Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Los Llanos déli része messze nem olyan izgalmas, mint volt az északi, de azért jó megtapasztalni, hogyan nyílnak meg az itt élők négy évtized gerilla uralom után. Amerre megyünk, mindenhol sztárként kezelnek minket. Mintha a llanerók soha nem láttak volna fehér embert. 

Yopal felé egyetlen település, San Luís de Palenque esik útba. Sikerül meggyőznöm a buszsofőrt, hogy álljunk meg egy pillanatra, hadd nézzünk le a folyóparti sétányra, mert a trinidadi szállásunk recepciósa azt mondta róla, hogy szép. Valószínűleg sehol máshol nem teljesítene ilyen kérést a buszsofőr, de errefelé a turista jelenléte felülírja a menetrendet.

- A jabiruk a legszebbek, balra - kiáltják utánunk, miközben a Rio Pauto partja felé vesszük az irányt.

Azt reméljük, látunk egy nagy csapat madarat, valami olyasmit, mint anno a Gran Chacón, Bañado La Estrellánál, ehelyett azonban csak egy nem működő szökőkútra lelünk, amit gipszből készült jabiruk díszítenek. Hát, ha nekik ez a szép, ám legyen.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní  San Luís de Palenque büszkesége

Innentől az út nem túl izgalmas, ráadásul poros, mert csak szakaszonként van aszfalt. Majd három órán át utazunk, mire befutunk Yopalba.  

Yopal a Los Llanos fővárosa. Több mint 100 000-en lakják, így az ember joggal várná tőle, hogy van mit nézni rajta, pedig nincs. A város a 20. század közepén emelkedett ki a semmiből, majd a gerillák elnyomása alatt nehezen fejlődött. Hízásnak csak a 21. században indult, mikor is sikerült a FARC-ot kisöpörni a városból.

Mivel nem tervezünk sokáig itt időzni, a buszpályudvar mellett veszünk ki egy szobát. Olcsó, szép, tiszta, mintha nem is Latin-Amerikában járnánk. A rendezettség és tisztaság alapból jellemző Kolumbiára, az olcsóság már kevésbé, de a Los Llanos meglepő módon kilóg a sorból. Errefelé szállodai szobáért sehol sem fizettünk 15 dollárnál többet, míg Cartagenában vagy Bogotában ennyi pénzért max egy ágyat kap az ember dormitorióban. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíYopalban az emberek miatt érdemes időzni

Yopal oly annyira érdektelen város, hogy a főterén sincs mit fotózni. Kivéve az embereket. Úgy bámulnak minket a helyiek, mintha Oscar-díj átadáson volnánk. Mindenki mosolyog, köszön, s mikor visszabiccentünk, összerezzenek, mintha valami nagy ember tisztelte volna meg őket szalutálásával. Errefelé a turista sztár. Mi is azok vagyunk. 

Épp csak elsétálunk egy árus mellett, aki azonnal a kezünkbe nyom két pohár narancslevet, majd közli, hogy a vendégei vagyunk. Szól a téren játszadozó gyerekeknek, hogy hozzanak két széket, mert a turisták nyilván fáradtak. Körbevesznek minket, de szólni nem mernek, csak röhögcsélnek, majd elpirulnak, mikor rájuk nézünk. Végül az egyik bátrabb kissrác odalép hozzám, és azt kérdezi:

- Mit fotóztok?
- Kolumbiát - válaszoljuk.
- Akkor fotózzatok le engem is - követeli.

Elszabadul a pokol. Mintha egész Yopal azt szeretné, hogy őt fényképezzük. Mindenki odarohan, van, aki jégkrémet hoz cserébe, mások mandarint dobálnak bele a zsákunkba. Mikor az ember Peruban vagy Guatemalában próbál fényképet készíteni, a helyiek azonnal tartják a markukat a dollárért, ezzel szemben itt a fényképért cserébe elhalmoznak minket minden jóval. Hihetetlen ország.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíEgész Yopallal fényképezkednünk kell

Másnap Aguazul felé vesszük az irányt. Az alig fél órára fekvő település pont olyan, mint Yopal, csak kisebb. Ami feltűnő, hogy errefelé az átlagosnál sokkal több a motor, aminek az a magyarázata, hogy Aguazul lakói már nem a mezőgazdaságból élnek. A környéken hatalmas gázmezők vannak, a többség ott dolgozik.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíAguazul teljesen érdektelen turista szemmel

Következő megállónk a Rio Cusiana partján fekvő Maní, aminek lakói nagyon büszkék arra, hogy a falut tartják a Los Llanos zenei központjának. Amúgy teljesen jellegtelen, csendes kisváros, déli csücskében azonban kialakítottak egy széles sétányt, ahol furcsa installációkat látunk. A legjobb indulattal is csak a naiv művészet remekének nevezhető szoborcsoport egy gitárból, egy csónakázó halászból és egy katonai repülőből áll, bemutatván ezzel mindazt, amiről a Los Llanos ezen része szól: halászat, zene, háború. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíZene és háború - erről szól a Los Llanos

San Luíshoz hasonlóan a folyóparton itt is felállítottak pár állatszobrot, amik viccesek ugyan, csak a város kihalt részén foglalnak helyet, ezért elhanyagoltak. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíVízidisznó betonból

Aguazulban töltjük az éjszakát, majd másnap a közeli Tauramenába utazunk egy iszonyatosan zsúfolt kisbuszon. A kisváros már nem a Los Llanoson, hanem a hegyek között fekszik egy katlanban, így hiába van kétszáz méterrel magasabban, itt van a legmelegebb. A zsákjainkat a terminálon hagyjuk, majd besétálunk a központba, ahol egy nagyon furcsa templom fogad minket. A két tornyát egymás mellé építették, ki tudja, mi okból.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní       A tauramenai templom kicsit furcsa

Amiért a szörnyen párás és forró Tauramenát felkerestük, az nem más, mint a tőle nem messze fekvő Zambo-vízesés. Bárkit kérdezünk az utcán, hogy miként lehet odajutni, mindenki azt mondja, hogy kizárólag taxival. Az ám, csakhogy a taxis 70 000 pesót kér az oda-vissza útért, ami elég sok pénz. Végül belemegyünk, végülis most vagyunk itt, nem máskor. A zuhatag jó 20 kilométerre van a várostól, de az út annyira tré, hogy majdnem egy órán át autókázunk csak oda.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní  Egy békés iguana Tauramena főterén

Az El Niño szárította Los Llanos után jól esik végre erdőt látni, beszippantani a párás levegőt. Ennek a levegőnek azonban furcsa, savanykás szaga van. Sofőrünktől megtudjuk, hogy amit mi párának vélünk, az valójában a tauramenai gáztározóból kiszabaduló gáz, ami harmadik évtizede szennyezi a levegőt és pusztítja a környezetet. Azért cserébe, hogy a kisváros Kolumbia gázközpontja, minden tauramenai lakos fillérekért tankolhat, így taxisunk is, aki ennek fényében nem is keres olyan rosszul ezzel a fuvarral.

Egy meredek, csúszós ösvény vezet a zuhataghoz. A fél órás séta során átkelünk egy függőhídon, közben látunk mókusokat és érdekes, párducmintás gyíkokat.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíTauramena körnékén nem csak a táj, az élővilág is más

Hétvége lévén elég sokan vannak a 7-8 méter magas vízesésnél, minden tauramenai idejön, ha szeretne egy kicsit felfrissülni. Elég furcsán néznek ránk, errefelé sem sűrűn látnak turistákat. Fotózunk párat, majd elindulunk visszafelé. 

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíZambo-vízesés

Taxisunk szerencsére megvárt minket, ráadásul nem csak a városig, hanem egészen az El Venado nevű elágazásig visz minket, ahol rengeteg ember vár buszra. Van, aki már három órája itt ácsorog, így inkább odébb sétálunk és stoppolunk. Nincs szerencsénk, mert errefelé csak gázt szállító kamionok mennek, amiknek tilos stoppost felvenniük.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey Maní Nem túl jó a kép, de ő itt egy tukán

Végül jön egy busz, melyre nagy nehezen felpaszírozzuk magunkat. A következő település Monterrey, úgy döntünk, a mai estét itt töltjük. A falu jó három kilométerre fekszik a főúttól, így kénytelenek vagyunk a negyven fokban aszalódni az út szélén battyogva. Csatlakozik hozzánk egy család, aminek minden tagja jól beszél angolul. Az apuka angol, az anyuka kolumbiai. Sokáig Londonban éltek, de most, hogy beköszöntött a béke, az egész család visszaköltözött Kolumbiába.

- Nagyon hiányzott a hazám - meséli az asszony, aki egyébként magán hordozza azokat a felsőbbrendűségi jegyeket, amik azokra a kolumbiaiakra jellemzők, akik már éltek az Egyesült Államokban vagy Európában - Londonban az ember csak dolgozik és dolgozik, a klíma pedig szörnyű.
- Jobb itt?
- Sokkal. Minden fillérekbe kerül, állandóan meleg van, és mindenki azt csinál, amit akar. Ha nem lettek volna a gerillák, soha nem utaztam volna Angliába. Viszont a gyerekeim így jó iskolába jártak, mérnökök és orvosok lettek - mutat a lányára és a fiára - Szép jövő vár itt rájuk.

Ez így van. Az, aki Európából egy jó végzetséggel Kolumbiába költözik, garantáltan rommá keresi magát. Kolumbia alapjáraton nem drága ország, de a minőséget meg kell fizetni, legyen szó ételről vagy munkaerőről. Egy jó orvos vagy mérnök bőven keres annyit, mint tenné azt Nyugat-Európában, csak ezt sokan nem tudják.

Kolumbia Los Llanos Yopal Tauramena Aguazul Monterrey ManíMonterrey sem szebb a többi Los Llanos-i városnál

A faluban találunk egy apró hostelt, ami pont megfelelő egy éjszakára. A Los Llanos ezen része nem túl izgalmas, de jó látni, hogy az emberek kezdik megszokni, hogy már nem kell rettegniük a fegyveresektől. Szerencsére Kolumbia korábban legveszélyesebbnek tartott vidékén is béke honol, ami biztosan jót tesz majd az országnak. Két hét Los Llanos után itt az ideje, hogy visszatérjünk az Andok hegyei közé...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

4 Komment

Finca Berlin

Ismét sikerült kajmánokat és vízidisznókat fotóznunk a Los Llanoson, majd Trinidad leggazdagabb emberei elmesélték, milyen volt az élet, mikor még a gerillák voltak errefelé az urak. Egy percig nem unatkozunk.

Bár már láttunk állatokat El Totumo környékén, kíváncsiak vagyunk rá, miben másabb a déli Los Llanos az északinál, ezért Poréból Trinidad felé vesszük az irányt. Nem sokkal napfelkelte után már a város dorgériája előtt szobrozunk, hogy leintsük a trinidadi buszt. A drogériában Endre rákérdez, mikor érkezik valami, de a gyógyszerész csaj nem csak a menetrenddel, hanem azzal is tisztában van, hol van a legnagyobb esélyünk állatokkal találkozni.

- Van egy barátnőm, Lívia. A férjével van egy ranchük, a Finca Berlin, aminek a közepén fekszik egy tó, benne rengeteg babillával és chigüiróval. Megadom a számát, hívjátok fel és hivatkozzatok rám - kapjuk a tippet. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadTrinidad főtere a szobánk ablakából

Az út Trinidadba egészen jó, csak húsz kilométerrel a város előtt válik földúttá. A városka egészen kulturált, jóval nagyobb, mint volt El Totumo, így szállást is könnyen találunk. 40 000 pesóért egy egészen varázslatos, légkondis szobát vágnak hozzánk a főtér egyik szállodájában, de ennél sokal fontosabb, hogy úgy megörülnek az érkezésünknek, hogy a recepcióstól a takarítónőig mindenki a mi lépteinket figyeli, ahol tudnak, segítenek. A Finca Berlinről nem tudnak ugyan, de szívesen felhívják nekünk Líviát, aki közli, hogy épp Yopalban van, de térjünk be nyugodtan a ranchre, a gondnok majd körbevezet minket.

A buszterminálról kettőkor induló kisbuszon hatalmas a tömeg. Én a sofőr melletti anyósülések egyikére passzírozom be magam, de Endre csak a hátsó üléssorok közötti folyosón görnyedve fér el. Ez az a fajta latin utazási mód, amire mondani szokás, hogy "nincs az a teli busz, amire ne férne fel még legalább egy 8 tagú család 12 darab csirkével a hóna alatt". Az út rövid, de ezalatt úgy bombáznak minket kérdésekkel, mintha kötelező volna. Mindent tudni akarnak Magyarországról, a történelmétől a gazdaságpolitikáján át az ország összes nevezetességéig. Azt persze senki nem tudja, hogy hol van a Finca Berlin, így fél óra kocsikázás után kezdünk elbizonytalanodni, vajon jó buszra szálltunk-e fel. Szerencsére nem sokkal a cél előtt feltűnik az út szélén két lovát legeltető llanero, akik útbaigazítják sofőrünket, így pár perc múlva egy marhákkal és lovakkal teli, terjedelmes birtokon találjuk magunkat. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadDiana játszik az apró chigüiróval, vagyis vízidisznóval

A birtokon egy kedves pár, Gonzalo és Ingrid köszönt minket, akik a finca gondnokai. Kislányuk, a három éves Diana egy árván maradt bébi vízidisznót dédelget, egész nap simogatja és tehéntejjel szoptatja. Tamarából származnak, de néhány éve, mikor a Los Llanos felszabadult a gerillák elnyomása alól, elhagyták a FARC fészkét, és itt kötöttek ki. Alig váltunk pár szót, érkezik egy magát Stevennek nevező srác, aki Lívia családi barátja, és azért jött ma el a birtokra, hogy gyakorolja a gringókkal az angolt. Sajnos csak annyit tud, hogy yes, de azt nagyon szépen mondja.

Kolumbia Los Llanos TrinidadSteven és Gonzalo vezetnek minket körbe a birtokon

Gonzalo és Steven elkísérnek minket a háztól nem messze fekvő lagúnához, ami tényleg tömve van állatokkal. Tökéletesen megférnek egymás mellett a kajmánok, a vízidisznók és a gémek, teljes a béke közöttük. Rengeteg fotót készítünk, a két srác pedig csak röhög, mert nem értik, mire jó ez az egész. Mikor elmondjuk nekik, hogy a mi országunkban nincsenek ilyen állatok, meglepődnek. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad

Kolumbia Los Llanos TrinidadVízidisznók és kajmánok vannak mindenhol

Nem sokkal naplemente előtt megérkezik Lívia és Javier. Kiderül, nem csak ez az egy fincájuk van, a környék legnagyobb földbirtokosai közé tartoznak. Több tízezer marhát tartanak, de ezzel messze elmaradnak Lívia nagybátyjától, akinek a Rio Meta partján, Bocas del Pautónál egy nem kevesebb mint 100 000 hektáros fincája van, amihez a Los Llanos legnagyobb morichal erdeje tartozik. A morichal a dél-amerikai szavannák tipikus növénye, amolyan mocsárpálma féle.

Kolumbia Los Llanos Trinidad  Egy pampabíbic és egy lile

Beültetnek minket a furgonjukba, és körbevisznek a tó körül. Van egy saját erdőjük, aminek a mélyén rábukkanunk Dél-Amerika legviccesebb madarára, a hoacinre, amivel utoljára Ecuadorban találkoztunk. A hoacinekről elég annyit tudni, hogy röpképtelenek, viszont fióka korukban remek úszok, de ezt a képességüket is elvesztik, mikor a denevérhez hasonlóan karmokat növesztenek a szárnyaik végére. Annak segítségével vergődnek ágról ágra. Ez a madár egy igazi genetikai zsákutca, annak tudhatja be fennmaradását, hogy nincs egyetlen ragadozó sem, ami megenné, mert állítólag szörnyű a húsa. 

Kolumbia Los Llanos TrinidadAnnak köszönheti a hoacin az életben maradását, hogy ehetetlen

Ahogy kikanyarodunk az erdőből, skerül belefutnunk egy csorda vízidisznóba. Épp búvóhelyet keresnek éjszakára. Érdekes, hogy kocsival sokkal közelebb lehet hozzájuk kerülni, mint lábon, valahogy az autótól nem félnek.

Kolumbia Los Llanos Trinidad Még néhány chigüiro

Kezd besötétedni, így búcsút intünk a fincának, és Líviáékkal visszatérünk Trinidadba. A család igen nagy tiszteletnek örvend a városban, mindeki előre köszön nekik az utcán. Ragaszkodnak hozzá, hogy meghívjanak miket egy sörre, így betérünk egy belvárosi bárba, amiről persze kiderül, hogy az övéké. Amíg Endre és Javier söröznek, én és Lívia elmegyünk a sarki zöldségeshez venni egy kis gyümölcsöt. Egyszerre három eladó kezd sertepertélni körülöttünk, mintha legalábbis filmsztárok volnánk. Nem tudom, lehet, a zöldséges bolt is az övéké. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad Lívia és én a Finca Berlinen

Éhesek vagyunk, így pont kapóra jön az az öregúr, aki talicskából árulja az hallacát, egy tamaléhoz hasonló kolumbiai finomságot. Eszünk, iszunk, közben Javier mesélni kezd a Los Llanos múltjáról.

- Kutya világ volt itt még pár éve. Én sem ezzel a kocsival jártam, hanem egy olyan szakadttal, amit úgy kellett betolni, hogy elinduljon. Ha feltűnt, hogy valakinek jobb kocsija van, hát egyik pillanatról a másikra a gerilláké lett.
- Tőled is vettek el kocsit?
- Háromszor is. De ez volt a legkevesebb. Ami sokkal keményebb volt, az az állandó, nagy összegű védelmi pénz, amit havonta megköveteltek. 
- És mi történt ha nem tudtál fizetni?
- Akkor vagy lemészárolták a családod, vagy rád gyújtották a házat és a boltot.
- Veled is megtörtént?
- Mindig tudtam fizetni.
- És hogyan ért véget ez az egész?
- Amikor megjelentek a katonák és tisztogatni kezdtek, a FARC emberei a környező erdőkben találtak menedéket. De onnan is kifüstölték őket. Szó szerint. Rájuk gyújtották az erdőt. Ezekből lettek azok a rizsföldek, amiket most a város környékén láttok. 
- Mi lett a gerilákkal? Elfogták őket?
- Dehogy! Mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a kezéhez vér tapad, csak nem firtatjuk, ki, mit és miért csinált. A többség most is Tamará környékén él és kávét termeszt. 

Kolumbia Los Llanos Trinidad     Az hallaca a Los Llanos tipikus étele

Kellemesebb témákra váltunk és az este gyorsan véget ér. Lívia és Javier tüneményes vendégszeretete csak megkoronázza az itteni emberek érdeklődő kedvességét. Errefelé mindenki örül nekünk, tetszik nekik, hogy végre nem fegyveres bandák, hanem két turista masírozik az utcán.

Reggel a recepciós azzal fogad minket, hogyha szeretnénk még valami szépet látni, akkor látogassunk el a La Palmita ranchre, mert ott többek között pumát is fényképezhetünk. Nem hangzik rosszul, bár azért erősen kétlem, hogy valóban látunk pumát. A taxis az oda-vissza útért 40 000 pesót kér. Nem kevés pénz, de a recepciós olyan átéléssel mesélt a helyről, hogy belemegyünk.

A La Palmita ranch tulajdonképpen egy most induló ökolodzs szerű valami lenne, csak a tulajdonosai nem tudják, hogy kezdjenek neki. Mint első külföldi látogatót, azonnal lehúznak minket 10 000 peso belépőre, majd meghívnak egy reggeli levesre, amiért nem átalkodnak fejenként 20 000 pesót elkérni. Persze ezt csak később közlik. Cserébe megnézhetjük a pumájukat, amit egy húsz négyzetméteres kenelben tartanak, állítólag engedéllyel.

Kolumbia Los Llanos Trinidad       A La Palmita ranch egy jó nagy átverés, ezt a puma is tudja

Egy valag pénzt fizettünk ki a semmiért, úgyhogy kicsit duzzogva ülünk fel délben az utolsó, Yopalba közlekedő buszra. Aztán megemésztjük a dolgot. Végülis sem a Finca Berlinen, sem El Totumóban nem kellett fizessünk, ez volt az ára az eddigi sok szépségnek.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

7 Komment

A Los Llanos minden szeglete rejt valami csodát. A Zancudo-lagúna élővilága egészen elképesztő, ahogy a FARC utolsó bástyájaként emlegetett Támara is az. Kolumbia legjobb kávéját nem sikerült ugyan megkóstolnunk, de cserébe jártunk Poréban, Kolumbia egykori fővárosában.

Korán kelünk, mert a busz indulása előtt még tiszteletünket kell tegyük Maria lányánál, aki reggelivel vár minket. Alig pirkad, Flavio már idegesen toporog a Casa Violetta előtt azt várván, mikor indulunk végre. Első körben nem jutunk sokáig, mert Maria motrának a kereke defektes lesz, ezt azonban egy Colombina nevű tanyabokron orvosolja néhány helyi fickó. A mód, ahogy a lyukat eltüntetik, elég érdekes. Egy használt belsővel körbetekerik kívülről az abroncsot, majd felfújják azt, ami annyira megfeszíti a gumibelsőt, hogy a kerék nem szelel. Kevés reményt fűzök ahhoz, hogy ilyen kerékkel megérkezünk Maria és Flavio lányához, de tévedek. Miután megesketik a Colombinából induló busz sofőrjét, hogy La Vigiában várja be a két gringót, még vagy fél órán át motorozunk keresztül a Los Llanoson vendéglátónk lányához és annak férjéhez, akik úgy megörülnek nekünk, hogy azonnal leölnek egy csirkét a tiszteletünkre, és röpke egy óra alatt összeütnek belőle egy levest. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara    Így sem láttam még gumit javítani

A lány agrármérnök, a férje is diplomás. Nem akartak Yopalban maradni, visszatértek a gyökereikhez, és ők is gazdálkodni kezdtek. A leves után felültetnek minket a kocsijuk platójára, és körbevisznek a ranchen. Ez a birtok is hatalmas, saját erdővel és mocsárral rendelkezik, aminek partján rengeteg íbiszt és araucót, vagyis csáját látunk.

- Az araucók nagyon rosszul látnak és a szaglásuk sem az igazi - meséli Flavio - Látjátok azt a hosszú antennát a fejük tetején? Azzal tájékozódnak - mutat a lagúna partján sütkérező, pulyka nagyságú madarak felé.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraFurcsa madarak az araucók

A guácharók, magyarul olajmadarak is hasonló módon érzékelik a külvilágot, de azok barlangban élnek és éjszakai életmódot folytatnak. A csáják azonban nappal aktív állatok, ezért a tudomány mai napig nem érti, miért alakult ki a fejükön az antenna.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraKocsival visznek körbe minket a birtokon

Gyorsan elrepül az idő, a busz már régóta La Vigiában kell ácsorogjon, hogyha valóban vár ránk. Rátelefonálnak a sofőrre, megbeszélik vele, hogy El Totumóban utolérjük őket. El Totumóig még többször megállunk fotózni, látunk rengeteg sast és egy jabirut, itteni nevén soldado voladort, vagyis repülő katonát is, ami Dél-Amerika második legnagyobb madarának számít.

Kolumbia Los Llanos Pore Támara Akár másfél méteresre is megnőhet egy jabiru

Bár El Totumóból tízkor kellett volna induljon a busz Paz de Ariporo felé, gond nélkül bevárnak minket. Senki nem haragszik, hogy miattunk csak fél 11-kor indul a csotrogány, inkább örülnek, hogy együtt utazhatnak két külföldivel.

A Los Llanost pár éve még gerillák tartották rettegésben, a vidék ma is ismeretlen az utazók körében, épp úgy, ahogy a szőke gringó látványa is az a llanerók számára. Az új élmény annyira lefoglalja minden figyelmüket, hogy a késés miatti hőzöngés helyett a kíváncsi utasok mindegyike barátságosan mosolyog, és lelkesen arra törekszik, hogy a közelünkben foglaljunk helyet. Sokáig nem élvezhetjük a társaságukat, mert rövidesen megérkezünk a Zancudo-lagúnához. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara    Én a Zancudo-lagúnánál

A sofőr készséggel figyelmeztet, hogy El Totumóból ez a napi egyetlen busz, ami a városba, Paz de Ariporóba közlekedik. Az út innen még alsó szinten két óra, és a rossz minősége miatt nem mennek rajta kocsik. A tó közelében már messziről virítanak a csigagyűjtő, rózsaszínű corocorák, mi pedig imádunk madarakat fotózni. Minden aggódó pillantás ellenére úgy tűnik, ez nekünk önmagában elég, hogy kockáztassuk a délutáni érkezésünket. Úgy döntünk, hogy csak a nagy zsákjainkat vitetjük el a városba, mi pedig leszállunk a buszról, és a szerencsénkre bízzuk, hogyan tovább. 

Nézem, ahogy a busz sziluettje végleg eltűnik a horizonton, majd hagyjuk, hogy ránktelepedjen a Los Llanos csendje. Megindulunk a lagúna felé, de a következő pillanatban kis híján belepottyanok egy parányi lyukba, amiből egy bűbájos bagolybébi kandikál kifelé. Érzem, hogy nem csak ő bámul engem; pár méterre a papája és a mamája aggódva figyeli a történéseket. Nagy örömmel intem magamhoz Endrét. Ilyen közelről fotózni egy egész bagolycsaládot ritkán lehet.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraMegleptük a jófejeket

A lagúna közvetlen közelében jasszánák, pampabíbicek és gémek hatalmas csoportokban kotorásznak a mocsárban. Nincs kétségünk affelől, hogy a vízben dagonyázik egy-két chigüirócsalád, meg talán kajmán is akad, de a süppedős, vizes föld határt szab a lépteinknek. Nem sikerül közvetlenül a lagúna közelébe férkőznünk, de egyáltalán nem bánjuk, mert a millió madár látványáért így is megérte leszállni a buszról. 

Kolumbia Los Llanos Pore Támara

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraRengeteg a madár a Zancudo-lagúna partján

Miután kifotóztuk magunkat, visszakullogunk a poros földútra. Letelepszünk a szublimált nagy semmi közepén és várjuk a csodát. Jön is! Nem is egy, hanem három. A nagy kátyúkkal teli úton három dzsip bukdácsol felénk rendületlenül. Az első kocsiban egy yopali család ül. Egyetlen szabad helyük van csupán, de annyira belelkesülnek a két európai arc láttán, hogy a hátsó ülésen inkább mindenki összehúzza magát, és a hátralévő két órát nyakatekert pozícióban utazzák végig, csak hogy mi is beférjünk.  

A srácok hosszú hétvégézni jöttek a Los Llanosra, tegnap még Maria tanyáján is megfordultak, amíg mi Palograndéban vendégeskedtünk. Kíváncsiak Magyarországra és Kolumbiára is, amiről mostanra jóval többet tudunk, mint egy átlag helyi. Kíváncsian hallgatják, ahogy mesélünk nekik a sochai élményeinkről, ami bár közel van hozzájuk, mégis pár éve még elérhetetlenül távolinak tűnt. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraIsmét nagyon rendes emberekbe botlottunk

- Mi is csak most mertünk idemerészkedni. Yopal már vagy tíz éve békés, de ez a rész pár éve még nagyon gáz volt - meséli a sofőr - A leghúzósabb mind közül Támara volt, onnan csak tavaly söpörték ki a FARC-ot.
- Hol van Tamará?
- Paz de Ariporótól nem messze, bent a hegyek között.

Jól hangzik. Irány Támara! Délután három magasságában futunk be a lármás kereskedővárosba, Paz de Ariporóba. Megköszönjük a fuvart, majd az első utunk a buszterminálra visz, ahol meglepő módon tényleg ott figyelnek a nagy zsákjaink a busztársaság irodájában. Mi több, teljes tartalmukkal együtt. A hátunkra kapjuk őket, majd iránytaxiba pattanunk, amivel kiszáradt, óriási kiterjedésű fincák között Pore városába utazunk.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraPorénak koloniális bája van

Pore nagyon más, mint az eddigi városok voltak a Los Llanoson. Bár a főutca itt is ugyanolyan zajos, mint bárhol máshol, de mögötte van egy apró tér, amit koloniális hangulatú házak vesznek körbe. Az egyik beugrónál egy régi épület romjaira bukkanunk, ami előtt az áll egy táblán, hogy Új-Granada fővárosának kormányzósági épülete. Bizony, Pore a konkvisztádorok idején nem csak Kolumbia, de a Venezuelát, Ecuadort és Panamát is magába foglaló Új-Granada fővárosa is volt egy ideig.

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraNehéz elhinni, de Pore pár évig Kolumbia fővárosa volt

A falunapi fieszta miatt nehezen jön álom a szemünkre. Másnap reggel, amikor a Nap első sugarai végigfutnak a szálló falán, már fullasztó a forróság. Képtelenség tovább lustálkodni, pedig a rövidre sikerült éjszaka után mindketten úgy érezzük magunkat, mint egy kifacsart felmosórongy.

Támara. Erről a faluról mesélt a kocsiban az egyik srác idefelé, s ahogy nézzük, tényleg nincs tőlünk messze. Az apró városka 2014-ig a FARC központja volt, de korábban voltunk Sácamában is, ahol hasonló volt a helyzet. Menjünk!

A Pore határában húzódó 65-ös út mentén ülünk buszra, ami az innen fél órányira fekvő, Pauto névre hallgató elágazásig szállít bennünket. Itt fogunk egy újabb buszt, ami csordulásig teli van emberrel, akik a városi piacról hazafelé, az út mentén épült ranchekhez igyekeznek. A busz csaknem kiürül, mire elérjük az 1200 méter magasan fekvő települést. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámara főtere a kávéról árulkodik

A hegyvidéki klíma Pore rekkenő trópusi hősége után igazán üdítő. Koloniális, fehér házikók szegélyezik a hegy oldalán felkapaszkodó szűk utcákat, amik Kolumbiához mérten meglepően csendesek. Nem sok ember van az utcán, a bolt is kevesebb, mint máshol. Érezhető, hogy itt még dolgozik az emberekben a múlt

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámara szép, koloniális kisváros, de még érződik rajta a gerillák jelenléte

A hely, ami realitássá teszi számunkra a város nem túl barátságos múltját, a Támara fölé magasodó hegyen épült kilátó, amit egy csapat terepruhás, szigorú arcú katona őriz óriási gépfegyverekkel, sötétzöld homokzsákokból épült fedezékek mögött rejtőzködve. Nem engedik, hogy lefényképezzük őket, ami azt jelenti, hogy errefelé a béke még gyerekcipőben jár.

Kolumbia Los Llanos Pore Támara       A várost fotózhattuk, a katonákat nem

Támara nem csak a FARC-ról híres, hanem arról is, hogy állítólag itt termesztik az ország legjobb kávéját. Mondjuk ugyanezt mondták nekünk tavaly Nabusimakéban is, ahol azonban nem volt lehetőségem igazolni az állítást. Itt sem fogom tudni. Támara kávéját 100 %-ban exportra termesztik, az egész Olaszországban köt ki. A helyi kifőzdékben ugyanazt az ihatatlan tintót árulják, mint Kolumbia többi részén, így már másodszor kell lemondjak az ország legjobb kávéjáról. 

Kolumbia Los Llanos Pore TámaraTámarában máig több a ló, mint az autó

Bóklászunk egy keveset a faluban, ahol mondanom sem kell, hatalmas meglepetést okozunk a jelenlétünkkel. Megkockáztatom, mi voltunk Támarában az első hátizsákos turisták, de ha tartós marad a béke, akkor néhány éven belül itt is megjelennek majd az utazók. Úgy legyen!

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A Los Llanosra azóta vágytam, mióta Endre ódákat zengett nekem a venezuelai Hato El Cedralban töltött pár napjáról. Venezuelában most nem jó utazgatni, s mivel Kolumbia szavannáját 2-3 éve megtisztították a gerilláktól, így jó ötletnek tűnt errefelé venni az irányt. Tévedtünk. Nem jó ötlet volt, hanem zseniális ötlet. Kolumbiában tett utazásaink egyik legnagyobb élményében volt részünk a Föld legkedvesebb emberei között. Hálásak vagyunk az elmúlt pár nap minden percéért.  

Ahogy a végtelennek tűnő szavannán közeledünk a Rio Ariporóhoz, úgy bukkannak fel a folyót szegélyező fák, valamint egy ház, ami körül baromfik kapirgálják a szikkadt talajt. Egy tucat szarvasmarha ugrik félre riadtan a komótosan bukdácsoló terepjáró hangjára, amit Hildebrando barátunk mezítelen lábbal vezet. Leparkolunk a ház mellet, majd lehajigáljuk a zsákjainkat az autó platójáról, mire megjelenik egy nagytestű fekete kutya, Simon, két parányi csivava, Paola és Violetta kíséretében. Fülsértő csaholással üdvözölnek. A zajra kiszalad a konyhából egy kedves arcú, vidám asszony, Maria, Flavio volt felesége.

- Isten hozott benneteket a Casa Violettában! - üdvözöl mosolyogva - Honnét jöttetek?
- Magyarok vagyunk.
- Az hol van?
- Európában. 
- Igen? Akkor ti lesztek a második gringók a házamban - büszkélkedik. 
- A másodikok? Kik voltak az elsők?
- Tavaly járt nálam két holland, de egy árva szót nem beszéltek spanyolul. Az Aurora Lodzsról küldték őket hozzám, lóháton jöttek egy helyi vezetővel. Örülök, hogy veletek lehet kommunikálni, mert velük nem lehetett. Gyertek beljebb, érezzétek otthon magatokat! Itt megalhattok - mutat a házának legszebb helyiségére, amit a többivel ellentétben palatetővel láttak el. 

Kolumbia Los LlanosMarhák isznak a Rio Ariporóból

A trópusi éghajlaton élők nem túlozzák el a tetők és falak építését. Maria házánál is csak a szobáknak vannak falai, a konyhának és nappalinak nincsen, állandóan átjárja a szellő. Egy-két oszlop, függőágy, egy rozoga asztal és pár ülőalkalmatosság képezi a ház teljes berendezését. 

Hiába hajtogatjuk, hogy El Totumóban bőséges ebédben volt részünk (oké, Endréék sörrel laktak jól), Maria annyira szigorúan veszi a vendéglátó feladatát, hogy újabb tányér jókora adag rizses csirkét tuszkol az orrunk elé. Az utóebédben a volt férj, Flavio és öccse, Hildebrando is részt vesznek, majd egy másik "közeli" szomszéd érkezik, a pár mérföldre lakó Francisco személyében. A vékony dongájú férfi 21 gyermek apja. Nála több gyereke csak Amadeónak, az asháninka törzsfőnöknek volt azok közül, akikkel eddigi utazásaink során találkoztunk. Neki 8 asszony szült 96 lurkót

Ebéd után Flavióék elviharzanak, mi pedig Mariával és Franciscóval lesétálunk az Ariporo partjára. A part menti bokrokból előhúznak egy rozoga facsónakot, amibe beültetnek minket, majd Maria és Francisco lelkes halhajszába kezdenek. Puszta kézzel fognak is egy rémisztő kinézetű páncélos halat, ami azért furcsa, mert elmondásuk szerint ilyennek nem szabadna itt lennie, mivel ezek innen sokkal feljebb, az Andok lábánál szoktak tanyázni. Az El Niñót teszik felelőssé, ami hónapok óta rég nem látott szárazságot hozott a Los Llanosra.

Kolumbia Los LlanosEnnek a halnak nem itt a helye, de ezt az El Niño nem tudja

Nem tudunk sokáig a ladikban ücsörögni, mivel a víz felett kismillió jejen, apró, muslinca szerű vérszívó repked, amik szeretnek jól belakmározni az édes gringóvérből. Negyed óra után visítva ugrunk ki a csónakból, és rohanunk be a partmenti erdőbe, ahol igazán drámaivá válik a helyzet. A szúnyogriasztó krémre rá se hederítő vérszívókhoz néhány elszánt kullancs is csatlakozik, amik alaposan összecsípkednek minket. Nagy szerencse, hogy a trópusi kullancs másféle szerzet, mint az európai. Nem furakodik a bőrünk alá, hogy aztán a vérünket szívva napokig hízlalja magát, hanem megelégszik egy jókora harapással, majd odébb áll és ott is megkóstol egy kicsit. Ettől persze még kellemetlen ellenfél, de legalább nem terjeszt semmit. 

Visszaérve a tanya kútjához azonnal letépjük magunkról a ruháinkat, és villámgyorsan megyünk a zuhany alá. Pár perc múlva Maria is érkezik, miután tudatosul benne, hogy nem fogunk visszatérni a folyóhoz. Látva igyekezetünk okát a ház egyik zugából előkerít egy erősen alkohol szagú, házi készítésű folyadékot, amivel átitat egy vattát, és gondosan dörzsölni kezdi a lábamon éktelenkedő vörös csípéseket. Nem tudom, mi van a flakonban, de csodálatos találmány, mert az elviselhetetlen viszketés azonnal szűnni kezd, egy óra múlva pedig minden piros pöttynek és hólyagnak nyoma vész. Az este csendes beszélgetéssel és távolbanézéssel telik. Maria mesél az életéről, arról, hogy miért vált el Flaviótól, és hogy milyen nőként teljesen egyedül élni a semmi közepén.

- Flavio folyton a fiatal lányokat hajtotta. Mikor felcsinált egy 16 éves lánykát, elváltam tőle.
- 16 évest? - szörnyülködöm.
- Igen. Azóta is vele él, innen nem messze. Viszont állandóan a nyakamra jár.
- Vissza akar kéredzkedni?
- Azt várhatja - tiltakozik Maria.
- Mióta élsz itt egyedül?
- Pár éve. Van egy másik házam, a családi birtok, de azt nem bírtam egyedül. Kiadtam egy házaspárnak, ők gondozzák az állatokat.
- Ott is vannak állataid?
- Ott vannak csak igazán. Itt csak pár tucat marhám van, amiket Francisco segít gondozni, de a családi birtokon több százan vannak.
- És nem unalmas itt egyedül?
- Nem. Mi llanerák megszoktuk ezt az életet. Rengeteg a dolog a ranch körül, soha nem unatkozunk.   

Vacsora után Maria ledöl a teraszon kifeszített függőágyba, mi pedig bevonulunk a szobánkba. Nagy a nyugalom a szavannán, épp csak a tikkasztó hőség tart vissza a legédesebb álomtól. Aztán hirtelen dühös kutyaugatás hallatszik, majd Mariát halljuk, ahogy kiugrik az ágyból. Kinézünk és látjuk, hogy a szobájából rohan kifelé egy puskával a kezében, majd eltűnik a sötétben. Eldördül a puska, Maria visszatér. Rémülten és értetlenül bámulunk rá.

- Ó, csak egy róka volt, de meglépett. Minden éjjel fosztogatják a baromfiudvart. Olykor róka, máskor jaguár.
Kénytelen vagyok fegyvert tartani - mondja álmos hangon, majd mintha mi sem történt volna visszaheveredik a függőágyba.

Hajnalig csak hangos horkolása töri meg a Los Llanos lusta csendjét, napfelkeltekor azonban a Rio Ariporo partján élő bőgőmajmok hangos üvöltésbe kezdnek, ezzel végleg kiverve az álmot a szemünkből. Fényképezővel a hónunk alatt szaladunk ki a folyó partjára, de az ágakon bámulatos tornamutatványokat végző félnótások cseppet sincsenek modellkedős kedvükben. 

Attól a naptól kezdve gyermeki kíváncsisággal vágytam a Los LLanosra, amióta Endre a venezuelai térségéről ódákat zengett nekem. Venezuelában épp nem voltam vele azokon a napokon, amikor bármerre is kattintott a fényképezőjével, milliónyi állatot kapott lencsevégre. Ha csak véletlenül exponált a gép, akkor is olyan fotók születtek, mintha azokat a National Geographic legújabb fotókötetéből húzták volna elő. Maria tanyája tényleg nagyon hangulatos, de egyértelmű, hogy ha nem csak marhákat és csirkéket akarunk látni, el kell mennünk a ház közeléből. Szállásadónk annyira belelkesül a kiruccanás tervén, hogy azonnal felhívja a volt férjét, Flaviót, jöjjön motorral, és vegye maga mögé Endrét, miközben engem majd ő cipel át a fél Los Llanoson. 

Kolumbia Los LlanosMotorokkal járjuk be a Los Llanost

Mehetnénk lóval is, de az a motorhoz képest szörnyen lassú, ráadásul erősen tűz a nap, így a nyeregben ülve valószínűleg mindannyian napszúrást kapnánk. Flavio sem kevésbé agilis, láthatóan nagyon szívén viseli exasszonya sorsát, fél órán belül nemcsak hogy ott terem, de kész az egész napját ránk áldozni, és Mariával együtt tölteni. Felpattanunk a motrokra és már porzik is utánunk a szavanna. Egy-egy drótkerítés vagy fakapu jelzi a földek határát, amiken békésen legelésznek a lovak és marhák, amíg meg nem jelenünk a motorokkal.

Kolumbia Los LlanosKlasszikus kép a Los Llanosról

Első utunk Hildebrando Pasoreal del Ariporónak nevezett birtokára visz, amin egy uszadékfából összetákolt, roskadozó viskó álldogál. Mellette egy parányi lagúna, amiben számtalan kis kajmán, helyi nevén babilla rejtőzik. A méretük jóval kisebb egy kifejlett krokodilnál, de így is összeborzadok, ahogy kegyetlen szemük felvillan a víz felszínén. 

Kolumbia Los LlanosCsak fotón tűnnek kegyetlennek, amúgy a babillák kicsik

A lagúna partján sok szarvasmarha kóricál. Flavio szerint ritkán támadnak rájuk a babillák, legfeljebb csak a beteg állat kerül veszélybe. A gyengélkedő marha ugyanis jellemzően térdig beleáll a vízbe, azzal hűsíti a testét. Ha elég rosszul van, akkor bizony nekimennek a kajmánok. 

Kolumbia Los Llanos     Az ehhez hasonló beteg marhákat bizony elviszik a kajmánok

A Pasoreal del Ariporótól jó fél óra alatt érkezünk a Casa Palogrande nevű ranchhez, ami Maria családi birtoka. Menet közben belefutunk egy szomszédba, aki mind Flaviótól, mind Mariától jó húsz kilométerre lakik. Néhány elveszett marhát keres, de sehol nem találja őket.

- Van, hogy csak elkószálnak, de vannak, akik lopják a marhákat - panaszkodik Flavio, miközben nyugtatgatja barátját, hogy úgyis megkerülnek a jószágok.

Kolumbia Los LlanosMarháit kereső ranchero

A Palogrande gondnokai annyira megörülnek az érkezésünknek, hogy azonnal levágják a legszebb tyúkot ebédre. Amíg fő a leves, mi a birtokkal ismerkedünk. Mariának közel ezer marhája van, de a ház körül rengeteg a csirke és a disznó is. Előételnek mangót hoznak ki, majd Maria felajánlja, hogy elvisznek minket egy holtághoz, mert abban gyakran pancsolnak a vízidisznók. 

Kolumbia Los LlanosLeöltek egy tyúkot a kedvünkért

Nem járunk sikerrel, mert túl hangosak a motorok, így mikor megérkezünk, a chigüiro sereglet felpattan és szétszéled az erdőben. Látunk pár pampabíbicet, amit errefelé alcaravánnak neveznek, valamint néhány jasszánát, ami Mexikótól Argentínáig mindenhol felbukkan. Amíg mi a holtág madarait fotózzuk, Flavio az erdőben bóklászik, majd szól, hogy rábukkant egy ágakon szundító hangyászra. Nem nagyon akarja magát megmutatni, de legalább Costa Rica után ismét sikerül megpillantanunk egy ilyen jószágot, amit a helyiek oso melerónak, vagyis mézevő medvének hívnak.

Kolumbia Los Llanos Nem sok látszik belőle, de az ott egy sziesztázó hangyász

Egyszercsak Maria megjelenik pár sárga színű gyümölccsel, aminek Flavio úgy örül, mint egy kisgyerek. Azt mondja, a madroñas a kedvenc gyümölcse, nekünk viszont nagyon nem jön be. Iszonyatosan savanyú, hozzá képest a citrom szirup. Endre küzd vele egy darabon, aztán ő is feladja.

Kolumbia Los LlanosSoha nem láttunk még ilyen gyümölcsöt

Visszaülünk a motorra, és néhány szárazságtól elhullott hangyász és vízidisznó teteme mellett egy apró lagúnához igyekszünk. Ezúttal jó messze letesszük a motorokat, nehogy elijesszük az állatokat. Fél órás négykézláb kúszás után megérkezünk a pocsolya széléhez, amiben egy kb. 20 fős chigüiro família csücsül.

Kolumbia Los LlanosAzok ott a pocsolya közepén chigüirók

A vízidisznóknak szerencsére nem olyan jó a látása, a szaglásuk viszont kiváló, így hatalmas mázli, hogy a szél pont szembe fúj, és lehetőséget ad arra, hogy közelről fotózzuk a Föld legnagyobb rágcsálóit.

Kolumbia Los LlanosEgész közel kerülünk a vízidisznókhoz

Aztán egyszercsak megfordul a szélirány, a vízidisznók pedig éles, ugató hang kíséretében elkezdenek kivágtázni a vízből. A parton csigákat gyűjtő íbiszek, itteni nevükön corocorák egy része is továbbáll, de azért maradnak annyian, hogy tudjuk pár értékelhető képet készíteni róluk. 

Kolumbia Los LlanosNéhány corocorá, egy fekete íbisz, egy gém és egy jasszána

Mire visszaérünk a házhoz, már kész is az ebéd. Maria sokat kérdez Európáról, de Flavio és a többiek ránézésre nem annyira kíváncsiak arra, honnan is jöttünk. Ennek oka az, hogy a Los Llanoson élők többsége nem tanult ember, így nem is kíváncsi a külvilágra. Flaviónak megvan a magához való esze, de a Los Llanos marháin túl nem igen lát. Igazából nincsen ezzel semmi baj, miért kéne, hogy egy kolumbiai marhapásztort érdekelje Magyarország.

Kolumbia Los LlanosMalacok pihennek a Casa Palograndénál

- Flavio! - szól Maria volt férjéhez - A házad mögötti pálmásban vannak még papagájok?

Flavio biccent, így ebéd után ismét motorra pattanunk, és irány a pálmás. Közben átvágunk Flavio birtokán, aminek kertjében két kis gyerek és egy fiatal asszony épp szedi össze a mosott ruhát.

- Ő Flavio felesége és gyerekei - súgja hátra nekem Maria.

Nem köszönnek egymásnak, érezhetően fagyos a viszony a volt és a jelenlegi, meglehetősen fiatal feleség között. A pálmaliget szélén ismét letesszük a motorokat, majd gyalog indulunk neki az erdőnek. Maria pár szem piros bogyót szed le az egyik fáról, amit mararabesnek, vagyis Arab-tengernek neveznek, ami nyilván a származását is jelöli a növénynek. A chontához hasonlít az íze, de ugyanúgy vagyunk vele, mint a madroñasszal - nem jön be. Flavio letör egy barna ágat, aminek belsejéből méz csöpög ki. A canafistol az eddigi növényekkel szemben elnyeri a tetszésemet, de lehet csak azért, mert már nagyon ki voltam éhezve valami édesre. Hihetetlen, hogy négy év utazásai során ezekkel a gyümölcsökkel sehol nem találkoztunk. 

Kolumbia Los Llanos     Ez itt a mézédes canafistol

Papagájok rikácsolására leszünk figyelmesek. Egy guacamaya pár libben át a fejünk felett, és köt ki az egyik pálma tetején. Nem zavarja őket a jelenlétünk, így nyugodtan le tudjuk őket fotózni. Természetben arákhoz ilyen közel talán még soha nem sikerült kerülnünk. 

Kolumbia Los LlanosGuacamayák a fa tetején

Már jócskán sötétedik, amikor visszaérkezünk a Casa Violettához. Mivel Mária marhákat is tenyészt, friss marhacomb mindig akad a hűtőjében. A magyar konyha fanatikus híve vagyok, a túraholmik között mindig tartok a zsákomban egy tasak piros paprikát, így aztán gyertyafény mellett készítünk egy jó marhapörköltet vacsorára, házi galuskával. Maria gyermeki kíváncsisággal szemléli hogyan készül az a tészta, amit ő eddig mindig a boltban készen vásárolt, és amiről elképzelni sem tudta, hogy otthon is meg lehet csinálni. Olyan büszke, hogy gringó vendégei vannak, hogy minden létező családtagját és barátnőjét felhívja a hírrel. A lánya annyira belelkesül, hogy követeli, a reggelit nála költsük el.

- Mi holnap szerettünk volna továbbindulni - szomorítjuk el vendéglátónkat.
- Ha mennetek kell, hát mennetek kell. De a busz Colombinából csak 10-kor indul, előtte mindenféleképpen látogassunk el a lányomhoz.

Kolumbia Los LlanosMarhapörkölt van vacsorára

Rábólintunk. Vacsorára Flavio is megérkezik, tényleg olyan, mintha még mindig együtt lennének. Éjszakára persze hazatér, mi pedig próbálunk Mariának fizetni a szállásért, ételért és az egész programért, de tiltakozik, hogy nem azért csinálta. Végül egy kis benzinpénzt csak sikerül adnunk neki, így a mi lelkünk is megnyugszik.

Hihetetlen az egész Los Llanos. Errefelé nincsenek utak, sem városok, turistát pedig szinte még soha, senki nem látott, mégis itt élnek a legkedvesebb emberek. Holnap egy reggeli Maria lányánál, aztán irány vissza Paz de Ariporo.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A kolumbiai Los Llanos ismeretlen az utazók körében, mivel pár éve még a gerillák uralták ezt a vidéket. Miközben megérkezünk a végtelen szavannák szívébe, megtudjuk, milyen is volt az élet a FARC árnyékában. Röviden: nem jó.

A Los Llanos a turisták előtt még nem, de a kereskedők előtt már megnyitotta a kapuit. Paz de Ariporo olyan, mint egy nagy zsibvásár, mindenki el akar adni valamit a másiknak. Nyugalom meglepő módon csak a főtéren van, valamint egy apró tónál, amit a helyiek Leche y Mielnek, vagyis Tej és Méznek hívnak. Hogy miért kapta ezt a nevet, nem tudjuk, de állítólag az itt élők összefogásának az eredménye, ami az ember és a természet egyensúlyát hivatott bemutatni. Nem sok sikerrel, mert a tó inkább hasonlít posványra, mint egy ökoparkra.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoLeche y Miel - valójában egy halastó

Felsétálunk az aranyhalakkal és teknősökkel teli pocsolya mögötti dombra, aminek a tetején egy Mária-szobor áll. Nem tűnik kegyhelynek, inkább csak nyugalomra vágyó szerelmesek andalognak errefelé.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoKegyhelynek tűnik, pedig nem az

Már a második napja vagyunk a Los Llanoson, de állatot eddig egyet sem láttunk (leszámítva azt a pár teknőst és aranyhalat a tóban). Szállásadónk azt ajánlja, menjünk ki kora reggel a pályaudvarra, és próbáljunk felszállni egy El Totumóba közlekedő buszra, ami egy apró, veredaszerű falu a Los Llanos közepén. Így cselekszünk.

Már korán, hajnali 6-kor kint toporgunk a zsúfolt terminálon, aminek egyik eldugott öblében feltűnik Kolumbia legszakadtabb busza. A szélvédőt nem látni a portól, mindenhol emberek lógnak, igazi latin csotrogány. Hát persze, hogy ez megy El Totumóba. Nem kis felfordulást okozunk a jelenlétünkkel, már előre tudjuk, El Totumo sem lesz turistaközpont.

Erinek jut egy leszakadt ülés, én pedig a sofőr és a csomagok között tudok helyet foglalni, pont a futómű felett, ami tíz perc buszozás után úgy felforrósodik, hogy leégeti a szőrt a hátsómról. Alighogy kiérünk Paz de Ariporóból, megszűnik az aszfaltút, és kezdődik a pornyelés. Rengeteg a kamion, állítólag az innen kb. 200 kilométerre fekvő gázmezőkről jönnek.

- Az 1980-as években találtak gázt és olajat a vidéken, de nehéz volt a termelés a gerillák miatt. Sok sofőrt, mérnököt elraboltak és kivégeztek. Próbáltak védelmi pénzt szedni a mezőkön dolgozóktól, de az állam ellenállt, ezért volt a rengeteg emberrablás - meséli a buszsofőr.
- Hova vitték őket?
- Változó. Volt, hogy helyben tartották őket fogva, de volt, hogy messze elszállították a foglyokat. Csak a helyiek tudták ki gerilla és ki nem, de aki nem szimpatizált velük, az sem beszélt, mert félt. Kemény hely volt ez itt az 1990-es években.
- Az út mikor épült?
- 1980 körül. El Totumo is akkor kezdett falusiasodni. Az emberek féltek a gerilláktól, együtt nagyobb biztonságban érezték magukat.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoBármerre is nézünk, mindenhol marhákat látunk

Az út úgy egy óra elteltével kettéválik, így megszabadulunk a kamionoktól. Északkeletnek fordulunk, hatalmas birtokok mellett megyünk el. A fincákon marhák legelnek, ők jelentik a Los Llanos lakóinak a megélhetést. A hiedelmekkel ellentétben az olajtársaságok nem semmizték ki az itt élőket. A kutak alig pár hektáron találhatók, ezzel szemben egy-egy finca akár egymillió hektár kiterjedésű is lehet.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo Nem ritkák az egymillió hektáros fincák

Jó három órás utazás után feltűnik a szögesdrót kerítések mögött egy lagúna, aminek a partján rengeteg a madár. Messze van tőlünk, de legalább már tudjuk, hogy a venezuelai Los Llanoshoz hasonlóan itt is élnek állatok. 

El Totumóba fél 11-kor futunk be. Nehéz lenne falunak nevezni, alig húsz ház alkotja, viszont van egy boltja, ahol talán sikerül információhoz jutnunk. Mikor betoppanunk, minden szempár ránk szegeződik.

- Az Aurora Lodzsra tartanak? - teszik fel a meglepő kérdést.

Mint utóbb kiderül, az Aurora Lodzs a Los Llanos egyetlen turistákat fogadó fincája, s mint olyan, elképesztően drága. Egyetlen éjszakáért fejenként 200 000 pesót kell fizetni, az ételért további 100-at, a kirándulásokért pedig a határ a csillagos ég. Mindent összeadva napi 150-200 dollárba kerül a létezés az amúgy puritán lodzson, ami nekünk egy heti büdzsénk, ezért kizárt, hogy ott éjszakázzunk. Mikor megtudják, hogy csak úgy beestünk, azt sem tudják hova kapjanak.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo      El Totumo inkább tanyabokor, mint falu

- Az egyik nővéremnek, Mariának van egy háza a Rio Ariporo partján. Nála két éve megszállt két turista, akik a lodzson befizettek egy két napos lovas túrára. Ő talán tud nektek segíteni - mondja a boltos nő, akinek a kislánya, Nikol egy bébi sassal játszik az asztalnál.
- Az utcán találtuk a porban - meséli - Valószínűleg kiesett a fészekből. Két óránként húst kell neki adjak csipesszel.
- Beszéltem Mariával - veszi át a szót a boltos nő - Azt mondja, szívesen lát titeket.
- Hogy jutunk el a házhoz?
- Nemsokára jön egy furgon, marhahúst szállítanak. Ők majd elvisznek titeket.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoNikol és a bébi sas

Így is lesz. Délben befut Flavio és Hildebrando, egy 60 év körüli testvérpár, akik a boltnál lepakolnak a platóról egy gondosan feldarabolt marhát. Érdekes, hogy Hildebrandón nincsen lábbeli. Mivel korábban a Los Llanoson mindenki marhatenyésztéssel foglalkozott, és nem akadt közöttük egyetlen cipész sem, így az igény sem alakult ki a cipő viselésére. Mostanra persze más a helyzet, a többség cipőben jár, de Hildebrando a régi kor gyermeke, aki csak akkor húz papucsot, ha bálba megy, s mivel errefelé sosincs bál, mindig mezítláb közlekedik.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoHildebrando fent a platón, Flavio a marhahússal

Azt ígérik, hogy fél óra múlva indulunk is, de a nagy munkában annyira megfáradnak, hogy muszáj leüljenek meginni egy sört, ami három órán át tart. A második körre engem is meginvitálnak, végül sikerül benyakalnunk egy egész ládával, amit Eri nehezen tolerál, pláne, hogy még volán mögé kell valamelyiknek ülnie. Jobb híjján Nikollal sétál a bolt mögötti kertben, ahol van egy kis tavacska, tele teknősökkel és aranyhalakkal. Délután 3-kor tápászkodunk fel, nehéz lenne bármelyikünket is józansággal vádolni.

- Ne aggódj, Andrés! Errefelé nincsenek rendőrök, de utak se nagyon - röhög Hildebrando.

És tényleg nincsenek. Egy darabon ugyan vezet ki a faluból egy földút, de amint kiérünk a Los Llanosra, az két keréknyomra szűkül, később pedig elvész a szublimált nagy semmibe. Eri Hildebrando mellett az anyósülésen utazik, én pedig Flavióval a platón.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El Totumo Ilyen utak hálózzák be a Los Llanost

- Maria jó asszony, jó helyetek lesz nála - kezdi kicsit összegabalyodó nyelvvel Flavio.
- Jól ismered?
- Viccelsz? A feleségem volt.
- Elváltatok?
- El. Maria jó asszony, de egy hárpia. No, én meg szeretem a fiatal lányokat - nevet.
- Van gyereketek?
- Van. Kettő. Csak a lányunk él a Los Llanoson, nem messze innen.

Miután kibeszéltük a családi viszonyokat, Flavio a múltról kezd mesélni.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoDrótkerítések szabdalják fel Los Llanost

- Ez az egész egykoron az apámé volt - mutat körbe - 16-an vagyunk testvérek, így a birtok felosztódott. Most senkinek nincs többje pár ezer hektárnál.
- Hány marhád van?
- Kb. 600. Az errefelé nem számít soknak.
- Milyen volt az élet a gerillák idejében?
- Minket soha nem bántottak. Az út mentén és az El Totumóban élőket viszont annál inkább. Nem lehetett boltot nyitni, mert azonnal védelmi pénzt szedtek. Ha nem fizettél, felgyújtották a házadat.
- Tudjátok, hogy ki volt gerilla és ki nem?
- Persze. Látod azt a házat ott? - mutat a távolba - Az ott élő például az volt.
- Most, hogy vége a FARC-nak, nincs bennetek bosszúvágy?
- Nincs. Örülünk, hogy vége van. Mindenki tudja, kinek tapad vér a kezéhez, de ha ellenségeskednénk, csak újra háborút szítanánk, az pedig nem kell senkinek. Jobb elfelejteni a múltat.
- Ezek szerint te nem szimpatizáltál a gerillákkal?
- A többség soha nem tette. Apám idejében talán még volt realitása, de az 1980-as évektől kezdve, már csak raboltak, zsaroltak, gyilkoltak. Voltak néhányan, akiket megvezettek és maguk mellé állítottak, de a többség csak szenvedett miattuk.

Kolumbia Los Llanos Paz de Ariporo El TotumoCasa Violetta, Maria háza a Rio Ariporo partján

Eközben megérkezünk az első telekhatárhoz. Flavio lepattan, és kiakasztja a szögesdrót kaput, majd visszamászik mellém. Ezt még vagy tízszer eljátsza, amíg meg nem érkezünk a Rio Ariporo partjára, Maria házához.

- Itt fogtok aludni - szól Flavio, majd bekísér minket a házba.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment
«
12

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)