Az utolsó pár nap is tartogat csodákat El Salvadorban. Feljutunk az ország legmagasabb pontjára, megtudjuk, hogy miért nem őrzik a katonák a határokat, és ráeszmélünk, hogy néhány jól sikerült festménnyel véget lehet vetni a háborúnak. El Salvador a legkellemesebb meglepetés Latin-Amerikában.

Hétfőn már megpróbáltuk felkeresni Cihuatán romjait, de persze zárva tartott. Kedd lévén ismét útrakelünk, ezúttal azonban mar nagy zsákokkal a hátunkon. Ugyanazon a keskeny hegyi úton buszozunk végig, amin tegnap, de most beevickélünk Aguilares központjába, hogy dobjunk egy reggelit.

Aguilares könnyedén pályázhatna El Salvador legérdektelenebb városa címére, ugyanis néhány szakadt kocsmán és autószerelő-üzemen kívül nincs itt semmi. Az evő, amit gondosan kiválasztunk, egy igazi vérhas büfé, ahová jó érzésű ember be nem teszi a lábát. Fenébe az érzésekkel! A pupusát nem lehet elrontani - gondoljuk. Pedig el lehet. A szakácsnő nehezen gyanúsítható kimagasló gasztronómiai érzékkel, mivel az egyhangú lepényt azzal próbálja meg feldobni, hogy a kukoricamasszához rizst ad. Kevesebbért is robbant már ki háború.

Két falat után fizetünk, majd felpattanunk az első északnak tartó buszra. Pár kilométerrel odébb leszállunk, és nekiindulunk Cihuatán romjainak, amik jó húsz perc sétára vannak a főúttól. Bár még csak reggel 9-et mutat az óra, legalább 32 fok meleg van, ráadásul az út lassan emelkedik, így nem könnyű a kutyagolás a zsákokkal.

A romváros már nyitva tart. A belépő 3 dollár, de nincs senki a jegyszedő pultnál, úgyhogy szépen besétálunk fizetés nélkül. Egy halomba hordott kő mellett sétálunk el, majd felérünk a központi térre, ahol a zöld dombok között szép, ligetes park fogad minket. 

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalCihuatán romjaihoz ezen a parkon át vezet az út

Egyes fákon hatalmas, zöld gömbök lógnak. A tökfa termése ehetetlen, az őslakosok azonban mai napig felhasználják őket edények készítésére. Többször próbáltam már ilyet hazavinni, de az eredmény mindig ugyanaz lett: összetört a zsákomban. 

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalEdény készül a tökfa terméséből

Ezúttal nem szedünk le egyetlen gyümölcsöt se, inkább a tér túloldalán álló templomhoz kocogunk, ami Tazumal után El Salvador második legnagyobb piramisa

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalCihuatán legnagyobb piramisa

Mellette látható egy labdajátéktér, amit a maják szakrális játékokhoz használtak. Állítólag csatákat, háborúkat helyettesítettek vele, de hogy Cihuatánban is volt-e ilyesmi funkciója, nem tudjuk. A várost ugyanis a 8. században alapították, majd 100-150 évre rá az egész leégett, megsemmisítve az épületek falát díszítő faragványokat, amik általában jelezték, hogy egy-egy objektum mennyire fontos szerepet töltött be a város életében.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalLabdajátéktér Cihuatánban

Mivel Cihuatán az egyik legdélebbi maja település volt, ezért feltételezhetően kereskedelmi kapcsolatban állt más, délebbre élő békés indiánokkal, illetve erre engednek következtetni azok a leletek, amik állítólag a múzeumban láthatók. Csakhogy a múzeum ezúttal zárva tart (valószínűleg ezért sem kellett belépőt fizetnünk), így azokról a tárgyakról is lemaradunk, amik azt bizonyítják, hogy Cihuatán a déli törzseken túl a Mexikói-öböl városaival is kapcsolatban állt. Ebben mondjuk semmi meglepő nincs Chalchuapa után.

A parkot fél óra alatt körbejárjuk, majd búcsút intünk a két unatkozó őrnek, akik egy tökfa árnyékában próbálják átvészelni a kánikulát. Visszasétálunk a főúthoz, ahol aszalódunk vagy fél órát a tűző napon, mire érkezik egy La Palmába közlekedő busz.

Másfél órás utazás után érjük el az apró hegyvidéki falut, ami egy hihetetlenül zöld völgyben fekszik. Magasan lehetünk, mert nincs meleg, kellemes, tavaszias az idő. A buszról közvetlenül a falu bejáratánál szállunk le, mivel itt áll La Palma egyetlen értékelhető hotele. A hely zseniális. Régi, koloniális épület, ami körülölel egy hangulatos, parkosított kertet. A ház falait képek borítják, amik naiv salvadori festészetet ötvöznek maja hiedelemvilággal. 

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalIlyen hotelben szívesen időzik az ember

A hotel teljesen üres, nagy a meglepetés, mikor betoppanunk. Húsz dollárért sikerül kivennünk egy olyan szobát, amihez még csak hasonlót sem láttunk Közép-Amerikában. 

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalMeseszép szobát kaptunk

A falu sem különb. La Palma egyike volt azoknak a településeknek, amik megsínylették mind a foci-, mind pedig a polgárháborút, így mikor beköszöntött a békeidő, az itt élők eldöntötték, hogy egy életre leszámolnak az agresszióval. A hotelhez hasonlóan minden házfalra maja motívumokat és a vidéki élet képeit festették, remélvén, hogy a jövőben szépsége miatt senkinek nem akaródzik majd újra lebombázni La Palmát.

A falu akár turistaközpont is lehetne, mégsem az, aminek hála épkézláb éttermek sem nyíltak errefelé. Van ugyan egy csirkéző és egy pupusázó, de az aguilaresi gasztronómiai kaland után inkább gyümölcsöt vacsorázunk.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El Pital   La Palmában a lépcsőket is színesre festették

Másnap korán kelünk, mert szeretnénk magunkat felküzdeni El Salvador legmagasabb csúcsára, a 2730 méter magas Cerro El Pitalra. A hotelben nem tudják megmondani, mikor indul fel a hegyre busz, csak azt, hogy a szomszédos San Ignacióból teszi azt, így először oda buszozunk át. 

San Ignacio La Palmánál valamivel kisebb falu, s annyival nyugodtabb is. Alig találunk egy embert, aki útba tud minket igazítani. Megtudjuk, hogy a reggeli busz tíz perce elment, a következő pedig csak délután négykor indul. Remek! Végülis a csúcs csak 13 kilométer, így nekiidulunk gyalog.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalCsak 13 kilométer El Salvador legmagasabb pontja

Szerencsére nem kell sokat sétáljunk, mert pár perc elteltével egy szürke furgon lelassít mellettünk. Rio Chiquitóba tart, ahová a buszok is mennek, így megspórol nekünk vagy tíz kilométer hegymenetet.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalAhová vágyunk: Cerro El Pital

Rio Chiquito egy apró tanyabokor végeláthatatlan káposztaföldek között. Aki nem növénytermesztésből, az turizmusból próbál boldogulni; látunk vagy fél tucat panziót és vendégházat, amik az örök tavasz ígéretével próbálják magukat eladni a hétvégi kirándulóknak.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalKáposztaföld Rio Chiquitónál

Rio Chiquitótól már csak három kilométer a Cerro El Pital, ez az út azonban iszonyú állapotban van. Fenyő- majd köderdőn át vezet a földút, amin szerencsére ismét nem kell végigbaktatnunk, mert tíz perc kaptató után megáll mellettünk egy piros furgon, benne egy salvadori párossal és egy kubai munkatársukkal. Állítólag valamilyen vízügyi projekten dolgoznak, de mivel lett egy szabadnapjuk, hát feljöttek a hegyre kirándulni egyet.

A Cerro El Pital a hondurasi-salvadori határon fekszik, ami előtt a határ ezen oldalán egy apró katonai támaszpontot és egy hétköznap lévén zárva tartó vendéglátóhelyet hoztak létre. Ha Costa Ricában lennénk, biztosan állna itt vagy két nagy turistabusz tele gringókkal, de mivel ez El Salvador, rajtunk és fuvarozóinkon túl nincs itt más, csak két katona és néhány legelésző birka.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalCerro El Pital

Az étterem mögött felsétálunk az erdő mélyén felállított határkőhöz, ami mögött fut egy drótkerítés. Honduras és El Salvador több okból kifolyólag utálja egymást, így igen meglepő, hogy a drótkerítésen csináltak egy kaput, ami nyitva áll. A túloldalon egy másik, sokkal keskenyebb ösvény tekereg le a mélybe az erdőn keresztül El Ocotillo faluba.

- Anno itt keltek át a polgárháború elől menekülők Hondurasba, majd vissza - meséli a salvadori fickó - Akkor katonák állomásoztak errefelé, ma már azonban béke van.
- Most a kubaiak lógnak itt át - röhög a kubai utalva arra, hogy Közép-Amerikában a legtöbb illegális bevándorló a Venezuelából induló és USA felé tartó kubai.
- És az a két katona lent a táborban fel tudja őket tartóztatni? - érdeklődöm.
- Nem is akarja. Fizetnek nekik tíz dollárt és már mehetnek is. Errefelé így megy ez - magyarázzák a salvadoriak.

Emlékszem, anno Dariénben láttunk illegális bevándorlókat, de ők többségében arabok és afrikaiak voltak, akik csak Panamavárosig utaztak. A kubaiak azonban folytatják útjukat az Egyesült Államok felé több ezer kilométert gyalogolva keresztül Közép-Amerika legvadabb vidékein. 

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El Pital   Eri a kubai-salvadori kis csapattal

- Mi salvadoriak már nem megyünk illegálisan az USA-ba. Aki el akart menni, az már úgyis elment. Minden családban vannak olyanok, akik ott dolgoznak, nekik pedig nem esik nehezükre meghívót küldeni a családtagjaiknak. Amúgy, ha valaki menni akar, azt nem tartóztatja az állam. Minden kint élő próbálja segíteni a családját, rengeteg pénzt utalnak haza, ami csak jó az államnak.

Hát emiatt nincs itt normális határőrség. A kubaiaktól pénzt kérnek, mindenki más pedig szabadon távozhat. Unalmukban a katonák kertészkednek, egyikük például egy csokor kálával fogadja Erit.

El Salvador Cihuatán La Palma Cerro El PitalCsak egy csokor virág kell és Eri máris boldog

Nem ülünk vissza a furgonra, mert szeretnénk lesétálni Rio Chiquitóig, fotózni egy keveset. Ismét mellénk szegődik egy kutya, ami egész a faluig kísér minket. Ott aztán felszállunk a délutáni buszra, ami visszavisz minket San Ignacióba. Kereken három hetet töltöttünk el El Salvadorban, és minden percét élveztük. Eddig itt találkoztunk a legkevesebb turistával és a legkedvesebb emberekkel egész utazásunk során. Fájó lesz holnap átlépni a hondurasi határt, de sajnos két héten belül meg kell érkezzünk Cancúnba...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Suchitoto El Salvador legszebb városa, azonban itt sem járnak turisták. Az okokat a bandaháborúkban kell keresni, amik megmérgezik az országot. Hogy miért nem tesz ellene semmit az állam? Hát azért, mert ők is benne vannak nyakig. 

Az északnak és keletnek tartó buszok San Salvador egyik meglehetősen gázos szegletéből, az El Calvario negyedből indulnak. Taxival megyünk a zűrös környékre, aminek határához érve a sofőr szól, hogy húzzuk fel az ablakokat, az ajtókat pedig zárjuk be. Ez a barrio még a belvárosnál is kupisabb, úgyhogy éppen csak kipattanunk a kocsiból és már szállunk is fel egy Suchitotóba tartó csirkebuszra. Az persze nem indul azonnal, így jó húsz percen át aszalódunk a levegőtlen csotrogányon. Leszállni nincs kedvünk róla, mert az utca nem túl barátságos. Épp mielőtt hőgutát kapnánk, elindul a busz, annak ellenére, hogy rajtunk kívül csak két ember ücsörög rajta.

  El Salvador Suchitoto Chalatenango   A San Salvador-i terminál nem egy Népliget

A Pánamerikai autóútról San Salvador határában térünk le, de itt aztán rendesen telepakolják a járgányt emberekkel és áruval. Az út Suchitotóig felejthető, trópusi szárazerdőkön, elhanyagolt rancheken és szegény falvakon át vezet. 2006-ban jártam itt egyszer, de csak egy röpke látogatás erejéig, most viszont szeretnénk alaposan bejárni a környéket.

El Salvador Suchitoto Chalatenango   Eri aszalódik a suchitotói buszon

Suchitotót egy időben alapították San Salvadorral, azonban a fővárossal szemben megúszta az 1917-es földrengést. Ennek köszönhetően egyedüliként az országban megmaradt a koloniális bája, ami Suchitotót a salvadori turizmus fellegvárává tette. Hétvégente az utcákat ellepik az ország minden pontjáról érkező belföldi turisták, karácsonykor és húsvétkor pedig a külföldiekből sincs hiány. Június azonban minden szempontból off season, így elég magányosan bóklászunk az utcákon szállót keresve.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoUtca Suchitotóban

A Hostal Vista Lagóban kötünk ki, aminek teraszáról - hűen nevéhez - zseniális panoráma tárul a szemünk elé. Suchitoto alatt a Rio Lempát 1976-ban felduzzasztották, létrehozva ezzel El Salvador legnagyobb mesterséges tavát, a Cerrón Grandét. Mivel sehol egy vendég, a legszebb szobájukat adják nekünk, bár az igazat megvallva, El Salvadoron kívül a szálló valószínűleg sehol nem kapna működési engedélyt. A tető lyukas, az ágy szakadt, a WC-kagylót pedig beépítették a zuhanytálcába. Igazából teljesen mindegy, a kilátás mindenért kárpótol.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoSzobánk ablakából ez a látvány fogad minket

Tíz éve, mikor itt jártam, egy ausztrál sráccal jártuk körbe a vidéket. Tisztán emlékszem, hogy egy vízesést kerestünk, de nem találtuk, most viszont a házninéni eligazít minket:

- A Los Tercios veszélyes környéken van, ráadásul nincs benne víz, mert már hetek óta nem esett. Ha mégis mennétek, menjetek el a rendőrségre, ők segítenek odajutni.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoSuchitoto temploma

Így kötünk hát ki a suchitotói szerveknél, akik azonnal pattannak, és mellénk állítanak két fiatal rendőrt. De nem ám gyalogosan megyünk az alig három kilométerre álló vízeséshez, hanem kocsival. A srácok az út alatt elmesélik, hogy El Salvadorban képtelenség felszámolni a bandákat, mert olyanok, mint a rák; amint felszámolsz egyet, azonnal lesz belőle kettő.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoRendőrök cipelnek minket Suchitoto körül

A vízesés magánterületen található, így ki kell fizessünk egy 25 centes belépőt, majd egy gondozott ösvényen megkezdjük az ereszkedést a ranch mögötti patakmederbe. El Salvador jó része vulkanikus eredetű, ez alól a Los Tercios völgye sem kivétel. Hatalmas, kibillent bazaltorgonák szegélyezik az ösvényt, a zuhatag is ilyenek mentén szakad a mélybe. Illetve csak szakadna. A házinéninek sajnos igaza volt, a vízesés ki van száradva. Ettől függetlenül egy pillanatig nem bántuk meg, hogy ellátogattunk ide, főként a rendőrök miatt. Visszafelé is mesélnek, elsősorban arról, hogy mióta a rendőrség területet hagy a bandáknak, könnyebb a kommunikáció, megszüntek Suchitotóban a bandaharcok, és kvázi béke van.

El Salvador Suchitoto Chalatenango

  El Salvador Suchitoto Chalatenango   A Los Tercios-vízesés bazaltorgonái

Suchitoto határában szállunk ki a rendőrautóból. Próbálunk borravalót adni a srácoknak, de még egy kólát sem hajlandóak elfogadni tőlünk. Hihetetlen ez az ország. Mindenki segít, ahol tud, és soha senki nem engedi, hogy megháláljuk. Olyan is történt már itt velünk, hogy egy boltban a hátunk mögött álló ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse az üdítőnket és kekszünket, csak azért, mert ritkán lát külföldit a városában.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoAjándékbolt Suchitotóban

Végigsétálunk Suchitoto utcáin. Színes, több száz éves épületek szegélyezik az utcákat, kicsit ismét Granadában érezzük magunkat. Némelyik ház falán feltűnik egy madaras kép, ami alá valami olyasmit írtak, hogy az adott házban szabad, nők ellen elkövetett erőszak nélküli életet szeretnének. Erre, mint sok minden másra Suchitotóval kapcsolatban, a házinéni férjétől kapunk választ, aki éppen meccset néz, mikor visszaérünk a szállóra.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoMinden második ház falán ez az embléma látható

- Ez az ország egy vicc - kezdi José - Tíz éve nyugdíjaztak, és azóta egy fillért nem emeltek. Tanár voltam, és most van pofájuk 344 dollár nyugdíjjal kiszúrni a szememet. Ennyiből képtelenség megélni - panaszkodik.
- Ezért van a hostel?
- Ezért. De ez sem pörög úgy, mint régen. Túl sokba kerül a fenntartása.
- Sok az adó? 
- Az nem. Az állam felé csak havi 4 dollárt kell befizessünk. A védelmi pénz a sok.
- Azt ki szedi?
- A bandák. Tíz éve volt egy boltunk. A végén már havi 1000 dollár védelmi pénzt szedtek tőlünk. Bezártuk, mert nem tudtuk kitermelni. Szerencsére kifüstölték őket innen, így megnyithattuk a hostelünket. Erre most tessék, ez a tetű kormány fogja, és amnesztiát hirdet a raboknak. Az elmúlt években megúsztuk 200 dollárból a védelmi pénzt, majd most megint lesz 1000, és zárhatunk be.
- A rendőrök a vízesésnél azt mondták, hogy béke van.
- Van egy fenét. A bandák tejelnek a rendőröknek, hogy hagyják őket békén, így megszűntek az utcai harcok. De most, hogy kiengedték a rabokat, megint minden a régi lesz. 
- Mik ezek a madaras képek a falakon? - terelem más mederbe a beszélgetést.
- Az is csak propaganda. Ezzel akarja az állam elhitetni a lakókkal, hogy felszámolta a bandaháborúkat. Lehet, hogy a nők ellen nem követtek el annyi szörnyűséget, mint korábban, de majd most újra kezdődik minden. Ha a politika nem lenne benne nyakig a drogkereskedelemben, akkor talán a bandákkal is könnyebb lenne leszámolni. Ehelyett szabadon engedik őket. Röhej.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoSuchitotónak koloniális hangulata van

Mielőtt barátom agyvérzést kap, átterelem a szót a focira. A 10:1-re mindenki nosztalgiával tekint, és nem a hatalmas verést látják benne, hanem azt, hogy El Salvador eljutott a világbajnokságra. Jó hozzáállás.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoSuchitoto főtere késő délután

Estefelé a főtéren pupusázunk, majd kiülünk a teraszra és bámuljuk a naplementét. Suchitotót nagyon jó helyre rakták.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoCerrón Grande naplementekor

Másnap irány El Salvador legnagyobb maja romvárosa, Cihuatán. Egy Aguilaresbe tartó csirkebuszt sikerül fognunk, ahová fél óra után meg is érkezünk. Egy másik, északnak tartó busz visz minket a romok bejáratához, ahol azonban egy őr megálljt parancsol. Hétfő van, így a romok zárva tartanak. Ezt jól benéztük, de hogy a nap ne menjen kárba, hát felpattanunk egy másik, északra tartó buszra, amivel megkerüljük a Cerrón Grande-víztározót. Egy Aguaje Escondida nevű helyen szállunk le róla, ahol fogunk egy Chalatenangóba tartó járatot. Még Sensuntepequéből próbáltunk anno erre kanyarodni, de nem jött össze, most viszont igen.

Nem tudom, miért vágytunk annyira Chalatenangóba, mert az igazat megvallva nincs itt a világon semmi. A főtéren egy teljesen jellegtelen templom áll, a környező utcák pedig ugyanolyan zsúfoltak, mint bármelyik salvadori településen. 

El Salvador Suchitoto ChalatenangoChalatenango főtere

Mindenki el akar adni valami teljesen haszontalan dolgot olyan népeknek, akiknek erre nincsen pénze. 

El Salvador Suchitoto ChalatenangoGumilabdát valaki?

Ebédre eszünk egy jó grillcsirkét, majd felkutatjuk azt a buszt, ami a víztározó partjára, San Franciscóba megy. Gyorsan rátalálunk, azonban a busz csak délután 4-kor indul, így van időnk bámulni az embereket, aminél kevés jobb elfoglaltság van El Salvadorban. 

El Salvador Suchitoto ChalatenangoDámajáték salvadori módra

A busz apró falvakat érintve jut le a tó partjára, ahol szerencsénkre pont áll egy csónak. Bár csak ketten vagyunk, a csónakos betuszkol minket a ladikba, és bőszen bólógat, hogy normál áron visz át minket Suchitotóba. Az út meseszép, nem értem, hogy ezt az útvonalat miért nem használják a hátizsákosok. 

El Salvador Suchitoto ChalatenangoCsónakba szállunk a Cerrón Grandén

Alig negyed óra alatt átérünk a túlpartra, ahonnan meredek kaptató vezet fel Suchitotóba. Hétköznap lévén nagyon nyugodt a település, csak a főtér egyetlen pupusázója hangos. Mindenki itt tömörül, várja, hogy elkészüljön a vacsorája. Egy hónapja naponta legalább kétszer eszünk pupusát, a könyökünkön jön ki.

El Salvador Suchitoto ChalatenangoSuchitoto központi pupusázója

Jó lesz már átlépni a határt, de azért holnap még visszatérünk Cihuatánba.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

San Salvadorról az ember nem sok jót hall. A Föld harmadik legveszélyesebb városába nehéz turistaként jó előérzettel bevetődni, de ha az ember már itt van, akkor sem talál benne túl sok pozitívumot. San Salvadorban két jó dolog van: a Santa Tecla-i kézműves piac és az El Rosario templom, amihez csak az elején kell gyomor.

San Salvadort a Csendes-óceántól öreg, kihunyt tanuhegyek választják el, északnyugatról a kihűlt El Picacho és az aktív San Salvador-vulkán kettős kúpja határolja. A szegénynegyedek nyomorult viskói a tűzhányók oldalán majdnem egészen a kráterig sorakoznak, táptalajt biztosítva a bűnözésnek. A bandaháborúknak hála a világ egyik legveszélyesebb városa lett San Salvador, a statisztikák alapján Caracas és San Pedro Sula után itt ölik meg a legtöbb embert. A gyilkosságok száma 2015-ben 80 %-kal nőtt, ami annak köszönhető, hogy a börtönök telítettsége miatt a kormány amnesztiát hirdetett több tízezer rabnak. 

Bár szálláshelyünk, a Hostel Café San Andrés tüneményes tulajdonosa igyekszik meggyőzni bennünket arról, hogy Colonia Ávila negyedén kívül is van egészen élhető városrésze San Salvadornak, azt azért ő is elismeri, hogy külföldiként sehol sem életbiztosítás sétálgatni.

- Az apám lengyel volt, de én már itt születtem. Sokan azt hiszik, hogy a szőke haj és a kék szem előny El Salvadorban, pedig nem az. Nem beszélek lengyelül, 100 %-ig salvadori vagyok, mégis minden nap bizonygatnom kell, hogy nem vagyok gringó. San Salvadorban nem nyerő a fehér bőr - magyarázza a velünk egykorú csaj.
- Tényleg nem tudsz lengyelül?
- Csak pár szót. Mikor apámat meglátogatták a nagybátyáim és berúgtak, csúnya szavakat mondogattak. Azokat mind tudom - vigyorodik el.

"Akklimatizáció" céljából az első San Salvadorban töltött napon a város fölé magasodó vulkán felé vesszük az irányt. A Divino Salvador del Mundo emlékműnél felpattanunk egy buszra, és Santa Tecla városrészbe utazunk. A városi busszal nincs semmi gond, egészen kulturált, de az ablakából látszik, hogy San Salvadornak nem véletlenül olyan a híre, amilyen. Az utcák zsúfoltak, mindenhol sok a szemét, tisztán látszik, hogy az itt élők nem túl gazdagok.

El Salvador San SalvadorSanta Tecla egész jól néz ki

Aztán egyszercsak megérkezünk Santa Teclába, ami bár összeépült San Salvadorral, mégis más város. Színes, koloniális házak szegélyezik az utcákat, s bár itt is van piac, mégis sokkal rendezettebb minden. Úgy tervezzük, hogy majd visszafelé nézzük meg alaposabban, így közvetlenül a vulkán tetejére tartó buszok megállója felé vesszük az irányt. Az ám, csakhogy senki nem tudja, hogy az hol van, így terveinkkel ellentétesen alaposan sikerül körbejárnunk Santa Teclát

A buszmegállót fél óra mászkálás után sem találjuk meg, viszont egy félig megrakott teherautót igen, ami majdnem a kráterig megy. Mivel a sok kacat mellett marad a platón hely, azonnal busszá válik, s rajtunk kívül még vagy egy tucat másik utast is feltuszkolnak rá.  

Nem hazudott a sofőr, majdnem a kráterig jutunk a platós kocsival; mindössze negyed órát kell felfelé kutyagoljunk az El Boqueron Nemzeti Parkig, aminek a kráter is része. Az egyik kanyarban egy idősebb nő málnaszerű gyümölcsöt árul. Két dollárért adja a tálkát, de az ár ebben a pillanatban egyáltalán nem fontos. Mivel négy éve nem ettünk málnát, akár öt dollárt is kérhetne érte, azt is odaadnánk. Természetesen csalódnunk kell. A salvadori málna a formájától eltekintve semmiben nem hasonlít az európaira, teljesen íztelen, savanyú vacak. 

El Salvador San SalvadorCsak kinézetre málna, amúgy majdnem ehetetlen

A San Salvador-vulkán közel száz éve nem működik, ez az idő elegendő volt a természetnek arra, hogy láva helyett sűrű, zöld növényzet vegye birtokába a tájat. A kilátóból már csak egy szabályos alakú óriási mélyedés és annak a közepén egy parányi, szikkadt lyuk emlékeztet az egykori kitörésekre. 

El Salvador San SalvadorMegérkeztünk a vulkán tetejére

Miután kifotóztuk magunkat, gyalog ereszkedünk vissza a városba. Kicsit lejjebb megállunk a rögtönzött pupusasütödék egyikénél, ahol szokatlan módon lorocóval töltik az unalmas kukoricalepényt. A zöld színű, virág formájú növény nem teszi sokkal ízletesebbé a pupusát, de legalább az újdonság erejével hat. 

El Salvador San SalvadorSzáz éve inaktív a San Salvador-vulkán

A vulkán tetejétől hosszan, lankásan kígyózik az út vissza Santa Teclába. Jó egy óra kutyagolás után rábukkanunk egy pompás kávézóra, ami nem csak a feketeleves miatt válik számomra a nap fénypontjává, hanem azért is, mert a teraszt a város fölé magasodó hegy meredeken leszakadó oldalába sikerült megépíteni. Olyan kilátásunk van San Salvadorra, hogy nem akaródzik újra elindulni.

El Salvador San Salvador San Salvador háttérben az Ilopango-tóval és a San Vicente-vulkánnal

A kávézó mögött elterülő néptelen parkolóba egyszer csak befut egy platós autó, ami szíves örömest visszaszállít bennünket Santa Teclába, így sötétedés előtt marad még egy kis időnk a koloniális városrészben bóklászni. 

A teherautóról a főtér közelében szállunk le, amit körbevesz egy hatalmas piac. Két, általam eddig nem próbált gyümölcsöt kóstolunk meg. Az egyikük a nance, ami egy apró, sárga színű, száraz húsú bogyó rumra emlékeztető illattal, nagy maggal a közepén. Az íze a több hónapja romlott rumos süteményre emlékeztet, szerintem kifejezetten rossz. A másik gyümölcsöt mamónnak hívják. Ez egy nagyjából két centi átmérőjű, zöld héjú bogyó, aminek a külseje nem ehető, de megrepesztve könnyen elválik az alatta lévő, narancsszínű, kocsonyás hústól, aminek egész finom, édes-savanykás íze van. Kicsit olyan, mint a licsi. Ízlik.

El Salvador San SalvadorPiac Santa Teclában

Santa Tecla már reggel is tetszett, de délután még pofásabb a hely. A minden este kézműves piaccá változó sétáló utcát színes házak és egy kívülről egészen jól kinéző templom szegélyezi. A kézműves piacon helyi őstermelők árulják a portékájukat, igen drágán. A lekvár, a méz és a házi készítésű sütemény itt a szűk közép- és felsőréteg úri huncutsága. 

El Salvador San SalvadorDélutánonként Santa Tecla sétálóutcája kézművespiaccá változik

Öt óra magasságában felszállunk egy San Salvadorba tartó buszra, így még sötétedés előtt sikerül visszaérnünk San Salvadorba. 

Másnap hajnalban motorzúgásra és tömény benzingőzre ébredünk. A szállónk nem turista-, sokkal inkább munkásszálló, ami tegnap, lévén hétvége volt, nem zavart, de most, hogy hétfő van, már annál inkább. A háttal az ablakunk elé parkolt autóból hajnali 5-től 6-ig folyamatosan dől be a füst, ennyi idő kell ugyanis a hostelben lakó salvadori munkásoknak, hogy elkészüljenek a reggeli mosakodással. Hogy miért kell a fogmosáshoz és a reggeli kávéhoz beindítani a motort, azt nem tudom, de Latin-Amerikában nagy divat a napot a kocsi elindításával kezdeni. Felkeltem Endrét, hogy csináljon valamit, de őt mintha még (vagy már) nem zavarná a benzingőz. Dühömben kiülök a teraszra, de a melósok nem igazán veszik észre magukat. Nem atomfizikusok.

Délelőtt bevetjük magunkat San Salvador sűrűjébe. Busszal jutunk be a központba, ami teljesen más, mint volt Santa Tecla. Bár San Salvadort 1528-ban alapították, koloniális bájából semmi nem maradt, ugyanis 1917-ben egy földrengés porig rombolta. A későbbi vezetés nem akarta a korábban elnyomó spanyol éra műemlékeit helyreállítani, inkább modern városépítésbe kezdett, aminek az eredménye egy kaotikus betondzsungel lett. A szűk utcákat batár cementcsodák szegélyezik, amik az évtizedek során annyira lepukkantak, hogy ma az ember azt sem bánná, ha jönne egy újabb földrengés, és porig rombolná ezt a 20. századi otrombaságot. Nem akarok én senkinek sem rosszat, de San Salvadornál kevés rondább várost láttam életemben.

El Salvador San Salvador San Salvador 80 %-ban így néz ki

A főtéren áll egy nagy, jellegtelen katedrális, tőle jobbra pedig a neoklasszikus Nemzeti Palota. A kettő együtt nem nézne ki rosszul, ha az előtte elterülő tér nem egy böszme nagy betonplacc lenne, amin milliónyi galamb hagyja hátra nap mint nap az ürülékét. Az épület előtt dülöngélő villanypóznák csak emelik a hely fényét.

El Salvador San SalvadorNemzeti Palota

Innen egy sarorka egy fokkal pofásabb tér, a Plaza Libertad található. Amíg a tér üde színfoltja a városnak, addig a környéke iszonyú. A sarkon álló La Libertad bevásárlóközpont börtönnek is gusztustalan lenne, de a vele szemben álló Iglesia El Rosario még rajta is túltesz. Kívülről az épület olyan, mint egy otromba, szürke félkerék, amit félig a földbe gyömöszöltek. Annak ellenére, hogy a templom a Föld egyik legrondábbja, ez San Salvador legnagyobb nevezetessége. Endre azt mondja, majd akkor alkossak véleményt, ha már jártam benne, mert emlékei szerint (2006-ban már járt itt) odabenn a templom egy valódi csoda. Nehéz hinnem neki.

El Salvador San SalvadorÍzléses belvárosi pláza

Korán érkeztünk, mert a templom csak kettőkor nyit. Keresünk a környéken egy kifőzdét, ahol eszünk egy sült huisquilt rizzsel, majd fotózzuk az embereket a tér körül. Kicsit olyan ez a város, mintha megragadt volna az 1970-es években. Mindenki árul valamit, de az a valami jellemzően kacat. Távirányító, TV-antenna, visszapillantó, régi könyv és elhasznált szerszámosláda is van a repertoáron, amikről el nem tudom képezlni, hogy valaha is gazdára találnak. Az egyik utcában mindenki cipőt pucol, a másikban hajat vág, a harmadikban pedig csak kínai póló kapható. La Paz volt utoljára ennyire zsúfolt, de San Salvador azért rajta is túltesz. 

El Salvador San SalvadorNagyüzemi cipőpucolás

Kettőkor visszasétálunk a templomhoz, ahol José Matías Delgadónak, az 1811-es függetlenségi mozgalom atyjának hamvait is őrzik. Száz meg száz szentélyt és katedrálist láttunk életünkben, végigjártuk a bolíviai jezsuita kör összes templomát, de egy sem vált olyan emlékezetessé, mint a keresztény templomépítés minden elemét már-már lázadóan mellőző El Rosario.  

El Salvador San Salvador   Az Iglesia El Rosario csodás homlokzata

Rubén Martínez Bulnes salvadori építész tudta, hogy mit miért csinál. 1971-ben sikerült felszenteltetnie a Vatikánnal a templomot, amibe belépve az embernek tényleg leesik az álla. A földbe süllyesztett betonkerék belül egy szívárvány, amit a mértani pontossággal elhelyezett színes üvegablakok által megtört fény fest meg. A belsejében egyetlen oszlop vagy pillér sincsen, ehelyett van néhány absztrakt kovácsoltvas- és kőszobor, de a vakító, káprázatosan színes fényár önmagában is elég, ahhoz, hogy az El Rosario szerethető és feledhetetlen legyen. A templom egyszerre hagyományörző, egyszerre újító, egyszerre science fiction.

El Salvador San Salvador

El Salvador San SalvadorEgyszerre szívárvány és űrhajó belülről az El Rosario

Kilépve a templom ajtaján úgy érezzük, mindent láttunk, amit látni akartunk. A zsúfolt, piszkos utcákon nincs kedvünk csatangolni, így átvágunk a piacon és buszra szállunk. A hostelünktől nem messze találunk egy nagy szupermarketet, ahol sikerül olcsón tintahalkonzervet vennünk. Megkínáljuk vele a lengyel csajt, aki bár salvadori, még soha nem evett ilyet.

El Salvador San Salvador San Salvador nem nyerte el a tetszésünket

- Én csak rizst tudok főzni csirkével - röhög - Emlékszem, mikor itt voltak a nagybátyáim, apámmal mindig készítettek valami lengyel finomságot. Apám soha nem tanított meg rá, pedig úgy ennék újra olyasmit - nosztalgiázik. 

Hosszan beszélgetünk Európáról és El Salvadorról, felidéz néhány lengyel káromkodást gyerekkorából, a végén még ajándékot is ad nekünk. Hiába született és nevelkedett itt a csaj, nagyon nem illik ide. Ahogy mi sem. San Salvador nehezen élvezhető város. Sem a közbiztonság, sem a látvány nem marasztalja az embert, úgyhogy ideje továbbállni.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

El Salvador egyetlen világöröksége Joya de Cerén, amit Közép-Amerika Pompejijének is neveznek. Egy vulkánkitörés okozta a vesztét, akár csak az olasz romvárosnak, Joya de Cerént mégis igen kevesen ismerik. Pedig megéri ellátogatni ide, még ha valójában semmiben sem hasonlít Pompejire.

Santa Anától kissé délkeletre, a mai San Andres városának közelében található egy maja romváros, amit alig egy órás buszúttal érünk el. A busz a település határában tesz le, ahonnan elballagunk az archeológiai park bejáratáig. 

El Salvador Joya de Cerén San SalvadorÚtban San Andrés romvárosába

A Zapotitán-folyó völgyében először Kr. e. 900 körül létesült lakott település, amit a környező vulkánok erőteljes tevékenységének köszönhetően kr. u. 250 körül elhagytak a lakók. Ezzel azonban még korántsem ért véget a város története, mert a maják az 5. században visszatértek, és nem csak újra benépesítették a völgyet, hanem virágzó politikai-ceremoniális központot hoztak létre, aminek helyén ma az említett park áll. 

San Andrés múzeuma elég nagy számú prekolumbián régészeti emlék birtokában van, aminek egy részét a festett kerámiaedények mellett azok a faragott obszidiánkések alkotják, amikre jellemzően a Yucatán-félszigeten bukkantak a régészek. Hogy ide miként került belőle egy, nem tudjuk. 

El Salvador Joya de Cerén San SalvadorFaragott obszidiánkés a San Andrés-i múzeumban

A maja kultúrában az obszidiánról úgy vélték, hogy a villámlás megkövesedett formája, vagyis a villámlás K'awiil néven ismert istenének szerszáma, aki egyúttal az anyaföld termékenységéről is gondoskodott. Ezért a követ nagy becsben tartották és kiváló művészi érzékkel munkálták meg, miközben emberi arcokat, istenségeket, kígyókat vagy skorpiókat, esetleg a maja kultúrával kapcsolatban álló geometriai formákat faragtak belőle.

El Salvador Joya de Cerén San Salvador San Andrés romvárosa

A múzeum mögött kisebb maja piramisok bukkannak elő. Ez izgalmasabb a cserépedény-kiállításnál, de van pár dolog, ami miatt mégsem érzem magam Tikalban. Csalódottan bámulom, hogy autentikusnak cseppet sem nevezhető módon San Andrésban a piramisok felső részét rekonstrukció címén egyszerűen betonba öntötték

El Salvador Joya de Cerén San Salvador Van ennél elegánsabb módja is az állagmegóvásnak

Fél órás fotózással egybekötött kóválygás után behúzódunk az árnyékba, és a park büféjében megtömjük a bendőnket egy forró pupusával, miközben a parkban hemzsegő motmotokat etetjük a morzsákkal. Ebéd után konstatálom, hogy Endre a hátizsákomat szerencsésen egy hangyaboly kellős közepébe helyezte, így nem csak a zsákom telik meg a parányi ízeltlábúakkal, hanem én is piros csípésekkel tetőtől talpig. A trópusi hangyák persze nem úgy csípnek, mint a hazaiak, hanem úgy harapnak beléd, mint egy felbőszült bestia. Még akkor is vakarászom magam, amikor úgy másfél órával később befutunk a következő romvárosba, Joya de Cerénbe, amit Közép-Amerika Pompejijének is neveznek.

El Salvador Joya de Cerén San SalvadorCosta Rica óta csodáljuk ezeket a pompás madarakat

Joya de Cerén meglepő módon nem ceremoniális központ volt, hanem pici mezőgazdasági település, de azért a szakrális fürdőt nem bírták kihagyni, annak helye ma is jól kivehető a romok között. 

El Salvador Joya de Cerén San SalvadorJoya de Cerén egykori gőzfürdője

A terület feltárása egyébként csak a '70-es évek végén kezdődött meg azután, hogy 1976-ban egy állami mezőgazdasági program megvalósítására "kivezényelt" buldózer feltúrta a földet és 14 réteg vulkáni hamu alatt gyanús romokat vélt felfedezni. Ma már tudjuk, hogy lakóépületek egészen jó állapotban megmaradt maradványaira bukkant rá, amik 590 körül a San Salvador-vulkán kitörése miatt elnéptelenedtek. 

 El Salvador Joya de Cerén San Salvador  Az egykori lakóépületek falain látszik a több réteg hamu nyoma

A hamu jó állapotban konzerválta a leleteket, amik között érdekes módon nem csak bútor, kerámia és hétköznapi használati tárgyak voltak, hanem félig megevett élelmiszer is, mintha a forró láva elől menekülő maják hátrahagyták volna az uzsonnájukat. A vulkáni kitörés előtti evakuálás viszont nagyon eredményes lehetett, mert a régészek emberi maradványokat egyáltalán nem találtak

El Salvador Joya de Cerén San Salvador

El Salvador Joya de Cerén San SalvadorJoya de Cerén azért nem egy Pompeji

A romváros után ismét buszra pattanunk, amivel egy óra múlva San Salvadorba érkezünk. Ez az első alkalom, hogy El Salvador fővárosában járok. Az utcai bandaháborúkról híres városról olyan kép kering a fejemben, mint Tegucigalpának azon negyedei, melyekben 2009-es utazásunk alkalmával fényes nappal is gyomorideggel léptem az utcára. A hondurasi fővárosban évente körülbelül 1100 ember hal meg hála az erőszaknak, San Salvador azonban rajta is túltesz napi átlag öt gyilkossággal. Szerencsére a helyi alvilág feletti uralomért vívott harc általában nem érinti a turistákat, de azért óvatosságból taxival utazunk a busztermináltól az egészen kellemes hangulatú Colonia Avila nevezetű városrészbe. 

Ránk nagyon nem jellemző módon egy a neten látott címre igyekszünk, a Hostel Café San Andrésbe, ahol 20 dollárba kerül egy szoba. A taxi a Salvador del Mundo emlékmű közelében parkol le. A környék kellemes csalódás, olyan, mint egy igényes villákkal beépített nyaralóövezet, csak az elnéptelenedett utcák emlékeztetnek arra, hogy veszélyes városban járunk. 

  El Salvador Joya de Cerén San Salvador   A Divino Salvador del Mundo emlékmű

A hostelben nincsen rajtunk kívül egy teremtett lélek sem. A szállás tulaja egy szőke hajú, cseppet sem latin kinézetű fiatal csaj, aki annyira megörül nekünk, hogy nem csak egy tiszta, nagyon szép és tágas szobát bocsát a rendelkezésünkre, hanem meghív minket egy ananászlére a hostel kellemes hangulatú teraszán. Azt mondja, hogy a nagyszülei lengyelek, gyerekkorában többször is járt Európában, de a hostelében még sosem jártak európaiak. Elmeséli, mennyire nem szereti San Salvadort pont amiatt, hogy állandóan gringónak nézik, pedig ő nem az. No meg azt, hogy bár tudja, a fővárosnak rossz híre van, azért ne féljünk tőle, mert vannak egészen elfogadható részei is. A következő napokban majd meglátjuk.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

47 évvel ezelőtt ezen a napon, vagyis 1969. június 26-án játszották a történelem legnagyobb hatású futballmérkőzését, ami milliók életét változtatta meg. El Salvador és Honduras ki-ki meccset vívott egymással Mexikóvárosban az 1970-es világbajnokságra való kijutásért. Végül egy hosszabbításban szerzett góllal El Salvador nyert 3:2-re, de a meccs nem amiatt került be a történelemkönyvekbe, hogy az apró ország története során először kijutott a világbajnokságra, hanem mert ennek követeztében kirobbant Honduras és El Salvador között minden idők legérthetetlenebb vérontása, a száz órás futballháború.

2006-ban, mikor először jártam El Salvadorban, még semmit sem tudtam az 1969-es eseményekről. Santa Ana-i hotelemben bámultam a térképet és feltűnt, hogy a várostól nem messze, a guatemalai határon fekszik a Güija-tó, mellette a San Diego La Barra erdő. Jó kirándulásnak ígérkezett, így egyik reggel felpattantam egy Metapánba tartó buszra, amiről bő fél óra múlva már szálltam is le, mivel a sofőr hátraszólt, hogy megérkeztünk a tóhoz. 

Egy Belén névre hallgató koszfészekben találtam magamat, ami néhány kőházból és annál sokkal több bádogviskóból állt. Iszonyúan ki volt égve minden, volt vagy 40 fok, a tó felszínén pedig zöld alga lebegett. Az egész úgy nézett ki, mint valami menekülttábor egy posvány partján. A helyiek ültek a tornácukon és úgy pihegtek, mint a déli napra kifekvő kutyák. Többségüknek arra sem volt indíttatása, hogy fogadják a köszönésemet, max intettek, hogy vették az üdvözlésemet, de ebben a kánikulában ne várjam, hogy beszéddel fárasszák magukat.  

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  Az 1969-es El Salvador-i focicsapat (forrás: elbaloncuscatleco.com)

Leültem a partra és néztem a nagy semmit; a Güija-tó minden, csak nem szép. Épp szedni kezdtem volna a sátorfámat, mikor két tíz év körüli gyerek jelent meg biciklivel. Leparkoltak mellettem, elővettek egy madzagot és egy horgot, majd nem messze tőlem leültek horgászni. Egy ideig nézték, ahogy bámulom őket, majd feladva a pecázást odaslattyogtak hozzám, hogy megtudják, ki vagyok és mit keresek a tavuknál. Mikor meghallották, hogy külföldi vagyok, kézen ragadtak és húzni kezdtek az erdő felé.

- Apu imád a turistákkal fecsegni. Gyere, bemutatunk neki - mondták.

Nem féltem attól, hogy csapda. Errefelé nincsenek banditák, akik a turisták kifosztására rendezkedtek volna be, már csak azért sem, mert erre egyáltalán nem járnak turisták - gondoltam. Tisztán emlékszem, hogy egy száraz jocote ligeten keltünk át, majd kaptattunk fel a San Diego La Barra erdőn keresztül egy hihetetlenül lepukkant, bádogból és nylonból összetákolt viskóhoz.

A tornácon egy atléta nélküli, sörhasú fickó ücsörgött, mellette egy faágakból összetákolt priccsen egy nyolc éves forma kislány feküdt nyakig bekötözve, szeme alatt lila folttal. Amint a fickó megpillantott, felpattant és hatalmas mosoly közepette nyújtotta felém a kezét.

- Isten hozott! Mi járatban minálunk? - kezdte.
- A parton ücsörgött. Turista - sikították a fiai.
- Valóban? Foglaljon helyet! - nyújtotta felém házilag összeeszkábált sámliját - Beszélsz spanyolul?
- Persze - feleltem. 
- Juan vagyok, ők meg itt a fiaim. Ő pedig a lányom, szegényt pár hete elütötte egy kamion az úton, azóta lábadozik. Igaz, kicsim? - pillantott a lányra, aki erre befordult a fal felé - Szegény negyedik hete nem tud felkelni. Kész csoda, hogy megmaradt. Az orvosok azt mondják, még pár nap, és megpróbálhat lábra állni. No, de te ki vagy? Honnan jöttél?
- Andrés vagyok Magyarországról.
- Magyarország?! - kiáltott fel Juan - Tőletek kaptunk ki 1982-ben 10:1-re - röhögött - Srácok! Hozzatok ki egy tál jocotét!

A két gyerek berohant a ház mögötti fészerbe, és pár pillanat múlva megjelentek egy tál zöld és piros szilvaszerű gyümölccsel. Enyhén édes, de fanyar íze volt. Sokszor ettem ilyet Guatemalában. Nem a kedvencem, de azért tisztességből elmajszoltam párat.

- Mi ebből élünk. Jocotéból. Mostanában volt a szüret. Te tényleg magyar vagy? - haverkodott Juan.
- Igen - bólintottam.
- Nem emlékszel az 1982-es világbajnokságra?
- Fél éves voltam akkor. De tudom, hogy nagyon elvertünk titeket.
- Tényleg, fiatal vagy még - állapította meg - Hallod! Az a meccs nagyobb katasztrófa volt, mint a polgárháború vagy a fociháború.
- Fociháború? - értetlenkedtem.
- Nem hallottál róla?
- Nem, soha. Mi történt?
- Hosszú történet, de ha kíváncsi vagy, elmesélem.
- Van időm.

 El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  Az ilopangói repülőgép-támaszpont 1969-ben (forrás: diez.hn)

Azzal Juan belekezdett egy sztoriba, aminél szürreálisabbat még életemben nem hallottam. Az 1960-as évek végén El Salvador komoly gazdasági válságot élt meg. A túlnépesedés hatására felaprózódtak a földek, aminek következtében közel egymillió paraszt maradt munka nélkül. Ezzel szemben Hondurasban új területeket vontak művelés alá, a banánültetvényeken komoly munkaerőhiány jelentkezett. Több százezer salvadori lépte át a határt, és próbált zsebszerződésekkel földhöz jutni. Hondurasban ez a rendszer mai napig működik, Közép-Amerika legnagyobb nemzeti parkját, a Rio Patucát például maga a nemzeti park kezelője árusítja ki a rancheróknak, hogy az esőerdők felégetésével legelőkhöz jussanak.

1968-ban aztán jött egy földreform, ami az oligarchák kezére juttatta az alig pár hektáros hondurasi földeket, kisemmizve ezzel több mint félmillió salvadori földművest. Sokaknak arra sem maradt pénze, hogy visszatérjen az országába, így a határ mentén menekülttáborok jöttek létre, amiket hondurasi fegyveresek őriztek.

- Mi is menekülttáborban éltünk a szüleimmel és testvéreimmel. Gyerekként az egész egy nagy buli volt, de aztán szüleim egyszercsak úgy döntöttek, hogy visszatérnek El Salvadorba - mesélte Juan - Tíz éves lehettem ekkor. Emlékszem, hogy több napon át mezítláb sétáltunk az erdőn keresztül, mire visszaértünk. A falvakban mindenhol katonák voltak, az utakon pedig tankok.

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  El Salvador-i katonák egy koponyával pózolnak (forrás: footballrepublik.com)

Ebben az időben mindkét országnak erősen militáris szemléletű vezetése volt. El Salvador azzal vádolta Hondurast, hogy úgy viszi az ültetvényeire a salvadoriakat, hogy megzsarolja őket a zsebszerződések miatt, aztán persze keveset fizet a munkásoknak, akikre pedig nincsen szüksége, azokat egyszerűen menekülttáborokban helyezi el. Honduras pedig azzal vádolta El Salvadort, hogy az ügyetlen gazdaságpolitikájuknak hála a nyakukba szakadt közel félmillió gazdasági bevándorló, akik el akarják lopni a földjeiket, hogy aztán azokat majd erőszakkal El Salvadorhoz csatolják. A két ország között pattanásig feszült a húr, majd jött az 1969. június 8-i pótselejtező a soron következő, mexikói világbajnokságra.

Tegucigalpában volt az első találkozó, a rádió pedig bemondta, hogy az El Salvador-i nemzeti tizenegy melyik hotelben lett elszállásolva. A hondurasi fanatikusoknak más sem kellett. Egész éjjel üvöltöttek a szálló előtt, betörték a hotel ablakait, gyújtogattak az utcán, fenyegették a játékosokat. Meglett az eredménye. A salvadori csapat csak kóválygott a pályán és kikapott 1:0-ra.

A vereség miatt egy feltételezhetően mentális problémákkal küszködő salvadori lány öngyilkosságot követett el. A sajtó persze gyilkosságként tálalta a történteket, a temetésére kivonult az egész El Salvador-i vezérkar, a lányból pedig mártírt csináltak. A kormány ígéretet tett, hogy felkutatja a bűnösöket és megtorolja a hondurasiak kegyetlenkedését.

El Salvador Honduras Lago Güija fociháborúHondurasi katonák a július 16-án induló offenzíva idején (forrás: taringa.net)

Egy héttel később jött a visszavágó. A salvadori rádió is bemondta, hogy a hondurasi focisták melyik hotelben lettek elszállásolva, így megismétlődött a tegucigalpai eset, csak fordított szereposztásban. Másnap a stadiont tankokkal vették körül, hogy a biztonságot fenntartsák, de a stadionban így zavargás tört ki. A salvadori szurkolók a meccs előtt leengedték a hondurasi zászlót, elégették azt, majd szaros pelenkát húztak a helyére. Ennek ellenére a meccset lejátszották, ahol Honduras kikapott 3:0-ra.

- A meccs idején még a menekülttáborban éltünk. Emlékszem, ahogy több százan ugyanazt a TV-t bámultuk. Amikor a stadionban zavargás volt, a menekülttáborban is elcsattant pár pofon. Hirtelen a barátokból ellenségek lettek. Az ilyen táborokban rengeteg hondurasi is volt, boltosok, kereskedők, akik abból éltek, hogy mi ott voltunk. A visszavágó után minden megváltozott - mesélte Juan.

És tényleg. A meccs után Honduras és El Salvador lezárta a határokat, tankokat vezényeltek a környező falvakba.

- Pár nap múlva szüleim szóltak, hogy pakoljunk, mert indulunk haza. Tudták, érezték, hogy történni fog valami.

Az 1970-es világbajnokság selejtezőin még nem számított a gólarány. Megismételt meccsre került sor, amit 1969. június 26-án rendeztek meg Mexikóvárosban. A két csapat élet-halál harcot vívott, amin El Salvador játszott jobban. Kétszer is vezettek, de Honduras mindkétszer egyenlített. Főleg az első egyenítő gól volt emlékezetes, amit ollózva szerzett Mendoza. Hosszabbítás következett, aminek 11. percében Pipo Rodriguez betalált, ezzel El Salvador életében először kijutott egy világbajnoksára. Pipo Rodriguezből nemzeti hőst faragtak. Minden létező kitüntetést bezsebelt, könyvet írtak róla, ami mai napig az ország legnagyobb példányszámban eladott kötete.

A meccs után a menekülttáborokban zendülés tört ki. Mivel a hondurasi hadsereg eddigre a határra lett vezényelve, kevés volt a rendfenntartó, a maroknyi katona képtelen volt megfékezni a balhét. Belelőttek a tömegbe, ezzel megölve több tucat salvadori menekültet.

Az El Salvador-i kormány hangot adott felháborodásának, s megfenyegette Hondurast, hogyha nem hagy fel az agresszióval, ellencsapást fognak rájuk mérni. Hogy megfélemlítsék a szomszédot, július 14-én berepült egy salvadori gép Tegucigalpa fölé, és ledobott egy apró bombát, ami végül fel sem robbant, kárt sem okozott. A hondurasi vezetés ezt hadüzenetnek vette, s jelezte, hogy támadást fog indítani El Salvador ellen.

A salvadoriak azonban nem várták meg, amíg lép Honduras. Puskákkal és századeleji fegyverekkel felszerelkezve kisebb csapatok bevonultak hondurasi falvakba Ocotepeque és El Amatillo környékén, ahol kitűzték a zászlójukat és Hondurashoz csatolták őket. Egyes seregek a menekülttáborok felé vették az irányt, ahol megtorolva a salvadoriakkal szemben elkövetett agressziót, lelőtték a katonákat. Ezután már Honduras sem maradhatott tétlen. Július 16-án tankokkal és bombázókkal indultak El Salvador ellen.

El Salvador Honduras Lago Güija fociháborúNégy nap alatt 6000 emberrel végeztek minden idők legostobább háborújában (forrás: bbc.co.uk)

- Eddigre mi már El Salvadorban voltunk, La Palma környékén. Ott vártuk a rokonoknál, hogy mi lesz. Én pont nem voltam otthon, éppen elzavartak a boltba venni valamit. Ekkor kezdődött a bombázás. Repülők érkeztek, a következő pillanatban mindenhonnan robbanást lehetett hallani. Nagy volt a füst és a kiabálás. Gyorsan történt minden, alig két perc alatt véget is ért. Visszaszaladtam a házhoz, de az összeomlott. Szüleim, kilenc testvérem és minden rokonom a romok alatt halt meg. Egy pillanat alatt kiirtották az egész családomat. Teljesen egyedül maradtam - forrázott le az amúgy folyamatosan mosolygó Juan.

A következő két napban nem csak a határmenti falvakat, de minden fontosabb katonai támaszpontot és El Salvador összes olajfinomítóját porrá bombázták a hondurasi gépek. Július 18-án értek véget a harcok. Az eredmény közel 6000 halott és 15 000 sebesült, valamint El Salvador infrastruktújának megsemmisülése. A menekülttáborokat felszámolták, a félmillió salvadori hazatért. Békét csak 1980-ban kötöttek, mire mindkét ország kilábalt a gazdasági összeomlásból, amit a száz órás foicháború okozott.

  El Salvador Honduras Lago Güija fociháború  El Salvador-i kiskatonák El Poynál (forrás: home.bt.com)

- Veled mi lett, Juan? - érdeklődtem.
- Velem? Metapánba kerültem és dolgozni kezdtem. A földeken voltam bérmunkában, mint most is. Ez a jocoteliget nem az enyém, én csak gondozom. 
- Meg lehet ebből élni?
- Így - mutatott körbe a szakadt házon - Nyolc gyerekem van, de csak ez a három van itt velem és a feleségemmel. A többiek Metapánban és San Salvadorban járnak iskolába. Mesélj nekem az országodról. Kitől kaptunk ki anno 10:1-re? - nevetett.

Beszélgettünk egy kicsit Magyarországról, arról, hogy 1982 óta a mi és ő focijuk is mennyit romlott. Egész délutánig maradtam a családnál, akik végül még egy adag babbal is megkínáltak. Búcsúzásom előtt a fickó felpattant és a házból előhozott egy zacskó obszidiánt. Nyílhegyek, kések, antik dolgok voltak benne.

- Ezeket hol szerezted? - kérdeztem.
- A maják hagyták őket hátra az erdőben. Tele van velük a vidék. Válassz egyet és vidd magaddal, emlékül.

Juan családját kiirtották, mégsem veszítette el az emberkbe vetett hitét. Hihetetlenül pozitív figura, annak ellenére, hogy tíz évesen magára maradt. Azzal búcsúzott tőlem, hogy reméli, egyszer még lesz lehetőségük visszavágni egy világbajnokságon a 10:1-ért. Legyen úgy!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Venezuela (53),Peru (49),Kolumbia (36),Ecuador (35),Bolívia (28),Argentína (28),Panama (21),Costa Rica (20),Patagónia (14),Móricz János (13),El Salvador (12),Paraguay (11),Nicaragua (11),gazdaság (9),gasztronómia (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Gran Sabana (5),jezsuita missziók (5),Titicaca-tó (5),Darién (4),El Chaltén (4),Gran Chaco (4),Chile (4),Cuzco (4),Tayos-barlang (4),Mérida (4),sámánizmus (3),Yungas (3),Cotahuasi-kanyon (3),Colca-kanyon (3),Potosí (3),Samaipata (3),Caracas (3),Panamaváros (3),Panama-csatorna (3),Sucre (3),Urubamba-folyó (3),Cuenca (3),Los Llanos (3),Honduras (3),Ayahuasca (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Bogotá (2),indiánok (2),tsáchilák (2),Guayaquil (2),Andok (2),Sanare (2),Isla Gorgona (2),Rio Caura (2),Maracaibo (2),Tena (2),Colón (2),La Palma (2),Tortuguero (2),Rio San Juan (2),Isla San Andrés (2),Azuero-félsziget (2),Isla Ometepe (2),San Salvador (2),La Unión (2),León (2),Granada (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Posadas (2),San Ignacio de Moxos (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Padre Crespi (2),Hét-tó vidéke (2),Ushuaia (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2), Chile (2),Uyuní (2),Tarija (2),asháninka (2),Vrae (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),Lima (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Chiclayo (2),moche (2),Nazca (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Orinoco-delta (2),Angel-vízesés (2),Roraima (2),Chávez (2),Paria-félsziget (2),Villa de Leyva (2),Mochima Nemzeti Park (2),Isla Margarita (2),shuar indiánok (2),Huacachina (2),Guna Yala (1),Quito (1),San Blas-szigetek (1),San Gil (1),Isla Grande (1),Soberanía Nemzeti Park (1),Bocas del Toro (1),Cartagena (1),Popayán (1),San Agustín (1),Puerto Limón (1),Valle Cocora (1),Cahuita (1),Portobelo (1),San Lorenzo erőd (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Santiago (1),Santa Catalina (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Chitré (1),Natá (1),Salasaca (1),Quilotoa-lagúna (1),La Chorrera (1),El Valle (1),Araya (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Macondo (1),Nabusimake (1),Ocaña (1), Playa de Belén (1),Barranquilla (1), Palomino (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Guajira-félsziget (1), Riohacha (1),Chachapoyas (1),Valledupar (1),Barichara (1),Arenál-vulkán (1),Monteverde (1),La Fortuna-vízesés (1),Cerro Chato (1),Lagarto Lodge (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Ciudad Perdida (1),Girón (1),Taganga (1),Tierradentro (1),kokain (1),David (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Quelepa (1),San Miguel (1),El Mozote (1),Perquín (1),San Vicente (1),Sensuntepeque (1),Alegría (1),Usulután (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Canoa (1),Montañita (1),Isla Meanguera (1),La Libertad (1),Ruta del Café (1),Suchitoto (1),Ingapirca (1),Chalatenango (1),Cihuatán (1),Cerro El Pital (1),Joya de Cerén (1),fociháború (1),Santa Ana (1),Juayúa (1),Santa Ana-vulkán (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Puerto López (1),Cosigüina-vulkán (1),Guayabo (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Irazú-vulkán (1),Catarata del Toro (1),Puntarenas (1),Ujarrás (1),Cartago (1),Alajuela (1),Bahía Drake (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Sierpe (1),Palmar Norte (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Rio Celeste (1),Tenorio Nemzeti Park (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Cueva del Guácharo (1),Telica-vulkán (1),Chinandega (1),Masaya-vulkán (1),Mombacho-vulkán (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),San Juan del Sur (1),Chimborazo (1),zene (1),Ballestas-szigetek (1),Viedma (1),Isla del Sol (1),Caral (1),Capriles (1),Oruro (1),Satipo (1),Tarma (1),Titicaca-to (1),Sechín (1),Quillabamba (1),chimú (1),Maduro (1),Pozuzo (1),Bolivia (1),Laguna Verde (1),Salar de Uyuni (1),indián fesztivál (1),San Cristóbal (1),Trinidad (1),stoppolás (1),Santa Cruz (1),Rurrenabaque (1),Tóásó Előd (1),Huayna Potosí (1),La Paz (1),Tiwanaku (1),Halál útja (1),Coroico (1),Liebster Award díj (1),rovarok (1),Ciudad Bolívar (1),San Fernando de Apure (1),Grans Sabana (1),tepuik (1),Salto Pará (1),Taisha (1),Saraguro (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Sucúa (1),Puerto Colombia (1),Chichiriviche (1),Coró (1),San Luís-hegység (1),Medellin (1),Pablo Escobar (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Tama Nemzeti Park (1),Puyo (1),Rio Napo (1),Máncora (1),gerilla (1),Calí (1),Zipaquirá (1),Buga (1),Zaruma (1),FARC (1),Fényes Ösvény (1),Amboro Nemzeti Park (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),El Calafate (1),Perito Moreno-gleccser (1),gerillák (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),Baños (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Altiplano (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Arequipa (1),Tulcán (1),Comodoro Rivadavia (1), Puerto Deseado (1),Gaimán (1),Valdés-félsziget (1),Puerto Madryn (1),Pingvin-sziget (1),Tűzföld (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Cajas Nemzeti Park (1),Paracas (1),Rio Gallegos (1),Rinconada (1),Lanín-vulkán (1),Huancayo (1),Huancavelica (1),Toro Muerto (1),Asunción (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Dél-Amerika (1),Sama Nemzeti Park (1),Ayacucho (1),El Fuerte (1),jalqa indiánok (1),útlevél (1),Tupiza (1),Caacupe (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Entre Ríos (1),Espinar (1),Concordia (1),Qoyllur Riti (1),Bariloche (1),San Ignacio Miní (1),Iguazú-vízesés (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Salto Monday (1),Itaipú vízerőmű (1),Brazília (1),Boconó (1)