Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogy mi az, ami nem esik jól egy 22 órás buszút után? Többek között a tocosh. Bár, ha jól belegondolok, a tocosh soha, semmilyen körülmény között nem esik jól. Hogy mi az a tocosh? Örülj neki, hogy nem tudod. Én sajnos már tudom és azt kell mondjam, bár ne jött volna velem szembe soha.

Ecuadorba, mint minden normális országba, az ember 90 napra kap belépési engedélyt. Igen ám, de itt nem úgy van, hogy minden belépéskor bepecsételnek három hónapot az útlevélbe, hanem a 90 napot egy esztendőre adják. Mivel tavaly augusztus és október között már sikerült 62 napot eltöltenünk az országban, így mindössze 28 napunk maradt az utazgatásra. Megtudakoltuk, hogyha egy nappal is túllépjük a 90 napos limitet, akkor minimum egy évre kitiltanak minket az országból, ami - nem tudván, mit hoz még a jövő - nem lenne túl szerencsés. A Mirador csapat a 27. napunkon indult haza, ezért nem maradt más hátra, mint hogy másnap a legkorábbi busszal Huaquillasba utazzunk és még aznap átlépjük a határt.

A 10 órás buszút 14 órásra nyúlik, hogy ne teljen izgalommentesen az utolsó pár óra. Huaquillas egy igazi koszfészek, ahol mindenki el akar valamit adni vagy ki szeretne valakit rabolni. Ki sem mozdulunk a terminálról, egyszerűen csak bevágódunk egy taxiba és irány a határ.

Tavaly ezen a határon egy belga párral keltünk át, a dörzsölt taxis pedig mindannyiunkkal kifizettette a menetdíjat, így egyáltalán nem lep meg, hogy intelligens sofűrünk nem a hivatalos határhoz, hanem a piaci átkelőhöz visz minket, ami alig öt sarokra található a termináltól. Nyújtja a markát, hogy akkor ez így 3 dollár lesz, én meg persze jelzem neki, hogy nem kéne hülyének néznie, a pénzért pedig illik megdolgozni, így nagyon gyorsan vigyen minket az igazi határra, amíg jó kedvemben talál. Amúgy nem talál, mert alig egy óránk maradt átkelni Peruba, ráadásul már most tuti, hogy Tumbesben kell töltsük az éjszakát, ahol tavaly áprilisban elég könnyedén megszabadítottak minket 6000 dollártól.

Tumbes nem is annyira gáz, ha nem rabolják ki az embertTumbes nem is annyira gáz, ha nem rabolják ki az embert

Végül 20 perccel a 90 nap lejárta előtt kapjuk meg a kilépő pecsétet Ecuadorból, így legalább az egyik kő leesik a szívünkről. Újabb taxi, ezúttal fix menetdíjjal. Valamivel éjfél után megérkezünk Tumbesbe. Remegő lábbal pattanunk ki a kocsiból, de kellemesen csalódunk. Szombat este révén a főtér tele fiatalokkal, nem érezzük, hogy félni valónk lenne. Szállást a belvárosban nem találunk emberi áron, ezért kénytelenek vagyunk a sikátorok felé indulni. Itt-ott leszólítanak minket a fiatalok, hogy arra ne menjünk, de nincs mit tenni. Végül valahol a belváros és a favellák határán találunk egy egész normális szobát 20 dollár alatt, így a második kő is leesik a szívünkről.

Másnap délben hagyjuk el Tumbest. Cruz del Surral, Peru egyik legelitebb busztársaságával utazunk Limába. Azért velük, mert csak nekik van szabad helyük a buszon, a Civa, az Ormeño és a Tesla is tele vannak a következő háron napban. Az 1300 kilométeres útra 45 dollár fejenként a jegy, ami nem rossz ár, bár ekkor még nem sejtjük, hogy az éjszakánkat megkeseríti egy idegbeteg banya, akinek az egész világgal baja van. Fél óránként kezd valami égtelen rikácsolásba az utaskísérővel (igen, Peruban minden buszhoz jár ilyen), vagy a kaja nem jó neki, vagy a kávé, vagy épp a sebesség. Szegénynek hiába magyarázzák, hogy a belső sebességmérő nem azért mutat konstans 220 km/h-t, mert annyival megyünk, hanem mert rossz.

Így néz ki egy perui busz belülrőlÍgy néz ki egy perui busz belülről

Dög fáradtan érkezünk meg Limába, 22 órás buszozás után. Három napot töltünk el a ködös fővárosban, mely alatt az egyetlen említésre méltó esemény egy gondosan megtervezett és kifogástalanul kivitelezett zabálás, valamint piálás Ancelmo barátom házában. Nem indul zökkenőmentesen az éjszaka, mert cimborám ragaszkodik hozzá, hogy kóstoljam meg a tocosht. Az a blog indulása óta talán már kiderült mindenki számára, hogy nem vagyok egy finnyás fajta, legutolsó alkalommal a sült pajort is örömmel faltam be, de a tocosh - Isten a tanúm - majdnem kifogott rajtam. Mikor beleszagolok a tálba, azonnal öklendezni kezdek.

- Észnél vagy, Ancelmo?! Mi az ördög ez? - kapok agyzsibbadást a szagtól.
- Tocosh.
- Olyan a szaga, mint a három hetes dögnek.
- Igyad csak, jót tesz!

Ancelmo barátom unokájávalAncelmo barátom unokájával

Hogy mi a tocosh? Folyékonnyá rohadt burgonya. Ha van krumplis pincéd, kedves olvasó, akkor tudod milyen az, mikor tavasszal ki kell válogatni a tél folyamán megrohadt példányokat. Na, ezt szorozd meg úgy ezerrel. Vagy inkább tízezerrel. A tocosh minden képzeletet felülmúl a gusztustalanság terén, így legalább négy rumot bedobok, mielőtt újra a számhoz merem emelni a tálat.

Ancelmo, hogy biztosítson róla, nem szivatás a dolog, kortyol egy jó ízűt a trágyaléből, majd felém nyújtja a tálat. Mély levegő és már túl is vagyok rajta. Ahogy én azt elgondoltam... Éppen nem hányom el magamat, de a rothadó íz még a következő négy kupica rum után is ott marad a számban.

Én sajnos elfelejtettem lefotózni, de gy néz ki egy 6 hónapon át rohasztott krumpli (forrás: melissainperu.blogspot.com)Mi elfelejtettük lefotózni, de így néz ki egy 6 hónapig rohasztott krumpli. A szag szerencsére nem jön át (forrás: melissainperu.blogspot.com)

Azt mondják amúgy, hogy a tocosh egészséges. Természetes penicillin, ami jó gyomorbántalmakra és a magashegyi betegséget is könnyebb vele átvészelni. Ez utóbbit kötve hiszem. Inkább robbanjon szét a fejem, de én mégegyszer tocosht nem iszom. Szerencsére a kilencedik pohárka rum után feledésbe merül, hogy egyáltalán volt ilyen az este...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

1 Komment

Túcume az utolsó romváros, amit Peruban látunk. Pont olyan az érzésünk vele kapcsolatban, mint egész Peruval: gyönyörű múlt, rengeteg látnivaló, mégis fellélegzünk, mikor elhagyjuk. Peruban még a leghíresebb tengerpart sem marasztal sokáig.

Múltkor későn értünk Túcumébe, így Piura felé utazva kénytelenek vagyunk újra útba ejteni a romokat. A buszon Endre nagyon okosan magára és a zsákjára borítja a terminálon vásárolt cevichéjét, így olyan szagot áraszt, mintha ő lenne a döglött cápa a halpiacon. Ez a helyieket egy cseppet sem érdekli, megszokták a ceviche izzadt ruhába beivódó bűzét. Túcume faluja pont ugyanolyan porfészek, mint bármelyik apró település Limától északra. Értem én, hogy az embereknek nincs pénze, de azt nehezen viselem, hogy a perui igénytelenség olykor az indiaival vetekszik

A Purgatóriumon egykoron embereket áldoztak fel, most turisták fotózkodnak rajtaA Purgatóriumon egykoron embereket áldoztak fel, most turisták fotózkodnak rajta

A Lonely Planet azt írja, hogy a romok könnyed sétával elérhetők, de a három kilométeres menet az árnyék mentes sivatagi úton 20 kilós zsákokkal nem annyira könnyed. Jócskán fogytán már a türelmem, mire a park bejáratához érkezünk. A hátizsákokat hátrahagyjuk a jegypénztárnál, ami nagy segítség, ugyanis a régészeti park tekintélyes mérete első ránézésre több órás programot ígér. Két fajta jegy létezik a romokhoz, az olcsóbbikkal csak a piramisok látogathatók, a drágábbikkal a múzeum és egyéb épületek is. A jegyszedő néni annyira jófej, hogy a drága jegyet adja az olcsó áráért, így mindent láthatunk.

Két bejegyzéssel ezelőtt említettük a sicán kultúrát, amit olykor a lambayeque kultúrával azonosítanak. A régészek sem tudják, hogy a két kultúra között pontosan milyen kapcsolat volt, de valami biztosan volt, mivel egymástól alig 10 kilométerre éltek. A moche kultúra 8. századi eltűnése után emelkedtek fel, majd a sicánok 1150 körül központjukat áthelyezték az ekkor már régen lakott Túcumébe. Hogy a lambayequeiek ezt miként fogadták, nem tudjuk, de mivel nem találtak semmilyen erőszakra utaló nyomot, feltételezik, hogy az átköltözés csendesen zajlott.

A chimúk a templomokat magas fallal vették körbeA chimúk a templomokat magas fallal vették körbe

Túcume valószínűleg a legtöbbet látott város volt a perui történelem során. 800 körüli alapítása után nem csak a sicánok tették itt tiszteletüket, hanem 100 évig a chimúk, majd 80 évig az inkák is lakcímkártyával rendelkeztek. Ma összesen 26 vályogpiramis található itt, és mind árulkodik építtetőiről.

A nyilvánvaló különbség Batán Grande homokváraihoz képest az, hogy Túcumében az állagmegóvásra és a sérülékeny ősi építmények restaurálására komoly gondot fordítanak. Ennek köszönhetően a látogatók csak egy kiépített ösvényen mozoghatnak, így a feltárás alatt álló területeket nem lehet látogatni. Fel lehet azonban mászni a Purgatórium névre hallgató sziklára. A hatalmas kőhegyet a spanyolok nevezték így, mivel az inkák annak tetején áldozták fel ellenségeiket. A konkvisztádorok nyilvánvalóan túlzó leírásai alapján a szikla folyamatosan vörös színben tündökölt az emberi vértől, bár 1547-es érkezésükkor a város tulajdonképpen már lakatlan volt. 

A Purgatórium oldalában kialakított kilátóból gyönyörűen belátni az összes piramist. A nyugati épületeket fallal vették körül a chimúk, csak úgy mint Chan Chanban. A romváros egyetlen laikus szemmel is érdekes épülete a Túcume déli csücsképen álló templom, amin a chimúkra annyira nem jellemző részletesen kidolgozott falminták láthatók. 

A legszebb chimú falfaragásokat nem Chan Chanban, hanem Túcume piramisain találja az emberA legszebb chimú falfaragásokat nem Chan Chanban, hanem Túcume piramisain találja az ember

A park kijáratánál mototaxiba pattanunk (én mégegyszer nem battyogok végig a tűző napon 20 kilós zsákkal) és felszállunk egy buszra, ami egészen Piuráig szállít. Ez az a város, ahol először érzem azt, hogy nem vagyunk messze az ecuadori határtól, ugyanis Piura nem illik bele a perui képbe. A város már nem szedett-vedett, az utcák tiszták, a szállások minősége is magasabb, igaz, drágábban is jutunk szobához, és az élelmiszerek ára is duplája az ország középső valamint déli részén megszokottnak. A vacsora elfogyasztására alkalmas helyek felderítése során sikerül a belváros csaknem valamennyi utcáját megismernünk, így nem időzünk sokat Piurában, hanem másnap már tovább is utazunk egy tengerparti szusszanásra Máncorába.

Az utazás nem megy könnyen. Az összes busz tele van, emberek tucatjai várják, hogy felférjenek valamelyik járatra. Vannak kisbuszok, amik a normál ár duplájáért vállalják a fuvart, amire mi csak rázzuk a fejünket. Egy alkalommal még a rendőrök is beszállnak az alkudozásba, és cseszik le a sofőrt, hogy miért akarják lehúzni a turistákat. Végül a kisbuszosok hoppon maradnak, mert délutánra sikerül intéznünk két darab buszjegyet.

Naplemente1

Naplemente2

Piura környékén csak a naplemente emlékezetes

Máncora alig nagyobb két-három utcánál, amin végig szállások sorakoznak a legalacsonyabb minőségtől kezdve az elfogadhatón át egészen a luxus, medencés kategóriáig. Az utcán sokkal több szőke gringó flangál, mint helyi, akik közül kivétel nélkül mindenki a vendéglátóiparban dolgozik. Vagy hostelt üzemeltet, vagy étterme van, vagy pizzát süt, vagy a főút menti standokban kézművesportékát árul. Az egész falu olyan, akár egy dél-európai mediterrán nyaralóhely, leszámítva az óceán vizét, ami olyan hideg, hogy ember legyen a talpán, akinek van mersze bemerészkedni. Arról már nem is beszélve, hogy a strand csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető tisztának. A parton tett séta során különösen sok pelikántetem nyújt gyomorforgató élményt. Na de ettől még a tenger az tenger. Lehet sötét homok a finom fehér porrá zúzott kagylótörmelék helyett, és éktelenkedhetnek kopár sziklák ott, ahol szívesebben elbűvölő pálmaligetet képzelnék, én akkor is szeretem. Hallgatom a hullámok zaját és órákig bámulok a nagy végtelen kékségbe.

Kifújjuk magunkat és csak két nap múlva szállunk ismét buszra. A cél Tumbes. Egy élhetetlen, nyomasztó és veszélyes város, ahol áprilisban a legrosszabb rémálmaim váltak valósággá. Sosem akartam ide visszajönni, de az ecaudori határ átlépése előtt kénytelen kelletlen újra útba kell ejtenünk. Annak idején értékeimtől és útlevemtől megfosztva, negyven fokos lázzal és hidegrázással vettem szemügyre a tájat a busz ablakából, és be kell valljam, nem sokra emlékszem. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy minden méteren tolvajok ólálkodnak körülöttem, és olyan nyomasztó a közeg, hogy menekülési kényszer kerít hatalmába.

Máncora strandja tök átlagos, de legalább hideg a vízMáncora strandja tök átlagos, de legalább hideg a víz

Endrének támad egy egészen jónak tűnő ötlete, miszerint Rica Playa faluja a közelben egy csodás nemzeti parkkal nem csak megnyugvást, de akár még kellemes élményt is nyújthat a mai délutánra. Adunk neki egy esélyt, és iránytaxiba pattanunk. Egy óra múlva megáll az autó s int a sofőr, hogy megérkeztünk. Endrével meglepetten pislogunk egymásra, a látvány ugyanis cseppet sem hasonlít arra, mint amit vártunk. Rica Playa egy apró falu néhány jellegtelen házzal a kopár szárazerdőben. Csalódottan teszünk egy rövid sétát a dombokon, de egyetértünk abban, hogy itt nincs mit nézni.

Délután kettő körül jár az idő, még jók az esélyeink arra, hogy elcsípjük az utolsó buszt Tumbesből az ecaudori határra, s ez esetben az éjszakát már a határ túl oldalán, Machalában tölthetjük. Visszarobogunk a rémálmok városába és kikocogunk arra a buszterminálra, ahonnan a machalai buszok indulnak. Beállunk a jegypénztár előtti sorba. Sorra kerülünk, erre a pénztáros csaj közli velünk, hogy már csak a reggel nyolcas járatra van jegy. Na, erre jól felmegy bennem a pumpa, mert hogy én nem töltök egy éjszakát sem Tumesben az ziher. Pláne nem egy buszterminálon. 

A tengerpart tele van döglött pelikánokkalA tengerpart tele van döglött pelikánokkal

A váróteremben a sok latin arcon kívül két európai is tanácstalanul fészkelődik egy-egy széken. Egy idősödő belga pár, akik egy árva szót sem beszélnek spanyolul, bennünk látják a megváltót. Szintén Ecuadorba igyekeznek, és nekik sincs szándékukban az éjszakát Peru legveszélyesebb városának busztreminálján tölteni. Közös a probléma, a megoldáson együtt agyalunk tovább. A határig még csak eljutunk valahogy, ha más nem, hát taxival, de honnan tudjuk, hogy onnan lesz valami járat Machalába? Igaz, a terminálnál még a peru-ecuadori határátkelőhely is elfogadhatóbb egy éjszakára. Végül lesz, ami lesz alapon taxiba pattanunk. A taxis persze átver 5 sollal, de negyed óra múlva már a kilépő pecsétre várók sorában toporgunk.

A dolog korántsem ígérkezik egyszerűnek. Az útlevelem történetét egy korábbi bejegyzéseben tárgyaltuk részletesen, ezért most nem szeretnék kitérni rá. A mai történethez elég annyi, hogy perui tartózkodásom első napján ellopott útlevelem pótlását az argentin magyar nagykövetség intézte, és mert a posta késése miatt nem kaptam kézhez az új útlevelemet Buenos Airesból, kénytelenek voltunk három hónap helyett majdnem négyet tölteni az országban. Büszkén lobogtatjuk a dokumentumokat, amik igazolják a késésünk okát, de az egyik határellenőrt sem hajta meg. Másfél órás egymásnak feszülés után kiderül, hogy csak büntetés kifizetése fejében kaphatunk kilépő pecsétet és hagyhatjuk el Perut. Tehát legegyszerűsítve, kirabol egy perui állampogár, majd a bürokrácia miatt nem tudom időben elhagyni az országot, és még én fizetek büntetést. Hasogat a fejem, mire mindkét pecsét birtokában, 36 dolllár seggére verve belépünk Ecuador területére.

Ecuadorban úgy néz ki csak a szegény negyedben fogunk tudni megszállni, olyan árak vannakEcuadorban úgy néz ki, csak a szegény negyedben fogunk tudni megszállni, olyan árak vannak

Mázlink van, a határon parkol egy taxis, aki vállalja, hogy Huaquillas határvárosába furikázza a négy gringót. Persze ez is átver minket, mint eddig az összes taxis a határon. Huaquillasban viszont mellénk szegődik a szerencse, pont indul egy busz Machalába, nem kell várni az este 9 órási járatra. Hihetetlen, hogy mekkorát változik a táj a határ túloldalán. Zöld banánligetek kényeztetik sivatagi homokhoz szokott szemünket.

Jócskán sötétedés után futunk be a machalai terminálra. A városba érve a nagy és takaros kőházak, a tiszta és rendezett utcák, a zöld pálmás főtér, a sétálgató jókedélyű emberek 108 nap perui "rabság" után igazi felüdülést nyújtanak. A szállások többsége tele van vagy horror drága, így jó fél órás séta után bukkanunk egy meglehetősen spártai, de egy éjszakára éppen megfelelő szobára. Persze az ilyen szállókat egész Latin-Amerikában órára adják ki, de 10 dollárért a miénk egész éjszakára. Az elveszett belga pár néz nagyokat, de nem akarnak máshová menni, újra fiatalnak érzik magukat...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

A perui konyha

Nem vagyok finnyás fajta, igazából megeszek mindent. Volt már szerencsém élő szöcskéhez, hagymás pumához és iguána tojáshoz is, így a perui konyha remekei, mint a tengerimalac és a ceviche - gondoltam - nem jelent majd gondot. Nem is jelentett. A baj nem a specialitásokkal van Peruban, hanem sokkal inkább a hétköznapi kajákkal.

Ha az ember éveken át tartó utazáson vesz részt, nem eszik minden nap étteremben. Jobb esetben főz magának, rosszabb esetben az utcai evészetre kénytelen hagyatkozni. Vannak országok, ahol ez remek mulatság, de Peru nem tartozik közéjük. Kimerem jelenteni, hogy a perui konyha utazó szemmel az igen rossz kategóriába tartozik. Íme egy lista arról, hogy miket is kóstoltunk több mint 100 napos perui utunk során.

A piacon rengeteg fűszer kapható, csak nem tudom, mire használják, mert főzéshez biztosan nemA piacon rengeteg fűszer kapható, csak nem tudom, mire használják, mert főzéshez biztosan nem

A kajákat a következők szerint pontoztuk:
1: bűnrossz, ehetetlen
2: ötlettelen, túlélni jó
3: meg tudom enni minden nap, ha kell
4: szívesen választanám étlapról
5: ízorgia

ELŐÉTELEK VAGY LEVESEK

1) Anticucho

Klasszikus utcai kaja a pálcikára húzott hús, amit szénen sütnek meg. A hús általában alpakka vagy sertésszív. Utcán sok helyen kapni, jobb éttermekben előételként szervírozzák.

Pontszám: 3/5

2) Quinua leves

Főként a Titicaca-tó környékén fut bele az ember. A quinua olyan, mint valami miniatűr árpagyöngy, ezt főzik össze zöldségekkel. A szegények étele, a zöldségeket olykor chuñóval, egy furcsa ízű andoki krumplival pótolják, amit én kifejezetten nem szeretek. Nem tudnám minden nap enni, de egyszer megkóstolni jó.

Pontszám: 2/5

A legjobb kajákat elit étteremben kóstolhatod, de ott pörög a számláló rendesen

A legjobb kajákat elit étteremben kóstolhatod, de ott pörög a számláló rendesen 

3) Rocoto Relleno

Egy igazi klasszikus a kalifornia paprikának tűnő méregerős rocoto, amit darált hússal, sajttal, zöldségekkel, olykor gombával töltenek. Jobb éttermekben szószokkal tálalják, pl. mogyorókrémmel. Érdekes íze van, de a rocoto legtöbbször annyira erős, hogy csak rövid ideig élvezhető.

Pontszám: 4/5

4) Papa a la Huancaina

Klasszikus perui előétel. Egy fél főtt krumpli nyakon öntve egy sárgás színű szósszal. Szinte mindenhol olivabogyóval díszítik. Jobban néz ki, mint amilyen az íze, de kétségkívül a jobb eresztésből való.

Pontszám: 3/5

5) Chupe

Egy klasszikus rákleves, amit a többség irgalmatlanul elszúr. Igazából semmi extra nincs benne, ha teli nyomják rákkal, akkor egész jó, de legtöbbször csak üres levet kapsz, aminek kellemes tenger íze van. Ha ebből jót akarsz, akkor csúnyán a pénztárcádba kell nyúlj, s még akkor sem ér a nyomába a guatemalai tapadónak.

Pontszám: 3/5 

FŐÉTEL

1) Seco de Pollo/Carne

A legnagyobb klasszikus, amit minden evőben lehet kapni, sok helyen csak ezt. Áll egy nagy adag fehérrizsből, egy darab csirke- vagy marhahúsból, ritkán jár hozzá spenótszósz, és jó esetben kapsz hozzá egy salátalevelet paradicsomkarikával. Fűszert a táplálék (nem nevezném ételnek) nem ismer, csak a sót. A spenót olyan, mintha csak azért volna a tányéron, hogy feldobja a színvilágot. Az utazó sajnos ezt kénytelen a legtöbbször enni, pedig egészen szörnyű.

Ponszám: 2/5

Ha PEruba utazol, ezt fogod enni majdnem minden nap

Ha Peruba utazol, ezt fogod enni majdnem minden nap

2) Cau Cau

Pont ugyanolyan, mint a seco de pollo, csak ezt többnyire pacalból készítik. Én szeretem a pacalt, de ez a fehérrizses szörnyedvény egészen minősíthetetlen. Több mint három hónap alatt egyszer sem sikerült ehetőt kifogni belőle. 

Pontszám: 1/5

Ez volt az egyetlen ehető cau cau, de ettől meg sikerült összecsinálnom magam

Ez volt az egyetlen ehető cau cau, de ettől meg sikerült összecsinálnom magam

3) Adobo

Nem tudom, hogy az adobónak van-e pontos receptje, mert ahányszor próbáltuk, mindig mást kaptunk. Az Andokban enyhén ecetes ízű hagymafőzelék rengeteg malachússal, Amazóniában inkább leves sok répával és fejhússal. Fűszert ez az étel sem ismer. Íze leginkább a lucskos káposztára hasonlít, amit én kifejezetten utálok, de a sok seco de pollo után azt kell mondjam, zseniális. Ára mindnehol 10 sol, ami egy levesért vagy főzelékért nem kevés.

Pontszám: 3/5

4) Ceviche

Ha valamiről híres a perui konyha, az a ceviche. Tévedés azt hinni, hogy a spanyolok közvetítésével került Peruba a recept, mivel már a preinka időkben fogyasztották a nyers halat maracujalében, algával tálalva. A klasszikus ceviche alapanyaga: nyers tengeri hal citromlében pácolva, lilahagyma, főtt camote (édeskrumpli), choclo (nagyszemű fehér kukorica), rocoto, alga vagy salátalevél. Az ételt nagyon könnyű elkészíteni. A friss nyers halat lilahagymás citromlében áztatod, mellé pakolod a kukoricát, az édeskrumplit, majd jól megpakolod algával. Könnyű elszúrni, sokan túlcitromozzák, mások túl sok rocotót tesznek bele, amitől olyan csípős lesz, hogy csak több liter sörrel válik fogyaszthatóvá. Többnyire reggelire esszük, amitől kellemes szaga lesz az embernek egész nap. Megfigyelés, hogy inkább a férfiak szeretik, és hogy nincs olyan ember, aki csak úgy fogyasztja. Vagy imádják vagy utálják, nálam imádatot vált ki. Az ára nagyon változó, 3 soltól 30 solig láttunk cevichét, ami függ a helytől, az adagtól, a haltól, stb.

Pontszám: 5/5

5) Chifa

A chifa igazából a perui kínai éttermet jelöli. Mindenhol bőséges a kínálat, bár csak két fajta ízvilág jellemzi: sós vagy édes. Az étel általában valamilyen hús szószban, tallarínnal (tészta) vagy chaufával (barnarizs csirkedarabokkal) tálalva. Minden étel elé jár a wantán, vagyis csirkeleves. Eléggé ízetlen lötty, mintha csak azért jönne, mert illik levest is enni a főétel előtt. A chifa az egyetlen hely szerte Peruban, ahol ehetőt kapsz megfizethető áron, de ha valódi kínait vársz, csalódni fogsz.

Pontszám: 3/5

Miért minden csirkéből készül?

Miért minden csirkéből készül?

6) Tengerimalac

Évekkel ezelőtt gond nélkül ültem be perui étterembe tengerimalacot enni. Ma már ezt nem tehetem meg, mert a perui konyha jelképének számító cuy megfizetehetetlen a hátizsákos számára. Igazából elkészítése nem nagy kunszt, mivel a tengerimalacot egyszerűen kibelezik, majd egy fűszernövénnyel kitömik, amitől a húsa zöld színűvé válik. Nyársra húzva sütik, majd főként krumplival és rocotóval tálalják. Magán a malacon kevés a hús, az is rágós, a bőrét gyakran olyan keményre sütik, hogy ehetetlenné válik. Jóllakni vele szerintem nem lehet. Az ára nagyon változó, fesztiválok idején lehet a legolcsóbban megkóstolni, egy teljes malac ára 30 solnál kezdődik, éttermekben olykor 50-60 solt is elkérnek érte.

Pontszám: 4/5 (de csak mert érdekes, igazából nem nagy szám)

7) Chicharón

Tulajdonképpen egész Latin-Amerikában kapható étel az olajban kisütött malac vagy alpakka hús, amit choclóval és krumplival szolgálnak fel. Semmi extrát nem tud, de arra tökéletes, hogy megtömje vele az ember a gyomrát. Korábban klasszikus hátizsákos kaja volt, ma sajnos pofátlan árat kérnek el ért, 10-15 solba kerül egy tál chicharón kifőzdében.

Pontszám: 3/5

8) Ají de Gallina

Egy újabb klasszikus, a majd minden étteremben kapható csirkéből, rosszabb esetben tyúkból készült étel. A főtt szárnyast egy hasonló szósszal tálalják, mint amit a Papa a la Huancaina mellé adnak, bár ez egy picit ízesebb. Van, hogy az ajíval, vagyis a chilivel nem fukarkodnak, akkor egészen vad élményt okozhat. Ettől függetlenül egész tűrhető kaja, csak ne ezt is rizzsel szervíroznák.

Pontszám: 3/5

Az adobo az ehető kategóriába tartozik, csak mindenki másképp csinálja

Az adobo az ehető kategóriába tartozik, csak mindenki másképp csinálja

DESSZERT

1) Zselé

Az egyetlen, amit ezek a jó peruiak desszertként fogyasztanak. Úgy műanyag, ahogy van, de legalább édes. Én tiltanám, vegyifegyvernek minősíteném.

Pontszám: 1/5

ITALOK

1) Meleg italok

Nem vagyok se kávés, se teás, tehát nem is tudnám ezeket a dolgokat magasra osztályozni. Kávésok elmondása szerint a klasszikus perui kávé (hasonlóan a többi országhoz) híg mosogatólére emlékeztet. A kokateának állítólag vannak jótékony hatásai, bár én ezeket nem nagyon éreztem magamon, ráadásul az ízét sem szeretem. A muña az egyetlen meleg ital, amit szeretek. Az Altiplanón növő fűféléből főzött tea valóban segíti a légzést, kellemes mentolos íze van.

Pontszám: 2/5

2) Gyümölcslevek

Peruban minden gyümölcs megterem a mangótól a szederig, ezért nem értem, hogy a peruiak miért nem isznak gyümölcsleveket. Az éttermekben tulajdonképpen csak kóla és sör kapható, ha valami mást ígérnek, az ihatatlan felvizezett lötty lesz. Az almalé a konzerv alma leöntött leve felvizezve, a chicha morada a fekete kukoricából készült édes valami. Egészen szörnyű mind, pláne akkor, ha Ecuador felől érkezel.

Pontszám: 1/5

Malac tamarindo szószban - olcsóért jót

Malac tamarindo szószban - olcsóért jót

3) Alkoholos italok

Sör minden mennyiségben. A limaiak Pilsent vagy Cristalt isznak, a trujillóiak Trujillót, az arequipaiak Arequipeñát, a cuzcóiak Cusqueñát. Kikérni a másik város sörét skandallum, mintha a Fradi pálya előtt végigsétálnál Újpest sálban. Hogy mire annyira büszkék, azt nem tudom, mert az összeset egyetlen cég gyártja, az íze is pont ugyanolyan mindegyiknek, csak a címke más. Amúgy olyan jó Kőbányai minőség. Borok közül van igen jó eresztés, csak az megfizethetetlen, az olcsóbb borok meg olyan édesek, hogy én sütibe se tennék belőlük. A rum Latin-Amerika nemzeti itala, de Peruban ezt is sikerül elbaltázni. Persze vannak minőségi rumok horror áron, de az asztali rumok, mint a Cartavio, a kontinens legrosszabb rumjai közé tartoznak.

Pontszám: 2/5

0 Komment

A fej nélküli sicán király

Bár már jártunk korábban Chiclayóban, van még mit nézni a környékén. Sipán király múzeuma egyértelműen higlightja az északi partvidéknek, de itt áll Batán Grande és Túcume romvárosa, valamint van egy csak kevesek által ismert múzeum, ahol a sicán kultúrával ismerkedünk. Ja, és egy hónap után újra látunk fát!

Chiclayo városában nincsen semmi vonzó, koszos utcák, tömeg és benzingőz jellemzi. Már áprilisban sem tartozott a kedvenc településeink közé, de a sipáni király múzeuma magával ragadott. Kevés ennyire jól átlátható múzeumban jártam életemben, bár az is igaz, hogy itt nem kellett sokat agyalni azon, miről szóljon a gyűjtemény, mivel az kizárólag a moche uralkodó sírjában talált holmikat mutatja be. A múzeum emlékképével a fejünkben vágunk neki Chiclayo környékének, első körben Batán Grandénak.

Kisfiú Pomac bejáratánálKisfiú Pomac bejáratánál

Lonely Planetünk meglehetősen zavaros képet fest a romvárosról. Beszél valamilyen Pomac névre hallgató erdőről, amit közös park alá vontak a romokkal, de arról, hogy azon belül a piramisok hol találhatók, egy szót nem szól. A kissé zűrös környéken található pályaudvaron tanácstalanul keringünk, fogalmunk nincs, milyen buszra kéne szállnunk. Mivel a helyiek a romvárosokat nem szokták ismerni, a Pomac névvel próbálkozunk. Bejön, bár azt kérdezik tőlünk, hogy az erdőbe megyünk vagy Batán Grandéba? De hát a romok nem az erdőn belül vannak? Kicsivel később elmagyarázza egy velünk utazó a buszon, hogy Batán Grande egy település, a busz is oda tart. A romok az erdőn belül vannak, de nekik azok csak romok, nem nevezik Batán Grandénak, mivel az ma már a település.

Megvilágosodva szállunk le másfél óra utazás után a buszról egy nagy Santuario de Pomac táblánál. Helyiek ücsörögnek egy mototaxira szerelt platón, várják, hogy induljon a fuvar. Elkap minket egy nemzeti parkos mellénybe bújt fiatal srác, aki bevezényel egy épületbe, ahol egy térkép előtt azonnal magyarázni kezdi Pomac történetét, meg néhány szót a romokról. Pár perc kiselőadás után leállítom, hogy nincs szükségünk vezetőre, de ha ez a szolgáltatás része, hát legyen. Természetesen nem az, s bár nincs belépő, addig nem enged ki minket a házból, amíg nem támogatjuk adománnyal a parkot.

Eri a sivatagi akácligetben, a Pomac erdőbenEri a sivatagi akácligetben, a Pomac erdőben

- Rendben van. Hova dobjam az adományt? - egyezek bele a nyilvánvaló lehúzásba.
- Add csak nekem, majd én bedobom - jön a válasz.
- Szívesebben dobnám én be a dobozba, ha lehet - erősködöm.
- Nincs doboz, de majd én elviszem a titkárságra.

Biz' Isten dobtam volna be vagy 5 solt, ha lett volna doboz, de így fogtam magam, benyomtam a kezébe egy 1 solost és angolosan távoztunk. A srác nem is foglalkozik a továbbiakban velünk, mert hirtelen befut egy taxi, benne három holland középkorú hölggyel. Biztos vagyok, hogy velük sikerül nagyobb summában megállapodnia.

Pomac madárvilága egyedülálló - ja, és van ott még egy mókus isPomac madárvilága egyedülálló - ja, és van ott még egy mókus is

A mototaxi platóján ülők mutogatnak, hogy induljunk befelé a földúton, pár kilométer múlva ott lesznek a romok. Gyaloglunk. Csodásan érzem magam, mert Pomac valóban egy erdő. Amazónia vagy akár a Pilis után halálosan unalmasnak tartanám, de egy hónap élettelen táj után felüdülés látni valami kis zöldet. Az egész egy hatalmas akácliget, aminek köszönhetően rengeteg madárral találkozunk. Vannak itt gerlefélék, pintyek, de látunk furcsa narancssárga és piros madarakat is. A néhány órás séta alatt arra is fény derül, hogy mi volt az a furcsa békabrekegésre hasonlító hang, amit olykor-olykor hallani véltünk az Andok lábánál növő fákról. Egy felfújódott szürke galambféle csipogása ez a legkevésbé sem vonzó frekvencia.

Húsz perc séta után egy kiszáradt, ránézésre öreg fához érünk. Az előtte álló tábla azt magyarázza, hogy ez Peru legöregebb fája. Hualluri előtt (nem messze Nazcától) láttunk egy ugyanilyen öreg fát, amit több mint 2000 éves korával a Föld legöregebb fájának neveztek. Közben persze kiderült, hogy a világon több ezer ezeknél idősebb fa van, de turistacsalógatónak nem rossz egyik szlogen sem. Újabb kb. egy órás gyaloglás után egy hegyhez érünk. Előttünk egy kocsi fordul a szikla felé, mi meg követjük azt. A szikla oldalából belátni az egész erdőt, s feltűnik, hogy pár kilométerrel odébb valóban piramisnak tűnő dombok magasodnak a fák fölé.

A fák közül előbukkannak Batán Grande egyik piramisának maradványaiA fák közül előbukkannak Batán Grande egyik piramisának maradványai

Újabb egy óra gyaloglás után érkezünk meg Batán Grandéhoz, vagyis a romokhoz. Mivel hétvége van elég sok chiclayói családdal találkozunk, akik gyerekeiket hozták el egy kicsit művelődni. Persze a perui gyerekeket az ilyesfajta program még annyira sem érdekli, mint a magyar kortársaikat, legnagyobb örömüket abban lelik, hogy fára másznak. Jogos, homokbuckákat sűrűbben látnak, mint fát. Mert hogy Batán Grande sem lóg ki a sorból, az egykori vályogpiramisokból mára nem maradt több néhány földkupacnál.

Batán Grandét a sicán kultúra (nem összetévesztendő Sipán királyával) emelte a mochék összeomlása után. 700-tól kb. 1150-ig éltek az erdő mélyén, aztán feltételezhetően az El Niño elmosta őket, így kénytelenek voltak továbbállni, vagyis Túcumébe költözni. Az erdő a birtokába vette a romokat, s annyira lepusztította azokat, hogy tulajdonképpen feltárhatatlanokká váltak. A régészek olyannyira nem foglalkoztak az állagemóvással, hogy ma boldog boldogtalan felmászhat a vályogpiramisok tetejére. Nem jó érzés a csúcson állni, mert bakancsunk alatt omlik le az egész, de valószínűleg nem mi okozzuk a romok vesztét, hanem az a több száz gyerek, akik minden hétvégén homokozónak nézik az épületeket. A kilátás a tetőről szép, már amennyire egy akácliget szép lehet.

Eri örömében, hogy zöldet lát, táncra perdülEri örömében, hogy zöldet lát, táncra perdül - bár lehet épp leesni készül

Batán Grandéból kisétálunk Túcume irányába. Szerencsénkre féltávnál jön egy újabb platós mototaxi (úgy néz ki itt ez a népautó), ami méheket szállít. Beülünk a mindenfelé röpködő méhek közé, és irány ki a Panamericana. Későn érünk Túcumébe, már zárva találjuk a romvárost, így visszabuszozunk Chiclayóba.

Másnap, ha már láttuk a sicáni kultúra romjait, úgy döntünk, hogy ellátogatunk Ferreñafébe, ahol a kultúrának emelt múzeumot keressük fel. Batán Grande romjait látván nincsenek nagy elvárásaink, de ha már itt vagyunk, miért is ne? Rajtunk kívül egy lélek nincs az épületben, így egyedül fedezhetjük fel a tárlatot. Szó nincsen második Sipán királyról, a sicáni kultúrából elég kevés maradt ránk. Egy izgalmas lelet azonban itt is lenyűgöz minket.

Batán Grande uralkodóját a képen látható pozicióban temették elBatán Grande uralkodóját a képen látható pozicióban temették el

Mintegy 20 éve egy japán régész furcsa sírra bukkant Batán Grandéban. A korszaknak megfelelően a sírba nem csak az uralkodó holtteste került, hanem vele együtt az egész királyi udvar és fél rokonsága. A meglepő nem is ez, hanem a holttest poziciója, mivel azt fejjel lefelé temették el, fejét pedig levágták és a test elé helyezték. A király előtt egy fiatal nő holttestére bukkantak, akit szülő pózban temettek el. A régészek ezidáig nem találtak magyarázatot a jelenségre, de elég valószínű, hogy a sicánok hittek az újjászületésben, ezért temették el az uralkodót fejjel lefelé, mintha a szülőcsatornában volna.

Az uralkodó halotti maszkja az egyik legszebb Peruban. A koponány jól látszik a vöröses sinabrió méreg.Az uralkodó halotti maszkja az egyik legszebb Peruban. A koponány jól látszik a vöröses sinabrió méreg.

Érdekes módon a többi holttesten nem találtak külsérelmi nyomokat, nem haltak erőszakos halált. Egyes koponyákon erősen mérgező sinabrió port találtak, így feltételezhetően az uralkodó hozzátartozóit és szolgáit megmérgezték.

Ferreñaféből visszatérünk Chiclayóba, majd onnan Zaña falujába buszozunk. Ez a falu ad otthont a vidék legnagyobb romkatedrálisának, amit 1573-as alapítása után rengetegszer pakoltak ki a kalózok, végül 1720-ban az El Niño pusztította el. A falu egy igazi porfészek, a katedrális nem különben. A bejáratnál ketten próbálnak belépőt szedni, de annyira nem fog meg minket a látvány kívülről, hogy kifizessük érte a beugrót, így inkább megspóroljuk a 3 solt fejenként.

Zaña romkatedrálisa kívülről is megcsodálhatóZaña romkatedrálisa kívülről is megcsodálható

Harmadnap elindulunk észak felé, hogy élvezzük egy kicsit a perui tengerpartot, s hogy kipipáljuk utunk utolsó vályogpiramisát, Túcumét...

Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!

0 Komment

Megfojtott indián királynő

A moche kultúráról már írtunk az előző bejegyzésben, de El Brujo romvárosa és temetkezési helye felülírja eddigi ismereteinket. Például nem tudtuk azt (a tudmány sem tudta 2006-ig), hogy a mochék választottak női uralkodókat, akik harcosok is voltak egyben, de azt sem tudtuk, hogy azokat fel is áldozták idejekorán. 

Imádom a semmibe vesző nagy kék vizet, legyen az tenger vagy óceán. Képes vagyok órákig bámulni, ahogy az óriási víztömeg mélykék színe sejtelmesen összemosódik az égbolttal. Huanchacónál a víz sajnos nem kék, hanem szürke, de mivel az égbolt is pont ugyanolyan, az összemosódás megmarad. Lehet, hogy igazából a végtelenséget szeretem, mert így is megbabonáz a látványa.   

Szitál a köd, amikor magamra rángatom a nyirkos ruháimat, és vacogva kibújok a nedves sátorból. Ma reggel szedjük a sátorfánkat, visszatérünk Huanchacóból a trujillói terminálra. Ismét buszra szállunk, Chocope felé vesszük az irányt. Túlzás volna azt állítani, hogy a trujillói chimú és moche romvárosok, a faragott falak és a színes festett falmaradványok lenyűgöztek volna bennünket, de érdeklődésünk a letűnt korok kulturális emlékei iránt azért nem csökkent.

El Brujo piramisának falrészlete pont olyan, mint Huaca de la LunaEl Brujo piramisának falrészlete pont olyan, mint Huaca de la Luna

Az El Brujo, vagyis "A varázsló" névvel illetett temetkezési hely Chocopétól néhány kilométerre fekszik az óceán partján. Ez a világ egyik legnagyobb ősi temetője, ami napjainkban is feltárás alatt áll. Köztudott, hogy a misztikus helyet az elmúlt évszázadokban sírrablók fosztogatták, de ennek ellenére bízom benne, hogy akadt mit kiállítani a nemrég megnyitott múzeumban. Na jó, legyünk őszinték! Legjobban egy újabb múmia látványának lehetősége csigáz fel, amire azért van esély, mert a huacerók, vagyis a kincsrablók ritkán tartottak igényt a sírlakók testének földi maradványaira.

Chocopéban iránytaxiba pattanunk és Magdaléna kicsiny, csendes sivatagi falujába utazunk. A „főtéren” szállunk ki. Magdaléna nem több néhány szegényes színesre meszelt háznál, de már attól pozitív érzésem támad, hogy három hét után újra napfény éri az arcomat. Lima óta egyszer sem láttuk a Napot, Magdalénában végre felszáll a garúa. Sehol egy lélek, csupán néhány barátságos, csont és bőr kóbor eb kószál a téren. Nekivágnánk gyalog a romvárosnak, de bizonytalan az irány és a távolság, ráadásul velünk vannak a zsákjaink is. A csendet motorzaj töri meg. Feltűnik egy mototaxi, sofőrje ismerve a járást néhány solért örömmel vállalja a fuvart El Brujo bejáratáig.

Bár a mochék élőhelyén nem élnek kondorok, megjelennek falfestményeikenBár a mochék élőhelyén nem élnek kondorok, megjelennek falfestményeiken

Rövidesen újra az óceán partján találjuk magunkat, s már messziről feltűnik, hogy az egyik tisztességes méretű homokdombon lépcsőzetes piramis emelkedik. Egyes falakat elkerítettek, jelezve, régészek dolgoznak, itt még feltárás folyik. A vadonatúj, igényesen felépített múzeum a két jegyárussal azt sejteti, hogy a romvárosban a közeljövőben igazi turistaseregek látogatására számítanak. A homokdombon felvezető lépcsőn csak néhány helyi család lézeng rajtunk kívül, de úgy gondolom, hogy ez nem lesz mindig így, mert amit itt látunk az az elmúlt néhány hét csúcsélménye.

Nem tartom magam szélsőséges feministának, de valljuk be, a moche egy felettébb intelligens nép lehetett. Nem csak a nemek közötti egyenlőséget hirdették, hanem a nőknek kijáró tiszteletet olyan fokra emelték, hogy egyenesen női uralkodót választottak maguknak. Mindig érdekelt, hogy milyen lehetett egy rézbőrű királynő élete, de azért Caóval, El Brujo uralkodójával nem szívesen cseréltem volna.

A rája fontos jelképe a mochéknakA rája fontos jelképe a mochéknak

A piramis előtt berendezett múzeumban egy egész jó állapotban megmaradt, tetoválással díszített, kiszáradt női testet pillantunk meg. A perui archeológusok egy csoportja 2006-ban bukkant rá a vályogpiramisban egy a fosztogatások ellenére csaknem sértetlenül maradt sírra, amely négy múmiát, ékszereket és fegyvereket rejtett. A Dama de Caónak nevezett huszonöt év körüli hölgyről a kutatások során kiderült, hogy a térségben élő mochék törzsi vezetője volt, és feltételezhetően megfojtották. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szó mai értelmében véve gyilkosságról volt szó. Ne feledjük el, hogy kr.u. 450-et írunk, amikor a társadalmi hierarchiában előkelő helyet elfoglaló személyeket előszeretettel áldozták fel az isteneknek. A királynő halála után testét hosszú szövetanyagba tekerték, illetve ekkor készülhettek tetoválásai is, amiknek vallási szerepet szántak. A kutatás jelenleg is folyik, így a többi múmiáról meglehetősen keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy Cao holtteste a moche kultúra ezidáig legjobb állapotban megmaradt múmiája.

Sírjából két harci bunkósbot és huszonhárom lándzsa is előkerült, mint hatalmi szimbólumok, ami egészen egyedülálló a női sírok történetében. Ennek köszönhető, hogy egyes tudósok arra a feltételezésre jutottak, az uralkodónő egyben harcos is volt, meglehet eddig úgy tudtuk, hogy a mochékra nem volt jellemző a nők fegyverhasználata.

Cao arcát arany lemezzel fedték el Cao arcát arany lemezzel fedték el

A múzeum és az indián királynő meglátogatása után visszatérünk Chocopéba. A terv az, hogy Peru északi partszakaszán továbbhaladva közeledjünk az ecuadori határ felé. A mai éjszakát már Pacasmayo városában akarjuk tölteni, de érkezésünk meglehetősen esetleges. Egy órát dekkolunk a chocopei buszmegállóban úgy ötvenedmagunkkal, amikor érkezik egy Pacasmayo feliratú járat, aminek kvázi még az ablaktörlőjén is utasok lógnak. Ennek ellenére agresszív könyöklőháború indul a lépcsőn elfoglalható utolsó helyért, de az utasok többsége velünk együtt a megállóban ragad, a busz pedig elhajt. A jelenet húsz percen belül háromszor ismétlődik meg, erre nálunk úgy betelik a pohár, hogy húsz kilós zsákokkal a hátunkon gyalog vágunk neki az országútnak. Párszáz méterrel arrébb egy kamion lassít le mellettünk és felajánja, hogy egészen Pacasmayóig szállít bennünket. 

A komótosan döcögő óriás néhány óra múlva tesz le a pacasmayói elágazásnál. A városba befelé vezető poros út szélén csak pár lepukkant ház és düledező parányi vegyesbolt sorakozik egymás mellett. "Pacasmayo nem nagy település, tehát a városközpont sem lehet több negyed óra sétánál"-típusú mondatokkal bíztatom magam, ahogy hátunkon a nagy zsákokkal, hasunkon meg a kisebbekkel gyalogolunk az út mentén, akár két feldíszített karácsonyfa. Eltelik egy óra, de a központot csak nem sikerül elérni. Ráununk a fárasztó nap utáni erőpróbára és leintünk egy mototaxit. Jó döntés. A mototaxi még vagy tizenöt utcán át furikáz minket, mire leparkol a főtéren, közvetlenül az óceán partján.

Pacasmayo furcsa, de tengerimádó tere Pacasmayo furcsa, de tengerimádó tere 

Pacasmayo első ránézésre nem más, mint egy barátságos szörfparadicsom, igaz, most nincsen fő szezon, így az utcákon meglehetősen kevés külföldi alak lézeng. A part mentén szemtelenül drága szállók sora díszeleg, ezért inkább a belső utcákban próbálkozunk a szálláskereséssel. Pár perc múlva egy recsegő padlójú lépcsőházban találjuk magunkat. A hostelben néhány ausztrál szörfösön kívül nincs senki, csak mi. Amúgy a tulaj kedves, és a méltányos ár a konyha használatát is tartalmazza. A zuhanyzóban ugyan nincs víz, de annyi baj legyen, az esti fürdés azért nem marad el; vicces módon a szálló raktárában sikerül letudni. A szobában mindenütt falhoz támasztott szörfdeszkákba botik az ember, de ezt egy ilyen tartalmas és élménydús nap után szinte már észre sem veszem...

0 Komment

MIRADOR - "Kilátó a világra"


Irány Dél-Amerika! Célunk nem csak a képeslapokról visszaköszönő turista célpontok felkeresése, hanem a dél-amerikai országok mindegyikének teljes bejárása, őserdei indiánközösségek felkutatása, 6000 méteres andoki csúcsok megmászása és új, eddig senki által nem járt vidékek felfedezése és azok publikálása. Mindez egy sok helyet megjárt utazópáros, Erika és Endre tollából.

Itt járunk épp


Utazz velünk!


Facebook


Címkefelhő

Kolumbia (73),Venezuela (53),Peru (49),Ecuador (38),Argentína (28),Bolívia (28),Panama (21),Costa Rica (21),Nicaragua (16),El Salvador (15),Patagónia (14),Móricz János (13),Paraguay (11),gasztronómia (10),gazdaság (10),Altiplano (9),Los Llanos (9),Amazónia (6),Trinidad és Tobago (6),Titicaca-tó (5),jezsuita missziók (5),Gran Sabana (5),Chile (4),El Chaltén (4),Cuzco (4),Bogotá (4),Honduras (4),Tayos-barlang (4),Darién (4),Mérida (4),Gran Chaco (4),Sucre (3),Yungas (3),Potosí (3),Samaipata (3),Guatemala (3),Colca-kanyon (3),Urubamba-folyó (3),Cotahuasi-kanyon (3),Salento (3),Cuenca (3),Isla Ometepe (3),Caracas (3),Panama-csatorna (3),Panamaváros (3),Fusagasugá (3),sámánizmus (3),Granada (3),Rio San Juan (3),Quito (3),Andok (2),inka romvárosok (2),Copacabana (2),La Vega (2),Pisba Nemzeti Park (2),Sanare (2),Zipaquirá (2),FARC (2),Tena (2),gerilla (2),Paz de Ariporo (2),Rio Caura (2),Henri Pittier Nemzeti Park (2),Ayahuasca (2),Maracaibo (2),Isla Gorgona (2),Colón (2),La Unión (2),León (2),Santa Marta (2),Buenos Aires (2),Ushuaia (2),Masaya-vulkán (2),Isla San Andrés (2),La Palma (2),Azuero-félsziget (2),Alajuela (2),Tortuguero (2),Mombacho-vulkán (2), Tűzföld (2),Torres del Paine (2),San Ignacio de Moxos (2),Trinidad (2),Monguí (2),Laguna Colorada (2),Salar de Uyuní (2),Tarija (2),Cocora-völgy (2),San Salvador (2), Chile (2),Hét-tó vidéke (2),Mexikó (2),Posadas (2),Uyuní (2),Socha (2),Chimborazo (2),Vrae (2),asháninka (2),Isla Margarita (2),Padre Crespi (2),Orinoco-delta (2),Guayaquil (2),Chávez (2),Mochima Nemzeti Park (2),shuar indiánok (2),Chiclayo (2),moche (2),Trujillo (2),Vilcabamba (2),Lima (2),Melgar (2),Villa de Leyva (2),Tayrona Nemzeti Park (2),Huacachina (2),Paria-félsziget (2),Nazca (2),Machu Picchu (2),Szent-völgy (2),tsáchilák (2),Roraima (2),Angel-vízesés (2),indiánok (2),Crown Point (2),Perquín (1),Cerro El Pital (1),El Mozote (1),Sensuntepeque (1),Quelepa (1),Alegría (1),Usulután (1),Villeta (1),Esquipulas (1),San Miguel (1),San Vicente (1),Cerro Tabor (1),Pulí (1),Salto de Versalles (1),Chalatenango (1),Caparrapí (1),Isla Meanguera (1),Chaguani (1),Cerro Verde Nemzeti Park (1),Lago Güija (1),Guaduas (1),fociháború (1),Joya de Cerén (1),Ruta del Café (1),La Libertad (1),Juayúa (1),Suchitoto (1),Santa Ana-vulkán (1),Santa Ana (1),Cihuatán (1),San Antonio del Tequendama (1),Tapantí Nemzeti Park (1),Cartago (1),Manuel Antonio Nemzeti Park (1),Guayabo (1),Irazú-vulkán (1),Ujarrás (1),San Carlos (1),Catarata del Toro (1),Palmar Norte (1),El Castillo (1),David (1),Boquete (1),Comarca Ngäbe-Buglé (1),Piedras Blancas Nemzeti Park (1),Corcovado Nemzeti Park (1),Solentiname-szigetek (1),Sierpe (1),Bahía Drake (1),Puntarenas (1),Rio Celeste (1),Chinandega (1),Telica-vulkán (1),Flores (1),Cosigüina-vulkán (1),Nimaima (1),Tobia (1),Isla El Tigre (1),Amapala (1),Managua (1),Apoyo-krátertó (1),Rincón de la Vieja (1),Libéria (1),Tenorio Nemzeti Park (1),San Juan del Sur (1),Caño Negro (1),Tequendama-vízesés (1),Los Chiles (1),Salto de los Micos (1),Chetumal (1),Pore (1),El Totumo (1),Arbeláez (1),San Bernardo (1),Resera Natural San Rafael (1),Cabrera (1),Yopal (1),Támara (1),Venecia (1),Tame (1),Cerro Quinini (1),Ocetá paramo (1),Iza (1),Villarica (1),Cunday (1),Sogamoso (1),Chicamocha-kanyon (1),Carmen Apicala (1),Santa Catalina (1),Tauramena (1),Aguazul (1),Guavio-víztározó (1),Chivor (1),Somondoco (1),Pasca (1),El Escobo-vízesés (1),Gachetá (1),Vergara (1),Sueva-vízesés (1),Manta (1),Guayata (1),Sutatenza (1),Guateque (1),Maní (1),Monterrey (1),Garagoa (1),Tenza (1),Chinavita (1),Sumapaz-kanyon (1),Salto La Chorrera (1),Lago Tota (1),Cuevas del Edén (1),Nevado Tolima (1),Zipacón (1),Cachipay (1),Rucu Pichincha (1),Los Nevados Nemzeti Park (1),Armenía (1),Bojacá (1),San Francisco (1),Parque del Cafe (1),Mitad del Mundo (1),Cancún (1),La Florida (1),Petén (1),San Andres (1),Belize (1),Anolaima (1),Tulum (1),Nocaima (1),Salto de la Monja (1),Facatativá (1),Subachoque (1),Ubaté (1),Guasca (1),Sesquilé (1),Cucunubá (1),Chiquinquirá (1),Tunja (1),Ráquira (1),Chocontá (1),Icononzo (1),Sopo (1),El Tablazo (1),cégalapítás (1),Tabio (1),Pacho (1),Nemocón (1),Purificación (1),Guatavita (1),Prado (1),San Juan de Rio Seco (1), Guajira-félsziget (1),San Fernando de Apure (1),San Luís-hegység (1),Coró (1),Chichiriviche (1),Ciudad Bolívar (1),Grans Sabana (1),Medellin (1),Salto Pará (1),tepuik (1),Puerto Colombia (1),Boconó (1),gerillák (1),Tulcán (1),Quilotoa-lagúna (1),zene (1),stoppolás (1),San Cristóbal (1),Tama Nemzeti Park (1),Maduro (1),Capriles (1),Pablo Escobar (1),Calí (1),La Paz (1),Salar de Uyuni (1),Laguna Verde (1),Oruro (1),Huayna Potosí (1),Tiwanaku (1),Tóásó Előd (1),Coroico (1),Halál útja (1),Isla del Sol (1),Titicaca-to (1),Puyo (1),hegymászás (1),Puracé-vulkán (1),Buga (1),Rio Napo (1),Liebster Award díj (1),Bolivia (1),Pozuzo (1),Quillabamba (1),Puerto López (1),Canoa (1),Arequipa (1),Paracas (1),Ballestas-szigetek (1),Chachapoyas (1),Rinconada (1),Qoyllur Riti (1),Huancayo (1),Toro Muerto (1),Espinar (1),Tierradentro (1),kokain (1),Araya (1),Cueva del Guácharo (1),Plymouth (1),Pleasent Prospect (1),San Gil (1),Cartagena (1),San Agustín (1),Popayán (1),Valle Cocora (1),Huancavelica (1),útlevél (1),rovarok (1),Taisha (1),Sucúa (1),Podocarpus Nemzeti Park (1),Baños (1),Salasaca (1),Montañita (1),Cajas Nemzeti Park (1),Ingapirca (1),Saraguro (1),Zaruma (1),Satipo (1),Fényes Ösvény (1),Ayacucho (1),Tarma (1),Caral (1),Máncora (1),chimú (1),Sechín (1),Rurrenabaque (1),indián fesztivál (1),Girón (1),Barichara (1),Valledupar (1),Ocaña (1), Ciudad Perdida (1),Taganga (1),Monteverde (1),Poás-vulkán (1),San José (1), Playa de Belén (1),Nabusimake (1), Riohacha (1),Dél-Amerika (1),Carora (1),Barquisimeto (1), Palomino (1),Barranquilla (1),Macondo (1),Gabriel García Márquez (1),Száz év magány (1),Arenál-vulkán (1),La Fortuna-vízesés (1),La Chorrera (1),San Lorenzo erőd (1),Portobelo (1),Isla Grande (1),El Valle (1),Natá (1),Santa Fé (1),Pedasí (1),Chitré (1),Soberanía Nemzeti Park (1),San Blas-szigetek (1),La Selva Biológiai Állomás (1),Lagarto Lodge (1),Cerro Chato (1),Puerto Viejo de Sarapiqui (1),Puerto Limón (1),Guna Yala (1),Bocas del Toro (1),Cahuita (1),Viedma (1),Puerto Madryn (1),Itaipú vízerőmű (1),Salto Monday (1),Mbaracayú Nemzeti Park (1),Laguna Blanca (1),Brazília (1),Iguazú-vízesés (1),Concordia (1),Entre Ríos (1),San Ignacio Miní (1),Cerro Corá Nemzeti Park (1),Caacupe (1),jalqa indiánok (1),El Fuerte (1),Amboro Nemzeti Park (1),Santa Cruz (1),Tupiza (1),Sama Nemzeti Park (1),San Bernardino (1),Filadelfia (1),Asunción (1),Bariloche (1),Lanín-vulkán (1),Tűzföld (1),Rio Gallegos (1),Isla Magdalena (1),Punta Arenas (1),Pingvin-sziget (1), Puerto Deseado (1),Valdés-félsziget (1),Gaimán (1),Comodoro Rivadavia (1),Bernardo OHiggins Nemzeti Park (1),Perito Moreno-gleccser (1),Los Arrayanes Nemzeti Park (1),Villa de Angostura (1),San Martín de los Andes (1),Los Alerces Nemzeti Park (1),Cerro Torre (1),El Calafate (1),Viedma-gleccser (1),Fitz Roy (1),Santiago (1)