telt Managuába jutni, ráadásul direkt erre a terepre felkészített kamionok tudtak csak az úton közlekedni. Senkinek nem jutott eszébe ültetvényeket létrehozni, de 2014-ben minden megváltozott. Azóta sokan költöztek ide, mert van munka, és egész jól megfizetik az embert.

San Carlos is megváltozott. A poros és veszélyes putriból egy egészen élhető, már-már turista szemmel is értékelhető kisváros lett. A Nicaragua-tó partján kialakítottak egy hangulatos sétányt, az utcákat leaszfaltozták, a házakat lefestették. Annak a munkásszállónak a helyén, ahol anno Erivel 100 córdobáért (kb. 4 dollár) megaludtunk, ma egy pláza áll. San Carlos ugyanúgy sokkol, mint tette azt tavaly San Andrés.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloRégen éjszaka nem mászkálták San Carlos utcáin, most pedig zajlik az élet

A parti sétánytól nem messze nyílt egy hostel. Itt szállunk meg Anéval, aki fejébe vette, hogy velem tart holnap El Castillóba. Értem én, hogy szegény egyedül utazó nőként el van veszve kicsit, de remélem, nem akar egész Granadáig kísérni.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloSzépen megújult San Carlos is

Amiért nagyon megéri San Carlosban megállni egy éjszakára, az a naplemente, amihez foghatót még életemben nem láttam. A Nicaragua-tó felett gyülekező felhők beleütköznek Costa Rica vulkáni vonulatába, felemelkednek, és a magasban viharfelhőket hoznak létre. A két különböző jellegű légtömeg izgalmas fényjátékot produkál; a vulkánok mögött vörösre festi az ég alját, a viharfelhők alatt pedig ezüst színűvé. Rajzolni sem lehetne szebbet, vagy száz képet lövök röpke húsz perc alatt.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo Ilyen naplemente egyszerűen nincs

Hallgatunk a hostelt üzemeltető fickóra, aki szerint 9-kor megy egy csónak El Castillóba, így reggel nem kapkodunk. A kikötőben persze megtudjuk, hogy csónak csak 8-kor és 10:30-kor van, úgyhogy ücsörgünk egy sort a felújított váróteremben. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo       A Rio San Juanon csónakázni mindig hatalmas élmény

Amit szeretek Nicaraguában, hogy a közlekedés - szemben a szállásokkal és kajaárakkal - szinte semmit nem drágult. Most is 5 dollár a jegy El Castillóba, mint 2009-ben, ami egy másfél órás csónakútért igen csak baráti. A Rio San Juan sajnos ugyancsak sokat változott. Korábban El Castillót trópusi esőerdők ölelték körbe, ma legelők és ültetvények. Mivel Sábalosba is vezet már földút, a Refugio Bartoláig tulajdonképpen leirtották az erdőket. Elég szomorú látvány, de hát ez a 21. század. Túl sok ember lát nagy üzletet az esőerdők felszámolásában, ezzel pedig nem igazán lehet semmit sem kezdeni.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo      El Castillo még most is meseszép

El Castillóba dél magasságában futunk be. A városka a dombtetőre épített erőddel és az azt körbevevő, karibi hangulatú házakkal egészen paradicsomi. Kikötünk, majd szállás után nézünk. Melany hospedajejában lelünk menedéket, ahol fejenként 10 dollárért kapunk ágyat. Anén és rajtam kívül van még két lengyel srác, de ennyi és nem több. El Castillo hiába csodaszép, nem sok turista téved erre, ami nekem jó, az országnak viszont kevésbé.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo      El Castillo látképe az erődből

El Castillót 1673-ban alapították a spanyolok azzal a céllal, hogy biztosítsák Granada biztonságát. A spanyol kereskedő- és hadihajók a Rio San Juanon felvitorlázva érték el Nicaragua leggazdagabb városát, az út azonban veszélyessé vált azután, hogy az angolok segítségével kikiálltották Nicaragua karib-tengeri partvidékén a Miskito Királyságot. A spanyol hajókat ettől kezdve nem csak angol és holland kalózok csáklyázták, hanem a miszkítók is. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo     Az erődöt 1675-ben építették

Az erődöt alig két év alatt húzták fel, de 1685-ben William Dampier már fel is gyújtotta. Ezzel megkezdődött El Castillo vesszőfutása, hiszen a következő száz évben vagy egy tucatszor esett el és fosztották ki. A legemlékezetesebb ütközet 1762. július 26. és augusztus 3. között zajlott. Néhány nappal korábban az erődöt irányító José de Herrera y Sotomayor meghalt egy trópusi betegségben, az erőd így védtelen maradt. Mikor ez az angolok tudomására jutott, William Lyttelton és csapata felhajóztak a Rio San Juanon, és megtámadták El Castillót. Az alig pár tucatnyi spanyol várvédő élére Herrera lánya, a 19 éves Rafaela állt, aki egy héten át küzdött az angolokkal. Erőfesztíéseit siker koronázta, mert az angolok végül feladták a harcot, és visszavonultak Jamaikára. Rafaela ezután férjhez ment egy nemes úrhoz Granadában, de mikor az meghalt, szegénysorsra jutott. Végül III. Károly spanyol király az El Castillónál teljesített szolgálataiért 1781-ben birtokot és örökös apanázst adományozott Rafaelának. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloSzáz év alatt egy tucatszor támadták meg El Castillót

Nem sokkal Rafaela hőstette után, 1780-ban végül sikerült az angoloknak elfoglalniuk az erődöt, ami kilenc hónapra elzárta a spanyol hajók útját Granada és a Karib-tenger között. A spanyolok 1781-ben visszafoglalták az erődöt, de a 19. század fordulóján, mikor a korona meggyengült, felszámolták a helyőrséget. Ezután El Castillo a nicaraguai esőerdők fogságába került, míg nem a 20. század elején ide is megérkezett a banánőrület. Telepesek érkeztek a folyón, akik beköltöztek az erőd mellé, kialakítva a kisváros mai arculatát.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloCsodaszép helyen építették fel az erődöt

Elég sok erődnél jártam már, hiszen többször is voltunk például Cartagenában, Portobelóban és San Lorenzóban, de mind közül El Castillo a nagy kedvenc. No nem azért, mert maga az erőd olyan lélegzetelállító lenne, mert nem az, hanem mert a helynek egészen varázslatos a hangulata. Hiába rendezkedett be El Castillo a turisták fogadására, azok egyelőre nem fedezték fel maguknak, így megmaradt Közép-Amerika egyik utolsó felfedezetlen csodájának. Az autómentes kis utcák, a meseszép karibi házikók és a hihetetlenül közvetlen helyiek nem csak élhető, de élvezhető hellyé teszik ezt az alig párezer fős települést.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo    Én háttérben a Rio San Juannal

Anével felmászunk az erődhöz, ahol rajtunk kívül nincs egy lélek sem. Szabadon fotózhatunk, élvezhetjük a kilátást a Rio San Juanra és az egyre ritkuló esőerdőre. Vacsorára eszünk egy halat egy helyi kifőzdében, amiről megtudjuk, hogy tengeri. 

- Alig van már hal a folyóban - panaszkodik a tulaj -, ezért kénytelenek vagyunk San Juan del Nortéból hozatni. 
- Miért nincs hal? - érdeklődünk.
- Nem tudni. Sokan azt mondják azért, mert néhány éve nekiállt a kormány széttúrni a folyó torkolatvidékét, hogy megépítse azt a nyomorult csatornát. Aztán persze nem lett belőle semmi, de sok mangrovét leirtottak, így a halak elhagyták a Rio San Juant.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloJófajta tengeri hal az esőerdő közepén

2010-ben a nicaraguai hadsereg egyszerűen bevonult a Costa Ricához tartozó Isla Caleróra azzal az ürüggyel, hogy 1857-ben tévedésből csatolták azt a déli szomszédhoz. A függetlenség kikiáltása után (1838) a deklaráció arról szólt, hogy a Rio San Juan 100 %-ban Nicaraguához tartozik, s mivel a sziget annak deltáját képezi, ezért a 150 km2 területű, főként mangrovéval borított szigetet illene visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának, Nicaraguának.

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloNyugalom árad El Castillóból

Hogy miért történt mindez pont 2010-ben? Hát azért, mert 2009 végén az oroszok ismét bedobták a csatornaépítés tervét, ehhez azonban annektálni kellett a szigetet. Mivel az akció nemzetközi konfliktushoz vezetett, az oroszok végül elálltak a tervtől, így az incidens pár hónapon belül, vérontás nélkül véget ért. Azt elérték, hogy abban a rövid időben, amíg a nicaraguai hadsereg a szigeten strázsált, munkagépek lepjék el a tengerpartot, amik széttúrták a mangrovékat. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El Castillo       A 19. század óta várnak a nicaraguaiak arra, hogy a csatorna megépüljön

A Rio San Juanon valószínűleg soha nem épül csatorna. Újabban egy kínai milliárdos, bizonyos Wang Jing az, aki csatornaépítésről beszél, de ő a projektet Punta Gordánál képzeli el. A szakértők az építkezést kivitelezhetetlennek tartják, mivel majd 150 kilométeres földhidat kéne átvágni, amire nem csak Wang Jing, de valószínűleg Kína pénze is kevés lenne. 

Nicaragua San Carlos Rio San Juan El CastilloHolnap is csatornamentes napra ébred El Castillo

Reményeim szerint El Castillót még sokáig láthatjuk olyannak, amilyen. A rombolást valószínűleg nem a csatornaépítők fogják elvégezni, hanem a pálmaolaj-termelők és azok a hátizsákosok, akik nemsokára ezrével lepik majd el ennek a paradicsomnak az utcáit.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Kevés olyan nemzeti park maradt Costa Ricában, ahol még nem jártam, a Caño Negro egészen mostanáig közéjük tartozott. Nem olcsó mulatság Közép-Amerika legnagyobb mocsárvidékén csónakázni, de hála egy baszk útitársnak, 25 dollárból megúsztam. Ennyit egészen biztosan megért. 

Rövid európai kitérő után vissza kell térjek Közép-Amerikába, mivel nemsokára érkezik Nicaraguába egy csapat, akikkel vulkánokat fogunk mászni. Mivel Costa Ricába sokkal olcsóbb volt a repülőjegy, így San Joséba érkezem, ahonnan terveim szerint néhány nap leforgása alatt busszal jutok majd el Granadába.

A gépem elég későn, 11 után landol, ezért nem a főváros, hanem Alajuela felé veszem az irányt, ahol van két hostel a későn érkezők számára. Másfél éve a Cala Inn B&B nevű helyen töltöttem az éjszakákat, ami elég lepukkant volt, viszont nyugodt és meglepően olcsó. Most is ide taxizom, azonban tele vannak, így kénytelen vagyok a partihostelnek számító Backpackersben szállás után kuncsorogni. 12 dollár egy ágy a 12 fős hálóteremben, ahol nagyobb a forgalom, mint a Keleti pályaudvaron. Egy percet nem alszom, de legalább nem kellett az első éjszakámat a parkban tölteni.

Colónt kell váltsak, de ez Alajuelában szinte képtelenség. Mindössze két banknál van pénzváltási lehetőség, de azok előtt - fizetésnap lévén - kígyóznak a sorok. A reptéren váltottam egy keveset, így buszjegyre San Carlosig még futja, de továbbutazásra, kajára és szállásra már nem. Ettől függetlenül kibaktatok a hondurasi viszonyokat is alulmúló alajuelai pályaudvarra, és felülök egy északnak tartó járatra. Egy sportcipőkkel házaló nicaraguai srác mellett ülök le, aki két nagy zsák kínai csukát visz San Carlosba, majd utána megy haza bevásárolni, így jól jön neki a valuta, úgyhogy sikerül nála váltanom 80 dollárnyi colónt. Ennyiből csak kijön a következő két nap.

San Carlosban buszt váltok. Costa Ricában Közép-Amerika többi országától eltérően van menetrend, ezért a busz nem akkor indul, mikor megtelik, ami azt jelenti, hogy ücsöröghetek jó egy órán át a terminálon. Ez legalább kulturált, viszont iszonyú zsúfolt, a buszsofőrök pedig valamilyen oknál fogva nem kapcsolják le a motort, így mindenki fuldoklik a benzingőztől. Hogy ez a mentalitás miként fér össze Costa Rica azon törekvéseivel, hogy ők legyenek a Föld legzöldebb országa, nem tudom.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro   Los Chiles unalmas, jelentéktelen falu

Az út San Carlosból Los Chilesbe unalmas. Ez az országrész Costa Rica első számú mezőgazdasági területe, minden irányba cukornád-, ananász-, olajpálma- és banánültetvényeket lehet látni. Az út majd három órán át tart az apró faluba, ahová csak kevés turista érkezik, lévén aki itt kel át a határon, az a Nicaragua-tó túloldalán találja magát, ahonnan komplikált visszatalálni a gringó ösvényre. Los Chilesbe egy dolog miatt mégis érdemes tenni egy kitérőt, ez pedig nem más, mint a Caño Negro Nemzeti Park.

Szállás után nézek, de a hátizsákosok hiánya miatt errefelé nincsenek hostelek, csak munkás szállók valamint egy package turistákra berendezkedett, eléggé túlárazott hotel. 48 órája nem aludtam, úgyhogy ezúttal nem érdekel a napi budget, maradok a hotelben 32 dollárért. A recepción azután érdeklődöm, miként kaphatnék csónakot a nemzeti parkba, de azt mondják, a La Fortunából érkező csoportokhoz újabban nem lehet csatlakozni, ezért egyetlen opció, ha bérlek egyet a kikötőben. Lesétálok hát annak a folyónak a partjára, ami táplálja a Caño Negro mocsárvidékét, és próbálok valamit kialkudni. 50 dollár alatt senki nem áll velem szóba, így hagyom a dolgot. Sétálok egyet a falut körülvevő erdőkben, ahol látok pár bőgőmajmot, majd visszatérek a szállómra, és korán nyugovóra térek.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro     50 dollár alatt nincs csónak a Caño Negróba

Reggel a kikötő felé veszem az irányt, de alig hogy kirakom a lábam a hotel ajtaján, valaki az emeletről azonnal utánam kiabál.

- Te vagy az a csíkos gatyás, akiről meséltek nekem. Ne menj sehová! Mindjárt lemegyek - iramodik utánam a spanyol akcentussal hadaró csaj - Ane vagyok Baszkföldről. A hotelben mondták, hogy van a faluban egy srác, aki szeretne eljutni a nemzeti parkba. Tegnap este óta téged kereslek, mert én is a nemzeti parkba tartok. Nem bánod, ha csatlakozom?

Miért bánnám? Ha le tudjuk felezni egy csónak árát, már jó. Pár perc elteltével már együtt bóklászunk a kikötőben, hátha találunk egy csónakost. Végül a magát egyszerűen csak Caboreynek (magyarul: Főnökkirály) hivató 60 év körüli fickóra esik a választásunk, aki a már tegnap is mondott 50 dollárért cserébe vállalja, hogy két órán át csónakázik velünk a mocsárvidéken.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro Ilyen csónakokkal lehet körbejárni a nemzeti parkot

Az út eleje nem túl izgalmas, így van időnk összeismerkedni Anéval, aki bár baszknak tartja magát, anyai ágon teljesen, apai ágon pedig félig spanyol. Úgy volt, hogy a barátjával utazgat Costa Ricában és Nicaraguában egy hónapon keresztül, de a srác a munkája miatt végül nem tudott vele tartani. Ane viszont nem akarta bukni a repülőjegyét és a szabadságát, úgyhogy eljött egyedül.

Az első néhány állatra jó tíz percet kell várjunk. Anhingák, magyarul kígyónyakúmadarak sütkéreznek a folyó partján. Az anhingák a kormoránokhoz hasonlóan sok időt töltenek a víz alatt halakat hajkurászva, mely során rendesen eláznak, így lakmározás után felmásznak a fák ágaira és ott szárítkoznak.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroAnhingák, vagyis kígyónyakúmadarak

Kicsit odébb fecskéket pillantunk meg, amint a víz felszínén kapkodják össze a szúnyogokat és a sandflyokat. Érdekes, hogy amint csónakkal közel kerülünk hozzájuk, nem tovaszállnak, hanem leülnek egy közeli, vízből kilógó fatörzsre, és onnan bámulnak minket.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroKözel engednek magukhoz a fecskék

Jó fél óra is eltelik, mire megjelennek az első baziliszkuszok, vagy ahogy errefelé nevezik őket, Jézus Krisztus gyíkok. Nevüket arról kapták, hogy hüllő létükre képesek a vízen járni. Ezek sem félnek tőlünk, egészen jó képeket sikerül lőnöm róluk.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroPózolnak a baziliszkuszok

Az egyik fa törzsén kiszúr Caborey pár zsákszárnyú denevért. Ennek a fajnak két jellemzője van, az egyik, hogy a hátukon végigfut két hullámos fehér vonal, a másik, hogy nem barlangban vagy sötét zugban rejtőznek el napközben, hanem a fák törzsein lógnak beleolvadva a környezetükbe.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroSzinte észrevehetetlenek

Csónaktúránk vége felé majmokat is sikerül fotóznunk, ráadásul a halál unalmas bőgőmajmok után végre megpillantunk egy pókmajomcsaládot is.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño NegroBőgőmajmot már rengetegszer, pókmajmot viszont elég ritkán láttam Costa Ricában

Slusszpoénként összefutunk néhány kajmánnal is. A kajmán annyiban különbözik az amúgy Közép-Amerikában is őshonos krokodiltól, hogy kisebb nála, a szemei pedig a feje szélén helyezkednek el. Ettől kevésbé tűnnek kegyetlennek, méretük miatt amúgy sem veszélyesek az emberre.

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro

Costa Rica Alajuela Los Chiles Caño Negro       A kajmánok legfeljebb 2-3 méteresre nőnek, így nem veszélyesek az emberre

Délben már vissza is érünk Los Chilesbe, ahol sem Ane, sem én nem akarunk továbbidőzni. A baszk lány is Nicaraguába tart, így együtt várjuk meg a délutáni esőben azt a buszt, ami a határra közlekedik. 2009-ben Erivel már jártunk erre, akkor Nicaraguába még csak csónakkal lehetett átjutni, mostanra azonban megépült a híd a Rio San Juan felett, így közúton is át lehet kelni a két ország között

Szemben Peñas Blancasszal errefelé szinte semmilyen forgalom nincsen, így elég gyorsan sikerül átjununk Nicaraguába. Persze a 7 dollár kilépési és 12 dollár belépési illetéket itt is be kell fizetni, csak hogy a turistának legyen egy kis rossz szájíze. No mindegy, irány San Carlos!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Minden állatkertet zárjanak be most! Utoljára tíz évesen tudtam élvezni az ilyen létesítményeket, azóta a gyomrom felfordul, ha egybe is be kell tegyem a lábam. Sajnos elkövetjük azt a hibát, hogy utolsó Kolumbiában töltött napunkon betérünk a Santa Cruz Állatkertbe, ami kiveri nálam a biztosítékot. Imádom ezt az országot, de azért itt is vannak idegesítő dolgok. Például az, hogy elfelejtenek szólni, hogyha tovább maradsz három hónapnál, akkor a reptéren le fognak rántani pénzzel. Mindettől függetlenül Kolumbia a Föld legzseniálisabb országa. 

Utolsó nap Kolumbiában. Nehéz lesz a búcsú, mert ettől az országtól kaptuk az elmúlt négy év utazásainak legnagyobb élményeit. Amit a Los Llanos és az eldugott andoki falvak adtak, azt sehol máshol nem kaptuk volna meg. Az emberek egyszerűen varázslatossá teszik Kolumbiát. Biztos, hogy még ezerszer visszatérünk ide, ki tudja, talán még ide is költözünk, persze csak akkor, ha már körbeutaztuk a Földet.

A repülőnk holnap indul, de nem akarunk Bogotában héderelni, hiszen szinte már minden utcasarkot ismerünk (mondjuk elég nagyképű kijelentés ez egy 9 milliós város esetében), ezért a déli terminálon felülünk egy San Antonio del Tequendamába tartó buszra abban a reményben, hogy láthatjuk Bogotá utolsó nagy nevezetességét, a Tequendama-vízesést, ami nem csak szép, de tőle nem messze ott áll az a szellemhotel, amiről minden lájkvadász oldal ír havi rendszerességgel. 

A zuhatag sajnos már messziről szaglik. 1940-ben Bogotától délre létrehozták a Muña-víztározót, a főváros szennyvizét pedig beleengedték abba a Rio Bogotába, ami a vízesést táplálja. Azóta a Salto Tequendama iszonyatosan büdös, a buszon mindenki kendőt tart az orra elé. A szagnak hála nem sokkal később bezárt a vízeséshez közel fekvő hotel, ami az elmúlt évtizedekben szellemtörténetekkel táplálta az urbán legendákat. 

Mikor az enyészeté lett az épület, a bogotái öngyilkosok előszeretettel látogatták, mivel alatta mély szakadék tátong. 2010-ig állítólag évente több mint ötvenen vetették itt a mélybe magukat, s mivel a testeket a legtöbbször nem találták meg a hatóságok, az emberek szellemtörténeteket kezdtek kreálni.

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés Nem láttuk a Tequendama-vízesést a ködtől, kicsit lejjebb azonban mesés a táj

A hotelt 2014-ben felújították, azóta öngyilkosok helyett turisták látogatják a helyszínt nem csak a vízesés és a régi hotel szépsége, de a szellemtörténetek miatt is. Azért, hogy megtudjuk, miért volt olyan népszerű a hotel előtti kilátó az öngyilkosok körében, le se kell szálljunk a buszról. A Tequendama-vízesés völgyében általában akkora a köd, hogy az ember az orráig sem lát el, így az öngyilkosokat nem tudta visszatartani a tériszony. Azokat a képeket, amiket a zuhatagról és a hotelről  közzé tesznek, az év azon ritka napjain készítik, amikor pár perc erejéig felemelkedik a völgyről a ködtakaró. Most is olyan sűrű, hogy szólunk a sofőrnek, miattunk meg ne álljon (a vízesést majd megnézzük legközelebb), inkább menjünk egyenesen San Antonióba, hátha ott kicsit tisztább az idő.

Tisztább. San Antonio 1500 méter magasan fekszik, a felhők szintje alatt. Azonban így se látunk túl sok mindent, mivel San Antonio igen apró és egyáltalán nem látványos. Beülünk egy lulóra az egyik sarki pékségbe, majd a következő busszal visszaindulunk Bogotába. 

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés  San Antonio del Tequendama halálosan jelentéktelen

Idefelé láttunk egy állatkertet, amit Santa Cruznak hívnak, úgyhogy teszünk egy kitérőt, nehogy túl hamar hamar véget érjen a nap. Bár ne tennénk! Ezerszer megfogadtuk már, hogy nem megyünk állatkertbe, mert minden ilyen létesítményben szenvednek az állatok, mégis elcsábulunk olykor. A pillangókertekkel és terráriumokkal nincsen bajom, de amikor meglátok egy medvét vagy jaguárt húsz négyzetméterre bezárva, undorodni kezdek az emberektől. Lövünk pár képet az állatokról, de csak azért, hogy lássa mindenki, milyen szomorúság van a tekintetükben. A többségükhöz volt szerencsénk a természetben, higgyétek el, ott nem így néznek ki. Ha tehetném, minden állatkertet bezáratnék a Földön, az ott élő, a természetet már hírből sem ismerő állatokat pedig olyan helyre szállítanám, mint például az ecuadori AmaZoonico.

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés

Kolumbia San Antonio del Tequendama Tequendama-vízesés       A Santa Cruz Állatkertben minden állat tekintete szomorú

Az elmúlt négy hónap maga volt a csoda, emellett az állatkert mellett nem tudnék túl sok helyszínt említeni, ami csalódást okozott volna. Talán egy-két várost lehet kihagyni egy kolumbiai utazásból, amúgy teljesen mindegy, merre tart az ember, egészen biztos jó helyen köt ki.

Másnap kitaxizunk a repülőtérre, ahol ér minket egy kis meglepetés. Másfél hónappal ezelőtt, mikor meghosszabbítottam a kolumbiai tartózkodásomat, elfelejtettek szólni, hogy kilépéskor plusz illetéket kell fizessek. 120 000 pesóra, kicsit több mint 40 dollárra rántanak le a szervek, ami azért nem túl kellemes. Hőbörögve hagyom el az imádott Kolumbiát, pedig az ilyesmi könnyen elkerülhető, ha előre szólnak az embernek, hogy ez vár rá, ha tovább akar maradni 90 napnál. Őszintén szólva, maradnék én, akár örökre is.

Felszállunk a gépre, és irány Európa, de csak egy rövid ideig. Nemsokára érkezünk vissza Costa Ricába...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Bolívia (28),Argentína (28),Costa Rica (21),Panama (21),Nicaragua (15),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gazdaság (10),gasztronómia (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),Gran Sabana (5),jezsuita missziók (5),Bogotá (4),Mérida (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Darién (4),Tayos-barlang (4),Honduras (4),Gran Chaco (4),Chile (4),Cotahuasi-kanyon (3),Yungas (3),Guatemala (3),Potosí (3),Colca-kanyon (3),sámánizmus (3),Fusagasugá (3),Caracas (3),Granada (3),Panama-csatorna (3),Rio San Juan (3),Urubamba-folyó (3),Salento (3),Cuenca (3),Samaipata (3),Panamaváros (3),Quito (3),Sucre (3),inka romvárosok (2),Copacabana (2),Pisba Nemzeti Park (2),gerilla (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Maracaibo (2),Sanare (2),Andok (2),La Vega (2),Rio Caura (2),Zipaquirá (2),Tena (2),Paz de Ariporo (2),Isla Gorgona (2),Uyuní (2),FARC (2),Ayahuasca (2),Colón (2),León (2),Masaya-vulkán (2),La Unión (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Isla San Andrés (2),Mombacho-vulkán (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Isla Ometepe (2),Ushuaia (2), Tűzföld (2),Trinidad (2),Tarija (2),San Ignacio de Moxos (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Cocora-völgy (2),Posadas (2), Chile (2),Torres del Paine (2),San Salvador (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Salar de Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)