MIRADOR - "Kilátó a világra"

Kevés olyan nemzeti park maradt Costa Ricában, ahol még nem jártam, a Caño Negro egészen mostanáig közéjük tartozott. Nem olcsó mulatság Közép-Amerika legnagyobb mocsárvidékén csónakázni, de hála egy baszk útitársnak, 25 dollárból megúsztam. Ennyit egészen biztosan megért. 

Rövid európai kitérő után vissza kell térjek Közép-Amerikába, mivel nemsokára érkezik Nicaraguába egy csapat, akikkel vulkánokat fogunk mászni. Mivel Costa Ricába sokkal olcsóbb volt a repülőjegy, így San Joséba érkezem, ahonnan terveim szerint néhány nap leforgása alatt busszal jutok majd el Granadába.

A gépem elég későn, 11 után landol, ezért nem a főváros, hanem Alajuela felé veszem az irányt, ahol van két hostel a későn érkezők számára. Másfél éve a Cala Inn B&B nevű helyen töltöttem az éjszakákat, ami elég lepukkant volt, viszont nyugodt és meglepően olcsó. Most is ide taxizom, azonban tele vannak, így kénytelen vagyok a partihostelnek számító Backpackersben szállás után kuncsorogni. 12 dollár egy ágy a 12 fős hálóteremben, ahol nagyobb a forgalom, mint a Keleti pályaudvaron. Egy percet nem alszom, de legalább nem kellett az első éjszakámat a parkban tölteni.

Colónt kell váltsak, de ez Alajuelában szinte képtelenség. Mindössze két banknál van pénzváltási lehetőség, de azok előtt - fizetésnap lévén - kígyóznak a sorok. A reptéren váltottam egy keveset, így buszjegyre San Carlosig még futja, de továbbutazásra, kajára és szállásra már nem. Ettől függetlenül kibaktatok a hondurasi viszonyokat is alulmúló alajuelai pályaudvarra, és felülök egy északnak tartó járatra. Egy sportcipőkkel házaló nicaraguai srác mellett ülök le, aki két nagy zsák kínai csukát visz San Carlosba, majd utána megy haza bevásárolni, így jól jön neki a valuta, úgyhogy sikerül nála váltanom 80 dollárnyi colónt. Ennyiből csak kijön a következő két nap.

San Carlosban buszt váltok. Costa Ricában Közép-Amerika többi országától eltérően van menetrend, ezért a busz nem akkor indul, mikor megtelik, ami azt jelenti, hogy ücsöröghetek jó egy órán át a terminálon. Ez legalább kulturált, viszont iszonyú zsúfolt, a buszsofőrök pedig valamilyen oknál fogva nem kapcsolják le a motort, így mindenki fuldoklik a benzingőztől. Hogy ez a mentalitás miként fér össze Costa Rica azon törekvéseivel, hogy ők legyenek a Föld legzöldebb országa, nem tudom.

   Los Chiles unalmas, jelentéktelen falu

Az út San Carlosból Los Chilesbe unalmas. Ez az országrész Costa Rica első számú mezőgazdasági területe, minden irányba cukornád-, ananász-, olajpálma- és banánültetvényeket lehet látni. Az út majd három órán át tart az apró faluba, ahová csak kevés turista érkezik, lévén aki itt kel át a határon, az a Nicaragua-tó túloldalán találja magát, ahonnan komplikált visszatalálni a gringó ösvényre. Los Chilesbe egy dolog miatt mégis érdemes tenni egy kitérőt, ez pedig nem más, mint a Caño Negro Nemzeti Park.

Szállás után nézek, de a hátizsákosok hiánya miatt errefelé nincsenek hostelek, csak munkás szállók valamint egy package turistákra berendezkedett, eléggé túlárazott hotel. 48 órája nem aludtam, úgyhogy ezúttal nem érdekel a napi budget, maradok a hotelben 32 dollárért. A recepción azután érdeklődöm, miként kaphatnék csónakot a nemzeti parkba, de azt mondják, a La Fortunából érkező csoportokhoz újabban nem lehet csatlakozni, ezért egyetlen opció, ha bérlek egyet a kikötőben. Lesétálok hát annak a folyónak a partjára, ami táplálja a Caño Negro mocsárvidékét, és próbálok valamit kialkudni. 50 dollár alatt senki nem áll velem szóba, így hagyom a dolgot. Sétálok egyet a falut körülvevő erdőkben, ahol látok pár bőgőmajmot, majd visszatérek a szállómra, és korán nyugovóra térek.

     50 dollár alatt nincs csónak a Caño Negróba

Reggel a kikötő felé veszem az irányt, de alig hogy kirakom a lábam a hotel ajtaján, valaki az emeletről azonnal utánam kiabál.

- Te vagy az a csíkos gatyás, akiről meséltek nekem. Ne menj sehová! Mindjárt lemegyek - iramodik utánam a spanyol akcentussal hadaró csaj - Ane vagyok Baszkföldről. A hotelben mondták, hogy van a faluban egy srác, aki szeretne eljutni a nemzeti parkba. Tegnap este óta téged kereslek, mert én is a nemzeti parkba tartok. Nem bánod, ha csatlakozom?

Miért bánnám? Ha le tudjuk felezni egy csónak árát, már jó. Pár perc elteltével már együtt bóklászunk a kikötőben, hátha találunk egy csónakost. Végül a magát egyszerűen csak Caboreynek (magyarul: Főnökkirály) hivató 60 év körüli fickóra esik a választásunk, aki a már tegnap is mondott 50 dollárért cserébe vállalja, hogy két órán át csónakázik velünk a mocsárvidéken.

 Ilyen csónakokkal lehet körbejárni a nemzeti parkot

Az út eleje nem túl izgalmas, így van időnk összeismerkedni Anéval, aki bár baszknak tartja magát, anyai ágon teljesen, apai ágon pedig félig spanyol. Úgy volt, hogy a barátjával utazgat Costa Ricában és Nicaraguában egy hónapon keresztül, de a srác a munkája miatt végül nem tudott vele tartani. Ane viszont nem akarta bukni a repülőjegyét és a szabadságát, úgyhogy eljött egyedül.

Az első néhány állatra jó tíz percet kell várjunk. Anhingák, magyarul kígyónyakúmadarak sütkéreznek a folyó partján. Az anhingák a kormoránokhoz hasonlóan sok időt töltenek a víz alatt halakat hajkurászva, mely során rendesen eláznak, így lakmározás után felmásznak a fák ágaira és ott szárítkoznak.

Anhingák, vagyis kígyónyakúmadarak

Kicsit odébb fecskéket pillantunk meg, amint a víz felszínén kapkodják össze a szúnyogokat és a sandflyokat. Érdekes, hogy amint csónakkal közel kerülünk hozzájuk, nem tovaszállnak, hanem leülnek egy közeli, vízből kilógó fatörzsre, és onnan bámulnak minket.

Közel engednek magukhoz a fecskék

Jó fél óra is eltelik, mire megjelennek az első baziliszkuszok, vagy ahogy errefelé nevezik őket, Jézus Krisztus gyíkok. Nevüket arról kapták, hogy hüllő létükre képesek a vízen járni. Ezek sem félnek tőlünk, egészen jó képeket sikerül lőnöm róluk.

Pózolnak a baziliszkuszok

Az egyik fa törzsén kiszúr Caborey pár zsákszárnyú denevért. Ennek a fajnak két jellemzője van, az egyik, hogy a hátukon végigfut két hullámos fehér vonal, a másik, hogy nem barlangban vagy sötét zugban rejtőznek el napközben, hanem a fák törzsein lógnak beleolvadva a környezetükbe.

Szinte észrevehetetlenek

Csónaktúránk vége felé majmokat is sikerül fotóznunk, ráadásul a halál unalmas bőgőmajmok után végre megpillantunk egy pókmajomcsaládot is.

Bőgőmajmot már rengetegszer, pókmajmot viszont elég ritkán láttam Costa Ricában

Slusszpoénként összefutunk néhány kajmánnal is. A kajmán annyiban különbözik az amúgy Közép-Amerikában is őshonos krokodiltól, hogy kisebb nála, a szemei pedig a feje szélén helyezkednek el. Ettől kevésbé tűnnek kegyetlennek, méretük miatt amúgy sem veszélyesek az emberre.

       A kajmánok legfeljebb 2-3 méteresre nőnek, így nem veszélyesek az emberre

Délben már vissza is érünk Los Chilesbe, ahol sem Ane, sem én nem akarunk továbbidőzni. A baszk lány is Nicaraguába tart, így együtt várjuk meg a délutáni esőben azt a buszt, ami a határra közlekedik. 2009-ben Erivel már jártunk erre, akkor Nicaraguába még csak csónakkal lehetett átjutni, mostanra azonban megépült a híd a Rio San Juan felett, így közúton is át lehet kelni a két ország között. 

Szemben Peñas Blancasszal errefelé szinte semmilyen forgalom nincsen, így elég gyorsan sikerül átjununk Nicaraguába. Persze a 7 dollár kilépési és 12 dollár belépési illetéket itt is be kell fizetni, csak hogy a turistának legyen egy kis rossz szájíze. No mindegy, irány San Carlos!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Elszoktunk a latin virtustól... Nicaraguába átlépve meglepődünk azon, hogy gringónak szólítanak, s mint olyanokat, lépten-nyomon át akarnak verni. Lehúznak pénzzel a határon, egy suhanc megmagyarázza, miért kerül többe a magunk fajtának a buszjegy, a szállóból pedig kidobnak, mert azt hiszik, ágyi poloskákat terjesztünk. Ettől függetlenül Nicaragua zseniális.  

Libériát a kora reggeli órákban hagyjuk el egy Peñas Blancasba tartó busszal, amivel unalmas, kiszáradt dombvidéken át haladva bő másfél óra alatt érkezünk a nicaraguai határra. Kilépési díj kifizetése után egy óra sorban állás következik a pecsétre, majd fél óra séta a 20 kilós zsákokkal a két ország közötti senki földjén. Nicaraguában belépési díjat kell fizetnünk, nem is keveset, így sikerül megszabadulni egyetlen határátlépés alkalmával 40 dollártól, ami kicsit bántja az igazságérzetünket, de ez még nem is a Nicaraguától megszokott folyamatos átverés része. 

Baktatok a kamionsoron

Alapvetően kedvelem ezt a közép-amerikai országot, és az itt élőkkel sincsen semmi bajom azon kívül, hogy amint külföldit látnak, hajlamosak bevetni minden ízléstelen eszközt azért, hogy több pénzt csaljanak ki a bárgyú gringó zsebéből. A határátlépés után pénzt kéne váltanunk, de a pénzváltó srácok megbabrált számológépe gyanúsan kicsi értéket mutat. Vesszük a lapot, és elzavarjuk őket, majd a következő váltó sráccal közöljük, tudjuk, mennyi a ráta, úgyhogy lesz szíves normálisan váltani nekünk. Nehezen hajlik rá, így nem erőltetjük a dolgot, csak annyit váltunk, amiből kihúzzuk San Juan del Surig. A határon velünk együtt egy egész csapat amerikai lép át, akik egyetlen szót sem beszélnek spanyolul. Elképzelésem sincsen, mennyire rántják le őket ezek a talpig tisztességes urak. 

Nem kevésbé ravasz az a jegyszedő suhanc, aki a határtól közlekedő szakadt, ócska járaton minden turistánál szemrebbenés nélkül bepróbálkozik a menetjegy árának duplájával. Türelmes embernek tartom magam, de a taplóság néha kihoz a sodromból. Kissé paprikás a hangulatunk, amikor egy Virgen nevű elágazásnál lepattanunk a buszról, ahová néhány perc múlva befut a San Juan del Surba tartó csirkebusz, rajta néhány gringóval és temérdek nicával. Látom, amint a mellettem ácsorgó nő 15 córdobát fizet a menetdíjért, nekünk persze bemondja a srác a fejenként 30-at.

- Ne haragudj, de a helyiek csak 15-öt fizetnek. Mi miért 30-at? - teszi fel neki a kérdést Endre.
- A hátizsákok miatt - adja a választ.
- Itt mindenkinek van csomagja, mégis a helyiektől 15-öt, tőlünk meg 30-at kérsz. Miért? - folytatja Endre.
- Azért, mert a gringóknak 30 a menetdíj, így érthető? - vált tahó üzemmódba a srác. 

Endre bólint, és a markába szórja a pénzt. Ejj, de jó újra egy igazi latin országban lenni. Komolyan hiányzott.

San Juan del Surt a Csendes-óceán partján, egy varázslatosan szép, félkör alakú, homokos öbölben építették fel a jó nicaraguaiak. Színesre mázolt, barátságos hostelek és igényesen kialakított, teraszos bárok várják a szörfölésre vágyó izompacsirta gringók tömegét, fele annyiért, mint a határ túloldalán, Costa Ricában. Azonban hiába olcsóbb minden, azok nem jönnek át a határon. Az ürességtől kongó hostelekben nem nagy kihívás korrekt áron, megfelelő szállásra akadnunk. Kár, hogy csak éjjel egykor derül ki, hogy a szobánknak már vannak állandó lakói. 

Nincs sok ember San Juan del Sur tengerpartján

Alighogy álomba szenderülünk, az ágyat milliónyi ágyi poloska lepi el, aminek okán kénytelenek vagyunk az éjszakát egy parányi polifómon kucorogva a padlón tölteni. Reggel kissé gyűrötten megkérjük a házi nénit, hadd váltsunk szobát, ő azonban egy pillanat alatt sárkánnyá változik, kifejti, hogy még életében nem hallott ágyi poloskákról, és hangot ad abbéli meggyőződésének, hogy bizonyosan mi raktuk teli az ágyát bogarakkal puszta szórakozásból. Annyira kiakad a nő, hogy nemes egyszerűséggel kiadja az utunkat. Csak pislogunk.

A hegy oldalában álló házak egyikében a tegnapi ár töredékéért egy egész apartmant sikerül bérelnünk, aminek a tetőteréből kiváló kilátás nyílik a varázslatosan szép, homokos öbölre és a szomszédos hegyen álló nagy fehér Jézus szoborra. El is határozzuk, hogy felmászunk hozzá.

Elég jól néz ki felülről San Juan del Sur

A hegyoldalban pazar, medencés villák egész sora mellett haladunk el. Ilyen palotákat sem Costa Ricában, sem Panamában nem láttunk, de ez nem meglepő, hiszen Nicaragua szegény ország, s mint ilyenben, a gazdagok pofátlanul gazdagok. 

Jó fél óra alatt érkezünk meg a hatalmas, fehér szoborhoz, ami mosolyogva tárja ölelésre karjait San Juan del Sur felé. Nicaraguában sokan úgy gondolják, attól válik egy ország vonzóvá és moderné, ha mindenért pénzt szednek. Vannak, akik hajlandóak egész nap a Jézus szobor lábai előtt ácsorogni azért, hogy belépőt szedjenek az ide érkezőktől, természetesen illegálisan. A szobortól pár méterre lejjebb található kilátónál viszont meglepő módon ezt nem teszik, így ott pihenünk meg és lőjük a lélegzetelállító fotókat a kék tengeröbölről.

Mesés a kilátás a Jézus szobortól

A szálláson van konyhánk, aminek örömére másnap reggel főzök reggelit, így le is késsük azt a buszt, amivel Rivasba utaznánk. Szerencsére az iránytaxik is hasonló áron közlekednek, így délelőtt 10 körül már a közeli város utcáin kódorgunk. No nem sokáig, csak addig, amíg rálelünk egy San Jorgébe közlekedő másik iránytaxira. San Jorge egy parányi kikötő a Nicaragua-tó partján, ahonnan óránként indulnak a fából összetákolt, kisebb-nagyobb lélekvesztők az Omepete-szigetre. A tavat, ami eredeti nevén Lago Cocibolca, a spanyol gyarmatosítók hatalmas kiterjedése miatt Mar Dulcénak, azaz Édes-tengernek is nevezték. 

 San Jorge kikötőjében nagyon ócska bárkák várakoznak

A mi hajónk is jó eséllyel a konkvisztádorok korából származik, mivel oltári rések éktelenkednek a rohadó deszkákon, a toldozott-foldozott padlón keresztül pedig mindenütt szivárog be a víz. Mit szivárog? Ömlik. A zsákokat nagyon figyelmesen egy emelvényre helyezik, hogy ne ázzanak el. Üröm az örömben, hogy a rakodók kezétől tiszta gépolaj lesz mindkét zsák, de hát kicsire nem adunk. 

Nem csak utasokat, árut is szállít a vén ladik

Mivel borongós az idő, rendesen hullámzik a szürke tó vize. Olyan lassan haladunk, hogy egy vemhes teknősbéka jót röhögne rajtunk, ha látná a vánszorgásunkat. Ahogy közeledünk a szigethez, úgy tisztul ki az idő. A felhőből előtünik az Ometepe-sziget két vulkánja, de még legalább fél óra, mire sikerül kikötnünk. Éppen itt volt az ideje, mert a ringatózástól felfordult a gyomrom.

Kikötünk az Ometepe-szigeten

Mikor magamhoz térek, azon kezdek töprengeni, hogy nem borultunk fel. Ha ez megtörtént volna, biztos nagyon izgalmas bejegyzést írhatnék most, merthogy a Nicaragua-tó állítólag tele van cápákkal. Hogy hogyan kerültek ide, arra még senki nem tudott mindenki által elfogadható bizonyítékkal szolgálni, de a tudós társadalom kétféle magyarázatot is lehetségesnek tart. 

Egyesek szerint a tó csendes-óceáni maradvány. A tektonikus mozgásoknak köszönhetően felemelkedett egy földhíd és lefűzte a tavat a tengerből. A szerencsétlenül járt tengerlakók egyszerűen benne ragadtak, majd alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és átszoktak az édesvízi életre. A másik, racionálisabbnak tűnő magyarázat, hogy a cápák táplálékszerzés céljából bizonyos időközönként felúsznak a San Juan-folyón. Mivel egyes cápák alkalmasak az édesvízi életre, akadnak példányaik, amik nem is mennek vissza a tengerekbe, rémiszgetve ezzel a tóban fürdőzőket.

Ha így, ha úgy, cápát sajnos ezúttal nem látunk, de szerencsére nem ez az egyetlen érdekes dolog, ami Közép-Amerika legnagyobb tavát izgalmassá teszi. A tavon mintegy 400 kisebb-nagyobb sziget található, a három legméretesebb az Ometepe (31 km hosszú és 5-10 km széles), a Zapatera és a Solentiname-szigetek. Az Ometepe a ma is aktív, több mint 1600 méter magas Concepción és kistestvére, a Maderas nevű vulkán összenövéséből keletkezett. A vulkáni működésnek köszönhetően a sziget növényzete elég gyér, az itt élő 30 000 ember többnyire a turizmusból, valamint ló- és marhatartásból próbálja eltartani magát.

     Ő valószínűleg nem a turizmusból él

Moyogalpa kikötőjében egy hatalmas Daniel Ortega plakát fogad minket. Ez a fickó több mint 30 éve kiirthatatlan Nicaragua politikai életéből, pedig sok jó nehezen mondható el róla. Az 1980-as években tízezreket börtönöztetett be abbéli félelméből, hogy a korábbi diktátort, Somozát támogatják. Ekkortájt erősen kommunista tanokat hirdetett, majd a '90-es években háttérbe vonult, hogy a 21. századba már keresztényként, szolidárisként vezesse át Nicaraguát. 

Daniel Ortega ma keresztény, szocialista és szolidáris

A kikötőtől nem messze megállít minket egy motoros nő, mondván, mutat nekünk egy remek szállást. A helyieknek az effajta próbálkozásai általában nem szoktak bejönni, de ezúttal beadjuk a derekunkat és követjük. Egy tágas, bár kissé igénytelen hostelben kötünk ki, ami tele van hangoskodó gringókkal. Velük osztozunk az épület egyetlen fürdőszobáján, ami nem épp a tisztaság mintapéldánya. Hogy miért maradunk mégis itt? Mert 15 dollárba kerül a szoba. Ilyen olcsón fél éve nem sikerült megaludnunk, ki kell használni az alkalmat.

Moyogalpa háttérben a Concepción-vulkánnal

Én első ízben 2009-ben jártam a tónál, de nem jöttem át a szigetre, Endrének ellenben ez a második útja ide, és leesik az álla, hogy az elmúlt tíz évben micsoda változáson ment át. Moyogalpa pár éve egy néhány utcás, csendes falu volt, ahol nem volt áram, az erre vetődő néhány turistának egyetlen ház kínált szállást. Ma minden második épület bejáratán ott fityeg a hostel felirat, az utcákon hangulatos, színesre mázolt bárok, pékségek, kávézók és comedorok váltják egymást. Szemben San Juan del Surral itt rengeteg a külföldi, lépten-nyomon turistákba botlunk. Felfedezték maguknak a szigetet, ami teljesen jogos, hiszen annyi itt a természeti látnivaló, mint égen a csillag. Mi sem lógatjuk a lábunkat, hanem a hátunkra kapjuk a zsákunkat és a Charco Verde névre keresztelt természetvédelmi park felé vesszük az irányt...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében Costa Ricát vetjük össze Magyarországgal. Badarságnak tűnhet, pedig a két ország sok mindenben hasonlít egymásra. Costa Rica Magyarországhoz hasonlóan szegény ásványkincsekben, kevés dolog van, amiből nem szorul importra. Függ a külföldi tőkétől, de egyre inkább próbál gazdaságilag önállóvá válni. Costa Ricát szeretik sikerországként emlegetni, ami valamilyen szinten igaz is, de azért van, amivel évtizedek óta nem képesek megbírkózni: ez az infláció. Ettől függetlenül Costa Rica remek példa arra, hogyan lehet 30 év alatt a kontinens egyik legszegényebb államából egy gazdaságilag stabil országot teremteni. Nem kellett más hozzá, csak kihasználni a benne rejlő gazdasági potenciált...

Ezúttal sem azt vizsgáljuk, hogy magyarként hol vár az emberre nagyobb jövő, hanem hogy Costa Ricában jobb-e lenni ticónak vagy Magyarországon magyarnak. Íme!

1) KERESETEK 

2014-ben Costa Rica GDP/fő mutatója 10 035 US$ volt, ami kicsit több mint 70 %-a a magyar adatnak (14 023 US$). Az elmúlt 15 évben itt is hasonló ütemben bővült a gazdaság, mint Magyarországon, azt azonban muszáj megjegyezni, hogy 50 évvel ezelőtt Costa Ricának tulajdonképpen nem volt semmije, a nemzeti összetermék az 500 millió dollárt sem érte el. A nagy bumm az 1980-as évek közepén érte az országot, ekkor kezdtek el azon gondolkodni, miként tudnának Közép-Amerika legszegényebb államából egy versenyképes gazdaságot kovácsolni. A válasz a turizmus volt. Hogy ez mennyire sikerült, arról leginkább az tanúskodik, hogy a GDP 13,1 %-át ez az ágazat adja, amivel a világ élvonalába tartozik (Magyarországon a turizmus 9,2 %-ot ad hozzá a GDP-hez).

Amivel az ország évtizedeken át nem tudott mit kezdeni, az az infláció. Costa Rica nyugat-európai szemmel is drága, amit csak részben igazol az, hogy a banánon, a kávén és az ananászon kívül tuljdonképpen mindenből behozatalra szorul. Az éves infláció 2000-2008 között 10-12 %-os volt, de még 2014-ben is 5 % körül alakult. Ezzel szemben az utóbbi években a GDP csak 3,5 %-kal nőtt, de 2008 előtt is csak 7-8 %-os bővülés volt jellemző. Ennek eredménye az, hogy a PPP-n, vagyis a vásárlőerő paritáson számított GDP már csak 58 %-a a magyarnak.

Pura Vida, ahogy a ticók mondják. Pedig Costa Ricában sem fenékig tejfel az élet.

Magyarországon a minimálbér 2016-tól nettó 73 815 Ft, ezzel szemben Costa Ricában 286 467 colón, ami 154 200 forintnak felel meg. Ehhez hozzátartozik, hogy Costa Ricában a minimálbért 26 munkanapra adják meg, ami azt jelenti, hogy egy héten csak egy szabadnappal számolnak. Ha átszámolnánk 22 munkanapra, akkor 130 500 forintra jönne ki a minimálbér. Akinek van végzettsége, az nem jár rosszul. Egy szakképzett munkás kb. 175 000 forintot, egy diplomás minimum 245 000 forintot visz haza havonta.  

Costa Ricában nem számolnak átlagbért, de az álláshirdetések között ilyen ajánlatokra bukkanhat az ember:

- ápoló kb. 220 000 Ft
- sebészorvos kb. 530 000 Ft
- általános iskolai tanár kb. 310 000 Ft
- szakács kb. 240 000 Ft
- sofőr kb. 270 000 Ft
- fogorvos kb. 450 000 Ft
- gazdasági elemző kb. 430 000 Ft
- könyvelő kb. 400 000 Ft
- pék kb. 220 000 Ft

Amint az a felsorolásból látszik, a fizetések jó 50 %-kal magasabbak, mint Magyarországon. Szembetűnő a különbség a tanári és egészségügyi fizetésekben. 

Munkát találni egyébként Costa Ricában évről évre egyre nehezebb, ami a nicaraguai bevándorlóknak köszönhető. A nicák többsége a turizmusban helyezkedik el, mivel ebben a szektorban sokkal könnyebb illegálisan, alacsonyabb bérért alkalmazni őket.

Costa Ricában a munkanélküliségi ráta 7,9 %-os, ami Latin-Amerikához képest jónak mondható. Magyarországon ez az érték 7,3 %, de ugye tudjuk, hogy a jónak mondható ráta a közmunkának és a kivándorlásnak tudható csak be. 

2) ADÓZÁS ÉS VÁLLALKOZÁS

Costa Ricában az ÁFA 13 %-os. Mivel mindenhol kaptunk blokkot, feltételezem, ezt be is fizetik.

Az országban létezik személyi jövedelemadó, ami évi 52 320 000 colónig (évi 28 250 000 Ft) 10 %-os. 105 241 000 colónig 20 %, efelett 30 % az SZJA. 

Létezik társadalombiztosítás, ami tartalmazza az egészségügyi hozzájárulást és a nyugdíjbiztosítást is. Az ún. seguro social mértéke a munkavállaló részéről a fizetés 5 %-a, a munkáltató részéről pedig 9,25 %. A nyugdíjbiztosítás a munkavállaló részéről 2,67 %-os, a munkáltató részéről 5,08 %-os elvonást eredményez. Mindkét adónemhez hozzájárul az állam 0,25 %-kal.

 San José, a gazdaság központja

A munkavállalót innentől kezdve nem terheli tovább az állam, tehát az összes adó mindössze 7,67 % plusz az SZJA. A munkáltatót azonban nem kíméli a vezetés. Az eddig felsorolt adónemeken túl minden alkalmazott után be kell fizetni 0,5 %-ot a szociális segélyalapba (IMAS), 0,5 %-ot a nyugdíjalapba, 3 %-ot a munkaügyi tőkealapba, továbbá van egy 1,5 %-os képzési támogatás (INA), 1 %-os nemzeti biztosítás (INS), valamint egy 5 %-os családtámogatási hozzájárulás.

Ezen túl azok a nagyvállalatok, amelyek tevékenysége súlyosan károsítja a környezetet (építőipar, vegyipar, stb.) extra TB-t fizetnek. 

Érdekesség, hogy a Costa Ricában munkát vállaló külföldiektől oktatásügyi hozzájárulást hajtanak be, de ez nem magas, a kereset mértékétől függően 750-9000 colón havonta. 

  Rio Celeste, Costa Rica egyik természeti csodája. Aki a turizmusba fektet be, nem jár rosszul.

Vegyünk egy példát! Egy szakács kb. 450 000 colónos (240 000 Ft) keresettel számolhat, ami a 10 %-os SZJA-sávba tartozik, tehát 45 000 colónos elvonást jelent. A TB 5 % (22 500 colón), a nyugdíjbiztosítás 2,67 % (12 015 colón). A munkáltató részéről van egy 9,25 %-os TB (41 625 colón), egy 5,08 %-os nyugdíjbiztosítás (22 860 colón), 0,5 %-os IMAS (2250 colón), 0,5 %-os nyugdíjalap (2250 colón), 3 %-os munkaügyi tőkealap (13 500 colón), 1,5 %-os INA (6750 colón), 1 %-os INS (4500 colón) és egy 5 %-os családtámogatási hozzájárulás (22 500 colón). A bruttó 566 235 colónból marad 370 485 colón, az elvonás teljes mértéke munkavállalói és munkáltatói járulékokkal együtt kb. 35 %-os. Ez Latin-Amerikában magasnak számít, a magyarhoz képest azonban a kanyarban sincs.

Costa Rica 30 évvel ezelőtt nyitott a turizmus felé, azóta több mint 2 millió külföldi nyitotta meg a saját vállalkozását az országban. A szektort ennek ellenére nem nyomják agyon extra adókkal, így továbbra is megéri vállalkozást nyitni az országban. Amire fel kell készülni, az az erős konkurencia, valamint a hihetetlenül magas telek- és ingatlanárak.

3) ÁRAK

Lehet magas a fizetés, de ha minden drága, nem mész vele sokra. Márpediglen Costa Ricában minden iszonyatosan drága, még nyugat-európai szemmel is. Ilyen árakkal találkoztunk a boltokban:

1 l tej: 400 Ft
1 kg kenyér: 600-800 Ft
1 kg rizs: 500-600 Ft
1 kg csirkemell: 2000-2200 Ft
1 kg hagyma: 500-550 Ft
1 kg krumpli: 500-550 Ft
1,5 l víz: 500-550 Ft
1 kg paradicsom: 650-700 Ft
1 db tojás: 70-75 Ft
0,33 l sör: 450-500 Ft

...és az éttermekben:

0,33 l sör: 800-1200 Ft
menü egy kifőzdében: 1400-1800 Ft
közepes méretű pizza: 3000-5500 Ft 

Costa Ricában az étel nagyon drága, az éttermek pedig még annál is drágábbak

Az alap élelmiszerek ára közel duplája a magyarnak. Érdekes módon még a banánt is drágábbért láttuk a boltokban, mint Európában, pedig Costa Rica a Föld egyik legnagyobb banántermesztője. 

Nem csak élelmiszerekben, de ruházkodásban sem olcsó az ország. Az elektronikai cikkek árában nincs nagy különbség, ami viszont mindenen túltesz, az a szolgáltatás szektor, azon belül is a turizmus. A szállodai szobák nagyon drágák, az éttermi árakat pedig még a nyugat-európai turistáknak is nehéz kiköhögniük. 

4) LAKHATÁS, ÉPÍTKEZÉS

Magyarországon az elmúlt egy évben közel duplájára emelkedett az albérlet ára. 100 000 forint alatt Budapesten ma már nehéz lakást találni, de a vidéki városokban sem könnyebb a helyzet. A jó hír, hogy még így is valamivel olcsóbb odahaza a lakhatás, mint Costa Ricában, ahol legalább 30 %-kal magasabbak a lakbérek.

Venni olcsóbb, mint bérelni, de csak turistamentes övezetben

San José kevésbé biztonságos környékén ugyan már lehet találni valamit 120 000 forint körül, de egy új építésű lakóparkban 180-200 000 forintnál kezdődik egy 80 négyzetméteres lakás bérleti díja.

Vásárolni már nem annyira rossz buli. Lakóparkban 120 000 dollártól (33 millió forint) lehet lakást venni, egy 150 négyzetméteres ház ára a külvárosban 50 millió forintnál kezdődik.

Magyarországon egyértelműen a fővárosban a legmagasabbak az ingatlanárak, Costa Ricában azonban San José az olcsó városok közé tartozik. Mind a Csendes-óceán, mind pedig a Karib-tenger partján egy millió dollárnál kezdődnek a házak, de sok, turizmus által felfedezett hegyvidéki kisvárosban is megugrott az ingatlanok ára. A Balaton áraival labdába se rúg egy La Fortuna mellett.

Costa Rica 99 %-ban zöldenergiát hasznosít, így a rezsi sem drága

Szinte mindegyik latin-amerikai országban olcsóbb az építkezés, mint nálunk, de Costa Ricára ez nem igaz. A munkások bére magasabb, s mivel az építőanyag jó része is import, egy ház felhúzása valamivel többe kerül, mint Magyarországon. A minőségről inkább ne beszéljünk, 10-ből 9 épület valószínűleg nem kapna építési engedélyt odahaza. 

A rezsi olcsóbb, mint nálunk. Helyiek elmondása szerint vízre, villanyra és gázra havi kb. 70 dollárt (kb. 20 000 Ft) költenek. Az internet azonban drága, közel duplája az otthoninak.   

5) KÖZLEKEDÉS

A tömegközlekedés nem drága Costa Ricában. Egy 100 kilométeres útért kb. 2000 colónt kell fizetni, ami kevesebb mint 50 %-a az otthoni menetdíjnak. A benzin is olcsóbb, de nem ennyivel. Egy literért átszámolva kb. 240 forintot kell fizetni.

Vonat nincs, a buszok minősége is hasonló a magyarhoz, ami azonban katasztrofális, az az úthálózat. Costa Ricában nincsenek autópályák, de a főutak is szörnyű állapotban vannak. Rengeteg a kátyú, az úttest mindenhol keskeny, a haladás iszonyú lassú. Bár Costa Rica csak fele akkora, mint Magyarország, mégis lehet tíz órán keresztül buszozni úgy, hogy az ember nem érkezik meg a határra.

Vannak olyan részei az országnak, ahol csak csónakkal lehet közlekedni

Annak, hogy miért nem javítják az utak állapotát, megvan az oka, ez pedig nem más, mint a természetvédelem. Autópályákkal keresztülvágnák az őserdei állatok vadászterületeit durva rombolást végezve ezzel az ökoszisztémában. Mivel Costa Rica a természetből él, ezért inkább felvállalják a lassú és kiszámíthatatlan közlekedést ahelyett, hogy kereskedelmi tranzitországgá váljanak. Egyik oldalról szimpatikus, másik oldalról azonban nagyon dühító, pláne, ha az ember siet.

Ár-érték arányban azt mondom, legyen döntetlen.

6) KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS, SZABADIDŐ

Ha művelődni szeretnél, maradj otthon! Costa Rica nem a kulturális életéről híres, San José kivételével pl. sehol nem láttunk színházat. A ticók a szabadidejüket a természetben vagy a tengerparton töltik, ezen a két területen korlátlanok a lehetőségeik.

Rengeteg nemzeti park várja a természetkedvelőket

Azonban sok idejük nincs rá. A 9 ünnepnap mellé mindössze 14 fizetett szabadnap jár egy évben, ráadásul a munkahét nem 5, hanem 6 napos. Nem szívesen lennék alkalmazott Costa Ricában.    

7) KÖZBIZTONSÁG

A főváros egy-két kerülete esténként zűrös tud lenni, ahogy Puerto Limón kikőtője is, de máshol béke van és nyugalom. A vidék annyira be van lassulva, hogy a tolvajok is inkább csak szürcsölik a kókusztejet ahelyett, hogy szeszt lopnának. Costa Rica egyetlen pillanatig sem tűnt veszélyesebbnek, mint Magyarország. 

 San José és Puerto Limón egyes kerületeinek kivételével nincs veszély

8) EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS

Costa Ricában a várható élettertam 79 év, ami jóval magasabb a magyarnál. Ennek oka valószínűleg a jó klímában és a stresszmentes életben keresendő (Costa Rica állandó résztvevője a Föld legboldogabb országairól vezetett lista élmezőnyének).

Az ország GDP-jének 10,2 %-át költi az egészségügyre, amiben messze megelőzi nem csak Magyarországot, de az EU országainak többségét is. Éppen ezért érdekes, hogy 10 000 emberre mindössze 12 kórházi ágy jut, pont hatoda a magyarnak.

Hála a természetvédelemnek, Costa Ricában egészségesek az emberek

29 állami kórház van az országban, a többi privát. Jellemzően a kisebb bajokkal a ticók a magán klinikákat választják, csak az életmentő műtétek vagy nagyon költséges kezelések esetén fordulnak az állami egészségügyhöz. A magán klinikák nagyon hasonlóan árazzák magukat, mint Magyarországon. Egy szülés pl. átszámolva 300-600 000 forintba kerül.

Az igen kevés kórházi ágy ellenére az egészségügyi intézmények csak 80 %-os kihasználtsággal működnek, ami azt mutatja, a ticók nem betegeskedő félék. Az állam nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, így pl. elég magas adókkal sújtja a dohánytermékeket, az alkoholt és azon vállalatokat, amik jellegükből adódóan környezetszennyezőek.  

  Aki tanul, sokra viszi, aki nem, az galambokat etet a téren

A 2012-es PISA-felmérés szerint Costa Rica a matematika-tudomány-szövegértelmezés témakörben a 45-55. hely környékén végzett, míg Magyarország a 30-40. lett. A topuniversities.com szerint sem tico, sem magyar egyetem nincs a Föld legjobb 500 felsőoktatási intézményei között. Egy szó, mint száz, sem ők, sem mi nem tündöklünk az oktatás terén.

Az állam által üzemeltetett egyetemek tulajdonképpen ingyenesek, csak egy jelképes 200 dolláros díjuk van évente. A privát felsőoktatási intézmények nagyon népszerűek, de olykor egészen elképesztő az árszabásuk.

Mindent összevetve, ha csak egy árnyalatnyival is, de jobbnak érzem a magyar oktatás színvonalát.

9) NYUGDÍJ ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓ

Costa Ricában a nyugdíjkorhatár nőknél 61, férfiaknál 62 év, valamint 37,5-38,5 év munkaviszony. E tekintetben egy picit jobban állnak nálunk, pláne annak fényében, hogy az országban jóval magasabb a várható élettartam (79 év).

Amiben messze előznek minket, az a minimálnyugdíj értéke. A legkevesebb, amit ma egy Costa Rica-i kisnyugdíjas kézhez kap, 123 000 colón (kb. 66 500 forint). Nálunk ennek a felét sem kapja egy kisnyugdíjas, bár ahogy fentebb írtuk, Magyarországon közel feleannyiba kerül minden. 123 000 colónból Costa Ricában pont ugyanúgy nem lehet megélni, mint nálunk 28 500 forintból.

A nem minimálnyugdíjból élőknek is muszáj előtakarékoskodni, mert Costa Ricában a nyugdíj az utolsó 5 év átlagbérének mindössze 43-52,5 %-a. Ha tehát valaki általános iskolai tanárként 600 000 colónos fizetéssel megy nyugdíjba, jó eséllyel 300 000 colónnál (kb. 160 000 forint) nem fog magasabb nyugdíjat kapni, ami Costa Ricában nagyon kevés.

Van azonban özvegyi nyugdíj. Ha a férjed/feleséged 50 éves kora előtt hal meg, akkor a megállapított nyugdíjának 50 %-a, 50 és 60 év közötti halálozás esetén 60 %-a, afelett 70 %-a kerül havonta a számládra.

Costa Rica-i nyugdíjasnak lenni nem nagy buli

A rokkantnyugdíj mértéke mindössze 8 %-a a rokkantságot megelőző fizetésednek, de minden évben egyszeri kifizetésként megkapod az éves kereseted 2,4 %-át. Ha tehát sofőrként 500 000 colónt kerestél és balesetet szenvedtél, akkor havonta 40 000 colónt kapsz, plusz minden év végén még 144 000 colónt. Egy rokkant sofőr tehát havi 28 000 forintot kap kézhez, ami Costa Ricában semmit nem ér.

Van munkanélküli segély, amit a munkavállalónak kell fizetnie, de csak akkor, ha ő mond fel, és csak 6 év munkaviszony után jár. Nevezzük inkább végkielégítésnek, mivel egyszeri juttatásról van szó, ráadásul nem kevésről. Az előző példánál maradva, ha egy sofőrt 500 000 colónos fizetés mellett 6 év után menesztenek, akkor 6 hónapi fizetésének a 82,7 %-át kapja kézhez, jelen esetben 2 480 800 colón, kb. 1 340 000 forint.

Ha egy orvost 1 millió colónos fizetéssel 15 év után küldenek el, akkor egy összegben 6,7 millió forintot vághat zsebre. Ezért érdemes magát kirúgatnia az embernek.

Az országban létezik családi pótlék, de az jóval kevesebb, mint Magyarországon. 2012-ben az állam rekordösszeget, 122 000 milliárd colónt, kb. 66 milliárd forintot különített el erre a célra, ami közel ötöde a magyarnak. Nálunk ugye elég komolyan támogatja az állam a nagycsaládosokat, mivel öregszik a társadalmunk, Costa Ricában azonban a gyerekvállalási kedv elég jó, úgyhogy nem kell ösztönző támogatásokkal operálni.

Nyugdíjak terén Magyarországon jobb a helyzet, a szociális hálót pedig döntetlenre hoznám ki, mert bár a családok támogatása rosszabb, olyan kötelező végkielégítés van felmondás esetén, amiből éveken át kényelmesen eléldegélhet az ember.   

10) PÉLDA

Ahogy eddig, most is két fő minimálbérével fogunk számolni. Lássuk, hol jön ki jobban egy pár a pénzéből, San Joséban vagy Budapesten?

Costa Rica-i minimálbér (2 fő): 308 400 Ft

- átlagos San José-i lakás bérleti díja külvárosban: 150 000 Ft
- rezsi+internet: 35 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 100 000 Ft
- napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 22 500 Ft
MARAD: 900 Ft

Magyar minimálbér (2 fő): 147 630 Ft

- átlagos budapesti lakás bérleti díja külvárosi lakótelepen: 100 000 Ft
- rezsi+internet: 35 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)
MARAD: -51 370 Ft

Minimálbérrel jobb, ha nem próbálkozol megélni sem San Joséban, sem Budapesten. Hiába kap kézhez egy tico kétszer annyit, mint magyar sorstársa, a magas lakbér és élelmiszerárak miatt közel nullára tud csak kijönni. Budapesten annyival rosszabb a helyzet, hogy minimálbérből képtelenség lakást fenntartani és bevásárolni egyben. 

11) ÖSSZEGZÉS

Lássuk, miben győzött Costa Rica és miben Magyarország.

- Amiben Costa Rica nyert: keresetek, adózás és vállalkozás, szórakozás, egészségügy.  
- Amiben Magyarország nyert: árak, lakhatás és építkezés, kultúra és szabadidő, oktatás, nyugdíj.
- Amiben döntetlen: közlekedés, közbiztonság, szociális háló.

Costa Ricában sokkal több pénzt lehet keresni, de költeni is. Diplomásként és vállalkozóként jobbak a lehetőségek, de kis bérből ugyanolyan nehéz, mint Magyarországon.

Nyugdíjas nem lennék Costa Ricában, mert a nyugdíjból csak éhen halni lehet, viszont tíz évenként kirúgatnám magamat, mert így öregkoromra összejönne egy szép ház.

Ahol ilyenek a naplementék, ott azért nem rossz

Bár Latin-Amerika országai általában veszélyesebbek Európánál, ez Costa Ricára nem igaz. Ha kultúrakedvelő vagy, akkor jobb magyarnak lenni, ha azonban természetbolond vagy, ezt az országot neked találták ki.

Az egészségügy rendben van, és nem drágább, mint odahaza, az oktatás terén azonban lenne hova fejlődni.

Bár Costa Rica tiszta és rendezett, minket is meglep, hogy az életszínvonal és a kilátások jóval gyengébbek, mint Panamában, Kolumbiában vagy éppen Paraguayban.  

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Lassan elhagyjuk Costa Ricát, de mielőtt erre sor kerülne, régi szokásunkhoz híven szentelünk egy bejegyzést a gasztronómiának, nem feledve, hogy Panamával is adósak maradtunk e témában. A két ország konyhaművészete annyira dilettáns, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a bejegyzés végére megéhezünk.

Pontozásunk a megszokott módon:

1: bűnrossz, ehetetlen 
2: ötlettelen, túlélni jó 
3: meg tudom enni minden nap, ha kell 
4: szívesen választanám étlapról 
5: ízorgia

REGGELI

1) Gallo pinto

A világ egyik legprimitívebb étele, mégis meg vannak győződve arról, hogy az elkészítése komoly szaktudást igényel. Costa Rica egyes területein burrának, azaz szamárnak hívják, lehet azért, mert egy szamár is remekül el tudja készíteni. Jellemzően nem csak Costa Ricában és Panamában fogyasztják, hanem Nicaraguában is, mi több, ők folyamatos harcot vívnak a ticókkal, hogy ki találta ki ezt a roppant bonyolult egytálételt. Fehér rizst főznek, majd azt összekeverik babbal. Ha a szakácsnőbe kicsit több fantázia szorult, akkor meg is sózza, sőt, felszecskázott hagymát, egy kis édes paprikát és az általam elmondhatalanul utált koriandert is hozzákeveri a babos rizshez. Előkelőbb helyeken sült sajttal tálalják egy banánlevélen, és olykor Endre nagy örömére tükörtojást ütnek a tetejére (Endre nem szereti a tojást, a rizstől pedig egyenesen rosszul van). Minden Costa Rica-i ezt eszi reggelire, de nem ritkán ebédre is. Pozitívuma, hogy ez az egyetlen kaja  az országban, amit megúszol 5 dollárból.

Pontszám: 1/5

     A ticók tényleg azt hiszik, hogy a gallo pinto jó

LEVESEK

1) Olla de carne

Nevezzük a húsleves és a zöldségleves gyenge keverékének. Jellemzően marhabordából készítik, de mivel a latin nem egy türelmes típus, túl rövid ideig főzik a húst ahhoz, hogy megpuhuljon. Cserébe viszont oltári nagy mennyiségű friss zöldséggel pakolják teli, többek között hagymával, burgonyával, yukkával, kukoricával, tökkel, sárgarépával, zöld banánnal és zellerrel. Bár nagyon egészséges és bőséges, mégse számítsunk intenzív ízekre. 

Pontszám: 3/5

 Egy ilyen zöldséges húsleves 10-12 dollárba kerül Costa Ricában

2) Sopa de Mariscos

Ha Panamavárosban jársz, akkor irány a halpiac és a kikötőben kialakított étteremsor. A klasszikus sült halon és tintahalkarikákon túl erősen ajánlott a sopa de mariscos megkóstolása. Sok helyen lehet ilyet enni, de az eddigi legjobbat itt sikerült kifognunk. Hibátlan, bár egy kicsit drága. Egy tál levesért 8-10 dollárt kérnek el, de ez még mindig olcsó a Costa Rica-i árakhoz képest, ahol egy ilyen kört nem úszol meg 15-20 dollár alatt.

Pontszám: 5/5

FŐÉTELEK 

1) Casado

A nap bármely szakában fogyasztható, rendkívül fantáziátlan étel, de nagyon népszerű a két közép-amerikai országban. Mellesleg majdnem ugyanaz mint a gallo pinto, azzal a különbséggel, hogy a fehér rizst nem keverik össze a babbal. Némi olajban sült banán, nyers, feldarabolt avokádó, esetleg paradicsom és párolt, nagyon rágós, sült hús kíséretében. Nem állítanám, hogy egyetlen fokkal is jobb volna a gallo pintónál. 

Pontszám: 1/5

Tányért díszíteni már tudnak, főzni sajnos még nem. Külön ajánlom a szénné égetett banánt megkóstolásra.

2) Arroz con mariscos

Tulajdonképpen mindenhol kapható a rizs tengeri herkentyűkkel, ami jól hangzik, de Costa Ricában és Panamában ezt is el tudják rontani. Próbál a spanyol paellára hasonlítani, de nem nagyon megy neki, mivel több benne a rizs, mint a rák. A kínai kifőzdékben könnyen összefuthat vele az ember, de tényleg csak túlélni jó. Könyörgöm! A rákot nagyon könnyű elkészíteni, hogy tudják még ezt is elrontani? Szerencsére nem drága, Panamában már 6-7 dollárért, Costa Ricában 10-12 dollárért lehet vele megismerkedni, a kínaiaknál kicsit olcsóbb, de cserébe rosszabb is.

Pontszám: 2/5

Látod mennyi rák van benne?

3) Cazuela de Mariscos

Panama és Costa Rica karibi partvidékén lehet belebotlani ebbe a csodába, ami amúgy egyáltalán nem helyi specialitás, mert az összes környező országban fellelhető. Jellemzően kókusztejben főzik meg a herkentyűket, majd rizzsel tálalják. Az mostanra talán mindenkinek világos, hogy errefelé rizs nélkül nincsen étel, de ez már tényleg túlzás. Drukkolj, hogy krumplival hozzák, és akkor minden szép és jó.

Pontszám: 4/5 

     A cazuela nagyon finom, de csak krumplival

4) Pollo con patacón

Ez amolyan street food Panamában, szinte mindenhol kapható. Sült vagy főtt csirke pohárral kilapított, sült banánkorongokkal. Egy sörözéshez oké, de a vidéki panamaiak többsége képes főételként fogyasztani. Íze semmi, de azért ehető.

Pontszám: 2/5

Sörkorcsolyának oké, na de főételnek?!

5) Sült aguti

Oké, ezt nehéz lenne specialitásnak nevezni, de Darién indiánjainak étlapján elég gyakran szerepel a levadászott aguti. Nem szép dolog vadat enni, de ha az ember eltölt pár hetet a dzsungelben, akkor nagyon tud neki örülni. Mi is örvendtünk, mikor a több napos rizs-yukka kúra után ezt rakták az asztalra Playa Muertóban, ráadásul a miénkhez hasonló lángossal szervírozták. Az aguti húsa nagyon ízletes, kicsit szalonnás, ropogós. 

Pontszám: 4/5  

Állatvédőknek és vegáknak nem, éhes embereknek azonban erősen ajánlott

DESSZERTEK

1) Chichemé

Az embera indiánok fahéjjal és cukorral ízesített kukoricalevese, amit olyan sűrűre főznek, hogy megáll benne a kanál. A nincstelenség szülte édességet Endrével nem lehetett megetetni, de én szívesen fogyasztottam csoki helyett. Állítólag La Chorrera környékén is készítik, de nekünk nem sikerült összefutnunk vele.

Pontszám: 3/5

ITALOK

1) Sörök

Panamában a Balboa, Costa Ricában az Imperial iható. Az Atlas és a Pilsen már nehezen csúszik, de legalább valamivel olcsóbbak. És ha már az áraknál tartunk... Amíg Panamában egy doboz sör 50 centbe, addig Costa Ricában 2 dollárba kerül. Nem éri meg.

Pontszám: 2/5

Ilyen közegben még a Balboa is finom

2) Rumok

Felesezni ezekben az országokban kell! Amíg Panama és Costa Rica konyhatudománya súrolja a minősíthetetlent, addig szeszfőzésben egészen zseniálisak. Az Abuelo 12 évese egy álom, de a Centenario 7 évese sem rossz. Sőt! Ez utóbbi évjáratból még sehol sem sikerült jobbat innunk, így azt sem bántuk, hogy sokba került egy üveg. Mert hogy Costa Ricában természetesen az alkohol is kétszer annyiba kerül, mint bárhol máshol a kontinensen.
    
Pontszám: 5/5

Még több sztoriért és fotóért látogass el Facebook oldalunkra!

Sok vulkánt láttunk már Costa Ricában, de az egyik legizgalmasabb még hátra volt. A Rincón de la Vieját az előzőeknél jóval kevesebb turista látogatja, mert távol esik a nagy látványosságoktól, de pont ezért érdemes meglátogatni. Mi megtettük, és nem csalódtunk. 

Bijaguából visszatérünk Cañasba, majd onnan az első busszal Libériába utazunk. A busz ablakából látjuk, hogy nem messze a termináltól van egy hostel. Mivel iszonyatos a hőség, nem tökölünk sokat, erre a szállóra igyekszünk.

Egy emeletes ágyas szobát kapunk, ami pont akkora, amekkora maga az ágy. A zsákjainkat is alig tudjuk letenni, de a legidegesítőbb nem ez, hanem az a két srác, akik a szállót üzemeltetik. Egy angol-tico meleg párról van szó, akik kicsit túlzásba viszik a langyosságot. Egy manilai transzvesztita shown magasabb a tesztoszteron szint, mint itt a recepción; a srácok úgy turbékolnak a nap 24 órájában, mint Demi Moore és Patrick Swayze a Ghostban. 

Szerencsére nem tervezünk sokáig itt időzni. Libériában amúgy sincs mit nézni, Cañashoz hasonlóan még a templom is csúnya. Az egyetlen ok, amiért megálltunk ebben a városban, az a közeli Rincón de la Vieja névre keresztelt vulkán, amihez azonban nem könnyű eljutni.

Libéria temploma jobban hasonlít egy rakétakilövő állomásra, mint Isten házára

A terminálon megtudjuk, hogy holnap reggel 6:40-kor indul egy busz a féltávnál található Curubandéba, ahonnan röpke két órás sétával elérhető a nemzeti park. Szerencsénkre a sofőr egy kicsit továbbmegy, egész a Guachipelin Lodzs bejáratáig. Itt legombolnak rólunk 1500 colónt, mondván, átkelünk a hotel területén. Szimpatikus!

Szerencsére néhány perc múlva érkezik egy teherautó, ami a közeli hőerőműhöz tart. Mivel a Rincón de la Vieja környékén számtalan hőforrás található, a Costa Rica-i kormány néhány éve egy termikus erőmű építésébe kezdett. A munkálatok még most is zajlanak, így rengeteg teherautó forgolódik ezen a szakaszon. 

Az erőműtől még jó egy óra séta lenne a park, de sikerül újabb fuvarra szert tennünk. Egy kanadai fickó, Dwayne visz el minket a bejáratig, aki Albertából származik, és a Föld legnagyobb bányadömperét vezeti.

Itt is 15 dollár a belépő, mint a legtöbb Costa Rica-i nemzeti parkban. Dwayne csak a vízesésért jött, így búcsút intünk neki, és nekivágunk a trópusi szárazerdők között tekergő Las Pailas ösvénynek. 

Az első látnivaló az ösvény névadó vízesése, amiben azonban olyan kevés a víz, hogy majdnem sikerül elkerülnünk.

Elég nehéz vízesésnek nevezni a Las Pailast

Nem úgy azt a pókmajom párost, ami innen alig pár méterre ringatózik az egyik ágon. Mikor megpillantanak minket, nem a szokásos pókmajom hisztit adják elő, hanem kihúzzák magukat, mintha csak fotózáson lennének.

Jófejek pózolnak nekünk az ágon

Egyszercsak kiérünk az erdőből és egy füves pusztára tévedünk. Erős kénszag üti meg az orrunkat, nyilván az erős vulkáni útóműködés miatt nem képes ezen a vidéken gyökeret ereszteni az erdő.

Az első iszapfortyogó a Pailas de Barro, ahol tényleg megállás nélkül tör föl a kéngáz. Közel megyünk hozzá, de nem bírjuk sokáig a mérges gázokat, így folytatjuk a túrát keresztül a szavannán. 

Barátkozom a Pailas de Barróval

A Pailas de Agua csak annyiban különbözik az előző helyszíntől, hogy itt az iszapot néhol víz borítja. Bár tilos közel menni a fortyogóhoz, én bizony átmászom a kerítésen, és közelről fotózom a helyszínt. 

        A Pailas de Agua már igazi iszapfortyogó

A harmadik állomás a Fumarola-tó, amit azonban gondosan elzártak a turisták elől. Mivel a víz nagyon forró, ezúttal nem áll szándékomban renitenskedni, megelégszem egy messziről készített fényképpel.

        A Fumarola-tó nem túl látványos, viszont nagyon forró

A Las Pailas ösvényt kb. két és fél óra alatt sikerül körbejárnunk. A szavannának hála rommá égtünk, ráadásul a vizünk is elfogyott. Szerencsére a park bejáratánál van egy kerti csap, úgyhogy fel tudjuk tölteni a palackjainkat.

        A vízeséshez vezető ösvény trópusi szárazerdőkön át vezet

A Cascada El Cangrejóhoz, vagyis a Rák-vízeséshez vezető ösvény nem olyan izgalmas, mint az előző volt. Mivel ezen a szakaszon nincsenek kigőzölgések, egész sokáig sikerül fák árnyékában túráznunk. Ez arra is jó, hogy lencsevégre tudjunk kapni néhány fakopáncsot és szajkót.

Fakopáncsokat és szajkókat fotózunk az erdőben

Ahogy közeledünk a vízeséshez, úgy kezd ismét ligetesedni az erdő. Rengeteg gyíkot és kabócát látunk, az egyik tisztáson pedig feltűnik néhány aguti. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy közöttük mászkálunk, annyira nyugodtak, hogy akár kézbe is vehetnénk őket.

Gyíkokat, színes kabócákat és agutikat sikerül fotóznunk

Jó másfél órás, izzasztó séta után érkezünk meg a vízeséshez, aminek partján három külföldi lány fürdőzik. Ők is ugyanabból a hostelből érkeztek, ahonnan mi, de ők kényelmesre véve a figurát, inkább befizettek egy szervezett túrára. Mivel sikerült a fürdőruhánkat a szállón hagyni, így jobb híján csak a lábunkat mossuk bele a zuhatag előtti tóba.

Hogy a Cascada de Cangrejo honnan kapta a nevét, nem tudom

Magát a vulkánt sajnos nem lehet megmászni annak aktivitása miatt, így marad egy kis hiányérzetünk, de azért meg vagyunk elégedve a látottakkal. Már vagy 20 kilométer van a lábunkban, de még vár ránk egy hosszabb séta Curubandéig. 

A hőerőműig rendesen leizzadunk, mert sehol egy árnyék. Hiába stoppoljuk le a dömpereket, azok sajnos nem állnak meg, így kénytelenek vagyunk továbbsétálni. Egyszercsak megjelenik a hátunk mögött Dwayne. Természetesen ismét felvesz minket, de mivel csak a lodzsig megy, nem jutunk messzire. Újabb húsz perc séta után sikerül kocsit fognunk. Két idős, 70 év körüli amerikai fickó épp Libériába tart, mert jelenésük van a kórházban. Mindketten alsógatyában ülnek a kocsiban, mondván, nagy a meleg, a kórházban meg úgyis levennék róluk a nadrágot. Zseniális figurák, végig baromkodják az egy órás utat. Én is valahogy így képzelem el magamat időskoromra.

        A trópusi szárazerdőkben a fák egymást ölelik át

Holnap átlépjük a határt Nicaragua felé. Az elmúlt több mint három hónapot Panamában és Costa Ricában töltöttük, nem kevés pénztől megszabadulva. Jó lesz végre egy kicsit engedni a gyeplőn, és nem azt nézni állandóan, hogy mi mennyibe kerül...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!