Monguítól már sikerült elájulnunk, most az azt körülvevő hegyeken volt a sor. Szarvasokat láttunk az Ocetá paramón, közben pedig megismerkedtünk egy halom kedves emberrel. Sokkal több turistának kéne Kolumbia ezen részére látogatnia. 

Monguí egy meseszép kisváros, de a környéke sem utolsó. Izgalmas hegycsúcsok veszik körbe, csak azt nehéz eldönteni, melyikre is másszon fel az ember. Szállásadóink azt mondják, hogyha szép kilátásra vágyunk, akkor kapaszkodjunk fel a Peña de Otíra, ami a település kálváriája Jézus stációival. Délelőtti kirándulásnak jó lesz.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoMonguí varázslatos helyen fekszik

A falu határát az El Morro névre hallgató patak jelöli, amire a 17. században azért építettek a spanyolok hidat, hogy könnyebben tudják a köveket áthordani a bazilika építéséhez. Ebben eddig nincs is semmi furcsa, azonban a köveket összetartó kötőanyagot homokból, vérből és melaszból keverték ki. Hogy miért nem esett darabjaira a híd az elmúlt 350 évben, nem igazán értem.

Kolumbia Monguí Ocetá paramo    Eri ücsörög a furcsa híd lábánál

A patak medrét követjük, mígnem egy nő jön velünk szembe. Azt mondja, menjünk át a túloldalra, mert az ösvény egy tanyához visz, aminek a kutyái biztosan széttépnek minket. Remek! Nincs kedvünk visszabattyogni a hídig, így kőről kőre ugrálva vergődünk át a patak másik oldalára.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoKislány a birkájával Monguí 350 éves hídján

Monguí tanyavilágában találjuk magunkat. Sokan képzelik azt, hogy a dél-amerikai vidék szegény, de erről szó nincsen. A klímának köszönhetően egy évben 2-3 alkalommal szüretelnek, így a kajára nincs gond, a víz tulajdonképpen ingyen van, fűteni nem kell (oké, mondjk Monguíban pont, hogy lehetne), így az se nagyon számít, ha az embernél nincsen pénz. Minden, ami a kolumbiai vidéken pénzért megvehető, valójában luxus.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoSzegénynek tűnhet, aki ilyenben lakik, pedig nem az

Jó sokáig keringünk a gazdaságok között, mire rátalálunk a Peña de Otíra vezető ösvényre. 3000 méter felett vagyunk, így lassú tempóban sikerül felbaktatni a tetőre, ahonnan tényleg zseniális a kilátás Monguíra és környékére. A háttérben magasabb hegyek is feltűnnek, a kálvária tetején ácsorogva döntjük el, hogy valahogy oda is megpróbálunk eljutni.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoKilátás a Peña de Otíról

Szállásadóinak azt mondják, ha szeretnénk túrázni a hegyek között, menjünk el a polgármesteri hivatalba, és kérjük meg az ott dolgozókat, hogy szerezzenek nekünk helyi vezetőt, mivel az Ocetá paramóra nem jó egyedül menni. Nem szeretünk befizetett túrán részt venni, de azt tudom, hogy a paramón nagyon könnyen el lehet tévedni, így ezúttal hajlunk a dologra.

A polgármesteri hivatal előtt épp toporog egy öt fős család, José és felesége, Blanca, valamint három fiuk, Florian, David és Santiago. Ők is a paramóra vágynak, ami jó hír nekünk, mivel kettőnkre vezetőt és transzportot szerezni nem lett volna túl költséghatékony. Így, hogy máris heten vagyunk, nem hangzik rosszul a 100 000 peso. Épp, mikor beszéljük le a helyi vezetővel, hogy mikor indulunk és mire számítsunk, beesik egy francia pár, akik ugyancsak a paramóra igyekeznek. Nem tudom mikor találkoztam utoljára külföldiekkel, talán még Salentóban. Bár szeretem a kolumbiaiakat, jól esik európaiakkal dumálni. Kamilla és Erwan Párizsból jöttek, és ahogyan mi, úgy ők is véletlenül kerültek Monguíba. Nem tudták, hogy a kisváros ilyen szép, így balszerencséjükre Sogamosóban kanapészörföznek. Joséék is a városban alszanak meg, így le is beszélik egymással, hogy holnap reggel 6-kor elhozzák őket Monguíba.

A délután sem telik eseménytelenül, mivel a Los Llanosról származó család megengedi, hogy beüljünk a kocsijukba, amivel a környező falvakat kívánják körbejárni. A paramót megkerüli egy út, ami leereszkedik Mongüa völgyébe. Az apró falu csak nevében hasonlít Monguíra, látványban messze elmarad tőle. Holnapig búcsút veszünk Josétól és családjától, aztán sétálunk egyet a főtéren, beülünk ebédelni egy helyi kifőzdébe, majd az első busszal Tópaga faluja felé vesszük az irányt.  

Kolumbia Monguí Ocetá paramoMongüa főtere

Tópaga színes házaival egy fokkal hangulatosabb a poros Mongüánál, de itt sincs miért sok időt eltöltenünk, így végül idő előtt visszaérünk Monguíba. 

Kolumbia Monguí Ocetá paramoTópaga apró temploma

Korán kelünk, mert José és a franciák reggel 7-re ígérték az érkezésüket. Mivel José furgonja négykerék meghajtású, vállalja, hogy felviszi az egész bandát a paramo határáig. Épp mielőtt indulnánk, beesik egy kolumbiai páros is, Alexandra és barátja, Santiago, aki kolumbiai létére hihetetlenül művelt és világlátott. Isztambulban dolgozott pár évig, ez idő alatt bejárta egész Európát, de az Egyesült Államokba is hazajár.

Szép nagy csapat jött össze, alig férünk el José kocsijának a platóján. Vezetőnk indulás előtt közli velünk, hogy neki közbejött valami, így két tinédzser korú fia fog minket kísérni, és nagyon hálás lenne azért, ha ezt a kis gigszert nem említenénk meg az önkormányzatnak. Számíthat ránk.

Hála az El Niñónak a paramo itt is száraz. Ritka az, hogy a Kolumbiára oly jellemző növénytakaró ilyen könnyen járható, lévén errefelé évente 4-5000 mm csapadék hull, az év 365 napjából úgy 350-en borús, ködös az idő

Kolumbia Monguí Ocetá paramo    Eri az Ocetá paramo bejáratánál, 3400 méter magasan

A kocsit valahol 3300 méter magasan hagyjuk, innen kezdjük meg a túránkat. Blanca nehezen tud jönni, magashegyi beteg, de azért büszkén küzd az elemekkel. Bár fiai sem jártak még ilyen magasan, abszolút jól bírják, még az öt éves Santi is boldogan szaladgál a frailejónok között.

A frailejón a paramo tipikus növénye. Nemrég, mikor a Nevado Tolimát másztam, csak keresztülvágtattam a paramón, és nem volt időm (és a fáradtságtól kedvem se) elmélyülni ezeknek a növényeknek a szépségében. A tudomány espeletiának nevezi a frailejónt, aminél fontosabb növény nem létezik Dél-Amerika ezen részén, mivel nélküle jó eséllyel nem lenne sem Amazonas, sem pedig élet az Andok völgyeiben

Kolumbia Monguí Ocetá paramoNincs fontosabb növény Kolumbiában a frailejónnál

A frailejónok nem csak gyökerükkel szűrik meg a vizet, hanem leveleiken növő apró szőrszálaikkal is. Erre szükség is van, mert a rengeteg csapadékot nem lenne képes máshogy összegyűjteni és szűrni, ami iszapfolyásokhoz vezetne és erősen szennyezné az Amazonas vízgyűjtőjét. 

Kolumbia Monguí Ocetá paramo    Eri ismerkedik a frailejónokkal

A paramo jelentőségére csak az elmúlt 30-40 évben derült fény, amikorra is a magashegyi növénytakarót szinte teljesen kipusztította az emberiség. Mivel a burgonyának kedvez a hűvös és csapadékos klíma, kolumbiai parasztok egyszerűen letarolták a frailejónokat, bevonva ezzel a paramót a mezőgazdaságba. Szerencsére az 1980-as években a büntető törvényköny módosításával sikerült a kormánynak megóvnia az ökoszisztémát; egy frailejón elpusztításáért pénzbüntetés mellett börtönbüntetés is jár. Azóta a paramo területe nő, jó részét pedig elzárták a turizmus elől. De nem az Ocetát.

Kolumbia Monguí Ocetá paramo     Az Ocetá paramóra bekukkanthatnak a turisták, bár nem igazán teszik

Egy óra emelkedés után, 3700 méter magasan egy izgalmas kanyonba futunk be, amit a helyiek Ciudad Perdidának, vagyis Elveszett Városnak neveznek.

Kolumbia Monguí Ocetá paramo

Kolumbia Monguí Ocetá paramoLeereszkedünk a Ciudad Perdidához

Leereszkedünk a mélyére, majd átkelünk egy természetes alagúton, aminek kijáratánál egy szarvaspárba botlunk. Egyáltalán nem tartanak tőlünk, ami nem véletlen, mivel a pumák kiirtásával megszűnt a természetes ellenfelük, a vadászat betiltásával pedig az emberekkel sincs kapcsolatuk. Kíváncsian figyelnek minket, kis híján meg tudjuk őket simogatni.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoHihetetlenül közel merészkednek hozzánk a szarvasok

Jó három órás túra után érjük el a paramo szélét, ahonnan remek kilátás nyílik a Laguna Negrára.

Kolumbia Monguí Ocetá paramoElőtérben Kamilla és Erwan, háttérben José és a fiai, no meg a Laguna Negra

Megebédelünk, majd elindulunk visszafelé az Ocetá paramo pereme mentén. Egészen elképesztő a látvány a hegyvidékre, annyi képet lövünk, hogy szépen lassan lemaradunk a csapattól. 

Kolumbia Monguí Ocetá paramoNagyon megérte feltúrázni az Ocetá paramóra

Blanca egyre rosszabbul van, így nagyon megörül, mikor végre elkezdünk ereszkedni. Érintünk még egy apró tavat, majd délután 3 magasságában visszaérünk a kocsihoz. Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni erről a vidékről, amiről persze egyetlen útikönyv sem ír.

Kolumbia Monguí Ocetá paramo  Vad vidékeken túráztunk egész nap

Monguí főterén beülünk sörözni egy helyi kocsmába. José megesket, hogyha Aguazulban járunk, mindenképp hívjam fel, mert körbevisz minket a Los Llanoson, keresünk olyan lagúnákat, amikben láthatunk vízidisznókat. Felírjuk a számát, ahogy mindenki elérhetőségét is felvéssük egy papírra, majd összepakolunk és lebuszozunk Sogamosóba. A terminál közelében keresünk szállást, de a legtöbb helyről elzavarnak minket, mivel nincs jogosultságuk külföldi vendéget fogadni. Végül csak találunk egy megfizethető koszfészket, majd rácsörgünk Kamilláékra, akik ugyancsak itt éjszakáznak valahol, és vendéglátójukkal egyetemben elmegyünk billiárdozni.

Négy gyönyörű napot töltöttünk Monguí és környékén. A Tota-tóba nem sikerült beleszeretnünk, de a faluba és a paramóba igen. Egészen biztos, hogy ide még visszatérünk.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!