Ecuadornak a Galápagos-szigeteken túl nehéz megnevezni a highlightjait. Sokan Amazóniára esküsznek, mások a Cotopaxi megmászására, megint mások Vilcabamba pozitív energiákkal telt falujára. Nekem látványban Ecuador elmarad Peru vagy Kolumbia mellett, de a Quilotoa-lagúnára azt mondom, látni kell. Intézd úgy, hogy legyen szép időd...
Elbúcsúzunk Waltertől, kisétálunk a főúthoz és leintünk egy Quevedóba tartó buszt. Ecuador óceánpart és Andok közé eső területe szörnyen unalmas, a másfél órás menet alatt végtelen cukornád- és banánültetvények mentén haladunk. Quevedo pont olyan szép város, mint volt Santo Domingo. A trópusi nedvességtől és a benzingőztől minden ház fala befeketedett, az utcák koszosak, a szmog pedig közel elviselhetetlen. Mivel jeleztük sofőrünknek, hogy Latacungába tartunk, ezért kidob minket egy elágazásnál.
- Menejetek a benzinkúthoz, onnan pedig jobbra egész a buszmegállóig - igazít útba.
Követjük az instrukciókat, bár ha előre szól, hogy a megálló 6 kilométerre lesz, már az elágazásnál fogunk egy taxit. A benzinkútig eljutunk valahogyan, de ott ismét helyre rak minket egy utcán sütögető asszonyság:
- Fogjatok taxit, a megálló nagyon messze van.
Jellemzően nem szeretünk taxira költeni, de 35 fokban 100%-os páratartalom mellett nem kellemes 20 kilós zsákokkal bandukolni, ráadásul Quevedo-Alsó sem tűnik biztonságosnak turistaként.
Ismét fent az Andokban... a kutya is fázik
A taxi kirak minket a város határában, ahová fél óra várakozás után végre megérkezik a busz. Amilyen unalmas volt az idáig tartó szakasz, olyan szép a Latacungába vezető út. Lassan tekergünk fel az Andok oldalában, ahol először trópusi esőerdők, majd köderdők, végül pedig paramo növényzet tűnik fel az ablakon keresztül. A völgy szűk és meredek falú, így számos vízesést is látunk.
A Quilotoa-lagúnához tartanánk, de 3000 méter felett olyan köd fogad, hogy nem látjuk értelmét leszállni a buszról és szállás után nézni Zumbahuában. Négy órás buszozás után megérkezünk Latacungába. Hűvös van, a táj pont olyan, mint volt Ambato és Riobamba körül. Szerencsére a terminál egész közel van a belvároshoz, így könnyedén jutunk el a Lonely Planet szerint legolcsóbb Hostal Centralba.
A szebb napokat megélt szállót egy libanoni keresztény család üzemelteti. A házi néni nagyon aranyos, érkezésünkkor banánnal és teával kínál. Szeretem az ilyen lepukkant városi hosteleket, mert azon túl, hogy olcsóbb a gringók által preferált szálláshelyeknél, a tulaj örömében, hogy magunk fajta hátizsákosok szállnak meg nála, gyakran ingyen reggelit készít, vagy csak simán leül az emberrel beszélgetni.
A Quilotoa-lagúna 3800 méter magasan fekszik
Másnap kora reggel kisétálunk a pályaudvarra és irány vissza Zumbahua. Ezúttal nincs köd, bár meleg se, mivel a falucska 3800 méter magasan fekszik. A buszon ül még két német, velük közösen fogunk egy taxit, amivel a lagúnához igyekszünk.
A Quilotoa-lagúna igazi highlightja Ecuadornak, majd minden utazási iroda meglátogattatja azt a turistákkal. Ettől függetlenül égbe kiáltóan sok külföldivel nem találkozunk a krátertó szélén, csak egy lengyel Baraka méretű csapat bandukol le a partra vezetőjükkel.
A krátertó amúgy gyönyörű. Szerencsénk van az idővel; az égen szépséges bárányfelhők vonulnak szépen komótosan, sötét foltokat helyezve a ciánkék víztükörre. Mivel jó ideje nem voltunk 3000 méter felett, picit megérezzük a magasságot. Bágyadtan baktatunk a kráter peremén, fotózgatunk, majd mikor elbújik a nap egy vastagabb felhő mögé, úgy döntünk, hogy elindulunk visszafelé.
Mindenkinek kötelező a pózolás
A német pár Chugchilán faluja felé vette az irányt, így ezúttal kettőnknek kell kifizetni a taxit. Elég korán visszaérünk Latacungába, így felkapjuk a hátizsákokat és irány Quito. A két órás út során feltűnik jobbra a Cotopaxi, balra pedig az Iliniza csúcsa. A havasok után befutunk Quitóba, ahol már jártunk korábban, de most a terv az, hogy lehetőségeinkhez mérten alaposan körbe is járjuk a várost...
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
