Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tiwanaku

Nem csak Peruban vannak érdekes romvárosok, Bolívia is tartogat meglepetéseket. A Titicaca-tótól nem messze fekszik Tiwanaku, egy letűnt kultúra emléke, amiből ugyan nem sok maradt, de pont ettől izgalmas. A régészek sem értik, hogy miként kerültek a több tonnás kövek kétszáz kilométerről ide a kerék ismerete nélkül, és hogy mi köze van a környéken élő aymarák óriásokról regélő legendáinak Tiwanaku méretes kőszobraihoz. Tiwanaku nem látványos, de kötelező mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik Dél-Amerika letűnt kultúrái iránt.

A Földön akad szép számmal olyan kézzel fogható építészeti emlék, ami előtt értetlenül áll a tudósok egész hada. Egyesek magasabb rendű civilizációtól származtatják őket, de a 21. századi ember egy kicsit túl racionális lény ahhoz, hogy bizonyítékok híján ne maradjon a földhöz ragadt elméleteknél.

La Paztól 60 km-re nyugatra, 3900 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik Tiwanaku (egyes helyeken Tihuanaco). Hivatalosan egy preinka kultúra vallási és kultikus központja volt, jóval az inkák megjelenése előtt. Nevét az aymara taypiqala szóból eredeztetik, ami annyit tesz: kő a középpontban. Egyes feltételezések szerint az elnevezés arra utal, hogy a város a világ középpontjában állt, illetve áll. De vajon volt-e olyan ősi kultúra, aki nem volt szentül meggyőződve arról, hogy ő a világ közepe?

Tiwanaku, a világ közepeTiwanaku, a világ közepe

Tiwanaku megalit épületeit úgy másfélezer évvel ezelőtt párszáz kilométeres távolságban lévő bányákból ide cipelt, egyenkét több tonnás kövekből rakták össze, kötőanyag nélkül, száraz falazással, tökéletes mértani pontossággal. Mint minden letűnt kultúrában, úgy itt is vitát szül, miként hozták a hatalmas köveket ekkora távolságból ide úgy, hogy elvileg nem ismerték a kereket. Egy indián elszalad a 250 kilométerre lévő bányába, a hátára kap pár több tonnás követ, visszarobog vele a Titicaca-tó partjára és egymásra rakja őket, mint a tökéletesen illeszkedő Lego-kockákat. Igen, teljesen hihető, szerintem is.

Maradjunk annyiban, hogy Tiwanaku eredete épp olyan rejtély az emberiség számára, akár a gízai piramisok vagy a Húsvét-sziget titokzatos szobrai. Azon szerencsés emberek közé tartozom, aki ahelyett, hogy egy könyvtárban ücsörögve törné a fejét ezen a nagy-nagy rejtélyen, buszra pattanhat és a valóság nyomába eredhet, ha másként nem, hát mint egy egyszerű utazó. Irány tehát a világ közepe!

A romváros legegyszerűbb és nem utolsó sorban legautentikusabb megközelítési módja, ha El Altóban felszállsz egy Desaguaderóba, vagyis a bolíviai határra tartó buszra. Ezekben a buszokban az a jó, hogy kimeríthetetlenül nagy a belső terük, értsd, nincs az az utas, aki még ne férne fel rá. Ez már csak azért is vicces, mert a bolíviai felnőtt emberek többsége általában meglett méretekkel rendelkezik. Az asszonyságok népviselete az egy méterre is elálló kikeményített szoknya, ami alatt még legalább öt alsó réteg van. Azon kívül, hogy szép, megvan az az előnye, hogy nem fogsz egy nagyobb fékezésnél oltári nagy hátast dobni a tömött folyosón, mert megtámaszt a sok ruha. A komfortérzet hiányát fokozandó az El Altó-iak még annyira sem fürdenek, mint a La Paz-iak, ettől az egész buszban tisztességes emberszag terjeng. Az elmúlt évek utazásai során a toleranciaküszöbünk már az egekbe szökött, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem könnyebbülök meg, mikor szűk másfél óra múlva megpillantom a Tiwanaku táblát.

A preinka birodalom meglehetősen nagy területet foglalt magába: Bolívia keleti, Peru délkeleti és Chile északi részét fedte le. Tiwanaku először mezőgazdasági kisváros, később a birodalom központja lett. Létrejöttét a legmerészebbek Kr. e. 15 000 és 10 000 közé datálják, de a tudomány által is elfogadott elmélet szerint a Tiwanaku kultúra kezdete inkább a Kr. e. 1200 körüli időszakra tehető. Abban azért nagyjából egyetértenek a tudósok és laikusok, hogy a virágkorát 400–900 között élte.

Viracocha lehozza a tüzet az égbőlViracocha lehozza a tüzet az égből

Már sokszor esett szó arról a blogban, hogy az andoki népek szerint a teremtő isten a Titicaca-tóból emelkedett ki, és teremtette meg az első embereket. Jó ötletnek tűnhetett hát közel költözni hozzá, és a tó partjára épített nagy szentélyekkel valamint áldozati helyekkel elnyerni a jóindulatát.

A tiwanakuiak magas szintű kereskedelmet folytattak a környező népekkel. Egyrészt hal volt bőven a tóban, másrészt a Titicaca-tavat tápláló Katari-folyó völgyét nem volt nehéz valóságos éléskamrává változtatni. Zseniális mérnökeik voltak, akik nem csupán remek csatorna- és töltésrendszert terveztek és építtettek, hanem a földteraszok mentén olyan hőraktárakat hoztak létre, amik a nappal elnyelt hőt éjszakánként visszasugározták a földekre. Ezzel gyakorlatilag kiegyenlítették a nagy hőingást és egy viszonylag állandó hőmérsékletű levegőréteget vontak a növények köré. Egy szó mint száz, a tiwanakuiak egy rendkívül fejlett és nagy tudású nép voltak, és nem csak a mezőgazdasághoz, de az építészethez is roppant mód értettek. Tették mindezt addig, amíg a tó vízszintjének visszahúzódása költözésre nem kényszerítette őket.

Közvetlenül Tiwanaku bukása után megkezdődött a terület kifosztása, ami a spanyol megszállás alatt és után felerősödött. A kövek nagy részét elegáns módon magánépítkezésekhez hordták szét, és ami visszamaradt, azt szó szerint szétlőtték, ugyanis a spanyol katonák rendszeresen itt gyakorlatoztak. Ennek tudatában nem sokat várok a ma is feltárás alatt álló romvárostól, de így legalább nagyjából azt kapom, amire számítok.

Kalasaya a romváros legszebben feltárt részeKalasaya a romváros legszebben feltárt része

A feltárt terület legnagyobb részét a Kalasasaya névre hallgató, hatalmas monolitokkal szegélyezett, négyzetes tér foglalja el, ami obszervatóriumként funkcionált. A falak állítólag egyes csillagcsoportoknak megfelelően épültek, és lehetővé tették a napfordulók és napéjegyenlőségek megfigyelését.

A Kalasasaya északnyugati sarkában áll egy szürkészöld kőből faragott kőkapu, az ún. Napkapu. Majdnem négy méter magas, az egyik homlokzatán Viracocha látható két bottal a kezében, körülötte sorozatmintás frízekkel. Állítólag abban a pillanatban ábrázolták az Istent, amikor épp a tüzet leparancsolja a mennyből, de olyan szigorú az arca, hogy máris sajnálni kezdem szegény tüzet. Egyesek a kőbe vésett motívumok között elefántfejeket vélnek felfedezni, de én nem bukkanok rájuk. Azt, hogy az indiánok csak úgy hipp-hopp egymásra dobálták a többszáz tonnás köveket és szépen megfaragták őket, még megértem, de hogy kerülnek az elefántok az Andokba?

Az óriások máig Tiwanakuban vannak

Az óriások máig Tiwanakuban vannak

Egykor a városba érkező zarándokok csak azután léphettek be a vallási övezetben található templomokba, ha a Puma Puncunak nevezett szakrális központban beavatási szertartáson vettek részt; chichát és hallucinogén szereket fogyasztottak. Ez legalább megmagyaráz valamit az elefántokból.

Kalasaya központi terén két nagy szobor látható. Aymara legendák szerint ezek a szobrok azok a Földön élt óriások, akiket Viracocha szoborrá változtatott, mert megelégelte a folyamatos féltékenykedést és csatározást. Miután az óriások kővé dermedtek, Viracocha elpusztította a világot, majd újrateremtett mindent és létrehozta az embereket. Az emberek emlékében azonban továbbélt az óriások legendája, így a szobrokat szentként tisztelték. Az biztos, hogy a 4 méter magas sztéléknek központi funkciójuk volt, mivel Kalasaya szívében voltak felállítva.

A Kalasaya mögötti gödör funkciójára máig nem jöttek rá

A Kalasaya mögötti gödör funkciójára máig nem jöttek rá

A feltárási terület másik oldalán húzódik egy kb. 100 négyzetméteres gödör, amit homokkőoszlopokkal határolt magas falak vesznek körbe. A fal síkjából különböző magasságban kőfejek állnak ki, amik állítólag az ellenséges törzsek tagjainak levágott fejét szimbolizálják. Őszintén szólva nem tudom, hogy a régészek ezen megállapításukat mire alapozzák, nekem sokkal racionálisabb magyarázatnak tűnik az a vélekedés, miszerint a fejek a mindenkori uralkodó réteg tagjait ábrázolták.

Ahogy felnézek a szomszédos dombra, jól kivehető az Akapana nevű teraszos piramis legalsó és egyben egyetlen feújított falrészlete. Állítólag azért építették körbe a domboldalt, hogy a kőlapokkal borított teraszokon vízelvezető csatornákat építsenek, és esős napokon a hegyen átzúduló víz robajától kísérve tarthassák az emberáldozatokat bemutató szertartásokat. Az archeológusok mindezt abból vezették le, hogy a domb oldalában megcsonkított tetemeket találtak elföldelve.

Vajon kiket ábrázolnak a fejek?Vajon kiket ábrázolnak a fejek?

Miután röpke 40 perc alatt körbeszaladjuk az összes romot, bemerészkedünk a múzeumba. Nincsen nagy tárlat, mindenen érződik, hogy az elmúlt évszázadokban szétrabolták a romvárost. Visszatérünk La Pazba, de ezúttal nem tömegközlekedve, hanem egy privát kisbusszal. Jól esik, hogy nem ül az ölembe egy termetes bolíviai asszonyság.

Az út szélén mindenhol kutyákat látunk ácsorogni. Olyan, mintha stoppolnának, bár egészen biztosan nem fuvarra várnak. Sofőrünk elmagyarázza, hogy naplemenetekor, mikor megnövekszik a forgalom La Paz felé, a kutyák lekocognak a környező tanyákról, hogy kaját kunyeráljanak a sofőröktől. Bolíviában ugyanis él egy csodás hagyomány, mely szerint, ha kóbor kutyát látsz, kötelességed adni neki a kenyeredből. A jó fejek kihasználván ezt a szokást úgy strihelnek az út szélén, mint örömlányok az érdi bekötőn.

Majdnem három hónapnyi magashegyi klíma után végre megindulunk Amazónia felé. Jól fog esni a meleg, bár addig még le kell ereszkedjünk a Yungason, Bolívia egyik legszebb, de egyben legnehezebben utazható vidékén. Irány tehát Coroico!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Isla del Sol, vagyis a Nap-sziget az inkák teremtéstörténetében kiemelkedő szerepet tölt be. Itt született Manco és Mama Oclla, a Napisten két gyermeke, akik megalapították Cuzcót, az inkák fővárosát. Ha ez nem lenne elég, a sziget még szép is, így minden adott ahhoz, hogy az ember valami csodát lásson. Ugyanígy gondolkodik minden turista, ezért Isla del Sol tömve van külföldiekkel, főként európai és amerikai hippikkel, akik többsége még elhiszi, hogy Bolívia olcsó és a hátizsákosok paradicsoma.

Reggel 8 után indulnak a hajók az Isla del Solra. Korábban több alkalommal volt szerencsém eljutni a szigetre, utoljára négy éve, de annyi embert, mint most, soha nem láttam. Több mint fél órát vesz igénybe, hogy az apró bárka fedélzetére lépjünk, ami tömve van turistákkal. Egy-egy hajó csak 30 embert szállít, de egy nap legalább tíz hajó indul. Már előre rettegek, hogy ugyanolyan tömegiszony lesz, mint volt tavaly Amantani szigetén.

Eri és a Titicaca-tóEri és a Titicaca-tó

Három órás az út a sziget északi csücskében fekvő Challapampába, ami csak egy fokkal izgalmasabb, mint a perui oldalon tett kirándulásunk volt. A bárka közel 100 éves, így gyökkettőnél valamivel lassabban araszolunk a csendesen hullámzó vízen. Útitársaink - néhány helyitől eltekintve - európai és amerikai hippik, akiket az évek során sikerült annyira kiismernem, hogy egyáltalán nem vágyok velük kommunikálni. Mivel mi is szoktunk csíkos gatyában mászkálni, ezért gyakran néznek maguk közül valónak, de az igazat megvallva ez a karkötőfonogatós, téren fetrengős, tábortűznél gitáron játszani nem tudó, de serényen próbálkozó életmód az idő múlásával egyre taszítóbbá vált a számunkra. Bolívia korábban is a modern hippik gyűjtőhelye volt, mára azonban ez a fajta stílus akkora divat lett, hogy külön turizmus épült rájuk, aminek tökéletes példája a Nap-sziget.

Ezért a látványért jön mindenkiEzért a látványért jön mindenki

A kikötőben ácsorgó gyerekek arra várnak, hogy befusson a hajó, és magukkal rángathassák a csíkos gatyásokat a családi panziójukhoz. Minket is elkap egy kislány, akivel a pár sarokra álló hostelükbe igyekszünk. Mint mondtam, utoljára négy éve jártam a szigeten, amikor még alig pár család foglalkozott turizmussal, mára azonban minden második házon ott virít a hostel felirat. A verseny nagy, így könnyen alkudjuk le az éjszaka árát 70 bolivianóra, azaz 10 dollárra. A turisták számával az igények is megnőttek, így újabban a hostelekben van meleg vizes zuhanyzó, ami tessék-lássék módjára ugyan, de működik.

A túlparton magasodik az Ancohuma és az IllampúA túlparton magasodik az Ancohuma és az Illampú

A másik szemberűnő változás a szigeten, hogy szinte senkin nincs népviselet. A gyerekek pókemberes tréningben, Hello Kittys táskával szaladgálnak, alig látni keménykalapos bolíviai asszonyságot az utcákon. Nincs is nagyon miért a faluban időznünk, ezért délután felkerekedünk és elsétálunk a félsziget túloldalán álló Chincana romjaihoz. Challapampát egy csodaszép, homokos part mentén hagyjuk el. Az ember a fotók alapján könnyen nézné tengerpartnak, a víz azonban nincs 10 fokos, bár lehet, egy-két észak-európai turistának már csobbanásesélyes.

Challapampa homokos öble akár a Karib-tengernél is lehetneChallapampa homokos öble akár a Karib-tengernél is lehetne

A romokhoz vezető ösvény szép. A Challapampa fölé magasodó hágóból gyönyörű kilátás nyílik a falura és a Titicaca-tó partján emelkedő Apolobamba havas csúcsira, az Illampúra és az Ancohumára. Chincana romjai előtt egy platóra futunk ki, amin egy hatalmas kőasztal és néhány kőszék áll. Állítólag az inkák állították őket ide, hogy itt mutathassák be Intinek, vagyis a Napistennek szánt áldozatukat. Az asztal mögött egy szikla látható, amit aymarául Titi Khar'kának (innen származik a tó elnevezése is), vagyis Pumakőnek neveznek, mert állítólag nagymacska alakja van. Mi sajnos nem látunk bele macskaformát, de el tudjuk képzelni, hogy vannak, akik igen. Feltételezem, közéjük tartoznak azok a hippik is, akik a romokhoz járnak szívni - a kövek körül legalábbis fűszag terjeng.

Az áldozó asztal és rengeteg birkaAz áldozati asztal és egy kupac birka

Mivel Chincana a teremtő isten, Wirakocha otthona volt, ezért sokan mágikus erővel ruházzák fel a helyet. Ennek oka, hogy Wirakocha misztikus alakja az inka teremtéstörténetnek, ami azzal kezdődik, hogy a főisten megteremti az eget és a földet, amit benépesít óriásokkal. Az óriások azonban gyarlónak bizonyulnak, állandóan viszálykodnak, ezért Wirakocha hatalmas árvizet bocsát a Földre, s csak egyetlen szigetet hagy meg, Isla del Solt. Ezután újrateremti a hegyeket, a folyókat, az embereket, az eget és a Napot, vagyis Intit, majd nyugalomba vonul. Intinek két gyermeke születik, Manco és Mama Ocllo, akik azért szállnak le az égből a földre, hogy megalapítsák Cuzcót. Inti egy aranybotot ad a kezükbe, és azzal az intelemmel küldi a testvérpárt útjára, hogy ahol a botot sikerül gond nélkül leszúrniuk, ott építsék meg az inkák fővárosát és hozzák létre az első dinasztiát. Így is történik. Cuzco megalapítása után a testvérpár frigyre lép, gyermekük pedig az inkák első uralkodója, Manco Capac lesz.

Chincana nem nagy, de csodálatos helyen fekszikChincana nem nagy, de csodálatos helyen fekszik

Wirakocha valószínűleg szerény isten lehetett, mert Chincanát alig pár perc alatt körbejárjuk. Lehet, hogy a főisten kicsi házat épített magának, de tudta mitől döglik a légy; a kilátás pazar a végtelen Titicaca-tóra.

Wirakocha nem lehetett túl magas, ha Eri beveri a fejét az ajtóbanWirakocha nem lehetett túl magas, ha Eri beveri a fejét az ajtóban

Estére minden hippi Challapampa két éttermében gyűlik össze. Az árak nem vészesek, Copacabana után kifejezetten olcsónak hatnak, bár a sör itt is négy dollárba kerül. A kaja egyáltalán nem rossz, de legalább egy órát kell várni a csirkénkre, ami alatt sikerül kockává fagynunk a fűtetlen evőben.

Másnap reggel, dolgunk végeztével a part menti ösvényen indulunk Yumani falujába. Challáig kb. egy óra az út, közben ismét csodás kilátás nyílik az Ancohuma és az Illampu 6000-es csúcsaira. Challa teljesen más, mint Challapampa volt. Itt még nincsen mindenhol hostel, igazi bolíviai hangulata van a falunak a keménykalapos asszonyságokkal, a tóparton túró malacokkal és a számtalan birkával, amiket épp akkor hajtanak ki a falusiak a legelőre, mikor mi megérkezünk. A copacabanai sorban állás után ismét dugóba kerülünk, de ezúttal erős birkaszag is társul hozzá. Valahogy átvergődünk a nyájon, majd elindulunk fölfelé, hogy a sziget közel 4000 méter magasan futó hegyi ösvényét is kipipáljuk.

Dugó van Challa főutcájánDugó van Challa főutcáján

Meglepetésünkre egy bódéba futunk bele, ahonnan két parkőr lép elénk és követelik, hogy fizessünk 15 boliviano belépési díjat Yumani falujába. Mutogatjuk a jegyünket, hogy mi már Challapampánál fizettünk egyszer 15 bolivianót, de őket ez nem érdekli, mivel Yumani az nem Challapampa. Végül megalkuszunk 10 helyi egységben kettőnkre, gondolván, sikerült így is jól lehúzniuk minket. (Két héttel később, mikor a csapattal jártunk a szigeten, akkor a hegyi ösvény másik végében is lerántottak minket 15 bolivianóra, így elkönyveltük, hogy Isla del Solon minden falusi határátlépés esetén kötelező fizetni.)

Választási "plakát" Challában

Választási "plakát" Challában

Yumani a sziget legnagyobb települése. Évekkel korábban ide járt minden turista, de annyira elszaladtak az árak, hogy a hippik átszoktak az északi faluba, Challapampába. Ide a rozsdás bökőt, hogy pár év múlva Challa lesz az első számú hippitanya, de hogy utána mi következik, azt nem tudom, mivel több település nincs a szigeten. Mindenesetre Yumani pont olyan, mint egy üdülő. A sok pici, családi hostelen túl számtalan lodzs is várja a kényelemre váró turistákat, de mivel Bolívia nem a komfortot kereső külföldiek országa, ezért mind üresen áll.

Ritka pillanat: együtt vagyunk egy képenRitka pillanat: együtt vagyunk egy képen

Yumaniból egy hosszú lépcsőn ereszkedünk le a kikötőbe, aminek aljában található az örök élet forrása. Lehet, hogy egykoron az inkák ezt a vizet itták, hogy sokáig éljenek, ma azonban egy kellemes vérhas néz ki annak, aki belekortyol. Mi sem tesszük, ehelyett beülünk a kikötőben egy étterembe, s megvárjuk a délutáni hajót, amivel röpke három óra alatt átteleportáljuk magunkat Copacabana gringótelepére.

Az első benyomás négy év után az, hogy Bolívia remekül használja ki Peru közelségét, s lovagolja meg azt a ma már teljesen komolytalan sztereotípiát, miszerint ők Dél-Amerika legolcsóbb országa. Persze Bolívia elég nagy ahhoz, hogy a kép változzon, úgyhogy irány La Paz és a Salar vidéke!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Miután a sokadik perui körút is végetért az inka romok mentén, Bolívia felé vesszük az irányt. A Titicaca-tó Peruhoz tartozó szigeteiről már több bejegyzésben esett szó, de a Bolívia gyöngyszemeként ismert és archeológiai szempontból sem elhanyagolható Isla del Sol még nem volt kipipálva a bakancslistánkon. Peru azonban roppant nagy ország, ezért eltart egy-két napig, amíg a bolíviai határra érkezünk. Ezután következik a ledöbbenés: Bolívia drágább még Perunál is.

A kora reggeli órákban elhagyjuk Cuzcót és felpattanunk egy Punóba tartó járatra. Az útitársak között egy családra leszünk figyelmesek. Középkorú fehér apuka, nagyon fiatalos, szintén európai anyukával és három 7 és 11 év közötti kislánnyal. Angolul kezdünk velük beszélgetni, de az első kérdésünkre nagy meglepődésünkre magyarul válaszolnak. A pár három gyermekével január elején Kolumbiában indult útnak azért, hogy több mint fél éven át hátizsákkal járják Dél-Amerikát. Két év alatt egyszer sem találkoztam hátizsákos magyarokkal, hátizsákos magyar családokkal meg aztán pláne nem, de megkockáztatom, hogy ugyanezt Endre is elmondhatja magáról az elmúlt kilenc év utazásait tekintve. Fölösleges erőfesztítés volna eltitkolni a meglepetést az arcomról.

- A gyerekekkel együtt utaztok?
- Igen.
- Na és az iskola otthon?
- A csajok magántanulók. Az igazság az, hogy sosem jártak rendszeresen iskolába. Mi tanítjuk őket, meg az élet. Mindaz, amit látunk, amit együtt megélünk. Az utazás az élet igazi iskolája.
- Hová mentek?
- Még két hónapunk van hátra hazaindulásig, most Bolívián és Chilén a sor.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-toLa Rayánál, félúton Punóba

A család tőlünk távolabb ül a buszon, így az arról való elmékedést, hogy jó-e ez így vagy sem, rám hagyják a pár órás buszút további részére. A magyar oktatási intézmények jelenlegi színvonalára nem akarok kitérni, annak nem ebben a blogban van a helye. Persze lehet arról vitázni, hogy a hátizsákos csemeték vajon miben szenvednek hiányt, de kortársnak ott vannak a tesók, angoltanárnak az ír apuka, és abban biztos vagyok, hogy ezek a gyerekek többet tanultak és láttak eddig a világból, mint a legtöbb magyar felnőtt akár egész élete során.

Délután négy körül robogunk be Puno ütött-kopott, lármás termináljára, s úgy döntünk, hogy csak másnap reggel indulunk tovább. A csúf és sötét sikátorokkal teli, barátságtalan városról az elmúlt évben született már bejegyzés, úgyhogy térjünk máris át a bolíviai határra.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-toA szépséges Puno

Punóban egy tipikus perui iránytaxis bezsúfol minket egy kisebbfajta tömeggel együtt a Yunguyo határfalujáig közlekedő minibuszba. Két és fél órán át gurulunk a még mindig rémségesen unalmas Altiplano kiégett, napsárga mezőin, itt-ott az útra tévedő lámacsordákat kerülgetve. Ismerős a táj. Tavaly itt néztük meg Sillustani temetkezési tornyait és alig pár kilométerrel odébb itt próbáltunk meg Amaru Murun keresztül átjutni a túlvilágba.

Csak egyetlen romvároshoz nem volt még eddig szerencsém, a Chuchuitónál található péniszekhez, nem messze az úttól. Most pótoljuk. A romváros meglepően apró, s tulajdonképpen egy-két égbe meredő kövön és egy alapjaiban is alig kivehető templomromon kívül mást nem is lehet látni, így sok időt nem "vesztegetünk" a drága időnkből rá. Mivel a kerítés túloldaláról is jól látszik minden, így megspóroljuk a 10 solos belépőt.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-toYunguyo főterén, a 40 perces gyaloglás előtt

Majdnem dél van, amikor befutunk Yunguyo főterére. Utastársaink azt mondják, hogy a határátkelőhely alig több, mint 10 percre van, így lekapjuk a húsz kilós zsákokat a kocsi tetejéről és gyalog indulunk a határ felé. Útközben két taxis is megállít és próbál meggyőzni minket, hogy innen bizony Bolívia olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől, ezért jobban tesszük, ha bepattanunk, de tartunk tőle, hogy jó üzelti érzékkel megáldva át akarnak verni, ezért határozott nemmel válaszolunk. Az első 20 perc után megbánjuk ezt az elhamarkodott, de bátor döntést, ugyanis a határátkelő még mindig sehol. A magashegyi nap is megmutatja igazi erejét, kezdünk úgy kinézni, mint két odakozmált grillcsirke. Végül valamivel több, mint háromnegyed óra alatt érkezünk meg, épp csak egy 40 fős német kirándulócsapat álldogál előttünk a pecsétre várva.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-to"To go the toilet" és "Inmigration" - a "welcome" viszont sikerült

A küzdelmes határátkelés után buszt fogunk a bolíviai oldalon és pár perc alatt Copacabana amerikai, német, francia, angol, kínai turistaforgatagában találjuk magunkat. No nem mintha Copacabana annyira nagy esztétikai élményt tudna nyújtani, hiszen a parányi település alig néhány poros, ronda utcából áll, összetákolt, szorosan egymás mellé épült házakkal és drága, de cserébe elhanyagolt hotelekkel. A jellegtelen bolíviai falu kikötőjéből azonban naponta vagy egy tucat hajó indul a Nap- és a Hold-szigetre, ezért Copacabanán naponta legalább annyi turista fordul meg, mint Punóban. Mi sem másért vagyunk itt, de mielőtt hajóra szállnánk, vár még ránk egy éjszaka Copacabanában.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-toCopacabana egy nagy piac

Eddig abban reménykedtünk, hogy Bolíviában Peruhoz képest sikerül majd spórolni, de hamar kiderül, hogy mindez hiú ábránd. Bolívia az elmúlt négy évben döbbenetes változáson ment keresztül. Az utcákat ellepték az óriási turistahordák, amilyeneket korábban csak a perui gringóösvényen lehetett látni, és ez nem csak az utcaképet, hanem az árakat is drasztikusan megváltoztatta. Amíg négy évvel ezelőtt a bolíviai viszonylatban drágának számító Copacabanában egy dollárért adtak egy sört, addig ma négy dollár alatt szinte sehol nem lehet hozzájutni a folyékony kenyérhez. Minden ház felső részét hostellé alakították és a perui árnak minimum másfélszeresét kérik el egy fűtés nélküli puritán szobáért. Bár azt mondják, mindennek annyi az ára, amennyit kifizetnek érte és be kell vallani, hogy az éttermekben a borsos árak ellenére alig akad szabad asztal.

Peru Bolivia Copacabana Titicaca-toLeesik a Nap a Titicaca-tó mögött

Este 6-kor néhány perc leforgása alatt a nap utolsó langyos, vörös sugarai is eltűnnek a mélykék tó horizontja mögött és csontig hatoló hideg veszi át a hatalmat. A szálláson szokás szerint nincsen fűtés, a mi szobánkban még a melegvizet is megspórolták. Odakinn fagy, de a szobában sem lehet több 5-6 foknál, ezért ahelyett, hogy bent kuksolnánk, járunk-kelünk az ekkor még élénk falu utcáin. A házak aljában mindenütt apró éttermek, turistákat megcélzó méregdrága ajándékboltok, valamint a meleg italt arany áron mérő kávézók üzemelnek. Az utcákat és a főteret piaci kofák lepik el, akik olyan óriási méretű földimogyorót árulnak, mint az öklöm, de olyan borsos áron teszik mindezt, hogy biztos nem itt fogjuk megkóstolni a csemegét.

Teszünk még egy rövid sétát, majd visszahúzódunk a szállásra, ahol lassan, de várakozással telve telik a fagyos éjszaka, hiszen másnap irány Isla del Sol...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra! 

0 Komment

Amikor két héttel ezelőtt életemben először jártam a Dél-Amerika legnagyobb tavaként számon tartott Titicaca-tónál, ahol többek között Amantani szigetének hagyományőrző népével ismerkedtünk meg, már akkor tudtam, hogy a többi szigetet is látni akarom. Így történhetett meg, hogy az Andokban tett kiruccanásaink után hamarosan ismét egy autentikusnak cseppet sem nevezhető hajón találtuk magunkat, amely Puno városából ezúttal Taquile szigetére tartott.

A kora reggeli órákban szállunk hajóra a hűvös tóparti városka vacogó turistáktól zsongó kikötőjében. A mi hajónk meglehetősen kis létszámmal indul útnak, aminek oka az első fél órában válik világossá. Olyan lassan haladunk, mint egy vemhes teknősbéka. Az utánunk fél órával startoló csónakoknak is bottal üthetjük a nyomát, de ahelyett, hogy emiatt dühbe gurulnék, igyekszem belefeledkezni az egyébként nem túl izgalmas tájba. Az úszó szigetekhez érve aztán jön a múltkori színelőadás, amit még két órás hánykolódás követ a barátságos méretű hullámok hátán.

Nyalókázó taquilei kisfiú Nyalókázó taquilei kisfiú

Kikötünk. Mivel Taquile szigetén a partvonal és a belső területek között meglehetősen nagy a szintkülönbség, a kikötőbe érkező látogatókra kénytelen kelletlen legkevesebb 20 perces meredek hegymenet vár. Az ösvényen csupán néhány helyi asszonyság kémleli kíváncsian az idegeneket, jóllehet nem aggodalomból teszik, hanem potenciális szállásvendégekre vadászva. Egy szigorú arcú, fiatalos asszonyság torpan meg mellettünk.

- Buenos días! Szállást keresnek a szigeten?
- Igen, szeretnénk maradni egy éjszakát – feleljük.
- Az én házamban megalhatnak.

Miután sikerül megegyeznünk az árban, követjük. Végigkanyargunk a házhoz vezető sziklákkal és kövekkel kirakott meredek ösvényen itt-ott kisebb birkacsordákat kerülgetve. Az egész apró vályogházakkal, cserjékkel borított szigetet fantasztikus friss muñaillat lengi be. A vendéglátó család szegényes háza a szigetet képező domb tetején egy belső udvar köré épült. Öt külön bejáratú helyiséget foglal magába és egy nyílt tűzön főzős konyha kivételével az összes helyiség hálószoba funkcióját tölti be. Egyben a család húzza meg magát, a többi pedig kiválóan alkalmas turisták fogadására. Nem elfelejtendő, Taquile szigetén is a turizmus biztosítja a legnagyobb bevételt a helyiek számára, annak ellenére, hogy a legtöbben csak Amantaníról visszafelé ugranak ide be néhány órára.

Készül a filmKészül a film

Egy apró ablakkal ellátott kicsiny, de hangulatos helyiséget bocsátanak a rendelkezésünkre egy rozoga ággyal és egy girbegörbe lábú faasztalkával. A döngölt padlót szalma borítja, amely kiváló szigetelő, jóllehet, ettől a helyiség hálószoba helyett inkább egy nyúlól hangulatát idézi. Nagy a szegénység, de a család olyan szeretettel és lelkesedéssel vesz körül bennünket, hogy a fürdőszoba és az angol WC hiánya okozta kellemetlenség már-már teljesen feledésbe merül.

Taquilére tett látogatásunk időzítésével óriási mázlink van. A sziget sziklákkal szegélyezett ösvényén bármerre tekint az ember - merthogy a domb tetejéről szinte mindent belát, - mindenütt népviseletes rögtönzött zenekarok csapnak dáridót, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Felszerelkezünk kamerával és fényképezőgéppel, majd az egyik mulató menet nyomába szegődünk.

A harminc-negyven szigorúan népviseletbe öltözött taquilei egy domb tetején üt tábort. A férfiakon fekete nadrág, vakítóan fehér ing, azon felül fekete mellény van, fejüket pedig pompomos piros mintás vagy fehér sapka borítja. Derekukon széles öv, rengeteg motívummal. Az asszonyok Amantanihoz hasonlóan színes térd alatti szoknyát viselnek, alatta barna bokában végződő harisnyával és fölül pedig többnyire egyszínű piros bő blúzzal, fejükön fekete kendővel. Mezítláb járnak vagy saruban, ami az éjszakai talaj menti fagyok esetén nem lehet olyan kellemes.

A zenészek húzzák a nótát, a többiek a földre óriási nejlonzsákokat terítenek, majd ezekre tömérdek főtt burgonyát és csicsókát szórnak. Egy törzsfőnök kinézetű nagyon színes sapkát viselő férfi egy jókora bottal a földet szúrkodja. Kétségkívül egy áldozati szertatásba csöppentünk bele.

A San Isisdro Machun mindenki tanácstalanra issza magátA San Isidro Macchun mindenki tanácstalanra issza magát

Lehet, hogy csak a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol teszi, de mindenki mosolyog, mint a tejbetök. Nagyon barátságosak velünk, az ünneplő seregbe nem illő két fehér turistát hamarosan mindenki a szívébe fogadja.

- Mit történik itt? – kíváncsiskodunk a legjózanabbnak tűnő álarcos férfinél.
- Már 48 órája tart a mulatság, ez a San Isidro Macchu.
- Az pontosan mit jelent?
- Azt jelenti, hogy az időjárás már éppen megfelelő a magok elvetésére. Ezért meg kell nyernünk a Földanya, Pachamama támogatását, hogy segítsen meg bennünket bőséges terméssel.
- És hogyan fogjuk megnyerni őt?
- Csicsókát, burgonyát és kukoricát hoztunk neki ajándékba – válaszolja, miközben jókorát harap az egyik főtt krumpliba.
- Az ő ajándékát az emberek is fogyaszthatják?
- Persze. Együtt vendégeskedünk. Eszünk-iszunk, táncolunk – azzal a kezembe nyom egy édes csicsókát.
- És a bot mi célt szolgál? – mutatok a hadonászó színes ruhába öltözött alakra, aki nem csupán népviseletet, hanem néhány társa kíséretében ijesztő álarcot is visel.
- A szertartás közben bottal szúrkodjuk a földet. Így Pachamama azt hiszi, hogy már vetünk és megáldja azt.

Tíz perc sem telik bele és az egész áldozó tömeg a földön fetrengve lakmározik jóízűen és vidáman. Alkohol fogyasztására csak ünnepek alkalmával van lehetőség Taquile szigetén, és úgy látszik ilyenkor meg is adják a módját és tisztességesen felöntenek a garatra. Feltűnik, hogy a különös társaság egyik férfi tagja női ruhát visel.

Férfiak azért húznak női ruhát, hogy nőkkel is rophassák. Persze a végén annyira leisszák magukat, hogy marad a férfitársaság.Férfiak azért húznak női ruhát, hogy nőkkel is rophassák. Persze a végén annyira leisszák magukat, hogy marad a férfitársaság.

- Miért viseled azt a ruhát, amit az asszonyaitok hordanak?
- Hát mert szeretek az asszonyokkal táncolni. Így olyan mintha én is az lennék és megtehetem.

Tudvalévő a nemek külön választása az áldozati szertartások és más ceremóniák esetén igen szigorú dolog, férfi és nő nem táncolhat együtt. Bár felteszem, ez csak az elfogyasztott alkoholmennyiség kérdése.

A sziget másik végéből szintén muzsikaszó hallatszik. Visszaballagunk a szállásadó családhoz és a családfőt, Fernandót faggatjuk.

- Mi ez a zenebona a sziget túloldalán?
- Áh, lakodalom van a szigeten. Az esküvő utáni lagzi egy egész hétig tart – válaszolja.

(Hozzátenném, hogy ezt itt annyira komolyan gondolják, hogy egész éjjel egy percet sem lehetett aludni a muzsikától. Nem is értem, hogy bírják egy hétig egyfolytában.)

Az ifjú pár a jellegzetes fehér kalapbanAz ifjú pár a jellegzetes fehér kalapban

- Fernando, hogy zajlik itt egy házasságkötés?
- Taquilei férfi csak olyan asszonyt vehet el, aki ismeri a szövésmintákat, hogy ruháit el tudja készíteni. És mivel ezek a szövésminták meglehetősen egyediek, az asszony jó eséllyel szintén a szigetről származik.
- Mit jelentenek a különböző színű sapkák és pomponok?
- Ma már nincs túl nagy jelentőségük. De eredetileg a nőtlen férfiakat illeti a fehér, a nős férfiakat pedig a piros sapka. Az ifjú házasokon pedig fehér kalap van. A pomponok színe a családi állapotra utal mind a nők szoknyáján, mind a férfiak sapkáján vagy övén. Ha valaki házas, azé szolídabb.
- A fiatalok szabadon választhatnak párt magunknak?
- Ma már igen. Az egyetlen szabály a szövésminta ismerete a nő részéről.
- És mi van a lányok szüzességének kérdésével?
- Most már a legtöbb pár évekig él együtt, mielőtt egybekelne, tehát bizonyára van közöttük szexuális kapcsolat. Ezt az emberek elfogadják. Az esküvő igen sok anyagi ráfordítással jár. A házasulandóknak közösen házat kell építeni. Az alkalomra pedig birkákat, csirkéket kell leölni, sok italt vásárolni. A pénzt előteremteni pedig hosszú idő.

Nagyon izgatottan sétálunk át a lakodalmas házhoz, amelyhez kanyargós meredek ösvény vezet fel. Kicsit nehezemre esik folyton felfelé menni. Bár a helyiek megszokták az ilyesmit, néha azért nekik is meggyűlik a szintkülönbséggel a bajuk.

Táncoló sokaság a lakodalomban

Erit bikatáncba vittékA legjellemzőbb tánc a bikatánc. A férfi öklelni készülő bikaként toporzékol a nő mellett, majd pörgeti mindenféle szabály nélkül. Nyilvánvaló, hogy a tánclépéseket is részegen találták ki.

Egy csoport fiatal beszélget a kapu előtt s az egyik, már nem szomjas fickó hátrafelé lebucskázik a bokrokkal borított domboldalon, máris biztosítva ezzel a násznép számára a vidám hangulatot. Ma van a lagzi első napja, ezért az itteni szabályok szerint az ifjú pár nem hagyhatja el a házat és nem fogyaszthat alkoholt. Nem úgy, mint a násznép. Az egész udvar tántorgó, önmagát tanácstalanra ivott alakokkal van tele, körülöttük sertepertélő apró, színes ruhába öltöztetett csemetékkel. Az örömapák föl-alá szaladgálva osztogatják a poharakat, ami nem személyenként jár, hanem a társaság gondosan körbeadja.

A hét napig tartó dínom-dánom alatt a zajos esküvői házhoz alkalmanként minden vendég többször is betér. Hordják az ajándékokat, többnyire ételt, italt és élő állatot. A vőlegény gallérján többszáz sol papírpénz fityeg egy csipesszel odaerősítve. Az udvaron igen nagy a káosz, és ami a muzsikusokat illeti, a zenében sem több a harmónia. Az egész azt a benyomást kelti, mintha minden zenész csak úgy véletlenül rábukkant volna egy rosszul hangolt ütött-kopott gitárra és találomra elkezdte volna pengetni azt.

Egy enyhén illuminált arcEgy enyhén illuminált arc

Alig pár perccel azután, hogy a táncparkettként szolgáló udvarra érkezünk, a mulatozó vendégek máris táncra invitálnak. Endre a színes sapkájával törzsfőnök szerepéről árulkodó öreggel ropja, aki jókedvében olyan lelkesen énekel krumplival a szájában, hogy jó néhányszor szakállán köpi szegény táncpartnerét. Nekem egy enyhén illuminált, de felettébb kedves sráccal van szerencsém bikatáncot járni, aki miközben jobbra-balra forgat, úgy mozog, mint egy öklelni készülő bika.

A ház egyik udvarról nyíló helyiségét az előrelátó pár átmenetileg elfekvővé alakította át. Betekintünk. Orrunkat bántóan savanyú szag csapja meg. Az egyik sarokban egy tucat részeg fekszik egymás hegyén-hátán és tátott szájjal húzza a lóbőrt. A másik sarokban a vendégek körben ülnek, rosszabb esetben a földről, jobb esetben egymás tenyeréből sült birkahúst eszegetnek, földes burgonyával, babbal (errefelé awasnak hívják) és csicsókával. Barátságuk jeléül megkínálnak, így van szerencsénk egy kis kóstolóhoz.

Az örömapák és násznagyok gyülekezőhelye

Kifeküdt a vendégseregAmíg a pihenőszoba egyik sarkában az örömapák és a násznagyok lakmároznak, addig a másik sarokban a megfáradt násznép kergeti az álommanót.

Kóstolni azonban nem csak ételt lehet, italt is. Újra az udvarra lépve egy négy fős vigyorogva tántorgó fiúcsapat gyűlik körénk és Endre kezébe egy sörösüveget nyomnak. Endre illedelmesen megissza az utolsó kortyot, mire közlik velünk a játékszabályt:

- Aki kiürítette, az töltse is tele!

Így hívatják meg magukat mindenkivel egy 10 solos sörre. Endre jót mosolyog, s már veszi is meg az újabb üveg sört. 

Lerázva magunkról a mókás társaságot a ház mellett kijelölt rétre érünk, ami jelenleg konyhaként funkcionál. Egy tucat ünneplőbe öltözött asszonyság néhány kondérban készíti a főfogást. A környéken orrfacsaró bűz terjeng, vélhetően a leölt állatok miatt. Vesszük a bátorságot és belenézünk egy kondérba. Bár ne tennénk! A fazékból egy fekete lében úszkáló riadt birkafej néz velünk farkasszemet. Már nem is bánom, hogy vacsorára nem vagyunk hivatalosak.

Semmilyen lakodalomból nem hiányozhat az esküvői menü. Taquilén ez speciel birkafej.Semmilyen lakodalomból nem hiányozhat az esküvői menü. Taquilén ez speciel a birkafej.

Elbúcsúzunk az ifjú pártól és a násznéptől, aztán visszaballagunk vendéglátóinkhoz. Bár végigkóstoltuk az összes krumplit, csicsókát és birkahúst a San Isidro Macchun és a lakodalomban, jól esik lefekvés előtt a nagy hidegben a már Amantanin is megszokott quinualeves. Beszélgetünk Taquile jövőjéről, s megtudjuk, a sziget ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint Amantani. Nincs elég föld, s így a megélhetés reményében a fiatalok egy része a városokba költözik. Fernando és Enez éppen emiatt csak két gyereket vállalt, de az ő jövőjükért is aggódnak. Azt mondják, sok család perlekedik a nagyobb birtokért, s ez megmérgezi a kapcsolatot taquilei és taquilei között.

Perui utazásunk eddigi legnagyobb élménye volt az a másfél nap, amit Taquile szigetén töltöttünk. Amantanival szemben itt nem alszanak meg a turisták, így leszámítva azt a két órát, amíg a gringó horda a szigeten tartózkodik, Taquile a nyugalom és béke földje. A hagyományok bár már nem olyanok, mint régen, de amennyire lehet, próbálják őrizni azokat. Reméljük így marad sokáig.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra.

0 Komment

Bár ostobaságnak tűnik, ismét a Titicaca-tó felé vesszük az irányt. Tesszük ezt azért, mert nethez jutva az ember sok olyan dologra talál rá, amit bűn lenne kihagyni. Tipón vagy Raqchi romvárosát jóval kevesebben látogatják, mint Pisacot vagy Ollantaytambót, pedig legalább olyan varázslatosak. Nem beszélve Kallasayáról, Lampáról vagy Amaru Mururól, a túlvilág kapujáról. Így hát irány vissza a Titicaca-tó és Dél-Peru kevésbé ismert inka romjai.

Hat éve tök véletlenül leltem rá a térképen Tipón romvárosára. Akkortájt még nem szerepelt a helyi irodák programjában, most azonban egyre többen hirdetik azt. Ez nem jelenti azt, hogy tömve lenne turistával, mivel annyi sok szépség lakozik Cuzco környékén, hogy mindenre, így pl. Tipónra, nem marad a külföldieknek ideje. Nekem egyik kedvenc romvárosom és Erinek is szerettem volna megmutatni.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoMi ez kérem, ha nem fallosz?

Reggel felpattanunk az Urcos felé tartó buszra. Hét órakor Cuzcóban is ugyanolyan tömeg van, mint odahaza a 6-os villamoson, de mázlink van, pár megálló után ülőhelyhez jutunk. Valószínűleg csak ennek köszönhetjük, hogy a buszon portyázó tolvajbanda nem minket szemel ki célpontjának, hanem a mellettünk ácsorgó urat. Persze nem lehet minden tolvaj vérprofi, így sikerül az egyikük kezére csapni, aki naná, hogy tiltakozik - az idős cuzcói tárcája nyilván magától pottyant a földre. A kaller megelőzve a lincselést letaszigálja a tolvajt a buszról, így gyorsan helyre áll a rend.

Tipón faluja kb. 40 percre van Cuzcótól, de a reggeli csúcsban sikerül másfél órán át pöfögnünk az úton. Végül megérkezünk Peru tengerimalac központjába. A főút szélén már kora reggel mindenhol sült malacokat árulnak, az ember azt gondolná, hogy itt majd olcsón jut hozzá egy adaghoz. Egy fenét! Egy nyársra húzott jószág 40 solba, azaz 3300 Ft-ba kerül. Ennyiért valószínűleg Budapesten is eszem tengerimalacot, úgyhogy a kulináris élmény egyelőre várat magára.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoEri és az izgatóan elheveredő Pachamama

A romváros fenn van a hegyoldalban, a főút szélén rostokoló taxisok pedig a cuzcói lehúzós mintát követve egy tengerimalac áráért szeretnének minket felfuvarozni. Úgy döntünk, megpróbáljuk gyalogosan elérni a romokat. Fél órányi napon baktatás után besokallunk és leintünk egy éppen lefelé jövő taxit. Jófej a srác, látszik, hogy nem Cuzcóból idetévedt cápa. 5 solt fizetünk a menetért.

Ha Tipónról olvastál már valaha, valószínűleg olyan infókhoz jutottál, hogy fontos mezőgazdasági központ volt. A teraszok biztosan e célt szolgálták, csak azt nem értem, hogy ezek a jó régészek soha nem néztek még fel a hegyekbe? Azt ugye már írtuk, hogy az inkák mindig olyan helyen építkeztek, ahol a sziklák valami általuk szentnek tartott formát öltenek. Na már most, ha a Tipón fölé magasodó hegyre nézek, akkor egy meztelen női felsőtest jelenik meg olyan tökéletes valóságában, hogy azt 20 éve Cindy Crawford is megirigyelte volna. Továbbá, ha az ember veszi a fáradtságot és felkapaszkodik az amúgy elég jellegtelen palotához, onnan azonnal látszik, hogy a teraszokat egy fallosz formájára építették. Ha Tipón nem termékenységi központ volt (ami persze nem zárja ki, hogy mezőgazdálkodtak is itt), akkor megeszem a kalapomat.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRumicolca, vagyis Cuzco kapuja

Másnap elindulunk vissza a Titicaca-tó irányába. Hogy elkerüljük a reggeli dugót és fáradtságot, megszavazunk egy késő délelőtti indulást. Első megállónk a Cuzcótól kb. 50 kilométerre fekvő wari romváros, Pikillacta. Mivel a warik nem szerettek annyira követ faragni, mint az inkák, így városuk sem olyan látványos. Sőt, a kerengőn túl az égvilágon nincs itt semmi látnivaló, csak kilométer hosszan alapig beomlott házmaradványok. Nem baj, megnéztük és nem lettünk tőle kevesebbek.

Pikillactától úgy 500 méterre áll Rumicolca, vagyis Cuzco kapuja. Egy magas fal két nagy kapuval, amit a legtöbb turista csak a busz ablakából fotóz le. Itt sem dobunk hátast a látványtól, viszont attól a német sráctól igen, aki biciklivel érkezik a romokhoz. Azt mondja Punóból jön, 4 napja indult. Puno ide közel 400 km, ráadásul menet közben volt egy 4321 méteres hágó, a La Raya. Nem tűnik kipihentnek a srác.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRaqchi Virakocha temploma biztos nézett ki jobban is

Az inka kaputól pár kilométerre található Andahuaylillas kimondhatatlan nevű faluja. Itt is jártam korábban, de akkor nem akartak lehúzni a templomban 10 solra, így tartva magunkat a fogadalomhoz, hogy templomért nem fizetünk, kihagyjuk. A falu azonban így is érdekes, a főtere például nagyon tetszetős. A Chiss vendégházban szállunk meg 25 solért. Végre egy hely, ahol nem akarnak rajtunk pofátlan módon meggazdagodni. A szálló háziura amúgy az egyik legkedvesebb vendéglátó, akivel ezidáig Peruban találkoztunk.

- Nem emlékszem, hogy lett volna magyar vendégem korábban.
- Mi lennénk az elsők?
- Szerintem igen, s minden első vendégnek, így nektek is jár az ingyen kakaó.

Az öreg nekiáll kakaót főzni én meg cserébe meghívom egy sörre, így igen gyorsan jóba leszünk. Másnap korán kelünk, mert hosszú az út Punóig, de már 6 órakor fantasztikus illatok áradnak ki a konyhából. Az öreg meglátva minket azonnal reggelivel kínál, méghozzá egy jófajta adobóval, ami ecetes hagymafőzelék malachússal. Olyan, mint a lucskoskáposzta, amit amúgy utálok, de másfél hónap perui konyhán vegetálás után azt kell mondjam, a lucskoskáposzta és az adobo jó. 25 solba (kb. 2200 Ft) belefért kettőnknek egy-egy welcome drink és egy ötcsillagos reggeli.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoA romok helyett mindenki Erit fotózta... még én is

Következő megállónk a két órányira fekvő Raqchi romvárosa. Balfék módjára sikerül pont akkor érkeznünk, mikor a cuzcói turistacsapatoknak. Hatalmas buszokból ömlik be a sok nép Virakocha templomához, ami egykoron igen látványos lehetett, ma azonban csupán egy falrészlet. A romok között keringve egyszer csak elhagyom Erit. Pár perc múlva rátalálok egy perui egyetemi csapat fiútagjainak gyűrűjében, akik egyesével szeretnének Shakirával fotózkodni. Hiába mondom Erinek, hogy kérjen fotónként egy solt, nincs üzleti érzéke.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoJellegzetes arc a raqchi piacról

Raqchiból egy rozoga kisbusszal jutunk el a féltávnál fekvő Sicuani városába. A perui városok többsége alapból ronda, az Altiplano települései még rondábbak, de Sicuani egyenesen ocsmány. Az emberek sem kivátképp kedvesek, Pucara falujáig, ami két órányira fekszik innen, a kisbusz sofőrje fejenként 20 solért akar minket elfuvarozni. Nézünk egy nagyot, majd levetetjük vele a zsákjainkat a kisbusz tetejéről, amit botor módon felrakattunk azelőtt, hogy kifaggattuk volna a menetdíjról. A pályaudvaron kötünk ki, ahol teljesen normálisan csak 8 solt követelnek rajtunk.

Pucara faluja arról nevezetes, hogy itt gyártják a Peruban mindenhol látható agyagteheneket. A falu főterén egy szerencsét és áldást hozó óriásmarha áll, jelezvén, itt valóban minden az ökrökről szól. Azokról a turistákról beszélek, akik befizetnek 70 dollárt azért, hogy Punóból vagy Cuzcóból idehozzák őket, hogy maguk gyártsák le saját teheneiket, amiket jó pénzért utána megvehetnek. A turistacsapdából menekülve inkább felkaptatunk a hegyoldalba, ahol egy újabb rom, Kalasaya teraszai láthatók. Annyi teraszt láttunk már az elmúlt napokban, hogy ha egyszer hazamegyek, édesanyám erkélyén tutira krumplit fogok ültetni.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoAz Altiplano vihar előtt

Pucarában sem a romok, sem az agyagozás nem fogott meg, viszont a helyi múzeumban olyan sztéléket látunk, amik alteregói a kolumbiai San Agustínban látott szobroknak. Ezúttal sem értem, hogy a régészek hová tették a szemüket, vak, aki nem látja a hasonlóságot.

Sötétedik, mégis úgy döntünk, hogy irány Puno. Este 9 körül futunk be, ami azt jelenti, hogy 5 foknál nincs melegebb, így nem baktatunk fel a szokott punói szállásunkra, hanem a belvárosban nézünk valami olcsó helyet. Két sarokra a főtértől lelünk rá egy perui szemmel is csúnya zebracsíkos épületre. Gondolván, ide úgysem téved be turista, mert annyira ronda, bepróbálkozunk. 30 solért olyan luxuslakosztályt kapunk, hogy a fülünk ketté áll tőle. A víz forró, a wifi vágtázik, síkképernyős TV 100 csatornával és ami a legjobb, a szálló szigetelt. Én még a perui Andokban sehol nem flangáltam rövid gatyában az éjszaka derekán, de itt igen.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoPucara templomát is védik az agyagtehenek. Lehet villámhárító is van rajta.

Emlékeimben élt valami inka túlvilági város, ahol sámánok közlekedtek az istenek és emberek országa között. Az is derengett, hogy ez a hely valahol a Titicaca-tó környékén van. A hipergyors netnek hála alig egy órámba telik rálelni Amaru Murura, a túlvilág kapujára. Persze azt nem sikerül kiderítenem, hogy miként juthatunk oda, csak annyit találok róla, hogy valahol Ilave után van a hegyekben, nem messze az országúttól.

Ilavéba könnyedén elérünk, onnan azonban az utca emberére vagyunk kénytelenek hagyatkozni. "Életemben nem hallottam róla", "fogalmam nincs hol van", "biztos itt van ez?" és ehhez hasonló útbaigazításokat kapunk. A legtöbbre azzal az asszonnyal megyünk, aki azt ajánlja, sétáljunk ki a helyi terminálra, ott csak lesz egy buszsofőr, aki hallott már róla. Nem téved a nő, a pályaudvaron esküsznek rá, hogy Santiago faluja közelében van a hely. Elindulunk a kisbusszal, de menet közben azért próbálunk informálódni, biztosan nem csak a menetdíj lehúzó akció részesei vagyunk-e. A sofőr egyszercsak lassít, majd szól, hogy megérkeztünk. Santiago faluja kb. akkora, mint Tornanádaska kertvárosa. Van itt tíz ház, annak is a fele elhagyatott.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRóka koma is a túlvilág kapuját keresi

Állunk a puszta közepén és kémleljük az előttünk álló hegyet. Céltalanul, de határozottan átvágunk a szántón, majd Eri szól, hogy szerinte felesleges itt bóklásznunk, menjek előre, keresgéljem csak a túlvilág kapuját, úgyis én vágytam annyira ide. Nem adom fel ily könnyedén, szikláról sziklára ugrálok. Minden élesebb kőbe inka faragást vélek látni, de a kapu csak nem mutatja meg magát. Nem úgy egy róka, ami alig 20 méterre tőlem megtorpan, rám néz, majd konstatálva, hogy alkalmatlan vagyok prédának, tovább áll. Az egyik völgyben nagytestű madarak hangoskodnak jövetelemkor. Láttam már őket korábban, ők az ún. segundo condorok, azaz másod kondorok. Nem hiszem, hogy a tudományosnak nehezen mondható elnevezés etológusoktól származik.

Jó egy órás bóklászás után egyszer csak egy ösvényre bukkanok. Nem is ösvény, kikövezett járda ez - érzem, hogy célba értem. És valóban. A hegy túloldalán feltűnik a kapu, előtte egy négy fős családdal, akik kokaleveleket jöttek áldozni Pachamamának. A kaputól persze nyílegyenes út vezet ki az országútra, a buszsofőr pusztán félkegyelmű volt és a hegy túloldalán rakott ki minket. Visszaszaladok Eriért, fél óra múlva pedig már együtt próbálunk átjárót találni a túlvilágra.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoEz csak a túlvilág ablaka lehet

A legenda szerint egyszer egy sámán érkezett a kapuhoz, bizonyos Amaru Muru, aki Múról, az elsüllyedt földrészről származott. Egy arany korongot tartott a kezében, ami az istenek kulcsa volt a túlvilághoz. Ha a korongot a kapu közepén látható lyukba helyezik, akkor az kék fényt sugározva megnyitja az átjárót a túlvilághoz. Amaru Muru azonban nem csak a titkok őrzője volt, egyes legendák úgy tartják, ő adta az inkáknak a templomépítés művészetét, valamint ő ismertette meg Cuzco népével a chacanát, azt az andoki keresztet, ami minden romvárosban feltűnik, s amit ma a piacokon nyakláncként árulnak a turisták pénzére vadászó kofák. Úgy tartják, hogy Amaru Muru egyszer visszatér a koronggal, és a túlvilág hét kapuját egyszerre működésbe hozva létrehozza a Titicaca-tó felett a Fényesség templomát, mely Amerika népeinek újraegyesülését segíti majd.

A legenda annyira szép, hogy spiritiszták Amaru Murut a Föld egyik legszentebb helyének tekintik. Jeles napfordulókon rengeteg misztériumot kedvelő turista érkezik a kapuhoz, ami - a helyi őr elmondása szerint - nem kicsit zavarja a helyieket. Ma Peruban a spirituális utazás ipari méreteket ölt, boldog boldogtalan keresi fel az inkák szent helyeit, hogy ráleljen a lelki békére és kapcsolatot teremtsen a hegy szellemével, Apuval.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoVárom a csodát, de csak nem jön (Amaru Muru)

- A legtöbb sámán csak szemfényvesztő. Drágán adják a túlvilági élményt, de ez nem érdekli a gringókat. Hetente van már itt valami ceremónia, mázlitok van, hogy most nincs itt senki - mondja az őr. (Eddigre már a család is eltűnt a helyszínről)
- De azért vannak itt eredeti ceremóniák?
- Persze! Van, hogy több sámán jön egyszerre. Ilyenkor sem külföldieket, sem helyieket nem engednek a kapu közelébe.
- És ilyenkor történik itt valami túlvilági?
- Nem tudom. Ahogy mondtam, ilyenkor csak ők vannak itt, nem engedik a kapuhoz közel az egyszerű embereket.

Erivel végül mi sem lelünk rá a kulcsra, így nem lépünk át a túlvilágba. Nem baj, majd elfoglaljuk magunkat valahogy a következő 60 évben. Addig is holnap irány Taquile szigete.

Mégtöbb képért és szoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment
«
12

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)