Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sanare hangulatos település, de mi egy nemzeti park, a Yacambú miatt jöttünk ide. A venezuelai politika már a természeten is érződik, de ennek hála rálelünk Yayra, egy félsivatagos völgyre, ami az egyik legizgalmasabb hely szerte a venezuelai Andokban.

Reggel kisétálunk Sanare főterére, azzal a céllal, hogy kocsit szerezzünk a Yacambú Nemzeti Parkba. Tíz évvel ezelőtt kiadott LP-nk szuperlatívuszokban ír a parkról: csodás őserdei lagúnákról, erdei ösvényekről regél. Végül 250 bolívárért, valamivel több mint 5 dollárért sikerül kibérelnünk egy 40 éves Dodge kisbuszt, ami egész délelőtt minket furikáz.

A falutól alig 15 kilométerre fekvő Yacambú egykoron biztos remek turista célpont volt, mára azonban egy mindenki által elfeledett dzsungel, ami úgy néz ki, mintha utoljára a tíz évvel ezelőtti LP szerzője tette volna ide be a lábát. Az utat több helyen benőtte a dzsindzsa, a lagúnához vezető ösvényt a nád teljesen birtokába vette. Túraútvonalaknak mára nincs nyoma, a tó is csak egy bűzölgő posvány, egy gémen és egy kacsán kívül mást nem látunk. Ilyen hát egy köderdei nemzeti park, ha tíz éve egyetlen fillért nem költ rá az állam.

40 éves buszt béreltünk a Yacambú felfedezéséhez

Az út csodás, csak elhanyagolt

Yacambú

Eri a lagúna partján

Vadkacsa A Yacambú Nemzeti Park ma árnyéka egykor volt önmagának

Sofőrünk látván rajtunk a csalódottságot felajánlja, hogy 150 bolívár plusszért elvisz minket egy csodaszép helyre, Yayba. Furcsán cseng a neve, mintha Arábiába invitálna minket a taxis. Igent mondunk a felajánlásra, így visszakocsikázunk Sanaréba, majd átkelünk a szomszédos hegyen, hogy egy a Yacambútól teljesen eltérő helyen találjuk magunkat. Egy kiszáradt völgyben vagyunk, ahol a szél port és ördögszekeret hord, a kaktuszmezők között kecskék legelésznek. Nem véletlen a név, Yay valóban olyan, mintha Észak-Afrikába csöppentünk volna.

Az öreg Dodge lelassít, majd a sofőr mutat az előttünk elterülő völgyre:

- Megérkeztünk! Ez itt Yay.

Egy egészen fantasztikus badlanden találjuk magunkat. A patakok által szabdalt homokvidék a szürke és a sárga ezer árnyalatában pompázik. A kárpiramisokból itt-ott öreg akácok nőttek ki, amiken furcsa színű papagájok viaskodnak. Rengeteget fotózunk és élvezzük ezt a senki által nem ismert csodás tájat. Sehol egy lélek, csak mi és az a néhény tucat papagáj, amik gyanakvón figyelik minden léptünket.

Yay

Yay

Yay

Yay

YayA Yay igazából nem sivatag, csak badland, de ettől még felejthetelen élmény

Sanare nagyszerű élmény, pláne úgy, hogy évek óta egyetlen külföldi turista nem látogatja. Hol máshol van a Földön olyan, hogy 20 kilométeren belül dús köderdőkből a sivatagba jutsz?

Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Hátsó utakon az Andokban

A venezuelai Andok déli részét már keresztül-kasul bejártuk, így most az északi rész van soron. Trujillo nem kápráztatott el minket, és Boconóban sem lelünk rá az igazi andoki hangulatra. Egész Sanaeréig kell utazzunk, hogy valamit elkapjunk az ódon hegyvidéki életből.

A trujullói buszterminálon óriási mázlink van. Amikor berobogunk nyüzsgő pályaudvarra a Boconó feliratú busz sofőre éppen tolat kifelé a kocsiállásból. Bár még csak kora délután van, ez a napi utolsó járat a kicsiny városkába, jóllehet nincsen távol, a csodás zöld dombok látványával kecsegtető út alig hosszabb egy-két órnál.

Boconó elég semmitmondó városka, ha nem volnának a lépten nyomon derűsen üdvözlő barátságos lakói, akkor azt mondanám, teljesen felejthető. Nehezen akadunk szállásra, úgy látszik az LP által preferált valamennyi szállásadó hely megsínylette a politikát, turisták hiányában arra kényszerült, hogy végleg bezárja kapuit. Kifőzdére sem könnyebb ráakadni, ezért egy órás kutyagolás után beérjük egy elfogadható minőségű sajtos pizzával.

Boconó környékén a táj kifejezetten nem csúnyaBoconó környékén a táj kifejezetten nem csúnya

Mivel a néhány utcás városka felejthető látnivalóit egy este alatt sikerül végigjárni, másnap a hegyek felé vesszük az irányt. Egyéb információ hiányában a buszterminálra vágtatunk a reggeli nyüzsgésben, ahonnan óránként indulnak a helyi buszok a környező hegyi falucskákba. Úticélunk még képlékeny, a terminálon kapott ötletekből csemegézünk. A felkeresésre érdemes Las Pailas nevű vízesést a kimondhatatlan nevű Niquitao nevű falucskából lehet legkönyebben elérni, ezért erre esik a választás.

Niquitao 2000 méteren fekszik a hegyekben, így bár hét ágra süt a nap, nincs melegünk. A falu burjánzóan zöld főterén kölyökkutyák játszadoznak, a szomszédos csendes utcákat a szorosan összeépült, zavarbaejtően színes házikók teszik latinosan vidámmá. A főtértől pár méterre egy idős férfi bajlódik rakoncátlan lovával. Amikor a vízesés felől kérdezzük, vállmagasságba emeli karját és a faluból kivezető ösvény felé mutat. Alig telik bele tizenöt perc, máris a hegy oldalán húzódó, sűrű erdőben találjuk magunat. Az ösvény jól követhető és tiszta, láthatóan rendszeresen használják. Az egyik tisztáson megállunk gyönyörködni a tájban, vagyis Endre így tudja, mert ez nekem mindig jó alibi egy kis szusszanásra. Két fiatal, egy lány és egy fiú tűnik fel mögöttünk, üdvözölnek minket, majd mellénk kucorodnak a fűbe. Egyetemisták Caracasban, a fiú csak látogatóban van a lánynál, s ha már itt vannak, ők is felmásznak a hely nevezetességéhez.

Niquitao temploma

Niquitao végre egy olyan település, amiért érdemes volt utazniNiquitao végre egy olyan település, amiért érdemes volt ennyit utazni

Jókora szakasz van még hátra az ösvényből, de az út nem túl meredek. Úgy negyven perces séta után tűnik fel a csöpp kis vízesés. Egy tucat fiatal térdig pancsol benne, a helyi fiatalok ide járnak hétvégente piknikezni. A bográcsban leves fortyog, az üveg rum kézről kézre jár. Kóstolóra marasztalnak, de mivel a koraesti órákban vissza kell térnünk Boconóba, ezért csak a rumot fogadjuk el.

Las Pailas-vízesés nem túl látványos, de miért is ne?A Las Pailas-vízesés nem túl látványos, de miért is ne?

Másnap Boconóból Sanare felé vesszük az irányt. Az út küzdelmes és azt hiszem, több benzingőzt sikerül magamba szívnom, mintha egész nap a Bach-csomópontnál álldogálnék. Mivel Venezuelában a benzin gyakorlatilag majdnem ingyen van, az autók mérete és kora nem fontos. A legtöbb iránytaxi böszme nagy amerikai járgány vagy oldalsó kipufogóval ellátott minibusz, ami az alacsony minőségű benzin gőzét a nyitott vagy épp törött ablakokon át közvetlenül az utastérbe juttatja. Ettől aztán az embernek hasogató fejfájása támad.

Első utunk egy kisbusszal Biscuyba visz, ahol egy hatalmas eső közepette épp csak átszálltunk egy por puestóba, amivel a színes Chabasquénbe, majd a rendetlen Guaricába utazunk, ahol ismét bepréselődünk egy iránytaxiba és irány Tocuyo, végül a nap végállomása, Sanare faluja. A távok nem nagyok, de ezen a szakaszon kevesen utaznak, így kénytelenek vagyunk 40 éves Dodge-okba préselődve utazni.

Sanare faluja sem fekszik rossz helyenSanare faluja sem fekszik rossz helyen

Sanare hangulata már első megtetszik. A kacskaringós, kurta utcákon mindenütt emberek üldögélnek a takaros, fehérre meszelt házak ajtajában. A gyakorlatilag nem létező turisták számára az állam egy ötven-hatvan fő elszállásolására alkalmas felújított, tornácos, nádtetős épületet tart fenn, bámulatosan rendbetartott kerttel. A szobákat nyolc dolláros áron lehet kivenni, ami venezuelai viszonylatban meglehetősen drága. A recepción állandó személyzet van, igaz, többnyire csak az ürességtől kongó szobákat kell felügyelniük, így kifejezetten örülnek a látogatásunknak. A recepciós srác nem mulasztja el megosztani velünk véleményét a mostani politikai helyzetről:

Sanaréi utcaképSanaréi utcakép

- Munkáltatóról csak jót vagy semmit - mondják -, de ami most itt van, az egy vicc.
- Mire gondolsz?
- Nézd meg ezt a szállót. Az állam kisajátította pár évvel ezelőtt, azóta nem jönnek a turisták.
- Akkor minek van?
- A politikusok és családjaik járnak ide pihenni. Nekik persze minden ingyen van, semmiért nem kell fizetniük.
- Te jól keresel ezzel?
- 3000 bolívárt. Az mi?
- Semmi. Egy farmer 1500 bolívárba kerül.
- Pontosan. Semmit nem ér. De legalább van munkám, az is valami.

Ez a szoba 8 dollárba kerül - a venezuelaiaknak megfizethetetlenEz a szoba két főnek nyolc dollárba kerül - a venezuelaiaknak megfizethetetlen

Vacsora után elindulunk egy esti sétára, hogy felfedezzük Sanarét. Az egyik szomszédos kivilágított épületből nagy zaj szűrődik ki, a kaput nyitva találjuk. Sok helyi mászkál ki-be, így mi is vesszük a bátorságot, hogy benézzünk. Mindenki kezében sörös üveg figyel, de nem hagyományos kocsmával van dolgunk, mert az udvar nagy részét egy homokkal borított, gondosan körülkerített tér foglalja el, ahová maroknyi fagolyókat hajigálnak a helyiek. A játék neve Bolas criollas és a francia pétanque szabályainak megfelelően játszák. Középen egy mingo névre keresztelt apró golyó hever, a nagyobb golyókat pedig két csapatra szakadva minél közelebb kell dobni hozzá. Az a csapat nyer, amelyiknek a végén a golyója a mingóhoz legközelebb kerül. A fickók nagyon ügyesen játszanak, minden második dobás telibe talál, pedig vagy 15 méter távolról próbálkoznak.

Bolas criollas, vagyis a venezuelai pétanque

Bolas criollas, vagyis a venezuelai pétanqueBolas criollas, vagyis a venezuelai pétanque

Iszunk egy sört, elnézegetjük őket, de mikor csatába hívnak, megfutamodunk. Kinek kell, hogy lefekvés előtt két dobással agyonverjék? Holnap amúgy is korán kelünk, mert állítólag Sanare körül van mit nézni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A venezuelai Andokon végigutazni nagy élmény. Nincsenek errefelé csodaszép falvak, bulis városok vagy egzotikus ökolodzsok, viszont van a táj, ami miatt az ember azonnal beleszeret ebbe a turisták által alig látogatott vidékbe.

Azért szeretem a venezuelai kicsiny falvakat, mert mindenki úgy üdvözöl az utcán, mintha az évek óta nem látott régi szomszédja volnék. A második estén mosolyogva hozza a pizzánkat a pincér csaj, aki tegnap még képtelen volt kiszolgálni, mert tátva maradt a szája nagy meglepetésében, mivel most látott először fehéreket Rubióban. A vacsora után betérünk a sarki közértbe egy üveg vízért. Fizetnénk a pultnál, mire egy helyi férfi legyintve kiált oda a boltosnak:

- A gringókét írd az én számlámhoz!

Hol máshol történhet meg az az emberrel, hogy a pénztárhoz érve egy vadidegen közli, hogy ő akarja fizetni a számládat? 

Rubio feldobja a hangulatunkat. Nehéz szívvel hagyjuk el a falut, de másnap már kora reggel a buszmegállóban toporgunk, ugyanis a 2014-es túrák szervezéséhez San Cristobalba szólít a kötelesség. Már többször is jártunk a csalógatónak cseppet sem nevezhető otromba városban, így amennyire lehet lerövidítjük a látogatást.

Felhők felett utazunk MéridábaFelhők felett utazunk Méridába

Két nap multán - dolgunk végeztével - sietősen odébbállunk, irány fölfelé az Andok. A cél ezúttal Trujillo, de mivel nem áll szándékunkban ismét belefutni a guardia szánalmas és gerinctelen turistakifosztó akcióiba, ezért gondosan kerüljük a hegyek lábánál épített "gyorsforgalmi autópályát". Helyette marad a hegyek oldalán kacskaringózó igen lassú, de annál szebb út. Így persze órák telnek el pár kilométer megtétele alatt, de a Perut idéző csodás táj látványával kárpótolva érzem magam.

A La Culata csúcsa emelkedik egy andoki falu föléA 4737 méter magas La Culata csúcsa emelkedik egy andoki falu fölé

Majdnem végig 3000 méter alatt haladunk (csak a Pico El Águila alatt kapaszkodunk fel 4000 méterre), így mindent zöld növényzet borít. A táj gyönyörű, de a rengeteg kanyar miatt hullámvasúton érzem magam. Első megállónk La Grita, a második a már korábban is érintett Bailadores. Méridából (ahol eltöltünk két napot ügyes-bajos dolgaink intézésével) Apartaderosba, onnan pedig a hágó túloldalán fekvő Timotesbe utazunk. Az anyósülésen utazó szegény venéz csaj is bizonyosan síkabb vidékhez szokott, mert a következő egy óra alatt háromszor állítja meg a sofőrt, hogy háborgó gyomrán könnyítsen. Épp, mikor már kezd kissé terhessé válni, hogy lassan többet parkolunk az út mentén, mint amennyit haladunk, végre befutunk Jajóba.

A hegyek által körülölelt faluról az LP ódákat zeng, ezért lelkesen kipattanunk a kocsiból a csomagjainkkal együtt. Akár itt is tölthetnénk az éjszakát mentesülve ezzel a további kacskaringós zötykölődésektől, de a település összes szálláshelyét zárva találjuk. Bár a környezet mesés, csalódva nyugtázzuk, hogy a faluban nincsen semmi komoly látnivaló, a koloniális jelleg a múlté. Egyetlen vendéglátóhelyre sem sikerül rábukkannunk, ahol a szokásos íztelen rizses csirkét elfogyaszthatnánk ebéd gyanánt. Miután lövünk pár fotót a templomról, korgó gyomorral felszállunk a falu határában álldogáló Trujillo feliratú buszra.

Jajó egyetlen látnivalója a főtéren álló templomJajó egyetlen látnivalója a főtéren álló templom

Dobhártyapróbáló három óra következik. A helyi buszok lejátszóiból általában hiányzik a basszus, s bár zene terén mindenevő vagyok, órákon át egy macskanyávogásra hajazó felső C-ét hallgatni még nekem is sok, Endrének pedig már-már kezd égnek állni a haja, mire a busz komótosan bekocog Trujillóba. Esni kezd, így húsz perc baktatás után feladjuk, hogy gyalog érjünk be a központba - fogunk egy taxit, amivel a főtérre igyekszünk.

Trujillo, ahogy egész Venezuela, egykoron jobban nézett kiTrujillo, ahogy egész Venezuela, egykoron jobban nézett ki

A térnek igazi latin hangulata van. Zene, vidám sürgés-forgás. Az idősebbek a padon ücsörögnek, az egyetemisták a tér sarkában bandáznak. Egy Venezuelában meglehetősen szokatlan, hippi kinézetű fiatal srác, Alexandro azonnal kiszúr minket, ahogy a nagy csomagokkal tanácstalankodunk. Félénk barátját is magával cibálja, hogy közelebb lépve a származásunk felől érdeklődjön. Ezzel kezdetét veszi egész estés programunk, azaz egy könnyed eszmecsere Venezuela gazdaságpolitikai helyzetéről egy pizza és néhány sör mellett a két egyetemista társaságában.

Csak a fiatalokat érdekli a válság VenezuelábanCsak a fiatalokat érdekli a válság Venezuelában

Alexandro másodéves egyetemista francia-angol szakon, bár minden órája spanyol nyelvű és ezért még a móka kedvéért sem hajlandó velem angolul kommunikálni. Saját bevallása szerint alig beszéli a nyelvet, jóllehet hamarosan kiszabadul az egyetemről és hivatalosan is angolt taníthat a venezuelai állami iskolák tanulóinak. Barátja, Eduardo egy igazi kis csodagyerek. Két évvel korábban kezdte az egyetemet, mint az szokásos, és ha minden a tervek szerint alakul, 20 évesen újságírói diplomájának birtokába jut. A fiatalok álláspontja Venezuela jövőjéről egyértelműen előrevetíti azokat a lázongásokat, amik napjainkban azóta már be is következtek és a rendszer teljes összeomlását sejtetik. Az este hosszúra nyúlik, bár az egész napos utazás után nem kis fáradtság gyötör és a következő napot sem a henyélésre szánjuk.

Venezuela legmagasabb szobra a Virgen de la PazVenezuela legmagasabb szobra a Virgen de la Paz

Trujillo városától mintegy 11 kilométerre található az ország legmagasabb Szent Mária szobra, amit Monumento a la Virgen de la Paznak neveznek. Alig kel fel a nap, már kanyargunk is fel a hegyre, ahonnan Manuel de la Fuente szobrász és Rosendo Camargo mérnök közös munkája, a közel 47 méter magas szent szűz tekint le a völgyre.

Eri küzd a lépcsőkkelEri küzd a lépcsőkkel

A legenda szerint az 1550-es években Szent Mária többször is megjelent a környező falvakban, így Trujillo védőszentje lett. Az 1983-ban emelt szobor belseje üres. Csigalépcső áll a kíváncsi látogatók rendelkezésére, hogy a lábfejénél a szobor belsejébe jutva egészen a feje bubjáig merészkedhessenek, és a szeménél kialakított nyíláson keresztül lenézhessenek Trujillóra. Mi is így teszünk. A cél az volt, hogy a szobrot olyan hegyre emeljék, ahonnan a régió minden területét belátni. Ezt a tervet kétségkívül jól sikerült megvalósítani. A látvány lélegzetelállító és a táj tovább csalogat északra.

Kilátás TrujillóraKilátás Trujillóra

Másnap irány Boconó és a venezuelai Andok eldugodtabb szegletei. No de erről később...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Le a térképről! - lehetne ez a mottója a hétvégének, amit a Tama Nemzeti Park környékén töltöttünk. Szembesültünk azzal, hogy a vidéki venezuelai mennyire elégedett a sorsával, s hogy Kolumbiában sem fenékig tejfel az élet. Rubio, Delicias, Ragonvalia... Miért nem ismeri ezeket a helyeket senki?

Túllépvén a guardia aljas lehúzásán, megérkezünk Rubióba. Az útikönyvek nem írnak róla, csak a határvárosról, San Antonióról és San Cristóbalról, pedig Rubio kétségkívül a legpofásabb település a vidéken. Semmi extrára nem kell gondolni, de ez végre egy olyan kisváros, ahol este 6 után is nyugodtan sétálhat egyet az ember, nem kell attól tartania, hogy kirabolják. Az utcák aránylag tiszták, a házak rendezettek, a főtér és az annak végében emelkedő neoklasszikus templom pedig talán a legszebb, amit eddig Venezuelában láttunk.

Vasárnap esti mise Rubio neoklasszikus templomábanVasárnap esti mise Rubio neoklasszikus templomában

Naplementekor érkezünk, így gyorsan szállás után nézünk, de valamilyen össznépi sporthétvége miatt minden hotel tele van. Végül a városka keleti végében sikerül találnunk egy túlzottan is intim szobát; a lehasznált ágyon kívül nincs benne semmi. Egész nap csak az ideget rágtuk a guardia miatt, így végre valami ehető után nézünk. A sarki pizzériára esik a választásunk, ahol nem kis meglepetést okozunk jelenlétünkkel. A pultos kislány úgy lefagy, mint anno a Windows98, kikerekedett szemekkel bámul ránk, mintha most látna először fehér embert. Harmadszorra mondjuk el a rendelésünket, mire egy széles mosoly közepette papírért és tollért nyúl. Nem bírja megállni, hogy ne kérdezze meg, kik vagyunk, de sokadik nekifutásra sem érti, hogy Venezuelán kívül van más ország is. A pizza egészen remek, talán a legjobb, és egyben a legolcsóbb, amit Venezuelában ettünk. Két dollárért még reggelire is marad a családi méretű olasz jóságból.

Az éjszaka eléggé szörnyű az 1 méter 20 centi széles, középen kihancúrozott matracon, így reggel 7-kor már egy másik szállón vagyunk, ahonnan állítólag délután kicsekkol a focicsapat. Kisétálunk a buszpályaudvarra, mert szeretnénk egy másik, még a google mapsen is csak alig jelölt falucskába, Deliciasba eljutni. Elsőként Bramón falujáig jutunk, ami kb. 20 percnyire délre fekszik Rubiótól. Nincs itt a világon semmi, így várunk egy másik buszt, amivel a helyiek által hidegnek tartott Deliciasba jutunk.

Kilátás a Tama Nemzeti Parkra a busz ablakából Delicias felé Kilátás a Tama Nemzeti Parkra a busz ablakából Delicias felé 

Az út gyönyörű, átszeli a Tama Nemzeti Parkot, amiről szinte semmilyen infót nem sikerült fellelnünk az interneten, csak hogy egy Betania nevű falucskánál kezdődik a paramo. Odáig nem sikerül eljutnunk, de nem bánjuk, mert cserébe ismét Kolumbiában találjuk magunkat. Delicias nem, hogy nem hideg, inkább forró. A nemzeti park túloldalán fekvő falucska egy csodálatos völgy nyugati lejtőjén fekszik, alig pár kilométerre a határtól. A völgy túloldala már Kolumbia, de a nemzeti park ott is folytatódik.

Eri Delicias utcáinEri pózol Delicias utcáin - szerintem jól teszi

Delicias nagyon kedves település, ha lehet itt mégjobban megnéznek minket, mint Rubióban. Mindenki a főtéren ücsörög egy Polar Lighttal a kezében és vidámkodik. Ebédre eszünk egy szelet disznóhúst, ismét pofátlanul olcsón, majd egy kis mászkálás után úgy döntünk, hogy visszatérünk Rubióba. Egy dzsip ácsorog a főtér végében, de kiderül, hogy nem Rubióba, hanem a határra, Ragonvaliába megy. Ragonvalia... olyan szép a neve, muszáj látnunk.

- Látod ott a völgy túloldalán azt a falut? - mutat a távolba a sofőr.
- Igen!
- Na, az Ragonvalia. Az már Kolumbia...
- Arra nincs guardia?
- Nincs, simán át lehet menni.

Ragonvalia főtere és templomaRagonvalia főtere és temploma

Menjünk! Ha nincs guardia, akkor nem érdekel semmi. A rozoga dzsip alig negyed óra alatt legurul a völgy aljába, majd átkell a nemzeti lobogó színeire festett hídon, aztán 10 perc alatt felkapaszkodik a kolumbiai faluba. Ragonvalia Deliciashoz hasonlóan egy nagyon kedves település, de itt sokkal kevesebb az ember az utcákon és a főtéren. Senki nem sörözik, csak ül a padon és néz ki a fejéből. Az egyik ilyen padon mellénk ül egy öregúr és sóhajtozni kezd.

- Minek is jöttem el Venezuelából?
- Elnézést, mit mondott?
- Itt minden olyan szörnyen drága. De a gyerekeim mind ide akartak költözni, mert anno jobb volt az élet errefelé. De most?!
- Nem értem, papa. Azt mondja, hogy jobb az élet Venezuelában?
- Igen. Ott nem gond megvenni az ételt, de itt? Egy sör 3000 peso (330 Ft). Deliciasban meg 10 bolívár (25 Ft).
- Kap nyugdíjat?
- Semmit. A gyermekeim segítenek, mert dolgozni már nem tudok. Volt egy nagy földem, de már senki nem műveli. A gyerekek mind Cúcutában vagy Bucaramangában élnek.

Utcakép

UtcaképRagonvalia egy nagyon helyes falucska, csak élettelen

Venezuelában az a jó, hogy aki munkaképtelen, az sem semmirekellő. Sok termékből hiány van ugyan, de éhezni senki nem éhezik, és kevés munkával elérhető a minimum, ami az életbenmaradáshoz kell. Elhiszem, hogy Kolumbiában munkaképtelennek lenni nem jó, mert az állam nem foglalkozik veled. Viszont aki dolgozik, annak Kolumbia édenkert.

Visszatérünk Deliciasba, majd onnan Rubióba. Furcsa volt látni a két falut egymástól alig 10 kilométerre. Ugyanazok az emberek lakják mindkettőt, s míg a lesajnált Venezuelában a krízis ellenére az emberek most is vidáman sörözgetnek a téren, addig a ragyogásáról ismert Kolumbiában az emberek arra panaszkodnak, hogy velük a kutya nem törődik és minden megfizethetetlenül drága.

Életkép RagonvaliábólÉletkép Ragonvaliából

Másnap Rubióból elindulunk az Andok mentén fölfelé. A cél Trujillo és környéke, de nem a hegyek lábánál futó "autópályán", hanem a kacskaringós hegyi utakon, hogy kijátszuk a guardiát. De ez már egy másik történet...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldlaunkra!

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)