Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Régóta vágytam arra a fesztiválra, amit a kecsuák az Ausangate hegy oldalában 5000 méter magasan tartanak, általában egy héttel a latinok nagy ünnepe, a Corpus Cristi előtt. Voltam már sok katolikus ünnepen Dél-Amerikában, de valahogy soha nem jött be egyik sem. Mindig az volt az érzésem, mint odahaza az éjféli miséken, hogy a többség csak azért megy el, mert úgy illik, a Bibliát és Jézus történetét pedig hírből sem ismeri. Azonban az a tény, hogy a Qoyllur Rit'it Peru egyik legnagyobb hegyének az árnyékában tartják olyan magasságban, amin az átlag turista már vánszorogni se nagyon tud, vonzóvá tette a számomra. Feltételeztem, hogy sok gringóval nem fogunk találkozni, s feltételezésem bejött, rajtunk kívül külföldi csak néhány fotós volt a hegyen. Cserébe azonban olyan élményben volt részünk, ami azt mondatja velem, nem a karácsony a legszebb keresztény ünnep, hanem a Qoyllur Rit'i, vagyis a Hópelyhecske Fesztivál. És ezt talán nem csak mi emberek gondoljuk így...

Elhagyva a perui Yungast ismét Cuzco felé vesszük az irányt. Sandiából bő 5 óra alatt érünk Juliacába, ahol azonnal buszt cserélünk és irány fel Cuzco. Május 26-a van, sietnünk kell, mert azt mondják, a Qoyllur Rit'i csúcspontja 28-a. Este 9 körül érkezünk Cuzcóba, dög fáradtan. Nem akarunk súlyos solokat elkölteni szállásra és a pályaudvartól se nagyon távolodnánk el, így a közelben keresünk valamilyen vállalható zugot. Nem kell sokáig a külvárosban tekeregnünk, hamar rálelünk a Hospedaje Bellotasra, ahol 40 solért kapunk egy enyhén lelakott, de tágas szobát. Szerencsénk van a recepciós csajjal, ugyanis a szokásos papírtöltögetés közben kiderül, ő már hétszer megjárta a Qoyllur Rit'it, így sokkal használhatóbb infókkal tud szolgálni, mint az LP, az internet és a helyi tour inform irodák együttvéve.

- A Qoyllur Rit'ire mentek? Akkor holnap indulnotok kell.
- Miért, nem 28-án van a nagy esemény?
- De igen, hajnalban. A zarándoklat fel a hegyekbe viszont éjfél körül kezdődik, így legkésőbb holnap este 10-kor el kell induljatok.
- Ilyen hosszú lenne a hegymenet?
- Mawayani faluja 4000 méteren van, a templom pedig közel 5000 méteren. Kell rá vagy 4 óra, hogy felérjen az ember.

Megköszönve az információt és az útbaigazítást, hogy honnan is indulnak majd a direkt erre a célra indított buszok, elmegyünk vacsorázni. Bár már megtanultam, hogy Peruban pizzát enni baromság, mert nem elég, hogy drága, de cserébe rossz is, Eri mégis rádumál, hogy egy 12 órás buszút után és a hegymenet előtt ne rizst együnk már megint. Peruban többnyire már többször felolvadt mirelit pizzát sütnek meg kemencében, és tolják az ember arca elé rászecskázott, szörnyen gyér és hideg sonkadarabokkal. Az első falatnál érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, de ha az ember éhes, akkor kevésbé foglalkozik az ízekkel.

Ima Apu Ausangatéért (Qoyllur Rit'i)Ima Apu Ausangatéért

A második szeletet már nem tudom befejezni, olyan hányinger jön rám. Fizetünk és rohanok fel a szobába, hogy ha jönnie kell annak, ami kikívánkozik, ne az utcán tegye azt. El kell mondjam, hogy nálam a hányás olyan, mint a magyar politikában az igazbeszéd: nem jön könnyen. Sőt, ha jól emlékszem, ételtől 12 éves korom óta nem sikerült szájon keresztül megszabadulni, de piától is csak egyszer, ahhoz is literszám kellett nyakalni az ócska rumot. Ezúttal is győz a szervezetem és bennmarad a szörnyű ízű, baktériumoktól hemzsegő, 2500 forintos mirelit pizza.

Aki hasonlóan jó gyomorral van megáldva, mint én, az tudja, hogy milyen kín ez. A pia legalább felszívódik egy nap alatt jól elhúzva a másnaposság intézményét, de a baktériumokkal a bélbolyhok nem számolnak le ilyen hamar. Egész éjjel forgolódom, nem alszom. Reggel úgy ébredek, mint egy zombi. A hányinger nem múlik, csak annyi változás áll be tegnaphoz képest, hogy olyan energiaszegény állapotba kerülök, hogy a szomszéd utcában leadott mosásért is nehezemre esik elbattyogni. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy a Qoyllur Rit'iből nem lesz semmi. A helyzetet tovább fokozza, hogy a tegnap még oly rendes recepciós csaj délelőttre egy elviselhetetlen hárpiává változik, és reggel 10-kor kiparancsol minket a szobából, csomagmegőrzést meg nem vállal. Földönfutókká válunk.

A kecsuák legszentebb hegye az AusangateA kecsuák legszentebb hegye az Ausangate

Jól esik a remegő testre felmálházni a 20 kilós zsákot és nekivágni a városnak, hogy találjunk egy szállót, ahol ígéretet téve, miszerint holnap este ott alszunk, megőrzik a csomagjainkat, benne laptoppal és egyéb értékes ketyerékkel. Szerencsére az egyik szállón átérzik a nyűgünket és olyan jó fejek, hogy fél áron még a délutánra is adnak egy szobát. Kell is a pihenés, mert a tegnapi pizza még nem adta fel a harcot. Sikerül aludnom két órát, majd úgy döntünk, együnk valamit indulás előtt, mivel 5000 méterre nem szalad csak úgy fel az ember. Összepakoljuk a kamerákat és fényképezőket, majd elindulunk a buszok felé. Egy csirkézőnél magamba tolok két falatot, aztán jön újra két görcs között az okádhatnék.

Ezúttal sem szabadulok meg az azóta csirkefeltétessé vált pizzától. Fél óra csendben görnyedés után összeszedem magam és Eri legnagyobb örömére közlöm, hogy menjünk. Fél 10 felé jár és már csak néhány busz vár utasokra. A kései érkezők, mint mi, jól járnak, a menetdíj csak 10 sol Mawayani falujába a normál 20 sollal szemben. Egy Quillabambából származó bányász mellet jut nekem hely, Eri egy bölcsész kinézetű fazont kap maga mellé. Igazából teljesen mindegy, hogy ki ül mellettem, semmi másra nem tudok gondolni, csak egy WC-re, ami jelen helyzetben biztonságérzetet nyújtana.

Az Ukukuk, azaz hegyi medvék tánca (Qoyllur Rit'i)Az ukukuk, azaz hegyi medvék tánca

Az út 3 órás, s bár buszon általában nem tudok aludni, ezúttal sikerül elszenderednem. Mawayani határában ébredek meg, mégpedig arra, hogy fázom. A buszon nincs fűtés, valószínűleg azért, hogy a zarándokok szokják a fenti klímát. A buszról leszállva mellbe vág a fagyos levegő; nem lehet több -3 foknál.

Mawayani pont úgy néz ki, mint egy zarándoklat kiindulópontja. Tucatjával érkeznek a buszok és ontják magukból a Peru minden pontjából idesereglő vándorokat. Nagy biznisz ez a kis falunak. Aki teheti, árusít valamit. Meleg tea, kávé, tyúkleves, sál, sapka, kisautó, gyertya, vattacukor, stb. Nem hagyhatjuk ki mi sem a pénzköltést. A buszon elfagyó kezemre veszek egy kesztyűt, majd azon kapom magam, hogy jobban vagyok. Lehet csak az volt a gondom, hogy 4000 méter alá mentem? Látván a sok népviseletbe öltözött asszonyságot, akik egy szál papucsban topognak fel és alá ebben a hidegben, egész energetikus állapotba kerülök.

Nekivágunk a hegynek, Eri kérésére nagyon, de nagyon lassan. Bár voltunk már 5000 méter felett és aludtunk is majdnem ott, gyalog még nem kellett Erinek soha ebbe a magasságba felbaktatnia, így jobb a nyugdíjas tempó. Szerencsére sokan vannak Amazóniából és a partvidékről, akik még nálunk is kevésbé alkalmasak a magashegyi túrázásra, ezért nem érezzük magunkat szerencsétlen gringónak. Nem is nagyon törődnek velünk, mindenki azzal van elfoglalva, hogy koordinálja a légzését.

Az ukukuk feladata a megfélemlítés (Qoyllur Rit'i)A machulák a legenda szerint az Andok első lakói voltak

Húsz perc menet után egy gyertyafényben úszó kereszthez érünk. Sokan térdelnek előtte, gyertyát gyújtanak és imádkoznak. Ez a zarándoklat része, de más katolikus ünnepektől eltérően itt nem Jézus Krisztushoz imádkoznak, hanem Apuhoz, a hegy szelleméhez. Furcsa egyvelege ez az ősi vallásnak és a kereszténységnek, de mindig szerettem az ilyet. Emlékszem, egyszer a guatemalai Chajulban láttam a templom lépcsőjén csirkéket áldozó majákat.

Itt egyelőre nem folyik vér, de a majdnem telihold fényében a messzi távolban feltűnő Ausangate látványa azt mondatja: vért fogunk izzadni, mire felérünk a Sinakara-völgybe. Fél órás szakaszonként újabb és újabb keresztek tűnnek fel imádkozó kecsuákkal. Mindenki annyira átszellemült, hogy nem érdekli őket, hogy fotózunk és filmezünk. Ahogy magasabbra és magasabbra hágunk a csontig hatoló hidegben, úgy tűnik fel egyre több ösvény szélén kuporodó ember. Nem mindenki viseli jól a magasságot és a hideget, de ami igazán elképesztő, hogy vannak családok, akik alig pár hónapos csecsemőiket cipelik fel a hátukra kötve a hegyekbe. Gondolhatnánk, hogy a perui gyerekek hozzá vannak szokva a magassághoz és a hideghez, de a levegőt kapkodós vonyítás arra enged következtetni, hogy a csöppségek valami miatt nem élvezik a családi kiruccanást. Olyat is látunk, aki a nagy hideg ellenére előkapja a mellét és megszoptatja a csemetéjét.

A zászlók hirdetik a közösség származását és üzenetét Apus AusangaténakA zászlók hirdetik a közösség származását és üzenetét Apu Ausangaténak

Fél távnál újabb piacra emlékeztető sátortábor tűnik fel. A tea és a leves itt már duplájába kerül, ami tök jogos, hiszen az árusok napok óta üldögélnek itt a dermesztő hidegben. Igen, napok óta, ugyanis a Qoyllur Rit'i nem egynapos ünnep, 28-a hajnala csupán a megvilágosodás és megtisztulás napja. Sok kecsua mély zarándoklatra érkezik és napokat tölt az Ausangatén, ráadásul életében nem egyszer teszi ezt meg. A hiedelmek szerint ahhoz, hogy Apu Ausangate áldását kiérdemeljük, háromszor kell ellátogatni a Qoyllur Rit'ire.

Messze még a cél, a hideg pedig egyre fogcsikorgatóbb, az út azonban csodálatos és misztikus. A meditatív állapotból csak akkor kerül ki az ember, mikor magukat vonszolni már nem tudó városi ficsúrok lóra pattannak és azzal vágtáznak keresztül a nagyokat szuszogó tömegen, nem nézve semmit csak azt, hogy feljussanak végre. Vannak is ebből szóváltások, de aztán mindenki megnyugszik, mert kell az energia ahhoz, hogy célba érjenek. Ahogy haladunk felfelé, Eri egyre sűrűbben rendel el pihenőt. Láthatóan nehezen bírja a magasságot és a nagy hideget. Nincsenek vastag téli kabátaink, mert az nem fért volna be a hátizsákba, így egyszerű széldzsekiben és két pulcsiban próbáljuk átvészelni az éjszakát.

A Sinakara-völgy a Qoyllur Rit'i idején megtelik emberrelA Sinakara-völgy a Qoyllur Rit'i idején megtelik emberrel

Négy óra menet után végre feltűnik a Sinakara-völgy. Illetve nem a völgy, hanem az a sátorváros, ami azt beborítja. A Qoyllur Rit'ire évi átlag 40 000 ember érkezik, a csúcsnapon, mint ma, legalább 20 000-en vannak. Ezt a hatalmas embermennyiséget el kell látni élelemmel és áldozati tárgyakkal. Már a völgy kapujában megindul a kereskedés. Egy solért lehet venni 20 000 dollárt, két solért pedig már 50 000-et. Van aki kisautót árul, más egész pofás kis makettházat. Van itt szerencsét hozó aranybéka, kínai integetős macska és lámaembrió is. A kecsuák ugyanis nem másért jönnek ide fel, minthogy áldozzanak a hegy szellemének abban a reményben, hogy a feláldozott tárgy valósággá válik életükben. Az persze nem érdekli a kecsuákat, hogy a hamis dollárral becsapják Apu Ausangatét, de miért is érdekelné őket, mikor mindenkinek van olyan ismerőse, akinek az áldozata bejött.

"Ha nem áldoztam volna korábban a hegy szellemének, most nem lenne házam", "Apunak köszönhetem, hogy megnyílt az éttermem", "Mióta végigjártam a három kört, Apu meghallgatott, és lett szép feleségem és gyerekeim". Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el, mikor azt kérdezzük, beválik-e a hegy szellemének tett áldozat.

A fotósok várják a ch'unchuk táncát (Qoyllur Rit'i)A fotósok várják a ch'unchuk táncát

Eri egyszer csak szól, hogy álljunk meg, rosszul van. Belém kapaszkodik, majd összecsuklik. Elkészült az erejével. Életet lehelek belé, majd megkérem az egyik ösvény szélén épp teát főző házaspárt, hadd kucorodjunk le egy picit a tűz mellé melegedni. Természetesen engedik. Eri a meleg hatására kicsit jobban lesz, de falfehér arccal bámul maga elé. A legjobb lehet az lenne, ha visszafordulna, de a napfelkeltét meg akarja várni.

Beszélgetek a fickóval, közben bámulom az előttem terebélyesedő 6384 méter magas Ausangate havas csúcsait, mikor egyszer csak furcsa dolog szemtanúja leszek. Bár csillagos az égbolt és a Hold is ragyogóan világít, a völgy fölé valamilyen ködből berepül egy oldalai mentén kékesen világító háromszög, aminek csúcsainál világoskék lámpák vannak. Hang nélkül jön és 2-3 másodpercen belül hang nélkül is távozik egy ugyanolyan ködbe, mint amilyenből érkezett. Szótlanul állok és pislogok lefagyva. Erit kérdem, hogy látta-e, de ő csak guggol a tűz mellett és bámulja a lángokat. A fickót, akivel az imént még dumáltam, ugyancsak kérdezem, de ő meg az adott pillanatban éppen az asszonnyal trécselt a sátor felé fordulva.

Csattan az ostor (Qoyllur Rit'i)Csattan az ostor

Nem vagyok egy UFO mániás, soha nem foglalkoztatott a kérdés, hogy léteznek-e vagy sem. Nem vágytam soha a Holdra, se a Szíriuszra, sokkal inkább ide Peruba, meg amúgy a Föld minden országába. Barátok, ismerősök igazolhatják, hogy soha életemben nem adtam annak jelét, hogy érdekelne az ilyesmi, de annak se, hogy megtébolyodtam volna (bár nyilván néhány vicces koma szívesen írná azt, hogy dehogynem).

Gondolkodom. Talán a magasság okoz hallucinációkat? Semmi bajom. Bár alig 8 órával ezelőtt még a halálomon voltam, most olyan kipihent vagyok, mintha most keltem volna ki az ágyból. Ittam is normálisan, légszomjam sincs. Még a drogszármazékoktól sem voltam képes hallucinálni, akkor pont egy romlott pizzától tenném? Pár perc agyalás és hitetlenkedés után kizárom, hogy elborult volna az elmém, vagy hogy valami kifinomult magashegyi bajom lenne, esetleg agyamat manipuláló baktériumokat ettem volna meg tegnap este. Egészen biztosan, 100%-ig tudom, hogy láttam azt a repülő izét az égen.

A qullák az Altiplanóról érkeznek (Qoyllur Rit'i)A maszkot viselő qullák az Altiplanóról érkeznek

Tisztázni kell, hogy UFO volt-e vagy valami más? Filmekben ilyenkor az szokott jönni, hogy biztosan meteorológiai ballon volt. Hülyeség, a meteorológiai ballon nem háromszög alakú és nem világít kéken. Akkor műhold. Nem, az sem lehet, ez egészen közel volt, max. 200 méterrel a fejünk felett. Mit keresne egy műhold itt azon kívül, hogy lezuhan? A meteornak nincsenek lámpái, az üstökös nem tűnik el pár másodpercen belül, a halálcsillag meg nagyobb. Akkor biztosan az amerikaiaknak, a kínaiaknak vagy az izraelieknek valami szupertitkos fejlesztése lesz. Ha tesztelik, miért ott tesztelik, ahol lebukhatnak vele? Ha meg csak kíváncsiskodnak, akkor minek jönnek űrhajóval, ha megtehetik lóval is? Nem tudom mit láttam, de olyat, amit eddig még soha. Nem mondom, hogy földönkívüliek által vezetett űrhajó volt, mert lesznek, akik azonnal elmebetegnek titulálnának, azt meg nem szeretem. De az biztos, hogy valami általam eddig nem látott repülő tárgyat láttam, ami volt akkora, hogy abba emberek is elférjenek.

Napvárás (Qoyllur Rit'i)Napvárás

Eri eközben magához tér, de nagyon fázik, így bekéredszkedünk az egyik sátorba. Meleg teával kínálnak és pokrócokkal. Szerte a völgyben számos ilyen melegedő van, ahol két solért kicsit kiengedhet az ember a borzalmasan szagló takarók alatt. A helyiek is szívesen veszik igénybe a szolgáltatást (nyilván, a szagnak valahonnan származnia kell), így egy nagyra szőtt pléd alatt találjuk magunkat négy Juliacából származó bányásszal.

- Hányadszor vagytok itt fenn? - kérdem tőlük.
- Először. És ti?
- Mi is.
- Limából vagytok?

Mármint hogy mi, Eri és én limaiak vagyunk-e?

- Megtisztelő, hogy peruinak néztek, de nem. Magyarok vagyunk.
- Az hol van? - jön a klasszikus kérdés.

A sámán szólítja Apu Ausangatét (Qoyllur Rit'i)A sámán szólítja Apu Ausangatét

Tök normális, hogy Peruban senki nem tudja mi az a Magyarország. Ha megkérdeznénk a magyarokat, hogy melyik kontinensen van Suriname, lefogadom, hogy nagyobbik hányada eltévesztené a választ.

- Európában - válaszolom, majd nem bírom megállni, hogy megkérdezzem - Nem láttátok az UFO-t az égen úgy 10 perce?
- Mi az az UFO?

Mintha a kutyámhoz beszélnék. Nem merem megkérdezni a nevüket, mert szerintem arra se tudnának válaszolni. Nem vagyok egy billogozó fajta, no de hát a perui bányász nem véletlenül lett bányász. Kerülve a további minimális tájékozottságot megkövetelő párbeszédet, inkább a fociról és a pálinka-pisco rokonságról fecsegünk.

A sátorban amúgy elég kemény fagy van. Hiába pirkad, centi vastag jég csillog a kék vásznon, odakinn alsó hangon -10 fok van. Eri közben hol jobban, hol rosszabbul van, az elmúlt egy órában kétszer ájult el, majd tért magához. Ahogy azonban világosodik, úgy kezdi visszanyerni ő is a színét. Kérdem, elinduljunk-e lefelé, de azt mondja, maradjunk és filmezzünk.

Az ukukuk feladata a jég Cuzcóba szállítása (Qoyllur Rit'i)Az ukukuk egyik kelléke az oldalukon lógó halott bébiláma

Kifizetjük a melegedés díját, majd elindulunk a kivilágosodó ég alatt a völgybe. Az emberek tülekednek, vásárolnak és állnak be a kilométer hosszú sorba, ami a templomhoz vezet. Engem a kápolna kevésbé izgat, mint maguk a táncok és a felkelő Napot váró ceremónia. Elhagyjuk a bazárt és a lakósátrak felé vesszük az irányt. Lassan ébred a hegy, bár nem is aludt igazán. A hideg éjszakát jobb átmozogni, semmint egy nylonsátor alatt dideregni, így a Qoyllur Rit'i alatt folyamatos a zenebona és a tánc.

Nem csak rólunk rí le, hogy nem vagyunk idevalók, hanem a sok limairól is. Túrakabátban és vízálló nadrágban csak ők vannak, a kecsuák farmerben és kötött pulcsikban tolják, feleségeik pedig szoknyában és szandálban. Még a kesztyű miatt is elszégyellem magam. Eközben a Qolquepunku-gleccserről elindulnak lefelé a táncosok és az ukukuk, hogy közösen éljék meg a tisztító fény erejét. A gleccserhez azért mennek fel, hogy onnan jégtömböket vágjanak ki, amiből Cuzco templomaiban majd szentelt víz lesz. Az ukukuk a hegyi medvék. Bundát viselnek, fejükön maszk van, kezükben ostor. Az ő feladatuk, hogy rendet tartsanak a fesztivál alatt.

Az ukukuk hozzák a jeget a Qolquepunku-gleccserről (Qoyllur Rit'i)Az ukukuk hozzák a jeget a Qolquepunku-gleccserről

A Qoyllur Rit'inek fontos szabályai vannak. Tilos például mindennemű alkohol vagy drog fogyasztása. Aki vét a törvény ellen, azt az ukukuk elég keményen megostorozzák. Mikor leérnek a hegyről, táncra perdülnek és bemutatják, miként is néz ki egy ilyen ostorozás. Az egyik ukuku kurjongató hangot hallatva ostoroz egy machulát (ők voltak az Andok első lakói), aki a részeg szerepét játssza el. Nem egyszer olyan erővel csap oda kollégájának, hogy az azonnal térdre rogy. Persze fájdalmat nem mutatnak ki, de idővel jelzik egymásnak, hogy elég, és cserélnek. Most az ostorozott lép elő ostorozóvá és megbosszulja a sérelmeket. Arra gondosan figyelnek, hogy nyakon felül ne üssék egymást, de van, hogy valaki idő előtt kidől a sorból. Mindeközben ütemes, de disszonáns muzsikát játszanak, ami nem a divatos perui pánsíp zene, hanem sokkal inkább egy marimbára hajazó nyekergés, csak ezt fúvósokkal és dobokkal adják elő.

A táncosoktól száll a por, ami nehézzé teszi a légzést és a kamerának sem tesz jót, de egy percre nem állunk le, pörög a film. A völgy másik oldalából hatalmas zászlók kíséretében piros-fehér bundát viselő közösség érkezik. Minden kecsua településnek megvan a maga jelmeze, ezzel árulva el származásukat. Az egyik legszebb ezek közül a paucartambóiak csapata. Ők voltak, akik a 20. század elején az egyházi tiltás ellenére felélesztették az ünnepet, így az övéké is az a megtisztelő szerep, hogy köszöntsék a felkelő napot.

A felkelő Nap köszöntése (Qoyllur Rit'i)A felkelő Nap köszöntése

A völgy közepén egy sziklán áll az éppen kijelölt főinka, körülöttük a paucartambóiak. Pár perccel az első napsugár megjelenése előtt térdre rogynak és bámulnak az Ausangate felé. Mázlim van, pont a ceremóniát vezető sámán előtt ér az imádság. Minden hangszer elhallgat, néma csend ül a völgyre. 20 000 ember együtt hallgatja a felkelő nap zenéjét. A sámán szónokolni kezd. Kecsuául teszi, amit nem kéne, hogy értsek, de teljesen világos, hogy mit mond. Köszönti a Napot és Apu Ausangatét, valamint áldást kér népére. Hátborzongató élmény, csak azt sajnálom, hogy a kamera Erinél maradt, aki pár lépéssel a paucartambóiak mögött ragadt, így nem kerül rögzítésre a jelenet.

Amint feljön a Nap, mindenki együtt hördül fel. Én is kezdem jobban érezni magam, elfagyott végtagjaim azonnal kezdenek kiolvadni. A népviseletbe bújt közösségek felsorakoznak egymás mögé, majd táncolva indulnak a templom felé. Mindenki zászlót cipel maga előtt, amin az szerepel, honnan jött. Egy jó felvétel kedvéért bevetődöm a táncosok közé, akik közül egyesek teljes transzban ugrálnak körbe-körbe. Nem néznek rám, egyszerűen felöklel a tömeg. Szerencsére fel tudok állni és kiugrom a trappoló emberek közül.

Alfonso és én a riport utánAlfonso és én a riport után

Egy óra is eltelik, mire minden táncos a templomhoz ér. Itt elveszítjük velük a kapcsolatot, mivel nem akarunk nyomorogni a tömegben a templomnál. Ehelyett mászkálunk a sátrak között. Egy idősebb, 70 év körüli kecsua szólít meg minket, hogy kik és mifélék vagyunk. Persze ő sem tudja mi fán terem az a Magyarország, viszont nagyon kedélyesen elbeszélget velünk. Bár ismerem a Qoyllur Rit'i történetét, rábeszélem, hogy mesélje el töviről hegyire az egészet, hátha okosabb leszek pár részlettel. A követkető sorok Alfonso, egy Ocongate közeli kis falu vezetőjének szavai:

"A völgyben, lent alattunk, élt egy birka- és lámatartó család. A pásztor gyermeke feljött a hegyekbe legeltetni az állatokat, és egyszer csak egy jelenésre lett figyelmes, majd arra, hogy a havasokból jön le egy fiúcska. Megkérdezte hogy hívják, s ő azt mondta, Manuelito a neve. Játszani kezdtek, s csak játszottak és játszottak. A fiú furulyájával zenéltek és a zenére táncoltak. Ezért táncolunk mi is itt. Azonban sokáig elmaradtak, és az apa aggódni kezdett a fiáért. Felment utána a völgybe, ahol látta, hogy a fia egy ismeretlen fiúval játszik.

- Ki ez a fiú, gyermekem? - kérdezte az apa.
- Ő Manuelito, a barátom.
- Nem vagytok éhesek? Egész nap nem ettetek.
- Ettünk apám, Manuelito sok ételt hozott magával.

Ekkor az apa körbenézett a hegyen, s azt látta, hogy birkái és lámái megsokszorozódtak. Azonnal meghívta az idegen gyermeket a házába, ahol egy nap észrevette, hogy a fiú ruhája el van szakadva. Gondolván, meghálálja a sok birkát és lámát, odahívta magához a fiát és megkérte, mennjen le Cuzcóba és vegyen a piacon olyan vásznat, mint ami Manuelitón van, és varrnak neki új ruhát. Ezzel letépett egy darabot a vászonból, pénzt adott a fiúnak és útjára engedte.

A pásztorfiú a cuzcói piacon mindenfelé keresgélte a vásznat, de nem találta. Az egyik kofa meglátván mit keres, ezt mondta:

- Ilyen vásznat itt nem kapsz, fiam.
- Miért nem?
- Azért, mert ilyet csak a bíboros hord.

A fiú felkerekedett és elment a parókiába. Az atya megkérdezte, hogy honnan van a vászondarab, a fiú pedig elárulta, hogy a barátjáé.

A bíborlila árulkodik arról, hogy keresztény ünnepen vagyunk (Qoyllur Rit'i)A bíborlila árulkodik arról, hogy keresztény ünnepen vagyunk

- Hol van a te barátod? - kérdezte a pap.
- Nálunk van fent a hegyekben - válaszolta a fiú.
- Mutass be neki!

A pap felsétált a hegyre a fiúval. Hazaérkezvén a pásztorgyermek megkérdezte az apját, hogy hol van Manuelito, de az nem tudta.

- Felment a hegyekbe, de nem tudom hova - válaszolt az apa.

A fiú és a pap elindultak a hegyekbe. Az egyik hágóban a fiú ismét jelenést látott, amiben Manuelito eltűnt. A pap nem látván az eseményt úgy döntött, hogy visszatér Cuzcóba. Manuelito hosszú ideig nem került elő, majd egy napon, mikor a pásztorfiú ismét legeltette az állatokat idefenn, a mostani templom mögötti sziklán hatalmas fény közepette megjelent újra a titokzatos idegen. Hosszú fehér ruha volt rajta, furulyázott és táncolt.

A pásztorgyermek gondolta, szól a papnak. Az atyát egy seregnyi ocongatei ember kísérte. Mire felértek, Manuelito már fényben úszott keresztre feszített pózban, s az ég felé nézve azt mondta:

- A véremet áldoztam értük, Atyám!

A pap azonnal elrendelte, hogy fogják meg a fiút és szedjék le a nem látható keresztről. A pásztorfiú tiltakozott, hogy ne bántsák a barátját, de a pap és kísérete hajthatatlan volt. Felértek a sziklára és leemelték Manuelitót. Abban a pillanatban, hogy hozzá értek, az holtan csuklott össze, majd eltűnt. Teste helyén egy bokor nőtt. A pásztorgyermek mindezt a templom mai helyéről figyelve, ott, ahol most az oltár van, a bánattól ugyancsak összeesett és meghalt. A pap elrendelte a bokor kivágását és annak Cuzcóba, majd Spanyolországba szállítását.

A sámán zenével köszönti Aput (Qoyllur Rit'i)A sámán zenével köszönti Aput

Az ocongateiek látván az egészet eldöntötték, hogy Manuelito és a pásztorgyermek emlékére templomot állítanak. Ezután minden évben feljöttek megemlékezni a csodáról, s teszik ezt a mai napig."

A történethez hozzátartozik, hogy az egyház a 19. században betiltotta a megemlékezést, pogány szertartásnak titulálva azt. Miután a peruiak ledobták magukról a spanyol igát, a fesztivál újjáéledt. Az egyház azonban továbbra is befolyásos maradt és küzdött az ellen, hogy a kecsuák évről évre visszatérjenek az Ausangate oldalába. A 20. század elején aztán belátta az egyház, hogy talán neki is jobb, ha Manuelito jelenését elfogadja keresztény csodaként, és nem neheztel többé a legendára, ami a katolikus papot bűnösként állítja be.

Éveket vártam arra, hogy eljussak a Qoyllur Rit'ire. A legenda szépsége, a fotók és videók, amiket láttunk a korábbi évek ceremóniáiról nagyon izgatottá tettek nem csak engem, de Erit is, ahogy közeledett a jeles esemény. Átélvén ezt a csodát, látván a ceremóniát, ami nem pusztán színház, mint az Inti Raymi, azt kell mondjam, hogy ez volt eddigi perui és talán kijelenthetem, hogy az elmúlt évek egész utazásainak a legnagyobb élménye. Peru nekem mostantól nem a Machu Picchu, a Titicaca-tó vagy a Nazca-vonalak. Peru a Qoyllur Rit'i Fesztivál! Ezt még az UFÓ-k is tudják...

Még több fényképért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Bár ostobaságnak tűnik, ismét a Titicaca-tó felé vesszük az irányt. Tesszük ezt azért, mert nethez jutva az ember sok olyan dologra talál rá, amit bűn lenne kihagyni. Tipón vagy Raqchi romvárosát jóval kevesebben látogatják, mint Pisacot vagy Ollantaytambót, pedig legalább olyan varázslatosak. Nem beszélve Kallasayáról, Lampáról vagy Amaru Mururól, a túlvilág kapujáról. Így hát irány vissza a Titicaca-tó és Dél-Peru kevésbé ismert inka romjai.

Hat éve tök véletlenül leltem rá a térképen Tipón romvárosára. Akkortájt még nem szerepelt a helyi irodák programjában, most azonban egyre többen hirdetik azt. Ez nem jelenti azt, hogy tömve lenne turistával, mivel annyi sok szépség lakozik Cuzco környékén, hogy mindenre, így pl. Tipónra, nem marad a külföldieknek ideje. Nekem egyik kedvenc romvárosom és Erinek is szerettem volna megmutatni.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoMi ez kérem, ha nem fallosz?

Reggel felpattanunk az Urcos felé tartó buszra. Hét órakor Cuzcóban is ugyanolyan tömeg van, mint odahaza a 6-os villamoson, de mázlink van, pár megálló után ülőhelyhez jutunk. Valószínűleg csak ennek köszönhetjük, hogy a buszon portyázó tolvajbanda nem minket szemel ki célpontjának, hanem a mellettünk ácsorgó urat. Persze nem lehet minden tolvaj vérprofi, így sikerül az egyikük kezére csapni, aki naná, hogy tiltakozik - az idős cuzcói tárcája nyilván magától pottyant a földre. A kaller megelőzve a lincselést letaszigálja a tolvajt a buszról, így gyorsan helyre áll a rend.

Tipón faluja kb. 40 percre van Cuzcótól, de a reggeli csúcsban sikerül másfél órán át pöfögnünk az úton. Végül megérkezünk Peru tengerimalac központjába. A főút szélén már kora reggel mindenhol sült malacokat árulnak, az ember azt gondolná, hogy itt majd olcsón jut hozzá egy adaghoz. Egy fenét! Egy nyársra húzott jószág 40 solba, azaz 3300 Ft-ba kerül. Ennyiért valószínűleg Budapesten is eszem tengerimalacot, úgyhogy a kulináris élmény egyelőre várat magára.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoEri és az izgatóan elheveredő Pachamama

A romváros fenn van a hegyoldalban, a főút szélén rostokoló taxisok pedig a cuzcói lehúzós mintát követve egy tengerimalac áráért szeretnének minket felfuvarozni. Úgy döntünk, megpróbáljuk gyalogosan elérni a romokat. Fél órányi napon baktatás után besokallunk és leintünk egy éppen lefelé jövő taxit. Jófej a srác, látszik, hogy nem Cuzcóból idetévedt cápa. 5 solt fizetünk a menetért.

Ha Tipónról olvastál már valaha, valószínűleg olyan infókhoz jutottál, hogy fontos mezőgazdasági központ volt. A teraszok biztosan e célt szolgálták, csak azt nem értem, hogy ezek a jó régészek soha nem néztek még fel a hegyekbe? Azt ugye már írtuk, hogy az inkák mindig olyan helyen építkeztek, ahol a sziklák valami általuk szentnek tartott formát öltenek. Na már most, ha a Tipón fölé magasodó hegyre nézek, akkor egy meztelen női felsőtest jelenik meg olyan tökéletes valóságában, hogy azt 20 éve Cindy Crawford is megirigyelte volna. Továbbá, ha az ember veszi a fáradtságot és felkapaszkodik az amúgy elég jellegtelen palotához, onnan azonnal látszik, hogy a teraszokat egy fallosz formájára építették. Ha Tipón nem termékenységi központ volt (ami persze nem zárja ki, hogy mezőgazdálkodtak is itt), akkor megeszem a kalapomat.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRumicolca, vagyis Cuzco kapuja

Másnap elindulunk vissza a Titicaca-tó irányába. Hogy elkerüljük a reggeli dugót és fáradtságot, megszavazunk egy késő délelőtti indulást. Első megállónk a Cuzcótól kb. 50 kilométerre fekvő wari romváros, Pikillacta. Mivel a warik nem szerettek annyira követ faragni, mint az inkák, így városuk sem olyan látványos. Sőt, a kerengőn túl az égvilágon nincs itt semmi látnivaló, csak kilométer hosszan alapig beomlott házmaradványok. Nem baj, megnéztük és nem lettünk tőle kevesebbek.

Pikillactától úgy 500 méterre áll Rumicolca, vagyis Cuzco kapuja. Egy magas fal két nagy kapuval, amit a legtöbb turista csak a busz ablakából fotóz le. Itt sem dobunk hátast a látványtól, viszont attól a német sráctól igen, aki biciklivel érkezik a romokhoz. Azt mondja Punóból jön, 4 napja indult. Puno ide közel 400 km, ráadásul menet közben volt egy 4321 méteres hágó, a La Raya. Nem tűnik kipihentnek a srác.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRaqchi Virakocha temploma biztos nézett ki jobban is

Az inka kaputól pár kilométerre található Andahuaylillas kimondhatatlan nevű faluja. Itt is jártam korábban, de akkor nem akartak lehúzni a templomban 10 solra, így tartva magunkat a fogadalomhoz, hogy templomért nem fizetünk, kihagyjuk. A falu azonban így is érdekes, a főtere például nagyon tetszetős. A Chiss vendégházban szállunk meg 25 solért. Végre egy hely, ahol nem akarnak rajtunk pofátlan módon meggazdagodni. A szálló háziura amúgy az egyik legkedvesebb vendéglátó, akivel ezidáig Peruban találkoztunk.

- Nem emlékszem, hogy lett volna magyar vendégem korábban.
- Mi lennénk az elsők?
- Szerintem igen, s minden első vendégnek, így nektek is jár az ingyen kakaó.

Az öreg nekiáll kakaót főzni én meg cserébe meghívom egy sörre, így igen gyorsan jóba leszünk. Másnap korán kelünk, mert hosszú az út Punóig, de már 6 órakor fantasztikus illatok áradnak ki a konyhából. Az öreg meglátva minket azonnal reggelivel kínál, méghozzá egy jófajta adobóval, ami ecetes hagymafőzelék malachússal. Olyan, mint a lucskoskáposzta, amit amúgy utálok, de másfél hónap perui konyhán vegetálás után azt kell mondjam, a lucskoskáposzta és az adobo jó. 25 solba (kb. 2200 Ft) belefért kettőnknek egy-egy welcome drink és egy ötcsillagos reggeli.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoA romok helyett mindenki Erit fotózta... még én is

Következő megállónk a két órányira fekvő Raqchi romvárosa. Balfék módjára sikerül pont akkor érkeznünk, mikor a cuzcói turistacsapatoknak. Hatalmas buszokból ömlik be a sok nép Virakocha templomához, ami egykoron igen látványos lehetett, ma azonban csupán egy falrészlet. A romok között keringve egyszer csak elhagyom Erit. Pár perc múlva rátalálok egy perui egyetemi csapat fiútagjainak gyűrűjében, akik egyesével szeretnének Shakirával fotózkodni. Hiába mondom Erinek, hogy kérjen fotónként egy solt, nincs üzleti érzéke.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoJellegzetes arc a raqchi piacról

Raqchiból egy rozoga kisbusszal jutunk el a féltávnál fekvő Sicuani városába. A perui városok többsége alapból ronda, az Altiplano települései még rondábbak, de Sicuani egyenesen ocsmány. Az emberek sem kivátképp kedvesek, Pucara falujáig, ami két órányira fekszik innen, a kisbusz sofőrje fejenként 20 solért akar minket elfuvarozni. Nézünk egy nagyot, majd levetetjük vele a zsákjainkat a kisbusz tetejéről, amit botor módon felrakattunk azelőtt, hogy kifaggattuk volna a menetdíjról. A pályaudvaron kötünk ki, ahol teljesen normálisan csak 8 solt követelnek rajtunk.

Pucara faluja arról nevezetes, hogy itt gyártják a Peruban mindenhol látható agyagteheneket. A falu főterén egy szerencsét és áldást hozó óriásmarha áll, jelezvén, itt valóban minden az ökrökről szól. Azokról a turistákról beszélek, akik befizetnek 70 dollárt azért, hogy Punóból vagy Cuzcóból idehozzák őket, hogy maguk gyártsák le saját teheneiket, amiket jó pénzért utána megvehetnek. A turistacsapdából menekülve inkább felkaptatunk a hegyoldalba, ahol egy újabb rom, Kalasaya teraszai láthatók. Annyi teraszt láttunk már az elmúlt napokban, hogy ha egyszer hazamegyek, édesanyám erkélyén tutira krumplit fogok ültetni.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoAz Altiplano vihar előtt

Pucarában sem a romok, sem az agyagozás nem fogott meg, viszont a helyi múzeumban olyan sztéléket látunk, amik alteregói a kolumbiai San Agustínban látott szobroknak. Ezúttal sem értem, hogy a régészek hová tették a szemüket, vak, aki nem látja a hasonlóságot.

Sötétedik, mégis úgy döntünk, hogy irány Puno. Este 9 körül futunk be, ami azt jelenti, hogy 5 foknál nincs melegebb, így nem baktatunk fel a szokott punói szállásunkra, hanem a belvárosban nézünk valami olcsó helyet. Két sarokra a főtértől lelünk rá egy perui szemmel is csúnya zebracsíkos épületre. Gondolván, ide úgysem téved be turista, mert annyira ronda, bepróbálkozunk. 30 solért olyan luxuslakosztályt kapunk, hogy a fülünk ketté áll tőle. A víz forró, a wifi vágtázik, síkképernyős TV 100 csatornával és ami a legjobb, a szálló szigetelt. Én még a perui Andokban sehol nem flangáltam rövid gatyában az éjszaka derekán, de itt igen.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoPucara templomát is védik az agyagtehenek. Lehet villámhárító is van rajta.

Emlékeimben élt valami inka túlvilági város, ahol sámánok közlekedtek az istenek és emberek országa között. Az is derengett, hogy ez a hely valahol a Titicaca-tó környékén van. A hipergyors netnek hála alig egy órámba telik rálelni Amaru Murura, a túlvilág kapujára. Persze azt nem sikerül kiderítenem, hogy miként juthatunk oda, csak annyit találok róla, hogy valahol Ilave után van a hegyekben, nem messze az országúttól.

Ilavéba könnyedén elérünk, onnan azonban az utca emberére vagyunk kénytelenek hagyatkozni. "Életemben nem hallottam róla", "fogalmam nincs hol van", "biztos itt van ez?" és ehhez hasonló útbaigazításokat kapunk. A legtöbbre azzal az asszonnyal megyünk, aki azt ajánlja, sétáljunk ki a helyi terminálra, ott csak lesz egy buszsofőr, aki hallott már róla. Nem téved a nő, a pályaudvaron esküsznek rá, hogy Santiago faluja közelében van a hely. Elindulunk a kisbusszal, de menet közben azért próbálunk informálódni, biztosan nem csak a menetdíj lehúzó akció részesei vagyunk-e. A sofőr egyszercsak lassít, majd szól, hogy megérkeztünk. Santiago faluja kb. akkora, mint Tornanádaska kertvárosa. Van itt tíz ház, annak is a fele elhagyatott.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoRóka koma is a túlvilág kapuját keresi

Állunk a puszta közepén és kémleljük az előttünk álló hegyet. Céltalanul, de határozottan átvágunk a szántón, majd Eri szól, hogy szerinte felesleges itt bóklásznunk, menjek előre, keresgéljem csak a túlvilág kapuját, úgyis én vágytam annyira ide. Nem adom fel ily könnyedén, szikláról sziklára ugrálok. Minden élesebb kőbe inka faragást vélek látni, de a kapu csak nem mutatja meg magát. Nem úgy egy róka, ami alig 20 méterre tőlem megtorpan, rám néz, majd konstatálva, hogy alkalmatlan vagyok prédának, tovább áll. Az egyik völgyben nagytestű madarak hangoskodnak jövetelemkor. Láttam már őket korábban, ők az ún. segundo condorok, azaz másod kondorok. Nem hiszem, hogy a tudományosnak nehezen mondható elnevezés etológusoktól származik.

Jó egy órás bóklászás után egyszer csak egy ösvényre bukkanok. Nem is ösvény, kikövezett járda ez - érzem, hogy célba értem. És valóban. A hegy túloldalán feltűnik a kapu, előtte egy négy fős családdal, akik kokaleveleket jöttek áldozni Pachamamának. A kaputól persze nyílegyenes út vezet ki az országútra, a buszsofőr pusztán félkegyelmű volt és a hegy túloldalán rakott ki minket. Visszaszaladok Eriért, fél óra múlva pedig már együtt próbálunk átjárót találni a túlvilágra.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoEz csak a túlvilág ablaka lehet

A legenda szerint egyszer egy sámán érkezett a kapuhoz, bizonyos Amaru Muru, aki Múról, az elsüllyedt földrészről származott. Egy arany korongot tartott a kezében, ami az istenek kulcsa volt a túlvilághoz. Ha a korongot a kapu közepén látható lyukba helyezik, akkor az kék fényt sugározva megnyitja az átjárót a túlvilághoz. Amaru Muru azonban nem csak a titkok őrzője volt, egyes legendák úgy tartják, ő adta az inkáknak a templomépítés művészetét, valamint ő ismertette meg Cuzco népével a chacanát, azt az andoki keresztet, ami minden romvárosban feltűnik, s amit ma a piacokon nyakláncként árulnak a turisták pénzére vadászó kofák. Úgy tartják, hogy Amaru Muru egyszer visszatér a koronggal, és a túlvilág hét kapuját egyszerre működésbe hozva létrehozza a Titicaca-tó felett a Fényesség templomát, mely Amerika népeinek újraegyesülését segíti majd.

A legenda annyira szép, hogy spiritiszták Amaru Murut a Föld egyik legszentebb helyének tekintik. Jeles napfordulókon rengeteg misztériumot kedvelő turista érkezik a kapuhoz, ami - a helyi őr elmondása szerint - nem kicsit zavarja a helyieket. Ma Peruban a spirituális utazás ipari méreteket ölt, boldog boldogtalan keresi fel az inkák szent helyeit, hogy ráleljen a lelki békére és kapcsolatot teremtsen a hegy szellemével, Apuval.

Peru Cuzco Titicaca-tó AltiplanoVárom a csodát, de csak nem jön (Amaru Muru)

- A legtöbb sámán csak szemfényvesztő. Drágán adják a túlvilági élményt, de ez nem érdekli a gringókat. Hetente van már itt valami ceremónia, mázlitok van, hogy most nincs itt senki - mondja az őr. (Eddigre már a család is eltűnt a helyszínről)
- De azért vannak itt eredeti ceremóniák?
- Persze! Van, hogy több sámán jön egyszerre. Ilyenkor sem külföldieket, sem helyieket nem engednek a kapu közelébe.
- És ilyenkor történik itt valami túlvilági?
- Nem tudom. Ahogy mondtam, ilyenkor csak ők vannak itt, nem engedik a kapuhoz közel az egyszerű embereket.

Erivel végül mi sem lelünk rá a kulcsra, így nem lépünk át a túlvilágba. Nem baj, majd elfoglaljuk magunkat valahogy a következő 60 évben. Addig is holnap irány Taquile szigete.

Mégtöbb képért és szoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Meggyőződésem, hogy a többség számára az inka kultúra egyenlő a Machu Picchuval. Pedig Cuzco környékén számos gyönyörű romváros fekszik s ezek ugyanolyan érdekesek, mint Peru legismertebb turistacélpontja. Azt persze csak kevesen tudják, hogy Pisac vagy Ollantaytambo városai fontosabb szerepet töltöttek be az inka történelemben, mint Machu Picchu, s bár nem olyan látványosak, megérdemlik, hogy látogatást tegyünk náluk. Az inkák valódi gazdagságáról azonban nem ezeken a helyeken informálódunk, hanem Señor Quillo pincéjében.

Cuzcótól alig pár kilométerre, Saqsaywaman tőszomszédságában található Quenko romvárosa. A labirintus (quenko kecsuául labirintust jelent) igazából nem volt város, épített része minimális, sokkal inkább szakrális központként funkciónált. A központi rész egy nagy kőszikla, amit a jó inkák úgy 700 éve elkezdtek faragni, s tették ezt a spanyolok érkezéséig. Több falát lecsiszolták, máshol apró göböket alakítottak ki, amik jeles napokon (napfordulók, napéjegyenlőségek) árnyékot vetettek az odahordott sziklákra vagy kialakított bemélyedésekre. Ottlétünkkor épp egy lengyel Baraka méretű turistacsapatnak magyarázza egy helyi vezető, hogy mikor hová esik a fény. Vicces, hogy az ember bármelyik romot látogatja meg, a vezetők csak erről a napjátékról tudnak mesélni. De valóban nincs miről sztorizgatni, mert a spanyolok olyan szépen lemosták az inka kultúrát a Föld színéről, hogy civilizációjukról szinte semmit nem tudunk.

Ha valamit az inkák nagyon tudtak, akkor az a csiszolás volt (Quenko)Ha valamit az inkák nagyon tudtak, akkor az a csiszolás volt (Quenko)

Kivétel ezalól annak a néhány főinkának az élete, akikre oly nagyon büszkék a peruiak. Pachacútec, Manco Capac, Túpac Amaru (vajon a rapper is tőle örökölte a nevét?) vagy Atahualpa neve nemcsak utcanevekben jelentkezik, a cuzcói völgyben minden második autószerelőt vagy boltot is róluk neveztek el. Ők voltak azok, akik alig 300 év alatt az amerikai kontinens legnagyobb birodalmát hozták össze és ők építették - főként Pachacútec - a Szent-völgy városait is.

Quenkótól nem messze található a Hold-templom. Pár éve jártam ott lóháton, s azon túl, hogy lovagoltam egy jót, nagy élményben nem volt részem. Egy Quenkóhoz hasonló nagy szikladarabot kell elképzelni a mező közepén, amibe az inkák lépcsőt véstek, így könnyítve meg a feljutást a "templom" tetejére. Aztán mikor az ember felér oda, akkor visszafordul és továbblovagol Puka Pukara felé.

Puka Pukara, a Vörös erődPuka Pukara, a Vörös erőd

Puka Pukara, vagyis a Vörös erőd, nevéhez hűen valóban erőd. Mivel nem volt több puszta katonai állomásnál, a spanyolok nem fordítottak nagy energiát az elpusztítására, ennek köszönhetően Puka Pukarára azt lehet mondani, hogy szép. Pár száz méterrel odébb található Tambomachay (jelentése kecsuául pihenőhely), egy apró fürdő és vízközpont. Egész hangulatos lenne a legelésző alpakákkal a háttérben, ha nem gondolná úgy minden órában vagy 300 turista, hogy le kell előtte fotózkodnia. Itt érzem elsőként azt, hogy Peruban a turizmus meghaladta a normális szintet. A helyi árusok simán hülyének nézik az embert, s tehetik, mert vannak olyan külföldiek, akiknek nem sok 100 dollár egy olyan szőnyegért, amit a cuzcói piacon egy 20-asért utánad dobnak.

Véletlen pillanat - egy turista sincs a képen (Tambomachay)Véletlen pillanat - egy turista sincs a képen (Tambomachay)

Mivel tudjuk, hogy a nagybuszos kirándulók is a mi útvonalunkon mozognak, ezért rohamléptekben elindulunk Pisac felé, hátha elkerüljük a tumultust. Nem sikerül. Mire a kondor tetejére épülő romokhoz érünk, legalább húsz darab luxusbusz tologat balra-jobbra olyan szmogot gyártva a csodás fekvésű Pisac fölé, amit Lima is megirigyelne télvíz idején. Szerencsére a legtöbb túraszervező csak Pisac bejáratát engedteti megnézni a turistáknak, így átvágtatva a Q'allaqasa városrészen csak egy-két hátizsákossal futunk össze.

Pisacot az inkák alapították, bár egyes tudósok azt feltételezik, hogy a bejárati épületek korábbról származnak. Pisac az első olyan romváros utunk során, ahol valóban kirajzolódik egy egykori város alaprajza. Q'allaqasa az elit lakhelye volt. Bár Pizarro elpusztította, a régészek egészen remek munkát végezve szinte teljesen újjáépítették azt, így ma közel eredeti fényében tündököl. A fellegvár ugyan szép, de a klasszikus inka köveket hiányoljuk.

Pisac nem csúnya völgyben fekszik, ezt Eri is tudjaPisac nem csúnya völgyben fekszik, ezt Eri is tudja

Hátrahagyjuk a turistatömeg által elárasztott bejárati részt és az Intihuatana felé vesszük az irányt. Intihuatanák (jelentése kb. annyi, mint napkő) tulajdonképpen minden egykori inka városnál megtalálhatók voltak, mivel azoknak a napfordulók alkalmával csillagászati funkcióik voltak. A helyiek azt is tudni vélik, hogy ezek a napkövek nem csupán szakrális helyek voltak, hanem fontos szerepet töltöttek be a hírek terjesztésében, mivel állítólag összeköttetésben álltak egymással. Ahhoz, hogy ez a feltételezés igazolást nyerjen, a tudósoknak még nagyon sokat kell sétálniuk az Andokban. Mindenesetre Pisac intihuatanáját már megtalálták, és nagony jól tették, mert a város legszebb, mégis legkevésbé látogatott része ez. Itt a kövek már valójában úgy állnak egymáson, ahogy azt egy inka várostól a turista elvárja - egy tű se fér be a téglák közé.

Pisac az első húsz percet leszámítva, amíg az ember megfullad a benzingőztől, egészen nagyszerű élmény. A látvány a Vilcanota völgyére lenyűgöző, a város alatt húzódó teraszok pedig megértetik az emberrel, miként is éltek az inkák a spanyolok érkezése előtt. Úgy döntünk, hogy az intihuatanától gyalogosan jutunk le Pisac városkájába, hogy ne kelljen kerülgetni ismét a buszokat.

Eri pókembert játszik (Pisac)Eri pókembert játszik (Pisac)

A teraszokon át vezető ösvény a városka főterére fut be. Illetve futna, ha már ideje-korán nem keveredne el az ember a piaci forgatagban. A pisaci piacon van minden; kaphatsz itt kézzel szőtt gyönyörű szőnyegeket horror áron vagy rossz esetben Kínában géppel készített takarókat olcsón. Van régiségkereskedő, CD árus, színes cipőket kínáló kofa, kukoricát főző öreglány és persze rengeteg külföldi. Sokat változott a kép 2007-hez képest, mikor először jártam itt. Akkor csupán pár stand vette körül a főtéren ácsorgó hatalmas fát, mára azonban Pisac egy hatalmas piacváros.

Emlékszem, mikor hat éve a réginek tűnő szobrokat árusító pultnál mellém és velem utazó barátom mellé lépett egy öreg és azt kérdezte: "Szeretnétek valóban eredeti dolgok közül válogatni?" Persze, hogy szerettünk volna. Bólogattunk nagy bőszen, két perc múlva pedig egy nagy sárga vasajtó előtt álltunk.

- Keressétek Quillót! Neki vannak cuccai - azzal az öreg továbbállt.

Bekopogtam a nagy vasajtón, aminek kinyílt a kukucskáló ablaka. Egy női szempár figyelt rám meredten.

Így kell kinéznie egy valamit magára is adó inka épületnek, na!Így kell kinéznie egy magára valamit is adó inka épületnek, na!

- Señor Quillót keressük. Azt mondták, itt találjuk.
- Miért keresitek? - jött a nem annyira meglepő visszakérdezés.

Kezdtem úgy érezni magam, mint Michael Douglas a Smaragd románcában, mikor kocsit szeretett volna szerezni a kolumbiai drogbárótól, de helyette pisztolyt nyomtak a szeme közé.

- Azt mondják, van valamije, ami minket érdekelhet - vágtam vissza kicsit megrémülve, hogy ebből nem lesz semmi.

De a jelszó működött. A zár kattant egyet, majd kinyílt a nagy vaskapu. Belépve az udvarba klasszikus kép fogadott minket: egyszerű kétszintes vályogház, laminatető és morzsolt kukorica szétterítve a földön. Az idillt csak egyetlen kép rontotta, az pedig az udvar végében egy fickó volt, aki két ugató pitbullt próbált visszafogni a nyakörvénél fogva.

- Nem kell félni tőlük. Szelídek - szólt oda az enyhén kerekded hölgy - Mindjárt szólok Señor Quillónak.

A fickó elengedte a két pitbullt, amik megindultak felénk, de mire a lábunkhoz értek, már csóválták is a farkukat. A következő pillanatban az emeleti erkélyen megjelent egy közel két mázsás alak fekete öltönyben és napszemüvegben. Utólag visszagondolva Oláh Ginó és május 1. jutna róla eszembe, de ez a fickó valahogy méltóságteljesebbnek tűnt.

Pisac faluja és a Szent-völgy Pisac faluja és a Szent-völgy

- Quillo vagyok. Mit szeretnétek?
- Azt mondták a faluban, hogy vannak dolgai, amik érdekelhetnek minket - beszélek spanyolul nem tudó barárom helyett is.
- Milyen dolgokra gondoltok?
- Régi inka kori dolgokra.
- Mázlitok van. Azok pont vannak nálam.

Eközben Señor Quillo leért a lépcsőn. A 200 kilóhoz társul egy 190 centis magasság, ami nem szokványos Peruban. Megáll egy garázsajtónál, s annyit mond:

- Ha bemegyünk, kötelező vásárolni, rendben?

Bólogatunk. Nyílik az ajtó, majd egy röpke pillanat alatt olyan dolgot látunk, amitől földbe gyökerezik a lábunk. A ház pincéje csurig van mindenféle inka és preinka szobrokkal, de nem csak ilyen pár centis fittyfenékkel, hanem 10 méter magas faragott sztélékkel.

- Ez Tiwanakuból van - mutat rá az egyik elfektetett oszlopra Señor Quillo, látván a döbbenetet az arcunkon - Tetszik a látvány? Ez nem a Larco Múzeum - röhög.

Pisac védi a Szent-völgy bejáratátPisac védi a Szent-völgy bejáratát

Soha nem voltam még a Larco Múzeumban, de ezután nem hiszem, hogy tudna újat mutatni. Az egyik asztalon ezrével hevernek a kőből és kristályból faragott lámaszobrok, a falon ezüstből készült Virakochát ábrázoló korongok lógnak. Itt-ott feltűnik egy hatalmas szépen festett chicha edény, máshol csak úgy összehajtogatva ezer éves pokrócok.

- Honnan van ez a sok minden? - teszem fel az intim kérdést, de meglepő módon Señor Quillo simán válaszol.
- Munkás brigádjaim vannak, akik ásatásokon dolgoznak. Jó pénzt fizetek nekik, hogyha találnak valamit, azt hozzák el.
- Azt értem, hogy szobrokat zsebrevágnak, de a szobor Tiwanakuból hogy került ide?
- Teherautóval. Egy éjjel feldobták a platóra, reggelre itt volt.
- Senkinek nem tűnt fel a hiánya?
- De, biztosan. De elég sok ember meg volt fizetve, hogy ne legyen belőle gond.

Ezután nem kérdeztem rá, hogy a határon hogyan hozták át.

- Mutatok valamit - szól oda nekünk Señor Quillo, miközben az ősrégi pokrócokat bontogatjuk.
- Ez itt a kedvencem. Láttatok már ennél szebbet? - tart a kezében egy ezüstből készült caballitót, aminek minden részlete a végletekig ki van dolgozva. A fedélzeten inka harcosok és evezősök ücsörögnek, de az igazi csoda Quillo másik kezében van - Ezt a kettőt együtt találták valahol a Titicaca-tónál. A hajót és a bálnát.

A bálna aranyból készült, szemei pedig rubinból vannak. Az egész úgy néz ki, hogy biztosan nem kellene otthonra, mert félném őrizni még széfben is.

Pisac falu templomából csak ennyi látszik a piac ponyvái felettPisac falu templomából csak ennyi látszik a piac ponyvái felett

- 25 000 dollár az ára, de a tiétek 22 000-ért.
- Ennyink biztosan nincsen, de ha lenne se venném meg. Hogy viszem haza? - kérdezem bután.
- Ne aggódjatok! Az árban benne van a szállítási költség. Magyarok vagytok, igaz? Akkor nincs gond, egy szlovák srác szokta Európába csempészni a dolgokat.
- Kik veszik ezeket?
- Többnyire gyűjtők. Az ő megrendelésükre dolgozunk.

Így sikerült hat éve belebotlanom egy műkincskereskedőbe. Hogy Señor Quillo a legnagyobbak közé tartozik-e Peruban, nem tudom, de azt állíthatom, hogy egy évre rá, mikor a budapesti inka kiállításon voltam a Szépművészetiben, harmad annyi csodát nem láttam, mint az ő pincéjében. Hogy él-e vagy hal-e, nem tudom, a későbbiekben nem éreztem úgy, hogy kapcsolatot kéne fenntartsak vele, így most sem kerestük fel a házát.

Estére vonatjegyünk van Aguas Calientesbe a Machu Picchuhoz, így kisbusszal a Rio Vilcanota (mely 40 kilométerrel lejjebb Urubambára vált) folyását követve Ollantaytambóba utazunk. Naplementére futunk be az aprócska településre, melynek határában áll az azonos nevű romváros. Mivel a Nap lassan a horizont alá kerül, a romok körbejárását kénytelenek vagyunk későbbre halasztani. Nem marad más, mint várni a fél 10-kor induló szuperdrága vonatra...

0 Komment

Cuzco

Cuzcót sokan Dél-Amerika legszebb városának tartják. Szűk utcái, koloniális épületei, inka romjai és fényes katedrálisai valóban alkalmasak lennének arra, hogy Cuzcót nem csak a kontinens, de a Föld legszebb városává tegyék. Valahogy azonban mégsem az és erről leginkább maguk a cuzcóiak tehetnek.

Úgy döntünk, adunk a kényelemre. A fényűző Transzela busztársaság alvóbuszát választjuk Punóból Cuzcóba, aminek alapból semmi értelme nincsen, mivel nappal utazunk és a hét órás út egészen látványos, viszont árban majdnem ugyanannyi, mint a rozoga Expreso Power. Döntésünk azért is jó, mert ezzel a busszal többnyire csak turisták utaznak, így engedékenyebb a sofőr és egy kis unszolás hatására rábólint egy megállóra La Rayánál.

La Raya, a Puno-Cuzco közötti út legszebb állomásaLa Raya, a Puno-Cuzco közötti út legszebb állomása

La Raya egy 4321 méteres hágó valahol félúton Cuzco és Puno között. Azon túl, hogy a hágót körülölelő havasok látványa mesés, nekem mindg külön élmény itt megállni. Egyik kedvenc filmem ugyanis a Nagy Kékség, aminek andoki jeleneteit itt vették fel, pontosabban a film azon részét, amikor Rosanna Arquette vonaton utazik kecsua asszonyokkal és lámákkal együtt, hogy egy kamionbaleset részleteit tisztázza. A film 1988-ban készült, s azt mondják, akkortájt még valóban lehetett így utazni Peruban. Ma már nem. Bár vonat az van, de a Peru Railt először chilei, majd brit üzletemberek vásárolták meg, s a személyszállítás árát turisták részére a Puno-Cuzco távon nem kevesebb mint 250 dollárra emelték fel... egy irányba. Nem tudom, hogy van-e akkora sznob ma a Földön, aki a 12 dolláros 7 órás luxusbusz helyett a 250 dolláros 12 órás vonatutat választja, de a járat biztosan üzemel, mert ott létünkkor pont befut a szerelvény.

La Raya után végre zöldül valamit a táj. No ez nem jelenti azt, hogy a kolumbiai Cocora-völgyhöz hasonló köderdőkben kanyarogna a busz, csak a végtelen ichu mezőket végre virágzó krumpliföldek és itt-ott eukaliptusz erdők váltják. Ez az elmúlt tíz napban a sivataghoz és Altiplanóhoz szokott szemnek igenis zöld. Mindemellett az Altiplano végtelenbe nyújtózó pusztasága helyett egy szűk völgyben haladunk tovább, a Rio Vilcanota szurdokában.

Cuzco látképeCuzco látképe

Urcos városkájánál elbúcsúzunk a folyótól és megérkezünk a Cuzcói-völgybe. Bár sokan mondják, hogy Cuzco álomszép, az első benyomása senkinek nem ez. A busz jó fél órán át araszol a retkes és poros külvároson át, majd a repteret megkerülve megérkezik egy zajos és benzingőzös pályaudvarra. Bár szállásadónk igéri, hogy taxit küld értünk, ez nem történik meg (ha háromszor nem hívtam fel a buszból a fickót, hogy fixáljam érkezésünk időpontját, akkor egyszer sem), így magunk vagyunk kénytelenek fuvart intézni fel San Blasra.

UtcaképSan Blas-i utcakép

Az első aprócska kellemetlenséget követi másik kettő, miszerint a szálló tulaja nincs a városban, s nem hagyta meg a recepciós libának, hogy érkezünk, így azon túl, hogy a taxit fizethettük magunk, szobánk sem volt foglalva. Illetve jött a mese, mint tavaly, hogy a szobánkban egy betegeskedő pár van és értsük meg, nem dobhatják ki őket. Közlöm a hölggyel, hogy ősszel is betegek voltak a szobánkban érkezésünkkor, és hogy jó lenne eldönteniük, hogy kórházat vagy hostelt üzemeltetnek. Végül kapunk egy fürdőszoba nélküli szobát, amit olcsóbb ár fejében természetesen elfogadunk. Persze kérdezhetnétek, hogy minek megyünk vissza abba a szállóba, ahol tavaly is hülyének néztek? Erre a válasz egyszerű. Cuzcóban normális szobát normális áron (értsd 30 dollár körül) nagyon nehéz intézni. Az ágyak itt jók, olykor még meleg víz is van és az az aprócska hiba, hogy a szálló személyzette dilettáns, még mindig azt mondatja velünk, hogy megéri.

Ezzel azt hiszem vázoltam is, hogy Cuzco miért nem tud a legszebb lenni. Ahogy látni fogjátok a belváros maga gyönyörű, de a helyiek irtó sok pénzt kérnek el mindenért, cserébe a szolgáltatás minősége a béka segge alatt van. Az ember pedig értetlenkedik, mert Cuzcóba évente 3 millió külföldi és kb. 1 millió belföldi turista érkezik, és teszik ezt immáron lassan 30 éve, a helyiek pedig csak azt tanulták meg, hogyan gazdagodjanak meg belőlük, azt nem, hogy a jó pénzért valamit szolgáltatni is kéne.

A Plaza de Armas éjszakaA Plaza de Armas éjszaka

Ahogy írtam, 30 dollár alatt nehéz normális szobát találni. Ha az ember tényleg olyan szobát akar, ahol garantálják a meleg vizet és azt, hogy a kliens nem fagy meg éjszaka, azaz adnak elég pokrócot, esetleg még működőképes wifit is biztosítanak és nem vernek át a transzferrel, annak 50 dollár körül kell kutakodnia. Azok az olcsónak mondott kifőzdék, ahol pár éve még 2 dollárért remek chicharonokat lehetett enni, ma továbbra is a városban olcsónak számító 8 dolláros kajáldák. Éttermekben, ahol 5-6 éve még otthoni árakon tudtam vacsorázni, ma már nem áll meg a ceh 15 dollár alatt fejenként és akkor nem ittál semmit. Hátizsákosként nyomozni kell, hogy hol egyen vagy igyon az ember, az óváros erre egyértelműen alkalmatlan.

A piac - s ezzel rátérnék Cuzco varázslatos részeire - viszont az a hely, ahol a magunkfajta hátizsákos még ma is megtalálja a számítását, bár félek már nem sokáig. Itt továbbra is ehetsz 5 solos menüt, igaz, ettől ne várj sokat. A Cuzcóban töltött kb. egy hét alatt ettük - azt hiszem Eri nevében is mondhatom - a legrosszabbakat. Estofado con pollo, chuleta de cerdo, caldo blanco és társai lassan elérik, hogy a jövőben ne kelljen fésülködjek, egyszerűen hajhullást kapok tőlük. De nézzük a jó oldalát, nem költünk sokat kajára.

Röhög az egész bandaRöhög az egész banda

A piac kajapultjai mögött húzódik a hentes részleg. Én speciel szeretem a belsőségeket, legyen az zúza, pacal vagy kakashere, de hogy Peruban az állatok minden részét feldolgozzák és árusítják, az nekem már egy picit sok. A pultokra ki van pakolva a birka húgyhólyag, a disznó epezacskó és a marahszáj is, amikből el nem tudom képzelni mit főznek ezek a félnótások. Remélem semmi olyat, amit én megeszek, bár ezzel talán magyarázhatóak lennének a szörnyű piaci ízek. Kicsit odébb hatalmas zöldség- és gyümölcspiac látható. Van itt minden, s ami nagyon kedves a lelkemnek, szőlő is van dögivel. Mégpedig az a jófajta zselésbelű mézédes, ami Európában nincs. Jó szőlőért Dél-Amerikába kell jönni, na!

A legizgalmasabb rész azonban csak ezután következik. Az ember azt hinné, hogy Chiclayo után már nem lát semmi újat, de a cuzcói sárkányfűárusok túltesznek a sivatagi társaikon. Többségük a fotózni érkező turisták miatt nem túl kedves, az egyik srác azonban látva a kameránkat hirtelen megnyílik.

Ayahuasca, San Pedro kaktusz, lámaembrió, maca - ettől színes a cuzcói piacAyahuasca, San Pedro kaktusz, lámaembrió, maca - ettől színes a cuzcói piac

- Van itt minden! San Pedro kaktusz, szárított és bekevert ayahuasca, maca, kondortoll és láma embrió. Mit szeretnétek?
- Igazából semmit, csak lefilmezni a dolgokat, ha lehet.
- Lehet hát!
- Köszi! Mi az a maca?
- Természetes viagra. Egy kanál a porból és kész.
- És a kondortoll mire való?
- A sámánok ezzel tisztítják meg a testet, nagyon fontos kellék.
- A lámaembriók?
- Azokat apunak, a hegy szellemének kell feláldozni.
- Az ayahuasca és a San Pedro nálunk tiltólistás. Itt teljesen legális?
- Persze. Sokan használják, van aki otthon is, bár az veszélyes.
- Mennyibe kerül egy üveg bekevert ayahuasca?
- Olcsón számítom, 300 sol. De ebből egy 10 fős társaság jól lakik - nevet.

Az kb. 25 000 Ft. Természetesen nincs ennyink és nem is áll szándékunkban magán ayahuasca akciókba kezdeni, majd valahol az indiánok között, ha szembejön a lehetőség. Addig marad Cuzco és annak nevezetességei.

Qorikancha, ahogy a spanyolok elképzeltékQorikancha, ahogy a spanyolok elképzelték

A Plaza de Armas valóban varázslatos. A két csodaszép templommal és a gyönyörűen faragott teraszos épületekkel valóban az egyik legszebb főtér, amit látni lehet Dél-Amerikában. Az, hogy a templomba a belépő 25 sol, egy kicsit fáj, pláne, hogy elterveztük, templomért nem fizetünk. Tartva magunkat elveinkhez nem is megyünk be, bár én évekkel ezelőtt már jártam benn és láttam az Utolsó vacsorát, ahol Jézus és tanítványai tengerimalacot csemegéznek. Érdekes, de hát 25 sol az 25 sol.

A főtérnél sokkal izgalmasabb Qorikancha, Cuzco szíve. A várost az inkák egykoron egy jaguár/puma formájára építették, aminek feje a domb tetején álló Saqsaywaman volt, szíve pedig Qorikancha. Itt székelt a főinka mindaddig, amíg Atahualpa át nem tette a birodalom központját a mai Ecuadorba. Mivel Cuzco magára maradt, a spanyolok könnyűszerrel törtek be és foglalták el az egykori inka fővárost. A pusztítást is itt kezdték. Qorikancha aranytemplomáról, mint valami fémtolvajok, lekaparták az aranyat, köveiből pedig ráépítették a Santo Domingo templomot. Ma Qorikancha csupán egy múzeum két szakrális épülettel és egy kúttal. A legizgalmasabb lelet egy rézlemez, ami az inkák világról és annak működéséről alkotott képét hivatott bemutatni, bár megértéséhez bámulni kell azt egy darabig.

Saqsaywaman és a 22 cikkcakkSaqsaywaman, 22 cikk-cakk, félmillió turista

Ahogy Qorkianchát, úgy egész Cuzcót átépítették a spanyolok. A köveket Saqsaywaman erődjéből hozták le hozzá, de csak azokat, amik mozdíthatók voltak. Ugyanis a Cuzcó fölött 3500 méteren álló egykori katonai erőd az otthona a legnagyobb faragott inka köveknek, némelyik súlya állítólag a 100 tonnát is eléri. Hogy miként állították fel őket, az máig rejtély. Saqsaywaman leglátványosabb része egyértelműen a 22 cikk-cakkból álló falrészlet, amin egészen zseniális a fényjáték. Az erőd túloldalán egy dombon faragott trónok láthatók. Ezek az egykori katonai ceremóniák alkalmával voltak használatban, ma a giccsparádénak számító Inti Raymi ünnepségkor kerülnek a figyelem központjába. Az Inti Raymi a nyári (itt téli) napforduló ünnepe. Ez az inkák legszentebb ceremóniája volt, a megújulást hirdették vele. Ma több százezer turista fotóesélye, hogy beöltözött inkát kapjon lencsevégre. Egyszer sikerült belecsöppennem ebbe a grandiózus színházba, soha többé.

Cuzco bár valóban szép, már messze nem az, mint volt akkor, mikor először jártam itt. 2007-ben is rengeteg volt a turista, de megfizethető volt a magunkfajta hátizsákosoknak is és nem arról szólt, hogy mindenkit ott húzzunk le, ahol csak tudunk. Este, mikor betérünk a Peru Rail irodájába, hogy vonatjegyet vegyünk holnapra a Machu Piccuhoz, ledöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a tavalyi 66 dollárról 99 dollárra emelték a legolcsóbb jegy árát. Hol kell még a világon egy 80 kilométeres alsóosztályú vonatútért 22 000 Ft-ot fizetni?

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)