Az Azuero-félsziget régóta mozgatta a fantáziánkat, de most, hogy megérkeztünk, már mennénk is innen el. Egy temető és néhány templom kivételével nem sok izgalmat rejt Panama ezen szeglete.

Ariel házától kigyalogolunk a metró végállomásához. Hihetetlen, hogy a panamavárosi metrót csak 2011-ben kezdték építeni, 2014-ben pedig már át is adták. Ugyanúgy 450 milliárd forintba került, mint a budapesti 4-es metró, csak amíg az 7,5 kilométeren 10 megállóval rendelkezik, addig a panamai 14 kilométeren 15 megállóval. Hogy mitől tudott olcsóbb lenni? Attól, hogy az állomások tervezését nem bízták oda magamutogató építészeknek, mint Magyarországon, így minden aluljáró ugyanúgy néz ki. Csak én gondolom úgy, hogy a tömegközlekedésnek nem az építészeti hívságokról kéne szólnia?

Az Albrook terminálon felülünk egy Agridulcéba tartó buszra, amiről két és fél órás utazás után szállunk le El Caño nevű falu határában. Azért tesszük mindezt, mert itt található Panama egyetlen látogatható prekolumbián feltárása.

Panama Azuero-félsziget Natá Chitré    El Caño falujának temploma

El Caño jó húsz perc sétára van a főúttól, de a régészeti park onnan további egy óra járásnyira. Mivel a nagy zsákokat nincs hol hagynunk, rendesen küzdünk a hőséggel. Eri féltávnál feladja, azt mondja, ha akarok, menjek, de ő néhány sírhelyért nem fog megfőni a Napon. Így hát egyedül folytatom tovább a sétát, Eri pedig leül egy fa alá az út szélén. Nem állítom, hogy friss vagyok, mikor befutok a feltárásra, de a közepén legalább áll egy hatalmas mangófa, amihez odatámaszthatom a zsákomat. 

Panama Azuero-félsziget Natá Chitré   Eri itt még küzd az elemekkel

Egy fickó lép elém, aki közli, hogy 20 perc múlva zárnak, úgyhogy ha látni akarom a sírokat, vegyem meg a belépőt és kövessem. Így teszek. A park nem nagy, csak két nagy gödörből és néhány kőoszlopból áll, amik pont úgy néznek ki, mint a kolumbiai El Infiernito szakrális oszlopai.

Panama Azuero-félsziget Natá ChitréNem tudjuk, ezek az oszlopok mi célt szolgáltak

A parkőrtől megtudom, hogy El Caño valójában temetkezési hely volt. A natá népcsoport temette ide törzsi vezetőit és harcosait, fegyverekkel, vértekkel és arany ékszerekkel együtt. Az 1926-os feltárás során a sírokat 800-900 közé datálták, de egy újabb feltárás bebizonyította, hogy El Cañóban már a 400-as években is temetkeztek.

Hogy az oszlopok pontosan mi célt szolgáltak, nem tudja megmondani, mivel a régészek sem tudják rá a választ. Amíg a kolumbiai El Infiernitóban igazolni tudták az oszlopok szakrális jelentőségét, addig itt semmi erre utaló jelet nem találtak.

Panama Azuero-félsziget Natá Chitré     A naták már 1600 éve is ide temetkeztek

Elbattyogok Eriért, majd visszasétálunk a főúthoz. Stoppolunk. Alig két perc múlva már meg is áll egy autó. A fickó telefonszerelő, a kocsija csurig van rakva kábelekkel és alkatrészekkel, de azért szorít nekünk helyet a hátsó ülésen. Nem visz minket messzire, csak Natáig, de van olyan jó fej, hogy nem az út szélén, hanem a falu központjában tesz ki minket.

Natá főterén áll Panama talán legszebb koloniális temploma, a Santiago Apóstol, amit 1522-ben emeltek, alig két évvel azután, hogy Panamaváros után megalapították a kontinens csendes-óceáni partvidékének második települését. A tér szépen rendben van tartva, de néhány kóborkutyán kívül nem látunk senkit.

Panama Azuero-félsziget Natá Chitré     A Santiago Apóstol gyönyörű templom

Iszonyú a hőség és a szárazság. Ahogy haladunk Chitré felé a busszal, úgy válik a táj egyre unalmasabbá. Minden ki van égve, csak egy két akácfa jelöli, hogy még nem sivatagban járunk.

Chitrébe naplementekor futunk be. Gyalog vágunk neki a városnak, ami annyira jelentéktelen, amennyire csak lehet. Egy órán át rohangászok megfizethető szállás után kutatva, végül a Miami Mike-ban kötünk ki. Ennél aljasabb és lepukkantabb hostelben még életemben nem jártam. A szálló tulaja, Mike, egy végtelenségig ízléstelen és ápolatlan amerikai fickó, aki elmondása szerint rummal mos fogat, és csak akkor hagyja el a szállóját, ha elfogy a szesz a szállón. Rajtunk kívül csak egy full drogos guná srác tartózkodik a hostelben, aki zsonglőrködésből próbálja magát fenntartani. A szobánk egy koszfészek, de legalább a falon lóg néhány évekkel ezelőtt odabiggyesztett információs tábla.

Panama Azuero-félsziget Natá ChitréParita kedves hely, de nagyon pici

Mike ajánlása alapján másnap reggel kibuszozunk Paritába, ami még Natánál is kisebb falu, egy a Santiago Apóstolhoz hasonló koloniális templommal. Körbefotózzuk, majd ismét buszra szállunk, és a Chitré másik oldalán fekvő Los Santosba utazunk. A városka Corpus Christi ünnepségéről ismert, amit minden év júniusában ünnepelnek színes felvonulással. Ilyenkor azonban nincs itt semmi, így gyorsan elunjuk magunkat. Jobb híján felpattanunk egy újabb buszra, amivel lekocogunk a Playa Monagréra.

Panama Azuero-félsziget Natá Chitré Los Santos temploma

A busz iskolásokat szállít a városból a part közeli ranchekre, így az út elején mozdulni sem tudunk. Mindenki minket bámul, érezhető, hogy nem turistaközpont felé igyekszünk. A partra már csak mi érkezünk. Egyetlen bár van nyitva a strandon, amit két venezuelai srác üzemeltet. Azt mondják, hétvégenként egész jól megy a bolt, de ma mi vagyunk az első vevőjük. Iszunk egy Balboát, majd sétálunk egyet a strandon, ami pont olyan jelentéktelen, mint volt Chitré vagy Los Santos.

Panama Azuero-félsziget Natá ChitréMég soha ilyen szép strandot nem láttam

Este Miami Mike tart minket szóval, pedig menekülünk előle. Azt mondja, azért nyitott pont Chitrében hostelt, mert nincs itt semmi, így nem kell szenvednie a sok turistával. Annyit pont hoz a bolt, hogy esténként álomba tudja magát inni, de annál egy fillérrel sem többet. Remek üzletpolitika! Ha Pedasí is ilyen unalmas lesz, a kardomba dőlök...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!