Paraguayba az ember nem azért utazik, hogy világhíres épületeket vagy természeti szépségeket lásson. Leginkább azért nem, mert látványosságokkal az ország nem igazán rendlekezik. Persze, aki keres, az talál. Ráleltünk például egy nagyon szép bazilikára, s azt is megtudtuk, hogy Paraguay egyik legexkluzívabb kisvárosát sok magyar származású család lakja. Ja, a pacalt pedig ki lehet rántani.  

Szeretnénk bejárni Asunción környékét, erre a legjobb kiindulópont a fővárostól egy órányira fekvő Caacupe. Paraguaynak ezen a részén Magyarországhoz hasonló táj fogad: legelők és szántóföldek nyújtóznak a messzi távolba. Kókadtan pislogok kifelé az ablakon a negyven fokos hőségben, a végeláthatatlan mezőkről kitikkadt tehenek bámulnak bambán vissza rám. Nem túl izgalmas a látvány, aztán egyszer csak elérjük a várost szegélyező lankás, zöld dombokat.

A caacupei bazilika frontjaA caacupei bazilika frontja

A 16. század derekán egy keresztény hitre tért guaraní szobrász - bizonyos José - betért az erdőbe, hogy jó minőségű fát vigyen a tobati ferences misszió templomának díszítéséhez. Az erdőben mbayá vadászokba botlott. A mbayák agresszív népek voltak, nem kedvelték sem a spanyolokat, sem pedig azokat az őslakosokat, akik magukra vették a misszionáriusok keresztjét. José rettenetesen kétségbe esett, félt, hogyha észreveszik, hidegvérrel meggyilkolják, így imádkozni kezdett Szűz Máriához. Mária megjelent neki és guaraníul így szólt: Ka'aguý cupe-pe!, ami annyit tesz: Rejtőzz a mate fák közé! A guarani indián úgy is tett, így a mbayák nem vették észre; túlélte a kalandot.

Menekülésének örömére José hazavitt egy szép fatörzset, amiből hálája jeléül két Mária szobrot faragott. Az egyiket Tobati templomának adományozta, a másikat pedig - emlékként a túlélésére - megőrizte.

A bazilika oldalrólA bazilika oldalról

Néhány évvel később az Ypacaraí-tó vize megáradt, elöntötte a völgyet. Sokakat elvitt az ár, José faragott Mária-szobrát is magával ragadta. A helyiek úgy gondolták, hogy elérkezett a vég, így más remény nem lévén imádkoztak, ahogy a misszionáriusoktól tanulták. Luis de Bolaños atya megáldotta a vizet, mire az ár lassan elkezdett visszavonulni.

A víz tetején az emberek egy lebegő táskát pillantottak meg. Felnyitották, s benne a José által faragott szobrocskára bukkantak. Csodának tartották, hogy a szobor megmenekült, így - José vezetésével - kegyhelyet építettek neki. A csoda hallatára özönlöttek az emberek a kápolnához, amit Mária szavaira megemlékezvén Caacupéra kereszteltek. Sokan nem kizárólag zarándokként érkeztek, egyenesen a kápolna mellé költöztek. Így lett Caacupe Paraguay vallási központja, bár a bazilika csak a 20. század második felében készült el.

A bazilika hátulrólA bazilika hátulról

A caacupei Szent Szűz napja az ország legnagyobb fesztiválja. December 8-án több tízezer belföldi turista lepi el az utcákat, máskor viszont - mint például ma - a fehér bazilika meghitt magányában álldogál csaknem üresen, de annál büszkébben egy domb tetején.

A bájos városka központjában pattanunk le a buszról és áttörtetünk a giccses, kék ruhás Mária-szobrocskákat kínáló utcai árusok között. A bazilika belsejében egyetlen freskó sincsen, de hála a színes üvegablakoknak az elegáns, fehér falak mégsem tűnnek unalmasan egyhangúnak. Az ablakokon sejtelmesen átszűrődő napfény egy kis vidámságot kölcsönöz a bazilikának, mindenütt színes formákat rajzol a szemközti oldalra. Azt kell mondjam, hogy ez az egyik legszebb szentély, amit Dél-Amerikában láttam.

Én az Ypacaraí-tó partjánÉn az Ypacaraí-tó partján

Rövid séta után ismét buszra pattanunk, mert ha már erre járunk, az Ypacaraí-tavat is szeretnénk látni. Erre a legalkalmasabb célpontnak San Bernardino városkája tűnik, ami az ország elitjének és a fővárosi fiatalságnak a kedvelt nyaralóhelye. A buszunk egy hármas elágazáshoz szállít bennünket, ahol 10 percet várakozunk egy másik, már közvetlenül San Bernardinóba tartó járatra.

Minden oldalról pazar nyaralók, medencével ellátott, burjánzóan zöld kertek szegélyezik a tóhoz vezető, egyébként meglepően csendes főutcát. Jövőbeni Mirador túrák szervezése okán betérünk egy többszáz éves, antik épületből kialakított luxushotelbe, aminek teraszáról pillantjuk meg először az Ypacaraí-tavat.

A parton tett sétánk azt az érzést kelti bennünk, mintha Csopakon járnánk, csak az a különös, hogy a 30 fokos hőmérséklet ellenére a strand teljesen kihalt. A paraguayi időjárás szerint ez a hónap még télnek számít, tehát nincs főszezon. A vízen egy kis vitorlás ringatózik, rajta egy fickó tesz-vesz. Mikor megpillant minket, azonnal ránk akar sózni egy hajókirándulást. A borsos ára miatt ettől most eltekintünk, de azért váltunk a férfivel pár szót, már csak azért is, mert a ladikján feltűnik a magyar, a német és az osztrák lobogó.

Magyar zászló egy paraguayi hajónMagyar zászló egy paraguayi hajón

A fickó azt mondja, hogy San Bernardinót az 1800-as évek végén pár német család alapította, és az első telepesek európaiak, főként magyarok, németek és osztrákok voltak. Néhány évvel a megalapítása után a falu a szomszédos országok lakóinak körében is népszerűvé vált. Több tucat korabeli híres ember vett házat a tó partján, rendszeresen itt vakációzott például az egykori nicaraguai diktátor, Anastasio Somoza García, de szívesen nyaralt itt Marlene Dietrich, német színésznő és a Kis herceg írója, a Saint-Exupéry is.

Szépnek szép, de hol árulják itt a tejfölös lángost, meg a főtt kukoricát? Sehol. Kopog a szemünk az éhségtől. Nem akarjuk a napi budgetet elkölteni egy ebédre, ezért a part közelében lévő Burger Kingbe térünk be egy hamburgerre. Vélhetően ez a világ legdrágább gyorsétterme, mert egy Magyarországon 300 forintos szendvicset 800 forintos áron akarnak velünk megvetetni. Korgó gyomorral távozunk és utazunk tovább Loma Grandéig, majd onnan újra a fővárosba.

A rántott pacal jóA rántott pacal jó

Majd éhen halunk, mire végre találunk egy helyi kifőzdét, ahol rábeszél minket a pincér egy rántott pacalra. Otthon eszembe nem jutna kirántani a pacalt, de a paraguayiak ebben kreatívabbak nálam. Azt kell mondjam, hogy igazuk van; a pacal jó bepanírozva. Reméljük, azért nem üli majd meg a gyomrunkat. Már csak azért is, mert holnap hosszú út elébe nézünk; néhány napra felutazunk Paraguay északi szegletébe...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!