A Colca-kanyon a mezei turistából két fajta érzést válthat ki. Egy részük el van tőle ájulva, másik részük viszont átverésnek érzi a dolgot. Közel egy tucatszor jártam a kanyonban, így nehezen sorolnám magamat bármelyik táborhoz; mindkét félnek meg van az igaza. A Colca egyrészt mesés, másrészt valóban egy nagyra fújt lufi, amit ráadásul aranyáron mérnek. A mostani bejegyzés nem csak a mostani, hanem az elmúlt 6 év ide tett látogatásait foglalja magába, hogy Te is átfogó képet kapj a Föld második legmélyebb kanyonjáról, a Colcáról.
2007-ben jártam először a kanyonban, s már akkor az volt az érzésem, hogy túl sok a turista. Hajnali 3-kor érkezett értünk egy busz arequipai szállásunkra, ami tömve volt külföldiekkel, s mind arra várt, hogy láthassa a Föld legnagyobb madarát, a kondort. Ha jól emlékszem, mire a Cruz del Condorhoz értünk (így hívják azt a kilátót, ami felett a kondorok reggel 8 és 9 között köröznek), egy veréb nem volt a vidéken, nem hogy kondor. A kevésbé értelmes fele a csapatnak (főleg azok, akik csak a kondor miatt jöttek) hőzöngeni kezdett, mintha a buszvezető vagy helyi túraszervező hibája lett volna, hogy a kondorok belustultak és nem mutatkoztak.
Ezek miatt a szörnyek miatt van minden
Colcába ma már nem csak a kondorok miatt jönnek a turisták. Mióta Peru Dél-Amerika első számú túraországa lett, azóta boldog boldogtalan le akar jutni a kanyon aljára. Nekem ez már első alkalommal sikerült. Persze akkor még minden máshogy nézett ki, a völgy aljában található oázisnak valóban oázis hangulata volt. Két sufni, abban néhány ágy, ezen kívül semmi a világon. Ha enni akartál, hozhattad a fazekat magaddal, gyújtóst már találtál a pálmafák tövében. Ma az oázisban számos ökolodzs várja a megfáradt kirándulót, többségük medencével, bárral és árammal. Azt gondolná az ember, hogy az ilyen kényelemért keményen fizetni kell, pedig nem. A szállók tulajdonosai nem nyerészkedő fajták, az éjszaka ára mindössze 10 sol, azaz kb. 850 forint. Ahhoz képest, hogy minden ételt és italt fentről, Cabanacondéból kell ideszállítani, az árak nem vészesek. Oké, a szállásáron futó sör Cuzcót idézi, de picivel többért egy liter rumot is a magadénak tudhatsz.
A Hualca Hualca 6025 méteres csúcsa a cabanák szent hegye
Persze nem mindenki olyan jófej, mint a szállásadók. Sok turista leérve a kanyon aljára úgy elkészül az erejével, hogy képtelen visszamászni Cabanacondéba. Jó biznisz ez az öszvértartóknak. A másfél órás öszvérpróbáló hegymenetért 60 solt, kb. 5000 Ft-ot kérnek el a bitangok. Nem ritkák a 15-20 fős csapatok, el lehet képzelni mi pénzt keresnek a völgy állattartói. Komolyan elgondolkodom, hogy a jövőben dobom a túravezetői pályát, és beállok öszvéresnek a kanyonban.
Sangalle, az oázis - néhány éve még nem így nézett ki
Egyszer, ugyancsak 2007-ben, sikerült egy kicsit beljebb jutnom a kanyonba. Ma már ez a vidék is része az arequipai utazási irodák ajánlatainak, így meggyőződésem, hogy nem úgy néz ki, mint hat évvel ezelőtt. Akkor igen későn, 10 óra felé sikerült befutnom két utasommal San Juan de Chuccho falujába. A két hölgy azonnal ágynak esett, én pedig jó vendéghez híven bekucorodtam a helyiek közé a konyhába egy kis beszélgetésre. Mikor helyi, nyilvánvalóan iskolázatlan népeknek kell bemutatkozzak, Andrésként teszem azt. A spanyolt beszélve, spanyol nevet használva kevésbé tartanak gringónak, és sokkal könnyebben megy a kommunikáció. Az egyik szekrény alól egyszer csak előbújik egy álomszép szőrgombóc, valamilyen pásztorkutya ivadéka.
- Hogy hívják? - kérdem dögönyözve az ebet.
- Ahogy téged - jön a meglepő válasz.
- Andrésnak hívják a kutyát? - hitetlenkedem.
- Nem. Úgy hívják, ahogy téged.
A teraszok inka előtti időkből származnak
Végigfut az agyamon, esetleg mégis csak Endreként mutatkoztam volna-e be?
- Endrének hívják?
- Nem, ahogy téged.
Lassan, de leesik. A vicces család a kiskutyát "Como tu"-nak, azaz "Ahogy téged"-nek nevezte el. Végülis a kutyának mindegy, a kérdezősködőket meg jól meg lehet vele viccelni.
A fentebbi párbeszédből is kiderül, Colca lakói kedves és vidám népek. Tényleg azok, de hogy közelebb kerülj hozzájuk, muszáj hátrahagyni a turisták által látogatott falvakat, mint Cabanaconde vagy Chivay. E kettő település (főként az utóbbi) ugyanis annyira elkurvult, hogy a Colca érzésből mára elég kevés maradt. A helyiek ledobták a népviseletüket, ami egyértelműen Peru legszínesebb és legszebb ruházata. A fiatalok többsége egyetemre jár Arequipában, aki meg nem, az valamelyik helyi turistaszállón dolgozik takarítóként vagy szakácsként. Cabanacondéban egy gringószállón dolgozó lánnyal, Lucíával sikerül interjút készítenünk, aki kizárólag a kamera kedvéért magára ölti népviseletét.
Lucía egy cseppet sem volt megilletődve az interjú alatt - én meg szépen ülök
- Ma már nem hordanak a fiatalok ilyen szép népvisletet - kezdem a bezsélgetést.
- Nem. Lassan mindenki hétköznapi viseletre vált. A régi ruhánkat sok ideig tart elkészíteni és nagyon sokba kerül.
- Mennyibe?
- Az attól függ. Ami rajtam van, az kb. 3000 solba (kb. 250 000 Ft).
- Ezt gondolom nem sokan tudják kifizetni.
- Nem. Édesapám korábban ebből élt, de manapság már csak kalapokat hímez.
- Azt láttuk, hogy a kalap viszont megmaradt. A fiatalok is viselik.
- Igen. Ez jelöli, hogy ki honnan származik.
- A formák jelentenek valamit?
- Igen - közben leveszi a fejéről a kalapot és az ölébe helyezi - Itt a tetején látható az esthajnalcsillag. Alatta ezek a cikkcakkok a havasokat jelölik, mint a Hualca Hualca vagy az Ampato. Aztán van rajta kondorkeselyű és kolibri. Ez itt a kukuli madár, ami reggelente szokott énekelni.
- És mik ezek a karikák?
- Szőlő.
- A Colca-kanyonban van szőlő? - értetlenkedem.
- Már nincs. A turizmus előtt az oázisban termesztettünk, de ma már nem.
- Chivay és környékén másfajta kalapot hordanak az emberek - váltok témát.
- Ők a collaguák. Az ő kalapjuk és ruhájuk nem olyan díszes, mint a miénk.
- Vannak nézeteltérések a két közösség között?
- Ma már nem. Bár a Cruz del Condornál folyamatosan vannak viták, mert az a határ a két közösség között. Mi, cabanák felügyeljük a kilátót, ami nem tetszik Chivaynak.
Már csak az idős cabana asszonyok hordják a népviseletet
Itt az ideje, hogy megsimerkedjünk a másik közösséggel, az egykoron aymarát, de ma már ugyanúgy kecsuát beszélő collaguákkal. Ehhez Chivayba kell utazni, abba a Chivayba, ahol az elmúlt 15 évben aki élt és mozgott, szállodát vagy éttermet nyitott. Gondolhatnánk, a versenyhelyzet miatt alacsonyak az árak, de ez nincs így. A piaci menükön túl minden kaja 20 solnál kezdődik, a városka egyetlen pizzázójában 45 solért (kb. 3800 Ft!!!) kínálnak egy akkora családi pizzát, amit otthon közepesnek sem neveznénk. Szállás tekintetében is oda kell figyelni, mert 40 sol alatt elég gyenge a felhozatal.
Chivay volt egykoron a Colcába látogató turisták bázisa. Azután, hogy Arequipából megépült az aszfaltút Chivayba, már nem volt többé szükség az itteni szállásokra, mivel aki kizárólag kondorokat jött nézni, az megjárta a távot egyetlen nap alatt. A chivayi szállások többsége így üresen áll, a nappali turistaáradat után estére csak egy-két hátizsákos marad, akik meg bőven megelégednek a retkes, de olcsó hostelekkel. Az éttermek üresen állnak és korán bezárnak, ezért Chivay nem az az igazi turistaparadicsom.
Az ifjú generáció
A környéken azonban van mit nézni. A preinka teraszok egy dolog, sokkal inkább a táj és az innen tökéletesen látható Hualca Hualca 6025 méter magas csúcsa az, ami megbabonázza az embert. Átbuszozunk a szomszédos Coporaque faluba. Mint minden falu a kanyonban, így ez is egy aprócska főtér köré épült, a házak többsége vályogból készült. Corpus Cristi napja van, belecsöppenünk egy apró falusi körmenetbe. A pap, aki meglepő módon perui (a legtöbb faluban máig spanyol nemzetiségű a pap), minden sarkon megáll és megáldja a faluba vezető utcákat.
Miután a ceremónia vallási része befejeződött, a sokaság nekiáll zenélni és piálni. Mi vagyunk az egyetlen nem odaillő elemek, de nem zavarja őket a jelenlétünk. Ahogy az otthoni diszkókban szokás, itt is először alapoznak, majd mikorra már Travoltára itták magukat, kezdődik a szoknyaemelgetés. Voltunk már italozós mulatságban Taquile szigetén, ez annál jóval szolídabb, s ami különbség, hogy itt nők és férfiak közösen ropják. Melletünk egy idősebb asszony ücsörög a padon, nem táncol.
- Miért nem táncol a többiekkel? - kérdezzük.
- Nem vagyok meghívva a mulatságba - válaszolja bámulva az ünneplő tömeget.
- De hát ez Corpus Cristi ünnepe. Ide is kell meghívó?
- Igen. Csak az mulathat, aki itt él. De én Macából vagyok, így nem ihatok és táncolhatok velük.
- Sokan vannak Cabanacondéból, ahogy látjuk - mutatunk a hímzett kalapos asszonyokra.
- Ők itt élnek. Biztos coporaquei a férjük. Én hiába vagyok collagua, nem Coporaquében élek, ezért nem táncolhatok.
Minden táncmulatság előtt fontos az alapozás
A Lucía által említett ellentétek valóban nem élesek. Viszont a falusi közösségek összetartanak, legyen annak tagja cabanas vagy collagua. Coporaquéból átsétálunk a Colca-folyó túlpartján található Yanque falujába. Az út ősi teraszokon át kanyarog, amiken máig megy a gazdálkodás. Traktor nincs, csak állati és emberi erő. Egy kisebb család éppen sarlózza a búzát. Mikor meglátnak minket a teraszok között bandukolni, odahívnak magukhoz.
- Mit kerestek, gringó? - érkezik a kérdés.
- Az ösvényt Yanquéba.
- Menjetek tovább a földúton, majd át a hídon.
- Köszünjük! Hogy-hogy nincsenek a főtéren és táncolnak a többiekkel?
- Nem vagyunk katolikusok. Evangélikusok vagyunk, a Corpus Cristi meg egy katolikus ünnep. Nekünk ez a nap ugyanolyan, mint bármelyik másik, így dolgozunk.
Az evangélikusok a Corpus Cristi alatt is dolgoznak
Tehát mégis van különbség falusi és falusi között, mégpedig a vallás. A Colca-kanyonban korábban állítólag rengeteg ünnepet tartottak, de mára csak a vallási kötődésű ceremóniák maradtak. Az evangélikusok ritkán bérlik ki maguknak a tereket ünneplés céljából, a katolikusok azonban minden aratási és vetési fesztivált bevisznek a templomba. Népviseletben is kiütközik a különbség. A cabanák szépen hímzett világos színű ruhában és kalapban vannak, a collaguák pedig többnyire sötétebb felsőt, vajszínű, egyszerű kalapot és gyakran fekete kendőt viselnek. Persze ma már ritka látvány mindkettő, többnyire csak az időseken látható a teljes jelmez, Yanquéban.
A Colca-kanyon remek hely arra, hogy az ember könnyed gyalogtúrákon vegyen részt, vagy hogy népviseletbe bújt perui népekkel vegyüljön. Hogy átérezzük a kanyon lényegét, időt kell adni mindkettőnek, különben nem marad más, mint egy nagy, pénzlehúzó, kommersz kiruccanás, jó esetben a kondor látványa nélkül. Hogy szeretem-e a Colca-kanyont? Ha időt tölthetek ott, akkor igen. Ha csak óráim vannak, akkor köszönöm a kérdést, nem. Egy valamire azonban mindenképpen jó, hogy epekedve várjuk a Föld legmélyebb kanyonjába, a Cotahuasiba tett utazásunkat...
Még több fényképért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
