Guayaquilről az ember nem olvas túl sok jót. Minden útikönyv, blog és beszámoló egy csúnya és veszélyes nagyvárosként írja le, ahol egy turistának nem lehet más dolga, csak buszt cserélni. Mi sem várost nézni jöttünk ide, hanem azért, hogy találkozzunk Móricz ügyvédjével és közeli jó barátjával, Dr. Gerardo Peña Matheusszal, de amíg vártunk a találkozóra, sikerült alaposan bejárnunk Ecuador legnagyobb városát. Hogy mi a tapasztalat? Guayaquil nem is annyira gáz hely...
Cuencából jó hat órás a buszút Ecuador legnagyobb városába, Guayaquilbe. Ahogy leérünk a ködös Andokból, azonnal megüt minket a trópusi hőség. Elmondani nem tudom, mióta nem éreztem ilyet, talán utoljára Cartagenában. Leszállunk a buszról, és hirtelen soknak érezzük magunkon még az időközben hártyavastagságúra fogyott csíkos gatyát is. Miközben szállunk fel a városi buszra, ami épp indulna a központba, valaki megszólít:
- Endre! Nagy Endre!
Guayaquil a Guayas-folyó partján épült
Eri rángat le a lépcsőről, hogy a háta mögött egy fickó a nevemen szólít. Senkit nem ismerek Guayaquilből, csak egyetlen emberrel váltottam pár e-mailt korábban, Manuel Palaciosszal, aki nagy Tayos-barlang kutató hírében áll, de személyesen soha nem találkoztam vele. Persze, hogy ő áll velünk szemben, s ő sincs kevésbé meglepődve, mint mi.
- Micsoda véletlen! Na ezt kell elmesélni [Golenya] Ágnesnek - kezdi Manuel a
bemutatkozást.
Épül a modern városrész a Santa Ana dombtól északra
Nem tudom mennyi arra az esély, hogy egy majd 3 milliós városban az érkezésed pillanatában összefuss az egyetlen emberrel, akit itt ismersz, de felteszem, nem sok. Beülünk Manuellel meginni egy gyümölcslevet, s közben elbeszélgetünk a Tayos környéki élményeinkről. Nagyon kíváncsi mindenre, s már első beszélgetésünk során kiderül, hogy jó ideje a Móricz üggyel kel és fekszik. Mivel dolga van, így gyorsan búcsút intünk egymásnak, s megbeszéljük, hogy holnap este találkozunk.
A Seminario téren mindenhol iguánák fetrengenek a fűben
Egy olyan nagyvárosban, mint Guayaquil, nem szeretünk olcsó szállásokat keresgélni, pláne nem éjszaka, így rábízzuk magunkat a Lonely Planetre, és a főtértől egy sarokra található Hotel Sanderben veszünk ki egy szobát 18 dollárért éjszakánként. Drága szoba, de cserébe van net és elég komoly biztonsági szolgálat, ami a környéket elnézve nem hátrány. Hiába csak egyetlen utcányira vagyunk a Parque de Centenariótól, az utcán prostik és rossz arcú alakok lófrálnak, a kapualjak pedig a hangulathoz illően eléggé lepukkantak.
Ma van Eri szülinapja, így bár gázos a környék, elindulunk, hogy találjunk valami jobb éttermet, ahol ünnepelhetünk. Egy ázsiai kajáldára esik a választás, azonban a dekorációt leszámítva semmi ázsiai nincs benne. A kaja úgy pocsék, ahogy van, de legalább jó drága. Nem húzzuk sokáig az ünneplést, mivel nem jó későn a belvárosban flangálni.
A család nemzeti lobogóba öltözött
Guayaquil világosban egész más arcát mutatja. A főtérről induló Október 9. utca például bármely európai nagyvárosban megállná a helyét. Butikok, mozik, éttermek és kávézók sorakoznak mindenfelé. A Seminario tér bár nem kimondottan szép, a fákon sütkérező iguánák miatt egészen furcsa hangulata van, akárcsak a folyóparti sétánynak, a Malecón 2000-nek. A guayaquiliek nagyon büszkék a ramblájukra, s valljuk be, van is miért. A több kilométer hosszú, szépen rendben tartott sétány pont olyan a helyi fiatalság körében, mint a budapestieknek a Gödör. Aki teheti, suli után kijön ide biciklizni, gördeszkázni, a szerelmesek pedig kucorognak a lépcsőn és bámulják az amúgy barna színű folyót.
Las Peñas Guayaquil leghangulatosabb városrésze
A Malecón északi végében emelkedik egy sziklaszirt, rajta színekben pompázó házakkal. A Santa Ana dombra épült Las Peñas volt egykor Guayaquil szíve. A spanyolok nem véletlenül itt alapították meg a várost, mivel a védett kikötőt a domb tetejéről tökéletesen be lehetett látni, így időben fel tudtak készülni egy esetleges kalóztámadásra. Las Peñas évtizedeken keresztül egy pusztulat volt, ahová nem volt okos dolog a turistának betenni a lábát, azonban kb. tíz évvel ezelőtt az ecuadori állam megkezdte a városrész rehabilitálását. Az eredmény teljes siker; a Santa Ana domb nem csak biztonságos lett, de újra eredeti fényében tündököl. Sörözők, apró kajáldák sorakoznak mindenfelé, a házaik előtt ücsörgő öreg népek pedig Cartagena hangulatot adnak a városrésznek. Az egyetlen dolog, ami hiányzik innen, az egy normális hostel.
Felkutyagolunk a domb tetején álló világítótoronyhoz, ahonnan 360 fokban belátni az egész várost. Északon és délen hatalmas gyártelepek és olajfinomítók tűnnek fel, így nem véletlen, hogy a város felett állandó a szmogfelhő.
Megünneplem Eri szülinapját, ahogy azt illik
Bár Guayaquil a legveszélyesebb város Ecuadorban, én nem éreztem magamat egy pillanatig sem kellemetlenül. Sokkal rosszabbra számítottam, utólag viszont azt kell mondjam, Guayaquil jó hely. Van mit nézni, a hangulata pedig kifejezetten nem rossz, már ha leszámítjuk a temérdek utcalány jelenlétét a főtér környékén naplemente után. Persze ha valaki pont miattuk jön a városba, akkor annak Guayaqil maga lesz a mennyország...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
