Tudtad, hogy van egy növény, amiből ha jó sokat eszel, halálod után mumifikálódsz? Elég bizarul hangzik, nem? Pedig a kolumbiai San Bernardóban meg vannak róla győződve, hogyha minden nap elfogyasztasz egy guatilát, belőled is lehet kiállítási tárgy egy mauzóleumban. Már ha persze ez a vágyad. Nekik ez. Isten hozott Kolumbia legmorbidabb településén!
Fusagasugá környéke már két alkalommal babonázott meg minket, de még mindig van mire rácsodálkozni. Néha az is lenyűgözi az embert, amiről néhány órával korábban azt sem tudta, hogy létezik. Kolumbiában bármilyen buszra fel merünk ülni véletlenszerűen, mert tudjuk, a végén úgyis imádni fogjuk azt, ahol letesz minket.
Arbeláez és San Bernardo faluit célozzuk meg, amikről nem sokat tudunk, csak azt, hogy ez utóbbitól nem messze van egy újabb vízesés. Már megint egy. Annyit láttunk ezekből a vízesésekből az elmúlt két hétben, hogy kezdünk megcsömörleni, de ha útba esik, ám legyen.
Arbeláez felé ugyanaz a gazdagság fogad minket, mint Chinauta körül. A köderdők mélyén gondosan elzárt luxus lakóparkok sorakoznak saját portaszolgálattal, élményfürdővel, mélygarázzsal. Nem tudom, hogy a városi elit ezeket csak nyaralónak használja vagy tényleg benne élnek, mindenesetre Erivel eljátszunk a gondolattal, hogy itt bizony tudnánk élni.
Köderdők mélyén bújnak meg Kolumbia legjobb lakóparkjai
Arbeláezben már kevésbé. Nem csúnya a falu, de nem is szép, olyan klasszikus kolumbiai. Van egy szép parkja egy hatalmas fával, egy felejtős templom a főtéren, néhány koloniális hangulatot árasztó régi ház, de valójában ugyanaz a klasszikus mezőváros, mint volt Gachetá vagy Guateque. Nincs miért itt időzni, így bepattanunk egy iránytaxiba, ami San Bernardóba tart.
Arbeláez közepén áll ez a gyönyörű fa
Nem hiszem, hogy ennél a falunál van elzártabb település Cundinamarcában, lévén csak földúton érhető el, ami azért errefelé már elég ritka. Nem tudom miért van ez így, mivel San Bernardo kaliberekkel nagyobb település, mint volt például Arbeláez, ráadásul fontos mezőváros, granadilla és guatila földek veszik körbe. Ez utóbbi növény több mint fontos a város életében.
San Bernardo nehezen elérhető kisváros
San Bernardo amúgy kifejezetten csúnya, szedett-vedett kisváros, ahová mindenki csak azért jön, hogy eladja a zöldségeit. A főtérre sikerült valami egészen abszurd templomot építeniük egy gigantikus kereszttel, aminél egy öt éves gyerek csukott szemmel simán szebbet épít legóból. Gyorsan elunjuk a dolgot, úgyhogy taxi után nézünk, hátha sikerül eljutnunk valahogy a vízeséshez, de a világon senki nem hallott róla. Egyáltalán nem bánjuk, mivel így marad idő a falu végi temetőre, amiről még a minket ideteleportáló sofőr mesélt a kocsiban.
Ilyen ronda templomot nem sok helyen látni
Két éve egyszer már sikerült véletlenül kifognunk egy izgalmas temetőt az ecuadori Tulcánban, de ez még rajta is túltesz. Maga a park semmi extra, de a közepén álló mauzóleum egyszerűen letaglózza az embert. Az épületet zárva találjuk, de az ajtón lobog egy papír egy Dora nevű nő számával, ő állítólag a kulcsok őre. Mióta a Los Llanoson elhagytam a telefonomat, nem tudunk hívást kezdeményezni, így elbaktatunk a temetővel szembeni boltba, és megkérjük az ott ücsörgő nénit, hogy csörgesse már meg nekünk Dorát.
- Nem kell neki csörögni. Itt lakik kétszáz méterrel lejjebb. Csöngessenek be hozzá! - kapjuk a tippet.
Dora éppen beteg, tolószékben ücsörgő férjét eteti. Int, hogy tíz perc múlva jön, úgyhogy az út szélén ácsorogva várunk rá.
- Honnan hallottak a múmiákról? - érdeklődik Dora, mikor kilép a kapun.
- Múmiákról? Nem hallottunk róluk semmit, csak egy sofőr ajánlotta, hogy keressük fel a temetőt és menjünk be a mauzóleumba, mert érdekes dolgot fogunk látni. Ezek szerint múmiákat?
- Igen, azokat. A rokonainkat innen a faluból.
Nehezemre esik elhinni, hogy ezek a jó San Bernardó-iak kiállították szüleik és nagyszüleik holttestét a mauzóleumban, pedig tényleg így tettek. Perverz egy népség. Ahogy belépünk mindenfelé üvegvitrinben fekvő halottakat látunk meglepően jó állapotban. Némelyikben csecsemők holttestei tűnnek fel. Mindegyik vitrin felett fent lóg a falon egy kép és rövid élettörténet az elhunytról. Van, akit már az 1950-es években eltemettek, van, akit alig tíz éve.
Idős asszony saját ruhájába öltöztetve
- A 20. század közepén megtelt a temetőnk, így az önkormányzat úgy döntött, a régen nem látogatott sírokat ki kell hantolni. Ekkor fedezték fel, hogy egyes halottak nem elporladtak, hanem mumifikálódtak. A tudósok vizsgálták a tetemeket, de nem tudták megmondani mi az oka a jelenségnek, főleg azért, mert nem mindenki mumifikálódik, csak egyesek, tehát nincs köze a talaj összetételéhez, sem pedig a halott korához.
- Hát akkor?
- A falusiak szerint csak az mumifikálódik, aki sok guatilát eszik.
Az nem ing a csecsemőn, hanem a saját bőre
Nyilván hülyeség. Ha ez így lenne egész Guatemala mumifikálódna még halála előtt, mert ott mindenbe beleteszik ezt a növényt. Ha nem ismerős a neve, ne lepődj meg, mert ahány ország, annyi elnevezés. Guatemalában huisquilnek, Brazíliában chuchunak, Hondurasban patastének, Dominikán tayotának, Hawaiin pipinolának, Mexikóban pedig chayotének hívják. Az egy dolog, hogy egyesek mumifikálódnak a temetőben, viszont amit Dora mond zárásként, egészen morbid:
- San Bernardóban mindenki abban reménykedik, hogy egyszer őt is kiállítják a mauzóleumban. Én is szeretnék mumifikálódni.
Gondolom Dora beteg férjét is guatilával töltött arepával eteti, hátha úgy marad az öreg. Visszasétálunk a faluba, ahol a taxisofőrök azzal fogadnak minket, hogy kiderítették melyik vízesésről beszélünk, de az ide másfél óra kocsival, majd onnan 3-4 óra gyaloglás. Elvetjük az ötletet, cserébe azonban rábeszélnek La Chapára, egy innen kb. 15 kilométerre fekvő kilátóra, ahonnan állítólag belátni azt a Sumapaz-kanyont, ami pár nappal ezelőtt varázsolt el minket. 30 000 pesót kérnek érte, mi pedig rábólintunk.
Menet közben sofőrünk megáll egy ligetnél, és leszed egy guatilát az egyik bokorról.
- Ezt kell enni, és akkor mumifikálódik az ember - meséli a már általunk is ismert sztorit.
- Tényleg elhiszik, hogyha az ember sokat eszik ebből, akkor halála után múmia lesz belőle?
- Hát persze. Mi más lenne a magyarázat?
Ha ebből sokat eszel, halálod után mumifikálódsz - állítják San Bernardo lakói
Persze, mi más?! La Chapába fél óra autokázás után érkezünk meg. Ez egy kilátó a Sumapaz-kanyon szélén olyan kilátással, amitől leesik az állunk. Alattunk terül el az egész völgy és három apró falu, Boqueron, Pandi és Icononzo.
La Chapából zseniális a kilátás
A hegy tetején egy kőtenger húzódik, némelyik sziklára vallásos képeket festettek. A Szűz Mária felett terebélyeskedő pávát nehezen értelmezem, de Jézus arcképe egészen jól sikerült. Vagy fél órán át fotózunk, majd visszaszállunk a taxiba, és azon az úton, amin jöttünk, Fusagasugába utazunk.
Szűz Mária és Jézus vigyáz az utazókra La Chapánál
Hogy mikor hagyjuk el a várost, fogalmam nincs, hiszen még mindig van olyan szeglete a völgynek, ahol nem jártunk. Holnap megmásszuk a Cerro Quininit, és ha minden jól megy (mondjuk nem mumifikálódunk), akkor utána irány Melgar.
Még több fotóért és sztoriért látogass el Facebook oldalunkra!
