Egy négy fős csapatot kell feljuttassak a Roraima tetejére, valamint körbekalauzolni őket az Akopán tepuinál és az Angel-vízesésnél. A tepuikról már írtunk tavaly hosszabban, ezért most nem az élményeket készülök leírni, hanem azt a lehetetlen szituációt, amibe a csapattal kerültünk több alkalommal.
Ciudad Bolívárból egy éjszakai busszal utazunk a Gran Sabanára. Tudom jól, hogy több katonai ellenőrzőponton kell átjussunk, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak a csapat teljes költségvetésével. A hiperinfláció hatására 4000 dollár pontosan két és fél kiló bolívárt nyom, térfogata pedig egy kis hátizsák több mint fele. Ha a guardia ennyi pénzt talál nálam, biztosan nem úszom meg a lenyúlást, de bízok a szerencsében, ami ezúttal azonban nem mosolyog rám.
Utcakép Ciudad Bolívárban
Hajnali kettőkor - Tumeremo után picivel - az egyik ilyen pontnál leszállítják az egész utazóközönséget csomagellenőrzés ürügyén. A nőket és a férfiakat külön sorba rakják, de csak a férfiakat viszik be egy kis kabinba, ahol fegyverrel nyakig felszerelt katonák nézik át a csomagjaikat. A helyiekkel nem sokat vacakolnak, azonban velünk annál többet. Csapatom tagjaival kb. tíz percet foglalatoskodnak, velem, mint túravezetővel azonban vagy fél órán át kekeckednek. Hátraállítanak, s kezdik kipakolni a zsákomat. A laptopot, a fényképezőt és a könyveket sorban a kezembe adják, majd rálelnek a bolívárokkal teli dobozra. Mikor összenéznek, már sejtem mi következik.
- Látom, van itt pénz - veti oda az egyik rohadék, miközben elkezdi számolni, mennyi is van nálam.
Közben a másik katona is előkap egy köteg bolívárt és pörgetni kezdi az ujjai között. Azt veszem észre, hogy a kötegekből simán lehúznak bankókat és tömik be a zsebükbe. Lerakom a kezemben tartott cuccokat, benyúlok az egyik zsebébe és kihúzom a pénzemet. A harmadik katona visszaránt, s akinek a zsebéből kivettem a pénzt, fejhangon üvölteni kezd.
- Mit képzelsz, gringó?! A guardia zsebében kotorászol?
- Az az én pénzem, köcsög! Nincs jogotok a pénzemhez nyúlni - üvöltök vissza.
- Mi vagyunk a guardia, nekünk mindenhez van jogunk - fenyeget meg pénzemmel a kezében.
Ekkor a másik kikaparja a zsákom aljából a megmaradt pár száz dolláromat és szétszórja a földön.
- Szedd ösze, gringó! - veti oda takony módon.
Megalázkodva letérdelek és szedem össze a dollárt, közben azt nézve, mennyit nyúlnak le a bolívárból. Látom, hogy marokszám dugdossák a zsebükbe a pénzemet. Felpattanok, félrelököm őket, kikapok mindent a kezükből és csak úgy beszórok mindent a zsákba.
- Nem guardia vagytok, hanem egy mocskos, tolvaj banda - vetem oda ugyanolyan takony módon, ahogy ők felelgetnek nekem.
- Mit képzelsz, gringó, kivel beszélsz? - állják el az utamat a kijáratnál.
- Három senkiházival. A guardia feladata a biztonság fenntartása lenne, nem pedig a turisták meglopása - próbálom magyarázni a hivatalból kiszabott munkakört.
- Ugye nem akarod, hogy véletlenül kokaint találjunk a zsákodban? - jön az újabb fenyegetés.
Félrelököm őket és kilépek az ajtón. Hátulról megfogja a vállamat az egyik és visszafordít. Várom, hogy bemos egyet, de ehelyett kezet nyújt felém:
- Jó utat, gringó! - veti oda gúnyosan.
- Rohadék, rabló banda - ütöm félre a kezét és loholok a buszhoz, ami fél órája csak miattam várakozik.
A Gran Sabana végtelen pusztasága
A busz továbbáll, később pedig kiderül, kb. 6000 bolívárt, úgy 150 dollárt loptak el tőlem. A kolumbiai határvidéken legalább szemtől szembe közölte a guardia, hogy mennyit kér, most azonban simán kiraboltak, amire soha nem gondoltam volna.
San Francisco de Yuruaníba érkezvén Omar barátom közli velem, hogy van egy kis gond. Nincs kocsi, ami Paraitepuiba vinne minket, mert ami működik, annak nincs benzinje, amelyiknek meg van benzinje, az nem működik.
- Szívjuk át egyikből a másikba a benzint - vetem fel a triviálisnak tűnő megoldást.
- Nem lehet. Akié a benzin, az nem adja, mert Santa Elenában zárva van a benzinkút és fél, hogy üzemanyag nélkül marad - replikázik Omar.
- Miért van zárva?
- Mert lassan egy hete nem érkezett benzin a városba. Cukrot, lisztet és tejet sem tudtam venni. Nincs semmi Santa Elenában, mert a tüntetők lezárták a várost. Az elmúlt hetekben öt embert öltek meg, többek közüllük állítólag az ellenzéket támogatta pénzzel.
San Francisco végében látom, hogy várakozik egy kisbusz. Odaszaladok. Egy fiatal dán csapat az, akik helyi kalandirodával próbálnak nekimenni a Roraimának. Elmagyarázom a szitut, de közlik, hogy nekik is csak annyi benzinjük van, hogy ma még lemenjenek Santa Elenába kaját vásárolni, és nem több.
A végén csak elindulunk a Roraimához
- Nem tudtok Santa Elenába bejutni, blokád alatt van. Nálunk van valamennyi kaja, ha adtok benzint, adunk zöldségeket és tésztát - próbálok bizniszelni.
A Puerto Ordazból érkező guide vakarja a fejét, ő sem számított arra, hogy Santa Elena le lesz zárva. Számolgatunk, de sehogy nem jön össze a dolog. Mi hordárokkal együtt nyolcan vagyunk, ők sincsenek kevesebben, ha a fejadagot lefelezzük, valószínűleg nem jutunk fel a tepuira.
- Omar! Mi a helyzet San Ignacióval? Ott nincs autó? - próbálom menteni a menthetetlent.
- Elmehetek motorral, ha gondolod.
- Gondolom.
San Ignacio csak 10 kilométerre van, ennyi benzint sikerül szereznünk a faluban. Omar eltűnik a messzeségben, mi a csapattal pedig várunk. Két óra múlva megjelenik egy teherautó, a platón Omarral. Megmenekültünk. Ha csúszunk is egy napot, de legalább útra kelhetünk. Hátrahagyjuk a csalódott dán csapatot, akikkel aztán a tepuin sem találkozunk; kaja hiányában valószínűleg feladták a Roraima megmászásának tervét. A hegyekben már minden úgy történik, ahogy történnie kell. A sok bénázásért cserébe olyan élményben van részünk a csapattal, amilyenben korábban még soha. Egy több órás eső után a Ventana névre hallgató természeti képződménynél még Omar is felkiált:
- Ilyennek a Roraimát még én sem láttam soha. Gyere Andres, ezt nézd meg!
Kint állunk a tepui szélén, előttünk pedig Guyana esőerdői, aminek folyóit az eső után közel két tucat, ötszáz méteres vízesés táplálja. A felszálló pára és a nap hatalmas szívárványt képez a Roraima és a Kukenán közé. Ennél szebbet még életemben nem láttam.
A látvány, amiért megéri küzdeni
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
