MIRADOR - "Kilátó a világra"

Latin-Amerika legszentebb városában, Esquipulasban jártunk. Bár régebben elég hosszú ideig éltem Guatemalában, ez a hely eddig kimaradt, ami az itt élők szemében felér egy skandallummal. Esquipulast ugyanis minden itt élőnek egyszer fel kell keresnie, akár hisz Istenben, akár nem. Mondjuk ez utóbbiból errefelé nem sok van.

Elhagyjuk El Salvadort. Majdnem egy hónapon át jártuk ennek az apró, de annál izgalmasabb országnak az ösvényeit, és minden percét élveztük. Soha nem felejtjük el, mennyire kedvesek voltak az itteni emberek. Bármerre jártunk, mindenkinek volt hozzánk egy jó szava, folyton volt valaki, aki meg akart hívni minket egy sörre vagy üdítőre, még azt is imádták bennünk, hogy abból az országból jöttünk, ami elverte őket a világbajnokságon 10:1-re. Ennél zseniálisabb szocioélményben sehol nem volt részünk, pedig egy pár éve már úton vagyunk. Két hét múlva azonban indul a repülőnk Cancúnból, így gyorsítanunk kell.

La Palmából a határra buszozunk. A fociháború idején ezt a térséget lőtték rommá a salvadori és hondurasi katonák, de a polgárháború idején sem volt biztonságos errefelé. Most béke van és nyugalom. El Poy El Salvador legkisebb határátkelője, ennek köszönhetően alig tíz perc alatt megkapjuk a ki- és belépő pecséteket. Kifizetjük a 65 lempirás belépési adót, majd váltunk tíz dollárt, hogy fussa buszjegyre és egy kevés kajára Hondurasban. Délután már Guatemalában akarunk lenni.

A határtól alig öt kilométerre fekszik Nuevo Ocotepeque városa. A fociháború idején itt kezdték a vérontást a salvadori seregek, amiről egy magányosan ácsorgó katona szobra tanúskodik a város szélén. Ocotepeque nem szép város, de miért is lenne az? Messze esik Honduras vérkeringésétől, normális út csak Guatemala és El Salvador irányába van. Az egyetlen összeköttetést az anyaországgal egy elég rossz állapotban lévő, kanyargós hegyi út jelenti, amin meglehetősen gyér a forgalom. Minden, ami itt kapható, vagy salvadori, vagy guatemalai, az itt élők egytől egyig seftelésből próbálnak megélni.

Ocotepeque nem egy szép város

Beülünk reggelizni egy helyre. Ujjongunk, mikor kiderül, hogy nincs pupusa, helyette babkrém van tojással. Egy hónap pupusaevés után végre valami új íz. Élvezni nem tudjuk sokáig, mert anno, mikor évekkel ezelőtt Guatemalát körbeutaztuk, akkor folyton ezt ettük, és az igazat megvallva, ezt sem komázzuk. Ettől persze még jó, hogy nem kell újra pupusát a számhoz emelnem.

Tojás és babkrém - a pupusa után minden jó

Körbejárjuk Ocotepequét, majd felülünk egy szakadt buszra, ami az Agua Caliente-i határátkelőhöz tart. Szemben El Poyjal Agua Caliente eléggé zsúfolt. Rengeteg a kamion, nagy a felfordulás. Turistaként gyorsan sorra kerülünk, és szerencsénkre elfelejtik elkérni tőlünk a kilépési díjat, amit amúgy az összes hondurasi, salvadori és guatemalai határátkelőn szednek. Hogy mennyit, az mindig attól függ, milyen kedve van a határőrnek, mert az igazat megvallva, ezek a ki- és belépési illetékek teljesen random módon vannak megállapítva.

Ocotepeque főterén van szökőkút, csak víz nincs benne

A guatemalai határőrség Agua Calientétől kicsit messze fekszik, így kisbuszba szállunk. Zöld cédruserdőkön át kanyarog az út. Megcsap Guatemalának az a megfoghatatlan, bizsergető szele, ami miatt annyira imádom ezt az országot. Tíz éve itt kezdődött minden, itt lettem utazó, itt vált belőlem ember. Guatemalára mindig úgy fogok tekinteni, mint második hazámra, arra a bölcsőre, ami ráébresztett, hogy Európában mennyire értéktelen, világtól elrugaszkodott életet éltem. 23 évesen itt születtem újjá, itt íródott újra a sorsom. Itt lettem az, aki ma vagyok.

Megérkeztünk Guatemalába

Gyors pecsételés után egy csirkebuszon találjuk magunkat, ami a közeli Esquipulasba tart. Bár korábban sokáig éltem Guatemalában, ide soha nem sikerült eljutnom, pedig minden chapínnak kötelező egyszer. A chapínok a városi, nem őslakos guatemalaiakat jelölik, akiknek köszönhetően a maják megtértek. Guatemalánál katolikusabb ország nem sok van a Földön, itt a klasszikus "hány gyereked van?" kérdés után mindig azt szeretnék tőled megtudni, hogy hiszel-e Istenben és az ő fiában, Jézusban. Mivel Esquipulas  a guatemalai kereszténység alfája és omegája, ezért igen nagy helyet foglal minden itt élő szívében.

Esquipulasbe minden chapínnak egyszer el kell látogatnia

Leszállván a buszról szállás után nézünk. 2012 óta nem jártam Guatemalában, így rendesen meglepődöm az árakon. 40 dollár alatt nincs normális szoba, ami ennél kevesebbe kerül az vagy kupleráj vagy munkásszálló. Hüledezünk Erivel, mert Guatemalát eddig a legolcsóbb országok egyikének tartottuk a kontinensen, most azonban minden olyan, mintha Costa Ricában járnánk. Hiába van a városban vagy ötven szálloda, mindenhonnan elhajtanak minket. Végül az egyik kevésbé szép hotelben addig könyörgünk, míg egy éjszakára oda nem adják a legkisebb szobájukat 20 dollárért, cserébe megígérjük, hogy csak egyetlen napig maradunk.

A következő hidegzuhany a kaja. Anno bármelyik kifőzdében 10 quetzálért (kb. 400 forint) ehettél egy tál levest, de úgy néz ki ennek is vége. 30 quetzalba, 1200 forintba kerül az a mindent bele leves, ami amúgy egy fillért sem ér. Reméljük, ezek az árak csak Esquipulas sajátosságai, és nem lett az országból a második Costa Rica.

Esquipulas amúgy egészen pofás kis város. Bár koloniális bájából nem sok maradt amiatt, hogy az elmúlt száz évben mindenki azt építhetett, amit csak akart, de a bazilikára és környékére azért odafigyelnek. 

Esquipulas bazilikája az egyik legszebb a kontinensen

A legenda szerint a 18. században egy Abeyta nevű chortí-maja férfi éppen bűnbánatot gyakorolt az egyik ősi, maja szakrális kőnél, mikor a domboldalban fényes villanásra lett figyelmes. Odasietett és látta, hogy a földből egy feszület áll ki, rajta Jézus fekete szobrával. Elvitte magával a falujába, azonban a feszület másnapra eltűnt. Visszament hát oda, ahol találta, és csodák csodájára, az ismét ott volt. Még kétszer próbálta Abeyta elvinni a faluba, de a feszület minden alkalommal visszakerült a helyére, így a közösség úgy döntött, szentélyt állít a feszületnek azon a helyen, ahol a férfi megtalálta. 1813-ban a szentély helyére az egyház a mostani bazilikát építtette, ezzel párhuzamosan a jelenés emlékére zarándoklatot hirdetett. Azóta Esquipulas nem csak Guatemala, de az egész katolikus egyház egyik legfontosabb vallási központjává vált. 1996-ban II. János Pál itt jártakor a Hit Fővárosa címet adományozta Esquipulasnak, ezzel az amerikai kontinens legfontosabb vallási helyévé téve a várost.

A szobor most is ott figyel az oltárnál, de lefényképeznünk sajnos nem sikerül, mert a közelébe férkőzni csak a zarándoklat idején lehet. 

Szeretnénk a városról és a bazilikáról egyszerre képet készíteni, így felbaktatunk a Cerrito Morola névre hallgató kálváriára. Nincs rajtunk kívül egy lélek se errefelé, csak néhány sövényleguán, amik elpilledve sütkéreznek a cédrusfák ágain.

Bírjuk ezeket a színes gyíkokat

A kálvária tetején áll egy parókia, aminek szomszédságában van egy házikó. Épp, mikor fotózunk, érkezik egy tuktukos fickó. Rodrigo egy 50 év körüli, pocakos ürge, aki amint meglát minket, azonnal felajánlja, hogy 20 quetzalért körbefurikáz minket a környéken. Belemegyünk, végülis nincs jobb dolgunk.

Esquipulas bazilikája a Cerro Moroláról

Többek között elvisz minket egy pár kilométerre fekvő apró kápolnához, ahová a maják áldozni járnak.

- Mi esquipulasiak ide járunk imádkozni. A bazilika nagyon fontos az életünkben, de a kisebb gondokkal ott nem zaklatjuk az Urat - meséli Rodrigo - Ti hisztek Istenben?

Ha az ember Guatemalában nem akar több órás hitvitába keveredni, jobb, ha bólint, de ezúttal van időnk, így mindketten vázoljuk Erivel, pontosan mit is gondolunk erről a dologról. Rodrigo meglepően jól veszi a félig evolucionista, félig buddhista, félig kreacionista szemléletünket, és nagyon kulturált módon nem próbálja bizonygatni a keresztény isten mindenhatóságát, mint úgy általában egy átlag chapín tenné. Olyan értelmes beszélgetésbe keveredünk Rodrigóval, amire nem gondoltam, hogy Guatemalában valaha sor kerül. 

    Eri és Rodrigo a kápolnánál

- Elviszlek titeket még valahová - ültet vissza minket a tuktukjába.

Húsz percen át csalinkázunk úttalan utakon a város északi végében fekvő kőrengeteghez. A legnagyobbat, amit szépen kiemeltek a többi közül, most is egy sámán ugrálja körbe egy fiatal maja pár társaságában. 

- Mi sem csak Istenben hiszünk - kezdi Rodrigo - Bizonyos feladatokat ősi isteneinkre és a természetre bízunk. Ha áldás kell egy új autóra vagy üzletre, a sámánjaink segítségét kérjük.
- Mennyibe kerül egy ilyen ceremónia? - érdeklődöm.
- Attól függ, mennyire komoly az áldás. Akár 2-3000 quetzált is elkérhet a sámán, de mi szívesen adjuk. Tudjuk, enélkül nem úgy mennének a dolgok, ahogyan.

Piedra de los compadres, vagyis a Keresztapák sziklája

Számtalanszor láttunk már ehhez hasonló ceremóniákat szerte a kontinensen, de az tény, a legnagyobb hívők a guatemalaiak. Bárhol, bármikor képesek összeugrani egy jó kis áldozásra, akár az erdőben, akár egy templomban. Ez is hozzátartozik ahhoz, miért is szeretem annyira ezt az országot. Most azonban sok időnk nem lesz rá, mert lassan meg kell érkezzünk Mexikóba.

Elbúcsúzunk Rodrigótól, majd veszünk két buszjegyet a holnap reggeli, Santa Elena-i buszra. Estefelé még sétálunk egyet a bazilika körül, majd korán eltesszük magunkat, mert holnap sokat fogunk utazni...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Hol jobb? sorozatunk következő fejezetében El Salvadort vetjük össze Magyarországgal. A két ország között nincs sok kapcsolat, leszámítva az 1982-es 10:1-re végződött világbajnoki meccset, egy valami miatt azonban nagyon is érdemes odafigyelnünk erre az apró országra. Ez pedig nem más, mint a fiatalok elvándorlása. Csak remélhetjük, hogy Magyarország nem jut El Salvador sorsára.

Ezúttal sem azt vizsgáljuk, hogy magyarként hol vár az emberre nagyobb jövő, hanem hogy El Salvadorban jobb-e lenni salvadorinak vagy Magyarországon magyarnak. Íme!

1) KERESETEK 

2014-ben El Salvador GDP/fő mutatója 3854 US$ volt, ami alig 27 %-a a magyar adatnak (14 023 US$).

Az országot előszeretettel állítják párhuzamba Ecuadorral, mivel mindkét ország ugyanakkor, 2001-ben vezette be a dollárt fizetőeszköznek az elszállt infláció miatt. Amíg azonban Ecuadorban az átállás jól sült el (a GDP azóta a négyszeresére nőtt), addig El Salvadorban tulajdonképpen bebetonozta a problémákat. A GDP az elmúlt 15 évben mindössze 80 %-kal nőtt, ami messze elmarad a térség fejlődő országaitól. Ennek oka az elvándorlás, ami El Salvadorban konglomerálta a gazdasági krízist.

A hivatalos statisztikák szerint 1,1 millió salvadori él az Egyesült Államokban, de ennél valószínűleg sokkal többen vannak, hiszen minden hónapban illegális bevándorlók ezrei lépik át az amerikai határt. Egyes kimutatások 2 millió salvadori bevándorlóról szólnak, ami az ország 6,5 milliós összlakosságának 30 %-a. Mivel az elvándorlók többnyire fiatalok, az ország több mint egy évtizede munkaerőhiánnyal küszködik. A tartós munkaerőhiánynak köszönhetőn az amerikai nagyvállalatok elvitték a termelést El Salvadorból és újabban inkább Guatemalában és Nicaraguában próbálnak szerencsét.

Valószínűleg ők minimálbért sem keresnek

El Salvadorban a megállapított minimálbér szektoronként más és más. 2016-ban az iparban dolgozók minimum 259 dollárt (kb. 72 500 Ft), a szolgáltatásban dolgozók minimum 263 dollárt (kb. 73 600 Ft), a mezőgazdaságban dolgozók pedig minimum 124 dollárt (kb. 34 700 Ft) vihetnek haza. Ezzel szemben Magyarországon a minimálbér egységesen nettó 73 815 Ft.

Ha mezőgazdaságot nem számítanánk, El Salvadorban hasonlóak lennének a keresetek, mint nálunk, de mivel a lakosság több mint 20 %-a mai napig az agrár szektorban dolgozik, az átlagkereset (350 dollár, kb. 98 000 Ft) messze elmarad a magyar mögött. Ennek fényében nem meglepő, ha a salvadori, főként tanulatlan fiatalok az Egyesült Államok felé veszik az irányt.

A problémákat jól szemlélteti, hogy bár a lakosság 30 %-a elhagyta az országot, még így is 7 %-os a munkanélküliség. Magyarországon az 5 %-ot súroljuk úgy, hogy messze nincs akkora elvándorlás, mint El Salvadorból.

2) ADÓZÁS ÉS VÁLLALKOZÁS

El Salvadorban az ÁFA 13 %-os, de hogy ezt ki fizeti be, nem tudom, mert blokkot szinte sehol nem kaptunk.

Mindenkinek, akinek bejelentett munkahelye van, kötelessége társadalombiztosítást (ISSS) fizetnie, ami a fizetés 3 %-a. Emellett van nyugdíjjárulék (AFP), ami 6,25 %-a a bérnek. 

Az országban létezik személyi jövedelemadó is, amit azonban havi 472 dolláros (kb. 132 000 Ft), már TB-vel és nyugdíjjárulékkal terhelt keresetig nem kell fizetni. Havi 895 dollárig 10, 2038 dollárig 20, afölött pedig 30 %-ot kell az államkasszába átutalni. 

A munkavállalót innentől kezdve nem terheli tovább az állam, tehát az összes adó mindössze 9,25 % plusz az SZJA.

Vegyünk két példát! Egy banki alkalmazott ma El Salvadorban 450 dolláros keresettel számolhat. Ez alapján befizet 13,5 dollár ISSS-t, valamint 28,13 dollár AFP-t. Mivel a nettója nem éri el az SZJA fizetés minimális szintjét, ezért 408,38 dollárt fog kézhez kapni. Egy állami kórházban dolgozó fogorvos, akinek az állam által meghatározott 1300 dolláros fizetése van, befizet ISSS-re és AFP-re 120,25 dollárt. Marad 1179,75 dollárja, ami az SZJA alapján második sávba kerül, így további 235,95 dollárt fog az államkasszába befizetni. Az orvos nettója tehát 943,8 dollár lesz, a fizetésének 27,4 %-át behúzta az állam.

Mivel El Salvadorba kevesen fektetnek be, szívesen veszik a cégalapítást. Ha az ember leküzdte a latin bürokrácia minden nyűgét, rengeteg támogatást kaphat. A probléma azonban az, hogy az utóbbi években inkább mindenki szépen visszaadta az engedélyét, semmint újabb és újabb vállalkozást nyitott volna. Ennek oka a bandák által szedett védelmi pénz, ami megkeseríti a kivállalkozók mindennapjait. Utazásunk során olyannal is találkoztunk, aki a szatócsboltja után havi 1000 dollárt volt kénytelen fizetni a bandáknak addig, amíg be nem zárt.

Bár adózás tekintetében El Salvador nem rossz, a kiszámíthatatlan védelmi pénzek miatt vállalkozni egyáltalán nem életbiztosítás.

3) ÁRAK

El Salvadorban alacsonyak a keresetek, de összehasonlítva a kontinens többi országával, az árak sem túl magasak. Costa Rica vagy Panama mellett egészen filléres országnak hat, nálunk azonban így is valamivel drágább El Salvador. 

1 l tej: 390 Ft
1 kg kenyér: 350 Ft
1 kg rizs: 320 Ft
1 kg csirkemell: 1300 Ft
1 kg hagyma: 310 Ft
1 kg krumpli: 280 Ft
1 kg narancs: 310 Ft
1,5 l víz: 280 Ft
1 kg paradicsom: 370 Ft
1 db tojás: 40 Ft
0,5 l sör: 320 Ft

Kifőzdében enni nem drága, de boltban vásárolni az

...és az éttermekben:

0,5 l sör: 400 Ft
menü egy kifőzdében: 770 Ft
közepes méretű pizza: 2000 Ft 

Ami nagyon olcsó, az a ruha. El Salvador vezető ágazata a textilipar, ami mai napig tartja a lépést a kínaiakkal. Az elektronikai cikkek hasonló árban vannak, mint nálunk.

4) LAKHATÁS, ÉPÍTKEZÉS

Az elmúlt pár évben Budapesten elszálltak a lakbérek, amit az Airbnb előretörésével magyaráznak. Nos, San Salvador nem a turisták álma, így errefelé az Airbnb sem érezteti úgy a hatását. Ennek köszönhetően a salvadori fővárosban az albérlet nem drága, 250-300 dollár körül már egészen normális lakásokra lelhet az ember aránylag biztonságos környéken is, mint a Colonia Miramonte vagy San Benito. Mivel San Salvador egyetemi központ is, ezért rengeteg kiadó szobát is találni a piacon, amiket akár már 80 dollárért is meg lehet szerezni egy hónapra.

Vidéken még ennél is olcsóbb minden. El Salvador második és harmadik legnagyobb városában, Santa Anában és San Miguelben már 150 dollárért lehet találni kétszobás lakást, szobát pedig akár 50 dollárért is.

Lakást vagy házat bérelni nem drága

A rezsi olcsó. Elektromos áramra 30-40 dollárt kell fizetni havonta, gázra 10-15 dollárt, vízre kevesebb mint 5 dollárt. Aminek horror ára van, az az internet. A legalapabb csomag ára 40 dollárnál kezdődik, ami közel négyszerese a magyarnak.

Mivel El Salvador teljes területén trópusi a klíma, a házépítés sokkal egyszerűbb. Nem kell szigetelni, bőven megteszik az egyrétegű nyílászárók, a tetővel sincs sok gond. Helyiek elmondása szerint egy házat a nulláról 20-30 000 dollárból lehet felhúzni, hála például annak, hogy az építési hatóságok szinte sehol nem szólnak bele, miből mit építesz.

5) KÖZLEKEDÉS

A tömegközlekedés El Salvadorban olcsó. A városi buszokon 25 centet, kb. 70 forintot kell fizetni, a járművek azonban szakadtak és tele vannak zsebtolvajokkal. A távolsági buszok sem sokkal jobbak, viszont azok is olcsók. Egy egy órás, kb. 50 kilométeres útért 1 dollárt, vagyis 280 forintot kérnek el, ami kevesebb mint harmada a magyar árnak.

Az úthálózat egészen jó. A Pánamerikai autóút, ami Guatemala és Honduras közt végigfut El Salvadoron, majdnem végig kétsávos, gyorsnak azonban nem mondható. Újabban a hegyi utak is egész jó állapotban vannak, a városi utcák azonban kritikán aluliak, mintha az önkormányzatoknak erre egyetlen fillérje sem lenne.

Ahogy minden városi busz, úgy a vízitaxi is 25 cent

A benzin olcsó, egy liter ára kb. 75 cent (210 forint). 

Bár a közlekedés ára töredéke az otthoninak, a minőség sajnos elég gyenge, ráadásul a biztonság sem az igazi. Vasút, metró vagy villamos nincs, mindent busszal próbálnak megoldani, ami meglehetősen környezetszennyező.

Mindent összevetve úgy gondolom, Magyarországon a közlekedés minősége ár-érték arányban nézve még így is jobb.  

6) KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS, SZABADIDŐ

Mivel El Salvadort tulajdonképpen elhagyta a középosztály, túl sok jóra az ember a kultúra terén nem számíthat. San Salvadorban, Santa Anában és San Miguelben van ugyan színház, csak minőségi darabokat nem játszanak bennük. Hiányoznak a zenei fesztiválok, viszont egyes régiókban minden hétvége falunap. A Ruta del Café és a La Libertad körüli strandok népszerű desztinációk, az El Salvador-i elit azonban inkább Floridát, Cancúnt és Panamavárost preferálja.

Tengerparton töltik a szabadságot a salvadoriak

Az országban hivatalosan 11 ünnepnap van, emellett 15 nap szabadsággal rendelkezik az, akinek bejelentett munkahelye van. Szabadságra 200 ledolgozott munkanap után lehet elmenni, bár ezt a munkaadó kezelheti rugalmasan. Az viszont mellbevágó, hogy a szabadság alatt csak a fizetés 65 %-át kapják kézhez.  

Magyarországon mind szabadság, mind pedig kulturális programok tekintetében jobb a helyzet.    

7) KÖZBIZTONSÁG

Ebben a kérdéskörben nincs vita, mivel El Salvador a Föld legveszélyesebb országa. 2015-ben 6650 gyilkosságot jegyeztek fel, ami Közép-Amerika összes halálos kimenetelű bűncselekményének a 35 %-a. Ezzel szemben Magyarországon évente csak kb. 100 ember hal erőszakos halált, ráadásul mi másfélszer annyian vagyunk. Hogy minek köszönhető ez a horrorisztikus adat? Annak, hogy 2014-ben az állam a börtönök telítettsége miatt amnesztiát hirdetett több ezer fogva tartott bandatagnak, akik visszatérve az utcára felszították az erőszakot. Egyetlen év alatt 70 %-kal nőtt az országban a gyilkosságok száma.

 Ahol egy falusi gyerekszépségversenyt katonák őriznek, ott van baj

Turistaként persze más a helyzet. El Salvadorban találkoztunk a legkedvesebb emberekkel, mindenkinek volt hozzánk pár jó szava. A gyilkosságok általában a drog- és fegyverkereskedelem sajátosságai, így az átlag embernek nincs mitől tartania, egy dolgot leszámítva, a védelmi pénzt. Bár bő egy évtizede sikerült a vállalkozásokat sanyargató bandákat leállítani a védelmi pénz szedéséről, 2015 óta sajnos ez a "szektor" ismét aranykorát éli. El Salvadorban nincsen rend, s mivel az országnak nincs pénze, hogy szembemenjen a bandákkal, még egy jó ideig nem is lesz.

8) EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS

El Salvadorban, aki fizeti az ISSS-t, ingyenes ellátásban részesül az ország 30 állami kórházában. Elmondások alapján ezek a kórházak egészen szörnyűek, nem elsősorban a kezelések minősége, sokkal inkább az infrastruktúra hiánya miatt. Az épületek lerobbantak, a kórtermek zsúfoltak, a higiénia gyenge lábakon áll. Ennek köszönhetően a magánklinikák fénykorukat élik, az elmúlt öt évben duplájára nőtt az ügyfélkörük. Amíg 2010-ben csak az összes regisztrált beteg 11 %-a fordult magánklinikákhoz, addig ez az arány 2015-re 22 %-ra hízott. A magánkilikák jók és nem vészesen drágák, sok Egyesült Államokban született, második generációs salvadori tér haza ebbe az ágazatba befektetni.

A salvadori oktatás a térségben nem rossz, világszinten azonban gyenge. 2015-ben a Föld legjobb 500 egyeteme közé egyetlen salvadorinak sem sikerült beverekednie magát, bár ez elmondható a magyar felsőoktatási intézményekről is.

Iskola helyett sok gyerek dolgozik

2015-ben mintegy 22 000-en nyertek felvételt az ország 40 intézményének egyikébe, melyek közül azonban csak hét állami, a többi privát. Ennek megfelelően a tanulók 70 %-a fizet azért, hogy tanulhasson, és csak 30 százalékuk járhat ingyenes, állami képzésre.

Az ország nem vesz részt a PISA-felmérésben, így az alsó- és középiskolák színvonaláról nehéz lenne értekezni. Személyes tapasztalatunk az, hogy a világról az itt élő fiataloknak nincs sok fogalma, El Salvadoron túl csak az Egyesült Államok létezik.

Egyértelműen jobb a helyzet e téren Magyarországon.

9) NYUGDÍJ ÉS SZOCIÁLIS HÁLÓ

El Salvadorban a nyugdíjkorhatár férfiaknál 60, nőknél 55 év, vagy pedig 25 éven keresztül fizetett AFP. Ha tehát valaki 18 évesen munkába áll, 43 évesen már nyugdíjaztathatja is magát. Mondjuk nem fog sokat kapni, bár többet, mint egy magyar. Amíg nálunk a minimálnyugdíj 28 500 forint, addig El Salvadorban 207 dollár, kb. 58 000 forint, bár ebből még vonnak a nyugdíjbiztosítók. Ez alapján a nettó nyugdíj csak 167,68 dollár, ami 47 000 forintnak felel meg. Amúgy ugyanennyit kap az is, aki nem fizet SZJA-t, tehát a fizetése nem érte el soha a havi 472 dollárt. 28 500 vagy 47 000, édes mindegy, megélni egyikből sem lehet egyik országban sem.

Annak ellenére, hogy csak 25 éven keresztül kell fizetni a nyugdíjjárulékot, a munkavállalók 60 %-a nem teszi. A fiatalok körében ez a szám még magasabb, mivel a többség azzal számol, hogy néhány éven belül elhagyja az országot.

Sokan semmilyen nyugdíjra nem számíthatnak

Létezik rokkantnyugdíj, amit azonban csak háborús sebesülés után fizet az állam. 14 000 ilyen állampolgár él El Salvadorban, az ő nyugdíjuk 105 és 262 dollár (29 400 és 73 000 forint) között mozog. Aki autóbalesetben veszti a lábát vagy szimplán agyvérzést kap, ne számítson túl sok megbecsülésre.

Létezik munkanélküli segély, de azt csak hat év, járulékok terén tiszta munkaviszony után fizetik. Ha megvan a hat év munkaviszonyod, és egy cégnél egy év ott töltött idő után felmondasz, négy hónapig részesülsz segélyben. Hat ott töltött év után pedig két éven át lehetsz munkanélküli, ami nem rossz, tudván, mennyit is fizetnek. A munkanélküli segély El Salvadorban ugyanis magas. 

A maximum összeg a minimálbér 170 %-a is lehet, aminek okán az ember nem jár rosszul, ha kirugatja magát. No, persze ezt csak a nagyvállalatok esetén fizetik meg az embernek, a legtöbb cég ugyanis megbízási szerződéssel veszi fel az alkalmazottait, így bármikor elbocsáthatja őket anélkül, hogy egy fillérjébe is kerülne.

Családi pótlék nincs, mivel a gyermekvállalási kedvet nem kell feldobni. Így is rengetegen élnek ebben a csöppnyi országban. 

10) PÉLDA

Ahogy eddig, most is két fő minimálbérével fogunk számolni (El Salvador esetén a szolgáltató szektorban elhelyezkedve). Lássuk, hol jön ki jobban egy pár a pénzéből, San Salvadorban vagy Budapesten?

El Salvador-i minimálbér (2 fő): 147 280 Ft

- átlagos San Salvador-i lakás bérleti díja biztonságos környéken: 70 000 Ft
- rezsi+internet: 25 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 60 000 Ft
- napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 12 300 Ft
MARAD: -20 020 Ft

Magyar minimálbér (2 fő): 147 630 Ft

- átlagos budapesti lakás bérleti díja külvárosi lakótelepen: 100 000 Ft
- rezsi+internet: 35 000 Ft
- kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft
- havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)
MARAD: -51 370 Ft

Minimálbérből jobb, ha nem próbálkozol megélni sem San Salvadorban, sem Budapesten. Bár az albérlet és a rezsi San Salvadorban olcsóbb, mint Magyarországon, a kajára több megy el, így a hónap végén egy salvadori is max. vajas kenyeret, bocs, sós rizst eszik.

Azonban El Salvadorban így sem a városinak nehéz. Mivel a mezőgazdaságban dolgozók 40 000 forintot sem visznek haza havonta, ezért arrafelé a többség önfenntartásra rendezkedett be, és ők így sajnos kiesnek a gazdaság vérkeringéséből. 

11) ÖSSZEGZÉS

Lássuk, miben győzött El Salvador és miben Magyarország.

- Amiben El Salvador nyert: adózás, lakhatás és építkezés
- Amiben Magyarország nyert: keresetek, vállalkozás, árak, közlekedés, kultúra, szórakozás, szabadidő, közbiztonság, egészségügy, oktatás, szociális háló. 
- Amiben döntetlen: nyugdíj.

Mivel nincs mit csinálni, marad a dámajáték

El Salvador ezer sebből vérzik. A fiatal, munkaképes korúak elvándorlása következtében gyenge a termelés, a gazdaság lejtőn van. A vállakozókedvet nem növeli, hogy szabadon bocsátottak több ezer bandatagot, akik védelmi pénzekből tartják fenn magukat.

Az egyetlen pozitívum az országban, hogy olcsón lehet építkezni és a lakhatás nem vészes, minden másban azonban kiábrándítóak az adatok. A közbiztonság romokban, s bár az egészségügy és az oktatás fejlődik, messze még az út vége.

Ki merem jelenteni, hogy ma átlag salvadorinak nem jó lenni. Ilyen helyzetben lehet, én is az Egyesült Államok vagy Panama felé venném az irányt.   

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

El Salvador és Nicaragua nagyszerű úti célok, ha az ember vadregényes trópusi tájra vágyik, de ha jót akar enni, esze ágába ne jusson errefelé venni az irányt. Sokat sopánkodtunk már a többi latin-amerikai ország konyhaművészeténe miatt, de mire elhagytuk e két országot, már a kolumbiai bandeja paisának nevezett sült húst is visszasírtuk, pedig azt mindig fehér rizzsel és avokádóval tálalják, amit pedig mindketten roppant mód utálunk. El Salvador és Nicaragua gasztronómiája rémesen amatőr és szegényes, így a most következő bekezdésben együtt tárgyaljuk őket, beleértve olyan ételeket is, amiket mindketten sajátjukként tartanak számon annak ellenére, hogy az egész közép-amerikai térségben előfordulnak.

Pontozásunk a megszokott módon:
1: bűnrossz, ehetetlen 
2: ötlettelen, túlélni jó 
3: meg tudom enni minden nap, ha kell 
4: szívesen választanám étlapról 
5: ízorgia

REGGELI

1) Pupusa

Nicaragua kukoricalisztből készült nemzeti eledele, de lelkesen készítik a salvadoriak is. A lisztet annyi vízzel keverik össze, hogy az massza állagú legyen, majd félgömb alakúra gyúrják. Miután reszelt sajttal, disznópörccel, babbal vagy más zöldséggel megtöltötték, labdát formálnak belőle és laposra gyúrva korong formában kisütik egy pupusasütőnek nevezett forró vaslapon. Mindig frissen sütve tálalják (hidegen ehetetlen) és salátával kísérik, amit reszelt káposztából, hagymából és répából készítenek, fokhagymával, ecettel és csípős paprikával ízesítenek. A városok főterein és az utcákon mindenütt árulják, miközben olyan nagy hagyománya van, hogy a pupusa sütögető szakma szinte már kötelező jelleggel száll anyáról leányra. Nem rossz étel, kezdetben a sok rizses csirke után örültünk neki, de rá kellett jönnünk, hogy Nicaraguában és El Salvadorban egész nap ezt eszik, így a második hét után már felettébb unalmassá vált. Endre számára az igazi traumát az okozta, amikor Aguilares falujában rizst tettek bele töltelékként. Majdnem felgyújtotta dühében a kócerájt.

Pontszám: 3/5

Endre bírja a pupusát, de nem minden nap

LEVESEK

1) Sopa

A levesekkel szoktuk folytatni a sort, de miután leírtam, rögtön zavarba jöttem, mert ezekben az országokban egyetlen tipikus leves sincs. Illetve egy van, a mindenféle mócsingot, zöldséghájakat, tegnapról megmaradt rizsmaradékot tartalmazó, általuk csak tartalmasnak nevezett sopa, vagyis leves. Elkészítése egyszerű. Forralj fel vizet, rakj bele sót és olajat, majd dobálj bele mindent, amit a pulton vagy a földön találsz. Egy remekmű!

Pontszám: 1/5

Ebben a levesben minden olyan benne van, aminek nagyon nem kéne

FŐÉTELEK

1) Salpicon de res

Na jó, ez se nem salvadori, se nem nicaraguai, de Közép-Amerikában majdnem mindenütt fellelhető. Nem egy komplikált étel, fokhagymás vízben főtt, felszecskázott marhahúst jelent, amit vegyes, apróra vágott zöldségekből készült, ecetes és olívaolajos lével kevernek össze. Rendszerint sok vörös és lilahagymát, valamint salátalevelet vágnak bele, citrommal és borssal, oregánóval, korianderrel ízesítik esetleg csípős paprikával, retekkel és egy kis sajttal bolondítják meg. Nem mondom, hogy rossz, de valljuk be, túl nagy főzőtudományt nem igényel.

Pontszám: 3/5

2) Gallo pinto

Igen, tényleg írtunk már róla, mégpedig Costa Ricánál. Ez ugyanis az a rendkívül nagy szaktudást és tapasztalatot igénylő egytálétel, ami mind Costa Rica, mind pedig Nicaragua büszkesége. Élénk vitát folytatnak arról, hogy melyikük agyszüleménye volt, én inkább letagadnám. Fehér rizst kevernek össze babbal. A rafináltabb szakácsnők mindezt még meg is sózzák. A maximalisták pedig hagymát, piros paprikát és borzalmas ízű és szagú koriandert is kevernek hozzá, amitől az egész egyenesen ehetetlenné válik.  

Pontszám: 1/5

Követeljük, hogy ezt tiltsák be

3) Carne Guisada

Olyan, akár egy jó krumplis, répás, paradicsomos pörkölt piros paprika nélkül. Elég munka- és időigényes étel, és ha már annyit vesződnek vele, nagy kár, hogy nincsen hozzá piros paprikájuk. A felaprított vöröshagymát üvegesre pirítják, majd korianderes szósszal és paradicsomszósszal keverik össze. Ezután beleszórják az előzőleg besózott, fokhagymázott marhahúskockákat, és az egészet felöntik vízzel, majd jó sok répával és burgonyával vegyítik. Jó esetben addig hagyják a tűzön, amíg a hús meg nem puhul, bár az esetek többségében rágós marad. Az elkészült húsos szószt fehér rizzsel és sült banánnal tálalják, hogy törne le miatta a kezük. 

Pontszám: 2/5

4) Baho

Így hívják a grillen sült kecskehúst, amit Nicaraguában sok helyen az utcán sütnek és gyors ételként, falatkákra darabolva árulnak. Általában hiányoznak róla a fűszerek, de a nagyobb bajom vele az, hogy irgalmatlanul büdös szagát a sütés után is megőrzi, így bár nem vagyok finnyás, mégis elfog a hányinger, amikor a számhoz emelem. Ha csak baho lenne, én képes volnék éhen halni a sütöde mellett állva.

Pontszám: 1/5

Pedig a baho jó is lehetne, de sajnos büdös

5) Vigorón

A nicaraguai ünnepi asztal elmaradhatatlan büszkesége. A nicaraguaiak meg vannak győződve arról, hogy ez a gasztronómia non-plus-ultrája, pedig elkészítése nem nagy kunszt, mivel három összetevőt kell benne egymásra rakni: a főtt yukkát, a disznópörcöt és a citrommal nyakon öntött, apróra vágott salátalevélből, paradicsomból, és hagymából álló salátát. Elég fantáziátlan, de legalább nem csak egy paradicsomkarika figyel a tányér szélén saláta gyanánt, mint mondjuk Kolumbiában. 

Pontszám: 2/5

DESSZERT

1) Sós-chilis dinnye

Igazi salvadori vagy nicaraguai desszert hiányában hadd mutassuk be nektek Közép-Amerika legaljasabb találmányát, a sós-chilis dinnyét. Az éretlen mangót sok helyen árustíják ilyen módon (ráadásul nem is rossz), de ez valami penetráns. Aki ezt kitalálta, azt bezavarnám az Iszlám Állam főhadiszállására egy lángoló Koránnal a kezében, meleg aktivistának öltöztetve, Nagy Izraelt éltetve.

Pontszám: -1000000000/5

2) Rigas

Ez sem igazi desszert, csak ilyen útszéli falatka, de mivel inkább édes, mint sós, itt tárgyalnám. Ugyanaz a kukoricalepény, mint a pupusánál, de ezt töltelék nélkül szolgálják fel egy adag, túróhoz hasonlító sajttal, amit tejkrémmel turbóznak fel. Jól hangzik, de nem az. Én inkább túrós palacsintát eszem a babgulyás után, mint rigast a sopa után.

Pontszám: 3/5

Rigas ananászlével - ettünk nála rosszabbat is El Salvadorban

ITALOK

1) Horchata

Lefőtt rizs leve tejjel, cukorral és fahéjjal, alaposan lehűtve. Mintha a tejberizst leöntenéd vízzel, majd leszűrnéd. Van, aki imádja, van, aki utálja. Mi ez utóbbiak közé tartozunk. 

Pontszám: 1/5

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Az utolsó pár nap is tartogat csodákat El Salvadorban. Feljutunk az ország legmagasabb pontjára, megtudjuk, hogy miért nem őrzik a katonák a határokat, és ráeszmélünk, hogy néhány jól sikerült festménnyel véget lehet vetni a háborúnak. El Salvador a legkellemesebb meglepetés Latin-Amerikában.

Hétfőn már megpróbáltuk felkeresni Cihuatán romjait, de persze zárva tartott. Kedd lévén ismét útrakelünk, ezúttal azonban mar nagy zsákokkal a hátunkon. Ugyanazon a keskeny hegyi úton buszozunk végig, amin tegnap, de most beevickélünk Aguilares központjába, hogy dobjunk egy reggelit.

Aguilares könnyedén pályázhatna El Salvador legérdektelenebb városa címére, ugyanis néhány szakadt kocsmán és autószerelő-üzemen kívül nincs itt semmi. Az evő, amit gondosan kiválasztunk, egy igazi vérhas büfé, ahová jó érzésű ember be nem teszi a lábát. Fenébe az érzésekkel! A pupusát nem lehet elrontani - gondoljuk. Pedig el lehet. A szakácsnő nehezen gyanúsítható kimagasló gasztronómiai érzékkel, mivel az egyhangú lepényt azzal próbálja meg feldobni, hogy a kukoricamasszához rizst ad. Kevesebbért is robbant már ki háború.

Két falat után fizetünk, majd felpattanunk az első északnak tartó buszra. Pár kilométerrel odébb leszállunk, és nekiindulunk Cihuatán romjainak, amik jó húsz perc sétára vannak a főúttól. Bár még csak reggel 9-et mutat az óra, legalább 32 fok meleg van, ráadásul az út lassan emelkedik, így nem könnyű a kutyagolás a zsákokkal.

A romváros már nyitva tart. A belépő 3 dollár, de nincs senki a jegyszedő pultnál, úgyhogy szépen besétálunk fizetés nélkül. Egy halomba hordott kő mellett sétálunk el, majd felérünk a központi térre, ahol a zöld dombok között szép, ligetes park fogad minket. 

Cihuatán romjaihoz ezen a parkon át vezet az út

Egyes fákon hatalmas, zöld gömbök lógnak. A tökfa termése ehetetlen, az őslakosok azonban mai napig felhasználják őket edények készítésére. Többször próbáltam már ilyet hazavinni, de az eredmény mindig ugyanaz lett: összetört a zsákomban. 

Edény készül a tökfa terméséből

Ezúttal nem szedünk le egyetlen gyümölcsöt se, inkább a tér túloldalán álló templomhoz kocogunk, ami Tazumal után El Salvador második legnagyobb piramisa. 

Cihuatán legnagyobb piramisa

Mellette látható egy labdajátéktér, amit a maják szakrális játékokhoz használtak. Állítólag csatákat, háborúkat helyettesítettek vele, de hogy Cihuatánban is volt-e ilyesmi funkciója, nem tudjuk. A várost ugyanis a 8. században alapították, majd 100-150 évre rá az egész leégett, megsemmisítve az épületek falát díszítő faragványokat, amik általában jelezték, hogy egy-egy objektum mennyire fontos szerepet töltött be a város életében.

Labdajátéktér Cihuatánban

Mivel Cihuatán az egyik legdélebbi maja település volt, ezért feltételezhetően kereskedelmi kapcsolatban állt más, délebbre élő békés indiánokkal, illetve erre engednek következtetni azok a leletek, amik állítólag a múzeumban láthatók. Csakhogy a múzeum ezúttal zárva tart (valószínűleg ezért sem kellett belépőt fizetnünk), így azokról a tárgyakról is lemaradunk, amik azt bizonyítják, hogy Cihuatán a déli törzseken túl a Mexikói-öböl városaival is kapcsolatban állt. Ebben mondjuk semmi meglepő nincs Chalchuapa után.

A parkot fél óra alatt körbejárjuk, majd búcsút intünk a két unatkozó őrnek, akik egy tökfa árnyékában próbálják átvészelni a kánikulát. Visszasétálunk a főúthoz, ahol aszalódunk vagy fél órát a tűző napon, mire érkezik egy La Palmába közlekedő busz.

Másfél órás utazás után érjük el az apró hegyvidéki falut, ami egy hihetetlenül zöld völgyben fekszik. Magasan lehetünk, mert nincs meleg, kellemes, tavaszias az idő. A buszról közvetlenül a falu bejáratánál szállunk le, mivel itt áll La Palma egyetlen értékelhető hotele. A hely zseniális. Régi, koloniális épület, ami körülölel egy hangulatos, parkosított kertet. A ház falait képek borítják, amik naiv salvadori festészetet ötvöznek maja hiedelemvilággal. 

Ilyen hotelben szívesen időzik az ember

A hotel teljesen üres, nagy a meglepetés, mikor betoppanunk. Húsz dollárért sikerül kivennünk egy olyan szobát, amihez még csak hasonlót sem láttunk Közép-Amerikában. 

Meseszép szobát kaptunk

A falu sem különb. La Palma egyike volt azoknak a településeknek, amik megsínylették mind a foci-, mind pedig a polgárháborút, így mikor beköszöntött a békeidő, az itt élők eldöntötték, hogy egy életre leszámolnak az agresszióval. A hotelhez hasonlóan minden házfalra maja motívumokat és a vidéki élet képeit festették, remélvén, hogy a jövőben szépsége miatt senkinek nem akaródzik majd újra lebombázni La Palmát.

A falu akár turistaközpont is lehetne, mégsem az, aminek hála épkézláb éttermek sem nyíltak errefelé. Van ugyan egy csirkéző és egy pupusázó, de az aguilaresi gasztronómiai kaland után inkább gyümölcsöt vacsorázunk.

   La Palmában a lépcsőket is színesre festették

Másnap korán kelünk, mert szeretnénk magunkat felküzdeni El Salvador legmagasabb csúcsára, a 2730 méter magas Cerro El Pitalra. A hotelben nem tudják megmondani, mikor indul fel a hegyre busz, csak azt, hogy a szomszédos San Ignacióból teszi azt, így először oda buszozunk át. 

San Ignacio La Palmánál valamivel kisebb falu, s annyival nyugodtabb is. Alig találunk egy embert, aki útba tud minket igazítani. Megtudjuk, hogy a reggeli busz tíz perce elment, a következő pedig csak délután négykor indul. Remek! Végülis a csúcs csak 13 kilométer, így nekiidulunk gyalog.

Csak 13 kilométer El Salvador legmagasabb pontja

Szerencsére nem kell sokat sétáljunk, mert pár perc elteltével egy szürke furgon lelassít mellettünk. Rio Chiquitóba tart, ahová a buszok is mennek, így megspórol nekünk vagy tíz kilométer hegymenetet.

Ahová vágyunk: Cerro El Pital

Rio Chiquito egy apró tanyabokor végeláthatatlan káposztaföldek között. Aki nem növénytermesztésből, az turizmusból próbál boldogulni; látunk vagy fél tucat panziót és vendégházat, amik az örök tavasz ígéretével próbálják magukat eladni a hétvégi kirándulóknak.

Káposztaföld Rio Chiquitónál

Rio Chiquitótól már csak három kilométer a Cerro El Pital, ez az út azonban iszonyú állapotban van. Fenyő- majd köderdőn át vezet a földút, amin szerencsére ismét nem kell végigbaktatnunk, mert tíz perc kaptató után megáll mellettünk egy piros furgon, benne egy salvadori párossal és egy kubai munkatársukkal. Állítólag valamilyen vízügyi projekten dolgoznak, de mivel lett egy szabadnapjuk, hát feljöttek a hegyre kirándulni egyet.

A Cerro El Pital a hondurasi-salvadori határon fekszik, ami előtt a határ ezen oldalán egy apró katonai támaszpontot és egy hétköznap lévén zárva tartó vendéglátóhelyet hoztak létre. Ha Costa Ricában lennénk, biztosan állna itt vagy két nagy turistabusz tele gringókkal, de mivel ez El Salvador, rajtunk és fuvarozóinkon túl nincs itt más, csak két katona és néhány legelésző birka.

Cerro El Pital

Az étterem mögött felsétálunk az erdő mélyén felállított határkőhöz, ami mögött fut egy drótkerítés. Honduras és El Salvador több okból kifolyólag utálja egymást, így igen meglepő, hogy a drótkerítésen csináltak egy kaput, ami nyitva áll. A túloldalon egy másik, sokkal keskenyebb ösvény tekereg le a mélybe az erdőn keresztül El Ocotillo faluba.

- Anno itt keltek át a polgárháború elől menekülők Hondurasba, majd vissza - meséli a salvadori fickó - Akkor katonák állomásoztak errefelé, ma már azonban béke van.
- Most a kubaiak lógnak itt át - röhög a kubai utalva arra, hogy Közép-Amerikában a legtöbb illegális bevándorló a Venezuelából induló és USA felé tartó kubai.
- És az a két katona lent a táborban fel tudja őket tartóztatni? - érdeklődöm.
- Nem is akarja. Fizetnek nekik tíz dollárt és már mehetnek is. Errefelé így megy ez - magyarázzák a salvadoriak.

Emlékszem, anno Dariénben láttunk illegális bevándorlókat, de ők többségében arabok és afrikaiak voltak, akik csak Panamavárosig utaztak. A kubaiak azonban folytatják útjukat az Egyesült Államok felé több ezer kilométert gyalogolva keresztül Közép-Amerika legvadabb vidékein. 

   Eri a kubai-salvadori kis csapattal

- Mi salvadoriak már nem megyünk illegálisan az USA-ba. Aki el akart menni, az már úgyis elment. Minden családban vannak olyanok, akik ott dolgoznak, nekik pedig nem esik nehezükre meghívót küldeni a családtagjaiknak. Amúgy, ha valaki menni akar, azt nem tartóztatja az állam. Minden kint élő próbálja segíteni a családját, rengeteg pénzt utalnak haza, ami csak jó az államnak.

Hát emiatt nincs itt normális határőrség. A kubaiaktól pénzt kérnek, mindenki más pedig szabadon távozhat. Unalmukban a katonák kertészkednek, egyikük például egy csokor kálával fogadja Erit.

Csak egy csokor virág kell és Eri máris boldog

Nem ülünk vissza a furgonra, mert szeretnénk lesétálni Rio Chiquitóig, fotózni egy keveset. Ismét mellénk szegődik egy kutya, ami egész a faluig kísér minket. Ott aztán felszállunk a délutáni buszra, ami visszavisz minket San Ignacióba. Kereken három hetet töltöttünk el El Salvadorban, és minden percét élveztük. Eddig itt találkoztunk a legkevesebb turistával és a legkedvesebb emberekkel egész utazásunk során. Fájó lesz holnap átlépni a hondurasi határt, de sajnos két héten belül meg kell érkezzünk Cancúnba...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

Suchitoto El Salvador legszebb városa, azonban itt sem járnak turisták. Az okokat a bandaháborúkban kell keresni, amik megmérgezik az országot. Hogy miért nem tesz ellene semmit az állam? Hát azért, mert ők is benne vannak nyakig. 

Az északnak és keletnek tartó buszok San Salvador egyik meglehetősen gázos szegletéből, az El Calvario negyedből indulnak. Taxival megyünk a zűrös környékre, aminek határához érve a sofőr szól, hogy húzzuk fel az ablakokat, az ajtókat pedig zárjuk be. Ez a barrio még a belvárosnál is kupisabb, úgyhogy éppen csak kipattanunk a kocsiból és már szállunk is fel egy Suchitotóba tartó csirkebuszra. Az persze nem indul azonnal, így jó húsz percen át aszalódunk a levegőtlen csotrogányon. Leszállni nincs kedvünk róla, mert az utca nem túl barátságos. Épp mielőtt hőgutát kapnánk, elindul a busz, annak ellenére, hogy rajtunk kívül csak két ember ücsörög rajta.

     A San Salvador-i terminál nem egy Népliget

A Pánamerikai autóútról San Salvador határában térünk le, de itt aztán rendesen telepakolják a járgányt emberekkel és áruval. Az út Suchitotóig felejthető, trópusi szárazerdőkön, elhanyagolt rancheken és szegény falvakon át vezet. 2006-ban jártam itt egyszer, de csak egy röpke látogatás erejéig, most viszont szeretnénk alaposan bejárni a környéket.

   Eri aszalódik a suchitotói buszon

Suchitotót egy időben alapították San Salvadorral, azonban a fővárossal szemben megúszta az 1917-es földrengést. Ennek köszönhetően egyedüliként az országban megmaradt a koloniális bája, ami Suchitotót a salvadori turizmus fellegvárává tette. Hétvégente az utcákat ellepik az ország minden pontjáról érkező belföldi turisták, karácsonykor és húsvétkor pedig a külföldiekből sincs hiány. Június azonban minden szempontból off season, így elég magányosan bóklászunk az utcákon szállót keresve.

Utca Suchitotóban

A Hostal Vista Lagóban kötünk ki, aminek teraszáról - hűen nevéhez - zseniális panoráma tárul a szemünk elé. Suchitoto alatt a Rio Lempát 1976-ban felduzzasztották, létrehozva ezzel El Salvador legnagyobb mesterséges tavát, a Cerrón Grandét. Mivel sehol egy vendég, a legszebb szobájukat adják nekünk, bár az igazat megvallva, El Salvadoron kívül a szálló valószínűleg sehol nem kapna működési engedélyt. A tető lyukas, az ágy szakadt, a WC-kagylót pedig beépítették a zuhanytálcába. Igazából teljesen mindegy, a kilátás mindenért kárpótol.

Szobánk ablakából ez a látvány fogad minket

Tíz éve, mikor itt jártam, egy ausztrál sráccal jártuk körbe a vidéket. Tisztán emlékszem, hogy egy vízesést kerestünk, de nem találtuk, most viszont a házninéni eligazít minket:

- A Los Tercios veszélyes környéken van, ráadásul nincs benne víz, mert már hetek óta nem esett. Ha mégis mennétek, menjetek el a rendőrségre, ők segítenek odajutni.

Suchitoto temploma

Így kötünk hát ki a suchitotói szerveknél, akik azonnal pattannak, és mellénk állítanak két fiatal rendőrt. De nem ám gyalogosan megyünk az alig három kilométerre álló vízeséshez, hanem kocsival. A srácok az út alatt elmesélik, hogy El Salvadorban képtelenség felszámolni a bandákat, mert olyanok, mint a rák; amint felszámolsz egyet, azonnal lesz belőle kettő.

Rendőrök cipelnek minket Suchitoto körül

A vízesés magánterületen található, így ki kell fizessünk egy 25 centes belépőt, majd egy gondozott ösvényen megkezdjük az ereszkedést a ranch mögötti patakmederbe. El Salvador jó része vulkanikus eredetű, ez alól a Los Tercios völgye sem kivétel. Hatalmas, kibillent bazaltorgonák szegélyezik az ösvényt, a zuhatag is ilyenek mentén szakad a mélybe. Illetve csak szakadna. A házinéninek sajnos igaza volt, a vízesés ki van száradva. Ettől függetlenül egy pillanatig nem bántuk meg, hogy ellátogattunk ide, főként a rendőrök miatt. Visszafelé is mesélnek, elsősorban arról, hogy mióta a rendőrség területet hagy a bandáknak, könnyebb a kommunikáció, megszüntek Suchitotóban a bandaharcok, és kvázi béke van.

     A Los Tercios-vízesés bazaltorgonái

Suchitoto határában szállunk ki a rendőrautóból. Próbálunk borravalót adni a srácoknak, de még egy kólát sem hajlandóak elfogadni tőlünk. Hihetetlen ez az ország. Mindenki segít, ahol tud, és soha senki nem engedi, hogy megháláljuk. Olyan is történt már itt velünk, hogy egy boltban a hátunk mögött álló ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse az üdítőnket és kekszünket, csak azért, mert ritkán lát külföldit a városában.

Ajándékbolt Suchitotóban

Végigsétálunk Suchitoto utcáin. Színes, több száz éves épületek szegélyezik az utcákat, kicsit ismét Granadában érezzük magunkat. Némelyik ház falán feltűnik egy madaras kép, ami alá valami olyasmit írtak, hogy az adott házban szabad, nők ellen elkövetett erőszak nélküli életet szeretnének. Erre, mint sok minden másra Suchitotóval kapcsolatban, a házinéni férjétől kapunk választ, aki éppen meccset néz, mikor visszaérünk a szállóra.

Minden második ház falán ez az embléma látható

- Ez az ország egy vicc - kezdi José - Tíz éve nyugdíjaztak, és azóta egy fillért nem emeltek. Tanár voltam, és most van pofájuk 344 dollár nyugdíjjal kiszúrni a szememet. Ennyiből képtelenség megélni - panaszkodik.
- Ezért van a hostel?
- Ezért. De ez sem pörög úgy, mint régen. Túl sokba kerül a fenntartása.
- Sok az adó? 
- Az nem. Az állam felé csak havi 4 dollárt kell befizessünk. A védelmi pénz a sok.
- Azt ki szedi?
- A bandák. Tíz éve volt egy boltunk. A végén már havi 1000 dollár védelmi pénzt szedtek tőlünk. Bezártuk, mert nem tudtuk kitermelni. Szerencsére kifüstölték őket innen, így megnyithattuk a hostelünket. Erre most tessék, ez a tetű kormány fogja, és amnesztiát hirdet a raboknak. Az elmúlt években megúsztuk 200 dollárból a védelmi pénzt, majd most megint lesz 1000, és zárhatunk be.
- A rendőrök a vízesésnél azt mondták, hogy béke van.
- Van egy fenét. A bandák tejelnek a rendőröknek, hogy hagyják őket békén, így megszűntek az utcai harcok. De most, hogy kiengedték a rabokat, megint minden a régi lesz. 
- Mik ezek a madaras képek a falakon? - terelem más mederbe a beszélgetést.
- Az is csak propaganda. Ezzel akarja az állam elhitetni a lakókkal, hogy felszámolta a bandaháborúkat. Lehet, hogy a nők ellen nem követtek el annyi szörnyűséget, mint korábban, de majd most újra kezdődik minden. Ha a politika nem lenne benne nyakig a drogkereskedelemben, akkor talán a bandákkal is könnyebb lenne leszámolni. Ehelyett szabadon engedik őket. Röhej.

Suchitotónak koloniális hangulata van

Mielőtt barátom agyvérzést kap, átterelem a szót a focira. A 10:1-re mindenki nosztalgiával tekint, és nem a hatalmas verést látják benne, hanem azt, hogy El Salvador eljutott a világbajnokságra. Jó hozzáállás.

Suchitoto főtere késő délután

Estefelé a főtéren pupusázunk, majd kiülünk a teraszra és bámuljuk a naplementét. Suchitotót nagyon jó helyre rakták.

Cerrón Grande naplementekor

Másnap irány El Salvador legnagyobb maja romvárosa, Cihuatán. Egy Aguilaresbe tartó csirkebuszt sikerül fognunk, ahová fél óra után meg is érkezünk. Egy másik, északnak tartó busz visz minket a romok bejáratához, ahol azonban egy őr megálljt parancsol. Hétfő van, így a romok zárva tartanak. Ezt jól benéztük, de hogy a nap ne menjen kárba, hát felpattanunk egy másik, északra tartó buszra, amivel megkerüljük a Cerrón Grande-víztározót. Egy Aguaje Escondida nevű helyen szállunk le róla, ahol fogunk egy Chalatenangóba tartó járatot. Még Sensuntepequéből próbáltunk anno erre kanyarodni, de nem jött össze, most viszont igen.

Nem tudom, miért vágytunk annyira Chalatenangóba, mert az igazat megvallva nincs itt a világon semmi. A főtéren egy teljesen jellegtelen templom áll, a környező utcák pedig ugyanolyan zsúfoltak, mint bármelyik salvadori településen. 

Chalatenango főtere

Mindenki el akar adni valami teljesen haszontalan dolgot olyan népeknek, akiknek erre nincsen pénze. 

Gumilabdát valaki?

Ebédre eszünk egy jó grillcsirkét, majd felkutatjuk azt a buszt, ami a víztározó partjára, San Franciscóba megy. Gyorsan rátalálunk, azonban a busz csak délután 4-kor indul, így van időnk bámulni az embereket, aminél kevés jobb elfoglaltság van El Salvadorban. 

Dámajáték salvadori módra

A busz apró falvakat érintve jut le a tó partjára, ahol szerencsénkre pont áll egy csónak. Bár csak ketten vagyunk, a csónakos betuszkol minket a ladikba, és bőszen bólógat, hogy normál áron visz át minket Suchitotóba. Az út meseszép, nem értem, hogy ezt az útvonalat miért nem használják a hátizsákosok. 

Csónakba szállunk a Cerrón Grandén

Alig negyed óra alatt átérünk a túlpartra, ahonnan meredek kaptató vezet fel Suchitotóba. Hétköznap lévén nagyon nyugodt a település, csak a főtér egyetlen pupusázója hangos. Mindenki itt tömörül, várja, hogy elkészüljön a vacsorája. Egy hónapja naponta legalább kétszer eszünk pupusát, a könyökünkön jön ki.

Suchitoto központi pupusázója

Jó lesz már átlépni a határt, de azért holnap még visszatérünk Cihuatánba.

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!