Nem csak San Agustínban lelhet rá az ember letűnt kultúrák ősi emlékeire. 60 kilométerre északra az amorf szobroktól egy másik nép, talán a paezek ősei hagyták ott ujjlenyomatukat. Hatalmas gödröket ástak, kifestették őket és beléjük halottakat temettek. Persze mire a régészek rátaláltak a több mint 1000 éves sírokra, addigra azok jól ki lettek rabolva.
San Agustínt hajnali 5-kor hagyjuk el. A dzsipek, amik Pitalitóba tartanak, hátul teljesen nyitottak. A vidék klímája remek, de kora hajnalban azért nem olyan kellemes huzatban ülni. Mire Pitalitóba érünk, már fent van a nap. A terminálon azonnal átpakolnak minket egy iránytaxiba, ami Garzónba tart. Kicsit félek tőle, mert Kolumbiában messze nem olcsó a közlekedés, de szerencsére a taxis buszjegy áron visz minket az egy órányira fekvő városba. Az út egészen csodálatos, egy szakaszon a Magdalena ismét összeszűkül, az út pedig felette több száz méterrel kanyarog.
Tierradentróra csak nem egy arc figyel?
Garzónban ismét átszállunk. Újra egy dzsip hátulján találjuk magunkat, ami La Platába tart. A platón egy kolumbiai párocska próbálja magyarázni, hogy milyen nehezükre esik angolul tanulni. Ha elmondanám nekik, hogy mit szenvedtem azzal, hogy felfogjam, mi a különbség a folyamatos és az egyszerű jelen között, biztos meglepődnének. Soha nem értem a spanyol nyelvet beszélőket, miért panaszkodnak, mikor a spanyol tök ugyanaz, mint az angol, csak magyar kiejtéssel.
La Plata egy poros kisváros az Andok egyik mély gödrében, alig 1000 méter magasan. Nincs itt az égvilágon semmi, így nem is akkora baj, hogy a piactérről azonnal indul egy újabb dzsip. Az egyetlen gond, hogy a kocsi, mire megérkezünk, már tömve van emberrel. Nem Latin-Amerikában lennénk, ha a sofőr ne találna számunkra 22 cm²-nyi helyet. Egymás nyakán lógva kb. másfél óra alatt érkezünk meg San Andrés de Pisimbalá falujába. Hét órán át utaztunk kb. 300 kilométert, légvonalban azonban alig 60-at San Agustínhoz képest.
Kevés természetesebb és szerethetőbb falu van San Andrés de Pisimbalánál
A nagyon ötletes nevű Hospedaje Pisimbalában szállunk meg 15 000 pesóért fejenként. Ennyire olcsón Kolumbiában Playa Blanca kivételével még nem sikerült megszállnunk, kezdem magam egész komfortosan érezni. A házinéni nagyon aranyos és kolumbiai mércével a kaja sem rossz, amit vacsorára főz. Viszont a kokalevélből készített bora egészen penetráns, így inkább átkocogunk a szomszéd boltba sörért.
Másnap irány a hegyvidék és az ezer éves sírok. Állítólag - San Agustínhoz hasonlóan - ezeket is a spanyolok fedezték fel a 16. században, de ideje-korán hátra kellett azokat hagyniuk, ugyanis a hegyekben élő indiánok gyorsan szétzavarták őket.
A sírok nem szépek, inkább érdekesek
Ekkortájt az Andok ezen részén a paezek domináltak, s bár több kisebb közösség is éldegélt a vidéken, a paezekkel folytatott csatározásaik során asszimilálódtak. Mire a spanyolok újra megvetették a lábukat a Nevado Huilát körülölelő völgyekben, addigra már csak paezek éltek errefelé. A kutatók a paez hegemónia révén feltételezik, hogy a tierradentrói kultúra alapítói az ő őseik lehettek, bár maguk az indiánok ezt tagadják. Mindenesetre a sírok léteznek, a turista legnagyobb örömére.
Az öröm azonban csak addig tart, amíg világossá nem válik, hogy a sírokat a hegyek oldalában és azok tetején ásták ki. A tűző napon nem kellemes a séta, de megérkezvén Segovia sírjaihoz eláll a lélegzetem - a kilátás fenomenális. Tierradentro hegyei nem olyanok, mint amilyenek Kolumbia más részein. Nincs buja köderdő, csak zöldellő füves hegyoldalak és mélybe szakadó karsztvidékek.
A néni, akire mindenki odafigyel - pedig néma
A sírokba a bejutás nem könnyű, úgy építették őket, hogy a halott lelke ne tudjon kiszabadulni. A lépcsőfokok a kriptákba meredekek és nagyok, sok helyen csak ülve lehet leereszkedni. A legtöbb sír csupán egy üreg, némelyikbe cserépedények láthatók. Van azonban két kripta, amit a tierradentróiak gyönyörűen megfestettek. Jellemzően fekete és piros festéket használtak és rácsos mintákat festettek a boltozatra. Egy-egy oszlopon emberi arcok fedezhetők fel.
Száz méterrel Segovia fölött újabb sírok találhatók. A Duende névre hallgató nekropolisz már kevésbé látványos és zavaró, hogy nincs kivilágítva, így ha fejlámpa nélkül ereszkedsz le a mélybe, semmit nem látsz. Megnézünk vagy húsz sírt és úgy döntünk, elég az ősi temetőből, irány a falu, San Andrés. Az apró település főterén állt korábban egy templom, ami ijesztő módon a magyar vidéki építészet jegyeit hordozta magán. De csak állt. Húsvétkor ugyanis a templom tetőszerkezete lángra kapott és porrá égette a falu nevezetességét. Házinénink a könnyeivel küzködik, mikor az eseményekről faggatjuk. Azt mondja, fiatalok gyújtották fel, de senki nem tudja, hogy miért.
Mintha a Skanzenben járnék (a kép 2012-ben készült, azóta a templom leégett)
Tierradentro sírjai érdekesek, de szépnek egyáltalán nem mondhatók. Az igazi élmény egyértelműen a táj és a falu lakóinak egyszerű bája. A kokaboruk? Na az nagyon nem jó...
